I could be your first babe, you could be my last and we gon make it last 'cause I can't say no

Milana
- El kell fogadnod - erőtlenül hagyják el a szavak apám száját, míg kezem a lőtt sebén van. - Ő fog ezúttal felelni érted.

- Ki? Kicsoda? - értetlenkedem, és ez az egész hangzavar körülöttem olyan káoszt okoz, hogy remélem a legrosszabb rémálmomban vagyok csupán. A könnyen úgy áztatják az arcomat, hogy a kezemmel többször is le kell törölnöm, nem foglalkozva a véres maszatokkal.

- Mila - hátra kapom a fejem, és megdöbbenek Elias alakját látva.  Zavarodottság pillanatok alatt lepi el a gondolataimat, de megázom a fejem, ezzel igyekezve elűzve őket. 

Vissza is fordulok apám felé. Könnyeim folynak végig az arcomon, keserűséggel társítva újra, s újra. Nyomom a sebet, apám arca eltorzultan néz vissza rám, a fájdalom az arcán, mosolyával álcázva. Soha sem panaszkodott, mindig erős volt, és most is tartja magát. Vér folyik ki a száján, végig le az álla vonalán. Már mind a ketten abban úszunk, de nem tágítok. Körülöttem hangzavar van, amolyan világvége, de csak elmosódott lépteket látok a szemeim magasságába, míg kezek érintik meg a vállamat, de nem mozdulok. Néha össze-össze rezzenek, amikor egy-egy lövés eldördül, de nem tudom rávenni magam, hogy itt hagyjam őt.

- Nem hagyhatsz itt... - kiabálok szipogva, elcsuklik a hangom is. 

- Indulnunk kell - ragadja meg a vállam valaki, de lerázom magamról az érintést. 

- Nem - rázom a fejem, lenézek a kezemre, mely vérrel áztatott, és apám üres tekintete találkozik az enyémmel. - Apa!

- Ebből elég - ragadja meg Elias a vállam, és talpra ránt. - Indulnunk kell.

Lövések dördülnek fel újra, sokkal közelebbről, mint az előbb, egy üveg szilánkjaira hullik, de én csak vissza akarok lépni apám fekvő testéhez, ám Elias nem engedi. Távolban sikítások érnek egybe a lövések zajával. Erős markok fognak közre, és vonszolni kezdenek ki a szobából.

- Milana! 

A húsomba mélyednek az ujjak, és csak távolodó fekvő testként látom apámat. Szembe fordulok az elhurcolómmal, a hasába könyökölök, de fel se szisszen. Keményen tart, nem zökkenthető ki, úgy tör előre. A fegyverét másodpercek töredéke alatt emeli fel, a célpontra összpontosít majd lő, és az elénk kerülő férfi úgy terül el a  földön, mintha az előbb nem megölni próbált volna bennünket. 

Elias erősebben ragad meg, a testéhez von, és úgy visz végig a folyosón, amely kivezet a házból. A kúriából, amelyben felnőttem, ahol a tizennyolcadik életévemet töltöttem be a napokban. Ahol a világom a fejetetejére állt.

- Engedj el! 

- Nyugodj már meg! A picsába! 

Oldalra egy félreeső folyosóra ránt be, amikor is a falat egy lövedék találja el. Teste és a fal közé szorulok be, s fel kell rá nézem. Nagyot nyelek. Találkozik a tekintetem Elias állatias nézésével, és kihajol mellőlem, gondolkodás nélkül süti el a fegyvert, majd kézen ragad és rohanni kezd velem. Alig tudom tartani vele a lépést, de esélyem sincs ellenállni, olyan szorosan markol. Apám irodájába visz, amely ajtaját bezárja mögöttünk, és egyenesen a pánikszobába rángat be, melynek nehéz ajtaja is kattan.

- Mi a fasz? - enged el, és az apám vérével áztatott kezeimre meredek. - Mi a fasz folyik itt? Mit keresel itt? Mi ez az egész?

Levegővétel nélkül darálom a kérdéseim, míg Elias a telefonján néz valamit, és a helyiség másik oldalán lévő vaskos ajtót vizslatja.

- Vigyázz a szádra - mordul rám.

- Legyen ez a legnagyobb bajod. Apám halott, eltemetni sem tudom! Itt ragadtam veled.. - mutatok rajta végig. - Ki vagy egyáltalán? Soha nem láttalak apám körül, most meg rád bíz. Hétvégén még a klubban rám voltál izgulva.

- Szerintem ez kettőnkön múlt - megszakítja közöttünk a távolságot, megfogja az államat, és eléri, hogy a szemeibe nézzek. - Nyugodjál meg és vigyázz a szádra. Ki foglak innen vinni, és te követed minden utasításom.

- De..

- Nincs de... kibaszottul teszed, amit mondok, utána pedig ha nyugodtabbak lesznek a körülmények, akkor beszélünk.

Elias

Olyan hévvel csapom be magam mögött a ház ajtaját, hogy még a falak is belerengenek. Komoly sebességgel veszem kettesével a lépcsőfokokat egyenesen fel az emeletre. Olyan köd szállt az agyamra, hogy szinte kettéharapnék mindenkinket, legfőképpen Milanát. 

- Főnök!

Szól utánam az emberem, Ric, de figyelemre se méltatom. Érzem, hogy a vérnyomásom megy felfelé, ami nem szokványos nálam, de ez a lány kihoz a sodromból minden kibaszott nap. Végigszáguldok a folyosón, visszhangot vernek a lépteim a kárpiton keresztül is.  Biztos vagyok benne, hogyha valakinek a nyaka köré fonnám az ujjaimat, tisztán roppantanám darabokra.

- Főnök! 

- Mi van már? - perdülök meg egy másodperc alatt a tengelyem körül, amin az utolsó lépcsőfokról fellépek az emeletre. - Mi a faszom fontos ennyire?

- A húga és Milana.

- Ne baszakodj, mondd már!

Forr az agyam, a türelmem pedig már régen elfogyott. Talán soha nem is volt.

- Megszöktek.

- Megszöktek? - lépek előre a halántékomat masszírozva. - Egyszer kérdezem meg. Hogy a picsába történhetett ez meg?

Tudtam, mert a telefon nyomkövetője jelzett, de nem akartam elhinni. Kibaszottul próbáltam magam abban a hitben tartani, hogy nem ennyire ostobák.

- Fogalmunk sincs. Egy bárból jelentettek nekünk az embereim.

Előrántom a fegyverem és a homloka közepéhez nyomom. Farkasszemet nézünk, válaszát várom, de az idióta csak remegni kezd. 

- Egy tetves bárból? - fröcsögöm a szavakat. - Jól válogasd meg a szavaidat. A húgomról és Milanaról van szó.

- Tudom, főnök. Rajta vagyok az ügyön.

- Ne rajta legyél, már itt kellene lenniük! Kibaszottul szólnotok kellett volna, és nem a kibaszott telefonomnak kellett volna jelezni, hogy elhagyták a házat!

Ordítok. 

Kikelek magamból.

Elmegyek mellette, szinte hallom, ahogy mély levegőt vesz. Tudja, hogy ennek itt nincs vége, és nem tud elmenekülni előlem. Viszont fontossági sorrend van. Az, hogy golyót eresszek a fejébe pár óra múlva is ráér.

- Uram - Umberto lép mellém, és igyekszik felvenni a lépést velem. 

- Kövessetek.

Ezzel beszállok az autómba és gázt is adok. Telefonomon többször is hívom a húgom, aki bassza felvenni a telefont, de lehet, hogy közelebb esélye sem lesz, mert a nyakát tekerem ki. Áthajtok egy piroson, mely nem különösebben érdekelne, de most az éjszaka közepén végképp hidegen hagy. A visszapillantóban megvillan az emberim lámpái, majd éles kanyart veszek be, és még nagyobb gazt adok. Nincs messze a klub, és a sajátunk, ennyi szerencséjük van. Nem mintha valamelyikük is pontosan tudnák a klubok listáját, amelyek hozzám tartoznak. Fogadni mernék, hogy akkor inkább másikat választottak volna, de ízlésük van. Meg kell hagyni, hogy luxust szeretik. Figyelem az applikációt, szerencséjükre nem mozdulnak el, de így sem fogják zsebre tenni, amit kapni fognak. 

Lefékezek, az épület előtt sor áll, ám csak a saját embereim mellett török be az épületbe. Egy srác próbál elém lépni, valószínű valami suhanc próbál megállítani, de félre is rántják. Szerencséjére. Biztosan fejek hullanának, ha elém állna egy barom.

- Főnök - Gregor jelenik meg mellettem. A jobb kezem a klubban, most még is úgy érzem, hogy idiótákkal vagyok körülvéve.

- Miért nem szóltál? - vetem oda, de rá sem nézek. - Mi a kurva élet történt, amiért informáltál? - ordítom, de a zene elnyomja a hangom, de ahogy a tekintetem végigszánt a helyiségen, azonnal meg is akad Milán, aki egy asztal tetején táncol, körülötte férfiak. Greg felé fordulok, megragadom a gallérjánál fogva. - Mi a faszt engedtél meg nekik? Normális vagy? 

- Nemrég érkeztem én is, most akartalak hívni, de szóltak, hogy megérkeztél - mentegetőzik.

Elengedem, ellököm magamtól és úgy megyek át a tömegen, mintha ott se lennének. Nem sok választ el attól, hogy mindenkinek a fejébe golyót eresszek, aki a szemét legelteti rajta. Felnyúlok, észre sem veszi úgy fogom meg a combjainál fogva és vetem át a vállamon. Lesimítom a ruháját, hogy véletlenül se látszódjon ki a segge, miközben áttörök vele a tömegen.

- Mi a szar? - rugdosni nem tud, így ütögetni kezd. 

Útközben a húgomat is megpillantom egy faszi karjaiban. Megragadom a kezét, majd Rafának passzolom át, aki mellettem tör előre immáron a vállán a húgommal.

A húgom az emeletre szalad duzzogva, nyomában Rafa, akinek kiadtam, hogy el sem mozdulhat az ajtaja elől. Milát a dolgozóba viszem, aki szintén duzzog, mióta csak nálam van. Lassan már egy éve, de még mindig kamaszlányt játszik, a felnőtt nő helyett. Becsapom magunk mögött az ajtót, ő pedig alig állva a lábán az asztalomhoz megy, és nekitámaszkodik. Olyan szemekkel néz rám, hogy csoda nem kezdek öngyulladásba.

- Mi a faszt képzelsz? Ki vagy te? Apám neked adott, nem jelenti, hogy az apám lettél!

Ott termek előtte. Meglepődik, én pedig állom a mámoros tekintetét. Tudom, hogy ivott, de azt is, hogy tiszta az elméje. Láttam már jó pár alkalommal, amikor részegen hozták haza. Pontosan tudja milyen szavak hagyják el a száját. 

- Kedvesem, nem az apád akarok lenni.

- Akkor mi akarsz lenni? - biccenti félre a fejét.

- Mit hitettek, hogy nem talállak meg benneteket?

- Lazítanod kellene - ül fel az asztalra keresztbetett lábakkal. - Túlságosan basáskodó lettél. Amíg apám élt, ennyire nem voltál merev. Sőt, kimondottan szórakoztató voltál, és szexi is.

Végignéz rajtam, én pedig az utolsó idegszálaimmal igyekszem megtartani a józan eszemet. Dekoltázsa az arcomba kerül, és bassza meg, azt hiszi, hogy a kibaszott apja akarok lenni. Megragadom a torkát, addig se a kibuggyanni készülő melleit figyelem. Elválnak az ajkai, a szemeimbe néz. Vörösre festett ajkai elválnak, és türtőztetnem kell magam, hogy ne nyomuljak be mélyen a szájába.

- Hidd el, akkor is az voltam.

Elmosolyodik. 

Illata az orromba kúszik, míg az elváló ajkai hívogatnak, hogy a farkamat nyomjam le kevésbé romantikus módon a torkán. Ujjam simogatja a nyakát, de ő nem ér hozzám, egészen addig így is gondolom, míg közelebb nem hajol, s meg nem érzem kezét a derekamon, és a fegyveremet meg nem ragadja. Kihúzza a nadrágom derekából, de nem szakítom meg a szemkontaktust. 

- Vadul szeretsz játszani? 

Félre dönti a fejét, és felemeli a fegyvert, a halántékomhoz nyomja. 

- Miért nem remegsz a félelemtől? 

Közelebb hajolok hozzá, és bár tény, hogy megölhetne, tudom, hogy nem fog. A fegyverekhez pedig tökéletesen ért. Fülét érinti a szám, beleremeg, és a vállamra teszi a kezét, melyben a fegyverem pihen.

- Remegek, csak nem a félelemtől.

Oldalra fordítja a fejét, kapkodni kezdi a levegőt. Túlságosan közel vagyunk egymáshoz, a testünk eggyé válik már szinte, és a helyzet csak egyre feszültebb lesz. Soha egy nő sem bolondított így megy. Mindig megdugtam őket, és búcsút mondtam, de Mila annyira beitta magát a bőrömben, hogy hiába dugok meg bárkit, akkor is sóvárgok utána. Ha pedig a farkam valakinek a szájába van, csak őt képzelem oda.

- Csókolj meg - várok, nem mozdulok. Hátha a képzeletem játszik velem. - Nem hallottad? 

Fűznék megjegyzést, de nem teszek. Kussba maradok, talán életemben először, és közeledni kezdek felé, de ő elhúzódik teljesen tőlem, amelyet engedek neki, mert a torkát elengedem, és így ismét szemtől szembe kerülünk. 

Hátradől, a fegyveremmel a kezét felemeli, míg a lábait az asztalra teszi, és a cipősarkak végigcsúsznak a keményfán. Széttárja a lábait előttem, és a vörös csipkeanyag feltárul előttem, ami kibaszottal olyan mint az ajka. 

Kibaszott álom. 

Összefut a nyál a számban. 

- Ott.

Bök a fegyverrel a combjai találkozásához, ahol az ínycsiklandó punci vár rám. 

- Hol?

Meg kell erőltetnem magam, de találkozik a tekintetünk. Nem vagyok egy olyan férfi, akit zavarba lehet hozni, márcsak a közöttünk lévő 10 év korkülönbség miatt sem. Sokkal tapasztaltabb vagyok, ezt biztosan állíthatom. De isten a tanúm, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudok.

- Ott.

- Mondd ki. Ha azt szeretnéd, hogy kinyaljalak, akkor ki kell mondanod. A fegyveremet fogod rám, mondhatnám, hogy kényszerítesz. 

Elpirul. Kibaszottul elpirul, és összezárná a lábát, de nem engedem neki. 

Elkezdte.

Ő kezdte el, bassza meg. 

Hacsak nem komoly ellenkezést nyom le, akkor ennek kurvára nem most lesz vége.

- Azt akarom, hogy kinyalj. 

- Alakul.

- Elias - mordul fel, újra a fegyveremet rám szegezi, ezúttal a homlokom közepéhez nyomja, de most már meguntam a játszadozást. 

- Akkor fogj legközelebb fegyvert rám, ha golyót repítesz a fejembe - veszem ki könnyedén a kezéből és az asztal végére teszem. - Ezzel kellene játszadoznod.

A farkamat az öléhez nyomom, mire lehunyja a szemét és teljesen hátradől. Kezemet a csipkére nyomom, végigsimítok rajta, egyáltalán nem finomkodva. Hosszú ideje türtőztetem magam és most itt terül el előttem, és ő maga akarja a számat. Felkínálkozik nekem, én pedig egy pöcs vagyok, aki ezt az alkalmat meg is ragadja. 

- Gyönyörű vagy - simítok végig a mellkasán, a mellei között, egészen a szájáig, ahol két ujjamat az ajkai közé veszi. Rúzsa vörös voltokat hagy az ujjaimon, melyek nyálasan csúsznak ki a szájából, majd a bugyija alá is nyúlok, és végigsimítok a nedves résen. 

A csipke anyaga reccsen, egy nyöszörgés hagyja el a száját én pedig ráhajolok, és úgy kebelezem be, mintha eddig éhenhalás szélén álltam volna. Magamba szívom az illatát, az édes ízét. Lefogom a csípőjét, és olyan mély nyalintásokat mérek rá, figyelve minden rezdülésére, hogy beleremeg. Lenyúl, a csípőjéhez, ahol a kezem pihen, és megfogja azt. Egybefűzöm az ujjainkat, érezze itt vagyok vele minden téren. Felpillantok rá, a tekintetünk találkozik, amelybe bele is pirul és inkább lehunyja a szemeit. Egyik lábát a vállamra teszem, ujjaim a combja húsába mélyednek és úgy érzem, hogy nem tudok eleget kapni belőle. Addig falom, izgatom, amíg darabkáira nem hullik. Ívben hajlik meg a háta, megremeg a karjaim, a nyelvem alatt. 

Felegyenesedem, lábát visszatesszem az asztalra, magamhoz rántom szánk összecsattan, nyelvem benyomul a szájába. Nyelvem vadul keresi az övét, és hasonló hévvel kóstolom, mint a lábai között tettem.

- Érezem magam - kisebb fintorral jegyezi meg, amikor eltávolodik levegőt venni.

- Akkor pontosan tud, mennyire étvágygerjesztő vagy. - az övemhez nyúlok, mire nagyot nyel, ahogy követi a tekintetével a mozdulatomat. - Mondhatsz nemet.

Talán életemben először viselkedem úriemberként. A farkam fájdalmasan is nekifeszülve a nadrágomnak fejezi ki a nemtetszését.

- Nem akarok nemet mondani.

A számra hajol, és olyan mélyen kezdeményezi a csókot, hogy zavarba jönnék, ha egy érzelmes barom lennék. Az ingem gombjaival kezd el játszani, míg teljesen meztelen felsőtesttel nem állok előtte. Ujjai végigszaladnak a mellkasomon, a hasamon. Lenyúl, ő csomagol ki, veszi elő a farkamat, mely nagyon is veszélyes terep. Nem sok kell, hogy férfi létem a semmi süllyesztőjében vesszen el, de tartom magam. Sok idő telt el, amíg ide kerültünk, és most is hátra lépek az ő kérésére, de ő csak halad tovább. Felnyúlok a ruhája alá, a maradék anyagot, amely a bugyija néven csúfolható, leveszem róla teljesen, és a zsebembe dugom. Széjjelebb teszi a lábait, közelebb lépek, a kezét a vállamra teszem, és csípőmet előre mozdítva elkezdek elmerülni a forróságában. Teljesen egybe forrunk, a tekintetünk is egybekapcsolódik.

- Lazíts. Vigyázom rád.

Igyekszem nyugtatni, míg enyhe fintor ül ki az arcára, de hamar el is múlik, majd mélyebbre kerülök benne. Finom csókot lehelek az ajkaira, és adok egy kis időt, hogy az új helyzetet megszokja, komfortosan érezze magát. Tarkómra csúsztatja a kezét, olyan közel von magához, hogy keményen meg tudjam csókolni. Érzem, hogy szüksége van rá, miközben lassan visszahúzódom és újra előre. Felveszünk egy csodásan lassú tempót, mely már kínzó, de ennek van most itt az ideje.

come find me in the middle of the night

Monéa

Leszállok a buszmegállóban, mire egy villám cikázik át az égen. Inkább a taxit szoktam preferálni, de valamiért egy sem volt elérhető időn belül, így maradt a helyijárat koszos környezete. Ennek köszönhetően pár perc sétára vagyok otthontól, ami nem is lenne akkora probléma, ha az eső lába éppen nem a nyakamban lógna.

Összerezzenek. 

Kabátom gallérját feljebb húzom, hogy a nyakamat védjem, bá, s egetrengető mennydörgés visszhangot ver az épületek között, a lábaimat ösztönözni kezdem gyorsabb léptekre. Táskám pántját átvetem keresztben a testemen, miközben megállok a zebránál, toporgok már szinte, míg az autók elszáguldanak előttem. A lámpa nem akar váltani, az eső illata pedig az orromba kúszik. Az ég felé fordítom az arcomat, a sötétségből egy hideg csepp ér el, mely könnyedén gördül le, egészen a nyakamig, ahol eltűnik a kabátom anyagában. Kiráz a hideg, és a lehetetlennél is jobban fogom össze a ballonkabátom.  Az anyag minimális menedéket ad, ám már a szél is eléri a reszkető testemet. Emberek rohannak körülöttem, és amint a lámpa zöldre vált, én is hasonlóan teszek, amennyire a magassarkaim engedik. Úgy zúdul le az eső, hogy beleremeg a testem. Pillanatok leforgása alatt ázik át minden réteg rajtam, ami a kora őszi időjárásnak köszönhetően nem is olyan sok. A szél is feltámad, és olyan hideg levegővel éri el a testemet, hogy beleremegek. Befordulok a sarkon, és tudom, hogy már nincs sok vissza, de szinte kilométereknek tűnik a táv, melyet a lakásom épületéig meg kell tennem. Hajam már teljesen az arcomhoz tapad, míg a szemfesték csípni kezdi a szemeimet, nem segítve nekem ezzel a látásomat ebben a tébolyban. Szinte megkönnyebbülten lélegzem fel, amikor meglátom az épületet homályosan a távolban, és bármennyire is szeretnék még gyorsabban haladni, a körülöttem rohanó emberek kerülgetése és a látásiviszonyok lassítanak. 

Nekem ütközik egy ember, de már megy is tovább, én pedig szinte berepülök az épület üveg ajtaján, és mély sóhaj hagyja el a számat, amikor már a hideg eső nem esik az átfagyott testemre. Nekitámaszkodom az ajtónak, és kiseprem a hajszálakat az arcomból, igyekszem rendezni magam amennyire tudom, majd a lift irányába megyek, amely nem akar reagálni. Többször megnyomom a gombot, de semmi. 

- Francba! Miért? – kiáltok fel, majd lerúgom a Louboutin cipőmet. 

A lépcsőházhoz megyek, belököm az ajtót, és elkezdem a lépcsőfokokat magam mögött hagyni. Szerencsére csupán a második emeleten lakom, de jelenleg úgy érzem, hogy ez is éppen elég. Talpamhoz tapad a kosz, undororva teszem meg a lépcsőfokokat. Egyről a másikra, és csak a magam mögött hagyott út tudata nyugtat meg. Nem éppen az én napom.

Útközben előkeresem a kulcsaimat, majd az emeletre érve, kilököm az ajtót, és mennydörgés rázza meg az egész házat. A folyosón villódzni kezdenek a lámpák, majd összes is kapják magukat. Sose rajongtam túlzottan a viharos időért, de ma tényleg elmaradhatott volna. 

Megremeg a kezem, ahogy a zárba akarom illeszteni a kulcsot, és harmadjára sikerül is. Lábammal rúgom be az ajtót magam mögött, míg feloltom a villanyt a kanapé mellett, mely gyér fénnyel árasztja el a helyiséget. Ledobom a táskámat, a földre a cipőmet, és sietve kezdek el megszabadulni a vizes ruháimtól, melyek a többi dolgom mellett landolnak. Nehezen jönnek le a ruhadarabok, mely felőröli a maradék ép elmémet, s türelmemet. Szinte már szaggatom az anyagot, míg végül fehérneműben nem állok a lakásom közepén. Hatalmas villámnak fénye világítja be a szobámat, melyen átsétálok, egyenesen a fürdőbe. Megnyitom a zuhanyt, forróra állítom, majd visszasétálok a nappaliba, leveszem az ékszereimet, az asztalra teszem őket, s kipillantok az odakinn tomboló viharra, miközben az utolsó darab kövektől is megszabadulok, és visszaindulok a már fullasztóan forró fürdőszobába. 

A zuhany alatt a víz égetően éri testemet, de az átfagyott végtagjaim már imádkoztak a felmelegedésért. Rózsaillat lepi be az egész gőzfelhőt, és öleli körbe a fáradt testemet. Le öblítem a tusfürdőt, és fél percet engedélyezek magamnak, hogy áztassam a testemet, majd kilépek a szőnyegre, és beburkolom magam a vastag fürdőlepedőbe. Letörlöm a tükröt és az utolsó lépéseket végzem el, mielőtt a selyemköntöst veszem magamra, a törülközőt pedig kiterítem. Leoltom a villanyt, és a gyér fény a nappaliból szűrődik át mindössze. Azon át a konyhába megyek, ahol tequilát szerzek, és összekeverek magamnak egy margaritát. Azzal sétálok vissza a kanapéhoz, melyre ledobom magam, és a laptopommal az ölemben még dolgozni kezdek. Halkan a beépített hangszóróból zene kezd szólni, és már is kényelmesebben érzem magam. Utálom, ha körülöttem csend van. Az e-maileket kezdem el olvasni, és a fontosabbakra válaszolni, melyek nem várhatják meg a reggelt. Beleiszok a koktélba, mely bőségesen tartalmaz tequilát és lehunyom egy pillanatra a szemeimet. Lábaim fájnak az egésznapos körömcipőben járkálásnak köszönhetően, de semmi pénzért nem válnék meg a cipőktől, melyeket örömmel válaszok ki minden reggel. 

Újra a számhoz emelem a poharat, mire erőteljes kopogás hangja, szinkronban egy hatalmas mennydörgéssel töri meg a kellemes zenémet, vele együtt a nyugalmamat. Leteszem az asztalra a poharat, mellé a laptopomat és felállok keservesen. Ellenőrzöm menet közben a köntösöm, hogy biztosan mindenhol megfelelően takar e. A hosszú folyosón végig sétálva fényt látok az ajtó irányából, s mikor közelebb érek, akkor látom, hogy résnyire nyitva van az ajtó, és a lánc táncot jár rajta. Szívem a torkomban dobban, megtorpanok, és gyorsan jár az agyam, hogy forduljak meg, és menjek a konyhába valami fegyverért, vagy csak a sietségben én felejtettem el esetleg bezárni. Kavarognak a gondolataim. Megrázom a fejem, hogy észhez térjek.

Közelebb lépek, kilesek az ajtón, és szirénák hangja csapja meg a fülemet, a zuhogó esővel keveredve. Sötét uralkodik a folyosón, és a hatalmas üvegablakon keresztül a kék-piros fények törnek be az épület falai közé. Visszalépek egyet, a kilincset szorongatják az ujjam, míg becsukni készülök az ajtót, ám a számra egy kéz tapad. A tenyér szorosan fog, nedves ujjak mélyednek a bőrömbe, az ajtó az orrom előtt csukódik be, a lakat a helyére kerül, a zár kattan, és olyan hévvel ver a szívem, hogy talán pillanatokra vagyok attól, hogy elájuljak. Kapkodni kezem a levegőt, és tényleg kezd ködössé válni minden. Egy kemény mellkas nyomódik a hátamnak, érzem, ahogy a levegőt veszi. Pillanatok alatt világosodom meg, hogy a rendőrök a betörőmet kereshetik. Kezemet próbálom úgy igazítani, hogy a könyökömmel elérjem, fájdalmat csikarjak ki belőle, s talán el is engedne egy pillanatra, ám a támadóm egy szikla. 

Felmordul.

Érzem, hogy átnedvesedik a vékony köntösöm anyaga, ahogy testünk összetapad, szinte már egybeolvad. Mezítláb az ő bakancsos lábára lépek, melyről le is csúszik a talpam azonnal. 

Tovább mocorgok, de olyan masszívan tart, hogy fáradok, és ennyit érek el mindössze. Elkezd hátrébb húzni, távolabb az ajtótól, és az ellenkezésemnek köszönhetően a köntösöm lassan kezdi megadni magát.

Érzem, hogy lejjebb hajol, meleg lehelete a fülemet éri.

- Ha nem sikítasz, és nyugton maradsz, elengedlek – mormolja mélyen.

Mellkasa rezgését a hátamon érzem. Bólintok kezének szorítása alatt, míg a szemeimet lehunyom, s várok. Lassan fejti le az ujjait a számról, én pedig levegő után kapok, ám eddig sem fosztott meg tőle, ám most úgy érzem, hogy a friss levegő megnyugtat minimálisan. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. 

Forduljak meg?

Várjam, hogy mond-e valamit?

Igyekszem rendezni magam, de a szívem a torkomban ver. 

- Nem kell ott állnod egész éjjel, bár széplátvány vagy, meg kell hagyni.

Megigazítom a köntösöm anyagát, amely lecsúszott a vállamról, s miután a helyére kerül a selyem, megfordulok. Szemtől szembe kerülünk. Fogalmam sincs, hogy mire is számítottam, de biztosan nem olyan személy áll előttem. Féloldalas mosoly játszik ajkain, mely a gyér fényben is tökéletesen látható. Szerencsére jó pár méterrel előttem áll, így levegőhöz jutok, s megtudom figyelni. Magabiztosan mozog, mintha már járt volna a lakásom falai között, aminek a gondolatára is a hideg ráz ki. 

A konyhámba lép, és a pult között már is sokkal kisebbnek tűnik a hely, ahogy elfoglalja. A boroshűtőt kezdi méregetni, majd a tequilámon állapodik meg a tekintete. Margaritás poharam az asztalon van, melyet észre is vesz.

- Jó az ízlésed.

- Köszönöm, azt hiszem. 

Megfog egy shotos poharat az üveggel borított szekrényből, felkapja a nyakánál fogva az üveget is. Átsétál a nappali részre, ledobja magát a bőr kanapémra, nehéz bakancsos lábát az asztalra dobja, s bokáit keresztezi. A kristályt megtölti a tequilával, és már a szájához is emeli, s eltűnik az ital. Újra tölti a poharat, majd hamar üressé is válik. 

- Ha kiürítetted a bárszekrényem, akkor távozol?

- Nem éppen vagy vendégszerető.

- Nem nevezném vendégnek, aki betolakodik az otthonomba a rendőrök elől. Remélem, hogy megöltél valakit.

Valószínű az alkohol hatásának tudhatom be, hogy a nyelvem megered, de ha ő már ennyire otthon érzi magát az én lakásom falai között, akkor szemtelenkedhetek kicsit.

Vigyorog.

Szívem szerint odalépnék hozzá, hogy letöröljem az önelégült vigyorát az arcáról. Ám ehelyett a margaritámat kapom fel, és hajtom fel a maradékát. 

- Jobb mind a kettőnknek, ha nem tudod.

Nem nyugtat meg, és egy újabb margarítát kezdek el összekeverni magamnak, amikor kopognak az ajtómon. Kezem megáll a levegőben, ahogy a tequilás üveget tartom, majd felnézve összenézek az idegennel, ujját a szája elé teszi, jelezve, maradjak csendben. 

Újabb kopogás hangja járja be a teret, melyet egy menydörgés követ. Leteszem csendesen a pultra az üveget, de a tekintetemet nem szakítom el az előttem álló férfiétől. Az égigérő ablakokhoz közeledik, de a rendőrök színes fényei már nem játszanak az utcán. 

Hangosabb kopogás, melyet a csengő erőteljes hangja követ. 

- Mo, tudom, hogy itthon vagy!

Az idegen kérdően néz rám.

- A húgom az – bassza meg, hogy neki is most kell itt kikötnie.

- Itt lakik?

- Részeg – állapítom meg a kótyagos beszédéből. – Itt szokott aludni, ha bepiál – magyarázom halkan. 

- Csak lelép, ha nem nyitsz ajtót.

- Ide fogok pisilni Mo! 

- Nem találhat itt téged! 

- Tényleg? – röhög fel. – És mi a terved? Mert nem terveztem távozni mostanában.

Farkasszemet nézünk. 

- Nem akarom belekeverni ebbe – mutogatok, majd megtámaszkodom a pulton. – Mi a fasznak kellett pont hozzám betörnöd?

Oldalra dönti a fejét, úgy méreget, és olyan mocskos önelégült mosoly játszik ajkain, hogy hozzávágnék valamit a szívem szerint. 

- Nem mondanám, hogy érzem rajtad a félelmet. Pedig jobban tennéd, ha félnél.

- Mo! 

- Felébreszt mindenkit. Jobb, ha ránk tereli a figyelmet?

- Rendben, de az én szabályaim szerint játszunk – lép oda hozzám, államat markába fogja. – Ha bármi gyanús dolgot észlelek... jobb, ha meg se fordul a fejedben.

Elindulok a bejárat irányába, és remélem, hogy a húgom még az ajtó előtt lesz. Belelépek egy nedves foltba, amit az idegen hagyhatott a bakancsával a padlómon. Csodálatos. A nedves földnek köszönhetően még a nyakam is törhetném, ha menekülésre adnám a fejem. Az ajtóhoz érve mély levegőt veszek, és elfordítom a kulcsot, résnyire nyitom az ajtót, éppen csak kilesve rajta. Az ajtó nem nekem köszönhetően tárul ki teljesen.

- Azt hittem sose nyitsz ajtót, mindjárt...

Megakad a mondat közepén, a szemei kitágulnak, és olyan széles mosolyra húzza a száját, hogy félő, körbefog érni. 

- Ne haragudj, csak nem tudtam magamról leszedni.

Megérzek egy kezet a vállamon, s oldalra nézve a félmeztelen idegennel találom szemben magam.

Mi a fasz?

Mikor vetkőzött le?

És mit is mondott a húgomnak?

- Ne haragudjatok – lép oldalra, hogy jobban szemügyre vegye a férfit az oldalamon. – Fogalmam sem volt arról, hogy van itt valaki – csuklik. – Azt hittem, hogy te még...

- Szerintem ezt folytassuk benn – szólok közbe, mielőtt befejezhetné a mondatát. Megfordulok, lerázva magamról a csupasz kezet. 

- Én benne vagyok – lép el mellettünk Maddie.

Becsukom az ajtót, és felnézek a barna szemekbe, melyek visszanéznek rám. Nagyot nyelek, s igyekszem fenn tartani a tekintetemet. 

- Mi a francot művelsz? – sziszegem.

- Kellett valami ürügy, ami miatt nem nyitottál azonnal ajtót. Te amúgy is alul vagy öltözve – ránt vállat nemesegyszerűséggel.

- Elfuthattam volna.

- Nyomodban a részeg húgoddal?

Hátat fordítok neki, ahelyett, hogy választ adnék és a nappaliba igyekszem Mad után. A húgom a földre hajított ruhadarabokat vizsgálgatja, miközben meginog. Meglát engem. Legalábbis addig ezt hiszem, míg meg nem látom a férfit a kanapémra vetődni.

- Ki is vagy te? – biccenti oldalra a fejét Mad.

- Én? – bök csupasz mellkasára, húzva az időt.

- Mivel a nővéremet ismerem – ránt vállat a húgom. – Igen te.

- Arsen.

- Mint a méreg?

Kívülről ez a beszélgetés kezd egyre szürreálisabb lenni. Nem is beszélve az egész estémről. Arsen felnevet – már ha ez tényleg a valós neve -, és ingatni kezdi a fejét.

- Arseniosz névből származik, azt jelenti, hogy erős, bátor. A hím.

- Aha, értem – csuklik ismét Mad, és a pultnak támaszkodik. Úgy vezeti végig a még mindig félmeztelen Arsen testén a szemeit, mintha portéka lenne. Lassan már oda kell nyúlnom, hogy a nyálát feltöröljem. – És ez mindenre is vonatkozik? – összepillantok Maddievel. – Tudod, tényleg igazi hím? A farka?

- Mad! – kiáltok rá, míg Arsen nevetni kezd.

- Mi van? Jól megvárakoztattál, csak megnézted már.

- Mit nézzek rajta, az csak egy pénisz, nem lapmente.

- Értékelem, és nem mondom, hogy az egómat nem növeli ez az egész beszélgetés, de itt ülök. És nem mellesleg, lehet nézegetni, mint egy naplementét.

- Szerintem én lefektetem a húgom, nem tiszta az agya – ragadom meg a lány kezét. 

- Persze, de csak okosan – kacsint rám.

 

Keresztbe fonom a lábamat a bárszéken, miközben a pultos elém csúsztatja az italomat. Végig görgetem a telefonomon az e-maileket, míg várok, s közben a martinimbe kortyolok. Semmi hangulatom nincs itt lenni, és akkor azt meg se említsük, hogy már fél órája váratnak. Hosszú napom volt, és késő este van már. Másra sem vágyik a testem, mint egy forró kád vízben a sajgó végtagjaimat kinyújtóztatni, lehunyni a szemhéjaimat, s csak lazítani. Ehelyett itt ülök egy szűk ruhában, ami már a bőrömbe váj, és a cipő oldala nyomja a lábfejemet. Lezárom a telefonomat, és az olívabogyóval kezdek játszadozni, mely a poharamban ázik.

Agyamba villannak a pár éjszakával ezelőtti történések. A torkomban dobbanó szívem, Arsen megjelenése, hogy a húgom betámolygott, majd a betolakodó felszívódása. Miként vált fél másodperc alatt a múltammá Arsen.

Azóta sem sikerült semmit sem kiderítenem róla, s azóta sem látogatott meg. 

Mondhatom, hogy örömömre, de gyanúsan kellemetlen érzés fog el, ha a csendes éjszakáimra gondolok.

Felvillan a telefonom kijelzője, és egy üzenetrészlet vele együtt. Nem repesek az örömtől az első pár szó elolvasása után, így el is sötétítem a telefont.

Számhoz emelem a poharat, hogy utolsó kortyot igyak, mielőtt hátat fordítok ennek a helynek. Ám az ajkamhoz érve a pohár pereme, egy kéz simul a hasamra, és a hátamnak egy kemény mellkas feszül.

- Hello, örvendek a találkozásnak - ahogy a hang a fülemet simogatja, egyszerre önti el a testemet a megkönnyebbülés és a rettegés.

- Kihez van szerencsém?

- A típusod vagyok, kedvesem.

Elmosolyodom, és igyekszem megfordulni, ennyit enged is a szorításán, hogy a karjai között szembekerüljek vele.

- A típusom?

Ravasz mosolyra húzza a száját, és ujjai finoman a csípőmbe marnak.

- Te is tudod a tényeket, kedvesem.

Közelebb hajolok hozzá, fülét az ajkaim simogatják.

- Említettem netán, hogy a mérgeket mennyire kedvelem? Tudod, a nők általában annak a segítségével végeznek az áldozatukkal.

Ujjai még jobban belém marnak.

- Ne izgass ennyire, kedvesem.

Bizsergés áraszt el, ahogyan a kedvesem elhagyja a száját újra, s újra. Farkasszemet nézünk, és ahogy elhaladnak mögötte az emberek, közelebb lép hozzám. Teljesen az aurámba lép, szinte már összesimulunk. Szívem a torkomban dobban, illata az orromba, és lüktet mindenem a közelségének köszönhetően. Tenyerem a derekára simul, ahogy még közelebb kerül hozzám, amikor egy csapat srác lökdösődni kezd. Felmordul, kezével és testével betakar, így az én közelembe az idegenek nem kerülnek. Ujjam összegyűri ingének az anyagát, de nem úgy tűnik, mintha túlságosan is zavarná.

- Idióták - szűri a fogai között, amint egy nagydarab férfi meg nem jelenik és vezeti ki a dulakodót. - Ideje távoznunk.

- Várok valakire.

- Rám vártál.

Köpni, nyelni nem tudok, ahogy szinte rohanok utána a magasarkakon, míg átvezet a helyiségen. Kiérve az utcára megcsap a hideg, mert a kabátomat a hátunk mögött hagyjuk, és nem is foglalkozik vele egyikünk sem. Egy autó borul elénk, ami eléggé impozáns. Kitárja az ajtót, gondolkodni időm sincs, úgy tessékel be, és már is mellettem ül. 

- Birtokháborítás, emberrablás?

- Sosem állítottam, hogy normálisan intézem a dolgaimat Monéa.

Bevagyunk zárva négyszemközt az autóba. Ő szemben ül velem, a bőrbe simulok. A tekintete levándorol, de mivel szorosan összefonom a lábaimat, semmit sem lát. Kis terpeszben ül, ölében pihen összekulcsolt keze, a tekintete pedig úgy fal fel elevenen, hogy menten öngyulladásom lesz. Borostás állához nyúl, megdörzsöli az arcát, majd hangosan kifújva a levegőt milliméteres haján, szinte már a koponyáján simít végig. Tetovált kezei ismét az ölében egyesülnek.

- Mi a terved velem? Egyértelmű, hogy nem piti bűnöző vagy.

Féloldalas mosoly jelenik meg az arcán, körbenéz a luxusautó belsején és a térdén megtámaszkodva közelebb hajol hozzám. 

- Soha nem is állítottam.

- Akkor?

- A fogamra való vagy.

- Meg fogsz enni? - nem szakítom meg a szemkontaktust. - Úgy nézel, mint aki fel akar falni.

Lejjebb veszem a hangerőt, szinte suttogom, de a vörös ajkaim tisztán formálják a szavakat. Kinyújtja a lábát, az enyéim közé nyomja, ezzel széttárva minimálisan azokat, amíg hagyom neki. 

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom vagy. 

Megragadja a lábaimat, s annyira húzza szét, hogy szűk ruha teljesen meg is adja magát neki. Össze akarom zárni őket, de olyan szorosan tart, hogy esélyem sincs. Térdre esik előttem, míg a város fényei elfogynak mellőlünk, és tudatosul bennem, hogy elhagytuk azt.

- Hova tartunk?

- Számít az?

- Igen!

Nem engedem, hogy a pánik eluralkodjon rajtam. Visszanyeri minden figyelmemet, ahogy a nyelve végigszalad a combom belső felén. Tekintete az enyémbe fúródik, amely tökéletesen látszik a gyér belső fényben, ami végig húzózik a bőrbe rejtve. Fogai végigkarcolják a bőr felszínét, ujjai a húsomba mélyednek, teljesen kirántanak az ülés szélére.

- A mennybe.

Visszaránt a hangja. 

Előre hajolok, a dekoltázsomra terelődik a figyelme, amíg az állát meg nem ragadom, és magam felé nem fordítom a figyelmét.

- Ne baszakodj velem.

Elkapom a táskámat, a telefonom a kezembe kerül, de hirtelen ragadja meg, és dobja azt autó másik végébe. Farkasszemet nézünk. 

- Ha bántani akartalak volna, megragadtam volna az alkalmat. Nem gondolod, kedvesem?

- Nem tudom, hogy mit gondoljak. Ez így nem normális.

- Nem is kell annak lennie.

Teljesen feltérdel, homlokát enyémnek dönti, tarkómra teszi a kezét. Levegőt is elfelejtek venni, míg nyelve végig nem szalad a számon, mélyen bele nem nyal, és teljesen bekebelez. Belebizsergem, és harcolok magammal, hogy lökjem-e el, vagy fogadjam be, de annyira fal, hogy a gondolataim nem tiszták. 

- Engedd el magad - morog a számba.

Megharapja a számat, az ujja a bugyimba csúszik. Kapkodni kezdem a levegőt, ahogy nem finomkodik, hanem elveszi amit akar. Teljesen belém nyomja két ujját, a nedvességet úgy keni szét, mintha egész eddig arra várt volna. 

- Finom.

Hátra vetem a fejemet, és átadom magam az életembe betolakodónak. 

you love when I fall apart. so you can put me together and throw me against the wall

Evolet

Hasogat mindenem, a számból érzhetően csordogál a vér, feszül, s ég. Könnyeim úgy szántják végig az arcomat, hogy az már az is égető érzést hagy maga után a bőrömön. Homályos tekintetemen keresztül méregetem a számlálót a lift falán, melyen sorra követik egymást a számok, ahogy elhagyjuk az egyik emeletet, s másik jön. Bal lábamról a jobbra állok, és így fordítva, kézfejemmel megtörlöm az arcomat egyáltalán nem nőies módon. Sminkem egyveleget alkot a kezemen a véremmel és a könnyeimmel. Hideg a kő a meztelen talpam alatt, de a feszültség mely bennem tombol, szinte már el is nyomja ezt a kis kellemetlenséget. Csilingelő hang tölti be a teret, az ajtók elválnak, a folyosó feltárul előttem, s bár nem a megfelelő szinten vagyok, kilépek a felvonóból. Fehér ruhám alját felemelem, és mint valami kapkodó idegbeteg szedni kezdem. a lábaimat. Hátra sem merek nézni, a lift hangja többször is visszhangot ver a csendes folyosón, míg az én lépteimet a szőnyeg nyeli el. Sietősen fordulok be egy folyosóra. Fogalmam sincs, hogy merre visznek a lábaim, de, amikor Aidan hangját meghallom, hisztérikusan kopogok be egy random ajtón, ami éppen a következő. Nem nyitnak ajtót bármennyire is öklömmel ütöm azt, így tovább haladok. Próbálok csendes, még is hallható lenni, hogy reményeim szerint megszán valaki. Nem is akarok belegondolni, hogyha Aidan karmai közé kerülök, milyen jövőt szánna nekem. A következőn is kopogok, talán túl erőszakosan, és túl sokszor, valószínű, hogyha az ajtó túloldalán állnék én magam sem biztos, hogy ajtót nyitnék. Rettentően türelmetlen vagyok, tán érthető is, már lépnék is tovább, amikor motoszkálást hallok az ajtó túloldaláról. A remény felrémlik könny áztatta szemeimben. Kapkodom a levegőt, léptek közelednek, de a heves lélegzetvételem elnyomja a hangok nagyrészét. Örökkévalóságnak tűnik a pillanat. Oldalra nézek többször is a folyosó végének irányába, remélve, hogy nem találom szemben magamat Aidannal.

Szinte óráknak tűnő pillanatok múlva tárul ki előttem az ajtó végre, és nézek bele egy szempárba.

- Segíts!

Ez az egyszerű halk kiáltásnak hangzó szó hagyja el a szám, míg a férfi értetlenül néz rám, majd megtépázott alakomat méri végig. A vérfoltos menyasszonyi ruhámon tovább akad meg tekintete. Elcsúfítják a gyönyörű csipkét a vérpettyek. Oldalra kapkodom még mindig a fejemet, és erőteljesen beljebb lépek, a férfi mellkasára teszem a kezem, szinte belököm, de tudom, ha ellenkezne, akkor egy tapodtad sem tudnám mozdítani. Tekintetünk egymásba fonódik, ahogy betolakszom pofátlanul, s egyszerre türelmetlenül a szobába. Elnyúl felettem, az ajtó becsukódik, hangosabban, mint azt illene, a hátam pedig a fának simul. A teste és az ajtó közé szorulok, a levegőt kapkodom, szinte már sípol a tüdőm. Tekintetünk a másikéban veszik el, de a pillanat ahogy maga alá temetett bennünket, úgy is oszlik el. Dörömbölés rázza meg az egész testemet, ahogy a fa ajtó túloldalán erőszakosan esnek neki. Ujjaim begörbülnek a mellkasán, amely csupasz, körmöm enyhe fehér foltokat hagynak napbarnított bőrén maguk után.

Könyörgő tekintetem az ő sötét szemeibe veszik el, amely teljesen kiismerhetetlen. 

- Kérlek - suttogom. 

Érzem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, és bele se akarok gondolni, hogyha a végzetem karmai közé dob, mi lesz.

Újabb dörömbölés rázza meg a testemet. Szívem majdnem kiugrik a helyéről a heves ütésektől. Nagyot nyelek, megfogja a csuklómat, arrább húz az ajtóból. Ujját a szájára helyezi, csendre intve engem. Nem ismerem ki, de a sajnálat még is tisztán látszik. Fejével biccent, én pedig követem a tekintetemmel, és elindulok a másik ajtó felé. Hátrapillantok a vállam felett, mire keze már a kilincsen. Megnyújtom a lépteim, a szobába lépek, az ajtót remegő kézzel behajtom, de annyira, hogy mindent halljak. Kíváncsi vagyok, és ha ez a kíváncsiság bátorság lenne, akkor nem bújnék el. Behúzom a ruhám uszályát is, majd hallom, hogy nyílik az ajtó.

Kezeim remegnek, egyikkel megfogom a másikat, megpróbálva megállítani.

- Uraim? - az idegen hangja közömbös.

Lépések hangja követi a barátságtalan üdvözletet.

- A feleségemet keresem - Aidan hangja úgy hasítja ketté a teret, hogy szinte fájdalmat hagy már maga után.

- Hát, ahogy látom itt egy feleség sincs.

Tenyeremet a számra nyomom, még véletlenül se adjak ki egy hangot sem. Feszültség már az utolsó húrokon táncol, és az arrogancia keveredése a tesztoszteronnal masszívan tapintható. Megfordul a fejemben, hogy kilesek az ajtó nyílásán, de nem vagyok ennyire bátor. Csend és a feszültség tapintható a helyiségben, de a megmentőmmé avanzsált egyén, olyan magabiztossággal áll ellent, hogy engem is meglep. Lehetséges, hogy én a helyében, csak visszapenderítettem volna magam Aidan kezeibe.

- Vér cseppek vannak a folyosón - kezdi a vőlegényem. - Érdekes módon itt tűnnek el.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de ezt talán a takarítószemélyzet felé kellene jelenteni. 

- Esetleg a barátom körbenézhetne?

- Nem, és ha most megbocsátanak, egy találkozóm van.

- Szerencsére, hogy türelmes úriember vagyok. Esetleg, ha még is látnád a kis szökevényt, ezen elérsz.

- Nyitva fogom tartani a szememet.

Szívem a torkomban dobban, lehunyom a szemhéjaimat, és várok, hogy mi történik. Végül megüti a fülemet az ajtó zárjának kattanása, és hatalmas szikla esik le a mellkasomról.

Gianmarco

Becsukódik az ajtó, az ujjaim között egy arroganciával átitatott névjegykártya, melyet leejtek az asztalra. A díszes betűk, a markáns színek. Hányingerem van, ha ránézek. Várok pár percet, de tekintetem az ajtóra téved, mely mögött a hívatlan vendégem bújik meg. Lassan elindulok a szoba irányába, kezemet az ajtóra helyezem, s beljebb lököm azt. A lány ott ül az ágyon, ruhája körülötte terül el. Minden csipke, minden fehér, és vörös vér keveréke. Arcára nézek, a mellkasomat szorítani kezdi egy eddig ismeretlen érzés. Felnéz meggyötrőt arcával, könnyes szemei enyéimben vesznek el. Ajkai eltávolodnak egymástól, de a szám elé teszem az ujjamat, jelezve, hogy halkan. Kétlem, hogy meggyőztem az őrjöngő vőlegényt arról, hogy semmit sem tudok. A kibaszott vérnyomok árulkodóak, és ez cseszi az agyamat. 

Kusza, kócos haja kiszabadult a szoros kontyból, és az arcára száradt vérbe ragadt. Sejtelmem sincs, hogy miért kellett ezt elszenvednie. Nem is kellett volna ezt soha elszenvednie. Szemfestéke el van kenődve, és annyira remeg, hogy jobban megesik a szívem rajta, mint illene.

Eltátja az ajkait, mondani készül valamit, de mintha a torkán akadna a szó. Ellépek az ágy mellett, és a táskámhoz megyek, amely már félig készen van a távozásom miatt. Keresni kezdek benne, és nem sok opció van, de végül egy melegítőszettet szedek elő. Nagy lesz rá, de majd, ha jól meghúzza a derekánál, elfogadható lesz. Nincs már megoldás, és gyorsan kell cselekedni.

- Ott a fürdő, szedd rendbe magad.

Bódultan, értetlenül mered rám, de végül feláll és magával húzza a tetemes mennyiségű fehér anyagot mely körbe öleli a remegő testét, s a fürdő ajtaja mögött el is tűnik. Lehunyom a szemeimet, és egy mély lélegzetet veszek. Cikáznak a gondolatok bennem, miközben hevesen zárom le a bőröndömet, a telefonomat pedig előhúzom a zsebemből. 

- Öt perc múlva legyen az autó a hátsó bejárat előtt.

Bontom is a vonalat az utasítást követően, majd a kinn maradt felsőt felkapom, rá a bőrdzsekimet. Hallom a víz hangját, és bármennyire is úriember szeretnék lenni, bekopogok. Nem csukta be teljesen az ajtót, így az jobban kinyílik a kezem alatt, és csupasz hátán szalad végig a tekintetem. Nagyot nyelek, ahogy felmérem a zúzódásokkal borított, a szivárvány színeiben cikázó egész hátának felületét.

Hátra pillant a válla felett szemérmesen, és pedig egy másodpercig rosszul érzem magam a pofátlanságom miatt.

- Igyekezz, kérlek.

Igyekszem elvenni az élét a szavaimnak, de még is keményebben sikerül, mint az kellene. Minden utolsó dolgot még összeszedek, és a táskámat az ajtóhoz viszem. Kilesek, és már rémisztően nagy a csend a folyosón.

- Kész vagyok.

- Sietnünk kell.

Felnézek a lányra, aki ott áll a ruháimba, melyek óriásiak rá. Arcát megmosta, de a friss nyomok így is ott éktelenkednek az arcán. Nem is számítottam bármi másra, bár jobb lett volna, ha azokat is a szappan és a víz leszedi. 

- Ideje indulni.

- Indulni? – értetlenkedik.

- Ha szeretnéd megvárni, hogy visszajöjjenek, akkor nyugodtan. – megremeg, így visszaveszek a hevességemből. -  Kétlem, hogy bevették, hogy nem vagy itt. Összevérezted a folyosót.

- Ohh, sajnálom. És hogy téged is belekevertelek. 

- Késő bánat – lépek hozzá és a fejére húzom a baseball sapkámat. – Ezt hagyjad magadon. A hátsó kijáraton fogunk menni, a lépcsőn keresztül. Kövess, ne maradj le – lenézek rá. Pár másodpercig elveszünk a másik tekintetébe.

- Evolet.

Biccentek, visszatérve a komor valóságba, mire leesik, hogy a keresztnevét közölte velem. Várja, hogy én is bemutatkozzam, ami illene is, de ehelyett megragadom a kezét, s vezetni kezdem. Kitárom az ajtót, ismét felmérem a folyosót, majd kilépünk, a táskám pántját a vállamra vetem már útközben a tűzlépcsőház felé. Szedem a lábaimat, elengedem Evolet kezét és bár kissé lassabban, de követ. Többször is hátrapillantok rá, hogy a nyomomban van-e, de mezítláb egyértelműen nem lehet kényelmes a számára. Most azonban nem érünk rá kényelmeskedni, és hercegnősködni. Bizonyára feltűnést fogunk kelteni, és biztos vagyok benne, hogy a vőlegénye sem adta fel. Legalábbis én biztos, hogy mindent megmozgatnék azért, hogy megtaláljam.

Hallom, ahogy felettünk pár emelettel kinyílik az ajtó, megállítom a lányt, aki értetlenül néz rám. Heves léptek kezdenek el túlságosan is gyorsan közeledni irányunkba, így azonnal kézen fogom, kilököm az ajtót, és egy másik folyosóra érve a személyzeti lift irányába indulok. Hevesen nyomom a gombot, mire szánalmas lassúsággal tárul ki előttünk az ajtó. Betolom magam előtt Evoletet, majd követem. Megnyomom a földszint gombját, lehúzom a kártyám, és már indulunk is.

Mély lélegzetet veszek. Nem így terveztem a távozásom. Még jócskán lett volna mit tennem, de ennek a nőnek köszönhetően sürgetővé vált a távozás. Az ajtón levő tükörben összenézünk, annak ellenére, hogy neki a szemébe van húzva a sapkám, magamon érzem a tekintetét.

- Gianmarco - meg is érkezünk a földszintre, kézen fogom. – Figyelj a lábad elé.

- Köszönök mindent – nem találja a helyét a házamba. A felsőm alját gyűrögeti, egyik lábáról a másikra áll, és annyira zavartnak tűnik, hogy mentenem kell a helyzetet.

- Ha gondolod, meg tudom mutatni a vendégszobát. Ott rendbe szedheted magad, és a gondolataid. 

- Mennem kellene – köszörüli meg a torkát, mikor egy pohár vizet nyújtok át neki. Megköszöni, megmarja a poharat és már fel is hajtja az egészet. – Hálás vagyok, tényleg.

- Van hová menned? Carlo szívesen elvisz bárhova.

Mereng a messzeségbe, szinte már hallom, ahogyan a gondolataival harcol. Kétlem, hogy bárhová is menni tudna, akkor nem az én szobámba menekült volna. Még ha véletlen is a találkozásunk. Sajnálatos, ha a családja nem áll mögötte és nem segít neki, hogy zúzódásokkal a testén el kellett menekülnie a saját menyegzőjéről. 

- Figyelj, a te döntésed, de maradhatsz amíg ki nem találod hogyan tovább.

- Nem szeretnélek zavarni, már így is többet tettél értem, mint illett volna.

- Hatalmas a ház, még nagyobb a birtok. Elférünk. Ha találkozni sem szeretnél simán el tudsz kerülni.

Elmosolyodik.

- Eléggé goromba és illetlen viselkedés lenne ez részemről.

- A lehetőséget ajánlottam fel.

Szinte hallom már a fogaskerekeket, ahogyan az agyában dolgoznak, tekerik a sok gondolatot, s egyik civakodik a másikkal. Komédiába illő a pillanat, annak ellenére, hogy pontosan tisztában vagyok a helyzet komolyságával. A bárhoz lépek, töltök egy italt, ezzel időt hagyva neki, hogy ténylegesen a saját döntését hozhassa meg. Én a magam dolgát elvégeztem.

- Rendben, elfogadom – kezdi halkan, egyáltalán nem magabiztosan. – De nem szeretnék visszaélni a...

- Emiatt ne is aggódj.

Lehúzom az italomat, a figyelmemet egy másodpercre sem szakítom el róla. Túlságosan is finom látvány.

- Mennyi ideje is van itt? – Brendon mellé lépek, ahogy az irodám ablakán kibámul az impozáns kertemre. 

A medence partján Evolet nyújtózik a napozóágyon. A teste már csokibarna finom árnyalatát vette fel, mióta a házamba vendégeskedik. 

Ínycsiklandó.

- Pár hónapja, már magam sem tudom – húzom le az eszpresszót, mely életben tart az utóbbi időben.

- Én is szívesen elviselném a társaságát.

- Meghiszem.

Ev felül, iszik egy korty vizet, majd a naptejet ragadja meg, és az izzadságtól gyöngyöző testén kezdi el szétoszlatni az olajat. Sejtelme sincs, hogy a napomnak nagy részét azt tette ki az elmúlt időben, hogy őt lestem az ablakomon át, ahelyett, hogy a cég ügyeivel foglalkoztam volna. Vagy éppen az irodába mentem volna, aminek az épületét soha nem kerültem még ennyire, mint most.

- Bassza meg, mondd, hogy már volt valami.

- Persze – nézek rá. – Minden reggel együtt reggelizünk, este pedig a vacsoránál is sikerül találkoznunk.

- Szórakozol? – röhög fel. – Remélem ő volt a desszert.

- Amalia nem foglal le eléggé?

- Gian, neked akarok jót. Rád férne – fordítja vissza a tekintetét a Evolet irányába. – És szerintem az ő gondolatai is kitisztulnának. Egymást kerülgetitek.

- Mindig élesen látod a helyzetet. Valószínűsítem, hogy arra vágyik, hogy letámadjam – feláll, a medencéhez sétál és fejest ugrik, majd nem messze felbukkan, és úszni kezd. Szívesen forrósítanám fel vele a vizet. – Találtál valamit?

- Semmit. Felszívódott mióta összetörte a képét Rodrigo.

- Remélem, hogy ez így is marad.

Követem tekintetemmel a lányt, amint leúszik pár hosszt, majd kisétál a lépcsőn és a testén bár nem látom tisztán, de a vízcseppek versenyt futnak. A falatnyi bikini, amit visel idegtépő. Nem is értem, hogy lehet forgalomban ilyen apró darab. Nem vagyok ősember, és semmi jogom, de örülök, hogy a kert magas kerítéssel van körbevéve. Visszafekszik a nyugágyra. Hasárafordul, és a szívem kihagy egy ütemet, amikor a melltartóját leveszi.

- Már értem, hogy miért nem jársz be az irodába.

Éppen a bort töltöm ki, amikor Ev belép az étkezőbe. Soha nem használtam ezt a helyiséget, amíg be nem tolakodott az életembe, azóta viszont napjában többször is megfordulok itt. Végignézek rajta, és a zabolátlan tincsein, melyek körbe ölelik arcát. 

- Ne haragudj, elaludtam. 

- A napon? 

- Nem, egy idő után bementem a másik nyugágyra olvasni – úgy válaszol, mintha a kiakadásom jogos lenne, és bármennyire is megüthetném vele ezt a kérdő hangnemet. – Felmegyek, összeszedem magam és jövök.

Összehúzza magán a vékony köntös anyagát, amely azt a falatnyi bikinis testét rejti, mely megőrjített egész nap. Az a fránya lepel se túlságosan engedi a fantáziát szabadra. Nagyot nyelek, és rég éreztem hasonlót, mint valami tinédzser, aki nem tudja a farkát a nadrágjában tartani. Túlságosan régóta kerülgetjük egymást.

- Nyugodtan maradhatsz így – teszem le a palackbort. – Senki nincs már itt, mindenki hazament. Engem pedig nem zavar.

Elmosolyodik, majd apró bólintást követően leül az asztalhoz. Elfoglalom a helyem, és amint leemelem a clochet a tányéromról, ő is megteszi. Evőeszközöket veszi a kezébe, az ételt kezdi el méregetni, minek is essen neki. Megkordul a gyomra, mire elneveti magát.

- Ne haragudj. Kimaradt az ebéd.

- Miért érzem, hogy zavarban vagy?

- Nem, én... – sóhajt. – Valójában már ideje lenne tovább lépnem. Már udvariatlanul élek vissza a vendégszeretetteddel. 

Megáll a kezemben a villa, felnézek rá, szinte forr a tekintetem, és látom innen is, hogy arca és nyaka pírba borul. 

- Továbblépni?

- Biztos jobb dolgod is van, mint hogy engem kerülgess a saját házadban. 

- Tehát ezért nem láttalak már egy ideje. Bujkálsz előlem Evolet?

Ideje sincs válaszolni, mert meglepnek bennünket. Ev és én is az ajtó felé, a nappali irányába kapjuk a tekintetünket. Összehúzom a szemeim, hogy a sötétségből előbukkanó alakot jobban szemügyre vegyem. 

- Chloe? – megtörlöm a szalvétával a számat, és felállok. 

Meglepettség és a kellemetlenség egyvelegének érzése áraszt el.

- Gianmarco. És te?

Ev felé pillant és annyira szúrós szemekkel méregeti, hogy azonnal tisztul a kép, és szedem össze magam. 

- Evolet, de nem is zavarok – áll fel, mire én azonnal fejé kapom a fejem.

- Maradj a helyeden, Ev – határozott vagyok, nem engedem meg, hogy ellenkezzen. - Chloe, nem emlékszem, hogy bejelentkeztél volna.

Olyan gyorsan szűnteti meg kettőnk között a távolságot, hogy szinte a föld bele is remeg. Illata az orromba kúszik, mely eddig kedves volt nekem, most émelyítően hat rám.

- Mióta is kell ezt nekem? – simít végig a mellkasomon, de elkapom a kezét a csuklójánál fogva. 

- Ha most nemharagszol, nincs erre időm.

Ellépek tőle, kezem a háttára simítom és az ajtófelé igyekszem irányítani.

- Ki ez?

- Vendégem, és legyen ennyi elég. 

Megtorpan. Még mindig az étkezőben vagyunk, és már nagyon kezdek bosszús lenni. Fogy a türelmem, ezt Chloe pontosan tudja, és azt is, hogy mi következik, ha elegem lesz. A hátára teszem a kezem ismét, jelezve induljunk. Tisztában van vele, hogy a váratlan vendégeket rühellem. Felveszem a holnapi teendőim listájára, hogy a személyzetet is helyre tegyem ezzel. Sose árt egy kis ismétlés, és rájuk is fér.

- Miért vagy goromba? – fordul meg, ahogy kitárom a bejárati ajtót.

- Miért jelentél meg a házamba? Tudod jól, hogy nem tűröm a hívatlan vendégeket.

- Hiányzol – próbál közelebb férkőzni, de nem véletlen nem kerestem már az utóbbi időben. – Miatta?

- Már hosszabb ideje nem kerestelek, mint hogy ő belépett volna az életembe. És ha megbocsájtasz.

- Szívtelen lettél.

- Mindig is az voltam. Sose volt ez több annál, mint ami volt. Már az elején letisztáztam. Tudtad. Ne játszd az ostobát, nem áll jól.

Harag és a könny vetekszik a tekintetében, de én csak ráhajtom az ajtót és a kóddal zárom is. Mennyire normálisabban is alakulhatott volna az este. 

- Miattam nem kellett volna.

Evoletre nézek, aki a nappaliból néz rám. Poharát szorogatja az ujjai között, és alig van már a borból. Keze remeg, hangulat feszült.

- Kettőnk miatt tettem - gondolkodás nélkül hagyják el a szavak a számat. Megdöbben, én pedig hozzálépek, kiveszem a kezéből a poharat, és a maradék italt felhajtom. – Nem volt joga, hogy bejöjjön a házamba, ahhoz főleg nem, hogy számonkérjen. Első dolgom lesz holnap az emberimmel beszélni.

Zavartság tisztán tükröződik az arcán. Felemelem a kezemet, ujjam végigszalad állának vonalán, majd elkalandozik, alsó ajkát simítja végig.

- Butaságokat beszélsz.

- Lehetséges – mosolyodom el, a gyomra pedig ismét akkorát kordul, hogy megesik rajta a nemlétező szívem. – Folytassuk a vacsorát.

Akkora villámlás fénye tölti be a teret, hogy tisztán láthatóvá válik, ahogyan megremeg. Kézen fogom, visszavezetem az ebédlőbe, ahol az éles fények alatt legalább tisztán legeltethetem rajta a szemeimet.

Imádom a vihar heves hangját, ahogyan az éjjel körbeölelik a várost. Általában mélyen szoktam aludni, de most forgolódom, és egyáltalán nem érzem, hogy fáradt lennék. Szándékosan nem húztam be a sötétítőt, és mikor egy villám cikázik át az égen, a fénye bevillan, betölti a teret. Hatalmas mennydörgésbe még az ablak is beleremeg, így kissé elnyomja, hogy valóban az ajtó nyikorgását hallom-e. Oldalra fordítom a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, és valóban. Mozdulatlan, csendes maradok, bár nem vagyok a türelem embere, de kíváncsi vagyok a következő percekre. Bár biztos vagyok benne, hogy a betolakodó nem teljesen idegen, de azért az éjjeliszekrényemre pillantok, ahol rejtve a fegyverem pihen.

Időben visszapillantva az ajtóra Ev beljebb lép, maga mögött behajtja az ajtót, és óvatosan kezd el a hatalmas ágy felé közeledni. Bizonytalan, és abban is biztos vagyok, hogy sokáig őrlődött a szobájában, hogy bemerjen-e jönni hozzám. A szőnyeg elnyeli lépteinek hangját, ám a nehéz lélegzetvételeit tisztán hallom, ahogyan azt is, mekkorát ugrik a mennydörgés hangjának köszönhetően. Elmosolyodom, de még mindig kukuló módban bújok meg a sötétségbe rejtőzve.

- Gian?

Olyan halk, félénk a hangja, hogy egy pillanatra megesik rajta a szívem, de csendben maradok mozdulatlanul. Közelebb merészkedik, de a villám fényében megpillantja félmeztelen testemet, s megtorpan. Várom, hogy közelebb jöjjön, hogy történjen bármi, valami. Az ő testét az enyémmel ellentétben egy meleg, hosszú pizsama fedi. Aranyos. Kemény ellentétei vagyunk a másiknak.

- Gian? 

Újra elhagyja ajkait a nevem, és már tényleg mocsoknak tartom magam, amiért csak a sötétben szemlélem a pizsamás alakját. Még közelebb lép, míg egy újabb villanásban össze nem nézünk, hirtelen egy sikítás hagyja el a száját, ahogy megragadom a csuklóját.

- Mit settenkedsz? 

Pizsamájának puha anyaga összegyűrődik a tenyerem alatt, mely izzik. 

- Basszus, megijesztettél! – ül le az ágyam szélére, hiszen ahogyan megragadtam közelebb is került hozzám, és nincs túlsok választása. – Ne haragudj, kikészít ez a vihar.

- Félsz Ev?

Elmosolyodom, feljebb ülök, és ahogyan ezt megteszem tekintete szinte már simogat míg lefelé követi a testemet, és rádöbben a lenge takaró lecsúszásával, hogy teljesen meztelen vagyok.

- Nem vagyunk jóban, valójában.

- Megnyugtatásra van szükséged?

- Jár az agyam, gondolkozom, és ez...

- Ne tedd – ülök még feljebb, háta a mellkasomnak simul. Vállamra hajtja a fejét, belesimul az ölelésembe, míg szám a nyakának bőrét simogatja. – Miért teszel olyat, ami nem jó neked? – nyelvem végigszalad a bőrén, illatát magamba szívom, amely édes, ínycsiklandó. – Feleslegesen töröd magad mindenféle faszságon. 

Felsóhajt, keze a tarkómra talál, hajamba túr, meghúzza, miközben még jobban a bőre irányába nyom engem.

- Nem így terveztem.

- Nem is tervezted.

- Nem – nevet, de a nevetése kéjes sóhajban végződik.

- Felesleges is. Élvezd – mormogom a bőrébe. – Ezt élvezed? – nyelvem újra a nyakának oldalán szalad végig, egyenesen a füléig. Egy apró bólintás a válasz. Kezem becsúszik a pamut alá, fel egyenesen a hasán, majd tovább tenyerembe veszem csodás mellét. – És ezt? – húzom meg a bimbót.

- Gian – suttogása egybemosódik egy mennydörgéssel. Teste megremeg, de most az érintésemnek köszönhetően.

- Biztonságban érzed magad?

Bólint enyhén, mikor csókkal hintem be nyaka bőrét. Karjaim úgy ölelik körbe, hogy más válasza nem is lehet. Mert valóban biztonságban van. Megragadom az állkapcsát, és a sötétben egymás szemeibe nézünk, melyet hirtelen egy villám cikázó fénye is jobban láthatóvá tesz. Szája milliméterekre az enyémtől van, a lélegzete megakad, mikor nyelven játszadozva siklik végig az alsó ajkán, majd fogaim közé veszem, gyötörni kezdem. Nyögése a számban hal el, én pedig megelégelem. 

- Add a kezed – enyémbe csúsztatja az övét, lassan feláll. Nem magabiztos, de tartom. – Ez az.

Ekkor végignéz rajtam, a lenge takaró lejjebb csúszott rajtam, de még így is takar. Garantálom, hogy ennél többet fog látni. Felé nyúlok, a pizsama szegélyéhez lépek, majd elkezdem levenni róla, majd magától esik le a bokája köré az anyag. 

- Még mondhatsz nemet.

Megfogom a kezét, és meghagyom neki a lehetőséget. Pár pillanat és már közelebb is lép. Felhajtom a takarót, ő pedig felmászik, egyenesen az ölembe ül. Egymást nézzük, körbe ölel bennünket a sötétség és a kétségbeesés. Megőrjít. 

Megszabadítom a felsőjétől, előre hajolok és a számmal kezdem el kényeztetni a melleit, melyek tökéletesen simulnak a kezeimbe, és finom, édes ízzel tölti meg a számat. Tenyere végigszánt a mellkasomon, egyenesen az ágyékom felé, de kínzó marad, mert érintésének hiánya a farkamon gyötörni kezd. Felfelé kezd el simogatni, majd az arcomra teszi, az állam alá. Nem vár, mohó lesz és a szám után kap. Heves csókkal bombáz, körme a tarkómba váj, míg az én ujjaim a csípőjébe, a mennydörgéssel szinkronba magam alá fordítom, és falni kezdem.

made in heaven

MUSIC

 Lucien

Sötétségbe burkolódzva figyelem, ahogy a pezsgőspohár a magasba emelkedik, a lányok összekoccintják azokat, és az alkohol könnyedén csúszik le a torkukon. A zene ritmust vált, valami spanyol sláger szólal meg, és a csípők tekeregni kezdenek. Az én tekintetem még is egyetlen nőszemélyen állapodik meg, aki már hosszú ideje megragadta a figyelmem. A vörös selyemruha úgy követi testének vonalát, mintha második bőr lenne, míg a háta teljesen szabadon van hagyva. Bűnös képek jelennek meg a fejemben, mocskosabbnál, mocskosabb, hogyan is kényszeríteném térdre, és tovább. Az ujjaim alatt érezném bőrének finomságát, míg a farkam...

- Hé, haver – hördülök fel, amikor nekem jön egy idióta éppen annyira, hogy az italom túlcsorduljon a pohár peremén és a kezemen kössön ki. Arról nem is beszélve, hogy füstbe mennek a gondolataim, és köddé válik, hogy előttem térdepel.

- Bocs! 

Emeli védekezően maga elé a kezeit a kellően ittas egyén, mire csak az ingemről is leseprem a cseppeket. Visszafordítom a kis kitérő után a figyelmemet Heavenre, azonnal enyhülnek a dühöngő ráncaim. Barna hajzuhatagja megmozdul, hátát befedi, vörös ajkai megjelennek előttem, ahogy oldalra fordítja a fejét, amikor egy srác hozzálép. A lány élve felfalja reggelire, nevetséges gondolat a sráctól, ám kellően bátor. Iszok a konyakból, és követem minden mozzanatát a srácnak, aki labdába sem rúghat, még is bepróbálkozik. Bátor, egyszerre kibaszottul bosszantó is. 

Kezét Heaven hátára simítja, a szoknya kezdetéhez, félig a csípője finom bőrére. Megfeszülnek az izmaim, a pohár körül az ujjaim elszíneződnek már szinte. A lányok -akiket nem lehet barátnőnek nevezni-, magára hagyják, és a mosdó irányába szedik a lábukat, míg az a bájgúnár tovább tapogatózik, és Heaven megfogja a kezét és leveszi a testéről, de a pancser ismét a testére teszi fél pillanattal később a tenyerét.

Ellökőm magam a faltól, kibújok a körülölelő sötétségből, felhajtom a maradék italomat, s körültekintés nélkül átvágok a táncolók tömegén, akik észre sem vesznek engem. Egyre kínosabbá válik a helyzet, Heaven többször is megpróbálja magáról eltűntetni a tapogatózó kezet, de nem sikerül neki. Újra, s újra visszatér, mint valami bumeráng, ami kellemetlenséget okoz, mert fejbebasz. Hát most én leszek az, aki fejbebassza a seggfejt.

- Ne haragudj Édes, hogy késtem – lépek Heaven mellé, mire a srác szemei elkerekednek és az olcsó sörébe iszik hirtelenjében. 

Heaven rám néz, végigmér egyáltalán nem finoman, majd vörös ajkai elmosolyodnak. 

- Éppen időben, Édes – nyomja meg a becézést, majd mögötte áthajolok a pultos irányába, hogy még egy italt szerezzek magamnak.

- Te pedig? – sandítok egyáltalán nem barátságos módon a betolakodó felé. 

- Vigyáztam rá, amíg ide nem értél – löki oda, mintha valami kibaszott nagy szívességet tett volna nekem. – De már ha így itt vagy, akkor én lépek is.

- Helyes – mormogom az orrom alatt, és figyelem a távolodó alakját, nehogy meggondolja magát.

- Édes – fordul felém a lány, majd felül a bárszékre, mire a lábam a combjai közé szorul. – Heaven vagyok. 

Nem nevezném túlságosan távolságtartónak, és állszent lennék, ha azt mondanám, hogy ez egy pillanatig is zavar. Valószínű, ha nem én lennék a csinos combok között, dühítene.

- Lucien.

- És mond csak Lucien, minek köszönhetem, hogy megmentettél? – fogja meg a poharát, és a tökéletes ajkaihoz emeli.

- Nem hagyhattam, hogy szegény srác feleslegesen vesztegesse az idejét. Ahogyan azt sem, hogy te. Neked nem rá van szükséged.

- Valóban? És kire lenne szükségem?

Lepillantok, dekoltázsa csodás látványt nyújt, és a mellei közé diszkrét betűkkel a bőrébe vésett tetoválásának piros betűi ragadják meg a figyelmemet.

made in heaven

 

Hát azt hiszem, ha ő a kibaszott menny, én vagyok maga a pokol.

Heaven

Állom Lucien tekintetét. Olyan elemi erő árad a testéből, hogy áldom az égieket, amiért ide lépett, és szerencsétlen, elkeseredett sráctól megmentett. Férfias illata azonnal az orromba kúszik, ahogy közelebb lép, ajkairól az itala fűszeres illatával társulva. Széjjelebb teszem a lábamat, tudva, hogy teste teljesen betakar. Mondható, hogy túlságosan kitárulkozó vagyok, de ki az, aki megszabja, hogy a nőknek nem lehet egy jó egyéjszakás kalandjuk? Magasról teszek mindenkire, aki eszerint gondolkozik, és veti meg a többieket.

Feltűnően akad meg a melleim között húzódó tetováláson a tekintete, és még jobban ki is húzom magam a pillantása alatt. Hátra dőlök a pultnak, keze a combomra simul, és ujja játszani kezd a bőrömön. Nem megy feljebb, mondhatni, hogy úriemberként viselkedik. Olyan bizsergést érzek, hogy szinte fohászkodom az égiekhez, hogy vetkőzze le ezt az úriember státuszt, és ragadjon meg. 

A fülemhez hajol, én pedig ösztönösen hunyom le a szemhéjaimat. 

- Mennyország? 

- Megígérem, Lucifer.

Vigyorral a képén távolodik el annyira, hogy a tekintetünk találkozik. Szinte már felnyögök a vágytól, ami bennem tetőzik. Ennyire könnyen nem szoktam megadni magam, de azt hiszem, tényleg a pokolra jutok mindjárt. Miatta, vagy éppen hozzá.

- Ne játszadozz velem – borostája az állam vonalát karcolja, én pedig annyira közel hajolok a szájához, hogy már kínzó legyen a számára, majd a poharat a számhoz emelem. Megtámaszkodik a pulton mellettem a szabad kezével, míg a másik még mindig a combomba mélyed. Ölem hasogatóan vágyakozni kezd, és próbálnám összezárni a combjaimat, de csípője nem engedi. – Rendben, azt hiszem szólok a pancsernek.

Elkezd eltávolodni tőlem, mire az ingjénél fogva visszarántom. Meglepem magam, de rajta csak az önelégült vigyorát látom.

- Meg ne próbálj ellépni – szinte már fenyegetésnek hangoznak a szavaim.

- Bűnös utakra tévedsz?

- Mennyei utakra.

Felnevet, és annyira elengedem, hogy az italát közénk emelje, és igyon egy nagy kortyot. Közelebb hajolok, egyáltalán nem angyali módon, s nyelvem végigszalad szájának vonalán. Elhúzódom, ő pedig ördögien felmordul. 

Poharának alján a jégkockák összezörrennek, hasonlóan hozzám, amikor a tekintete végig pásztázza falánkan a testemet.

- Szomorú dal, a jegek magányos surlódása.

- Heaven? – jelennek meg a lányok, és Greata arcán olyan kövér vigyor ül, hogy még a Holdról is látják. 

- Hölgyeim – áll arrább Lucien. 

Illata megcsap, és közelebb húzódnék hozzá, de ezt ő megteszi helyettem, teljesen az oldalamhoz simul. Úgy tűnik, hogy zavarba jön, és frusztrálttá válik a többiek társaságában.

Lucien

Olyan csend honol a lakásban, a heves vihar hangját leszámítva, hogy kétségeim lennének efelől, hogy itthon tartózkodik-e, ha nem a sajt szemeimmel követtem volna végig az egész hazajövetelét. Egy pillanatig, elgondolkoztam, hogy meghúzom magam a fák árnyékában, ahogyan azt többször is megtettem a múltban, de végül az épületbe, majd a lakásába találom magam. Nedves ingem testemhez tapad, a hajamon végig szántok. Cseppek hullanak a padlóra, én pedig beljebb lépek a lakás falai között, míg halk szuszogásnak hangját meg nem hallom.

Mennydörgés hangja tölti be az egész szobát, ahogy a nyitott ablakon keresztül bepofátlankodik közénk a viharos időjárásnak köszönhetően. Villámok cikázása az égen olykor megvilágítja annyira, hogy nagyot kell nyelnem a látványnak köszönhetően. Feltűrőm az ingem ujjait, a tetoválásaim előbukkannak, kényelembe helyezem magam, hogy a látványt csodálhassam. A fotel csodás helyen van, mintha nekem készítette volna ide. Olyan rálátásom van a lányra, mely csak akkor lenne jobb, ha felette lennék.

Oldaláról a hátára fordul, a takaró lejjebb csúszik a testén, mellének domborulata előbukkan, és a villám a legjobbkor érkezik a hátam mögül. Az apró bimbó csalogatóan incselkedik velem a másodperc töredékéig.

Bassza meg.

Legszívesebben közelebb férkőznék meleg bőréhez, hogy a számmal hűtsem le azt. Nyelvemmel barangolnám be a testének minden szegletét, míg illatát mélyen magamba szívnám. 

Ismét mocorogni kezd, másik oldalára fordul, fenekének íve kacérkodni kezd velem, és nem is sejti, hogy mennyire kedvemre való lenne, ha a fogaim nyoma a bőrét díszítené. Újabb villám cikázik át az égen, bokámat térdemre helyezem, szemeimet nem veszem le Heavenről. 

 

Testem teljes hosszában az övének simul, csupasz háta a nedves ingemen keresztül a mellkasomnak nyomódik, míg a kezem barangolni kezd. A takaró leheletnyi anyaga alatt a csípőjén csúszik végig tenyerem, megragadom, megszorítom, majd a hasára térek át. Lassan haladok. Minden bőrfelületet ki akarok élvezni. Mellét a tenyerembe veszem, elnehezül a kezemben, súlyát érzem, és érzem, hogy a légzése megváltozik. Megcsípem a bimbót, mire egy halk nyöszörgés szakad fel a torkán. 

Arcomat a hajzuhatagba temetem, illata bódító hatással van rám. Kezem tovább gyötri, mocorogni kezd a kezem alatt, de tudom, hogy még alszik. Az eső hangja kellemesen ölel bennünket körbe, a felvillanó fény homályában olykor meglátom arcának vonalát. Arcomat az övének nyomom, a mellét elengedem, s kezem tovább indul vándorolni a testének minden szegletén. A takaró alól gyönyörű testét kiszabadítom, csípőjére szorítok kicsit, majd tovább haladok a combjára. Lába közé nyomom az enyémet, ezzel elérve, hogy az öle felszabaduljon. Kissé megrándul, mocorog, de szorosan tartom. Ujjam a nedvességébe mártózik gyengéd simogatásokkal, amolyan kedves ébresztővel. Feneke a farkamnak feszül, én pedig elébe megyek, s hagyom neki, hogy egymás testét kihasználjuk. 

Mocorgása egyre elevenebb, az ujjam töretlenül simogatja, s merül el benne. Fogam a fülcimpájába harap, mire kis nyögés hangja veszi fel a versenyt a mennydörgéssel. Fejét felém próbálja fordítani, közelebb hajolok, egyenesen a szájára, nyelvem végigfut szájának húsán, ő megragadja a csuklómat, majd feljebb nyúl, a koponyámnál fogva nyom magához. Szánjunk csattan, nyelvünk találkozik, és olyan éhes csókkal ajándékoz meg, hogy levegő után kell kapnom hevességének köszönhetően. Egyre jobban érzem, hogy éberebbé válik, a hűs szellő éri a testemet, és a lehető legjobbkor mert nemsokára öngyulladni kezdek.

- Luficer – kap levegő után, és teljesen nekem feszíti a testét. – Pokolba viszel.

- Menny és Pokol, halvány a határ – mormogom a fülébe, közben ujjaim tűnnek el forróságában.

Bassza meg.

Tényleg a pokol bugyrain fogom végezni.

Ám a legnagyobb örömmel.

 

Hatalmas sikítás túlharsogja a mennydörgést. Szemhéjaim felpattannak, és egy fegyver csövével találom szembe magam, ahogy a meztelen Heaven rám szegezi azt.