„… egyszer eljön a pillanat, amikor a számolatlanul sok átalakulás rétege alatt már nem találod magadat többé”

Adaline

Én magam sem hiszem el, hogy itt vagyok ezen az őrült, kötött, közönséges, és kötelességtudóan erőltetett mosollyal bájolgók társaságában. Megigazítom a vörös rúzsomat az ajkaimon és a parfümömből is fújok magamra, hogy legalább az illatból és a sminkből magamra ismerjek. Ez a ruha, amit anyám rám aggatott, egyáltalán nem én vagyok, viszont apám büszkeségeként, és a család egyetlen gyermekeként itt kell lennem a mai eseményen. Persze százszor jobb helyet el tudnék képzelni, ahol elüthetném az időmet, de én éppen az oroszlánok ketrecébe készülök belépni, hogy az éhező tekintetük előtt legyek.

- Csodálatosan festesz.

Anyám ragyogó tekintettel méreget, bár nem mondanám kétszer, hogy a lelkesedése inkább a láncot kiváltó dollárok felé terelődik, mintsem felém.

- Mint egy kiállítási darab? Talán engem is árverésre bocsátotok?

- Ne beszélj butaságokat – jelenik meg apám, és a tükörben találkozik a tekintetünk.

- Nyilván senkinek nem kellenék a nagy számmal – állok fel, és lesimítom a ruhámat. – Indulhat a műsor?

- Ne felejtsd el, hogy a nyakadban...

- Tudom, méregdrága, rengeteg karátos, és bármikor eladnátok érte nyaklánc van. Vettem.

- Tiszteletet, csak egyszer az életben – sóhajt anyám, és az italába iszik, ami már fogalmam sincs, hogy hányadik poharat jelenti az este folyamán. 

- Persze, anyám – ezzel hátat fordítok, megpöckölöm a poharat, mire megijed és elejti, majd szilánkosra törik.

- Adj türelmet – sziszegi a fogai között, míg én apám oldalán kisétálok az éhes tekintetek kereszttüzébe. 

Pár újság kapott csupán meghívást, de az ő fotósaik teljesen kihasználva a helyzetet, már is a vakuk kereszttűzébe helyeznek. Vörös ajkaim szerény mosolyra húzódnak, és bár próbálom kiszűrni a felém száguldó kérdéseket, és apám mellett maradni, a mosolyom stabil, ahogy a lépteim is ebben a gyilkos tűsarkúban. 

- Héj, Adaline – jelenik meg mellettem Lena. – Igazán visszafogott nyaklánc.

- Ez egy nyakék Lena – anyám kéri ki, és mosolyogva az újabb pohárból kortyol. – Sokunk életénél is többet ér.

- Ez igazán kedves volt anyám, a tiednél biztosan – halkítom le a mondat végét.

- Kicsim, be szeretnélek mutatni valakinek – apám ragadja meg újra a figyelmem, de mielőtt ténylegesen megtörténne a bemutatkozás, az aukció koordinátora jelenik meg a pódiumon és vonja magára az összegyűltek figyelmét. Olyan összerakott szöveget nyom le, hogy még én magam is kezdem elhinni a valós dolgokat a nyakamban lógó gyémántok összességéről. 

- Nem is mondtad, hogy ennyire menő története van. Hercegné hordta, komolyan?

- Körülbelül ennyi igaz is az egészből – szűröm a fogaim között a vallomást. Emiatt valóban felbecsülhetetlen értékkel rendelkezik, de azért apám próbálkozik. – Ne higgy mindent a fülednek.

- Mindig is furcsák voltak a szüleid.

- Furcsák? – nézek rá vigyorogva.

- Adaline, menj – taszít rajtam anyám, mire észbe kapok és a színpad felé megyek. Felsegítenek a lépcsőn, amire semmi szükség, de illően még is elfogadom. 

Mondanám, hogy zavarnak a kíváncsi, kutató tekintetek, de élvezem a reflektorfény melegét a bőrömön, és hogy a fény megcsillan a nyakamban lógó ékszeren. A férfi tovább ajnározza a családomat, a titulusunkat és közli, hogy mindenki a kívánt összeget megteheti az este folyamán, addig is az én nyakamban lógó ékszert bárki megcsodálhatja. Nem szokványos, de én szívesen bájolgok, amíg a gyomrom ki nem fordul a helyéről végül. 

Megérkeznek az első licitek, ezt a tömeg tudtára hozzák, ám az összeget titkolják egészen az este végéig. Visszamegyek az emberek közé, és azonnal Lena oldalára szegődőm. Elfogadom a felém nyújtott pezsgős poharat és a száraz torkomon segítsek. 

- Hm, felénk tart egy szexi.

- Tessék? Kicsoda? – nem forgolódom, bár igazán azt tenném. A kíváncsiság fúrja az oldalamat, de csak újabb kortyot ejtek a pezsgőből. – Tetszeni fog?

- Ha nem, akkor se megy kárba, mert ráugrom.

- Hölgyeim.

Egy igazán mély, szexi hang leng körül, minek következtében még a hideg is kiráz teljesen. Libabőrössé válik a bőröm felszíne, s kényszert érzek arra, hogy a pezsgőmbe kortyoljak égő bensőmet hűtve.

Megfordulok lassan, és szembe találom magam a férfivel, a felismerés pedig úgy arcon csap, hogy szinte belereszkedem. Tekintetem az övé mélyére hatol és érzem, hogy én kerülök ki vesztesként a kis csatánkból. 

- Ada.

Nevem kérdésnek, még is kijelentésnek hallatszik. A gerincemen mentén végigfut a jóleső hideg, az közelségének köszönhetően illata az orromba kúszik. Zöld tekintete olyan mélyen hatol az enyémbe, hogy szinte elolvadnék, ha picit is nem tartanám magam. Már a nézésének köszönhetően érzem, hogy pirulni kezdek, ám ezt könnyen a pezsgőre tudom fogni.

- Harry? – teszem fel a kérdést, pedig tökéletesen tudom, hogy ki is áll szemben velem.

Kezét nyújtja én pedig az enyémet kissé megilletődve helyezem az övébe. Ajkai érintik a kézfejem felszínét. Nagy érdekfeszítéssel figyelem, és szinte észre se veszem, hogy még levegőt is elfelejtek venni, erre Lena oldalba csípése mutat rá.

- Örülök, hogy újra találkozunk.

- Lena vagyok – vág be közénk barátnőm, ezzel Harrybe rekeszti a szót. A lány válla felett még mindig engem néz, majd a barátnőmet veszi górcső alá.  

- Örvendek a találkozásnak – neki is kezet csókol, és fogalmam sincs, hova is tegyem ezt a viselkedést. Mindig is udvarias volt, de most kész úriemberként viselkedik. – Harry vagyok. A hölgy pedig?

- A hölgy, hallod? – név a saját válla fölött át Lena egyenesen rám. – Lena vagyok. Adaline legjobb barátnője, és talán az egyetlen, aki elviseli.

- Örvendek. 

- Mikor is találkoztunk utoljára? – lépek oldalra, hogy Harry szemei elé kerüljek, aki hasonlóan tesz, így kikerüljük Lenat.

- Sajnos túlságosan is régen – jegyezi meg, és végigmér a tekintetével, ami most is olyan kapzsi, mint régen. – Talán többről maradtam le, mint azt kellett volna. Talán iszunk valamit?

Felemelem a poharamat, amely már üres, pedig esküdni mernék, hogy ennyit nem ittam, ám bólintok. Kezébe karolok és hagyom, hogy a bárhoz vezessen. 

- Merre sodort az élet?

- Soha nem gondoltam volna, hogy...

Egyszerre hangzik el e két mondat, majd összemosolygunk. 

- Valójában apám alapítványánál dolgozom, vagy mosolygok. Kinek, hogy tetszik. 

- Szépen mutatsz a gyémántokkal – húzza az ujját a nyakamon végig, a nyakékhez nem ér, de a bőrömön perzselő érzést hagy maga után. – Bár a nyakék nem tud nálad csodásabban ragyogni.

- Soha nem voltál ilyen nyálas – vörös ajkaim kacér mosolyra húzódnak.

- Igyekszem udvarolni, de ezek szerint eléggé berozsdásodtam.

Belekortyolok a pezsgőmbe és azonnal felriadok a mámorból, amikor a riasztó fülsüketítő hangja tölti be a teret. A tömeg kapkodni kezdi a tekintetét, ahogyan én is, és az apámat keresem a tömegbe, de nem látom. 

- Gyere – Harry ragadja meg a kezemet. 

Leteszem a pohara és követni kezdem. A magas sarkaimnak köszönhetően alig tudom szedni a lábamat az ő iramban, de amint fegyverek ropogásának hangja remegteti meg a falakat, felsikítok, lábaim megmerevednek és ösztönösen próbálok letérdelni, amit elhangzik a mindenki a földre felhívás.

- Ne, gyere – Harry nem enged és von maga után, mire a fegyver ismételten eldördül.

- Mindenki a tetves földre!

Harry beránt egy fal mögé, ahol az emberek tekintete elől elbújunk. 

- Vedd le a cipőid.

Sietve, bár remegő kezekkel teszem meg a kérését, és hagyom a lábbeliket a földre zuhanni, majd kézen ragad és futni kezdünk. Fogalmam sincs, hogy hova tartunk, de követem, a szívem a torkomban dobban. Mezítláb a hideg kövön futva menekülök az életemért, ez az a jelent, amire egyáltalán nem számítottam.

- Hova mentek? 

Egy mély hang felhívja magára figyelmünket, mire megdermedünk. A fegyver kibiztosításának hangja visszhangot ver a térben. Lehunyom a szemhéjaimat egy pillanatra és mély levegőt veszek, igyekszem elképzelni, hogy egy álomban vagyok, egy rémálomban, de amikor a hang ismét felszólít bennünket és a fegyverből kisüvítő golyó a plafonba mar, minden élet kifut belőlem.

- Forduljatok meg.

- Nyugodj meg – szorítja meg reszkető kezemet Harry. – Minden rendben lesz.

- Rajta! Mire vártok?

Lassan megfordulok, minek következtében Harrytől elszakadok.

- Igazán megtiszteltetésnek veszem, hogy szemtől szemben lehetek veled kicsikém – lép közelebb a férfi, akinek arcát fekete maszk takarja. Rettegek, a levegőt is félve veszem, mintha annak hiánya láthatatlanná tenne előtte, de sajnos az ujja ott ér el, ahol Harry érintett percekkel ezelőtt, és ez nem tetszik. – Igazán szép példány – vigyorog. – Te sem vagy rossz. Biztos fincsi lehetsz.

A hányinger kerülget, de visszanyerem az epés szavakat.

Harry váratlanul előttem terem és olyan hévvel esnek egymásnak, hogy a nyakamból kiszakad a lánc, és még engem is eltalál egy ütés, mire megingok, hátam a falnak simul. A tekintetem ködös, de dulakodást ki tudom venni. Zúg a fejem, és felkiáltok az újabb fegyverszóra, ami a távolból szól. Túl sok ez nekem. Harry megjelenik mellettem, újra megragadja a kezemet és sietve húz maga után. Igyekszem észhez térni ő miatta is, de nehezemre esik. Beránt egy liftbe, aminek az ajtaja ránk csukódik, és a föld alá visz. Remegek, rettegek, semmi sem érdekel, csak hogy vége legyen ennek az őrültségnek.

- Jól vagy?

Harry kezei közé veszi az arcomat, én pedig bólintok. Ajkai a homlokom érintik, lecsukom a szemeimet és élvezem ezt a lopott pillanatot, ami kiszakít a világból. Mire felnézek rá, megcsillannak előttem a nyakék kövei.

- Azt hiszem ez téged illet. Fordulj meg.

Teszem, amit kér és hagyom, hogy vissza csatolja a nyakamba. Érzem, hogy még mindig a pulzusom az egekbe van. Megkönnyebbülök, de még mindig nem látom a végét, és a családom is a gondolataimba kerül.

- Ne aggódj, hallottam, hogy már a rendőrök közeledtek.

-  Valóban? Én nem figyeltem fel erre.

- Persze édesem, mert idáig hallom a kalapáló szívedet. Nyugodj meg minden rendben lesz – húz magához és kissé sikerül megnyugtatnia.

Fogalmam sincs, hogy lehet ennyire nyugodt, velem ellentétben. Én teljes pánikban vagyok, és azért imádkozom, hogy vége legyen ennek az egésznek.

Gondolataimból a lift hangja zökkent ki, mire Harry megragad és végig siet velem a parkolóban. A mélygarázs csendes, de folyamatosan körbe, a hátam mögé pillantok. Talpam alatt a hűs beton, kezem Harryében, a szívem pedig mérföldekre innen.

- Szállj be!

Nézek rá furcsállón, és ismét a hátam mögé pillantok, amikor a lift ismételten kinyílik, és a lépcső felől is kivágódik az ajtó. Ebben a pillanatban mászom be az autóba, míg Harry rohanva megkerüli a járművet, beszáll és szinte már indít, gázt ad. Pár lövés dördül el, mire felsikoltok, és ösztönösen húzom magam összébb, míg Harry teljesen elhagyja a mélygarázst és az utcára hajt. 

Harry

Rápillantok, miközben felveszek egy kényelmes tempót, és a forgalomba sorolok. Látom, hogy még mindig a visszapillantót vizslatja, szinte idáig hallom a szívének heves dübörgésest. Kezemet a térdére csúsztatom, mire azonnal rám kapja a fejét.

- Vegyél mély levegőt, és próbálj megnyugodni.

- Te, hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? Mi lehet a szüleimmel? A barátnőmmel? A többi emberrel?

- Ne kattogj rajta, a rendőrök ott voltak, és amúgy is a láncot akarják. Ami meg itt van – pillantok a kecses nyakára, és szinte visszhangot verve hallom, hogy nyelek egyet.

Kezét a nyakékre teszi.

- Ebben lehet valami – sóhajt fel, mg én sávot váltok. – De akkor sem hagy nyugodni ez az egész.

Végszóra a telefonja csörgése megszólal. Előhalássza a ruhája alól, amibe bele gondolni sem akarok, és felveszi.

- Anya? – megkönnyebbülten kiált fel. – Jól vagytok? Minden rendben? – hallgat, próbálok fülelni, bár tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van. – Igen, igen, jól vagyok, nálam a nyakék. 

Lezajlik egy beszélgetés, melynek hallgatásából kiszállok. Számomra semmi érdekfeszítő nem hangzik el, így csak veszem a kanyarokat, és olykor a mellettem ülő lányra pillantok, aki az elmúlt években gyönyörű nő lett. Bassza meg. Mocskosul szexi. A fogamra való.

Szorosabban kezdem el fogni a kormányt, az ujjaim már elszíneződnek majdnem, míg a mélygarázsba állok. Leparkolok a nekem fenntartott helyre, és Adára pillantok.

- Rendben vannak? 

- Igen, szerencsére. Mindenkinek felveszik a vallomását, engem is erre kérnek holnap reggel elsőként.

- Bemegyünk az őrsre. Gondolom az én szemszögem is számíthat valamit, de most azt mondom, hogy szükségünk van egy italra. Velem tartasz?

Pillanatnyi hezitálást látok rajta, de végül felsóhajt és bólint. Elhagyjuk az autót és a liftbe megyünk, amely egyenesen az apartmanomhoz vezet. Beütöm a kódot, ős közelebb lépek Adához. Orrom a hajába merül, illata mélyen belém kúszik, és még többet kívánok azonnal. Azonban a pillanatot a lift éles hangja töri meg, mire egy morgásszerű hang tör fel belőlem, kifejezve a nem tetszésemet. 

Tekintetünk találkozik, ám az enyém elkalandozik. Először a dekoltázsának hívogató vonalánál, majd a visszavándorol az ajkaira, melyet a fogával gyötör. Egyből felmerül bennem a kisértés, hogy mennyire szívesen a sajátjaimmal gyötörném csodás ajkait.

Megfogom a kezét és kiterelem a felvonóból, amely az elmém barangolásának köszönhetően majdnem becsukódik az orrunk előtt. Feloltódnak a halvány fények, ezzel hangulatosan, homályosan megvilágítva a lakásom. 

- Eléggé szép legénylakás.

- Köszönöm – szakadok el tőle és a bárpulthoz lépek. – Mit szeretnél?

- Esetleg bor?

- Megoldható – a boros hűtőhöz lépek és válogatni kezdek, hogy mi is nyerhetné el a tetszését. 

Kitöltöm az italát, én is magamnak egy másik palackból, és mellé sétálok. – Egészségedre, kedvesem.

Elpirul, én pedig a borospoharam mögé rejtem a mosolyom.

- Ez most tényleg jól esik. 

- Van még.

- Le szeretnél itatni?

- Ha ezen múlik, hogy megnyugodj és elengedd magad, van még pár üveggel.

- Ne incselkedj – pirul fülig és az ablakhoz lép, ahonnan csodálatos rálátás nyílik az óceánra, amely ma éjjel háborog. Valószínű, hogy ő is tudatában van ennek a viharos éjszakának, aminek még messze nincs vége. – Gyönyör a kilátás. Mióta élsz itt?

- Nem olyan rég – vágom rá a legegyszerűbb és a legőszintébb választ. Még se mondhatom, hogy tegnap költöztem be.

- Jó az ízlésed – fordul vissza felém. 

- Tisztában vagyok vele – lépek mögé, túlságosan is közel, mert bőrének melege a zakómon át is tökéletesen érezhető. Ám ennek ellenére is úgy érzem, hogy nem elég közel van hozzám. – jobban érzed magad? – nyaka bőrébe suttogom a szavakat, mire teljesen megperdül, hátát pedig az üvegnek dönti.

- Még mindig érzem, hogy hevesen ver a szívem, de már sokkal jobban, igen. 

Homlokom az övének döntöm. 

- Miért engedtelek el?

- Sose kellett volna.

Merészkedem ajkaimat az övéire nyomni, és a gyengéd csók olyan hamar válik hevesebbre, mintha valaki pislogna egyet. Kezét a mellkasomra teszi és elkezdi lefelé simogatni, ám megállítom. 

- Valami rosszat tettem?

Újabb csókot lopok és mindenféle magyarázat nélkül kézen fogom és a hálóba vezetem. Leteszem a poharamat, majd a zakómat is és visszasétálok hozzá.

- Semmi rosszat nem tudsz tenni, már minden az enyém – suttogom, még ha nem is érti teljesen, de nem adok neki gondolkodási időt. Nyelvem megérinti az övét, és minden elveszik.

Tenyeremet a fenekére teszem, és ősi módon belemarkolok, a farkamhoz nyomom, mely már lüktet, hogy szabadulni akar. Ismét felnyúl, be kettőnk közé és az ingemet kezdi el gyűrni. Ezúttal hagyom is neki. Azt tesz velem, amit csak akar. Nem állítom meg.

Míg ő az én, én az ő ruháját cibálom, tépem. A vágy mindent legyőz, és az ágyon találjuk magunkat. Meztelen testünk összesimul, lélegzetünk egybeakad, és elveszünk a csókokhevében, a csípőmozdulatok éles ütemében.

Szinte már hajnalodik, mellettem halkan alszik, haja szétterül a párnámon és az illata belengi az egész szobát. A nyakék ott pihen a nyakán, és tudom, hogy súlyos nyomokat fog hagyni finom bőrén, ám nem foglalkozom most ezzel. Kimászom mellőle a leghalkabban. A zakómat a kezembe veszem és azzal az irodámba sétálok. Halkan behajtom az ajtaját, és a belső zsebembe csúsztatom a kezemet. 

- Itt vagy kicsikém.

Emelem a magasba a nyakéket, amin a fény megcsillan. Súlyos darab, meg kell hagyni, nem beszélve az értékéről. A széf mélyére helyezem egy porzsákban, majd becsukom, a festményt visszahelyezem elé, és a konyhába téve egy kis kitérő után visszaindulok a hálóba. Meglátom Adát a hátán fekve, szemei nyitva, az olcsó lánc a nyakában még mindig, de még így is beindít, hogy nem az eredeti gyémántok pihennek a nyakában. 

- Hol voltál?

- Hoztam vizet, ha megszomjaznál – teszem le a poharat az éjjeliszekrényre.

Felmászom az ágyra, és a lábai közé heverészve szemtelenül azonnal a számba veszem az egyik mellének tökéletes bimbóját, és már is elveszek édes ízében.

It's messing with my head. How I mess with your heart.

 Őrült vagy!

Hangzott e két szó el a számból, amikor egy éjszaka a bárban ülve egy-egy pohár bor mellett Harry száját elhagyta az a kérés, hogy játsszam el a barátnőjét. Ennél őrültebb ötletet sem hallottam még azelőtt. Azóta is fontolgatom magamban a jó és a rossz oldalát a dolognak, de egyikkel sem jutottam igazán dűlőre. És, ha nem róla lenne szó, valószínű, hogy még fontolóra sem venném.

- Mit gondolkozol ezen?

Háborodott fel Becca már nem először. Fogalmam sincs, hogy hány alkalommal tettem fel a kérdést, még akkor is, amikor azt hittem, hogy magamban gondolkozom. 

- Tudod, hogyan érzek iránta – sóhajtok fel fájdalmasan.

Igaz, hogy már szinte pisis korunk óta ismerjük egymást és nagyon jó barátok vagyunk, s ilyenkor jön a klisé, hogy fiú és lány között nem lehet barátság. Ami badarság, csak éppen kettőnk között nem lehet. A részemről. Mert egy őrült nőszemély vagyok, aki vágyik a barátjára nagyon is. Jobban a kelleténél. 

- Legalább megtudod, hogy mennyire is működne. 

- Nem egy elfuserált kalandos estéből fogok rájönni, hogy mennyire is menne ez nekünk – kortyolok a boromból. 

- Hát tény, hogy amúgy is már többen hiszik, hogy együtt vagytok, mintsem, hogy külön.

- De most a szülővárosába kell mennünk, ahol be kell bizonyítania, hogy nem csak az üzleti, de a magánéletben is mennyire sikeres. Elvileg már az össze haverja megállapodott.

- Mi ez, valami kibaszott verseny? Horkan fel Becca.

- Ezek szerint vannak kisvárosok, ahol igenis számít, hogy mikor adod be a derekad.

- Fasza. Áldom anyám-apám, amiért Los Angelesbe hoztak össze és szarnak a fejemre, hogy még nem kefélt agyon senki, hogy bennem hagyja valamilyen ivadékát.

- Tudod mit, úgy teszek, mintha a mondatod második fele nem hangzott volna el.

- Ahogy akarod kislány, de ez a csúf igazság.

Kopogtatnak, és tudom, hogy Harry az, aki a válaszért jön, mielőtt holnap útnak kellene indulnunk. Becca felpattan a kanapéról, én pedig gondolkozom hova bújjak, de csak a kanapén heverészve maradok, egyensúlyozva a borospohárral. Harry arca jelenik meg előttem, de mindaddig ezernyi dolog jelenik meg a gondolataimba, de nem jutok előrébb. 

- Hol a kedvenc emberem?

Lehuppan mellém, a poharat méregetni kezdi, majd elveszi és belekortyol. 

- Éppen leissza magát, mert a kérdésed mardossa belülről.

Beccát képzeletben bokán rúgom, de Harryre csak egy erőltetett mosolyt engedek.

- Bébi, ennyire nem állt szándékomban lefoglalni a gondolataidat.

Ha tudná, hogy amúgy is mennyire lefoglalja azokat.

- Csak még mindig nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út.

- Mert, hogy a bánatba iszod magad, ahelyett, hogy mellette lehetnél... – Említettem már, hogy Beccának mindig túl sokat jár a szája? 

- Miről maradtam le?

Visszakaparintom a boromat. 

- Semmiről, csak fecseg össze-vissza. Túl sok lett neki a bor.

- Szóval, akkor velem tartasz?

Harry zöld tekintete úgy bújik az enyémbe, hogy se miatta, se önzőségem miatt nem tudok egyszerűen nemet mondani. Bólintok, mert a szavak ennek ellenére nem tudják elhagyni a számat. Becca felvisít én pedig az arcába dobok egy párnát, és a poharam fenekére nézek, s azon kezdek merengeni, hogy miként fogok ebből sérülésmentesen kijönni.

Görcsben van a gyomrom. A haverok, barátok, nevezzük bárminek, totál rendben vannak, na de, hogy a családja is ilyen körülmények között ismerjen meg, kissé szívfacsaró. A szívem a torkomban dobban minden mérföld megtétele után egyre hevesebben. 

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj – keze a combomra csúszik, finoman megszorítja, én pedig nagyot nyelek.

- Hát persze, csak tudod, hogy mennyire feszült leszek új emberek társaságában – füllentek, mintsem, hogy kimondjam a valódi okokat. 

- Majd ellazítalak – kacsint rám, majd letér a főútról egy mellékútra. – Jó fejek, a maguk módján. Csak ne vágj fel a nagyvilági életeddel és minden a legnagyobb rendben lesz.

- Nem kell felvágnom vele, amúgy sem szokták, de mindig tudják, hogy ki vagyok.

- Hm, igen ez elkerülte a figyelmem, hogy egy híres íróval mutatkozni valóban felhívás a keringőre.

- Nem vagyok híres, csak sokan ismernek.

- Híres vagy – vigyorog.

Égnek emelem a tekintetem és iszok egy korty vizet. Bár nincs olyan forróság, mint LA-ben, de itt tombol a nyár javából. A légkondi megy, de már csak a napra nézek és muszáj a hidegvíz után nyúlnom, abba bele sem gondolva, hogy milyen meleg lesz, ha kiszállunk az autóból. 

- Te sem panaszkodhatsz.

- Csak veled ellentétbe én teszek rá. Az vagyok, aki, akinek pedig nem tetszik, az így járt.

- Bölcs, talán ideje lenne ezt megfogadnom.

Feljebb tekerem a rádión a hangerőt, amelyből az egyik közös kedvenc dalunk szól. Elvigyorodom és Harryre pillantok, aki hasonlóan szélesen elhúzza a száját. Énekelni kezdünk, mint valami jó öreg túrázó csapat, de nem érdekel, mert élvezzük és az ideget a gyomromból kellően kiűzi egy időre.

- Talán felcsaphatnál valami énekesnőnek is. Írni tudsz, gondolom a dalszövegek sem lenne nehéz megírni a számodra.

- Köszönöm, de a regényeim mögé bújásban sokkal jobban elvagyok. Mindenkinek így a legjobb. Különben is mi van Loren, Lola vagy mi is a neve...?

- Lorelle.

- Ja, rá gondoltam.

- Elina.

- Igen?

- Féltékeny vagy?

- Kire? – nevetek fel. – Lorenre?

- Lorelle – vigyorog és megszorítja a combomat, és megáll. Ekkor felkapom a fejem hirtelen és eszmélek fel, hogy megérkeztünk. Azonnal kivánszorog a gondolataimból a csaj és az aggodalom marad. 

- Már nem visszakozhatok, igaz?

- Hé, nézz rám! – államnál fogva maga felé fordítja az arcomat. – A szüleimtől nem kell tartanod.

- Csak átverjük őket.

- Nézd, gondolj úgy a dologra, hogy a jó ügy érdekében cselekszel.

- Hogy téged ne nézzenek magányosnak?

- Össze akarnak házasítani egy lánnyal – bukik ki belőle, én pedig teljes döbbenettel meredek rá. – Ne nézz így rám.

- Mondd, hogy ezt csak most találtad ki.

- Valós minden szavam, sajnos.

- De hát könyörgöm, nem a múltban élünk.

- Nyilván nem szó szerint kell venni ezt. Nem az a helyzet, hogy ők rendelik el, csupán már gyerekkorunk óta össze akarnak boronálni bennünket a lánnyal, nekem pedig nagyon nem fűlik rá a fogam.

- Nem is értem, hogy miért nem. De, ha már itt tartunk, mi az ellenvetésed a lánnyal szemben?

- Ezt nem most akarom megbeszélni, és amúgy is teljesen lényegtelen az egész. Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy a szüleim a beleegyezésem nélkül, a hátam mögött valamit szervezkedjenek. Ezért kellesz nekem.

Szívembe marnak a szavai, ám igyekszem nem kimutatni az irányába. Jobban örülnék, ha más miatt kellenék neki, nem pedig, mert éppen egy másik lányt és a szüleit igyekszik lehiggasztani. Kissé fel is háborodom, de nem teszem szóval, csupán lenyelem a véleményem, magamba fojtom, és kiszállok a autóból, hogy a kezdetét vehesse ez a cirkusz.

Hogy furán és feszengve érzem-e magam? 

Nem a megfelelő kifejezése annak, amit érzek. 

Már pár órája megérkeztünk, a családja rettentően kedves, édesanyja bájossága szinte már imádni való, de ennek ellenére még sem bukkanhat fel belőlem az igazság. Harry keze mindig körülöttem van, bár szerencsére nem viszi azért túlzásba, mert véleményem szerint az nem éppen a legtermészetesebb dolog.

- Ne gondolkozz túl sokat – jelenik meg mögöttem Harry és a tükörben találkozik a tekintetünk. Vállaimra simítja a kezeit és a nyakamba csókol, mire belebizsergek, és a nyelvem hegyén van, hogy ez mennyire nem helyes. – Minden a legnagyobb rendben lesz. Anyáék pedig imádnak téged.

Ez a mondat még melegséggel is töltene el, ha a kedvességük érne valamit, de így, hogy visszamegyünk Los Angelesbe és minden a régibe áll vissza, kissé szívfacsaróvá válik. Megrémiszt annak a gondolata, hogy mennyire is szeretném ennek az ellenkezőjét, hogy ebbe én mekkorát fogok koppanni, amikor vége lesz ennek az egésznek és visszatérek a szürke valóságba.

Elmosolyodom, eléggé sikerül hihetőnek tűnnie, így megnyugszik és tovább is áll, hogy készülődhessen. Már kissé talán késésben is vagyunk. Az esküvő előtti vacsora, amire hivatalosak lettünk ma, mindjárt kezdődik, mi pedig még tollászkodunk.

- Így jó leszek? – fordulok felé, ő pedig ragyogó tekintettel méri végig az alakomat. Nagyot nyel, ajkai féloldalas mosolyra húzódnak. 

- Tökéletes.

Nem vittem túlzásba, elsősorban a hőségnek köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy esküvői meghívásról szó sem volt, vagy nagyon elment a fülem mellett a dolog. A ruhám nyári, könnyed, szép, halvány rózsaszín színben pompázik, de még is visszafogott. Tökéletes ebben a döglesztő melegben így este.

- Ahhoz képest, hogy panaszkodtál, hogy semmi alkalomhoz illő nincs nálad.

- Ez a véletlen műve, de ezt nem is nevezném annyira alakomhoz illőnek. Te viszont nagyon fess vagy.

Megigazítom a gallérját, a tekintetünk egybe kapcsolódik, az ajkaimra vándorol, míg én kezemet a mellkasán simítom végig. Mélyen szívom be a levegőt, minek következtében az orromba kúszik az illata, és azt kívánom, bárcsak a karjaiba bújhatnék, s közelebb lehetnék hozzá, mint valaha.

Ellépek mellette, ezzel megtörve a pillanatot, de a csuklóm után nyúl. Újra a szemeibe nézek, a könnyeimet vissza kell nyelnem. Várok, türelmes vagyok a türelmetlenségem kitörni készülésének ellenére is. Fogalmam sincs, hogy meddig állunk így, de már fájdalmassá válik, keserűen édessé.

- Indulhatunk?

Bólintok és elszakadunk egymástól.

Harry ujjai az enyéim közé furakodnak, ahogy befelé haladunk az étterembe, ahol az este zajlani fog. Elenged, derekamra simítja a kezét és maga előtt tol befelé, kezet fog több emberrel is, én pedig kapkodom a tekintetemet, ahogyan bemutat mindenkinek lassan, nagy vonalakban. Szinte megemészteni sem tudom a neveket, de mosolygok, élvezem a kezének érintését a hátamon. Elfoglaljuk a helyünket, és kapkodom a fejemet az emberek között.

- Végre, hogy ide értetek.

Gemma jelenik meg, karján a lányával, és leül mellém. 

- Mi a helyzet nagylány? – csiklandozom meg pici tenyerét, amit felém nyújt. Átveszem a kezembe, és már is örülök, hogy a figyelmemet leköti. – Kis cukiság.

Harry megszerzi Lilibelle figyelmét, ahogy megpuszilgatja a husis kis nyakát, a pici pedig nevetni kezd. 

- Szerintem mi még nem találkoztunk.

Hirtelen, a semmiből jelenik meg egy fiatal lány mellettünk. Gyorsan felmérem őt, és nevetségesnek érzem magam, de valamiért muszájnak érzem. A ruházatára nem mondanám, hogy kellően visszafogott, elegáns, ám annál is inkább, hogy magamutogató, figyelemfelkeltő.

- Valóban – felállok, és a kezemet nyújtom az irányába, annak ellenére, hogy mély visszataszító érzés kerít a hatalmába. – Elina vagyok.

- Josephine.

- Örülök a találkozásnak.

- Te érkeztél Harryvel?

- A barátnője vagyok, igen – mosolyodom el. Most először olyan könnyedén gördül végig a nyelvemen a kijelentés, hogy még én magam is meglepődőm. Még is büszke mosolyom megjelenik, kihúzom magam, és mocskosnak érzem a gondolataim, de meglepően boldoggá tesz. 

- Hm, érdekes.

- Josephine.

- Gemma.

- Nem tudtam, hogy itthon leszel. A szüleid azt mondták, hogy az egyetem elfoglal.

- Igen, de sikerült időt szakítanom. Muszáj volt visszatérnem, hogy minden a maga medrében maradjon.

- Milyen szerencse. Kár lett volna, ha kihagyod ezt az estét. 

Belekortyolok a boromba, ami pici megnyugvást biztosít a számomra, a másik, amikor Harryt érzem meg az oldalam mellett, miután Gemma kezébe adja a lányát.

- Harry, nem is láttalak – úgy igyekszik a mellettem álló férfi közelébe, mintha tőle múlna, hogy oxigénhez jusson. Érzem tisztán Harry feszültségét, aki úgy fonja a kezét a derekam köré, hogy még közelebb von magához.

- Pedig a barátnőm oldalán mindig megtalálható vagyok.

Kissé gáznak érzem a kijelentését, de a lányt kellően szíven találja, így nem igazán érdekel, csak, hogy vette az adást. 

- A barátnőd? – olyan kiakadással hagyja el a kérdés a száját, hogy azonnal örömtáncra lendülök képzeletben. – Én úgy tudtam, hogy a holnapi napon egy közös családi ebéden veszünk részt.

- És ez miért is probléma? Elina a családom.

A mondata úgy melengeti a szívemet, hogy a nyakába ugranék, szájára tapasztanám az enyémet, és szorosan ölelném. Bújnék hozzá, tovább mennék, és élvezném, hogy az enyém. Ez azonban csak a csalafinta gondolataimban létezik. Sajnos.

- Hát persze. 

A vacsora kezdetét veszi, a csacsogások összemosódnak, én pedig a közelemben levőkkel beszélgetek, akik kínos sztorikat osztanak meg velem Harryvel kapcsolatban. Valóban élvezem ezeket a kis történeteket. 

- Komolyan leszedtétek az utca táláját? 

Nézek az oldalamon ülő testvérekre, akik csak vigyorognak.

- Nem volt vicces, ahogy éjjel a rendőrök kergettek bennünket, de szükségem volt arra a táblára a szobaajtómra. Még is hány ember mondhatja el magáról, hogy a neve egy és ugyan az egy utcával? – Gem mentegetőzése nem tűnik teljesen megfelelőnek, de jót derülök rajta.

- De vicces volt – nevetve jegyezi meg Harry.

- Az is, ahogy a tóba estél.

- Beestél a tóba? Nálatok?

A házuk mögött egy hatalmas tó van, ami csodálatos, és imádni való egyszerre.

- Azt hiszem, hogy elég a mesélésből – iszik az italába, de a vidámsága nem csökken. 

- Ugyan már, azt nem meséled el, hogyan loptad el az első csókom? – csend támad, amint Josephine száját elhagyja a kérdés. Megfagy a levegő, és a mosolyom azonnal leolvad az arcomról. 

- Azt hiszem, hogy hozok még egy italt.

Ezzel felállok és a bárpulthoz megyek. Kikérek egy pohár bort, míg arra igyekszem emlékeztetnem magamat, hogy mennyire is nem kellene foglalkoztatnia a múltnak, hiszen mennyire állszent lennék azt állítani, hogy nem voltak lányok az életében. Magam is tudomásom van jó pár alkalomról, amikor hazavitte a részeg éjszakáin alkalmi partnereit. Éppen elég fájdalmas pillanat volt.

- Ne is törődj vele.

Felkapom a fejem a hangja, amely a jobbomról ér el hozzám, és Sarah, a menyasszony foglalja el a bárszéket mellettem.

- Csak megszomjaztam.

- Nem kell mentegetőznöd, szívem. Mindenkivel megesik, hogy egy exnek sem nevezhető valaki megjelenik és úgy tesz, mintha fontos lenne a párod életében.

- Vele akarják összeházasítani, nem?

- És? Mit számít, hogy ki mit akar, amikor Harry melletted van?

Szép is volna, ha igaz lenne – mormolom magamban.

- Nem számít, csak meglepett, és tényleg szükségem volt egy italra.

- Rendben van szívem, nyugtasd magad – mosolyogva fogja meg a bárpulton a kezem. – De az igazságod nem lehet sokáig rejtegetni. Hamarabb a felszínre tör, mint gondolnád.

Ezzel magamra hagy, mert a vőlegénye elragadja. Megfogom a borospoharamat és elindulok a kertbe, amely csodás volt már akkor is, amikor jöttünk, de éjszakai fényben is pazar látványt nyújt. A lágy szellő kellemes érzést hagy a bőrömön, az eget csillagok fénye ragyogja be, és a virágok finom illata az orromba kúszik, ahogy a kert mélyébe sétálok. Kiszűrődik bentről a nevetés, ahogy vegyül a zenével, és vissza andalgok az épület irányába. 

Megdermedem, és ennek nem a hűvös szél az oka, ami feltámad. A borospohár csúszni kezd a kezemben, de időben fogom meg, mielőtt darabjaira hullna. A torkomba gombóc nő, ahogy a falnak támaszkodva megpillantom Harry, maga előtt Josephine-el. A lány pipiskedik, hogy elérje Harry száját, aki kicsit távolodni próbál, de nem sikeres az akció. Közelebb megyek és megköszörülöm a torkomat, mire a lány szája olyan széles, elégedett mosolyra húzódik, hogy kedvem lenne az arcába önteni az italomat, hogy lehűtse magát.

- Igen.

- Nem.

Hangzik egyszerre, én pedig még közelebb lépek, Harry pedig felém tesz egy határozott lépést.

- Ideje menned – jegyezi meg Josephinenek.

- Találkozunk később – ezzel elhalad, én pedig Harryre meredek.

- Meg tudom magyarázni – lép még közelebb, de én határozott vagyok.

Belül tombolok ugyan, forr a vérem, a tenyerem viszket, és dühös vagyok. Baromi dühös. De, ami még ennél is jobban aggaszt, hogy megszégyenítve érzem magam. Bármennyire is megy közöttünk ez a kapcsolatnak nem nevezhető dolog, másik szemében egy párt alkotunk.

- Igazán Harry?

Nagyot nyelek, míg látom, hogy ő döbbenten néz le rám.

- Babe, mi történt? 

A hajamba túrok, ingerültebben, mint kellene, és pár hajszál égő fájdalommal távozik. Könnybe lábadnak a szemeim, de visszafojtom az érzelmeimet.

- Nem alázhatsz meg, Harry – csuklik el a hangom. – Minek rángattál ide, ha úgy is az ő karjaiba kötsz ki?

Csendben figyel, a szavak nem jutnak el hozzám. Letörlőm a kézfejemmel végül a makacs könnyeket, és elindulok az utca felé. A szülei háza nincs közel, de túl távolinak se mondanám. Leteszem a poharamat az egyik padra, és tovább megyek. Hallom, hogy a nevemen szólongat, hogy a lábai alatt ropognak a kavicsok, de nem állok meg. Megsértve érzem magam.

- Elina, várj már! – hallom, hogy szitkozódik, és gyorsít a léptein. – Bassza meg, állj már meg az istenit!

Megragadja a karomat és meg perdít a tengelyem körül. Szembe találom magamat vele és egy sötét részre húz, ahogy a fák, a fény hiánya és minden neki kedvez. 

- Mit akarsz?

- Mi az, hogy mit akarok? Nem tartod nevetségesnek?

- Nevetségesnek? – döntöm a fejemet az épület túloldalán a téglának. – Kibaszottul nem tartom nevetségesnek, hogy a szívemmel játszol.

Felemeli a kezét, tenyere az arcomra simul, tekintete az enyémbe mélyed és a szája csapdába ejti az enyémet. Szája finoman simogat, a tenyere a derekamnál a húsomba mar és még közelebb von a testéhez, én pedig elveszem, s remélem, hogy nem zúzza darabokra a szívemet.

I will never let you burn and this is all about you

L E N A

 Betty velem szemben áll és a hangszórókból a tengerpart homokjában táncolva énekeljük hangosan a dalt, ami belengi az egész partot. Kezem az égbe nyúlik, ujjaim között a műanyag pohár, mely a vodka és áfonya keverékével van töltve. Olykor belekortyolok, a csípőm ring jobbra, s balra, a torkom már fáj a sok hangos énekléstől, de mindig is így éreztem jól magamat, ha házibuliról, ha pedig egy klubról van szó. Nincs olyan, hogy az ember csak félig érzi jól magát. 

Belekortyolnék az italomba, hogy kissé lehűtsem magam, de egy kéz elveszi a poharat tőlem, mire szinte azonnal meg is perdülök a tengelyem körül. Nate néz velem szemben, konkrétan fölém magasodik és olyan szélesen vigyorog, hogy felfordul a gyomrom. Még is elmosolyodom ennek ellenére, és a poharam irányába nyúlok, melyet könnyedén vissza is ad. A szemei csillognak. Furcsállva mérem végig, fogalmam sincs, hogy mit akarhat tőlem.

Keze a csípőmre csúszik, de én igyekszem eltávolodni tőle.

- Nate, mit akarsz?

- Ugyan már – hajol közelebb. – Hát nem megbeszéltük, hogy randizunk?

Tehát a nem szót másképpen értelmezte, mint azt kellene. A nyaka köré fonom a szabad kezemet, a hosszabb hajába a tarkóján felkúsznak az ujjaim, és közelebb húzom a fejét le a sajátomhoz. Ajkaink szinte összeérnek, ám mielőtt megszólalhatnék, kettőnk közé emeli a poharamat. 

- Látom, hogy meleged van. 

Eltávolodom tőle, majd visszafordulok Betty irányába, aki mintha észre se vette volna irányomat, úgy rázza a seggét. A vállam felett hátra nézek, de Nate hűlt helyét látom csak. Megnyugszom, hogy talán vette az adást, felhajtom az italomat teljesen és visszaveszem a ritmust, ami töretlenül hajt előre.

- Mit akart? Nem bírja a farkát a nadrágjában tartani és tovább akarja szórni a nemibetegségeit?

- Fúj – rándul fintorba az arcom. – Remélem, hogy nem ilyen tervei voltak – nevetek fel.

Betty háta mögött viszont megragad a tekintetem, a mosolyom az arcomra fagy. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a szám ki van száradva.

Betty megragadja az államnál fogva az arcomat és maga felé irányítja. Összehúzza a szemeit. Annak ellenére, hogy már ő is felhajtott pár pohárral, még észnél van. Amikor a szemeim pillantanak félre, ránt egyet rajtam.

- Komolyan a mostohatesód bámulod?

- Mi? Nem!

- Ne hazudj – sziszegi. – Natehez hasonló, tudod jól. Arról nem beszélve, hogy bánt veled, amikor a családba kerültél.

- Hülyeségeket beszélsz – veszem le a kezét az arcomról.

Elindulok a bár irányába, hogy szerezzek még magamnak valamilyen italt, mert borzasztó szomjúság tört rám. A táncoló testek nekem érnek, talpaim a homokba süllyednek, majd ahogy a betonra érek, a hatalmas ház udvarába, a zuhanyhoz megyek és lemosom a homokszemeket a talpaimról.

A medence is tele van, az embereknek nem számít, hogy ruha van-e rajtuk, vagy éppen meztelenek. A hangulat jó, a pénzt a szülők szórják a gazdag utódok zsebébe, ezek meg itt szívják és isszák el.

A bárhoz lépek és kérem a szokásos italomat, amit szerencsére hamar meg is kapom. Már tényleg kaparóan száraznak érzem a torkomat, a fejem búgni kezd. Ahogy felállok, kissé megingok, de hamar visszanyerem a egyensúlyomat és vissza indulnék a homokos partra, amikor megragad valaki.

H A R R Y

Figyelem a jelenetet és már az ujjaim görcsbe álltak, ahogy az öklömbe szorítottam őket. Egy sör van a kezembe, amit már túl hosszú ideje iszok, de úgy érzem, hogy az eszemnél kell maradnom. 

- Miért nem mész már oda és téped szét? – Ethan 

- Tessék?

- Ugyan, meg akarod dugni a húgit. Az a majom még is előtted fogja becserkészni a lompost.

Úgy nézhetek az öcsémre, mint a véres késre, mert azonnal abbahagyja a pofázást, és inkább meghúzza a sörét.

- Oké, megkeresem Saraht és a farkamra húzom. Élvezetesebb, mint a bús pofádat nézni. Inkább keresd meg Alicet, biztos szívesen hagyja magát, ahogy mindig.

- Lehetne, hogy nem beszélsz a puncikról többet?

Visszafordítom a tekintetemet, de nem látom. A tömeg elnyelte másodpercek alatt Lenat. Próbálok lazítani már csak a magam érdekében is. Muszáj elengednem ezt a védelmező szart, mert mióta az életembe került ez a lány, teljesen felforgatta az életemet. Előtte minden simán ment, a suli, az egyetem, a bulik. A lányokról nem is beszélve, akik úgy akarták, hogy bejussak a bugyijukba, mintha valami megváltás lettem volna a számukra. Az utóbbi időben azonban egyáltalán egy punci sem keltette fel az érdeklődésemet. Természetesen a mostohahúgom ez alól kivétel. Mióta a házunkba betette a lábát, úgy fordult egyet az egész világ.

- Úgy érzem, mintha a golyóidat ellopták volna, és ennek a gondolata nagyon is hátborzongató.

- A tiéd lesznek levágva, ha nem kussolsz, öcskös.

Felnevet.

Pedig kibaszottul nem viccnek szántam.

- Harry – Betty alakja jelenik meg előttem. Nem éppen nevezném józannak a lányt, egészen be van csiccsentve. Kapkodja a levegőt, mire Ethan azonnal mellette terem, mint törődő barát.

- Mi van cicus? 

- Fúj, Ethan – legyint a tesómra, ami miatt nagyon jól mulatok.

- Mi a helyzet Betty?

- Lena eltűnt.

Arcomon valószínű, hogy a ráncok megjelennek, mert keményen frusztrált leszek a hír hallatán.

- Mi az, hogy eltűnt? – Ethan már egyáltalán nem felizgulva kérdezi, ellentétesen, éppen dühösen. – Miről beszélsz kiscica?

Amíg ők ketten lejátsszák ezt a macska-egér játékok, én körbe pillantok azon az esztelen táncolni túlzónak nevezhető tömegen, ahonnan a tesztoszteron és az alkohol bűze csak úgy árad. Bármennyire is cikázik a tekintetem a hömpölygő emberek tömegén, én sem látom a lányt. Majd újra végig futok tekintetemmel az embereken, és ekkor tudatodus benne, hogy a majom Nate gyerek feje se bukkan elő sehonnan. 

Bassza meg.

Nem is figyelek arra, hogy mit magyaráznak körülöttem, elindulok, a lépteim visznek előre, a tekintetem jár ide-oda, a lélegzetem visszafojtom, mintha valami őrült lennék, és azt várnám, hogy a hangját meghallom a távolból.

Sehol sem látom Lenat, és azt a mocskot sem, és ez egyáltalán nem kecsegtet semmi jóval. Hallom, hogy Ethan a nyomomban van, mert a nevemet ismételgeti. Látja, hogy az agyam elszállt, és ennek semmi jó vége nem lehet. 

Jól látja.

Hacsak valami folytán esetleg minden rendben, és egy lánnyal találom meg Lenat, valami gyomorforgató koktél társaságában. Na akkor talán majd minden rendben lesz, de addig már arra koncentrálok, hogyan formáljam át annak a kis pöcsnek a képét. Én jófej voltam, és az elején közöltem vele, hogy a mostohahúgom tabu, ám ennek ellenére ő kurvára be akarja rakni neki, amit én nem fogok engedni. Önző vagyok, és egy pöcs, de Lena senkié sem lehet rajtam kívül.

Már szinte az egész tetves birtokot bejárom, az agyvizem forr, az öklöm ütésre kész, és a bakancsba bújtatott lábam is szívesen valaki szájába taposna.

- Hé, H!

Az öcsémre nézek, akinek oldalán a kis Betty áll és aggódó tekintettel méregetnek. Mellettük a csónakház felé pillantanak, ahonnan akkor hangzik fel egy éles kiáltás. Nem is kell több, azonnal hosszú léptekkel odaigyekszem és berúgom annak az ajtaját. Elfog a düh legmagasabb foka, ahogy látom az általam áhított lányt Nate karjaiban, ám egy valami ezen kívül kibaszottul nem tetszik. Lena erőtlen, szinte a karjai csak hanyagul lógnak mellette, és azonnal meglátom, hogy kibaszottul valami szarral bedogozta ez az állat.

Ethan azonnal mellette terem, és magához öleli Lenat, míg én az öklömmel találkoztatom ezt a mocskot.

- Hé, rám mászott haver! – mondja a patkány a vérző szájával.

- Rád mászott mi? Teljesen úgy néz ki – indul megint az öklöm, s találkozik az állával. Reccsenés hangja visszhangot ver a térben, míg a vér fémes szaga teljesen elárasztja az orromat. – Nem megmondtam, hogy a közelébe se menj? Mi a faszt adtál be neki?

Fogja az állát a földön összegörnyedve, mint valami punci, és nyöszörög. Bakancsom találkozik a mellkasával, mire teljesen elterül a földön.

- Hagyjad, Lena rosszul van – ragadja meg a kezemet Betty. 

Kirántom a kezemet a kezéből és a lányhoz lépek, a karjaimba kapom, de ez a patkány nem fogja ennyivel megúszni, most viszont mással kell foglalkoznom. Elhagyom a helyiséget a karjaimban a lánnyal, aki ködös tekintettél néz engem, keze a mellkasomon pihen és a felsőm anyagával játszik. Jó pár szem ránk szegeződik, de én csak szorosabban fonom vékony teste köré a kezemet, és igyekszem óvni, a testemmel takarni, amennyire lehet.

Kiérve az autómhoz Ethan terem mellettem és tárja ki az ajtaját, majd be is ültetem Lenat, miután az övet is áthúzom rajta. Bepattanok mellé, és gázt adok. Minél előbb messze akarok kerülni ettől a háztól. Már a buli elején is tudtam, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége.

- Dühös vagy.

- Nem vagyok – szűröm a fogaim között az egyértelműen hazugságot.

Oldalra nézek a hallgatása miatt, és vigyorog. A szemtelenje vigyorog!

Közelebb hajol, kissé felnyög, ahogy az öv megszorítja, majd rángatja kicsit, és tényleg elér hozzám. Meleg lehelete a bőrömet cirógatja.

- Rettentően dühös vagy.

Mondanám, hogy aranyos, ahogy a nyelve összeakad, de inkább bosszantó, hogy a saját akaratán kívül jutott ide.

- Az vagyok, de nem rád – vallom be.

Oldalra nézek egy pillanatra, és látom, hogy mosolyog. Azt hiszem a világ leszebb látványa számomra, míg így kábán is. Kezemet a combjára simítom, és igyekszem elérni, hogy visszaüljön a helyére, ám ennek teljesen az ellentétét érem el.

- Mondtam ma már, hogy mennyire szexis vagy?

Egy pillanatig sikerül úgy csinálnom, mintha nem hallottam volna meg az édes kérdését, de még sem tudom elengedni a fülem mellett.

- Ez a szer hatása bébi, ami a szervezetedben tombol. 

- Ez annak hatása, hogy nedves leszek mindig, ha csak rád gondolok – belecsuklik a mondat végébe, ami elvenné az élét a dolognak, de nála bassza meg ez sem sikerül. Érzem, hogy a szavai elérik, hogy a szervezetem rajongani kezdjen a szavainak.

Ujjaim a kormányt úgy szorítják, hogy szinte elfehérednek, a gázpedált kissé jobban taposom a kelleténél. Váltok, nagyon sebességre kapcsolok. Tudom, hogy az egyetlen menekülési utam, ha mielőtt hazaérünk és ágyba dugom, hogy kialudja magát. Ám az illata az orromba kúszik és ez még jobban megnehezíti a helyzetemet. 

- Ugyan már Harry, tudjuk mind a ketten, hogy kellünk a másiknak – lehelete a nyakam vonalát simogatja, mire megborzongom, a lélegzetem kihagy, de muszáj a kábulatából kikerülnöm, mert ennek nem lesz jó vége. – Nehogy azt hidd, hogy a fürdődből nem hallottam még a hangokat, miközben a farkad kényeztetted.

Felnyögök.

Bassza meg, ez a lány megöl engem a szavaival.

Elképzelem, hogy hányszor fontam ujjaimat a farkam köré a zuhany párás közegébe, miközben azt gondoltam, hogy az ő apró keze szorít. Imád. Vágyakozik. Hogy az ajkaim elváltak egymástól és arra vágytam, hogy a forró szája kerüljön rám, dédelgessen és imádjon.

Mocorogni kezdek, a farkam kellően kezd izgalomba jönni, a farmerem durva anyaga nyom, és szűkké válik. Nem igazán segít a helyzetemen, hogy továbbra is nekem beszél, hogy a mellei a karomnak érnek.

- Lena, ülj vissza a helyedre, csak a drog beszél belőled.

- Fel vagyok izgulva – nyelve megérinti a nyakam bőrét, amit értékelnék is, ha nem éppen az útra kellene figyelnem. Keze a combom belső részére vándorol és közeledni kezd a már kemény farkam felé, ami biztosan örülnek más helyzetben egy kis kényeztetésnek.

Megragadom a csuklóját mielőtt ténylegesen a farkamat megragadhatná és visszateszem az ölébe. 

- Ennek nem most van itt a helye és ideje.

- Hát a puncimnak nem parancsolhatsz – kezdi el saját magát simogatni.

Nagyot nyelek.

Keze a saját combja belsején kalandozik, míg a szoknyája alatt el nem tűnik, az ajkai elválnak egymástól, én pedig szerencsére éppen most hajtok át a házunk kapuján, így le is parkolok és kipattanok az autóból. Sietve kerülöm meg azt, és segítek neki a lábaira állni. Tekintete összeakad az enyémmel, arca kissé pozsgás, ajkai fénylenek annak köszönhetően, hogy a nyelvével végig szántott rajtuk, és azt kívánom, hogy bárcsak én nedvesíthettem volna be az ajkakat.

Sietve vezetem a házba, hogy mielőbb a szobájában, az ágyában lehessen, és kialudja ezt az egészet. Ám ő ellenkezik. Nevet, kacag, míg én csendesítem, hogy ne ébresszen fel mindenkit. Nem hiányzik, hogy apám szemei elé kerüljön ilyen állapotban. 

- Maradj csendben, mindenkit felébresztesz – dörrenek rá kissé erőteljesebben a kelleténél.

Kuncog.

Kibaszottul kuncog.

Közelebb lép, felpipiskedik hozzám, ajkai az enyéimeket érintik, de nincs erőm eltávolodni tőle.

- Inkább elhallgattathatnál.

Nagyot nyelek és csak szinte felrángatom az emeletre. Azt hiszem, hogy jobban is megrángatnám, miközben keményen dugom, de vissza kell fognom magam. Bár vér szerint nem, de még is a kishúgom, bassza meg. Bárcsak ne lenne az! Akkor rá tehetném a kezemet édes, formás kis seggére. Míg ujjaim nyoma a bőrében maradnának. 

Hirtelen a gondolataimból kiragad, ahogy a falnak esünk. Fölé magasodom, de még így is ő ural engem, és ez kibaszottul kettős érzést hagy bennem. Tetszik, mert egyszerűen az agyam és a farkamat is megragadja egyszerre csak a tekintetével, és tartok is tőle, mert utálom, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül.

- Kívánlak – fogja meg a kezemet bátran és az öléhez nyomja, mire felnyögök, és csak még világosabbá válik, hogy minél előbb el kell tűnnünk a folyosóról. 

Berántom a szobájába és hagyom, hogy szabadon kezdjen el táncikálni. Azt hiszem, hogy irigylem a benne tomboló érzések kavarodása miatt, de jobbnak vélem, ha az egyikünk legalább észnél van.

- A drog beszél belőled – ismétlem magam, bár fogalmam sincs, hogy őt vagy inkább magamat győzködőm.

Eldől az ágyon és olyan szemtelenül ártatlan tekintettel terpeszt be előttem, hogy a szívem majdnem megáll. A csipke bugyija úgy kerül a földre, hogy még levegőt sem veszek. Figyelem, hogy ujjai játszani kezdenek az ölén, én pedig azt hiszem, hogy ennél szebb látványt még soha nem láttam. A tenyerem ég, hogy megérintse a felhevült, nedves ölet, hogy a nyelvem megérezze az édes ízét. Illata az orromba kúszik, s ekkor eszmélek fel, hogy már a lábai között térdelek.

- Ez nem lenne szabad.

- Ne beszélj hülyeségeket.

- Holnapra meg fogod bánni.

Felül, keze kígyóként fonódik a nyakam köré és húz le magához, hogy a szája a számra tapadjon, és hevesen megcsókoljon. Nyelve az enyémhez ér, minden eddigi tartózkodásom porrá ég és már csak arra tudok gondolni, hogy a szám a száján, a kezem a testén, az illata az orromban, s a szívünk egyszerre ver. 

we’re not making love, tryna get nasty. grab up ur drugs, that make me happy

T H E A

 Amikor befut egy munka alaposan áttanulmányozza az ember. Nos, ebben a helyzetben sem volt ez másképpen, ami meghozta azokat az információkat, melyeket valószínű, hogy soha nem akartam látni. Valamiért nekem elkerülték a hírek a figyelmemet, főleg az éjszakai klubok tekintetében. 

Soha nem voltam a reszkető kislány, mindig is az izgalmak, új dolgok vonzottak, a családom legnagyobb örömére. Ez nem változott a mai napig, így egyre jobban elmélyedve a témában felkelti az érdeklődésemet a dolog.

- Szerintem nem gondoltad ezt át, Thea.

- Te is jössz, ne ellenkezz!

- Egy klub fellendítése nem olyan egyszerű, basszus még drogbotrányba is keveredtek. Fegyverek, minden volt ott, ami egy jó akciófilmben oké, de nem a valóságban. 

- Elvileg már minden rendben van, csak nincs vendég és csődbe mennek.

- Még mindig Styles a tulaj?

- Rá gondolsz? – a Google elég sok lesifotó képet rejt magában, amiben mi éhező lányok örömmel csöpögtetjük a nyálunkat. – Nem rossz.

- Édesem, nedvesedem, ha meglátom, te meg itt annyit mondasz, hogy nem rossz. Tudod te mi a nem rossz, kisanyám?

- Oké, felfogtam, nyugodj meg. Vegyél mély levegőt.

- Mindenképpen el kell vállalnod, amúgy is már rád férne egy buli, hogy kikapcsolj. A puncidra pedig egy kis izgalom.

- A puncim köszöni, de remekül megvan, de a buliban benne vagyok. Végül is egy estéből semmi rossz nem sülhet ki.  

- Hacsak nem lövöldözés tör ki.

Ránézek, mire védekezően felemeli a kezét. Elengedem végül a dolgot és megírom a válasz e-mailt. Még jó pár levél fog cserélődni az estéig, annak ellenére, hogy ma éjjel is szívesen meglátogatnám a helyet.

- Esetleg civilként ma elnézhetnénk, csak felmérni a terepet?

Bizonytalan a hangom, de vigyorgom, hogy mennyire megfordult a kettőnk nézőpontja szinte másodpercek leforgása alatt.

Brithany rám sandít, majd szája széles mosolyra húzódik.

- Szólok a csajoknak, de te foglalj egy VIP helyet, utálom az izzadó tömeget, tudod.

Ez mindig kifogása, de valahogy a buli közepére már lenn szokta a seggét rázni, és fel-fel szed egy jóképű pasit. Ám én sem vagyok a VIP hely ellenére, mert jól jön az elvonulás, és a buli kezdetén a hangolódáshoz is megfelelő.

- Van barátnője? – vonja magára a figyelmemet Brith.

- Tessék? Kinek?

- Stylesnak, te butus.

- Fogalmam sincs, de ez nem is számít.

A MacBook eltűnik az ölemből és már úgy püföli, hogy azt hiszem füstölni kezd az ujjai alatt. A Google hamar feldobja a találatokat, és úgy tűntetik fel, mint a legszexibb szoknyapecért az országunkban. 

- Tehát szabad a gazda.

- Nem is biztos, hogy ott van.

- Nézd – mutat a képre, melyet kinagyit. – Szerinted kiengedi az irányítást a kezei közül? Tuti nem, és onnan figyel. Valószínű, hogy nem vegyül, de biztosan az épületben lesz.

- Ez remek hír nekünk, tényleg. Mintha nem lenne mindegy – veszem el a gépemet tőle és lecsukom, mielőtt őrültebb ötleteit gépelné a keresőbe.

- És ha felszedjük?

- Nem osztozom – szögezem le viccesen és ott hagyom, míg a konyhába megyek, hogy valami kis nasit keressek, amire nagyon nem lenne szükségem.

H A R R Y

A mai divat már megköveteli, hogy a reklámot megfizesd, méghozzá egy embernek, akit tartalomgyártónak nevezünk. Eleinte tiltakoztam, de amikor Bo megmutatta a lányt, azonnal belementem a dologba. Valóban megdöbbentően sok, rengeteg követővel rendelkezik a világháló sok felületén, és tömegek rajonganak érte. Még ha le is bontjuk a teljes világnézetre a számot, akkor is jókora esély van arra, hogy tömegeket csődítsen ide. Nekünk pedig kibaszottul erre van szükségünk, ahhoz, hogy visszaszerezzük a hírnevünket. Soha, egyetlen vállalkozásom se fuccsolt még be, és ezt sem fogom hagyni, hogy oda jusson.

Bo sűrű levelezésbe kezdett a lánnyal, de egy idő után átvette az irányítást, mert annyira mocskosul unalmasnak bizonyult az egész, és végetnemérőnek, hogy fel akartam gyorsítani az események. Sikerült elintézni a jövő hétvégét. Nem mondom, hogy elégedett vagyok, de sajnos ez a lány eléri, hogy engedjek, ami nem éppen az erősségeim közé tartozik.

Kinn már a zene szól, a dj adja a ritmust, és az emberek már kellemesen érzik magukat, ám messze vagyunk a teltháztól. Az irodám üvegezett falához megyek, és letekintek rájuk. Minden a szokásos, kibaszott unalmas módján halad. Néha nem is értem minek vagyok itt.

- Főni – Bo jön be az irodámba. – Valami kisebb tömeg alakult ki a bejáratnál. Paparazzik.

- Tessék? – értetlenül nézek rá. – Mondd, hogy nem valami botrány van kitörőben – szűröm a fogaim között a szavakat, ám nem hagyom, hogy folytassa. Elmegyek mellette, szinte levágtatok a lépcsőfokokon egészen a földszintre, ahol átvágok az embereket, ki egészen a bejáratig. – Mi ez az egész? – Paul néz rám, az egyik biztonságim. 

- Egyszer csak megjelentek azok a bigék, és felfordult minden.

Abba az irányba nézek amerre mutat. Gondolkozom, hogy kik lehetnek, hogy a fotósok hada így körülölel őket. Nem mintha kifogásom lenne bármilyen celebritás miatt, hiszem a klub hírét viszi. Önző pöcs vagyok, de csak így működhet egy vállalkozás. 

Figyelem a csapatot, míg mellettem haladnak be az újabb, s újabb vendégek. Megfordul a lány, aki eddig nekem háttal állt, és a seggét bámultam, s azt képzeltem, hogy a fenekét mennyire szívesen megmarkolnám. Döbbenten konstatálom, hogy Thea áll velem szemben, hogy hozzá tartozik az a formás hátsó. Gyorsan átgondolom a levelezésünket, hogy én néztem-e be ennyire, vagy ilyen kibaszott gyorsan eltelt-e az idő, de időzavarba kerülök és már csak arra eszmélek, hogy a lánycsokor elindul felénk. Suttognak valamit egymás fülében, de én csak a közeledő szőke bombázón jártatom a tekintetemet. Hófehér magasderekú szoknya, és hozzá hasonló nagyjából melltartóméretű felső, míg kettő között hasának finom bőre mutatkozik meg.

- Mr. Styles? Személyesen üdvözöl bennünket, vagy mindenkinek ilyen figyelem jár? – Thea egyik barátnője felnevet, mire én szigorúan nézek és intek Paulnak, hogy engedje befelé őket.

Ám mielőtt az általam csodált üzletasszony elhaladna mellettem, megragadom a karját, és visszatartom kissé.

Mosolyogva néz fel rám, pedig olyan nyaktörő, piros magassarkú van rajta, hogy az jut az eszembe, hogy milyen lenne, ha a lábait körém fonná, miközben újra, s újra belehatolok.

Egy kibaszott őrült vagyok! Bármelyik nőt, bármikor megdughatom, de nekem ettől az egytől megy el az agyam, és a farkam sem bír nyugton maradni a nadrágomban.

- Segíthetek valamiben?

- Ez egy magán este, egyszerűen jól érezzük magukat, felmérem a terepet, ha úgy jobban hangzik. Remélem, hogy nincs ellenvetése.

- Természetesen nincsen.

Olyan gépies vagyok, hogy már nekem fáj. Elengedem, ő pedig ringó csípővel távolodik tőlem lassan, s csatlakozik a barátnőihez.

- Tartsd a farkad a gatyádban, csak megnehezíti az üzletet, ha megdugod – Marcus, a jobb kezem hangja hívja fel magára a figyelmemet.

Visszaindulok a menedékembe. Töltök magamnak egy pohár whiskyt és az ablaknál állva le is húzom. Innen tökéletes rálátásom van a VIP szobákra, ahogyan a kamerákra is, melyek az egész épületben el vannak helyezve.

- Nem kell, hogy kioktass – nézek Marcus, aki most lép be az irodám ajtaján.

- Messze álljon tőlem, de tudom, hogy a forró puncijára gondolsz.

Megfeszülnek az izmaim, és mélyen magamba kell szívnom a levegőt, hogy ne tegyek olyat, amit megbánnék. Nem is ismerem ezt a nőt, bassza meg, és a fejemet vesztem. 

- Menj, segíts Paulnak, ma meglehetősen nagy a tömeg odakinn.

Hallom, hogy még mormog valamit, de szerencsére nem elég hangosan, így nem tehetem meg, hogy a poharamat kis tiniként utána hajítsam.

☆

Az este úgy gördül tovább alkohol mámorban, hogy csak kapkodom a fejem látva, hogy Thea mennyi alkoholt dönt le a torkán. A pezsgősüvegek érkeznek a privát szobájukba, és a tánc magaslatokat él meg. Én pedig enyhe szívrohamokat, amikor abba az ördögi cipőben megbicsaklik, ám az egyik lány elkapja és jót nevetnek. Ám a szoknyája feljebb csusszan, az ujjam a kristálypoharam szélén táncol, míg a kamerán keresztül figyelem a történéseket. Felőlem fel is robbanhat a lenti szint, mert csak a kecses csípőmozgatását lesem, ami távolodni kezd. Elhagyják a szobát én pedig türelmetlenül megyek az egy oldalú falhoz, hogy lássam hova is tartanak. 

Elnyeli őket a tömeg, és az érzés, hogy a sok részeg közé kerülnek, megőrjít. Már van bennem pohár whisky és a férfi ösztön erősebb bennem, mint a józan ész. Elhagyom az irodám falait és a korláthoz lépek, hogy közvetlenebbül nézhessem azt az észveszejtő táncot, amit lejt. Én magam nem éppen tartom nagy táncosnak, de szívesen ölelném szorosan magamhoz, míg a csípője nekem simul.

- Idáig érzem a szex szagát – Bo áll meg mellettem.

- Nincs dolgod? 

- Hm, lássuk csak, azt hiszem akad. Visszatartani téged, hogy berángasd az irodádba és megdugd, mielőtt fellendítené a helyet és szarrá törnéd a szívét.

- Marcus nem tömte még be a szádat?

- Arra vagy kíváncsi, hogy leszoptam-e mostanság?

Lehunyom a szemhéjaimat, hogy kis nyugalmat kapjak, mielőtt elpenderítem innen. Beletúrok a hajamba, amely már a kelleténél hosszabb, de nem igazán foglalkoztat. Annál jobban a lányokat, akik tépni akarják szex közben, de nem engedem nekik.

- Tudod, ha megdugod, legalább csináljatok belőle valami címlapot. Mekkora szám lenne. A maffiózó és cicababa.

- Bo...

- Téged bámul, mély benyomást tehettél rá. És még nem is látta a...

- Fogd már be – dörrenek rá, és visszaszerezi Thea a figyelmemet. Csípőjét úgy tekeri, hogy a tekintete az enyémbe mélyed, én pedig a korlát takarásában igazítok a nadrágomon. – Indulj a dolgodra, mielőtt a felmondásod írom meg.

- Úgy se küldesz el – veregeti meg a vállamat és eltűnik.

Végre.

Elindulok lefelé és olyat teszek, amit eddig soha. Bemegyek a tömegbe, ami meglehetősen hömpölyög. Háttal van, nem látja a közeledésemet, de a csípőjénél fogva megragadom és magamhoz rántom. Megszeppen, de a válla felett hátranéz rám. Látom, hogy több italt fogyasztott a kelleténél, de szerencsémre nem részeg.

Már magam sem emlékszem, hogy mikor táncoltam utoljára, de a csípőm az övének diktálja a tempót a zenére, a kezem a szoknyája felett a kis rést a bőrénél simogatja, bár inkább máshol járna. 

Nem tart sokáig a pillanatunk, mert oldalra pillantva látom Pault rohanni. Thea nyakába csókolok.

- Mindjárt visszajövök. Tarts meg egy táncot nekem.

T H E A

Melegem van, szomjazom egy italra. Felhajtok egy jól behűtött pohárnyi pezsgőt. 

- Mi volt ez? – Melanie koccintja össze a poharát velem. – Nem mondtad, hogy ennyire jó a kapcsolatotok.

- Ez még engem is meglepett – Brith táncol hozzánk, míg a többiek tovább fogyasztanak és posztolnak a világhálóra. Hiszen, ami nem kapott egy posztot, az meg sem történt.

Nem válaszolok, mert magam sem tudom, hogy mi volt ez. Csupán annyit, hogy jó volt és még szeretném tovább. Hacsak egy alkalomra, akkor egy alkalomra. Ahogyan az ajkai a nyakam bőrét érintették, bizsergés öntött el a lábaim között, amelyet régóta nem éreztem. Egy shot kerül a kezemben és le is húzom, mire megpillantom a plafonon a kamerát. Elmerengek, hogy valóban az egész estet szemmel követheti-e. Megragadom Brith karját és táncolni kezdünk a többiekkel. Semmi extra nincs az egészben, csak elengedem magam és átadom a testem a zene ütemének, ami a fülemben lüktet. 

- Szerinted figyel?

- Kitudja, amilyen perverz lehet, hogy a farkát veri éppen.

Felnevetek, és elszakadok a barátnőmtől.

- Kiszaladok a mosdóba.

Mielőtt bemennék az ajtón egy kéz ragad meg, ma már harmadszorra, és egyre jobban évezem, be kell, hogy valljam. Fel sem fogom, hogy ki az, annak ellenére, hogy pontosan tudom, mert már húz is magával.

- A következő áldozat lennék? – kérdezem, amikor a hátam egy üvegfalnak nyomódik. 

- Áldozatnak érzed magad?

Ajkai simogatják az enyémet, ahogy beszél. Megborzongom és a testemet még közelebb igyekszem préselni az övéhez.

- Nem szoktam az ügyfeleimmel kezdeni – mondja határozottan, de érzem a farkát a hasamnál, így nem tudom komolyan venni a felém intézett szavait.

- Még jó, hogy nem él a szerződésünk – csúszik mellkasán felfelé a kezem, végig a nyakán, majd a hajába veszik el.

Felmordul, csípője előre billen, még jobban megmutatva a vágyát. Keze a csípőmbe mar, majd lejjebb kalandozik és a szoknyám alá nyúl kutakodóan. 

- Hol hagytad a bugyidat?

- Hm, talán eddig sem volt rajtam? – ribancnak érzem magam, de nincsen lelkiismeret-furdalásom. Annyi ember csinálja ezt, összejönnek majd búcsút intenek. Valószín, hogy ennek is ez lesz a vége.

- Ne gondolkodj.

Nyelve az alsó ajkamon cikázik végig, én pedig lehunyom a szemhéjaimat, ahogy az ölemnél keményen simogatni kezd. Úgy nyílok meg előtte, hogy már szégyenérzetemnek kellene lennie, de még sincs. Még jobban a kezének nyomom a felhevült testemet, és nem is kell könyörögnöm, mert magától adja az örömet. 

Áthúzza a fejem fellett az aprónyi toppomat, amely alatt melltartó sincs, így a melleim azonnal szabadon tárulnak elé, és kapva az alkalmon szája rám is cuppan. Felnyögök, hosszú fürtjei az ujjamba akadnak, a forró bőrömhöz nyomom, és a hátam ívben feszül meg, mint egy húr, mellyel a kedve szerint játszadozik. Fogaival a húsomba mar, majd elszakad tőlem és megfordít. A szívem a torkomban dobban, alattam az emberek táncolnak, a zene tompán szűrődik be, és a mellem a hideg üvegnek megőrjítően feszül. A hajamat eltűri, és a nyakamon végigszánt a fogaival, s borostás arcával. Már is azon jár az agyam, hogy mennyivel kellemesebb helyeken sérthetné fel a bőrömet. 

- Szeretnéd, ha látnák, hogy mennyire csodálatos vagy? Hogy lássák az élvezetet, amit én okozok neked? A nedvesen csillogó rózsaszín puncidat?

Felnyögök, és a fenekemet a lüktető farkának nyomom. 

- Önző vagy, senkinek nem engednéd, hogy lásson – sikerül egy választ kicsikarnom magamból, annak ellenére, hogy nagyon nem várt választ.

Érzem a vigyorát a bőrömön, és ismét szembe találom magamat vele.

- Igen, önző vagyok, és csak magamnak akarlak.

Ezzel befalja az ajkaimat, a nyelve az enyémhez simul, a testünk úgy mozog együtt, mintha mindig is egymásnak teremtették volna. Az asztalához húz, és a méretes, elég kényelmesnek tűnő székében foglal helyet, engem pedig az ölébe vonva átadja az irányítást, ami tudom, hogy még így is az övé.