Ez a mai napon sincs másképpen, ahogy átlépem a küszöböt, az ajtó feletti csengő megszólal. Azonnal melegség jár át a belépésemet követően. Az ínycsiklandó illatok az orromba kúsznak, és alig várom, hogy a forró Matcha latét kortyolgassam, valami finomság tásaságában.
- Már vártalak. Jó reggelt – Nicole mosolyog rám a pult mögül, s megragad egy nagy csészét, hogy elkészítse a szokásos italomat.
- Jó reggelt – kissé még álmosan lépek a pult elé. – Mi finomság van ma?
- Most sült a csokis-mogyorós babka. Pár perc, és kész van.
- Akkor abból szeretnék majd – veszem el tőle a csészét. – Felírnád?
- Persze.
A beszélgetésünket az ajtó hangja szakítja félbe, és a nagy lendülettel érkező srác. Oda morog valamit, bemegy a pult mögé, és eltűnik a hátulsó csapóajtó mögött. Kérdően nézek Nicolera, aki összerezzen a jelenetet végignézve.
- Ez meg ki? Valami új pultos?
- Bárcsak – fordul hátra a konyha ablakához, és a kisült, felszeletelt bakákat a pultba kezdi el helyezni, míg én szemezem közben, hogy melyik szeletet is kérem. – Övé a hely.
- Ezé a srácé? Soha nem láttam még itt.
- Ritkán jön, de mostanában egyre többet van itt, fogalmam sincs, hogy miért.
- Elég fiatalnak tűnik.
- Harminc körüli, nem tudom pontosan, de a családjáé a hely, és több vendéglátási részlegen is jelen vannak.
- Eléggé helyesnek tűnt, bár mogorvának is – állapítom meg, és a kezemet melengetem a csészém falán.
Nicole felnéz rám.
- Egy pöcs.
Ahogy ezt kiejti a száján, abban a pillanatban lép ki a pultba a srác. Nicolera mered, majd rám. Tekintetünk találkozik, de hamar meg is szakítja azt.
- Benn vannak a sütemények. Bob rád vár.
Égnek emeli a tekintetét a lány, és elmegy a főnöke mellett be egyenesen a konyhába.
- Szeretnél valamit még? – lép közelebb hozzám.
- Egy szeletet a mogyorós babkából.
Foglalj helyet, azonnal viszem.
Meglep a kedvessége, a hirtelen hangsúlyváltása. Furcsállóan megyek és elfoglalom a szokásos asztalomat, és előszedem a laptopomat. Kényelembe helyezem magamat, bekapcsolom a laptopomat, és felnézek, ahogy a srác meghozza a reggelimnek szánt ínycsiklandó süteményt.
- Köszönöm – gyengéd mosollyal az arcomon hálálom meg, mire ő biccent és el is tűnik.
Furcsa. Kellemetlen egy alak, ez már ebből a pár percből is kellően kiderült a számomra. Megnyitom a pages-t és elkezdem visszaolvasni a tegnapi legépelt soraimat. A könyvem szépen halad, bár nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Sokszor törlök vissza sorokat, majd fogalmazom újra, vagy egy komplett jelenet tűnik gyerekesnek és felfoghatatlannak. Hosszú folyamat ez a dolog, de talán ez is a legszebb benne. A gondolatok szabadon szárnyalhatnak, a nekünk megvalósíthatatlan álmokat átélhetjük kicsit. Teljesen új univerzumba kerülhetünk, magunk teremtünk egy kis világot, ami a mi szabályaink szerint létezik.
Ahogy az idő telik az emberek úgy jelennek meg, és kezdi meg London a pezsgő életét. Kávék lefőnek, a sütemények a zacskókba kerülnek. Vannak, akik leülnek, de a legtöbb ember olyan rohanásban van, hogy majdnem egymásnak is mennek a kora reggeli tumultusban.
Figyelem őket, ahogyan egymással viselkednek, ki hogyan mit is csinál. Szeretek itt kinn ülni minden reggel, mert a körülöttem pergő élet rengetegszer megihlett. Sok új impulzus ér. Néha úgy érzem magam, mint valami kukkoló, de látva az emberek reakcióit bizonyos szituációkban igazán inspirálók.
- Nem tudom, hogy mi a fenét csinál itt – sziszegi Nicole, ahogy az üres tányéromat megragadja alibiként, hogy idejött hozzám beszélni. – Mostanában egyre többet jár be.
- A saját vállalkozása – nézek rá értetlenül. Gondolom, hogy nem lehet egyszerű úgy dolgozni, hogy a főnököd jelen van, de el kell fogadni. – Különben sem lóg a nyakadon.
- Héj, te most őt véded?
- Nem védem, de azóta nem is láttam, hogy kihozta a süteményem.
- Kihozta a süteményedet? – homloka értetlenkedően szalad ráncba. – Oké, ez fura.
Ezt most én nem értem pontosan, de rá hagyom. Mosolyog, és a lattéba kortyolok, ami még mindig jó meleg.
- Nicole – hangzik fel a srác hangja.
- Könyörgöm, Harry menj már haza – mormogja az orra alatt, és égnek emelt tekintettel fordul szembe a pulttal. – Igen?
Figyelem a férfi, Harry arcát, akinek a tekintete az enyémmel fonódik egybe. Elkapja rólam a figyelmét, és ismét a lányra összpontosít. Álla feszes, tekintete szúrós, és olyan feszesen áll, hogy egy gitáron is megirigyelné egy húr.
Nicole a pulthoz megy, leteszi a konyha ablakába a szennyest és a főnöke felé libben. Figyelem a jelenetet, a reakciókat, és szinte iszom a látványt. Harry karakán, kemény, igazi főnök alkat. Úgy osztja az utasításokat, mintha erre született volna. A lány nem éppen repes az örömtől, de kénytelen az utasításoknak megfelelően cselekedni, míg a munkatársa, a fiatal srác a vendégeket szolgálja ki.
❆
Egymást követik a napok, az idő télbe fordul, a viharos szél megjelenik. A karácsony közeledtével az emberek még rohamosabb tempóban haladnak az utcákon, néhány túlságosan is őrültek, és idegesek. Én minden napom szinte itt telik, ami nyilván nem tesz jót nekem testileg, a finom sütemények illatának ölelésében, de úgy érzem, hogy produktív igazán itt vagyok. Inspirálódok, és tényleg minden gondolatomat a papírra vetem.
A mai reggelem sem kezdődik másképpen. Szinte beesem az ajtó. A kabátomat már egy kisebb hóréteg fedi, arcom ég, piroslik, gyanítom a hideg szélnek köszönhetően. Ledobom a kapucnimat, de a kötött, meleg sapkát a fejemen hagyva pillantok a pult irányába, míg a szokásos helyemre megyek, ám megtorpanok. Egy foglalt tába fekszik az asztalon. Újra a pultra nézek, és Harry arcával találom szemben magam, aki cseppet sem lelkes. Ő is felnéz rám, mintha megérezni a tekintetemet. Int a kezével, ezzel jelezve, hogy foglaljak nyugodtan helyet. Furcsállóan lépek oda, szabadulok meg a meleg kabátomtól és leülök a kényelmes fotelszékbe. Laptopomat kiteszem az asztalra, felnyitom, bekapcsolom. Igyekszem átmelengeti a kissé átfagyott testemet, pedig nem is messziről jöttem.
- Jó reggelt – felnézek Harryre, aki egy tálcával a kezében áll az asztal mellett. Leteszi elém a szokásos italom. – Gondolom ez segíteni fog.
Fejjel a piroskás ujjaimra pillant, én pedig szinte a csésze után marok, és köré is fonom az ujjaimat.
- Köszönöm.
Leül velem szemben, én pedig érdeklődve nézek rá. Eddig még soha nem mutatott hasonló viselkedést irányomban. Ám ennek ellenére soha nem volt goromba sem velem szemben, nem úgy, mint Nicoleal, akivel egyre jobb kapcsolatot ápolok.
- Mit csinálsz mindennap itt?
Kényelmesen hátra dőlök, mert úgy tűnik, hogy éppen egy kisebb csevegésbe megyünk bele. Ehhez pedig az kell, hogy kényelembe legyek, és a meleg italomat szorongassam, ami már kissé égeti a tenyeremet, de meg sem fordul benne, hogy letegyem.
- Írok. Író vagyok, kezdő, de lelkes.
- Könyvet írsz, vagy újságcikket? – úgy tűnik mintha érdekelné a dolog. Igyekszem mögé látni, de aztán arra gondolok, hogy talán az én hülyeségem, és őszinte érdeklődéssel közeledik felém.
- Könyvet.
Közelebb hajol, rákönyököl az asztallapra. Arcán egy féloldalas mosoly ül, én pedig kielemezni kezdem magamban, de nem sokra jutok. Annyira kíváncsi, érdeklődő, hogy van bennem minimálisan egy kis kétely feléje, de próbálkozom nagyon azzal, hogy elhitessem magammal, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül jött ide.
- Milyen témában?
- Romantika.
- Hát persze – vigyorog. – Erotikus tartalmakat is?
- Miért érdekel ennyire?
Elmerengek, hogy kellene-e választ adnom neki, de inkább igyekszem kideríteni a szándékait.
- Oké, Harry – teszem le a poharamat és én is közelebb hajolok. – Mi ez a felettébb érdeklődés?
- A vendégem van, szinte itt élsz, jogom van hozzá.
- Ahhoz van jogod drágám, hogy az italomat kitöltöd – vigyorgok rá, ő pedig szemtelenül méreget végig. – Te vagy a helynek a tulajdonosa, de a vendégeid nem azok.
- Még is a döntésemnek köszönhetően a legfinomabb Matchát kaptad ma.
- Örök hálám, tényleg. Mire mennék nélküled? Viszont, ha most megbocsátasz – pillantok a laptopomra. Nem akarok bunkó lenni, de úgy érzem, hogy most itt volt az a határvonal, ameddig eltudtunk menni még jó szájízzel.
Harry magamra hagy, én pedig a billentyűkre helyezve az ujjaimat, gépelni kezdek. A gondolatok csak úgy megszületnek, s megtöltik a sorokat, míg néha fejben előrébb is járok, mint az ujjaim. Versenyt futnak egymással, én pedig igyekszem mind a kettővel felvenni a tempót.
Mire megiszom a Matchát, kellően érzem, hogy a mosdóba kell mennem, így fel is állok, s mindent ott hagyva a mosdóba megyek, aminek ajtaja az üzlet másik oldalán van.
Meglepően konstatálom visszafelé menet, hogy a laptopom mögött egy személy ül. Harry. Ujjai járnak az egérpadon, én látom, hogy a sorokat olvassa. Sietősen nyújtom meg a lépteimet, és mellé érve az asztalra támaszkodva az aurájába hajolok.
- Megkérdezhetem, hogy mit is csinálsz?
Szemtelen vigyor játszik az ajkain. A kijelzőre pillantva már értem is, hogy miért.
- Pajzán gondolatok – hümmög. – Te tényleg leírtad, hogy.... – mielőtt kimondaná, tenyeremet a szájára tapasztom, de csak nevetni kezd. Kezét az enyémre teszi, és elhúzza a szája elől, hogy meg tudjon szólalni. – Le mered írni, de nem mered kimondani?
- Mi a rossz ebben? – hessegetem el a laptopom elől, mire átül szembe, ahol eddig is ült. – Hiszem, hogy egy nő, főleg nyilvánosan ne beszéljen csúnyán.
- Mennyire aranyos – hajol az arcomba szinte. – Még is, amikor Nicoleal beszélgetettek nem zavart a pöcs szó.
- Azt ő állította rólad, nem én – teszem helyre a dolgot.
- Ja, igaza is van. Egy pöcs vagyok.
- Végre belátod! – vigyorgom rá, mikor megcsap frissen kisült péksütemények ínycsiklandó illata. – Most sült ki a babka?
- Hm, talán – suttogja, mint valami bizalmas információ.
- Kérhetnék egyet? – nézek rá már-már boci szemekkel.
Azon kapom magam, hogy az agyamban olyan gondolatok peregnek le, hogy mi mikor is lettünk ennyire jóba. Már magam sem tudom, hogy mennyi ideje járok ide, de úgy érzem, hogy teljesen közel kerültem az itteni emberekhez.
- Attól függ... – annyira sejtelmes.
Furcsállóan nézek rá.
- Akarom tudni?
- Mondd ki, hogy punci – teljesen komoly arccal jelenti ki.
- Tessék? Nem! – teljesen felháborodottan jelentem ki, ám apró mosoly megbújik a szám szélén.
- Látod, le mered írni ezeket, de nem mersz beszélni róla - ingatja meg a fejét. – Ezek a szavak az életünk részei.
- Lehetséges, de nem kell egy kávézóban ismételgetni.
- Tehát ez a probléma – mormolja, és feláll. Úgy tűnik, hogy feladja, és a konyha felé veszi az irányt.
❆
Fogalmam sincs, hogy már hányadik órára kanyarodik az óra mutatója, de én csak gépelem a sorokat. A fejezetek csak úgy állnak össze, maguktól épülnek, és szinte teljesen már a karaktereimben élek. Rengeteg új ötletem is megszületik, míg az ujjaim olyan sebesen járnak, hogy teljesen elvesztem a kapcsolatot a külvilággal. Kortyolok egyet a vizemből. Úgy érzem, hogy a szereplőim helyett én beszélek, és a szám teljesen kiszárad, ami már vicces.
- Elkészült a könyv?
Megijedek a fülem mellett csengő hang hallatán. Harryre nézek, akinek a szeme rajtam van most a monitor helyett. Az elmúlt időben meglehetősen több időt tölt itt, a kávézóban, és egyre jobban összecsiszolódtunk. Már ha ezt biztosan ki szabad jelentenem.
- Megijesztettél – körbe kémlelem a helyet, és rájövök, hogy már csak én vagyok itt. – Basszus, mennyi az idő?
- Olyan fél nyolc lehet – mondja.
- Nem hat órakor zártok?
- Már mindenki el is ment, de annyira benne voltál a munkába, hogy nem akartalak megzavarni. Jó volt látni rajtad, hogy mennyire élvezed.
- Ne haragudj, azonnal megyek – kezdek el kapkodni, de a kezét az enyémre helyezi.
- Gyere velem.
Felállok, és kénytelen vagyok követni, ahogy a tenyeremet erősen fogja. Leoltja a villanyt, így a kávézó már sötétségbe borul, s mindössze az utcáról beverődő lámpák fénye, ami megtölti minimálisan a teret. Ám átmegyek. A pult mögé, egyenesen a konyhába. Szinte felragyognak a szemeim a frissen kisült csokoládés-mogyorós édesség láttán.
- Mondd, hogy ez az enyém – nyúlok felé, de kissé rácsap a kézfejemre. – Áucs!
- A tiéd, egy feltétellel – jelenti ki. – Játszunk valamit.
- Nem hangzik valami jól.
- Hidd el, jól fogsz szórakozni – megfog a csípőmnél fogva és a pultra ültet, majd letör egy kisebb darabot a kalácsból. – Mondd ki szépen, hogy száj – húzza végig az ujját az ajkam vonalán.
- Száj – ezzel megkapok egy falatnyi mámort.
- Ügyes. A következő – a keze elkalandozik, az állam vonalára, s megvárja amíg lenyelem azt a pici falatot. – Legyen a következő szó a nyelv.
Megismétlem ismét, ám váratlanul hőkölök hátra, amikor száját az enyémre nyomja, és a szánk összeolvad, ahogy a nyelveink is. Ám nem tart túlságosan soká, és ahogy elszakad tőlem, nyúlok utána, ám csintalan vigyorral az arcán nem hagyja, hogy megcsókoljam. Ehelyett megfogja a kezeimet és a melleimre vonja. A saját tenyereivel eléri, hogy megszorítsuk finoman együtt a melleimet. Nagyon nyelek, de a szemkontaktust nem szakítom el.
- Mellek - leveszi a saját kezeit és a póló alatt a finom csipkébe bújtatott kebleimen végigsimít. – Csodálatos mellek.
- Mit játszol? – hal el a hangom.
Mosolyog pajzánul. Levezeti a kezét a hasamon át az ölemig, és az én kezemet is odateszi. Saját magamat fogom meg, és érzem, hogy nadrágon keresztül is már mennyire forró vagyok. Felnyögök, pedig semmi olyat még nem tett.
Közelebb hajol. Ajkai a fülemet érintik, és meleg lehelete csiklandozni kezd.
- Punci.
- Punci.
Szabad kezem a tarkóján van, és azonnal begörbülnek az ujjaim, ahogy a saját ágyérára fordítja a tenyereinket. Mielőtt bármit is mondana, megcsókolom, mielőtt enyhe pír venné át a hatalmat az arcom felett. Érzem, hogy finoman keményedik az ujjaim játékos szorítása alatt, ezzel bennem is felkorbácsolva a vágyakat. Széjjelebb teszem a lábaimat, szinte felkínálkozom neki. Azt hiszem, hogy az előző hosszadalmas téli időszakban, elég melengető játékot játszottunk egymással.
Hevesen csókol, nyelveink táncot járnak, a kezeink mindenhol érintik a másikat. A szívem őrült tempót diktál, és még többre vágyom. Sok írásomban ő volt a képzelt karakterem, amikor írtam, s sokszor túlságosan is beleéltem magamat, de most valósággá válik minden fantáziám, amelyeknek hangot bár nem merek adni, de a tettek beszélnek.
Lassan mind a kettőnk testét fedő ruhák lekerülnek, a csókok, szájak mindenhol ott vannak. Kezek finoman simogatnak, a szívek szinte egy ütemre vernek, és édes illatokba ölelkezve, forrón egymáséi leszünk pár kacér, mocskos szóba burkolódzva.
További, jelenleg is íródó történeteim: Imagination és Jet Black Heart
Mind a kettő Harry Styles történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.