Glitter in the Air

Harry Szemszöge

Felmordulok, amikor a szobámat a fény úgy árasztja el, mint éjjel a whisky a testemet. A másik oldalamra fordulok, gyerekes, egyáltalán nem férfias módon a takarót is a fejemre húzom, és reménykedem, hogy mindenki eltakarodik. 

- Jó reggelt, Uram! – Steven hangja úgy süvít át a helyiségen, hogy azonnali a fejembe hasít fájdalmasan.

- Steven, ha meg akarod tartani a munkádat, kitakarodsz.

Morgolódom. Ám ő az a fajta ember, aki szarik magasról arra, hogy mit is vágok a fejéhez. Főleg ilyen állapotban, mint most. Kitartó, amit szeretek, és annak ellenére, hogy a családomnak, nekem dolgozik időtlen idők óta, szinte barátinak is nevezhető a viszonyunk. Így könnyedén vágok hozzá ilyeneket, mert pont szarik rá magasról. 

- Baszd meg! – kiáltok fel, ahogy lerántja a takarót rólam, és a nyakamra egy nagyobb mennyiségű jeges vizet önt. Eddig ezt néhány alkalommal sütötte el, és akkor mind azért, mert fontos jelenésem volt. Ez még jobban ront a hangulatomon. – Mondja meg az anyámnak, hogy semmilyen szaros bájolgás nem érdekel. És ha még egyszer ilyet merészel, hamar fogja a vödör másik oldalán találni magát!

A hasamra fordulok, de a szemeimet még mindig nem tudom kinyitni. Nevezhetjük, hogy egy kisebb bulis éjszakán vagyok túl. Annyira nem volt veszélyes, mint néha, amikor megcsúsznak a dolgok, és csak az élvezetben úszkálok. 

- Őfelsége látni szeretné a reggelinél, Uram.

- Mondd meg az anyámnak, hogy nem vagyok éhes, köszönöm, hogy gondolt rám.

- Sajnálom, de a meghívása visszautasíthatatlan. Azt mondta, hogy tíz perce van megjelenni. 

Kinyitom a szemeimet, és olyan éles fájdalom hasít belém, hogy azonnal összerezzenek. Bassza meg. Talán még is többet ittam, mint azt kellett volna. Oldalra fordulok, Steven már a gardróbban mélyed el, annak is azon a részén, amelyek alkalmasak az anyámmal való találkozásra. Nem mintha, engem érdekelne. Nem egyszer már látott kétes dolgokat rajtam, és kifejezetten utálja a katonai, igazi szájba taposó bakancsom, vagy éppen a conversem. Pedig mondtam már nekik, hogy ők is stabilabban vezethetnék az országot. Mondanom sem kell, anyámnak nincs humora.

- Azt hiszem ez megfelel – emel fel egy öltönyszettet. 

Felkönyökölök és valószínű elég komoly fintor ül ki az arcomra, mert Steven majdnem, de csak majdnem elröhögi magát. 

- Komolyan? Ez egyáltalán, hogy lehet a szekrényemben? Borzalmas!

- Ez egy Dolce and Gabanna, felség.

- Lehet valami főistenség gyártmánya is akár, attól még pocsék – mászok le az ágyról. Végignézek magamon, és a fürdőbe megyek. Beállok a zuhany alá, hogy gyorsan rendbe kapjam magam, nem csak külsőleg, de észben is. A zuhany felfrissít, és még szívesen időznék itt, főleg, ha egy csinos lány lenne itt, és éppen a farkamat szopná. Na az meglehetősen jó ébresztő lenne.

Megtörülközve Steven elé megyek, elveszem a tiszta alsót, belebújok, ám a tekintetem még mindig azon a förtelmes szetten időzik. Alapból nem ápolok jó kapcsolatot az öltönyökkel, nagyon különleges alkalom, ha én magamra is öltök egyet, és valamiért nem áll össze a kép, hogy miért is kellene ma ezt viselnem. Főleg egy reggelihez.

- Csak, hogy tudd, álmomban éppen egy formás lányt keféltem, és ezt te megzavartad.

- Elnézését kérem uram, de véleményem szerint az éjjel folyamán, már sikeresen kielégült.

Rá sandítok egy vigyorral az arcomon, ám ő most sem rezdül.

- Legalább kettőnk közül valaki emlékszik – a vállára teszem a kezem, amint sikerül magamra vennem mindent, ám a nyakkendőbe nem megyek bele. – Akkor lássuk, mit akar az anyám.

✨

- Jó reggelt – lépek anyámhoz, aki már az asztalfőn ül. Arcára csókot nyomok, mielőtt elfoglalnám jobbján a helyemet. – Kitett magáért Conor – utalok a szakácsra, aki a kedvenceimet sorakoztatta fel előttem. 

- Örülök, hogy csatlakoztál hozzám – jegyezi meg. – Máskor kicsit jobban megerőltethetnéd magad – néz rajtam végig. 

Nem voltam hajlandó felvenni azt az undorító fazonú nadrágot, így a fekete szokásos farmerem, a fehér inggel, és ezzel a csicsás zakóval, megspékelve a fekete conversemmel, amiben már kilométernyi út van.

A tányéromra teszek pár finom falatot, és narancslébe kortyolok, hogy végre valami normális folyadékhoz jusson a testem. 

- Ideje lenne felkeresned a család fodrászát.

- Freddiet? – röhögök fel. – Jó vicc.

- Nem a vikingek korában élünk már, Harry. 

- Gondolom nem a hajam miatt kaptam ezt a korai meghívást – mondom neki, kényelmesen a kipárnázott szék támlájának dőlve. – Minek köszönhetem?

Leteszi az evőeszközöket, megtöröli az anyagszalvétába a száját, és felém fordul.

- Nos, tudod, hogy apád már jó ideje gyengélkedik – furcsállóan nézek rá. Apám, a király valóban betegeskedik, de eddig is elvégezte a dolgát. Tegnap még beszéltem is vele, és teljesen rendben volt, természetesen magához képest. – Sokat beszélgettünk az utóbbi időbe, de most jött el annak az ideje, hogy átvedd a helyét.

- Tessék?

Tudtam, hogy én vagyok a következő a soron, természetesen, ha le nem mondok. Ez nem áll szándékomban, de ez a hír most számomra is egy villámcsapásként ér fel. Próbálom anyám tekintetéből kivenni, hogy most szórakozik-e velem, de sajnos teljesen józan gondolatok hagyják el a száját, ami semmi jót nem jelent.

- Jelenleg még ő uralkodik, de szeretnénk, ha az egészségére való tekintettel te lennél, aki megjelenni nyilvánosan újévtől kezdve.

- Azaz holnaptól – fordítom le leginkább magamnak, mintsem neki. – Hol a buktató?

- Nos, tudnod kell, hogy amíg lehet, apád segít, irányít, legfőképp tanít. Viszont, ha eltávozik közülünk, át kell venned a helyét, hacsak le nem mondasz. Ám, ha élni szeretnél a királyi jogaiddal, egy feleséget kell találnod, aki megfelel mindennek elvárásnak, és apád távozása előtt meg is kell ejteni a frigyet.

Felröhögök. Annyira hangosan, hogy még a komornyik is megrezzen az ajtó mellet, és majdnem rám néz. Szinte a könnyeim is kicsordulnak, és úgy érzem, hogy az év poénját anyám bezsebelte, de elég keményen.

- Oké, ez jó vicc volt. 

- Harry, ezt teljesen komolyan mondom. Nem kellene most elviccelned a dolgot. Ez a hazád sorsa is, ami a kezedben van, nem csak a családról van szó. Mind a kettő nagyon fontos. Mindenféle bulit megelőzőnek kell lennie ezeknek a dolgoknak.

- Rendben, ezt meg is értem, viszont a házasság dolog nem egészen világos. Miért is jár egyben ez a kettő?

- Minden férfi mögött áll egy nő. Bár apád irányit, de mindig támogatóan álltam, állok mögötte. Neked is szükséged van egy nőre, és örökösökre.

A narancslé csak úgy spriccel ki a számból, ahogy majdnem félre is nyelek. Anyám mellett terem azonnal a komornyik, és szalvétát nyújt felé, hogy amennyire tudja, feltörölje a gyümölcslét.

- Ne haragudj – nyújtom a saját, tiszta szalvétámat, de nemlegesen rázza meg a fejét. 

Szigorúan, még is anyai szemekkel néz rám.

- Kapd össze magad, lépj túl a bulizáson, a féktelen éjjeleket, hozz elénk egy lányt, aki alkalmas a hercegnő szerepére – áll fel. – Másodikán apád látni akar, és minden tisztázásra kerül.

Magamra hagy, én pedig pár falatot még megeszek a reggelimből, miközben a szavait is igyekszem megemészteni.

✨

- Megőrültek a szüleim – mondom Stevennek, aki a szobámban van megint. – Házasság? Változzam meg? Imád az ország! Imádnák, ha én lennék a királyuk. Persze, nem kívánom az apámnak, hogy rosszabbodjon az állapota vagy bármi. Én még fiatal vagyok ehhez. 

- Uram, kapja össze magát, és ne picsogjon itt nekem, mint egy kislány. Amúgy is a nők valóban oda, s vissza vannak önért.

Felcsillannak a szemeim.

- Ne is forduljon meg a fejében – jegyezi meg keményen. 

- Semmire sem gondoltam – emelem fel védekezően a kezeimet, miközben a zsúrkocsihoz megyek, hogy egy kis whiskyt töltsek egy puccos, kristálypohárba. 

- Ismerem uram – lép mellém Steve. Felé nyújtok egy másik poharat, melyet elfogad és koccint velem. – Ne akarja, hogy az apját infarktus vigye el holmi fruska miatt.

- A szerelme fontos egy házasságban. Nincs szükségem elrendezett szarra.

- Uram, ez a kötelessége, ide született. Biztos vagyok benne, hogy csodás hercegnőt fog találni. Ha gondolja, szívesen összegyűjtöm a szabad hercegnőt névsorát, akik megfelnének az... ízlésének.

- Végül is, tudod, hogy milyenek azok, akikkel ... elszórakozom. Legyen, adok egy esélyt, de előre szólok, hogy nagyon oda kell tenned magad. Nem veszek ám el feleségül akárkit.

- Legalább ebben tart egy szintet, már is nagyra nőtt a szemeimben, felség.

- Ó, cseszd meg.

- Steven, tudhatnád, hogy a farkára szinte a guruló krumplit is ráhúzná, kitudja miket hordoz már – rázkódik össze Amalia, ahogy belép a szobába. – Még szerencse, hogy a testvéred vagyok így megúszom ezt az egészet – mutogat az ujjával, én pedig kedvesen beintek neki.

- Mi ez a popsimutogatás, kishúgom? 

Megperdül a flitteres ruhájában, aminek a fénye szinte megvakít. Ő is a kis minibáromhoz lép és tölt magának egy emberies adag italt.

- Hallottam, hogy a farkadra csomót kell kötni – vigyorog, és lehuppan a kanapéra. – Maga szerint, Steve, meddig fogja bírni, hogy ne kúrjon meg minden jöttmentet? 

- Anyáék tudják, hogy ennyire mocskosszájú lányuk van? 

- Véleményem szerint kisasszony, maximum két napig.

- Hé, mi ez az alul becslés? – hördülök rájuk. – A jövendőbeli király vagyok.

- Persze, ahhoz úgy is kellene viselkedned – horkan fel Ama. – Inkább igyál, addig sem hagyja el semmi hülyeség a szádat.

- Inkább arról fecsegj, hogy merre jár már a szívszerelmed?

- Andrew? Elvileg itt kellene lennie.

- Csak nem a nevemet hallom? – lép a helyiségbe az említett személy, egy füvescigivel a kezében. – Mr.Király - pukedlizik itt nekem, mint valami kis punci, mielőtt hozzám lépne. Megölel és hátba vereget, majd a húgomhoz lép, akinek a szájába úgy merül el, mintha azon keresztül kapna levegőt.

- Ne élvezzetek a drága kanapémra. 

- Szerintem ennél a csóknál többet látott ez már - jegyzi meg 

- Steven!

- Uram? – terem mellettem az újratöltött poharammal. – Ha szabad egy megjegyzést tennem, ne szedjen össze semmi nemibetegséget, ami alááshatja a jövendőbeli házasságát.

- Köszönöm, de most már senki ne aggódjon a farkam miatt – mormogom.

- Ha ajánlhatok valakit – mondja Andrew akkora lendülettel, hogy tudom, már most el van vetve a dolog. – Mit szólt a csodaszép Abigélhez?

Ama akkorát nevet, hogy szinte az egész palotát felverné, ha a többiek aludnának már. Szív még egy slukkot, majd a barátjának nyújtja a cigarettát. Felpattan, és fogalmam sincs, hogy aprócska táskája melyik szegletéből, de maroknyi konfettiket vesz elő. Felmászik az ágyam tetejére, őrült módjára szóri kezdi azt a sok fénylő szart.

Majd inkább el is fordulok, mielőtt kihajítom innen a már túlpörgő Amát. Steven szemei közé nézek.

- Remélem, hogy te most teljesen másra gondolsz, mint én.

- Uram, Andrew úr a norvég királyi család hercegnőjére céloz.

- Köszönöm Steven, reménykedtem benne, hogy esetleg másra. De most egész éjjel azért kell majd innom, hogy kiverjem a fejemből.

- Csak megalapoztuk az alaphangulatot.

- Ideje lenne indulni – pattan fel Ama, és a szoknyája jobban meglibben a kelleténél. – Amúgy is nem hallottátok, hogy Skóciából itt lesz Arnoldo lánya? A városban van, és találkozni akarok vele!

- Tudnom kellene, hogy ki ő? – sandítok rá, míg felhajtom az egész italomat.

Ama és Andrew összenéznek, míg Steven csak sejtelmesen elfordul. Ez számomra kétértelmű is lehet, de biztos vagyok benne, hogy a borzasztó része jön be a dolognak.

- Oké, induljunk, mielőtt újévet ütnek nélkülünk. 

Végig igyekszünk a palota végtelennek tűnő hosszú folyosóin, egészen a főkapuig, ahol egy autó vár ránk. Annyiban eléggé tartjuk a szabályokat, hogy saját autóval közlekedünk, természetesen sofőrrel. Volt, amikor egy taxival, de volt arra is precedens, hogy gyalog jöttem haza részegen. Mondanom sem kell, hogy másnap minden címlapon én szerepeltem. Jó buli volt, bár a szüleim nem igazán értékelték a dolgot, hát még a nagyanyám.

Mielőtt az autóba ülnénk, Ama előránt egy ízletes pezsgőt, amiből már jó pár üveggel elfogyasztottunk a fiatalkorunk során. Armand de Brignac különlegesen finom, még én is felhajtok belőle pár pohárral egy este során, annak ellenére, hogy inkább az erősebb italokat preferálom. 

Szinte kirobban a pezsgő, ahogyan Ama nyitja ki. Mindig ilyenkor bátyja módjára féltem, annak a tudatában, hogy mikor lövi ki a saját szemét. Nem éppen az ő kezébe való, de imádja, én pedig hagyom neki. Folyik minden felé az alkohol. A lépcsőn elterülő vörösszőnyeget hamar átáztatja az alkohol, és tudjuk, hogy a takarítók, amint elmegyünk tisztitani kezdik.

- Azért máskor finomabban – jegyezi meg Andrew, aki elveszi a testvéremtől az üveget és meghúzza. 

- Induljunk, táncolni akarok!

Ama visszaragadja magához az üveget és bemászik a hátsó ülésre, majd mi is követjük. 

- Gyerünk Edward, lépj a gázra! – mászik előre a két ülés közé a húgom, és a sofőrnek már is osztja a dolgokat. 

- Igen is hölgyem.

Andrew visszarántja Amat a helyére, aki már osztja is az újabb utasítást.

- Zenét szeretnénk Eddie! – Ama sosem bízza a véletlenre, így van egy lista mindig az autóban, amit ilyenkor lejátszat. – Hangosabban, nem altatót játszik Eddie! Új év van.

- Ugye tudod, hogy ki a menyasszonyod? – sandítok régi barátomra, akit már kis tökös korom óta ismerek.

- Egy nő legyen tündér társaságban, és szajha az ágyban.

- Ezt szem előtt kell tartanod, amikor feleséget keresel – búgja Ama, és újabb nagy kortyot hajt fel. – Talán majd kellene tanítanom – mereng el. – Mind a kettő azt hiszem, hogy tökéletesen menni fog.

- Te csak ne taníts semmit a jövendőbelimnek – röhögök fel, és végre én is megkaparintom az üveget. 

✨

A klub bejáratánál áll a sor. Nem titok, hogy mi ide járunk egy isteneset, ha akarunk bulizni. A hátsó bejáthoz hajt végül Eddie, és ott mászunk ki az autóból, már pezsgős mámorba, bár ez leginkább a húgomra vonatkozik, aki annak ellenére, hogy nagy partiarc, nem sok piát tud magába dönteni. 

- Viselkedj – csókolom arcon, én magam elé engedem.

- Ahogy mindig, bátyus – kacsint rám, és már a klub falai között is van.

- Isten óvja a királyt – sziszegi Andrew röhögve és ő is bevetődik a buliba.

Olyan zene árasztja el a helyiséget, ami nem az én világomnak felel meg igazán, de reményeim szerint hamar elérek majd arra a pontra, hogy teljesen mindegy lesz, mire rázzák a seggüket az emberek.

- Hé, azt hittem soha nem értek ide – pacsizok le Rickyvel, aki a pult mögött keveri a zenéket.

- Ilyen pocsék zenét játszol, jó hogy nem jöttem előbb.

- Mi a helyzet? – Andrew is feljön hozzánk az erkélyre, ahonnan az egész helyet be lehet látni. 

- Rég láttalak erre. Ama?

Andrew a táncparkett felé biccent és azonnal meglátom, ahogyan a húgom a terem közepén, kör alakú elhelyezkedő pultra mászik fel egy másik lányhoz, akivel olyan lelkesen üdvözlik egymást, mintha ezer éve ismerősök lennének. Figyelem a párosukat, és azonnal az fordul meg a fejemben, hogy a húgomat mennyire is lerángatná onnan anyám. Annak ellenére, hogy engem gondolnak feketebáránynak, Ama sokkal jobban oda teszi magát minden egyes alkalommal.

- Ki az? – nézek haveromra, és a whiskybe iszok, hogy a szám kiszáradását eltöröljem. Nagyot nyelek látva a derékig érő fekete, formás feneket megmutató rövidnadrágban vonagló lány látványára. A farkamhoz nyúlok, mert mint egy felajzott tinédzser, úgy érzem magam, hogy már a látvány is elég, hogy eldurranjak, mint egy idióta.

- Ne szórakozz, hogy nem tudod – vigyorog kajánul Andrew.

- Harry, hol éltél eddig? – hasonló arccal néz, majd a haveromra pillant. – Keverjek be egy kis seggrázós zenét? 

- Mondanám, hogy Ama seggét elégszer látom, de ilyen ajánlatot nem utasítok vissza.

- A hercegnőről beszélsz, te állat – lökőm oldalba, de a tekintetem le nem veszem a mellette táncoló lánykor, aki olykor a húgomhoz simul. – Ki ez?

- Skócia hercegnéje – veti oda félvárról Drew, én pedig döbbentem mérem végig ismételten, az alig takaró ruházatban vonagló lányt, aki meglehetősen jó buliarc a húgommal együtt. – Ne csöpögtesd a nyálad.

- Bassza meg, azt nem közöltétek, hogy ennyire.... – keresem a szavakat, de nem igazán találom a megfelelőt.

- Azt hiszem, hogy megtaláltad az asszonyod.

Ricky döbbenten néz rám, majd leveszi a fülesét és közelebb lép.

- Asszonyt kell találnod? – szívja a fogát. – Ő az, akit kétlem, hogy a királynő elfogadna.

- Szerencse, hogy nem is neki kell teljesítenie – felhajtom az egész italomat és a korláthoz lépek, hogy jobban megfigyeljem a jelöltem.

Úgy rázza a csípőjét, hogy egyre jobban érzem, a farmerem anyaga egyre szűkösebbnek bizonyul. Bár nem hallom, hiszen képtelenség, de látom, hogy a zene szövegét nagyon tudja, Amavál együtt. Annyira együtt mozognak, mintha minden éjjel ezt csinálnák. Megfordul a közönségesség gondolata, de egyben a szexiségé is. Nem engedik, hogy egyetlen férfi se megérintse őket, s fel is tűnik, hogy két elég nagy darab biztonsági áll a pult előtt, akik árgus szemekkel figyelik a tömeget. 

Legalább neki volt ennyi esze, hogy biztonságiakkal jöjjön.

Mi is próbálkoztunk ez elején, de annyira megölte a hangulatot, hogy folyamat lerázás, kamasz kiszökések után anyánk feladta. Vagy legalábbis a közvetlen közelünkben történő testőri védelmet.

- Bassza meg – kiáltok fel, és Andrewval a nyomomban már rohanunk le a lépcsőn, át a tömegen. A húgom szinte bezuhant egy üveg pezsgővel a kezében a táncolók közé. – Ez komolyan azt hiszi, hogy ez vicces? – morgok Drewnak, aki szintén nem díjazza a barátnője döntését.

Stage diving eléggé veszélyes, és még is az én őrült húgom, annyira sok pezsgőt öntött már magába, hogy fel sem mérve, hagyja, hogy a tömeg elragadja. A hely őrei is ott teremnek, és megragadják őt, majd a lábaira állítják vissza.

- Ennyire ne éld át a bulit – mondom neki figyelmeztetően. 

- Nyugi bátyus – húzza meg egyáltalán nem nőiesen az Armand de Briganc sokadik üvegét. – Találkoztál már Ailsaval? 

Már a neve is teljesen magára vonja a figyelmét, hát még a külseje. Lejön a pultról, az ő kezében egy pohár van mindössze, és sokkal józanabb, mint Ama. 

- Felség – vigyorog rám tűzvörös ajkakkal. – Ailsa vagyok, Skócia hercegnője.

Pukedlizik, de annyira nevetnek a húgommal, hogy nem tudom hova tenni a dolgot. Bár tényleg vicces és egyszerre szexi, ahogyan a melltartószerű felsőjében, és faltatka nadrágba előadja magát.

- Csak Harry.

Közelebb lép, és látom a szemem sarkából, hogy Drew és a húgom eltávolodnak tőlünk. Végigmér, majd ismét a szemeimbe néz. Jó egy fejjel föléje magasodom, így fel kell néznie rám. Hirtelen lábujjhegyre áll, a szemkontaktust meg nem szakítva, ajkai majdnem az enyéimet érintik. 

- Felség – jelenik meg az egyik szekrényméretű alak. 

- Minden rendben – mondom rá sem nézve a kopaszra, és megfogom Ailsa kezét, ám nem hagyja magát. Értetlenül nézek rá, de ő tartja magát. Nem hódol be és ez meglehetősen tetszik. Túlzottan is. A farkam mocorogni kezd, de igyekszem most az egyszer figyelmen kívül hagyni, amennyire tudom, ám ezt ő meglehetősen megnehezíti a számomra.

A csípője járni kezd, a zene azonnal átjárja a testét és úgy kezd el mozogni, hogy azt képzelem bárcsak a farkamon táncolna így. Úgy mozog, hogy sokakat megszégyenít, és a porba tipor. Engem is beleértve. Érzem, hogy a golyóim elhagyják a tökömet, és a padlón gurulva ő keményen rájuk is tapos. Aucs.

- Nehogy szomjan halj itt nekem! – jelenik meg Ama a szokásos üveg pezsgővel. A cég meglehetősen jól járt a nővéremmel, mert már egy vagyont elivott a készletből. – Bátyus – vigyorog rám, ahogy Ailsanak agya az üveget. – Merre van Drew?

- Utánad ment – karolom át a derekánál fogva óvatosan. 

- Unalmas vagy ma – sziszegi, és hozzánk húzza Ailsat. 

A lány úgy csapódik belém, hogy a farkamnak ér a csípője, mire felnyögök. Elvigyorodik, közelebb hajol, a szája megérinti a fülem bőrét, és a hideg kiráz mocskos módon.

- Csak nem tisztelgünk, felség?

- Bébi – lép el mellőlem a húgom, hogy a közeledő Andrew karjaiba omoljon. Egy gonddal kevesebb.

Megfogom Ailsa kezét újra és ezúttan nem tűrve ellenvetést húzom magam után a hátsó kijárathoz vezető úton végig megyünk, egészen az odakinn parkoló autóhoz. Eddie azonnal kitárja az ajtót, mi pedig beszállunk.

- Mi ennyire vicces? – vonom kérdőre, de ő csak tovább, szélesebben vigyorog. Megragadom az állát és teljesen magam felé fordítom az arcát. – Hercegnő, ez az én hazám.

Közelebb csúszik, azt a kevés távolságot is megszakítja kettőnk között. Tenyere a combomra csúszik, ujjai megszorítanak finom, majd tovább halad és a farkam készségesen simul meleg tenyerébe.

- Ez pedig az én játékom – suttogja. – Nekem is tisztelegnem kellene? – mereng.

- Ne szórakozz – szűröm fogaim között a szavakat.

Pajkos mosollyal az arcán szorít a már így is megtépázott golyóimon, majd elenged.

- Úgy hallottam, hogy feleséget kell találnod – somolyog, és már is rettentően kíváncsivá tett. Azt nem is kérdezem meg, hogy honnan jutott az információhoz, hiszen a lepcsesszájú húgommal elég bensőséges viszonyba vannak.

- Esetleg érdekel az ajánlat? – nem komolyan teszem fel a kérdést, annak ellenére, hogy már most tökéletesen érzem a kettőnk közötti szikrát, és tudom, hogy kibaszottul kiegészítve egymást tökéletesek lennénk. Még ha nem is az ország vezetésére, de minden másban igen.

- Apám férjhez akar adni, egy undorító öreg fazonhoz, aki megfelelő lenne a halála után a trón megöröklésére, és persze én csodás királyné lennék mellette. Véleménye szerint.

- Királyné lehetnél a saját országodba.

- És egy vén farok várná el, hogy szüljek neki – röhögök fel. – Nem őrültem meg, hogy viagra miatt álljon fel egy farok csak rám. Amúgy is jobban kedvelem Londont.

Meglep és lenyűgöz egyszerre a nyíltsága. Azonnal gondolatokat indít el bennem, és nem mondom, hogy annyira finomakat. Bár nézőpont kérdése. Azért azok a vörös ajkak igazán megigézik az embert, és elérik, hogy azt akarja, hogy a farka körül táncoljanak csábítóan. 

- Azt hiszem, hogy ez vehetem egy perverz bóknak.

Közelebb hajol, keze a combomon. Mélyen szívom be a levegőt, az izmaim megfeszülnek. Keze feljebb kezd el menni, a belső combomat tapogatja. Nem mondanám, hogy annyira zavarba lehet engem hozni, és még neki is ezen dolgoznia kell, de meglehetősen meglep, hogy ennyire tettre kész. Másfelől igazán imponál a közeledése, annak ellenére, hogy mind a kettőnknek meg van a saját indoka.

Nem engedem a tekintetét, míg a tenyere a farkamra simul, úgy, mint a satu. Megragadom a csuklóját, de ő tovább játszadozik. Meglehetősen tudja, hogy mit is csinál. Arca az enyémhez simul, vörös ajkai megérintik az enyémet. Megragadom a tarkóját, ujjaim szinte a koponyájába mélyednek, nyelvem úgy ragadja magára az ő nyelve figyelmét, hogy alig kap levegőt. Teljesen letarolom, és magamhoz szögelem. 

- Ne játszadozz velem – mormogom az ajkai közé, mire meg is érkezünk a palota hátsó bejáratához. Kiszállok az autóból és magam után húzóm. Kitárják előttünk. A palota bejáratának monumentális ajtaját, és a szőnyeggel borított folyosón végig igyekezve, a lépcsőkön felfelé egészen a szobámig vezetem. Pár őr, szobalány is az utunkba kerül, akik hajlonganak, vagy vigyázban állnak. Szerencsére anyámmal nem futunk össze, így megkönnyebbülten zárom be a kétszárnyú ajtaját a hálómnak. Azonnal körbepillant, bár gondolom, hogy az ő palotájuk is hasonló. A zsúrkocsihoz lép, egy kristálypoharat fog a kezébe és megtölti Bourbonnal. Visszaindul az irányomba, én pedig minden lépését árgus, éhes szemekkel követem.

- Szóval ez a jövendő király hálókörzete – kortyol az italból, az arca meg sem rándul. – Mennyien jártak itt?

- Arra vagy kíváncsi, hogy hány lányt dugtam meg?

- Nem, arra, hogy mennyi érdemelte ki, hogy itt legyen. 

Teljesen elém áll, felnéz rám, én pedig kiveszem a poharat a kezéből és felhajtom a maradék italt.

- Bár lehet, hogy nem fogod elhinni, de a palotába azért nem hozhatok be akárkit, és ezt be is tartom.

- Szóval tényleg tartod magad ahhoz, hogy ez a házasság létrejöjjön – mutogat kettőnk között olyan széles mosollyal az arcán, hogy az én szám fájdul meg. 

Elkapom a derekát, és magamhoz rántom. 

- Mind a ketten jól járnánk.

- Kecsegtető. Legalább a vonzalmat sem kell megjátszanunk, és nem esik nehezemre majd utódokat szülni neked – motyogja a számra, mire leejtem a poharat, az pedig szilánkosra törik. 

Felemelem, combjai azonnal a derekam köré fonódnak, fenekébe markolok, számat szorosan az övéire tapasztom. Belenyög a csókunkba. Az ágyra dobom, ahonnan az arany és ezüst fényű konfettik csak úgy szállni kezdenek körülöttünk. Megszabadítom a csizmáitól, én is leveszem az ingem, és minden felesleges ruhát. Nagyot nyel, a nyelve végigszánt a száján, és arra várok, hogy az a nyelv a farkam hegye körül mocorogjon így.

- Rendben, hogy a királynéd leszek, de azért hozzám érhetsz – ül fel, letoltja az alsónadrágomat és a félkemény farkam büszkén bukkan elő. – Előre benyújtom a követelésem, miszerint nem fogadok el külön hálószóbát, királyom.

Ujjai mozogni kezdenek a farkamon, majd a tarkóját megragadva vadul a szájába nyomom magam, mire ő készségesen fogad, ad. Felnéz rám, a szemei az enyéimbe mélyednek, a szája pedig teljesen kiszipolyoz. Kiveszem a farkamat a szájából, felállítom az ágyra lerántom a nadrágját és döbbentem nézem, hogy a fehérnemű sehol sincs.

- Ennyire szemtelen, akaratos királynét sikerült volna kapnom?

- Panaszkodsz?

- Eszem ágában sincs.

Szája az enyémre tapad, nyelvünk táncot lejt, kezem pedig úgy markolja a fenekét, mintha az életem múlna rajta. Vándorló kezem hamar az ölére talál, simogatni kezem, aztán elszakad tőlem, és hirtelen átveszi az irányítást. Lerántja rólam az alsómat, és a már merevedő farkamra fonja az ujjait. Úgy bukik le a combjaim közé, hogy már is megfordul a fejemben, hogy milyen csodás uralkodói évek várnak rám az oldalán. Nyelve táncot jár, szája szinte kiszipolyoz. Ujjaim a hajába fonódnak, de nem veszem át az irányítást, ami eléggé nehéz. Megsimogatom az arcát, mire a tekintetünk találkozik. Ajkai fénylenek, felszisszenek, és felrántom magamhoz. Szája az enyémre tapad, csípője az enyémet kezdi el ostromolni. Számban hal el nyögése, míg lenyúl kettőnk közé és magába csúsztatja a farkamat. Száját eltátja, fejét hátra billenti és finom csípőmozdulatokkal kezd mozogni. Tekintetünk összekapcsolódik, nyelve végigszánt az alsó ajkamon, és fogaival megkarcolja. 

- Trónra találtál? – vigyorgok, míg magam alá fordítom a testét, s számat a bársonyos bőrére nyomom.

Kapkodja a levegőt, hasonlóan hozzám, bőre fénylik a hold megvilágításában, és pár fényes konfetti is dísziti. Felhúzza a lábait a csípőm köré, felfelé billenti a csípőjét. Türelmetlen. Én pedig kegyes vagyok, és mozogni kezdek őrületes tempót diktálva. Olykor egy csók elcsattan, a nyelveink egybe érnek, a lélegzetünk eggyé válik, ahogy mi is. Annak ellenére, hogy még sokat kell a másikról megtanulnunk, megismernünk, már tudom, hogy jó úton haladunk.

✨

Ismételten, ma már sokadjára a zsúrkocsihoz lépek, töltök egy pohárral a Bourbonból. Visszafordulva az ágyam irányába, miközben a belső telefont a fülemhez emelem és felkérek egy üveggel Armand de Brigancból, s elmosolyodom a látványnak köszönhetően. Ailsa elterülve a selyem anyaga között, mellei csodásan, hetykén merednek felém, és eszembe jut, ahogy a nyelvem körözött rajtuk még percekkel ezelőtt. Belekortyolok az italba, míg tekintetemmel nem engedem el a lányt, a jövendőbelimet. 

Alig telik el kis idő, amikor is kopognak. Az ajtó túloldalán Steven áll, kezében a jeges vödörrel és benne a pezsgővel, ami már nyitva is van. Két pohár lóg a szárával lefelé az ujjai között. Elveszem a pezsgőt, a szárára csúsztatom a gyémántot. Steven rám néz, de nem szól. Elveszem tőle az italt, a poharakat és berúgom az ajtót magam mögött, míg visszamegyek az ágyra Ailsa mellé. Feljebb ül, az alsótestét eltakarja a szatén anyaggal, de a mellei még mindig szabadon. Lehajolok és megcsókolom mind a két keblét, nyelvemmel meg is nyalintom őket, majd a száját veszem célba, de csak kis időre.

- Semmi térdelés? – somolyog a gyémánt irányába.

- Szeretnél? Egy jó szopást megvárok, szívesen.

Égnek emeli a tekintetét, én pedig leveszem a gyémántot, és az ujjára húzom. Töltök mind a kettőnknek a pezsgőből és koccintunk. Megpecsételjük egy csókkal is, mire feltárul a szobám ajtaja. Azonnal Ailsa elé kapom a takarót, és anyámra szemei közé nézek, aki elborzadva néz vissza rám, majd becsukja az ajtót.

- Azt hiszem, hogy jól bemutatkozta.

- Ne is foglalkozz vele, mindig mormog – csókolom meg, és magam alá fordítom, hogy az évem kitűnően kezdődjön. 

Santa's gonna come and make you mine this Christmas night

H A R R Y    S Z E M S Z Ö G E

 A tükör előtt tollászkodik a gardróbban, ahogyan az elmúlt hónapokban mindig, mielőtt elhagytuk a lakás számára védelmező falait. Mögé lépek, ajkaimat a nyaka hajlatába nyomom, míg kezeim a keskeny derekára csúsznak, hogy teljesen magamhoz öleljem. Tekintetünk találkozik a tükör üvegén keresztül, és boldog vagyok, hogy mosolyt látok az arcán. 

- Gyönyörű vagy, de ugye tudod, hogy az egész női szekció a tied? – utalok arra a rengeteg ruhára, cipőre, és ne is beszéljek a sok csipkés fehérneműről, melyeket éjjelenként bűntudat nélkül szaggatok le róla.

- Harry, ezek nagyon drága darabok – sóhajt fel szinte már gondterhelten. A kötött, combközépig érő ruha kiemeli számomra tökéletes alakját, míg ruha korcáig érő lapos csizmája szexin feszül a hosszú lábaira. 

- Megérdemled őket.

Imádom elkényeztetni. Mióta egy estéjen találkoztunk, amikor megpillantottam, hogy az asztalok szedi le, és arcán bájos mosolya ül, teljesen megbabonázott. Miután egy éjszakát együtt töltöttünk, és reggel búcsút intettünk, már ott tudtam, hogy nem szeretném, hogy az utolsó találkozás legyen. Addig kutattam, amíg ki nem derítettem, hogy ki is ő. Aztán döbbenten fogadtam, hogy alkalmi munkákból, az utcán éli a mindennapjait, s hajléktalan szállókon tölti az éjszakáit, ha sikerül bekerülnie. Amint tudtam, cselekedtem, és mindenféle hadakozása ellen menve elvittem magamhoz. Őrült lennék? Lehetséges. Ám teljesen elkápráztatott a saját szerény személyével, és szerettem volna kettőnknek valós esélyt adni.

Ennek már jó pár hónapja. Több kisebb, s nagyobb hullámvölgyön vagyunk túl, de még mindig azzal harcolok igazán, hogy elfogadja a jelenlegi életkörülményeit, ami nyilván nem lehet annyira egyszerű, mint azt én szeretném. A semmiből szinte a gazdagok világába csöppent. Nehezen fogadja el, de egyre jobban halad, amiért nagyon hálás vagyok.

A hó szállingózik, New York már karácsonyi díszek rengetegében úszik, az emberek, leginkább a turisták pedig minden szegletében fotózkodnak. Valóban szép, még számomra is. Ez a pár hónap engem is megváltoztatott kissé. Sikerült lelassítanom, az apró dolgokat is elkezdtem értékelni, és legfőképpen észrevenni. Elérte, hogy a munkám ugyan úgy az első helyen legyen, de még is élvezzem az életet, és ne csak a szerződéseket bújjam, és tárgyaljak. 

Ujjaink a bőrkesztyűkkel borítva egymásba vannak fonódva. Egy közeli étterembe megyünk, és még én a meleg kényelmet választottam volna, addig ő a sétát. Így ő győzött, és most New York utcáit szeljük át karácsonyi hangulatban. 

- Nézd! – mutat az étterembe belépve egy hatalmas karácsonyfára, ami a helyiségnek az éke. – Mennyire csodálatos.

Olyan gyermeki lelkesedés van benne, hogy magam is megirigylem. Mivel ennyire ragyogó szemekkel nézi, egy közeli asztalhoz kérem a foglalásunkat, ami szerencsére semmi problémát nem jelent a hosztesznek. Amint elfoglalja a helyét, én is vele szemben leülök, és még mindig azt a gyermeki ragyogást látom meg a szemeiben. 

- Annyira boldognak látszol – fogom meg a kezeit. – Nagyon lenyűgözött.

- Tudod, soha nem volt karácsonyfánk – mondja, és csak utána döbben rá, hogy az ajkait milyen szavak is hagyták el. – Ne haragudj – mosolyodik el, de a szemeiben könnyek csillannak meg.

- Semmiért nem kell szabadkoznod, kicsim. 

Mivel minden évben a karácsony az, aki ténylegesen összehozza a családot, így szenteste mindenki az asztal köré ül a szüleimnél, és hatalmas vacsorával ünnepeljünk. Az ajándékok nem kapnak szerepet, édesanyám megtiltotta, hogy bárki is tárgyi ajándékkal állítson be. Ám az idei év különleges lesz. Sikerült hatnom rá, és elérnem, hogy kettesben töltsem a szerelmemmel, akinek az első igazi karácsonya lesz. Másnap gyűlik össze a család, ami miatt már most kissé idegesebb vagyok a kelleténél.

- Annyira ostobán érzem magam. Minden hétköznapi embernek ez annyira megszokott, én pedig elrontok mindent.

- Édesem, imádom, ahogyan rácsodálkozol dolgokra, és minden apróság boldogságot okoz. De nagyon rossz is annak a tudata, hogy nem élhettél át ilyeneket. Én pedig kiváltságosnak érzem magam, hogy megadhatok és megmutathatok neked mindent.

Megrázza a fejét, és iszik a pohár vízből. 

- Hallottam, hogy édesanyáddal beszéltél. Nem szeretnék belerondítani a családi ünnepbe. 

- Édesem, a családhoz tartozol már, az én családom vagy – fogom meg az asztalon pihenő kezét. Tudom, hogy még mindig nehéz neki elfogadnia ezt az egészet, ami váratlanul berobbant a kettőnk életébe, de már rengetegszer elmondtam neki, hogy nem fogom elengedni. Hacsak ő nem akarja ezt, mert nem szeret, nem kíván engem. Azonfelül semmilyen másik lehetőségnek nem adok helyet.

Elmosolyodik, és az elénk letett ételért nyúl. Élvezettel elszik. Szerencsére a hónapok folyamán sikerült felszednie magára pár kilót, de még mindig odafigyelek arra, hogy egészséges, minőségi ételeket fogyasszon rendszeresen. 

- Mihez lenne kedved a délután? Lemondtam mindent, a tied vagyok ma teljesen.

- Nincs semmi tárgyalás? – csillannak fel a szemei az őszinte boldogságtól.

- Nincs kicsim, a tiéd vagyok, és vannak is terveim, hogy miként ütjük el az időt. De szeretném felajánlani, hogy te döntsd el először, mit szeretnél csinálni.

Elkezd gondolkozni, míg egy falat ételt a szájába emel. Abba a formás szájba, ami rengetegszer már megbolondított. Csókjai után kapkodom, arról nem is beszélve, hogy milyen, amikor a farkamat veszi a húsos ajkak közé. Nagyot nyelek ennek gondolatára, és mocorogni kezdem, mire a tekintetünk találkozik, és bár nem szól semmit, tudom, hogy tudja, mire gondoltam.

- Most mondjam, hogy mire is gondolsz?

- Nagyon kíváncsi lennék, de mivel gyerekek is vannak, nem szeretnénk nekik kellemetlen első benyomást – kacsintok rá.

- Talán megnézhetnénk a Rockefeller karácsonyfát – olyan lelkesedéssel a hangjában mondja, hogy azonnal boldogság jár át. – Soha nem voltam még ott – halkul el a hangja.

Annyira fájó, hogy ami másnak természetes, számára nem az. Mindent, amit megérdemelne, nem kap meg. A szívem ketté hasad ennek a tudatára, és már is az eszembe vésem, hogy a ami napra mik is a teendőim a későbbiekben. 

- Amit csak szeretnél, bébi.

                                                                 🎄

Ínycsiklandó mézes sütemény illata lengi be a tetőtéri lakásunkat. Figyelem egy pohár testes borral a kezemben, ahogyan tüsténkedik a konyhában, valami internetről lenézett recepttel. Már a sütőlapra helyezi a tésztákat, amíg az első adagot várja, hogy megsüljön. Odalépek hozzá, átnyújtom a poharat, mibe belekortyol, de húzza kicsit a száját miatta.

- Nem lesz a kedvencem – néz rám a válla fölött, mire lehajolok és a számat a szájára tapasztom. – Hm, talán így, már jobban tetszik.

Elvigyorodom és még egy gyengéd csókot nyomok a szájára.

- Mindjárt jövök, el kell intéznem egy telefont.

- Rendben – már fordul is vissza a pult felé, majd a sütőhöz lép, én pedig magára hagyom, és már a telefonomon keresem ki Maddie nevét.

Pár csörgés sem kell, már fel is veszi. 

- Mi a helyzet bátyus?

- Kérhetnék egy szívességet?

- Hát, attól függ – mondja sejtelmesen, de tudom, hogy már is itt lenne, ha azt kérném. – Na mondjad, nem érek rá. Elijah, fejezd be! – szisszen fel a férjére, és csak remélem, hogy nem incselkedik a húgommal, mert annak nem akarok a fültanúja lenni. – Na, mondjad H.

- Nagyjából olyan nyolc óra magasságában fel tudnátok jönni? Vettem egy hatalmas fát, és díszeket is válogatott össze Rosie az ületből. Fel tudnátok díszíteni, amíg nem vagyunk itthon?

- Úgy is tudod, hogy igen. Stevennél vannak a dolgok?

- Igen, elhozott mindent, a mélygarázsban vannak.

- Elintézzük bátyus. Annyira izgi! Alig várom, hogy holnap megejtjük a vacsorát és elmeséljen mindent.

- Mad, fogd vissza magad – figyelmeztetem. – Köszönöm. Szeretlek.

- Én is téged!

Visszamegyek a konyhába, ahol már a sütőből kikerült sütemények egy csicsás tálalón pihennek. Fogalmam sem volt, hogy van ilyenem, de kételkedem abban, hogy ez az én szekrényemből került elő. De nem is érdekel igazán. Ismételten mögé osonok, a telefonomat a pultra teszem, és lopok egy süteményt.

- Harry! – fordul utánam. – Még forró, vigyázz!

Leharapok egy darabot belőle, és valóban forró, de lenyelem. Nem mondom, hogy a kedvencem lesz ez a süti, de azért finom. Főleg, hogy a két saját kezével készítette, és ami a legfontosabb, hogy a szívével. A szeretete benne van, ami lehet elcsépelt, de csak emiatt megenném az összeset, még ha cukorsokkot is kapnék.

- Gyere ide – mosolyogva, és egyben aggódva néz rám, de közelebb jön. – Talán ez begyógyítja a sebet.

Megcsókolom, mire alig kap levegő után. Teljesen a karjaim közé olvad. A bor és a méz zamata csodás egyveleget alkot, én pedig most azonnal az emeletre vinném, a hálószobánkba, és addig kényeztetném, hogy a teste más részein is érezzem az édes ízét. 

A csodás pillanatot a sütő csengője zavarja meg. Összerezzen, és elszakad tőlem, mintha tűz ütött volna ki. Garantálom, hogy azok a sütemények egy-két perc után nem égnének szarrá, de ha még is, akkor is megérné, hogy a karjaim között tartva csókolhatom finom ajkait.

Odakinn már sötét van, az utcát a karácsony színes, csicsás fényei díszítik. Amint rendet teremt a konyhába, a süteményeket pedig egy üvegtálalóba helyezve lefedi, készülődni kezd. Sejtelme sincs, hogy hova megyünk. Instrukciókkal sem láttam el, de amikor megjelenik előttem, a szívem nagyot dobban ahogy végignézek rajta. Egy egyszerű ruhát vett fel, egy vastag harisnyával, és a csizmával, amit napközben is viselt. Haja enyhe hullámokban omlik a vállaira, és már is arra asszociálok, ahogyan megragadom sokszor, és irányítom, míg az arcán a vágy jelei vannak. 

- Harry? 

Hangja hallatára felkapom a fejemet, ahogy közeledni kezd felém. Elveszem tőle a kabátját, és felsegítem rá. Kiveszem a haját a kabát nehéz anyaga alól, és csókot hagyok a nyaka bőrén. Kézen fogom és kivezetem a lakásunkból, ami még mindig az édes sütemény illatát árasztja magától. Remélem, hogy a vendégeink nem eszik meg az összeset, mire visszaérünk.

Az autóban egy gyors üzenetet küldök a húgomnak, annak ellenére, hogy Steven nézéséből már tudom, hogy mindent átadott nekik a másik autónkból, és már a lakásomban tevékenykednek. Ám ez a nyugalom hamar átvált izgatottsággá. 

A   L Á N Y   S Z E M S Z Ö G E

Az autó megáll alattunk, amint Steven egy parkolóba lesorol a forgalomból. Harryre nézek, mert nem ismerős a környék, ám semmilyen információval nem lát el. Kiszáll, majd engem is kisegít. Összehúzom a kabátot magam körül, és a hatalmas designer sálammal körbe ölelni magamat.

- Hova jöttünk? – pillantok körbe, egy étterem után kutatva, vagy bármi után, ami indokot adhat arra, hogy itt vagyunk. – Egy kis eldugott utcába fogsz kinyírni?

Elvigyorodik, gödröcskéi férfi mivoltát meghazudtolva jelennek meg.

- Megígérem, hogy élve jutsz vissza a lakásba, velem együtt.

- Bíztató.

- De csak mert olyan isteni süteményt készítettél.

Közelebb bújok hozzá, kezét átveti a vállamon, és úgy andalgunk New York eldugott utcáján. Hideg van, de még sem bánom, hogy otthon a kanapén nyúlunk el, hanem a karácsonyi csodás megvilágításokban szemlélhetem a várost. Nagyon hálás vagyok neki, hogy rám talált, vagy én rá. Ahogy nézzük. Mindenestre olyan szeretet, szerelem és büszkeség jár át, ahogy mellette sétálok, hogy szinte feldolgozhatatlan számomra is. Teljesen megsemmisít, eléri, hogy neki éljek, és megérje felkelni minden reggel.

Kiérve az utca végére, azonnal rájövök, hogy hol is vagyunk. Rockefeller center tárul a szemeink elé. A monumentális karácsonyfa azonnal elragadja a figyelmemet. Harryre nézek, aki engem figyel, olyan szerelemmel, hogy mindjárt elájulok. Érzem, hogy a szívem a torkomban dobban, és teljesen felemészt és megijeszt ez a szerelem, amit Harry iránt érzek. Alig pár hónapja talált rám, teljesen más világból származunk, még is elfogadott úgy ahogy vagyok, a családjával együtt, és most hónapok után itt sétál velem szenteste, teljes romantikában a hatalmas karácsonyfa felé, ami mindig is megdobogtatta a szívemet. 

- Annyira imádom látni a szemedben a boldogságot – súgja a fülembe, és apró puszival hinti be az arcomat, miközben tovább andalgunk a karácsonyfa felé.

- Korcsolyázunk? – olyan reménykedő a hangom, hogy már azon kapom magamat, hogy szégyenlem a feltett kérdésem. Annyi mindent köszönhetek neki, hogy semmi kérésemnek nem kellene, hogy legyen feléje.

- Amit csak szeretnél, de tudsz egyáltalán?

Akkor villan az agyamba a válasz.

- Nem. Esetleg máskor? Akár holnapután is kijöhetünk, hiszen a karácsony még tart pár napig.

Egyetértek vele. Most a nagy hidegben számomra sincs akkor ihlet ahhoz, hogy a jég tetején bukdácsoljak. 

Vigyorog, és a fa legközelebbi pontjához vezet, ahol meglepetésemre egyetlen ember sincs. Nem így képzeltem el, főleg, hogy a kordonon kívül szinte tömeg áll, és néz. Harry áthúz rajtuk, és meglepetésemre az őrök sem állítanak meg bennünket. 

- Mit csinálsz? – a hangom elhall.

Értetlenül állok a dolog előtt, ám választ nem ad, és a fa takarásából, a fények kavalkádjában előlép egy gyermekekből álló kórus, karácsonyi dalt énekelve, ami annyira megmelengeti a szívemet, hogy a szemeimbe könnyek szöknek. Imádom a gyerekeket, és ezzel Harry is tisztába van. Lehetséges, hogy korai, de már elmondtam neki az álmom, a vágyam, hogy nagy családom legyen, sok gyerkőccel, akik a mindennapokat megszínesítik. Nyilván, az utcán élve ez szóba se jöhetett, és most sem akarom elbízni magamat, de bármit megadnék, ha Harryvel a kapcsolatunk olyan szintre érne az idő előrehaladtával, hogy megadatik ez kettőnk számára.

Mire a gyerekek abba hagyják a csodás éneket, hatalmas tapsviharral díjazom őket, ahogyan a kordonon kívül álló emberek is. Harryre pillantok, de megdöbbenek, amikor nem találom magam mellett, ellenben lenn a földön, a térdére ereszkedve, egy ékszerdobozzal a markában.

Alig kapok levegőt.

Könnyeim kicsordúlnak, a szívem kalapálni kezd, és alig fogom fel, hogy mi történik körülöttem. Látom, ahogyan Harry ajkai mozognak, de az agyam annyira nem képed felfogni a szavait, hogy levegő után kapkodva, a könnyeim mögött elbújva, boldog szívvel, csak egy hatalmas igen hagyja el a számat. Kiráz a hideg, az arcomat törölgetem, amíg a kezemet Harry megfogja, és felhúzza a gyűrűt az ujjamra, ami olyan nehéz, a hatalmas kő miatt, hogy szinte már lehúzza a kezemet.

- Szeretlek kicsim, nagyon. Ne sírj, rendben? – fogja a kezei közé az arcomat. – Ígérem, hogy az életem végéig boldoggá teszlek, de még azután is vigyázom rád, kicsim.

Szorosan magamhoz ölelem, míg körülöttünk a számunkra idegen emberek hatalmas őrjöngéssel ünneplik az örömünket. A hó szállingózni kezd, én pedig Harry karjai között a tökéletes pillanatot megragadvel felnézek az égre, a nyelvem gyerekesen kinyújtom, hogy elkapjak pár hópelyhet. A vőlegényem nevet, majd magához húz egy gyors csókra, ami a legroamntikusabbra sikeredik.

                                                                           🎄

Még mindig teljes meghatódottsággal lépek be a lakás épületébe Harryvel. A liftben neki dőlök, a karjaiba omlok szinte, és még mindig azt a gyűrűt csodálom a kezemen, amit sokkal több annál, mint amit megérdemlek, ami járna nekem.

- Tetszik? – búgja a fülembe Harry, míg szorosan a derekamnál fogva tart közel magához.

- Gyönyörű – súgom, ő pedig az arcomból kiseperi a hajamat. – De több, mint amire szükségem lenne. Biztos nagyon drága volt, és...

- Kicsim, a menyasszonyom vagy, fogadd el. Csodásan mutat rajtad, és szeretem annak a tudatát, hogy már tudják, az enyém vagy. És teljes joggal megérdemled, és még ennél jobbat is.

Ebben a pillanatban kitárul az apartman liftjének ajtaja, és egy újabb sokk hatás ér. Harry kivezet a lakásba, de én csak azt a hatalmas karácsonyfát figyelem, melynek illata teljesen belengi már most a teret. A sok ragyogó fény, a díszek, minden egybe. Elszakadok Harrytől, és mint egy kisgyerek, úgy szaladok a fa közelébe, hogy megcsodáljam. Annyira magas, teljesen betölti a teret, beragyogja. A belmagasságát eddig is imádtam ennek az apartmannak, de most, hogy ez a majd háromméteres fa itt díszeleg, még jobban a szívemhez nő.

- Hogy érdemelhetlek meg téged? – akad el a hangom az újabb meghatódottságom közepette.

- Hidd el, kicsim, mindent megérdemelsz. Az otthonunk, az első karácsonyfánk, az, hogy a menyasszonyom vagy – csókolja meg a gyűrűt az ujjamon. – Bár túl vagyunk a hálaadáson, de rettentő hálás vagyok, hogy az utunk összemosódott, és együtt sétálunk tovább.

Olyan hévvel, mindenféle válasz nélkül csapódom neki, és csókolom meg, hogy még magamat is meglepem a tettemmel, annak ellenére, hogy már én is egyre többször kezdeményezem. Nyelve az enyémet simogatja, a keze a szövetkabátom alatt a fenekemet markolja és még közelebb von magához, ha ez lehetséges. Elszakadom, hogy levegőt kapjak, és ismételten a karácsonyfánkra pillantok.

- Vetkőzzünk le, igyunk egy pohár bort.

Így is teszünk. A kabátok, csizmák, cipők lekerülnek, és Harry már is sokkal szexibbnek vélem, mezítláb a fekete farmerben és a kigombolt ingjében. Boldogan fogadom el a felém nyújtott rozéval megtöltött poharat. Leül mellém, koccintunk, és bele is iszok a borba, ami inkább valamiféle felesként szolgál a számomra. Ám hamar kapcsol az agyam, és a negyedét a pohár alján hagyva elemelem a számtól.

- Szeretnél még? – vigyorog Harry a saját pohara mögül, de csak nemlegesen ingatom meg a fejem, mire ismételten a karácsonyfára pillantok. – Nem mondom, hogy belemegyek abba, hogy itt, a kanapén aludjunk, de szívesen szerzek holnapra még egy fát a hálóba.

Elvigyorodom boldogan, mert tudom, hogy a kedvemért valóban mindent megtenne.

- Nincs szükség rá. Ezzel az eggyel is tökéletesen megvagyok. 

Közelebb húzódom, a poharamat az üvegasztalra teszem, és Harry csupasz mellkasára dőlök, míg az ujjaim játszani kezdenek rajta. A tetoválásai lekötik minimálisan a figyelmemet. A hajamba csókol, majd felemelkedik, a saját pohara az enyémhez társul, majd feljebb húzva a testén, szemtől szembe kerülünk.

- Szeretnéd kinyitni az ajándékaid?

Meglep, hogy ezt még fokozni szeretné, annak ellenére, hogy tudom, lehetetlenség. Nem szeretnék hálátlannak tűnni a szemében, de most a pillanatot szeretném megélni, a kettőnk pillanatát, hogy a szerelmünk egy újabb szintre lép. 

- Szeretném. 

Nyom egy puszit a számra és elkezd felállni, ám nem engedem neki. Visszahúzom magamhoz, mielőtt még kimászna a karjaim közül. Értetlenkedve néz rám, én pedig csak a szájára hajolva mélyen megcsókolom, igyekezve minden szeretettemet, szerelmemet, tiszteletemet átadva neki.

Feljebb mászom a testén, ő pedig lenyúlva a popsim alá nyúl, felnyalából, feláll velem. Csókunkat nem megszakítva a finom, puha szőnyegre fektet a karácsonyfa fényének árnyékában és elszakad tőlem. Kezem végigfut az arcán, bőrömet az enyhe borostája karcolja, de ez az érzés is finom, s többet akarok. Letolom a válláról az ingjének anyagát, aztán türelmét vesztve a combomon felgyűri a ruhámat, felülök, és hamarosan ez a ruhadarab is a múltam része, ahogyan a melltartóm is csatlakozik hozzá. Harry szinte a mellem után kap, nyelve azonnal játszani kezd velem, míg a keze a másik mellemet kezdi el kényeztetni. Teljesen a szőnyegbe süppedem, a combjaimat széjjelebb tárom, a csípője az enyémnek nyomul, minek következtében nyöszörgés törik fel a tokrom mélyéről. Tarkójába kapaszkodva a csókjai után égő bőrömhöz nyomon, mire a mosolyát érzem meg a forró csókjaival együtt. 

- A legszebb ajándék – hagyják el a szavak a számat.

Felnéz rám, a tekintetünk találkozik, a szívem melegséggel, a szeretet melegségével telik meg. Felhúzom magamhoz, bármennyire is élvezetes a száját a testem különböző pontján élvezni, a számon muszáj, hogy ott legyen. Simogat, finoman ér hozzám, csókol, érint, vágyakozik. Ujjaink egybe fonódnak a fejem felett, és érzem, hogy a gyűrűmet kissé megforgatja.

- Azt szeretném, hogy csak ezt viseld – utal a súlyos gyémántra.

Lemászik rólam, én pedig felállok, és lassan, megvilágítva a hideg fényű fának köszönhetően elkezdek megszabadulni a fekete harisnyámtól, majd a fekete csipkétől, ami utoljára maradt rajtam.

- Kérhetném, hogy egész évben legyen karácsony, és a dísze legyél?

Elnevetem magam, annak ellenére, hogy nem való a pillanatban. 

- Unalmas lennék elég hamar. 

Feláll, lassan elkezdi kikapcsolni a sliccét. Figyelem minden mozzanatát, és nagyot nyelek, ahogy merev pénisze előbukkan a nadrágja takarásából. Teljesen meztelenségben visszaül a szőnyegre, s én is csatlakozom hozzá. Az ölébe ülök, de nem sokáig engedi, hogy én irányítsak. Maga alá fordít, csókol, simogat, dédelget. Élvezem, és belesimulok az finom érintésekbe, a csábító csókokba. A pulzusom az egekbe, melegem van, és a lábam köze úgy sajog, ahogy talán még soha. 

Nyelvével végigszánt a melleim között, a torkomon át, míg az enyémmel nem találkozik, de egy pillanat erejéig mindössze. Ismételten eltávolodik tőlem, kezem végigsimít a bőrömön, egészen le a lábaim közéig. Szemhéjaim lecsukódnak, míg végigcsókolva a hasamat a nyelve is elveszik a lüktető ölemen. Ujjai a combomba mélyednek, feszesen a csípőmet is a helyén tartja, míg a szája szinte felfal. A nyelve habzsol, a fogaival megérint, nekem pedig a gerincem mentén áramütésszerű érzés halad végig. A hajába túrok, mocskos módon még többet akarok, s még jobban a sajgó ágyékomhoz nyomom az arcát, mire felmordul, de érzem a mosolyát is, aminek köszönhetően a borostája finom karcolásokat hagy a combom belső részén.

- Mennyire türelmetlen valaki.

Felém került, és átfordít bennünket. Megtámaszkodom a feje mellett, a hajam függönyként omlik kettőnk köré, még jobban bezárva a pillanatunkat. Lenyúlok kettőnk közé, ujjaim a pénisze köré fonódnak, és finom csuklómozdulatokkal mozgatni kezdem a kezemet. Ajkai kissé elnyílnak, a nyelvem pedig végigszánt az alsó ajkán, a saját ízemet megízlelve rajta.

Megragadja a fenekemet erőteljesen, míg egymás tekintetét nem eresztve én magamba csúsztatom. Mellkasába marok, s mozogni kezdek. Lepillantva a gyűrűmön megcsillan a karácsonyfa fénye, s ezt észrevéve Harry a szájához emeli ma már sokadjára, és megcsókolja. Felül, szorosan ölel a testéhez, amin a verejtékcseppek megfénylenek. Szerelmes csókok, finom érintések követik egymást nyomon, és annyira elveszek a szemeiben csillogó szerelemben, hogy átveszi az irányítást felettem. Megtelik a szívem, érzelmeim a felszínre törnek, és könnyek közepette átadom magam neki teljesen a boldogság havas útján végigsétálva. 

Ezzel a kicsit karácsonyi hangulattal megfűszerezett résszel szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánni, minden kedves olvasómnak! Xx 

I guess I should'a known from the look on your face. Every bait-and-switch was a work of art.

 Miután Londonon belül sikeresen lakóhelyet váltottam, meg is találtam a következő kávézómat. Egyik nagyobb, híresebb márkához sem tartozik, és ez az, ami felkeltette az érdeklődésemet az utcán sétálva. Melegséget áraszt magából, az otthon érzését, arról nem is beszélve, hogy az illatok a nagymamám konyhájának illatára emlékeztetnek. Minden reggel a friss péksütemények kisülve az üvegtárolóba kerülnek, én pedig szinte már a nyálamat csöpögtetve mérem végig minden reggel a választékot. 

Ez a mai napon sincs másképpen, ahogy átlépem a küszöböt, az ajtó feletti csengő megszólal. Azonnal melegség jár át a belépésemet követően. Az ínycsiklandó illatok az orromba kúsznak, és alig várom, hogy a forró Matcha latét kortyolgassam, valami finomság tásaságában.

- Már vártalak. Jó reggelt – Nicole mosolyog rám a pult mögül, s megragad egy nagy csészét, hogy elkészítse a szokásos italomat. 

- Jó reggelt – kissé még álmosan lépek a pult elé. – Mi finomság van ma?

- Most sült a csokis-mogyorós babka. Pár perc, és kész van.

- Akkor abból szeretnék majd – veszem el tőle a csészét. – Felírnád?

- Persze.

A beszélgetésünket az ajtó hangja szakítja félbe, és a nagy lendülettel érkező srác. Oda morog valamit, bemegy a pult mögé, és eltűnik a hátulsó csapóajtó mögött. Kérdően nézek Nicolera, aki összerezzen a jelenetet végignézve. 

- Ez meg ki? Valami új pultos?

- Bárcsak – fordul hátra a konyha ablakához, és a kisült, felszeletelt bakákat a pultba kezdi el helyezni, míg én szemezem közben, hogy melyik szeletet is kérem. – Övé a hely.

- Ezé a srácé? Soha nem láttam még itt.

- Ritkán jön, de mostanában egyre többet van itt, fogalmam sincs, hogy miért.

- Elég fiatalnak tűnik.

- Harminc körüli, nem tudom pontosan, de a családjáé a hely, és több vendéglátási részlegen is jelen vannak.

- Eléggé helyesnek tűnt, bár mogorvának is – állapítom meg, és a kezemet melengetem a csészém falán.

Nicole felnéz rám.

- Egy pöcs.

Ahogy ezt kiejti a száján, abban a pillanatban lép ki a pultba a srác. Nicolera mered, majd rám. Tekintetünk találkozik, de hamar meg is szakítja azt.

- Benn vannak a sütemények. Bob rád vár.

Égnek emeli a tekintetét a lány, és elmegy a főnöke mellett be egyenesen a konyhába.

- Szeretnél valamit még? – lép közelebb hozzám.

- Egy szeletet a mogyorós babkából.

Foglalj helyet, azonnal viszem.

Meglep a kedvessége, a hirtelen hangsúlyváltása. Furcsállóan megyek és elfoglalom a szokásos asztalomat, és előszedem a laptopomat. Kényelembe helyezem magamat, bekapcsolom a laptopomat, és felnézek, ahogy a srác meghozza a reggelimnek szánt ínycsiklandó süteményt.

- Köszönöm – gyengéd mosollyal az arcomon hálálom meg, mire ő biccent és el is tűnik.

Furcsa. Kellemetlen egy alak, ez már ebből a pár percből is kellően kiderült a számomra. Megnyitom a pages-t és elkezdem visszaolvasni a tegnapi legépelt soraimat. A könyvem szépen halad, bár nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Sokszor törlök vissza sorokat, majd fogalmazom újra, vagy egy komplett jelenet tűnik gyerekesnek és felfoghatatlannak. Hosszú folyamat ez a dolog, de talán ez is a legszebb benne. A gondolatok szabadon szárnyalhatnak, a nekünk megvalósíthatatlan álmokat átélhetjük kicsit. Teljesen új univerzumba kerülhetünk, magunk teremtünk egy kis világot, ami a mi szabályaink szerint létezik.

Ahogy az idő telik az emberek úgy jelennek meg, és kezdi meg London a pezsgő életét. Kávék lefőnek, a sütemények a zacskókba kerülnek. Vannak, akik leülnek, de a legtöbb ember olyan rohanásban van, hogy majdnem egymásnak is mennek a kora reggeli tumultusban. 

Figyelem őket, ahogyan egymással viselkednek, ki hogyan mit is csinál. Szeretek itt kinn ülni minden reggel, mert a körülöttem pergő élet rengetegszer megihlett. Sok új impulzus ér. Néha úgy érzem magam, mint valami kukkoló, de látva az emberek reakcióit bizonyos szituációkban igazán inspirálók.

- Nem tudom, hogy mi a fenét csinál itt – sziszegi Nicole, ahogy az üres tányéromat megragadja alibiként, hogy idejött hozzám beszélni. – Mostanában egyre többet jár be.

- A saját vállalkozása – nézek rá értetlenül. Gondolom, hogy nem lehet egyszerű úgy dolgozni, hogy a főnököd jelen van, de el kell fogadni. – Különben sem lóg a nyakadon.

- Héj, te most őt véded?

- Nem védem, de azóta nem is láttam, hogy kihozta a süteményem.

- Kihozta a süteményedet? – homloka értetlenkedően szalad ráncba. – Oké, ez fura.

Ezt most én nem értem pontosan, de rá hagyom. Mosolyog, és a lattéba kortyolok, ami még mindig jó meleg. 

- Nicole – hangzik fel a srác hangja. 

- Könyörgöm, Harry menj már haza – mormogja az orra alatt, és égnek emelt tekintettel fordul szembe a pulttal. – Igen?

Figyelem a férfi, Harry arcát, akinek a tekintete az enyémmel fonódik egybe. Elkapja rólam a figyelmét, és ismét a lányra összpontosít. Álla feszes, tekintete szúrós, és olyan feszesen áll, hogy egy gitáron is megirigyelné egy húr. 

Nicole a pulthoz megy, leteszi a konyha ablakába a szennyest és a főnöke felé libben. Figyelem a jelenetet, a reakciókat, és szinte iszom a látványt. Harry karakán, kemény, igazi főnök alkat. Úgy osztja az utasításokat, mintha erre született volna. A lány nem éppen repes az örömtől, de kénytelen az utasításoknak megfelelően cselekedni, míg a munkatársa, a fiatal srác a vendégeket szolgálja ki.

❆

Egymást követik a napok, az idő télbe fordul, a viharos szél megjelenik. A karácsony közeledtével az emberek még rohamosabb tempóban haladnak az utcákon, néhány túlságosan is őrültek, és idegesek. Én minden napom szinte itt telik, ami nyilván nem tesz jót nekem testileg, a finom sütemények illatának ölelésében, de úgy érzem, hogy produktív igazán itt vagyok. Inspirálódok, és tényleg minden gondolatomat a papírra vetem.

A mai reggelem sem kezdődik másképpen. Szinte beesem az ajtó. A kabátomat már egy kisebb hóréteg fedi, arcom ég, piroslik, gyanítom a hideg szélnek köszönhetően. Ledobom a kapucnimat, de a kötött, meleg sapkát a fejemen hagyva pillantok a pult irányába, míg a szokásos helyemre megyek, ám megtorpanok. Egy foglalt tába fekszik az asztalon. Újra a pultra nézek, és Harry arcával találom szemben magam, aki cseppet sem lelkes. Ő is felnéz rám, mintha megérezni a tekintetemet. Int a kezével, ezzel jelezve, hogy foglaljak nyugodtan helyet. Furcsállóan lépek oda, szabadulok meg a meleg kabátomtól és leülök a kényelmes fotelszékbe. Laptopomat kiteszem az asztalra, felnyitom, bekapcsolom. Igyekszem átmelengeti a kissé átfagyott testemet, pedig nem is messziről jöttem.

- Jó reggelt – felnézek Harryre, aki egy tálcával a kezében áll az asztal mellett. Leteszi elém a szokásos italom. – Gondolom ez segíteni fog.

Fejjel a piroskás ujjaimra pillant, én pedig szinte a csésze után marok, és köré is fonom az ujjaimat. 

- Köszönöm.

Leül velem szemben, én pedig érdeklődve nézek rá. Eddig még soha nem mutatott hasonló viselkedést irányomban. Ám ennek ellenére soha nem volt goromba sem velem szemben, nem úgy, mint Nicoleal, akivel egyre jobb kapcsolatot ápolok. 

- Mit csinálsz mindennap itt?

Kényelmesen hátra dőlök, mert úgy tűnik, hogy éppen egy kisebb csevegésbe megyünk bele. Ehhez pedig az kell, hogy kényelembe legyek, és a meleg italomat szorongassam, ami már kissé égeti a tenyeremet, de meg sem fordul benne, hogy letegyem. 

- Írok. Író vagyok, kezdő, de lelkes.

- Könyvet írsz, vagy újságcikket? – úgy tűnik mintha érdekelné a dolog. Igyekszem mögé látni, de aztán arra gondolok, hogy talán az én hülyeségem, és őszinte érdeklődéssel közeledik felém.

- Könyvet.

Közelebb hajol, rákönyököl az asztallapra. Arcán egy féloldalas mosoly ül, én pedig kielemezni kezdem magamban, de nem sokra jutok. Annyira kíváncsi, érdeklődő, hogy van bennem minimálisan egy kis kétely feléje, de próbálkozom nagyon azzal, hogy elhitessem magammal, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül jött ide.

- Milyen témában? 

- Romantika.

- Hát persze – vigyorog. – Erotikus tartalmakat is?

- Miért érdekel ennyire?

Elmerengek, hogy kellene-e választ adnom neki, de inkább igyekszem kideríteni a szándékait.

- Oké, Harry – teszem le a poharamat és én is közelebb hajolok. – Mi ez a felettébb érdeklődés?

- A vendégem van, szinte itt élsz, jogom van hozzá.

- Ahhoz van jogod drágám, hogy az italomat kitöltöd – vigyorgok rá, ő pedig szemtelenül méreget végig. – Te vagy a helynek a tulajdonosa, de a vendégeid nem azok. 

- Még is a döntésemnek köszönhetően a legfinomabb Matchát kaptad ma.

- Örök hálám, tényleg. Mire mennék nélküled? Viszont, ha most megbocsátasz – pillantok a laptopomra. Nem akarok bunkó lenni, de úgy érzem, hogy most itt volt az a határvonal, ameddig eltudtunk menni még jó szájízzel. 

Harry magamra hagy, én pedig a billentyűkre helyezve az ujjaimat, gépelni kezdek. A gondolatok csak úgy megszületnek, s megtöltik a sorokat, míg néha fejben előrébb is járok, mint az ujjaim. Versenyt futnak egymással, én pedig igyekszem mind a kettővel felvenni a tempót. 

Mire megiszom a Matchát, kellően érzem, hogy a mosdóba kell mennem, így fel is állok, s mindent ott hagyva a mosdóba megyek, aminek ajtaja az üzlet másik oldalán van. 

Meglepően konstatálom visszafelé menet, hogy a laptopom mögött egy személy ül. Harry. Ujjai járnak az egérpadon, én látom, hogy a sorokat olvassa. Sietősen nyújtom meg a lépteimet, és mellé érve az asztalra támaszkodva az aurájába hajolok. 

- Megkérdezhetem, hogy mit is csinálsz?

Szemtelen vigyor játszik az ajkain. A kijelzőre pillantva már értem is, hogy miért.

- Pajzán gondolatok – hümmög. – Te tényleg leírtad, hogy.... – mielőtt kimondaná, tenyeremet a szájára tapasztom, de csak nevetni kezd. Kezét az enyémre teszi, és elhúzza a szája elől, hogy meg tudjon szólalni. – Le mered írni, de nem mered kimondani? 

- Mi a rossz ebben? – hessegetem el a laptopom elől, mire átül szembe, ahol eddig is ült. – Hiszem, hogy egy nő, főleg nyilvánosan ne beszéljen csúnyán.

- Mennyire aranyos – hajol az arcomba szinte. – Még is, amikor Nicoleal beszélgetettek nem zavart a pöcs szó.

- Azt ő állította rólad, nem én – teszem helyre a dolgot.

- Ja, igaza is van. Egy pöcs vagyok.

- Végre belátod! – vigyorgom rá, mikor megcsap frissen kisült péksütemények ínycsiklandó illata. – Most sült ki a babka?

- Hm, talán – suttogja, mint valami bizalmas információ.

- Kérhetnék egyet? – nézek rá már-már boci szemekkel.

Azon kapom magam, hogy az agyamban olyan gondolatok peregnek le, hogy mi mikor is lettünk ennyire jóba. Már magam sem tudom, hogy mennyi ideje járok ide, de úgy érzem, hogy teljesen közel kerültem az itteni emberekhez.

- Attól függ... – annyira sejtelmes.

Furcsállóan nézek rá.

- Akarom tudni?

- Mondd ki, hogy punci – teljesen komoly arccal jelenti ki. 

- Tessék? Nem! – teljesen felháborodottan jelentem ki, ám apró mosoly megbújik a szám szélén.

- Látod, le mered írni ezeket, de nem mersz beszélni róla - ingatja meg a fejét. – Ezek a szavak az életünk részei.

- Lehetséges, de nem kell egy kávézóban ismételgetni.

- Tehát ez a probléma – mormolja, és feláll. Úgy tűnik, hogy feladja, és a konyha felé veszi az irányt.

                                                                                   ❆

Fogalmam sincs, hogy már hányadik órára kanyarodik az óra mutatója, de én csak gépelem a sorokat. A fejezetek csak úgy állnak össze, maguktól épülnek, és szinte teljesen már a karaktereimben élek. Rengeteg új ötletem is megszületik, míg az ujjaim olyan sebesen járnak, hogy teljesen elvesztem a kapcsolatot a külvilággal. Kortyolok egyet a vizemből. Úgy érzem, hogy a szereplőim helyett én beszélek, és a szám teljesen kiszárad, ami már vicces. 

- Elkészült a könyv?

Megijedek a fülem mellett csengő hang hallatán. Harryre nézek, akinek a szeme rajtam van most a monitor helyett. Az elmúlt időben meglehetősen több időt tölt itt, a kávézóban, és egyre jobban összecsiszolódtunk. Már ha ezt biztosan ki szabad jelentenem. 

- Megijesztettél – körbe kémlelem a helyet, és rájövök, hogy már csak én vagyok itt. – Basszus, mennyi az idő?

- Olyan fél nyolc lehet – mondja.

- Nem hat órakor zártok?

- Már mindenki el is ment, de annyira benne voltál a munkába, hogy nem akartalak megzavarni. Jó volt látni rajtad, hogy mennyire élvezed.

- Ne haragudj, azonnal megyek – kezdek el kapkodni, de a kezét az enyémre helyezi.

- Gyere velem.

Felállok, és kénytelen vagyok követni, ahogy a tenyeremet erősen fogja. Leoltja a villanyt, így a kávézó már sötétségbe borul, s mindössze az utcáról beverődő lámpák fénye, ami megtölti minimálisan a teret. Ám átmegyek. A pult mögé, egyenesen a konyhába. Szinte felragyognak a szemeim a frissen kisült csokoládés-mogyorós édesség láttán.

- Mondd, hogy ez az enyém – nyúlok felé, de kissé rácsap a kézfejemre. – Áucs!

- A tiéd, egy feltétellel – jelenti ki. – Játszunk valamit.

- Nem hangzik valami jól.

- Hidd el, jól fogsz szórakozni – megfog a csípőmnél fogva és a pultra ültet, majd letör egy kisebb darabot a kalácsból. – Mondd ki szépen, hogy száj – húzza végig az ujját az ajkam vonalán. 

- Száj – ezzel megkapok egy falatnyi mámort.

- Ügyes. A következő – a keze elkalandozik, az állam vonalára, s megvárja amíg lenyelem azt a pici falatot. – Legyen a következő szó a nyelv.

Megismétlem ismét, ám váratlanul hőkölök hátra, amikor száját az enyémre nyomja, és a szánk összeolvad, ahogy a nyelveink is. Ám nem tart túlságosan soká, és ahogy elszakad tőlem, nyúlok utána, ám csintalan vigyorral az arcán nem hagyja, hogy megcsókoljam. Ehelyett megfogja a kezeimet és a melleimre vonja. A saját tenyereivel eléri, hogy megszorítsuk finoman együtt a melleimet. Nagyon nyelek, de a szemkontaktust nem szakítom el.

- Mellek - leveszi a saját kezeit és a póló alatt a finom csipkébe bújtatott kebleimen végigsimít. – Csodálatos mellek.

- Mit játszol? – hal el a hangom.

Mosolyog pajzánul. Levezeti a kezét a hasamon át az ölemig, és az én kezemet is odateszi. Saját magamat fogom meg, és érzem, hogy nadrágon keresztül is már mennyire forró vagyok. Felnyögök, pedig semmi olyat még nem tett.

Közelebb hajol. Ajkai a fülemet érintik, és meleg lehelete csiklandozni kezd.

- Punci.

- Punci.

Szabad kezem a tarkóján van, és azonnal begörbülnek az ujjaim, ahogy a saját ágyérára fordítja a tenyereinket. Mielőtt bármit is mondana, megcsókolom, mielőtt enyhe pír venné át a hatalmat az arcom felett. Érzem, hogy finoman keményedik az ujjaim játékos szorítása alatt, ezzel bennem is felkorbácsolva a vágyakat. Széjjelebb teszem a lábaimat, szinte felkínálkozom neki. Azt hiszem, hogy az előző hosszadalmas téli időszakban, elég melengető játékot játszottunk egymással. 

Hevesen csókol, nyelveink táncot járnak, a kezeink mindenhol érintik a másikat. A szívem őrült tempót diktál, és még többre vágyom. Sok írásomban ő volt a képzelt karakterem, amikor írtam, s sokszor túlságosan is beleéltem magamat, de most valósággá válik minden fantáziám, amelyeknek hangot bár nem merek adni, de a tettek beszélnek.

Lassan mind a kettőnk testét fedő ruhák lekerülnek, a csókok, szájak mindenhol ott vannak. Kezek finoman simogatnak, a szívek szinte egy ütemre vernek, és édes illatokba ölelkezve, forrón egymáséi leszünk pár kacér, mocskos szóba burkolódzva. 

További, jelenleg is íródó történeteim: Imagination és Jet Black Heart

Mind a kettő Harry Styles történet.