Küldöm el az üzenetet, és most már tényleg szánalmasnak érzem magamat. Hetek vannak mögöttünk, és úgy érzem, hogy megragadtam. Megragadtunk. Az, hogy menekül előlem felbosszant, de talán még túlságosan is finoman fogalmazom meg magam.
Iszok a poharamból, a bor könnyedén gördül végig a torkomon, ezzel még jobban kuszálom össze a gondolataimat, az érzéseimet, és legfőképpen a vágyaimat. Makacs vagyok, ezt már páran közölték velem, de az, hogy ily módon használjanak ki, és hagyjam is, na az nem én vagyok.
- Megint sikeresen lerészegedsz?
- Az első pohár borom és az utolsó is! Írtam neki megint, nem válaszol. A világ kibaszott másik végén van, kitudja, hogy mit művel! Elmenekült előlem.
- A puncid kellett neki szívem, azt meg is kapta párszor. Mit vártál?
- Tudod jól, hogy ez...
- Bonyolult – fejezzük be egyszerre a mondatot.
- Mindig ezzel nyugtatod magad, de a bekattanás határán vagy, és ez nagyon nem tetszik nekem.
- Szánalmas vagyok – sóhajtok fel, és kortyolok egyet.
- Ki kellene szakadnod ebből az önsajnálatból. Az a pöcs nem tudja, hogy mit akar, és csak a farka vezérli. Meg sem érdemel téged.
Hátra döntöm a fejem a kanapén és lehunyom a szemeimet. Mély levegőt veszek, remélve, hogy az elmém tisztul és abba hagyok ezzel a sok szar önsajnálattal, bánattal.
Pittyen a telefonom, de hiába kapom rá a tekintetem, az üzenet válasz nélkül marad most is. Az értesítés azonban egy hír portál új posztját jelzi, melyet meg is nyitok. Felegyenesedem, a bort az asztalra teszem, és olvasni kezdem a cikket, de türelmetlen vagyok és lejjebb megyek az oldalon.
- Ugye nem a pletykarovatot olvasod?
- Itt van.
- Tessék?
- Nem japánban van, hanem itt – felnézek Lisára. – Itt van a városban.
- De hát nem valami nagy bizniszt bonyolít a világbirodalom fejeként? – kapja ki a készüléket a kezemből. – Reméltem, hogy csúnya lesz mire visszatér, és kiábrándító, de még mindig egy DÖG.
Felnyögök.
Ezzel egyáltalán nem segít a helyzetemen, főleg, hogy csak jobban sóvárgom utána.
- Ki ez? – szalad ráncba a homloka. – Ismerős, de eléggé szemcsés a kép.
- Fogalmam sincs, gondolom egy újabb csaj, akinek a nyála csepeg utána, ő pedig pár nap múlva túl is lép rajta.
- Oké, elég itt az önsajnálat leitatásáról. Ma van az estély, amit mondtam neked.
- És már akkor is mondtam, hogy mennyire nincs kedvem oda menni. Tudod jól, hogy miért nem – iszom meg a maradék boromat.
- Tovább kell lépned. Már hetek teltek el, ez a pöcs lelépett szó nélkül, arról nem is beszélve, hogy az üzenetedre se böfögött semmit.
- Kinek is kellene egy támogató barátnő? – teszem fel a költői kérdést, miközben felállok a kanapéról, hogy a konyhába menjek és letegyem az üres poharamat.
- Szóval mibe jössz?
- Ő, semmiben?
- Hát úgy biztos, hogy akadnak pár férfi, el se kell menni a villáig.
- Humoros. Komolyan Liz... Az a hely nekem...
- Tudom, vele jártál oda. Az ő helye. Pont ezért kell oda mennünk, lássa mit is szalasztott el.
- Nem mondta senki, hogy ott lesz ő is. Az esetek többségében nem jár az estélyekre.
- Persze, mert a puncidban való időtöltése jobban lefoglalta, de ez most megváltozott – tekeri fel a hangerőt, és a zene sokkal erőteljesebben zengi be a teret.
Csípőjét riszálva indul a szobám irányába, onnan is tovább a gardróbba, miközben a zene szövegét énekli, amit annyira szeretünk mind a ketten. Olyan fenékrázást nyom le előttem, hogyha férfi lennék, lehet, hogy kapnék a lehetőségen, de így csak legyintek egyet a domborulatára, és arrább taszítom a felakasztott ruháim elől.
- Csinosat válassz!
- Nem fogom túlgondolni – akasztom le a selyem anyagú fekete ruhámat, mely a hátán csupán két falatnyi pánt fut, és tartja meg rajtam az anyagot.
- Klasszikusan dögös – ért egyet, és átandalog a saját lakrészére, míg a szandálom pántját igazgatni kezdem.
Az autó behajt az igazán impozáns vaskapun, de még itt is a sok égbe meredő fa szegéjezi az utat, és semmit nem látni a sötétben a gyér útkivilágításon kívül. A fákat alulról világítják meg, mintha egy jó thriller film bevezetőjét látnám, melynek a főszereplője én magam vagyok. Talán hasonlóan is érezném magam. Enyhén bódult állapotban. Fogalmam sincs, hogy miért is mondtam igent a mai estére, de itt vagyok, a selyemruha a testemre simul, a magassarkút, mintha ezeréve nem viseltem volna, olyan kényelmetlen, pedig még csupán pár métert sétáltam benne az autóig.
Feszengek.
Rámtör az idegesség, a bor nem volt elég.
A retikülömet szorongatom, és igyekszem győzködni magamat, hogy nem tévedésből vagyok itt, s ma jól fogom érezni magamat. Reménykedve benne, hogy nem futunk össze nem kívánt személyekkel. Eddig a hiánya miatt sírtam, most könyörgőm magamban, hogy ne legyen itt. Nem igazán vagyok az a személy, akinek komoly bátorítás kell, de ma valahogy szívesen fogadnék pár bátorító szót, a lekísérő italok mellé.
- Idáig hallom a gondolataid. Fejezd be!
- Ígérd meg, hogy kibaszott jól fogom magam érezni ma!
- Kislány, bármit megígérek neked, csak élvezd. Te is tudod, hogy milyen alakok szoktak itt lenni, biztos vagyok abban, hogy akad egy-kettő a kezedbe.
Elmosolyodom, bár úgy érzem, hogy nem teljesen őszintén teszem.
Előveszem a kis tükrömet és a biztonság kedvéért ellenőrzöm a sminkemet. A vörös rúzsom tökéletesen emeli ki ajkaimat, ahogyan imádom.
Ahogyan imádja.
- Austin?
- Fogalmam sincs – sóhajt fel bánatosan. – Hidd el akartam szólni neki, de akkor Alexander is megjelenik, és tudom, hogy megölnél akkor. Majd utána rámászok.
Megállunk.
Kinézve a hatalmas kastélynak is nevezhető épület tárul elém, melynek ajtajában öltönyös fickók vannak szigorú tekintettel az arcukon. Megjelenik egy hasonló fickó, és kitárja előttem a kocsi ajtaját. Kisegít, megigazítom a ruhámat, és rendezem magam.
Össze kell szednem magam.
- Köszönöm.
- Na, indulás befelé – Lisa karol belém és a lépcsőkön lépkedve fel, a nevünket már közli az ajtónálló két férfival, aki közül az egyik biccent, és kitárják előttünk az ajtó két szárnyát. A zene már is arcul csap bennünket, de még kellő hangzással. Az előtérben vagyunk, ahol biztonságiak vannak, és a recepció.
- Hölgyeim – egy maszkos alak áll a pult túloldalán, és egy-egy bársonyzacskót vesz elő. – Kérem a telefont helyezzék bele, a pénztárcájukkal, kulcsokkal együtt.
- Miért is? – dönti oldalra a fejét Lisa, és incselkedni kezd a maszkot viselő férfivel, aki nem éppen vevő a barátnőm viselkedésére. – Beleírod a számod?
- Hölgyem, kérem mindent pakoljon a zacskóba, vagy takarodjon innen.
- Fogalmad sincs, hogy kik vagyunk?
A férfit egyáltalán nem hatják meg a barátnőm szavai, amit meg is tudok érteni. Pár alaklommal igaz, hogy jelen voltunk az estéken, de akkor Alexander oldalán érkeztem, ahogyan ő Austinén.
- Ne csináld a balhét – veszem el a saját vörös bársonyzacskómat, és elkezdem belepakolni a tárgyaimat, mire a férfi egy fém bilétát nyújt át nekem.
- Ezzel tudja a távozásnál kiváltani.
Biccentek, bár pontosan tudom a menetét a dolgoknak, annak ellenére, hogy akkor nem hoztam magam soha semmit, amikor Alexander kíséretében voltam itt.
Úgy érzem, hogy valami keményebbre van szükségem és ki is kérem az italt a pultnál, aztán már a táncolok körében találjuk magunkat. Szerencsére ez a hely nem olyan dugig van, mint a szokványos belvárosi klubok. Talán ez is az előnye a luxus szórakozóhelyeknek, már ha csúfolhatom így Alexander tulajdonában álló létesítményt.
Kezek csúsznak a testem köré, az és kezemben a pohár pihen, olvad a jég, és csúszik a Jameson. Eltévednek a kezek, az enyém az égbe emelkedik, Lisa hozzám simul, miközben úgy érzem, hogy körbevesznek bennünket, jobban, mint azt illene. Ködös az elmém, a pohár pereme az ajkaim közé kerül, az ital könnyedén kerül a nyelvemre, s onnan tovább.
A hideg szalad végig a testemen, tengelyem körül megfordulok, Lisa teste az enyémhez simul, nyelvem végigszalad a számon, az utolsó csepp whiskyt is magamba fogadom, míg enyhén ködös tekintetem végigszalad az emberek sokaságán. Mivel sok mindenkin maszk van - ami a férfiakat illeti -, így is érzem a testemet izzani.
- Itt van – ennyit mondok Lisának, akinek a nyakában lóg a kezem.
- Akkor rázzad azt a segget!
- Ki engedett be ide benneteket? – haragos hang áttöri a zenének erejét.
Megállunk és a maszkos alakra nézünk, aki leemeli az arca elől a fekete-fehér maskarát. Lisa távoldoni kezd tőlem, de tiltakozásából hamar leszűröm, hogy Austin az, aki megragadta.
- Csajos este szivi, nyugi este veled alszom. Vagy inkább reggel – hagy egy nedves csókot a száján. – Most pedig a barátnőmmel akarok lenni. Hess.
Visszaesik az én kezeim közé, és énekelni kezdi a zenét.
Drink it up, I know you're thirsty (Thirsty) ...She said, "Baby make it hard, but don't hurt me”
Austin mögöttünk áll, én pedig lehúzom a maradék whiskyt is és énekelni kezdem a szöveget a barátnőmmel. Bármennyire is elit a klub, annál mocskosabbak a lejátszott zenék szövegei.
Imádom.
Austin visszahúzza a maszkot az arca elé, távolodni kezd. Most már biztos vagyok benne, hogy Alexander is itt ólálkodik valahol. Az ő pillantásait érezem testemen.
Nem baj, nézzen csak.
Fogalmam sincs, hogy honnan, de egy teli pohár kerül a kezembe, én pedig boldogan kortyolok a borostyán italba. Hajamat oldalra vetem, ezáltal a szabadon levő hátam teljesen megmutatkozik. Melegem van, de jól is esik mutogatni magamat, már amennyire ez annak minősíthető. Ha már játszunk, akkor játsszunk.
- Érzem, hogy itt van – bukik ki belőlem, mire Lisa teljesen nekem simul, és elhesseget egy kezet, ami éppen a csípőmre akar simulni.
- Nem a te fajtádat kedveli – kacsint az idegenre, akiről fogalma sincs, hogy ki, hiszen az arcát nem látjuk, de biztosan állíthatom, hogy nem a megfelelő személy az.
Last thing I remember is our beautiful bodies grinding off in that club... Drunk in love
- Elszaladok a mosdóba – mondja Lisa.
- Menjünk.
Nincs kedvem egyedül táncolgatni, és úgy érzem, hogy szükségem van a támaszra mindenféle értelemben. Elszakadunk egymástól, ahogy átérünk az embereken, és a folyosón megiszom az italom, s visszafordulok, hogy a pultra helyezzem, mielőtt a mosdóba megyek. Ám visszafordulva bele ütközőm az életem sziklájába.
Beleremeg a testem és a lelkem is egyszerre. A magas szandálom ellenére is fel kell nézem, és a hideg maszk tekint le rám, ám a szemrészén tökéletesen érzékelem a végzetemnek nevezet barna szemeket.
Megfordulok, és elindulok az emeletre Lisa után. Eléggé nehezemre esik a lépcsőzés, de oda figyelek, és biztosan fel is érek az emeletre.
Ki az ördög tesz egy klubba az emeletre mosdót?
Persze költői a kérdés.
De mindenképpen fel fogom tenni a sok kérdés után, amit rá fogok ömleszteni Alexanderre.
Hátra-hátra pillantok, de sehol sem látom meg, ami jó jel. A mosdónál azonban sorban állnak a lányok, én pedig türelmetlen, és részeg vagyok. Tovább megyek, és szerencsémre a keresett ajtót nyitva is találom, besietek, becsukom és a mosódba megyek. Sötétség uralja a helyiséget, és a mosdóba oltok egyedül villanyt. Nem szándékozom itt időzni a kelleténél tovább.
Stumble all in the house tryna back up all of that mouth .. That you had all in the car, talking 'bout you the baddest bitch thus far
A hideg szalad végig a gerincem mentén, ahogyan a meleg lehelet éri a tarkómat. Lehunyom a pilláimat, a homlokomat az ajtónak támasztom, és feladom.
Szám mosolyra húzódik, annak ellenére, hogy tudom, nem látja.
- Kibaszottul ne játsszál velem! – jelentem ki, bár a hangom nem olyan határozott, mint szeretném. – Kereslek, cseszel rám, és megjelensz!
Megfordulok, a karja a csípőmön a másik a kezeimet fogja hátra a csuklómnál fogva. Nem mond semmit. A kintről beszűrődő zene, ami némileg megtölti a szobát. Az ágyon találom magamat, a sötétség ellenére pedig a szememre egy szemkötő kerül. Hallok egy halk csattanást messzebbről, de a testem fölöttem rajtam. Keze a combomon csúszik fel, de a selyem magától is megteszi az utat, így nem igazán kell megerőltetnie magát.
Rám hajol, szája a bimbón, a keze a csipkén, mely már csak egy reccsenéssel jelzi, hogy a múlté. Széjjelebb tárom a combjaimat, és a hűvös megcsap, ujjai simogatni kezdenek, finoman, s egyszerre durván ér hozzám. Hátam ívben hajlik meg, mindent neki adok. Ő pedig mindent nekem ad.
- Mocskosan játszol – sírok fel.
Száját combom tövében érzem meg, és nyelve már is az ölemben merül el. Nem kímél, én pedig annak ellenére, hogy csukott szemmel fekszem, szédülni kezdek. Egyik lábamat a vállára teszem. A szívem a torkomban dobban, míg fájdalmas emlékek ködösen lepik el az elmémet. Beleremegek minden érintésébe, és még többre vágyom, miközben tudom, hogy ez messze nem helyes.
- Akkor nyalj ki keményen, és tűnj el!
Engem is meglepnek a szavak, melyek elhagyják a számat, főleg, amikor arca enyém fölött terem, nyelve pedig ezúttal a számba nyal, és vissza is tér a hiánytól sajgó csiklómhoz. Mocorgásomnak köszönhetően elengedi az egyik kezemet, mire a hajába túrok, ő pedig az orgazmus felé taszítva éri el, hogy elveszítsem az eszemet még ennél is jobban.
Amikor magamhoz térek, egyedül találom magamat a besötétített szobában. Széthasad a fejem, és arcomat a párnába fúrom. Próbálok mozogni, de minden porcikám sajog. A hátamra gördülök, és Alexandert sehol sem látom, a fürdő is sötéten tátong a szoba túlsó felén. Kezem kinyúl, a párna hideg, a lepedővel együtt, de ujjaim arrább sepernek valamit.
Felkönyökölök, és értetlenül meredek a fotókra, melyek mellettem hevernek és engem ábrázolnak. Felülök teljesen, a takarót a testemre húzom, menedéket keresve, mikor az ajtó nyílni kezd lassan.
- Alexander?
