- Gyönyörű vagy.
Mély baritonja mosolyt csal az arcomra, és szívem szerint itthon maradnék vele és csak hallgatnám a mocskos dolgokat a kellemesen csengő hangján, hogy kényeztessenek.
- Köszönöm, de ha szétcincálod a művem, messze nem így fogok kinézni.
- Maga vagy a mű, a sok festék nélkül is.
Bókolásban soha nem mondott csődöt. Ennyi év elteltével is elhagyják a száját csodásnak tekintethő szavak, melyek simogatják a hiúságomat, és néha nedvességet is okoznak váratlan helyzetekben a bugyimban. Ő már remekül fest az ing és nadrág kombinációban. Eleinte nem gondoltam, hogy velem tart majd, de most még is sikerült hazakeverednie az irodából és ezt tudja, hogy később keményen díjazni is fogom.
- Hagyj, készülnöm kell.
Ellépek mellette és a vállfán már előre kikészített fekete ruhámat le is akasztom. Harry az asztalnak dől, a kezein megtámaszkodik és nem enged el, a tekintetével fogva tart teljesen. Lehúzom a zipzárt a ruha költemény hátán, és belebújok. A mögöttem álló férfire nézek, aki szinte felfal a tekintetével. A smink alatt érzem, hogy enyhén ég az arcom. Megriszálom finoman a fenekemet, mire az arcomat kezdi vizslatni.
- Segítenél?
- Megtiszteltetés.
Ujja a gerincem mentén simít végig, míg eléri a zipzárt. Finoman felhúzza, az anyag megfeszül rajtam, ő pedig hagyja a kezét kalandozni a testem körvonalán. Combjaimon állapodik meg ezúttal.
- Nem sokáig bírják a kezeid nélkülem – jegyzem meg széles, önelégült mosollyal az arcomon.
- Élvezik a tested kényeztetését. Nem tehetek róla, ne okolj.
- Eszemben sincs, de mennünk kell – dőlök neki, az ölelésébe simulok. – Ne feledd, hogy az én napom van ma.
- Nem felejtettem el – lehajol és csókot ad a számra. Imádom a csókálló rúzsokat, és áldom annak a nevét, aki ezt az egészet kitalálta.
Ujjainkat egybe fonja, a borítéktáskámat felkapom és hagyom, hogy vezessen le a földszintre, ki a hatalmas házunk ajtaján. Magas sarkaim hangos kopogásának visszhangja hallatszik mögöttünk. Udvariasan maga elé enged, bár nem kérdés, hogy mindig megragadja annak alkalmát, hogy a fenekemen legeltesse a szemeit. Ám nem szólhatok egy szót sem. Úriember, kivéve amikor nem. Kitárja az autó ajtaját, én pedig becsúszom a bőrülésbe. Csatlakozik hozzám, a motor felbőg és gázt ad.
Sokan várnak rám? Enyhe túlzás. Ezt még a mai napig nem tudtam megszokni. A könyvem bemutatóján vagyunk. Izgulok? Gyenge kifejezés az érzelmeimre, melyek bennem tombolnak. Harry az oldalamon igyekszik támogatni, amiért nagyon is hálás vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy ebből a hobbimból egyszer az életem lesz. A dolog, ami minden nap boldogsággal tölt el. A hobbim, ami. Amunkám, a szenvedélyem.
- Sziasztok!
Mosolyom annyira széles, hogy félő, az arcizmaim holnapra nem fognak működni. Mellkasom boldogsággal telik meg, a tekintetem nem tudja befogadni ezt a látványt, ami elém tárul. A könyvem már egy hatalmas toronyban áll, illetve a számomra előkészített asztalon is csodás csendéletet alkot. Amikor tinédzserkoromban neki álltam gépelni, a gondolataimat megosztani az interneten olvasó emberekkel, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer idáig eljuthatok. Most még is itt állok, boldogsággal, büszkeséggel túlcsorduló szeretettel. Hálás vagyok az olvasóimnak, akik az elejétől mellettem álltak, s vannak kik a mai napig kis is tartanak, és részt vesznek minden megjelenésemen.
- Vége, hogy ide értetek! – Mona lép hozzánk, a menedzserem. – Már eladtuk példányok nagy részét, de te vagy a fő attrakció. Imádnak!
- Nem egy bazári majom – Harry jegyezi meg csípősen. Nem tűri meg, ha a kiadó vagy bárki mindössze tárgyként tekint rám. – Mindenki meg tudja várni a sorát. Főleg, ha annyira imádják.
- Vegyél vissza az arcodból, bátyuskám – néz fel Harryre Mona. – Ez az én terepem, és ilyenkor az én asszonyom. Nincs egy üzletember, akinek a tökeit meg tudnád ma szorongatni?
Harry felmordul, mire a mellkasára simítom a kezemet.
Testvérek és azt hiszem ez a legrosszabb és legjobb dolog is abban, hogy egy csapatot alkotunk. Harry sok mindent megenged magának, ahogyan Mona is, én pedig sokszor kettőjük közé ragadom. Mona remekül végzi a dolgát, jobban nem igen kívánhatnék. Mindig tudja, hogy mit szeretnék, mi a legjobb nekem. Olykor viszont olyan szóváltásokba kerülnek, hogy a fejemet sem tudom kapkodni kettőjük között. Harry mindig a legeslegjobb bánásmódot, üzleti szerződést akarja nekem, amiért borzasztóan hálás vagyok, viszont fogalma sincs, hogy mi az a lehetetlen. Ez a szó hiányzik a szókincséből.
- Oké, rendben, lépj hátrébb egyet, és nyugi – engedem el a kezét, bíztató mosolyt küldök neki és az asztal mögé megyek, míg ő oldalt foglal helyet.
Még nem ülök le. Az olvasóimat köszöntöm, elmondok pár szót a könyvről. Jól érzem magam, annak ellenére, hogy eleinte lámpalázzal álltam ki az emberek elé. Lehetséges, hogy túlreagálom, de véleményem szerint természetes dolog, ha az ember izgul főleg, ennyi szempár kereszttűzében. Fogadom a kérdéseket, amelyek záporoznak. Nem sok mindent tudnak a regénnyel kapcsolatban konkrétan feltenni a tipikus sablonkérdéseket leszámítva, mivel most foghatják a kezükben a példányukat. Ennek ellenére én szívesen válaszolok mindenre, amire csak tudok, vagy éppen publikus. Ezt követően a dedikálás kerül sorra. Igyekszem a legszebb kézírásomat elővenni. Annak ellenére, hogy író vagyok, messze nem nevezhető az írásom szépnek, még inkább csúnya firkának. Ez valószínű annak is köszönhető, hogy kézzel írott kéziratokat nem igazán kell a mai világba benyújtani.
Felolvasás számomra olyan, mint a borító kiválasztása. Elmaradhatatlan. Imádom látni az emberek reakcióját. Nem sokat szoktam, mindössze egy szösszenetet, hogy ízelítőt kapjanak az általam írott sorokból, és még jobban felkeltsem az érdeklődésüket. Belelapozok, megkeresem a kiválasztott részletet, amit már otthon eldöntöttem, hogy melyik lesz az. Nem mondom, hogy eleinte nem pirultam el nyakamtól a fejem búbjáig teljesen, de mára már teljesen belerázódtam a dologba és szívesen teszek eleget. Olykor Harryre is felpillantok. Ezt mellőzhetném, mert csak a zavarát látom. Tudatában van annak, hogy az erotika meglehetősen fontos szerepet kap a történeteimben, és eleinte emiatt sem tekintett bele, mert tudta, hogy ő nagy ihletőm az írás folyamán. Ficánkolni kezd a széken, hajába túr, és látom, hogy ezt nem fogom megúszni egykönnyen.
„Elisabeth hallgatja a mély baritont, amely neki fejti ki, hogy mit is tenne vele. Beleborzong Damian száját elhagyó szavakba. Gerince mentén a hideg végigszalad. Nagyot nyel, és sejtelme sincs, hogy a szavak csak a sötétséget rejtik el jobban előle. Ha sejtené, hogy a szavak finom megfogalmazások a férfi gondolatainak, már rég menekülne messze tőle. Az estély fülledtebb, mint az várható volt, Elisabeth gondolataiba menekül, melyek harcolnak a szívével. Az esze már rég nyúlcipőt ragadott volna, s a ragadozótól messzire vinné.
- Szeretném, ha velem töltenéd az éjszakát. Másra sem vágyom, csak a heves csókokra, ölelésekre, hogy az abroncsos ruha alól kicsomagoljam a kecses testedet.
Damian suttogása a füle mellett eléri, hogy a pilláit lehunyja és a tánc közben az ölelésébe simuljon. Fülét simogatja a meleg lehelet. Elfelejti, hogy hol vannak, hogy a királyi család eseményén részt vesz, de mennyire nem illik ide. Hogy a férfi a vágyát akarja mindössze kielégíteni vele. Ő pedig már majdnem megformálja a szavakat. IGEN! Kiáltaná és a férfi karjaiba vetné magát, hogy azt tegyen vele, amit csak szeretne. A legmerészebb álmainak is képes lenne átadnia magát. Ennek ellenére még is tiltakozásba kezd finoman.
- Kétlem, hogy reggel a királynő értékelné, ha összefutna velem az impozáns folyosón.
Damian a nő szemeibe néz. Lepillant rá, szinte a tekintetével ragadja meg, s a nő úgy érzi, hogy az ajkait muszáj lenne a szájára tapasztania, hogy megízlelje a legédesebb csókot, amiről álmodozik már az első találkozásuk óta. A férfi véget vet a táncuknak, mire a nő megszeppen, ám nem sokáig tart ez a pillanat. Damian megragadja kecses, kesztyűbe bújtatott ujjait és mindenre fittyet hányva kivezeti a bálteremből, ahol az estélyiruhák forgatagában reményeik szerint senkinek fel sem tűnik. A nő szíve a torkában dobban minden lépésnél egyre jobban. Damian egy függöny vastag anyagát megragadva, majd a falon megnyomva egy pontot, titkos átjáró tárul fel előttük. Elisabeth lenyűgözve érzi magát, és belép elsőnek a falak közé. Mögöttük becsukódik az ajtó, a férfi pedig úgy esik a lány ajkainak, mintha az életet is ki akarná csókolni a puha, húsos szájból. A nő kapaszkodik, levegő után kap, melle a férfi mellkasának nyomódik, a szívül pedig már együtt ver heves ütemet. Lisbeth levegőután kap, eltolja a férfi izmos testét magától, felnéz a szemekbe, melyek égnek. Olyan tűz lobog bennük, hogy már is ő maga is perzselődi kezd a vágyak lángjain...”
A képek is megkapják a szerepüket. Mosolyom az arcomra ragad, de mentségemre szóljon, hogy tényleg szívből jön. Öleléseket, kedves szavakat, de még apró ajándékokat is kapok. Megköszönni sem tudom ezt a rengeteg szeretet, amit tőlük kapok. Szívem tele szeretettel. Amikor végzem, Harry hozzám lép, segít nekem az ajándékokkal, én pedig búcsút intek. Még az utolsó embereknek egy utolsó utáni ölelés, aztán követem Harryt a kijárat felé. Észreveszem, hogy megragad egy könyvet, és bár nem célszerű egy könyvesboltban ezt megtenni, de Monára pillantva, ő is konstatálta és elintézi a dolgot. Mivel a saját példányom még nincs a kezeim között, valóban én sem bánom, bár nem értem Harry buzgóságát. Kétlem, hogy unalmas vasárnapján felcsapja és az általam írt szerelmi történetbe mélyed el.
Az autóban ülve hátra kerülnek a csomagok, a könyvemmel együtt, míg Harryvel mi is elfoglaljuk a helyünket. Indítja az autót és kihajt a parkolóból, eléggé heves gázzal.
- Talán nem olvasni szeretnél?
Nézek rá, míg a cipőimet lerúgom, s kényelembe helyezem. Kezemet a combjára csúsztatom, s az utat figyelem, ahogyan felveszi a tempót a forgalommal.
- Te fogsz olvasni – motyogja az orra alatt. – Nem is értem, hogy miért nem kaptuk eddig elő egyik írásodat sem.
- Csak nem tetszett? – mosolyodom el. – Nem gondoltalak volna egy romantikus regények kedvelőinek. De, ha ennyire élvezted...
Hátra nyúlok a példányért és fellapozom. Ott folytatom, ahogy abba hagytam.
„A szexuális feszültség kettőjük között annyira tapintható volt, hogy már ő maguk is megremegtek ennek következtében. Damian ismételten megragadta a lány kezét, tovább vezette a járaton át, a téglázott, szűk falak között az éj közepén, míg a királyi pár mit sem sejtve fiúk pajzán gondolatairól, a bálteremben élvezték az estélyt. A lány a gondolatra elpirult, hogy tilosba jár. Ám egyszerre izgatta is ennek gondolata, ahogyan Damian határozottsága is. Elisabeth szedte a lábát, amennyire a kényelmetlen, bokatörő cipője engedte. Mire észbe kapott már ki is jutottak a rejtett folyosóról egy hálórészlegre. A monumentális helyiség magával ragadta, bár esze ágába se volt körülnézni abban a pillanatban. Damian előtt termett, a csókja olyan hévvel ragadott ki belőle mindent, hogy feleszmélni sem tudott belőle. A férfi keze járt, az arcát simított, a karcsú nyakát, a nyelve a szájában járta immáron a táncot a bálterem helyett...”
Harryre pillantok, aki szigorúan az utat nézi, így folytatom a felolvasást. Élvezem, bár őszintén, utálom a saját soraimat visszaolvasni. Mindig megdöbbenek, hogy ezt valóban papírra vetettem-e, amikor tudom, hogyha elkap a hév a szavak elhagyják az ujjaimat, a gondolataim sokkal előrébb járnak, és alig várom, hogy a jelenet végére érjek, miközben én magam is teljesen átszellemülök. Kicsit ugrom a sorok között, annak reményében, hogy valami reakciót kicsalok Harryből.
„Elisabeth végignéz a férfi testén. Szégyenlős mosolyt enged, pedig rég nincs helye a szégyenlősködésnek. A lány figyeli a kirajzolódó izmokat a férfi hasán, a vastag, izmos combokat, és a méretes farkat a lábai között, mely bevetésre kész. Azonnal pajzán gondolatok fogalmazódnak meg benne. A lábai elé vetni magát szíve szerint, szájába engedné a péniszét és addig kényeztetné, míg az eszét vesztené, a haját markolná, és még többért esedezne. Ám lábai a földbe gyökereznek, Damian pedig közelebb lép, kezében egy nemes, finoman kidolgozott kés. Elisabeth nagyot nyel, megremeg. Szemeivel követi a férfi lépteit, ahogy a háta mögé kerül, majd hallja, s érzi, hogy a ruhája enged, a földre esik, és lassacskán ő is teljesen feltárulkozik. Mezítelenül állnak, a vágy fűzi őket, a csókok hevesek, mélyek, nyálasak...”
- Elég volt – sóhajt Harry mellőlem, mire rápillantok. Jobban a gázra lép, megelőzi az előttünk levőt, a sávokat úgy váltja, hogy az index el is marad.
- Ne mondd, hogy ettől már is áll, édes – hajolok közelebb. – Talán szeretnéd, ha én is a vörös ajkaim közé venném a farkad?
Nyelvem végigszalad a füle mentén, fogaimmal a fülcimpájába marok, míg a kezem a combján felfelé kúszik bátran. Hirtelen megragadja a kíváncsi kezemet és a saját lábamra teszi. Hm, ezt is játszhatjuk. Leteszem a könyvet a műszerfalra, és a ruhám alá nyúlok bátran, míg a bugyim korcát meg nem találom, s lehúzom. Harry ölébe ejtem a falatnyi csipkét, és bátran, szemérmetlenül széjjel teszem a lábaimat.
- Mit csinálsz? – pillant rám Harry, de én nem szólok semmit. Megfogja a bugyimat és a zsebébe gyűri. – Bébi, vezetek.
- Ne aggódj, hozzád se érek.
Felnyög, ahogyan a kezem eltűnik a ruhám alatt. Feljebb húzom az anyagon, bár nem éppen akar engedelmeskedni nekem. Hallani, hogy finoman roppan, majd szakad a fekete anyag.
- Hupsz – kapom a kezeim közé vissza a könyvet.
„Elisabeth az ágyon felkszik, lábai olyan belátást engedve Damiannak, hogy fülig pírul, annak ellenére, hogy ezt már rég el kellett volna engednie. Mélyen szívja magába a levegőt, a plafonra mered, még a férfi nyelve a punciján szántanak végig...”
Ujjammal végigsimítok magamon, kiszáradt torkomon igyekszem segíteni, de nem sok esélyem van. Megremegek. Szemem sarkából Harryre pillantok, aki már most a kormányt szorítja. Visszakoncentrálok a könyvre, miközben az ujjaim ritmusosan kényeztetnek. Nem mondom, hogy annyira egyszerű a szöveg értelmezése, s van, hogy egy-egy sort többször is elhagy a szám.
„Nyelve szinte felfalja a lányt. Fogaival meggyötöri, s Elisabeth kegyelemért fohászkodik magában. Lenyúl a széttárt combjai közé, de nem arra számít, ami a szemei elé tárul. Damian figyeli a lány minden rezdülését. Tekintetük egybe fonódik, míg fúj a lány puncijára egyet, és ismét habzsolni kezdi. Nem sajnálja egyetlen másodpercet sem. Keményen megdolgozza. Elisabeth fülében a vér lüktet, az ujjai a sötét fürtök közé csúsznak, megragadja őket, és még jobban az öléhez nyomja a férfi arcát, aki egy másodpercig sem tiltakozik...”
Elszakítom a könyvemtől a figyelmemet, ahogy megérzem Harry ujjait a belsőcombomon játszani. Úgy mar belém, hogy biztos vagyok benne, holnapra nyoma marad, még sem bánom, s még többért esdeklem. Nem hagyom abba a saját magam kényeztetését, csupán egy röpke másodpercig. Ujjamat az ajkához emelem, mire gond nélkül bekapja, szopogatja. Ízleli az ízemet, aztán elenged, és felnyögve az ajkain végigszánt a nyelvével, míg én visszavezetem az ujjamat az ölemhez. Magamba csúsztatom két ujjamat is, szemhéjaimat lehunyom, és azt képzelem, hogy Harry ujja játszik bennem, mélyen, simogatóan. Ajkaim elszakadnak egymástól, a könyv kiesik a kezeim közül és a saját élvezetem előrébb kerül, mint Elisabethé. Vagy a ketten egyek vagyunk? Már magam sem tudom. Melegem van, az ereimben a vér pulzál, a szívem őrületes ritmust jár, és Harry is mélyen szívja magába a levegőt. A combomon helyezkedő kezét a nedves puncimhoz vezetem, ő pedig alig koncentrálva a vezetésre, játszani kezd velem. Lassít, ám nem fogom fel, hogy merre járunk, csupán adakozó ujjaira tudok koncentrálni, melyek sokkal jobban ismerik a testemet, mint én magam. Kezemet megragadja a combját, majd az ágyéka felé kalandozik. Érzem, hogy pénisze már szívesen kiszabadulni, de jártányi erőm sincs. Hirtelen befékez, mire ködös elmém magához tér, és realizálom, hogy a garázsunkban parkolt le. Elveszi a kezét rólam, azán az ölébe ránt és éhesen csókol, a farka a nadrágján keresztül simogat, kezei pedig az egész testemet gyömöszölni kezdik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.