Shameless. Who's gonna touch you like me?

A forró Matcha teámat, amely már a jéggel lépett szoros kapcsolatba, leöntöm jéghideg tejjel. Jó nagy adaggal és pár kavarással elindulok a kialakított kis kuckóm irányába, hogy kényelembe helyezzem magam a laptopom előtt, a nap sugarai megvilágításában. Nem is tudnék más kikapcsolódó programot, minthogy elveszni a szavak sokaságában és egy teljesen másik világba csöppenni, ahol bármi megtörténhet, amire csak ember vágyhat, és a szárnyaló képzelet. Belekortyolok az italomba, az airpodsomat előveszem, a zene már is betölti az egész lényemet, amíg a word betölt és összeszedem az utolsó józan gondolataimat.

Elkezdem az italomat iszogatva visszaolvasni az utolsó pár oldalt, amelyet tegnap éjjel olyan sebességgel gépeltem, hogy magam sem hittem el. Az ihlet csak úgy szárnyalt, és a szereplők vittek magukkal, bele az életükbe, a vágyaikba, és már teljesen közöttük éreztem magam. Remélem, hogy a mai nap is hasonlóan fog végződni.

Ujjaim a billentyűkre kerülnek, én pedig teljesen elvesztve, elszakítva magamat a külvilágtól gépelni kezdek.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kis kitérőnk, a korai keléssel ölelkezve nem készített ki. Szinte sorra nyomom el az ásításokat, amelyek úgy törnek rám, mintha már napok óta nem aludtam volna egy szemhunyásnyit. Valójában, ha jól számoltam csupán harminc órája vagyok valamilyen formában talpon, repülőn, autóban. Ahogyan az ajtóm kitárul Raulnak köszönhetően, a melege, párás levegő azonnal agyonnyomni készül, és ezt cseppet sem díjazom. A fehér nyári, lenge ruhám anyaga úgy tapad a testem felszínére, mintha annak muszáj volna teljesen valójában az egész legénység előtt megmutatkoznia. 

Gyilkos magas sarkaimat úgy rúgom le magamról, hogy pár métert repülnek is. Nem nőies, nem kecses, de mindenki kapja be. Raul társa, Eric úgy szalad a cipőkért, mintha pincsi lenne, és játékra hívtam volna. Még mindig nevetségesnek tartom a helyzetet és Harry talpnyalóit, de mindenkinek kell egy állás. Már ha nevezhetjük ezt annak. 

Beletúrok a hosszú hajamba, ami kelleténél jobban tapad a már is izzadt testemre. Utálom a Szicília hőséget. 

Veszek egy mély levegőt ebben a párában, és hátrapillantok a vállam felett, hogy a tekintetemmel megkeressem Harryt, aki most hagyja el a böhöm autót. Napszemüvegét úgy teszi fel az orrára, mintha egy divatreklám forgatásán lenne. Tény, hogy beleillene egy ilyenbe, de azt hiszem, hogy az arcoskodása már túlmutat sok mindenen. Elkezd valamit olaszul mondani, amiből persze egy szót sem értek. Kifújom az eddig benntartott levegőt, és visszafordulok Erci felé, aki már áll, figyel, kezeimben pedig a gyilkos cipőim lógnak hanyagul.

- Itt állunk még a forró betonon, vagy haladunk valamerre?

Hangom úgy cseng a sok férfi között, mintha én uralnám mindegyiküket, és szeretnék ebben a hitben lenni. Legalább addig, amíg nem maradok kettesben Harryvel, aki aztán az egész helyzetet és a lényemet uralja.

Szinte érzem, hogy még pár perc, és kis túlzással a talpam a betonhoz sül. Borzasztó ötlet volt megszabadulnom a díszes cipőktől. Ostoba lány.

- Induljunk – ragadja meg a felkaromat Harry, mire kirántom a kezemet az övéből. Ezután a szabad derekamra simulnak az ujjai és úgy igyekszik irányítani engemet a jacht irányába. A legénység már lenn áll a betonplaccon, tökéletesre vasalt ruhában, és olyan merev tekintettel, hogy Harry is megirigyelhetné őket.

Kissé sietősre veszek a lépteimet, hogy mielőbb a hajó, remélhetőleg hűs fedélzetére léphessek. Harry megáll előttük, és engem is arra kényszerít. Látom, hogy a borostás arcán egy mosoly árnyéka suhan át. Direkt csinálja, tudja, hogy mennyire is égeti a beton a talpamat. 

- Ma a hölgy is velünk tart az útra. Minden kérésének tegyenek eleget.

Égnek emelem a designer napszemüvegem mögött a szemeimet, és ott hagyom Harryt. Udvariatlan vagyok? Igen. Neveletlen? Nem. Nem bírom a bájolgását? A képébe mártanám olykor az öklömet.

- Örülök a találkozásnak – ennyire telik tőlem és egy mosoly, aztán már fellépek a víz felszínén ringatózó hajó fedélzetére. Már is megkönnyebbülök, és az árnyékba sietek. Csak egy ágynak a gondolata, ami jelenleg vonzza minden pocikámat, de kétlem, hogy hamar álomra hajthatom a fejemet. 

Harry követ, mögötte pedig mindenki más is csatlakozik a hajó fedélzetéhez. Ismételten megragad, én pedig úgy nézek rá, lekapva a szemüvegemet, hogy a tekintetemmel fel tudnám pofozni.

- Ne szorongass minden percben – sziszegem a szemei közé nézve. Nagyot nyel, szinte már hallom is. Megvárja amíg a személyzet elmegy, és Eric és Raul elhagyják a hajót végül. 

- Megszorongatnálak, de azt nem köszönnéd meg – a fogai között szűri a szavakat, amelyek úgy csattannak az arcomba, mint egy határozott fenyegetés. – Nem vagyok úriember. 

Ennek a kijelentésének ellentétéként még is elenged, a cipőimet a sarokba hajítja és magamra hagy. A hajóhídra megy én pedig a jacht gyomrát veszem célba. Bár hatalmas méretekkel rendelkezik ez az úszó csoda, még sem hiszem, hogy elvésznék a gyomrában. 

Végig sétálva a hosszú folyosón, meg is találom a hűs helyiséget, amelyből még egy fürdő is nyílik. A ruhám a földre kerül, én pedig a hideg zuhany alá. A szükséges időt töltöm a vízsugár alatt, amely megtisztít és egyszerre hűt le. Az első fiókot rántom fel, ami a kezem ügyébe kerül, s egy pamut pólót fel is kapok belőle. Oldalt megpillantok egy táskát, ami eddig nem volt itt. Felnyitva hamar tudatosul bennem, hogy pár ruhadarab van benne a számomra. Mindössze bugyit veszek magamhoz és bújok bele, aztán már az ágyban is vagyok, hogy kipihenjem az utazás és a tegnap esti parti fáradalmait, amelyet Harry zúdított rám.

Összerezzenek, s felijedek egy hangos zajra. Pár pillanatig tart, amíg teljesen magamhoz térek és tudatosul bennem, hogy már a nyílt vízen lehetünk. Kimászom a selyem takarók közül és a fedélzet irányába indulok, ám megdermedek a hang ismétlődését követően. Fegyver dördülése olyan erősen hasít a tudatómban, hogy ezerféle forgatókönyv is lepereg előttem, ám lábaimat további léptekre ösztönzőm. Csupasz talpaim csattognak a fedélzet felületén, a hajamat felkapja a szél, és a felsőm anyaga alá is igyekszik alákapni, kevesebb sikerrel. 

Teljesen az emeletre megyek, ahol megnyugvásomra meglátom Harryt Eric és Raul társaságában. Ám a lábaim megérintve az utolsó fokot, meg is dermedek. A látvány, ami elém tárul teljesen a képzeleteimet is túlszárnyalja. Torkomon akad a szó, amely eleinte igyekezett elhagyni a számat. 

- Mi a fene történik itt?

Mindenki felém kapja a fejét, Harry pedig elborzadt tekintettel indul meg az irányomba, mire int a többieknek, akik nem foglalkozva velem teszik a dolgukat. Harryn pár fröccsent vércsepp található, és a hideg is kiráz annak a gondolatától, hogy az az anyag velem érintkezzen. Bár nem ő húzta meg a ravaszt, de az utasítást ő adta ki.

- Az a férfi gyerekeket rabolt el, erőszakolt meg, családokat tett tönkre – kérdés nélkül kezdi el sorolni Harry az indokot. 

- Ne gyere a közelembe – emelem fel a kezeimet és hátrálni kezdek. – Hozzám ne érj bassza meg!

- Bébi.

- Bébi? – köpőm a szót és tovább hátrálok. – Te csak ne nevezz engem bébinek! Azt hitted, hogy nem tűnik fel, ha valakit agyonlősz a fedélzeten? – felkapom a fejemet a csobbanás hangjára, és Harry háta mögött látom, hogy a test volt, s nincs. – Ez egy kibaszott rossz vicc, ugye? 

Szinte már kiáltozom. A nyílt tengeren vagyunk. Amerre a szem ellát mindössze víz, víz, és még több víz. Habos hullámok, és még ki tudja, hogy mi van a mélyégben. Felfordul a gyomrom. A vér, ami a hófehér fedélzetet színezi, szinte az orromba kúszik a fémes szaga. Tudom, hogy lehetetlenség, és már beképzelem magamnak, de úgy érzem, hogy hányni fogok. 

- Ne lépj hátra! – nyújtja felém a kezét Harry, ami teljesen tisztának tűnik, ám így se ragadok meg azt. – Gyere ide hozzám.

- Vidd innen a mocskos kezedet. Basszus! Megőrültetek? Komolyan, ezt így itt? Előttem? 

- Máskor nem így intézem, de gyere ide hozzám most.

- Máskor? Úr isten, Harry! Hallod magad? 

- Ne kelljen még egyszer mondanom! – már parancsoló a hangja. – Gyere ide hozzám! Lépj el a korláttól.

- Ne parancsolgass nekem – markolom meg a korlátot hevesen. – Felfordul a gyomrom. 

Már Raul és Eric is a kettősünket figyelik, de én csak Harryre koncentrálok, aki ismételten megindul az irányomba, én pedig megcsúszva fedélzet nedves felületén sikítva fordulok át a korláton, és csapódom a sós víz habos hullámai közé. Érzem, ahogy a víz a számban, a szememben, mindenhol ott van. Kezeim csapkodnak mindenfelé, a lábaim össze-vissza járnak, s úgy érzem, mintha valami meg is érintené, amire még jobban bepánikolok, ha az lehetséges. Foltokat látok, a só csípi a szemeimet, és úgy érzem, hogy a tüdömbe is beférkőzött már.

Valami megragadja a derekam, és a felszín irányába ránt, ahol köhögések közepette, a szemhéjaimat szorosan lehunyva igyekszem a lélegzetemet normalizálni, ami meglehetősen nehezemre esik. Az ájulás szélén állok, csak a víz hangja tölti meg a füleimet, a mellkasom szomjasan kapkodja az oxigént, engem pedig a váratlan rémület teljesen maga alá temet.

Arra eszmélek, hogy Harry fölöttem van, és az ujjai az állkapcsomat szorítják. Heves köhögésbe kezdek, mire oldalra fordítja a fejemet, s úgy érzem, hogy a tüdöm teljesen megkönnyebbül. Visszahanyatlom, és a tekintetem találkozik Harryével. Róla a vízcseppek rám esnek, mire a hajába túr és távolabb húzódik. Szinte kapkodom a levegőt, ujjaim az övére találnak. Szavak helyett érintéssel fejezem ki neki, hogy megmentette az életemet. Ha nem itt feküdnék, még nevetnék is a helyzet abszurditásán. Valakinek elvette, míg az enyémet megmentette. Olyan egyszerűen dönt, hogy már fáj belegondolni, hogy akár engem is hagyhatott volna odavészni. A másik ember sorsára jutni, akit a halak lakmároznak majd fel.

Aggodalom csillogását vélem felfedezni a szemeiben, melyek aggodalommal keverednek. Nem szól, mindössze felnyalábol és elindul velem. Eric és Raul tűnik fel homályosan a látóteremben, mire még jobban kitisztulnak ködös gondolataim. 

- Tegyél le – mormogom Harry mellkasában, és lábaimat mozgásra késztetem, ezzel is a tudtára adva, hogy a saját lábaimra szeretnék állni. Messze tőle, és a véres kezétől.

- Fejezd be a makacskodást. Elég volt mára.

Úgy veti oda, mintha annyira nehezére esett volna utánam ugrania. Vagy mintha éppen jókedvemből vetettem volna le magamat több méter magasról a vízbe. Ha nem ölt volna meg valakit a füleim, s szemeim láttára nem tűntették volna el a holttestek, nem akadtam volna így ki. Nehogy még engem próbáljon meg hibáztatni, mert nem fogja zsebre tenni a következő napokat.

- Ne hidd, hogy mindenkit uralhatsz.

Szemei megtalálják az enyémet, ahogyan a lépcsőn halad le a hálókabin irányába. A helyiségbe megérkezve letesz a lábaimra, én pedig az ágy széléra rogyok, mint egy rongybaba. Lehúzza rólam a nedves anyagot, majd a saját inge is lekerül. Aztán a nadrágja követi, és már mindössze egy bokszeralsóban áll előttem, ami hasonlóan nedvesen tapad izmos combjaira, s még csodálatosabban megmutatja tekintélyes farkának vonulatát.

Elkapom a tekintetem, amint észreveszi, hogy őt vizslatom szinte már pofátlanul, kiéhezetten. Hajam a melleimre hullik, és hirtelen fázni kezem a légkondicionálónak köszönhetően. Lábaimat felhúzom az ágyat körülvevő puha, bőrrel bevont keret részre, és a felsőtestemhez szorítom. 

Szemeim sarkából látom, hogy megszabadul a fekete alsótól is, és már gyönyörű csupaszságában mérgelődik a szoba kárpitozott felületén. Hajába túr.

- Máskor ez nem fog megtörténni – jelenti ki határozottan, ahogyan a szemközti komódnak támaszkodik. Izmai megfeszülnek, farka úgy büszkélkedik a combjai között, mintha róla lenne szó. 

Nagyot nyelek.

Térj észhez kislány!

- Hogy megölsz valakit vagy, hogy a vízbe esem és utánam ugrasz? 

Megfeszül az állkapcsa. Oldalra néz, ki a kabin ablakán.

- Soha nem fogom hagyni, hogy bántódásod essen – jelenti ki határozottan. – Mindig utánad fogok ugrani.

Felállo, és közelebb merészkedem hozzá. Tekintetünk egymásét ejti rabul, és a hideg végigfut a testemen. 

- Lehetséges, hogy nem lesz lehetőséged. Ahogyan te is megölted azt az embert, úgy a te ellenségeid csinálhatnak ki engem – sziszegem az arcába. – Nem fogsz mindig mellettem állni, és megvédeni. Nem egy kalitkába zárt madár vagyok.

- Pedig odavaló lennél. Egy gyémántokkal kirakott kalitkába, ahonnan akkor engednélek szabadon, ha tudnál vigyázni az éles nyelvedre. 

Közelebb lép. Felém magasodik, s lenéz rám. Állom a tekintetét, nem hátrálok meg. Eddig sem tettem, most sem fogom. 

- Köszönöm, hogy megmentetted az életem, de ennek ellenére, még mindig nem vagyok egy tárgy, ami a mocskos fantáziádat szolgálja.

- Igazán befejezhetted volna a mondandódat a köszönöm résznél – lép közelebb, míg én hátrébb. Ismét elkezdődik a játék kettőnk között. Nem érzem energikusan magamat, de soha nem hagynám neki, hogy fölénybe kerüljön, s igaza legyen. – Egy úrihölgy hagyná, hogy a tenyeremen hordozzam. Nem hadakozna velem.

- Egy úrihölgy lehet – nevetek fel. – De te sem vagy egy úriember.

- Érted megtanulnám, hogyan is csináljam jól.

Lábaim megremegnek a mondatát hallva. Az ágy széle a térdhajlatomba vág, mire összecsuklóm és visszahuppanok a fenekemre. Még nagyobb a fölény, amit szerzett, még sem adom meg magamat neki. Farka az arcomban, de én csak a szemei közé nézek. Kidolgozott felsőteste, a tetoválásokkal borítva teljesen megbabonáz. Ezzel ő is tisztában van, és ezt teljesen ki is használja.

- Taníts. Mutasd meg, hogy milyen is egy úriember, akivé válhatok. Melletted.

Államat az ujjai közé csípi, ujja a számon szánt végig, míg nyelvem hegyével az ujjbegyét megnyalom. A só íze ismételten a számba jut, de ezennel nem bánom. Mellkasom sűrűn emelkedik, a vérem a fülembe zúg, míg ujjaim a feszes combján haladnak végig, egészen a farnszőrzetén át a farkáig. Nagyot nyel az érintésem nyomán, én pedig közelebb hajolok és a nyelvemmel végig szántok a hosszán. 

- Ne játszadozz velem – hal el a hangja, ahogyan az ajkaim a farka köré záródnak. 

Keze megtalálja az utat a hajamba, és keményen meg is ragadja. Elkezdi a tempót diktálni, és nem finomkodva a torkomig le is nyomja magát. Ujjaim belemarnak a seggébe, a tekintetemet foglyul ejti, és eléri, hogy nagy hévvel szopjam. Hátravetett fejjel engedi el magát teljesen, még is megmarad a személynek, aki teljesen kontroll alatt tart mindent.

Kirántja a számból magát és csak engem néz. Megtöröli a számat, én pedig az ujját nyalom végig. Taszít rajtam egyet hátrafelé, a térdhajlatomat megragadva visszaránt magához. Szinte már tálcán kínál fel magának. A bugyit lehúzza rólam, s nem várva, már is nyelvével végigszánt rajtam, szája rátapad szeméremdombomra, én pedig szemhéjaimat leszorítva elvesztem a maradék eszemet is, ami még a földön tart. Combomba mar, szája csókól, szív, harap, szemei pedig mindvégig rajtam. Hátam ívben feszül meg, s lepillantok a széttárt lábaim közé, sikeresen megpillantva a zöld szempárt, amely minden mozzanatomat lesi. Nyála engem ér el, aztán ismételten szája rajtam, nyelve bennem. Visszahanyatlok a szatén lepedőre és igyekszem a lélegzetemet egyenletessé tenni.

Felmászik hozzám, testemen felcsókolja magát, nedves helyeket hagyva, lenyalva a tenger sóját a testemről. Lábamat széjjelebb tárja és belém is csúszik. A hátam ívben hajlik meg, a melleim a mellkasának nyomódnak, a szemeim fennakadnak, és arra tudok koncentrálni, hogy már is sebes tempót kezd el diktálni. Körmeim a hátát karcolják végig, a fenekét erősen megmarkolják, a szája a számra talál, a nyelve a nyelvemre, melyen megérzem a saját édesen-sós ízemet. Felnyögök az ajkai közé, mire csavar a csípőjén egyet, és ujjait az enyéimmel fonja egybe. Szája a mellemre talál, míg egyik kezét a másikra szorítja, s nekik is kellő figyelmet szentel nedves csókokkal kényeztetve azokat. Tekintetünk egybekapcsolódik, lábaimat feljebb húzom a derekán, és teljesen alárendelem magam a heves élvezetnek, amelyet cseppet sem úriemberként nyújt.

Elemelem a poharamat az asztalomról, és úgy érzem, hogy a jeges frissítő végig gördülve a torkomon visszaránt kissé a jelenbe a laptopom, a karaktereim világából.

Let it wash away my sins

A hotelszobám falai közé egyáltalán nem boldogan kezdem el összeszedni magam. Kinn tombol az eső, Róma szinte beleremeg a mennydörgésbe, csak remélni tudom, hogy mire mennem kell, eláll az eső. Már így is kellően eláztam a mai napon, bár mindent megért Harry arca, ahogyan unalmamban a szökőkútban mártóztam meg, oltva ezzel a forróságomon Róma forgalmas terén, a turistákkal körülvéve. 

Már nagyon unom az olasz szavakat, annak ellenére, hogy mennyire is szexinek gondolom, ahogy legördülnek Harrynek az ajkain minden pillanatban. Egy férfivel beszél, aki elvileg az unokatestvére. Már megjegyeztem volna, hogy mennyire is udvariatlan az egész, amit itt művelnek az orrom előtt, de a pasas elvilegesen nem beszéli az emberi, angol nyelvet. A fagylaltomat lelkesen fogyasztom, míg a beszélgetést figyelem. Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy én vagyok a főbb téma. Nyilván kemény fejtörést okoztam már napok óta Harrynek, mióta magához láncolt. Nem vagyok egy könnyű eset, és nem is áll szándékomban megkönnyíteni a dolgát, hogy őszinte legyek.

A másik ugrabugrásza a balomon ül, és a kávéját iszogatja, néha elmosolyodik, de amikor a tekintetem találkozik az övével, elhallgat. Kurvára nem illedelmes férfiak. Ostobák. Iszok egy korty vizet, és tovább élvezem az olasz fagylalt csodáját. 

Harry szemei rám villannak, én pedig állom a tekintetét. Nyelvem végigszalad a fagylalton, nem spórolva a lassúsággal. Minden millimétert kiélvezek a vanília hidegjén. Érzem, hogy a szájfényes ajkaim is kellően az édesség rabjává estek. Nyelvemmel lenyalom az ott maradt apróbb cseppeket, meg nem szüntetve a szemkontaktust. A levegő megfagyott körülöttünk, de engem csak Ő érdekel.

Ismételten lecsap a nyelvem a fagylalt hideg felületén, majd az ujjammal tüntetem el a maradékokat, amiket szándékosan kentem el. Harry az állítólagos unokatestvérére néz, nagyot nyel, ahogyan észreveszi, a férfi szemei széles vigyorral rajtam vannak.

- Be tudnád fejezni? – haragos a tekintete, de tudom, hogy imádná, ha ketten lennénk.

- Rólam beszéltetek? 

Harry ismételten a férfire néz, míg a mellettem ülő embere csak elfojt egy röhögést. 

- Mindössze, hogy mennyire intelligens és csinos lány vagy. 

Még egyszer megnyalom a fagyit, aztán letörlőm a szám széléről, majd felállok és az asztalon áthajolva a híres, vigyorgó unokatestvérének adom. Hátat fordítok nekik és elindulok a kávézó teraszáról kifelé. Elég volt az unalmas ücsörgésből, és abból, hogy levegőnek néznek. Már amennyire a társalgást illeti. Lerúgom a tűsarkukat, amelyek már egyáltalán nem komfortosak, és a kemény kövön a csupasz talpaim sokkal kényelmesebben érzik magukat. Turisták vannak bőven, és én is annak számítok az olasz földön, de ezt félretéve a csodálatos szökőkútba lépek. Sokan már néznek, hüledeznek, és van, aki a fényképezőt, telefont is a kezébe vette, hogy megörökítse a megbotránkoztató kirohanásom. A feltörő vízsugár alá állok, és a fehér, lenge nyári overálom azt hiszem többet mutat meg már is pillanatok alatt, mint azt illene ilyen helyen. Arcom a vízzel szembe fordítom, érzem, ahogyan a mellbimbóim is a ruhám anyagát karcolják, és hogy a ruha minden más testrészemre is teljesen rátapad. A hideg kiráz, ahogy minimálisan a szél feltámad. Talpam alatt érzem az érmék karcos, kemény felületét, ám így is beljebb lépek, nem nézek hátra, pedig bármit meg adnék Harry arcának látványa miatt, amikor észreveszi a nedves testemet a kínai turisták körében.

- Mi a francot csinálsz? – ordít. 

Nevetve felnézek rá, amikor nedves testem az ő nedves testéhez csapódik. Fehér inge pillanatok alatt válik nedvessé. Tekintete ég, szinte megöl. Imádom. Azt hiszem ezért jöttem erre a világra. Nem mondom, hogy komoly életcél, de nagyon is élveztem az elmúlt napokat vele, és most sincs semmilyen okom a panaszkodásra.

- Unatkoztam – mormogom neki, mire kiránt a szökőkút peremén át. 

Felkapja a cipőmet, míg mezítláb maga után rángat az hatalmas, elsötétített autók irányába. Ránézek az unokatestvérére, aki kaján vigyorral az arcán nyalja a megmaradt fagylaltomat. Rákacsintok, és beszállok Harry előtt az autóba, míg előre a pincsijei ülnek.

Ledobja a cipőimet a lábainkhoz, és megszabadul a zakójától. Felhúzom magam alá az egyik lábamat, és a hajamt kezdem igazgatni. Teljesen a testemhez tapadnak a kócos fürtök, de minden megért ez a kis mártózás, és Harry arca, amint kiráncigált onnan.

- Talán kellene egy kis elfoglaltság neked, és akkor nem lennél ennyire unatkozó kedvedben – mormogja, s megfogja a kezemet és a farkára helyezi.

Közelebb csúszom az ülésen és nyelvem végigszalad a szája vonalán. Nagyot nyel, de hagyja, hogy játsszak vele. Ujjaim a kezdetleges erekcióján játszanak, tekintetem az övét rejti rabul.

- Szeretnéd? – nagyot nyel. Szinte már visszhangot ver a csendes autóban a kérdésem. – Álmodban, édesem.

- Biztos vagy ebben? 

- Mindenre van embered, oldd meg – ezzel elengedem és visszamászom a helyemre.

Kiszállok a zuhany alól a kora délutáni emlékeimmel körülvéve. Letörlőm a párás tükröt, s a széles mosolyom egy másodpercre sem lankad. Imádom, amikor a szavai elakadnak. Már megtanultam az elmúlt 72 óra alatt, hogy mocskosul meg akar dugni, de nem adom meg neki könnyen ezt az örömet. Mindenre van embere, gondolom erre is, bár nem szívesen látnám, és tudnék róla, hogy éppen egy nőcske szopja le.

Elkezdem megszárítani a hajamat és azon gondolkozom, hogy melyik ruhára is essen a választásom az estére. Nem vagyok oda a faltnyi, sokat mutató darabok miatt, de valahogy csak ilyenek játszanak. Nincs esély, hogy valami sokat takarót rángassak magamra. 

Smink terén nem újítok. Soha nem voltam az erős sminkek híve, de azt hiszem, hogy a szájfény így is ki lesz maxolva. Hajamat felkötöm egy magas copfba, szempillaspirál és a szájfény nagyobb mennyiségben is az arcomra kerül, aztán elhagyom a fürdőt. A törülköző lehullva a testemről a földön landol, én pedig a bőröndhöz lépve leguggolok, hogy megszemléljem annak tartalmát. Mosollyal az arcomon, megdicsérve magamat, hogy ezt megvettem a bevásárlókörúton, előhúzom a ruhát. Fogalmam sem volt akkor, hogy hova, mikor is fogom viselni. Méreteiről ne is beszéljünk, de az ezüst glitter alapú ruha, aminek semmi háta, és eléggé mély, rakott hatású, gyűrött kivágása van, meg fog felelni a ma estére. Nude magas sarkúba bújok hozzá, amely szinte az enyhén lebarnult bőrömmel teljesen egybeolvad. Felállok, megszemlélem magam a tükörben, és elmerengek a bugyi kérdésén, ám fújok magamra a parfümömből, és már is kellő illatfelhő lengi be a szobát mögöttem, ahogyan elhagyom.

Az előcsarnokig leérve sok érdeklődő szempár kíséri az utamat, de én egyik személyre sem fordítok figyelmet, mindössze kihasználom az érdeklődő tekinteteket. A hotel elejéhez érve határozott léptekkel haladok lefelé a lépcsőfokokon.

- Mi a francot viselsz? – sziszegi Marco, amint leérek hozzá. – Harry ki fog nyírni téged, aztán meg engem. Bassza meg! Menj és öltözz át.

Vigyorogva ott hagyom és az autóhoz megyek, melynek ajtaja ki is tárul előttem. Becsúszom a bőrülésre, és várom, hogy Marco is csatlakozzon. Előröl néz rám. 

- Meg van őrülve? Ki fog herélni!

- Rossz neked – húzom el a számat. – Lazíts! Bulizunk.

Beérve a klubba meg sem lepődőm, hogy lányok a rúdon pörögve szórakoztatják a jelenlévőket. Valóban egy éjszakai klub, és nem vetkőznek a lányok, de reménykedtem benne, hogy Harry nem foglalkoztat ilyen módon nőket. 

- Az emeleten van – hajol közel Marco hozzám, én pedig követem őt. 

Egy külön részen több férfival foglal helyet Harry. Lányok járnak körbe merész dekoltázsú ruhában, tálcával a kezükben, melyen drog terül el. Harry kezében whisky pihen, de a lányok meg sem közelítik. Emiatt megnyugszom már is, ahogyan beljebb lépek. A biztonsági embere könnyedén beenged a helyiségbe. Itt is van egy lány, akik csak nekik táncol. A kanapék között kihelyezett asztalhoz lépek, ahonnan elemelek egy olívát, és a számba helyezem a legszexibb módon, ahogyan csak meg. Harry már is észrevesz és a tekintetünk találkozik. Látom, hogy a ruhát méregeti. Feláll és magával rángat ki a teremből. 

Megperdít a tengelyem körül, és teljesen a korlátnak préseli a testemet, ami ennek a felhevült közelségnek örül. A mocskos áruló!

- Mi a fenét viselsz? – mered rám. Még a magas sarkon sem érek fele vele teljesen szemmagaságban. 

- Ötszáz eurót – jelentem ki, a ruha árára utalva, amit az ő bankkártyájáról vontak le a tegnapi vásárlásunk során. 

Megfeszül az állkapcsa, de tudom, hogy nem az összeg borzasztotta el. Arra magasról tesz.

- Ne provokálj engem, bassza meg.

- Ugyan, ez a ruha előnyős – pipiskedem fel, miközben megragadom a kezét és a combjaim közé húzom. – Könnyedén bejuthatsz ide – jelentem ki, és elakad a szava, amint érzékeli, hogy közönséges módon semmi fehérneműt nem viselek.

Kirántja a kezét és a csípőmnél fogva magához ránt. Levegő a tüdőmbe reked, ahogyan egymás szemeibe meredünk. Én elszánt, ő dühös pillantást mér a másikra.

- El kell intéznem egy üzleti ügyet, de utána a tied vagyok.

- Addig kivel szórakozhatom? – nem felel, én pedig ajkaimmal csücsöritek, de ott is hagyom és visszaindulok a földszint felé, az emberek táncoló tömegébe.

A pultban kikérek egy pohár pezsgőt, és teszek róla, hogy ne legyen ideje megmelegedni. Azt hiszem ez a kis szócsata kissé kiszárította a torkomat. Leteszem a talpaspoharat, és arra leszek figyelmes, hogy egy kéz megragadja az enyémet, és az együtt vonagló emberek felé húz. Követem. Nem hagyhat itt engem senki, hogy unalmasan üljek egy szórakozóhelyen.

Táncolni kezdek az idegennel, persze azért odafigyelek, hogy a keze véletlenül se kalandozzon el. Szeretem húzni Harry agyát, azt hiszem a kedvenc elfoglaltságom lett, de ahhoz semmi hangulatom, hogy idegen kézpár érintse rajtam legyen bensőségesen. Semmit nem értek a tomboló zenéből, azt a pár angol sort leszámítva, de nagyon magával ragad. Csípőm mozdul, kezeim a magasban, tekintetem pedig egybefonódik már is Harryével, aki lenéz rám a korlát mellől. Hirtelen megfordul és a lépcső irányába siet, ahol rohamosan szedi a lábait.

Megfogom a férfi kezét és magammal húzom az emelet irányába, de kikerülve Harryt, hogy véletlen se vegyen észre. A cipőim nem éppen a sietségre lettem megtervezve, de teszik, ami tőlük telik. Felérve a lányhoz lépek, aki a rúdnál táncol, és vele együtt táncolok. Hozzám simul, keze a testemhez ér, és ezzel még én is azonosulni tudok. Nem nézek körbe, nem akarom senkinek sem a figyelmét megragadni ennél többel. Így is csak gondolhatom, hogy Harry nem fog a tarkómhoz pisztolyt, amint észleli mit is csinálok.

Fogalmam sincs, hogy meddig, de nem tovább pár percnél táncolok, amikor megragadják erős karok a derekamat és lerángatnak a pódiumról. Már kifelé tartok az épületből. Megcsak a hűvös esti szellő, de alig van ideje a bőrömet érinteni, mert már a kocsi hátsó ülésén találom magam.

Harry ujjai az állkapcsomra feszülnek, minden figyelmemet megragadja. Alkoholos lehelete megcsapja az orromat, és a levegő túlzott gyorsasággal áramlik a tüdőmbe.

- Kibaszottul meg vagy őrülve? – ordít. Teljesen ki van kelve magából. Lerázom magamról a kezét, és arrább húzódom, de a csupasz combomat megragadva visszaránt maga mellé. – Nem sok kell, hogy végre helyre tegyelek. Nem vagyok egy kibaszott úriember, de soha nem akarlak bántani.

Ökölbe szorul a keze a térdén. 

- NE gondold, hogy kikötöd, meg kell jelennem itt, te meg észre sem veszel!

- Észre sem veszlek? – röhög fel. – Az egész figyelmem a tied mindig, bassza meg. Ezt a ruhát pedig kidobod a picsába, amint visszaérünk a hotelba.

Felhorkanok egyáltalán nem nőiesen, de nem szólok semmit. Ő sem gondolhatja, hogy egy ennyi pénzt érő ruhát a kukába hajítok, még ha fel sem veszem többet. Lehet, hogy neki a pénz természetes, de sajnos nem mindenkinek. 

A liftből kiszállva elindulok a saját szobám felé, de nem fogad el ellenkezést és a sajátja irányába vezet. Cipőimet a kezembe viszem. Bármennyire is gyönyörűek ezek a drága lábbelik, viselhetetlenek hosszabb időre. 

Belépek előtte a szobája falai közé és ledobom a földre őket, majd a bárhoz indulok és egy hideg palack vizet veszek magamhoz, és hamar eltüntetem a felét. Figyel árgus szemekkel, ahogyan visszasétálók a háló irányába, s közben a ruhától is megszabadulok. A földre hullik a vakító csillogásában, míg Harry sietősen el is marja. Összevont tekintettel figyelem, hogy mit csinál. A konyhai részlegről megragadja az öngyújtót és a fürdőbe folytatja az útját. A kádba dobja a csodás darabot és meggyújtja.

- Mi a faszt művelsz? – lépek beljebb, de megállít. Perzselő tekintettel mér végig. – Te egy kibaszott őrült vagy! Ötszáz euró volt az a ruha! 

- Kapsz egy másokat. Hosszabb, többet takaróbbat – veti oda, én pedig elsietek mellette és megragadva a zuhanyt hidegvizet engedek rá. Harry elkapja a derekamat és igyekszik visszatartani, de szerencsére eloltom a lángoló ruhát. 

Minden tiszta víz lesz az enyhe dulakodás közepette. Peregnek le rólunk a cseppek, és egy pillanatra a hideg is kiráz. Ledobom a zuhanyfejet, ami még mindig ontja magából a vizet. Elsietek mellette ismételten. Hallom, hogy elzárja a csapot, de már utol is ér. A hálóban az ágyra lök, fölém magasodik, nekem pedig a kezem az arcán csattan.

Feje elfordul, teljesen megmerevedik az állkapcsa, s kissé meg is mozgatja azt. Lassan, nagyon lassan visszafordul az irányomba.

- Ha még egyszer meg mersz ütni – sziszegi a szavakat.

- Akkor mi lesz? – vicsorgok szinte. Elegem van a játszadozásaiból. Pár másodpercnyi, talán percnyi csend áll be közöttünk. Teljesen meztelenül fekszem alatta, míg ő talpig feketébe van öltözve, és még mindig csupa nedvesség vagyunk, de úgy érzem, hogy ezzel a lábam köze is egyet ért más értelemben. 

Megkönnyebbülök, amikor lemászik rólam, ám felkiáltok, ahogy a lábaimnál fogva az ágy szélére ránt, és a szája a puncimra cuppan. Megremegek a forró szájának heves mozdulatai alatt. Lábaim széjjelebb tárulnak előtte, és olcsó ribancként úgy kinyílok előtte, mintha ezért élnék. Többért könyörögnék, ha a szavak képesek lennének elhagyni a számat. Levegőért kapkodom, a mellkasom hevesen emelkedik és süllyed, míg az ujjaim a nedves hajában vesznek el. Nyelve hevesen fel, és már is átkozom magam, hogy miért is voltam annyira ostoba, hogy nem dobtam szét a combjaim neki az első pillanatban.

Megbotránkoztató? Talán. Nem érdekel. Akarom, többért esdeklem.

Elszakad tőlem, ahogyan a hátam ívben feszül meg. Minden idegvégződésem a határon táncol, és testem levegőért könyörög. 

Hallom az övének csattanását a földön. Cipzárjának éles hangja, és már is csak annyira eszmélek fel, hogy bennem van. Teljesen eltűnik bennem, a levegő még jobban kiszorul a tüdőmből, és a tekintetemet levezetem oda, ahol a testünk összekapcsolódik. Azt hiszem, hogy ennél erotikusabb, mocskosabb látványban nem mostanában volt részem.

Felülök, és az ingét, ami még mindig a mellkasát fedi, megrántom. Gombjai szanaszét pattannak róla. Száját a számra tapasztja, de a töretlenül mozog bennem továbbra is, amíg vissza nem dob az ágyra, kihúzódik belőlem, és fordít rajtam egyet. Még mélyebben érzem meg magamban. Felegyenesem, hátam a mellkasának simul, keze a torkomra simul, míg másik keze a csiklómat találja meg, hogy még jobban az őrület határára repítsen. Vállam felett hátra pillantok, a száját keresem, amit meg is ad nekem. Nyelve az enyémmel jár táncot, míg farka egyre jobban eléri, hogy az agyamat veszítsem el az ölelő, szorosan tartó karjai között. Biztonságban, szenvedélyben. 

PS: Szeretném megemlíteni, hogy ez a rész, ahogyan 1-2 másikat is a 365days című könyv/film ihlette. Amit ajánlok mindenkinek, ha tudtok angolul! Bár a napokban netflixre is fel fog kerülni, valószínű magyar felirattal! 

Köszönöm a megjegyzéseket. Valamiért a blogger nem engedi, hogy reagáljak. De a profilommal, se anélkül. Viszont, akinek van véleménye, ne tartsa magába! Köszönöm, hogy ennyi év után is még velem vagytok!!! 

Új designt is kapott a blog, mai unalmam eredményeként, illetve nem éreztem már helyénvalónak, hogy One Direction történetenként fut. Ölelés Babák, Xx

Are you lost baby girl?

Egy kedves testőr a kezét nyújtja, ahogyan a veszélyesen magas Louboutin cipőmben az ingadozó hajó fedélzetére lépek. Egy széles mosollyal, a vörös ajkaimmal köszönöm meg a segítségét. Kezem végig siklik a fekete minin, ami mocskosul sokba került, de nagyon remélem, hogy holnap reggel úgy fogok rá gondolni, mint egy befektetés. A cipővel, és a luxustáskával az oldalamon egyaránt. Még az illatom is a pénzt sugározza, és meglepően felüdülés ennyire kicsípni magamat, még ha a munka miatt is vagyok itt elsősorban. 

Már javában mindenki megtalálta a megfelelő társaságát. Beleiszok a pezsgőbe, ami kemény eurokat érvé gördül végig a torkomon. A kristály szája fölött végig mérek mindenkit, s hamar megállapítom, hogy a rendszerből már jól ismert maffiózók, feleségeik, ribancaik körébe burkolódzva mutatkoznak, mocskos kezeket rázva korrupt üzletemberekkel. A hajó lassan kiúszik a nyíltvízre, és azt hiszem, hogy az este most veszi igazán csak a kezdetét. Mivel nem akarok üres pohárral sétálni, de többet sem áll szándékomban inni a kelleténél, így félig teli kristálypohárral a frissen manikűrözött kezem között sétálok beljebb a kisebb tömegbe. 

Kissé furcsán érzem magam, és már is eszembe jut, hogy talán el kellett fogadnom Chris ajánlatát, miszerint elkísér, hogy támaszt nyújtson, és ne egyedül kelljen szembe néznem az estével, ám elutasítottam arra hivatkozva, hogy hatékonyabb leszek. Ami igaz is. Muszáj döntő bizonyítékokat szereznem Stylesal kapcsolatban, hogy végre oda kerüljön, ahova való.

- Milyen csodálatos. Úgy hiszem, nem ismerjük még egymást.

Oldalra pillantok egy széles mosoly kíséretében.

- Matteo vagyok. Kihez van szerencsém? 

- Minden nőhöz így közelít?

Elneveti magát, bár kétlem, hogy zavarában. Beleiszik a sötét italba, aminek így az utolsó kortyai is eltűnnek. Jól öltözött egyén, még helyesnek is mondanám, de nem ezért vagyok itt. Nem mintha sok esélyt adnék neki egy ilyen indítás után.

- Lebuktam. Még nem láttam a köreinkben. Kivel jött?

Szemeibe nézek. Első, hogy sose kerüljem a kíváncsi tekinteteket, hiszen biztos lebukást vállalok vele.

- Velem – lép mellém egy férfi, aki eléri, hogy felnézzek rá. Mosolyom nem hervad, belemegyek a játékba.

- Lewis – horkan fel Matteo. – Miért is lepődnék meg? 

Az új ismerősöm keze a derekamra csúszik, amit nyomban tüntetnék el onnan, ám most hagyom, és a férfi, Lewis, odalának dőlök. 

- Örülök, hogy megismertük egymást, Matteo – ezzel megfogom az engem átkaroló férfi kezét és magamután vonom. Beljebb megyünk, és szembe fordulok a megmentőmmel, akitől mielőbb búcsút kell vennem.

- Szerencséje volt, hogy a segítségére siettem – hajol közelebb, hogy a dal hangeröjének köszönhetően is halljam. 

- Kétlem, hogy nagy veszélyben lettem volna, de köszönöm – hátrálok kissé. – Viszont, ha megbocsájt.

Próbálok ellépni mellette, de nem enged. Ismételten a derekamnál fogva ragad meg, és von magához. Farkasszemet nézünk. Ujjaim a poharamra szorosabban fonódnak, és már is azon jár az agyam, hogy miként is sikerülne leszerelnem minél előbb, és kevesebb idő alatt.

- Engedjen el – sziszegem az arcába.

- Nem egy hálás nő.

- Rosszul ítéli meg a helyzetem, ha ennyire alábecsül. Most pedig vegye le rólam a kezét, mielőtt eltörőm az ujjait.

- Tüzes – sziszegi és lejjebb hajol, hogy az ajkai a fülemet érjék. Elhajolok előle, és az arcába öntöm a pezsgőmet, mire mindenki a közelünkben bennünket kezd figyelni.

Elenged, hogy megtörölje az arcát, de a tekintetével meg tudna ölni, ha időt hagynék neki. Biztonságiak teremnek máris ott. 

- Minden rendben hölgyem?

- Csak nem mindenkinek sikerül elsajátítani az illemet.

Ezzel ott is hagyom a férfiakat és a kíváncsi tekintetet magam mögött. Egy pincért megállítok, és megkérdezem, hogy merre találom az illemhelyiséget. Zavarban egyáltalán nem érzem magam, de nagyon nem hiányzott nekem ez a pillanatnyi figyelemfelhívás magamra, a heves farokméregetés közepette.

Használom a mosdót, majd rendbe teszem magam. A vörös rúzsomat ellenőrzőm, és kilépek a szabadba, a csillagos ég alá, ahol még mindig a zene betölti az este hullámait. Egy újabb pohár pezsgő kerül a kezembe, de ebből még nem iszom. Kisétálok a hajó széléhez és onnan figyelem az események, és az én célpontomat igyekszem górcső alá venni. Eddig még nem került elém és már kezdem azt hinni egy pillanatig, hogy el sem jött a saját partijára, vagy valami kurvát rak meg éppen, amikor a zenét kellemes zongoradallamok váltják fel.

Próbálom kiszűrni, hogy honnan is jön a hang, amikor az enyhe magasságú pódium felé vezetem a tekintetem. Még így sem látom tökéletesen, így előrébb megyek enyhe bocsánatkérések közepette, de senki nem szól rám, hogy esetleg illetlen lennék.

Megállok úgy, hogy az emberek még takarjanak, még is tökéletes rálátásom legyen a hangszer mögött ülő személyre. Arra a személyre, akit annyira kerestem. Harry Styles.

Egy pohár ital van előtte, ő pedig a billentyűket üti le könnyedén és játszik teljesen felszabadultan. Ha nem tudom, hogy ki is ő, elhinném, hogy egy idetévedt tehetséges zenész ül előttem. Természetesen már amennyire értek én a klasszikus zenéhez.

Beleiszok a pezsgőmbe, de a tekintetemet egy másodpercre sem szakítom el tőle. Csend honol, csak a játéka tölti be a végtelen teret. Mindenki megtiszteli, de azt hiszem, ha ez nem is így lenne, akkor vérontás lenne. talán, a véleményem szerint.

Felpillant, és körbe néz, aztán találkozik a tekintetünk. Állom a pillantását és halovány mosolyra vonom a számat. Tovább játszik le-le pillant, de folyamatosan a figyelme alatt tart. Iszok, hogy valahogyan lefoglaljam magam. Igéző zöld szemei, azt hiszem, hogy az őrületbe kergetnének percek leforgása alatt, és ennek nem lenne szabad megtörténnie.

Tovább játszik, én pedig etánük, ahogyan elnéz rólam. Remélem, hogy nem látja az utamat. Egy pincér tálcájára leteszem az üres poharamat és a hajó hátsó felére igyekszem. Hátra pillantok, hogy bárki a nyomomban van-e, de azt hiszem, hogy a zenéje hatása maga alá gyűrte a vendégseregét.

Ahogyan a távolodásomnak köszönhetően a zene halkul, a cipőm enyhe kopogása erősödik fel. A szél enyhén feltámad, és frissítően nyaldossa a bőrömet a fülledt, nyári meleg éjszakában.

- Segíthetek? 

Egy biztonsági merev tekintettel mér végig, de semmi érzelmet nem mutat. Csodás munka. Díjaznám, ha nekem dolgozna, de most nem tudom annyira értékeli.

- A mosdót keresem – motyogom, mint egy becsiccsentett kislány.

- A másik oldalon van a vendég mellékhelyiség – irányít a másik fel. Francba.

- Tele van. Tudja, milyenek a nők – teszem a kezemet a hasamra. – Ne haragudjon, csak pár perc. Nagyon görcsölök, és... Ne kelljen magyaráznom, uram – mosolygok rá. – Bizonyára tudja, hogy milyenek ezek a napok. Biztosan van egy csodás felesége.

Méreget, majd végül arrább áll, még annyit hozzáfűzve, hogy két percem van. Egy köszönömmel elhaladok mellette, és a lépcsőn igyekszem szedni lefelé a lábaim. Visszapillantok a vállam felett, de nem figyel. Továbbra is maga elé mered, így a mosdó előtt elhaladva tovább indulok, a feltételezett iroda irányába. Eltűnők a sötétben, s megragadom az iroda ajtajának kilincsét. Zárva. Természetesen miért is lenne a dolgom megkönnyítve.  A táskámból a megfelelő eszközöket előveszem, és halkan, igyekszem mihamarabb kinyitni az ajtót. A zár kattan, én pedig bejutok. Kissé jobban is figyelhetne a biztonságra, bár lehetséges, hogy semmit nem fogok találni. Ez is benne van a pakliban.

Minimális, szinte semmi az a fény, amely a helyiséget körbe öleli. Magam mögött becsukom az ajtót, és azonnal az íróasztal irányába lépek. Nem sok minden található a helyiségben. Pár az asztallal szemben egy zsúrkocsi is helyet foglal, ami roskadozik a kristálykészlettől. Benne valószínűsítem, hogy a legdrágább whisky van. 

Felsóhajtok feladva a dolgot, amikor az a pár fiók csak haszontalan dolgokkal van tömve. Fogalmam sincs, hogy miben is reménykedtem, de akkor jön a Bterv. Megmerevedem, ahogyan léptek közelségének hangja üti meg a füleim. Körbenézek, de kilátástalannak mondanám a helyzetet. A zsúrkocsihoz lépek, és egy pohárba öntök whiskyt. Semmi más nem jut az eszembe. Leülök a bársonyfotelba és várom, hogy mi is sül ki ebből. A kilincs fordul, az ajtó enyhe nyikorgással feltárul, torkomban dobban a szívem minden lepergett másodpercben. Számhoz emelem az enyhén remegő kezemet és beleiszok a keserű italba, ami nem éppen az ízlésemnek megfelelő, de megteszi annak érdekében, hogy palástoljam a zavaromat.

Egyáltalán nem az a személy lép be, akire számítok. Kezét nyújtja, én pedig értetlenül belehelyezem az övébe az enyémet. Sok minden van, ami számításba jöhetett, akár egy fegyvercsővel is szembe nézhetnék, most még is előtte állok alig centikre, szinte a mellkasunk már összeér.

- Elvesztél, kislány?

Hangja végigszáguld rajtam, tekintetünk találkozik, és nagyot nyelek. Nem sokszor van, hogy elakad a szavam, de most nem éppen találom meg az ép gondolataimat. Kiveszi a poharat a kezemből, és felhajtja az italt mindenféle arcfintor nélkül.

- A mosdót kerestem, ne haragudj, eltévedtem – találok a hangomra, és még egy mosolyt is sikerül villantanom.

- Teljesen eltévedtél – féloldalas mosolya még ebben a gyér fényben is tökéletesen látszik. Ujjai a derekamat keményen fogják, hogy mozdulni sem bírok. Az illata az orromba kúszik, és úgy érzem, hogy teljesen meg is babonáz. – De ha szeretnéd, szívesen segítek bármiben – mormogja a szavakat. – Egy ilyen nőnek, nem szabadna egy ilyen hajón, egyedül kószálnia.

- Nem említettem, hogy egyedül lennék. Éppenséggel várnak is.

Felnevet, és magához ránt jobban, ha az még lehetséges. Ezzel minden mozgásteremet elvéve. Mellkasomba szorul a levegő, az államat teljesen felemelem, hogy a szemeibe tudjak nézni, bár úgy érzem, hogy ez az a dolog, amit nem kellene megtennem.

Érzem testének feszességét, a mellkasának enyhe mozgását, s az ujjai finom érintését, melyek valóban határozottan tartanak, még is enyhén. Jó egy fejjel magasabb nálam, ezt ki is használva fölém magasodik, és eléri, hogy teljesen alárendeljem magam neki, amit egyáltalán nem kellene. Nem ezért vagyok itt, és arról nem is beszélve, hogy mennyire helytelen, etikátlan az egész szituáció.

Elenged, de a kezét nem veszi le rólam. Megkerül, végig simítva a hasamon, mely beleremeg még a ruha finom anyagján is keresztül az érintésébe. A pohár, a kristály az üveggel találkozik, ahogyan leteszi azt vissza a kocsira. Indulnék, egy lépést teszek előre, ám határozottan visszaránt a mellkasához. A magas saroknak köszönhetően a fenekem az ágyékának csapódik, mire kissé felmordul. Másik keze, ujjai a nyakam köré fonódnak, de nem kifejezetten mér rám nagyobb hatást, mindössze tart. Levegő a mellkasomban szorul, egy másodpercre lehunyom a szemhéjaim, és igyekszem a heves szívverésemet kissé mérsékelni. 

- Mit kerestél? 

Szavakat sziszegi a fülembe. Meleg lehelete whisky kemény illatától telve csap meg. Fogai a fülemet megkarcolják finoman, míg a nyakam fogásán enyhén szorít. Tekintélyt parancsol még úgy is, hogy nem látom a tekintetét.

- A mosdót – mondom határozottan. Egy percig sem adom meg neki az örömöt, hogy beijedve lásson. Figyelek, hogy a hangom nehogy megremegjen.

- Nem vagyok ostoba, nem véletlen, hogy utánam kutakodsz – mormogja. – Szerencséd, hogy ennyire gyönyörű vagy, és nem a fegyvercsővel kell szembe nézned. Kár lenne ezért a szép pofiért. 

Az iroda végébe vezet, az ablaknak nekidönt. Eddig fel sem tűnt, hogy tökéletesen belátni a kinn nyüzsgő embereket. Leheletem párát kreál az üveg kemény, hideg felületén. A légkondi ezerrel dolgozhat idebenn, mert érzem, hogy a libabőr is a testemen végigszáguld, bár tény, hogy ennek a mögöttem levő férfi is okolható. Lihegek, szinte már kapkodom a levegőt, míg Harry teste keményen feszül az enyémmé ellen. Érzem, hogy a farka teljesen nekem nyomódik, és ennek felismerésére, levegő után kapok. Nem kellene ebben a helyzetben lennem, de valamiért nem is akarok a karjai közül kiszabadulni.

- Nem vagyok ostoba, vagy talán még is – mereng el, míg nyelvével végigszánt a nyakam vonalán. – Egy nyomozót megdugni nem éppen a legjobb pontot jelent az én szakmámban. 

Megmarkolja a fenekemet, én pedig még jobban a kezébe nyomom magam, több hozzáférést neki mindenhez, amit csak szeretne. Egy ribanccá válok a karjai között. Meghajolok előtte, behódolok neki, pedig alig ért hozzám eddig.

- Csodálatos vagy – fogai a nyakamba mélyednek, az ujjai pedig még mindig keményen tartanak. – Nem látnak, ne aggódj. Bár bármit megadnék, hogy lássam a két balfasz arcát, amint rájönnek, hogy én leszek, aki megdug téged.

Kikerekednek a szemeim, míg ő hatra ránt egyet, és a vállam felett a tekintetünk találkozik. Száját a számra nyomja, és nyelve utat is tör magának az enyémhez. A szájában hal el egy nyögésem, és beleremegek, ahogyan visszataszít az üveg kemény felületének. A whisky íze keveredik az enyhe mentoléval, és őt kóstolva még többet akarok ezekből.

Lerántja a ruhát, a mellbimbóm megkeményedik, és még ő is kínozni kezdi a szabad kezével, míg a másik az már szinte egybeforr a torkommal. Merev farka kínzóan gyötri a hátsó felem, amíg a ruhámat feljebb húzza, s a légkondicionált szoba már is megcsapja a forró bőrömet.  Szemem sarkából látom az elszánt tekintetét. Nyelvem végigfut az alsó ajkamon, és a csókjára szomjazom már is, mint egy drogfüggő a heroinra. Hallom a cipzárjának árulkodó hangját, ahogyan szabaddá teszi a farkát. Fenekem féltekén meg is érzem, a már enyhén nedve makkot, mire még hátrébb puccsitok neki. Belemarkol a fenekembe és félreigazítja a csipkés fehérneműt. Szabad ujjait a szájába dugja, majd lenyúl kettőnk közé és végig simít rajtam. Megremegek a karjai között, és a vágy feszíteni kezd oly módon, hogy már az őrület szélére kerülök. Kezem valamiféle kapaszkodást keres az üveg sima felületén, ahogyan a farka tövig elmerül bennem, és az eszem valóban elveszti a józan ítélőképességét. Lehunyom a szemhéjaimat és átadom magam minden rossznak, ami jó is. 

A tempója gyors, a kezei mindenhol ott vannak, a levegővételeimet kissé elnyomja, és teljesen átveszi az uralmat felettem.  Ujjai az enyéim közé érnek az ablakon, és szinte az őrületbe kerget annak a gondolata, hogy mennyire is lehetünk csodás látvány egybefonódva.

Hirtelen kihúzódik belőlem, és megfordít a tengelyem körül. Kapkodom a levegőt, de ő nem áll meg. Felkap, lábaim a derekát kulcsolják körbe, míg ő elindul velem az asztalához, melyről mindent lesöpör és ráfektet. Úgy kitár maga előtt, hogy egy pillanat erejéig zavarba jövök. Lekerül a fekete csipke, a szája pedig rám talál, és ismételten eléri, hogy semmivel se foglalkozzak, csak a hevesen habzsoló nyelvével, ami töretlenül dolgozik rajtam. Combjaim megremegnek, ujjaim a hajába vesznek el, és azt hiszem kijelenthetem, hogy szar nyomozó vagyok.

Fuck it, watch me burn

Szicília sűrűjébe bekeveredve száguldok végig a keskeny utcákon. Barátnőm lelkesen a nyomomban, míg kezemben a magas sarkúm. Ruhám szinte falatnyi anyagból áll, a hajam a fejem tetején magasan copfba fogva, még is úgy érzem, hogy megsülök, ha nem érek be nyomban a klubba. Hátam teljesen fedetlen, míg a combjaim is kecsesen megmutatják magukat a még utcán lófráló korombelieknek, s fiatalabbaknak. Két leheletvékony pánt tartja a keményen flitteres, ezüst ruhát, melyek a hátamon keresztbe futnak le.

- Lassíts már – ránt vissza a felkaromnál fogva Bethany. 

Ő nem szabadult meg a kényelmetlen cipőktől, melyek a macskaköves úton fejfájást okozhatnak neki, tény. Ő az ostoba, mit tegyek. Közel vagyunk, és nem állok meg semmi pénzért. Szomjazom, és nem csak italra.

- Már csak egy sarok, gyere már!

- Így is leizzadtuk mindenünket – nyafog tovább. 

- Nem tehetek róla, hogy nem fogtál taxit – ragadom meg a kezét erélyesen, és húzom magam után az utolsó métereken. Az már biztos, hogy az első utam a mosdóba fog vezetni. Nincs a hotelünk messze innen, de valóban engem is maga alá temetett ez a párás, meleg esti idő.

A biztonsági úgy tárja ki előttünk a hely bejáratát, hogy a kinn álló sor hőbörögni kezd, mire a barátnőm csak beint nekik. Mindig elfelejti, hogy Szicília nem az a hely, ahol az ujja lobogtatását csak úgy tolerálják. Meglátva az épületet, halva a zene lüktetését, felveszem a cipőimet, hogy még is kulturáltan érkezzem meg.

Mosdó az elsődleges célunk beérve. Szinte átgázolok a kisebb tömegen, akik úgy ragadnak össze, mintha muszáj volna. Ennek ellenére én is várom, hogy közöttük jártassam meg a csípőmet. A zenétől semmit nem hallok, amit Beth mond, de úgy érzem, hogy ez csak a javamra szolgál. Valószínű, hogy szentségel mindössze, ahogyan az lenni szokott.

Erre a helyre én kaptam meginvitálást egy férfitől, aki a hotel medencéjénél környékezett meg. Eleinte furcsállva gondoltam az egészre, és inkább nem is foglalkoztam a helyzettel, és a mocskosul jóképű idegennel. Végül úgy döntöttem, hogy helyet kell adnom a szórakozásnak, és egy elit klubot még is ki utasítana vissza? Attól, hogy eljöttünk, nem kötelességem nekem a férfi társaságában mulatnom. Véleményem szerint.

Felfrissítem magamat. Hideg víz és egy kis púder mindent helyretesz, ahogyan az ajakfény is. Ezzel kapcsolatban már volt egy megjegyzése Bethnek, amely örökre az agyamba vésődött. 

A férfiak a szopásra asszociálnak a csillogó száj láttán. 

Nagyot nyelek, és a többi lányt a hátam mögött hagyva a bölcs barátnőm keresésére indulok, aki állítólagosan a bár környékén fogok találni.

Fények villódznak, a füst szinte már fulladásig ér, és köszönetet mondok magamnak, amiért a hajamat egy szoros copfba fogtam, és nem tapad rám. Váratlanul elkap valaki, és a derekamnál fogva magához vonva táncolni kezd velem. Felnézek a férfi barna szemeibe, s pár csípőmozzanatot teszek, aztán csókot dobva neki haladok tovább.

- Végre – csúsztatja a pulton az italomat elém, ami fogalmam sincs, hogy mi is. A szagából ítélve tequila van bekeverve, amit lassan, szívószállal meg is ízlelgetek. 

Ezután szinte hátat is fordít nekem és táncolni kezd lelkesen. Lehet, hogy amíg nem voltam itt, addig felhajtott pár felest, hogy felpörgesse magát. Megfogja a kezemet, és a tömeg közepe felé húz maga után. 

Fogalmam sincs, hogy hány csípőtekerés, fenékrázás, és kezeink levegőbe emelésén vagyunk túl, de meg sem állunk. A dj keveri sorra a jobbnál jobb zenéket, és azt hiszem, hogy kimerem jelenti, nagyon is érti a dolgát. Mahmood – Milano Good Vibes című száma kerül sorra, amit kivételesen mi is ismerünk az olasz énekestől. Bár nem mondanám, hogy annyira csodálatos, és töretlen az olasz tudásunk, de hangosan éneklünk, egymáshoz érünk, és iszunk a kezünkben elhelyezkedő már sokadiknak számító koktélelegyből. Kellően hűsít és pörget fel még jobban bennünket. Imádom az turistaparadicsomok szórakozóhelyeit, mert soha nem számít kivel még oda. Mindig mindenki táncol mindenkivel. Az emberek barátságosak, még ha az italaiknak is köszönhető, de minden ember célja, hogy jól érezze magát, és hatalmas buliként emlékezzen vissza az aznap estére.

Elindulok a pult felé, hogy az immáron üres poharamat ott hagyjam, ám felpillantva az emelet irányába megdermedek. A férfi, akitől a meghívást kaptam, onnan bámul le a térre, az emberekre, rám. Lezseren támaszkodik a korlátnak, míg mellette egy lány a rúdon táncol. Ő még sem azt a lányt figyeli, hanem engem fürkész. Elgondolkozom, hogy vajon mióta is tarthat a figyelme alatt, ám tovább indulok a bár irányába. Az üvegpohár szinte csattan, én pedig riszálva visszamegyek Bethez, és a körülöttünk táncolókhoz. A fenekem úgy ringatózik, mint eddig még soha. Fogalmam sincs, hogy féltékennyé akarom-e tenni, akarom-e, hogy idejöjjön, vagy csak szórakozom, de meglehetősen jól érzem magam. Lehunynom a szemhéjaimat és nem is figyelem, hogy melyik férfi teszi a csupasz hátamra a kezét. Oda hajol hozzám, súg valamit, de olaszul, így süket fülekre talál. Nem jelzem neki, hogy feleslegesen strapálja magát. Amúgy sem szándékozom nagyobb figyelmet szentelni bárkinek.

Kezembe kerül egy ital, melyből oltom is a szomjamat, és fordulok egyet a tengelyem körül. Látom, hogy a férfi szemei még mindig rajtam vannak, de a tekintete már nyugodtabb, annak ellenére, hogy a szorításával szinte össze tudná roppantani a korlátot. 

Visszaperdülök, s kissé megtántorodom. Beth megfogja a kezem, bár ő sem a józanságát éli meg. Visszanyerem az egyensúlyom, és iszok még egy kortyot. Melegem van. Fülledt a levegő és a lábainknál hömpölygő füst nem segít ezen.

- Nem kellene minden idegentől elfogadnod italt – mormogja egy hang a fülembe, mire a gerincem mentén a hideg fut végig. Elengedem a poharat, amely a lábaimnál szilánkosra törik. Ujjai belemarnak a csípőmnél a húsomba. – Mocskosul rövid a ruhád – harapja meg a fülcimpámat. – Dress codeot is adtam.

Szavaira megperdülök a kezei között. Még mindig kétségesen állok meg a lábaimon, de felnézek a zöld szemekbe. Dühös, még is ragyog. Levezetem a tekintetem, a mellkasára, ami pont szemmagasságba esik. Fekete inget visel, ami szemtelenül nyitva hagyott. Tetoválását és a finoman kidolgozott mellkasát is tökéletesen fel tudom mérni. Nem mintha a csodálásom elmaradt volna, amikor összefutottunk párszor. 

Ujjamat végig húzom a mellkasán egészen, amíg az anyag engedi azt, majd kikerülve a gombot lefelé haladok. Nagyot nyel, de nem szól, csak figyel. Megfogom a kezét, a csupasz derekamra teszem, amely mentén lúdbőrözni kezdek. Ujjainkat egybefonom, levezetem a fenekemhez a kezét, végül előre a ruha szegélyét célzom meg, és szemérmetlenül felhúzom a kezével az anyagot.

- Könnyebben juthatsz el ide – nem beszélek hangosan, azt is a zene elnyomja, de érti, amit mondok. Látom, hogy fogalma sincs, nyakon ragadjon e, vagy a lábaim előtt hódoljon be. Lerázza magáról a kezemet, és megszorítja a combomat. Nem kérdés, szorongatni szeret. Még nekem sincs az ellenemre. – Táncolsz velem?

Nyelvem összeakad. A szavak szinte kifolynak a számon, ő pedig biztosan tart, ahogyan a karjaiba omlok.

Felnyögök a mozdulat közben, hogy a másik oldalamra forduljak a nap erős sugarai elől. Érzem, hogy a szám ki van száradva, és egy csepp víz is megváltás lenne, de az erőm még nincs olyan szinten, hogy a finoman simogató ágyneműből kimásszam. Fejem kissé zúg, de a gondolkodás sem az, amit erőltetni érzek.

Kezem megérint egy keményebb dolgot, mire értetlenül, erőtlenül lassan elkezdek fel-fel pillantgatni, amíg a szemeim megszokják a napfényt. Amint az agyam kissé magához kap, ráeszmélek, hogy nem a saját ágyamban, nem a saját szobámban, és kibaszottul nem egyedül vagyok.

Harry nyugodt, kissé borostás arccal fekszik a hátán. Egyik keze a feje alatt, a másik a hasán pihen, melyen még kábultan is könnyedén nyalnék végig. A takaró éppen elfedi az ágykát, de így is látszik, hogy semmit sem visel a selyemtakaró alatt. 

Lepillantok magamra, és könnyedén vagy bosszúsan – magam sem tudom -, sóhajtok fel. Egy hasonlóan szaténból készült hálóing takarja a testemet, és még bugyi is van rajtam. 

Visszapillantok rá. Még mindig békésen alszik, vagy csak úgy tesz. Ujjaim bátran indulnak korai felfedezőútjukra a hasán. Nagyon finoman érek hozzá. Fel-fel nézek az arcára, de meg se moccan. Kíváncsi ujjam töretlenül csúszik lejjebb és érinti meg a fanszőrzetét, majd tovább halad és a kirajzolódó v vonalán siklik végig. 

Csodás darab. Lehetnék dühös, zavarodott, miért, hogyan is kerültem ide, de azt hiszem inkább élvezem a helyzetet, hiszen nincs miért panaszkodnom. Elengedem, a tekintetem is elszakítom a csodálástól, és kimászom az ágy nyújtotta kényelemből, és az ággyal szemben levő hatalmas üveghallal elválasztott fürdőbe megyek. Tökéletesen belátni a zuhany hatalmas terét az ágyból, így ki is használom a lehetőséget.

Ledobom magamról az összes textilt, és elindulok a zuhany irányába. Megnyitom és kellően forróra állítom. Arcomat alá tarom, és csak élvezem a forró, nyaldosó zuhatagot. Pár perc elteltével a vállam fölött hátrapillantok, s tisztán látom, ahogyan Harry az ágy tetején ül és parászló tekintettem pásztázza a nedves testemet.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő is telik el, amikor meghallom, hogy a mellettem levő zuhany is munkába lép.

Harryvel találkozik a tekintetünk. Gyönyörű látványt nyújt vizesen, nedves testel. Mióta idejöttünk, azóta valahogy mindig körülöttem volt, ám sosem ért célt. Már nem tart sokáig az utazásunk Bethel, és kezdem sajnálni, hogy buta lány módjára nem estem jóval előbb a karjaiba. Már csak a közelében lenni, a látványa, a tekintete, mind megéri azt a megvetést, amit egy gyors menet után érezhet magában az ember.

Nyelvem végigszánt az alsó ajkamon, fogaim foglyul ejtik a számat, és azon fantáziálom, hogy őt kapom a fogaim közé. Bárcsak megtenném, és nem itt állnék, mint egy bolond, aki csak csodálni meri. Elzárja a zuhanyt, és határozott léptekkel szünteti meg kettőnk között a távolságot. Lenéz rám, én pedig fel rá. Megragad és a falhoz nyom erőteljesen. A víz ömlik rám, már ég a bőröm, de kezdek kételkedni abban, hogy ez valóban a víz sugarának az oka-e.

- Csak így tudtál megkapni, hogy belekevertél valamit az italomban?

- Elhiszed, ha azt mondom, hogy semmi közöm hozzá – mormogja a szavakat, és a keze lesiklik mellemen át a csípőmre.

- Tehát köszönetet kellene mondanom, hogy megmentetted az életemet?

- Mondhatjuk így is – hajol lejjebb, hogy még közelebb férkőzhessen hozzám.

Ujjaim megtalálják a mellkasának finom bőrét, körmeim megkarcolják a felszínét. Lábujjhegyre emelkedem, szinte szánk már összeér. Megmarkolja a fenekemet, olyan szorosan tart, hogy már össze tudna roppantani, de egyben biztonságot is érzek a karjai között. Számat a mellkasa ellen nyomom, nyelvem finoman ízlelgeti a bőrét, mire enged a fogáson, és szépen, kínkeserves lassan haladok lefelé a feszes testén. Zihálása még így is a víz zubogásán keresztül eljut a fülemig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tölt el elégedettséggel. Farka már türelmetlenül várja, hogy hozzáérjek, ám az utolsó csókot a csípőcsontjára mérten felegyenesedem. 

Szánk közelít a másikéhoz.

- Nem vagyok a hálaszopás híve – ezzel ellépek mellette.

Döbbent arca elégedettséggel tölt fel. Ám mielőtt túl messzire kerülhetnék, a nyakam hátuljánál fogva megragad, és úgy perdít vissza magával szemben, mintha egy rongybaba lennék. Kapkodom a levegőt. 

- Ne játszadozz velem, kislány.

Szinte vicsorogja a számba a szavakat, majd nyelve a számba hatol. Reagálni sincs időm. A csempének csap, szinte nyekkenek, de a heves csókunk nem marad abban. Hasamnál érzem az erekcióját, és ez még jobban fokozza bennem a vágyat. Lenyúlok kettőnk közé, és nem könyörülve rajta a kezemet mozgatni kezdem. Megharapja a számat és érzem, hogy a vér kiserken. Ujjával odanyúl, és elkeni, de valószínűsítem, hogy a még mindig ránk zúduló víz elmosta. Keze kettőnk közé siklik, megtalálja az ölemet, ami már sajog utána. Ujja úgy tűnik el bennem, mintha hazatalálna, és pedig a fejemet hátra vetve élvezem a finomnak egyáltalán nem nevezhető mozdulatait.

- Ezt bezzeg elfogadod – veti oda, és a száját a számra tapasztja, majd elenged. – Szerencséd, hogy adakozókedvemben vagyok.

Levegő után kapok, amikor hirtelen végig dönt a zuhany alatt, és a feje eltűnik a combjaim között. Megremegek, ujjaim a hajában vesznek el, míg nyelve olyan hévvel esik nekem, hogy azonnal kitisztul az agyam, és már is ostorozom magam, hogy nem adtam be előbb a derekamat. Elveszem a pillanatban. Keze biztosan fog, megremegek, hátam ívben feszül meg, és hálát adok, amiért adakozó kedvébenvan. Szív, fúj, felfal. Felpillant rám, a tekintetünk találkozik, és az ujjával, mélyen bennem csavar egyet. Combjaim akaratlanul tárulnak jobban szét előtte, de meg is áll, felcsókolja magát a testemen. Nyelve simogat, és csodásan élem meg a pillanatot.

Elnyílt ajkaim közé csúszik a nyelve, egy időben a farkával, ami felnyársal. Csípőjére húzom a lábaimat, kezeim a fenekébe marnak, hogy még jobban magamba húzhassam. Hogy érezhessem. Hogy érezhessük egymást. Olyan ostromba kezd, hogy azt hiszem menten szétszakadok, még is kellemes érzéssel keveredik az egész, és még többet akarok. 

Fordít rajtunk. A hátát a csempének dönti, és az ölébe ültet. Még mélyebben érzem magamban, ha ez lehetséges. Megremegek és teljesen átadom magamat neki. Szája rátalál a melleimre, ujja a puncimra, én pedig a vállába kapaszkodva hajszolom mind a kettőnk vágyát.

Úgy érzem, hogy nem jutok elég levegőhöz a párában, és az intenzív mozgásnak köszönhetően, de töretlenül hajszolom mind a kettőnket a kielégülés felé. Hajamat marokra fogja, számat szájára igazítja, bekebelez, és mindent elsöpörve újra magam alá temet, és megsemmisít.

I could be your first babe, you could be my last

Az erdő sűrűjéből a többiekkel kivonulva igyekszem ki. Az oldalam ég, el-el homályosodik minden előttem, és szinte vakon megyek. Hallom a bakancsok nehéz trappolásait magam körül, a faágak reccsenések a talpak alatt. Falevelek zörrenek, s egyéb neszekkel keverednek, a fájdalom pedig hullámzóan csap le rám. Igyekszem minél előrébb kiérni az erdő mélyéről és a táborba visszaérve az ágyamra borulni. Fogalmam sincs, hogy melyik majom merte rám szegezni a fegyverét, de ha összevarrom magam, és a tudomásomra jut – aminek nem sok esélyét látom -, biztosan tökön lövöm. 

- Minden rendben Harry? 

Liam arca jelenik meg előttem, majd sokszorozódnak. Érzem, hogy az izzadság végigfolyik az arcomon, a nyakamon egészen a ruhám alá. Ver a víz, és a fájdalom mocskosul nem kegyelmez. Érzem, hogy a vérem folyik végig, az erek a testemben pulzálnak és közel vagyok az eszméletem elvesztéséhez. Zsibbadok, kóválygok, és csak arra vagyok képes, hogy nagyjából felmérjem, hogy mennyire is messze vagyunk még attól az átkozott tábortól. Nem engedem meg az embereimnek, hogy így láthassanak, és főleg nem a mocskos avaron fogok összeesni, hogy nekik kelljen a kábult testemet súlyként cipelniük.

- Minden rendben – sziszegem a fogaim között a választ, ami mocskos erőfeszítésbe kerül. – Mennyi idő még?

Összeszorítom a szemhéjaimat és a fogsoromat. Szinte koccannak a fogaim, és csodálkozom, hogy a többiek nem kapják fel a fejüket. Bár szarok bele. Olyan szélsőséges, csapongó gondolataim rohamoznak meg, hogy csoda, hogy még nem bolondultam meg. 

Látom oldalról, hogy Liam szája mozog, a hangot hallom, de a szavak értelme elveszik az éterben. Egyre jobban kezd körülöttem forogni minden mire megtorpanok. Kapkodom a levegőt, a kezem a vastag ruhán keresztül az oldalamra tapad és szinte már a vér fémes szaga az orromba kúszik. Az eső a fákat kezdi el verdesni, és bennünket. Hajam a nedves arcomhoz tapad, s a le-le gördülő izzadságcseppek az eső hideggel keverednek, melyből várom, hogy lehűtsön, felébresszen, visszaadja a józan eszemet, ám felesleges a várakozás.

°°°°

Nyelek. A torkom száraz és rohadtul fáj az oldalam még mindig. Köhögés hulláma tör rám, ami mocskosul nem hiányzott. Még jobban belém nyíllal a fájdalom. Szemhéjaimat elkezdem felnyitni lassan, de a fényre szúró fájdalommal reagál, és le is csukom gyorsan. Szám olyan száraz, mint a fűrészpor, és bármit megadnék, hogy egy pohár hűsítő vízhez jussak.

- Vizet – nagy nehezen, nyögvenyelően sikerül kiejtenem a számon a szót. Szemeim enyhe hunyorgással fürkészik körbe a helyiséget, és megállapítom, hogy a szobámban vagyok. 

- Itt van – lép mellém Liam egy fém pohárral a kezében. Igyekszem felülni, de kábának érzem magam és egyszerűen semmi erőt nem érzékelek a kezeimben. Ökölbe szorítom mind a kettőt, hogy igyekezzenek észhez kapni.

Elveszem tőle, bár nem érzem cseppet sem, hogy biztonságosan tartanám, a számhoz emelem. Szinte úgy kezdem magamba önteni a vizet, mint aki napok óta nem jutott folyadékhoz. Lehunyom a szemeimet, és megkönnyebbülés járja át a testemet, ahogyan érzem végig haladni rajta a hideg folyadékot.

Amint végzem, Liam újra teletölti, és én azt is másodpercek töredéke alatt fogyasztom el. Mint sivatagnak a csepp eső. Megkönnyebbülés jár át, így nagy hévvel igyekszem fel is ülni, ám az oldalamba olyan fájdalom hasít, hogy inkább visszasüppedek a párnára.

- Maradj veszteg – parancsol rám, mintha nem én lennék az ő felettese. – Miért nem mondtad, hogy meglőttek? Bassza meg, el is vérezhettél volna!

- Ha kell, a végsőkig kell vinnem az egységet – motyogom és a csupasz mellkasomra pillantok. Hatalmas kötés húzódik az oldalamon. Csodálatos.

- Ne legyél majom! – horkan fel Liam és a saját ágyára leül. – Szükségünk van rád. Te meg itt játszód a hőst. Ezt még egyszer nem akarom átélni, megértetted?

- Ki műtött meg?

Ahogyan a szó elhagyja a számat, az ajtóm nyílik és a szőke lány libben be a szobánk falai közé mindenféle kopogás nélkül. Ez mocskosul nem így működik, és már a szavak a nyelvem hegyén vannak, ám megszabadul a fejét fedő kapucnitól, és elhallgatok.

- Örülök, hogy magadhoz tértél. 

Közelebb lép és az orvosi táskából elővesz egy bontatlan kesztyűt. Felveszi, majd az oldalamról lefejti a kötést, ami enyhén átázott már a véremtől. Látom az összevart sebet, és nem mondanám, hogy a legszebb látvány, amit életem során eddig láttam, ellentétben az előttem ülő lánnyal, aki finoman érint meg, és a gondolataim elkalandoznak, hogy bárcsak másfelé ő is elkalandozna az ujjaival.

Enyhén megrázom a fejem, és Liamre fordítom a figyelmem, mielőtt a gyengélkedőbe küldenek nyugtatóval. Csak a fejét ingatja. Pontosan tisztában van azzal, hogy mi is zajlik köztem, és az engem ápoló lány között. A semmi.Sajnálatomra.

Fogalmam sincs, hogy hányadik hónapja udvarolok, persze a magam módján neki. Hajlik felém, hiszen ki nem tenné? De a nagyképűségemet félretéve, tudom, hogy akarna, még sem mer lépni, vagy éppen hagyni magát nekem. Pedig garantálom neki, hogy nem bánná meg ha a kezeim közé kerülne. Valószínű, hogy finoman megszorongatnám a fenekét első körben, aztán haladnék sorban. Szépen lassan, kínzóan lassan. 

- Meddig voltam eszméletlen?

Igyekszem visszarázódni és minél több információt gyűjteni, mert fogalmam sincs, hogy milyen napot írunk.

- Négy napig voltál kiütve. Muszáj volt, annyi mennyiségű gyógyszer volt benned, hogy végig aludtad a napokat. Néha magadhoz tértél viszont, de kétlem, hogy lenne bármilyen emléked is. Magas volt a lázad.

Csilingelő magyarázat. Visszavezetem a figyelmemet a lányra, aki lefertőtlenítette a sebet, és újra lekötözte. Valamiért imádom nézni, ahogyan így ellát. Nem is értem, hogy miért csak most került a hadsereg egészségügyi osztályára. Sokkal jobb lehetett volna az itt töltött idő, ha ő is itt van velünk, legfőképpen velem természetesen.

Liam a háttérben csendesen elhagyja a szobát. Le sem veszem a tekintetem a lányról, aki megszabadul a kesztyűtől. Próbálkozom felülni, hangos szisszenés a következménye, és egy pár kéz a mellkasomon, amik visszatartanak. 

- Pihenned kell. Szükségük van rád a fronton, de ahhoz az kell, hogy meggyógyulj, teljesen!

- Gyere ide – fonom csuklója köré az ujjaimat és magamfelé vonom. – Adj egy csókot, és azt hiszem, hogy sokkal jobban is leszek.

- Ne legyél szemtelen – simít végig az államon. Ujja az ajkamhoz ér, én pedig az ajkai hiányában az ujjbegyére hintek egy csókot. Fogaimmal megharapdálom finoman, mire enyhe pír borítja be az arcát. – Aludnod kellene.

- Négy napot aludtam, te mondtad – világítok rá a dologra, és arra, hogy egyáltalán nincs kedvem aludni, főleg, amikor itt van velem és jobban is elfoglalhatom magam. Legalább a későbbiekben jobban fogok pihenni.

- Attól még továbbra is szükséged van arra, hogy pihenj – hajol közelebb, de még így sem elég közel. – Aggódtam érted. Amikor Liam behozott, azt hittem, hogy már meghaltál. Csupa vér volt minden, te teljesen eszméletlen, a pulzusod is alig volt tapintható. A szívinfarktust hoztad rám!

- Ne haragudj. Nem önszántamból kerültem a golyó útjába kicsim. Máskor azért közlöm velük, hogy veled kell számolniuk, ha fegyvert mernek rám fogni – vigyorgok rá, annak ellenére, hogy tudom, valóban aggódott értem. Tekintete még mindig tele van aggódalommal, amikor tisztában van azzal, hogy fel fogok épülni hamar. Ami azt is jelenti, hogy vissza fogok térni a frontra, a csapatom élére.

- Ne legyél bunkó – sziszegi és végre lehajol hozzám, hogy az ajkaim ténylegesen visszatérjenek az életbe a kiszáradás után. 

Fiatal kora és a neme ellenére tökéletesen seggbe tudna rúgni. Tudom. Szinte már a gondolatától is érzem, ahogy sajogni kezd a seggem.

Ajkaink találkoznak egy gyengéd csókba. Nem igazán hajol rám, pedig szívem szerint magamra rántanám a szó minden értelmében. Nyelvemmel megízlelgetem az övét, kezem végig simít a fenekén, de el kell, hogy engedjem. 

- Később?

- Később – ad még egy puszit és magamra hagy.

°°°°

Végre eltelt az idő, hetek. Bassza meg. Heteket vesztegettem az ágyban. Nem akartam eleget tenni a parancsnak, de ez a lehetőségem maradt. Közölték, hogy semmi öngyilkosfutamba nem mennek bele. Ami viccesnek számít, hiszen önszántamból jöttem a besorozásra, és vagyok itt, ahol. 

Megmosom az arcomat hidegvízzel, és az enyhén törött tükörbe keresem a friss, már unalmasra mintázódott arcomat. Elzárom a csapot, egy törülközővel megtörlöm magam, és az ágy végében levő póló felé nyúlok, amikor kivágódik az ajtóm. Szőke szépségem libben be a szobámba nagy sietve.

- Minden rendben? – lépke felé egyet. 

- Persze, csak sietnem kell, mert a főorvosúr a nyakamba zúdít mostanában mindent. Nem látom az alagút végét, de szeretnék ránézni a sebre, mielőtt visszaállsz edzeni.

- Majd elbeszélgetek vele – dobom le a kezembe levő anyagot, és hagyom, hogy a kezei utat találjanak hozzám.

- Megoldom.

Kezeim közé veszem az arcát és úgy igazítom, hogy a szemeimbe nézzen. Keresem a jelét annak, hogy valójában miként áll a dolgokhoz.

- Jól van – nyomok egy csókot az ajkaira. – De szólj, ha bármire szükséged van.

Összerezzen a karjaim között, amikor egy hatalmas robbanásszerű hang rázza meg az épület falait. 

- Sose fogom megszokni, hogy a csapatod gyakorlatot tart. 

Megingatom a fejemet. Ezek nem az embereim voltak. Nem mondok neki semmit annak ellenére sem, hogy a nevemet ismételgeti. Kinézek az ablakon, amelyet nagy mennyiségű kosz lep el, de így is látom a felforgást, ami odakinn van. 

Sietve kapom fel a felsőmet és a szekrényemből még a vastagabb ruházatot. A készenléti hátizsákomat kirántom a szekrény mélyéről, majd a maradék ruhám között kotorászva pár melegebb darabot még beleerőltetek.

- Harry, mi folyik itt? – lép az ablakhoz, de elrántom onnan és a kezeibe nyomok egy vastag pulcsit és kabátot, amik valószínűleg nagyok lesznek rá, de nincs időnk az ő részlegére elmenni.

- Vedd fel ezeket, most!

Nem kérdez, csak cselekszik. Tudja, hogy nem a játszótéren vagyunk, bár idáig hallom a szívének heves ritmusát. Retteg. Látom a szemeiben a félelem megcsillanását, és ezt nem szeretem. Utálom, hogy ezen kell keresztül mennie, de a helyzettel nem tudom megoldani, csupán kezelni.

Fegyveremet a kezembe veszem és lassan kinyitom az ajtót. Hangosan csattogó talpak hangja mindenfelől. Van terv az ilyen esetekre, így az egységet nem féltem. Hivatásos katonák. Magunkat kell kijuttatnom innen, s legfőképpen őt.

Megragadom a kezét és magam után húzom sebes léptekkel, ám az ellenséges csapatból megjelenik két fasz, akik azonnal tüzelni kezdenek. A szemben lévő folyosóra rohanunk be, s azon végig. A csapaton hasonlóan nem spórol a golyókkal, amit díjazok, de nem nézek hátra, nem állok meg. Egy irodába rángatom be magammal a lányt, és zárom magunkra az ajtót. A vasból készült polcokok felfelé mászom, a pisztolyt a nadrágom derékrészébe teszem, és arrább tolom a tetején levő rengeteg szemetet. Megnyomogatom a plafont és ahol megbillen a tető, fel is nyomom. 

- Gyere – nyújtom a kezemet és segítek neki felmászni. Az időnk kevés. Már itt vannak és a fegyvereiket sem restek használni. – Mássz fel – mutatom a plafonon nyitott csapóajtót. 

Cselekszik, én követem és eltüntetem a nyomainkat. Reményeim szerint nem az agyuk miatt vannak itt, és fel sem tűnik nekik, hogy itt voltunk.

A padlásrészről tovább megyünk egyenesen a tetőre. Borzasztó látvány fogad. Folyamatos a fegyverropogás hangja, ami nekem nem újszerű, de számára igen. Ha tehetném, még ezt is megszüntetném, de sajnos én sem tudom mindent megtenni.

Tűz borítja már több szárnyát is az épületnek, és nagyon remélem, hogy sok mindenkinek sikerül túljutnia és a végpontba érnie. Nekünk is a lehető legmesszebb kell jutnunk a tábor falaitól. Kétlem, hogy sötétedés elött el tudnánk jutni mi is oda, de a lehető legmesszebb muszáj lesz. Ha nem csak az én életem múlna rajta, maradnék és a legtöbbet kinyírnám a picsába, de jelen helyzetem ezt nem engedi meg.

Sikeresen bejutunk az erdő sűrű fái közé. Az avarban hangosan a lépteink, de szerencsénkre akkor a hangzavar, hogy reményeim szerint nem hallanak meg bennünket. Amilyen gyorsan csak lehetséges, szedjük a lábunkat. Hallom a halk zihálását, de nem kéri, s nem is kérheti, hogy álljunk meg, még nem. Igyekszem a legtávolabbi irányba haladni, figyelni a földet is a lehetséges aknákat kiszúrva. Eléggé nehézzé teszi a menekülés és az avar egysége, de a tőlem telhetőt megteszem.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje is szedjük a lábunkat nagyon minimális pihenőkkel megszakítva, de már én magam is alig kapok levegőt. A fegyverek hangja nagyon minimálisan hallatszik el ide. Az ég már kezdi átvenni az éjszakára való készülődést, így muszáj, hogy megálljunk. Egy olyan terepre megyek, ahonnan nem lehet majd egykönnyen észrevenni bennünket, ha a felderítők még is eljutnának idáig.

- Jól vagy? – húzom magamhoz a lányt, aki szomjazva kapkodja a levegőt. Bólint. Homlokára nyomom az ajkaimat. – Nem hagyom, hogy a kezeik közé kerülj. 

- Megígéred? 

- Mindent megteszek, ami tőlem telik kicsim.

°°°°

Sátrat vetek egy szikla takarásában. Tűz rakásával még véletlenül sem próbálkozom, ami legfőképpen az éjszakai hideg miatt lesz kegyetlen. Remélem, hogy ez lelassít mindenkit, és nem őrült hajszolásban a nyomunkban vannak.

Amint elkészül, rögzítem a fölhöz és bemászunk. Az eső lába már lóg, aminek örülök, mert a nyomainkat még jobban elmossa. A hálózsákot kiterítem, és a pokrócot is. És bár a kényelem a legértéktelenebb dolog jelenleg, még is a kabátomat összehajtom a fejünk alá teszem. Fegyverem az oldalam mellett, éber vagyok. Nem garantálom, hogy én aludni fogok egy szemhunyásnyit is, de azt hiszem, hogy már eleget aludtam az elmúlt hetek során.

- Hogy törhettek ennyire előre? – remeg meg a hangja. 

Teljesen a mellkasomnak van simulva. Teste reszket, és tudom, hogy nem a hidegtől, hanem a felelőmtől. Sajnos a szavamon kívül nem sok mindent nyújthatok neki jelenleg. 

- Fogalmam sincs. Valószínű rést ütöttek a pajzson. 

- Jövőhéten mentem volna haza – remeg meg a hangja, ujjai a mellkasomon lévő póló anyagában markolnak. – Te pedig jöttél volna egy hosszabb eltávra.

- És haza is fogunk jutni – fogalmam sincs, hogy őt vagy pedig magamat nyugtatom. Voltam már jó pár éles szituációban, de most én sem tudom, hogy mit hoz az éj, a reggel és a következő nap a számunkra.

- Ígéred?

Felnéz rám, én pedig letekintek rá. Bár sötét van, de a szemeiben a megcsillanó könnycseppeket tökéletesen látom. Lehajolok és a számmal bekebelezem az ő száját. Keze a hátamra, a derekamra majd a seggemre csúszik, és megmarkol. Még soha nem volt ennyire bátor. Még sohasem engedte, hogy megkapjam. Nem siettetem. Soha nem vártam el tőle, hogy azonnal az ágyamba ugorjon, annak ellenére, hogy valóban mennyire is vágytam rá mindig.

Nem úgy tűnik most mintha meg akarna állni. Hevesen kap utánam, amikor el akarok húzódni előle a saját érdekében. Fogai megkarcolják az alsó ajkamat, én pedig eszemet vesztem, és megfogadom, hogyha rövid időre is, de elfelejttetem vele, hogy hol is vagyunk, milyen szar helyzetben. Vagy jóban. Nézőpont kérdése.

Számban hal el sóhaja, lába a derekam köré tekeredik, ahogyan fölé hajolok. Kétségek vannak bennem afelől, hogy ez -e a megfelelő hely és idő neki. Ám heves csókjai annyira megőrjítenek, hogy nem igazán hagy más lehetőséget. Férfiból vagyok, ő pedig egy túlságosan is vonzó lány, és kicsinál a csókjaival, a lágy érintéseivel. És azzal, hogy mennyire is a szívén viselte a sorsomat az idők folyamán a tábor falain belül. Mindig aggódott értem, soha nem volt nap, amikor nem rontott be a szobám falai közé, hogy ellenőrizze, minden rendben-e velem. 

Lekerülnek lassan a felesleges textilek és a bőrünk melege marad, s a bennünket körülvevő pléd. Az eső hangosan csapkodja a vászon felületét, a mennydörgés sorra követi a villámot, és a szívem hevessége majdnem kikészít. 

Ujjaimmal a lábai közé nyúlok és simogatni kezdem. Tudom, hogy ennél sokkal többet érdemelne, de a tőlem telhetőt megteszem azért, hogy remekül érezze magát velem, és soha ne bánja meg, még ha az útjaink külön is válnak. Ami persze nem történhet meg.

- Biztos szeretnéd? – mormogom a szájába a szavakat apró csókok közepette.

- Igen.

Hangja elcsuklik, de szemei mindent elmondanak nekem. Szájunk ismételten összeforr én pedig figyelve minden reakciójára, farkamat hozzá illesztem és elmerülök benne lassan. Centiről centire. Mindent kiélvezve. A forróságot, a szorítását. Azt, hogy nekem ad egy olyan dolgot, amit már soha nem kaphat vissza. Azt, hogy bízik bennem, és a szívét tálcán kínálja nekem, én pedig minden mozzanatommal megígérem neki, hogy vigyázni fogok rá. 

Soha nem engedném, hogy az ellenséges felek megkaparintják. Az utolsó lélegzetvételemig vigyázni fogok rá.

Ujjaink a feje mellett egybekulcsolódnak, sóhajaink egybeolvadnak. Lábai teljesen a csípőm köré tekerednek, és még jobban magába húz. Őrjítő érzés érezni őt. Nem sok kell, hogy teljesen elvesszem az eszemet. Nyelvével végig szánt a számon, én pedig a gyönyört ígérve neki elérem, hogy az eszét vessze. 

°°°°

A hátát simogatva a takaró alatt hallgatom, ahogyan halkan szuszog. Elmosolyogtat még ebben a sajnálatos időszakban is a hangja, s az, hogy az enyém lett. Ránézek, és ajkaimmal apró csókokat hintek az arcára. Mocorogni kezd. Nincs szívem felébreszteni, de muszáj tovább haladnunk. Már hajnalodik, a természet éled, és a katonák is, ha egyáltalán aludtak valamennyit. Feljebb húzom a pléd meleg anyagát. A viharnak köszönhetően az idő még jobban lehűlt.

Szánk lassan, finom csókban találkozik, majd hevesen kapunk a másik után. Éhezem minden érintésére, csókjára, simogatására. Ujjaival a fenekembe mar és ha lehetséges még közelebb húz magához.

Megdermedek a kintről beszűrődő halk, avar ropogására, amely egyértelműen léptek okoznak. Kezemet a szájára szorítom. Azonnal éber lesz, míg a másik kezemmel a saját fegyverem felé nyúlok. Ölel. Szinte már megfulladok a karjai között. Tekintete az enyémbe mélyed. Könnycseppek némán gördülnek le az arca vonalán, és a szívem megfacsarodik. 

- Ne engedd, hogy a kezükre jussak – suttogja alig hallhatóan a szavakat.

Szinte visszhangot ver, ahogyan több fegyver is kibiztosításra kerül. Megremeg a karjaim között, és most először érzem én is, hogy a fegyverszó nekem, nekünk szól. Megfogja a kezemet, a fegyvercsövet a fejéhez irányítja én pedig könnyes szemekkel figyelem.

- Te tedd meg, kérlek. 

Suttogja a szavakat, én pedig életemben először engedem szabadjára a könnyeimet. Átölel, ajkát az enyémmé ellen nyomja, míg a háttérben már egyértelműen a sátor körbeállták kibiztosított fegyverekkel. 

- Szeretlek.

- Szeretlek.

Utolsó szó, ami elhagyja a száját. Könnyeim az arcára hullanak, szívem darabokban, magával vitte. A fegyver kegyetlen csöve az én halántékomhoz illeszkedik. Hallom, ahogyan kívülről már lőnek ránk. Másodpercek csak repkednek a golyókkal a fejem felett. Figyelem a csodás arcát, és egy utolsó csókkal hintem ajkát. 

A fegyverem csöve a halántékomra simulva szólal meg, hogy vele tartsak a végtelenségbe.