only you can call me trashy in my black Prada dress

 Linnea

Remegnek a lábaim, ahogyan a lépcső felé indulok, Utálom az egészet, egyáltalán nincs kedvem ehhez az estéhez, és Beau ezt pontosan tudja. Még is újra, s újra rákényszeríti erre az egész szarságra. Bájolgás követi a másikat, az erőltetett mosolyok, és a mellette, a teréhez simuló vonaglásaim. Egy kirakatbábu vagyok a számára, akit úgy mutogat, ahogy csak a kedve tartja. Egyáltalán nem elegáns módon, cipőimet a kezembe tartva megyek le a lépcsőn, amely végén Beau áll, telefonál. Amint rám emeli azt a barna tekintetét, már is gyomrom összeugrik. Ráncok jelennek meg a homlokán, arca komor, ez nem változik, csupán a harag árnyéka vonul át rajta. Amint meglátja a kezemben a cipőimet, a pucér lábamra téved a tekintete, amely a fekete szatén ruha felsliccelésének köszönhetően jobban megmutatkozik. Újra végigvezeti rajtam a tekintetét, a szatén Prada ruha felizzik a pillantása alatt, annak ellenére, hogy olyan megvetés tükröződik a szemeiben, hogy hangosan kiáltanék fel.

Bassza meg.

Megszakítja a hívást, anélkül, hogy búcsút mondana. Soha sem volt szívbajos, de eddig még egyszer sem szakított meg hívást miattam. Éppen inkább ellenkezőleg. Húzza az időt, csak velem ne kelljen szót váltania.

Folytonos elégtelensége teljesen kicsinál, és ordítanék. Kikelnék magamból, hogy engedjen el, hogy fordítson nekem hátat, és az utjaink soha többé ne keresztezzék egymást.

Ismeretlen találkozik a tekintetünk, miközben a kezemhez nyúl, kiveszi a cipőket a kezemből, s letérdel előttem. Meglepődöm, ahogy meztelen lábamat felemeli.

- Erre semmi szükség.

Néma, válaszra se méltat, közben fel adja a lábamra az egyik, majd a másik cipőmet. A frissen pedikűrözött lábujjaimat megmozgatom, ahogy a helyükre kerülnek, és a pánt fölöttük átöleli a lábfejemet. Végigsimít a szabad bőrfelületen, éppen csak egy kicsit, és el is kapja a kezét. Felegyenesedik, megigazítja a zakóját és elindul a monumentális kúriája bejárata felé. Mély levegőt veszek, követem. Arra esélyem sincs, hogy hozzám érjen és kivezessen az autóhoz. Az ajtóban érem utol, ahogy tartja nekem az ajtót, s maga elé enged. Az autó már vár ránk, Frank mellette áll, és kitárja az ajtaját. Beszállok, a bőrbe simulok, közben keresztbe teszem a lábaimat, a sliccelésnek köszönhetően feltárul a combom. Nem szándékosan mutogatom, bár érdekesen mérem fel, hogy Beau tekintete rajtam kalandozik. Nagyot nyel, és hallom, hogy mélyen magába szívja a levegőt. Előveszi a telefonját, ami mindig a kezében van, amikor. a közelében vagyok.

- Nem kell gyűlölnünk egymást - vetem oda neki, mire felemeli a tekintetét, és végre az enyéimbe néz. 

- Erős kifejezés - morogja az orra alatt és vissza is vezeti a figyelmét a telefonjára. - Gyűlölsz?

- Gyűlölnöm kellene.

Elfordulok tőle, és az éjszakai fényeket figyelem, ahogyan elsuhan mellettünk a perzselő város. A korombeli lányok vidáman flörtölnek férfiakkal, míg én velük ellentétben ehhez a tuskóhoz vagyok kötve. A nehéz gyűrűt, amely az ujjamon pihen már túl hosszú ideje, megforgatom. Beau kezére nézek, melyen a karikagyűrű pihen. Megfogom a kezét, mire rám kapja a fejét. Megforgatom az ujján pihenő ékszert, mire elkapja a kezét, mintha az érintésem fájdalmat okozna neki.

- Már hozzád se érhetek?

- Dolgozom.

- Mindig dolgozol. Mindig rohansz. Mindig edzel. Egyéb kifogásod nem akad még?

Úgy néz rám, mint a véreskésre. Ha nem a felesége lennék valószínű, hogy már megfojtott volna egy éjszaka során, de valójában ez az eshetőség sincs kizárva soha. 

Beau

Hosszú az este, és az ilyen események nem éppen tartoznak a kedvenceim közé. A családi bájolgás émelyítő, főleg, hogy a feleségem annyira jól kijön az anyámmal. Olykor felénk pillantanak és tudom, hogy úgy se mondana neki semmit a négy fal közötti kapcsolatunkról, még is úgy érzem, hogy rólam beszélnek. 

- Valószínű arról beszélnek, hogy mikor ejted teherbe - nyújt egy italt át Hux.

- Elégedjen meg anyám, hogy végre bekötötték a fejed, és ne az én spermáim munkájával foglalkozzon.

Hux felnevet, mire felhívja a figyelmét az öcsénknek, aki csatlakozik hozzánk. 

- Miből hagytok ki?

- Nem a te kis szűz füleidnek való ez a beszélgetés - Leo erre Hux vállába bokszol. - Ne legyél pöcs.

- Lina amúgy aggodalmát fejezte ki. Nem mesélt, amolyan sógornői lojalitás vagy mi a fasz, de aggódik értetek.

A testvéreimre nézek, akik aggódva néznek rám. Nem beszéltem nekik soha, és nem most fogom ezt elkezdeni.

- Hullámvölgyben vagyunk.

- Azt beszélik, hogy külön szobában alszotok - Leo rántja meg a vállát, úgy közli ezt, mintha arról beszélne, hogy a nap ma is felkelt.

- Kik beszélik? - mordulok fel. 

Na nem azért, mert nem igaz. Hanem még is ki a faszom jutatta ki ezt az információt, főleg, hogy ezt Leotól hallom vissza. Feszengeni kezdek. Utálom az életem ezen részét megbeszélni bárkivel is, még ha a saját véreimről is van szó, akikkel felnőttem. 

- Loretta mesélte.

- A húgunk? - Hux röhög fel. - Még is honnan tudná?

- Loretta mindig fecseg - vetem oda félvállról, nem mintha nem dühítene a dolog. - Különben is, honnan tudná, hogy a feleségemmel miként is alszom?

- Elvileg Linnea mondta neki - Hux és én is Leora nézünk, aki felemeli védekezően a kezét. - Ne a hírvivőt lőjétek le, bassza meg.

- Senkinek nincsen kibaszott magánélete, hogy az enyémmel foglalkozik? - hajtom fel az italom, és az arra járó pincértől még egyet elemelek. A feleségemre nézek, aki mosolyog, és valóban jól éri magát anyám és a húgom társaságában. Egy pezsgőt szorongat, olykor belekortyol, de nem viszi túlzásba. Velem ellentétben, aki már a többedik italát húzza le. Észnél kell maradnom.

- Milyen hullámvölgyről beszélünk különben? - Hux vonja magára a figyelmem. 

- Volt egy nézeteltérésünk.

- És már is külön alszotok? Biztos nem engedném el magam mellől Heidit.

- Nem mondtam, hogy külön alszunk.

- De nem is cáfoltad - Leo mutat rá.

- Hagyjatok már lógva.

- Én csak azt mondom, ha ilyen nő lenne mellettem, biztos, hogy a farkam minden este benne lenne, és ki...

- Szerintem vegyél vissza a lendületből öcskös, mielőtt képen töröllek - vetem neki oda. 

- Ez csak elmélet - vereget vállon. - Nem csapom le a feleséged a kezedről és tiszteletlen sem leszek.

- Azzal már elkéstél - ért egyet velem Hux. - Mindenesetre itt vagyunk, ha kell valami.

- Kösz.

Ott hagyom őket. Már későre jár, és ha ezek a pletykák terjengenek, melyeknek meglehetősen van igazságalapja, jobb ha elhúzunk innen. Nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak. Megtettük a tiszteletünket, itt voltunk órákat, ideje távoznunk.

Anyámhoz lépek, arcon csókolom. 

- Anya, remélem, hogy nem kergetted az őrületbe a feleségem.

- Feleséged? - szisszen fel Loretta, mire szúrós szemmel nézek rá.

- Igen kishúgom, a feleségem - lépek a nő mellé, akinek fogadalmat tettem hónapokkal ezelőtt. - Ideje hazavinnem a feleségem.

- Még olyan fiatal az idő Beau - Anyám ragadja meg a kezemet. - Amúgy is arról beszéltünk, hogy ideje lenne mézeshetekre mennetek. Folyamatosan csak a munka körül jár az eszed. Ez a szép nő nem sokáig fogja elviselni a komor, unalmas képedet.

Oh, anyám, ha tudnád.

- Sok a munka, jelenleg nem engedhetem meg magamnak.

- Az unokákról ne is beszéljünk - nevet fel anyám. - Lassan már dédanya szerep illene rám.

- Fiatal vagy még - bókolok, tényleg csodásan néz ki anyánk. - És szeretném a feleségemet egy ideig magam élvezni.

A húgom felnevet, majd hátat fordít és ott hagy bennünket. Kibaszottul elpattanok.

- Valóban mennünk kell - fogja meg a kezemet Linnea. - De örülök, hogy ennyit beszélgettünk, és a jövőhéttel kapcsolatban pedig hívlak.

- Mindenképpen kincsem - lép közelebb anyám, hogy megölelje a nőmet. - Te pedig vigyázz rá, értékes kislány - ezzel hozzám hajol, csókot hint arcomra.

- Induljunk.

A kivilágított előkertbe megyünk, ahol vár már az autónk. Csendben tesszük meg az utat, ujjaink egybefonódnak, és olyan erősen fogom a kezét, hogy szinte már félő, összeroppantom a csontjait. A düh tombol bennem. Kitárom az ajtót Linnea előtt, aki beül az autóba, és kissé ingerültebben csukom be utána az ajtót.

A picsába.

Miért kell mindennek elbaszódnia?

Éjszaka van, a ház sötétségbe van borulva, ahogyan az elmém is. Hazafelé csendes volt az út, mert tudtam, ha megszólalok, ott kő kövön nem maradt volna. Érezte a feszültséget Linnea is mert most semmivel sem próbálkozott. Kifelé bámulta az utat, és amint a házhoz értünk felrántotta az ajtót, és a magas szandáljában úgy szaladt át a kavicsos úton, mintha meg akartam volna ölni. Rendben, lehet, hogy nem sugalltam magamból bármiféle békét is, de talán idáig nem fajult a helyzet.

Hangokat hallok az emelet felől. Leteszem a poharamat és elindulok felfelé. Már órák teltek el mióta itthon vagyunk, de még mindig az ingben és öltönynadrágban vagyok. Az ingem bár ki van gombolva, és mezítláb vagyok, de többre nem telt tőlem.

A folyosóról nyíló ajtó a hatalmas teraszra tárva nyitva van. A hideg szellő megcsap és ahogy közelebb megyek, megpillantom a feleségemet, aki mindössze egy fekete falatnyi csipkét visel. A korlátnak támaszkodik, és bár semmit már nem látok egy formás seggen kívül, megköszörülöm a torkomat.

- Hűvös van az ilyen öltözékhez.

Megfordul. Kegyetlenül lassan kerül szembe velem. Nagyot nyelek, aki lassan közeledni kezd felém.

- Mit érdekel téged? - elcsuklik a hangja. 

Elmegy mellettem egyenesen a szobánkba, amiben hagytam már egy ideje. Túl sok ideje. 

Megragadom a kezét.

Találkozik a tekintetünk, majd tovább indul és követem a hálónkba, melybe egy ideje nem tettem be a lábamat. Csend ölel körbe bennünket, és szinte a heves lélegzetvételem veri a visszhangot a falakról, ahogy figyelem miként mászik fel a szatén ágyneműre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös a számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mennék utána tüstén, hogy eltemessem mélyen benne a farkam.

- Hozzád ért?

Megdermed, a szemeimbe néz.

- Tudod jól, hogy sose engedtem - határozottan állítja, sokadjára. De annyira az elmémbe égett a kép, hogy a karjában látom, hogy nem tudom kiverni onnan. - Az első pillanattól a tiéd voltam, és leszek.

Bólintok.

- Tárd szét a lábaid.

Cselekszik és úgy tárja szét előttem a lábait, mintha soha nem haragudtam volna rá. Készséges. Lenyúl a lába közé és simogatni kezdi magát. Figyelem minden mozzanatát, ahogy a falatnyi anyag alá csúszik a keze, ahogyan a mellét markolja meg. Nyöszörgései hangja betölti a teret.

- Nedves vagy?

- Neked - nyöszörög. - Miattad.

Tudja miként játszon az elmémmel, és ezt kibaszottal kicsinál. Hagyom, nem adok parancsot, csupán minden mozzanatát követem figyelmesen. Mint egy éhező tinédzser. Meg kell reguláznom magam, hogy ne ragadjam meg, és nyomjam a farkam a szájába, mert a mocsok sajog. Vágyakozik rá.

Hátat fordítok és elindulok kifelé, de éppen az ajtónál járok, amikor most ő ragadja meg a kezemet. Szembe fordulok vele. Kipirult arca néz velem szembe. Hónapok óta nem értem hozzá, míg előtte nem bírtam ki, hogy ne nyúljak hozzá. Éget az érintése.

Megragadom a kezét, de ahelyett, hogy eltaszítanám a nyelvemre csúsztatom a két ujját. Illata az orromba kúszik, az íze pedig elterjed a nyelvemen és ha eddig nem is gerjedtem volna be, most már nem tudom visszafogni magam.

Kiveszi az ujjait a számból és a szája kerül a keze helyére. Keményen csókol meg, úgy ahogyan a kapcsolatunk elején is faltuk egymást. A nyelve megtalálja az enyémet, és olyan kiéhezetten kapunk a másik után, hogy olykor a fogaink is összekoccannak. Hagyom, hogy ő irányítson, mert félek ha megragadom, és belétemetkezem túlságosan is korán lesz vége.

Közénk nyúl, kioldja a sliccem és az ágyra lök. Felmászik, nem szórakozik, nem húzza az időt. Becsúszik a keze a nadrágomba, és előveszi a farkamat, amely annyira készen áll rá. Heves, kiéhezett, és valószínű retteg, hogy itt hagyom. Eszem ágában sincs. Végigsimítom a combját, amely a csípőm körül van, egészen fel a derekán, míg meg nem ragadom a mellét. 

- Gyönyörűm.

Találkozik a tekintetünk, miközben a bugyijával küzd, de én egy egyszerű mozdulattal szakítom szét az anyagot.

- Hiányoztál - suttogja, de már a farkamat magába is vezeti. 

Egyszerre hagyja el a szánkat a megkönnyebbült nyögés. Elkezdi mozgatni a csípőjét, én pedig a plafonra vezetem a tekintetem, ahol a tükörben látom a csodás testét, ahogyan rajtam lovagol. Mellei fel, s le ugrálnak, vörös körmei a mellkasomba vájnak. A legjobb döntésem volt ez a tükör, mert olyan más perspektívából mutatja az aktusainkat, melyek pluszt adnak hozzá. Nem győzöm és imádom figyelni, miként is dugom meg, vagy éppen ő kényeztet engem. Az őrületbe kerget, és tudom, hogy még kibaszottul sok mindent kell átbeszélnünk, de jelenleg a szétdurranó farkamnak és a rajtam vonagló testnek szentelem minden figyelmem.

- Nézd meg mennyire gyönyörű vagy.

Felnéz a plafonra, és ott kapcsolódunk újra egybe, ahogyan az öle falánkan fogad magába ujra, s ujra.

- Gyönyörű és az enyém.

- Tiéd.

always saying something shitty after saying something nice

Edaline

Az ujjamon pihenő gyémánton megcsillan az éjszakai fény, ahogy azt autó ablakán át rávetődik. Már pár hónapja az esküvőnek, mely oly távolinak tűnik, még is mintha tegnap történt volna. Félelem tombolt bennem azon a napon, az éjszakáról nem is beszélve, mikor egy tíz évvel idősebb férfival kerültem bezárva a négy fal közé. Könnyek, hangos szavak, finom szorítások, majd feladás ami követte az őrjítő kirohanásaim. Egy ágyban, neki háttal, remegő testtel, könnyekkel itatott párnán aludtam el. Megfogadtam, hogy ellenszegülök, és szerelem nélkül nem adom magam. Most még is tombol bennem a düh, hogy a férjem már alig jár haza éjszaka, hogy nem is próbál becserkészni. Feladta. Máshol keresi a kielégülését. Tudom, hiába nem mondja, de nem is rejti el. Amikor éjjel hazajön, a fürdőbe vonul, de az ingein női parfümök szaga terjeng, olykor még egy-egy rúzsfolt is elkenődik rajta. Nem zavartatja magát, és ez a megaláztatás már fáj. Egy kis megértést, egy kis türelmet kértem, hogy a helyembe képzelje magát.

Ám ő férfi, a válasza pedig annyi minden alkalommal, mikor mérgembe dühös szavakat vágtam hozzá, hogy ez csak szex.

Remeg a kezem, megfogom a másikkal, hogy leállítsam vagy kicsit is enyhítsem. Nem sok sikerrel járok. Éjszaka van, a város még is tele, a fiatalok úgy hemzsegnek az utcán, mintha muszáj lenne. Én soha nem tartoztam az ilyen fiatal társaságok közé, amikor pedig megérettem erre, már férjhez is adtak. Alessio évekkel ezelőtt jegyzett el, az övé voltam már akkor, hiába kiskorú, és otthon hagyott apám felügyelete alatt, aki arany kalitkában tartott egészen míg frigy meg nem kötetet. Az övé voltam, és meg se fordulhatott a fejemben, hogy élvezzem az életet, mint azt mások. Ő pedig ameddig pénisz van a lábai között bármit megtehet, amit csak akar. Ahogyan a világunkban mindig is volt, s lesz.

- Ne hívogassa a férjem.

Nézek a visszapillantón át Carlosra. Nem vagyok hülye, de engedélyre sincs szükségem. Főleg, hogy őt magát megyek józan észhez téríteni.

- Hölgyem... - kezdi de leintem.

- Maga az én sofőröm, nem kell neki számot adnia. 

- Éjszaka van és ő a főnök.

- Igen, valóban jó meglátás. Talán otthon kellene lennem, várnom a férjem, amíg haza nem jön parfümgőzösön valamelyik ribanc szagával. Tőle kapja a fizetését, de elvárom a hűséget.

Nagyot nyel, leteszi a telefont kisebb hezitálás után és az utat kezdi el figyelni megint, ahogy megkapja a zöld jelzést. Meleg van, látszik, ahogy a lányok alig fedett testén meg-meg csillan a fény, ahogyan nedves a bőrük. A nyári forróság ideért, és a betonrengeteg nem éppen a megfelelő hely arra, hogy ezt az ember kibírja. Az éjszakai klubok szinte egybe nyílnak, nehéz megmondani hol kezdődik az egyik, s hol ér véget. A fények teljesen egybeolvadnak, a zenét bár nem hallom az autó hangszigetelésének köszönhetően, de biztos vagyok benne, hogy valamilyen egyveleg hallható. 

Befordulunk egy utcába, ahol már a nívósabb helyek vannak, köztük Alessio fivérének a klubja is. Egyszer voltam itt, de az elmémbe égett a sok nő látványa, ahogyan vonaglottak. Izzadni kezd a tenyerem, a szívem a torkomban dobban, miközben Carlos megáll az impozáns épület előtt. A táskámat az autóban hagyom, nem tervezek sokat időzni itt. Kitárul az ajtó, a forróság megcsap. Kiszállok, és azonnal melegem lesz, így az épület irányába indulok. 

- Hölgyem, nem szólt, hogy ma este ide látogat - Benett lép elém. 

- Be kell jelentkeznem? - megyek el mellette, mire megragadja a kezemet. Azonnal vissza is nézek rá, mélyen a szemei közé. - Szeretnél megválni a kezedtől?

Azonnal elenged, mintha csak megégette volna a bőröm. Elmegyek mellette, valószínű, hogyha nem ostobák már figyelmeztették a férjemet. Tudom, hogy követnek az emberei, az embereim. Van egy férfi aki megragadja a csuklómat, ahogy áthaladok az emberek vonagló tömegén, de másodperceken belül el is tűnik az érintése. Vállam felett hátranézve látom, hogy Carlos már illedelemre neveli. Az emlékeimet követve jutok a hátsó folyosóra, ahol meg sem próbálnak már megállítani. Megremeg a lábam, tudom, hogy a magabiztosságom már nem is annyira magabiztos. Hogy rettegek attól, amit az ajtó mögött találhatok. Ezer, s annál is több forgatókönyv játszódik le a fejemben. 

A folyosó végére érek, belököm az ajtót, mely mögött sejtem, hogy a férjem van. Sötétség, hangulatos fények, és halk zene tölti be a teret. Szinte már romantikusnak mondható a látvánnyal ellentétbe, ami elém tárul.

Kihúzom magam, és várom, hogy a férjem a lányok ölelésében észrevegyen. Őrjítő féltékenység kezd el marni belülről, a mély fájdalommal keveredve. Mint egy király, úgy terül el a bársonykanapén, az inge ki van gombolva, a kezében whisky pihen, lányok kezei pedig a mellkasát érintik. Azon a mellkason, felsőtesten mely annyira tökéletesen van kidolgozva, hogy apró fájdalmas nyögés szakad fel belőlem.

- Uram! - Benett hangja szólal meg mellőlem, és haragosan néznék rá, ha nem éppen a férjem minden mozzanatát követném figyelemmel. Fogalmam sincs, hogy meddig viseltem el volna a látványt, de biztosan kíváncsian figyeltem volna az előttem zajló jelenetet.

- Benett, mi a faszt akarsz? - mormog, de felénk se hederít. 

Hallom a hangján, hogy pár poháron már túlvan. Nehéz napja volt, nem kétség, de emiatt messze nem fogom megsajnálni. Főleg nem megérteni és elfogadni a jelenlegi helyzetet. Elég ebből a játszmából, amit játszunk, és valóban férj és feleségként kell viselkednünk.

- A felesége van itt.

- Üzenem neki, hogy dolgozom.

- Azt látom, hogy keményen dolgozol - szólalok meg ezúttal, mellyel sikerül elérnem, hogy felnézzen. Találkozik a tekintetünk. Megkeményedik, kihúzza magát, még tekintélyesebb lesz, bár éppen hányni tudnék tőle. 

- Ki ez a ribanc? - fröcsögi az egyik lány a jobbjáról. 

Alessio kihúzza a kezét az öleléséből, lehajtja az italát és feláll. 

- Takarodjatok ki! - ordítja el magát erélyesen, és amelyik ribancnak nevezett, megragadja a felkarjánál fogva. - Benett, tudod a dolog - pendíti oda a lányt, ahogy egy hatalmas pofont lekever neki.

Közelebb lép hozzám, bár ivott, tudom, hogy teljesen képben van, és az alkohol illata ahogy közeledik, úgy ér el hozzám. Fölém magasodik, hiába a magas sarkakkal rendelkező szandálom. 

- Mit keresel itt? - mormogja, mélyen a szemeimbe néz. 

Állom a tekintetét, talán mert többen vagyunk, talán mert már nem félek tőle. Félelem elpárolgott belőlem, s szomorúság, mély fájdalom vette át a helyét.

- Te mit keresel itt? Otthon kellene lenned mellettem - mosolygom rá. - Nem pedig ezekkel - nézek el a válla mellett, és biccentek a ribancok felé. - Remélem valami fertőt is összeszedtél.

- Mindenki hagyja el a szobát - adja ki az utasítást, nem megszakítva a szemkontaktust. 

Csendben maradunk, lassan mindneki kivánszorog, magunkra hagyva bennünket, mikor az utolsó hang az ajtón kattanó zár hangja.

Alessio

Szemtől szemben állok az átkozottul gyönyörű feleségemmel. A finom illata az orromba kúszik még ezen a szexet túlfűtött termen is. Lenézek rá, állja a tekintetem, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Megcsókolnám, de meg is rángatnám, hogy mi a faszt képzel. Ennyi hónap után mit akar tőlem? Miért jött ide? Mire megy ki a játszma?

- Várok, türelmes vagyok.

- Na ez az, amit nem éppen mondanék rád - lép el mellettem.

Bassza meg, gyönyörű. A finom selyem ruha kiemeli tökéletes alakját, a csodás melleket, azt a formás segget. Úgy lépked el mellettem, mint egy királynő. És igen, ő az is. Az én királynőm, mégha meg is keseríti az életem, hogy nem engedi érvényesíteni a házasságunkat.

Leül a kanapéra, amin én terültem el a ribancok köreiben. Onnan néz fel rám, és olyan gondolatok jelennek meg bennem, melyeknek már régen meg kellett volna történnie. Keresztbe fonja a lábait, ezzel jobban feltárva előttem a combja finom húsát.

- Mit akarsz Edaline?

- A férjemet.

- Hogyan lehetnék a férjed, amikor nem engedsz magadhoz közel hónapok óta? - zsebre vágom a kezeimet, mielőtt megragadnám. 

- Mit gondolsz? Szerinted, ha kurvákat dugsz engedni fogom, hogy utána velem is ezt tedd?

- Tisztában voltál a házasság előtti életemmel. Viszont azzal is tisztában kell lenned, nem vagyok ostoba gyerek. Egyhez sem értem óvszer nélkül. Tehát ez a legócskább kifogás.

- Legócskább? - nevet fel. - Ez kell neked? - feláll, körbemutat, közben megkerül engem és taszít rajtam egyet. - Táncot akarsz? Szétrakott lábakat? 

Megfordulok. Leülök a kanapéra, és valami nagyon mocskosban reménykedem.

- Téged akarlak.

- Akkor nem nálam kellett volna teperned ahelyett, hogy éjjelente osonsz be a hálóba a nőktől bűzlő ruháidban? Kibaszott tiszteletlen vagy!

- Tisztelet? Erre vágysz? Megadtam. Kibaszottul tiszteletben tartottam, hogy nem akarsz lefeküdni velem. Máshol keresem a kielégülést és már ez sem tetszik.

- Egy házasság két emberen múlik.

- Bébi, pontosan tudod, hogy ki vagyok, mégha csak a felszínt is kapargatod. De legyen, lássd kivel van dolgod.

A rúd felé intek, mire értetlenül néz rám.

- Azt akarod, hogy táncoljak? 

Töltök egy újabb italt, a térdeimen megtámaszkodom és várok. A zene szól, tehát csak neki kell erőt vennie magán és bizonyítani. Figyelemmel kisérem minden rezdülését, ahogyan megfogja a rudat. Egy percig nem gondoltam, hogy belemegy. Előbb hittem, hogy hátat fordít és soha többé nem szól hozzám, mint megmutassa a nőiességét.

- Erre izgulsz? A feleséged megalázására?

- Megalázás? - felállok és megszüntetem a kettőnk között levő távolságot. - Gyönyörű vagy, a legszebb. Tökéletes, még is félsz közel engedni magadhoz. Tudod mióta vártam erre? 

- Hogy itt tekeregjek neked?

- Hogy észhez térj, és engedd, hogy a szex csodás oldalát megmutathassam.

Ajkai elválnak, mellkasa fel, s le jár. Kapkodja a levegőt, a testem az ő testének simul, a farkam nem a józan ész alapján működik, így már is kemény.

- Ne érj hozzám a ribancaid után - sziszegi az arcomba. 

- Tiszteletlen vagyok - biccentek. Lehúzom az italomat, kézen ragadom, és elkezdem kihúzni a szobából, ki a klubból. - Carlos, vigyél haza bennünket.

Az autóban tartom a tisztes távolságot. Valóban nem szabad hozzáérnem mocskos kézzel, bármennyire is ragadnám meg és húznám az ölembe, hogy a nyelvem felfalja. Tiszteletet érdemel, és megkapja tőlem az esélyt. Az utolsó esélyt, mellyel finoman kell bánnia. Akarom ezt a házasságot, de belefáradtam.

- Feküdj az ágyra - adom ki neki parancsba, míg a fürdőbe vonulok. Olyan gyorsan zuhanyozom le, mint még eddig talán soha. Talán több időt is kellene szánnom rá, hogy megnyugodjak, de bassza meg, elég volt. A tükörben látom a fáradt, még is izgatott arcképemet. Ha tudom, hogy ez kell ehhez, előbb engedtem volna, hogy utánam jöjjön. Egy törülközőt csavarok a csípőm köré és elégedetten konstatálom, hogy az ágy közepén fekszik. - Végre szót fogadsz nekem?

Összerezzen. Megfogom a bokájánál, az ágy szélére húzom, majd elengedem. Kapkodja a levegőt, minden mozzanatom árgus szemekkel figyeli.

- Ezzel nem lesz minden elrendezve - jelenti ki halkan.

- Megtesszük a kezdő lépést, a többit holnapra hagyjuk. Nem kell sietni - simítom meg a bokáját. - Dolgozunk magunkon, én pedig ígérem, hogy csak te leszel.

Felül, a törülközőn keresztül megragadja a farkamat és a fülemhez hajol. 

- A farkad bánja, ha hazugságon kaplak.

Halántékon csókolom az én csodálatos feleségemet, és visszadöntöm az ágyra.

- Mutasd meg nekem, hogy szoktad kényeztetni magad, amikor nem vagyok itthon.

- Alessio.

- Nem vagyok hülye, nő vagy, még ha soha nem is járt benned fasz - összerezzen a szóhasználatom miatt. - Kicsim, mutasd meg mennyire is szeretnél engem. Milyen, amikor elképzeled, hogy benned vagyok, vagy az én nyelvem falja fel a puncid.

Felnyúlok a ruhája alatt, a csipke szakad és a földön köt ki, ahol a helye van. Hátrább lépek és a fotelt oda igazítom pontosan az ággyal szemben, hogy jól rálássak. 

- Tárd szét a lábad, mindent látni akarok.

Szót fogad, szélesre tárja a lábait, és az ujja kalandozni fel a csiklója irányába, amely már annyira csillog, hogy szívem szerint a lábai közé térdelnék., hogy az arcom eltűnjön a combjai találkozásában. Azonban türtőztetem magam. Ideje, hogy megmutassa mennyire akar, mennyire kíván, és ahogyan a mozdulatai kissé ügyetlenül követik egyiket a másik után, rájövök, hogy bassza meg. Jobban kellett volna tolakodnom, tepernem és elérnem, hogy nekem adja magát. Olyan gyönyörű, ahogy a melleinek halma majdnem kibukik a csipkéből, ahogy az ujjai játszadoznak a dombocskán, majd mélyen magába csúsztatja őket. Mocorogni kezdek, mint valami kamasz.

- Alessio - gördül le az ajkain a nevem és a maradék önuralmamnak is annyi. 

- Mit szeretnél?

- Az ujjaidat, a nyelvedet, mindent.

Betérdelek a lábai közé, közben feljebb igazítom az ágyon. Megfogom a kezét, nedves ujjait a számhoz emelem és nyelvemre fektetem, majd a számat köréjük zárom és minden mennyei ízt kiélvezek. A farkam eddig is kemény volt, és nem hittem, de mintha még keményebbé válna. Lehajolok hozzá, úgy csókolom meg, mint még eddig soha. Nyelvem utat tör, adva a saját ízéből. 

- Érzed mennyire ínycsiklandó vagy?

A tarkómon játszanak az ujjai, kapkodja a levegőt, melle feladja a küzdelmet, én pedig segítek neki és a kibuggyanó halmot csókokkal kezdem borítani, nyelvemmel nedves foltokat hagyni. Falom, mint egy éhező, aki eddig vízen élt mindössze és nem képes pótolni az elmaradt vacsorát. Közben lenyúlok, ujjam úgy tör előre a nedvességében, mintha mindig is oda tartozott volna. Háta ívben feszül meg, a mellét így még jobban a számba nyomja én pedig mindent elveszek önző módon.