A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2021. június 29., kedd

It's messing with my head. How I mess with your heart.


 Őrült vagy!

Hangzott e két szó el a számból, amikor egy éjszaka a bárban ülve egy-egy pohár bor mellett Harry száját elhagyta az a kérés, hogy játsszam el a barátnőjét. Ennél őrültebb ötletet sem hallottam még azelőtt. Azóta is fontolgatom magamban a jó és a rossz oldalát a dolognak, de egyikkel sem jutottam igazán dűlőre. És, ha nem róla lenne szó, valószínű, hogy még fontolóra sem venném.

- Mit gondolkozol ezen?

Háborodott fel Becca már nem először. Fogalmam sincs, hogy hány alkalommal tettem fel a kérdést, még akkor is, amikor azt hittem, hogy magamban gondolkozom. 

- Tudod, hogyan érzek iránta – sóhajtok fel fájdalmasan.

Igaz, hogy már szinte pisis korunk óta ismerjük egymást és nagyon jó barátok vagyunk, s ilyenkor jön a klisé, hogy fiú és lány között nem lehet barátság. Ami badarság, csak éppen kettőnk között nem lehet. A részemről. Mert egy őrült nőszemély vagyok, aki vágyik a barátjára nagyon is. Jobban a kelleténél. 

- Legalább megtudod, hogy mennyire is működne. 

- Nem egy elfuserált kalandos estéből fogok rájönni, hogy mennyire is menne ez nekünk – kortyolok a boromból. 

- Hát tény, hogy amúgy is már többen hiszik, hogy együtt vagytok, mintsem, hogy külön.

- De most a szülővárosába kell mennünk, ahol be kell bizonyítania, hogy nem csak az üzleti, de a magánéletben is mennyire sikeres. Elvileg már az össze haverja megállapodott.

- Mi ez, valami kibaszott verseny? Horkan fel Becca.

- Ezek szerint vannak kisvárosok, ahol igenis számít, hogy mikor adod be a derekad.

- Fasza. Áldom anyám-apám, amiért Los Angelesbe hoztak össze és szarnak a fejemre, hogy még nem kefélt agyon senki, hogy bennem hagyja valamilyen ivadékát.

- Tudod mit, úgy teszek, mintha a mondatod második fele nem hangzott volna el.

- Ahogy akarod kislány, de ez a csúf igazság.

Kopogtatnak, és tudom, hogy Harry az, aki a válaszért jön, mielőtt holnap útnak kellene indulnunk. Becca felpattan a kanapéról, én pedig gondolkozom hova bújjak, de csak a kanapén heverészve maradok, egyensúlyozva a borospohárral. Harry arca jelenik meg előttem, de mindaddig ezernyi dolog jelenik meg a gondolataimba, de nem jutok előrébb. 

- Hol a kedvenc emberem?

Lehuppan mellém, a poharat méregetni kezdi, majd elveszi és belekortyol. 

- Éppen leissza magát, mert a kérdésed mardossa belülről.

Beccát képzeletben bokán rúgom, de Harryre csak egy erőltetett mosolyt engedek.

- Bébi, ennyire nem állt szándékomban lefoglalni a gondolataidat.

Ha tudná, hogy amúgy is mennyire lefoglalja azokat.

- Csak még mindig nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út.

- Mert, hogy a bánatba iszod magad, ahelyett, hogy mellette lehetnél... – Említettem már, hogy Beccának mindig túl sokat jár a szája? 

- Miről maradtam le?

Visszakaparintom a boromat. 

- Semmiről, csak fecseg össze-vissza. Túl sok lett neki a bor.

- Szóval, akkor velem tartasz?

Harry zöld tekintete úgy bújik az enyémbe, hogy se miatta, se önzőségem miatt nem tudok egyszerűen nemet mondani. Bólintok, mert a szavak ennek ellenére nem tudják elhagyni a számat. Becca felvisít én pedig az arcába dobok egy párnát, és a poharam fenekére nézek, s azon kezdek merengeni, hogy miként fogok ebből sérülésmentesen kijönni.


Görcsben van a gyomrom. A haverok, barátok, nevezzük bárminek, totál rendben vannak, na de, hogy a családja is ilyen körülmények között ismerjen meg, kissé szívfacsaró. A szívem a torkomban dobban minden mérföld megtétele után egyre hevesebben. 

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj – keze a combomra csúszik, finoman megszorítja, én pedig nagyot nyelek.

- Hát persze, csak tudod, hogy mennyire feszült leszek új emberek társaságában – füllentek, mintsem, hogy kimondjam a valódi okokat. 

- Majd ellazítalak – kacsint rám, majd letér a főútról egy mellékútra. – Jó fejek, a maguk módján. Csak ne vágj fel a nagyvilági életeddel és minden a legnagyobb rendben lesz.

- Nem kell felvágnom vele, amúgy sem szokták, de mindig tudják, hogy ki vagyok.

- Hm, igen ez elkerülte a figyelmem, hogy egy híres íróval mutatkozni valóban felhívás a keringőre.

- Nem vagyok híres, csak sokan ismernek.

- Híres vagy – vigyorog.

Égnek emelem a tekintetem és iszok egy korty vizet. Bár nincs olyan forróság, mint LA-ben, de itt tombol a nyár javából. A légkondi megy, de már csak a napra nézek és muszáj a hidegvíz után nyúlnom, abba bele sem gondolva, hogy milyen meleg lesz, ha kiszállunk az autóból. 

- Te sem panaszkodhatsz.

- Csak veled ellentétbe én teszek rá. Az vagyok, aki, akinek pedig nem tetszik, az így járt.

- Bölcs, talán ideje lenne ezt megfogadnom.

Feljebb tekerem a rádión a hangerőt, amelyből az egyik közös kedvenc dalunk szól. Elvigyorodom és Harryre pillantok, aki hasonlóan szélesen elhúzza a száját. Énekelni kezdünk, mint valami jó öreg túrázó csapat, de nem érdekel, mert élvezzük és az ideget a gyomromból kellően kiűzi egy időre.

- Talán felcsaphatnál valami énekesnőnek is. Írni tudsz, gondolom a dalszövegek sem lenne nehéz megírni a számodra.

- Köszönöm, de a regényeim mögé bújásban sokkal jobban elvagyok. Mindenkinek így a legjobb. Különben is mi van Loren, Lola vagy mi is a neve...?

- Lorelle.

- Ja, rá gondoltam.

- Elina.

- Igen?

- Féltékeny vagy?

- Kire? – nevetek fel. – Lorenre?

- Lorelle – vigyorog és megszorítja a combomat, és megáll. Ekkor felkapom a fejem hirtelen és eszmélek fel, hogy megérkeztünk. Azonnal kivánszorog a gondolataimból a csaj és az aggodalom marad. 

- Már nem visszakozhatok, igaz?

- Hé, nézz rám! – államnál fogva maga felé fordítja az arcomat. – A szüleimtől nem kell tartanod.

- Csak átverjük őket.

- Nézd, gondolj úgy a dologra, hogy a jó ügy érdekében cselekszel.

- Hogy téged ne nézzenek magányosnak?

- Össze akarnak házasítani egy lánnyal – bukik ki belőle, én pedig teljes döbbenettel meredek rá. – Ne nézz így rám.

- Mondd, hogy ezt csak most találtad ki.

- Valós minden szavam, sajnos.

- De hát könyörgöm, nem a múltban élünk.

- Nyilván nem szó szerint kell venni ezt. Nem az a helyzet, hogy ők rendelik el, csupán már gyerekkorunk óta össze akarnak boronálni bennünket a lánnyal, nekem pedig nagyon nem fűlik rá a fogam.

- Nem is értem, hogy miért nem. De, ha már itt tartunk, mi az ellenvetésed a lánnyal szemben?

- Ezt nem most akarom megbeszélni, és amúgy is teljesen lényegtelen az egész. Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy a szüleim a beleegyezésem nélkül, a hátam mögött valamit szervezkedjenek. Ezért kellesz nekem.

Szívembe marnak a szavai, ám igyekszem nem kimutatni az irányába. Jobban örülnék, ha más miatt kellenék neki, nem pedig, mert éppen egy másik lányt és a szüleit igyekszik lehiggasztani. Kissé fel is háborodom, de nem teszem szóval, csupán lenyelem a véleményem, magamba fojtom, és kiszállok a autóból, hogy a kezdetét vehesse ez a cirkusz.


Hogy furán és feszengve érzem-e magam? 

Nem a megfelelő kifejezése annak, amit érzek. 

Már pár órája megérkeztünk, a családja rettentően kedves, édesanyja bájossága szinte már imádni való, de ennek ellenére még sem bukkanhat fel belőlem az igazság. Harry keze mindig körülöttem van, bár szerencsére nem viszi azért túlzásba, mert véleményem szerint az nem éppen a legtermészetesebb dolog.

- Ne gondolkozz túl sokat – jelenik meg mögöttem Harry és a tükörben találkozik a tekintetünk. Vállaimra simítja a kezeit és a nyakamba csókol, mire belebizsergek, és a nyelvem hegyén van, hogy ez mennyire nem helyes. – Minden a legnagyobb rendben lesz. Anyáék pedig imádnak téged.

Ez a mondat még melegséggel is töltene el, ha a kedvességük érne valamit, de így, hogy visszamegyünk Los Angelesbe és minden a régibe áll vissza, kissé szívfacsaróvá válik. Megrémiszt annak a gondolata, hogy mennyire is szeretném ennek az ellenkezőjét, hogy ebbe én mekkorát fogok koppanni, amikor vége lesz ennek az egésznek és visszatérek a szürke valóságba.

Elmosolyodom, eléggé sikerül hihetőnek tűnnie, így megnyugszik és tovább is áll, hogy készülődhessen. Már kissé talán késésben is vagyunk. Az esküvő előtti vacsora, amire hivatalosak lettünk ma, mindjárt kezdődik, mi pedig még tollászkodunk.

- Így jó leszek? – fordulok felé, ő pedig ragyogó tekintettel méri végig az alakomat. Nagyot nyel, ajkai féloldalas mosolyra húzódnak. 

- Tökéletes.

Nem vittem túlzásba, elsősorban a hőségnek köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy esküvői meghívásról szó sem volt, vagy nagyon elment a fülem mellett a dolog. A ruhám nyári, könnyed, szép, halvány rózsaszín színben pompázik, de még is visszafogott. Tökéletes ebben a döglesztő melegben így este.

- Ahhoz képest, hogy panaszkodtál, hogy semmi alkalomhoz illő nincs nálad.

- Ez a véletlen műve, de ezt nem is nevezném annyira alakomhoz illőnek. Te viszont nagyon fess vagy.

Megigazítom a gallérját, a tekintetünk egybe kapcsolódik, az ajkaimra vándorol, míg én kezemet a mellkasán simítom végig. Mélyen szívom be a levegőt, minek következtében az orromba kúszik az illata, és azt kívánom, bárcsak a karjaiba bújhatnék, s közelebb lehetnék hozzá, mint valaha.

Ellépek mellette, ezzel megtörve a pillanatot, de a csuklóm után nyúl. Újra a szemeibe nézek, a könnyeimet vissza kell nyelnem. Várok, türelmes vagyok a türelmetlenségem kitörni készülésének ellenére is. Fogalmam sincs, hogy meddig állunk így, de már fájdalmassá válik, keserűen édessé.

- Indulhatunk?

Bólintok és elszakadunk egymástól.

Harry ujjai az enyéim közé furakodnak, ahogy befelé haladunk az étterembe, ahol az este zajlani fog. Elenged, derekamra simítja a kezét és maga előtt tol befelé, kezet fog több emberrel is, én pedig kapkodom a tekintetemet, ahogyan bemutat mindenkinek lassan, nagy vonalakban. Szinte megemészteni sem tudom a neveket, de mosolygok, élvezem a kezének érintését a hátamon. Elfoglaljuk a helyünket, és kapkodom a fejemet az emberek között.

- Végre, hogy ide értetek.

Gemma jelenik meg, karján a lányával, és leül mellém. 

- Mi a helyzet nagylány? – csiklandozom meg pici tenyerét, amit felém nyújt. Átveszem a kezembe, és már is örülök, hogy a figyelmemet leköti. – Kis cukiság.

Harry megszerzi Lilibelle figyelmét, ahogy megpuszilgatja a husis kis nyakát, a pici pedig nevetni kezd. 

- Szerintem mi még nem találkoztunk.

Hirtelen, a semmiből jelenik meg egy fiatal lány mellettünk. Gyorsan felmérem őt, és nevetségesnek érzem magam, de valamiért muszájnak érzem. A ruházatára nem mondanám, hogy kellően visszafogott, elegáns, ám annál is inkább, hogy magamutogató, figyelemfelkeltő.

- Valóban – felállok, és a kezemet nyújtom az irányába, annak ellenére, hogy mély visszataszító érzés kerít a hatalmába. – Elina vagyok.

- Josephine.

- Örülök a találkozásnak.

- Te érkeztél Harryvel?

- A barátnője vagyok, igen – mosolyodom el. Most először olyan könnyedén gördül végig a nyelvemen a kijelentés, hogy még én magam is meglepődőm. Még is büszke mosolyom megjelenik, kihúzom magam, és mocskosnak érzem a gondolataim, de meglepően boldoggá tesz. 

- Hm, érdekes.

- Josephine.

- Gemma.

- Nem tudtam, hogy itthon leszel. A szüleid azt mondták, hogy az egyetem elfoglal.

- Igen, de sikerült időt szakítanom. Muszáj volt visszatérnem, hogy minden a maga medrében maradjon.

- Milyen szerencse. Kár lett volna, ha kihagyod ezt az estét. 

Belekortyolok a boromba, ami pici megnyugvást biztosít a számomra, a másik, amikor Harryt érzem meg az oldalam mellett, miután Gemma kezébe adja a lányát.

- Harry, nem is láttalak – úgy igyekszik a mellettem álló férfi közelébe, mintha tőle múlna, hogy oxigénhez jusson. Érzem tisztán Harry feszültségét, aki úgy fonja a kezét a derekam köré, hogy még közelebb von magához.

- Pedig a barátnőm oldalán mindig megtalálható vagyok.

Kissé gáznak érzem a kijelentését, de a lányt kellően szíven találja, így nem igazán érdekel, csak, hogy vette az adást. 

- A barátnőd? – olyan kiakadással hagyja el a kérdés a száját, hogy azonnal örömtáncra lendülök képzeletben. – Én úgy tudtam, hogy a holnapi napon egy közös családi ebéden veszünk részt.

- És ez miért is probléma? Elina a családom.

A mondata úgy melengeti a szívemet, hogy a nyakába ugranék, szájára tapasztanám az enyémet, és szorosan ölelném. Bújnék hozzá, tovább mennék, és élvezném, hogy az enyém. Ez azonban csak a csalafinta gondolataimban létezik. Sajnos.

- Hát persze. 

A vacsora kezdetét veszi, a csacsogások összemosódnak, én pedig a közelemben levőkkel beszélgetek, akik kínos sztorikat osztanak meg velem Harryvel kapcsolatban. Valóban élvezem ezeket a kis történeteket. 

- Komolyan leszedtétek az utca táláját? 

Nézek az oldalamon ülő testvérekre, akik csak vigyorognak.

- Nem volt vicces, ahogy éjjel a rendőrök kergettek bennünket, de szükségem volt arra a táblára a szobaajtómra. Még is hány ember mondhatja el magáról, hogy a neve egy és ugyan az egy utcával? – Gem mentegetőzése nem tűnik teljesen megfelelőnek, de jót derülök rajta.

- De vicces volt – nevetve jegyezi meg Harry.

- Az is, ahogy a tóba estél.

- Beestél a tóba? Nálatok?

A házuk mögött egy hatalmas tó van, ami csodálatos, és imádni való egyszerre.

- Azt hiszem, hogy elég a mesélésből – iszik az italába, de a vidámsága nem csökken. 

- Ugyan már, azt nem meséled el, hogyan loptad el az első csókom? – csend támad, amint Josephine száját elhagyja a kérdés. Megfagy a levegő, és a mosolyom azonnal leolvad az arcomról. 

- Azt hiszem, hogy hozok még egy italt.

Ezzel felállok és a bárpulthoz megyek. Kikérek egy pohár bort, míg arra igyekszem emlékeztetnem magamat, hogy mennyire is nem kellene foglalkoztatnia a múltnak, hiszen mennyire állszent lennék azt állítani, hogy nem voltak lányok az életében. Magam is tudomásom van jó pár alkalomról, amikor hazavitte a részeg éjszakáin alkalmi partnereit. Éppen elég fájdalmas pillanat volt.

- Ne is törődj vele.

Felkapom a fejem a hangja, amely a jobbomról ér el hozzám, és Sarah, a menyasszony foglalja el a bárszéket mellettem.

- Csak megszomjaztam.

- Nem kell mentegetőznöd, szívem. Mindenkivel megesik, hogy egy exnek sem nevezhető valaki megjelenik és úgy tesz, mintha fontos lenne a párod életében.

- Vele akarják összeházasítani, nem?

- És? Mit számít, hogy ki mit akar, amikor Harry melletted van?

Szép is volna, ha igaz lenne – mormolom magamban.

- Nem számít, csak meglepett, és tényleg szükségem volt egy italra.

- Rendben van szívem, nyugtasd magad – mosolyogva fogja meg a bárpulton a kezem. – De az igazságod nem lehet sokáig rejtegetni. Hamarabb a felszínre tör, mint gondolnád.

Ezzel magamra hagy, mert a vőlegénye elragadja. Megfogom a borospoharamat és elindulok a kertbe, amely csodás volt már akkor is, amikor jöttünk, de éjszakai fényben is pazar látványt nyújt. A lágy szellő kellemes érzést hagy a bőrömön, az eget csillagok fénye ragyogja be, és a virágok finom illata az orromba kúszik, ahogy a kert mélyébe sétálok. Kiszűrődik bentről a nevetés, ahogy vegyül a zenével, és vissza andalgok az épület irányába. 

Megdermedem, és ennek nem a hűvös szél az oka, ami feltámad. A borospohár csúszni kezd a kezemben, de időben fogom meg, mielőtt darabjaira hullna. A torkomba gombóc nő, ahogy a falnak támaszkodva megpillantom Harry, maga előtt Josephine-el. A lány pipiskedik, hogy elérje Harry száját, aki kicsit távolodni próbál, de nem sikeres az akció. Közelebb megyek és megköszörülöm a torkomat, mire a lány szája olyan széles, elégedett mosolyra húzódik, hogy kedvem lenne az arcába önteni az italomat, hogy lehűtse magát.

- Igen.

- Nem.

Hangzik egyszerre, én pedig még közelebb lépek, Harry pedig felém tesz egy határozott lépést.

- Ideje menned – jegyezi meg Josephinenek.

- Találkozunk később – ezzel elhalad, én pedig Harryre meredek.

- Meg tudom magyarázni – lép még közelebb, de én határozott vagyok.

Belül tombolok ugyan, forr a vérem, a tenyerem viszket, és dühös vagyok. Baromi dühös. De, ami még ennél is jobban aggaszt, hogy megszégyenítve érzem magam. Bármennyire is megy közöttünk ez a kapcsolatnak nem nevezhető dolog, másik szemében egy párt alkotunk.

- Igazán Harry?

Nagyot nyelek, míg látom, hogy ő döbbenten néz le rám.

- Babe, mi történt? 

A hajamba túrok, ingerültebben, mint kellene, és pár hajszál égő fájdalommal távozik. Könnybe lábadnak a szemeim, de visszafojtom az érzelmeimet.

- Nem alázhatsz meg, Harry – csuklik el a hangom. – Minek rángattál ide, ha úgy is az ő karjaiba kötsz ki?

Csendben figyel, a szavak nem jutnak el hozzám. Letörlőm a kézfejemmel végül a makacs könnyeket, és elindulok az utca felé. A szülei háza nincs közel, de túl távolinak se mondanám. Leteszem a poharamat az egyik padra, és tovább megyek. Hallom, hogy a nevemen szólongat, hogy a lábai alatt ropognak a kavicsok, de nem állok meg. Megsértve érzem magam.

- Elina, várj már! – hallom, hogy szitkozódik, és gyorsít a léptein. – Bassza meg, állj már meg az istenit!

Megragadja a karomat és meg perdít a tengelyem körül. Szembe találom magamat vele és egy sötét részre húz, ahogy a fák, a fény hiánya és minden neki kedvez. 

- Mit akarsz?

- Mi az, hogy mit akarok? Nem tartod nevetségesnek?

- Nevetségesnek? – döntöm a fejemet az épület túloldalán a téglának. – Kibaszottul nem tartom nevetségesnek, hogy a szívemmel játszol.

Felemeli a kezét, tenyere az arcomra simul, tekintete az enyémbe mélyed és a szája csapdába ejti az enyémet. Szája finoman simogat, a tenyere a derekamnál a húsomba mar és még közelebb von a testéhez, én pedig elveszem, s remélem, hogy nem zúzza darabokra a szívemet.

2021. május 19., szerda

I will never let you burn and this is all about you


L E N A

 Betty velem szemben áll és a hangszórókból a tengerpart homokjában táncolva énekeljük hangosan a dalt, ami belengi az egész partot. Kezem az égbe nyúlik, ujjaim között a műanyag pohár, mely a vodka és áfonya keverékével van töltve. Olykor belekortyolok, a csípőm ring jobbra, s balra, a torkom már fáj a sok hangos énekléstől, de mindig is így éreztem jól magamat, ha házibuliról, ha pedig egy klubról van szó. Nincs olyan, hogy az ember csak félig érzi jól magát. 

Belekortyolnék az italomba, hogy kissé lehűtsem magam, de egy kéz elveszi a poharat tőlem, mire szinte azonnal meg is perdülök a tengelyem körül. Nate néz velem szemben, konkrétan fölém magasodik és olyan szélesen vigyorog, hogy felfordul a gyomrom. Még is elmosolyodom ennek ellenére, és a poharam irányába nyúlok, melyet könnyedén vissza is ad. A szemei csillognak. Furcsállva mérem végig, fogalmam sincs, hogy mit akarhat tőlem.

Keze a csípőmre csúszik, de én igyekszem eltávolodni tőle.

- Nate, mit akarsz?

- Ugyan már – hajol közelebb. – Hát nem megbeszéltük, hogy randizunk?

Tehát a nem szót másképpen értelmezte, mint azt kellene. A nyaka köré fonom a szabad kezemet, a hosszabb hajába a tarkóján felkúsznak az ujjaim, és közelebb húzom a fejét le a sajátomhoz. Ajkaink szinte összeérnek, ám mielőtt megszólalhatnék, kettőnk közé emeli a poharamat. 

- Látom, hogy meleged van. 

Eltávolodom tőle, majd visszafordulok Betty irányába, aki mintha észre se vette volna irányomat, úgy rázza a seggét. A vállam felett hátra nézek, de Nate hűlt helyét látom csak. Megnyugszom, hogy talán vette az adást, felhajtom az italomat teljesen és visszaveszem a ritmust, ami töretlenül hajt előre.

- Mit akart? Nem bírja a farkát a nadrágjában tartani és tovább akarja szórni a nemibetegségeit?

- Fúj – rándul fintorba az arcom. – Remélem, hogy nem ilyen tervei voltak – nevetek fel.

Betty háta mögött viszont megragad a tekintetem, a mosolyom az arcomra fagy. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a szám ki van száradva.

Betty megragadja az államnál fogva az arcomat és maga felé irányítja. Összehúzza a szemeit. Annak ellenére, hogy már ő is felhajtott pár pohárral, még észnél van. Amikor a szemeim pillantanak félre, ránt egyet rajtam.

- Komolyan a mostohatesód bámulod?

- Mi? Nem!

- Ne hazudj – sziszegi. – Natehez hasonló, tudod jól. Arról nem beszélve, hogy bánt veled, amikor a családba kerültél.

- Hülyeségeket beszélsz – veszem le a kezét az arcomról.

Elindulok a bár irányába, hogy szerezzek még magamnak valamilyen italt, mert borzasztó szomjúság tört rám. A táncoló testek nekem érnek, talpaim a homokba süllyednek, majd ahogy a betonra érek, a hatalmas ház udvarába, a zuhanyhoz megyek és lemosom a homokszemeket a talpaimról.

A medence is tele van, az embereknek nem számít, hogy ruha van-e rajtuk, vagy éppen meztelenek. A hangulat jó, a pénzt a szülők szórják a gazdag utódok zsebébe, ezek meg itt szívják és isszák el.

A bárhoz lépek és kérem a szokásos italomat, amit szerencsére hamar meg is kapom. Már tényleg kaparóan száraznak érzem a torkomat, a fejem búgni kezd. Ahogy felállok, kissé megingok, de hamar visszanyerem a egyensúlyomat és vissza indulnék a homokos partra, amikor megragad valaki.


H A R R Y


Figyelem a jelenetet és már az ujjaim görcsbe álltak, ahogy az öklömbe szorítottam őket. Egy sör van a kezembe, amit már túl hosszú ideje iszok, de úgy érzem, hogy az eszemnél kell maradnom. 

- Miért nem mész már oda és téped szét? – Ethan 

- Tessék?

- Ugyan, meg akarod dugni a húgit. Az a majom még is előtted fogja becserkészni a lompost.

Úgy nézhetek az öcsémre, mint a véres késre, mert azonnal abbahagyja a pofázást, és inkább meghúzza a sörét.

- Oké, megkeresem Saraht és a farkamra húzom. Élvezetesebb, mint a bús pofádat nézni. Inkább keresd meg Alicet, biztos szívesen hagyja magát, ahogy mindig.

- Lehetne, hogy nem beszélsz a puncikról többet?

Visszafordítom a tekintetemet, de nem látom. A tömeg elnyelte másodpercek alatt Lenat. Próbálok lazítani már csak a magam érdekében is. Muszáj elengednem ezt a védelmező szart, mert mióta az életembe került ez a lány, teljesen felforgatta az életemet. Előtte minden simán ment, a suli, az egyetem, a bulik. A lányokról nem is beszélve, akik úgy akarták, hogy bejussak a bugyijukba, mintha valami megváltás lettem volna a számukra. Az utóbbi időben azonban egyáltalán egy punci sem keltette fel az érdeklődésemet. Természetesen a mostohahúgom ez alól kivétel. Mióta a házunkba betette a lábát, úgy fordult egyet az egész világ.

- Úgy érzem, mintha a golyóidat ellopták volna, és ennek a gondolata nagyon is hátborzongató.

- A tiéd lesznek levágva, ha nem kussolsz, öcskös.

Felnevet.

Pedig kibaszottul nem viccnek szántam.

- Harry – Betty alakja jelenik meg előttem. Nem éppen nevezném józannak a lányt, egészen be van csiccsentve. Kapkodja a levegőt, mire Ethan azonnal mellette terem, mint törődő barát.

- Mi van cicus? 

- Fúj, Ethan – legyint a tesómra, ami miatt nagyon jól mulatok.

- Mi a helyzet Betty?

- Lena eltűnt.

Arcomon valószínű, hogy a ráncok megjelennek, mert keményen frusztrált leszek a hír hallatán.

- Mi az, hogy eltűnt? – Ethan már egyáltalán nem felizgulva kérdezi, ellentétesen, éppen dühösen. – Miről beszélsz kiscica?

Amíg ők ketten lejátsszák ezt a macska-egér játékok, én körbe pillantok azon az esztelen táncolni túlzónak nevezhető tömegen, ahonnan a tesztoszteron és az alkohol bűze csak úgy árad. Bármennyire is cikázik a tekintetem a hömpölygő emberek tömegén, én sem látom a lányt. Majd újra végig futok tekintetemmel az embereken, és ekkor tudatodus benne, hogy a majom Nate gyerek feje se bukkan elő sehonnan. 

Bassza meg.

Nem is figyelek arra, hogy mit magyaráznak körülöttem, elindulok, a lépteim visznek előre, a tekintetem jár ide-oda, a lélegzetem visszafojtom, mintha valami őrült lennék, és azt várnám, hogy a hangját meghallom a távolból.

Sehol sem látom Lenat, és azt a mocskot sem, és ez egyáltalán nem kecsegtet semmi jóval. Hallom, hogy Ethan a nyomomban van, mert a nevemet ismételgeti. Látja, hogy az agyam elszállt, és ennek semmi jó vége nem lehet. 

Jól látja.

Hacsak valami folytán esetleg minden rendben, és egy lánnyal találom meg Lenat, valami gyomorforgató koktél társaságában. Na akkor talán majd minden rendben lesz, de addig már arra koncentrálok, hogyan formáljam át annak a kis pöcsnek a képét. Én jófej voltam, és az elején közöltem vele, hogy a mostohahúgom tabu, ám ennek ellenére ő kurvára be akarja rakni neki, amit én nem fogok engedni. Önző vagyok, és egy pöcs, de Lena senkié sem lehet rajtam kívül.

Már szinte az egész tetves birtokot bejárom, az agyvizem forr, az öklöm ütésre kész, és a bakancsba bújtatott lábam is szívesen valaki szájába taposna.

- Hé, H!

Az öcsémre nézek, akinek oldalán a kis Betty áll és aggódó tekintettel méregetnek. Mellettük a csónakház felé pillantanak, ahonnan akkor hangzik fel egy éles kiáltás. Nem is kell több, azonnal hosszú léptekkel odaigyekszem és berúgom annak az ajtaját. Elfog a düh legmagasabb foka, ahogy látom az általam áhított lányt Nate karjaiban, ám egy valami ezen kívül kibaszottul nem tetszik. Lena erőtlen, szinte a karjai csak hanyagul lógnak mellette, és azonnal meglátom, hogy kibaszottul valami szarral bedogozta ez az állat.

Ethan azonnal mellette terem, és magához öleli Lenat, míg én az öklömmel találkoztatom ezt a mocskot.

- Hé, rám mászott haver! – mondja a patkány a vérző szájával.

- Rád mászott mi? Teljesen úgy néz ki – indul megint az öklöm, s találkozik az állával. Reccsenés hangja visszhangot ver a térben, míg a vér fémes szaga teljesen elárasztja az orromat. – Nem megmondtam, hogy a közelébe se menj? Mi a faszt adtál be neki?

Fogja az állát a földön összegörnyedve, mint valami punci, és nyöszörög. Bakancsom találkozik a mellkasával, mire teljesen elterül a földön.

- Hagyjad, Lena rosszul van – ragadja meg a kezemet Betty. 

Kirántom a kezemet a kezéből és a lányhoz lépek, a karjaimba kapom, de ez a patkány nem fogja ennyivel megúszni, most viszont mással kell foglalkoznom. Elhagyom a helyiséget a karjaimban a lánnyal, aki ködös tekintettél néz engem, keze a mellkasomon pihen és a felsőm anyagával játszik. Jó pár szem ránk szegeződik, de én csak szorosabban fonom vékony teste köré a kezemet, és igyekszem óvni, a testemmel takarni, amennyire lehet.

Kiérve az autómhoz Ethan terem mellettem és tárja ki az ajtaját, majd be is ültetem Lenat, miután az övet is áthúzom rajta. Bepattanok mellé, és gázt adok. Minél előbb messze akarok kerülni ettől a háztól. Már a buli elején is tudtam, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége.

- Dühös vagy.

- Nem vagyok – szűröm a fogaim között az egyértelműen hazugságot.

Oldalra nézek a hallgatása miatt, és vigyorog. A szemtelenje vigyorog!

Közelebb hajol, kissé felnyög, ahogy az öv megszorítja, majd rángatja kicsit, és tényleg elér hozzám. Meleg lehelete a bőrömet cirógatja.

- Rettentően dühös vagy.

Mondanám, hogy aranyos, ahogy a nyelve összeakad, de inkább bosszantó, hogy a saját akaratán kívül jutott ide.

- Az vagyok, de nem rád – vallom be.

Oldalra nézek egy pillanatra, és látom, hogy mosolyog. Azt hiszem a világ leszebb látványa számomra, míg így kábán is. Kezemet a combjára simítom, és igyekszem elérni, hogy visszaüljön a helyére, ám ennek teljesen az ellentétét érem el.

- Mondtam ma már, hogy mennyire szexis vagy?

Egy pillanatig sikerül úgy csinálnom, mintha nem hallottam volna meg az édes kérdését, de még sem tudom elengedni a fülem mellett.

- Ez a szer hatása bébi, ami a szervezetedben tombol. 

- Ez annak hatása, hogy nedves leszek mindig, ha csak rád gondolok – belecsuklik a mondat végébe, ami elvenné az élét a dolognak, de nála bassza meg ez sem sikerül. Érzem, hogy a szavai elérik, hogy a szervezetem rajongani kezdjen a szavainak.

Ujjaim a kormányt úgy szorítják, hogy szinte elfehérednek, a gázpedált kissé jobban taposom a kelleténél. Váltok, nagyon sebességre kapcsolok. Tudom, hogy az egyetlen menekülési utam, ha mielőtt hazaérünk és ágyba dugom, hogy kialudja magát. Ám az illata az orromba kúszik és ez még jobban megnehezíti a helyzetemet. 

- Ugyan már Harry, tudjuk mind a ketten, hogy kellünk a másiknak – lehelete a nyakam vonalát simogatja, mire megborzongom, a lélegzetem kihagy, de muszáj a kábulatából kikerülnöm, mert ennek nem lesz jó vége. – Nehogy azt hidd, hogy a fürdődből nem hallottam még a hangokat, miközben a farkad kényeztetted.

Felnyögök.

Bassza meg, ez a lány megöl engem a szavaival.

Elképzelem, hogy hányszor fontam ujjaimat a farkam köré a zuhany párás közegébe, miközben azt gondoltam, hogy az ő apró keze szorít. Imád. Vágyakozik. Hogy az ajkaim elváltak egymástól és arra vágytam, hogy a forró szája kerüljön rám, dédelgessen és imádjon.

Mocorogni kezdek, a farkam kellően kezd izgalomba jönni, a farmerem durva anyaga nyom, és szűkké válik. Nem igazán segít a helyzetemen, hogy továbbra is nekem beszél, hogy a mellei a karomnak érnek.

- Lena, ülj vissza a helyedre, csak a drog beszél belőled.

- Fel vagyok izgulva – nyelve megérinti a nyakam bőrét, amit értékelnék is, ha nem éppen az útra kellene figyelnem. Keze a combom belső részére vándorol és közeledni kezd a már kemény farkam felé, ami biztosan örülnek más helyzetben egy kis kényeztetésnek.

Megragadom a csuklóját mielőtt ténylegesen a farkamat megragadhatná és visszateszem az ölébe. 

- Ennek nem most van itt a helye és ideje.

- Hát a puncimnak nem parancsolhatsz – kezdi el saját magát simogatni.

Nagyot nyelek.

Keze a saját combja belsején kalandozik, míg a szoknyája alatt el nem tűnik, az ajkai elválnak egymástól, én pedig szerencsére éppen most hajtok át a házunk kapuján, így le is parkolok és kipattanok az autóból. Sietve kerülöm meg azt, és segítek neki a lábaira állni. Tekintete összeakad az enyémmel, arca kissé pozsgás, ajkai fénylenek annak köszönhetően, hogy a nyelvével végig szántott rajtuk, és azt kívánom, hogy bárcsak én nedvesíthettem volna be az ajkakat.

Sietve vezetem a házba, hogy mielőbb a szobájában, az ágyában lehessen, és kialudja ezt az egészet. Ám ő ellenkezik. Nevet, kacag, míg én csendesítem, hogy ne ébresszen fel mindenkit. Nem hiányzik, hogy apám szemei elé kerüljön ilyen állapotban. 

- Maradj csendben, mindenkit felébresztesz – dörrenek rá kissé erőteljesebben a kelleténél.

Kuncog.

Kibaszottul kuncog.

Közelebb lép, felpipiskedik hozzám, ajkai az enyéimeket érintik, de nincs erőm eltávolodni tőle.

- Inkább elhallgattathatnál.

Nagyot nyelek és csak szinte felrángatom az emeletre. Azt hiszem, hogy jobban is megrángatnám, miközben keményen dugom, de vissza kell fognom magam. Bár vér szerint nem, de még is a kishúgom, bassza meg. Bárcsak ne lenne az! Akkor rá tehetném a kezemet édes, formás kis seggére. Míg ujjaim nyoma a bőrében maradnának. 

Hirtelen a gondolataimból kiragad, ahogy a falnak esünk. Fölé magasodom, de még így is ő ural engem, és ez kibaszottul kettős érzést hagy bennem. Tetszik, mert egyszerűen az agyam és a farkamat is megragadja egyszerre csak a tekintetével, és tartok is tőle, mert utálom, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül.

- Kívánlak – fogja meg a kezemet bátran és az öléhez nyomja, mire felnyögök, és csak még világosabbá válik, hogy minél előbb el kell tűnnünk a folyosóról. 

Berántom a szobájába és hagyom, hogy szabadon kezdjen el táncikálni. Azt hiszem, hogy irigylem a benne tomboló érzések kavarodása miatt, de jobbnak vélem, ha az egyikünk legalább észnél van.

- A drog beszél belőled – ismétlem magam, bár fogalmam sincs, hogy őt vagy inkább magamat győzködőm.

Eldől az ágyon és olyan szemtelenül ártatlan tekintettel terpeszt be előttem, hogy a szívem majdnem megáll. A csipke bugyija úgy kerül a földre, hogy még levegőt sem veszek. Figyelem, hogy ujjai játszani kezdenek az ölén, én pedig azt hiszem, hogy ennél szebb látványt még soha nem láttam. A tenyerem ég, hogy megérintse a felhevült, nedves ölet, hogy a nyelvem megérezze az édes ízét. Illata az orromba kúszik, s ekkor eszmélek fel, hogy már a lábai között térdelek.

- Ez nem lenne szabad.

- Ne beszélj hülyeségeket.

- Holnapra meg fogod bánni.

Felül, keze kígyóként fonódik a nyakam köré és húz le magához, hogy a szája a számra tapadjon, és hevesen megcsókoljon. Nyelve az enyémhez ér, minden eddigi tartózkodásom porrá ég és már csak arra tudok gondolni, hogy a szám a száján, a kezem a testén, az illata az orromban, s a szívünk egyszerre ver.