A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2020. május 8., péntek

Sign your name across my body


Berontok a klub falai közé, ahol most is hangosan szól a zene, sötét van, és tele van emberekkel. Körbenézek és meglátom Dant a bárpultnál a whiskyt fogyasztva, ahogyan az sok más, hosszú nap után is. Elfoglalom a helyemet a mellette levő bárszéken és jelzem Prestonnak, a pultosnak, hogy kérem a szokásos italomat. Míg ő jéggel fogyasztja, én anélkül hajtom fel. Mindig szívatóm, hogy egy úriember mindig tisztán fogyasztja, nem hígítja és nem is a behűtött változatot választja. Most azonban semmi hangulatom a szúrós megjegyzésekhez.
Kikérek még egy italt, és annak is nagy részét tűntetem el pillanatok leforgása alatt. Érzem magamon a jó barátom pillantásait, de még egyszerűen nem tudom magamat rávenni arra, hogy megszólaljak, annak ellenére, hogy tudom, látszik minden az arcomon. Előtte nem igazán rejtegetem el a szarságaimat és a kételyeimet. 
 - Oké, mondd már, hogy mi a szar történt? Nem fogok lelkizni veled. Bökd ki, kiderül, hogy megint egy fasz voltál és ihatunk nyugodtan.
Ránézek, és közben el is fogyasztom a maradék italom. Ebből már tudja, hogy nem a legjobb hangulatomban vagyok.
- Létezik, hogy a kibaszott szerelemnek nevezett dolog betalált.
- Végre – emeli a poharát jelzésképpen és iszik egy keveset széles vigyorral az arcán. – Ki a szerencsés? Csak nem a kiscsaj, akit hónapok óta húzogattál a klubban is?
- Ez a probléma, bassza meg. Felejteni akart! Én pedig egy tökéletes dugópartner vagyok, aki megdugja, akit kell, és takarodik. Nem bújok össze velük, és nem pátyolgatom a lelküket az isten szerelmére!
- Vagy a tiédre – röhög fel, de kurvára nem tudom értékelni a humort. – Szerelmet vallott?
- Szeretkeztem vele pár napja.
- Mármint, megölelted? Megcsókoltad mélyen? Nem kapkodva, érzelmek nélkül. Ölelted ott, ahol érted? Lassú volt? Érzelmekkel teli?
- Igen, és a farkam is benne volt – szisszenek fel. – Ne játszd itt a hülyét.
- Kibaszottul élvezem a szenvedésed – nevet hangosan, és csodálom, hogy nem minden szempár szegeződik ránk. Megjelenik Hannah, Dan barátnője, akit megához is von a lábai közé. 
- Jó neked – mormogom és egy gyors puszit nyomok a lány arcára.
- Mi történt? Eléggé frusztráltnak tűnsz.
Mér végig Hannah, aki jól ismer, és sohasem lehetett előle elrejteni semmit. Elvigyorodik. Olyan szélesen, hogy az én arcom fájdul meg közben. Felemeli Dan poharát és megissza az utolsó kortyokat, majd lecsapja a kristály darabot és fintorba csúszik át a mosolya. Dan int a Prestonnak, hogy mindenkinek egy kör kérjen, ám ezúttal a lány egy lágyabb italt kap.
- Oké, melyik nő gyötört meg ennyire?
- Miből gondolod, hogy nő a bajom? – kérdezek vissza a lány szemeibe nézve.
- Haver, látja ő is, hogy megragadták a farkadat.
- Nincs ebben gáz – mosolyog rám a lány vidáman. – Mindenkinek eljön egyszer az ideje. Te se gondolhattad, hogy senki nem fog annyira megmozgatni benned valamit, hogy aztán ne ismerd meg a szerelmet. És elhívtad már randizni?
- El akarom felejteni!
- Minek? Annyira elviselhetetlen? Mit tett szegény, hogy nem érdemeli meg a szerelmedet?
- Túl erősen fogja a farkát, és nem tudja kezelni a helyzetet.
- Leszállnál a farkamról? Azt hittem, hogy a másik oldalon szeretsz lenni. Nem tudtam, hogy már ekkora szintet lépett a szexuális életetek. Mindenesetre rossz ajtón kopogtatsz.
- Fejezzétek már be ezt. Mintha két kamaszt, nem pedig felnőttet hallanék. Miért nem támogatod inkább Harryt? Talán szüksége van a haverjára.
Dan felröhög, én felsóhajtok. A nők sose értik, hogy ennyire mélyen nem beszéljük meg a dolgokat és nem is igazán vágyom Dan tanácsára, aki csak azzal van elfoglalva, hogy a farkam merre járt, jár és fog járni.
- Hannah, a lány az, akit múlthéten bemutattam – avatja be Dan. 
- Micsoda? – ráncolja a homlokát értetlenül a lány. – Azt hittem, hogy egy esti éjszakád volt.
- Annak indult. Tudod, hogy nem szoktam a klubban rendezni az ilyen dolgaim. Ez az én helyem és nem áll módomban keverni a munkát az élvezettel.
- Még is megtetted.
- És nem kellett volna.
- Oké, de nem értem – teszi le Hanna a poharát. – Ő mit érez irántad? 
- Teljesen mindegy, mert pár hetet tölt itt, és megy vissza Amerikába. Egy barátnőjét kísérte el, és közben egy kis szórakozásra vágyott.
- Hogy találta meg az elit szexklubod, ha csak egy turista?
- Fogalmam sincs, és leszarom. Nem titkos hely, bárki, ha jó helyen kérdezősködik, megtalálja. A tagság más tészta, de valahogy elintézte, és bekerült a rendszerbe. Pont az én kezeim alá, amikor Brent be akarta volna vinni egy szobába.
- Brent? 
- Kicsim...
- Nem, értem, mindössze az nem kerek, hogyha te szerelmes vagy belé, esetlegesen tudja is, mit keres jelenleg Brentel a 114-esben? 
- Mi van?
- Nagyjából 10 perce ment be abba a hálóba. Láttam, amikor az irodából jöttem le – magyarázza.
Úgy pattanok fel a bárpulttól, mintha megégetett volna a szék. Düh egyértelműen az arcomon ül, és nagyon ajánlom, hogy csak egy rossz vicc legyen, egy tévedés. A lift mellett elszáguldok, és a lépcsőt választom, ahol kettesével veszem a fokokat. Páran jönnek szembe, köszönnek, de ignorálás mindössze, amit tőlem kapnak cserébe. 
A padlóval borított vörös szőnyegen szerencsére nem hallható, de eléggé trappolhatok, ahogyan szedem a lábaimat. Két emeletet rohanok felfelé, érzem, hogy a szívem hevesen ver, és a nyakamon is kidagad az ütőerem. Nem akarom elhinni Hannah szavait.
Megállok az emeleten és határozottan, de lassabban teszem meg a szoba irányába a lépéseket. Igyekszem lenyugtatni magam, hiszen fogalmam sincs, hogy mi vár rám a szoba falai között. Remélem, hogy semmi, és egy hasonló lány, aki az a faszkalap alatt, felett vagy bárhogy is fekszik.
Kiáltásokat, enyhe sikolyokat hallok, és megtorpanok. Túlságosan is ismerős ez a hang. Kezem ökölbe szorul, míg a tenyerem a kilincsre fektetem hevesen, és lenyomom. Szerencsémre ez a balfasz nyitva hagyta. Ahogyan kitárul az ajtó, a szívem úgy áll meg egy pillanatra. Brent rám néz azonnal, értetlenül. A szívem megfacsarodik, amint megpillantom a lányt, aki egy falatnyi, fekete csipketangában van a padra hajolva. Szemén, szemkötő, hátán ostornyomok. Lehunyom a szemem, hogy összeszedjem magam annyira, hogy ésszerűen tudjak viselkedni.
Faszba az ésszerűséggel!
Brent közelebb lép, én pedig csupán egy fejbiccentéssel jelzem neki, hogy takarodjon ki a helyiségből. Megteszi mindenféle akadékoskodás nélkül, amit értékelek. Tudja, hogy kinél van a gyeplő, még ha átvitt értelemben is. Az ostor csattan a földön, az ajtózár kattan, és már csak ketten vagyunk a szobában.
Hallom a heves, nehéz lélegzetvételeit. Közelebblépek, és az enyhén felsértett hátnak felületén végig húzom az ujjaim, mire megrándul. Lehajolok, miközben az ingem gombjait igyekszem kikapcsolni. Ajkaim a bőre pirosló felületén szántanak végig finom, gyengéd csókokkal. Nyelvem meg-meg érinti, s a kiserkent vére is a számba kerül. Megszabadulok a felsőmtől, majd az övemet oldom ki, bontom a sliccem, de nem szakadok el a nőtől, akiért a szívem dobog.
Megmarkolom a csípőjénél, és ösztönzöm, hogy egyenesedjen fel, melyet meg is tesz nekem. Irányítom, hogy az ágyra feküdjön. Lábait az ágykeretre támasztom, hogy magasan legyenek. Szembe kerülök a csodás melleivel, melyek hívogatnak, így egy – egy csókkal illetem őket. Nyelvem játszik a bimbóval, fogaim gyötrik kellően, míg ujjam levándorol a bugyinak csúfolható ruhadarabhoz, és egy egyszerű mozdulattal kettészakítom azt. Reccsenés hangjára megrezzen, és az ágytakaró szatén anyagát markolja meg. Apró csókokkal hintem be a hasán át az egész felsőtestét, míg a szemérméhez el nem jutok, és heves csókkal kebelezem be. Nyelvem hevesen habzsolja, ahogyan az ajkaim és a fogaim sem tudnak betelni az édes ízével, ami már a legelső alkalommal is az őrületbe kergetett.
Ujjaim a combjának húsába mélyednek, míg tekintetem fel-fel kúszik az arcára, ellenőrizve, hogy a szemkötő még mindig a helyén van-e. Szándékosan nem szólalok meg, hogy véletlenül se tudja, hogy én vagyok az a férfi, aki tökéletes, mély nyalásokkal igyekszik az orgazmusát elérni. Keze a takaróról váratlanul felém kap, de én megragadom, és visszahelyezem az ágyra. Semmire sem vágyom jobban, minthogy hozzámér, megérint, teljesen neki adjam át magam, de most nem ezt játsszuk.
Hevesen kapkodja a levegőt, mellkasa szaporán jár, ajkai el vannak nyílva. Nyelve felbukkan közöttük, az én farkam pedig a kelleténél is jobban megfeszül a nadrágom mögött, ami le is kerül rólam a bokszeremmel együtt. Fölé mászom, lábait széjjelebb tárom, és a makkommal megsimogatom, mire ismételten a háta ívbe feszül. Imádom nézni, csodálni, hogyan is adja át magát nekem, az érintésemnek, a csókjaimnak.
Nyelve újra felbukkan, én pedig az alkalmat megragadva az övére simítom az enyémet. Mély, heves, vágyakozó, szerelmes csókban forrnak össze ajkaink. Érzem a forró, lüktető punciját, a nedvességet, ami nekem szól. Számban hal el egy nyögése, majd a nyaka kecses ívére térek át. 
- Harry – a nevem könnyedén hagyja el az ajkait, és hagyom ezúttal, hogy a hajamba túrjon. Figyelem, s másik kezével a szemkötőtől szabadul meg.
Tekintetünk találkozik. Felemelkedem hozzá, gyors csókot váltunk, és meg is fordítom a helyzetünket. A párnák közé fekszem, s magam fölött csodálom őt.
Letekint rám, hajkoronája keretezi az arcát, amely enyhén ki van pirulva. Lenyúl kettőnk közé, farkama magához igazítja és csodálatos érzéssel társulva fogad magába teljesen. Végig simítom a combjain, finoman meg is szorongatom, míg ő egyenletesen kezd el mozogni. Tekintetünk egy pillanatra sem engedi el egymást, míg élvezzük a másik testét, érintését. Megmarkolom a gömbölyded fenekét, s kissé hevesebb mozgásra ösztönzöm. Tudja, hogy valójában mindig ő, aki irányít, de szeretem én is kellő jelét adni annak, hogy jelen vagyok. Ujjai a tetovált felsőtestemben mélyednek el, fejét hátra veti, és a haja a fenekét, a kezemet verdesi. 
- Gyönyörű vagy.
Csodálatos látvány. Fogalmam sincs, hogyan fogom elengedni, de csak azt tudom, hogy nem akarom. Ha kell, bezárom a szobámba, de megragadom, és az enyém marad. Ha tehetném, mindig eltemetkezve benne maradnék és az ajkait csókolnám.
Kezeim felszaladnak a testén, és a melleinek szentelem a figyelmem egy részét. Rám hajol, csókol, én pedig fordítok a magunkon. Combjait jobban széttárja, ujjai a fenekemet markolják, és még jobban magába húz, ha az még lehetséges. Oldalát, mellét cirógatom, ajkaink táncot járnak, a vágy fölöttünk lebeg, és magával sodor egyre jobban bennünket, amíg teljesen el nem veszünk a pillanatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.