Összefogom magam körül a farmerkabátom vékony anyagát. A hűs szél folyamatosan megcsapja a bőrömet, de még a ruha menedéke alatt is eléri, hogy megvacogjak. Hajamat folyamatosan az arcomból seprem ki, míg a lábaimat szedem a sötét, szűk utcán. Zsebem mélyéről előkerül néhány apró, és egy kis papírpénz is, ám muszáj beosztanom, így az árushoz lépek, ahonnan ínycsiklandó illatok szállingóznak.
- Egy fél adagot kérnék – nyújtom át neki a maréknyi fémpénzt.
A férfi végig pásztázza a testemet és sóhajt egyet. Figyelem csendben, ő sem szól semmit, mindössze valamit motyog az orra alatt, amiből semmit nem értek meg. Megfogja a bagettet, és mindenféle finomságokkal, meleg dolgokkal meg is pakolja azt, végül pedig átnyújtja. Hálásan megköszönöm neki, és bele is harapnék a meleg illatokat árasztó ételbe, amikor egy autó mellém gurul. Igyekszem nem észrevenni őket és arrább menni, de követnek. Oldalra pillantva látom, hogy az ablakot is leengedték.
- Hé, cica, mennyi egy órácska?
Homlokomon a bőr az érthetetlenségnek köszönhetően ráncba szalad. Nagyot nyelek, s a forró falat szinte végigégeti a torkomat. Visszafordítom a figyelmemet az ételre.
- Na, ne legyél szégyenlős – szisszen fel az egyik, s hallom, hogy nyílik a kocsi ajtaja. – Nyugodtan, mondj egy összeget. Persze, ingyen is benne vagyunk – röhögnek fel mocskos módon.
Az étvágyamat is képesek elvenni tőlem, pedig már korgott a gyomrom és a fejfájás kerülgetett. A férfi tekintetével találkozik az enyém.
- Édesem, ne haragudj, hogy tovább kellett maradnom – hirtelen jelenik meg egy alak mellettem, kinek arca szintén ismeretlen a számomra.
Értetlenül meredek rá. Ujjai a szabad kezemre tévednek, s a keze az enyémet ragadja meg erőteljesen. Megremegek. A félelem és rettegés él bennem, hogy teljesen idegenek csak így körbevesznek.
- Ki maga? – halkan mondom, de az erőszakos fickó nem hagyja szó nélkül.
- Hé, haver, ő a mi prédánk! Vedd le a kezedet róla. Utánunk te is megkaphatod – röhögnek ismételten.
Mocskosul jó kedvük lehet. Irigylem őket.
Érzem, hogy a szívem a torkomban kezd el dobogni, és egyre rosszabbul kezdem magamat érezni. Mozdulni sem merek. Sejtelmem sincs, hogy hova kerültem, még nem voltam a város ezen részén, de már most biztos vagyok abban, ha túlélem az éjjelt itt, soha vissza sem térek.
- A prostik helyén állsz – suttogja az illető, aki még mindig a kezemet fogja. – Azt hiszik, hogy kurva vagy!
Azonnal a tudatomig jut az információ és ujjaim önkényesen szorítanak a férfi kezén, ám abban a pillanatban ki is akarom kapni a sajátomat. Hátrálni kezdek, az étel kiesik a kezemből és a lábaim futólépésekben igyekeznek elhagyni a helyszínt.
- Hé, hova rohansz, cicám?
A mocskos hang borzongással szalad végig a gerincem mentén, és megijedtek, hogy léptek hangját hallom a hátam mögül. Az idegen, aki a védelmemre kelt, vagy legalábbis olyan érzést keltett, utánam szalad, kezében gitártok. Sebesen szedi utánam a lábait, míg mögötte a három tuskó férfi, akik kurvának néztek. Nem minta. A hosszú farmerem és a garbóm arra engedne következtetni, hacsak nem újfajta örömlányok járják a város utcáit, és a férfiak a vetkőztetésben lelik örömüket, a farkuk kiverése helyett.
- Bassza meg – szisszen fel az idegen, ahogyan fegyver hangjának dörrenése a szívemet állítja meg egy pillanat töredékére. – Erre – ér utol és egy keskeny utcába vezet, ami egyre jobban szűkül. Nagyot nyelek, ahogy közeledünk egy rész felé, ahol muszáj lesz átpréselnünk magunkat. A férfi nem hagy választási lehetőséget, szinte lök. Érzem, hogy kissé sikerül fel is horzsolódnia a kezemnek, de jelenleg ezt félre tudom tenni. A hátam mögé nézek, és látom, ahogy ő is átér, és tovább vezet.
- Ide be! – elnyel bennünket egy sötét kapualj.
Becsukódik mögöttünk a fa ajtó, én pedig neki dőlök, a levegőt kapkodom. Az idegen kifelé leskelődik, egy rácsokkal bevont ablakon át. Mielőtt megszólalnék, tenyere a számra kerül. Rám néz, én enyhén bólintok, így leveszi a kezét.
- Elmentek – suttogja. – Harry vagyok – nyújtja a kezét, én pedig csak nézem a felém nyújtott tenyeret. – Rendben, végül is csak megmentettelek egy megerőszakolástól.
- Hálás köszönet érte – motyogom. – Merre tovább? Hogy jutunk ki a város ezen részéről?
- Én itt lakom – mutat az emelet irányába.
- Oh, rendben.
- Mit kerestél azon a részen? Többet, ha javasolhatom kerüld azt a helyet. Minden nőt kurvának néznek ott.
- Éhes voltam, és láttam a pavilont. Nem gondoltam, hogy bűn szendvicset venni egy bácsitól.
- Nem bűn, csak felelőtlen – indul a lépcső irányába. – Estleg, ha gondolod nézhetek neked valami ételt. Láttam, hogy a szendvicset elejtetted.
- Köszönöm, de már nem vagyok éhes – ahogy a mondat elhagyja a számat, a hasam akkorát kordul, hogy meglep, a minket üldözők nem hallják meg. Arcom enyhe pírba borul.
- Hát, a gyomrod máshogy gondolja.
- Tőled miért ne tartsak?
- Ha annyira akarnék bármit is, már rég felvittelek volna, ősember módjára, a hátamra vetve.
Bólintok. Igaza van, bár nem annyira meggyőző az érve, de még is kecsegtetőbb, mint a hideg utcára visszamenni éhesen. Arról nem is beszélve, hogy bármikor belefuthatok azokba a fickókba.
Követem végül szó nélkül az emelet irányába, végig a balkonon. A lakásába belépve már is melegség jár át, és már is örülök a döntésem miatt. Lerúgom a koszos cipőimet, a hátizsákomat a bárpult melletti székre helyezem, s a mellette levőre le is ülök, míg ő a nappaliból a pult másik felére lép, a konyhába. A hűtőt kitárva szemlélgetni kezdi annak tartalmát, majd pár tojást kap ki.
- Remélem, hogy szereted a rántottát. Ezt tudok neked csinálni gyorsan, ami meleg is.
- Persze, hálás vagyok.
Figyelem, ahogyan sürög-forog a konyha falai között. Serceg az olaj, villával felveri a tojásokat, ízesíti őket, majd a felhevült zsiradékra önti azt. Míg sül a tojás, önt egy pohár vizet, melyet úgy marok el, mintha hetek óta nem érte volna folyadék a torkomat.
Elmosolyodik.
- Kérsz még? – kever egyet a tűzhelyen rotyogó ételen, mire bólintok. Megtölti ismételten a poharamat, majd a kancsót is ott hagyja előttem. – Nyugodtan szolgáld ki magad.
Csend telepedik kettőnk közé. Körbe pillantok a lakásán, amely melegséget áraszt. Otthonos, és azon kezdek el agyalni, hogy vajon egyedül él-e itt. Férfi létére rendes, tisztának tűnik, én pedig azonnal a koszos cipőmre pillantok. Apróbb sárdarabok hullottak a padlózatra róla. Szégyenlem magam.
- Tessék – felkapom a fejem Harry hangjára, miközben elém teszi a gőzölgő ételt. A villát megragadom és pár falatot rá is tűzők. Szel kenyeret, és egy szalvétán azt is elém tolja, majd csatlakozik hozzám.
Már szinte szégyenlem magamat, ahogyan tömni kezdem a számat a forró, finom falatokat. Sikeresen meg is égetem a nyelvem, de nem panaszkodom, pár korty vízzel leöblítem, és már kellemesebben, újra pár falatot kapok be.
- Nos, remélem, hogy ízlik – felpillantok Harryre, aki vigyorogva méregeti a már-már üres tányéromat. – Szeretnél még?
- Nem, köszönöm, bőven elég volt – törlöm meg a szalvétával a számat, és iszok egy-két nagy korty vizet.
Elveszi előlem a tányért, és a sajátjával együtt a mosogatóba pakol mindent. Feszengve ülök a bérszéken, míg ő elpakolászik minimálisan. Visszafordul felém, a konyharuhát leteszi a pultra és eltűnik egy helyiség ajtaja mögött.
- Mi a terved az éjszakára? – pillant ki rám az ajtófélfa mellől.
- Hát... – kezemet, az ujjaimat akaratlanul is tördelni kezdem. – Esetleg keresek valamit, ahol meghúzhatom magam.
Felállok, a táskám pántját a kezembe fogom.
- Gondolod, nyugodtan maradhatsz ma estére.
- Nem szeretnék zavarni, így is a kelleténél jobban feltartottalak.
- Már teljesen mindegy – lép vissza hozzám, kezében törülköző pihen. – De egy dolgot meg kell tenned, hogy maradhass – nagyot nyelek és várom, hogy mit hoz ki ebből. – Le kell zuhanyoznod.
Elpirulok, és elfogadom tőle a törülközőt. Elengedem a táskámat, a szék támlájára akasztom a kabátomat és a fürdőszoba felé indulok Harry nyomában. Feloltja a villanyt.
- Egy pillanat – visszamegy a szobába majd pár perc elteltével pár ruhával tér vissza. – Kérlek, dobd be egy gyors mosásra a ruháid. Nem tudom, hogy merre jártál, de jót fog tenni.
- Öhm, oké.
Zavarom csak még jobban nő bennem. Becsukom az ajtót, a zárat rá is fordítom, és vetkőzni kezdek. Megszagolom a ruháimat, és valóban nem kellemes, de messze van a bűztől. Gyorsan el is indítom a gépet egy kisebb tanulmányozás után. A forró vizet megnyitom, a pára ellepi a teret, melegség árad szét és a már kissé felengedett átfagyott csontjaim teljesen feloldódnak. Szinte már égeti a bőröm felszínét, vörös leszek, fájdalom jár át, de nem hagyom el a fülkét. Nem válogathatok, így a polcon felsorakoztatott dolgok közül sampont nyomok a hajamra, és a férfiasabb illat megtelíti a helyiséget. Igyekszem nem húzni az időt, így tényleg pillanatok alatt mosom meg a hajamat, és mosakodom meg.
Sietősen itatom fel a testemről a nedvességet és bújok bele Harry ruháiba. Kissé bővvebbek a kelleténél, és hosszabbak is, de nincs okom panaszra, s nem is lehet. Hajamat alaposan becsavarom szorosan a törülköző anyagában, és elhagyom a fürdőszoba fülledt falait.
Megdermedem, ahogyan látom őt a kanapén ülve gitárral a kezében, s a húrókat hangokká szólaltatva. Csendben állok, figyelek és hallgatom a kellemes dallamot, miközben a hangja csatlakozik a játszott zenéhez. Megborzongok, lúdbőrözni kezdek, s némán figyelem minden rezdülését, miként is énekel halkan. Váratlanul fejezi be a számot, és az irányomba néz. Makogni kezdek zavaromba, arcom teljesen pirulni kezd.
- Szabad – Harry tekintete rajtam állapodik meg. – Mármint a fürdő, ha szeretnéd használni.
Bólint, feláll a hangszert a sarokba állítja az állványra. Eltűnik minden szó nélkül a szobában. Remek. Mindig mindent elrontok. Befogadott annak ellenére, hogy nem is ismer, és még normális kommunikációt sem tudok folytatni vele. A kanapé irányába lépek, amikor is visszatér a helyiségbe ágyneművel a kezei között.
- Nincs vendégszobám, viszont a kanapé eléggé kényelmes.
- Több is mint, amit várhattam volna ma éjszakára.
Elveszem tőle az ágyneműt, még sem hagyhatom, hogy meg is ágyazzon nekem. Megcsinálom a fekvőhelyem, míg ő eltűnik a fürdő ajtaja mögött.
A takaró alatt fekve hallgatom dúdolásának hangját. Mosolygok. Fogalmam sincs, hogy miért. Őrültnek érzem magamat még is hálásnak egyszerre. Feltételek nélkül befogadott ma éjszakára, minden feltétel nélkül. Vagy nagyon jó emberismerő vagy egy őrült, talán gyilkos. Kiverem az ostoba gondolatokat a fejemből. Oldalamra fordulok, míg hallom, hogy odakinn esni kezd az eső. Zuhog. A párkányon csak úgy kopognak az esőcseppek keményen. Mennydörgés rázza meg az éjszakát, és villámlás világítja be az égboltot egy pillanat erejéig. Soha nem rajongtam a viharokért, és ezt még mostanra sem sikerült teljesen legyőznöm. A takaró meleg anyagát jobban magamra húzom, szemhéjaimat lehunyom, s igyekszem addig elaludni, amíg Harry a zuhanyzóban tollászkodik. Valamiért megnyugtat annak a tudata, hogy a lámpa fénye még ég, a zuhany hangja az esőjével vetekszik. És persze Harry ébrenléte. Ostobaság? Lehetséges, sőt valószínű, de ez engem egyáltalán nem nyugtat meg. Ismételtem dörgés rázza meg az égboltot, és engem is egyszerre. Nagyot nyelek. Belegondolok, hogy a szabad ég alatt kellett volna töltenem az éjszakát, ha nincs Harry és a könyörületessége.
Hallom, hogy végez. A zuhany eláll, ahogy a dúdolás is. Pár perc múlva az ajtó is kitárul. Harry halk lépteit érzékelem, miközben a villanykapcsolóhoz lép, s leoltja azt.
- Jó éjszakát, ha lehet ne rabold le reggelre a lakást – mormolja viccesen.
Megsértődhetnék, de valóban nem sokat várhat egy idegentől. Kitudja, a kisujját nyújtja és az egész keze kell. Sohasem tudhatja az ember, hogy a jóhiszeműsége mire is fogja rádöbbenteni.
- Jóéjt!
Bármennyire is igyekszem, elaludnom nem éppen sikerül. A tekintetemet nehezen tudom elszakítani az ablak irányából. Folyamatos váltakozásban van az villámlás és a mennydörgés. Az eső kegyetlen tempót diktál, szinte már a szívem ütemével vetekszik. Mindenkinek meg vannak a mumusai, nekem a vihar az. Kiskoromból megmaradt és gondolatnyit sem araszolna arrább, hogy pihenni hagyjon.
Telnek a percek, az órák. Sejtelmem sincs, hogy mennyire jár az idő, de a kanapé támlája felett a nyitott ajtón át sötétség árad ki a hálóból, Harry halk szuszogásának társaságában. Visszahanyatlok a párnámra, nyakig húzom a takarót, annak ellenére, hogy cseppet sincsen hideg a lakás falai között. Gondolatok cikáznak át a gondolataimon és hagyom őket, hogy átvegyék az uralmat felettem. Lerúgom a paplant, lábaimat a szőnyegre teszem, s felemelkedem. Összerezzenek egy váratlan dörgés következtében és már iszkolok is a háló irányába. Lehetséges, hogy elzavar, kitessékel és kárhozatra ítél, de annyira reszketek, hogy muszáj megpróbálnom.
Szinte kapkodva emelem fel Harry takarójának az anyagát és mászom be mellé. Mormol valamit, de a másik oldalára, nekem háttal fordul és tovább alszik. Megnyugszom. Legalább nem egyből számol le velem, mint a reggel.
Éppen, hogy lehunyom a szemhéjaimat és igyekszem alvásra késztetni magamat, szívbajt hozza rám.
- Tudom, hogy itt vagy – mély hanga simogatja a füleimet, de a szívem olyan hévvel dobban a torkomban, hogy szívem szerint egy párnát nyomnék a fejébe. Megfordul. Felé nézek, és a sötétben találkozik a tekintetünk. A villámlásnak fénye olykor ad lehetőséget arra, hogy valóban lásunk. – Rémísztő a vihar?
- Kiskorom óta irtózom tőle.
- És okod ad egy idegen ágyába bebújni?
Nagyot nyelek. Butának is lehetne nevezni, ha azt mondom, hogy egy valótlantól jobban félek, mint a valóstól.
- Nem adtál okot, hogy féljek – suttogom.
- Arra vártam, hogy elaludj.
Csend telepszik ránk. Már azon gondolkozom, hogy a kanapéja helyett inkább elmenekülök, de a vihar visszatérit. Oldalára fordul, egyik kezén megtámasztja a fejét és úgy néz le rám.
- Vicceltem, lazulj el – megnyugtatóan mondja. – Nyilván, ha már ki akartalak volna nyírni, már megtettem volna.
- Emiatt most meg kellene nyugodnom?
- Kétlem, hogy sikerülni fog, már csak a vihar miatt, de jó lenne.
- Ne haragudj rám – ülök fel. – Ostobaság volt.
Mielőtt kiszállnék az ágyból, visszaránt. A párnán találom magamat, a lélegzetemet hallom, Harry ujjait a kezemen érzem.
- Cseppet sem haragszom. Segítek elaludni, rendben? – nagyon közel van, lehelete az arcomat csiklandozza. – Mit tennél, ha ezt csinálnám veled, annak érdekében, hogy ellazulj?
A felső anyagát felhajtja, ujjai a hasamat cirógatják. Lúdbőrös leszek az érintésének nyomán. Köldököm körül kezd el körözni, lassan, finoman érint meg. Érti a dolgát.
- Nem éppen segít ellazulni – jegyzem meg. – Inkább a pulzusom növeli meg – halnak el a szavaim.
Elvigyorodok. Az a mocsok az arcomba vigyorog!
Lejjebb viszi a kezét, a nadrág gumírozott derekához nyúl, s mivel a bugyimat is kimostam, így a csupasz bőrömmel találkozik.
- Hm ... Izgat a gondolata, hogy a nadrágomat fehérnemű nélkül viseled.
- Butaság volt.
- Sok minden az volt, vagy éppen ellenkezőleg – halkan beszél, csábítóan.
Cirógat és még többért esdekel a testem. Érintése nyomán a bőröm ég. Közelebb hajol, eltátott ajkamon végigszalad a nyelve. Lehunyom a szemhéjaimat, ujjaim a lepedő anyagát markolják meg, és elgondolkozom, hogy az oroszlán barlangjába kerültem a tigris elől.
Elhúzódik a számtól, de utána kapok és hevesen megcsókolom. A félelem bátorsággá nőtte ki magát az irányába. Vonzó férfi, miért is ne gondolhatnám így? Felfal. Hevesen csókol, nyelve az enyémmel játszik. Keze lejjebb vándorol, csiklómon simít végig, a számba mormol valamit, de nem tudom értelmezni. Teljes köd ereszkedik rám, mindössze az érzéseket tudom feldolgozni, amennyire az tőlem telik. Mélyebben a nadrág alá nyúl, s két ujját eltűnteti bennem. Elszakadok a csóktól, felnyögök, ő pedig kihúzza a kezét a pamut alól. Hirtelen feltérdel, a lábaim közé keveredik valahogy és lerántja rólam az anyagot. Meztelenül vagyok előtte félig. A hideg megérinti a testemet.
- Gyere ide – ránt ki a gondolataimból.
Segít felülni, és a póló anyaga már is a földet melegíti már. Elpirulok, bár azt kétlem, hogy látja, még a villámlás fényében sem. Melleim viszont elég figyelmet kapnak tőle. Visszadönt a melegséget árasztó ágyra, szájába veszi a mellemet, és még engem is zavarba hoz, ahogyan felnyög. Nyelve játszik, keze kényeztet, én pedig azt hiszem, hogy az egészet csak álmodom. Combjaim között megérzem merev hím tagját, csípőmet feljebb billentem, mire felnéz rám. Csillog a tekintete és el tudom képzelni, hogy az enyém is hasonlóan. Elengedi a melleimet és lerántja magáról a nadrágját. Felsőtestéről a felső is lekerül, s már mind a ketten csupasz meztelenségünkben heverészünk az élvezet kapujában. Elnyúlt mellettem, az éjjeliszekrény fiókját nagy hévvel rántja fel, s egy fénylő csomag kerül a kezeibe, melyet feltép, és a kondomot felgörgeti az erekciójára. Visszatér hozzám, a keze ismételten az ölemre kerül, megsimogat, kedveskedik. Ficánkolni kezed, mire megszorítja a combomat, s eltűnik bennem. Ajkamra a sikoltás ráfagy. Lehajol hozzám, egyik kezén tartja a súlyát, míg a másikkal a hajamba túr, míg a csípője lazán mozgásba lendül. Ajkaink olykor összesimulnak, csókot lopnak a másiktól. Úgy érzem magam, mint valami szerelmes filmben, holott semmit nem tudok Harryről, még is abban biztos vagyok, hogy megőrjíti a szívem ütemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.