- Gyönyörű vagy kicsikém!
Mosolygom, de a bensőm szorít, szinte már összeroppant. Nagyot nyelek, hogy a könnyek ne találjanak maguknak utat. Mosolyra húzom a számat, mély levegőt veszek, megragadom a csokromat, amelynek illata azonnal az orromba is kúszik.
- Köszönöm – ennyit sikerül kipréselnem a számon.
- Ez a te napod, ma igazán jót fogunk bulizni – már csúszik is le Lorene torkán a sokadik pohár pezsgő. – A bátyám, ha meglát...
- Oké, nincs erre idő – jelenik meg apám. – Igyekezzünk, a jövendőbelid már vár rád.
Mormog az orra alatt, de én csak belé karolok, és hagyom, hogy kivezessen a díszes udvarhelyiségbe, amit a hotel és a szervezőlány tökéltesen alakított ki az ízlésemnek megfelelően. Tekintetem találkozik Harryvel, aki sármosan néz ki a pódiumon, a virágok ölelésében, de a mosolya hiányzik az arcáról. Ennek ellenére látom rajta még innen is, hogy mennyire felfal a tekintetével, ahogyan ez a megismerkedésünk kezdetén is volt.
Mikor még minden rendben volt.
Nem tudom levenni róla a tekintetemet, és tudom, hogy ez nem fog hamar megváltozni, vagy talán soha. Annyira ragaszkodom hozzá mindenhogyan, hogy az már szinte fájdalmas. Ujjaim egyre szorosabban fonódnak a virágok szára köré, hogy lassan megfojtom őket. Kettős érzések ragadnak át, és teljesen elveszem. A zongora kellemes hangja körbe ölel, a kíváncsi tekintettekkel egyesülve, és én csak Harryre tudok koncentrálni, aki annyira magabiztosan, erősen, áll ott, hogy elgondolkozom, mennyire is kell ez nekem valóban.
Olyan szorosan, feszesen tart, mellkasom az övének nyomódik, levegőt is alig kapok, amit sikerül megnyernem, az is az illatával keveredik. Lehunyom a szemhéjaimat és élvezem az egész estét, ami körbe ölel bennünket, még ha érzem is Harryben a feszültséget.
- Valami történt?
- Mi történt volna? – búgja a fülembe, de érzem, hogy valamit nem mond el. Felnézek rá, tekintetünk találkozik. – Ne gondolj bele, élvezd az estét. Ez a tied.
- A mienk – suttogom, ajkai az enyéimhez érnek, de nem csókol meg. Mióta egybekeltünk egy csók csattant csak el. Könnyek gyűlnek a szemeimbe. Észrevettem, hogy amikor az igazi nevemet mondta az anyakönyvvezető, megfeszült, és meredten bámult maga elé.
Tekintetünk egybeforr, de nem szól semmit, halántékon csókol, magához von, és a zenére vezet tovább. Kívülről egy romantikus, szerelmes táncnak tűnhet az egész, de valójában ordítok belül, sírok. Háború dúl bennem, és ha tehetném már most elmenekülnék innen.
Hogy lehettem ekkora ostoba?
Francba!
Harry fedetlen mellkasa annyira neki feszül a csipkének, hogy már megható az egész, a könnyeim elerednek és az jár a gondolataimban, hogy mennyire kicsinyes az egész. Letörlőm az arcomat egyáltalán nem nőiesen, míg tetovált karjával eltol magától egy kicsit.
- Nincs okod sírni, a férjed lettem – közönyösen mondja. – Erre vágytál, nem?
- Ne csináld ezt, kérlek.
Mielőtt bármit mondhatnak, megjelennek a haverjai, és Drew egyből elragad, megforgat. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, de elég nehéz. Harryt követem a tekintetemmel, míg ő vissza se nézve a pulthoz megy megragad egy poharat, ami whiskyvel van töltve, és szinte levegővétel nélkül le is húzza.
- Megsiratott ez a szemét? – fogja kezei közé az arcomat Drew. – Mit tett? Elbánok vele!
- Semmit, csak nagyon szépeket mondott – hazudom rémisztően nagy nyugalomban a srác szemeibe nézve.
- Ajánlom is neki. Egy ilyen szép lánynak, nem is mondhat semmi mást ez a személt. Szerencsés egy nyomorult az én haverom – kacsint rám, és szorosan magához ölel, majd újra táncba invitál. – Látszik, hogy mennyire szeret, különben nem nézte volna el neked azt az aprócska hazugságot.
- Aprócska? – keserű nevetés hagyja el a számat. – Finoman fogalmazol.
- Szeret, megbocsájtott, ez a lényeg.
Vagy ennyire félreismeri Harryt, vagy nem meri bevallani nekem, hogy ez nem egészen így van, de ráhagyom a dolgot, nem hiszem, hogy könnyebb lenne máshogy. Egyelőre nem.
- Igazad van.
Zárom le a beszélgetést, és táncolok, egymást váltják a táncpartnereim. Jönnek az örömapák, a barátok, a rokonok. Mindenki, aki velünk ünneplik a szerelmünk egyesülését, ami talán nem is annyira mesés, de legalább ők így gondolják, mi a többit pedig majd megoldjuk reményeim szerint. Tekintetemmel folyamat Harryt keresem, aki fedetlen mellkasával, csillogó mosolyával és maga jellemével lenyűgözi az embereket.
Csodálva nézem, ahogy testvére lányát felemeli, és a táncparkettre vezeti. A kislány csillogó, hercegnős ruhája csodálatos, hasonlóan egész jelleméhez. Kijelenthetem, hogy a kedvenc emberem lett a családban, s talán azon is túl.
- Miért sírsz?
Carlosra nézek, aki Harry jobb keze és legjobb barátja egyben.
Észre sem vettem, amíg nem említette, és most a kellemetlenség szele csap meg. Nem árulhatom el magam, nem ringathatom magam naivan.
- Boldog vagyok.
Elmosolyodik, közelebb hajol, ajkai a fülem bőrét érintik meg. Jobban magához szorít, levegőt sem veszek, annyira feszít az egész.
- Engem nem tudsz átverni – simít végig a hátamon. – Tegyem helyre a férjedet? Vele vannak gondok?
- Minden rendben? – Harry jelenik meg a végszóra.
Mosolya ellenállathatatlan, itala az ajkain csillog, és szívem szerint oda hajolnék, és lecsókolnám róla. Majd megfordul a fejemben, hogy miért is ne tehetném, hiszen a felesége vagyok, immáron hivatalosan is. Hozzá fordulok, kinyújtom a kezem, a derekára fonom a kezem, ő pedig a vállamon dobja át az övét.
- Persze, csak megtáncoltattam a menyasszonyod... a feleséged, bocsánat – nevet fel, majd rám néz megint, és kacsint. – Tedd boldoggá barátom.
Veregeti meg a vállát és magunkra hagy bennünket.
- Ideje hazamenni – hajtja fel a maradék italát Harry.
A ház elé érve Harry kitárja előttem az autó ajtaját, és ki is segít. Az úriembersége mindig is lenyűgözött, amikor tudom, hogy nála ez teljesen természetesen jön.
- Köszönöm.
Tekintetünk találkozik immáron sokadszorra a ma este folyamán, de talán még soha nem éreztem magam ennyire kellemetlenül, mint most. Előre enged, én pedig a bejárathoz igyekszem, már lehűlt az idő, és nem éppen kényelmes már a cipőm sem, amely a bokámat töri lassan. Váratlanul felkap az ölébe, nyaka köré fonom a kezeimet, míg ő a térdhajlatomnál és a hátamán támaszt meg. Átlépi a küszöböt velem a karjaiban, egészen a nappaliig visz, ahol letesz a földre. Nézem a gyönyörű szemeit, amely elsőként kápráztatott el, amikor találkoztunk. Ujjaim végig szántanak a csupasz mellkasán, az izmai meg-meg mozdulnak az érintésem nyomán. Mintázott, napsütötte bőre, az én hófehér bőröm kellemes kontrasztja. Megfogja a csuklómat, eltaszítja magától az érintésemet, én pedig könnybe lábadt szemekkel nézek arcába. Elhalad mellettem mindenféle szó nélkül, magamra hagy. Menetközben a zsúrkocsiról a kristályüvegben pihenő whiskyt és a lépcsőn kettesével kezdi el venni a fokokat. Követem minden lépését a szemeimmel, és ahogy egyre jobban távolodik, úgy szakít ki egy részt a szívemből.
Megszabadulok a magas sarkútól és követem az emeletre Harryt. Megfogom a ruháim elejét, hogy az orra esést elkerüljem. Csend uralja a házat, és ez fájdalmasabb jelenleg mindennél. A nászéjszakánk kellene lennie, egy forró csókokkal teli, ölelésekbe burkolódzó óráknak, amely csak fájdalmasan gyorsan repülnek el a fejünk felett.
Belépek a hálóba, ahol már kigombolt mellénnyel áll, kezében a pohár pihen, melyen megcsillannak a fényben gyűrűjei, közöttünk a karikagyűrűnk is. Kifelé bámul az ablakon, az éjszakai fényeket vizslatja, beleiszik az italba, ajkai a pohár szélére simulnak és azt képzelem, bárcsak engem csókolna így.
- Mit akarsz? – mély hangja keményen szólít.
- Harry, én...
- Te? – megfordul, hátát az üvegnek dönti, tekintetével a teljes bensőmet felszántja. – Nézz a kezedre – homlokom érthetetlen ráncokba szalad. – Tedd, amit mondtam! – förmed rám, így a kezemre is nézek, amelyen ott csillog a méregdrága gyűrű, a másik drága karikagyűrű mellett. Csodás látvány a kettő együtt, és még csodásabb a jelentése.
Hogy hozzá tartozom.
- Nem értem.
Közelebb lép, lazán közelít, a mellény anyaga táncol teste körül, az izmai meg-meg mozdulnak, de ami ennél jobban megragadja a figyelmem, az a ködös tekintete.
- A feleségem vagy. Diane Styles. Mi a francot akarsz még? – ordítja az arcomba, miközben észre se veszi, hogy a felkaromat szorítja, szinte a csontig hatoló fájdalommal.
A szavak a torkomon akadnak, de a könnyek felszínre törnek. Tekintete talán enyhülni látszik, és a kezemre vándorol, mire elenged, mintha a bőröm megégette volna. A helyére az én kezem kerül és hitetlen pillantásom.
- Menj a vendéghálóba – int és a poharába iszik, amire cseppet sem lenne szüksége.
- Nem kellene többet innod.
- Mit keresel még itt? – az arcomba mászik, a szívem a torkomba ugrik. – Ideje, hogy felébredj és boldog feleség legyél. A kibaszott feleségem!
- Harry, többször el akartam mondani neked, hogy ki is vagyok valójában...
- Ezt már annyira kibaszottul unom, bassza meg – túr feldúltan a hajába, a pohár a falnak csattan, szilánkok esnek mindenfelé. Megragadja az arcomat, az álkapcsomnál fogva kissé megszorít. – Másnak adtad ki magad, miközben az igazat is elmondhattad volna! Mindegy honnan jössz, ha itt – bök a mellkasomra – őszinte vagy, és elrablod a szívem. Mindenki kihasznál, valamit akar. Hát te mocskosul el is érted, amit akartál. Egy gazdag férjed lett – a fülemhez hajol. – Aki gyűlöl téged.
- Te is nagyon jól tudod, hogy mennyire is szeretlek, és minden szavam, érzésem feléd teljesen őszinte...
- Sh ... ne! Nem vagyok kíváncsi erre az üres dumára – elenged.
- Harry..
- Hallgass – perdül meg, mire nem számít, hogy már közelebb vagyok hozzá, és a nagy hévvel a teste az enyémbe csapódik én pedig a szilánkokba lépek.
Megfagy a levegő, míg egy kiálltás hangzik fel a torkomból, és a vér elkezdi a padlót megszínezni.
- Diane..
Felemelem a kezemet, és a könnyeimet visszanyelem és elhagyom a szobát, de csak a fürdőig jutok. Magamra csukom az ajtót és a ruhám alját méregetem. A hófehér anyag pirosba borult, nyomát hagyva a történteknek. A talpam szinkronban sajog a felkarommal, zilált vagyok, zaklatott. Meg akarok szabadulni a ruhától, a könnyektől, amelyek makacsul törnek fel belőlem. Hátra nyúlok, próbálom elérni a ruhám gyönyörű gombsorát, de lehetetlennek tűnik.
Megtámaszkodom a pulton, a fejemet lehajtom, mert nem vagyok hajlandó a tükörben visszapillantani magamra, az összetört lányra, aki darabjaiban van az élete legboldogabb napján.
Fogalmam sincs, hogy jutottunk idáig, de szörnyen fájnak Harry szavai, amelyeket olyan könnyedén vágott hozzám. Tudom, hogy sok mindenről én tehetem, de magamat adtam. Teljesen én voltam, a szívem az övé, és ezzel tisztában kell lennie. Muszáj helyrehozom ezt az egész borzalmat, ami körülöttünk zajlik.
Megrándulok, mikor keze a hátamra simul, a pillantásunk találkozik a tükörben. Borzasztóan nézek ki, a szemfesték elkenődött, egyáltalán nem okozok kellemes látványt. Csendben állunk, ellenben az érzéseink nagyon is hangosak.
Ujjai a gombokhoz érnek, és lassan az anyag enged. Szemeim az övét őrzik, a ruha finom kecsességével engedi el a bőrömet és fedi fel a vállamat elsőként. A derekam köré hull a csipke, Harry tekintete egy pillanatra elkalandozik a mellkasomra, de hamar visszatér az arcomra. Közelebb hajol, majdnem megérinti a szájával a bőrömet, de visszafogja magát. Megfordul és magamra hagy.
Azonnal visszaránt a valóságba a fájdalom, ami belenyilall a talpamba. Ruhám a bokám köré esik, így kilépek belőle és minden más anyagtól is megszabadulva a zuhany alá állok, reménykedve, hogy elmosom a sok keresetlen szót.
A nappaliba megyek, ahol Harryt találom teljesen felöltözve. Éjszaka van, az eskünőnk már jó pár hete volt, de még mindig, mint két idegen, úgy élünk egymás mellett. Sokszor elhagyja a házat és másnap kerül elő. Bosszantó, választ soha nem ad, a kétségbeesés pedig annyira maga alá temet, hogy már magam sem tudom mit kellene tennem.
- Hova mész?
Megtorpan az ajtóban, megfordul. Annyira közönyösen néz, hogy az már szívbemaró.
- Dolgom van – túr bele a hosszabb hajába, a gyűrű megcsillan a lámpa fényében. – Menj, pihenj le.
- Mondd el, hogy hova mész – lépek közelebb, nem engedem el a szemkontaktust. – Ne hazudj nekem.
- Dolgom van, megmondtam – ragad meg a tarkómnál fogva, és azt kívánom száját bárcsak az enyémre tapasztaná.
- Ha megcsalsz, nem fogom megbocsájtani.
- Ne beszélj hülyeségeket azzal a szép száddal – enged el. – Dolgom van, de nem nővel. Menj, alud ki magad, holnap az irodába kell lenned reggel.
- Rendben, ha te, akkor én is ... – az emeletre igyekszem és felrántom a gardrób ajtaját. Elkezdek a ruháim között válogatni, és a tükörbe látom, hogy mögöttem merev arccal megáll a férjem. – Igen?
- Sehova nem mész – jelenti ki.
Megperdülök a tengelyem körül, elé kerülök, lábujjhegyre állok, mintha a magasságkülönbséget így leküzdhetném. Gyenge próbálkozás, de határozott vagyok. Lenéz kettőnk között, az ezüst finom anyagú ruhára, amit kirántottam elsőre, de meg kell hagyni, hogy remek választás.
- Ebbe főleg nem!
- Nem parancsolhatsz nekem.
- A férjed vagyok.
- Tényleg? – nevetek fel és kikerülöm. – Menj csak a kurvádhoz, de ha beigazolódik minden, ennek itt véget vetek – kiáltok. – Kibaszottul nem hurcolhatsz meg.
- Nincs semmilyen kurvám, az isten áldja meg! Te pedig itthon maradsz, megértetted?
Elmosolyodom.
- Persze édesem.
Barátnőm oldalán libbenek be a klub ajtaján, mely belseje lüktet a zenétől. Egyből megmozdul a csípőm az őrült spanyol ritmusra, ami nagyon is közel áll hozzám. A pultnál pezsgőt rendelünk, és a dallam annyival magával ragad bennünket, hogy nehezen álljuk meg, hogy ne vessük bele magunkat a tömegbe.
- Gyere táncoljunk! – húz magával, miután a pezsgő már csak a múltja részévé válik. – Ha már megszöktünk, élvezzük ki.
- Nem szöktünk meg, nem vagyunk rabok a saját házunkban – mormogom az orrom alatt, és intek a pincérnek, hogy töltse újra a poharamat. Amint megtörténik, kortyolok a pezsgő italból és a táncolók közé sodródom Debivel együtt.
Próbálom elfelejteni Harryt, aki valószínű, hogy más lányt tesz boldoggá, utál engem, megvet. Elborítja az agyamat a köd és egyáltalán nem jóértelemben. Felveszem a ritmust, amelyet a testem már szinte önmagától diktál, és úgy érzem, hogy a feszültséget táncolom ki magamból, amely tökéltes átmeneti megoldást nyújt, amíg az alkohol magasan tartja a parti hangulatát.
- Lazulj el – Debi úgy rázza a csípőjét, mint valami lotyó. – Minden rendben lesz. Minden kapcsolatban van néha hétfő, fogd fel így – lendíti a kezét a magasba, és már is visszatér a felhevült ritmusba.
Ott hagyom, hogy a pulthoz lépve kérjek még egy italt, ami talán segít feledni, kikapcsolni, még ha pár órára is. A pezsgő könnyedén gördül végig a torkomon, míg felülök a bárszéken és kényelmesen elhelyezkedem.
- Nehéz este?
Felnézek a bártenderre, aki egy fiatal, korom béli fiú, eléggé helyes, és ha nem lennék mocskosul szerelmes, egy szemétládába, és nem lenne a gyűrű az ujjamon, még talán el is gondolkoznék rajta.
Iszok egy újabb kortyot, és elmosolyodom.
- Mondhatjuk így is. Vagy inkább nehéz hónapoknak.
- És ez segít?
Pillant az újabb pohár italra.
- Nem, nem hinném, de most úgy érzem, hogy szükségem van rá – közelebb hajolok. – Amúgy is, neked ez csak jó, nem?
- Valójában messze áll tőlem szép lányokat részegnek látni, meglehetősen kiábrándító, még ha egy ideig viccesnek is tűnik.
- Meglepő, főleg, hogy egy ilyen helyen dolgozol – mutatok körbe, ahol elég soknak mondható az ittas lányok száma. Meg merném kockáztatni, hogy még fiatalkorúak is ki vannak szolgálva. – Talán akkor jobban állna egy kávézó neked.
- Lehetséges, de biztosan sokkal monotanabb lenne. És ott nem is akadtam volna össze ilyen szépséggel, mint te.
- Ácsi! Azt mondtad, hogy nem preferálod az ittas lányokat, és most kikezdesz velem? Hogy is van ez? – nézek rá komolyan, vagy valami hasonló, miközben újra töltetem a poharamat.
- Messze álljon tőlem – pillant az ujjamon díszelgő kőre, ami nagyon is impozáns. Ezután felnéz és körbe pillant.
- Ne aggódj, nincs itt.
- Megnyugtató, akkor a fejem a helyén marad.
- Kérek még egyet – tolom elé a poharamat.
- Szerintem nem kellene.
- Szerintem nem kellene beleszólnod.
- Remélem, hogy jól szórakoztál.
Elvigyorodom a mély hang hallatán, megfordulok a széken, ügyelve arra, hogy senki ne tegyen betekintést a lábaim közé. Erre a férjuram is figyel, mert úgy áll, hogy az emberektől eltakarjon, ám az ő tekintete letéved a dekoltázsomra. Felnyúlok az álla alá és felemelem az arcát, magamra vonom a figyelmét.
- Cica, az arcom ide fenn van – vigyorgok rá, miközben ő csupasz combomra teszi a kezét. – Másom amúgy sem érdekelt eddig se.
- Ne legyél ostoba – mormogja az orra alatt, és közelebb hajol, szinte már levegővételnyi hely van csak kettőnk között. – Mehetünk?
- Táncolni? – pattanok fel, mire a kezemnél fogva visszaránt.
- Ne szórakozz, induljunk!
- Nem hagyhatom itt egyedül Debit.
Leül, felsóhajt és hagyja, hogy a lányhoz lépjek, aki egyedül táncol a tömeg mélyében. Megfogja a derekamat, belevon a ritmusba, én pedig megadom magam teljesen, de félig minden pillantásom Harryn van.
- Hogy került ide? – Debi döbbenten realizálja, hogy a férjem a pultnál ülve figyel bennünket. Azonnal kapkodni kezdi a fejét, és látom, hogy kiszúrja a saját férjét is, nem messze Harrytől. – Basszus! Mennem kell.
Ezzel magamra is hagy, én pedig egyedül folytatom a táncot, de hamar elkap a hév, látva Harryt lazán ülve, haragos, komoly tekintettel méregetve engemet. Megközelítem lassan, mint a vadász a prédáját. A lábai közé enged, a keze a csípőmre simul, közelebb von. Illata az orromba kúszik, ujjaim a hajába, és a szája a nyakamra. Libabőrös leszek, és belesimulok a tartásába. Élvezem a pillanatot, ami lehet, hogy csupán álom, de akkor is az enyém.
Ujjai teljesen a húsomba marnak, csípőm követi hűséggel a zenének ritmusát, míg el nem távolít kicsit magától, feláll, és az arca már is közönyössé válik. Annak ellenére, hogy tudom, hatással voltam rá az elmúlt percekben.
Mire észbe kapok már kifelé vezet a forrongó tömegen, arra sincs időm, hogy hátra nézzek Debi után, mert már az utcán találom magunkat. Csettint, a parkolófiú pedig úgy ugrik egy kis borravaló reményében, mintha parázs égetné a talpát.
- Ne rángass már – szisszenek fel, ahogy ujjai a csípőmbe marnak erősebben a keleténél. Rám villantja zöld tekintet, de gondolatainak nem ad hangot.
- Szállj be! – tárja ki előttem az utasoldali ajtót én pedig becsúszok a finom bőrre. Az ajtó csapódik mellettem, ő pedig becsúszik a vezetőülésre és indítja a motort. Besorol a forgalomba, ami elég gyér az éjszakai óráknak köszönhetően, így bátran fordulok Harry felé.
- Miért vagy morcos?
A szeme sarkából éppen egy pillantásra méltat.
- Csatold be magad!
- Ne parancsolgass. Különben is csak egy problémával kevesebb lenne.
- Nem mondom el még egyszer.
Közelebb hajolok, ajkaim már szinte az enyhén borostás arcát érintik meg. Keze a combomra simul, igyekszik távolabb tolni magától, de nem igazán sikerül neki, hacsak karambolozni nem szeretne. Az én kezem bátran kalandozik tovább az ő feszes combján, ami érintésem nyomán még feszesebb lesz, egyre közelebb, s közelebb érve az ágyékához.
- Ne feszítsed a húrokat, mert egyszer elpattan, és már csak kapkodni fogod a lélegzeted.
Vörös ajkaim pajzán vigyorra húzódnak, míg közelebb dőlök, fülét éppen érintem.
- Szeretném a levegőt kapkodni.
A gázpedált nem kímélve száguld végig az úton. Megragadom a farkát, felmordul, hirtelen a fékre lép, míg nagy dudaszó csendül fel az épületek ölelésében. Tarkómnál fogva megragad, magához ránt, felnyekkenek, az élvezettől, mintsem a fájdalomtól. Tekintetünk egybefonódik, és az agyamat ellepi a köd. Az alkohol is tombol bennem még, de a vágy, ami a tüzet szítja bennem, mindent elsöpör. Zöld íriszei mélyen hatolnak az enyémbe, és megfordul a fejembe, hogy az ölébe mászok, megoldva minden feszültséget kettőnk között.
- Ülj vissza a formás seggedre, amíg meg tudod azt tenni.
- Édes fenyegetés és vágyálom – suttogom a szájára és a nyelvem végigszánt az ajkán.
Elenged, visszafordul, míg az én szívem a torkomba dobol és ördögi mosolyom játszik arcomon. A gázra lép, és olyan sebességgel közelíti meg a házunkat, hogy versenyzők irigyelnék meg.
Szívem oly hévvel ver, ahogy még talán sohasem. Harry ledobta a slusszkulcsot a bejárat melletti asztalra, a nappaliba vonult, s a kristálypoharak úgy koccantak össze a hévtől, ahogy reszkető lelkem a vágytól. Beljebb lépek, figyelemmel kísérem ajkainak ölelését a pohár peremén, és fellobban bennem a képzelet szikrája, miként érhetnének hozzám rózsaszín ajkai Zöld tekintete találkozik az enyémmel, míg nagyot nyel, vele együtt én is szinkronban, míg közelebb merészkedem hozzá. A cipőmtől már megszabadultam, így a magasságkülönbség jobban kijön, mint eddig, és imádom. Ahogy a karját körém fonja, illata körül leng, és többért esdeklem, pedig még nem is ért hozzám ténylegesen, még is rajongással, türelmetlenül várom.
- Mit kértem tőled?
Elveszem a poharát, felhajtom a maradék italt, a számat megnyalom utána, a szemkontaktust tartom. Szeme elkalandozik a számon, és tudom, hogy mennyire imádja a rúzsomat, ahogyan a színe tökéletesen kiemeli az ajkak formáját. Hogy éppen elképzeli miként is fogadom be a farkát vágyakozón.
- Parancsoltad – helyesbítek. – Én pedig nem szeretem a parancsokat.
Visszaveszi az italt, ahol a rúzsom nyomot hagyott, a szájába veszi a pohár szélét, és a maradékot fel is hajtja. Arcomba hajol, derekamnál fogva a testének szorít
- Biztos vagy benne? – borzongás fut végig a gerincem mentén. Alkoholos lehelete megcirógat, míg kezei szorosan tartanak, ujjai szinte a húsomba marnak. – Imádod a parancsaimat.
Tudom, hogy igaza van, de akkor se fogom bevallani.
Telefoncsörgés szakítja meg a pillanatot, mire kiszakadok az öleléséből, melybe annyira belekényelmesedtem már. Nem veszi le rólam a szemeit, de már válaszol a hívónka, és ez nem tetszik. Női hang szűrődik át a vonalon, és nem tudom felfogni, hogy nézhet ennyire hülyének egyik pillanatból a másikra. Felsietek az emeletre, ahol kissé hangosabban a keleténél bevágom az ajtót, a gardróbba megyek, a ruhám csillogása vakítóan világít rá a sivár jelenre. Egy csipkebugyiban állok a tükör előtt, bokám körül a csodásnak gondolt, még is közönségesbe átvergődött ruhadarab. Melleimet a hajam kusza tincsei takarják, és meg kell hagynom, tetszik a látvány még annak ellenére is, hogy arcom mennyire meggyötört, ezt pedig csak a lelkem állapota tetőzi túl. Mögöttem megjelenik Harry, pillantása az enyém mélyére hatol, közelebb lép, hallom, hogy levegő után kap.
- Elviharzol, ez véleményed szerint mindent megold?
- Hogy a férjem inkább a telefont választja, mintsem, hogy kielégítsen?
Határozottan közelít meg, nem megszakítva a szemkontaktust. Két ujját az oldalamhoz érinti, a bugyim vonala alá csúsztatja, majd elengedi és lassan felfelé kezdi el a bordáim irányába. Kiráz a hideg, még többért sóvárog a testem, s a lelkem. Mellkasának dőlök, belesimulok minden érintésébe. Ostoba ribancként viselkedem. Egy kiéhezett nőként, de az vesse rám az első követ, aki nem így tenne a helyemben.
- Soha nem választanék tehelyetted mást – mormolja a bőrömbe.
Fogai a nyakam bőrét karcolják, a nyelve az enyhén felsértett bőrön táncol. Levegő után kapok, de a tekintetem nem tudom levenni a tükörképünkről, amely annyira felszítja a vágyat bennem, hogy nehezen tudom kontrollálni magamat. Fenekem billen, ágyékának simul, a vágyamat felkorbácsolja, míg a fogi a húsba marnak, a fájdalom mélyre hatol, és teljesen átadom magamat neki.
- Nézd meg mennyire gyönyörű vagy. Tudod milyen nehezemre esett visszafogni magam? Felfaltalak volna az első adandó alkalommal – szavai megbabonáznak, a ködön túl elérnek hozzám és még jobban a mélybe rántanak, s egyszerre emelnek fel. - Csak képzeld el, hogy mennyire finom lesz, mikor benned leszek.
Megmarkolja a melleimet, melyek olyan tökéletességgel simulnak a kezébe, hogy már fájdalmas nézni. Meghajlok előtte, még többet akarok. Arcom pirospozsgás, szívem olyan hévvel jár, hogy félő, infarktust kapok hamarosan, ettől a számomra tökéletlenül tökéletes férfitől. Tenyere végig csúszik a testemen, az ölemet markába fogja, belesimulok, nedvességembe merül, csókjai fogva tartanak igéző tekintetével együtt. Nem tart sokig, mert szembe perdít magával, a tükör felületének taszít, keményen megragadja az államat és olyan hévvel csókol meg, hogy a maradék józan gondolatomnak is búcsút mondhatok.
