Cooler than the ice on my Jameson

 Leteszem az asztalra a még meleg vacsorának szánt ételt, és a bárányborda ínycsiklandó illata belengi az étkező terét. Nagyot nyelek, kissé éhesnek érzem magam, legalábbis a gyomrom így vélekedik, ám inkább hányingerem lesz az étel láttán, annak ellenére, hogy gusztusosan néz ki. Minden kora délután neki állok, és újabb recepteket készítek el, hogy az asztalra forró, friss, és annál is ízletesebb ételeket tudjak tenni. Ám a férjem ez az, amit nem igazán értékel, s igényel a mostani helyzetünkben. Már fogalmam sincs, hogy hányadik hónapja nem töltjük együtt az éjszakát, és hányadik vacsorát főzöm le, ami pocsékba megy, annak hála, hogy haza se dugja az orrát, én pedig szinte csak tologatom az ételt a tányéromon. Beleiszom a borba, ami lassan csúszik le a torkomon, de jelenleg ez az egyetlen, ami valami örömet okoz.

- Asszonyom – jelenik meg Lilian, a házvezetőnőnk.

Közelebb lépked, én pedig hellyel kínálom.

- Vacsoráztál már?

- Nem asszonyom, de...

- Edd meg nyugodtan, Harry úgy sem fogja, és csak kárba megy – mosolygok rá erőltetetten. 

- Tényleg nem szeretnék akadékoskodni.

- Ugyan, legalább a társaságom vagy – kortyolok ismételten a boromból. – Mikor láttad utoljára a férjemet?

Kérdően néz rám, de nem kérdez vissza. Nem olyan nagyszájú, mint én, annak ellenére, hogy tudom, kíváncsi és mindent szemmel tart. Régóta Harry szolgálatában áll, én pedig már az elején nagyon is összebarátkoztam vele, ám még a mai napig nem akar arról hallani, hogy tegezzen. Valószínű, hogy a férjem a körmére is nézne, ha meghallaná, pedig el kellene fogadnia, hogy teljesen máshogy viszonyulunk az emberekhez. Ő a szolgákat, katonákat látja bennük, én pedig a kedvességet, barátságot.

- Hát, ami azt illeti – kezd el merengeni. – Már magam sem tudom, talán a múlthéten.

- A múlthéten? – kiáltok fel kétségbeesetten.

Már jó ideje külön hálóban alszunk, annak ellenére, hogy ő ez ellen tiltakozott nagyon is, ám most úgy érzem, hogy összetörtem, darabjaimra hullottam. 

- Igen, asszonyom. Reggel, mielőtt elment itthonról, összefutottam vele a kertben.

Felhajtom a maradék italomat és töltök még, hogy azt is magamba tudjam. Nem mintha bármit is megoldana, de jelenleg enyhíti a sajgó fájdalmamat. Soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak az emberek rólam, és amikor hozzámentem Harryhez, akkor is tettem magasról az egészet. Ám mióta elvesztettem a babánkat az én betegségem miatt, úgy érzem, hogy bekerítve lettem, mint egy lecsupaszított áldozat. Eltávolodtunk. Én nem tudtam rá nézni, ő nem tudott én rám. Magamba zuhantam, én voltam, akinek arra volt szüksége, hogy aludjunk, törjön-zúzzon, majd kezdje az egészet elölről. Mielőtt komolyabb kárt tehettem volna magamba, leszedált. Utáltam, gyűlöltem őt, és ő is saját magát. Míg én magamat okoltam, ő a saját lelkét szakította szét még jobban. Az erőszakosabb mozzanatai az irányomba, meghozták a gyümölcsét, és ezzel ő maga is tisztába került. Persze, orvosilag más volt a probléma, mivel, ahogy kiderült számára is, hogy. A gyermekünket hordom a szívem alatt, azonnal hímestojásként bánt velem. Bár sohasem panaszkodhattam. Amikor a kedves énje nézett vissza rám, valóban a tenyerén hordoz, még így is, hogy nincs itthon. Mindenem megvan, ami az anyagi javakat érti, nekem még sem ez kell. Ez csak egy csodás külsővel rendelkező, belülről rohadó érzelmeket jelent.

- Minden rendben? – ránt vissza a jelenben Liliana. 

- Nincs, nagyon nincs – elhallgatok és könnyek csorognak végig az arcomon. Azt hittem, hogy már az összes eltűnt a folyamatosan átsírt éjjelek és nappalok után, ám még is felszínre törnek, a makacs cseppet. 

- Ez nem jelenti azt, hogy...

- Hogy kurvája van? – nevetek fel. – Tudok róla, hogy vannak, és mindig is voltak neki. Azt hiszem effajta kegyelem felém. Nem rajtam vezeti le a tényleges feszültségét. Csinálja, amíg a farkárka húz gumit.

- Asszonyom – fogja meg a kezemet, amin ott pihen a férjemtől kapott méregdrága gyűrű. Egy újabb nagyon vagyon elköltése, és érzelmek kimutatása helyett, megszór az ajándékaival. Az eljegyzésigyűrűnk, még sem tudok teljesen boldog szívvel ránézni. – Szereti a férjét, vagy kényszerből van vele?

Vigyorogva letörlőm a könnyeimet és Lilire nézek. 

- Ostobaság, ha azt mondom, hogy szeretem, igaz?

- Semmi sem ostobaság. Amit érez a férje iránt az szép és megható. Ismerem Mr.Styles és tudom róla, hogy olykor elszaladnak nála az indulatok, de nagyon jószívű, és imádja magát.

- Néha nagyon rosszul bánik velem, de néha annyira csodás. Az, ami kettőnk között, négyszemközt történik, boldoggá tesz. Évekkel ezelőtt, amikor találkoztunk egy véletlen folytán, első látásra beleszerettem. Őrültség, tudom, de már akkor éreztem, hogy az övé vagyok. Most is így érzem, de egy részem menekülni is akar.

Jól esik, hogy Liliana a bizalmasom, és őszintén meg tudom vele beszélni. Mivel a ház rabja vagyok szinte, így nem sok esélyem adatik meg, hogy bárkivel is összeüljek és egy kávé mellett csacsogjak. Nem mintha ez a milliárdosoknak járó szint, megengedhetne őszinte barátságokat a falakon kívül. Főleg, hogy testőrök lesik minden léptem, és még a ház is be van kamerázva.

- Ha szereti, akkor találja meg az utat hozzá. Elmondhatom, hogy eléggé morcos és szomorúak voltak az úr szemei, amikor láttam.

- Mindig morcos.

- Valóban – együtt nevetünk, mire megjelenik Gabe, Harry nagyon jó barátja, és egyben az üzlettársa is.

- Látom, jól mulattok – lép hozzám és arcon csókol, míg Lilliana felpattan, és eltűnik a konyha ajtaja mögött. 

- Mi szél hozott erre?

- Jöttem megnézni, hogy mi a helyzet veled – ül le, és elveszi a poharamat, amibe bele is iszik. – De látom, hogy felesleges volt az aggodalmam.

- Miért aggódtál? Harry elszúrt egy bizniszt?

- Sose szúr el semmit – veti oda félvárról. – De eléggé pocsék kedvében van már hosszú ideje.

Megfog egy villát, és az érintetlen étellel megpakolt tányért maga elé húzza. 

- Egészségedre.

- Hm, kit vártál vacsorával?

- A férjemet, kit vártam volna? Minden este lefőzöm annak az idiótának, aki szarik rám, és valószínűleg haza se jár, már mióta. Imádja a főztöm, és régen is szerette, hogyha meglepem. Én pedig, mint valami idióta már fogalmam sincs, hányadik napja főzök neki, és dobom ki utána.

- Vegyél vissza kicsit - motyogja teli szájjal. – Isteni ez a báránysült.

- Hol van? – közelebb hajolok. Gabetól sose tartottam. Nincs joga hozzám érni, semmit sem tehet velem, maximum a szavaival tiporhat a porba. – Éppen egy kurvával dug?

Tekintetünk találkozik, leteszi az evőeszközt és megtöröli a száját, ahogy hátra dől a széken.

- Ha tudni szeretnéd, édesem, az apjával van üzleti vacsorán.

- Ezt el is kellene hinnem?

- Nincs okom hazudni – rántja meg a vállát. – Te magad mondtad, hogy kurvára is lehet. És megmondom, jó ötlet, mert ráférne már egy kiadós kefélés. Feszült nagyon az én barátom, és ami még jobban felcsesz, azaz, hogy szomorúnak látom. És ez az, amit soha nem láttam rajta.

- Te legalább látod, és találkozol vele.

- Te pedig lehetnél készségesebb vele. Tisztában vagyok vele, hogy elvesztettétek a gyereketeket, de ez már hónapokkal ezelőtt történt. Találjatok vissza egymáshoz, és ne zárkózz be, mint egy hisztis picsa. Ő is szerette volna azt a kicsit, nem csak te. Nem lehetsz önző vele.

Felállok, a vörösbor úgy landol rajta, hogy tudom, az ingén örök nyomot hagy. Ő is feláll, egy tiszta szalvétát fog, és elkezdi az ingét letörölni. Látom a feszes állkapcsát, hogy mennyire is ragadna meg, hogy helyre tegyen, de nem teheti.

- Remélem tudod, hogy merre van a kibaszott ajtó.

Ezzel ott hagyom párologni az alkohol mérgező érzetével.

Éjjel felriadok, és oldalra pillantok, de az ágy másik fele üres. Most alszom hónapok óta először a hálószobánkba, annak a reményében, hogy oldalamon Harryvel ébredhetem, s végre láthatom a férjemet. Ám nem így történik, bár a szobát még a sötétség öleli. Lerúgom a takarót és ahogyan vagyok, teljes meztelenségemben kisétálok a nappaliba, végig a konyhába egy pohár vízért. Tudom, hogy az egész ház minden szeglete be van kamerázva, és íz őrök is könnyedén láthatnak engem, ám abban reménykedem, hogy Harry megjelenik valahol és vissza parancsol a hálóba.

Iszok egy pohár vizet, ami kicsit helyre rázza az agyamat. Visszasétálok a háló irányába, ám a szoba sarkában levő monumentális fotelben, a hold megvilágításában kirajzolódik egy alak. Megállok, rá meredek. Érzem, hogy teljesen éberré vállok. Hallom, ahogy a kristálypohárnak koccannak a jégkockák és látom, mikor az ajkához emeli a whiskys poharat. 

Nem szólok, ő sem.

Érzem, hogy néz, és végig méri minden pocikámat. Nem értem, hogy minek ül itt az éjszaka közepén a sötétben, de elengedem a dolgot. Fáradt vagyok testileg és lelkileg is ehhez a fogócskához. 

Tovább megyek, beállok a lábai közé. Ég a testem a szemei kutató tekintete alatt. Lehajolok, a combjára támaszkodva és mélyen a bőrének illatába szippantok. Férfias illata van, finom, csábító, hívogató. Ám tudom, hogy ma este nem volt kurvával valóban. Nem frissen zuhanyozott, és nincs is szajha szaga. Megnyugszom kicsit, a köd lemegy az agyamból.

Kezét felcsúsztatja a combomon és a fenekemet markolja meg erősen. Ezzel magának löki a testemet és az ajkunk milliméterekre van egymástól. 

Elmosolyodom. 

Megcsókolom, nyelve az enyémet érinti, a whisky íze az ő ízével keveredik és fenséges egyveleget alkotnak. Csókolni való, puha ajkai annyira hívogatók, hogy még többért esdekelnék. Combjaim között már is fellángol a vágy, és ezt ő is érzi.

Elszakadom tőle.

Ujjaimmal megfogom az állát, míg másik kezemmel a kezét, ami a testemen van.

- Ha szeretsz, reggel mondd, ne csak éjjel, amikor a testemet akarod.

Felmordul, de még mindig némán figyel.

Ellépek tőle és ringó csípővel visszaandalgok a szobába, a paplan meleg ölelésébe. Arra számítok, hogy utánam jön és elveszi, amit akar, de nem így tesz. 

Reggel a legszebb Chanel kosztümömet veszem fel, na nem mintha, bármelyik is annyira csúnya lenne. Csodásan áll a testemen, annak ellenére, hogy a megtörésemnek köszönhetően sikerült leadnom jó pár kilót. Erre nem volt szükségem, talán az arcom is jobban beesett, és nem annyira az egészséges látszatot mutatja, ám igyekszem a tökéletes öltözékemmel ezt kompenzálni. Dior, Prada és Jimmy Choo társaságában öltöztet fel, és nőies Yves Saint Laurent illatfelhőt húzva magam után lépek ki a napsütéses időbe. A testőröm már az autónál vár, a másik, új testőrrel együtt. Napszemüvegemet az orrnyergemre tolom, kecses léptekkel pedig közeledni kezdek. Harry egy igazi luxusfeleséget akart magának, azzá formált, hát nesze, megkapja.

- Jó reggelt – Harry jön velem szemben. 

- Jó reggelt – mennék el mellette, de megragadja a csuklómat, amin Cartier egyik gyönyörű darabja pihen. Lenézek, ő pedig azonnal elenged, és a derekamnál fogva húz magához. Sok mindent láttak már ezek a férfiak, úgyhogy nem tudom, mire ez a megjátszás. – Mit akarsz?

- Szépen beszélj – csókol arcon, és leveszi rólam a szemüveget, hogy a szemeimbe nézhessen. – Mi volt tegnap Gabe-el?

Megfeszülök a férfi említésére. 

- Pofátlan, bunkó, tapintatlan... – felszisszenek, ahogy megszorítja a derekamat, jelezve, hogy vegyek vissza. – Szájára vette a gyermekünket, és ezt neki, senkinek sem tűröm! Nem érdekel, hogy ki ő, mennyire a jobb kezed, még lehet, hogy a farkadat is ő veri ki néha, ha már az én puncim nem kell.

Hadarom le egy szusszal, mire a tarkómhoz kap, és a hajamba mar.

- Ne feledd el, hogy kivel beszélsz – szűri a fogai között. – Ezt majd én elintézem – nyom egy puszit az ajkaimra. – Hova indulsz?

- Nem mindegy? Eddig sem hatott meg, hogy mivel töltöm a napomat. Elszórok pár ezer eurót, ha már kiszabdúltam. Úgy is túl sok csücsül a széfben.

- Vegyél vissza – harapja meg az alsó ajkamat, s tudom, hogy nem a pénzre érti. – Este szeretnélek látni.

Kiszakadom az öleléséből, eltávolodom tőle és visszateszem a szemüveget, mintha megtudna védeni bármitől. 

- Jajj, várj, megnézem a naptáramat – veszem elő a telefonom és belépek valóban a naptár applikációba. Üresen áll természetesen, de azért a jövő hónapra megyek. – Mondjuk egy hónap múlva? Talán ott tudok egy kis időt szorítani, mennyi időre lenne szükséged? Gondolom nem lesz ribanc a háznál. Öt perc elég lesz? 

Mielőtt a karjaiba kapna ismételten a szárnyaimat bontva, amikor most boldogsággal, minimális elégedettséggel repítenek az autóhoz, és be is pattanok. Persze, ha Harry úgy akarná, nem vinnének sehova a fiúk, de kivételesen, meglepetésemre eggyel hátrébb lép és az autó kigurul a felhajtóról. 

Azon, hogy lefoglaljam magam, új vállalkozáson törőm a fejem. Tudom, hogy Harry beleegyezése nélkül nem fog megalakulni, de nem akarom feladni. Muszáj, hogy valamivel lekössem magamat.  A jogászunkkal volt megbeszélésem, amellett, hogy pár női dolgot is elintéztem, ami segít, hogy ne essek ennél is jobban a darabjaimra, s nő maradjak.

Belépve a kivilágított erődítménybe, ami a házunk, végigvonulok a nappalin. Semmi változást nem vélek felfedezni. Szóltam Lilliannek, hogy nem vacsorázom itthon, így semmi szükség arra, hogy a konyhába törje magát felesleges, ha Harry sem eszik itthon. Miért is tenne másként, ha előző hónapokban sem óhajtott megjelenni?

A hálóba érve, átmegyek a gardróbszobába és lerúgom a tűsarkút, s lassan elkezdek megszabadulni minden ruhámtól. A tükör előtt a sminkem is eltávolítom, és az agyamon ma már sokadszorra átpörög a mai beszélgetésem Harryvel. Nem jutok dűlőre magammal, de ma úgy érzem, hogy sikeresen kifáradva végre elengedem ezt, és egy forró zuhanyt követően az ágyba is zuhanok. 

Fogalmam sincs, hogy milyen régóta ez az első éjszaka, amit sikeresen átaludtam. Úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna. Kinyújtózom, a nap ragyogása felé fordítom az arcomat, és élvezem a melegséget, amit ont magából. 

- Jó reggelt – Harry köszörüli meg a tokrát, mire akkorát ugrom ijedtemben, hogy majdnem a földön landolok.

- Basszus! Normális vagy?

Ellöki magát az ajtófélfától és becsukja maga mögött a szoba ajtaját. Kipihentnek látszik, testét egy bokszer fedi összesen, és nem mondom, hogy nem folyik össze a nyál a számban a látványa miatt.

- Az, szerencsére – mászik fel az ágyra és rántja le rólam a takarót. – Imádom, hogy a meztelenül alvás szokásossá vált.

- Mit keresel itt?

- Ez az otthonunk, édeském. 

- Megmondtam, hogy nem érsz el semmit azzal, hogy megdugsz. Nekem nem a puncim viszket, hanem a férjemet akarom!

Megragadja szorosan az államat és odaránt maga elé. Térdelek vele szemben, de még így is fölém tornyosul. Lenéz rám, a szemeimet fürkészi, és meglep, hogy nem azonnal korhol, a hangnem és a szavak használata miatt.

- Én pedig a feleségemet akarom, aki szeret, aki erős, aki gyönyörű, kitartó, és önzetlenül szeret. 

- A kurváid nem szeretnek önzetlenül?

Megrántja a hajamat hátra felé, a koponyám égni kezd, de nem szakítom meg a szemkontaktust. 

- El tudod képzelni, hogy milyen volt úgy élni hónapokon keresztül, hogy nem voltál mellettem? Hogy éjjelente kitudja hány tripperes kurvába mártottad a farkatad? Először sírtam. Sírtam a fiunk miatt, aztán pedig, hogy nem vagy itt. Hogy vajon hányadik puncit kapod meg, és élvezed, amíg én a fájdalom súlyától összeroppanok. Hogy ezzel a kézzel – fogom meg a kezét a csípömön – őket simogattad, helyettem. Önző vagyok, magamnak akarlak, a kibaszott feleséged vagyok!

A végére már ordítok, sírok, őrjöngők, az eszemet elvesztem. Mereven néz, fájdalmat látok a szemeiben. Tudom, hogy eleinte én örültem, és küldtem azokhoz a ribancokhoz, hogy ne rajtam töltse ki a fájdalmas csapásait, de nem bírom elviselni ezt már. Soha többet! Eleinte is tisztában voltam vele, hogy titokban is ment, bár titok sem volt, soha nem tagadta. Legalább a szemeimbe nem hazudott. 

Felröhögők keserűségemben. 

- Édeském, drágám – simít végig az arcomon. – A tied vagyok, csak is a tied. Egyik ribanc sem ér fel hozzád, meg sem közelít. – megcsókolja a tenyeremet, s megcsillan a fény az eljegyzésigyűrűm felszínén. – Ellöktél, megadtam neked a gyász lehetőségét. Az időt, hogy tisztességgel búcsúzz el. Én is gyászoltam, a magam módján, de vissza kell találnunk egymáshoz. Beleőrülünk mind a ketten ebbe az egészbe. Nem engedhetjük meg, nem lehetünk ennyire gyengék, gyávák.

Kapkodom a levegőt, iszom a szavait, érzem az érintését magamon, a meztelen testem még többet követel magának a lelkemmel karöltve. 

- Szeretlek, reggel, délben, délután, éjjel – utal az éjszaka hozzávágott szavaimra.

- Nem nagyon érezteted velem. Az, hogy a ribancokat rángatod meg helyettem, ezt nevezzük annak?

Felmordul.

- Felejtsd el, ne engedd be kettőnk közé, azokat az olcsó nőket. Nem érnek fel hozzád, főleg nem a kettőnk között levő kapocshoz. 

Szóra nyitom a számat, de mielőtt bármi is kijönne rajta, számra olvad a szája. Nyelve a nyelvemet, kezei a testemet, lelke a lelkemet tölti meg. Végigfektet a matracon, a selyem anyaga simogatja a testünket, a teste melegíti az enyémet. Dominál, mint mindig. Néha elhitetgeti velem, hogy én iránytok, de akkor sem úgy van az. Csípője az enyémnek simul, farkának domborulata a nedves, pucér ölemnek simul, mire felbillentem a csípőmet, s többért esdeklem. 

Lenyúlok, elkezdem lerángatni róla a pamut anyagot, de ő is rásegít, amíg tényleg el nem tűnik kettőnk közül. Farka ott mered a lábaim között, a szemei az enyémet fürkészik, a csókja fel forrósít. 

- Gyönyörűm.

Fordít rajtunk, és a hátára fekve figyeli a vágyakozó, szomjas testemet, s lelkemet. Őrültnek tűnhetek, amiért szeretem, de amikor a szemeibe nézek, tudom, hogy ős is szeret, imád. A mindene vagyok, annak ellenére, hogy máshogyan bánik a nőkkel, mint illene.

Csípőmet mozgásra késztetem, ujjaim a hasába mélyednek, a fejemet hátra vetem a megkönnyebbülés érzésének köszönhetően. Ujjai a csípőmbe mélyednek, szorosan fog, és diktálja az ütemet. Olykor a fenekemet veszi a markába, és még jobban, még mélyebbre hatol, ha egyáltalán ez lehetséges.

Pillanatok alatt találom magam ismételten alatta, ahol már teljesen megsemmisít, szétcincál.