Linnea
Remegnek a lábaim, ahogyan a lépcső felé indulok, Utálom az egészet, egyáltalán nincs kedvem ehhez az estéhez, és Beau ezt pontosan tudja. Még is újra, s újra rákényszeríti erre az egész szarságra. Bájolgás követi a másikat, az erőltetett mosolyok, és a mellette, a teréhez simuló vonaglásaim. Egy kirakatbábu vagyok a számára, akit úgy mutogat, ahogy csak a kedve tartja. Egyáltalán nem elegáns módon, cipőimet a kezembe tartva megyek le a lépcsőn, amely végén Beau áll, telefonál. Amint rám emeli azt a barna tekintetét, már is gyomrom összeugrik. Ráncok jelennek meg a homlokán, arca komor, ez nem változik, csupán a harag árnyéka vonul át rajta. Amint meglátja a kezemben a cipőimet, a pucér lábamra téved a tekintete, amely a fekete szatén ruha felsliccelésének köszönhetően jobban megmutatkozik. Újra végigvezeti rajtam a tekintetét, a szatén Prada ruha felizzik a pillantása alatt, annak ellenére, hogy olyan megvetés tükröződik a szemeiben, hogy hangosan kiáltanék fel.
Bassza meg.
Megszakítja a hívást, anélkül, hogy búcsút mondana. Soha sem volt szívbajos, de eddig még egyszer sem szakított meg hívást miattam. Éppen inkább ellenkezőleg. Húzza az időt, csak velem ne kelljen szót váltania.
Folytonos elégtelensége teljesen kicsinál, és ordítanék. Kikelnék magamból, hogy engedjen el, hogy fordítson nekem hátat, és az utjaink soha többé ne keresztezzék egymást.
Ismeretlen találkozik a tekintetünk, miközben a kezemhez nyúl, kiveszi a cipőket a kezemből, s letérdel előttem. Meglepődöm, ahogy meztelen lábamat felemeli.
- Erre semmi szükség.
Néma, válaszra se méltat, közben fel adja a lábamra az egyik, majd a másik cipőmet. A frissen pedikűrözött lábujjaimat megmozgatom, ahogy a helyükre kerülnek, és a pánt fölöttük átöleli a lábfejemet. Végigsimít a szabad bőrfelületen, éppen csak egy kicsit, és el is kapja a kezét. Felegyenesedik, megigazítja a zakóját és elindul a monumentális kúriája bejárata felé. Mély levegőt veszek, követem. Arra esélyem sincs, hogy hozzám érjen és kivezessen az autóhoz. Az ajtóban érem utol, ahogy tartja nekem az ajtót, s maga elé enged. Az autó már vár ránk, Frank mellette áll, és kitárja az ajtaját. Beszállok, a bőrbe simulok, közben keresztbe teszem a lábaimat, a sliccelésnek köszönhetően feltárul a combom. Nem szándékosan mutogatom, bár érdekesen mérem fel, hogy Beau tekintete rajtam kalandozik. Nagyot nyel, és hallom, hogy mélyen magába szívja a levegőt. Előveszi a telefonját, ami mindig a kezében van, amikor. a közelében vagyok.
- Nem kell gyűlölnünk egymást - vetem oda neki, mire felemeli a tekintetét, és végre az enyéimbe néz.
- Erős kifejezés - morogja az orra alatt és vissza is vezeti a figyelmét a telefonjára. - Gyűlölsz?
- Gyűlölnöm kellene.
Elfordulok tőle, és az éjszakai fényeket figyelem, ahogyan elsuhan mellettünk a perzselő város. A korombeli lányok vidáman flörtölnek férfiakkal, míg én velük ellentétben ehhez a tuskóhoz vagyok kötve. A nehéz gyűrűt, amely az ujjamon pihen már túl hosszú ideje, megforgatom. Beau kezére nézek, melyen a karikagyűrű pihen. Megfogom a kezét, mire rám kapja a fejét. Megforgatom az ujján pihenő ékszert, mire elkapja a kezét, mintha az érintésem fájdalmat okozna neki.
- Már hozzád se érhetek?
- Dolgozom.
- Mindig dolgozol. Mindig rohansz. Mindig edzel. Egyéb kifogásod nem akad még?
Úgy néz rám, mint a véreskésre. Ha nem a felesége lennék valószínű, hogy már megfojtott volna egy éjszaka során, de valójában ez az eshetőség sincs kizárva soha.
Beau
Hosszú az este, és az ilyen események nem éppen tartoznak a kedvenceim közé. A családi bájolgás émelyítő, főleg, hogy a feleségem annyira jól kijön az anyámmal. Olykor felénk pillantanak és tudom, hogy úgy se mondana neki semmit a négy fal közötti kapcsolatunkról, még is úgy érzem, hogy rólam beszélnek.
- Valószínű arról beszélnek, hogy mikor ejted teherbe - nyújt egy italt át Hux.
- Elégedjen meg anyám, hogy végre bekötötték a fejed, és ne az én spermáim munkájával foglalkozzon.
Hux felnevet, mire felhívja a figyelmét az öcsénknek, aki csatlakozik hozzánk.
- Miből hagytok ki?
- Nem a te kis szűz füleidnek való ez a beszélgetés - Leo erre Hux vállába bokszol. - Ne legyél pöcs.
- Lina amúgy aggodalmát fejezte ki. Nem mesélt, amolyan sógornői lojalitás vagy mi a fasz, de aggódik értetek.
A testvéreimre nézek, akik aggódva néznek rám. Nem beszéltem nekik soha, és nem most fogom ezt elkezdeni.
- Hullámvölgyben vagyunk.
- Azt beszélik, hogy külön szobában alszotok - Leo rántja meg a vállát, úgy közli ezt, mintha arról beszélne, hogy a nap ma is felkelt.
- Kik beszélik? - mordulok fel.
Na nem azért, mert nem igaz. Hanem még is ki a faszom jutatta ki ezt az információt, főleg, hogy ezt Leotól hallom vissza. Feszengeni kezdek. Utálom az életem ezen részét megbeszélni bárkivel is, még ha a saját véreimről is van szó, akikkel felnőttem.
- Loretta mesélte.
- A húgunk? - Hux röhög fel. - Még is honnan tudná?
- Loretta mindig fecseg - vetem oda félvállról, nem mintha nem dühítene a dolog. - Különben is, honnan tudná, hogy a feleségemmel miként is alszom?
- Elvileg Linnea mondta neki - Hux és én is Leora nézünk, aki felemeli védekezően a kezét. - Ne a hírvivőt lőjétek le, bassza meg.
- Senkinek nincsen kibaszott magánélete, hogy az enyémmel foglalkozik? - hajtom fel az italom, és az arra járó pincértől még egyet elemelek. A feleségemre nézek, aki mosolyog, és valóban jól éri magát anyám és a húgom társaságában. Egy pezsgőt szorongat, olykor belekortyol, de nem viszi túlzásba. Velem ellentétben, aki már a többedik italát húzza le. Észnél kell maradnom.
- Milyen hullámvölgyről beszélünk különben? - Hux vonja magára a figyelmem.
- Volt egy nézeteltérésünk.
- És már is külön alszotok? Biztos nem engedném el magam mellől Heidit.
- Nem mondtam, hogy külön alszunk.
- De nem is cáfoltad - Leo mutat rá.
- Hagyjatok már lógva.
- Én csak azt mondom, ha ilyen nő lenne mellettem, biztos, hogy a farkam minden este benne lenne, és ki...
- Szerintem vegyél vissza a lendületből öcskös, mielőtt képen töröllek - vetem neki oda.
- Ez csak elmélet - vereget vállon. - Nem csapom le a feleséged a kezedről és tiszteletlen sem leszek.
- Azzal már elkéstél - ért egyet velem Hux. - Mindenesetre itt vagyunk, ha kell valami.
- Kösz.
Ott hagyom őket. Már későre jár, és ha ezek a pletykák terjengenek, melyeknek meglehetősen van igazságalapja, jobb ha elhúzunk innen. Nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak. Megtettük a tiszteletünket, itt voltunk órákat, ideje távoznunk.
Anyámhoz lépek, arcon csókolom.
- Anya, remélem, hogy nem kergetted az őrületbe a feleségem.
- Feleséged? - szisszen fel Loretta, mire szúrós szemmel nézek rá.
- Igen kishúgom, a feleségem - lépek a nő mellé, akinek fogadalmat tettem hónapokkal ezelőtt. - Ideje hazavinnem a feleségem.
- Még olyan fiatal az idő Beau - Anyám ragadja meg a kezemet. - Amúgy is arról beszéltünk, hogy ideje lenne mézeshetekre mennetek. Folyamatosan csak a munka körül jár az eszed. Ez a szép nő nem sokáig fogja elviselni a komor, unalmas képedet.
Oh, anyám, ha tudnád.
- Sok a munka, jelenleg nem engedhetem meg magamnak.
- Az unokákról ne is beszéljünk - nevet fel anyám. - Lassan már dédanya szerep illene rám.
- Fiatal vagy még - bókolok, tényleg csodásan néz ki anyánk. - És szeretném a feleségemet egy ideig magam élvezni.
A húgom felnevet, majd hátat fordít és ott hagy bennünket. Kibaszottul elpattanok.
- Valóban mennünk kell - fogja meg a kezemet Linnea. - De örülök, hogy ennyit beszélgettünk, és a jövőhéttel kapcsolatban pedig hívlak.
- Mindenképpen kincsem - lép közelebb anyám, hogy megölelje a nőmet. - Te pedig vigyázz rá, értékes kislány - ezzel hozzám hajol, csókot hint arcomra.
- Induljunk.
A kivilágított előkertbe megyünk, ahol vár már az autónk. Csendben tesszük meg az utat, ujjaink egybefonódnak, és olyan erősen fogom a kezét, hogy szinte már félő, összeroppantom a csontjait. A düh tombol bennem. Kitárom az ajtót Linnea előtt, aki beül az autóba, és kissé ingerültebben csukom be utána az ajtót.
A picsába.
Miért kell mindennek elbaszódnia?
Éjszaka van, a ház sötétségbe van borulva, ahogyan az elmém is. Hazafelé csendes volt az út, mert tudtam, ha megszólalok, ott kő kövön nem maradt volna. Érezte a feszültséget Linnea is mert most semmivel sem próbálkozott. Kifelé bámulta az utat, és amint a házhoz értünk felrántotta az ajtót, és a magas szandáljában úgy szaladt át a kavicsos úton, mintha meg akartam volna ölni. Rendben, lehet, hogy nem sugalltam magamból bármiféle békét is, de talán idáig nem fajult a helyzet.
Hangokat hallok az emelet felől. Leteszem a poharamat és elindulok felfelé. Már órák teltek el mióta itthon vagyunk, de még mindig az ingben és öltönynadrágban vagyok. Az ingem bár ki van gombolva, és mezítláb vagyok, de többre nem telt tőlem.
A folyosóról nyíló ajtó a hatalmas teraszra tárva nyitva van. A hideg szellő megcsap és ahogy közelebb megyek, megpillantom a feleségemet, aki mindössze egy fekete falatnyi csipkét visel. A korlátnak támaszkodik, és bár semmit már nem látok egy formás seggen kívül, megköszörülöm a torkomat.
- Hűvös van az ilyen öltözékhez.
Megfordul. Kegyetlenül lassan kerül szembe velem. Nagyot nyelek, aki lassan közeledni kezd felém.
- Mit érdekel téged? - elcsuklik a hangja.
Elmegy mellettem egyenesen a szobánkba, amiben hagytam már egy ideje. Túl sok ideje.
Megragadom a kezét.
Találkozik a tekintetünk, majd tovább indul és követem a hálónkba, melybe egy ideje nem tettem be a lábamat. Csend ölel körbe bennünket, és szinte a heves lélegzetvételem veri a visszhangot a falakról, ahogy figyelem miként mászik fel a szatén ágyneműre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös a számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mennék utána tüstén, hogy eltemessem mélyen benne a farkam.
- Hozzád ért?
Megdermed, a szemeimbe néz.
- Tudod jól, hogy sose engedtem - határozottan állítja, sokadjára. De annyira az elmémbe égett a kép, hogy a karjában látom, hogy nem tudom kiverni onnan. - Az első pillanattól a tiéd voltam, és leszek.
Bólintok.
- Tárd szét a lábaid.
Cselekszik és úgy tárja szét előttem a lábait, mintha soha nem haragudtam volna rá. Készséges. Lenyúl a lába közé és simogatni kezdi magát. Figyelem minden mozzanatát, ahogy a falatnyi anyag alá csúszik a keze, ahogyan a mellét markolja meg. Nyöszörgései hangja betölti a teret.
- Nedves vagy?
- Neked - nyöszörög. - Miattad.
Tudja miként játszon az elmémmel, és ezt kibaszottal kicsinál. Hagyom, nem adok parancsot, csupán minden mozzanatát követem figyelmesen. Mint egy éhező tinédzser. Meg kell reguláznom magam, hogy ne ragadjam meg, és nyomjam a farkam a szájába, mert a mocsok sajog. Vágyakozik rá.
Hátat fordítok és elindulok kifelé, de éppen az ajtónál járok, amikor most ő ragadja meg a kezemet. Szembe fordulok vele. Kipirult arca néz velem szembe. Hónapok óta nem értem hozzá, míg előtte nem bírtam ki, hogy ne nyúljak hozzá. Éget az érintése.
Megragadom a kezét, de ahelyett, hogy eltaszítanám a nyelvemre csúsztatom a két ujját. Illata az orromba kúszik, az íze pedig elterjed a nyelvemen és ha eddig nem is gerjedtem volna be, most már nem tudom visszafogni magam.
Kiveszi az ujjait a számból és a szája kerül a keze helyére. Keményen csókol meg, úgy ahogyan a kapcsolatunk elején is faltuk egymást. A nyelve megtalálja az enyémet, és olyan kiéhezetten kapunk a másik után, hogy olykor a fogaink is összekoccannak. Hagyom, hogy ő irányítson, mert félek ha megragadom, és belétemetkezem túlságosan is korán lesz vége.
Közénk nyúl, kioldja a sliccem és az ágyra lök. Felmászik, nem szórakozik, nem húzza az időt. Becsúszik a keze a nadrágomba, és előveszi a farkamat, amely annyira készen áll rá. Heves, kiéhezett, és valószínű retteg, hogy itt hagyom. Eszem ágában sincs. Végigsimítom a combját, amely a csípőm körül van, egészen fel a derekán, míg meg nem ragadom a mellét.
- Gyönyörűm.
Találkozik a tekintetünk, miközben a bugyijával küzd, de én egy egyszerű mozdulattal szakítom szét az anyagot.
- Hiányoztál - suttogja, de már a farkamat magába is vezeti.
Egyszerre hagyja el a szánkat a megkönnyebbült nyögés. Elkezdi mozgatni a csípőjét, én pedig a plafonra vezetem a tekintetem, ahol a tükörben látom a csodás testét, ahogyan rajtam lovagol. Mellei fel, s le ugrálnak, vörös körmei a mellkasomba vájnak. A legjobb döntésem volt ez a tükör, mert olyan más perspektívából mutatja az aktusainkat, melyek pluszt adnak hozzá. Nem győzöm és imádom figyelni, miként is dugom meg, vagy éppen ő kényeztet engem. Az őrületbe kerget, és tudom, hogy még kibaszottul sok mindent kell átbeszélnünk, de jelenleg a szétdurranó farkamnak és a rajtam vonagló testnek szentelem minden figyelmem.
- Nézd meg mennyire gyönyörű vagy.
Felnéz a plafonra, és ott kapcsolódunk újra egybe, ahogyan az öle falánkan fogad magába ujra, s ujra.
- Gyönyörű és az enyém.
- Tiéd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.