that you're my curse, my salvation, babe

Remeg a belsőm, mindenem, a lélegzetemet is visszafogom, és a fal túlsó oldalán történő dolgokra koncentrálok. Nem szabadna itt lennünk, de a kíváncsiságom, s a húgom bátorításának köszönhetően itt kötöttünk ki. Szinte már izzadok, az ujjaim görcsösen ragadjak meg Lilibeth kezét, aki elkerekedett szemekkel les a kis résen át a helyiségbe. Az irodába olyan tesztoszteronáradat van, hogy bennünket is teljesen letaglóz.

- Véleményem szerint megbízhatatlan – Michele kering körbe a szoba falai között, hogy már én magam kezdek tőle szédülni, hát még Pablo, aki értetlenül áll. Keze már a fegyvere köré fonódott, de ő maga is tudja, hogy nem tehet semmit valójában. – Kíváncsi lennék, ha Ysabelle itt bevonulna valami szexibe, miként is reagálnál – ágaskodik Pablo, a testőröm elé.

- Őrültség az egész, tudják, hogy nincs jogosultságuk rápillantani sem! – apám kell ki magából, védve legjobb emberét.

- Szeretném a menyasszonyom védelmét átvenni – ragadja meg a szót Jaxon. – Véletlen sem szeretném, hogy bármilyen porszem kerüljön a szerkezetbe a következő hetekben, amíg az esküvőt követően a villába nem költözik hozzám.

Felfordul a gyomrom a gondolatra is, és nagy akaraterőmre van szükség ahhoz, hogy ne lépjek ki a könyvespolc rejtekéből. Nyelvemre harapok, és Bethre pillantok, aki még mindig mereven figyeli az előtte zajló eseményeket. Lepillantok a kezemre, melyen még a sötétségben is a besurranó fényben megcsillan a gyémánt az ujjamon. 

Kopogás zavarja meg a férfiak gyülekezetét, apám pedig beengedi az embereit, akik maguk előtt tolnak be egy szétvert férfit. A vér folyik le az arcán, a szeme úgy fel van dagadva, hogy nem tudom biztosan megmondani, hogy nyitva van-e. 

- Mit műveltek vele? – nyög fel Beth, mire szigorúan ránézek, reménykedve, hogy nem hallották meg a kétségbeesett hangját.

- Jaxon, akit kértél – löki előre a férfi a másikat, aki térdre esik a vőlegényem előtt. Arca a szőnyeget súrolja, véres nyomot hagyva maga után. 

Cipőjével a vállánál fogva hátrább taszítja az embert, aki felnyög. A hátára fordul, köhögni kezd, és vér fröcsköl ki a szájából.

- Állj talpra, miféle férfi vagy te? – Michele lép oda. Jaxon hagyja, hogy az öccse kiélje szadista vágyait, és ujját a vérző seb mélyébe nyomja. – Lányokat követsz az utcán? A fivérem menyasszonyának a lábnyomát nem csókolhatod meg – röhög fel, én pedig beleborzongok. Fogalmam sincs, hogy miről beszélnek.

- Belle – nyöszörög Beth, én pedig közelebb vonom magamhoz, vállát átkarolom.

Lábaim odaszegeznek a padlóhoz, és nem tudok ellépni a kijárat irányában, annyira lekötnek a látottak. 

Jaxonra téved a tekintetem, ki sötéten néz le a férfi alakjára, akinek kínzó sikoly hagyja el a száját. Zsebre dugott kézzel áll, míg jobb kezében egy pohár whisky pihen, jég nélkül. Belekortyol, minden mozzanata elegáns, kimért. Igazi úriember lenne, ha nem emberek véreivel lenne szennyezve a keze.

Beth mellettem remegni kezd, hogy az ember szenvedése még fájdalmasabbá válik, amikor Michele kifeszíti a kezét és az ujjait úgy csapja le, mintha csak papírdarab lenne. Lilibeth eddig bírja, és olyan vérfagyasztó síkitás hagyja el a száját, hogy megáll bennem az ütő. Megragadom a kezét hirtelen, és amilyen gyorsan csak tudom, visszarángatom a szobájába. Kapkodja a levegőt, remeg, de rágatom magam után a folyosón, be egyenesen a hálójába. 

- Nézz rám! – guggolok le elé, amikor lerogy az ágyra. – Befognak jönni ide mindjárt, meg kell nyugodnod. Nem tudhatják, hogy ott voltunk! Értesz engem? – várom a reakciót, de nem igazán érkezik el. Olyan sokkos állapotban van, hogy magam is megijedek.  – Beth, koncentrálj. Vegyél mély levegőt.

Ahogyan gondoltam kicsapódik az ajtónk, apánk, mögötte az emberei. 

Felállok, apámra meredek, aki pár hosszú lépéssel megszünteti a köztünk a távolságot, és hatalmas pofon csattan a húgom arcán, majd felém fordul, én pedig felkészülök, de nem érkezik a csípős érzés.

Kinyitom a szemeimet, melyeket ösztönösen hunytam le, és elakad a lélegzetem. Jaxon ujjai fonódnak apám csuklójára. Olyan csend telepszik körénk, mit nem mostanában tapasztaltam meg.

Hallom Lilibeth sírását, de nem tudok rá nézni, mert apám reakcióját figyelem.

- Ő már az én menyasszonyom, az én felelősségem. – ennyit mond Jaxon.

Apám nehezen, de tudomásul veszi. Leengedi a kezét, megragadja a húgomat, és kihurcolja a szobából.

- Ne! – nyúlok utána, de Jaxon megfogja a kezemet. – A húgom...

Tekintetével folytja belém a szót. Kezemre nézek, amelyet még mindig fog, és az érintése hirtelen égetni kezd. Elenged, megigazítja az öltönyét. 

Beth után fordulok. 

– Bántani fogja. Kegyetlen!

- Az apja, nem tehetek semmit – közönyösön veti oda. – Ez is tiszteletlen volt. Ha ez fordított helyzetben történik, az én házamban, valószínű, már nem lenne keze.

Sokkoló.

- Legalább nem tudnál tapogatni.

Felnevet. Most először hallom a nevetését, bár eddig kétszer találkoztunk összesen.

- Édesem, fogalmad sincs, hogy milyen, amikor a tenyerem rajtad lesz.

- Nem maradhatunk kettesben – terelek, amint felfogom, hogy mindenki magunkra hagyott bennünket, és a szavai az elmémbe jutnak.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy nemsokára sokat leszünk kettesben? 

Mély hangja a bensőmig hatol, és valami mozgolódni kezd bennem, de nem engedem, hogy ez az érzelem kiüljön az arcomra.

- Ez most akkor sem helyes így – nyelek egy nagyot, ő pedig közelebb lép hozzám, a hátam a falnak simul, a lehelete az arcomat simogatja, ahogy felnézek rá. Illatát mélyen szívom magamban, és ha nem elrendezett házasság lenne, lehet, hogy még másképpen is állnék hozzá.

- Sok mindent szeretnék tenni veled, ami nem lesz helyes – szavai halkak, de annál is határozottabbak. Szikrák pattannak kettőnk körül. Kézzel fogható a feszültség. Mélyen magamba szívom a levegőt, a melleim megemelkednek, ő pedig lepillant kettőnk közé. A fehér ing, amit viselek végig be van gombolva, de úgy érzem, mintha a tekintete a melleim bőrét égetnék. 

- Ysabelle – anyám hangja a messziből szól, és olyan megkönnyebbülést érzek, amelyet régen.

Jaxon tekintete azonban nem enged, bár már a keze nincsen rajtam, s ennek hiánya még fájdalmasabbá válik. A szemeimbe néz, szürke szeme az én zöldembe mélyed el, és teljesen megbabonáz.

- Elnézést – anyám hangja immáron a szobából szólt, s kizökkent bennünket. Jaxon hátrébb lép. – A tiszteletes vár már bennünket.

Pár másodpercig áll, majd hátat fordít, én pedig indulok után, kikerülve a vőlegényemet. Jaxon keze a csípőmre simul, és most először ér hozzám így. Finom, még is ijesztő egyszerre. A hátamhoz simul, lehajol, a szemhéjaim lecsukódnak.

- Egész nap arra fogok gondolni, hogy térdelve imádkozol.

Mire felfogom a szavait, és felnyitom a szemhéjaimat, már csak a hűlt helye ölel körbe.

Hónapokkal később..

 

A mélységbe bámulok. A fekete szoknyámat a szél meglebegteti, az arcom előtti fekte fátyol táncol a szélben, a rózsa vörösen izzik a kezeim között. A koporsót a mélybe engedik, hangok folynak egybe körülöttem, a szívem ütemeket hagy ki. Meredek magam elé, ujjaim a rózsa tökéletes szirmaira fonódnak, a tövisek az ujjamba vájnak, érzem a meleg vérem kiserkenését, ahogyan a bőrömön gördül végig.

- Ysabelle. 

Hallom a nevemet a távolból, de nem foglalkozom azzal, hogy kitől származik a hang, csak az előttem zajló jelenetre koncentrálok, ahogy közelebb lépek, térde rogyok, a rózsa szírmai pedig a sötét koporsóra hullanak. 

 

Sikítva ébredek.

A mellkasom súlyosan emelkedik, levegő után kapkodok. Melegem van, a hajam nedvesen a testemhez tapad. Felkapcsolom az éjjelilámpát, mely gyér fénnyel árasztja el a helyiséget, s a pohár vizet emelem a számhoz, némi megváltás után fohászkodva. Próbálom a lélegzetem normalizálni, de nehezemre esik. A szívem hevesen ver, s felállok, az ablakhoz lépek, kitárom, a friss levegő beáramlik a szobába, az arcomat megcsapja. Mélyen magamba szívom lehunyt pillákkal. Sose voltak könnyűek az estéim, és bármennyire is reménykedtem az idő előrehaladtával az érzéseim enyhülésében, egyre erősebbek lesznek. Az álmaim egyre borzalmasabbak, keserédesen fájdalmasok.

A poharat úgy szorítom, hogy a kristály majd szétroppan a kezeim között. Felpillantok a csillagokkal borított égboltra, mely gyönyörű fényekben játszik. Eszembe jutnak a pillanatok, melyek megkoronázták az estéinket egy hosszú nap után. Mikor itt ültünk, a messzeségbe bámultunk és egymás ölelésében elveszve csupán a pillanatnak éltünk.

A szám szomorú mosolyra húzódik.

Egy könnycsepp gördül végig az arcomon, ahogyan azt sokszor megtette már az elmúlt hónapokban. Amilyen nehezen indult a házasságunk, annyira sodort el bennünket az ár, és lettünk teljesen egymáséi. A forró csókok, az ölelések, a tekintete, ahogyan rám nézett. Amikor meg sem szólalt, de tudtam, hogy csodálatosnak gondol, még ha én ezzel daccoltam is. Addig csókolt, hogy elfelejtsek mindent, és csak rá koncentráljak.

A telefonom rezegni kezd az éjjeliszekrényemen, értesítést jelezve, s ekkor tűnik fel, hogy már több előző is volt. Értetlenül fordulok felé, hogy az éjszaka közepén mégis ki az, aki keres, de akkor látom, hogy a házban elhelyezett biztonságirendszer küldte az értesítéseket. Rámegyek a legfrissebbre, s ahogyan a kijelzőn a fekete-fehér kép felvillan, a kristálypohár úgy hullik ki kezeim közül és törik szilánkosra a padlóval való találkozáskor.

A kamera a hálószoba előtti folyosó képét mutatja. Levegőt is elfelejtek venni, ahogy az alakot megpillantom a hálóm ajtaja előtt, sziklaként állva. Testét pulóver borítja, kapucni van a fejébe húzva. Nehéz bakancsot és farmert visel, míg egyik kezében egy rózsa pihen.

Megfagy az ereimben a vér. Szinte lassított felvételnek érzékelem minden mozzanatom, ahogyan az ajtóra pillantok, melynek túloldalán az alak áll. Összekavarodnak a gondolatim a helyes cselekvést illetően.

A fiókhoz nyúlok, az ott pihenő fegyvert magamhoz veszem, az ajtóra szegezem, kissé megremeg a kezem, de Jax megtanított a kis időnk alatt pár dologra, és a fegyver biztosan tartása egy volt közülük. Lepillantok a kijelzőre, az alak megmozdul, közelebb lép határozottan. Ahogyan ő előre, én úgy a szoba legmesszebbi pontja felé teszem meg a lépteimet. A kilincs és a kijelző között jár a tekintetem és a szívem majd kiugrik a helyéről, de mély levegő segít, hogy észnél maradjak. Nem zuhanhatok most össze. Tisztánk kell maradnia minden gondolatomnak.

Homlokát az ajtónak dönti, kezét a kilincsre csúsztatja. Felkapom a másik telefonom, amely végszükség esetére van, és Michele tudja, hogyha ezen keresem, akkor az nem meghívás egy bájos csevegésre. Még sose kerestem ezen a számon, és ez azt is bizonyítja, hogy olyan gyorsan kapja fel, hogy szinte kicsörögni sincs ideje a vonalnak.

- Belle?

- Michele! – remeg meg a hangom, de túlságosan hangosan beszélhetek, mert Ő is felkapja a fejét, hátra tántorodik, a virág lehullik, a földön heverve marad, míg ő megfordul, a lépcső irányába szedi a lépteit. A kamerába egyszer sem néz.  

Tudja. 

Az ajtóhoz rohanok, és bezárom azt, amint kellő távolságba került tőlem.

- Bezárkóztam. Elment. 

Tájékoztatom Michelet zakatoló szívvel, remegő kézzel, de a fegyvert még most sem teszem le.

- Itt vagyok a lakásban –  bontja a vonalat. 

Váltogatom a kamera képeit, és figyelem, ahogy Michele átkutatja az egész apartmant az embereivel. Áldom, hogy egy lakással lejjebb lakik csupán, és már itt is terem. Próbálom nézni, hogy az alak hova tűnt, de sehol sem találom. 

Felszívódott teljesen. Úgy olvadt bele a sötétbe, mintha onnan jött volna közénk.

Könnyek gyalázzák az arcomat, melyet erőszakosan a kézfejemmel törlök le.

Kopogás ránt vissza a gondolatimból és a kijelző fogságából.

- Belle, én vagyok.

Felpattanok, felrántom az ajtót, Michele karjai közé omlok.

- Mindent átkutattunk, de sehol nem találtuk. Látnom kell a felvételt.

Arrább engedem, a telefonomat a kezébe veszi, hogy megvizsgálja a felvételt, de ő sem lát többet. Össze-vissza tekergeti, majd a legelejétől megnézi, amikor is a lakás területére lépett. 

Egy szobából lép ki, amely nincs bekamerázva. Jax dolgozószobája volt, és azóta nem voltam odabenn, hogy elvesztettem. Michele utasítja az embereit, hogy alaposan azt a szobát kutassák át, minden centimétert, semmit se hagyjanak ki.

- Nem engedem, hogy továbbra is itt maradj, főleg őrizet nélkül. A lakásban is kell testőrnek lennie! Jax visszatér a halálból és kiherél, ha nem védelek meg! Nem szeretném ezúttal én megölni őt.

Azt hiszi, hogy kibaszott vicces.

- Nem tér vissza – kiáltok fel. – Meghalt! A kibaszott élet miatt, amit a családjaink folytatnak elvesztettem! Nem vagy vicces! A férjem volt, neked a testvéred! Tisztelettel beszélj róla!

Ordítok, zokogok és az elmúlt hónapok fájdalmai úgy szakadnak fel bennem, mintha egy sebtapaszt rántottak le volna a lelkemről.

Michele keze megragadja a kezemet és mélyen a szemeimbe néz.

- Szedd össze magad! Kibaszottul szedd össze magad! Meg kell tudnom, hogy ki volt ez a kibaszott bátor és perverz. Miért nem jött be? Inkább örülj neki, lehet, hogy már nem élnél.

Tűz lobban fel bennem, és a fegyver melyet még mindig szorongatok a tarkójához simul. Felröhög, de elenged.

- Takarodj!

Egy csésze forrón gőzölgő teával a kezemben lépek az ablakhoz, amelyen oly ritkán nézek ki. A nappaliban ropog a kandallóban a tűz, a fénye bevilágítja a teret, és melegséggel tölti meg azt, amely hiányzik belőle egy jó ideje már. Nézem az alattunk elterülő városképet, ahogyan az autók türelmetlenül mennek, s bár a dudák éles hangját nem hallom, de tudom, hogy csak úgy visszhangzik tőlük a város. 

 

Testem az üveg felületének nyomódik, a szája az enyémen, a nyelve a számban, az államat olyan szorosan fogja, hogy biztosan vad csókba táncoljon velem. Farkát az ölemnek nyomja, annyira simulunk egybe, hogy még a lélegzetvétel is lehetetlennek tűnik. Felgyűrődik a ruhám, a bugyim hiánya pedig megkönnyíti neki a kezének a mozgását. Egyik lábamat a csípőjére húzom, ahogy a fenekembe markol. 

Birtokol.

Akarom.

Akar.

Érintéseibe belemerülök, elébe megyek éhezve. 

Megperdít a tengelyem körül, fenekem szabadon tárul fel előtte, és farka már ott is van. Csupaszon, keményen.

 

- El se hiszem, hogy nem készültél még el!

Összerezzenek, ahogy múltból a jelenbe cseppenek vissza. A teám a csésze peremén túlmegy, és a földön köt ki egy része.

- Loren! – nézek rá mérgesen, míg ő a lámpát kapcsolja fel.

- Ne Lorenezz itt nekem, már el kellett volna indulnunk. 

Odasiet hozzám a csészét az üvegasztalra teszi, és azonnal azon kezd el járni az agyam, hogy milyen nyom fog maradni ott utána.

- Igyekezzél, ideje ezt a szomorú arcot pár órára magad mögött hagynod. Csinos ruha, magassarkú, vörös rúzs, és már is önmagad leszel.

- Nem teszek fel rúzst.

Jax kedvence volt. Imádta, mikor vörösre festett számmal kényeztettem, ahogyan az elkenődött festék enyhe nyomot hagyott a bőrén.

- Jó, a rúzs nem kell, de térj kicsit vissza a fiatalságodba.

- Nincs kedvem, menjetek a lányokkal, megleszek.

- Ysa, kérlek.

- Köszönöm, de azt hiszem fogok egy könyvet – ezzel visszafordulok az ablak felé, és reménykedem, hogy feladja és magamra hagy.

- Oké, adok még időt neked – sóhajt fel. – De készülj fel, hogy nincs már időd sokáig itthon búslakodni, mert ki foglak rángatni innen.

Ezzel hallom a távolodó lépteit, és a szoba újra a sötétséggel az ölelésükbe von. Úgy érzem, hogy valami erősebbre lesz szükségem, így a bárpulthoz lépek és egy kellően erős gintonikot keverek magamnak. Megiszom ott helyben, és töltök egy újabbat. 

A hideg fut végig a testemen, és oldalra pillantok, a sötétségbe, és őrültség, de úgy érzem, hogy figyelnek. Számhoz emelem a pohár peremét és az ital eltűnik. A kezem magától már újra is tölti a poharat, majd elindulok a sötétség irányába. Feloltom a lámpát, és senki nincs ott. Újabb korty, lekapcsolom a villanyt, és zenét teszek be, amely mindenhonnan áramlani kezd felém. Úgy érzem, hogy ez az egyedüli parti tökéletes nekem. 

A gin fogy, a tonik már kevésbé, a dalok váltják egymást, a csípőm pedig tekereg a ritmust követve, vagy éppen nem. Lehunyom a szempilláimat, bármennyire is szürreális az egész, úgy érzem, hogy végre elengedem magam. A fejem kótyagos, a ruhám nevetséges, a hangulatom szomorú, a gin pedig fogy. 

Emlékeimbe felelevenedik, ahogy kezek csúsztak a csípőmre, mikor Jaxel táncoltam, ahogyan a testem az enyémhez simult. Testünk egyszerre ring, együtt lélegzik. Szoros az ölelés, az illata az orromban, a teste melegsége az én testemen, a szívének dobbanása szinkronban az enyémmel. A dal körbe ölelve bennünket ringatja a lényünket.

- Ennek a babának, csak egy tánc kell... – meleg levegő simogatja a fülemet, a szavak a lelkemet melengetik. 

Az ölelés eltűnik, a szívek ritmusa megszűnik.

Az érintés eltűnik, a szemeim kipattannak és a hátam mögé kapom a fejem, ahonnan a sötétség néz vissza rám. A pohár szilánkosra törik a padlón, ahogy messze hajítom az elnyelő sötétbe.  

Bódultan térek magamhoz, a hideg levegő megcsapja a testemet, a sötétség viszont még mindig itt van. Fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyba, de a lakást most csend uralja, a fejem viszont továbbra is kótyagos. Felülök, hogy vízért nyúljak, ahogyan azt sokszor teszem meg az éjszaka közepén, de a kezem megáll útközben, amikor észreveszem a kitárt erkély ajtaját. A kezem a fiókba nyúl, hogy a fegyvert elővegyem, és sikerül is. Zúg a fejem, de igyekszem összpontosítani, hogyan azt Jaxon mindig is elvárta tőlem.

Felállok, az alak, aki az ajtóban áll mozdulatlan, míg én a fegyverrel rácélzok. Bár nem látom az arcát, tudom, hogy farkasszemet nézünk. A hideg végigfut rajtam, az érzés ismerősként köszön vissza. Előre lép határozottan, én pedig határozottan állok, a fegyver csöve a mellkasába fúródik, és másodpercek töredéke alatt kiüti a fegyvert a kezemből, erősen megragadja a testemet, nyikkanok egyet és egy forrószáj csapódik az enyémnek.

Próbálok harcolni, de felesleges, olyan fölénybe van, és minden mozzanatom tudja. Illata megbabonáz, kezeimet elengedi, eltávolodni azonban annyira enged, hogy a homályba megláthassam az arcát. Némán gördül végig egy könnycsepp az arcomon, és a düh átvesz mindent. Enged, fordul a helyzetünk, az ágyra kerül fölé mászok és lerángatom róla a kapucnit. – Gyűlöllek! 

Ordítom, a mellkasát ütlegelem, a könnyeim szakadnak fel belőlem. Hagyja, egy ideig, majd felül, és forró csókba von. 

- Ne ellenkezz – morogja a számba, és beleharap.

Ujjaim a tarkójába mélyednek, hevesen csókolom, mindent pótolni akarok, mindent átélni. Ha nem is a valóság és a részegség még magasabban tombol bennem, mint gondolom, legalább legyen szép.

- Imádom, amikor be vagy baszva, mindig felül akarsz lenni.

Szemébe nézek. 

Tenyerem az arcán csattan, ő pedig csak vigyorog. 

Jax még vigyorogni mer.

Megragad és újra olyan hévvel kezd el csókolni, hogy követni sem tudom már az ütemet. Az ágy recseg, a testem pedig beleremeg, és azt akarom, hogy soha ne múljon el.

on your shoulder I can reach an endless sky feels like paradise

 Mozgolódást hallok. Éber vagyok, de a szemimet nem tudom kinyitni, csak némán hallgatom a tompa kattanás hangját. Mély álomból térve magamhoz megnyugtatom magamat, hogy csak képzelődőm, de amikor ismételten hallom a kattanó hangot, kipattannak a szemeim.  Sötét van a helyiségben, ahogyan volt is, mielőtt lefeküdtem. Feloltom a villanyt az éjjeliszekrényemen, s körbe nézek a szobában, de sehol senkit sem látok. Talpaim a fa parkettát érintik, kinyitom a háló ajtaját, feloltom kinn is a villanyt.

- Robert?

Semmi válasz, amiben reménykedtem. A falhoz lépek, melyről az exem, Robert baseball ütőjét leakasztom, amolyan megnyugvást ad számomra, de közben magamban ki is nevetem magam, hogy valószínű előbb ütném le magam, mintsem a lehetséges betörőt.  Ellenőrzők minden helyiséget, az ablakok, ajtók zárját, és kifújom az eddig benntartott levegőt, ahogy megnyugszom, hogy valószínű, hogy csak a képzeletem játszik velem. 

Iszok egy pohár hideg vizet, majd leoltva minden lámpát, visszatérek a hálóba, magam mögött becsukva az ajtót, letámasztom az ágy mellé az ütőt, és sötétbe borul minden. Nyakig, húzom a takarót meleg anyagát, mintha az megvédhetne bármitől is. Csend telepszik az éjszakára, a Hold fénye beragyogja a szobát, amíg a következő pillanatban a vér meg nem fagy az ereimben. Ismét hallom a hangot, enyhe moccanást, és már is tisztává válik minden.

- Egy helyet elfelejtettél megnézni.

Az ágyam alól érkező hang megfagyasztja a jelent.

 

 

Emmet szemszöge

  Hetekkel később...

 

 

Fényképek tömkelege fekszik az asztalomon, és kibaszott tehetetlennek érzem magam. Úgy érzem, hogy sehogy sem halad előre az ügy, és kinn mászkál egy elmebeteg, aki írókat ölt, a saját regényükben elkövetett gyilkolások szerint. Több könyvet is átrágtam már, amik az előző gyilkoságokhoz kötődnek, de az emberünk mocskosul érti a dolgát. 

- Ideje hazamenni – ásít Chris. – Emmet?

- Menj csak, én még átnézek valamit, és én is lépek.

Bár tudtam, hogy hiába is megyek a lakásomba, nem leszek előrébb mert az agyam körbe-körbe száguld, és aludni egy percet sem fogok. Chris össze is pakol, felhúzz a zakóját és magamra hagy a csendes irodában, melyet az óramutató járása zavar mindössze meg. Végül leoltom a lámpát, bezárom az ajtót és elhagyom az épületet. 

Fogalmam sincs, hogy meddig megyek, de nem hagy nyugodni, hogy az áldozat lakásán semmilyen érdemleges nyomot sem találtak a helyszínelők. Veszek egy éles kanyart, és már is letérve e főútról az írónő, Larissa lakása irányába hajtok. Ujjaim dobolnak a kormányon egy piros lámpánál megállva, türelmetlen vagyok, minél előbb a rácsok mögött akarom tudni a fickót, aki megszállott lett, és cselekedett. 

 

Sötétség. Csend, és meleg fogad, ahogy a lakás falai közé lépek. A levegő állott, és a halál szelleme lengi át. Kinyúlok, hogy felkapcsoljam a villanyt, de nem reagál. Előveszem a zseblámpámat, és beljebb lépek. Bakancsom nehéz léptekkel halad a parkettázott lakás felületén. Mindent elkezdek aprólékosan átnézni. A hálóba lépek, ahol történt az áldozat megsebzése a bizonyítékok alapján. Leguggolok az ágy végében, amely már csupasz. Az ágynemű és minden róla a laborban van, így azzal érem be, ami van. Lehasalok, és az ágy alá nézek, ahogy. A gyilkos türelmesen várt, hosszú órákig is akár. Nem kapkodhatta el, ha így rémísztette halálra az áldozatát, hogy az éjszaka meglepte. 

Ahogyan engem is meglep, mikor egy bakancs a hátam közepére nyomódik. Lehunyom a szemeim egy pillanatra, és mély lélegzetet veszek. 

- Ez egy kibaszott drága zakó – ennyi hagyja el a számat, s hirtelen megfordulok, amely elhamarkodott döntésnek bizonyul, mert egy fegyver csöve néz velem szemben, a zseblámpámat pedig sikeresen kirúgja a kezemből, így messze gurul tőlünk.

Egyértelmű, hogy egy női alak rajzolódik ki fölöttem a Hold megvilágításában, csak sajnos nem úgy, ahogyan én is szeretném azt. Kezeimet magam előtt tartom, és a láb már a mellkasomon pihen újra. Nem sikerül kizökkentenem. 

- Jössz nekem pár ezer dolcsival – vetem oda. 

- Állj fel! – lép arrább, de a fegyver még mindig határozottan rám néz. Kapucni takarja, így az árnyékba burkolózik az arca, de jelentősen kisebb termetű hölgyről van szó. Bár a hölgy kifejezést erős túlzás ezek után. 

- Ki vagy? – bár nem látom a szemeit tisztán, tudom, hogy mélyen beléjük nézek, míg ő tökéletesen látja az enyéimet. – Ez egy gyilkossági helyszín.

- Mit keres itt?

Ismerősen hat a hangja, de még sem tudom hova tenni.

- Ezt inkább én kérdezhetném. Ez egy lezárt terület... – mielőtt folytathatnám az okoskodást, akkorát suhint rám, hogy a gyorsaságom ellenére eltalált, és érzem, hogy a szemöldökömnél a bőr enyhén felszakadt. Érzem, hogy farkasszemet nézünk egymással, én pedig egy határozott mozdulattal kirúgom a fegyvert a kezéből, mely hangosan ér a padlóra, és csúszik messze kettőnktől.

Nem hagyja magát, váratlanul a lába a térdemen talál el, és bár nem mélységes fájdalmat okoz, de még is sajogni kezd, és hamar rájövök, hogy termete miatt kezdtem már alábecsülni. Erőteljes ütések és határozott rúgások egyike követi a másikat. Megtántorodik, a komódnak csapódik a teste és a gyér fénybe egy pillantást sikerül vetnem rá, de hamar a bámészkodásom a saját rovásomra megy, amikor a lába lendül, és az arcom súrolja bakancsának talpa. Szám sikeresen az áldozatává válik, vérem ízét pedig megérzem.

- Bassza meg. 

Elegem lesz a játszadozásból, és határozottan férfiként lépek előre, megragadom, annak ellenére, hogy gyomrom kap egy ütést, ki akar térni előlem, és a fegyverért nyúl, de hiába. Megragadom, és hátát a mellkasomnak szorítom. Mozdulatlanná teszem. 

- Elég a játszadozásból. Ki a picsa vagy?

Izeg-mozog, szabadulni próbál, de olyan erősen tartom, hogy sehova nem tud szaladni. Előveszem a pisztolytáskából a fegyverem, s az oldalához szorítom. Megrántom, hogy maradjon már nyugton. Mindenem sajog. Nincs kedvem a baszakodáshoz. Ebben a formában legalábbis semmiképpen sem.

Illata az orromba kúszik, és túlságosan ismerős ahhoz, hogy félreseperjem az érzést. Kibiztosítom a fegyverem, mire felnevet. 

- Vedd le a kapucnidat, de nagyon lassan – adom az utasítást, mire egyik kezét szabadon engedem, ám minden rezzenését figyelemmel követem. 

Engedelmeskedik, és szerencséjére nyugton marad. Ahogy a kapucni lekerül róla, oldalra pillant, tekintetünk tisztán találkozik, és levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra.

- Aisha?

Mosolya elkápráztatóan jelenik meg.

- Emmet.

Elengedem, fegyveremet ám még a testem mellett tartom. Megfordul, megigazítva a pulcsiját, és a komódnak dől lezseren. Méregetjük egymást, csend telepszink ránk, s csupán a lélegzetvételünk, mely visszaverődik a falakról.

- A legjobb barátnőm volt.

- És? Ez kibaszottul nem ok arra, hogy betörj egy bűnügyi helyszínre, ahol hetekkel ezelőtt elrabolta, és megöltek valakit. Mi van, ha nem én jövök ide?

- Te se úsztad meg olcsón, és ha nem tudtam volna, hogy te vagy az, jobban is el láttam volna a bajod – szemtelenül jegyezi meg, és kinyúl, hogy a szám sarkából a vért letörölje. 

- Ne szórakozzál! Kibaszottul nem vicces. Egy sorozatgyilkosról van szó, aki kegyetlenül elbánik az áldozataival.

- Mindennel tisztában vagyok, Emmet. De Larissa nem ezt érdemelte, ahogyan a többi áldozat sem! És semmit nem haladtok.

- És mit akartál elérni? A gyilkos elé állni és elszámoltatni?

- Kibaszottul nem tartozom neked elszámolással – ezzel hátat fordít, elhúzza a hátsóudvarra nyílú ajtót, és eltűnik a sötétségbe.

 

- Mi történt az arcoddal?

Chrisre nézek, aki reggel az iroda ajtaján lép be. Nagyot kortyolok a forró feketémből, hogy észhez térítsen.

- Elestem.

- Mibe keveredtél? Nem mentél haza tegnap, nem vagyok hülye. Ne feledd, hogy időtlen idők óta ismerlek.

- Az áldozat lakására mentem. Valami olyan után kutattam, amit eddig nem vettünk észre. – értetlenül néz rám, és várja, hogy folytassam. – Ott volt valaki a lakásban.

- Ne úgy keljen kivallatnom mindent belőled.

- Egy nő volt.

- Egy nő? Egy nő látta így el a bajod? – röhög fel, hogy talán még a földszinten és tisztán hallják. Csúnyán nézek rá, de leszarja, én nekem meg a szememnél felszakad ismét a bőr, és a vér elkezd az arcomon végig csordulni. – Kibaszottul találkozni akarok vele, hogy kezet rázhassunk. Végre valaki elpicsázott.

- Aisha.

- Tehát a lány, aki megbolondított, a volttanítványod, kicsinált. Csodálatos – tapsol. – De mit keresett ott?

- Larissa a legjobb barátnője volt.

- Attól nem törhet be valahova, főleg úgy, hogy nemrég meggyilkoltak ott valakit! Ez a lány megőrült?

- Francba, fogalmam sincs! De nagyon remélem, hogy nem keveredik jobban bele az ügybe.

Csend áll be kettőnk között és tudom, hogy az ő agyán is az fut át, ami nekem már tegnap éjszaka óta többször is.

Kopognak az ajtón, Ian lép be rajta.

- Ezt a portán hagyták neked – nyújtja felém a gondosan lezárt borítékot Ian. 

- Ki hagyta?

- Egy kislány. Rajta van a neved, de szigorúan meghagyta, hogy Emmet nyomozónak adjam át.

Elkezdem felbontani a borítékot, és kihúzom a tartalmát, ami egy fotó. 

Egy fotó tegnap estéről.

Chris mellém lép, hogy ő is lássa. Valószínű, hogy a tekintetem mindent is elmond.

- Bassza meg.

Igen, én és ennyit tudnék mondani, de a szavak nem hagyják el a számat, míg a fotót bámulom, melyen Aisha és én szerepelünk, Larissa lakásában. A fénykép kívülről készült, egymással szemben állunk, Aisha arcát nem takarja a kapucni, és tökéletesen látszik. 

 

Gyönyörű alkotás.

 

- Azonnal vigyétek a laborba, bármilyen nyomot, tükröződést az üvegen, bármit keressenek! Kibaszottul valamit hozzanak elém!

- Mikorra?

- Tegnapra!

- Semmi értelme, hogy ideráncigáltál ebbe a házba.

- Felfogtad, hogy magadat hoztad szar helyzetbe – Aisha lépked a lakás falai között, és nevetni kezd, amikor a háló ajtajába lép. – Nászút?

Pillant rám a válla felett, aztán visszafordul a helyiség felé. Követem, és már értem, hogy milyen félreértés is történt. Az ágyon rózsaszirmok, mellette behűtött pezsgő két pohár társaságában.

- Ez kevés lesz ahhoz, hogy lenyűgözzél – tölt magának egy pohár italt.

- Itt valami félreértés van, de idd meg nyugodtan.

- Te nem csatlakozol?

- Valakinek észnél is kell lennie – figyelem, ahogy ajkaihoz emeli a pohár peremét. Tekintetünk egybemosódik. – Nem kell elfelejteni, hogy miért is vagyunk itt.

- Túlságosan merev vagy. El kellene lazulnod. Itt nem talál meg.

- Bárhol megtalál.

- Akkor maradhattam volna a saját lakásomban is – fogja meg a poharat és kimegy az erkélyre, ahol a csillagok alatt a medence fénye világít mindössze. – Bár meg kell hagyni, csodás helyet választottál. Máskor is elhozhatsz amolyan védelemből.

- Nem mulatságos a helyzet Aisha. A fejedet akarják. Rendőrök vannak az utcán, a lakás előtt, az épület előtt. 

- Tudod, inkább élvezem az életet, mintsem, hogy belefásuljak. Lehet, hogy rövidebb lesz, mint a szomszédlányé, de eseménydús. 

Hátat fordít nekem, Los Angeles éjszaki fényei előtte húzódnak meg, mint egy festmény, amelyet örökké tudnék nézi. Bosszant a makacssága, és hogy mennyire szarik bele mindenbe, míg én az életéért vagyok felelős. 

Lekerül a felsőnek csúfolt falatnyi anyag, a tetoválásokkal borított, napbarnított teste kecses mozgását figyelem, ahogyan lekerül róla az alsó is, és immáron meztelenül kezd el a medencébe sétálni. Mindig is könnyedséggel fogta fel az életet, és valóban jobb, mintha rettegne, legalább a gondolatait is eltereli, de nekem józannak kell maradnom, és bassza meg, nem akar sikerül. Elrészegülök a látványának köszönhetően, s ez könnyen a vesztemet okozhatja.

- Nem csatlakozol?

Vad, egy ősembernek érzem magam, de csak állok ott és bámulom. Tudom, ha bemegyek én leszek az, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a számára. Fenekének domborulata, a mellei, a haja, ahogyan a testéhez tapad. Minden, amit akarok a karjaim között, az ízét a számon, az érintését magamon.

Aisha

 

Úgy nyúlik el a nyugágy kényelmében, mintha az mentené meg bármitől is. Elindulok kifelé, a víz túl hidegnek bizonyul, s mélyen reménykedtem abban, hogy csatlakozik hozzám, de ez a mocsok jobban játszik, mint bárki más. A lépcsőn felfelé sétálva még jobban kényelembe helyezi magát megbámulva engem, nem is fecsérelve az idejét, nem leplezve a vágyat a tekintetében.

Lehet, hogy sok gondolat cikázik rólam a fejében, és valószínű, hogy sokkal egyet is tudok érteni, de tényleg, ha közeleg a vég, legalább szép legyen. Boldog. 

Ujjaim végigszántanak a kidolgozott szálkás felsőtesten, mely kalandra oly rég vártak már.

- Miért játszadozol?

Mellé sétálok, vizesen az ölébe ülök, a térdeimen megtámaszkodom, de a nedves testemtől az inge anyaga átázik, és tökéletes testére simul. Ujjamat az arcához emelem, a már gyógyulófélben lévő zúzódásaihoz, melyeket én okoztam. 

- Azt hiszem, hogy megérdemlem az elismerést – mosolyogva suttogom a szavakat. 

Fenekemre simítja a kezeit, ujjai mélyen a húsomba marnak. 

- Ha túléled, megkapod.

Csípőmet előre billentem, de ártatlan tekintettel nézek rá. Felsőtestére a fegyvertartója fel van még csatolva, amely még vonzóbbá teszi.

- Nyomozó – hajolok még közelebb, nyelvem végigszalad a száján. – Igazán szexi ma este.

- Szerintem a szexi nem rám értendő – mormogja, és fogaival elkapja a számat, mellem a mellkasához tapad, és az évek óta felgyülemlett feszültség kettőnk között kezdi feladni a megtartóztatását. 

A hajamba túr, a szája a számat éri, és olyan hévvel kezdi falni, ami elevenen kicsinál. Levegő után kapok, míg teljesen belesimulok az ölelésébe. Hajamba markolt, arrább irányítja a fejemet, én pedig felpillanatok a kábulatban, még is tisztán látom a mozgást a lakás falai között. 

Megmerevedem.

Kezemet lassan felemelem és a szájára simítom, amely eltávolodik a nyakam bőrétől.

- Van valaki a lakásban – suttogom, hogy csak ő hallja, majd elveszem a kezemet a szájáról.

loving you is a losing game

Csípőjének édes ringását tekintetem hipnotikusan követi. Úgy is érzem magam, miközben a poharam pereme a számhoz ér, és a whisky íze szinte az ő ízével keveredik a számban. Nagyot nyelek, és hosszú lábain úgy szántok végig a szemeimmel, hogy már nyomokat hagyok finom bőrén. Elképzelem nyelvem nedves nyomát a bőrén, ahogyan az ujjaim belé nyomódnak, durván, még is udvariasan. Vörösen izzó ajkai elválnak egymástól és levegő után kap, mely luxusnak tűnik a számára. Vágyat érzek, hogy itt hagyjak magam mögött mindent és elé kerülve elraboljam a világ végére, aztán emlékeztetem magamat, hogy kinőttem már ebből, és kamasz farok helyett mondhatom, hogy egy férfi vagyok. Gondolatban így vissza is rántom magam a realitás talajára.

- Már áll a farkad, annyira bámulod – George hangja nem kívánatos módon hasít el a levegőben, s ér el hozzám.  

Helyezkedem a széken, és felhajtom az italomat teljes egészében, míg az üres poharat a pultra csapom, s újat kérek. 

- Tudod a sztorinkat.

- Éppen ezért nem értem, hogy miért nem dugtad már meg. Bassza meg, ha én látom meg előbb, már nem táncikálna így...

- Nem emlékszem, hogy kérdeztem volna a véleményedet. 

- Én csak azt mondom, ha Sabrina lenne az a csaj ott, akkor vagy ott lennék mellette, vagy itt ülne a seggén.

- Nem a tulajdonom – mormolom, amit még magamnak is belátni kibaszott bosszantó. – Különben is, szórakozni jöttünk ki.

- De be vagy feszülve.

Sabrina perdül George ölébe, és int a pincérnek, hogy töltsön egy italt neki, majd egy zsebkendőt tart az irányomba.

- Mi van?

Vigyorog vastag ajkaival és a szám felé nyúl a papírral, mintha a nyálamat igyekezne feltörölni vele. George hangosan nevetni kezd, meg a barátnője kezét megragadja, és kézfejére csókot ad.

- Kibaszott viccesek vagytok – veszem el az újratöltött poharamat.

- Wes nemsokára itt lehet, vagy valamelyik kutyája – néz körbe George.

- És? – mordulok rá. – Szájba verem, ha egy ujjal is hozzá mer érni bármelyik is. Attól mert az apja, nem joga felette dönteni mindenben.

- Ők pedig a töködnél fogva fognak kivezetni, hogy szétverjék a fejedet – pofátlan George. – Különben is, kíváncsi leszek mit fogsz tenni te, amikor ilyen szituációban leszek évekkel később. Ha egy ilyen bájos lányod lesz, akire egy ilyen mocsok, gazember vet szemet, mint te.

Erre csak hangosan felnevetek.

Visszafordítom a figyelmem Alessiara, aki már ide tart, és a szívem kihagy egy ütemet ócska módon. George és Sab tovább beszél valamiről, de én puhapöcsként viselkedve, a nyálamat csorgatva figyelem a nő érkezését, aki széles mosollyal néz vissza rám, miközben kezével kegyezi magát. Izzadság enyhén csillan meg a nyakán, én pedig nagyot nyelek, és türelmetlenül várok, hogy itt legyen mellettem.

- Nem is láttam, hogy itt vagytok – mondja közelebb érve, és a pultnak dől. Teste csillog az izzadságtól, haja kissé a bőréhez tapad, míg mosolya olyan boldog, és felszabadult, hogy kézen ragadnám legszívesebben, és messze cibálnám innen, hogy igazán szétcincálhassam. Vörös ajkai csábosan mosolyognak rám, s fogalma sincs, hogy mennyire is csókolnivaló.

- Hé, Ric, kérek egy italt – kiált a pultosnak, aki teljesen el van havazva.

Felemelem a kezemet és az arcára tapadt pár tincset kisimítom az arcából. Mosolya elrabolja az ép eszem, a szívem darabkáit, és messze nem érzem magamat kemény férfinak a közelében, aki mindent irányít. Jelenleg a lélegzetvételem irányítása is kurvára nehezemre esik. 

- Ric! – szólítja sokkal hangosabban, mint eddig, de Ric teljesen el van úszva ma este. 

Alessia türelmetlen, felcsúszik a pultra, segge konkrétan az arcomba kerül, és megjelenik a gondolataimban, ahogyan az arcomon ülve ezt a popsit markolom. – Fogj meg – nevet rám, én pedig a combját megragadom, nehogy a pult túloldalára boruljon. Összezárja a lábait, megnyalja a száját, aztán koncentrál, amikor biccentek neki a pult túlsó irányába. Felállok, hogy takarjam mindenki elől ezt a gyönyörű segg látványát, és hogy véltelenül se boruljon be fejjel előre. Megragadja a tequilát, meg egy felespoharat és tölt magának, majd visszacsúszik egyenesen a karjaim közé. Háta a mellkasomnak simul, nem lép el, én pedig kihasználva a helyzetet a hajába szippantok. Illata elködösíti az amúgy se ép elmémet.  Nyelve végigszalad tökéletes száján, hogy az utolsó cseppeket is megkaparintsa, és úgy érzem, hogy kibaszott féltékeny kezdek lenni az alkoholra, ami a szájához ért.

- Sab? – nyújtja a lány felé a kezét, aki felpattan George öléből és riszáló csípővel lazán visszamennek a táncparkettre.

- Bármelyik percben itt lehet a baromarc – nézi a telefonját George.

Visszarogyok a székre. 

- Remek.

- Szükséged lesz tényleg arra a zsebkendőre ... és nem csak a nyálad miatt.

Olyan tekintettel nézek rá, hogy azonnal elfelejti, hogy is szerette volna folytatni a mondatot.

Hosszú percek, szinte már órák telnek el, kibaszott hosszú órák, és kegyetlenül büntetnek. A whisky már nem kell, a vágy a zsigereimben él, a szemeimet nem tudom levenni a gyönyörű nőről, aki megunhatatlanul táncol, él az éjszakában.

- Itt kibaszott nagy gond lesz – George hívja fel a figyelmem Laurent érkezésére, aki maga mögött egy kisebb sereget sorakoztat fel. – Igaz, West már kiöregedett az ilyen helyekből – röhög fel. 

- Ehhez a patkányhoz akarja adni a lányát.

- Te se vagy jobb, csak a saját oldaladat képviseled. – Sab hangja mögöttem szólal meg, mire megfordulva látom, hogy mind a két lány engem néz. – Mindegy. El kell vinnünk.

- Túl sok tequila van bennem, nem mehetek még haza. Főleg nem vele!

Félelem látszik a szemeiben, melyek eddig alkoholos ködben úsztak. Kézen ragadom Alessiát és a hátsó kijárat felé kezdem el húzni, de nem teljesen oda, ahonnan gondolják. Geroge és Sab is követ bennünket egészen a mosdóba, ahol George előveszi a fegyverét, és én is ellenőrzöm, hogy az enyém is kéznél van-e, majd az ablakot betörőm a markolatával és előre megyek a szilánkokat teljesen letörve ezzel a keretről, majd kimászom, és a többiek is követnek. Mint egy mocskos kutya, úgy érzem magam, és nem tennék ilyet, de a lányoknak nem eshet baja. Olyan hirtelen történik minden, hogy felfogni is nehéz, de a golyózáporok elmaradnak, s az autóval túlságosan is gyorsan hajtunk el, feltűnést keltve ezzel.

 

- Igazi megmentő.

Motyogja az orra alatt Alessia immáron az otthonom falai között, míg a kandalló fényében a sziluettjét figyelem. Ittas, de a tudatánál van.

- Volt választásom? 

Rám néz, közelebb lép, szemeim a gyöngysorra vándorolnak kecses nyakán, amely oly bájossá teszi, ellenben tudom, hogy mi lakozik benne. Ennek kettőssége az idegeimen táncol, a vágy pedig úgy pattog kettőnk között, hogy a lángra lobbanás másodpercek töredékének kérdése. 

- Ha válaszhatok, hogy golyók és pofonok vagy pedig te cibálj szét...

Elengedem a fülem mellett, amit nem kellene elengednem és a mondata második részére igyekszem koncentrálni, mert biztonságban van. Amennyire lehetséges egy ilyen mocsok karjai között, amilyen én vagyok. 

- Azt akarom, hogy te szedj szét a darabjaimra, amíg van választásilehetőségem. 

Szívem szakad meg, de az agyam nem tud gondolkozni, ahogyan a szája akaratosan az enyémnek feszül. Érzem a tequila ízét keveredve az ő édességével, és olyan finom, hogy többet, s többet akarok belőle. Fogai a számba mélyednek, nyelve az enyémet keresi, míg hátrálni nem kezdünk. Leülök a kanapéra, felnézek rá, a nőre, akit csodálok, és magam mellett akarok tudni örökkön örökké. Lehúzza magáról a ruhát, és a fekete csipke vonalai a szemeim elé kerülve elérik, hogy sürgető legyek. Ujjamat a bugyija finom anyagjába akasztva rántom magam felé, mire a csipke reccsen ő pedig az ölemben köt ki, állát megragadom határozottan, szája az enyémet csókolja, a forró öle az ölemen, keze pedig az inge alatt kalandozik el. Nyelvem a torkának heves lüktetésén kegyetlen türelmetlenséggel szalad végig.

- Tartod az ígéreted – búgja a számba, és belenyal.

Ingem lekerül, övemet bontja, keze pedig a farkamra simul, kiszabadítja. 

Érzem lüktető szívverését, a kapkodó lélegzetét. Kezeim a seggére simulnak, belé markolok. Imádom érezni a tenyerem teljes felületén bőrének teljes érintését. 

- Mint a méreg – mormogja, újabb csókra hajolva. 

- Édes méreg – egészítem ki. 

Feláll, teljes meztelenségében, a szőnyegre lép, én pedig követem. Minden ruhámtól megszabadulok, míg ő a hasára fekszik. Elnyúl teljes hosszában, haja a hátára simul, fenekének domborulatán ott halványodik kezem nyoma. Letérdelek a lábai közé, nyelvem combján szalad végig, míg ahol érem markolom, csókolom. Segge csábító, fogaim pedig meg is harapdálják az édes húst. Ráfekszem, lábai közé helyezkedem és olyan mélyen merülök el benne, amennyire csak lehetséges. Mindenhol is érintem, feje hátra csuklik, csodás látványt nyújtva. Háta ívben feszül meg, s ahogyan ő a mennyezetre néz fel, engem talál szemben magával. Orra hegyén csókot hagyok gyengéden, míg kezem a nyakára fonódik, míg a másikkal tartom magam, hogy rá ne zuhanjak. Csípőm ostromolja a gyenge testét, a fehér gyöngyök pedig a szanaszét esnek, a parkettán hangos csattanást hagyva maguk után, ahogy a gyöngysör az ujjaim alatt megadja magát, hasonlóan Alessiához.  

A hajnal túlságosan is korán jön, Ő pedig ragaszkodik ahhoz, hogy hazamenjen. Figyelem, a hosszú pólómba, mely ruhaként szolgál számára. Nem engedném haza, soha többet nem engedném innen el, de igaza van. Észnél kell lennünk, ha eddig nem is sikerült teljesen. A földön hagyott gyöngysornak maradványai ékes bizonyítékként szolgálnak. 

- Visszahozom majd - utal az ingre, ami legkevésbbé sem fontos a számomra.

- Tartsd meg - suttogom a fülébe. - Ha nem jól alszol, csak vedd fel, és már is forró lehet, amit álmodsz benne.

Búcsúcsokor hint, és Ramsey hazaviszi a virradó nap fényében.

Alessia

 

Felülök az ágyban, a szívem majd kiugrik a helyéről, míg a verítékben úszó testem a lélegzetvétellel küzd. Hajam a hátamhoz, kezeimhez, minden testrészemhez hozzá ragad. Rosszul érzem magam, borzalmasan, mint akit meghurcoltak a földön. Sajgó szisszenések közepette kezdek el kikászálódni az ágy kényelméből, amely ismeretlen, még is ismerős a számomra. Az illat, amely körbeleng biztonság érzését nyújtja a számomra. A selyem anyaga oly könnyedén csúszik le a testemről, hogy finom simítást hagy csak maga után, a fájdalmaim ellenére is. Lábaim megremegnek, és várnom kell egy pillanatot, mire erőt vesznek magukon, és nem csuklanak össze alattam. Puha szőnyeg érinti talpaimat, erőt véve magamon a fürdőbe igyekszem, ahol a márványpadló hidegsége váratlanul ér, ám ennél jobban már csak a tükörben látottak érnek felkavaróbban. Horzsolások, zúzódások tömkelege, kezek kivehető nyoma. Véraláfutások, fájdalmas emlékké gyűlnek az elmémben. Könnyek némán gördülnek végig az arcom vonalán, míg nézem magamat a tükör gusztustalanul őszinte képében. Mellkasom hevesen emelkedik, s süllyed, a könnyek némán potyognak, míg a kézfejemmel durván le nem törlöm őket. Nézem a nőt, aki erős volt, bátor, most pedig egy összetört, könnyeket hullató lett belőle, aki végre lépni mert az életben maradása érdekében. Az ajtón lógó pólót megragadom és a sebesült testemet beborítom vele.

Éles kiabálás, hangzavar hangja szűrődik fel. Visszasétálok a szobába, a könnyeimet visszanyelve, és a hatalmas ablak elé érek, melyen a függöny teljesen be van húzva. Elrántom kicsit az egyiket, a fény betör a szobába, és a valósággal kézen fogva, szembe röhögve engem. Lábaim a földbe gyökereznek, míg a magam elé táruló jelenetről el nem tudom szakítani a tekintetem. Két kutya, csorgó nyállal, vicsorogva, míg a fánál kikötött Lauren mond valamit, de hangja nem ér el hozzám, ám szavai Gavinhoz szólnak, aki előtte áll, míg mellette az őrök, akik pórázon tartják a két állatot. George is jelen van, lazán, karba tett kézzel áll. Tenyerem az üvegnek csapódik, ahogy a kutyák előre lendülnek, a pórázok először megtartják őket, visszarántják az állatokat, aztán mikor újra neki lendülnek elengedik őket, és úgy esnek Laurennek, mint egy szelet véres húsnak, amely a főfogásuk kell, hogy legyen. Tenyerem többször is az üveg felületének csapódik, de mindhiába. Szám kiáltásra nyitódik, de hang nem szakad fel a torkom mélyéről, ám még is mintha valamit érne az erőlködésem. George pillant fel, és kerekednek el a szemeim, majd Gavin megfordul, és a háta mögött hagyja a történteket, hosszú léptei a sportnadrágjában határozottak. Megdöbbenés, düh játszik arcán. Jobban szedi a lábait, s eltűnik az arcom elől, míg visszapillantok a véres jelenetre, ahogyan a kutyák marcangolnak, de a gyomrom eleget mond. A fürdőbe sietek és a wc fölé görnyedve mindent kiadok magamból. A gyomrom fáj, a gondolataim cikáznak az elmémben, ujjaim görcsösen ragadják meg a csészét. A zúzódásaim is állj parancsolnak nekem, ahogyan feszül a bőröm felülete.

A hajam elkerül az arcomból, és lassan abbamarad a gyomrom teljes tartalmának kiadása. Megtörlöm egy papírral a számat, felállok, nem foglalkozva Gavinnal, és a csaphoz lépek, s sikálni kezdem a fogaimat, hogy szinte már az ínyem is vérezni kezd. Könnyeim észrevétlenül törnek a felszínre újra, kezem pedig kapaszkodik a pultba, hogy össze ne essek. Ujjai a csuklóm köré fonódnak, míg a másik kezével kiveszi az enyémből a fogkefét, és leöblíti, majd hagyja, hogy a számat is vízzel öblítsem, míg a tekintetét kerülöm. Vérem a lefolyóba kerül, míg a kezemen a zúzódás felszakad.

- Alessia.

Szinte halk könyörgésként mondja a nevemet.

Felpillantok, könnyes, vérben úszó tekintetem találkozik az ő aggódó szempárjával. Csend ölel körbe bennünket, és zöld szemei megbabonázni készülnek, így inkább elnézek róla és kikerülve a szobába megyek vissza.

Fogalmam sincs, hogy mit kellene éreznem. Annyira kavarog bennem minden. Olyan gyors minden. Annyira kibaszott beteg, és elbaszott.

- Húzd el – mutatok a függönyre, ő pedig ott is terem és behúzza a sötétítőt. – Mi a franc ez? Miért itt?

Mosolyra húzódna a szája, de látom, hogy visszatartja magát, mert tudja, hogy nem teheti meg.

- Ennyi a probléma? A helyszín?

- Probléma? Probléma! Na az van, elhiheted. Ki az a beteg állat, aki benned lakozik?

- Bébi, bántott téged – suttagja, de határozottan mondja, miközben közelebb lép egyet. – Látnod kellett volna magadat éjjel, amikor hozzám menekültél, mert az az állat halálra vert volna. Vérben úsztál, beszélni nem tudtál, össze vissza motyogtál valamit, és a tőlem kapott fegyvert szorongattad. A szívem szakadt meg, bassza meg! Már akkor, régen megmondtam, hogy hagyjad ott a picsába!

Ő arra várt, hogy széttépjem, míg én arra, hogy ő összerakjon engem. Mennyire egy elbaszott lelkek vagyunk. 

- Bántott téged – ennyi hagyja el a száját, és a szívem bele facsarodik. 

- Te meg megölted őt! Tudod, hogy én sose akartam ezt! Csak szabadulni... szabadulni a fájdalomtól, amit okozott.

- Nem – vigyorog mocskos módon, míg én forrongok. – Azt mondtam, hogyha túl él csak tíz percet, akkor elengedem szabadon – közelebb lép, ujjai az arcomat érintik meg. – Te ennél sokkal többet kaptál tőle. Férfi. Tíz perc. Te nő vagy, és sokszor tíz percet éltél túl.

- Megszállottja lettem egy vesztes játéknak.