I can feel the flames on my skin, crimson red paint on my lips

 

A gyomrom görcsbe rándul, ahogyan azt figyelem Harry miként is flörtöl a nővel, aki úgy dobálja magát, mintha erre született volna. Lábai hosszúak, és méregdrágának tűnő utánzatba vannak bújtatva. Ha Jimmy Choo látná ezt, kikelne magából. A ruhája hasonlóan néz ki, lerí róla az olcsóság, és bár Harry előtt soha nem voltam ennyire luxusra éhes, most még is tombol bennem a düh, és a ribanc iránti gyűlölet, aki sok mindenről tehet, és semmiről sem. Ám nem mondhatnám, hogy csúnya. Valójában nagyon is gyönyörűnek tartom, és ez az, ami mocskosul fájdalmat okoz számomra. Harry keze ott a combján, másikkal a kristálypoharat fogja körbe, és felhatja a Bourbont belőle. 

Már bennem is jócskán van az italból, és egy csík kokain is a szervezetembe került még az éjszaka első felében levő bájolgások sokasága között. Eleinte hadakoztam ellene, de valószínű, jobban tettem, hogy hagytam magam. Ezt végignézni még így sem egyszerűbb. Szívem szerint én másznék át Harry ölébe, és hagynám, hogy azt tegye velem, amit csak akar. Ostoba vagyok? Lehetséges. Szerelmes vagyok? Lehetséges. Vágyom-e rá? Lehetséges.

A csókjának érzét érzem a számon, de most még is mást csókol. Érintésének erős domináns jellemét égeti a bőröm, ahogy rajtam hagyta a nyomati a délutáni órákban, az érkezésünket követően.

Sophiára nézek, aki szörnyülködve, s egyszerre sajnálkozóan néz rám. Az a probléma ezzel, hogy nem az első, és tudom, hogy nem az utolsó alkalom, amikor így viselkedik velem. 

Megaláz. 

Eltipor. 

Fájdalmat okoz. 

Edward megragadja a felesége arcát, keményen szájon csókolja, majd feláll, és hátat fordítva ott hagyja. Elegem van ebből, és az ehhez hasonló estékből. A fiúk undorítóan viselkednek. A kokain utcákat úgy szívják fel, mintha semmi sem lenne számukra, csak egy játszma, ahol mi vagyunk a bábuk.

Figyelem az előttem lejátszódó jelenetet, ám hamar megunom. Úgy gondoltam, hogy nem tud már több fájdalmat okozni számomra, ám nagyon naiv voltam ezzel a gondolattal. Kettős érzés kavarog bennem. Egyszer annyira kedves, szerető. Dédelget, elhalmoz szép szavakkal, szenvedélyes csókokkal, a másik pillanatban, mintha egy másik személy lenne, és a porba tipor, használ. Keményen bánik velem, még is elhalmoz. A szeretetét nem adja könnyen, de a méregdrága dolgokat csak úgy szórja. Ennek köszönhetően viselem most is a méregdrága ruhámat, ami úgy csillog, hogy szinte ránézni sem engedi az embert. 

Nevetés. 

Kényes nevetés csapja meg a fülemet, és most érkezem el arra a pontra, hogy felállnék, ám Sophia megfogja a kezemet, és megálljt parancsol a saját érdekemben. Lehunyom a szemhéjaimat és mély levegőt veszek, amíg Harry a cafkájával játszadozik. Megfordul bennem, hogy talán örülnöm kellene ennek az egésznek, hiszen talán az éjjel őt keféli meg kegyetlenül, és nem engem. Még is a féltékenység keményen tapos a lelkemben, és még meg is forgatja bennem a fájdalmat. Edward visszatér, újabb méregdrága ital kerül az asztalra, pár csík kokain társaságában. Soha nem tudnak parancsolni maguknak, és míg Ed tudja, mennyi is a határ, amit nem nagyon kell átlépnie, Harry feszegeti, amíg újabb határokat fel nem épít magának. Harry az asztalra hajol, és felszippant egy csíkot, majd a Bourbonből is emberes adagot hajt fel. Száját olyan keményen és fesztelenül nyomja a lány szájára, hogy felhördülök. Ennek ellenére sem néz rám. Kitöltök magamnak is egy italt, mert úgy érzem, ha nem teszem, kifordul a gyomrom, és kikelve magamból megtépem a kis kurvát, aki valójában biztos vaskos jussát várja az este végén. Ám nem tudja, hogy az, amit Harry adni tudna neki szexuálisan, a baszás terén, nem lenne elég arra tömérdek pénz sem.  

Harry zöld szemei rám villannak, amik most olyan mélyzöldben pompáznak, hogy tudom, a gondolatai annyira máshol járnak, hogy félnem kellene. A lány a nyakát csókolgatja, a nyelve. A nyaka vonalán szánt végig, és már egy kész pettinggel felér az egész. Mivel a bár végében vagyunk senki sem szemtanúja ennek, csupán a pincér, aki olykor kijön, de mindig olyan borravalóval távozik, hogy egy szava sem lehet. Ennek ellenére tudom, hogy a fiúkat az sem zavarná, ha közszemlére tehetnék a vágyaik tárgyát. 

Elfordítom a fejemet, és érzem, hogy könnyek marják a szemeimet, az epe a torkomat marcangolja, úgy, ahogy én a nőt akarom. Fészkelődni kezdek a széken és azon gondolkozom, hogy néhány hónap leforgása alatt az átlag életemből, hogy kerültem ide. Szerényen hangzana, ha azt mondanám, hogy luxus életbe, hiszen ez a pénz, ami Harry oldalán felvet, több, mint luxus. 

Edward csúszik be közém, és Sophia közé. Keze megragadja az államat és visszafordítja a tekintetemet Harryékre. Ő, Ed a mocskos féreg tehet erről a sok szarról, ami itt folyik. Ő az, aki mindig buzdítja a fivérét, és hozza a kurvákat, mintha csak egy olcsó étteremből rendelne mindennap. 

- Ne vedd le róluk a szemeid, édes – suttogja a fülemben, és olyan szorosan fog, hogy tudom, komolyabb fájdalmaim is származhatnak majd belőle. – Mennyire boldog a kisöcsém.

- Baszd meg! – sziszegem a fogaim között, ő pedig olyan erőteljesen, mélyen nevet fel, hogy már rémisztően hat rám. 

- Tudd, hogy kivel beszélsz – taszít rajtam egyet, mire szinte Harry ölébe lök. 

- Mi a faszt műveltek? – ragadja meg Harry a hajam és nem enged el, míg vigyorogva néz a testvérére. Érzem a merevedését, és ennek a tudata, még jobban a porba tipor. – Hagyjad békén, Eddie.

Felemeli a fejemet, nyelvét a számba nyomja, én pedig menekülni sem tudok, úgy fog magához. Ám csupán egyik keze, amit használ, a másikkal még mindig a szajhát fogja. Csókja mámorító, és már is egy hülye lotyónak gondolom magam, amiért így érzem, de még is feltüzel, vággyal telit el, és többet akarok. De visszakerülök a valóságba, a félelmeim, a haragom közé. Eltaszítom magamtól, s meglepetésemre, hagyja is magát. 

- Öcsém, te aztán falod az életet.

Edwardra meredek, aki mellett Sophia csak meghúzza magát. Semmit sem tehet, tudom, ahogy én sem. Ám ennek ellenére sem tudok tovább itt ülni tétlenül. 

- Zavard el – sziszegem a fogaim között, ám Harry csak mered rám, és még mindig a lány combját fogdossa. – Tűntesd el, a kurva életbe!

- Édesem – hajol közelebb Harry. – Hogy beszélsz a száddal? – végighúzza az ujját az alsó ajkamon, ami helyett én egy pofonra számítok. – Utána meg ezzel az ajkakkal fogsz leszopni. Hogy is van ez? Ilyen mocskos kis szájba kell beletennem a farkamat?

Önkéntelenül is nagyot nyelek annak gondolatára, hogy Harryt magamba fogadjam, kényeztessem, az enyém legyen.

Felállok. 

Besokallok, elegem van. 

Felállok a helyemről, de nem rohamosan. Szépen lassan. Visszanyelem a kibukni készülő könnyeimet, az ujjamon levő hatalmas gyémántgyűrűvel játszani kezdek, és elsétálok Harry mellett, aki utánam kap. Megragadva a csuklómat néz rám, de nem eléggé éber a kokainnak köszönhetően. Hátat fordítok, a lányra szánakozva nézek, amikor tudom, hogy neki kellene így néznie rám. Emelt fővel hagyom őket magukra, míg hallom Edward szavait, aki azonnal sérelmezi ezt. Majd azt kezdi el hajtogatni, hogy Harry mennyire is nem tanított meg ez idő alatt, hogy mi is az a tisztelet. 

Egyre távolodom, egyre halkabb lesz Edward őrjöngése. Még annyit hallok, hogy Sophiát utánam küldi, amit nem akarok egyáltalán, mert tudom, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné, a lányon fog csattani. Én pedig semmi pénzért nem akarok rosszat okozni az egyetlen barátnőmnek, aki pontosan tudja, hogy mit élek át. Hisz ő maga is így él, ha nem rosszabbul. 

- Várj! – hallom a lány hangját, mielőtt a lift ajtaja becsukódna. Sajnálatos módon már a magas sarkú sem okoz neki problémát, és könnyedén futólépésekben megteszi a kettőnk között levő távolságot. Beslisszol a lift ajtaján. – Tudom, hogy nem akarsz, és megértelek, de Harry és Edward azt akarja, hogy vissza gyere. 

Szembe fordulok a lánnyal, megsimogatom az arcát. Vörös rózsa a csókolni való ajkán tökéletesen áll, még is a szája butaságokat formál, amikor ő nagyon is okos lány. Csak hasonlóan hozzám rosszkor volt rossz helyen, s szeretett bele a végzetébe, aki megkeseríti az élete minden pillanatát, amellett, hogy gyönyöröket is ajándékoz. 

Érzem, hogy az a pár pohár mennyiségű alkohol a szervezetemben dolgozni kezd. Ahogyan a drog is, amit az este elején kaptam tőlük. Egyre több ostoba dologba visznek bele, amit nem akarok, s akarok is egyszerre. Vágyom néha a feledésre, a ködös elmére, arra, hogy egy pillanatig ne érezzem a lelkemben tátongó fájdalmat. Harry kemény szavait, tetteit és vágyait.

- Ezért nem kellett volna ezeken a sarkokon futnod.

- Tudod, hogy milyenek.

- Ezért hagytam, hadd játszadozzanak. Valószínű, hogy mind a ketten megdugják éjszaka szerencsétlen lányt úgy, hogy holnap járni sem fog tudni, és talán még a nevét is el fogja felejteni. Nem jó értelemben.

Nagyot nyel. Tudja, hogy igazam van, annak ellenére, hogy a szíve mélyén reméli, Edward vele, és nem a tudatlan lánnyal - akinek eurók villódznak a szemei előtt -, fogja tölteni az éjszakát. Fogalmam sincs, hogy melyik járna jobban, de még mindig azt tartom bölcs módon, hogy én kimaradnék ma ebből a cirkuszból.

- Fáradt vagyok, mondd meg nekik.

- Tudod, hogy ilyet nem mondhatok, és semmi hasonlót. 

Tisztában vagyok vele, hogy neki többé-kevésbé kezesbáránynak kell lennie, főleg a fiúk miatt, akit mindennél jobban szeret. Edward pedig büszkén mutogatja, amolyan trónörökös képpen. 

- Mondd, hogy egyedül élvezem az örömöket ma – nyomok csókot vöröslő ajkaira, és ahogy oldalra fordulok Harryvel találom szemben magam, aki a kitárt liftajtó túloldalán áll peckesen. – Jó éjszakát, Sophia.

Kilépek a felvonóból, Harry pedig azonnal megragadja a kezemet. Szemben jönnek páran, akik hasonlóan ezen az emeleten szálltak meg. Úgy vonulunk végig egymás mellett, mintha egy tökéletesen, egymást kiegészítő pár lennénk. És belegondolva talán így is van. Kisebb hibákkal. 

Harry lehúzza a mágneskártyát, és illendően maga elé enged. Az úriemberség e téren sohasem hiányozott belőle, és ezt a mainapig imádom benne. Természetesen ez nem minden. 

Ledobom a bundámat a fotelbe, de mást már nincs is időm tenni. A táskám a földre esik, és tudom, hogy az oroszlán ketrecébe kerültem, ahonnan már nincsen kiút. A hajamnál fogva maga felé fordít, és hiába a tűsarkú, így is fölém magasodva kebelezi be a számat. Nyelve úgy tört utat magának, hogy szinte már fájdalmat okoz. Vadsága letaglóz, markolása keményen a testének tart, hogy érezzem a merevedését. 

- Még is mit gondoltál, hova a picsába mész? – mormolja a szavakat a számra, míg fogaival gyötörni kezdi az alsó ajkamat. Érzem, hogy a vér is kiserken, mire felszisszenek a fájdalomnak köszönhetően.

Nyekkenek egyet, ahogy ránt rajtam. A cipőket lerúgom, mielőtt a bokáim sínylenék meg ezt a tomboló vihart, ami a szobában van. Látom a szemeiben a tüzet, a kokainnak nyomait. Hiányzik, amikor finoman ér hozzám, amikor szeretkezik velem a maga tempójában. 

- Ezt akartad? – ráncigál az ágy irányába. – Hogy minden figyelmem a tied legyen? 

Letépi a ruhámat, ami annyi eurót ért, hogy egy kisebb város is jóllakna az árán. Ám őt ez nem zavartatja. Nem az első, és tudom, hogy nem az utolsó ruha, amit tönkretesz. Meztelenül állok előtte, mert voltam olyan szemtelen és bátor egyszerre, hogy a fehérnemű lemaradt az öltözés során. Közönségesnek tartja ezt, dühíti. És most valóban ostobának érezhetném magam, de azt a vágyat a szemében, nem adnám semmiért. 

Tenyere úgy csattan a puncimon, hogy felvisítok. Belém csíp és simogatni kezd, majd újra rám sóz egyet. Ajkaim eltávolodnak, mélyen magamba szívom a levegőt, és azt hiszem, hogy forogni kezd körülöttem a világ. Megragadom a tarkójánál fogva lerántom magamhoz, hogy megcsókoljam, de nem hagyja. Alapból a szexben nehezen adja át az iranistást, és amikor a kokainnak köszönhetően a másik énje van itt, lehetetlenség megkaparintani a kedves, adakozó énét. 

- Imádom, amikor nedves vagy. Feltüzelt, hogy láttál mással? Féltékeny voltál? 

Háborgóan nézek rá, és gondolkodás nélkül a kezem lendül és a drognak köszönhetően lankad a figyelme, és sikerül is egy hatalmas pofont lekevernem neki, amit azonnal meg is bánok. Megmozgatja az állkapcsát, látom, hogy veríték gördül végig az arca vonalán, ám ahelyett, hogy bármit is mondana, lenyom a térdeimre. Kicsatolja az övét, megrántja a bőrt és a csuklóim köré tekeri a hátam mögé. Felnézek rá, bár a sötétben nem igazán látom innen a tekintetét. Nagyot nyelek, ahogy a szemeim előtt bontja ki a sliccét és szabadul ki kemény farka. Megcsillan az előváladék, én pedig mohón hajolok előre és a nyelvemmel megízlelem. Megragadja az arcomat, és mielőtt feleszmélnék, már teljesen a számba nyomja magát és keményen kefélni kezdi azt. Lehunyom a szemeimet, próbálom jól viselni a helyzetet, már amennyire ez lehetséges. Szinte fuldokolom olykor, olyan mélyre megy. A fogaim néha megérintik, mire a hajamat ragadja meg.  

- Nézz a szemembe, édesem.

Búgja, én pedig felnézek rá, és ezzel együtt egy könnycseppet is az útjára engedek. Úgy érzem, hogy az ördög a vállán kegyetlenül utál engem, és az angyalka inkább elmenekült előle. 

Lerántja magáról az ingét, aminek a gombjai szanaszét hullanak. Látom az izmainak megfeszülését a hasán, a combjainak kemény munkáját, ahogy mozog a számban. Érzem sós ízét, és egy pillanatig ostoba módon többre vágyom. Szomjasnak érzem magam, a csontjaimban érzem az ellentmondását annak, hogy ez mennyire rossz. Elvesztem az eszemet, a sötétségbe kerülök és már csak azt érzem, hogy örömöt szeretnék szerezni a férfinek.

- Ez az, szopjad. Keményen!

A sötét álmaim szinte valóra válnak, és egy pofonnal kecsegtetnek. Rabnak érzem magam az arany kalitkába, amit nekem épített fel, ahol gyötör, kínoz, csábít és szeret egyszerre ez a mocskos férfi. 

Kirántja magát a számból, de én a térdeimen maradok, amiket a szőnyeg durva anyaga már kellően kidörzsölt. A kezeim elzsibbadtak, az agyam máshol jár, a szám ízeli még a benne maradt utolsó cseppek ízét. Megszabadul mindentől, és már azon találom magamat, hogy az ágyra fektet, arcomat a takaróba nyomja és úgy vágódik belő, hogy felkiáltok. Fájdalmasan mozogni kezd, a puncim össze-össze rándul körülötte. A csípője ütemesen jár, ujjai a húsomba mélyednek, míg a másikkal a koponyámat fogja, és taszít minden mozdulatával a matracba. 

- Bassza meg! Ez az édes punci mennyei – szisszen fel, és mélyre csúszik bennem, hogy szinte csillagokat látok. 

Megfogja a nyakamban lógó nyakéket, amit a mai napon kaptam tőle, és az ára sehol sem publikus, így gondolom, hogy nagyobb vagyont hagyott ott érte. Mindig is hangsúlyozta, hogy én vagyok a mindene, a felesége, az egyetlen, akit szeret, még ha ezt nem is úgy mutatja ki, ahogy kellene. Sajátos módja van. 

Megfordít, mire visszatérek az őrjítő dugásának mókuskerekébe. Izzadok, csatakos vagyok, ahogy ő is. A vérem íze a sós magjával keveredik a nyelvemen, s levegő után kapkodva széttárja a combjaimat, a puncimon végig húzza a nyelvét, majd belém harap, mire fájdalmas nyüszítés hagyja el a számat. Farkát újra belém mártja, bár egyáltalán nem finomabban, mint előtte. Az ösztön átveszi felette az irányítást, és addig hajtja a fáradt, meggyötört testemet, amíg megváltásért nem könyörög. 

Keep your friends close, but this pretty girl closer. Kiss her on the neck, little baby is a poser.

Ha azt mondom, hogy a lábaim kocsonyásadnak indultak, még enyhén fejezem ki magamat. Remegek, a szívem hevesen ver, és szidni tudom magamat, hogy ilyen remek ötletek születnek meg bennem, aminek most köszönhetően itt is vagyok. A légiutaskísérő olyan derűs mosollyal az arcán fogad, hogy már ennek a látványa is megborzongat. Hogy lehet valaki ennyire örömteli, amikor egy fémdobozba lesz órákra bezárva. Főleg ki az, aki ezt a szakmát választja magának? Őrültek az emberek, hogy önként bízzák az életüket a szerencsére? Rendben, valószínűleg enyhe túlzás van a feltételezéseimben, de akkor sem tudom elképzelni, hogy épeszű embert erre vetemedik. Valójában egy oroszroulettet játszik a saját életével. Mondjuk nem tagadhatom, hogy talán érdekesebb is, mint az enyém. Ám ennek ellenére sem érzem, hogy a helyében itt állnék, és áldoznám fel magamat önszántamból.

Elengedem az ördögi gondolataimat, annak ellenére, hogy nehezemre esik és a kárpitozott talajon haladok tovább, fel a repülőgép emeleti részére, ahol az elsőosztály utasai foglalják el a helyüket. Nehézkesen megy a fellépkedés a lépcsőkön, de igyekszem, mögöttem is jönnek többen. Nagyot nyelek, összeszedem magam tényleg. Próbálom kiűzni a rossz gondolataimat, de nehezen mennek. Lepillantok a jegyemre, majd fel és megkeresem, hogy melyik ülésre is szól. Középen sikerül meg is állapodnom, ami a legrosszabb. Azonnal eszembe villan, ha a gép ketté törik, akkor itt fog. 

Megrázkódom. 

Kiráz a hideg. 

Elpakolom a csomagomat az ülések fülé, és elfoglalom a helyemet. A félelmemet leszámítva, örülök, hogy ide sikerült jegyet vásárolnom. Ha már egy halálcsapdában kell több órát is eltöltenem, és talán az utolsó óráim, akkor kényelmesen és komfortosan tegyem, ha az lehetséges.

- Szia – gondolataimból zökkent ki valaki. A mély hang simogatóan hat rám, és ahogy felpillantok a tulajdonosa sem éppen rossz. 

- Helló.

Soha nem rajongtam, ha mellettem ül valaki, de azt hiszem, hogy erre sem lehet most panaszom. Végig nézve a férfin még hálált is kellene adnom az égieknek, hogy mellé sodort az élet. Túlgondolom? Lehet. Túlpörögtem. Azonnal le kell állnom, mert már érzem, hogy a levegőt hevesen kapkodom, és lever a víz. Pedig még fel se szálltunk. 

- Harry vagyok – mosolyog rám, ahogy elfoglalja a helyét. – Ha gondolod felhúzhatjuk a falat, nem szeretnélek zavarni.

A két ülés közötti műanyagból készült elválasztó irányába pillant.

- Nem, nem, jó így – motyogom zavartan, mint valami idióta tini, akinek a fiú látványa már nedvessé teszi a bugyiját. 

- Rendben.

- Elnézést, kérem csatolják be az öveiket. Lassan elkezdjük a felszállást.

A légiutaskísérő olyan szelíd mosollyal az arcán lép hozzánk, hogy azonnal meg is irigyelem ezt a közönyösségét. Azonban a tekintete egyből el is időzik Harryn. Szemei úgy végig pásztázzák a férfit, hogy én jövök zavarba helyette. 

- Köszönjük – köszörüli meg a torkát Harry, mire felhívja a lány figyelmét arra, hogy ideje lenne tovább állnia.

Becsatolja az övét és ez engem is felébreszt, s én is becsatolom. Szorosan meg is húzom a szíjat, és ismételten elönt a félelem érzése egyszerre a megnyugváséval. Ujjaim görcsösen kezdenek el kapaszkodni a karfába, s a hangok felélesednek. Hallom a hangzavart, ahogy az emberek beszélgetnek, suttogni kezdenek, a csatok fémes hangját. Homályosan kezdek látni, miközben érzem, hogy a repülő elkezd gurulni a betonon. A fülem zúg, a légiutaskísérők homályos alakját látom kirajzolódni, miközben elfoglalják a helyüket és a katasztrófa esetén életbelépő protokollokat kezdik el előadni. 

- Minden rendben?

Harry ragadja meg a figyelmemet, amiért eléggé hálás is vagyok magamban. Bólintok, bár nem éppen érzem azt, hogy jól lennék. A tenyerem izzadni kezd, elkezdem a nadrágom anyagában törölni, ami fel is tűnik Harrynek. 

- Nem igazán vagyok jóban a repülőkkel.

- Akkor minek szenvedteted magad?

- Ajándékba kaptam az utat – motyogom, mint valami idióta. Megköszörülöm a torkomat, és Harry szemeibe nézek. – Gondolkoztam a visszacserélésen, de nem volt erre lehetőség. Repültem már, nem ez az első utam, de rosszul vagyok. A gyomrom forog, a torkom szorít és úgy érzem, hogy nem jutok elég levegőhöz.

Ahogy kifejezem magam az ujjaim a nyakam köré fonódnak, ezzel illusztrálva a dolgot. Harry tekintete sok mindent nem árul el, de azt tökéletesen, hogy teljesen lököttnek néz. Nem csodálkoznék, ha továbbra is itt maradna mellettem, és nem kérne másik ülést magának, helyét elcserélve mással. 

Végül megjelenik egy mosoly az arcán.

Furcsállóan nézek rá. 

- Mennyi katasztrófafilmet láttál?

Teljesen komolyan kérdezi, és már is tudom, hogy totál hülyének néz. 

Hátra dőlök, fejemet az ülés fejtámlájának döntöm, s lehunyom a szemeimet.

- Nem vicces! Biztos neked is van valami, bármi, amitől félsz!

- Hm, lehetséges, hiszen mindenkinek van, aki meg azt mondja, hogy nem igaz, az hazudik.

Ránézek ismételten.

- Ezzel nem nyugtattál meg, remélem, hogy tudod. 

- És mivel lehetne téged megnyugtatni?

Költőinek és félig komolynak tűnik a kérdése.

A gondolataim már is magamat meghazudtolva más felé kezdenek el kalandozni. Érzem, hogy a dekoltázsom, és az arcom is pirulni kezd. Fészkelődőm a helyemen, a hajamat összefogom, kissé megcsavarom és simán egyik oldalra teszem, hogy valamiféle friss levegő érhesse a bőrömet. Harry arcán egy olyan vigyor kezd el húzódni, ami egyáltalán nem tetszik. Méregetni kezd, nyelve végig szalad az alsó ajkán, majd egy nagyot nyel, hogy szinte már hallani lehet.

Megköszörülöm a torkomat, s ösztönzöm magam, hogy valami épkézláb választ adjak a feltett kérdésére.

- Azzal biztosan nem, hogy katasztrófafilmeket emlegetsz.

Gyenge kitérő és ezt ő is konstatálja.

- Élnézést – biccent. – Azt hiszem, hogy tudom kezdésnek mi lenne jó.

Homlokom ráncba szalad és figyelem, ahogy a légiutaskísérő hívógombját megnyomja. Kapkodom a tekintetem, amíg a bájos szőke meg nem jelenik mellettünk. 

- Miben segíthetek, Uram?

- Szeretnék kérni két pohár pezsgőt – rám néz, mire én továbbra is szótlanul ülök mellett, majd visszafordítja a tekintetét a nőre. – Legyen egy üveggel, valami drágából.

Ekkor sikerül észlelnem, hogy már a levegőben vagyunk és elértük a repülési magasságot is. Kinézek, és a habos felhők látványa fogad. Szinte belesüppedek az ülésembe, majdnem egy szintbe kerülök vele. Ujjaim görcsösen fogják meg a karfa végét, ám ujjak lágy érintésére odakapom a fejemet. 

Egy poharat tart felém, benne a pezsgővel. Felém billenti kissé a pohár száját, jelezvén, hogy vegyem el. Ujjaimat a pohár talpára fonom és elfogadom a kínált italt. Ami azonnal bűnként is vetül rám. Sietősen emelem a számhoz és hajtom fel, mintha valami rövidital lenne és hatalmas megváltást várnék tőle. 

- Ejha! 

Felnyitom a szemhéjaimat és Harryre nézek. Azonnal észbe kapok és zavarbajövök.  Már túlságosan is sokszor hozza ki ezt belőlem, mióta találkoztunk.

- Bocsánat – motyogom és a vizespalackom után nyúlok, miből jó nagy kortyot iszok. Kiveszi a poharat a kezemből és újra tölti, majd ismételten nekem adja.

- Jót fog tenni.

- Ne akarj leitatni, szerintem a hányás nem lenne szexi a pánikkal együtt.

Összekoccintja a poharainkat és beleiszok a saját italába. Most lassabban kóstolom meg, ízlelem, és nyelem le. Most jut el a tudatómig, s fogom fel, hogy száraz, keserű. 

Harry hangosan felnevet.

- Ez pocsék.

- Az, de hatásos – húzza le ő is végül a végét. 

Lassacskán elfogy az egy üveg pezsgő, én pedig annak híján, hogy nem fogyasztok rendszeresen és sok alkoholt, így hamar meg is érzem, hogy sikerül becsiccsentenem. Folyamatosan iszom a vizet is, ez régebben sem volt másként. A másnapot megkönnyíti és az alkohol nem vonja ki úgy a szervezetből a vizet. 

Leesik a pohár a kezemből, szerencsére nem törik szét, de elgurul az ülésem alá, ahogyan a gép megrázkódik. Ujjaim ismételten a székbe mélyednek, Harry pedig azonnal megfogja a kezem. Elhúzza a függönyt, így ketten maradunk. Érzem, hogy veríték kezd el végig száguldani az arcomon, le egészen a nyakamig, amíg a felsőm anyaga el nem szívja azt. Zakatol a szívem, a szám kiszárad, és szinte már is egy vérző, koszos, hullaként látom magamat egy őserdő közepén, ahol egy vadálatok fogják szétszabdalni a tetemem. Majd bevillan, hogy valószínű már az óceán felett vagyunk, és a cápák éles fogai villannak fel a lelkiszemeim előtt.

- Hé, térj vissza hozzám – fordítja a fejemet maga felé Harry, ezzel teljesen kizökkentve a horrorisztikus képzeletemből. – Nincs semmi gond, hallod? A gép a levegőben van és nem zuhan. Csak kisebb széllökések. 

Valahogy nem érzem, hogy a testemet elárasztaná a nyugalom. Még inkább megmerevedem, az ujjaim görcsösen fogják Harryét, aki fel sem nyekken. Kitartón a szemei az enyéimbe mélyednek, arcán pedig irigylésre méltó nyugalom pihen. Lehunyom a szemhéjaimat, nagyot nyelek és kisebb sikkantás hagyja el a számat, ahogy minimálisan a pilóta lejjebb engedi a gépet.

- Nézz rám! – parancsolja, ám a hangja még sem teljesen parancsoló. Lágy, megértő, és nyugodt. Felnézek rá, a zöld szemei az enyéimbe vesznek el, és eléri, hogy ténylegesen rá koncentráljak. – Semmi baj nem lesz, ígérem, rendben?

- Persze... – köszörülöm meg a torkomat, hogy kis életet leheljek a hangomba. – Ha még is lezuhanunk és nem éljük túl, akkor nem tudok bosszút állni rajtad.

Elvigyorodik a pimasz.

- Ígérem, hogy akkor is visszarángatom magunkat és hagyom, hogy bosszút állj. 

- Nem nyugtattál meg.

- De legalább egy halvány mosolyt már látok – mutat rá a dologra.

Észre sem vettem, hogy a szám enyhe mosolyra görbült a kisebb párbeszédünk alatt. Kicsatolja az övét, majd kezét az arcomra vezeti. Lágyan simogatja a bőrömet, majd a hajamba túr és mire feleszmélek szája az enyémen van. Finoman csókol, a szája puha, a csókja még is követelőző, és nyelve megtalálja az enyémet. Az elmém teljesen ráfokuszál, a görcsös kezem, ami az ő másikját szorítja még mindig, elenged. Körbe ölelem a nyakát, még közelebb igyekszem vonni magamhoz, ami szinte már lehetetlen. 

- Milyen mohó valaki – suttogja a számra, ahogy elszakad minimálisan tőlem, de éhesen utána is kapok. 

Nem ellenkezik. Teljesen fölém magasodik, úgy, hogy az ülésében marad. Csókol, simogat, dédelget ott, ahol ér. Melegem lesz pillanatok leforgása alatt, s a vándorló keze a mellemet megmarkolva előhozza belőlem a halk nyöszörgést.

- Halkabban – mosolyog a bőrömön.

Illata az orromba kúszik, a csókjai megőrjítenek, a keze pedig már most a gyönyört sorozza rám, annak ellenére, hogy még semmi komolyabb területen nem jár. Megragadom a felsője anyagát és a számra vonom őt. Nem ellenkezik egy pillanatig sem. Benyúl a felsőm alá, a hasam bőrének cirógatása finoman hat rám, megnyugtatóan. Ellazít, még többet ígér, és még többért könyörögtet. Könnyű dolga van, mivel a melegítőm gumírozott anyaga könnyedén adja meg magát neki, s enged bejutást alá. Simogat, tapogat, ismerkedik. A bugyim már nedvesen várja, és egy pillanatig elszégyellem magam, ám amint a csipke alá furakodik, minden elvész, s csak az érzés marad, melyet hosszú, ügyes ujjai okoznak. 

Ajkaim eltávolodnak egymást, a csókunk megszakad, a szemhéjaim szorosan csukódnak le. Érzem meleg leheletét a nyakam bőrén, majd apró csókokkal hint be, míg keze olyan szorgosan dolgozik, mintha attól félne, hogy nem lenne holnap, s bármelyik percben ennek vége szakadhat. Mocskos módon széjjelebb teszem a lábaimat, több hozzáférést biztosítva neki. 

- Már is sokkal nyugodtabb vagy – suttogja a bőrömbe. – De halkabban. 

A nyakamba csókol. Egyik hosszú ujja eltűnik bennem, s belülről kezd el masszírozni, amíg a másik a csiklómon ügyeskedik. Érzem, hogy kapkodni kezdem a levegőt, a hátam ívbe hajlik meg és a testem ribanc módjára többért esedezik.

Take what's on your mind, make it real life

A lány szemszöge

A ködös éjszakai utcán a lábaimat szedem. Nem igazán nevezném magamat félősnek, de valamiért a látásiviszonyok gyatra kiadását utálom. Az eső is enyhén rákezd, engem pedig a vékony kabátom nem igazán melegít át. Felrántom a kocsim ajtaját és magamra is csukom hamar. Beindítom a motort, a fűtés pedig ontani kezdi felém a melegséget. Átfagyott ujjaimat a kiáramló meleg levegő elé teszem és élvezem, ahogy az élet visszatér az ujjperceimbe. 

Elindulok, besorolok az egyáltalán forgalomnak sem nevezhető pár lézengő jármű közé. A zenét felkapcsolom, lejjebb veszem a hangerőt, hogy csak hallkan töltse meg a teret. Ujjaim ütik a zene ütemét a kormányon, míg a szöveget dúdolom, annak ellenére, hogy a gondolataim teljesen máshol járnak. Zavarosak. A munkám sok ember útjában áll, és még több ember, akinek érdemben tudok segíteni, és ez az, amire leginkább igyekszem összpontosítani nap, napután. 

Leparkolok a helyemre a társasház oldalánál, lekapcsolom a zenét, leállítom a motort és a táskámat keresztbe vetve magamon és elindulok az épület irányába. A köd még mindig nem ad sok lehetőséget a látásra, de nem is igazán áll szándékomban nézelődni. A gondolataimban mielőbb egy forró fürdő szerepel, amely átmelegít, ellazít. 

- Nem kellene ilyen későn hazajárnod.

Szívemhez kapok a hang hallatán, és körbe pillantok. Egy alak lép ki a köd homályából, és amint felismerem, már is megnyugszom. Mély levegőt veszek, a zakatoló szívemet igyekszem lenyugtatni.

- Harry, basszus! Megijesztettél.

- Ne haragudj, nem állt szándékomban. 

- Mit keresel itt ilyenkor?

Méregetem a fiút, aki már kislánykorom óta a nyomomban van. Folyamatos kerülgetés megy kettőnk között, de én már fel is adtam. Nem viselném el, ha a szívemet darabokra zúzná még egyszer, ahogyan azt évekkel ezelőtt is tette. Előttem áll, zöld szemei engem méregetnek, rózsaszín ajkai kissé elnyílnak egymástól, szinte hallom a kapkodó lélegzetét.

- Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy biztonságban hazaérsz ebben az istenverte időben.

- Harry, neked semmit nem kell tenned. 

- Neked nem kellene ilyen későn hazajárnod. Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz. Tudod, hogy már sokszor emeltem szót emiatt.

Felsóhajtok.

Mivel a barátikörünk egy, így nagyon is sokszor találkozunk, bár vannak idők, amikor igyekszem ócska kifogásokkal kihúzni magamat, persze ez többször is rosszul sül el. A lányok nem igen hagynak nekem lehetőséget arra, hogy nemet mondjak.

- Ez a munkám, tisztában vagy vele. Mindig kell áldozatokat hozni, nekem pedig ez az.

- Fiatal lány vagy és az éjszaka közepén már rég otthon kellene lenned.

- Befejezted? – magam köré fonom a karjaimat. Hideg van, és úgy érzem, hogy percről percre hidegebb lesz. – Szeretnék felmenni és lepihenni.

- Persze – mormogja az orra alatt. – Felkísérhetlek?

- Nem! Nyugodj meg Harry, kérlek. Minden rendben, felmegyek, veszek egy fürdőt és lefekszem.

Nagyot nyel.

- Oké, itt várok, amíg fel nem oltod a villanyt.

Égnek emelem a szemeimet, ám feladom végül. Elmosolyodom, bár nagyon is idegesítő. 

- Jó éjszakát!

- Neked is.

A lépcsőn felfelé igyekszem, belökőm az üvegajtót, feloltom a villanyt a lépcsőházban és sietősen megyek felfelé. Egyáltalán nem számítottam Harry megjelenésére az éjszaka közepén. Sokszor említette már valóban, hogy más környékre kellene költöznöm, de nem mindenki teheti meg, mint ő, tetoválószalon tulajaként, hogy menőbb környéken vegyen ki bármit is. 

Ahogy befordulok a lépcsőfordulóban, az ajkamat önkéntelenül hagyja el egy kiáltás. Ereimben megfagy a vér, és megbénulok. Ujjaim a fém korlátot szorítják, szinte a húsomba mélyednek az élei, de még sem tudom elengedni őket. A szemeim a betört ajtómra összpontosítanak, míg közeledő lépteket, szinte már lábdobogásokat hallok.

- Hé, mi...

Harry sem beszél tovább, valószínű, hogy ő is felfogja, hogy mit is lát. Érzem, hogy az ujjai a csuklóm köré fonódnak, és a háta mögé taszít. 

- Hívd a rendőrséget!

Utasít. 

Felfogom, amit mond, még sem cselekszem. Arcomba nyomja a telefonját, ezzel kissé kizökkent a sokkból. Elmarom tőle a készüléket és tárcsázni kezdek. Nagyot nyelek, igyekszem a hangomra találni, ahogyan a diszpécser sikeresen fogadja a hívásomat. Szinte fel sem fogom, a számat elhagyjuk a szavak, az ujjaim Harry csuklójára fonódnak, ezzel őt vissza tartva, hogy magamra hagyjon. Tekintetünk találkozik, majd elveszi a telefont, ahogy a vonal megszakad.

- Itt ... – köszörülöm meg a torkomat. – Ne menjünk be, a ház előtt várjuk a rendőröket.

Sikerül kimondanom a gondolataimban kavargó szavakat. Visszanéz a válla felett, majd elkezd levezetni a lépcsőn, enyhén sietve. Alig tudom szedni a lábaimat. Szinte pillanatok alatt érünk ki az épület elé, ahol nem enged el a közeléből. Remegek, érzem a bensőmben.

- Bassza meg ... – sziszegi Harry. – Ha nem vagyok itt...

Megrázom a fejemet, a kezeimet a testem köré fonom, és már meg is hallom a közeledő járőrautó éles hangját. Nem szólalok meg, ahogyan Harry sem. A rendőrök hamar elindulnak felfelé, és mi is követjük utána őket. Szinte befogadni sem tudom, hogy mi is történik. A lakásom darabokban van, több dolog is hiányzik, amiknek érzelmi értékei nem igen voltak, könnyedén pótolhatók, így nem is ráz meg túlságosan. 

- Nem éppen a legbiztonságosabb környéken élsz – néz rám Chris. 

Gyermekkorom óta ismer, ahogyan Harryt is. Emiatt különösen örülök, hogy ő van szolgálatban. 

- Ezt mondtam neki én is – ért egyet Harry.

- Nincs szükségem a csesztetésre.

- Persze, nem is így értettem – biccent Chris. – De gondold át, ahogy teheted, hagyd a környéket. Valószínű, hogy csak pár suhanc muriból tette ezt, de holnap szeretném, ha bejönnél és felvehetnénk a vallomásod.

- Nem tudok ennél többet elmondani, de persze.

- Akkor jó éjszakát, és ha lehet, ne maradj itt azért ma éjjel.

Ezzel távozik a társával együtt. Becsukom mögöttük az ajtót, bár nehezen megy, kissé akad is, de azért sikerül bereteszelnem. A konyhába megyek és a vízforralót összekaparva, megtöltöm vízzel egy forró tea reményében. 

- Kérsz te is?

- Nem, köszi – állít fel egy bárszéket is leül rá.

- Nem kell itt ülnöd és őrizned – pillantok rá a vállam felett, míg a csészét és a teafiltert előveszem.

- Remélem, hogy tisztában vagy azzal, hogy nem foglak itt hagyni. Sőt, nyugodtabb lennék, ha átjönnél hozzám.

Megáll a kezem a levegőben, míg lassan felé fordulok. Felnevetek. 

- Ezt te sem gondolod komolyan. Tudok magamra vigyázni.

Felvonja a szemöldökét, az ujjait a pulton összefonja és méregetni kezd. Tudom, én magam is tudatában vagyok annak, hogy teljesen hülyeség, amit beszélek, de nem hagyhatom ezt az egészet ennyiben. 

- Persze – somolyog az orra alatt.

- Hé, tudod, hogyha kell, igenis hatásosan tudok rúgni.

Felszisszen az emlékre, amikor majdnem ágyékon találtam fiatalabb korunkban. Akkor is az éjszaka közepén settenkedett mögém, és ijesztett halálra. 

- Eszem ágában sincs megkérdőjelezni, de akkor sem hagylak itt. Az ajtódat bezárni sem lehet normálisan, az isten szerelmére!

- Harry... – sóhajtok fel, de leint.

- Idd meg a teádat, és menjünk innen. Hosszú volt a nap és már hajnal lesz nemsokára.

Égnek emelem a tekintetemet és végül a felforrt vizet nem öntöm a csészébe. Elmegyek Harry mellett, egyenesen a szobámba.

- Segíthetek? Csak, hogy gyorsabban haladjunk.

- A fehérneműim között akarsz turkálni?

- Inkább benne – köszörüli meg a torkát, mire mérgesem igyekszem ránézni. Felemeli védekezően a kezeit. – Jó szándékkal jöttem.

Felsóhajtok, és elkezdek mindent bedobálni a táskába, amikre csak szükségem lehet. A fürdőszobába is kitérek, míg Harry az ágyam egyik szegletébe ül le, és figyelemmel kíséri, ahogyan pakolászok.

Harry szemszöge

Messze vagyok attól, hogy jól aludjak. Fogalmam sincs, hogy hányadszorra ébredek meg az éjszaka, vagy inkább a hajnali órák folyamán. Nem sokat segít annak a tudata, hogy a másik szobában egy gyönyörű lány fekszik, akiért már tinikoromba is oda voltam. Egy idióta kis pöcs voltam, aki többször is sebet ejtett a lányon, és most ennek ellenére még is itt van velem, egy társaságban mozgunk szinte napi szinten. Ideje lenne már összekapnom magamat és elrabolnom teljesen a szívét, de persze ezt a haveroknak és neki, soha nem vallanám be. Az idő felettünk is eljár, túlságosan is gyorsan, és ez mocskosul nem tetszik.

Hangok neszek szűrődnek be odakintről. Megemelem a takarót, kimászom alóla, mire a kitárt ablakon keresztül beáramló levegő megcsípi a bőrömet. Kilépek a szobából halkan, de én sem számítottam arra, ami elémtárul. A hűtő fényében egy popsit pillantok meg fekete, leheletnyi csipkébe bújtatva. A farkam azonnal megrándul az alsóm takarásában. A hosszú lábak, a feszes combok. Nagyot nyelek és már is az emlékeim előbukkannak, ahogyan a múltban a csípőm köré tekeredtek ezek a végtagok. Felegyenesedik, és akkor látom meg a poharat a kezében. Hallom, ahogy a narancslét lenyeli. A farkam vigyázban vágja magát. 

Megköszörülöm a torkomat, mire megugrik.

- Basszus, ne haragudj – lépek hozzá, és kiemelem, fel a pultra a lábainál heverő szilánkok köréből. 

- A szívbajt hoztad rám – ujjai a vállamba mélyednek. – Csak szomjas voltam.

- Nem kell mentegetőznöd. Én vagyok a barom, hogy mögéd settenkedtem. 

Tekintete végig pásztázza a csupasz felsőtestemet. Őszintén mondom, hogy kellően simogatóan hat rám e cselekedete. Nagyot nyel ismételten, ám ezúttal nem a narancslé az oka. Ujja végig szántja a mellkasomat.

- Mint régen.

- Mint régen – értek egyet. – Mondjuk ez a popsi megérte.

Felnevet.

- Tehát megbámultál.

- Csak megbizonyosodtam arról, hogy még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy.

Arca pírba borul, a levegőt kapkodni kezdi és a combjait igyekszik összezárni, de a csípőm ebben megakadályozza. Ahogy a talpamat megmozdítom, érzem, hogy egy apró szilánk felkarcolja a felszínét, de ezt is elengedem. Ujjaim a combjai húsába marnak, háta ívbe hajlok meg, és még közelebb férkőzőm hozzá. 

- Ezt nem kellene – suttogja. A hangja bizonytalan és ez nekem éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nyert ügyem van. Eszem ágában sincs elengedni. Régen ostoba, egy idióta fasz voltam, de most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, ahogyan ő is. Itt előttem, a pulton kiterülve.

- Az agyad vagy a szíved mondja? 

Ujjaim végig szántanak az ajkán, melyet a nyelve követ. 

- Harry... Te is tudod, hogy miért nem lehet.

- Régen történt, sok idő eltelt. Rengeteg dolog megváltozott.

- Ezek nem éppen a megfelelő indokok.

Suttogás, gyenge suttogásként hagyják el az ajkait a szavak. 

- Hagyjuk holnapra őket, rendben? – kezeim közé fogom az arcát.

Bólint a szemeimbe nézve, én pedig számat az övé ellen nyomom. Csókom erőteljes, birtokló. Minden másodpercben többet akarok és többért esdeklem neki. Érzem a fájdalmat a talpamban lüktetni, de a farkam sajgása elnyomja azt a bokszerem gyötrelmes szorításában. 

Combjait teljesen a csípőm köré fonom és leemelem a pult keményfa felületéről. Kezeit szorosan fonja körém, a szája az enyémen van, amíg el nem szakadok tőle.

- Bassza meg – lépek ismét egy szilánkba.

- Jól vagy?

- Túlélem.

Lefektetem az ágyra, majd leülök és a talpamat kezdem vizsgálni. Mivel nem életveszélyes sebesüléseket sikerült szereznem, így már is újra csókolom. Nyelve az enyémmel vív feszes tempót, míg a kezei mindenhol ott vannak a feszült testemen. Izmaim minden mozzanatát követi. 

Érzem szívének minden vad ütemét. Ujjai begörbülnek, míg a farkam a bugyija keresztül feszül neki. Ajkaim között hal el egy nyöszörgése, mire még jobban vágyom arra, hogy a fehérnemű alá férkőzzek. 

- Érzem, hogy forró és nedves vagy, nekem.

Erre felfelé billenti a csípőjét. Elkezdem felfelé húzni a póló anyagát, ami még az enyém volt régebben. El is felejtettem, hogy nála maradt, de ennek a tudata, hogy még most is viseli, melegneti a szívemet. Most ennek ellenére átrántom rajta a már kopottas anyagot és a földre hajítom. Hetyke mellei a szemeim elé kerülnek, s a nyelvemmel meg is pöckölőm a bimbót. Hajamat finoman meghúzza, s még közelebb nyom a domborulathoz. Másikat a kezemmel kezdem el kényeztetni, de azért arra is fordítok elegendő figyelmet, és a nyelvem, s szám bekebelezi sokszor. 

- Mint az emlékeimbe – mormolom a bőrébe, a száján végig szántok a nyelvemmel és lefelé kezdem el csókolni egyészen a combja találkozásáig. – Remélem nincsenek érzelmeid a bugyidal kapcsolatban.

A válaszát meg sem várva már reccsen is az anyag és darabjaiban hullik a csipke a földre, arcom pedig a finom, édes illatú puncijába temetkezik. 

- Ó! – önkényesen teszi széjjelebb a lábait. – Nehogy abbahagyd!

Elmosolyodom, de nem szólalok meg. Mélyet nyalintok, és megszívom a csiklóját. Ujjai szinte tépik a hajamat, de eszem ágában sincs szóvá tenni. Imádom, amikor ennyire érzékeny és imádja a helyzetet, viszont ennek ellenére nem hagyom, hogy orgazmusa legyen. Egy önző pöcs vagyok, de érezni akarom, ahogy körülöttem megremeg. 

Nyelvemmel nedves csíkot hagyok a hasán, a mellei között és a szájába csúsztatom végül, melyet teljesen befogat. Keze az már kettőnk között türelmetlenül jár. Megragadja a farkamat, míg tekintetünk teljesen egybekapcsolódik. Fogaimmal gyötörni kezdem alsóajkát, ő pedig leügyeskedi rólam a bokszert.  Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy a péniszem kiszabadul tenyere rásimul és ingerelni kezd. 

Fordít a helyzetünkön, és már is felidézi bennem az első alkalmunkat, amikor egyből átvette az irányítást, bár még bátorítani kellett, és segíteni neki, de mindenképpen emlékezetesre sikeredett. Teljesen meghagyom neki, hogy irányítson. Ismeri a testemet, és természetesen a sajátját is, így a maga ütemében tudja uralni az egész helyzetet. Lassan magába is fogad, minek köszönhetően ujjaim a combjába mélyednek és a kettőnk kapcsolatát figyelve teljesen elveszek az élvezetek vad hullámába, ahogy csípőjét mozgásra bírja. 

I’m doing so much better without you. Just kill your ego, before it kills you.

 A tekintetem végig pásztázza az embereket, akik eljöttek, és már magam sem tudom, hogy miért vagyok még itt. A hoszteszlány jár körbe tálcával a kezében, kokainnal a tetején. A fehér por mindenkinek felkelti az érdeklődését. A legjobb. Minőségi anyag, amit tőlem kaphatnak meg. Én uralom az üzleti világot, mindenki csak alattam dolgozik. Katonák. Végignézek a sok beszívott emberen, és csak még jobban alá tudom támasztani a tényt, hogy mindig jobb a másik oldalon állni. Amit apámtól legelőször megtanultam.

 

„Lányom, ezt a mocskot, soha nem tapasztalhatod meg. Méreg. A sok idióta vigye csak, de te, soha ne merj a rabjává válni. A gyávák menekülnek, az erősek irányítanak.”

 

Visszhangoznak a szavak a gondolatimban. És valóban, ahogy végignézek a beszívott emberek tömegén, nem vágyom arra, hogy közöttük legyek. A drog sok mindent kihozhat az emberből, s ez az, amit nem engedhetek meg magamnak. 

- Túl sokat gondolkozol – csókol a nyakamba Harry.

- Így vagyok ott, ahol – sóhajtom, s szembe fordulok vele. Magassarkaim ellenére is fel kell néznem rá. Fölém magasodik, a kezei fogságban tartanak. 

- Királynőm.

Simogatja a fülemet a kedves szava. Imádom, amikor így hív. Mindig is tudja, hogyan kell hízelegnie. Tökéletesen érzi, hogy a csókokat mikor, hova kell adnia, a kezének finom simogatásának útját. Évek óta a társam, a szerelmem, a legfőbb bizalmasom. Eleinte kételkedtem vele kapcsolatban, sok próbán ment át, de itt van. Kitart mellettem. Már volt, hogy ölt is miattam, ami meglehetősen hízelgő volt. 

- Vonuljunk vissza. Senki nincs már itt, aki fontos, csak a betépett aljanép.

Ágyékát az enyémnek feszíti, mire feltűzel jobban, mint amennyire már így is fel vagyok. Nagyon ritka pillanatok egyike, ha a közeledését ellenzem. Most viszont semmi jónak nem vagyok az elrontója. 

Ujjainkat egybekulcsolja és a balkonon át vezet a lift irányába. Belépve a felvonóba megnyomja a privát lakosztály gombját. Nekitámaszkodom, derekán átvetem a kezemet, másikkal a hasán simítok végig. A hajamba csókol, míg keze a fenekemre csap. Mosolyra húzódik a szám. Pajkos kedvében van, ami semmi jót sem jelent. Bár nézőpont kérdése.

- Csodás vagy ma este is.

Tudom, hogy a piros ruha tökéletesen simul a vékony alakomra, míg a magassarkú megnyújt. Hajam felfogtam egy kontyba, ahogyan annyira szereti. Ujjamon pedig a tőle kapott gyémántgyűrő csillan meg.

- Mi tetszik a legjobban?

Megfogja a kezemet minden gondolkodás nélkül és a tenyerembe csókol. 

- Szerintem erre válaszolni sem kell – mormolja és kivezet a liftből a lakosztályunkba. 

Bár szeretem, ha csinos vagyok, ha megnéz, mégis első dolgom nem éppen királynőhöz méltóan, hogy lerúgom a cipőket. Kényelmetlen, méregdrága vackok. Csodásan tudnak mutatni egy női lábfejen, és mesésen tudják az alakot jó irányba koordinálni, de az a fájdalom, ami órák hossza után belehasít a női lábba, kegyetlenség.

Harry a bárhoz lép, s tölt magának egy pohár whiskyt. Követem, a talpam alatt a finom szőnyeg érintése már is sokkal kellemesebben hat. Elveszem a poharat tőle és egy kortyot én is iszok, majd hátat fordítok neki és az iroda irányába indulok, ahol még el kell intéznem pár fontos dolgot a holnapi nagy szállítmány előtt. Leülök, a laptopomat felnyitom. Soha nem hagyom senkire a munkát, mégha nekem többet is kell ezzel foglalkoznom a parton való fetrengés helyett, akkor is szeretem én magam intézni a főbb, kevésbé mocskosabb dolgokat. Kinyújtóztatom a masszív, fa asztal alatt a lábaimat és átnézek mindent még egyszer. 

- Most már nekünk is szórakoznunk kellene.

Harry az ajtófélfának dőlve néz engem, miközben az utolsó korty whiskyt felhajtja. Közelebb lépked, míg én hátra dőlök a székben. Tekintetünk egybe kapcsolódik. Lecsukom a laptop tetejét, elteszem a fiókba, és felülök az asztalra. Megfordulok a tengelyem körül és szembe találom magamat vele. Leteszi mellém a kristálypoharat, megmarkolja a combjaimat és széjjelebb taszítja őket. Beáll közéjük, a ruhának recsegő hangja hallatszik, ahogy a varrás megadja magát. Harryt nem zavarja, teljesen megszabadít az anyagtól, míg a szája a számat találja meg. Nyelve az enyémen, a keze a mellemen, a farka az ölemnél. Azt hiszem, hogy minden lassan kezd a helyére kerülni, amíg ő úgy nem dönt, hogy máshogyan szeretné. Lassacskán teljesen csupaszon ülök előle. A ruháim már csak rémes emlékeik önmaguk számára is. Darabjaikra hullva heverésznek a földön, közönségként szolgálva. 

Harry kilép a lábaim között, megfogja azokat és megfordít az asztalon, magának háttal. Kezeimet fogva irányit. Lefekszem, a fejem kissé lelóg az asztal végén, pont szembenézek az ágyékával. Már azonnal körvonalazódnak a gondolataim, hogy mit is szeretne velem tenni. Végignyalok a számon, és figyelemmel kisérem, hogy kioldja a sliccét, nadrágja a bokája köré hull az alsónadrágjával együtt. Farka keményen mered előre, ujjait köré fonja és finom csuklómozdulatokat tesz meg. Felkorbácsolva ezzel a vágyaimat. Érzem, hogy a combom köze nedves a látványának köszönhetően és a tudatnak, hogy hamarosan a pírosra kifestett ajkaim között érezhetem a péniszét. 

Látom megfényleni a végét, nyelvem nyújtanám, hogy megnyaljam, ám mocskos tekintetével találkozom. Megfogja az egyik kezével az arcomat és ujja végigfut a rúzsozott számon. Eltátom, ő pedig könnyedén a számba csúsztatja farkát. Lehunyom a pilláimat és élvezem az ízét, a forróságát. 

- Ez az, engedd mélyen – suttogja, míg arcomat simogatja. – Engedd nekem.

Én pedig engedek. Mozogni kezd, egy őrjítő tempót diktálni. Morajlás törik fel a torka mélyéről, még mélyebbre megy, a torkomat simítja meg, teljesen alárendel magának. Mocskos, még is élvezem. Szabad kezével a mellemmel kezd el játszadozni. Simogat, csipked, gyömöszöl. Lábam köze sajog, többért rimánkodik. 

- Jól van, kicsim – suttogja, s figyelem, ahogyan hátraveti a fejét. Farka ütemesen mozog a számban, ki, s be, míg meg nem szakítja a kontaktust. 

Levegő után kapok. Ficánkolok, de nincs időm összeszedni magam, meg már fordít rajtam, arca a combjaim között csókol, nyal, fal. Heves. Tüzes és türelmetlen. Megszívja a csiklómat, végignyalja és teljesen ellep a köd. Egyik lábamat a vállára teszem, ujjaimmal a hajába túrok és még közelebb vonom a vágyakozó ölemhez. Megadja, amit akarok, nem fukarkodik. Nyal, szív, zabál. Teljesen a fellegekbe repít, hogy onnan csak a mélybe zuhanás marad, és a hideg levegő. 

Farka bennem, a kezei rajtam, a szája csókol.  Magamat érzem szájának ízén. Keveredünk, s a legkedvesebb íz a számomra ez. Ezúttal lassú, kényeztető, ígéretekkel teli a mozgása. Nem sieti el, nem hajtja túl a vágyainkat. Kiélvezi, s kiélvezem minden pillanatát a csodás kapcsolatuknak. Combjaimat a dereka köré fonom, közelebb, még mélyebbre vonom magamban. Hátam ívben hajlok meg.

- Gyönyörű vagy.

Bókjai melengetik a szívemet. Simogatják a lelkemet, farka pedig a bensőmet. Hajamba markol, a szőke tincseket megragadja erősen, a szájára von, és úgy csókol, mintha nem lenne holnap. Felemel az asztalról, hagyom hadd vigyen. Karjaiban otthon, biztonság vár mindig. Az ágyunk puhaságának simogatása fogad pillanatok múlva, ahol tovább szeretkezik velem szépen, lassan, szerelmesen.

 

A reggel váratlan, korai és meglehetősen tapintatlan. Magamra húzom még jobban a takaró anyagát, a fejemet alá dugom és ezúttal úgy viselkedem, mint egy kislány, amíg eszembe nem jut, hogy a mai nap sem engedhetem meg magamnak a lustálkodást. A hátamra fordulok, a kezemmel kinyúlok, de a lepedő már hidegnek bizonyul. 

- Harry? 

Semmi válasz nem érkezik. Még kétszer elhagyja a számat a neve, míg felülök, és ledermedek. A takaró lecsúszik, de vissza is kapom magam elé. A komód szélén ül, teljesen felöltözve, olyan ruházatban, ami számomra elfogadhatatlan és egyben érthetetlen. 

- Mi ez? Halloween van? 

- Kérlek, működj együtt velem. 

Megmerevedem. Mintha egyszerre fagynék le és forráznának le. A szívem a torkomban dobog, de ő merev tekintettel mered rám. A nap sugarai megfénylenek a nyakában lógó jelvény felületén. 

- Mi a kurva élet van itt? Ne szórakozzál velem! Honnan szerezted ezt az FBI egyenruhát?

- Okos nő vagy, ne kérdezz butaságokat. Most pedig, ha kérhetném, öltözz fel. Kinn többen is várnak rád, de én, mint a beépített ember és a nyomozás vezetője, nem szeretnélek ennyire megalázni.

- Mennyire kedves vagy, te féreg!

Nyúlok az éjjeliszekrény fiókjába, de a pisztolyom hűlt helye fogad.

- Nem ma kezdtem a szakmát, édesem. Két percet kapsz, különben kényszeríteni foglak így, ahogy vagy, hogy velünk gyere.

- Nekem is vannak jogaim!

Felállok és teljes meztelenségemben előtte állok. Nagyot nyel. Visszhangzik szinte a szobában. A tekintete sem bírja, elkalandozik rajtam úgy, hogy tudom, nem sok múlik azon, hogy felfaljon. Közelebb lépek, mire azonnal visszapillant a szemeim közé.

- Egy perced maradt. Tik-tak.

- Kibaszott szellemes – suttogom és még közelebb lépek hozzá. – Nem siettettél annyira, amikor tegnap éjjel a farkadat szoptam.

Szinte köpőm a szavakat. Hátat fordítok neki, és a maradék büszkeségemmel együtt felveszek egy ruhát. Mivel van sejtelmem arról, hogy mi fog rám várni, így utoljára megengedem magamnak, hogy csinos legyek. 

A magas sarkakon kisétálok, megállok közvetlenül előtte illatfelhőben úszva. Feláll, a kezemnél fogva úgy perdít meg, ahogy sokszor tette már velem. Szemhéjaimat lehunyom, ahogyan hallom a bilincsnek árulkodó hangját és a fám súlyát megérzem a csuklóim körül.

Édeaspám szavai ismételten a gondolataimba kúsznak.

"Nagyon fontos, hogy mindig csak magadba bízz. Ne engedj a szívednek!"

You just keep singing those lullabies. Sweet talk me all night, honey pie.

 Összefogom magam körül a farmerkabátom vékony anyagát. A hűs szél folyamatosan megcsapja a bőrömet, de még a ruha menedéke alatt is eléri, hogy megvacogjak. Hajamat folyamatosan az arcomból seprem ki, míg a lábaimat szedem a sötét, szűk utcán. Zsebem mélyéről előkerül néhány apró, és egy kis papírpénz is, ám muszáj beosztanom, így az árushoz lépek, ahonnan ínycsiklandó illatok szállingóznak.

- Egy fél adagot kérnék – nyújtom át neki a maréknyi fémpénzt. 

A férfi végig pásztázza a testemet és sóhajt egyet. Figyelem csendben, ő sem szól semmit, mindössze valamit motyog az orra alatt, amiből semmit nem értek meg. Megfogja a bagettet, és mindenféle finomságokkal, meleg dolgokkal meg is pakolja azt, végül pedig átnyújtja. Hálásan megköszönöm neki, és bele is harapnék a meleg illatokat árasztó ételbe, amikor egy autó mellém gurul. Igyekszem nem észrevenni őket és arrább menni, de követnek. Oldalra pillantva látom, hogy az ablakot is leengedték.

- Hé, cica, mennyi egy órácska?

Homlokomon a bőr az érthetetlenségnek köszönhetően ráncba szalad. Nagyot nyelek, s a forró falat szinte végigégeti a torkomat. Visszafordítom a figyelmemet az ételre.

- Na, ne legyél szégyenlős – szisszen fel az egyik, s hallom, hogy nyílik a kocsi ajtaja. – Nyugodtan, mondj egy összeget. Persze, ingyen is benne vagyunk – röhögnek fel mocskos módon.

Az étvágyamat is képesek elvenni tőlem, pedig már korgott a gyomrom és a fejfájás kerülgetett. A férfi tekintetével találkozik az enyém. 

- Édesem, ne haragudj, hogy tovább kellett maradnom – hirtelen jelenik meg egy alak mellettem, kinek arca szintén ismeretlen a számomra. 

Értetlenül meredek rá. Ujjai a szabad kezemre tévednek, s a keze az enyémet ragadja meg erőteljesen. Megremegek. A félelem és rettegés él bennem, hogy teljesen idegenek csak így körbevesznek. 

- Ki maga? – halkan mondom, de az erőszakos fickó nem hagyja szó nélkül.

- Hé, haver, ő a mi prédánk! Vedd le a kezedet róla. Utánunk te is megkaphatod – röhögnek ismételten. 

Mocskosul jó kedvük lehet. Irigylem őket. 

Érzem, hogy a szívem a torkomban kezd el dobogni, és egyre rosszabbul kezdem magamat érezni. Mozdulni sem merek. Sejtelmem sincs, hogy hova kerültem, még nem voltam a város ezen részén, de már most biztos vagyok abban, ha túlélem az éjjelt itt, soha vissza sem térek.

- A prostik helyén állsz – suttogja az illető, aki még mindig a kezemet fogja. – Azt hiszik, hogy kurva vagy!

Azonnal a tudatomig jut az információ és ujjaim önkényesen szorítanak a férfi kezén, ám abban a pillanatban ki is akarom kapni a sajátomat. Hátrálni kezdek, az étel kiesik a kezemből és a lábaim futólépésekben igyekeznek elhagyni a helyszínt. 

- Hé, hova rohansz, cicám?

A mocskos hang borzongással szalad végig a gerincem mentén, és megijedtek, hogy léptek hangját hallom a hátam mögül. Az idegen, aki a védelmemre kelt, vagy legalábbis olyan érzést keltett, utánam szalad, kezében gitártok. Sebesen szedi utánam a lábait, míg mögötte a három tuskó férfi, akik kurvának néztek. Nem minta. A hosszú farmerem és a garbóm arra engedne következtetni, hacsak nem újfajta örömlányok járják a város utcáit, és a férfiak a vetkőztetésben lelik örömüket, a farkuk kiverése helyett.

- Bassza meg – szisszen fel az idegen, ahogyan fegyver hangjának dörrenése a szívemet állítja meg egy pillanat töredékére. – Erre – ér utol és egy keskeny utcába vezet, ami egyre jobban szűkül. Nagyot nyelek, ahogy közeledünk egy rész felé, ahol muszáj lesz átpréselnünk magunkat. A férfi nem hagy választási lehetőséget, szinte lök. Érzem, hogy kissé sikerül fel is horzsolódnia a kezemnek, de jelenleg ezt félre tudom tenni. A hátam mögé nézek, és látom, ahogy ő is átér, és tovább vezet. 

- Ide be! – elnyel bennünket egy sötét kapualj. 

Becsukódik mögöttünk a fa ajtó, én pedig neki dőlök, a levegőt kapkodom. Az idegen kifelé leskelődik, egy rácsokkal bevont ablakon át. Mielőtt megszólalnék, tenyere a számra kerül. Rám néz, én enyhén bólintok, így leveszi a kezét. 

- Elmentek – suttogja. – Harry vagyok – nyújtja a kezét, én pedig csak nézem a felém nyújtott tenyeret. – Rendben, végül is csak megmentettelek egy megerőszakolástól.

- Hálás köszönet érte – motyogom. – Merre tovább? Hogy jutunk ki a város ezen részéről?

- Én itt lakom – mutat az emelet irányába. 

- Oh, rendben.

- Mit kerestél azon a részen? Többet, ha javasolhatom kerüld azt a helyet. Minden nőt kurvának néznek ott.

- Éhes voltam, és láttam a pavilont. Nem gondoltam, hogy bűn szendvicset venni egy bácsitól.

- Nem bűn, csak felelőtlen – indul a lépcső irányába. – Estleg, ha gondolod nézhetek neked valami ételt. Láttam, hogy a szendvicset elejtetted.

- Köszönöm, de már nem vagyok éhes – ahogy a mondat elhagyja a számat, a hasam akkorát kordul, hogy meglep, a minket üldözők nem hallják meg. Arcom enyhe pírba borul.

- Hát, a gyomrod máshogy gondolja.

- Tőled miért ne tartsak?

- Ha annyira akarnék bármit is, már rég felvittelek volna, ősember módjára, a hátamra vetve.

Bólintok. Igaza van, bár nem annyira meggyőző az érve, de még is kecsegtetőbb, mint a hideg utcára visszamenni éhesen. Arról nem is beszélve, hogy bármikor belefuthatok azokba a fickókba.

Követem végül szó nélkül az emelet irányába, végig a balkonon. A lakásába belépve már is melegség jár át, és már is örülök a döntésem miatt. Lerúgom a koszos cipőimet, a hátizsákomat a bárpult melletti székre helyezem, s a mellette levőre le is ülök, míg ő a nappaliból a pult másik felére lép, a konyhába. A hűtőt kitárva szemlélgetni kezdi annak tartalmát, majd pár tojást kap ki.

- Remélem, hogy szereted a rántottát. Ezt tudok neked csinálni gyorsan, ami meleg is.

- Persze, hálás vagyok.

Figyelem, ahogyan sürög-forog a konyha falai között. Serceg az olaj, villával felveri a tojásokat, ízesíti őket, majd a felhevült zsiradékra önti azt. Míg sül a tojás, önt egy pohár vizet, melyet úgy marok el, mintha hetek óta nem érte volna folyadék a torkomat.

Elmosolyodik.

- Kérsz még? – kever egyet a tűzhelyen rotyogó ételen, mire bólintok. Megtölti ismételten a poharamat, majd a kancsót is ott hagyja előttem. – Nyugodtan szolgáld ki magad.

Csend telepedik kettőnk közé. Körbe pillantok a lakásán, amely melegséget áraszt. Otthonos, és azon kezdek el agyalni, hogy vajon egyedül él-e itt. Férfi létére rendes, tisztának tűnik, én pedig azonnal a koszos cipőmre pillantok. Apróbb sárdarabok hullottak a padlózatra róla. Szégyenlem magam. 

- Tessék – felkapom a fejem Harry hangjára, miközben elém teszi a gőzölgő ételt. A villát megragadom és pár falatot rá is tűzők. Szel kenyeret, és egy szalvétán azt is elém tolja, majd csatlakozik hozzám. 

Már szinte szégyenlem magamat, ahogyan tömni kezdem a számat a forró, finom falatokat. Sikeresen meg is égetem a nyelvem, de nem panaszkodom, pár korty vízzel leöblítem, és már kellemesebben, újra pár falatot kapok be.

- Nos, remélem, hogy ízlik – felpillantok Harryre, aki vigyorogva méregeti a már-már üres tányéromat. – Szeretnél még? 

- Nem, köszönöm, bőven elég volt – törlöm meg a szalvétával a számat, és iszok egy-két nagy korty vizet. 

Elveszi előlem a tányért, és a sajátjával együtt a mosogatóba pakol mindent. Feszengve ülök a bérszéken, míg ő elpakolászik minimálisan. Visszafordul felém, a konyharuhát leteszi a pultra és eltűnik egy helyiség ajtaja mögött. 

- Mi a terved az éjszakára? – pillant ki rám az ajtófélfa mellől.

- Hát... – kezemet, az ujjaimat akaratlanul is tördelni kezdem. – Esetleg keresek valamit, ahol meghúzhatom magam.

Felállok, a táskám pántját a kezembe fogom. 

- Gondolod, nyugodtan maradhatsz ma estére.

- Nem szeretnék zavarni, így is a kelleténél jobban feltartottalak.

- Már teljesen mindegy – lép vissza hozzám, kezében törülköző pihen. – De egy dolgot meg kell tenned, hogy maradhass – nagyot nyelek és várom, hogy mit hoz ki ebből. – Le kell zuhanyoznod.

Elpirulok, és elfogadom tőle a törülközőt. Elengedem a táskámat, a szék támlájára akasztom a kabátomat és a fürdőszoba felé indulok Harry nyomában. Feloltja a villanyt.

- Egy pillanat – visszamegy a szobába majd pár perc elteltével pár ruhával tér vissza. – Kérlek, dobd be egy gyors mosásra a ruháid. Nem tudom, hogy merre jártál, de jót fog tenni.

- Öhm, oké.

Zavarom csak még jobban nő bennem. Becsukom az ajtót, a zárat rá is fordítom, és vetkőzni kezdek. Megszagolom a ruháimat, és valóban nem kellemes, de messze van a bűztől. Gyorsan el is indítom a gépet egy kisebb tanulmányozás után. A forró vizet megnyitom, a pára ellepi a teret, melegség árad szét és a már kissé felengedett átfagyott csontjaim teljesen feloldódnak. Szinte már égeti a bőröm felszínét, vörös leszek, fájdalom jár át, de nem hagyom el a fülkét. Nem válogathatok, így a polcon felsorakoztatott dolgok közül sampont nyomok a hajamra, és a férfiasabb illat megtelíti a helyiséget. Igyekszem nem húzni az időt, így tényleg pillanatok alatt mosom meg a hajamat, és mosakodom meg. 

Sietősen itatom fel a testemről a nedvességet és bújok bele Harry ruháiba. Kissé bővvebbek a kelleténél, és hosszabbak is, de nincs okom panaszra, s nem is lehet. Hajamat alaposan becsavarom szorosan a törülköző anyagában, és elhagyom a fürdőszoba fülledt falait. 

Megdermedem, ahogyan látom őt a kanapén ülve gitárral a kezében, s a húrókat hangokká szólaltatva. Csendben állok, figyelek és hallgatom a kellemes dallamot, miközben a hangja csatlakozik a játszott zenéhez. Megborzongok, lúdbőrözni kezdek, s némán figyelem minden rezdülését, miként is énekel halkan. Váratlanul fejezi be a számot, és az irányomba néz. Makogni kezdek zavaromba, arcom teljesen pirulni kezd.

- Szabad – Harry tekintete rajtam állapodik meg. – Mármint a fürdő, ha szeretnéd használni.

Bólint, feláll a hangszert a sarokba állítja az állványra. Eltűnik minden szó nélkül a szobában. Remek. Mindig mindent elrontok. Befogadott annak ellenére, hogy nem is ismer, és még normális kommunikációt sem tudok folytatni vele. A kanapé irányába lépek, amikor is visszatér a helyiségbe ágyneművel a kezei között. 

- Nincs vendégszobám, viszont a kanapé eléggé kényelmes. 

- Több is mint, amit várhattam volna ma éjszakára.

Elveszem tőle az ágyneműt, még sem hagyhatom, hogy meg is ágyazzon nekem. Megcsinálom a fekvőhelyem, míg ő eltűnik a fürdő ajtaja mögött.

 

A takaró alatt fekve hallgatom dúdolásának hangját. Mosolygok. Fogalmam sincs, hogy miért. Őrültnek érzem magamat még is hálásnak egyszerre. Feltételek nélkül befogadott ma éjszakára, minden feltétel nélkül. Vagy nagyon jó emberismerő vagy egy őrült, talán gyilkos. Kiverem az ostoba gondolatokat a fejemből. Oldalamra fordulok, míg hallom, hogy odakinn esni kezd az eső. Zuhog. A párkányon csak úgy kopognak az esőcseppek keményen.  Mennydörgés rázza meg az éjszakát, és villámlás világítja be az égboltot egy pillanat erejéig. Soha nem rajongtam a viharokért, és ezt még mostanra sem sikerült teljesen legyőznöm. A takaró meleg anyagát jobban magamra húzom, szemhéjaimat lehunyom, s igyekszem addig elaludni, amíg Harry a zuhanyzóban tollászkodik. Valamiért megnyugtat annak a tudata, hogy a lámpa fénye még ég, a zuhany hangja az esőjével vetekszik. És persze Harry ébrenléte. Ostobaság? Lehetséges, sőt valószínű, de ez engem egyáltalán nem nyugtat meg. Ismételtem dörgés rázza meg az égboltot, és engem is egyszerre. Nagyot nyelek. Belegondolok, hogy a szabad ég alatt kellett volna töltenem az éjszakát, ha nincs Harry és a könyörületessége. 

Hallom, hogy végez. A zuhany eláll, ahogy a dúdolás is. Pár perc múlva az ajtó is kitárul. Harry halk lépteit érzékelem, miközben a villanykapcsolóhoz lép, s leoltja azt.

- Jó éjszakát, ha lehet ne rabold le reggelre a lakást – mormolja viccesen.

Megsértődhetnék, de valóban nem sokat várhat egy idegentől. Kitudja, a kisujját nyújtja és az egész keze kell. Sohasem tudhatja az ember, hogy a jóhiszeműsége mire is fogja rádöbbenteni.

- Jóéjt!

Bármennyire is igyekszem, elaludnom nem éppen sikerül. A tekintetemet nehezen tudom elszakítani az ablak irányából. Folyamatos váltakozásban van az villámlás és a mennydörgés. Az eső kegyetlen tempót diktál, szinte már a szívem ütemével vetekszik. Mindenkinek meg vannak a mumusai, nekem a vihar az. Kiskoromból megmaradt és gondolatnyit sem araszolna arrább, hogy pihenni hagyjon. 

Telnek a percek, az órák. Sejtelmem sincs, hogy mennyire jár az idő, de a kanapé támlája felett a nyitott ajtón át sötétség árad ki a hálóból, Harry halk szuszogásának társaságában. Visszahanyatlok a párnámra, nyakig húzom a takarót, annak ellenére, hogy cseppet sincsen hideg a lakás falai között. Gondolatok cikáznak át a gondolataimon és hagyom őket, hogy átvegyék az uralmat felettem. Lerúgom a paplant, lábaimat a szőnyegre teszem, s felemelkedem. Összerezzenek egy váratlan dörgés következtében és már iszkolok is a háló irányába. Lehetséges, hogy elzavar, kitessékel és kárhozatra ítél, de annyira reszketek, hogy muszáj megpróbálnom.

Szinte kapkodva emelem fel Harry takarójának az anyagát és mászom be mellé. Mormol valamit, de a másik oldalára, nekem háttal fordul és tovább alszik. Megnyugszom. Legalább nem egyből számol le velem, mint a reggel. 

Éppen, hogy lehunyom a szemhéjaimat és igyekszem alvásra késztetni magamat, szívbajt hozza rám.

- Tudom, hogy itt vagy – mély hanga simogatja a füleimet, de a szívem olyan hévvel dobban a torkomban, hogy szívem szerint egy párnát nyomnék a fejébe. Megfordul. Felé nézek, és a sötétben találkozik a tekintetünk. A villámlásnak fénye olykor ad lehetőséget arra, hogy valóban lásunk. – Rémísztő a vihar? 

- Kiskorom óta irtózom tőle.

- És okod ad egy idegen ágyába bebújni?

Nagyot nyelek. Butának is lehetne nevezni, ha azt mondom, hogy egy valótlantól jobban félek, mint a valóstól. 

- Nem adtál okot, hogy féljek – suttogom.

- Arra vártam, hogy elaludj.

Csend telepszik ránk. Már azon gondolkozom, hogy a kanapéja helyett inkább elmenekülök, de a vihar visszatérit. Oldalára fordul, egyik kezén megtámasztja a fejét és úgy néz le rám.

- Vicceltem, lazulj el – megnyugtatóan mondja. – Nyilván, ha már ki akartalak volna nyírni, már megtettem volna. 

- Emiatt most meg kellene nyugodnom?

- Kétlem, hogy sikerülni fog, már csak a vihar miatt, de jó lenne. 

- Ne haragudj rám – ülök fel. – Ostobaság volt.

Mielőtt kiszállnék az ágyból, visszaránt. A párnán találom magamat, a lélegzetemet hallom, Harry ujjait a kezemen érzem. 

- Cseppet sem haragszom. Segítek elaludni, rendben? – nagyon közel van, lehelete az arcomat csiklandozza. – Mit tennél, ha ezt csinálnám veled, annak érdekében, hogy ellazulj? 

A felső anyagát felhajtja, ujjai a hasamat cirógatják. Lúdbőrös leszek az érintésének nyomán. Köldököm körül kezd el körözni, lassan, finoman érint meg. Érti a dolgát.

- Nem éppen segít ellazulni – jegyzem meg. – Inkább a pulzusom növeli meg – halnak el a szavaim. 

Elvigyorodok. Az a mocsok az arcomba vigyorog!

Lejjebb viszi a kezét, a nadrág gumírozott derekához nyúl, s mivel a bugyimat is kimostam, így a csupasz bőrömmel találkozik.

- Hm ... Izgat a gondolata, hogy a nadrágomat fehérnemű nélkül viseled.

- Butaság volt.

- Sok minden az volt, vagy éppen ellenkezőleg – halkan beszél, csábítóan. 

Cirógat és még többért esdekel a testem. Érintése nyomán a bőröm ég. Közelebb hajol, eltátott ajkamon végigszalad a nyelve. Lehunyom a szemhéjaimat, ujjaim a lepedő anyagát markolják meg, és elgondolkozom, hogy az oroszlán barlangjába kerültem a tigris elől. 

Elhúzódik a számtól, de utána kapok és hevesen megcsókolom. A félelem bátorsággá nőtte ki magát az irányába. Vonzó férfi, miért is ne gondolhatnám így? Felfal. Hevesen csókol, nyelve az enyémmel játszik. Keze lejjebb vándorol, csiklómon simít végig, a számba mormol valamit, de nem tudom értelmezni. Teljes köd ereszkedik rám, mindössze az érzéseket tudom feldolgozni, amennyire az tőlem telik. Mélyebben a nadrág alá nyúl, s két ujját eltűnteti bennem. Elszakadok a csóktól, felnyögök, ő pedig kihúzza a kezét a pamut alól. Hirtelen feltérdel, a lábaim közé keveredik valahogy és lerántja rólam az anyagot. Meztelenül vagyok előtte félig. A hideg megérinti a testemet.

- Gyere ide – ránt ki a gondolataimból.

Segít felülni, és a póló anyaga már is a földet melegíti már. Elpirulok, bár azt kétlem, hogy látja, még a villámlás fényében sem. Melleim viszont elég figyelmet kapnak tőle. Visszadönt a melegséget árasztó ágyra, szájába veszi a mellemet, és még engem is zavarba hoz, ahogyan felnyög. Nyelve játszik, keze kényeztet, én pedig azt hiszem, hogy az egészet csak álmodom. Combjaim között megérzem merev hím tagját, csípőmet feljebb billentem, mire felnéz rám. Csillog a tekintete és el tudom képzelni, hogy az enyém is hasonlóan. Elengedi a melleimet és lerántja magáról a nadrágját. Felsőtestéről a felső is lekerül, s már mind a ketten csupasz meztelenségünkben heverészünk az élvezet kapujában. Elnyúlt mellettem, az éjjeliszekrény fiókját nagy hévvel rántja fel, s egy fénylő csomag kerül a kezeibe, melyet feltép, és a kondomot felgörgeti az erekciójára. Visszatér hozzám, a keze ismételten az ölemre kerül, megsimogat, kedveskedik. Ficánkolni kezed, mire megszorítja a combomat, s eltűnik bennem. Ajkamra a sikoltás ráfagy. Lehajol hozzám, egyik kezén tartja a súlyát, míg a másikkal a hajamba túr, míg a csípője lazán mozgásba lendül. Ajkaink olykor összesimulnak, csókot lopnak a másiktól. Úgy érzem magam, mint valami szerelmes filmben, holott semmit nem tudok Harryről, még is abban biztos vagyok, hogy megőrjíti a szívem ütemét.