- Gyönyörű vagy, de ugye tudod, hogy az egész női szekció a tied? – utalok arra a rengeteg ruhára, cipőre, és ne is beszéljek a sok csipkés fehérneműről, melyeket éjjelenként bűntudat nélkül szaggatok le róla.
- Harry, ezek nagyon drága darabok – sóhajt fel szinte már gondterhelten. A kötött, combközépig érő ruha kiemeli számomra tökéletes alakját, míg ruha korcáig érő lapos csizmája szexin feszül a hosszú lábaira.
- Megérdemled őket.
Imádom elkényeztetni. Mióta egy estéjen találkoztunk, amikor megpillantottam, hogy az asztalok szedi le, és arcán bájos mosolya ül, teljesen megbabonázott. Miután egy éjszakát együtt töltöttünk, és reggel búcsút intettünk, már ott tudtam, hogy nem szeretném, hogy az utolsó találkozás legyen. Addig kutattam, amíg ki nem derítettem, hogy ki is ő. Aztán döbbenten fogadtam, hogy alkalmi munkákból, az utcán éli a mindennapjait, s hajléktalan szállókon tölti az éjszakáit, ha sikerül bekerülnie. Amint tudtam, cselekedtem, és mindenféle hadakozása ellen menve elvittem magamhoz. Őrült lennék? Lehetséges. Ám teljesen elkápráztatott a saját szerény személyével, és szerettem volna kettőnknek valós esélyt adni.
Ennek már jó pár hónapja. Több kisebb, s nagyobb hullámvölgyön vagyunk túl, de még mindig azzal harcolok igazán, hogy elfogadja a jelenlegi életkörülményeit, ami nyilván nem lehet annyira egyszerű, mint azt én szeretném. A semmiből szinte a gazdagok világába csöppent. Nehezen fogadja el, de egyre jobban halad, amiért nagyon hálás vagyok.
A hó szállingózik, New York már karácsonyi díszek rengetegében úszik, az emberek, leginkább a turisták pedig minden szegletében fotózkodnak. Valóban szép, még számomra is. Ez a pár hónap engem is megváltoztatott kissé. Sikerült lelassítanom, az apró dolgokat is elkezdtem értékelni, és legfőképpen észrevenni. Elérte, hogy a munkám ugyan úgy az első helyen legyen, de még is élvezzem az életet, és ne csak a szerződéseket bújjam, és tárgyaljak.
Ujjaink a bőrkesztyűkkel borítva egymásba vannak fonódva. Egy közeli étterembe megyünk, és még én a meleg kényelmet választottam volna, addig ő a sétát. Így ő győzött, és most New York utcáit szeljük át karácsonyi hangulatban.
- Nézd! – mutat az étterembe belépve egy hatalmas karácsonyfára, ami a helyiségnek az éke. – Mennyire csodálatos.
Olyan gyermeki lelkesedés van benne, hogy magam is megirigylem. Mivel ennyire ragyogó szemekkel nézi, egy közeli asztalhoz kérem a foglalásunkat, ami szerencsére semmi problémát nem jelent a hosztesznek. Amint elfoglalja a helyét, én is vele szemben leülök, és még mindig azt a gyermeki ragyogást látom meg a szemeiben.
- Annyira boldognak látszol – fogom meg a kezeit. – Nagyon lenyűgözött.
- Tudod, soha nem volt karácsonyfánk – mondja, és csak utána döbben rá, hogy az ajkait milyen szavak is hagyták el. – Ne haragudj – mosolyodik el, de a szemeiben könnyek csillannak meg.
- Semmiért nem kell szabadkoznod, kicsim.
Mivel minden évben a karácsony az, aki ténylegesen összehozza a családot, így szenteste mindenki az asztal köré ül a szüleimnél, és hatalmas vacsorával ünnepeljünk. Az ajándékok nem kapnak szerepet, édesanyám megtiltotta, hogy bárki is tárgyi ajándékkal állítson be. Ám az idei év különleges lesz. Sikerült hatnom rá, és elérnem, hogy kettesben töltsem a szerelmemmel, akinek az első igazi karácsonya lesz. Másnap gyűlik össze a család, ami miatt már most kissé idegesebb vagyok a kelleténél.
- Annyira ostobán érzem magam. Minden hétköznapi embernek ez annyira megszokott, én pedig elrontok mindent.
- Édesem, imádom, ahogyan rácsodálkozol dolgokra, és minden apróság boldogságot okoz. De nagyon rossz is annak a tudata, hogy nem élhettél át ilyeneket. Én pedig kiváltságosnak érzem magam, hogy megadhatok és megmutathatok neked mindent.
Megrázza a fejét, és iszik a pohár vízből.
- Hallottam, hogy édesanyáddal beszéltél. Nem szeretnék belerondítani a családi ünnepbe.
- Édesem, a családhoz tartozol már, az én családom vagy – fogom meg az asztalon pihenő kezét. Tudom, hogy még mindig nehéz neki elfogadnia ezt az egészet, ami váratlanul berobbant a kettőnk életébe, de már rengetegszer elmondtam neki, hogy nem fogom elengedni. Hacsak ő nem akarja ezt, mert nem szeret, nem kíván engem. Azonfelül semmilyen másik lehetőségnek nem adok helyet.
Elmosolyodik, és az elénk letett ételért nyúl. Élvezettel elszik. Szerencsére a hónapok folyamán sikerült felszednie magára pár kilót, de még mindig odafigyelek arra, hogy egészséges, minőségi ételeket fogyasszon rendszeresen.
- Mihez lenne kedved a délután? Lemondtam mindent, a tied vagyok ma teljesen.
- Nincs semmi tárgyalás? – csillannak fel a szemei az őszinte boldogságtól.
- Nincs kicsim, a tiéd vagyok, és vannak is terveim, hogy miként ütjük el az időt. De szeretném felajánlani, hogy te döntsd el először, mit szeretnél csinálni.
Elkezd gondolkozni, míg egy falat ételt a szájába emel. Abba a formás szájba, ami rengetegszer már megbolondított. Csókjai után kapkodom, arról nem is beszélve, hogy milyen, amikor a farkamat veszi a húsos ajkak közé. Nagyot nyelek ennek gondolatára, és mocorogni kezdem, mire a tekintetünk találkozik, és bár nem szól semmit, tudom, hogy tudja, mire gondoltam.
- Most mondjam, hogy mire is gondolsz?
- Nagyon kíváncsi lennék, de mivel gyerekek is vannak, nem szeretnénk nekik kellemetlen első benyomást – kacsintok rá.
- Talán megnézhetnénk a Rockefeller karácsonyfát – olyan lelkesedéssel a hangjában mondja, hogy azonnal boldogság jár át. – Soha nem voltam még ott – halkul el a hangja.
Annyira fájó, hogy ami másnak természetes, számára nem az. Mindent, amit megérdemelne, nem kap meg. A szívem ketté hasad ennek a tudatára, és már is az eszembe vésem, hogy a ami napra mik is a teendőim a későbbiekben.
- Amit csak szeretnél, bébi.
Ínycsiklandó mézes sütemény illata lengi be a tetőtéri lakásunkat. Figyelem egy pohár testes borral a kezemben, ahogyan tüsténkedik a konyhában, valami internetről lenézett recepttel. Már a sütőlapra helyezi a tésztákat, amíg az első adagot várja, hogy megsüljön. Odalépek hozzá, átnyújtom a poharat, mibe belekortyol, de húzza kicsit a száját miatta.
- Nem lesz a kedvencem – néz rám a válla fölött, mire lehajolok és a számat a szájára tapasztom. – Hm, talán így, már jobban tetszik.
Elvigyorodom és még egy gyengéd csókot nyomok a szájára.
- Mindjárt jövök, el kell intéznem egy telefont.
- Rendben – már fordul is vissza a pult felé, majd a sütőhöz lép, én pedig magára hagyom, és már a telefonomon keresem ki Maddie nevét.
Pár csörgés sem kell, már fel is veszi.
- Mi a helyzet bátyus?
- Kérhetnék egy szívességet?
- Hát, attól függ – mondja sejtelmesen, de tudom, hogy már is itt lenne, ha azt kérném. – Na mondjad, nem érek rá. Elijah, fejezd be! – szisszen fel a férjére, és csak remélem, hogy nem incselkedik a húgommal, mert annak nem akarok a fültanúja lenni. – Na, mondjad H.
- Nagyjából olyan nyolc óra magasságában fel tudnátok jönni? Vettem egy hatalmas fát, és díszeket is válogatott össze Rosie az ületből. Fel tudnátok díszíteni, amíg nem vagyunk itthon?
- Úgy is tudod, hogy igen. Stevennél vannak a dolgok?
- Igen, elhozott mindent, a mélygarázsban vannak.
- Elintézzük bátyus. Annyira izgi! Alig várom, hogy holnap megejtjük a vacsorát és elmeséljen mindent.
- Mad, fogd vissza magad – figyelmeztetem. – Köszönöm. Szeretlek.
- Én is téged!
Visszamegyek a konyhába, ahol már a sütőből kikerült sütemények egy csicsás tálalón pihennek. Fogalmam sem volt, hogy van ilyenem, de kételkedem abban, hogy ez az én szekrényemből került elő. De nem is érdekel igazán. Ismételten mögé osonok, a telefonomat a pultra teszem, és lopok egy süteményt.
- Harry! – fordul utánam. – Még forró, vigyázz!
Leharapok egy darabot belőle, és valóban forró, de lenyelem. Nem mondom, hogy a kedvencem lesz ez a süti, de azért finom. Főleg, hogy a két saját kezével készítette, és ami a legfontosabb, hogy a szívével. A szeretete benne van, ami lehet elcsépelt, de csak emiatt megenném az összeset, még ha cukorsokkot is kapnék.
- Gyere ide – mosolyogva, és egyben aggódva néz rám, de közelebb jön. – Talán ez begyógyítja a sebet.
Megcsókolom, mire alig kap levegő után. Teljesen a karjaim közé olvad. A bor és a méz zamata csodás egyveleget alkot, én pedig most azonnal az emeletre vinném, a hálószobánkba, és addig kényeztetném, hogy a teste más részein is érezzem az édes ízét.
A csodás pillanatot a sütő csengője zavarja meg. Összerezzen, és elszakad tőlem, mintha tűz ütött volna ki. Garantálom, hogy azok a sütemények egy-két perc után nem égnének szarrá, de ha még is, akkor is megérné, hogy a karjaim között tartva csókolhatom finom ajkait.
Odakinn már sötét van, az utcát a karácsony színes, csicsás fényei díszítik. Amint rendet teremt a konyhába, a süteményeket pedig egy üvegtálalóba helyezve lefedi, készülődni kezd. Sejtelme sincs, hogy hova megyünk. Instrukciókkal sem láttam el, de amikor megjelenik előttem, a szívem nagyot dobban ahogy végignézek rajta. Egy egyszerű ruhát vett fel, egy vastag harisnyával, és a csizmával, amit napközben is viselt. Haja enyhe hullámokban omlik a vállaira, és már is arra asszociálok, ahogyan megragadom sokszor, és irányítom, míg az arcán a vágy jelei vannak.
- Harry?
Hangja hallatára felkapom a fejemet, ahogy közeledni kezd felém. Elveszem tőle a kabátját, és felsegítem rá. Kiveszem a haját a kabát nehéz anyaga alól, és csókot hagyok a nyaka bőrén. Kézen fogom és kivezetem a lakásunkból, ami még mindig az édes sütemény illatát árasztja magától. Remélem, hogy a vendégeink nem eszik meg az összeset, mire visszaérünk.
Az autóban egy gyors üzenetet küldök a húgomnak, annak ellenére, hogy Steven nézéséből már tudom, hogy mindent átadott nekik a másik autónkból, és már a lakásomban tevékenykednek. Ám ez a nyugalom hamar átvált izgatottsággá.
A L Á N Y S Z E M S Z Ö G E
Az autó megáll alattunk, amint Steven egy parkolóba lesorol a forgalomból. Harryre nézek, mert nem ismerős a környék, ám semmilyen információval nem lát el. Kiszáll, majd engem is kisegít. Összehúzom a kabátot magam körül, és a hatalmas designer sálammal körbe ölelni magamat.
- Hova jöttünk? – pillantok körbe, egy étterem után kutatva, vagy bármi után, ami indokot adhat arra, hogy itt vagyunk. – Egy kis eldugott utcába fogsz kinyírni?
Elvigyorodik, gödröcskéi férfi mivoltát meghazudtolva jelennek meg.
- Megígérem, hogy élve jutsz vissza a lakásba, velem együtt.
- Bíztató.
- De csak mert olyan isteni süteményt készítettél.
Közelebb bújok hozzá, kezét átveti a vállamon, és úgy andalgunk New York eldugott utcáján. Hideg van, de még sem bánom, hogy otthon a kanapén nyúlunk el, hanem a karácsonyi csodás megvilágításokban szemlélhetem a várost. Nagyon hálás vagyok neki, hogy rám talált, vagy én rá. Ahogy nézzük. Mindenestre olyan szeretet, szerelem és büszkeség jár át, ahogy mellette sétálok, hogy szinte feldolgozhatatlan számomra is. Teljesen megsemmisít, eléri, hogy neki éljek, és megérje felkelni minden reggel.
Kiérve az utca végére, azonnal rájövök, hogy hol is vagyunk. Rockefeller center tárul a szemeink elé. A monumentális karácsonyfa azonnal elragadja a figyelmemet. Harryre nézek, aki engem figyel, olyan szerelemmel, hogy mindjárt elájulok. Érzem, hogy a szívem a torkomban dobban, és teljesen felemészt és megijeszt ez a szerelem, amit Harry iránt érzek. Alig pár hónapja talált rám, teljesen más világból származunk, még is elfogadott úgy ahogy vagyok, a családjával együtt, és most hónapok után itt sétál velem szenteste, teljes romantikában a hatalmas karácsonyfa felé, ami mindig is megdobogtatta a szívemet.
- Annyira imádom látni a szemedben a boldogságot – súgja a fülembe, és apró puszival hinti be az arcomat, miközben tovább andalgunk a karácsonyfa felé.
- Korcsolyázunk? – olyan reménykedő a hangom, hogy már azon kapom magamat, hogy szégyenlem a feltett kérdésem. Annyi mindent köszönhetek neki, hogy semmi kérésemnek nem kellene, hogy legyen feléje.
- Amit csak szeretnél, de tudsz egyáltalán?
Akkor villan az agyamba a válasz.
- Nem. Esetleg máskor? Akár holnapután is kijöhetünk, hiszen a karácsony még tart pár napig.
Egyetértek vele. Most a nagy hidegben számomra sincs akkor ihlet ahhoz, hogy a jég tetején bukdácsoljak.
Vigyorog, és a fa legközelebbi pontjához vezet, ahol meglepetésemre egyetlen ember sincs. Nem így képzeltem el, főleg, hogy a kordonon kívül szinte tömeg áll, és néz. Harry áthúz rajtuk, és meglepetésemre az őrök sem állítanak meg bennünket.
- Mit csinálsz? – a hangom elhall.
Értetlenül állok a dolog előtt, ám választ nem ad, és a fa takarásából, a fények kavalkádjában előlép egy gyermekekből álló kórus, karácsonyi dalt énekelve, ami annyira megmelengeti a szívemet, hogy a szemeimbe könnyek szöknek. Imádom a gyerekeket, és ezzel Harry is tisztába van. Lehetséges, hogy korai, de már elmondtam neki az álmom, a vágyam, hogy nagy családom legyen, sok gyerkőccel, akik a mindennapokat megszínesítik. Nyilván, az utcán élve ez szóba se jöhetett, és most sem akarom elbízni magamat, de bármit megadnék, ha Harryvel a kapcsolatunk olyan szintre érne az idő előrehaladtával, hogy megadatik ez kettőnk számára.
Mire a gyerekek abba hagyják a csodás éneket, hatalmas tapsviharral díjazom őket, ahogyan a kordonon kívül álló emberek is. Harryre pillantok, de megdöbbenek, amikor nem találom magam mellett, ellenben lenn a földön, a térdére ereszkedve, egy ékszerdobozzal a markában.
Alig kapok levegőt.
Könnyeim kicsordúlnak, a szívem kalapálni kezd, és alig fogom fel, hogy mi történik körülöttem. Látom, ahogyan Harry ajkai mozognak, de az agyam annyira nem képed felfogni a szavait, hogy levegő után kapkodva, a könnyeim mögött elbújva, boldog szívvel, csak egy hatalmas igen hagyja el a számat. Kiráz a hideg, az arcomat törölgetem, amíg a kezemet Harry megfogja, és felhúzza a gyűrűt az ujjamra, ami olyan nehéz, a hatalmas kő miatt, hogy szinte már lehúzza a kezemet.
- Szeretlek kicsim, nagyon. Ne sírj, rendben? – fogja a kezei közé az arcomat. – Ígérem, hogy az életem végéig boldoggá teszlek, de még azután is vigyázom rád, kicsim.
Szorosan magamhoz ölelem, míg körülöttünk a számunkra idegen emberek hatalmas őrjöngéssel ünneplik az örömünket. A hó szállingózni kezd, én pedig Harry karjai között a tökéletes pillanatot megragadvel felnézek az égre, a nyelvem gyerekesen kinyújtom, hogy elkapjak pár hópelyhet. A vőlegényem nevet, majd magához húz egy gyors csókra, ami a legroamntikusabbra sikeredik.
Még mindig teljes meghatódottsággal lépek be a lakás épületébe Harryvel. A liftben neki dőlök, a karjaiba omlok szinte, és még mindig azt a gyűrűt csodálom a kezemen, amit sokkal több annál, mint amit megérdemlek, ami járna nekem.
- Tetszik? – búgja a fülembe Harry, míg szorosan a derekamnál fogva tart közel magához.
- Gyönyörű – súgom, ő pedig az arcomból kiseperi a hajamat. – De több, mint amire szükségem lenne. Biztos nagyon drága volt, és...
- Kicsim, a menyasszonyom vagy, fogadd el. Csodásan mutat rajtad, és szeretem annak a tudatát, hogy már tudják, az enyém vagy. És teljes joggal megérdemled, és még ennél jobbat is.
Ebben a pillanatban kitárul az apartman liftjének ajtaja, és egy újabb sokk hatás ér. Harry kivezet a lakásba, de én csak azt a hatalmas karácsonyfát figyelem, melynek illata teljesen belengi már most a teret. A sok ragyogó fény, a díszek, minden egybe. Elszakadok Harrytől, és mint egy kisgyerek, úgy szaladok a fa közelébe, hogy megcsodáljam. Annyira magas, teljesen betölti a teret, beragyogja. A belmagasságát eddig is imádtam ennek az apartmannak, de most, hogy ez a majd háromméteres fa itt díszeleg, még jobban a szívemhez nő.
- Hogy érdemelhetlek meg téged? – akad el a hangom az újabb meghatódottságom közepette.
- Hidd el, kicsim, mindent megérdemelsz. Az otthonunk, az első karácsonyfánk, az, hogy a menyasszonyom vagy – csókolja meg a gyűrűt az ujjamon. – Bár túl vagyunk a hálaadáson, de rettentő hálás vagyok, hogy az utunk összemosódott, és együtt sétálunk tovább.
Olyan hévvel, mindenféle válasz nélkül csapódom neki, és csókolom meg, hogy még magamat is meglepem a tettemmel, annak ellenére, hogy már én is egyre többször kezdeményezem. Nyelve az enyémet simogatja, a keze a szövetkabátom alatt a fenekemet markolja és még közelebb von magához, ha ez lehetséges. Elszakadom, hogy levegőt kapjak, és ismételten a karácsonyfánkra pillantok.
- Vetkőzzünk le, igyunk egy pohár bort.
Így is teszünk. A kabátok, csizmák, cipők lekerülnek, és Harry már is sokkal szexibbnek vélem, mezítláb a fekete farmerben és a kigombolt ingjében. Boldogan fogadom el a felém nyújtott rozéval megtöltött poharat. Leül mellém, koccintunk, és bele is iszok a borba, ami inkább valamiféle felesként szolgál a számomra. Ám hamar kapcsol az agyam, és a negyedét a pohár alján hagyva elemelem a számtól.
- Szeretnél még? – vigyorog Harry a saját pohara mögül, de csak nemlegesen ingatom meg a fejem, mire ismételten a karácsonyfára pillantok. – Nem mondom, hogy belemegyek abba, hogy itt, a kanapén aludjunk, de szívesen szerzek holnapra még egy fát a hálóba.
Elvigyorodom boldogan, mert tudom, hogy a kedvemért valóban mindent megtenne.
- Nincs szükség rá. Ezzel az eggyel is tökéletesen megvagyok.
Közelebb húzódom, a poharamat az üvegasztalra teszem, és Harry csupasz mellkasára dőlök, míg az ujjaim játszani kezdenek rajta. A tetoválásai lekötik minimálisan a figyelmemet. A hajamba csókol, majd felemelkedik, a saját pohara az enyémhez társul, majd feljebb húzva a testén, szemtől szembe kerülünk.
- Szeretnéd kinyitni az ajándékaid?
Meglep, hogy ezt még fokozni szeretné, annak ellenére, hogy tudom, lehetetlenség. Nem szeretnék hálátlannak tűnni a szemében, de most a pillanatot szeretném megélni, a kettőnk pillanatát, hogy a szerelmünk egy újabb szintre lép.
- Szeretném.
Nyom egy puszit a számra és elkezd felállni, ám nem engedem neki. Visszahúzom magamhoz, mielőtt még kimászna a karjaim közül. Értetlenkedve néz rám, én pedig csak a szájára hajolva mélyen megcsókolom, igyekezve minden szeretettemet, szerelmemet, tiszteletemet átadva neki.
Feljebb mászom a testén, ő pedig lenyúlva a popsim alá nyúl, felnyalából, feláll velem. Csókunkat nem megszakítva a finom, puha szőnyegre fektet a karácsonyfa fényének árnyékában és elszakad tőlem. Kezem végigfut az arcán, bőrömet az enyhe borostája karcolja, de ez az érzés is finom, s többet akarok. Letolom a válláról az ingjének anyagát, aztán türelmét vesztve a combomon felgyűri a ruhámat, felülök, és hamarosan ez a ruhadarab is a múltam része, ahogyan a melltartóm is csatlakozik hozzá. Harry szinte a mellem után kap, nyelve azonnal játszani kezd velem, míg a keze a másik mellemet kezdi el kényeztetni. Teljesen a szőnyegbe süppedem, a combjaimat széjjelebb tárom, a csípője az enyémnek nyomul, minek következtében nyöszörgés törik fel a tokrom mélyéről. Tarkójába kapaszkodva a csókjai után égő bőrömhöz nyomon, mire a mosolyát érzem meg a forró csókjaival együtt.
- A legszebb ajándék – hagyják el a szavak a számat.
Felnéz rám, a tekintetünk találkozik, a szívem melegséggel, a szeretet melegségével telik meg. Felhúzom magamhoz, bármennyire is élvezetes a száját a testem különböző pontján élvezni, a számon muszáj, hogy ott legyen. Simogat, finoman ér hozzám, csókol, érint, vágyakozik. Ujjaink egybe fonódnak a fejem felett, és érzem, hogy a gyűrűmet kissé megforgatja.
- Azt szeretném, hogy csak ezt viseld – utal a súlyos gyémántra.
Lemászik rólam, én pedig felállok, és lassan, megvilágítva a hideg fényű fának köszönhetően elkezdek megszabadulni a fekete harisnyámtól, majd a fekete csipkétől, ami utoljára maradt rajtam.
- Kérhetném, hogy egész évben legyen karácsony, és a dísze legyél?
Elnevetem magam, annak ellenére, hogy nem való a pillanatban.
- Unalmas lennék elég hamar.
Feláll, lassan elkezdi kikapcsolni a sliccét. Figyelem minden mozzanatát, és nagyot nyelek, ahogy merev pénisze előbukkan a nadrágja takarásából. Teljesen meztelenségben visszaül a szőnyegre, s én is csatlakozom hozzá. Az ölébe ülök, de nem sokáig engedi, hogy én irányítsak. Maga alá fordít, csókol, simogat, dédelget. Élvezem, és belesimulok az finom érintésekbe, a csábító csókokba. A pulzusom az egekbe, melegem van, és a lábam köze úgy sajog, ahogy talán még soha.
Nyelvével végigszánt a melleim között, a torkomon át, míg az enyémmel nem találkozik, de egy pillanat erejéig mindössze. Ismételten eltávolodik tőlem, kezem végigsimít a bőrömön, egészen le a lábaim közéig. Szemhéjaim lecsukódnak, míg végigcsókolva a hasamat a nyelve is elveszik a lüktető ölemen. Ujjai a combomba mélyednek, feszesen a csípőmet is a helyén tartja, míg a szája szinte felfal. A nyelve habzsol, a fogaival megérint, nekem pedig a gerincem mentén áramütésszerű érzés halad végig. A hajába túrok, mocskos módon még többet akarok, s még jobban a sajgó ágyékomhoz nyomom az arcát, mire felmordul, de érzem a mosolyát is, aminek köszönhetően a borostája finom karcolásokat hagy a combom belső részén.
- Mennyire türelmetlen valaki.
Felém került, és átfordít bennünket. Megtámaszkodom a feje mellett, a hajam függönyként omlik kettőnk köré, még jobban bezárva a pillanatunkat. Lenyúlok kettőnk közé, ujjaim a pénisze köré fonódnak, és finom csuklómozdulatokkal mozgatni kezdem a kezemet. Ajkai kissé elnyílnak, a nyelvem pedig végigszánt az alsó ajkán, a saját ízemet megízlelve rajta.
Megragadja a fenekemet erőteljesen, míg egymás tekintetét nem eresztve én magamba csúsztatom. Mellkasába marok, s mozogni kezdek. Lepillantva a gyűrűmön megcsillan a karácsonyfa fénye, s ezt észrevéve Harry a szájához emeli ma már sokadjára, és megcsókolja. Felül, szorosan ölel a testéhez, amin a verejtékcseppek megfénylenek. Szerelmes csókok, finom érintések követik egymást nyomon, és annyira elveszek a szemeiben csillogó szerelemben, hogy átveszi az irányítást felettem. Megtelik a szívem, érzelmeim a felszínre törnek, és könnyek közepette átadom magam neki teljesen a boldogság havas útján végigsétálva.
Ezzel a kicsit karácsonyi hangulattal megfűszerezett résszel szeretnék Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánni, minden kedves olvasómnak! Xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.