Én magam sem hiszem el, hogy itt vagyok ezen az őrült, kötött, közönséges, és kötelességtudóan erőltetett mosollyal bájolgók társaságában. Megigazítom a vörös rúzsomat az ajkaimon és a parfümömből is fújok magamra, hogy legalább az illatból és a sminkből magamra ismerjek. Ez a ruha, amit anyám rám aggatott, egyáltalán nem én vagyok, viszont apám büszkeségeként, és a család egyetlen gyermekeként itt kell lennem a mai eseményen. Persze százszor jobb helyet el tudnék képzelni, ahol elüthetném az időmet, de én éppen az oroszlánok ketrecébe készülök belépni, hogy az éhező tekintetük előtt legyek.
- Csodálatosan festesz.
Anyám ragyogó tekintettel méreget, bár nem mondanám kétszer, hogy a lelkesedése inkább a láncot kiváltó dollárok felé terelődik, mintsem felém.
- Mint egy kiállítási darab? Talán engem is árverésre bocsátotok?
- Ne beszélj butaságokat – jelenik meg apám, és a tükörben találkozik a tekintetünk.
- Nyilván senkinek nem kellenék a nagy számmal – állok fel, és lesimítom a ruhámat. – Indulhat a műsor?
- Ne felejtsd el, hogy a nyakadban...
- Tudom, méregdrága, rengeteg karátos, és bármikor eladnátok érte nyaklánc van. Vettem.
- Tiszteletet, csak egyszer az életben – sóhajt anyám, és az italába iszik, ami már fogalmam sincs, hogy hányadik poharat jelenti az este folyamán.
- Persze, anyám – ezzel hátat fordítok, megpöckölöm a poharat, mire megijed és elejti, majd szilánkosra törik.
- Adj türelmet – sziszegi a fogai között, míg én apám oldalán kisétálok az éhes tekintetek kereszttüzébe.
Pár újság kapott csupán meghívást, de az ő fotósaik teljesen kihasználva a helyzetet, már is a vakuk kereszttűzébe helyeznek. Vörös ajkaim szerény mosolyra húzódnak, és bár próbálom kiszűrni a felém száguldó kérdéseket, és apám mellett maradni, a mosolyom stabil, ahogy a lépteim is ebben a gyilkos tűsarkúban.
- Héj, Adaline – jelenik meg mellettem Lena. – Igazán visszafogott nyaklánc.
- Ez egy nyakék Lena – anyám kéri ki, és mosolyogva az újabb pohárból kortyol. – Sokunk életénél is többet ér.
- Ez igazán kedves volt anyám, a tiednél biztosan – halkítom le a mondat végét.
- Kicsim, be szeretnélek mutatni valakinek – apám ragadja meg újra a figyelmem, de mielőtt ténylegesen megtörténne a bemutatkozás, az aukció koordinátora jelenik meg a pódiumon és vonja magára az összegyűltek figyelmét. Olyan összerakott szöveget nyom le, hogy még én magam is kezdem elhinni a valós dolgokat a nyakamban lógó gyémántok összességéről.
- Nem is mondtad, hogy ennyire menő története van. Hercegné hordta, komolyan?
- Körülbelül ennyi igaz is az egészből – szűröm a fogaim között a vallomást. Emiatt valóban felbecsülhetetlen értékkel rendelkezik, de azért apám próbálkozik. – Ne higgy mindent a fülednek.
- Mindig is furcsák voltak a szüleid.
- Furcsák? – nézek rá vigyorogva.
- Adaline, menj – taszít rajtam anyám, mire észbe kapok és a színpad felé megyek. Felsegítenek a lépcsőn, amire semmi szükség, de illően még is elfogadom.
Mondanám, hogy zavarnak a kíváncsi, kutató tekintetek, de élvezem a reflektorfény melegét a bőrömön, és hogy a fény megcsillan a nyakamban lógó ékszeren. A férfi tovább ajnározza a családomat, a titulusunkat és közli, hogy mindenki a kívánt összeget megteheti az este folyamán, addig is az én nyakamban lógó ékszert bárki megcsodálhatja. Nem szokványos, de én szívesen bájolgok, amíg a gyomrom ki nem fordul a helyéről végül.
Megérkeznek az első licitek, ezt a tömeg tudtára hozzák, ám az összeget titkolják egészen az este végéig. Visszamegyek az emberek közé, és azonnal Lena oldalára szegődőm. Elfogadom a felém nyújtott pezsgős poharat és a száraz torkomon segítsek.
- Hm, felénk tart egy szexi.
- Tessék? Kicsoda? – nem forgolódom, bár igazán azt tenném. A kíváncsiság fúrja az oldalamat, de csak újabb kortyot ejtek a pezsgőből. – Tetszeni fog?
- Ha nem, akkor se megy kárba, mert ráugrom.
- Hölgyeim.
Egy igazán mély, szexi hang leng körül, minek következtében még a hideg is kiráz teljesen. Libabőrössé válik a bőröm felszíne, s kényszert érzek arra, hogy a pezsgőmbe kortyoljak égő bensőmet hűtve.
Megfordulok lassan, és szembe találom magam a férfivel, a felismerés pedig úgy arcon csap, hogy szinte belereszkedem. Tekintetem az övé mélyére hatol és érzem, hogy én kerülök ki vesztesként a kis csatánkból.
- Ada.
Nevem kérdésnek, még is kijelentésnek hallatszik. A gerincemen mentén végigfut a jóleső hideg, az közelségének köszönhetően illata az orromba kúszik. Zöld tekintete olyan mélyen hatol az enyémbe, hogy szinte elolvadnék, ha picit is nem tartanám magam. Már a nézésének köszönhetően érzem, hogy pirulni kezdek, ám ezt könnyen a pezsgőre tudom fogni.
- Harry? – teszem fel a kérdést, pedig tökéletesen tudom, hogy ki is áll szemben velem.
Kezét nyújtja én pedig az enyémet kissé megilletődve helyezem az övébe. Ajkai érintik a kézfejem felszínét. Nagy érdekfeszítéssel figyelem, és szinte észre se veszem, hogy még levegőt is elfelejtek venni, erre Lena oldalba csípése mutat rá.
- Örülök, hogy újra találkozunk.
- Lena vagyok – vág be közénk barátnőm, ezzel Harrybe rekeszti a szót. A lány válla felett még mindig engem néz, majd a barátnőmet veszi górcső alá.
- Örvendek a találkozásnak – neki is kezet csókol, és fogalmam sincs, hova is tegyem ezt a viselkedést. Mindig is udvarias volt, de most kész úriemberként viselkedik. – Harry vagyok. A hölgy pedig?
- A hölgy, hallod? – név a saját válla fölött át Lena egyenesen rám. – Lena vagyok. Adaline legjobb barátnője, és talán az egyetlen, aki elviseli.
- Örvendek.
- Mikor is találkoztunk utoljára? – lépek oldalra, hogy Harry szemei elé kerüljek, aki hasonlóan tesz, így kikerüljük Lenat.
- Sajnos túlságosan is régen – jegyezi meg, és végigmér a tekintetével, ami most is olyan kapzsi, mint régen. – Talán többről maradtam le, mint azt kellett volna. Talán iszunk valamit?
Felemelem a poharamat, amely már üres, pedig esküdni mernék, hogy ennyit nem ittam, ám bólintok. Kezébe karolok és hagyom, hogy a bárhoz vezessen.
- Merre sodort az élet?
- Soha nem gondoltam volna, hogy...
Egyszerre hangzik el e két mondat, majd összemosolygunk.
- Valójában apám alapítványánál dolgozom, vagy mosolygok. Kinek, hogy tetszik.
- Szépen mutatsz a gyémántokkal – húzza az ujját a nyakamon végig, a nyakékhez nem ér, de a bőrömön perzselő érzést hagy maga után. – Bár a nyakék nem tud nálad csodásabban ragyogni.
- Soha nem voltál ilyen nyálas – vörös ajkaim kacér mosolyra húzódnak.
- Igyekszem udvarolni, de ezek szerint eléggé berozsdásodtam.
Belekortyolok a pezsgőmbe és azonnal felriadok a mámorból, amikor a riasztó fülsüketítő hangja tölti be a teret. A tömeg kapkodni kezdi a tekintetét, ahogyan én is, és az apámat keresem a tömegbe, de nem látom.
- Gyere – Harry ragadja meg a kezemet.
Leteszem a pohara és követni kezdem. A magas sarkaimnak köszönhetően alig tudom szedni a lábamat az ő iramban, de amint fegyverek ropogásának hangja remegteti meg a falakat, felsikítok, lábaim megmerevednek és ösztönösen próbálok letérdelni, amit elhangzik a mindenki a földre felhívás.
- Ne, gyere – Harry nem enged és von maga után, mire a fegyver ismételten eldördül.
- Mindenki a tetves földre!
Harry beránt egy fal mögé, ahol az emberek tekintete elől elbújunk.
- Vedd le a cipőid.
Sietve, bár remegő kezekkel teszem meg a kérését, és hagyom a lábbeliket a földre zuhanni, majd kézen ragad és futni kezdünk. Fogalmam sincs, hogy hova tartunk, de követem, a szívem a torkomban dobban. Mezítláb a hideg kövön futva menekülök az életemért, ez az a jelent, amire egyáltalán nem számítottam.
- Hova mentek?
Egy mély hang felhívja magára figyelmünket, mire megdermedünk. A fegyver kibiztosításának hangja visszhangot ver a térben. Lehunyom a szemhéjaimat egy pillanatra és mély levegőt veszek, igyekszem elképzelni, hogy egy álomban vagyok, egy rémálomban, de amikor a hang ismét felszólít bennünket és a fegyverből kisüvítő golyó a plafonba mar, minden élet kifut belőlem.
- Forduljatok meg.
- Nyugodj meg – szorítja meg reszkető kezemet Harry. – Minden rendben lesz.
- Rajta! Mire vártok?
Lassan megfordulok, minek következtében Harrytől elszakadok.
- Igazán megtiszteltetésnek veszem, hogy szemtől szemben lehetek veled kicsikém – lép közelebb a férfi, akinek arcát fekete maszk takarja. Rettegek, a levegőt is félve veszem, mintha annak hiánya láthatatlanná tenne előtte, de sajnos az ujja ott ér el, ahol Harry érintett percekkel ezelőtt, és ez nem tetszik. – Igazán szép példány – vigyorog. – Te sem vagy rossz. Biztos fincsi lehetsz.
A hányinger kerülget, de visszanyerem az epés szavakat.
Harry váratlanul előttem terem és olyan hévvel esnek egymásnak, hogy a nyakamból kiszakad a lánc, és még engem is eltalál egy ütés, mire megingok, hátam a falnak simul. A tekintetem ködös, de dulakodást ki tudom venni. Zúg a fejem, és felkiáltok az újabb fegyverszóra, ami a távolból szól. Túl sok ez nekem. Harry megjelenik mellettem, újra megragadja a kezemet és sietve húz maga után. Igyekszem észhez térni ő miatta is, de nehezemre esik. Beránt egy liftbe, aminek az ajtaja ránk csukódik, és a föld alá visz. Remegek, rettegek, semmi sem érdekel, csak hogy vége legyen ennek az őrültségnek.
- Jól vagy?
Harry kezei közé veszi az arcomat, én pedig bólintok. Ajkai a homlokom érintik, lecsukom a szemeimet és élvezem ezt a lopott pillanatot, ami kiszakít a világból. Mire felnézek rá, megcsillannak előttem a nyakék kövei.
- Azt hiszem ez téged illet. Fordulj meg.
Teszem, amit kér és hagyom, hogy vissza csatolja a nyakamba. Érzem, hogy még mindig a pulzusom az egekbe van. Megkönnyebbülök, de még mindig nem látom a végét, és a családom is a gondolataimba kerül.
- Ne aggódj, hallottam, hogy már a rendőrök közeledtek.
- Valóban? Én nem figyeltem fel erre.
- Persze édesem, mert idáig hallom a kalapáló szívedet. Nyugodj meg minden rendben lesz – húz magához és kissé sikerül megnyugtatnia.
Fogalmam sincs, hogy lehet ennyire nyugodt, velem ellentétben. Én teljes pánikban vagyok, és azért imádkozom, hogy vége legyen ennek az egésznek.
Gondolataimból a lift hangja zökkent ki, mire Harry megragad és végig siet velem a parkolóban. A mélygarázs csendes, de folyamatosan körbe, a hátam mögé pillantok. Talpam alatt a hűs beton, kezem Harryében, a szívem pedig mérföldekre innen.
- Szállj be!
Nézek rá furcsállón, és ismét a hátam mögé pillantok, amikor a lift ismételten kinyílik, és a lépcső felől is kivágódik az ajtó. Ebben a pillanatban mászom be az autóba, míg Harry rohanva megkerüli a járművet, beszáll és szinte már indít, gázt ad. Pár lövés dördül el, mire felsikoltok, és ösztönösen húzom magam összébb, míg Harry teljesen elhagyja a mélygarázst és az utcára hajt.
Harry
Rápillantok, miközben felveszek egy kényelmes tempót, és a forgalomba sorolok. Látom, hogy még mindig a visszapillantót vizslatja, szinte idáig hallom a szívének heves dübörgésest. Kezemet a térdére csúsztatom, mire azonnal rám kapja a fejét.
- Vegyél mély levegőt, és próbálj megnyugodni.
- Te, hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? Mi lehet a szüleimmel? A barátnőmmel? A többi emberrel?
- Ne kattogj rajta, a rendőrök ott voltak, és amúgy is a láncot akarják. Ami meg itt van – pillantok a kecses nyakára, és szinte visszhangot verve hallom, hogy nyelek egyet.
Kezét a nyakékre teszi.
- Ebben lehet valami – sóhajt fel, mg én sávot váltok. – De akkor sem hagy nyugodni ez az egész.
Végszóra a telefonja csörgése megszólal. Előhalássza a ruhája alól, amibe bele gondolni sem akarok, és felveszi.
- Anya? – megkönnyebbülten kiált fel. – Jól vagytok? Minden rendben? – hallgat, próbálok fülelni, bár tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van. – Igen, igen, jól vagyok, nálam a nyakék.
Lezajlik egy beszélgetés, melynek hallgatásából kiszállok. Számomra semmi érdekfeszítő nem hangzik el, így csak veszem a kanyarokat, és olykor a mellettem ülő lányra pillantok, aki az elmúlt években gyönyörű nő lett. Bassza meg. Mocskosul szexi. A fogamra való.
Szorosabban kezdem el fogni a kormányt, az ujjaim már elszíneződnek majdnem, míg a mélygarázsba állok. Leparkolok a nekem fenntartott helyre, és Adára pillantok.
- Rendben vannak?
- Igen, szerencsére. Mindenkinek felveszik a vallomását, engem is erre kérnek holnap reggel elsőként.
- Bemegyünk az őrsre. Gondolom az én szemszögem is számíthat valamit, de most azt mondom, hogy szükségünk van egy italra. Velem tartasz?
Pillanatnyi hezitálást látok rajta, de végül felsóhajt és bólint. Elhagyjuk az autót és a liftbe megyünk, amely egyenesen az apartmanomhoz vezet. Beütöm a kódot, ős közelebb lépek Adához. Orrom a hajába merül, illata mélyen belém kúszik, és még többet kívánok azonnal. Azonban a pillanatot a lift éles hangja töri meg, mire egy morgásszerű hang tör fel belőlem, kifejezve a nem tetszésemet.
Tekintetünk találkozik, ám az enyém elkalandozik. Először a dekoltázsának hívogató vonalánál, majd a visszavándorol az ajkaira, melyet a fogával gyötör. Egyből felmerül bennem a kisértés, hogy mennyire szívesen a sajátjaimmal gyötörném csodás ajkait.
Megfogom a kezét és kiterelem a felvonóból, amely az elmém barangolásának köszönhetően majdnem becsukódik az orrunk előtt. Feloltódnak a halvány fények, ezzel hangulatosan, homályosan megvilágítva a lakásom.
- Eléggé szép legénylakás.
- Köszönöm – szakadok el tőle és a bárpulthoz lépek. – Mit szeretnél?
- Esetleg bor?
- Megoldható – a boros hűtőhöz lépek és válogatni kezdek, hogy mi is nyerhetné el a tetszését.
Kitöltöm az italát, én is magamnak egy másik palackból, és mellé sétálok. – Egészségedre, kedvesem.
Elpirul, én pedig a borospoharam mögé rejtem a mosolyom.
- Ez most tényleg jól esik.
- Van még.
- Le szeretnél itatni?
- Ha ezen múlik, hogy megnyugodj és elengedd magad, van még pár üveggel.
- Ne incselkedj – pirul fülig és az ablakhoz lép, ahonnan csodálatos rálátás nyílik az óceánra, amely ma éjjel háborog. Valószínű, hogy ő is tudatában van ennek a viharos éjszakának, aminek még messze nincs vége. – Gyönyör a kilátás. Mióta élsz itt?
- Nem olyan rég – vágom rá a legegyszerűbb és a legőszintébb választ. Még se mondhatom, hogy tegnap költöztem be.
- Jó az ízlésed – fordul vissza felém.
- Tisztában vagyok vele – lépek mögé, túlságosan is közel, mert bőrének melege a zakómon át is tökéletesen érezhető. Ám ennek ellenére is úgy érzem, hogy nem elég közel van hozzám. – jobban érzed magad? – nyaka bőrébe suttogom a szavakat, mire teljesen megperdül, hátát pedig az üvegnek dönti.
- Még mindig érzem, hogy hevesen ver a szívem, de már sokkal jobban, igen.
Homlokom az övének döntöm.
- Miért engedtelek el?
- Sose kellett volna.
Merészkedem ajkaimat az övéire nyomni, és a gyengéd csók olyan hamar válik hevesebbre, mintha valaki pislogna egyet. Kezét a mellkasomra teszi és elkezdi lefelé simogatni, ám megállítom.
- Valami rosszat tettem?
Újabb csókot lopok és mindenféle magyarázat nélkül kézen fogom és a hálóba vezetem. Leteszem a poharamat, majd a zakómat is és visszasétálok hozzá.
- Semmi rosszat nem tudsz tenni, már minden az enyém – suttogom, még ha nem is érti teljesen, de nem adok neki gondolkodási időt. Nyelvem megérinti az övét, és minden elveszik.
Tenyeremet a fenekére teszem, és ősi módon belemarkolok, a farkamhoz nyomom, mely már lüktet, hogy szabadulni akar. Ismét felnyúl, be kettőnk közé és az ingemet kezdi el gyűrni. Ezúttal hagyom is neki. Azt tesz velem, amit csak akar. Nem állítom meg.
Míg ő az én, én az ő ruháját cibálom, tépem. A vágy mindent legyőz, és az ágyon találjuk magunkat. Meztelen testünk összesimul, lélegzetünk egybeakad, és elveszünk a csókokhevében, a csípőmozdulatok éles ütemében.
Szinte már hajnalodik, mellettem halkan alszik, haja szétterül a párnámon és az illata belengi az egész szobát. A nyakék ott pihen a nyakán, és tudom, hogy súlyos nyomokat fog hagyni finom bőrén, ám nem foglalkozom most ezzel. Kimászom mellőle a leghalkabban. A zakómat a kezembe veszem és azzal az irodámba sétálok. Halkan behajtom az ajtaját, és a belső zsebembe csúsztatom a kezemet.
- Itt vagy kicsikém.
Emelem a magasba a nyakéket, amin a fény megcsillan. Súlyos darab, meg kell hagyni, nem beszélve az értékéről. A széf mélyére helyezem egy porzsákban, majd becsukom, a festményt visszahelyezem elé, és a konyhába téve egy kis kitérő után visszaindulok a hálóba. Meglátom Adát a hátán fekve, szemei nyitva, az olcsó lánc a nyakában még mindig, de még így is beindít, hogy nem az eredeti gyémántok pihennek a nyakában.
- Hol voltál?
- Hoztam vizet, ha megszomjaznál – teszem le a poharat az éjjeliszekrényre.
Felmászom az ágyra, és a lábai közé heverészve szemtelenül azonnal a számba veszem az egyik mellének tökéletes bimbóját, és már is elveszek édes ízében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.