A forró Matcha teámat, amely már a jéggel lépett szoros kapcsolatba, leöntöm jéghideg tejjel. Jó nagy adaggal és pár kavarással elindulok a kialakított kis kuckóm irányába, hogy kényelembe helyezzem magam a laptopom előtt, a nap sugarai megvilágításában. Nem is tudnék más kikapcsolódó programot, minthogy elveszni a szavak sokaságában és egy teljesen másik világba csöppenni, ahol bármi megtörténhet, amire csak ember vágyhat, és a szárnyaló képzelet. Belekortyolok az italomba, az airpodsomat előveszem, a zene már is betölti az egész lényemet, amíg a word betölt és összeszedem az utolsó józan gondolataimat.
Elkezdem az italomat iszogatva visszaolvasni az utolsó pár oldalt, amelyet tegnap éjjel olyan sebességgel gépeltem, hogy magam sem hittem el. Az ihlet csak úgy szárnyalt, és a szereplők vittek magukkal, bele az életükbe, a vágyaikba, és már teljesen közöttük éreztem magam. Remélem, hogy a mai nap is hasonlóan fog végződni.
Ujjaim a billentyűkre kerülnek, én pedig teljesen elvesztve, elszakítva magamat a külvilágtól gépelni kezdek.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kis kitérőnk, a korai keléssel ölelkezve nem készített ki. Szinte sorra nyomom el az ásításokat, amelyek úgy törnek rám, mintha már napok óta nem aludtam volna egy szemhunyásnyit. Valójában, ha jól számoltam csupán harminc órája vagyok valamilyen formában talpon, repülőn, autóban. Ahogyan az ajtóm kitárul Raulnak köszönhetően, a melege, párás levegő azonnal agyonnyomni készül, és ezt cseppet sem díjazom. A fehér nyári, lenge ruhám anyaga úgy tapad a testem felszínére, mintha annak muszáj volna teljesen valójában az egész legénység előtt megmutatkoznia.
Gyilkos magas sarkaimat úgy rúgom le magamról, hogy pár métert repülnek is. Nem nőies, nem kecses, de mindenki kapja be. Raul társa, Eric úgy szalad a cipőkért, mintha pincsi lenne, és játékra hívtam volna. Még mindig nevetségesnek tartom a helyzetet és Harry talpnyalóit, de mindenkinek kell egy állás. Már ha nevezhetjük ezt annak.
Beletúrok a hosszú hajamba, ami kelleténél jobban tapad a már is izzadt testemre. Utálom a Szicília hőséget.
Veszek egy mély levegőt ebben a párában, és hátrapillantok a vállam felett, hogy a tekintetemmel megkeressem Harryt, aki most hagyja el a böhöm autót. Napszemüvegét úgy teszi fel az orrára, mintha egy divatreklám forgatásán lenne. Tény, hogy beleillene egy ilyenbe, de azt hiszem, hogy az arcoskodása már túlmutat sok mindenen. Elkezd valamit olaszul mondani, amiből persze egy szót sem értek. Kifújom az eddig benntartott levegőt, és visszafordulok Erci felé, aki már áll, figyel, kezeimben pedig a gyilkos cipőim lógnak hanyagul.
- Itt állunk még a forró betonon, vagy haladunk valamerre?
Hangom úgy cseng a sok férfi között, mintha én uralnám mindegyiküket, és szeretnék ebben a hitben lenni. Legalább addig, amíg nem maradok kettesben Harryvel, aki aztán az egész helyzetet és a lényemet uralja.
Szinte érzem, hogy még pár perc, és kis túlzással a talpam a betonhoz sül. Borzasztó ötlet volt megszabadulnom a díszes cipőktől. Ostoba lány.
- Induljunk – ragadja meg a felkaromat Harry, mire kirántom a kezemet az övéből. Ezután a szabad derekamra simulnak az ujjai és úgy igyekszik irányítani engemet a jacht irányába. A legénység már lenn áll a betonplaccon, tökéletesre vasalt ruhában, és olyan merev tekintettel, hogy Harry is megirigyelhetné őket.
Kissé sietősre veszek a lépteimet, hogy mielőbb a hajó, remélhetőleg hűs fedélzetére léphessek. Harry megáll előttük, és engem is arra kényszerít. Látom, hogy a borostás arcán egy mosoly árnyéka suhan át. Direkt csinálja, tudja, hogy mennyire is égeti a beton a talpamat.
- Ma a hölgy is velünk tart az útra. Minden kérésének tegyenek eleget.
Égnek emelem a designer napszemüvegem mögött a szemeimet, és ott hagyom Harryt. Udvariatlan vagyok? Igen. Neveletlen? Nem. Nem bírom a bájolgását? A képébe mártanám olykor az öklömet.
- Örülök a találkozásnak – ennyire telik tőlem és egy mosoly, aztán már fellépek a víz felszínén ringatózó hajó fedélzetére. Már is megkönnyebbülök, és az árnyékba sietek. Csak egy ágynak a gondolata, ami jelenleg vonzza minden pocikámat, de kétlem, hogy hamar álomra hajthatom a fejemet.
Harry követ, mögötte pedig mindenki más is csatlakozik a hajó fedélzetéhez. Ismételten megragad, én pedig úgy nézek rá, lekapva a szemüvegemet, hogy a tekintetemmel fel tudnám pofozni.
- Ne szorongass minden percben – sziszegem a szemei közé nézve. Nagyot nyel, szinte már hallom is. Megvárja amíg a személyzet elmegy, és Eric és Raul elhagyják a hajót végül.
- Megszorongatnálak, de azt nem köszönnéd meg – a fogai között szűri a szavakat, amelyek úgy csattannak az arcomba, mint egy határozott fenyegetés. – Nem vagyok úriember.
Ennek a kijelentésének ellentétéként még is elenged, a cipőimet a sarokba hajítja és magamra hagy. A hajóhídra megy én pedig a jacht gyomrát veszem célba. Bár hatalmas méretekkel rendelkezik ez az úszó csoda, még sem hiszem, hogy elvésznék a gyomrában.
Végig sétálva a hosszú folyosón, meg is találom a hűs helyiséget, amelyből még egy fürdő is nyílik. A ruhám a földre kerül, én pedig a hideg zuhany alá. A szükséges időt töltöm a vízsugár alatt, amely megtisztít és egyszerre hűt le. Az első fiókot rántom fel, ami a kezem ügyébe kerül, s egy pamut pólót fel is kapok belőle. Oldalt megpillantok egy táskát, ami eddig nem volt itt. Felnyitva hamar tudatosul bennem, hogy pár ruhadarab van benne a számomra. Mindössze bugyit veszek magamhoz és bújok bele, aztán már az ágyban is vagyok, hogy kipihenjem az utazás és a tegnap esti parti fáradalmait, amelyet Harry zúdított rám.
Összerezzenek, s felijedek egy hangos zajra. Pár pillanatig tart, amíg teljesen magamhoz térek és tudatosul bennem, hogy már a nyílt vízen lehetünk. Kimászom a selyem takarók közül és a fedélzet irányába indulok, ám megdermedek a hang ismétlődését követően. Fegyver dördülése olyan erősen hasít a tudatómban, hogy ezerféle forgatókönyv is lepereg előttem, ám lábaimat további léptekre ösztönzőm. Csupasz talpaim csattognak a fedélzet felületén, a hajamat felkapja a szél, és a felsőm anyaga alá is igyekszik alákapni, kevesebb sikerrel.
Teljesen az emeletre megyek, ahol megnyugvásomra meglátom Harryt Eric és Raul társaságában. Ám a lábaim megérintve az utolsó fokot, meg is dermedek. A látvány, ami elém tárul teljesen a képzeleteimet is túlszárnyalja. Torkomon akad a szó, amely eleinte igyekezett elhagyni a számat.
- Mi a fene történik itt?
Mindenki felém kapja a fejét, Harry pedig elborzadt tekintettel indul meg az irányomba, mire int a többieknek, akik nem foglalkozva velem teszik a dolgukat. Harryn pár fröccsent vércsepp található, és a hideg is kiráz annak a gondolatától, hogy az az anyag velem érintkezzen. Bár nem ő húzta meg a ravaszt, de az utasítást ő adta ki.
- Az a férfi gyerekeket rabolt el, erőszakolt meg, családokat tett tönkre – kérdés nélkül kezdi el sorolni Harry az indokot.
- Ne gyere a közelembe – emelem fel a kezeimet és hátrálni kezdek. – Hozzám ne érj bassza meg!
- Bébi.
- Bébi? – köpőm a szót és tovább hátrálok. – Te csak ne nevezz engem bébinek! Azt hitted, hogy nem tűnik fel, ha valakit agyonlősz a fedélzeten? – felkapom a fejemet a csobbanás hangjára, és Harry háta mögött látom, hogy a test volt, s nincs. – Ez egy kibaszott rossz vicc, ugye?
Szinte már kiáltozom. A nyílt tengeren vagyunk. Amerre a szem ellát mindössze víz, víz, és még több víz. Habos hullámok, és még ki tudja, hogy mi van a mélyégben. Felfordul a gyomrom. A vér, ami a hófehér fedélzetet színezi, szinte az orromba kúszik a fémes szaga. Tudom, hogy lehetetlenség, és már beképzelem magamnak, de úgy érzem, hogy hányni fogok.
- Ne lépj hátra! – nyújtja felém a kezét Harry, ami teljesen tisztának tűnik, ám így se ragadok meg azt. – Gyere ide hozzám.
- Vidd innen a mocskos kezedet. Basszus! Megőrültetek? Komolyan, ezt így itt? Előttem?
- Máskor nem így intézem, de gyere ide hozzám most.
- Máskor? Úr isten, Harry! Hallod magad?
- Ne kelljen még egyszer mondanom! – már parancsoló a hangja. – Gyere ide hozzám! Lépj el a korláttól.
- Ne parancsolgass nekem – markolom meg a korlátot hevesen. – Felfordul a gyomrom.
Már Raul és Eric is a kettősünket figyelik, de én csak Harryre koncentrálok, aki ismételten megindul az irányomba, én pedig megcsúszva fedélzet nedves felületén sikítva fordulok át a korláton, és csapódom a sós víz habos hullámai közé. Érzem, ahogy a víz a számban, a szememben, mindenhol ott van. Kezeim csapkodnak mindenfelé, a lábaim össze-vissza járnak, s úgy érzem, mintha valami meg is érintené, amire még jobban bepánikolok, ha az lehetséges. Foltokat látok, a só csípi a szemeimet, és úgy érzem, hogy a tüdömbe is beférkőzött már.
Valami megragadja a derekam, és a felszín irányába ránt, ahol köhögések közepette, a szemhéjaimat szorosan lehunyva igyekszem a lélegzetemet normalizálni, ami meglehetősen nehezemre esik. Az ájulás szélén állok, csak a víz hangja tölti meg a füleimet, a mellkasom szomjasan kapkodja az oxigént, engem pedig a váratlan rémület teljesen maga alá temet.
Arra eszmélek, hogy Harry fölöttem van, és az ujjai az állkapcsomat szorítják. Heves köhögésbe kezdek, mire oldalra fordítja a fejemet, s úgy érzem, hogy a tüdöm teljesen megkönnyebbül. Visszahanyatlom, és a tekintetem találkozik Harryével. Róla a vízcseppek rám esnek, mire a hajába túr és távolabb húzódik. Szinte kapkodom a levegőt, ujjaim az övére találnak. Szavak helyett érintéssel fejezem ki neki, hogy megmentette az életemet. Ha nem itt feküdnék, még nevetnék is a helyzet abszurditásán. Valakinek elvette, míg az enyémet megmentette. Olyan egyszerűen dönt, hogy már fáj belegondolni, hogy akár engem is hagyhatott volna odavészni. A másik ember sorsára jutni, akit a halak lakmároznak majd fel.
Aggodalom csillogását vélem felfedezni a szemeiben, melyek aggodalommal keverednek. Nem szól, mindössze felnyalábol és elindul velem. Eric és Raul tűnik fel homályosan a látóteremben, mire még jobban kitisztulnak ködös gondolataim.
- Tegyél le – mormogom Harry mellkasában, és lábaimat mozgásra késztetem, ezzel is a tudtára adva, hogy a saját lábaimra szeretnék állni. Messze tőle, és a véres kezétől.
- Fejezd be a makacskodást. Elég volt mára.
Úgy veti oda, mintha annyira nehezére esett volna utánam ugrania. Vagy mintha éppen jókedvemből vetettem volna le magamat több méter magasról a vízbe. Ha nem ölt volna meg valakit a füleim, s szemeim láttára nem tűntették volna el a holttestek, nem akadtam volna így ki. Nehogy még engem próbáljon meg hibáztatni, mert nem fogja zsebre tenni a következő napokat.
- Ne hidd, hogy mindenkit uralhatsz.
Szemei megtalálják az enyémet, ahogyan a lépcsőn halad le a hálókabin irányába. A helyiségbe megérkezve letesz a lábaimra, én pedig az ágy széléra rogyok, mint egy rongybaba. Lehúzza rólam a nedves anyagot, majd a saját inge is lekerül. Aztán a nadrágja követi, és már mindössze egy bokszeralsóban áll előttem, ami hasonlóan nedvesen tapad izmos combjaira, s még csodálatosabban megmutatja tekintélyes farkának vonulatát.
Elkapom a tekintetem, amint észreveszi, hogy őt vizslatom szinte már pofátlanul, kiéhezetten. Hajam a melleimre hullik, és hirtelen fázni kezem a légkondicionálónak köszönhetően. Lábaimat felhúzom az ágyat körülvevő puha, bőrrel bevont keret részre, és a felsőtestemhez szorítom.
Szemeim sarkából látom, hogy megszabadul a fekete alsótól is, és már gyönyörű csupaszságában mérgelődik a szoba kárpitozott felületén. Hajába túr.
- Máskor ez nem fog megtörténni – jelenti ki határozottan, ahogyan a szemközti komódnak támaszkodik. Izmai megfeszülnek, farka úgy büszkélkedik a combjai között, mintha róla lenne szó.
Nagyot nyelek.
Térj észhez kislány!
- Hogy megölsz valakit vagy, hogy a vízbe esem és utánam ugrasz?
Megfeszül az állkapcsa. Oldalra néz, ki a kabin ablakán.
- Soha nem fogom hagyni, hogy bántódásod essen – jelenti ki határozottan. – Mindig utánad fogok ugrani.
Felállo, és közelebb merészkedem hozzá. Tekintetünk egymásét ejti rabul, és a hideg végigfut a testemen.
- Lehetséges, hogy nem lesz lehetőséged. Ahogyan te is megölted azt az embert, úgy a te ellenségeid csinálhatnak ki engem – sziszegem az arcába. – Nem fogsz mindig mellettem állni, és megvédeni. Nem egy kalitkába zárt madár vagyok.
- Pedig odavaló lennél. Egy gyémántokkal kirakott kalitkába, ahonnan akkor engednélek szabadon, ha tudnál vigyázni az éles nyelvedre.
Közelebb lép. Felém magasodik, s lenéz rám. Állom a tekintetét, nem hátrálok meg. Eddig sem tettem, most sem fogom.
- Köszönöm, hogy megmentetted az életem, de ennek ellenére, még mindig nem vagyok egy tárgy, ami a mocskos fantáziádat szolgálja.
- Igazán befejezhetted volna a mondandódat a köszönöm résznél – lép közelebb, míg én hátrébb. Ismét elkezdődik a játék kettőnk között. Nem érzem energikusan magamat, de soha nem hagynám neki, hogy fölénybe kerüljön, s igaza legyen. – Egy úrihölgy hagyná, hogy a tenyeremen hordozzam. Nem hadakozna velem.
- Egy úrihölgy lehet – nevetek fel. – De te sem vagy egy úriember.
- Érted megtanulnám, hogyan is csináljam jól.
Lábaim megremegnek a mondatát hallva. Az ágy széle a térdhajlatomba vág, mire összecsuklóm és visszahuppanok a fenekemre. Még nagyobb a fölény, amit szerzett, még sem adom meg magamat neki. Farka az arcomban, de én csak a szemei közé nézek. Kidolgozott felsőteste, a tetoválásokkal borítva teljesen megbabonáz. Ezzel ő is tisztában van, és ezt teljesen ki is használja.
- Taníts. Mutasd meg, hogy milyen is egy úriember, akivé válhatok. Melletted.
Államat az ujjai közé csípi, ujja a számon szánt végig, míg nyelvem hegyével az ujjbegyét megnyalom. A só íze ismételten a számba jut, de ezennel nem bánom. Mellkasom sűrűn emelkedik, a vérem a fülembe zúg, míg ujjaim a feszes combján haladnak végig, egészen a farnszőrzetén át a farkáig. Nagyot nyel az érintésem nyomán, én pedig közelebb hajolok és a nyelvemmel végig szántok a hosszán.
- Ne játszadozz velem – hal el a hangja, ahogyan az ajkaim a farka köré záródnak.
Keze megtalálja az utat a hajamba, és keményen meg is ragadja. Elkezdi a tempót diktálni, és nem finomkodva a torkomig le is nyomja magát. Ujjaim belemarnak a seggébe, a tekintetemet foglyul ejti, és eléri, hogy nagy hévvel szopjam. Hátravetett fejjel engedi el magát teljesen, még is megmarad a személynek, aki teljesen kontroll alatt tart mindent.
Kirántja a számból magát és csak engem néz. Megtöröli a számat, én pedig az ujját nyalom végig. Taszít rajtam egyet hátrafelé, a térdhajlatomat megragadva visszaránt magához. Szinte már tálcán kínál fel magának. A bugyit lehúzza rólam, s nem várva, már is nyelvével végigszánt rajtam, szája rátapad szeméremdombomra, én pedig szemhéjaimat leszorítva elvesztem a maradék eszemet is, ami még a földön tart. Combomba mar, szája csókól, szív, harap, szemei pedig mindvégig rajtam. Hátam ívben feszül meg, s lepillantok a széttárt lábaim közé, sikeresen megpillantva a zöld szempárt, amely minden mozzanatomat lesi. Nyála engem ér el, aztán ismételten szája rajtam, nyelve bennem. Visszahanyatlok a szatén lepedőre és igyekszem a lélegzetemet egyenletessé tenni.
Felmászik hozzám, testemen felcsókolja magát, nedves helyeket hagyva, lenyalva a tenger sóját a testemről. Lábamat széjjelebb tárja és belém is csúszik. A hátam ívben hajlik meg, a melleim a mellkasának nyomódnak, a szemeim fennakadnak, és arra tudok koncentrálni, hogy már is sebes tempót kezd el diktálni. Körmeim a hátát karcolják végig, a fenekét erősen megmarkolják, a szája a számra talál, a nyelve a nyelvemre, melyen megérzem a saját édesen-sós ízemet. Felnyögök az ajkai közé, mire csavar a csípőjén egyet, és ujjait az enyéimmel fonja egybe. Szája a mellemre talál, míg egyik kezét a másikra szorítja, s nekik is kellő figyelmet szentel nedves csókokkal kényeztetve azokat. Tekintetünk egybekapcsolódik, lábaimat feljebb húzom a derekán, és teljesen alárendelem magam a heves élvezetnek, amelyet cseppet sem úriemberként nyújt.
Elemelem a poharamat az asztalomról, és úgy érzem, hogy a jeges frissítő végig gördülve a torkomon visszaránt kissé a jelenbe a laptopom, a karaktereim világából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.