A ködös éjszakai utcán a lábaimat szedem. Nem igazán nevezném magamat félősnek, de valamiért a látásiviszonyok gyatra kiadását utálom. Az eső is enyhén rákezd, engem pedig a vékony kabátom nem igazán melegít át. Felrántom a kocsim ajtaját és magamra is csukom hamar. Beindítom a motort, a fűtés pedig ontani kezdi felém a melegséget. Átfagyott ujjaimat a kiáramló meleg levegő elé teszem és élvezem, ahogy az élet visszatér az ujjperceimbe.
Elindulok, besorolok az egyáltalán forgalomnak sem nevezhető pár lézengő jármű közé. A zenét felkapcsolom, lejjebb veszem a hangerőt, hogy csak hallkan töltse meg a teret. Ujjaim ütik a zene ütemét a kormányon, míg a szöveget dúdolom, annak ellenére, hogy a gondolataim teljesen máshol járnak. Zavarosak. A munkám sok ember útjában áll, és még több ember, akinek érdemben tudok segíteni, és ez az, amire leginkább igyekszem összpontosítani nap, napután.
Leparkolok a helyemre a társasház oldalánál, lekapcsolom a zenét, leállítom a motort és a táskámat keresztbe vetve magamon és elindulok az épület irányába. A köd még mindig nem ad sok lehetőséget a látásra, de nem is igazán áll szándékomban nézelődni. A gondolataimban mielőbb egy forró fürdő szerepel, amely átmelegít, ellazít.
- Nem kellene ilyen későn hazajárnod.
Szívemhez kapok a hang hallatán, és körbe pillantok. Egy alak lép ki a köd homályából, és amint felismerem, már is megnyugszom. Mély levegőt veszek, a zakatoló szívemet igyekszem lenyugtatni.
- Harry, basszus! Megijesztettél.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban.
- Mit keresel itt ilyenkor?
Méregetem a fiút, aki már kislánykorom óta a nyomomban van. Folyamatos kerülgetés megy kettőnk között, de én már fel is adtam. Nem viselném el, ha a szívemet darabokra zúzná még egyszer, ahogyan azt évekkel ezelőtt is tette. Előttem áll, zöld szemei engem méregetnek, rózsaszín ajkai kissé elnyílnak egymástól, szinte hallom a kapkodó lélegzetét.
- Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy biztonságban hazaérsz ebben az istenverte időben.
- Harry, neked semmit nem kell tenned.
- Neked nem kellene ilyen későn hazajárnod. Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz. Tudod, hogy már sokszor emeltem szót emiatt.
Felsóhajtok.
Mivel a barátikörünk egy, így nagyon is sokszor találkozunk, bár vannak idők, amikor igyekszem ócska kifogásokkal kihúzni magamat, persze ez többször is rosszul sül el. A lányok nem igen hagynak nekem lehetőséget arra, hogy nemet mondjak.
- Ez a munkám, tisztában vagy vele. Mindig kell áldozatokat hozni, nekem pedig ez az.
- Fiatal lány vagy és az éjszaka közepén már rég otthon kellene lenned.
- Befejezted? – magam köré fonom a karjaimat. Hideg van, és úgy érzem, hogy percről percre hidegebb lesz. – Szeretnék felmenni és lepihenni.
- Persze – mormogja az orra alatt. – Felkísérhetlek?
- Nem! Nyugodj meg Harry, kérlek. Minden rendben, felmegyek, veszek egy fürdőt és lefekszem.
Nagyot nyel.
- Oké, itt várok, amíg fel nem oltod a villanyt.
Égnek emelem a szemeimet, ám feladom végül. Elmosolyodom, bár nagyon is idegesítő.
- Jó éjszakát!
- Neked is.
A lépcsőn felfelé igyekszem, belökőm az üvegajtót, feloltom a villanyt a lépcsőházban és sietősen megyek felfelé. Egyáltalán nem számítottam Harry megjelenésére az éjszaka közepén. Sokszor említette már valóban, hogy más környékre kellene költöznöm, de nem mindenki teheti meg, mint ő, tetoválószalon tulajaként, hogy menőbb környéken vegyen ki bármit is.
Ahogy befordulok a lépcsőfordulóban, az ajkamat önkéntelenül hagyja el egy kiáltás. Ereimben megfagy a vér, és megbénulok. Ujjaim a fém korlátot szorítják, szinte a húsomba mélyednek az élei, de még sem tudom elengedni őket. A szemeim a betört ajtómra összpontosítanak, míg közeledő lépteket, szinte már lábdobogásokat hallok.
- Hé, mi...
Harry sem beszél tovább, valószínű, hogy ő is felfogja, hogy mit is lát. Érzem, hogy az ujjai a csuklóm köré fonódnak, és a háta mögé taszít.
- Hívd a rendőrséget!
Utasít.
Felfogom, amit mond, még sem cselekszem. Arcomba nyomja a telefonját, ezzel kissé kizökkent a sokkból. Elmarom tőle a készüléket és tárcsázni kezdek. Nagyot nyelek, igyekszem a hangomra találni, ahogyan a diszpécser sikeresen fogadja a hívásomat. Szinte fel sem fogom, a számat elhagyjuk a szavak, az ujjaim Harry csuklójára fonódnak, ezzel őt vissza tartva, hogy magamra hagyjon. Tekintetünk találkozik, majd elveszi a telefont, ahogy a vonal megszakad.
- Itt ... – köszörülöm meg a torkomat. – Ne menjünk be, a ház előtt várjuk a rendőröket.
Sikerül kimondanom a gondolataimban kavargó szavakat. Visszanéz a válla felett, majd elkezd levezetni a lépcsőn, enyhén sietve. Alig tudom szedni a lábaimat. Szinte pillanatok alatt érünk ki az épület elé, ahol nem enged el a közeléből. Remegek, érzem a bensőmben.
- Bassza meg ... – sziszegi Harry. – Ha nem vagyok itt...
Megrázom a fejemet, a kezeimet a testem köré fonom, és már meg is hallom a közeledő járőrautó éles hangját. Nem szólalok meg, ahogyan Harry sem. A rendőrök hamar elindulnak felfelé, és mi is követjük utána őket. Szinte befogadni sem tudom, hogy mi is történik. A lakásom darabokban van, több dolog is hiányzik, amiknek érzelmi értékei nem igen voltak, könnyedén pótolhatók, így nem is ráz meg túlságosan.
- Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz – néz rám Chris.
Gyermekkorom óta ismer, ahogyan Harryt is. Emiatt különösen örülök, hogy ő van szolgálatban.
- Ezt mondtam neki én is – ért egyet Harry.
- Nincs szükségem a csesztetésre.
- Persze, nem is így értettem – biccent Chris. – De gondold át, ahogy teheted, hagyd a környéket. Valószínű, hogy csak pár suhanc muriból tette ezt, de holnap szeretném, ha bejönnél és felvehetnénk a vallomásod.
- Nem tudok ennél többet elmondani, de persze.
- Akkor jó éjszakát, és ha lehet, ne maradj itt azért ma éjjel.
Ezzel távozik a társával együtt. Becsukom mögöttük az ajtót, bár nehezen megy, kissé akad is, de azért sikerül bereteszelnem. A konyhába megyek és a vízforralót összekaparva, megtöltöm vízzel egy forró tea reményében.
- Kérsz te is?
- Nem, köszi – állít fel egy bárszéket is leül rá.
- Nem kell itt ülnöd és őrizned – pillantok rá a vállam felett, míg a csészét és a teafiltert előveszem.
- Remélem, hogy tisztában vagy azzal, hogy nem foglak itt hagyni. Sőt, nyugodtabb lennék, ha átjönnél hozzám.
Megáll a kezem a levegőben, míg lassan felé fordulok. Felnevetek.
- Ezt te sem gondolod komolyan. Tudok magamra vigyázni.
Felvonja a szemöldökét, az ujjait a pulton összefonja és méregetni kezd. Tudom, én magam is tudatában vagyok annak, hogy teljesen hülyeség, amit beszélek, de nem hagyhatom ezt az egészet ennyiben.
- Persze – somolyog az orra alatt.
- Hé, tudod, hogyha kell, igenis hatásosan tudok rúgni.
Felszisszen az emlékre, amikor majdnem ágyékon találtam fiatalabb korunkban. Akkor is az éjszaka közepén settenkedett mögém, és ijesztett halálra.
- Eszem ágában sincs megkérdőjelezni, de akkor sem hagylak itt. Az ajtódat bezárni sem lehet normálisan, az isten szerelmére!
- Harry... – sóhajtok fel, de leint.
- Idd meg a teádat, és menjünk innen. Hosszú volt a nap és már hajnal lesz nemsokára.
Égnek emelem a tekintetemet és végül a felforrt vizet nem öntöm a csészébe. Elmegyek Harry mellett, egyenesen a szobámba.
- Segíthetek? Csak, hogy gyorsabban haladjunk.
- A fehérneműim között akarsz turkálni?
- Inkább benne – köszörüli meg a torkát, mire mérgesem igyekszem ránézni. Felemeli védekezően a kezeit. – Jó szándékkal jöttem.
Felsóhajtok, és elkezdek mindent bedobálni a táskába, amikre csak szükségem lehet. A fürdőszobába is kitérek, míg Harry az ágyam egyik szegletébe ül le, és figyelemmel kíséri, ahogyan pakolászok.
Harry szemszöge
Messze vagyok attól, hogy jól aludjak. Fogalmam sincs, hogy hányadszorra ébredek meg az éjszaka, vagy inkább a hajnali órák folyamán. Nem sokat segít annak a tudata, hogy a másik szobában egy gyönyörű lány fekszik, akiért már tinikoromba is oda voltam. Egy idióta kis pöcs voltam, aki többször is sebet ejtett a lányon, és most ennek ellenére még is itt van velem, egy társaságban mozgunk szinte napi szinten. Ideje lenne már összekapnom magamat és elrabolnom teljesen a szívét, de persze ezt a haveroknak és neki, soha nem vallanám be. Az idő felettünk is eljár, túlságosan is gyorsan, és ez mocskosul nem tetszik.
Hangok neszek szűrődnek be odakintről. Megemelem a takarót, kimászom alóla, mire a kitárt ablakon keresztül beáramló levegő megcsípi a bőrömet. Kilépek a szobából halkan, de én sem számítottam arra, ami elémtárul. A hűtő fényében egy popsit pillantok meg fekete, leheletnyi csipkébe bújtatva. A farkam azonnal megrándul az alsóm takarásában. A hosszú lábak, a feszes combok. Nagyot nyelek és már is az emlékeim előbukkannak, ahogyan a múltban a csípőm köré tekeredtek ezek a végtagok. Felegyenesedik, és akkor látom meg a poharat a kezében. Hallom, ahogy a narancslét lenyeli. A farkam vigyázban vágja magát.
Megköszörülöm a torkomat, mire megugrik.
- Basszus, ne haragudj – lépek hozzá, és kiemelem, fel a pultra a lábainál heverő szilánkok köréből.
- A szívbajt hoztad rám – ujjai a vállamba mélyednek. – Csak szomjas voltam.
- Nem kell mentegetőznöd. Én vagyok a barom, hogy mögéd settenkedtem.
Tekintete végig pásztázza a csupasz felsőtestemet. Őszintén mondom, hogy kellően simogatóan hat rám e cselekedete. Nagyot nyel ismételten, ám ezúttal nem a narancslé az oka. Ujja végig szántja a mellkasomat.
- Mint régen.
- Mint régen – értek egyet. – Mondjuk ez a popsi megérte.
Felnevet.
- Tehát megbámultál.
- Csak megbizonyosodtam arról, hogy még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy.
Arca pírba borul, a levegőt kapkodni kezdi és a combjait igyekszik összezárni, de a csípőm ebben megakadályozza. Ahogy a talpamat megmozdítom, érzem, hogy egy apró szilánk felkarcolja a felszínét, de ezt is elengedem. Ujjaim a combjai húsába marnak, háta ívbe hajlok meg, és még közelebb férkőzőm hozzá.
- Ezt nem kellene – suttogja. A hangja bizonytalan és ez nekem éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nyert ügyem van. Eszem ágában sincs elengedni. Régen ostoba, egy idióta fasz voltam, de most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, ahogyan ő is. Itt előttem, a pulton kiterülve.
- Az agyad vagy a szíved mondja?
Ujjaim végig szántanak az ajkán, melyet a nyelve követ.
- Harry... Te is tudod, hogy miért nem lehet.
- Régen történt, sok idő eltelt. Rengeteg dolog megváltozott.
- Ezek nem éppen a megfelelő indokok.
Suttogás, gyenge suttogásként hagyják el az ajkait a szavak.
- Hagyjuk holnapra őket, rendben? – kezeim közé fogom az arcát.
Bólint a szemeimbe nézve, én pedig számat az övé ellen nyomom. Csókom erőteljes, birtokló. Minden másodpercben többet akarok és többért esdeklem neki. Érzem a fájdalmat a talpamban lüktetni, de a farkam sajgása elnyomja azt a bokszerem gyötrelmes szorításában.
Combjait teljesen a csípőm köré fonom és leemelem a pult keményfa felületéről. Kezeit szorosan fonja körém, a szája az enyémen van, amíg el nem szakadok tőle.
- Bassza meg – lépek ismét egy szilánkba.
- Jól vagy?
- Túlélem.
Lefektetem az ágyra, majd leülök és a talpamat kezdem vizsgálni. Mivel nem életveszélyes sebesüléseket sikerült szereznem, így már is újra csókolom. Nyelve az enyémmel vív feszes tempót, míg a kezei mindenhol ott vannak a feszült testemen. Izmaim minden mozzanatát követi.
Érzem szívének minden vad ütemét. Ujjai begörbülnek, míg a farkam a bugyija keresztül feszül neki. Ajkaim között hal el egy nyöszörgése, mire még jobban vágyom arra, hogy a fehérnemű alá férkőzzek.
- Érzem, hogy forró és nedves vagy, nekem.
Erre felfelé billenti a csípőjét. Elkezdem felfelé húzni a póló anyagát, ami még az enyém volt régebben. El is felejtettem, hogy nála maradt, de ennek a tudata, hogy még most is viseli, melegneti a szívemet. Most ennek ellenére átrántom rajta a már kopottas anyagot és a földre hajítom. Hetyke mellei a szemeim elé kerülnek, s a nyelvemmel meg is pöckölőm a bimbót. Hajamat finoman meghúzza, s még közelebb nyom a domborulathoz. Másikat a kezemmel kezdem el kényeztetni, de azért arra is fordítok elegendő figyelmet, és a nyelvem, s szám bekebelezi sokszor.
- Mint az emlékeimbe – mormolom a bőrébe, a száján végig szántok a nyelvemmel és lefelé kezdem el csókolni egyészen a combja találkozásáig. – Remélem nincsenek érzelmeid a bugyidal kapcsolatban.
A válaszát meg sem várva már reccsen is az anyag és darabjaiban hullik a csipke a földre, arcom pedig a finom, édes illatú puncijába temetkezik.
- Ó! – önkényesen teszi széjjelebb a lábait. – Nehogy abbahagyd!
Elmosolyodom, de nem szólalok meg. Mélyet nyalintok, és megszívom a csiklóját. Ujjai szinte tépik a hajamat, de eszem ágában sincs szóvá tenni. Imádom, amikor ennyire érzékeny és imádja a helyzetet, viszont ennek ellenére nem hagyom, hogy orgazmusa legyen. Egy önző pöcs vagyok, de érezni akarom, ahogy körülöttem megremeg.
Nyelvemmel nedves csíkot hagyok a hasán, a mellei között és a szájába csúsztatom végül, melyet teljesen befogat. Keze az már kettőnk között türelmetlenül jár. Megragadja a farkamat, míg tekintetünk teljesen egybekapcsolódik. Fogaimmal gyötörni kezdem alsóajkát, ő pedig leügyeskedi rólam a bokszert. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy a péniszem kiszabadul tenyere rásimul és ingerelni kezd.
Fordít a helyzetünkön, és már is felidézi bennem az első alkalmunkat, amikor egyből átvette az irányítást, bár még bátorítani kellett, és segíteni neki, de mindenképpen emlékezetesre sikeredett. Teljesen meghagyom neki, hogy irányítson. Ismeri a testemet, és természetesen a sajátját is, így a maga ütemében tudja uralni az egész helyzetet. Lassan magába is fogad, minek köszönhetően ujjaim a combjába mélyednek és a kettőnk kapcsolatát figyelve teljesen elveszek az élvezetek vad hullámába, ahogy csípőjét mozgásra bírja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.