Are you lost baby girl?

Egy kedves testőr a kezét nyújtja, ahogyan a veszélyesen magas Louboutin cipőmben az ingadozó hajó fedélzetére lépek. Egy széles mosollyal, a vörös ajkaimmal köszönöm meg a segítségét. Kezem végig siklik a fekete minin, ami mocskosul sokba került, de nagyon remélem, hogy holnap reggel úgy fogok rá gondolni, mint egy befektetés. A cipővel, és a luxustáskával az oldalamon egyaránt. Még az illatom is a pénzt sugározza, és meglepően felüdülés ennyire kicsípni magamat, még ha a munka miatt is vagyok itt elsősorban. 

Már javában mindenki megtalálta a megfelelő társaságát. Beleiszok a pezsgőbe, ami kemény eurokat érvé gördül végig a torkomon. A kristály szája fölött végig mérek mindenkit, s hamar megállapítom, hogy a rendszerből már jól ismert maffiózók, feleségeik, ribancaik körébe burkolódzva mutatkoznak, mocskos kezeket rázva korrupt üzletemberekkel. A hajó lassan kiúszik a nyíltvízre, és azt hiszem, hogy az este most veszi igazán csak a kezdetét. Mivel nem akarok üres pohárral sétálni, de többet sem áll szándékomban inni a kelleténél, így félig teli kristálypohárral a frissen manikűrözött kezem között sétálok beljebb a kisebb tömegbe. 

Kissé furcsán érzem magam, és már is eszembe jut, hogy talán el kellett fogadnom Chris ajánlatát, miszerint elkísér, hogy támaszt nyújtson, és ne egyedül kelljen szembe néznem az estével, ám elutasítottam arra hivatkozva, hogy hatékonyabb leszek. Ami igaz is. Muszáj döntő bizonyítékokat szereznem Stylesal kapcsolatban, hogy végre oda kerüljön, ahova való.

- Milyen csodálatos. Úgy hiszem, nem ismerjük még egymást.

Oldalra pillantok egy széles mosoly kíséretében.

- Matteo vagyok. Kihez van szerencsém? 

- Minden nőhöz így közelít?

Elneveti magát, bár kétlem, hogy zavarában. Beleiszik a sötét italba, aminek így az utolsó kortyai is eltűnnek. Jól öltözött egyén, még helyesnek is mondanám, de nem ezért vagyok itt. Nem mintha sok esélyt adnék neki egy ilyen indítás után.

- Lebuktam. Még nem láttam a köreinkben. Kivel jött?

Szemeibe nézek. Első, hogy sose kerüljem a kíváncsi tekinteteket, hiszen biztos lebukást vállalok vele.

- Velem – lép mellém egy férfi, aki eléri, hogy felnézzek rá. Mosolyom nem hervad, belemegyek a játékba.

- Lewis – horkan fel Matteo. – Miért is lepődnék meg? 

Az új ismerősöm keze a derekamra csúszik, amit nyomban tüntetnék el onnan, ám most hagyom, és a férfi, Lewis, odalának dőlök. 

- Örülök, hogy megismertük egymást, Matteo – ezzel megfogom az engem átkaroló férfi kezét és magamután vonom. Beljebb megyünk, és szembe fordulok a megmentőmmel, akitől mielőbb búcsút kell vennem.

- Szerencséje volt, hogy a segítségére siettem – hajol közelebb, hogy a dal hangeröjének köszönhetően is halljam. 

- Kétlem, hogy nagy veszélyben lettem volna, de köszönöm – hátrálok kissé. – Viszont, ha megbocsájt.

Próbálok ellépni mellette, de nem enged. Ismételten a derekamnál fogva ragad meg, és von magához. Farkasszemet nézünk. Ujjaim a poharamra szorosabban fonódnak, és már is azon jár az agyam, hogy miként is sikerülne leszerelnem minél előbb, és kevesebb idő alatt.

- Engedjen el – sziszegem az arcába.

- Nem egy hálás nő.

- Rosszul ítéli meg a helyzetem, ha ennyire alábecsül. Most pedig vegye le rólam a kezét, mielőtt eltörőm az ujjait.

- Tüzes – sziszegi és lejjebb hajol, hogy az ajkai a fülemet érjék. Elhajolok előle, és az arcába öntöm a pezsgőmet, mire mindenki a közelünkben bennünket kezd figyelni.

Elenged, hogy megtörölje az arcát, de a tekintetével meg tudna ölni, ha időt hagynék neki. Biztonságiak teremnek máris ott. 

- Minden rendben hölgyem?

- Csak nem mindenkinek sikerül elsajátítani az illemet.

Ezzel ott is hagyom a férfiakat és a kíváncsi tekintetet magam mögött. Egy pincért megállítok, és megkérdezem, hogy merre találom az illemhelyiséget. Zavarban egyáltalán nem érzem magam, de nagyon nem hiányzott nekem ez a pillanatnyi figyelemfelhívás magamra, a heves farokméregetés közepette.

Használom a mosdót, majd rendbe teszem magam. A vörös rúzsomat ellenőrzőm, és kilépek a szabadba, a csillagos ég alá, ahol még mindig a zene betölti az este hullámait. Egy újabb pohár pezsgő kerül a kezembe, de ebből még nem iszom. Kisétálok a hajó széléhez és onnan figyelem az események, és az én célpontomat igyekszem górcső alá venni. Eddig még nem került elém és már kezdem azt hinni egy pillanatig, hogy el sem jött a saját partijára, vagy valami kurvát rak meg éppen, amikor a zenét kellemes zongoradallamok váltják fel.

Próbálom kiszűrni, hogy honnan is jön a hang, amikor az enyhe magasságú pódium felé vezetem a tekintetem. Még így sem látom tökéletesen, így előrébb megyek enyhe bocsánatkérések közepette, de senki nem szól rám, hogy esetleg illetlen lennék.

Megállok úgy, hogy az emberek még takarjanak, még is tökéletes rálátásom legyen a hangszer mögött ülő személyre. Arra a személyre, akit annyira kerestem. Harry Styles.

Egy pohár ital van előtte, ő pedig a billentyűket üti le könnyedén és játszik teljesen felszabadultan. Ha nem tudom, hogy ki is ő, elhinném, hogy egy idetévedt tehetséges zenész ül előttem. Természetesen már amennyire értek én a klasszikus zenéhez.

Beleiszok a pezsgőmbe, de a tekintetemet egy másodpercre sem szakítom el tőle. Csend honol, csak a játéka tölti be a végtelen teret. Mindenki megtiszteli, de azt hiszem, ha ez nem is így lenne, akkor vérontás lenne. talán, a véleményem szerint.

Felpillant, és körbe néz, aztán találkozik a tekintetünk. Állom a pillantását és halovány mosolyra vonom a számat. Tovább játszik le-le pillant, de folyamatosan a figyelme alatt tart. Iszok, hogy valahogyan lefoglaljam magam. Igéző zöld szemei, azt hiszem, hogy az őrületbe kergetnének percek leforgása alatt, és ennek nem lenne szabad megtörténnie.

Tovább játszik, én pedig etánük, ahogyan elnéz rólam. Remélem, hogy nem látja az utamat. Egy pincér tálcájára leteszem az üres poharamat és a hajó hátsó felére igyekszem. Hátra pillantok, hogy bárki a nyomomban van-e, de azt hiszem, hogy a zenéje hatása maga alá gyűrte a vendégseregét.

Ahogyan a távolodásomnak köszönhetően a zene halkul, a cipőm enyhe kopogása erősödik fel. A szél enyhén feltámad, és frissítően nyaldossa a bőrömet a fülledt, nyári meleg éjszakában.

- Segíthetek? 

Egy biztonsági merev tekintettel mér végig, de semmi érzelmet nem mutat. Csodás munka. Díjaznám, ha nekem dolgozna, de most nem tudom annyira értékeli.

- A mosdót keresem – motyogom, mint egy becsiccsentett kislány.

- A másik oldalon van a vendég mellékhelyiség – irányít a másik fel. Francba.

- Tele van. Tudja, milyenek a nők – teszem a kezemet a hasamra. – Ne haragudjon, csak pár perc. Nagyon görcsölök, és... Ne kelljen magyaráznom, uram – mosolygok rá. – Bizonyára tudja, hogy milyenek ezek a napok. Biztosan van egy csodás felesége.

Méreget, majd végül arrább áll, még annyit hozzáfűzve, hogy két percem van. Egy köszönömmel elhaladok mellette, és a lépcsőn igyekszem szedni lefelé a lábaim. Visszapillantok a vállam felett, de nem figyel. Továbbra is maga elé mered, így a mosdó előtt elhaladva tovább indulok, a feltételezett iroda irányába. Eltűnők a sötétben, s megragadom az iroda ajtajának kilincsét. Zárva. Természetesen miért is lenne a dolgom megkönnyítve.  A táskámból a megfelelő eszközöket előveszem, és halkan, igyekszem mihamarabb kinyitni az ajtót. A zár kattan, én pedig bejutok. Kissé jobban is figyelhetne a biztonságra, bár lehetséges, hogy semmit nem fogok találni. Ez is benne van a pakliban.

Minimális, szinte semmi az a fény, amely a helyiséget körbe öleli. Magam mögött becsukom az ajtót, és azonnal az íróasztal irányába lépek. Nem sok minden található a helyiségben. Pár az asztallal szemben egy zsúrkocsi is helyet foglal, ami roskadozik a kristálykészlettől. Benne valószínűsítem, hogy a legdrágább whisky van. 

Felsóhajtok feladva a dolgot, amikor az a pár fiók csak haszontalan dolgokkal van tömve. Fogalmam sincs, hogy miben is reménykedtem, de akkor jön a Bterv. Megmerevedem, ahogyan léptek közelségének hangja üti meg a füleim. Körbenézek, de kilátástalannak mondanám a helyzetet. A zsúrkocsihoz lépek, és egy pohárba öntök whiskyt. Semmi más nem jut az eszembe. Leülök a bársonyfotelba és várom, hogy mi is sül ki ebből. A kilincs fordul, az ajtó enyhe nyikorgással feltárul, torkomban dobban a szívem minden lepergett másodpercben. Számhoz emelem az enyhén remegő kezemet és beleiszok a keserű italba, ami nem éppen az ízlésemnek megfelelő, de megteszi annak érdekében, hogy palástoljam a zavaromat.

Egyáltalán nem az a személy lép be, akire számítok. Kezét nyújtja, én pedig értetlenül belehelyezem az övébe az enyémet. Sok minden van, ami számításba jöhetett, akár egy fegyvercsővel is szembe nézhetnék, most még is előtte állok alig centikre, szinte a mellkasunk már összeér.

- Elvesztél, kislány?

Hangja végigszáguld rajtam, tekintetünk találkozik, és nagyot nyelek. Nem sokszor van, hogy elakad a szavam, de most nem éppen találom meg az ép gondolataimat. Kiveszi a poharat a kezemből, és felhajtja az italt mindenféle arcfintor nélkül.

- A mosdót kerestem, ne haragudj, eltévedtem – találok a hangomra, és még egy mosolyt is sikerül villantanom.

- Teljesen eltévedtél – féloldalas mosolya még ebben a gyér fényben is tökéletesen látszik. Ujjai a derekamat keményen fogják, hogy mozdulni sem bírok. Az illata az orromba kúszik, és úgy érzem, hogy teljesen meg is babonáz. – De ha szeretnéd, szívesen segítek bármiben – mormogja a szavakat. – Egy ilyen nőnek, nem szabadna egy ilyen hajón, egyedül kószálnia.

- Nem említettem, hogy egyedül lennék. Éppenséggel várnak is.

Felnevet, és magához ránt jobban, ha az még lehetséges. Ezzel minden mozgásteremet elvéve. Mellkasomba szorul a levegő, az államat teljesen felemelem, hogy a szemeibe tudjak nézni, bár úgy érzem, hogy ez az a dolog, amit nem kellene megtennem.

Érzem testének feszességét, a mellkasának enyhe mozgását, s az ujjai finom érintését, melyek valóban határozottan tartanak, még is enyhén. Jó egy fejjel magasabb nálam, ezt ki is használva fölém magasodik, és eléri, hogy teljesen alárendeljem magam neki, amit egyáltalán nem kellene. Nem ezért vagyok itt, és arról nem is beszélve, hogy mennyire helytelen, etikátlan az egész szituáció.

Elenged, de a kezét nem veszi le rólam. Megkerül, végig simítva a hasamon, mely beleremeg még a ruha finom anyagján is keresztül az érintésébe. A pohár, a kristály az üveggel találkozik, ahogyan leteszi azt vissza a kocsira. Indulnék, egy lépést teszek előre, ám határozottan visszaránt a mellkasához. A magas saroknak köszönhetően a fenekem az ágyékának csapódik, mire kissé felmordul. Másik keze, ujjai a nyakam köré fonódnak, de nem kifejezetten mér rám nagyobb hatást, mindössze tart. Levegő a mellkasomban szorul, egy másodpercre lehunyom a szemhéjaim, és igyekszem a heves szívverésemet kissé mérsékelni. 

- Mit kerestél? 

Szavakat sziszegi a fülembe. Meleg lehelete whisky kemény illatától telve csap meg. Fogai a fülemet megkarcolják finoman, míg a nyakam fogásán enyhén szorít. Tekintélyt parancsol még úgy is, hogy nem látom a tekintetét.

- A mosdót – mondom határozottan. Egy percig sem adom meg neki az örömöt, hogy beijedve lásson. Figyelek, hogy a hangom nehogy megremegjen.

- Nem vagyok ostoba, nem véletlen, hogy utánam kutakodsz – mormogja. – Szerencséd, hogy ennyire gyönyörű vagy, és nem a fegyvercsővel kell szembe nézned. Kár lenne ezért a szép pofiért. 

Az iroda végébe vezet, az ablaknak nekidönt. Eddig fel sem tűnt, hogy tökéletesen belátni a kinn nyüzsgő embereket. Leheletem párát kreál az üveg kemény, hideg felületén. A légkondi ezerrel dolgozhat idebenn, mert érzem, hogy a libabőr is a testemen végigszáguld, bár tény, hogy ennek a mögöttem levő férfi is okolható. Lihegek, szinte már kapkodom a levegőt, míg Harry teste keményen feszül az enyémmé ellen. Érzem, hogy a farka teljesen nekem nyomódik, és ennek felismerésére, levegő után kapok. Nem kellene ebben a helyzetben lennem, de valamiért nem is akarok a karjai közül kiszabadulni.

- Nem vagyok ostoba, vagy talán még is – mereng el, míg nyelvével végigszánt a nyakam vonalán. – Egy nyomozót megdugni nem éppen a legjobb pontot jelent az én szakmámban. 

Megmarkolja a fenekemet, én pedig még jobban a kezébe nyomom magam, több hozzáférést neki mindenhez, amit csak szeretne. Egy ribanccá válok a karjai között. Meghajolok előtte, behódolok neki, pedig alig ért hozzám eddig.

- Csodálatos vagy – fogai a nyakamba mélyednek, az ujjai pedig még mindig keményen tartanak. – Nem látnak, ne aggódj. Bár bármit megadnék, hogy lássam a két balfasz arcát, amint rájönnek, hogy én leszek, aki megdug téged.

Kikerekednek a szemeim, míg ő hatra ránt egyet, és a vállam felett a tekintetünk találkozik. Száját a számra nyomja, és nyelve utat is tör magának az enyémhez. A szájában hal el egy nyögésem, és beleremegek, ahogyan visszataszít az üveg kemény felületének. A whisky íze keveredik az enyhe mentoléval, és őt kóstolva még többet akarok ezekből.

Lerántja a ruhát, a mellbimbóm megkeményedik, és még ő is kínozni kezdi a szabad kezével, míg a másik az már szinte egybeforr a torkommal. Merev farka kínzóan gyötri a hátsó felem, amíg a ruhámat feljebb húzza, s a légkondicionált szoba már is megcsapja a forró bőrömet.  Szemem sarkából látom az elszánt tekintetét. Nyelvem végigfut az alsó ajkamon, és a csókjára szomjazom már is, mint egy drogfüggő a heroinra. Hallom a cipzárjának árulkodó hangját, ahogyan szabaddá teszi a farkát. Fenekem féltekén meg is érzem, a már enyhén nedve makkot, mire még hátrébb puccsitok neki. Belemarkol a fenekembe és félreigazítja a csipkés fehérneműt. Szabad ujjait a szájába dugja, majd lenyúl kettőnk közé és végig simít rajtam. Megremegek a karjai között, és a vágy feszíteni kezd oly módon, hogy már az őrület szélére kerülök. Kezem valamiféle kapaszkodást keres az üveg sima felületén, ahogyan a farka tövig elmerül bennem, és az eszem valóban elveszti a józan ítélőképességét. Lehunyom a szemhéjaimat és átadom magam minden rossznak, ami jó is. 

A tempója gyors, a kezei mindenhol ott vannak, a levegővételeimet kissé elnyomja, és teljesen átveszi az uralmat felettem.  Ujjai az enyéim közé érnek az ablakon, és szinte az őrületbe kerget annak a gondolata, hogy mennyire is lehetünk csodás látvány egybefonódva.

Hirtelen kihúzódik belőlem, és megfordít a tengelyem körül. Kapkodom a levegőt, de ő nem áll meg. Felkap, lábaim a derekát kulcsolják körbe, míg ő elindul velem az asztalához, melyről mindent lesöpör és ráfektet. Úgy kitár maga előtt, hogy egy pillanat erejéig zavarba jövök. Lekerül a fekete csipke, a szája pedig rám talál, és ismételten eléri, hogy semmivel se foglalkozzak, csak a hevesen habzsoló nyelvével, ami töretlenül dolgozik rajtam. Combjaim megremegnek, ujjaim a hajába vesznek el, és azt hiszem kijelenthetem, hogy szar nyomozó vagyok.