A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2021. február 19., péntek

you're not my homeland anymore

Látom, hogy ott ülsz az ő karjaival körül ölelve, és nevetsz a viccén, ami egyáltalán nem vicces. Ő tovább borzolja a kedélyeket az ócska viccekkel, te pedig széles mosolyt mutatsz vörösre festett ajkaiddal. Szemeid csillogása nem mutatkozik meg a hold fényénél, de én így is látom, hogy tompák azok a pillantások, hogy nem olyanok, mint a mieink voltak. Megjátszott színpadra termett pillanat az egész, még oda is sovány vígasz lenne a nézők számára, de mindenképpen nevethetnének rajta, az borzalmas elhangzott poénok helyett. 

A borospoharak koccannak, és eszembe jut, mennyire is utáltad a bor keserű ízét a szádban. Hogy azonnal enyhe ránc jelent meg az arcodon kicsi fintorral vígan, nem tudván eltüntetni a jeleit a nemtetszésednek. Az utolsó dolog volt a listádon, most még is tartogatod a poharat, a vörösbor táncol benne a nevetésednek köszönhetően, mely egyveleget alkot az éjszakában játszó tücskök édes zenei hangjával a kert mélyén. Az élet feléled, és mintha a nevetésed felkeltené érdeklődésüket. Játszanak, énekelnek a hangjaikkal, és eszembe juttatja, amikor összebújva csak csendben hallgattuk a hangok játékát.

Nagyot nyelek, közelebb lépnék, de nem tehetem. Végig nézem, miként érnek egybe ajkaid az övéivel, és hogyan adod át neki azt a pillanatot, ami nemrég még a miénk volt. Amikor az én karjaim öleltek téged, az én szám érintette a tiedet, és a pillantásod ragyogással teli volt, a levegőt kapkodtad és még közelebb férkőztél hozzám az ölelő karjaimban. A szemeimbe néztél, ujjaid az ajkamat érintették, majd a szád finoman csókolva vette el lassan az eszemet minden őrjítő pillanatban, melyet oldaladon töltöttem.

Elfordulok.

A látvány szívbe markolóan fájdalmas és egyszerre boldogság melegségével tölt el.

Elfordulnék, de hallom a mocorgásodat, így visszapillantok felétek. Elnézel róla, a messziségbe bámulsz, a kert végében megragad a tekinteted a fán, melyet együtt ültettünk, és neveltünk hosszú időn át. Az emlék beléd villan, s mosolynak árnyéka suhan át az ajkaidon. Szívemben melegséget érzek, az emlékek bennem is felvillannak és csodás egyveleget alkotva fel-fel villannak, visszahozva a sokasodó pillanatokat, melyekért bármit megadnék.

Visszafordulsz, a figyelmedet megszerzi megint, én pedig ismételten figyelemmel követhetem, ahogyan teszi a szépet neked olcsó szavakkal. Mocskos szavak suttog a füledbe édes kis semmiségekkel körül ölelve, de arcodon látható, hogy nem úgy hatnak rád, mintha én mondanám. Amikor az ajkaim a füled bőrét érintették, te pedig beleborzongtál a meleg leheletem, kegyetlen szavak, finom érintések egyvelegébe. Illatod még mindig érzem, és bármit megadnék azért, hogy ismételten egy ilyen pillanatot átélhessünk. Hogy közel lehessek hozzád, hogy érezd, hogy itt vagyok, hogy a szerelmünk ismételten új lángokra kapjon.

Szemeimmel követem minden lépésedet, ahogy a házba mész vele, és felforr a vérem annak láttán, hogy a keze a csípödön pihen, míg a konyhába leteszitek a borospoharakat. A mellkasának simulsz, a nyakába fúrod az arcodat, s a torkomban gombóc keletkezik. Ordítanék, csapkodnék. A fájdalom kegyetlenül játszadozik velem, nem kímél, ahogyan te sem. 

Azt gondolom, hogy ezt a filmet már láttam, és a vége nem tetszett. 

Megjelenik előttem a kép, miként is álltunk mi a nappaliba, a karjaim körülötted voltak, táncolunk a kedvenc számunkra, melyet a füledbe dúdoltam. Hozzám bújtál, és hagytad, hogy ringassalak szorosan ölelve. Mindig több időt szántam magunknak, újra kezdtem a dalt, és hosszú percekig, órákig élveztük a pillanatot, mely rabul ejtett bennünket. Forró csókokat váltottunk, míg fel nem andalogtunk a lépcsőn a hálóba, ahol a tenyerem bebarangolta a testedet, a csókjaim követték hűen, nyelvem nedves csíkót hagyva maga után. Imádtalak, szerettelek, te pedig behódoltál nekem, még többért könyörögtél, esdekeltél, a mosolyom az arcomon játszott, s mindent megadtam. Ujjaid a hajamba vesztek el, a koponyámba mélyedtek, még közelebb akartad tudni forró számat a testedhez, s annak ellenére, hogy mennyit incselkedtem veled, az akaratod győzött, a csókok száma nőtt, az érintések eggyé olvadtak. 

Elszakadsz tőle, mire a mellkasom szorítása kissé enyhül, de még a sajgás megmarad, keserves emléket hagyva maga után. Ajkai mozognak, olyan dolgokat mond, amit szerinte hallani akarsz, és tudom, hogy ez valóban így van, de hangosan soha nem mondanám ki, annak ellenére, hogy soha nem hallhatod már a szavaimat. Pedig a kedvenc dalaidat újra énekelném az örökké valóságig a hold fényének ragyogásában, egymás karjaiban menedékre lelve.

Megfogja a kezdet, az emelet irányába vezet, a lépcső nyikorgó fokai is nemlegesen nyögnek fel, de te szeretettittasan nézel fel rá, én pedig tudom, hogy az idő múlik, a szeretet még ha meg is marad. Száműzetésbe kerültem, mert már nem az otthonod vagyok, de hiszem, hogy találkozni fogunk amikor eljön annak az ideje, így kilépek a hátsóajtón búcsút intve mindennek, hitemet nem el engedve, hogy a sokadik esély is elérkezik a számunkra a távoli jövőben.

2021. február 9., kedd

I hope you know she's the one by the end of the night.

 H A R R Y    S Z E M S Z Ö G E

A hátsó bejáratát használom a palotának, ahogyan az éjszaka közepén visszatérek a birtokra. Végig megyek a csendes, szőnyegezett, túlzóan giccses folyosókon, egészen a hálóig, ahol tudom, hogy újabb fejfájás fogja követni a heves szóváltást. Pár szobalánnyal összefutok, akik úgy pukedliznek, hogy szinte térdre esnek. Hiába kértem már, hogy erre semmi szükség, anyám, a királyné ellen semmit nem lehet tenni. Amit megkövetel, az van.

Berontok a hálóba, nem finomkodom. Tudom, hogy Mirabellé odabenn van, és rám vár. Ez minden alkalommal így van, annak ellenére, hogy már többször is szót emeltem amellett, hogy mennyire utálom ezt a számonkérő oldalát. Az már más dolog, hogy amúgy az egész házasságunk a hátam közepére sem kellene. 

- Méltóztattál hazajönni? 

Selyemköntöse csak úgy libben a lábai körül, ahogyan a fürdőből kijön éppen a kezét kenegetve valami szörnyű, édes krémmel. 

- Ehhez ma nincs kedvem – megyek el mellette.

- Melyik lotyónál voltál?

Megállok, visszafordulok felé. Soha nem emeltem kezet nőre, de ő annyiszor eléri, hogy majdnem megtegyem, hogy engem rémiszt meg. Viszont azt már elérte, hogy a palota másik felébe kialakíttattam magamnak egy lakrészt, ahol többet vagyok, mint itt. Ám oda is az éjszaka közepén képes átjönni, hogy felbassza az agyamat. 

- Ostoba kérdés, tudom – nevet fel gúnyosan. – Daenerys?

Daenerys már az életem része nagyon hosszú ideje, és ez nem is titok. Már többet cikkeztek rólam miatta, mintsem a koronáért tett erőfeszítéseim miatt. Ám azt nem engedem meg, hogy a feleségem a szájára vegye. Mirabellé tudta, hogy ez a házasság nem lehet boldog, hiszen elrendezett házasság az egész. Az elejétől fogva tiltakoztam, és a mai napig, évek elteltével is tiltakozom ellene. Egyszerűen nem szeretem őt, nem tisztelem. És ez véleményem szerint az a legrosszabb, ami elveszhet a kapcsolatban, hiszen a másik fél tisztelete fontos. 

- Ne merd a szádra venni őt.

- Persze, ő rá soha nem lehet semmit mondani, pedig ő az az istenverte, aki befurakodott közénk.

- Ez a mondat már ott elbukott, hogy soha nem volt olyan, hogy mi. Így nem volt hova befurakodnia. De ehhez ma nincs kedvem – folytatom utamat a fürdő felé, de meggondolom magam és inkább az ajtó irányába indulok.

- Hova mész? Elmenekülsz? – kap utánam, mire a szemei közé nézek.

- Vegyél be egy nyugtatót, és aludjál. Megőrjítesz. Rám vagy telepedve.

- Csodálod? Megcsalsz, és nem is érzel bűntudatot! Házasunk vagyunk mióta, és trónörököst várnak! 

Felnevetek.

- Tehát anya akarsz lenni? – lépek vissza közel hozzá, mire elenged. – Nem akarnék a gyerekemnek egy olyan anyát, aki ennyire szét van zuhanva. Csak úgy árad belőled a whisky szaga. Előbb kívánok meg egy kocsmát, mintsem téged.

- Élvezed, hogy megalázol – ordít. 

Távolabb lépek tőle. Tudom, hogy durva vagyok, de ezt már annyira átrágtuk. A családom azért fogadta őt el, mert az apja jelentősen fontos szerepet játszik a királyságba. Minden tiszta üzlet. Én magam az elejétől a házasság ellen mentem, de nem volt választásom. Most pedig azon vagyok, hogy mielőbb meneküljek ebből a szarból, ami a nyakamba zúdult. 

- Már rég nem lennék itt, ha nem tartanál fel. Magadnak okozod ezt az egész szart.

- Beszéltem az anyáddal, ő is unokát akar minél előbb.

- Akarni sok mindent akar. Remélem nem kikötése, hogy te legyél a gyerek anyja.

Ezzel végleg a hátam mögött hagyom és a palota másik szárnyába indulok. Nem is tudom, hogy mit gondoltam, amikor ide jöttem. Már hosszú ideje nem töltöm az éjszakát mellette, de reméltem, hogy kissé megnyugszik, ám ostoba képzeletekben éltem.

Hallom, hogy a kétszárnyú ajtó kivágódik. A palota falai között szinte visszhangot ver.

- Harold! Nem csinálhatod ez velem, megértetted? 

- Befejezted az őrjöngést? – sóhajtok fel, mert már tényleg mocskosul unom ezt a szart. – Menj vissza, és feküdj le.

- Te meg mész a kis kurvádhoz?

Megragadom erősen a felkarjánál fogva és visszavonszolom a szobába. Letaszítom az ágyra, ő pedig megrémülve néz fel rám, annak ellenére, hogy soha nem ütöttem meg, látom, hogy erre vár.

- Ha még egyszer így mered nevezni, nagyon megjárod. Most pedig tedd magad takarékra, a saját érdekedben.

Ezúttal nem követ, ahogy elhagyom a lakrészét.



Ujjam végigszalad a meleg, selymes bőr felületen, a gerinc mentén, egészen a takaró szatén anyaga alól kidomborodó popsiig, mire a tenyerem rácsúszik, megmarkolom pofátlanul. Mocorogni kezd, szempilláit lassan rebegtetni kezdi, formás, rózsaszín ajkai pedig annyira csábítóan hívogatók, felhozzák bennem az emlékeket az estéről, amikor a farkam köré fonódtak, s szinte kiszipolyoztak. Ahogyan az ujjaim a tincseibe martak, és még jobban elvettem, amit kínált nekem. A szemeiben a tűz, mely égett, hogy engem ízlel, s minden pillanatát kiélvezi a kielégítésemnek. Az önzetlen, szeretettel teli szíve, ami már az elején megbabonázott mocskos módon, és ennyire szerelmessé tett. És most elvonatkoztatok pár másodperc töredékéig, hogy mennyire fenségesen szopja a farkamat.

Nyelvemmel végiszántok a puha szájon, én bekebelezem, míg Daenerys teljesen magához nem tér a pár órácska alvás után. Hagyja magát, kér még többet, én pedig adok, mindent neki adok magamból. Simogatom, cirógatom, az illatát magamba szívem, az ízét a nyelvemmel falom, amíg engedi magát, s el nem szakad a vágyakozó számtól, a kalandozó kezeimtől.

- Telhetetlen vagy? – mormolja a számra, és a fogaival megtépázza kicsit. 

- Csodálod?

Elmosolyodik, és ez a legszebb dolog, amit ébredésem után láthatok. Imádom, rajongok érte, talán túlságosan is, de ezt soha nem látnám be hangosan. Egy önző pöcs vagyok, és nem kockáztatnám meg, hogy elrabolják előlem őt. Beleőrülnék.

- Nem akarok hazamenni – fordulok a hátamra, mert a valósággal sajnos szembe kell néznem, bármennyire is húzom az időt, és nem akarok kimászni mellőle. – Kibaszottul nincs kedvem ehhez a majomkodáshoz.

Felkönyököl, a mellkasomon kezdi átrajzolgatni a tetoválásaimat az ujjával, melynek nyomán a bőröm égni kezd minden alkalommal. Szereti elfoglalni így magát, én pedig nem tiltakozom.

- Hidd el, én is inkább itt maradnék veled, minthogy bemenjek a galériába, de muszáj. Engem nem tart el az országom – tudom, hogy csipkelődik, és tudja, hogy bármit megadok neki, annak ellenére, hogy mennyire utálja ezt.

- Mit szólsz hozzá, ha elmennénk, mondjuk jövő héten? Megszöknénk. 

- Micsoda csintalan tervek – mászik ki mellőlem, én pedig nőies idomain legeltetem a szemeimet. – Hova szeretnél menni?

Felkönyökölök, és tovább figyelem, ahogy a fürdőbe ügyeskedik. Szerencsére soha nem volt az a nő, aki takargatni kezdte volna előttem magát, így most is a popsiját olyan kilátásból nézhetem, hogy még a farkam is megmoccan a takaró takarásában. 

- Harry? – felhívja magára a figyelmemet, mire mosolygó arcára pillantok, nehezen elszakadva a fenekétől.

- Nem tudom, találd ki, és menjünk. Leszarom, csak veled lehessek.

- Mennyire romantikus – mászik vissza mellém, melle a kezembe bukik, szája a számra. – Te tudod, hogy nem tehetjük meg.

Másik kezem ismételten pofátlanul kiszanálja a helyzetét és a hátsójába mar. Lebukik hozzám, öle az enyémhez ér, terpeszben fölém kerül, és átkorom a takarót, hogy körém van tekeredve.

- Miért? Elfelejtettem valamit? Lesz egy kiállításod?

- Nem, de te a trónörökös vagy. Nem léphetsz le csak úgy, különben is azonnal a nyomunkban lennének, tudod. Megint rólunk cikkeznének, Mirabellé pedig...

- Fel se hozd őt. 

- Tudod, hogy mennyire szeretlek, és így is elfogadtalak, egy furcsa csomagban, de eléggé megaláztuk már, az akaratunkon kívül.

Felsóhajtok, mert igaza van, de akkor sem fogom boldogtalanul leélni az életemet.

- Ki fogok találni valamit, édesem – csókolom halántékon, s elengedem, hogy végre felöltözhessen, bár inkább tartanám teljes meztelenségében a karjaim fogságában egész naphosszat. 



Megigazítja Thomas az öltözékemet, amit az ilyen szar hivatalos eseményeken kell viselnem. Ma bált adunk, ahogyan azt anyám sokszor megteszi, mindenféle indokkal, bár ő már ott tart, hogy az sem szükséges neki. 

- Nagyon nem vagy itt – jegyezi meg Tom.

- Gondolhatod, hogy mennyire tölteném inkább az időmet Daenerys-el. Nincs hangulatom, ehhez a szarhoz.

Leülök a kanapére egy pohár whiskyvel és ő is csatlakozik hozzám. Idősebb nálam pár évvel, de tökéltesen jó barátommá nőtte ki magát az évek folyamán, szinte a legjobbá, akivel régen a lányokat kergettük. Vagy őrjítettük meg, nézőpont kérdése.

- Mit tervezel?

- Nem szeretném felrobbantani a bombát idő előtt, amit robbantani készülők. 

- Ugyan már, haver – vigyorog pofátlanul, mert ismer, és tudja, hogy a legrosszabbak fordulnak meg a fejemben. – Nem kérdés, hogy menekülni akarsz. Én is menekülnék Mirabellétől.

- Rohadtul nincs hangulatom az oldalán illegetni magam. Nem is értem anyám hova gondol. Már megmondtam neki, hogy semmi esélye annak, hogy elfogadjam Mirabellét feleségemként.

Kopogás zavarja meg a beszélgetésünket. Felnézek az ajtóra, és látom, hogy George áll ott, ami jel arra, hogy ideje lenne megjelennem ezen az estén. Felhajtom az italomat teljesen és felállok.

- Kitartást – emeli fel poharát Thomas, aztán felhajtja ő is, és elindulunk a bálteremben. 

Már innen hallom a zenekar által játszott unalmas zenét, és még jobban a kedvemet szegi. Annyira a múltban él az egész monarchia, hogy az már fájdalmas. 

- Végre – libben mellém valahonnan Mirabellé, arcán annyira erőltetett mosoly van, hogy már számomra vállik kínossá ez az egész. – Azt hittem, hogy megint már a kurvádnál vagy.

Ha szemmel lehetne ölni, már biztos vagyok abban, hogy porrá égettem volna őt. Direkt provokál, de fogalma sincs, hogy kivel szórakozik. Köszönünk pár embernek, ám hamar a táncparkett felé terel, és már azon kapom magam, hogy dísztáncot járunk. Ez egészen addig megy, amíg anyám arra nem int, hogy a porondra kerüljek az emberek szemei elé és beszédet ne mondjak. 

Hát lehetséges, hogy ezt nem gondolta át teljesen.

- Köszöntök mindenkit, és a családom nevében köszönöm, hogy jelen vannak ma este e nemes cél érdekében – kezdek bele egy akkora, ami nagyobb nem is lehetne. Anyámra nézek, aki olyan büszkén néz rám. Oh, várd csak ki. – Szeretném önökkel elsőként megosztani, hogy személyes okok miatt, lemondok az örökösi címemről.

A meghívottak meghökkennek, sugdolózás kezdődik, anyám kezéből a pezsgőspohár kiesik és szilánkosra törik. Megfagy a levegő a teremben. Apám arca kifejezéstelen, ahogyan az oly sokszor. Bár ő a király, én pedig az első az örökségi sorban, de tudom, hogy az öcsém sokkal jobban fogja értékelni ezt az egész felhajtást, és követelmények hadát velem ellentétben.

Persze Thomas csupán vigyorog, és emeli a poharát. Bár nem osztottam meg vele a tervemet, de azt hiszem, hogy jó barát módjára mindig mellettem áll. Kérdés, hogy a döntéseim jók vagy sem, de számomra a legjobbak és ez számít csupán.

A feleségem is a tekintetem elé kerül, aki annyira döbbenten, sokkosan áll előttem, hogy már ez mindent pénzt megért. Úgy nyúl a következő piáért, hogy nem lepődnék meg, ha kidőlne azonnal. Bár szarok rá.

Tomra nézek, és látom, hogy telefon van a fülénél, az arca pedig sápadt. Azonnal feljön mellém a pódiumra, mindenki szeme láttára közel hajol, és először nem tudom hova tenni ezt az egész dolgot, de már sok minden átfut az agyamon.

- Daenerys kórházba került.

A szavak elhagyják a száját, a szívem pedig a hír hallatán kihagy egy ütemet. Szinte úgy rohanok ki az embertömeg között, hogy levegőt sem veszek. A hátsó kijárathoz megy, és az autómat kérem. Thomas utolér mielőtt beülhetnék, és a másik oldalra parancsol.

- Ne baszakodj velem – nézek vele farkasszemet, és végül a volán mögé ülök és gázt adok.



Úgy tépem fel a kórterem ajtaját, hogy majdnem kiszedem a helyéről. Belépve azonnal sokkos leszek az üres ágyra meredve, amelyen az ágynemű gyűrött. Kapkodom a tekintetemet. A nővér azt mondta, hogy ide kell jönnöm, de Daenerys nincs sehol. 

Beljebb lépek, mögöttem az ajtó vissza vágódik csukott állapotára. Az ágyhoz lépek, kezemet a párnára helyezem, míg a szoba másik feléből hang szűrődik. Arra fordulok, s Ő éppen akkor lép ki a fürdő ajtaján. 

- Istenem – sóhajtok fel megkönnyebbülten.

Olyan szorosan ölelem magamhoz reflex szerűen, hogy bele sem gondolok abba, hogy esetlegesen bármi fájdalma lehet. Kezeim közé fogom az arcát, a szemeibe nézek, de ő mosolyog rám. 

- Mi történt? Fáj valamid?

- Minden a legnagyobb rendben – hajol közelebb és egy csókot hint a számra. Megsimogatja enyhén borostás arcomat. – Mindent elmondok, csak menjünk innen, rendben?

- Rendben.

Összeszedjük a papírjait, amelyeket úgy őriz, hogy még véletlenül se nézhessek bele. Frusztrál, hogy semmit nem mond, de mindenesetre kissé megnyugszom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Kézen ragadom és kivezetem a parkolóba. Én idióta nem gondoltam arra, hogy a paparazzik követnek, így elől csak leparkoltam szinte a bejáratban. Magamhoz ölelem a lányt, és úgy vezetem az autóig. 

- Kinyírom Tomot – mondja, ahogy beülök mellé, és elhagyjuk a parkolót. – Mondtam neki, hogy ne szóljon neked – sóhajt fel. 

- Tessék?

- Neked nem itt kellene most lenned – teszi a kezét a combomra. – Bár szívesebben tudnálak mindig magam mellett, de most a palotában lenne a helyed.

- Lemondtam a címemről.

- Tessék? – kerekednek ki a szemei, amikor találkozik a tekintetünk. – Te csak viccelsz velem.

- Nem, valószínű, hogy már most tele az internet vele. 

- Soha nem kértelek volna erre – suttogja, elcsuklik a hangja. 

- Tudom kicsim, de csak így lehetek veled. Tényleg csak veled.

 

Addig csókolom, amíg nem érzem, hogy levegő után nem kap. Ő sem tiltakozik, ahogy a fürdőben állunk, egy forró fürdőt követően. Még mindig hallgat, de már egyre jobban fúr a kíváncsiság és az aggódás, annak ellenére, hogy látom, jól van.

- Most már el kell mondanod, hogy mi történt – csókolom arcon, ő pedig eltávolodik tőlem, és maga köré fonja a selyem köntösét. 

Kisétál a szobába, a dokumentumok között kezd lapozni, amíg meg nem állapodik egy oldalnál, s elmosolyodik. Felnéz rám, én pedig leülök az ágyra és várok, bár ténylegesen elvesztem lassan a türelmemet. Végül felemeli a kezét és egy kis képet fordít az irányomba. 

Szinte mindent elfelejtek. 

Kapkodom közte és a kis ultrahangkép között a tekintetemet.

- Ez valós? 

- Igen – halkan, kissé félve mondja, pedig ez egy csodálatos hír.

A derekánál fogva magamhoz húzom, a lábaim közé. Elveszem tőle a képet, és közelebbről is megcsodálom a még kis foltnak tűnő gyermekünket. Szétnyitom a szatén anyagot, ajkaimat a még lapos hasára nyomom és apró puszikkal hintem be. A szívem boldogsággal telik meg. A hajamba túr, simogatja a koponyámat, és hagyja, hogy kiélvezzem, s felfogjam a pillanatot.

Felnézek rá, a combjaimba markolok és az ölembe ültetem. Szájára forrócsókot hintek, fenekébe markolok, mely mindig olyan tökéletesen simul a tenyerembe. 

- Boldoggá teszel. Mondd, hogy minden rendben veletek.

- Minden a legnagyobb rendben – annyira boldogan, szeretetteljesen mosolyog rám.

Ismételten megcsókolom, letolom róla köntöst, amely a földre hull, s a számat a mellére tapasztom. Annyira csodálatos, tökéletes a számomra, hogy már fáj. Néha egész éjjel csak fekszem, és nézem, ahogyan alszik. Valószínű, hogyha ezt tudná, rémísztőnek találná, de nem tudom megállni sokszor, hogy csak csodáljam természetes szépségében. Ennél már csak a lelke, ami minden alkalommal lenyűgöz. 

Péniszem mozgolódni kezd, én pedig közénk nyúlok, s végigsimítok rajta. Ajkai eltávolodnak egymástól, ujjai a tarkómon begörbülnek a simogatásom következtében, de nem sokáig gyötröm édes testét. Megadom azt, amire mind a ketten várunk. Belém ereszkedik, teljesen magába fogad, átveszi az irányítást és szeret.



Arra térek magamhoz, hogy az ajtón kopognak. Oldalra nézve látom, hogy Daenerys még alszik, így kimászom én az ágyból. Az érkező nagyon türelmetlen, és fogalmam sincs, hogy ki lehet. Remélem, hogy nem fontos, mert most hármasban szeretnék lenni velük.

Felrángatom magamra az alsómat, kinyitom a reteszeket és felrántom az ajtót, de bárcsak ne tettem volna. 

- Mit akarsz Mirabellé?

Ellép mellettem, szinte, mint egy hurrikán. Utána megyek, de megállíthatatlan. Beront a hálóba, s az asztalon pihenő képre pillant.

- Felcsináltad ezt a ribancot? – kel ki magából.

Látom rajta, hogy nincs magánál. Árad belőle az alkohol erős szaga, és ránézésre semmit sem aludt az éjszaka. Már sokszor megbántam azt a napot, amikor először találkoztam vele, de most kifejezetten átkozom.

Daenerys mocorogni kezd, ahogy a hátára fordul felül, a mellkasa elé szorítja a takarót. 

- Csodás, a vemhes ribanc is csatlakozik hozzánk – röhög fel Mirabellé. 

- Tisztelettel beszélj! – hördülök rá, és a felkarjánál fogva megragadom. – Minek jöttél ide?

- Ezt még kérdezed? – fröcsögi. – Megaláztál, megint! Most meg itt talállak, ezzel...

- Takarodj innen – taszítom az ajtó irányába. Nem hagyom, hogy beárnyékolja a boldogságunkat. – Senki nem kíváncsi erre. Ha kijózanodtál, visszamegyek a palotába, beszélek az ügyvédekkel, és véget vetek ennek.

Felröhög, és visszafordul felénk, és ledöbbenek, ahogy egy fegyverrel a kezében áll ott, véreres szemekkel, ziláltan. 

- Azt hiszed, hogy még jobban eltiporhatsz?

- Tedd azt le – mondom neki határozottan. – Te magad vagy, aki romba döntöd magadat.

- Harry ... – Daenerys hangja megremeg. Közelebb lépek hozzá, igyekszem úgy állni, hogy a fegyver csöve rám, s ne rá legyen szegezve.

- Csak nem félsz? – jegyezi meg a mocskos feleségem. – Fordult a kocka. Már nem ti vagytok itt mindenki felett.

- Tedd le azt a fegyvert, és megbeszéljük ezt. 

- Megbeszélni? Nem elég, hogy már évek óta a szeretőd, de még fel is csináltad! Ma meg hozzám vágtad, hogy soha nem lennék jó a gyerekeid anyjának! A markodba röhögtél mi? Már tudtad, hogy neked úgy is boldog családod van már!

- Fogalmam sem volt akkor még, hogy állapotos, de nem tartozik rád ezen része. Tedd le a kibaszott fegyvert! – lépek közelebb, mire meghúzza a ravaszt, és már csak arra vagyok figyelmes, hogy az ágynak esek, és a mellkasomban irtózatos fájdalom nyilall. 

Felgyorsul minden, elhomályosul a látásom, de még érzékelem, ahogy Daenerys megjelenik mellettem könny áztatta arccal, a szája mozog, de a hangja nem jut el hozzám. Levegő után kapok, aztán könny csordul le az arcomon, ahogyan látom a száján lecsorogni a vért. Megszakad a szívem, a gyermekünkre gondolok, és rá, hogy mennyire nem ezt érdemelnék, s még is ez csapott le rájuk, miattam.

Feje a vállamra bukik, és még az utolsó lélegzetvételemmel közelebb hajolva a fülébe suttogom, hogy mennyire a mindenem még a síron túl is.

2021. február 7., vasárnap

a love that no time could erase. a love in a higher place.

 - Azt hiszed, hogy nekem ez ér ennyi? – kiáltok fel már dühömben, és taszítok Harry mellkasán.

- Te is tudod erre a választ – vigyorog, és ismét közelíteni kezd. – Ne játszad ezt. 

- Én? – kiáltok fel, már szinte a hajamat tépem az idegességben, ami rám tört órákkal ezelőtt, annak köszönhetően, hogy ő mennyire is ostoba. Ostobának néz engem, és ebből már bőven elegem van. – El kellene döntened már végre, hogy mit is akarsz tőlem! Azt hiszed, ha itt játszod, hogy mennyire vagy bunkó, az menővé tesz?

- Miről beszélsz? – hördül fel. 

- A haverjaid előtti megalázásról, hogy csak egy kurvádnak tekintenek. Lehetséges, hogy az elején megállapodás miatt jöttünk össze, de ez ... – mutatok kettőnk közé. – Más lett. De ha te nem akarod, akkor mondd meg és ne szórakozzál velem!

- Bébi.

- Ne hívj bébinek, tudod, hogy mennyire utálom – túrok a hajamba, ami már szénakazalként ül a fejem tetején. Érzem, hogy zilált vagyok, s mielőbb menekülnöm kellene innen.

Harry szobájában vagyunk, de már szinte menekülnék a szürke falak közül, messze tőle, és ettől a sok szartól, amit a nyakamba kaptam vele együtt, természetesen a sok jó, boldog pillanattal együtt. 

- Kicsim – teszi a derekamra a kezeit, de én kisétálok az érintéséből. – Tudod, hogy milyen vagyok. Az első az edzés és a meccs, aztán minden más.

- Persze – vigyorgom. – Ez még érthető is lenne, de döntsd már el, hogy mit akarsz! 

Mielőtt kisétálhatnék a szobájából, elkap, a falhoz taszít, száját pedig az enyémre nyomja. Egy pillanatra elszáll a haragom, a düh, ami bennem ég, és hagyom, hogy szája finoman kényeztessen, ám hamar visszatér a józan eszemet, és eltaszítom magamtól. 

- Téged akarlak.

Felnevetek.

A falak szinte visszhangot vernek, de én csak hitetlenkedve ingtaom tovább a fejem. A hajába túrok, mélyen a szemeibe nézek.

- Tényleg jól működünk – utalok a szexre. – De most nem fogsz ebből kapni.

Ezzel hátat is fordítva neki végre elhagyom a tesztoszteronbarlangot. 

- Komolyan ezt mondta? – Mandy olyan döbbenettel néz rám, ahogyan visszaérek a kollégiumi szobánkban. – Az a pöcs! Elkapom azt a focista farkát, és eligazítom. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire tuskó? Még hogy térre van szükséges, meg, hogy a foci...

- A focit még meg is értem, hiszen a jövője múlik az idei szezonon.

- Ne is próbáld meg mentegetni – teremt le azonnal. – Már az elején megmondtam neked, hogy más kellene keresnie erre az egész őrültségre. Bár, egy jó dugást én sem utasítottam volna vissza.

Nyújt át nekem egy vodka áfonyát, ami inkább vodka, mintsem áfonya. Belekortyolok, és azonnal olyan érzésem van, mintha méreg lenne. 

- Basszus, meg akarsz ölni? Ez nem a tiéd?

- Nem, ez a tied. Majd helyre rázza az agyadat. 

- Semmit sem kell az én agyamban helyre rázni. Különben is, ez még a maradék ép gondolatomat is elűzi. 

- Nos, két lehetőség van. Vagy keresünk egy másik pasit, vagy ...

- Ne is folytasd. És nem, nem fogok mást keresni – állok fel az ágyamról, és a fürdő felé indulok. – Remekül megvagyok, nincs szükségem arra, hogy egyik kapcsolatból a másikba menjek, köszönöm szépen.

- Ez kapcsolat volt?

- Komolyan még jobban megtiporsz? – nyüszítek fel, és magamra csapom a fürdőszoba ajtaját.

Megszabadulok a ruháimtól, s úgy érzem, hogy egy igazán forró zuhanyt kell vennem, ami jelentősen égeti a bőröm felszínét, és remélhetőleg kisüti az agyamból Harry felé kalandozó gondolataimat. 

Bármennyire is sikeresen beleszerettem, bármennyire is őrülten akarom, hogy működjön kettőnk között ez az egész, nem csak rajtam áll, vagy bukik. Nagyon remélem, hogy Harry átgondolja, rájön, hogy mi is itt a probléma, mert ha nem, akkor búcsút kell mondanunk ténylegesen a másiktól, és őszintén, ettől rettegek. 

- Mondd csak, Marco most kavar valakivel? – Mandy tépi fel a fürdő ajtaját, és mire feleszmélek, már a zuhanykabin ajtaját is. 

- Tudod esetleg, hogy mi az, hogy magánszféra? 

- Jaj, ne játsszad meg magad. Amikor Harry besurrant és megdugott itt, miközben azt hittétek, hogy alszom, az jobb volt?

- Tessék?

- Mindegy is. A kérdésemre válaszolj! 

- Nem törhetsz rám csak így a zuhany közben, szüksége van az agyamnak egy kis szünetre.

- A puncidnak van szüksége távolságra Harrytől, hogy tisztán tudjál gondolkozni.

Kizárom őt. Nem is akarok erre az egészre reagálni. Befejezem a mosakodást és kilépek a meleg párából. A testem köré tekerek egy törülközőt és a mosdóhoz lépek, hogy megmossam a fogaimat. 

- Mi van? – nézek Mandyre a tükrön keresztül.

- Azon gondolkozom, hogy vajon Melody igazat mondott-e.

- Mit mondott?

Nem igazán érdekel az a kígyó, de legalább leszállt a Harry témáról. Elkezdem mosni a fogaimat, és közben várom, hogy végre nekikezdjen a pletykának.

- Hogy Harry ajánlatott tett neki.

Felröhögök.

- Ezt te se hiszed el, remélem.

- Hát, most, hogy téged lapátra tett...

- Be se fejezd ezt!

- Hát mindenesetre meglátjuk ma este.

- Harry utálja a bulikat, tudod, hogy egy ideje nem jár. Nem véletlen én sem voltam sűrűn.

Felmutatja a telefonját, amin a twitter kezdőlapja van. Közelebb lépek, hogy lássam, amit látnom kell. Egy kép, Melody és egy pohár ital, éppen Harry oldalán.

- Nem teheti ezt, így. Nem! 

Visszamegyek a mosdóhoz és gyorsan kiöblítem a számat. Ma valójában nem akartam elmenni a kampusz bulira, de most valahogyan kénytelen leszek összeszedni magamat és megjelenni.



Belépve a házba már is megcsak a fű és az alkohol szagának keveréke. Ez az, amiért én sem nagyon szeretem ezen összejöveteleket. Mandy az oldalamon szinte azonnal szerez egy-egy poharat, és a kezembe nyomja. Szerencsére tudja, hogy mennyire nem bírom az alkoholt, és magamnál szeretnék lenni, így víz lapul az enyémben. 

- Ott – mutat egy irányba a poharával.

Látom, ahogyan Harry ül a haveri társaságával és Melody körülötte legyeskedik. Szinte már szánalmas az egész, hiszen Harry le se szarja konkrétan. Elindulok az ellenkező irányba, és bár barátnőm ellen menve, de fogok egy másik poharat, amibe a magam ízlése szerint öntök vodkát és ananászt. 

- Táncolunk?

Mandy már be is ránt a tömegbe, én pedig tényleg jól érzem magam. Azt hiszem, hogy a feszültség kitáncolása nagyon jó ötletnek tűnt, és remekül is sült el. Folyamatosan az ismerősökkel össze-össze akadunk, és a számok váltakozására táncolunk, amíg valaki meg nem ragadja a csípőmet. Megperdülök a tengelyem körül, és Marco teli vigyorral néz vissza rám. 

- Mi a helyzet, kislány? – nyom egy puszit az arcomra, és táncolni kezd a mamlasz. Átölel a vállamnál fogva, és a csípőjét mozgatja, úgy, ahogy.

- Jót szerveztél – össze koccintom a poharainkat. – És boldog szülinapot előre is.

- Hogy te mindenre emlékszel – halántékon csókol, aztán a következő szám annyira elragadja, hogy felkiált, és az égbe emelet kezekkel adja át magát. 

Mandyvel helyet cserélek, hogy lecsaphasson a kiszemeltjére, Marco pedig úgy üdvözli, mint jó barátját. Ám ez a tettem nem éppen jó rám nézve, mert teljes kilátásom van Harryre, ahogyan Melody a tömegbe akarja húzni. Tudni kell Harryről, hogy nem igazán szeret táncolni, inkább csendes megfigyelője a bulinak, ha részt is vesz rajta. Most feláll, és beljebb lép, míg a lány már olyan csípőmozdulatot tesz, hogy már nekem válik kényelmetlenné. 

- Szard le azt a pöcst – jegyezi meg Marco. – Nem akar semmit attól a ribitől.

- Te is megdugtad azt a ribit – jegyzem meg elszakítva a tekintetemet kettőjükről. 

- Ezért lehetsz abban biztos, hogy ő nem fogja.

Valóban, soha nem dugják meg ugyan azt a személyt, bár nem mintha ez annyira számítani. Azt akarom, hogy rajtam kívül senki máshoz ne érjen, legalábbis, amíg le nem zárjuk tisztességesen ezt a zűrt. És ne csak azon múljon, hogy azért nem keféli meg, mert a barátja már megtette.

- Szia szépségem.

Bau pacsizik le Marcoval, és ő is társul hozzánk. Furcsa, hogy Harry társaságából lassan már mindenki itt lesz, bár megértem őket, mert Melodyt senki nem tudja elviselni. Bau keze a csípőmre csúszik, én pedig hagyom neki. Pont határon mozog, de szerencsére belül marad azon. Mandyre pillantok, aki már túlságosan is közel van Marcohoz, de ahogy látom a srác sem bánja.

- Mindjárt jövök.

Elsietek a társaság mellett, és véletlenül Harry és Melody mellett. A lány olyan közel van. A barátom testéhez, hogy a szívem szerint a poharában levő löttybe fojtanám. Felsietem a lépcsőn, egyenesen a mosdó irányába, ám mivel foglalt, így berontok Marco szobájába, és a magán fürdőszobáját használom. Már más bulikon is megesett, így tudom, hogy semmi probléma nem lesz ebből.

Kifelé menet egy mellkasba csapódom. Bau néz velem szemben, és látom, hogy már többet ivott a kelleténél. 

- Minden rendben? – lépek oldalra, hogy kikerüljem, de ő is arra lép. 

- Persze – kortyol az italából, és ahogy ki akarok térni előle, újra ott terem. – Csak szerettem volna elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy vége van Harryvel.

Sok szó hagyná el most szívesen a számat, de inkább magamba tartok mindent, és mielőbb vissza akarok menni a barátaimhoz.

- Köszönöm, de amint látod jól vagyok – lépek balra, de ő megint követ. – Elengednél? 

- Ugyan már, mindig is láttam, hogy mennyire oda voltál értem.

- Te miről beszélsz? – röhögök fel, mert mást nem tudok tenni e hír hallatán. Nevetségesek az állításai, hiszen bármennyire is baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, annál soha, semmi több.

- Ne tagadd, egyértelmű volt minden.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de szerintem te se tudod. Majd, ha kijózanodsz, rájössz te is.

Egy gyenge pillanatában el tudok menni mellette és szinte lerohanok a lépcsőn. Átfurakodom magamat a tömegen, és Mandyékhez érek, ám Bau a nyomomban van, és ő is hamar itt terem. Megragad úgy, hogy felkiáltok és a kezére nézzek. Közelebb hajol, a pia bűze megcsapja az orromat. 

- Ne szórakozzál velem – sziszegi, de többet nem is tud mondani, meg Marco és Harry ott teremve leszedik rólam ezt az idiótát. 

- Mi a fene történt? – Mandy döbbent tekintettel méreget mindent.

Válaszra már nem futja, mert Harry elragad a forgatagból, egészen át a házon, ki a garázson át egy hátsó üvegházba a kert végén. A zene elhallatszik még tompán, de az emberek ide már nem merészkednek.

- Mi volt ez?

- Te csak ne kérj számon engem – emelem fel a hangomat dühösen. – Te jelentél meg egyből azzal a ribanccal, akin már az egyetem nagyrésze átment. 

- Nem vele jöttem, hanem egyedül – sziszegi a fogai között. – Bántott?

A Kezemre nézek, ami már most látszik a szorítás nyoma. Fáj még mindig, de nem akarom most ezt ide kettőnk közé hozni.

- Nem ragadhatsz el így, Harry. Folyamat ellöksz, majd visszajössz. Mindig térre van szükséged, aztán meg ki sem mászol mellőlem. Fáj, hogy ilyen vagy! Nem látod, hogy nagyobb fájdalmat okozol nekem, mint az a barom odabenn? Szerintem eddig is megértő voltam, de nem várhatod el, hogy mindig toleráljak mindent. Mindig ide jutunk vissza, elegem van! - könnyek folynak végig az arcomon, és már magam sem tudom, hogy azért sírok, mert elveszítem, vagy meg, annyira szeretem. A szívem sajog. Kezei közé fogja az arcomat. – Táncolni szeretnék reggelig veled, amíg a zene el nem halványul, amíg csak mi ketten nem vagyunk. Szánalmasan hangozhat, de pont ezért vess véget ennek a folyamatos huzavonának. Ne legyél ilyen fiú.

Ajkait az ajkaimra nyomja. A mögöttünk levő asztalról leseper mindent egy mozdulattal, és nekitol teljesen. 

- Ne haragudj, bocsáss meg – suttogja a számba a szavakat. 

Nyelve az enyémet simogatja, a keze mindenhol ott van, és a szoknyám anyaga már a csípőm körül. Ujjai a combom találkozásában cirógatni kezdenek, de hamar felhördül, megelégeli és leszakítja a bugyimat. Lihegek, kapkodom a levegőt, pedig még az elején tartunk, annak ellenére, hogy tudom, most egy igazán gyors, heves együttlét következik. Hallom a sliccének árulkodó hangját, a kezemet azonnal oda is vezetem, és a szemeibe nézek, amelyek a hold gyér fénye enged. Ujjaimat köré fonom, ő pedig lehunyja a szemhéjait, a homlokát az enyémnek támasztja, míg a combjaimat markolja.

- Szeretlek, ez a szerencséd – suttogom.

Felnéz a szemeimbe, még közelebb lép, és elveszik bennem. A hideg üvegnek feszül a hátam, az ujjainkat a fejem fölött egybefonja, és keményen, hevesen mozogni kezd. Lábaimmal körül ölelem, még jobban magamba fogadom, ha ez lehetséges és csókot lopok tőle