Yara
Viharos az éjszaka, a hóvihar tombol odakinn, ám a jelenlévőket semmi sem érdekli, csak a torkukon legördülő alkohol, a hangos zene, és az izzadt, egymáshoz simuló testek. Magamhoz veszek egy italt, miután a kabátomat ledobom az egyik szobába, melyet erre jelöltek ki. A sör keserű, nem éppen a kedvenc italom, de megteszi annak, hogy valami legyen a kezemben és olykor belekortyoljak.
- Végre, azt hittem otthon fogsz megszottyadni - Jack jelenik meg mellettem enyhén spicces állapotban. - Ha tovább kell néznem Milo seggét, oda megyek és...
- Már régen ezt kellett volna tenned.
Az említett személyt keresem a tekintetemmel, és nem is tart olyan sokáig megtalálni, mert a nők úgy rajongják körbe, mintha muszáj volna nekik.
- Még mindig a puncit szereti - veti oda és beleiszik az italába.
- Hidd annál többször kacsintgat feléd, hogy kirázólagos legyen.
- Ne baszakodj az agyammal - nyög fel.
- Hé, kislány - Grace csapódik nekem. - Végre, nem csak nekem kell hallgatnom a hisztijét. Na mindegy is. Axel kibaszottul kiborított.
- A bátyád mindenkit kiborít, amikor kinyitja a száját, akkora egy paraszt - sziszegi Jack.
Keresem Axelt, de nagyon nehéz megtalálni, annak ellenére, hogy tudom valahol a táncolók tömegének szélén találhatom csak meg.
- Egészen addig nem volt az, amíg nem pattintott le, hogy nem érdekli a farkad - emeli égnek a tekintetét Grace. - Violet teljesen rá van tapadva és nem bírom. Nem akarom, hogy a bátyjám megfarkalja.
- Ezt senki nem használja már Grace.
- Jack, kuss már, krízis van.
Megtalálom a két barátom civakodása kereszttüzében az említett személyt, aki egy kanapén ül a sleppjével és a lánnyal, aki olyan erősen igyekszik kiszedni a nadrágból azt a farkat.
- Ugye tudod, hogy az az ő döntése? Öt évvel idősebb nálad, azt csinál amit akar. Egyértelműen nem tőled fog engedélyt kérni. - mondom, de a szemeimet nem veszem le Axelről, aki elkapja a tekintetem és fogva tartja, miközben a keze Violet seggét markolja.
- Kibaszottul bosszantóak vagytok!
- Szerintem az én problémám előrébb való - karolja át a vállamat Jack.
- Szerintem pedig keress valaki, aki leszop és nyugodj le.
- Udvariatlan vagy - szisszen fel.
- Zsong a fejem tőletek - iszok a sörbe, ami remélem, hogy tompítja ezt a kettőt mellettem. - Kiugrom a mosdóba.
Ezzel otthagyom a kettő zsörtölődő barátomat és az épület hátuljába indulok. El megyek a kanapé mellett, és végig egymást szemeibe nézünk. Axel elengedi a segget, amit eddig fogott, és ekkor veszem el a pillantásomat róla. Leteszem az italomat egy asztalra, és beállok a sorba. Meglepő módon kígyózik a sor. A falnak döntöm a fejemet, és lehunyom a szemhéjam. Szétmegy a fejem, nem volt kedvem jönni, nem is értem miért győztem meg magam, hogy itt kell lennem.
Megragadja valaki a kezemet és húzni kezd, mire kipattannak a szemeim és Axel tarkójával találom szemben magam. Szorosan fog, ujjaink egybefonódnak, én pedig igyekszem tartani vele a lépést, ami nagyon is nehéz.
- Mit művelsz? - szorítom meg a kezét, de semmi reakció.
Egy fényképfülkéhez vezet, ahova beránt, és ránk húzza a függönyt. Leültet, a lábaimat széttolja, közéjük férkőzik és onnan néz fel rám.
- Oda kellett volna jönnöd, és üdvözölni.
- Üdvözölni? - vigyorodom el. - Axel, elment az eszed? A húgod, ha ezt megtudja megöl.
- Őszintén leszarom, hogy Grace mit gondol - mordul fel, és feltolja a szoknyámat.
Megragadom a kezeit, ahogyan a húsomba marnak az ujjai. Farkasszemet nézünk egymással, és a sötétség teljesen ellepi az agyát. Félre tolja a bugyimat teljesen leszarva, hogy mit is akarok és olyan mélyen csókol meg, hogy beleremegek. Hátra dőlök, a kezem már a tarkóján pihen, a nyelve pedig bennem.
Hatalmas villanás, egymást követik egymást, de a szemeimet nem tudom kinyitni csak a mély nyalásoknak, fogak karcolásának tudom átadni magam.
Felijedek.
A sötétség csendesen, hasogató fejfájással társulva ölel körbe. A szívem hevesen dobban és nem segít rajta, amikor hangos csattanás szűrődik be odakintről. Bár az ablak csukva van, de tökéletesen behallatszanak az erősebb hangok.
Összerezzenek. Oldalra pillantok, Grace mélyen alszik mellettem. Teljesen el van terülve, a smink el van kenődve az arcán, amelynek tudom, hogy nem fog örülni, amikor magához tér. Ágyneműjének anyaga kemény bizonyítékot ad neki az előző éjszakáról, ha éppen nem lenne neki majd elég a rosszulléte. Erős alkohol szagot áraszt magából, amelyet valószínűleg rajtam is lehet érezni.
Próbálom megszerezni az emlékeimet, hogy miként is jutottam ide, de valószínű a heves orgazmusok közepette elveszett valahol az ép eszem. Axel olyan hevesen falt fel, hogy szétrobbantotta az egész lényemet. Az éjszaka folyamán folyamat a nyomban volt, még azután is, hogy becserkészett. Lábaim remegtek utána, míg a fényképeket, melyeket készített a farzsebembe csúsztatta, míg egyet magának tett el.
Kimászom a vastag takaró alól, a talpam a szőrős szőnyegéhez ér, mely elnyeli a lépéseim halk zaját. Az ablakhoz lépek, a hátsó udvar sötétségét bámulom, míg a tekintetem meg nem akad a pajtából enyhe kiszűrődő fényre. Egy mozgó árnyat veszek észre az épület tövében, mire jobban összpontosítok, és Axel pillantom meg, amint egy állatot cipel az épületbe. Egy farmer és egy bakancs mindössze, amit visel, míg az állatot a hóban húzza. Véres nyom követi minden léptét, mire megborzongok. Tudom, hogy éjszaka nehezen alszik, és olykor az erdő mélyére merészkedik, de így látni őt teljesen más élmény, mint csak a szóbeszédnek hinni. Berúgja az ajtót és eltűnik a fa épület falai között.
Hátra pillantok a barátnőmre, aki halkan szuszog, majd döntést hozok és az ajtó felé igyekszem, miközben felkapom a ruháimat. Elhagyom a szobát, magam mögött halkan csukom be az ajtót, és leosonok a lépcsőn. Belebújok a csizmámba, majd a kabátomat is leakasztom. A hátsó ajtóhoz megyek, amelyet könnyedén húzok el, és a hideg elől a kezemet a kabátom zsebébe süllyesztem. Ki is húzom a jobbomat, és emlékek árasztják el az agyamat, ahogyan a fotókra pillantok, amin én látszom, miközben Axel nyelve gyötört a fotófülkében. Neki éppen csak a feje teteje látszik, ahogyan az ujjaim a feje bőrébe mélyednek, vagy éppen a haját tépem, de az én arcom mindent elmond.
A hó ropogására leszek figyelmes, de mielőtt felkiálthatnék, egy tenyér tapad a számra. Erős mellkashoz simul a hátam, a talpam elszakad a talajtól és erős kézzel tart meg. Axel. Tudom, hogy ő az, bár ennek ellenére is a szívem a torkomban dobban, és. farészt hozta rám. A fénybe megyünk, mögöttünk a pajta ajtaja bevágódik. Érzem, hogy valami az arcomra ragad, ahogy elenged, a kezemből kiveszi a képet és az asztalra teszi, melyen a tetem hever. Vére a földre folyik, a gyomrom pedig felfordul.
- Majdnem megállt a szívem!
- Éppen ellenkezőleg, nem igaz? - dönti oldalra a fejét és úgy méreget eszelősen.
- Mit művelsz? - pillantok körbe, minden vörös.
A vér fémes szaga úgy árasztja el a helyiséget, hogy bensőmben teljesen megborzongok tőle. Mintha, egy gyilkosság élő helyszínére érkeztem meg volna, amely valójában igaz is. De megrettent, elborzaszt és csak a torkomban lüktető szívemre tudok koncentrálni, ahogy a gyér fényben a helyiséget körbeszemlélek.
Axel féloldalas mosolyra húzza a száját, félmeztelen. Egy farmer és nehéz bakancs van rajta még mindig. Egy eszelős, egy kibaszott eszelős. Közelebb lép, letolja rólam a kabátot, amely a földre esik. Arca az enyémhez hajol, és amikor a nyelvét végig húzza a számon, akkor jövök rá, hogy a kezéről rám került vért nyalja le.
Megborzongok.
Egész testemben remegek, a lábaim gyökeret eresztettek és nem tudok az érintése alól kibújni.
Talán nem is akarok.
Még többre vágyom.
- Beteg vagy.
- Lehetséges. A te beteged.
Hevesen a szám után kap és olyan mélyen csókol meg, hogy a lábujjaim begörbülnek. A kezem marja a fedetlen felkarját, majd a nyakát míg a tarkóján, a nedves hajába nem tűnnek el. Nyelve felfal, fogai marcangolnak. A levegőt teljesen kiszívja a tüdőmből és a a testéhez szorít.
- Érezni akarom a bőröd - morogja a számba a szavakat, míg a kabátomat szinte szaggatja rólam.
Segítek neki, és a földre hull a ruha, míg lassan minden más ruhámtól megszabadít. A hűvös megcsapja a testem, a mellbimbóim, melyek amúgy is már könyörögtek több figyelemért, melyet Axel meg is ad. Nyelvével megpöcköli, majd a fogaival kezdi el gyötörni. Megragadja a csípőmet és a fa asztalra ültet, a megkínzott állat mellé. Nyöszörgök, és elhúzódom a vértől, de olyan erősen tart, hogy nincs esélyem.
- Axel.
- Őzike?
- Tiszta nedves vagyok.
Lenyúl a lábaim közé, és a bugyim alá csúsztatja a kezét és megmarkolja a puncimat. Felmordul.
- Vér, véres.
Felemelem a kezemet, és arca elé tartom. Mocskos mosoly játszik ajkain, a nyelve pedig végigszáguld a kezem felületén, hezitálás nélkül a szám után kap és keményen csókol meg. Felfordul a gyomrom, de olyan gyorsan tűnik el az érzés, ahogy jött. Olyan hévvel csókol, hogy csak sodródni tudok az árral. Hallom a sliccének hangját, a kezem kinyúl, feszes hasán végigszaladnak az ujjaim, délre haladva, míg. kezem a farmer fém cipzárjának nyomódik. Alsónadrágot nem visel.
Elszakadok a falánk szájától, mire megmordul. Lenéz kettőnk közé, ahogy a farka köré fonódnak az ujjaim, kiszabadatva a farmerje szorításából. Homlokát az enyémének dönti.
Felszisszen.
Az előváladékot elkenem rajta, majd az ujjamat a számhoz emelem. Kidugja a nyelvét az ajkai között, tekintete el van borulva. Megragad. Megperdít a tengelyem körül. Újra meglátom az elejtett állatot, és egy öklendezés is felmorajlik bennem. Axel ujjai a nyakára fonódnak, míg merev farka a fenekemnek feszül.
- Csak rám figyelj - ezzel benyomul a puncimba. - Csak érezz. Ő egy elejtett vad - heves csípőmozdulat. - Olyan, mint te nekem. Az én kis őzikém, aki kitárulkozik nekem.
Felteszem az egyik lábam az asztalra magam mellé, hogy még mélyebbre tudjon hatol. Homlokom a fára esik, kapkodom a levegőt, míg ő keményen kezd el dugni.
- Ez az kicsikém - csókol a lapockáim közé. - Csodásan fogadsz magadba. Csillog a bőröd. - ujja valamit rajzolni kezd, majd a nyelvét érzem ugyan azon a vonal. - Imádom a tested.
Felránt, megfordít, a szája az enyémen csattan, de elszakadok tőle, térde rogyok és a számba veszem, míg az agyamat teljesen el nem borítja a köd, ahogy az ízeink kavalkádja a nyelvemen érződik. Az állam alá nyúl, kicsúszik a számból, és felkap az ölébe.
- Finomak vagyunk, igaz, kicsikém?
Nyelvem a szájába dugom, hogy ő is kaphasson egy kis kóstolót. Leül egy ütött-kopott kanapéra, amelyet már régen megviselt az idő, a környezet és a bánásmód.
- Lovagolj meg, kicsikém.
