A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2016. június 18., szombat

Green Bay Packers vs. Chicago Bears


– Még mindig nem hiszem el, hogy képes vagy elrángatni magaddal – nyög fel fájdalmasan barátnőm, a taxi bőrülésébe simulva, Wisconsin állam, Green Bay városának főutcáján levő forgalmában.
– A két legjobb csapat csap össze! Muszáj lealázniuk a Packers játékosait, és mennyivel jobb lesz, hogy ezt a vereséget a saját stadionunkban kell elszenvedniük!
– Nem értem, hogy miért is ide költöztél Chicago helyett – emeli égnek az kék tekintetét.
– Igen, valóban a szüleimnek, kiskoromban tudnia kellett volna, hogyha felnövök melyik futballcsapat lesz a kedvencem – helyeselés közben megigazítom a baseballsapkámat, amelyen a Chicago Bears emblémája található.
– Annyira nyomasztó vagy! – nevet fel. – Inkább hadard el a legfontosabb szabályokat, legalább addig is hasznos információk hagyják el a szádat.
– Ez a nyomasztó! Amerikai vagy, és a nemzeti sportnak az alap szabályaival sem vagy tisztában! Ki kellene hajítanom téged a taxiból – méltatlankodok, de mind a ketten hangosan felnevetünk, mellyel még jobban magunkra hívjuk a sofőr figyelmét.
– Akkor nem lenne társaságod, és elvesznél a sok őrült focirajongó között.
– Valóban – bólintok, és a zsebembe csúsztatom a telefonom. – Nos, valójában mit akarsz tudni? – nevetek. – Olyan hosszú, és száraz a szabályzat. De, ha ezt tudom előbb, hogy ennyire tudatlan vagy, akkor már hetekkel ezelőtt kinyomtattam volna neked.
– Ne legyél nevetséges – lök oldalba. – Csak pár dolgot, úgy is elfelejtem mire odaérünk.
– Két, tizenegy fős csapat van, de ezek külön, az edzőkkel meg minden ilyen mellékessel együtt nagyjából hetvenen vannak. A játékidő, négyszer tizenöt perc és futóórás. Akkor áll meg, amikor a labda földet ér a passzt követően, ekkor támadás átadási jog is van, és, ha az utolsó negyedben a játékos, a játékterületen kívülre viszi – magyarázás közben mutogatok is, míg barátnőm jót mosolyog, és bólogat, bár tudatában vagyok annak, hogy már most az első mondatom lényegét nem tudná visszamondani. – Negyven másodperc van a támadó csapatnak, hogy támadást indítson. Öt yardonként egyenes vonalak keresztezik a pályát, úgynevezett hashmarks, ami a labda pontos helyét jelöli, ha onnan indul a támadás.
– Oké, ez tényleg unalmas – nyög fel fájdalmasan, s letekeri az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussunk. – Valami izgalmasabb?
– Ezeket muszáj tudnod!
– Fogadni merek, hogy te vagy az egyetlen nő aki ezzel tisztában van – horkan fel. – De folytasd!
– Rendben. A kezdőrúgást követően a futó csapat futó embere elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum négy lehetőségből minimum tíz yardot kell előrevinnie a labdát. Ha ez nemsikerül, akkor az ellenfél következik.
– Aha. De pontot még mindig nem szerzett senki – jegyzi meg.
– Mindennek megvan a maga ritmusa.
– Igen, de a lényeg még is a pontszám – pillant rám, a száját széles mosolyra húzza.
– Valóban, de ha nézed a meccset, és ezeket az alap dolgokat nem tudod, honnan fogod tudni, hogy mi miért van?
– Vannak kommentátorok – mutat rá a dologra. – És, ha nem kényszerítesz, nem nézek ilyeneket. Egymásra ugranak, és szinte összeverekednek.
– Feladom – emelem fel nevetve, védekezően a kezeimet.
Felnevet a férfi, mire mind a ketten ránézünk. A visszapillantóban találkozik a tekintetünk, és azonnal el is hallgat. Barátnőm az orra alatt elmormolja, hogy nem illik az utasai társalgására különösebb figyelmet fordítania, míg én csendben maradok, és kipillantva az ablakon, szerencsére megpillantom a stadiont.
Kiveszem a táskámból a jegyeket, és az egyiket átnyújtom barátnőmnek, aki forgatni kezdi, de végül semmit sem fűz hozzá. Leparkol a férfi, mondván, hogy közelebb már nem tud menni, én pedig megköszönöm a fuvart, és fizetek. Már most hangzavar, rengeteg ember, és rendőri felügyelet amely körülveszi a Lambeau Field névre hallgató monumentális sportlétesítményt.
A tömeg hatalmas, és szinte furakodnunk kell a kapukig. Már majdnem egy órája elkezdték beengedni az érdeklődőket, hiszen nem kétség, hogy nyolcvanezer ember mire elfoglalja a helyét, nem két perc, és az sem kétség, hogy a mai meccs telt házas nézőtérrel fog rendelkezni.
– Érzed ezt a lüktetés, ahogyan minden ember ideözönlik, hogy megnézhesse a meccset? – csillogó tekintettel, hatalmas lelkesedéssel hagyják el a szavak a számat.
– Még jó, hogy alig éri el a lakosság a százezret, mi lenne, ha nagyobb lenne a lakosság?
– Annyira lehangoló vagy ma!
Sorra kerülünk a kapunál, átnézik a táskánkat, bár a kicsi méretének köszönhetően hamar átlépjük a kaput, és már is benn vagyunk. Füttyszók, éljenzések hallatszanak, és kisebb összeszólalkozások. Mi pont határvonalon levő szektorban vagyunk, így nem messze a mellettünk levő kapunk a Packers szurkolói csekkolnak be.
– Remélem a verekedésből kimaradunk – pillant hátra a válla felett barátnőm.
– Akik már itt csinálják a cirkuszt, be sem engedik, nyugi – fogom meg a kezét és az épület bejáratának irányába húzom, mielőtt még megfutamodna a mai meccsnézés elől.
– Nem nyugtat meg, hogy a szunnyadó oroszlánokat beengedik, és meccs közben csinálják majd a cirkuszt.
– Ne parázz, semmi bajod nem lesz. Voltam már ilyen meccsen, és még élek. Inkább szerezzünk valami nasit – azonnal célba veszem a büfét, s amíg a sorunkat kivárjuk, a kínálatot kezdem el szemlélni.
– Sok kukoricát vegyél – mormolja, mire rákapom a tekintetemet. – Mi van? El kell foglalnom magam valamivel.
Nem teszek semmilyen megjegyzést, mindössze kivárom a soromat, majd a fiatal lánynak elkezdem hadarni, hogy mit és mennyit kérek. Két adag kukoricát nyomok a mellettem álló lány kezébe, és a kedvenc italát, míg magamnak két zacskó mogyorós M&M's-et kérek egy palack, hűs vízzel. A számlát rendezem, s a jegyemre meredve nézem, hogy hova is kell mennünk. Előre megyek, míg barátnőm már a szájába is töm egy maréknyi sós popcornt. Amint felérünk az ülőhelyekhez, lesétálok a lépcsőn, és a megfelelő sort meg is keresve, előre engedem a barátnőmet, aki leül a kettes, én pedig mellé, az egyes székre.
– És még kényelmetlenek ezek a székek – motyogja inkább magának, mintsem nekem, de én tisztán meghallom a szavait. Az egyik kukoricás tasakot a lábai mellé helyezi az italával együtt, míg a másikba folyamatosan belenyúl, olyan gyorsasággal, mintha valaki az ő kukoricájára hajtana.
– Ennyit még a te hátsód is kibír.
– Soha nem lehetsz ebben annyira biztos. Tudod, hogy a kényelem az elsődleges!
– Oké, inkább tömd a szádba a kukoricát.
Lepillantok a pályára, és az órámat is ellenőrzöm, s megállapítom, hogy már röpke idő, amíg a meccs kezdetét veszi. Csupán egy-két ember, akik még szállingóznak felfelé a lelátóra, de szerencsére a mi sorunkba egynek sem szól a jegye, így a kényelmetlen, műanyag székeken ülve egyre türelmetlenebbül várom a kezdőrúgást.
– Lehetséges, hogy az ellenfél szurkolóinál dögösebb pasik vannak, mint nálunk? – suttogja, mire ránézek összevont szemöldökkel.
Nem engem vizslat, hanem a hátam mögött tekinget el. Mielőtt bármi szó is elhagyná a számat, követem a tekintetét, és én is abba az irányba pillantok. Nem kell megkérdeznem, pontosan tudom, hogy melyik az a srác, aki felkeltette az érdeklődését. Szőke haja, és széles vigyora első pillanatba a barátnőm szívébe lopta magát, ebben teljesen biztos vagyok. Egy farmer, kissé térd fölé érő nadrág, ing, és egy Green Bay-es baseballsapka, míg a szemeit egy bogártekintetre emlékeztető Ray Ban szemüveg takarja. Pár sorral ülnek feljebb, mint mi, a haverjával, akinek a sötét haja egy copfba van összefogva a tarkóján, míg felsőtestét egy mez takarja, s hosszú lábait fekete nadrág. Ő ül a szélén, így látom, hogy a lábait viszont egy chelsea, barna csizma fedi. Mind a kettőjük valóban stílusos, meg kell hagyni.
– Ne bámuld az ellenséget – sziszegek, ahogyan visszafordulok felé.
– Te is megnézted őket.
– Ne felejtsd el, hogy te voltál, aki felhívta a figyelmemet az egészre.
Szóváltásunkat a Himnusz első dallama, amely megszakítja. Felállunk, mire barátnőm felrúgja a lábánál találkató popcornos papírtasakot. Szitkozódni kezd, majd lehajol, é megpróbálja megmenteni a sós falatokat. Körülöttünk minden szem ránk szegeződik, míg én kilépek a sorból a barátnőm rugdosásának, és lökdösődésének köszönhetően.
– Állj már fel! – szólok rá halkan.
– Jól van, ne idegeskedj már – szól rám, de még mindig térdel a sorok között.
– Ezért nem kell lányokat hozni egy ilyen helyre – jegyzi meg valaki, én pedig azon nyomban gyilkos pillantással körbepásztázom a körülöttünk lévő embereket.
Ahogyan fordulok, és mindenki a szikrázó szempárommal találkozik, senki sem tesz megjegyzést. Teljes kört kezdek el leírni, de nem kell sokáig forgolódnom, ugyanis hamar kiderül, hogy ki is tett érces megjegyzést a jelenlétünkre. A két srác jót nevet, s a tekintetem ez smaragd szempárral találkozik. Nehezen tartja vissza a feltörő nevetést, míg a barátja önfeledten ad hangot a jókedvének. Elfordítja a fejét, és leülnek. Mélyen magamba szívom a levegőt, s visszapillantok a térdelő lányra, aki most áll fel, közben leporolja a nadrágját, és a hajába túr.
– Összeszedted magad?
– Befejezhetnéd a házsártoskodást – mormolja az orra alatt, s leül. – Én teszek szívességet, szóval a kukoricámat megérdemlem.
– Megérdemled, de most nézzük a meccset, kérlek.
Már a pályán van a csapat, és a kezdőrúgásra vár mindenki. Amint megtörténik, az ellenfél csapatából a visszahordó elkapja a labdát, míg a tíz csapattársa blokkolni igyekszik az ellenfelet, hogy minél több yardot haladjon előre.
– Nem hiszem, hogy ez nekik annyira kibaszottul jó – jegyzi meg elhúzott számmal a mellettem ülő lány, aki még a kukoricáját is elfelejti a heves játéknak köszönhetően.
– Blokkolják az ellenfelet, hogy minél több yardjuk legyen – informálom, míg a szemeimet a pályán tartom.
Az események haladnak, a szurkolók hangosak, a popcorn és az M&M's pedig vészesen fogy. A támadó és a védekező csapat beáll egymással szemben, az alapvonallal párhuzamos képzeletbeli vonalhoz, amelynek a helyét a labda adja meg, amely közöttük van, és innen számolják a tíz yardot. A labdát feladja a center az irányítónak, ő pedig tovább passzolja az elkapó irányába.
– Vadállatok! – kiált fel barátnőm, és feláll a helyéről, míg a pályán egymásra vetődő játékosokat figyeli.
A Green Bay a következő percekben szerez hat pontot a Touchdown-al, majd egy húsz yardos kísérlet a kapuval szemben, és egy jutalompont is hozzájuk csapódik. Felkiáltok, és felállok, míg idegességembe felrúgom a barátnőm által nehezen összeszedett kukoricát. A sárga kendő a földre kerül, és a szabálytalanságra hívja fel a bíró a figyelmet. A Chicago Bears most a védekező, de az egyik játékos a labda megindulása előtt bemozdult, így öt yardot vesztenek a területükből, és annál a képzeletbeli vonalnál áll fel újra a fal, ezzel a Green Bay előtt nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy Touchdownt szerezzenek.
– Most ez mi? – barátnőm értetlenül néz rám.
– Büntetés mindig területvesztéssel jár. Ez lehet öt, tíz vagy pedig tizenöt yard – hadarom.
– Morci kislány, tudni kell veszíteni – hallom meg a mély hangot, amely megjegyezte, hogy semmi keresnivalónk itt.
Felé fordulok, és a zacskóból egy maroknyi csokoládét hajítok felé, mire a szőke elneveti magát, és elkap pár szemet, melyet a szájába is dob.
– Igazán édes vagy, de megvagyunk, köszi – kacsint rám, én pedig morogva fordulok vissza.
– Nem baj fiúk! Még nyerhetünk! – kiáltom és tapsolok a többi szurkolóval együtt.
– Nem adja fel – újra az a mély, fülbemászó, s kellően irritáló hang, amely a tömeg zajában is tökéletesen hallható. A csipkelődő szavai felbőszítenek, de nem adom meg neki az örömöt azzal, hogy újra rápillantok, hogy lássa a dühös tekintetemet.
A Chicago Bears szerez egy Touchdownt, amire még lelkesebb leszek, és egy újabb mogyorós golyót dobok a számba. Éljenzek, és lelkesen szurkolok a csapatomnak, míg a barátnőm néha a kezemhez kap ijedtében, amikor erősebben mennek egymásra a játékosok. A pálya szélére is kisodrónak, mire onnan mindenki hátrálni kezd.
– Sajnálat, és kegyelempont – újabb megjegyzés, én pedig szinte már robbanok. Tudom, hogy miattam csinálja, hiszen élvezi a reakciómat, amely egy-egy beszólása után robban bennem.
– Ne vedd fel – teszi a kezemre a kezét barátnőm.
– Irritál! Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Direkt csinálja!
– Mondtam, hogy nagy fölénnyel vezetnek majd az első negyedben már – újabb megjegyzés, tökéletes Touchdown belém.
Elkap a méreg, s megragadom az első dolgot, ami a kezembe kerül. Fellépek pár lépcsőfokot, és a pohár tartalmát ráborítóm. Az alkohol szaga azonnal az orromba kúszik, mire rájövök, hogy a mögöttem levő srác sörét emeltem el. Az áldozatom végighúzza a kezét az arcán, én pedig elszáguldok mellette, hogy a ragacsosságot megelőzzem a kezemen. Még mindig forr bennem a düh, a lépcsőket lefelé kettesével szedem, míg hallom, hogy újabb pontszerzés történt a pályán.
A most üres folyosón megnyújtom a lépteimet, és a végére érve az ajtót erőteljesen lököm be. Megnyitom a csapot, és a hideg víz alá dugom a kezeimet, amely a sör szagától bűzlik. Szappanból is nyomok egy keveset, bár nem tudom megmondani, hogy melyikük az orrfacsaróbb. Kirángatok pár kéztörlőt a tartóból, és a nedvességet a kezemen felitatom. A tükörbe pillantok, amint hallon, hogy valaki átlépi a helyiség küszöbét.
– Engem kibaszottul nem szerethetnek az égiek – nyögök fel fájdalmasan, és a szemetesbe hajítom az elhasznált papírokat.
– Gondoltam, hogy lejátszhatnánk a saját meccsünket. Nagyon felszívtad magad a csipkelődéseimen – féloldalas mosolya jelenik meg az arcán.
– Ez a női mosdó, és a másik térfélen állsz, szóval jobb, ha visszamész, és a fölényes csapatodnak drukkolsz.
– Tudni kell veszíteni – kacsint rám, s pár lépéssel meg is szünteti a közöttünk levő távolságot. – De nem utasítok vissza egy visszavágót.
– Ezek az ócska szövegek máskor bejönnek?
– Nem, de nem is szoktam futballmeccsen lányokra felfigyelni – szánt végig a nyelvével az alsó ajkán, mellyel eléri, hogy a figyelmemet a szájának szenteljem.
– Most különlegesnek kellene éreznem magamat? – nevetek fel. – Mennem kell, a barátnőmet magára hagytam – lépek el mellette, de ő megragadja a kezemet, és az ajtónak taszít. Nyekkenek egyet, ahogyan találkozom a kemény felülettel, de fájdalmat nem érzek.
– Ne aggódj, a haverom elszórakoztatja.
Ujjai a csípőmbe marnak, az ajkait végigvontatja az enyémen, én pedig a fejemet vesztve a tarkójánál fogva magamhoz rántom. A szánk hevesen ér össze, a kezei mindenhol ott vannak, és érintenek. A baseballsapkám hamar a földre kerül a hevességünknek köszönhetően, míg a felsőtestemet takaró meznek a szegélyit is pillanatok leforgása alatt találja meg, és rántja át a fejemen, hogy a sapkámhoz csatlakozzon. Én sem tudom sokáig nézni, hogy a Green Bay mez takarja a testét, ezáltal a tétlenkedést erőszakosan odébb lökve tüntetem el róla a simulékony anyagot.
– Azt hiszem, most már egy csapatban játszunk – mormolja a számba a szavakat, s a sliccemmel kezd el ügyeskedni.
Lerúgom a szandálomat, ahogyan a farmershort a bokáim köré esik. Kilépek az anyagból, és teljesen az ő testének simulok. Fogaival meghúzza az alsó ajkamat, ujját végighúzza az oldalamon, s a csipkés melltartón keresztül megmarkolja a mellemet. A mellkasom szaporán emelkedik, és süllyed, ahogyan az övé is, a sok fekete tinta alatt.
Tarkójánál kihúzom a gumit a hajából, amely a sötét tincseit tartja egybe. Beletúrok a hajába, s újra mélyen a szájába csókolok. Forró nyelve az enyéméhez simul, az ágyékát az enyémé ellen taszítja, mire egy nyöszörgés szakad fel a torkom mélyéről, s ad tanúbizonyságot arról, hogy a türelmem is egy bizonyos határig tart.
Az övét, és a sliccét kapkodó, enyhén remegő kezekkel bontom szét, és az alsónadrágjával együtt tolom le, ameddig tudom. Lenyúl, és segít nekem, ám én hamar elvezetem a farmer nehéz anyagáról a kezemet, s a hossza köré fonom az ujjaimat. Felszisszen és felbont egy fóliacsomagot, amelyet hanyagul elejét, míg a kondomot a kezembe nyomja. Péniszén teljesen végiggörgetem az óvszert. Homlokát az enyémének támasztja, a kezei a combjaim alá csúsznak, és megemel. Hátam a már forróvá vált ajtó felületéhez érnek, a légkör is hasonló magasságokat él meg, és a testemen is egy-egy verejtékcsepp végigszánt, annak ellenére, hogy még csak csókok, gyengéd, még is sürgető érintések váltották egymást.
Még mindig simogatom az erekcióját, ám ahogyan a bugyim darabokban a földet kezdi öltöztetni, magamba is vezetem.
Touchdown – elégedett mosollyal jegyzi meg, mire elnevetem magam, de a vidámság eltűnik, mikor a pénisze megmozdul bennem.
Kezeimet a nyaka köré fonom, a szemhéjaimat lehunyom, s teljesen átadom magam a kéjjel, buja vággyal fűtött pillanatnak. Ajkait szétnyílnak, a nyelvével az ajkak közé nyal, míg a csípője egyre hevesebb, egyre mélyebb mozdulatokkal ostromol. Szája a mellemre vándorol, melyet a fogaival, ajkaival és a kecsesen mozgó nyelvével kezd el gyötörni.
Marokba fogom a haját, a fejem oldalra bicsaklik az ajtó mentén, és a tükör felülete megmutatja a fülledt pillanatunkat. Tetovált karja az én fehér bőrömhöz simul, biztosan tart, míg a csípője megállíthatatlanul tör előre újra és újra. Látom, s érzem is, ahogyan a nyelvével megpöcköli a mellemet, én pedig a fejemet vesztem, a szemhájaim ismételten lecsukódnak, és az euforikus érzés teljesen a maga alá temet. Érzem, ahogyan az izmaim teljesen a hossza köré simulnak, s, hogy ő megremeg bennem. A nyakam hajlatába rejti az arcát, az enyhén sós bőrömön egy nyalintást tesz, és amint lecsendesedik az orgazmusunk, megáll. Hangos lélegzetvételeink egyvelege tölti meg a helyiség falait.
Kisimít egy rakoncátlan tincset az arcomból, s rövid csókkal ajándékoz meg.
– Milyen végjátszma volt? – vigyorog kielégülten.
– A csokoládés M&M's-eket legyőzted, de a mogyisokért még kell pár yardot futnod.

2016. június 9., csütörtök

A város legjobb pasija és a legdögösebb csaja

Nyolc, kilenc, tíz.. számolom a lépcsőfokokat magamban, ahogyan lefelé haladok. Amint a tizenkettediket is letudom, újra kezdem a számolást, ahogyan élesen jobbra fordulok. A parketta hűvös felülete érinti a talpamat, és érzem, hogy a nappalink balkonra nyíló ajtaja is ki van tárva, s a friss levegő beáramlik rajta. A lenge szoknyám olykor a lábaimnak simul, míg előre lépkedek, s kinyújtom a kezemet, mire az ujjaim, és a tenyerem az ajtófélfára simul. Bátrabban lépek beljebb, ahogyan hallom, hogy az édesanyám valamit nagyon is szorgoskodik.
– Édesem, jó reggelt – csilingelő hanggal üdvözöl, míg én mosolyra húzom a számat.
– Jó reggelt – ásítok egy nagyot, és kezemet a bárszékre helyezem, melyet könnyedén el is foglalok.
– Mit szeretnél reggelire?
– Semmit, csak egy kis teát – túrok bele a hajamba.
– Enned is kell valamit. Lassan kész az ebéd, de pár falat sose árt.
– Anya, tényleg, nem tudok enni – sóhajtok fel, s a fejemet az előttem levő pultra döntöm. A hideg felületnek köszönhetően megborzongok, de nem húzódok vissza. Érzem, ahogyan anya a tarkómra simítja a kezét, és a kusza tincseimet kisimítja az arcomból.
– Mi a baj?
– Ezt még kérdezed? – nevetek fel, és kiegyenesedek. – Olyan nyomorultul érzem magam. Görcsöl a gyomrom, és csak az este jár a fejemben.
– Ne beszélj ilyen butaságokat, kérlek – halkan beszél, de még sem úgy, mint egy gyerekkel. Egyenrangúnak tart magával, és ezt mindig is szerettem anyában. Bármit elmondhattam neki, mert meghallgatott és tanácsokkal látott el. Sohasem mondta, hogy még gyerek vagyok ehhez, mag ahhoz, hanem érveket sorakoztatott fel a pozitív és a negatív oldal mellett is. – Mi a baj? Tegnap annyira boldog voltál.
– Most is az vagyok, csak izgulok. Fél éve vagyunk együtt és annyira hihetetlen, anya. Mit akarhat tőlem?
– Édesem, szeret téged – fogja meg a kezemet. – Harry remek srác, és látod, ki tart melletted, és hisz benned. Látnod kellene, ahogyan rád néz, amikor csak átlépi a küszöböt.
– Tudom, ebben nem kételkedem, csak számomra még mindig hihetetlen – húzom el kissé a számat.
– Ne aggódj – cirógatja a kézfejemet. – A nővéred lassan hazaér, elkészültök, és megyünk a nagyiékhoz, ahogy apátok hazaér. Tiétek a hétvége, és nem szeretném, hogy szomorú legyél, rendben? – hallom a hangján, hogy a száját mosolyra húzza, majd magához von, és az arcomra nyom egy nagy puszit.
– Rendben – suttogom, és elmosolyodok. – Úgy hallom, hogy a vízforraló befejezte a feladatát – jegyzem meg, mire felnevet, és már csak a távolodó léptei maradnak mindössze, amiket egy csésze zajos levétele követ. Pillanatok alatt csúsztatja az italomat elém, egy „óvatosan, forró” figyelmeztetés kíséretében. Ujjamat felvezetem a forró bögre oldalán, s kissé égeti is a bőrömet, ám nem foglalkozva vele a peremén is végigvontatom a mutatóujjamat. Meleg gőz éri a kezemet, de nem húzom el, míg a másik kezemmel a fülét keresem meg pohárnak. Amint megvan, a kissé átmelegedett fém kanállal kavargatni kezdem, bár tudom, hogy minimális a cukormennyiség az italban, hiszen szeretem érezni a tea valódi ízét.
– A nagyi nem haragudott meg, amiért nem tartok veletek? – vetem fel a kérdést, amikor hallom, hogy elzárja a mosogatót anya.
– Azt mondta, hogy első számára az unokája boldogsága, és, hogy Harryt is nagyon kedveli, így egy cseppet sem haragszik. A szokásos tavaszi összejövetelünk nem olyan fontossággal bír, mint a ti fél éves évfordulótok.
– Rosszul érzem magam, ott lenne a helyem!
– Ma komolyan ezt fogod játszani, kisasszony? – méltatlankodik, én pedig tovább kevergetem az italomat, amely még mindig forróságot áraszt magából. – Elég legyen ebből a búbánatos kedvből. Azt hiszem, hogy Harrynek komolyan meg kell győznie téged, hogy mennyire is szeret. Még soha nem voltál ennyire hitevesztett. Kezdek megijedni, és megfontolni, hogy itt merjelek-e hagyni szegénnyel.
– Nem kell őt félteni – kuncogok, és lassan a számhoz emelem a teámat. Belekortyolok, és a szájpadlásom már is égni kezd, de én próbálom palástolni a fájdalmamat, hiszen tudom, anyám zsörtölődni kezdne velem, hogy ő már pedig megmondta, hogy vigyázzak.
– Hol van az én szerelmes húgom? – nővérem hangja visszhangot ver a lakásunk falai között. A bejárati ajtó hangosan csapódik be, én pedig leteszem az italomat, várva a csapásra, amely pillanatok múlva érni fog engemet, ismerve a nővéremet.
– Miért kell mindig ilyen hangosnak lennie? – nyögök fel drámaian.
– Mert ő mindig is hangos volt – nevet anya. – Tudod milyen, amikor rólad és Harryről van szó. Cukinak tart benneteket.
– Ezt a szót ne, kérlek – nevetek.
– Hát itt bujkáltok! Na felkészültél a fantasztikus hétvégédre a csodás lovagoddal? – nyom egy puszit az arcomra, majd a hajamat kezdi el piszkálni az ujjaival. – Milyen hajat csináljunk? És mi lesz rajtad? Miért vagy ilyen nyugodt?
– Veszel te levegőt? – kérdezek vissza.
– Igen, néha sajnos muszáj.
Felkuncog, és tovább birizgálja a hosszú tincseimet. Ide-oda tekergeti őket, én pedig érzem, hogy egyre feszültebb leszek, de a hétvégével kapcsolatos izgalmam ennek köszönhetően elillan lassan.
– Ne csináld már – legyintek a kezemmel. – Megihatom nyugodtan a teámat?
– Na jó, annyi még belefér, mielőtt a cuki pasid megérkezik.
– Anya, nem lehet, hogy örökbe fogadtátok, és vissza is viszitek oda, ahonnan hoztátok?
– Csak örülök a boldogságodnak, húgi – libabőrösök lesznek a kezeim, ahogy a szék lábai végigszánkáznak a kövön. – Bocsi – mondja, és érzem, hogy közelebb hajol hozzám és közelebbről szemléli az arcomat. Kezemet felvezetem, és az arcára nyomom, ezzel kissé eltolva magamból, s újra levegőhöz is jutok.

Amint befejezem a teám elfogyasztását kézen is ragad a drága testvérem. Eddig szerencsére anya lefoglalta, bár így is sokat beszélt, a szája egy másodperc erejéig sem állt be, nekem pedig a fejem kezdett megfájdulni már. Ám még a neheze hátra van.
A lépcső első fokánál feljajdulok, ahogyan beverem a lábamat annak köszönhetően, hogy a rohamos lépteket nem tudtam számszerűen nyomon követni, itt pedig elfelejtett figyelmeztetni a rohanó lány, hogy emelnem kellene a lábamat.
– Bocsi – motyogja, s hangjában valódi sajnálat hallatszik, amit utálok. – Segítek.
Bólintok, és engedem, hogy a jobbomat fogja, míg bal kezemmel a korlátba kapaszkodok. Annak ellenére, hogy mellettem halad magamban számolom a lépcsőfokokat, majd elengedem, s rábízom magamat. Nem igazán szokta elfogadni mások segítségét, de szeretném, ha mielőbb ezen az őrült órákon túl lennénk, és lenne pár nyugodt percem egyedül.
– Rendben, először megbeszéljük, hogy mit is vegyél fel, rendben?
Elbotorkálok az ágyamig, s lerogyok rá.
– Nem lehetne, hogy egyedül szedjem össze magam? Harryről van szó, aki fél éve a mindennapjaim része, szóval felesleges ez a felhajtás és minden cécó.
– Kérlek, a pasiknak mindig tetszik, ha kicsit kicsípik magukat a barátnőik.
– De egyedül is menni fog, oké?
– Hé, mi a baj? Eddig lelkesedtél az ötletért.
– Szeretlek, és hálás vagyok, de egyedül is el tudok készülni, tényleg. Harry a barátom, és valóban feleslegesnek látom, ahogyan ti felkapjátok a dolgokat. Úgy beszéltek erről a hétvégéről mintha valami első találkozás lenne, amikor a sokadik lesz.
– Én csak segíteni szeretnék – az ágy besüpped mellettem, és megfogja az egyik kezemet.
– Hálás vagyok, de azért mert nem látok, még meg tudom oldani. Megtanultam boldogulni már egyedül is.
– És büszke is vagyok rád, csupán szerettem volna valamiben segíteni neked, hiszen ez a testvérek feladata, nem igaz? Attól függetlenül, hogy látsz-e vagy sem.
– Legyen, de a fürdőbe nem jöhetsz be – kötöm ki ezt a kis dolgot, mire hangosan nevet, és megölel, majd az utamra enged.
Szokásomhoz híven közelítem meg a fürdőszobát az ágyamtól. Eleinte valóban nehezen boldogultam ezzel az egész helyzettel, de mára már könnyedén merek magamra maradni akár egész napra is itthon, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mi merre is van, s hogy jutok el, vagyis hány lépést kell megtennem a-ból, a b pontba.
A kádhoz lépek, melyen meg is engedem a csapot, s a kezemet pár pillanatig alá tartom, hogy a hőmérsékletet beállítsam. Amint ez megvan, elkezdek megszabadulni a ruhadaraboktól, amelyek a testemet fedik, s kényelembe helyezem magam a habok melegében.
Egy köntösben, s törülközővel a kezeim között lépek ki a hálómba. A meleg helyiségből kilépve kissé megborzongok a hőmérsékletet különbségnek köszönhetően. Nincs hideg, kellemes tavaszi idő van, de a bőröm felszíne még így is libabőrössé válik.
– Azt hittem már, hogy versenyúszónak készülsz – jegyzi meg nővérem egy sóhaj kíséretében.
– Ha a szúrós megjegyzéseidet nem tudod kordában tartani, akkor el is mehetsz – törlöm át a nedves hajamat a törülközőmmel.
– Reméltem, hogy a víz kihúzza belőled a zsörtölődést.
– Mikor indultok? – figyelmen kívül hagyom a megjegyzését.
– Úgy tíz perc múlva, apa hazaért, és közben én is összepakoltam.
– Oké, akkor én összekapom magam, te pedig menj csak.
– Még maradhatok.
– Meg leszek tényleg! De köszi – mosolyodok el, ő pedig a karjait a testem köré fonja.
– Aztán jól viselkedni.
– Indulj! – nevetve kiálltok fel, és az arcomat a már nedves törülközőbe temetem. Amint fültanúja leszek annak, hogy egyedül maradok, felállok, s visszavonulok a fürdőszobám még kissé fülledt környezetébe.

A kanapén ülök, és a könyvemben rejlő sorokon húzom végig az ujjaimat. Jókat mosolygok a történeten, s teljesen magába is szippant minden egyes kis jelenet. Kényelmesen, egy jóganadrágban, és atlétában falom a sorokat Harryre várva. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő is telt el mióta itt ülök, de már túlságosan is soknak érzem, ahhoz, hogy még nem érkezett meg.
Teljesen elmerülök egy szenvedélyes jelentbe, s érzem, hogy még az arcom is pírba borul, míg az ujjaim szavakról, szavakra csúsznak. Elengedem a könyvet, ami az ölemben pihen, s a hajamat az egyik oldalról a másikra seprem, hogy ne melegítsem túlságosan, ám össze is rezzennek ebben a pillanatban, ahogyan a csengő éles hangja süvít a levegőbe. Az ölemből kiemelem a könyvjelzőmet, és a lapok közé csúsztatom, s összecsukom. Hallom, ahogyan az ajtó nyílik, a szám pedig egy boldog, széles mosolyra húzódik.
– Édesem – szólal meg a mély hang, ahogyan beljebb lép.
– Nappaliban vagyok – felelem, s hallom tisztán, hogy becsukja, s be is zárja az ajtót. Felállok, és lassan megkerülöm a kanapét, és várom, hogy közelebb lépjen.
– Szia – húz a derekamnál fogva magához közelebb, az ajkait pedig egy rövid puszi erejéig az enyémé ellen nyomja. – Ezt neked hoztam – ad a kezembe egy virágszálat, s azonnal meg is szimatolva megállapítom, hogy a kedvencemmel lepett meg.
– Köszönöm – mosolygok. – De más kedvencemet is érzem?
Felnevet, és a kezemet ragadja meg, s elindul a konyhánk irányába.
– Talált-süllyedt, bébi – csókol halántékon. – Ülj le, addig kiszedem egy tányérra.
Helyet foglalok az egyik bárszéken, míg hallom, hogy ő két tányért vesz elő. Az illatok az orromba kúsznak, és a gyomrom is jelzi, hogy mielőbb szeretné magáévá tenni az ínycsiklandó illattal rendelkező ételt. A virágomat csak a pultra helyezem, s türelmesen várok, még ha nehezemre is esik. 
– Anya azt mondta, hogy menjünk át holnap ebédre – informál, és a combomra simítja a kezét, ahogyan elhelyezkedik mellettem.
– Rendben, úgy is régen találkoztam velük – egyezek bele azonnal, miután egy nagyot harapok is a pizzámból.
– Hiányzol is nekik. De inkább mesélj, mi volt ma?
– Agyamra ment a nővérem, azonkívül semmi különös. Folyamat azt hajtogatta, hogy mekkora hétvége áll előttünk, megőrültem. Ki akart pingálni, mintha valami első randira készülnénk. Őrült!
– Nem igazán volt híres arról soha, hogy normálisan viselkedjen – nevet fel. – De a nővéred, és elfogadom, hogy ilyen lüke. Viszont összefutottam ma a többiekkel, és mondták, hogy elmehetnénk egyik nap le a tengerhez.
– Biztos jó ötlet lenne?
– Már voltunk együtt kettesben ott, bébi, de ha nem akarsz megértem..
– Nem arról van szó, csak..
– Hé, ne foglalkozz senkivel, rendben? És ne feledd, hogy szeretlek, és én vagyok a város legjobb pasija, te pedig a legdögösebb csaja, szóval, igen, tökéletesek vagyunk, és magasról tehetünk mindenki másra.
– Oh, fogd be – nevetek fel, és a mellkasához bújok.
Folytatjuk a beszélgetést, miközben elfogyasztjuk a vacsoránkat, majd az emeletre megyünk, a szobámba. Harry becsukja mögöttünk az ajtót, majd egy puszit ad, és a fürdőszobámba vonul, hogy letussoljon. Leülök az ágyamra, és türelmesen várom, hogy összeszedje magát. Halkan dúdolásszik, s tudom, hogy mindössze csak behajtotta az ajtót, hiszen a zuhany hangja is tiszta. Felhúzom a lábaimat, és az ujjaimmal átfésülöm a hajamat, mikor is meghallom, hogy a zuhany csobogása abbamaradt.
– Bébi, tudnál adni egy törülközőt? – Harry már közelről beszél, én pedig bólintok és felállok. – Várj..
– Ne kezd te is, kérlek – méltatlankodom, és a szekrényhez lépek, amelyben a tiszta törülközők lapulnak. Egy mosollyal az arcomon fordulok meg, de csak azt érzem, ahogyan a nedves ujjai a csuklóm köré fonódnak, s közelebb volna testéhez, amely melegséget áraszt magából.
– Tudod jól, hogy én hagylak egyedül megoldani mindent, csupán megtaláltam volna én is ezt a vackot könnyedén – magyarázza halkan, mintha valami titkot osztana meg velem.
– Ne haragudj – hajtom le a fejemet.
Az államnál fogva felemeli a fejemet, én pedig nagyot nyelek. Ujjaim görcsösen szorongatják a törülköző meleg anyagát, míg Harry lehelete az ajkaimat cirógatja, s pillanatokon belül ezeket fel is váltja a szája, amelyet mohón taszít az enyémé ellen. A pamut anyag a földön köt ki halk puffanással, így a kezem már mindenféle akadály nélkül csúszik Harry csípőjére. A tudat, hogy meztelenül áll előttem, annak ellenére, hogy még sohasem láttam, még jobban felszítja bennem a vágyat. Ujjaim a bőrébe mélyednek, és még közelebb kerülök a vizes testéhez. Mellkasom az övének simul, ő pedig a hajamba túr, majd végigvezeti a kezét a testemen. A fenekemet sem hagyja érintés nélkül, miután az ölébe emel, és elindul velem. Könnyedén dönt végig az ágyamon, a csókunkat meg nem szakítva. Pihegek, míg az ajkai a nyakam vonalára térnek át, a keze pedig mindenhol ott van, ahol csak lehet. Nyelve megérinti a már felhevült bőrömet, ujjaim a hajában vesznek el, s még többért esedezem némán.
Vándorló ujjai hamar találják meg a trikóm szegélyét, s fölfelé simítja azt, míg én megemelkedem, és már csak egy múló, foszlány emlék az anyagdarab. Szapora a lélegzetem, és újra, s újra az orromba kúszik Harry tusfürdőjének friss illata. A haja csiklandozza a bőröm és el is kuncogok, mire hevesen felmordul, és csípőmet megszorítja.
– Nem most van a kuncogások ideje – jegyzi meg, és a fogai másodpercek töredékéig foglyul ejtik az alsó ajkamat, s az ujjai a mellbimbómat csípik meg finoman.
Feljajdulok, a mosolyát pedig a bőrömön érzem, s a megcsípet területet most a nyelvével járja be. Forró, gyors, és lehengerlő. Érzékien érint meg, minden pillanatot kihasznál, én pedig mindegyik másodpercben csak jobban elveszek. Apró puszikkal halad lefelé a testemen, és nem tétovázva akasztja ujjait a nadrágom, és a bugyim tetejébe. Megemelem a csípőmet, ő pedig lehúzza a két feleslegesnek bizonyuló ruhaneműket, amelyek vígan csatlakoznak a többi esetlen darabhoz a padló felszínén. Egyik kezem a takarón pihen, de a másik továbbra is a fürtjeiben veszik el, amíg ő felfelé halad a már esdeklő testemen. Ajkaival most nem hagyja lázas csók nyomát a bőrömön, mindössze csak érzékien érinti felfelé tartva egészen az ölemig.
Remegek, elveszek, és csak az éles nyelvcsapások, amely olykor visszarántanak a valóságra. Simogat, csókol, és rengeteg élvezetet ad, mindenféle mocskos megjegyzés nélkül. Most különösen hallgat, és ez meglepő a számomra, de nem teszek megjegyzést emiatt. Tudom, hogyha az ajkaim eltávolodnának egymástól, s a beszédet erőltetném, semmire sem jutnék egy nyöszörgésen kívül. A neve már így is kiszaladt a számon, bár nem bánom, hiszen tisztában van azzal, hogy mennyire is kívánom.
Gondolataimból a csókja térit magamhoz. Száján a saját ízemet ízlelem, ahogyan a nyelvén is, ám ez csak egy pillanatig szerzi meg a figyelmemet, mert a kezem vándorolni kezd a felsőtestén, kettőnk között. Érzem, ahogyan az ujjaim alatt, ahogyan a szíve gyorsan ver, hogy a mellkasa szapora. Lejjebb haladva minden izmának finom rezdülése, amely megmutatkozik, az enyhén kidolgozott hasával együtt. Ujjamat végigvontatom a v vonalán, és teljesen kettőnk között elveszve fonódnak ujjaim a péniszére. Homlokát az enyémének dönti, s kifújja a levegőt, mely a számat érinti. Pár csuklómozdulat után lassan magamba vezetem, ő pedig a csípőjével segít, hogy mihamarabb teljesen elveszhessen bennem.
Ujjaink egybefonódnak mellettem, az ajkai néha apró puszival lepnek meg, míg a csípője hevesen mozog. Hallom a kettőnk lélegzetének zajos egyvelegét, míg a sikamlós testünk újra, s újra találkozik. Melegem van, de a lábaimmal még közelebb vonom magamhoz, már ha ez egyáltalán lehetséges. Fejemet oldalra döntöm, ő pedig lassan, szenvedélyesen megcsókol, s mind a ketten teljesen elveszve öleljük egymást.  


Kérlek, írjátok le a véleményeteket. :)) Xx

2016. június 1., szerda

Just me, her and the Moon III.

– Így ébredni a legjobb – mormogom a lánynak, aki meztelen testével simul nekem a vékony takaró menedékében. – Szeretem, amikor teljesen védtelenül a karomban fekszel.
Egy csókot nyomok a puha bőrére a vállánál, majd az arcára, míg az ujjbegyeim a csípője vonalán járnak le, s fel. Édes illata belengi a szoba minden sarkát, még az ágyneműm is az ő mézédes illatától áradozik. A nap már régen felkelt, talán a tíz órát is elhagyta a mutató az órán, de még csak most ébredezünk a mámoros pillanatainkból, amelynek az este csendes homálya volt mindössze a szemtanúja. Egyik kezemet, szinte már nem is érzek annak köszönhetően, hogy egész éjjel szorosan az ujjainkat egybeláncolta.
Fölé hajolok, amennyire tudok, az orromat végighúzom az arca vonulatán, és a füle mögé nyomok egy puszit, mire megremeg a karjaim között. A feneke is megmozdul, s találkozik az ágyékommal, minek hatására felmordulok. Így is uralkodnom kell magamon, de ő kellően megnehezíti a helyzetemet, s tesz az ellen, hogy a kezdetleges merevedésem a végső formáját elérje.
– Nem vagyok annyira védtelen – suttogja, de a szemhéjai még mindig le vannak hunyva. A hosszú pillái az arcára simulnak. Az ajkait pedig a nyelvéve szántja fel, hogy a száradás ellen tegyen.
– Nem, valóban nem – motyogom a bőrébe, és az ajkaimat a meleg felületre nyomom, mire borzongás fut végig a testén. Az ujjaimat szorosabban fogja, a testét pedig teljesen az enyémé ellen nyomja.
– Harry... – hal el a nevem a suttogása közben.
– Mondjad, baba – biztatom, és a kezem a csípőjéről a hasára siklik.
– Este eljönnél velem az utcabálra?
– Tessék? – vigyorogva nézek le rá, s arrább csúszok, míg magam alá fordítom a törékeny testet. – Eddig még csak a fa menedékében találkoztál velem.
– Igen, de mivel a szüleim már tudnak az egészről, a többiek pedig nem érdekelnek, így gondoltam, hogy mehetnénk együtt.
– Én egyáltalán nem akartam menni – vallom be a szemeibe nézve. – Nem igazán az én szórakozási módom.
– Mi a te szórakozásod?
– Te, te vagy az én szórakozásom, és minden elfoglaltságom. Nincs kedvem bájologni az ujjal mutogatókkal.
– Nem is kell – mosolyog fel rám, s a kissé borostás arcomat. – De szeretnék veled táncolni, meginni valamit, esetleg lőhetnél nekem valami édes plüsst.
– Nem is szereted a plüssöket – nevetek fel.
– Ahj, nem is az a lényeg.
– És a barátaid mit fognak szólni? Na, és a hódolód?
– Harry, nekem csak egy hódolóm van, és az te vagy – ölel át a nyakamnál.
– Oké baba, legyen – nyomok egy puszit a szájára. – Érted megyek, aztán tőletek kisétálunk a parkba, rendben?
– Tökéletes – húz le magához, és lassan megcsókol. Az ajkai puhák, én pedig még többért esedezek. Kezeit végighúzza az oldalamon, aztán a nyakamba csókol, és a csípőmet a combjai ölelik körbe.

Régen voltám már ilyen összejövetelen. Igazából nem is utcabálnak nevezhető, mert a parkban van minden évben megrendezve. A falu élőzenekara zenél, míg pár játék a gyerekek számára, céllövölde, és kisebb különféle bódék kapnak még helyet a zöld gyepen a meleg nyári éjszakán.
A fekete farmer, csizma, és egy fehér póló, amit magamra kapok. Telefonomat, tárcámat és a kulcsomat is a zsebeimbe süllyesztem, majd beszállok a kocsimba, a lámpákat felkapcsolva indulok el szokásos úton. A rádiót most nem kapcsolom be, hanem csendben hajtok fel a főútra, ahonnan már hallom a park irányából szűrődő zenét. Emberek nyomát már itt is tökéletesen fel lehet ismerni, és jókedvű fiatalokat, akik a helyi kocsma előtt nevetgélve iszogatnak.
Lekanyarodok a kis utcába, ahol a családi házak sorra váltják egymást. Egyszer voltam náluk még hetekkel ezelőtt, amikor is már megfelelőnek tartotta, hogy a családjának elmondja a kettőnk között kialakulóban levő dolgot. Bevallom, hogy az izgalom egész nap tisztán élt bennem, amíg át nem léptem a küszöbüket, és az apja kedvesen nem üdvözölt, ahogyan az édesanyja is. Meglepően kedvesek, barátságosak voltak, és kellemesen el lehetett beszélgetni velük. Édesanyja ízletes vacsorát készített, s rég ettem már ennyire jót, hiszen az én főzőtudományom még is csak eltörpül egy édesanyáéval mellett.
Kiszállok a járműből, ám mielőbb a verandára érhetnék, amelyet kaspókba ültetett, színes virágok díszítenek, nyílik is a bejárat ajtaja. Mosolyogva nézek a lányra, aki egy lenge nyári ruhában, kiengedett hajjal, szalad le hozzám. Kezeit pillanatok alatt fonja a nyakam köré, ajkai pedig az enyémekre tapadnak, ahogyan lehúz magához. Száján epres ajak balzsamját ízlelem meg, s az eltávolodása után végig is szántok az ajkaimon a nyelvemmel.
– Nekem is hiányoztál – vigyorgok le rá, mire elkuncogja magát. – Indulhatunk?
– Igen – mosolyogva csúsztatja a kezemet az övébe, s a járdához sétálva már indulunk is.
Nem a főút felé vezetem, hanem kisebb utcákon át, mivel tovább szeretnék kettesben lenni vele, annak ellenére, hogy pontosan tudom, az éjszakát ma is nálam fogja tölteni. Legalábbis a legbizakodóbb reményeim szerint.
– Tudják a barátaid, hogy velem jössz?
– Nem, nem állt szándékomban elmondani nekik. Azt mondtam, hogy elutazok a nagyszüleimhez, és nem tudok jönni. Szeretném látni az arcukat, amikor kéz a kézben meglátnak minket, anélkül hogy bármit is tudnának.
– Ugye tudod, hogy ezután rólad is pletykálni fognak, ők pedig lehet, hogy hanyagolni?
– Harry, nem érdekel ez az egész – fonja a szabad kezét arra a kezemre, amelyikkel az övét fogom. – Ha elfordulnak tőlem, nem igazi barátok. Olyan emberekre pedig nincs is szükségem.
– Annyira könnyen beszélsz – sóhajtok fel.
– Hát el kellene hagynom téged, miattuk, most, hogy annyi várakozás után végre meghódítottál? – nevet fel mellőlem, mire lenézek rá.
– Remélem, hogy eszedbe se jutott.
– Megnyugodhatsz.

A park már emberek forgatagában úszik, és hangos zenében. Gyerekek rohangálnak egy madzaggal kezükre erősített lufival a kezükön, míg a felnőttek beszélgetnek, iszogatnak, vagy éppen kalóriadús ételeket fogyasztanak. Az édes, sós illatok csodás egyveleget alkotnak, s ahelyett, hogy még az ember gyomra fel fordulna tőle, éhessé teszi. Vannak emberek, akik már a táncot is bevállalták, így a kis színpadnál vannak, a zenekar előtt, akik a talpalávalót húzzák.
Beljebb sétálunk, és a tekintetek már is éhesen kapnak utánunk, mintha valami helyi nevezetesség lennének, amit mindenki megcsodál. Bár, ha bele gondolok, én már valóban valami mutogatni való tárgynak számítok, hiszen kevesen elegyednek velem szóba, s még kevesebbek, akik egy köszönésnél nem hagyják abba a bájcsevejt.
– Ott vannak – húz maga után a barátaihoz, akik egy padnál ülnek, és sört isznak. Mi mást is fogyaszthatnának? – Sziasztok!
Csilingelő hangra mindenki felkapja a fejét, ám, amint megpillantanak engem is, zavarttá válik a tekintetük.
– Ő mit keres is? – Dan mérges hangja vonja mindenki figyelmét magára.
El akarom engedni a lány kezét, hogy valami jó modort mutassak a fiúnak, de csak erősebben szorítja ujjait az enyéim köré.
– Velem van – emeli fel a kezünket, ezzel tisztába téve egyértelműen, hogy nem csupán iszogató társ vagyok. – Valami probléma van? – vonja fel az egyik szemöldökét, amint Dan feláll.
– Igen, ő nem tartozik közénk. Nincs kedvünk holmi gyilkosokkal sörözgetni.
A többiek hallgatnak, de érzem, hogy a barátnőmben a düh csak növekszik. Nem akarok megszólalni, mert tudom, hogy annak komolyabb, és fájdalmasabb következményei lennének. Emiatt kitartok a barátnőm mellett, és nem engedem el a kezét, hogy támaszt adjak, s azt nyújtson a számomra.
– Rendben! Nekem pedig az álszent, képmutató emberekhez nincs kedvem – veti oda már nyugodtabban, és egy másik irányba húz, ám pár méter után megállítom, s magammal szembe fordítom.
– Hé, állj meg – fogom kezeim közé az arcát.
– Menjünk innen kérlek – suttogja halkan, s a csípőmre vezeti kis kezeit.
– Ne hagyd, hogy tudják, ők nyertek, hogy megaláztak.. Ne engedd, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, mert pont, hogy a béka seggéig sem érnek fel.
Bólint, én pedig újra megfogom a kezét egy rövid csók után, és vezetni kezdem. Kitérek az emberek elől, és a sötét fák rejtekében haladunk.
– Harry – nevem halkan és egyben izgatottan csúszik ki az ajkai közül.
– Mondjad – nézek rá, de ő csak oldalra pillant, én pedig követem az ő árgus tekintetét.
Egy hőlégballon a fák nélküli övezetben, mellette pedig egy bácsi ül, és a szórakozó embereket nézi. Még nem volt alkalmam látni ilyet a valóságban, de lenyűgöz a hatalmassága.
– Felülünk? – csillogó szemekkel néz fel rám, én pedig bólintok, s odavezetem az idős úrhoz.
– Jó estét – köszönünk, ő pedig feláll, és mosolyogva köszönt bennünket.
Mindent megbeszélek vele, majd kifizetem neki a díjat, és már be is szállunk a kosárba. Lassan kezdünk el emelkedni, az emberek egyre apróbbak lesznek, ahogyan a bódék és az épületek, a fák, és minden. Magamhoz húzom a szélesen vigyorgó lányt, és halántékon csókolom.
– Tetszik?
– Gyönyörű! Köszönöm – von le magához, és a száját az enyémé ellen nyomja.
– Semmiség – suttogom, és szorosan magamhoz ölelem.
A háta a mellkasomnak simul, a kezeim a hasán pihennek, melyre a sajátjait is rásimítja. Most először érzem magam boldognak hosszú ideje már, és ez az érzés teljesen eláraszt. Úgy érzem, hogy eddig nem is éltem, s, hogy csak most csodálkozok rá a világra igazán. Arra, hogy a szerelem valódi, és nem csak egy sorok mögé bújtatott elképzelhetetlen fogalom.
A rám felmosolygó lánynak a száját újra egybeolvasztom az övével. Ajkaink lassan mozognak, szerelmesen, tele érzelemmel. Felém fordul teljes alakjával, aztán a nyakam köré fonja a kezeit, és a lehetetlennél is közelebb von a testéhez. Kezeim a fenekére csúsznak, melyet meg is markolok, s a nyöszörgése a számban hal el. Csípője előre billen, és a már kezdetleges erekcióm az ölének simul, amely már egyértelmű jele annak, hogy itt már megállás nincs.
Kis kezei a sliccemhez vándorolnak, és az övemmel makacsul veszik fel a harcot, ám győztesen kerülnek ki. Elkezdi lejjebb tolni a nehéz anyagot, én pedig segítek neki, és leülök, hiszen még is csak a levegőben vagyunk egy nyitott kosárral, egy hatalmas léggömbben. Minden hezitálás nélkül húzom le magamhoz, egyenesen az ölemben, ő pedig engedelmesen, már vágyakozva simul hozzám. A nyelve az enyémét buján keresi, a keze a nyakam köré tekeredik, míg az enyémé már a ruhája alatt jár. Érzem, hogy nedvesség lepi el a pamut anyagot, így azt határozottan tolom félre, és csúsztatom be a merev péniszemet. Felnyög, a fejét hátraveti, és mozogni kezd. Szorosan tartom, nem engedem el, a fejemet pedig most én is hátravetem egészen a kosárig. Ujjaim a csípőjébe marnak, a farkam újra, s újra elmerül benne, míg a hangunk csodás összhangban szólal meg.
Szemeimet felnyitom, s látom, ahogyan elnyílt ajkakkal, ziláltan, a vállamat markolászva élvezi ki minden apró mozdulat örömét. Mellkasa szaporán emelkedik, és a szívének zajos zakatolását szinte már hallom, s tudom, hogy az enyém is hasonló ütemet jár, hiszen a két szív egymásra talált.