Cooler than the ice on my Jameson

 Leteszem az asztalra a még meleg vacsorának szánt ételt, és a bárányborda ínycsiklandó illata belengi az étkező terét. Nagyot nyelek, kissé éhesnek érzem magam, legalábbis a gyomrom így vélekedik, ám inkább hányingerem lesz az étel láttán, annak ellenére, hogy gusztusosan néz ki. Minden kora délután neki állok, és újabb recepteket készítek el, hogy az asztalra forró, friss, és annál is ízletesebb ételeket tudjak tenni. Ám a férjem ez az, amit nem igazán értékel, s igényel a mostani helyzetünkben. Már fogalmam sincs, hogy hányadik hónapja nem töltjük együtt az éjszakát, és hányadik vacsorát főzöm le, ami pocsékba megy, annak hála, hogy haza se dugja az orrát, én pedig szinte csak tologatom az ételt a tányéromon. Beleiszom a borba, ami lassan csúszik le a torkomon, de jelenleg ez az egyetlen, ami valami örömet okoz.

- Asszonyom – jelenik meg Lilian, a házvezetőnőnk.

Közelebb lépked, én pedig hellyel kínálom.

- Vacsoráztál már?

- Nem asszonyom, de...

- Edd meg nyugodtan, Harry úgy sem fogja, és csak kárba megy – mosolygok rá erőltetetten. 

- Tényleg nem szeretnék akadékoskodni.

- Ugyan, legalább a társaságom vagy – kortyolok ismételten a boromból. – Mikor láttad utoljára a férjemet?

Kérdően néz rám, de nem kérdez vissza. Nem olyan nagyszájú, mint én, annak ellenére, hogy tudom, kíváncsi és mindent szemmel tart. Régóta Harry szolgálatában áll, én pedig már az elején nagyon is összebarátkoztam vele, ám még a mai napig nem akar arról hallani, hogy tegezzen. Valószínű, hogy a férjem a körmére is nézne, ha meghallaná, pedig el kellene fogadnia, hogy teljesen máshogy viszonyulunk az emberekhez. Ő a szolgákat, katonákat látja bennük, én pedig a kedvességet, barátságot.

- Hát, ami azt illeti – kezd el merengeni. – Már magam sem tudom, talán a múlthéten.

- A múlthéten? – kiáltok fel kétségbeesetten.

Már jó ideje külön hálóban alszunk, annak ellenére, hogy ő ez ellen tiltakozott nagyon is, ám most úgy érzem, hogy összetörtem, darabjaimra hullottam. 

- Igen, asszonyom. Reggel, mielőtt elment itthonról, összefutottam vele a kertben.

Felhajtom a maradék italomat és töltök még, hogy azt is magamba tudjam. Nem mintha bármit is megoldana, de jelenleg enyhíti a sajgó fájdalmamat. Soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak az emberek rólam, és amikor hozzámentem Harryhez, akkor is tettem magasról az egészet. Ám mióta elvesztettem a babánkat az én betegségem miatt, úgy érzem, hogy bekerítve lettem, mint egy lecsupaszított áldozat. Eltávolodtunk. Én nem tudtam rá nézni, ő nem tudott én rám. Magamba zuhantam, én voltam, akinek arra volt szüksége, hogy aludjunk, törjön-zúzzon, majd kezdje az egészet elölről. Mielőtt komolyabb kárt tehettem volna magamba, leszedált. Utáltam, gyűlöltem őt, és ő is saját magát. Míg én magamat okoltam, ő a saját lelkét szakította szét még jobban. Az erőszakosabb mozzanatai az irányomba, meghozták a gyümölcsét, és ezzel ő maga is tisztába került. Persze, orvosilag más volt a probléma, mivel, ahogy kiderült számára is, hogy. A gyermekünket hordom a szívem alatt, azonnal hímestojásként bánt velem. Bár sohasem panaszkodhattam. Amikor a kedves énje nézett vissza rám, valóban a tenyerén hordoz, még így is, hogy nincs itthon. Mindenem megvan, ami az anyagi javakat érti, nekem még sem ez kell. Ez csak egy csodás külsővel rendelkező, belülről rohadó érzelmeket jelent.

- Minden rendben? – ránt vissza a jelenben Liliana. 

- Nincs, nagyon nincs – elhallgatok és könnyek csorognak végig az arcomon. Azt hittem, hogy már az összes eltűnt a folyamatosan átsírt éjjelek és nappalok után, ám még is felszínre törnek, a makacs cseppet. 

- Ez nem jelenti azt, hogy...

- Hogy kurvája van? – nevetek fel. – Tudok róla, hogy vannak, és mindig is voltak neki. Azt hiszem effajta kegyelem felém. Nem rajtam vezeti le a tényleges feszültségét. Csinálja, amíg a farkárka húz gumit.

- Asszonyom – fogja meg a kezemet, amin ott pihen a férjemtől kapott méregdrága gyűrű. Egy újabb nagyon vagyon elköltése, és érzelmek kimutatása helyett, megszór az ajándékaival. Az eljegyzésigyűrűnk, még sem tudok teljesen boldog szívvel ránézni. – Szereti a férjét, vagy kényszerből van vele?

Vigyorogva letörlőm a könnyeimet és Lilire nézek. 

- Ostobaság, ha azt mondom, hogy szeretem, igaz?

- Semmi sem ostobaság. Amit érez a férje iránt az szép és megható. Ismerem Mr.Styles és tudom róla, hogy olykor elszaladnak nála az indulatok, de nagyon jószívű, és imádja magát.

- Néha nagyon rosszul bánik velem, de néha annyira csodás. Az, ami kettőnk között, négyszemközt történik, boldoggá tesz. Évekkel ezelőtt, amikor találkoztunk egy véletlen folytán, első látásra beleszerettem. Őrültség, tudom, de már akkor éreztem, hogy az övé vagyok. Most is így érzem, de egy részem menekülni is akar.

Jól esik, hogy Liliana a bizalmasom, és őszintén meg tudom vele beszélni. Mivel a ház rabja vagyok szinte, így nem sok esélyem adatik meg, hogy bárkivel is összeüljek és egy kávé mellett csacsogjak. Nem mintha ez a milliárdosoknak járó szint, megengedhetne őszinte barátságokat a falakon kívül. Főleg, hogy testőrök lesik minden léptem, és még a ház is be van kamerázva.

- Ha szereti, akkor találja meg az utat hozzá. Elmondhatom, hogy eléggé morcos és szomorúak voltak az úr szemei, amikor láttam.

- Mindig morcos.

- Valóban – együtt nevetünk, mire megjelenik Gabe, Harry nagyon jó barátja, és egyben az üzlettársa is.

- Látom, jól mulattok – lép hozzám és arcon csókol, míg Lilliana felpattan, és eltűnik a konyha ajtaja mögött. 

- Mi szél hozott erre?

- Jöttem megnézni, hogy mi a helyzet veled – ül le, és elveszi a poharamat, amibe bele is iszik. – De látom, hogy felesleges volt az aggodalmam.

- Miért aggódtál? Harry elszúrt egy bizniszt?

- Sose szúr el semmit – veti oda félvárról. – De eléggé pocsék kedvében van már hosszú ideje.

Megfog egy villát, és az érintetlen étellel megpakolt tányért maga elé húzza. 

- Egészségedre.

- Hm, kit vártál vacsorával?

- A férjemet, kit vártam volna? Minden este lefőzöm annak az idiótának, aki szarik rám, és valószínűleg haza se jár, már mióta. Imádja a főztöm, és régen is szerette, hogyha meglepem. Én pedig, mint valami idióta már fogalmam sincs, hányadik napja főzök neki, és dobom ki utána.

- Vegyél vissza kicsit - motyogja teli szájjal. – Isteni ez a báránysült.

- Hol van? – közelebb hajolok. Gabetól sose tartottam. Nincs joga hozzám érni, semmit sem tehet velem, maximum a szavaival tiporhat a porba. – Éppen egy kurvával dug?

Tekintetünk találkozik, leteszi az evőeszközt és megtöröli a száját, ahogy hátra dől a széken.

- Ha tudni szeretnéd, édesem, az apjával van üzleti vacsorán.

- Ezt el is kellene hinnem?

- Nincs okom hazudni – rántja meg a vállát. – Te magad mondtad, hogy kurvára is lehet. És megmondom, jó ötlet, mert ráférne már egy kiadós kefélés. Feszült nagyon az én barátom, és ami még jobban felcsesz, azaz, hogy szomorúnak látom. És ez az, amit soha nem láttam rajta.

- Te legalább látod, és találkozol vele.

- Te pedig lehetnél készségesebb vele. Tisztában vagyok vele, hogy elvesztettétek a gyereketeket, de ez már hónapokkal ezelőtt történt. Találjatok vissza egymáshoz, és ne zárkózz be, mint egy hisztis picsa. Ő is szerette volna azt a kicsit, nem csak te. Nem lehetsz önző vele.

Felállok, a vörösbor úgy landol rajta, hogy tudom, az ingén örök nyomot hagy. Ő is feláll, egy tiszta szalvétát fog, és elkezdi az ingét letörölni. Látom a feszes állkapcsát, hogy mennyire is ragadna meg, hogy helyre tegyen, de nem teheti.

- Remélem tudod, hogy merre van a kibaszott ajtó.

Ezzel ott hagyom párologni az alkohol mérgező érzetével.

Éjjel felriadok, és oldalra pillantok, de az ágy másik fele üres. Most alszom hónapok óta először a hálószobánkba, annak a reményében, hogy oldalamon Harryvel ébredhetem, s végre láthatom a férjemet. Ám nem így történik, bár a szobát még a sötétség öleli. Lerúgom a takarót és ahogyan vagyok, teljes meztelenségemben kisétálok a nappaliba, végig a konyhába egy pohár vízért. Tudom, hogy az egész ház minden szeglete be van kamerázva, és íz őrök is könnyedén láthatnak engem, ám abban reménykedem, hogy Harry megjelenik valahol és vissza parancsol a hálóba.

Iszok egy pohár vizet, ami kicsit helyre rázza az agyamat. Visszasétálok a háló irányába, ám a szoba sarkában levő monumentális fotelben, a hold megvilágításában kirajzolódik egy alak. Megállok, rá meredek. Érzem, hogy teljesen éberré vállok. Hallom, ahogy a kristálypohárnak koccannak a jégkockák és látom, mikor az ajkához emeli a whiskys poharat. 

Nem szólok, ő sem.

Érzem, hogy néz, és végig méri minden pocikámat. Nem értem, hogy minek ül itt az éjszaka közepén a sötétben, de elengedem a dolgot. Fáradt vagyok testileg és lelkileg is ehhez a fogócskához. 

Tovább megyek, beállok a lábai közé. Ég a testem a szemei kutató tekintete alatt. Lehajolok, a combjára támaszkodva és mélyen a bőrének illatába szippantok. Férfias illata van, finom, csábító, hívogató. Ám tudom, hogy ma este nem volt kurvával valóban. Nem frissen zuhanyozott, és nincs is szajha szaga. Megnyugszom kicsit, a köd lemegy az agyamból.

Kezét felcsúsztatja a combomon és a fenekemet markolja meg erősen. Ezzel magának löki a testemet és az ajkunk milliméterekre van egymástól. 

Elmosolyodom. 

Megcsókolom, nyelve az enyémet érinti, a whisky íze az ő ízével keveredik és fenséges egyveleget alkotnak. Csókolni való, puha ajkai annyira hívogatók, hogy még többért esdekelnék. Combjaim között már is fellángol a vágy, és ezt ő is érzi.

Elszakadom tőle.

Ujjaimmal megfogom az állát, míg másik kezemmel a kezét, ami a testemen van.

- Ha szeretsz, reggel mondd, ne csak éjjel, amikor a testemet akarod.

Felmordul, de még mindig némán figyel.

Ellépek tőle és ringó csípővel visszaandalgok a szobába, a paplan meleg ölelésébe. Arra számítok, hogy utánam jön és elveszi, amit akar, de nem így tesz. 

Reggel a legszebb Chanel kosztümömet veszem fel, na nem mintha, bármelyik is annyira csúnya lenne. Csodásan áll a testemen, annak ellenére, hogy a megtörésemnek köszönhetően sikerült leadnom jó pár kilót. Erre nem volt szükségem, talán az arcom is jobban beesett, és nem annyira az egészséges látszatot mutatja, ám igyekszem a tökéletes öltözékemmel ezt kompenzálni. Dior, Prada és Jimmy Choo társaságában öltöztet fel, és nőies Yves Saint Laurent illatfelhőt húzva magam után lépek ki a napsütéses időbe. A testőröm már az autónál vár, a másik, új testőrrel együtt. Napszemüvegemet az orrnyergemre tolom, kecses léptekkel pedig közeledni kezdek. Harry egy igazi luxusfeleséget akart magának, azzá formált, hát nesze, megkapja.

- Jó reggelt – Harry jön velem szemben. 

- Jó reggelt – mennék el mellette, de megragadja a csuklómat, amin Cartier egyik gyönyörű darabja pihen. Lenézek, ő pedig azonnal elenged, és a derekamnál fogva húz magához. Sok mindent láttak már ezek a férfiak, úgyhogy nem tudom, mire ez a megjátszás. – Mit akarsz?

- Szépen beszélj – csókol arcon, és leveszi rólam a szemüveget, hogy a szemeimbe nézhessen. – Mi volt tegnap Gabe-el?

Megfeszülök a férfi említésére. 

- Pofátlan, bunkó, tapintatlan... – felszisszenek, ahogy megszorítja a derekamat, jelezve, hogy vegyek vissza. – Szájára vette a gyermekünket, és ezt neki, senkinek sem tűröm! Nem érdekel, hogy ki ő, mennyire a jobb kezed, még lehet, hogy a farkadat is ő veri ki néha, ha már az én puncim nem kell.

Hadarom le egy szusszal, mire a tarkómhoz kap, és a hajamba mar.

- Ne feledd el, hogy kivel beszélsz – szűri a fogai között. – Ezt majd én elintézem – nyom egy puszit az ajkaimra. – Hova indulsz?

- Nem mindegy? Eddig sem hatott meg, hogy mivel töltöm a napomat. Elszórok pár ezer eurót, ha már kiszabdúltam. Úgy is túl sok csücsül a széfben.

- Vegyél vissza – harapja meg az alsó ajkamat, s tudom, hogy nem a pénzre érti. – Este szeretnélek látni.

Kiszakadom az öleléséből, eltávolodom tőle és visszateszem a szemüveget, mintha megtudna védeni bármitől. 

- Jajj, várj, megnézem a naptáramat – veszem elő a telefonom és belépek valóban a naptár applikációba. Üresen áll természetesen, de azért a jövő hónapra megyek. – Mondjuk egy hónap múlva? Talán ott tudok egy kis időt szorítani, mennyi időre lenne szükséged? Gondolom nem lesz ribanc a háznál. Öt perc elég lesz? 

Mielőtt a karjaiba kapna ismételten a szárnyaimat bontva, amikor most boldogsággal, minimális elégedettséggel repítenek az autóhoz, és be is pattanok. Persze, ha Harry úgy akarná, nem vinnének sehova a fiúk, de kivételesen, meglepetésemre eggyel hátrébb lép és az autó kigurul a felhajtóról. 

Azon, hogy lefoglaljam magam, új vállalkozáson törőm a fejem. Tudom, hogy Harry beleegyezése nélkül nem fog megalakulni, de nem akarom feladni. Muszáj, hogy valamivel lekössem magamat.  A jogászunkkal volt megbeszélésem, amellett, hogy pár női dolgot is elintéztem, ami segít, hogy ne essek ennél is jobban a darabjaimra, s nő maradjak.

Belépve a kivilágított erődítménybe, ami a házunk, végigvonulok a nappalin. Semmi változást nem vélek felfedezni. Szóltam Lilliannek, hogy nem vacsorázom itthon, így semmi szükség arra, hogy a konyhába törje magát felesleges, ha Harry sem eszik itthon. Miért is tenne másként, ha előző hónapokban sem óhajtott megjelenni?

A hálóba érve, átmegyek a gardróbszobába és lerúgom a tűsarkút, s lassan elkezdek megszabadulni minden ruhámtól. A tükör előtt a sminkem is eltávolítom, és az agyamon ma már sokadszorra átpörög a mai beszélgetésem Harryvel. Nem jutok dűlőre magammal, de ma úgy érzem, hogy sikeresen kifáradva végre elengedem ezt, és egy forró zuhanyt követően az ágyba is zuhanok. 

Fogalmam sincs, hogy milyen régóta ez az első éjszaka, amit sikeresen átaludtam. Úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna. Kinyújtózom, a nap ragyogása felé fordítom az arcomat, és élvezem a melegséget, amit ont magából. 

- Jó reggelt – Harry köszörüli meg a tokrát, mire akkorát ugrom ijedtemben, hogy majdnem a földön landolok.

- Basszus! Normális vagy?

Ellöki magát az ajtófélfától és becsukja maga mögött a szoba ajtaját. Kipihentnek látszik, testét egy bokszer fedi összesen, és nem mondom, hogy nem folyik össze a nyál a számban a látványa miatt.

- Az, szerencsére – mászik fel az ágyra és rántja le rólam a takarót. – Imádom, hogy a meztelenül alvás szokásossá vált.

- Mit keresel itt?

- Ez az otthonunk, édeském. 

- Megmondtam, hogy nem érsz el semmit azzal, hogy megdugsz. Nekem nem a puncim viszket, hanem a férjemet akarom!

Megragadja szorosan az államat és odaránt maga elé. Térdelek vele szemben, de még így is fölém tornyosul. Lenéz rám, a szemeimet fürkészi, és meglep, hogy nem azonnal korhol, a hangnem és a szavak használata miatt.

- Én pedig a feleségemet akarom, aki szeret, aki erős, aki gyönyörű, kitartó, és önzetlenül szeret. 

- A kurváid nem szeretnek önzetlenül?

Megrántja a hajamat hátra felé, a koponyám égni kezd, de nem szakítom meg a szemkontaktust. 

- El tudod képzelni, hogy milyen volt úgy élni hónapokon keresztül, hogy nem voltál mellettem? Hogy éjjelente kitudja hány tripperes kurvába mártottad a farkatad? Először sírtam. Sírtam a fiunk miatt, aztán pedig, hogy nem vagy itt. Hogy vajon hányadik puncit kapod meg, és élvezed, amíg én a fájdalom súlyától összeroppanok. Hogy ezzel a kézzel – fogom meg a kezét a csípömön – őket simogattad, helyettem. Önző vagyok, magamnak akarlak, a kibaszott feleséged vagyok!

A végére már ordítok, sírok, őrjöngők, az eszemet elvesztem. Mereven néz, fájdalmat látok a szemeiben. Tudom, hogy eleinte én örültem, és küldtem azokhoz a ribancokhoz, hogy ne rajtam töltse ki a fájdalmas csapásait, de nem bírom elviselni ezt már. Soha többet! Eleinte is tisztában voltam vele, hogy titokban is ment, bár titok sem volt, soha nem tagadta. Legalább a szemeimbe nem hazudott. 

Felröhögők keserűségemben. 

- Édeském, drágám – simít végig az arcomon. – A tied vagyok, csak is a tied. Egyik ribanc sem ér fel hozzád, meg sem közelít. – megcsókolja a tenyeremet, s megcsillan a fény az eljegyzésigyűrűm felszínén. – Ellöktél, megadtam neked a gyász lehetőségét. Az időt, hogy tisztességgel búcsúzz el. Én is gyászoltam, a magam módján, de vissza kell találnunk egymáshoz. Beleőrülünk mind a ketten ebbe az egészbe. Nem engedhetjük meg, nem lehetünk ennyire gyengék, gyávák.

Kapkodom a levegőt, iszom a szavait, érzem az érintését magamon, a meztelen testem még többet követel magának a lelkemmel karöltve. 

- Szeretlek, reggel, délben, délután, éjjel – utal az éjszaka hozzávágott szavaimra.

- Nem nagyon érezteted velem. Az, hogy a ribancokat rángatod meg helyettem, ezt nevezzük annak?

Felmordul.

- Felejtsd el, ne engedd be kettőnk közé, azokat az olcsó nőket. Nem érnek fel hozzád, főleg nem a kettőnk között levő kapocshoz. 

Szóra nyitom a számat, de mielőtt bármi is kijönne rajta, számra olvad a szája. Nyelve a nyelvemet, kezei a testemet, lelke a lelkemet tölti meg. Végigfektet a matracon, a selyem anyaga simogatja a testünket, a teste melegíti az enyémet. Dominál, mint mindig. Néha elhitetgeti velem, hogy én iránytok, de akkor sem úgy van az. Csípője az enyémnek simul, farkának domborulata a nedves, pucér ölemnek simul, mire felbillentem a csípőmet, s többért esdeklem. 

Lenyúlok, elkezdem lerángatni róla a pamut anyagot, de ő is rásegít, amíg tényleg el nem tűnik kettőnk közül. Farka ott mered a lábaim között, a szemei az enyémet fürkészik, a csókja fel forrósít. 

- Gyönyörűm.

Fordít rajtunk, és a hátára fekve figyeli a vágyakozó, szomjas testemet, s lelkemet. Őrültnek tűnhetek, amiért szeretem, de amikor a szemeibe nézek, tudom, hogy ős is szeret, imád. A mindene vagyok, annak ellenére, hogy máshogyan bánik a nőkkel, mint illene.

Csípőmet mozgásra késztetem, ujjaim a hasába mélyednek, a fejemet hátra vetem a megkönnyebbülés érzésének köszönhetően. Ujjai a csípőmbe mélyednek, szorosan fog, és diktálja az ütemet. Olykor a fenekemet veszi a markába, és még jobban, még mélyebbre hatol, ha egyáltalán ez lehetséges.

Pillanatok alatt találom magam ismételten alatta, ahol már teljesen megsemmisít, szétcincál.

I can feel the flames on my skin, crimson red paint on my lips

 

A gyomrom görcsbe rándul, ahogyan azt figyelem Harry miként is flörtöl a nővel, aki úgy dobálja magát, mintha erre született volna. Lábai hosszúak, és méregdrágának tűnő utánzatba vannak bújtatva. Ha Jimmy Choo látná ezt, kikelne magából. A ruhája hasonlóan néz ki, lerí róla az olcsóság, és bár Harry előtt soha nem voltam ennyire luxusra éhes, most még is tombol bennem a düh, és a ribanc iránti gyűlölet, aki sok mindenről tehet, és semmiről sem. Ám nem mondhatnám, hogy csúnya. Valójában nagyon is gyönyörűnek tartom, és ez az, ami mocskosul fájdalmat okoz számomra. Harry keze ott a combján, másikkal a kristálypoharat fogja körbe, és felhatja a Bourbont belőle. 

Már bennem is jócskán van az italból, és egy csík kokain is a szervezetembe került még az éjszaka első felében levő bájolgások sokasága között. Eleinte hadakoztam ellene, de valószínű, jobban tettem, hogy hagytam magam. Ezt végignézni még így sem egyszerűbb. Szívem szerint én másznék át Harry ölébe, és hagynám, hogy azt tegye velem, amit csak akar. Ostoba vagyok? Lehetséges. Szerelmes vagyok? Lehetséges. Vágyom-e rá? Lehetséges.

A csókjának érzét érzem a számon, de most még is mást csókol. Érintésének erős domináns jellemét égeti a bőröm, ahogy rajtam hagyta a nyomati a délutáni órákban, az érkezésünket követően.

Sophiára nézek, aki szörnyülködve, s egyszerre sajnálkozóan néz rám. Az a probléma ezzel, hogy nem az első, és tudom, hogy nem az utolsó alkalom, amikor így viselkedik velem. 

Megaláz. 

Eltipor. 

Fájdalmat okoz. 

Edward megragadja a felesége arcát, keményen szájon csókolja, majd feláll, és hátat fordítva ott hagyja. Elegem van ebből, és az ehhez hasonló estékből. A fiúk undorítóan viselkednek. A kokain utcákat úgy szívják fel, mintha semmi sem lenne számukra, csak egy játszma, ahol mi vagyunk a bábuk.

Figyelem az előttem lejátszódó jelenetet, ám hamar megunom. Úgy gondoltam, hogy nem tud már több fájdalmat okozni számomra, ám nagyon naiv voltam ezzel a gondolattal. Kettős érzés kavarog bennem. Egyszer annyira kedves, szerető. Dédelget, elhalmoz szép szavakkal, szenvedélyes csókokkal, a másik pillanatban, mintha egy másik személy lenne, és a porba tipor, használ. Keményen bánik velem, még is elhalmoz. A szeretetét nem adja könnyen, de a méregdrága dolgokat csak úgy szórja. Ennek köszönhetően viselem most is a méregdrága ruhámat, ami úgy csillog, hogy szinte ránézni sem engedi az embert. 

Nevetés. 

Kényes nevetés csapja meg a fülemet, és most érkezem el arra a pontra, hogy felállnék, ám Sophia megfogja a kezemet, és megálljt parancsol a saját érdekemben. Lehunyom a szemhéjaimat és mély levegőt veszek, amíg Harry a cafkájával játszadozik. Megfordul bennem, hogy talán örülnöm kellene ennek az egésznek, hiszen talán az éjjel őt keféli meg kegyetlenül, és nem engem. Még is a féltékenység keményen tapos a lelkemben, és még meg is forgatja bennem a fájdalmat. Edward visszatér, újabb méregdrága ital kerül az asztalra, pár csík kokain társaságában. Soha nem tudnak parancsolni maguknak, és míg Ed tudja, mennyi is a határ, amit nem nagyon kell átlépnie, Harry feszegeti, amíg újabb határokat fel nem épít magának. Harry az asztalra hajol, és felszippant egy csíkot, majd a Bourbonből is emberes adagot hajt fel. Száját olyan keményen és fesztelenül nyomja a lány szájára, hogy felhördülök. Ennek ellenére sem néz rám. Kitöltök magamnak is egy italt, mert úgy érzem, ha nem teszem, kifordul a gyomrom, és kikelve magamból megtépem a kis kurvát, aki valójában biztos vaskos jussát várja az este végén. Ám nem tudja, hogy az, amit Harry adni tudna neki szexuálisan, a baszás terén, nem lenne elég arra tömérdek pénz sem.  

Harry zöld szemei rám villannak, amik most olyan mélyzöldben pompáznak, hogy tudom, a gondolatai annyira máshol járnak, hogy félnem kellene. A lány a nyakát csókolgatja, a nyelve. A nyaka vonalán szánt végig, és már egy kész pettinggel felér az egész. Mivel a bár végében vagyunk senki sem szemtanúja ennek, csupán a pincér, aki olykor kijön, de mindig olyan borravalóval távozik, hogy egy szava sem lehet. Ennek ellenére tudom, hogy a fiúkat az sem zavarná, ha közszemlére tehetnék a vágyaik tárgyát. 

Elfordítom a fejemet, és érzem, hogy könnyek marják a szemeimet, az epe a torkomat marcangolja, úgy, ahogy én a nőt akarom. Fészkelődni kezdek a széken és azon gondolkozom, hogy néhány hónap leforgása alatt az átlag életemből, hogy kerültem ide. Szerényen hangzana, ha azt mondanám, hogy luxus életbe, hiszen ez a pénz, ami Harry oldalán felvet, több, mint luxus. 

Edward csúszik be közém, és Sophia közé. Keze megragadja az államat és visszafordítja a tekintetemet Harryékre. Ő, Ed a mocskos féreg tehet erről a sok szarról, ami itt folyik. Ő az, aki mindig buzdítja a fivérét, és hozza a kurvákat, mintha csak egy olcsó étteremből rendelne mindennap. 

- Ne vedd le róluk a szemeid, édes – suttogja a fülemben, és olyan szorosan fog, hogy tudom, komolyabb fájdalmaim is származhatnak majd belőle. – Mennyire boldog a kisöcsém.

- Baszd meg! – sziszegem a fogaim között, ő pedig olyan erőteljesen, mélyen nevet fel, hogy már rémisztően hat rám. 

- Tudd, hogy kivel beszélsz – taszít rajtam egyet, mire szinte Harry ölébe lök. 

- Mi a faszt műveltek? – ragadja meg Harry a hajam és nem enged el, míg vigyorogva néz a testvérére. Érzem a merevedését, és ennek a tudata, még jobban a porba tipor. – Hagyjad békén, Eddie.

Felemeli a fejemet, nyelvét a számba nyomja, én pedig menekülni sem tudok, úgy fog magához. Ám csupán egyik keze, amit használ, a másikkal még mindig a szajhát fogja. Csókja mámorító, és már is egy hülye lotyónak gondolom magam, amiért így érzem, de még is feltüzel, vággyal telit el, és többet akarok. De visszakerülök a valóságba, a félelmeim, a haragom közé. Eltaszítom magamtól, s meglepetésemre, hagyja is magát. 

- Öcsém, te aztán falod az életet.

Edwardra meredek, aki mellett Sophia csak meghúzza magát. Semmit sem tehet, tudom, ahogy én sem. Ám ennek ellenére sem tudok tovább itt ülni tétlenül. 

- Zavard el – sziszegem a fogaim között, ám Harry csak mered rám, és még mindig a lány combját fogdossa. – Tűntesd el, a kurva életbe!

- Édesem – hajol közelebb Harry. – Hogy beszélsz a száddal? – végighúzza az ujját az alsó ajkamon, ami helyett én egy pofonra számítok. – Utána meg ezzel az ajkakkal fogsz leszopni. Hogy is van ez? Ilyen mocskos kis szájba kell beletennem a farkamat?

Önkéntelenül is nagyot nyelek annak gondolatára, hogy Harryt magamba fogadjam, kényeztessem, az enyém legyen.

Felállok. 

Besokallok, elegem van. 

Felállok a helyemről, de nem rohamosan. Szépen lassan. Visszanyelem a kibukni készülő könnyeimet, az ujjamon levő hatalmas gyémántgyűrűvel játszani kezdek, és elsétálok Harry mellett, aki utánam kap. Megragadva a csuklómat néz rám, de nem eléggé éber a kokainnak köszönhetően. Hátat fordítok, a lányra szánakozva nézek, amikor tudom, hogy neki kellene így néznie rám. Emelt fővel hagyom őket magukra, míg hallom Edward szavait, aki azonnal sérelmezi ezt. Majd azt kezdi el hajtogatni, hogy Harry mennyire is nem tanított meg ez idő alatt, hogy mi is az a tisztelet. 

Egyre távolodom, egyre halkabb lesz Edward őrjöngése. Még annyit hallok, hogy Sophiát utánam küldi, amit nem akarok egyáltalán, mert tudom, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné, a lányon fog csattani. Én pedig semmi pénzért nem akarok rosszat okozni az egyetlen barátnőmnek, aki pontosan tudja, hogy mit élek át. Hisz ő maga is így él, ha nem rosszabbul. 

- Várj! – hallom a lány hangját, mielőtt a lift ajtaja becsukódna. Sajnálatos módon már a magas sarkú sem okoz neki problémát, és könnyedén futólépésekben megteszi a kettőnk között levő távolságot. Beslisszol a lift ajtaján. – Tudom, hogy nem akarsz, és megértelek, de Harry és Edward azt akarja, hogy vissza gyere. 

Szembe fordulok a lánnyal, megsimogatom az arcát. Vörös rózsa a csókolni való ajkán tökéletesen áll, még is a szája butaságokat formál, amikor ő nagyon is okos lány. Csak hasonlóan hozzám rosszkor volt rossz helyen, s szeretett bele a végzetébe, aki megkeseríti az élete minden pillanatát, amellett, hogy gyönyöröket is ajándékoz. 

Érzem, hogy az a pár pohár mennyiségű alkohol a szervezetemben dolgozni kezd. Ahogyan a drog is, amit az este elején kaptam tőlük. Egyre több ostoba dologba visznek bele, amit nem akarok, s akarok is egyszerre. Vágyom néha a feledésre, a ködös elmére, arra, hogy egy pillanatig ne érezzem a lelkemben tátongó fájdalmat. Harry kemény szavait, tetteit és vágyait.

- Ezért nem kellett volna ezeken a sarkokon futnod.

- Tudod, hogy milyenek.

- Ezért hagytam, hadd játszadozzanak. Valószínű, hogy mind a ketten megdugják éjszaka szerencsétlen lányt úgy, hogy holnap járni sem fog tudni, és talán még a nevét is el fogja felejteni. Nem jó értelemben.

Nagyot nyel. Tudja, hogy igazam van, annak ellenére, hogy a szíve mélyén reméli, Edward vele, és nem a tudatlan lánnyal - akinek eurók villódznak a szemei előtt -, fogja tölteni az éjszakát. Fogalmam sincs, hogy melyik járna jobban, de még mindig azt tartom bölcs módon, hogy én kimaradnék ma ebből a cirkuszból.

- Fáradt vagyok, mondd meg nekik.

- Tudod, hogy ilyet nem mondhatok, és semmi hasonlót. 

Tisztában vagyok vele, hogy neki többé-kevésbé kezesbáránynak kell lennie, főleg a fiúk miatt, akit mindennél jobban szeret. Edward pedig büszkén mutogatja, amolyan trónörökös képpen. 

- Mondd, hogy egyedül élvezem az örömöket ma – nyomok csókot vöröslő ajkaira, és ahogy oldalra fordulok Harryvel találom szemben magam, aki a kitárt liftajtó túloldalán áll peckesen. – Jó éjszakát, Sophia.

Kilépek a felvonóból, Harry pedig azonnal megragadja a kezemet. Szemben jönnek páran, akik hasonlóan ezen az emeleten szálltak meg. Úgy vonulunk végig egymás mellett, mintha egy tökéletesen, egymást kiegészítő pár lennénk. És belegondolva talán így is van. Kisebb hibákkal. 

Harry lehúzza a mágneskártyát, és illendően maga elé enged. Az úriemberség e téren sohasem hiányozott belőle, és ezt a mainapig imádom benne. Természetesen ez nem minden. 

Ledobom a bundámat a fotelbe, de mást már nincs is időm tenni. A táskám a földre esik, és tudom, hogy az oroszlán ketrecébe kerültem, ahonnan már nincsen kiút. A hajamnál fogva maga felé fordít, és hiába a tűsarkú, így is fölém magasodva kebelezi be a számat. Nyelve úgy tört utat magának, hogy szinte már fájdalmat okoz. Vadsága letaglóz, markolása keményen a testének tart, hogy érezzem a merevedését. 

- Még is mit gondoltál, hova a picsába mész? – mormolja a szavakat a számra, míg fogaival gyötörni kezdi az alsó ajkamat. Érzem, hogy a vér is kiserken, mire felszisszenek a fájdalomnak köszönhetően.

Nyekkenek egyet, ahogy ránt rajtam. A cipőket lerúgom, mielőtt a bokáim sínylenék meg ezt a tomboló vihart, ami a szobában van. Látom a szemeiben a tüzet, a kokainnak nyomait. Hiányzik, amikor finoman ér hozzám, amikor szeretkezik velem a maga tempójában. 

- Ezt akartad? – ráncigál az ágy irányába. – Hogy minden figyelmem a tied legyen? 

Letépi a ruhámat, ami annyi eurót ért, hogy egy kisebb város is jóllakna az árán. Ám őt ez nem zavartatja. Nem az első, és tudom, hogy nem az utolsó ruha, amit tönkretesz. Meztelenül állok előtte, mert voltam olyan szemtelen és bátor egyszerre, hogy a fehérnemű lemaradt az öltözés során. Közönségesnek tartja ezt, dühíti. És most valóban ostobának érezhetném magam, de azt a vágyat a szemében, nem adnám semmiért. 

Tenyere úgy csattan a puncimon, hogy felvisítok. Belém csíp és simogatni kezd, majd újra rám sóz egyet. Ajkaim eltávolodnak, mélyen magamba szívom a levegőt, és azt hiszem, hogy forogni kezd körülöttem a világ. Megragadom a tarkójánál fogva lerántom magamhoz, hogy megcsókoljam, de nem hagyja. Alapból a szexben nehezen adja át az iranistást, és amikor a kokainnak köszönhetően a másik énje van itt, lehetetlenség megkaparintani a kedves, adakozó énét. 

- Imádom, amikor nedves vagy. Feltüzelt, hogy láttál mással? Féltékeny voltál? 

Háborgóan nézek rá, és gondolkodás nélkül a kezem lendül és a drognak köszönhetően lankad a figyelme, és sikerül is egy hatalmas pofont lekevernem neki, amit azonnal meg is bánok. Megmozgatja az állkapcsát, látom, hogy veríték gördül végig az arca vonalán, ám ahelyett, hogy bármit is mondana, lenyom a térdeimre. Kicsatolja az övét, megrántja a bőrt és a csuklóim köré tekeri a hátam mögé. Felnézek rá, bár a sötétben nem igazán látom innen a tekintetét. Nagyot nyelek, ahogy a szemeim előtt bontja ki a sliccét és szabadul ki kemény farka. Megcsillan az előváladék, én pedig mohón hajolok előre és a nyelvemmel megízlelem. Megragadja az arcomat, és mielőtt feleszmélnék, már teljesen a számba nyomja magát és keményen kefélni kezdi azt. Lehunyom a szemeimet, próbálom jól viselni a helyzetet, már amennyire ez lehetséges. Szinte fuldokolom olykor, olyan mélyre megy. A fogaim néha megérintik, mire a hajamat ragadja meg.  

- Nézz a szemembe, édesem.

Búgja, én pedig felnézek rá, és ezzel együtt egy könnycseppet is az útjára engedek. Úgy érzem, hogy az ördög a vállán kegyetlenül utál engem, és az angyalka inkább elmenekült előle. 

Lerántja magáról az ingét, aminek a gombjai szanaszét hullanak. Látom az izmainak megfeszülését a hasán, a combjainak kemény munkáját, ahogy mozog a számban. Érzem sós ízét, és egy pillanatig ostoba módon többre vágyom. Szomjasnak érzem magam, a csontjaimban érzem az ellentmondását annak, hogy ez mennyire rossz. Elvesztem az eszemet, a sötétségbe kerülök és már csak azt érzem, hogy örömöt szeretnék szerezni a férfinek.

- Ez az, szopjad. Keményen!

A sötét álmaim szinte valóra válnak, és egy pofonnal kecsegtetnek. Rabnak érzem magam az arany kalitkába, amit nekem épített fel, ahol gyötör, kínoz, csábít és szeret egyszerre ez a mocskos férfi. 

Kirántja magát a számból, de én a térdeimen maradok, amiket a szőnyeg durva anyaga már kellően kidörzsölt. A kezeim elzsibbadtak, az agyam máshol jár, a szám ízeli még a benne maradt utolsó cseppek ízét. Megszabadul mindentől, és már azon találom magamat, hogy az ágyra fektet, arcomat a takaróba nyomja és úgy vágódik belő, hogy felkiáltok. Fájdalmasan mozogni kezd, a puncim össze-össze rándul körülötte. A csípője ütemesen jár, ujjai a húsomba mélyednek, míg a másikkal a koponyámat fogja, és taszít minden mozdulatával a matracba. 

- Bassza meg! Ez az édes punci mennyei – szisszen fel, és mélyre csúszik bennem, hogy szinte csillagokat látok. 

Megfogja a nyakamban lógó nyakéket, amit a mai napon kaptam tőle, és az ára sehol sem publikus, így gondolom, hogy nagyobb vagyont hagyott ott érte. Mindig is hangsúlyozta, hogy én vagyok a mindene, a felesége, az egyetlen, akit szeret, még ha ezt nem is úgy mutatja ki, ahogy kellene. Sajátos módja van. 

Megfordít, mire visszatérek az őrjítő dugásának mókuskerekébe. Izzadok, csatakos vagyok, ahogy ő is. A vérem íze a sós magjával keveredik a nyelvemen, s levegő után kapkodva széttárja a combjaimat, a puncimon végig húzza a nyelvét, majd belém harap, mire fájdalmas nyüszítés hagyja el a számat. Farkát újra belém mártja, bár egyáltalán nem finomabban, mint előtte. Az ösztön átveszi felette az irányítást, és addig hajtja a fáradt, meggyötört testemet, amíg megváltásért nem könyörög. 

Keep your friends close, but this pretty girl closer. Kiss her on the neck, little baby is a poser.

Ha azt mondom, hogy a lábaim kocsonyásadnak indultak, még enyhén fejezem ki magamat. Remegek, a szívem hevesen ver, és szidni tudom magamat, hogy ilyen remek ötletek születnek meg bennem, aminek most köszönhetően itt is vagyok. A légiutaskísérő olyan derűs mosollyal az arcán fogad, hogy már ennek a látványa is megborzongat. Hogy lehet valaki ennyire örömteli, amikor egy fémdobozba lesz órákra bezárva. Főleg ki az, aki ezt a szakmát választja magának? Őrültek az emberek, hogy önként bízzák az életüket a szerencsére? Rendben, valószínűleg enyhe túlzás van a feltételezéseimben, de akkor sem tudom elképzelni, hogy épeszű embert erre vetemedik. Valójában egy oroszroulettet játszik a saját életével. Mondjuk nem tagadhatom, hogy talán érdekesebb is, mint az enyém. Ám ennek ellenére sem érzem, hogy a helyében itt állnék, és áldoznám fel magamat önszántamból.

Elengedem az ördögi gondolataimat, annak ellenére, hogy nehezemre esik és a kárpitozott talajon haladok tovább, fel a repülőgép emeleti részére, ahol az elsőosztály utasai foglalják el a helyüket. Nehézkesen megy a fellépkedés a lépcsőkön, de igyekszem, mögöttem is jönnek többen. Nagyot nyelek, összeszedem magam tényleg. Próbálom kiűzni a rossz gondolataimat, de nehezen mennek. Lepillantok a jegyemre, majd fel és megkeresem, hogy melyik ülésre is szól. Középen sikerül meg is állapodnom, ami a legrosszabb. Azonnal eszembe villan, ha a gép ketté törik, akkor itt fog. 

Megrázkódom. 

Kiráz a hideg. 

Elpakolom a csomagomat az ülések fülé, és elfoglalom a helyemet. A félelmemet leszámítva, örülök, hogy ide sikerült jegyet vásárolnom. Ha már egy halálcsapdában kell több órát is eltöltenem, és talán az utolsó óráim, akkor kényelmesen és komfortosan tegyem, ha az lehetséges.

- Szia – gondolataimból zökkent ki valaki. A mély hang simogatóan hat rám, és ahogy felpillantok a tulajdonosa sem éppen rossz. 

- Helló.

Soha nem rajongtam, ha mellettem ül valaki, de azt hiszem, hogy erre sem lehet most panaszom. Végig nézve a férfin még hálált is kellene adnom az égieknek, hogy mellé sodort az élet. Túlgondolom? Lehet. Túlpörögtem. Azonnal le kell állnom, mert már érzem, hogy a levegőt hevesen kapkodom, és lever a víz. Pedig még fel se szálltunk. 

- Harry vagyok – mosolyog rám, ahogy elfoglalja a helyét. – Ha gondolod felhúzhatjuk a falat, nem szeretnélek zavarni.

A két ülés közötti műanyagból készült elválasztó irányába pillant.

- Nem, nem, jó így – motyogom zavartan, mint valami idióta tini, akinek a fiú látványa már nedvessé teszi a bugyiját. 

- Rendben.

- Elnézést, kérem csatolják be az öveiket. Lassan elkezdjük a felszállást.

A légiutaskísérő olyan szelíd mosollyal az arcán lép hozzánk, hogy azonnal meg is irigyelem ezt a közönyösségét. Azonban a tekintete egyből el is időzik Harryn. Szemei úgy végig pásztázzák a férfit, hogy én jövök zavarba helyette. 

- Köszönjük – köszörüli meg a torkát Harry, mire felhívja a lány figyelmét arra, hogy ideje lenne tovább állnia.

Becsatolja az övét és ez engem is felébreszt, s én is becsatolom. Szorosan meg is húzom a szíjat, és ismételten elönt a félelem érzése egyszerre a megnyugváséval. Ujjaim görcsösen kezdenek el kapaszkodni a karfába, s a hangok felélesednek. Hallom a hangzavart, ahogy az emberek beszélgetnek, suttogni kezdenek, a csatok fémes hangját. Homályosan kezdek látni, miközben érzem, hogy a repülő elkezd gurulni a betonon. A fülem zúg, a légiutaskísérők homályos alakját látom kirajzolódni, miközben elfoglalják a helyüket és a katasztrófa esetén életbelépő protokollokat kezdik el előadni. 

- Minden rendben?

Harry ragadja meg a figyelmemet, amiért eléggé hálás is vagyok magamban. Bólintok, bár nem éppen érzem azt, hogy jól lennék. A tenyerem izzadni kezd, elkezdem a nadrágom anyagában törölni, ami fel is tűnik Harrynek. 

- Nem igazán vagyok jóban a repülőkkel.

- Akkor minek szenvedteted magad?

- Ajándékba kaptam az utat – motyogom, mint valami idióta. Megköszörülöm a torkomat, és Harry szemeibe nézek. – Gondolkoztam a visszacserélésen, de nem volt erre lehetőség. Repültem már, nem ez az első utam, de rosszul vagyok. A gyomrom forog, a torkom szorít és úgy érzem, hogy nem jutok elég levegőhöz.

Ahogy kifejezem magam az ujjaim a nyakam köré fonódnak, ezzel illusztrálva a dolgot. Harry tekintete sok mindent nem árul el, de azt tökéletesen, hogy teljesen lököttnek néz. Nem csodálkoznék, ha továbbra is itt maradna mellettem, és nem kérne másik ülést magának, helyét elcserélve mással. 

Végül megjelenik egy mosoly az arcán.

Furcsállóan nézek rá. 

- Mennyi katasztrófafilmet láttál?

Teljesen komolyan kérdezi, és már is tudom, hogy totál hülyének néz. 

Hátra dőlök, fejemet az ülés fejtámlájának döntöm, s lehunyom a szemeimet.

- Nem vicces! Biztos neked is van valami, bármi, amitől félsz!

- Hm, lehetséges, hiszen mindenkinek van, aki meg azt mondja, hogy nem igaz, az hazudik.

Ránézek ismételten.

- Ezzel nem nyugtattál meg, remélem, hogy tudod. 

- És mivel lehetne téged megnyugtatni?

Költőinek és félig komolynak tűnik a kérdése.

A gondolataim már is magamat meghazudtolva más felé kezdenek el kalandozni. Érzem, hogy a dekoltázsom, és az arcom is pirulni kezd. Fészkelődőm a helyemen, a hajamat összefogom, kissé megcsavarom és simán egyik oldalra teszem, hogy valamiféle friss levegő érhesse a bőrömet. Harry arcán egy olyan vigyor kezd el húzódni, ami egyáltalán nem tetszik. Méregetni kezd, nyelve végig szalad az alsó ajkán, majd egy nagyot nyel, hogy szinte már hallani lehet.

Megköszörülöm a torkomat, s ösztönzöm magam, hogy valami épkézláb választ adjak a feltett kérdésére.

- Azzal biztosan nem, hogy katasztrófafilmeket emlegetsz.

Gyenge kitérő és ezt ő is konstatálja.

- Élnézést – biccent. – Azt hiszem, hogy tudom kezdésnek mi lenne jó.

Homlokom ráncba szalad és figyelem, ahogy a légiutaskísérő hívógombját megnyomja. Kapkodom a tekintetem, amíg a bájos szőke meg nem jelenik mellettünk. 

- Miben segíthetek, Uram?

- Szeretnék kérni két pohár pezsgőt – rám néz, mire én továbbra is szótlanul ülök mellett, majd visszafordítja a tekintetét a nőre. – Legyen egy üveggel, valami drágából.

Ekkor sikerül észlelnem, hogy már a levegőben vagyunk és elértük a repülési magasságot is. Kinézek, és a habos felhők látványa fogad. Szinte belesüppedek az ülésembe, majdnem egy szintbe kerülök vele. Ujjaim görcsösen fogják meg a karfa végét, ám ujjak lágy érintésére odakapom a fejemet. 

Egy poharat tart felém, benne a pezsgővel. Felém billenti kissé a pohár száját, jelezvén, hogy vegyem el. Ujjaimat a pohár talpára fonom és elfogadom a kínált italt. Ami azonnal bűnként is vetül rám. Sietősen emelem a számhoz és hajtom fel, mintha valami rövidital lenne és hatalmas megváltást várnék tőle. 

- Ejha! 

Felnyitom a szemhéjaimat és Harryre nézek. Azonnal észbe kapok és zavarbajövök.  Már túlságosan is sokszor hozza ki ezt belőlem, mióta találkoztunk.

- Bocsánat – motyogom és a vizespalackom után nyúlok, miből jó nagy kortyot iszok. Kiveszi a poharat a kezemből és újra tölti, majd ismételten nekem adja.

- Jót fog tenni.

- Ne akarj leitatni, szerintem a hányás nem lenne szexi a pánikkal együtt.

Összekoccintja a poharainkat és beleiszok a saját italába. Most lassabban kóstolom meg, ízlelem, és nyelem le. Most jut el a tudatómig, s fogom fel, hogy száraz, keserű. 

Harry hangosan felnevet.

- Ez pocsék.

- Az, de hatásos – húzza le ő is végül a végét. 

Lassacskán elfogy az egy üveg pezsgő, én pedig annak híján, hogy nem fogyasztok rendszeresen és sok alkoholt, így hamar meg is érzem, hogy sikerül becsiccsentenem. Folyamatosan iszom a vizet is, ez régebben sem volt másként. A másnapot megkönnyíti és az alkohol nem vonja ki úgy a szervezetből a vizet. 

Leesik a pohár a kezemből, szerencsére nem törik szét, de elgurul az ülésem alá, ahogyan a gép megrázkódik. Ujjaim ismételten a székbe mélyednek, Harry pedig azonnal megfogja a kezem. Elhúzza a függönyt, így ketten maradunk. Érzem, hogy veríték kezd el végig száguldani az arcomon, le egészen a nyakamig, amíg a felsőm anyaga el nem szívja azt. Zakatol a szívem, a szám kiszárad, és szinte már is egy vérző, koszos, hullaként látom magamat egy őserdő közepén, ahol egy vadálatok fogják szétszabdalni a tetemem. Majd bevillan, hogy valószínű már az óceán felett vagyunk, és a cápák éles fogai villannak fel a lelkiszemeim előtt.

- Hé, térj vissza hozzám – fordítja a fejemet maga felé Harry, ezzel teljesen kizökkentve a horrorisztikus képzeletemből. – Nincs semmi gond, hallod? A gép a levegőben van és nem zuhan. Csak kisebb széllökések. 

Valahogy nem érzem, hogy a testemet elárasztaná a nyugalom. Még inkább megmerevedem, az ujjaim görcsösen fogják Harryét, aki fel sem nyekken. Kitartón a szemei az enyéimbe mélyednek, arcán pedig irigylésre méltó nyugalom pihen. Lehunyom a szemhéjaimat, nagyot nyelek és kisebb sikkantás hagyja el a számat, ahogy minimálisan a pilóta lejjebb engedi a gépet.

- Nézz rám! – parancsolja, ám a hangja még sem teljesen parancsoló. Lágy, megértő, és nyugodt. Felnézek rá, a zöld szemei az enyéimbe vesznek el, és eléri, hogy ténylegesen rá koncentráljak. – Semmi baj nem lesz, ígérem, rendben?

- Persze... – köszörülöm meg a torkomat, hogy kis életet leheljek a hangomba. – Ha még is lezuhanunk és nem éljük túl, akkor nem tudok bosszút állni rajtad.

Elvigyorodik a pimasz.

- Ígérem, hogy akkor is visszarángatom magunkat és hagyom, hogy bosszút állj. 

- Nem nyugtattál meg.

- De legalább egy halvány mosolyt már látok – mutat rá a dologra.

Észre sem vettem, hogy a szám enyhe mosolyra görbült a kisebb párbeszédünk alatt. Kicsatolja az övét, majd kezét az arcomra vezeti. Lágyan simogatja a bőrömet, majd a hajamba túr és mire feleszmélek szája az enyémen van. Finoman csókol, a szája puha, a csókja még is követelőző, és nyelve megtalálja az enyémet. Az elmém teljesen ráfokuszál, a görcsös kezem, ami az ő másikját szorítja még mindig, elenged. Körbe ölelem a nyakát, még közelebb igyekszem vonni magamhoz, ami szinte már lehetetlen. 

- Milyen mohó valaki – suttogja a számra, ahogy elszakad minimálisan tőlem, de éhesen utána is kapok. 

Nem ellenkezik. Teljesen fölém magasodik, úgy, hogy az ülésében marad. Csókol, simogat, dédelget ott, ahol ér. Melegem lesz pillanatok leforgása alatt, s a vándorló keze a mellemet megmarkolva előhozza belőlem a halk nyöszörgést.

- Halkabban – mosolyog a bőrömön.

Illata az orromba kúszik, a csókjai megőrjítenek, a keze pedig már most a gyönyört sorozza rám, annak ellenére, hogy még semmi komolyabb területen nem jár. Megragadom a felsője anyagát és a számra vonom őt. Nem ellenkezik egy pillanatig sem. Benyúl a felsőm alá, a hasam bőrének cirógatása finoman hat rám, megnyugtatóan. Ellazít, még többet ígér, és még többért könyörögtet. Könnyű dolga van, mivel a melegítőm gumírozott anyaga könnyedén adja meg magát neki, s enged bejutást alá. Simogat, tapogat, ismerkedik. A bugyim már nedvesen várja, és egy pillanatig elszégyellem magam, ám amint a csipke alá furakodik, minden elvész, s csak az érzés marad, melyet hosszú, ügyes ujjai okoznak. 

Ajkaim eltávolodnak egymást, a csókunk megszakad, a szemhéjaim szorosan csukódnak le. Érzem meleg leheletét a nyakam bőrén, majd apró csókokkal hint be, míg keze olyan szorgosan dolgozik, mintha attól félne, hogy nem lenne holnap, s bármelyik percben ennek vége szakadhat. Mocskos módon széjjelebb teszem a lábaimat, több hozzáférést biztosítva neki. 

- Már is sokkal nyugodtabb vagy – suttogja a bőrömbe. – De halkabban. 

A nyakamba csókol. Egyik hosszú ujja eltűnik bennem, s belülről kezd el masszírozni, amíg a másik a csiklómon ügyeskedik. Érzem, hogy kapkodni kezdem a levegőt, a hátam ívbe hajlik meg és a testem ribanc módjára többért esedezik.

Take what's on your mind, make it real life

A lány szemszöge

A ködös éjszakai utcán a lábaimat szedem. Nem igazán nevezném magamat félősnek, de valamiért a látásiviszonyok gyatra kiadását utálom. Az eső is enyhén rákezd, engem pedig a vékony kabátom nem igazán melegít át. Felrántom a kocsim ajtaját és magamra is csukom hamar. Beindítom a motort, a fűtés pedig ontani kezdi felém a melegséget. Átfagyott ujjaimat a kiáramló meleg levegő elé teszem és élvezem, ahogy az élet visszatér az ujjperceimbe. 

Elindulok, besorolok az egyáltalán forgalomnak sem nevezhető pár lézengő jármű közé. A zenét felkapcsolom, lejjebb veszem a hangerőt, hogy csak hallkan töltse meg a teret. Ujjaim ütik a zene ütemét a kormányon, míg a szöveget dúdolom, annak ellenére, hogy a gondolataim teljesen máshol járnak. Zavarosak. A munkám sok ember útjában áll, és még több ember, akinek érdemben tudok segíteni, és ez az, amire leginkább igyekszem összpontosítani nap, napután. 

Leparkolok a helyemre a társasház oldalánál, lekapcsolom a zenét, leállítom a motort és a táskámat keresztbe vetve magamon és elindulok az épület irányába. A köd még mindig nem ad sok lehetőséget a látásra, de nem is igazán áll szándékomban nézelődni. A gondolataimban mielőbb egy forró fürdő szerepel, amely átmelegít, ellazít. 

- Nem kellene ilyen későn hazajárnod.

Szívemhez kapok a hang hallatán, és körbe pillantok. Egy alak lép ki a köd homályából, és amint felismerem, már is megnyugszom. Mély levegőt veszek, a zakatoló szívemet igyekszem lenyugtatni.

- Harry, basszus! Megijesztettél.

- Ne haragudj, nem állt szándékomban. 

- Mit keresel itt ilyenkor?

Méregetem a fiút, aki már kislánykorom óta a nyomomban van. Folyamatos kerülgetés megy kettőnk között, de én már fel is adtam. Nem viselném el, ha a szívemet darabokra zúzná még egyszer, ahogyan azt évekkel ezelőtt is tette. Előttem áll, zöld szemei engem méregetnek, rózsaszín ajkai kissé elnyílnak egymástól, szinte hallom a kapkodó lélegzetét.

- Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy biztonságban hazaérsz ebben az istenverte időben.

- Harry, neked semmit nem kell tenned. 

- Neked nem kellene ilyen későn hazajárnod. Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz. Tudod, hogy már sokszor emeltem szót emiatt.

Felsóhajtok.

Mivel a barátikörünk egy, így nagyon is sokszor találkozunk, bár vannak idők, amikor igyekszem ócska kifogásokkal kihúzni magamat, persze ez többször is rosszul sül el. A lányok nem igen hagynak nekem lehetőséget arra, hogy nemet mondjak.

- Ez a munkám, tisztában vagy vele. Mindig kell áldozatokat hozni, nekem pedig ez az.

- Fiatal lány vagy és az éjszaka közepén már rég otthon kellene lenned.

- Befejezted? – magam köré fonom a karjaimat. Hideg van, és úgy érzem, hogy percről percre hidegebb lesz. – Szeretnék felmenni és lepihenni.

- Persze – mormogja az orra alatt. – Felkísérhetlek?

- Nem! Nyugodj meg Harry, kérlek. Minden rendben, felmegyek, veszek egy fürdőt és lefekszem.

Nagyot nyel.

- Oké, itt várok, amíg fel nem oltod a villanyt.

Égnek emelem a szemeimet, ám feladom végül. Elmosolyodom, bár nagyon is idegesítő. 

- Jó éjszakát!

- Neked is.

A lépcsőn felfelé igyekszem, belökőm az üvegajtót, feloltom a villanyt a lépcsőházban és sietősen megyek felfelé. Egyáltalán nem számítottam Harry megjelenésére az éjszaka közepén. Sokszor említette már valóban, hogy más környékre kellene költöznöm, de nem mindenki teheti meg, mint ő, tetoválószalon tulajaként, hogy menőbb környéken vegyen ki bármit is. 

Ahogy befordulok a lépcsőfordulóban, az ajkamat önkéntelenül hagyja el egy kiáltás. Ereimben megfagy a vér, és megbénulok. Ujjaim a fém korlátot szorítják, szinte a húsomba mélyednek az élei, de még sem tudom elengedni őket. A szemeim a betört ajtómra összpontosítanak, míg közeledő lépteket, szinte már lábdobogásokat hallok.

- Hé, mi...

Harry sem beszél tovább, valószínű, hogy ő is felfogja, hogy mit is lát. Érzem, hogy az ujjai a csuklóm köré fonódnak, és a háta mögé taszít. 

- Hívd a rendőrséget!

Utasít. 

Felfogom, amit mond, még sem cselekszem. Arcomba nyomja a telefonját, ezzel kissé kizökkent a sokkból. Elmarom tőle a készüléket és tárcsázni kezdek. Nagyot nyelek, igyekszem a hangomra találni, ahogyan a diszpécser sikeresen fogadja a hívásomat. Szinte fel sem fogom, a számat elhagyjuk a szavak, az ujjaim Harry csuklójára fonódnak, ezzel őt vissza tartva, hogy magamra hagyjon. Tekintetünk találkozik, majd elveszi a telefont, ahogy a vonal megszakad.

- Itt ... – köszörülöm meg a torkomat. – Ne menjünk be, a ház előtt várjuk a rendőröket.

Sikerül kimondanom a gondolataimban kavargó szavakat. Visszanéz a válla felett, majd elkezd levezetni a lépcsőn, enyhén sietve. Alig tudom szedni a lábaimat. Szinte pillanatok alatt érünk ki az épület elé, ahol nem enged el a közeléből. Remegek, érzem a bensőmben.

- Bassza meg ... – sziszegi Harry. – Ha nem vagyok itt...

Megrázom a fejemet, a kezeimet a testem köré fonom, és már meg is hallom a közeledő járőrautó éles hangját. Nem szólalok meg, ahogyan Harry sem. A rendőrök hamar elindulnak felfelé, és mi is követjük utána őket. Szinte befogadni sem tudom, hogy mi is történik. A lakásom darabokban van, több dolog is hiányzik, amiknek érzelmi értékei nem igen voltak, könnyedén pótolhatók, így nem is ráz meg túlságosan. 

- Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz – néz rám Chris. 

Gyermekkorom óta ismer, ahogyan Harryt is. Emiatt különösen örülök, hogy ő van szolgálatban. 

- Ezt mondtam neki én is – ért egyet Harry.

- Nincs szükségem a csesztetésre.

- Persze, nem is így értettem – biccent Chris. – De gondold át, ahogy teheted, hagyd a környéket. Valószínű, hogy csak pár suhanc muriból tette ezt, de holnap szeretném, ha bejönnél és felvehetnénk a vallomásod.

- Nem tudok ennél többet elmondani, de persze.

- Akkor jó éjszakát, és ha lehet, ne maradj itt azért ma éjjel.

Ezzel távozik a társával együtt. Becsukom mögöttük az ajtót, bár nehezen megy, kissé akad is, de azért sikerül bereteszelnem. A konyhába megyek és a vízforralót összekaparva, megtöltöm vízzel egy forró tea reményében. 

- Kérsz te is?

- Nem, köszi – állít fel egy bárszéket is leül rá.

- Nem kell itt ülnöd és őrizned – pillantok rá a vállam felett, míg a csészét és a teafiltert előveszem.

- Remélem, hogy tisztában vagy azzal, hogy nem foglak itt hagyni. Sőt, nyugodtabb lennék, ha átjönnél hozzám.

Megáll a kezem a levegőben, míg lassan felé fordulok. Felnevetek. 

- Ezt te sem gondolod komolyan. Tudok magamra vigyázni.

Felvonja a szemöldökét, az ujjait a pulton összefonja és méregetni kezd. Tudom, én magam is tudatában vagyok annak, hogy teljesen hülyeség, amit beszélek, de nem hagyhatom ezt az egészet ennyiben. 

- Persze – somolyog az orra alatt.

- Hé, tudod, hogyha kell, igenis hatásosan tudok rúgni.

Felszisszen az emlékre, amikor majdnem ágyékon találtam fiatalabb korunkban. Akkor is az éjszaka közepén settenkedett mögém, és ijesztett halálra. 

- Eszem ágában sincs megkérdőjelezni, de akkor sem hagylak itt. Az ajtódat bezárni sem lehet normálisan, az isten szerelmére!

- Harry... – sóhajtok fel, de leint.

- Idd meg a teádat, és menjünk innen. Hosszú volt a nap és már hajnal lesz nemsokára.

Égnek emelem a tekintetemet és végül a felforrt vizet nem öntöm a csészébe. Elmegyek Harry mellett, egyenesen a szobámba.

- Segíthetek? Csak, hogy gyorsabban haladjunk.

- A fehérneműim között akarsz turkálni?

- Inkább benne – köszörüli meg a torkát, mire mérgesem igyekszem ránézni. Felemeli védekezően a kezeit. – Jó szándékkal jöttem.

Felsóhajtok, és elkezdek mindent bedobálni a táskába, amikre csak szükségem lehet. A fürdőszobába is kitérek, míg Harry az ágyam egyik szegletébe ül le, és figyelemmel kíséri, ahogyan pakolászok.

Harry szemszöge

Messze vagyok attól, hogy jól aludjak. Fogalmam sincs, hogy hányadszorra ébredek meg az éjszaka, vagy inkább a hajnali órák folyamán. Nem sokat segít annak a tudata, hogy a másik szobában egy gyönyörű lány fekszik, akiért már tinikoromba is oda voltam. Egy idióta kis pöcs voltam, aki többször is sebet ejtett a lányon, és most ennek ellenére még is itt van velem, egy társaságban mozgunk szinte napi szinten. Ideje lenne már összekapnom magamat és elrabolnom teljesen a szívét, de persze ezt a haveroknak és neki, soha nem vallanám be. Az idő felettünk is eljár, túlságosan is gyorsan, és ez mocskosul nem tetszik.

Hangok neszek szűrődnek be odakintről. Megemelem a takarót, kimászom alóla, mire a kitárt ablakon keresztül beáramló levegő megcsípi a bőrömet. Kilépek a szobából halkan, de én sem számítottam arra, ami elémtárul. A hűtő fényében egy popsit pillantok meg fekete, leheletnyi csipkébe bújtatva. A farkam azonnal megrándul az alsóm takarásában. A hosszú lábak, a feszes combok. Nagyot nyelek és már is az emlékeim előbukkannak, ahogyan a múltban a csípőm köré tekeredtek ezek a végtagok. Felegyenesedik, és akkor látom meg a poharat a kezében. Hallom, ahogy a narancslét lenyeli. A farkam vigyázban vágja magát. 

Megköszörülöm a torkomat, mire megugrik.

- Basszus, ne haragudj – lépek hozzá, és kiemelem, fel a pultra a lábainál heverő szilánkok köréből. 

- A szívbajt hoztad rám – ujjai a vállamba mélyednek. – Csak szomjas voltam.

- Nem kell mentegetőznöd. Én vagyok a barom, hogy mögéd settenkedtem. 

Tekintete végig pásztázza a csupasz felsőtestemet. Őszintén mondom, hogy kellően simogatóan hat rám e cselekedete. Nagyot nyel ismételten, ám ezúttal nem a narancslé az oka. Ujja végig szántja a mellkasomat.

- Mint régen.

- Mint régen – értek egyet. – Mondjuk ez a popsi megérte.

Felnevet.

- Tehát megbámultál.

- Csak megbizonyosodtam arról, hogy még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy.

Arca pírba borul, a levegőt kapkodni kezdi és a combjait igyekszik összezárni, de a csípőm ebben megakadályozza. Ahogy a talpamat megmozdítom, érzem, hogy egy apró szilánk felkarcolja a felszínét, de ezt is elengedem. Ujjaim a combjai húsába marnak, háta ívbe hajlok meg, és még közelebb férkőzőm hozzá. 

- Ezt nem kellene – suttogja. A hangja bizonytalan és ez nekem éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nyert ügyem van. Eszem ágában sincs elengedni. Régen ostoba, egy idióta fasz voltam, de most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, ahogyan ő is. Itt előttem, a pulton kiterülve.

- Az agyad vagy a szíved mondja? 

Ujjaim végig szántanak az ajkán, melyet a nyelve követ. 

- Harry... Te is tudod, hogy miért nem lehet.

- Régen történt, sok idő eltelt. Rengeteg dolog megváltozott.

- Ezek nem éppen a megfelelő indokok.

Suttogás, gyenge suttogásként hagyják el az ajkait a szavak. 

- Hagyjuk holnapra őket, rendben? – kezeim közé fogom az arcát.

Bólint a szemeimbe nézve, én pedig számat az övé ellen nyomom. Csókom erőteljes, birtokló. Minden másodpercben többet akarok és többért esdeklem neki. Érzem a fájdalmat a talpamban lüktetni, de a farkam sajgása elnyomja azt a bokszerem gyötrelmes szorításában. 

Combjait teljesen a csípőm köré fonom és leemelem a pult keményfa felületéről. Kezeit szorosan fonja körém, a szája az enyémen van, amíg el nem szakadok tőle.

- Bassza meg – lépek ismét egy szilánkba.

- Jól vagy?

- Túlélem.

Lefektetem az ágyra, majd leülök és a talpamat kezdem vizsgálni. Mivel nem életveszélyes sebesüléseket sikerült szereznem, így már is újra csókolom. Nyelve az enyémmel vív feszes tempót, míg a kezei mindenhol ott vannak a feszült testemen. Izmaim minden mozzanatát követi. 

Érzem szívének minden vad ütemét. Ujjai begörbülnek, míg a farkam a bugyija keresztül feszül neki. Ajkaim között hal el egy nyöszörgése, mire még jobban vágyom arra, hogy a fehérnemű alá férkőzzek. 

- Érzem, hogy forró és nedves vagy, nekem.

Erre felfelé billenti a csípőjét. Elkezdem felfelé húzni a póló anyagát, ami még az enyém volt régebben. El is felejtettem, hogy nála maradt, de ennek a tudata, hogy még most is viseli, melegneti a szívemet. Most ennek ellenére átrántom rajta a már kopottas anyagot és a földre hajítom. Hetyke mellei a szemeim elé kerülnek, s a nyelvemmel meg is pöckölőm a bimbót. Hajamat finoman meghúzza, s még közelebb nyom a domborulathoz. Másikat a kezemmel kezdem el kényeztetni, de azért arra is fordítok elegendő figyelmet, és a nyelvem, s szám bekebelezi sokszor. 

- Mint az emlékeimbe – mormolom a bőrébe, a száján végig szántok a nyelvemmel és lefelé kezdem el csókolni egyészen a combja találkozásáig. – Remélem nincsenek érzelmeid a bugyidal kapcsolatban.

A válaszát meg sem várva már reccsen is az anyag és darabjaiban hullik a csipke a földre, arcom pedig a finom, édes illatú puncijába temetkezik. 

- Ó! – önkényesen teszi széjjelebb a lábait. – Nehogy abbahagyd!

Elmosolyodom, de nem szólalok meg. Mélyet nyalintok, és megszívom a csiklóját. Ujjai szinte tépik a hajamat, de eszem ágában sincs szóvá tenni. Imádom, amikor ennyire érzékeny és imádja a helyzetet, viszont ennek ellenére nem hagyom, hogy orgazmusa legyen. Egy önző pöcs vagyok, de érezni akarom, ahogy körülöttem megremeg. 

Nyelvemmel nedves csíkot hagyok a hasán, a mellei között és a szájába csúsztatom végül, melyet teljesen befogat. Keze az már kettőnk között türelmetlenül jár. Megragadja a farkamat, míg tekintetünk teljesen egybekapcsolódik. Fogaimmal gyötörni kezdem alsóajkát, ő pedig leügyeskedi rólam a bokszert.  Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy a péniszem kiszabadul tenyere rásimul és ingerelni kezd. 

Fordít a helyzetünkön, és már is felidézi bennem az első alkalmunkat, amikor egyből átvette az irányítást, bár még bátorítani kellett, és segíteni neki, de mindenképpen emlékezetesre sikeredett. Teljesen meghagyom neki, hogy irányítson. Ismeri a testemet, és természetesen a sajátját is, így a maga ütemében tudja uralni az egész helyzetet. Lassan magába is fogad, minek köszönhetően ujjaim a combjába mélyednek és a kettőnk kapcsolatát figyelve teljesen elveszek az élvezetek vad hullámába, ahogy csípőjét mozgásra bírja.