Lord, save me. My drug is my baby. I'll be usin' for the rest of my life.

 A szívem minden másodpercben keményem a torkomban dobban, miközben a fésülködőasztalnál csinosítom magamat. Az izgalmam annyira magasra hág, hogy én magam sem hiszem el, hogy ez valós. Kusza, rakoncátlan tincsemet a kontyomba visszatuszkolom nőiesen, amennyire tőlem telik, ajkaimon a vörös rúzsommal végigszántok, s összesimulnak könnyedén az ajkak, megszínezve azokat. Tökéletesen illik a rajtamlevő fehérneműhöz, mely csipkecsodának is nevezhető. Szempillámon áthúzom a spirált, a parfümömnek köszönhetően gyengéd, illatos ködfelhő ölel körbe, és már csak a ruhám hiányzik. Felállok, a tükörben pedig Harryvel találkozik a tekintetünk. A fehérneműn és a nyaktörő magassarkún kívül nincs rajtam más, még is egyenesen, pillantásának élvezetében állok, figyelek. Közelebb lép a szemkontaktust nem megszakítva, egészen mögém. Bizsergek a szemeinek fogságában. Melegség járja át a testemet. Közelebb ér, keze a fenekem vonalát járja be, bele is mar a húsba, mire levegő után kapok. Ajkaim elnyílnak és csak arra tudok gondolni, hogy teljesen átvegye az uralmat a testem felett, ami érte ég minden másodpercben. Ajkait a vállam bőréhez érinti, melynek nyomán libabőr fut végig a testemen. Közelebb lépek, fenekem az ágyékához simul, keze a csípőmet öleli körbe. Beleremegek az ölelésébe és még többért könyörögnék, ha a szavak képesek lennének elhagyni a tökéletesen kifestett számat. Nyelve előbukkan, mire arcához nyúlok, s eltávolodom tőle minimálisan, miközben megfordulok a karjai között. Szemtől szemben állunk, ám a cipőm ellenére is messze fölém tornyosul. Immáron a popsimat simogatja, szemei a melleimre tévednek, amiket a csipke igyekszik kordában tartani.

- Gyönyörű vagy.

Mély baritonja mosolyt csal az arcomra, és szívem szerint itthon maradnék vele és csak hallgatnám a mocskos dolgokat a kellemesen csengő hangján, hogy kényeztessenek. 

- Köszönöm, de ha szétcincálod a művem, messze nem így fogok kinézni.

- Maga vagy a mű, a sok festék nélkül is.

Bókolásban soha nem mondott csődöt. Ennyi év elteltével is elhagyják a száját csodásnak tekintethő szavak, melyek simogatják a hiúságomat, és néha nedvességet is okoznak váratlan helyzetekben a bugyimban. Ő már remekül fest az ing és nadrág kombinációban. Eleinte nem gondoltam, hogy velem tart majd, de most még is sikerült hazakeverednie az irodából és ezt tudja, hogy később keményen díjazni is fogom. 

- Hagyj, készülnöm kell.

Ellépek mellette és a vállfán már előre kikészített fekete ruhámat le is akasztom. Harry az asztalnak dől, a kezein megtámaszkodik és nem enged el, a tekintetével fogva tart teljesen. Lehúzom a zipzárt a ruha költemény hátán, és belebújok. A mögöttem álló férfire nézek, aki szinte felfal a tekintetével. A smink alatt érzem, hogy enyhén ég az arcom. Megriszálom finoman a fenekemet, mire az arcomat kezdi vizslatni. 

- Segítenél?

- Megtiszteltetés.

Ujja a gerincem mentén simít végig, míg eléri a zipzárt. Finoman felhúzza, az anyag megfeszül rajtam, ő pedig hagyja a kezét kalandozni a testem körvonalán. Combjaimon állapodik meg ezúttal. 

- Nem sokáig bírják a kezeid nélkülem – jegyzem meg széles, önelégült mosollyal az arcomon. 

- Élvezik a tested kényeztetését. Nem tehetek róla, ne okolj. 

- Eszemben sincs, de mennünk kell – dőlök neki, az ölelésébe simulok. – Ne feledd, hogy az én napom van ma.

- Nem felejtettem el – lehajol és csókot ad a számra. Imádom a csókálló rúzsokat, és áldom annak a nevét, aki ezt az egészet kitalálta. 

Ujjainkat egybe fonja, a borítéktáskámat felkapom és hagyom, hogy vezessen le a földszintre, ki a hatalmas házunk ajtaján. Magas sarkaim hangos kopogásának visszhangja hallatszik mögöttünk. Udvariasan maga elé enged, bár nem kérdés, hogy mindig megragadja annak alkalmát, hogy a fenekemen legeltesse a szemeit. Ám nem szólhatok egy szót sem. Úriember, kivéve amikor nem. Kitárja az autó ajtaját, én pedig becsúszom a bőrülésbe. Csatlakozik hozzám, a motor felbőg és gázt ad. 

 

Sokan várnak rám? Enyhe túlzás. Ezt még a mai napig nem tudtam megszokni. A könyvem bemutatóján vagyunk. Izgulok? Gyenge kifejezés az érzelmeimre, melyek bennem tombolnak. Harry az oldalamon igyekszik támogatni, amiért nagyon is hálás vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy ebből a hobbimból egyszer az életem lesz. A dolog, ami minden nap boldogsággal tölt el. A hobbim, ami. Amunkám, a szenvedélyem. 

- Sziasztok! 

Mosolyom annyira széles, hogy félő, az arcizmaim holnapra nem fognak működni. Mellkasom boldogsággal telik meg, a tekintetem nem tudja befogadni ezt a látványt, ami elém tárul. A könyvem már egy hatalmas toronyban áll, illetve a számomra előkészített asztalon is csodás csendéletet alkot. Amikor tinédzserkoromban neki álltam gépelni, a gondolataimat megosztani az interneten olvasó emberekkel, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer idáig eljuthatok. Most még is itt állok, boldogsággal, büszkeséggel túlcsorduló szeretettel. Hálás vagyok az olvasóimnak, akik az elejétől mellettem álltak, s vannak kik a mai napig kis is tartanak, és részt vesznek minden megjelenésemen. 

- Vége, hogy ide értetek! – Mona lép hozzánk, a menedzserem. – Már eladtuk példányok nagy részét, de te vagy a fő attrakció. Imádnak!

- Nem egy bazári majom – Harry jegyezi meg csípősen. Nem tűri meg, ha a kiadó vagy bárki mindössze tárgyként tekint rám. – Mindenki meg tudja várni a sorát. Főleg, ha annyira imádják.

- Vegyél vissza az arcodból, bátyuskám – néz fel Harryre Mona. – Ez az én terepem, és ilyenkor az én asszonyom. Nincs egy üzletember, akinek a tökeit meg tudnád ma szorongatni?

Harry felmordul, mire a mellkasára simítom a kezemet.

Testvérek és azt hiszem ez a legrosszabb és legjobb dolog is abban, hogy egy csapatot alkotunk. Harry sok mindent megenged magának, ahogyan Mona is, én pedig sokszor kettőjük közé ragadom. Mona remekül végzi a dolgát, jobban nem igen kívánhatnék. Mindig tudja, hogy mit szeretnék, mi a legjobb nekem. Olykor viszont olyan szóváltásokba kerülnek, hogy a fejemet sem tudom kapkodni kettőjük között. Harry mindig a legeslegjobb bánásmódot, üzleti szerződést akarja nekem, amiért borzasztóan hálás vagyok, viszont fogalma sincs, hogy mi az a lehetetlen. Ez a szó hiányzik a szókincséből.

- Oké, rendben, lépj hátrébb egyet, és nyugi – engedem el a kezét, bíztató mosolyt küldök neki és az asztal mögé megyek, míg ő oldalt foglal helyet.

Még nem ülök le. Az olvasóimat köszöntöm, elmondok pár szót a könyvről. Jól érzem magam, annak ellenére, hogy eleinte lámpalázzal álltam ki az emberek elé. Lehetséges, hogy túlreagálom, de véleményem szerint természetes dolog, ha az ember izgul főleg, ennyi szempár kereszttűzében. Fogadom a kérdéseket, amelyek záporoznak. Nem sok mindent tudnak a regénnyel kapcsolatban konkrétan feltenni a tipikus sablonkérdéseket leszámítva, mivel most foghatják a kezükben a példányukat. Ennek ellenére én szívesen válaszolok mindenre, amire csak tudok, vagy éppen publikus. Ezt követően a dedikálás kerül sorra. Igyekszem a legszebb kézírásomat elővenni. Annak ellenére, hogy író vagyok, messze nem nevezhető az írásom szépnek, még inkább csúnya firkának. Ez valószínű annak is köszönhető, hogy kézzel írott kéziratokat nem igazán kell a mai világba benyújtani. 

Felolvasás számomra olyan, mint a borító kiválasztása. Elmaradhatatlan. Imádom látni az emberek reakcióját. Nem sokat szoktam, mindössze egy szösszenetet, hogy ízelítőt kapjanak az általam írott sorokból, és még jobban felkeltsem az érdeklődésüket. Belelapozok, megkeresem a kiválasztott részletet, amit már otthon eldöntöttem, hogy melyik lesz az. Nem mondom, hogy eleinte nem pirultam el nyakamtól a fejem búbjáig teljesen, de mára már teljesen belerázódtam a dologba és szívesen teszek eleget. Olykor Harryre is felpillantok. Ezt mellőzhetném, mert csak a zavarát látom. Tudatában van annak, hogy az erotika meglehetősen fontos szerepet kap a történeteimben, és eleinte emiatt sem tekintett bele, mert tudta, hogy ő nagy ihletőm az írás folyamán. Ficánkolni kezd a széken, hajába túr, és látom, hogy ezt nem fogom megúszni egykönnyen.

 

„Elisabeth hallgatja a mély baritont, amely neki fejti ki, hogy mit is tenne vele. Beleborzong Damian száját elhagyó szavakba. Gerince mentén a hideg végigszalad. Nagyot nyel, és sejtelme sincs, hogy a szavak csak a sötétséget rejtik el jobban előle. Ha sejtené, hogy a szavak finom megfogalmazások a férfi gondolatainak, már rég menekülne messze tőle. Az estély fülledtebb, mint az várható volt, Elisabeth gondolataiba menekül, melyek harcolnak a szívével. Az esze már rég nyúlcipőt ragadott volna, s a ragadozótól messzire vinné.

- Szeretném, ha velem töltenéd az éjszakát. Másra sem vágyom, csak a heves csókokra, ölelésekre, hogy az abroncsos ruha alól kicsomagoljam a kecses testedet.

Damian suttogása a füle mellett eléri, hogy a pilláit lehunyja és a tánc közben az ölelésébe simuljon. Fülét simogatja a meleg lehelet. Elfelejti, hogy hol vannak, hogy a királyi család eseményén részt vesz, de mennyire nem illik ide. Hogy a férfi a vágyát akarja mindössze kielégíteni vele. Ő pedig már majdnem megformálja a szavakat. IGEN! Kiáltaná és a férfi karjaiba vetné magát, hogy azt tegyen vele, amit csak szeretne. A legmerészebb álmainak is képes lenne átadnia magát. Ennek ellenére még is tiltakozásba kezd finoman.

- Kétlem, hogy reggel a királynő értékelné, ha összefutna velem az impozáns folyosón.

Damian a nő szemeibe néz. Lepillant rá, szinte a tekintetével ragadja meg, s a nő úgy érzi, hogy az ajkait muszáj lenne a szájára tapasztania, hogy megízlelje a legédesebb csókot, amiről álmodozik már az első találkozásuk óta. A férfi véget vet a táncuknak, mire a nő megszeppen, ám nem sokáig tart ez a pillanat. Damian megragadja kecses, kesztyűbe bújtatott ujjait és mindenre fittyet hányva kivezeti a bálteremből, ahol az estélyiruhák forgatagában reményeik szerint senkinek fel sem tűnik. A nő szíve a torkában dobban minden lépésnél egyre jobban. Damian egy függöny vastag anyagát megragadva, majd a falon megnyomva egy pontot, titkos átjáró tárul fel előttük. Elisabeth lenyűgözve érzi magát, és belép elsőnek a falak közé. Mögöttük becsukódik az ajtó, a férfi pedig úgy esik a lány ajkainak, mintha az életet is ki akarná csókolni a puha, húsos szájból. A nő kapaszkodik, levegő után kap, melle a férfi mellkasának nyomódik, a szívül pedig már együtt ver heves ütemet. Lisbeth levegőután kap, eltolja a férfi izmos testét magától, felnéz a szemekbe, melyek égnek. Olyan tűz lobog bennük, hogy már is ő maga is perzselődi kezd a vágyak lángjain...”

 

A képek is megkapják a szerepüket. Mosolyom az arcomra ragad, de mentségemre szóljon, hogy tényleg szívből jön. Öleléseket, kedves szavakat, de még apró ajándékokat is kapok. Megköszönni sem tudom ezt a rengeteg szeretet, amit tőlük kapok. Szívem tele szeretettel. Amikor végzem, Harry hozzám lép, segít nekem az ajándékokkal, én pedig búcsút intek. Még az utolsó embereknek egy utolsó utáni ölelés, aztán követem Harryt a kijárat felé. Észreveszem, hogy megragad egy könyvet, és bár nem célszerű egy könyvesboltban ezt megtenni, de Monára pillantva, ő is konstatálta és elintézi a dolgot. Mivel a saját példányom még nincs a kezeim között, valóban én sem bánom, bár nem értem Harry buzgóságát. Kétlem, hogy unalmas vasárnapján felcsapja és az általam írt szerelmi történetbe mélyed el.

Az autóban ülve hátra kerülnek a csomagok, a könyvemmel együtt, míg Harryvel mi is elfoglaljuk a helyünket. Indítja az autót és kihajt a parkolóból, eléggé heves gázzal.

- Talán nem olvasni szeretnél?

Nézek rá, míg a cipőimet lerúgom, s kényelembe helyezem. Kezemet a combjára csúsztatom, s az utat figyelem, ahogyan felveszi a tempót a forgalommal.

- Te fogsz olvasni – motyogja az orra alatt. – Nem is értem, hogy miért nem kaptuk eddig elő egyik írásodat sem.

- Csak nem tetszett? – mosolyodom el. – Nem gondoltalak volna egy romantikus regények kedvelőinek. De, ha ennyire élvezted...

Hátra nyúlok a példányért és fellapozom. Ott folytatom, ahogy abba hagytam.

 

„A szexuális feszültség kettőjük között annyira tapintható volt, hogy már ő maguk is megremegtek ennek következtében. Damian ismételten megragadta a lány kezét, tovább vezette a járaton át, a téglázott, szűk falak között az éj közepén, míg a királyi pár mit sem sejtve fiúk pajzán gondolatairól, a bálteremben élvezték az estélyt. A lány a gondolatra elpirult, hogy tilosba jár. Ám egyszerre izgatta is ennek gondolata, ahogyan Damian határozottsága is. Elisabeth szedte a lábát, amennyire a kényelmetlen, bokatörő cipője engedte. Mire észbe kapott már ki is jutottak a rejtett folyosóról egy hálórészlegre. A monumentális helyiség magával ragadta, bár esze ágába se volt körülnézni abban a pillanatban. Damian előtt termett, a csókja olyan hévvel ragadott ki belőle mindent, hogy feleszmélni sem tudott belőle. A férfi keze járt, az arcát simított, a karcsú nyakát, a nyelve a szájában járta immáron a táncot a bálterem helyett...”

 

Harryre pillantok, aki szigorúan az utat nézi, így folytatom a felolvasást. Élvezem, bár őszintén, utálom a saját soraimat visszaolvasni. Mindig megdöbbenek, hogy ezt valóban papírra vetettem-e, amikor tudom, hogyha elkap a hév a szavak elhagyják az ujjaimat, a gondolataim sokkal előrébb járnak, és alig várom, hogy a jelenet végére érjek, miközben én magam is teljesen átszellemülök. Kicsit ugrom a sorok között, annak reményében, hogy valami reakciót kicsalok Harryből.

 

„Elisabeth végignéz a férfi testén. Szégyenlős mosolyt enged, pedig rég nincs helye a szégyenlősködésnek. A lány figyeli a kirajzolódó izmokat a férfi hasán, a vastag, izmos combokat, és a méretes farkat a lábai között, mely bevetésre kész. Azonnal pajzán gondolatok fogalmazódnak meg benne. A lábai elé vetni magát szíve szerint, szájába engedné a péniszét és addig kényeztetné, míg az eszét vesztené, a haját markolná, és még többért esedezne. Ám lábai a földbe gyökereznek, Damian pedig közelebb lép, kezében egy nemes, finoman kidolgozott kés. Elisabeth nagyot nyel, megremeg. Szemeivel követi a férfi lépteit, ahogy a háta mögé kerül, majd hallja, s érzi, hogy a ruhája enged, a földre esik, és lassacskán ő is teljesen feltárulkozik. Mezítelenül állnak, a vágy fűzi őket, a csókok hevesek, mélyek, nyálasak...”

 

- Elég volt – sóhajt Harry mellőlem, mire rápillantok. Jobban a gázra lép, megelőzi az előttünk levőt, a sávokat úgy váltja, hogy az index el is marad. 

- Ne mondd, hogy ettől már is áll, édes – hajolok közelebb. – Talán szeretnéd, ha én is a vörös ajkaim közé venném a farkad?

Nyelvem végigszalad a füle mentén, fogaimmal a fülcimpájába marok, míg a kezem a combján felfelé kúszik bátran. Hirtelen megragadja a kíváncsi kezemet és a saját lábamra teszi. Hm, ezt is játszhatjuk. Leteszem a könyvet a műszerfalra, és a ruhám alá nyúlok bátran, míg a bugyim korcát meg nem találom, s lehúzom. Harry ölébe ejtem a falatnyi csipkét, és bátran, szemérmetlenül széjjel teszem a lábaimat. 

- Mit csinálsz? – pillant rám Harry, de én nem szólok semmit. Megfogja a bugyimat és a zsebébe gyűri. – Bébi, vezetek.

- Ne aggódj, hozzád se érek.

Felnyög, ahogyan a kezem eltűnik a ruhám alatt. Feljebb húzom az anyagon, bár nem éppen akar engedelmeskedni nekem. Hallani, hogy finoman roppan, majd szakad a fekete anyag.

- Hupsz – kapom a kezeim közé vissza a könyvet. 

 

„Elisabeth az ágyon felkszik, lábai olyan belátást engedve Damiannak, hogy fülig pírul, annak ellenére, hogy ezt már rég el kellett volna engednie. Mélyen szívja magába a levegőt, a plafonra mered, még a férfi nyelve a punciján szántanak végig...”

 

Ujjammal végigsimítok magamon, kiszáradt torkomon igyekszem segíteni, de nem sok esélyem van. Megremegek. Szemem sarkából Harryre pillantok, aki már most a kormányt szorítja. Visszakoncentrálok a könyvre, miközben az ujjaim ritmusosan kényeztetnek. Nem mondom, hogy annyira egyszerű a szöveg értelmezése, s van, hogy egy-egy sort többször is elhagy a szám. 

 

„Nyelve szinte felfalja a lányt. Fogaival meggyötöri, s Elisabeth kegyelemért fohászkodik magában. Lenyúl a széttárt combjai közé, de nem arra számít, ami a szemei elé tárul. Damian figyeli a lány minden rezdülését. Tekintetük egybe fonódik, míg fúj a lány puncijára egyet, és ismét habzsolni kezdi. Nem sajnálja egyetlen másodpercet sem. Keményen megdolgozza. Elisabeth fülében a vér lüktet, az ujjai a sötét fürtök közé csúsznak, megragadja őket, és még jobban az öléhez nyomja a férfi arcát, aki egy másodpercig sem tiltakozik...”

 

Elszakítom a könyvemtől a figyelmemet, ahogy megérzem Harry ujjait a belsőcombomon játszani. Úgy mar belém, hogy biztos vagyok benne, holnapra nyoma marad, még sem bánom, s még többért esdeklem. Nem hagyom abba a saját magam kényeztetését, csupán egy röpke másodpercig. Ujjamat az ajkához emelem, mire gond nélkül bekapja, szopogatja. Ízleli az ízemet, aztán elenged, és felnyögve az ajkain végigszánt a nyelvével, míg én visszavezetem az ujjamat az ölemhez. Magamba csúsztatom két ujjamat is, szemhéjaimat lehunyom, és azt képzelem, hogy Harry ujja játszik bennem, mélyen, simogatóan. Ajkaim elszakadnak egymástól, a könyv kiesik a kezeim közül és a saját élvezetem előrébb kerül, mint Elisabethé. Vagy a ketten egyek vagyunk? Már magam sem tudom. Melegem van, az ereimben a vér pulzál, a szívem őrületes ritmust jár, és Harry is mélyen szívja magába a levegőt. A combomon helyezkedő kezét a nedves puncimhoz vezetem, ő pedig alig koncentrálva a vezetésre, játszani kezd velem. Lassít, ám nem fogom fel, hogy merre járunk, csupán adakozó ujjaira tudok koncentrálni, melyek sokkal jobban ismerik a testemet, mint én magam. Kezemet megragadja a combját, majd az ágyéka felé kalandozik. Érzem, hogy pénisze már szívesen kiszabadulni, de jártányi erőm sincs. Hirtelen befékez, mire ködös elmém magához tér, és realizálom, hogy a garázsunkban parkolt le. Elveszi a kezét rólam, azán az ölébe ránt és éhesen csókol, a farka a nadrágján keresztül simogat, kezei pedig az egész testemet gyömöszölni kezdik.

Lights out, follow the noise. Baby, keep on dancing like you ain't got a choice.

A fejem zúg, az idegeim szanaszét vannak, a lábaimon pedig már fájdalmas vízhólyagok keletkeztek a nap folyamán.  A nap tűz, a bőröm ég, és szinte érzem, ahogy a veríték a gerincem mentén végigfolyik. Az én ötletem volt a mai este, hogy hozzunk össze egy igazi fesztiválra hajazó partit, most még is úgy érzem, hogy csődöt mondok. 

- Mindent elrendezel. 

A barnultnál iszogató barátnőmre pillantok, aki fogalmam sincs, hogy hányadik koktélt önti már magába, és ennek köszönhetően a kedve meglehetősen nevetgélős. Vörös ajkai olyan széles vigyorra húzódnak folyamatosan, hogy már az én arcom fájdul meg ennek láttán. Leülök mellé a bársonnyal borított székre, felsóhajtok és beleiszok az italába, ami olyan, mint a méreg. Égeti a torkomat, így sietve egy pohár vízért nyúlok, ami valamelyest enyhít rajta.

- Mi a.…? – szisszenek fel. – Keményen melegítesz az estére?

- Az új pultos keverte – néz rám, miközben beleiszok megint az italba, ami valószínű, hogy tömény alkoholok összességét rejti. Bár az elrejtésről vitatkozhatnánk. Ismét iszok rá vizet, és megállapítom, hogy ez valóban nem az én szájízemnek való. – Lehet neked is kellene egy, hogy lenyugodj.

- Majd, ha minden a helyén lesz és az este felén túl vagyunk. Különben is, nincs is új pultos, miről beszélsz? – értetlenül nézek rá. 

- Oh, hát azt mondta, hogy valakit helyettesít. Robertet? Azt hiszem. Eléggé helyes, még meg is akartalak dicsérni, hogy micsoda ízléses darabot szereztél. Biztos, hogy a lány vendégeid ledobják. A bugyijukat nedvességükben, és többet is fognak fogyasztani, valószínűleg. 

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – veszem elő a telefonom, és látom, hogy Robert neve egy üzenet fölött villog, ám hangos nevetés csapja meg a füleimet.

Oldalra pillantok, ahol a felszolgálok úgy csicseregnek, mintha fontos híreket, pletykákat osztanának meg egymással. Jókat nevetgélnek, míg a kezük alig jár. Felpattanok, szinte már magam mögött felborítom a nehéz széket. Lépéseimet megnyújtom, átvágok a táncparketten és a kihelyezett puffok, vízipipák felé igyekszem, ahol úgy látszik már most nagyon jó a hangulat. 

- Elnézést, ha megzavarom a társalgást, de lennének szívesek a kezeiket a szájuk helyett jártatni? Egy óra a kapunyitásig! Mozgás, mozgás!

Hessegetem őket igen nagy hangerővel, mire szétrebben a társaság. Visszafordulok a barátnőm irányába és már is megértem, hogy miről beszélt az imént. Elindulok vissza felé, igyekezve és figyelve, hogy a magas sarkokon még véletlenül se törjem ki a nyakamat a gondolataim elkalandozásának köszönhetően. A zene megszólal hangosan és már is eltereli a figyelmemet a férfiról, aki a pult túloldalán áll.

- Ő az – tátogja Carol és mélyen a szívószálba szív, hogy az alkohol, a maradék agysejtekig is elérjen. Felvonom a szemöldökömet és visszacsúszom a mellette levő bárszékre. Lábaimat keresztezem, amíg szemügyre veszem a meglehetősen valóban helyes pasit.

- Egy koktél, hogy lelazulj, főnök – csúsztat elém egy igazán élénkszínűre sikerült koktélt az említett személy.

- Ne haragudj, de te ki is vagy? 

- Aki orgazmusokat osztogatja neked a megnyugvásod érdekében – vigyorodik el, míg a tiszta poharakat törölgeti, barátnőm pedig mellettem, félrenyel a kijelentése hallatán. – Mármint a koktél neve, természetesen.

Olyan pajzán vigyor ül az arcán, hogy még engem is kilóra megvesz, amit jól palástolok. Legalábbis nagyon igyekszem minden rezdülésemet leplezni. Ujjaimat az üvegpohár köré fonom és közelebb vonom magamhoz, hogy megszemléljem. Igazán rózsaszínesre sikeredett, ami meglehetősen a szívembe is lopja magát titokban.

- Ugye tudod, hogy a szemtelenséggel csak ingerelsz? – nem igazán látok megtorpanást a tekintetében. – Helyes a kis csillámtetkód – utalok az arcára fröccsentett csillámokra. 

Tekintetünk úgy összekapcsolódik, hogy szinte már perzsel a kapcsolat. A szívószálat a számhoz emelem, és megízlelem az általa kevert italt. Meg kell hagyni, hogy tökéletesen átjárja a számat és magával ragad minden ízbomba benne. Az alkohol íze teljesen elveszik és a frissítő gyümölcsök keveréke tényleg egy orgazmust idéz elő a számba. Persze azért se vallanám be sohasem. 

- Gondoltam, hogy csapódom az estéhez.

- Nem rossz, de nem szóltak, hogy neon és nem csillám partira tolakodtál be? – sóhajtom, elengedve a megjegyzését a fülem mellett, mire Carol elragadja a poharat és nagy kortyot iszik belőle. 

- Úr isten, isteni! Tényleg orgazmusom van ettől, azt hiszem. Harry, áldás a kezeidre!

Kikerekedett szemekkel nézek a kettő fél között, míg visszamarom az italomat. Legalább a keresztneve megvan, annak ellenére, hogy nekem dolgozik, az én kezeim alatt, még is én vagyok az utolsók egyike, aki értesül erről. 

Felnevet. Nevetése zene a füleimnek, a hátamon a hideg szalad végig, és már is elegem van ebből a mosolygó arcból. Kortyolom az italomat, majd észhez térek, azt hiszem a jégkockáknak köszönhetően, amik lezsibbasztanak teljesen. Ironikus, nem? 

- Inkább a munkával foglalkozz, minthogy itt lopod a napot – jegyzem meg csípősen. 

Megáll, leteszi a kezében levő dolgokat és a pulton megtámaszkodik a kezeivel. Közelebb hajol, érzem az illatát, ami teljesen az orromba kúszik. 

- Dupla orgazmus kell, hogy ellazulj? 

Torkomra forr a szó, a gondolatok megfagynak az agyamba és csak az üres tekintetemhez szembe az övével, amely tűzzel telt és pimaszsággal. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes válasz erre, míg addig fontolgatom, hogy csintalan vigyorral az arcán hátat fordít és már csak a farmerben elbújtatott feszes fenekét látom. Csessze meg!

- Azt a mindenit, szinte a bugyim is benedvesedett – sóhajt fel Carol, mire szúrós tekintettel nézek rá. – Mi van? Észbontó és még humoros is. Te nem tudod értékelni, nem az én bajom, de nem ám! És láttad azt a feneket?

- Carol! Könyörgöm, tegyél úgy öt percig, mintha legalább a valós életkorodat megközelítenéd.

- Beismerem, hogy egy körre, de még kettőre is odadobnám magam, ebbe van valami rossz? Nevezhetsz rossz ribancnak, de biztos vagyok benne, hogy nem csak a folyékony orgazmusa követeli, hogy kérj még egyet.

- Feladom – ott hagyom, ám visszafordulok és a koktél maradékát is magammal viszem. Ami jó, az jó!

 

A terület teljesen nagyságába már zsong az emberek énekével, a föld dübörög a táncoló léptektől. Alkohol illata lengi be a szabad teret, a vízipipás helyek is zsúfoltságig vannak és a füst csak úgy szál. Mindent a felügyeletem alatt tartok, ami két élű dolog. 

- Oké, ideje szórakozni – Carol a sötétben, a villódzó fényben elkapja a kezeimet és táncra invitál.

- Nem éppen a bulicipőmet hordom – mutatom neki, de ezt ő is tudja, hogy mennyire elterelés.

- Ugyan már, ne keresd az ostoba kifogásokat.

Beránt a felhevült, őrülten táncoló, együtt vonagló tömegbe. Magas sarkaim olyan bizonytalanul tartanak, hogy még jobban belevisznek a táncba, és reménykedem, hogy nem orra esés lesz ennek az egész mutatványnak a vége. Azt hiszem, hogy most jól jönne még egy olyan koktél, amit az a csábos mosolyú pultos kevert korábban. Kipillantok az irányába, s meglepődőm, hogy a tekintetünk találkozik. Carol ott van, szinte olyan intenzitással táncol, hogy mindenkit lealáz. 

- Ne bámuld, hacsak nem orgazmust akarsz.

A barátnőmre szúrós pillantást mérek, de ő csak vigyorog rám, a haját összefogja és még jobban át adja magát a zene vad ritmusának. Már annyira lázító a hangulat, és sikerül is magával rántania engemet, hogy egy ismételt csípőrázás után a pultra nézek, de Harryt már nem látom ott. 

- Csak nem engem keresel? 

Megperdülök a tengelyem körül és szembe is találom magamat vele. Kezében egy – egy feles van. Az egyiket a kezembe nyomja majd koccint velem és felhajtjuk mind a ketten az italt. Felelőtlen vagy? Igen. Pedig felnőtt vagyok, de úgy érzem, hogy ez most kell nekem is, mielőtt holnap visszatérek a komoly üzletvezető vad hullámaira. 

- Kivételesen jó helyen, jó időben – jegyzem meg, de a táncot abba nem hagyom. 

- Hé, már is hátat fordítottál nekem? – Carol esik be közénk, mire elkapom. 

- Szerintem te eleget ittál – jegyzem meg neki, de csak nevetve feláll és tovább táncol. Mindenki már mindenkivel. Nem számít, hogy ki kivel érkezett és azt hiszem, hogy ez a legjobb estének sikeredett. A fiatalok már annyira élik az estét, hogy a neon festékek elő is kerülnek, és hamarosan színes köd száll az egész területre. Én is a kezembe marok pár színt, és másodpercek töredéke alatt színek fedik el az egész légkört. Újra úgy érzem, hogy egy gondtalan tini vagyok a fesztivál közepén, aki bármit megtehet az éjszaka folyamán. 

Kezek a csípömön, meleg lehelet a nyakam bőrén, testem egy testhez simul, és a hű még jobban elárasztja a testemet, s felperzsel. A vállam felett hátra pillantok és Harry zöld tekintete néz vissza rám. A lábaim és a csípőm önálló életet élnek és már annyira zavarban sem érzem magam. Inkább viselkedem jelenleg szajhaként, mintsem főnökként. Megperdít a derekamnál fogva a tengelyem körül és már is szemtől szemben állunk egymással a meleg légkörben, zenével és a tucat emberrel körül ölelve. 

- Rossz helyen vagy – szemeibe nézve formálom ajkaimmal a szavakat, míg ő lepillant rám. Keze már vészesen lejjebb, mint az illendő lenne.

- Erre gondolsz? – lejjebb csúszik a tenyere és már is megmarkolja a fenekemet. Közelebb kerülök a testéhez, ami nem éppen az előnyünkre vállik, bár tény, hogy nézőpont kérdése az egész. Minden izmának rezdülését érzem, a lélegzetvételeit, az illatát, ahogyan az orromba kúszik és teljesen elkábít. Tiszta festék mind a kettőnk teste, de ez sem tántorít el egyikünket sem. Annyira pimasz, hogy már teljesen le is vesz a lábaimról pillanatok leforgása alatt. Közelebb férkőzőm hozzá, ha lehetséges egyáltalán, a combja az enyéim közé férkőzik, a teste vezeti az enyémet és olyan forró táncban van részem, mint még soha ezelőtt. 

- Előjátékba lökött a koktélom – motyogja a fülembe. 

- Fogd be a szád – sziszegem, s lábujjhegyre emelkedem, hogy az ajkaink éppen súrolják egymást. Kinyújtja a nyelvét és szemtelenül egy másodperc töredéke alatt szántja végig velem az alsó ajkam. Megborzongok érintésének köszönhetően és még többért esdeklem magamban. Mélyen elnyomom a vágyakozás keserű ízért, de még sem tudom megállni. Szánk úgy tapad össze, mintha az éhségünket akarnánk eloltani, ami meglehetősen igaz is. Kezei mindenhol ott vannak, szorítanak, a levegő is alig jut el a tüdőmbe, a szívem kalapál. Az térít minimálisan észhez, ahogyan elszakad tőlem, megragadja a kezemet és maga után von. 

Lépteim annyira kuszák, hogy szinte már az orromra esek, ám elkap. Elvigyorodik mocskos módon, kezét a derekamra teszi és úgy kezd el vezetni a részeg fiatalok sokaságában. Érzem, hogy a szívem a torkomban ver szabálytalan ütemben, a gondolataim ködösök, ám egyből tisztulni kezdenek, ahogy beránt egy hátsó helyiségbe. 

- Nem gondoltam, hogy ennyire hatásos lesz az elegyem – neveti el magát, míg a keze a sortom anyagában kapaszkodik meg. 

A nyakában levő nyakláncánál fogva magamhoz rántom, és még jobban reccsenek egyet a fal mentén. Orrunk összeér, a tekintete perzseli az enyémet, s a lábam köze már most sajog egy kis édes kényeztetésért. Vigyorog. Ez a mocsok olyan pofátlanul vigyorog, hogy kedvem lenne egy pofont lekeverni neki, de inkább a kezeimet hasznosabb dolgokra késztetem. Kettőnk között, szálkás testén simítok végig és a farmeranyagon keresztül megmarkolom a már keményen kidudorodó farkát. Lehunyja egy pillanatra a szemhéjait és a homlokát az enyémnek támasztja, míg a kezével a falba mar. Kibontom az övét, és a sliccét, amíg a kezemben nem érzem a forró bőrt. 

- Remélem, hogy örülsz, mit alkottál – suttogom, száján végignyalok, s ahogy távolodni kezdek, utánam kap és forró csókban részesít. Nyelve az enyémmel, míg kezem a farkával lejt forró táncot. 

- Elég a játszadozásból. 

Elrántja a kezemet, aztán a rövidnadrágom olyan minimális idő alatt csúszik le rólam, hogy még én is meglepődőm. Megfordít, mellkasa a hátamnak feszül. Érzem kapkodó szívének heves ütemét, a testének forrósságát. Farka a fenekem bőréhez ér, az ujjaim pedig a téglázott falon begörbülnek, szinte hallom, ahogyan rés keletkezik az ujjaim nyomán. Fenekemet hátra billentem, ő pedig könnyedén belém is siklik. Ajkaim a finom érzésnek köszönhetően elválnak egymástól, a szemhéjaim lecsukódnak és azt érzem, ahogyan Harry hossza teljesen kitölt, megbabonáz. Kifoszt mindent, és ott hagy csupaszon. Minden mozzanata az őrület határára kerget, mindent pillanat még többet ad, és teljesen elveszem a pillanat van. Mindent a festék, az izzadtság és a szex illata leng be, megbolondítva a még ép gondolataimat. Ujjai a derekam bőrébe mélyednek, s tudom, hogy komoly nyomokat fog hagyni maga után, emlékeztetve engem holnap, a mai éjszakára. A heves szívverésekre, a forró pillanatra és az őrjítő illatra, ami belőlünk árad.

Some need the light, and some people like the dark

Azt hiszem az egyetemet kinevezhetem a legklasszabb dolognak a fiatalkori bulizás, társaság, barátok és a kampusz miatt.  Vannak jól és rosszul elsült házibulik, és nagyon remélem, hogy a mostani nagyon is jól fog sikerülni. Nem gondolom túl az öltözködést, egy egyszerű fekete ruhát veszek, ami finom szaténból készült, lábaimat szandálba bújtatom, táskám pántját a vállamra csúsztatom.

- Mi van csajszi, kész vagy? – Maggs lép elém széles vigyorral az arcán és egy pohár vodkával a kezében. – Tudom, hogy elkésni igazán dívás, de lassan már lemaradunk a buli javáról!

- Melyik pasit akarod becserkészni ennyire? És még csak 11 óra, ne hisztizz! – hessegetem ki a szobámból, és már hagyjuk is el a kollégium falait.

- Tudod, hogy ki a kiszemeltem, már az első szemeszter óta – sóhajt fel drámaian, és átnyújtja a poharát, amelyből keveset kortyolok is. Soha nem volt erősségem a vodka fogyasztása tisztán, ám egyszer sikerült többet innom belőle a kelleténél, és azóta kifejezetten kerülöm. Két korty után vissza is adom Maggsnek.

Nem kell sokat sétálnunk, hogy a fülünket a dübörgő zene vad ritmusa megcsapja. Azonnal felismerem a zenét, ahogyan barátnőm is, s énekelni kezdjük a szövegét. Igazi partizenének lehet nevezni, legalábbis a köreinkben. Többen is jönnek mögöttünk, vagy szembe velünk, mosolyognak, van, aki jókedvűen csatlakozik, amíg el nem érünk a ház bejáratához, amely előtt autók sorakoznak. A fények villóddzanak, a hangzavar felerősödik, és magával nyel bennünket is a tömeg, a füst, a zene és a kezünkbe nyomott műanyag poharak alkoholtól bűzölögve. 

- Miért ők rendezik mindig a legjobb bulikat? – kiabálja a fülemhez közel hajolva Maggs. – Szomjazom ezekre a srácokra!

- Fogjad vissza magad – lökőm a vállammal meg és beleiszok a kezembe nyomott innivalóban. Arcom fintorba torzul, ahogy az ital végig égeti az egész nyelőcsövem. Azonnal kiráz a hideg és forrósodik fel a testem egyszerre. – Mit töltöttek ebbe? Mérget? 

- Nem tudom, de ez nem nekünk való – veszi ki a kezemből a poharat és leteszi őket egy asztalra, amely már tele van üres, felborút poharakkal. – Most pedig magadra hagylak.

Mire felkapom a fejem már csak a távolodó alakját látom, ám a célba érve már is mindent megértek. 

- Mi a helyzet, kiscsaj? – a nyakamba landol egy kéz, a hajamat meghúzza ezzel, és a szívemet is megállítja ijedtemben. 

- Basszus, Lola, finomabban nem lehetett volna? 

- Lazulj. Miért nem kaptál még piát? A bátyámmal már találkoztál? Tudod, most jött át erre az egyetemre, eléggé zűrös srác, de jó fej, mint én.

- Mit szívtál? 

- Csak egy kis fű, ne aggódj – ragad magával az emberek sűrűjében. Alig tudom tartani a lépést vele, de szedem a lábaimat, ahogy tőlem telik. Minden ismerősnek köszönök egy mosollyal az arcomon, ám meglehetősen nehéz dolgom van Lola nyomában. 

Megállunk a konyhába, megragadunk mind a ketten egy-egy poharat. Vodkával töltöm meg az enyémet és a gyümölcslé lehetőségét kezdem méregetni. Nem sok a választék és a mennyiség sem, így csak random felkapok egyet és telefoltom vele a poharamat. 

- Csini vagy – egy mély hang búgja a fülembe és azonnal tudom, hogy ki áll mögöttem. Megperdülök a tengelyem körül és szembe nézek Chrisel. 

- Te is igazán jól nézel ki – mondom egy vigyorral az arcomon. – Mit keresel itt? Nem a te műfajod az ilyen vad, fékezhetetlen bulizás. 

- Látod, változnak az emberek – somolyog és meghúzza a sörét. 

- Jót tett neked, hogy szakítottunk – jegyzem meg viccesen, mire ő is felnevet.

- Van benne valami – két srác jelenik meg és húzni kezdik el tőlem. – Még találkozunk!

Mély sóhajt hallok jobbomról. Odapillantok és Lola a pohara mögül sejtelmesen méreget. Égnek emelve a tekintetem jelzem neki, hogy inkább ne is mondjon semmit, de sajnos a szája hamarabb beindul, mint arra számítottam.

- Komolyan, ki jön ide az exéhez? Mennyire szánalmas már. Biztos nem akadt senki a farkára eddig, és fél, hogy...

- Be se fejezd. Tudod, hogy jól váltunk el egymástól és már semmi sincs kettőnk között. Most pedig, hol is a bátyád?

- Ja igen, az a helyes pasi, aki olyan, mint én? Gyere!

- Ez a kijelentés több sebből is vérzik szerintem, de engedjük el.

Iszok, és követem tovább. Nem mondanám olyan hatalmasnak a házat, de úgy érzem, hogy órák óta keressük a srácot, aki sehol nincs. Sokat lehetett róla hallani. „Az új srác, aki a problémái elől menekül.” „A nagyon helyes srác, akit minden csaj meg akar kapni.” – és hasonlók. Már a lányoknak ki se kellett mondani, már tudtam, hogy mire gondolnak.

- Figyelj, majd biztos összefutok vele. Nincs kedvem egész éjjel keresgélni.

- Pedig én akartalak bemutatni benneteket – sóhajt fel drámaian, de végül enged. Nem mintha sok választása lett volna. 

Maggs megragadja a kezemet és beránt maga mellé a táncoló emberek közé. Dua Lipa hangja hangosan hasít a levegőbe a hangszórokon át. A csípönk jár, a kezünk a magasba a szánk pedig a szavakat formálja, ahogyan énekeljük a szöveget. Belekortyolok olykor az italomba, majd néha Maggsel összesimulva rázzuk tovább. A nyári melegnek, és a tömött nappalinak köszönhetően már is melegem van, a hajam aggat, és még több jeges italra vágyom. A csípőm ennek ellenére tovább mozog a ritmussal, míg egy kéz rá nem simul. Megperdülök és Chris barna tekintete néz vissza rám. 

Látom, hogy már több mennyiségű italt hajtott fel, mint azt kellett volna. Ajkain végigszalad a nyelve, és közelebb hajol, ám eltaszítom magamtól. Nem tudom, hogy a pia vagy valóban ilyen gondolatokkal indult ide, de nem véletlen mondtam ki a vége szót. Táncolok tovább, de az érintése után nem vágyom, bármennyire is barátságosan váltunk el egymástól. Maggs figyelmeztetett, hogy ez még vissza fog ütni egyszer, de valamiért nem hittem neki. Ismételten bepróbálkozik, de ezúttal Maggs az, aki kettőnk közé lép. Soha nem bírták egymást túlságosan, de azt hiszem, hogy ez most kellően ki is fog ütközni. 

- Azt hiszem neked ennyi volt a buli, hagyjad a lányokat – lép Rick közénk, Chris barátja, és Maggs új pasija. – Gyere. Hűtsed le magad – elvezeti tőlünk. 

Intek barátnőmnek és a konyhába megyek, hogy egy kis hűsítőt találjak magamnak. Jeget szedek a pohárba, majd vodkával öntöm nyakon azt, gyümölccsel karöltve. Belekortyolok és úgy érzem, hogy teljesen sikerül visszanyernem a frissességemet.

- Nem lesz kicsit sok?

A konyha másik sarkába pillantok, ahol a pultnak támaszkodva egy helyes, ismeretlen srác áll.  Kezében egy pohár, hasonlóan hozzám. Az agyam járni kezd, s azonnal Lola testvérére gondolok, de teljesen mindegy is, hogy kinek a testvére, jelenleg. 

- Nem hiszem, hogy rád tartozik.

Elvigyorodik, arcán megjelennek a gödröcskék. Aranyos és dögös egyszerre, hogy lehetséges ez? Ellöki magát a pult márványától és közeledni kezd, ami nem igazán tesz jót a zakatoló szívemnek. Nagyot nyelek és az italomhoz menekülök. Mélyet kortyolok belőle, nyelvemmel az utolsó cseppeket is megszerzem. Zöld szemei égetnek, a libabőr jár át. Közeledésével illata az orromba kúszik, megtölti a tüdömet és azt hiszem, hogy az elveszés szélére kerülök másodpercek leforgása alatt. 

- Valóban, de a többi srác már eléggé illetlenül viselkedik, és az alkohol nem fog segíteni neked.

- Tudok magamra vigyázni, köszönöm. 

- Örömmel hallom – simít ki egy tincset a hajamból, és annyira a bűvkörébe kerülök, hogy ostoba módon csak állok, és várok. Közelebb hajol, ajkai a fülemet érintik meg. – Táncolj nekem.

- Tessék? – szemeim kikerekednek. – Ha ilyen vágyaid vannak, akkor keres egy ribancot – szisszenek fel. 

- Pedig igazán érted a dolgodat – vigyorog a képembe ez a szemét. – Az a csípőmozgás igazán jól mutatott.

Közelebb lépek, mély levegőt veszek, de közbe igyekszem minden gondolatomat elrejteni előle. Felnézek rá. Vagy két fejjel magasabb nálam, és ez zavarba ejtően tetszik. Illata ködössé teszi az elmémet, ujjaim pedig annyira összeszorítják a műanyag poharat, hogy majdnem sikeresen a földre csöppen belőle. 

- Elkel, hogy keserítselek. Aranyos vagy, de kétlem, hogy a falhoz tudnál vágni és alaposan megkefélni. Nem vagy esetem. A komoly férfiakra bukom.

Döbbenet mutatkozik meg az arcán, majd elvigyorodik, míg én elsétálok mellette és magára hagyom. De még utánam kiált: - Harry vagyok, amúgy.

Visszatáncolok a tömegbe, csípőm ismételten felveszi a ritmust, Maggs maga elé von, testünk összesimul. Mint valami rossz ribancok, még sem tiltakozok, mélyen tudom, hogy a tekintetek rajtam vannak, és ez izgat. Iszok még a kezemben tartott pohárból, a számat a dalszöveg úgy hagyja el, mintha a spanyol nyelvet annyira tudnám. Lola is megkerül és csatlakozik hozzánk. 

- A bátyám remélem, hogy téged bámul és nem engem felügyel – hajol hozzám, én pedig az említett felé pillantok.  

Éppen formás, rózsaszín ajkaihoz emeli. A poharát, míg a pultnak támaszkodik. Egy másik srác éppen neki magyaráz valamit, de rá sem hederít. 

- Mondtam, hogy jól néz ki.

- Ne majmold a bátyádat – jegyzem meg vigyorogva. – Eléggé önelégült egy pöcs.

- Az, de hidd el, de jó srác. 

- Megkeresem a mosdót.

Ezzel ott is hagyom őket és az emelet irányába igyekszem, hogy egy szabad mosdót keressek. A poharamat leteszem, amelybe a jég már teljesen felolvadt. Próbálok eljutni a fürdőbe, de annyira nagy a sor, hogy kénytelen vagyok beállni a végére, és a falnak dőlve várni. Lehunyom a szemhéjaimat, úgy érzem, hogy el tudnék aludni. Ezért nem preferálom az alkoholt, mert hamar elálmosít engem. Szemeim előtt a zöld szempár és csábos mosolya jelenik meg. Ajkainak rózsaszín árnyalata megragadja a gondolataimat és csak arra tudok gondolni, hogy az a száj végigjárja a testemet. Őrültség? Lehetséges, de egyszer vagyok egyetemista, fiatal, és az élet élvezete most kell, hogy magával sodorjon teljesen. 

Feltörő sikítás az ajkaimra fagy, ahogyan valaki megragadja a kezemet és beránt egy sötét szobába. Nos, amikor a gondolataimba az izgalom és a fiatalság kiélvezése volt, nem egészen erre gondoltam. A szívem a torkomban dobban minden másodpercben, míg a levegőt kapkodom, s igyekszem összeszedni magam. 

- Mit akarsz? – próbálok megfordulni és a faltól eltávolodni, de nem engedi meg a rám nehezedő test. 

- Keményen megkefélni, ahogy kérted – sziszegi a fülembe egy ismerős hang, mire a tarkómon a pihe hajak az égnek merednek. Lehunyom a szemeimet és kissé megnyugszom, hogy legalább nem egy teljesen idegen vadbarom az, bár nem tudom, hogy az öt percnyi ismeretségünk után mennyivel jobb így a helyzet. 

- Harry – sóhajtom a nevét megkönnyebbülten. – Nem adtam felhívást keringőre.

- Pedig nagyon úgy tűnt, hogy a keringő után, vagy csak elérhető – nyalja végig a nyakam vonalát, mibe beleborzongok. Kezei mindenhol ott vannak, combja az enyém között. Érzem a farka kezdetleges erekcióját, ami eléri a kellő hatást. Fenekemet hátra nyomom, hogy még többet érezhessek belőle. – Csak nem türelmetlen vagy? – csókol a nyakamba, és egyik kezét előre csúsztatja, s arcomat maga felé fordítva nyelvét a számba nyomva, mélyen megcsókol.

Megmarkolja a fenekemet a ruhám alatt, majd előre nyúl és a puncimat kezdi el simogatni a falatnyi csipkecsodán keresztül. Teljesen a kezébe simulok, szájában hal el egy nyögésem és még többért esedeznék, ha a szája nem a számon lenne. De inkább a csókjai, mint annak hiánya. Érti a dolgát, és még semmi komolyabb lépést nem is tett, mg is az őrület határának a szélén vagyok. 

- Meg akarlak érinteni – suttogom, fejemet a mellkasának támasztom. 

Mintha meg se hallotta volna, amit mondok. Hallom, ahogyan a sliccével babrál, a farka pedig szabadon a hátsómnak ér. Felnyögök a vágyakozásnak köszönhetően. A bugyim alá nyúl, és már csak a reccsenés, szakadás hangját hallom. Homlokomat a falnak nyomom, és megkönnyebbülök a hűs érintésének nyomán. 

Nyakamba csókol, és a fóliacsomagolás szakadásának hangja zenei füleimnek. Szinte éveknek tűnnek a másodpercek, míg a kondom a farkára kerül, és már belém is csapódik. A torkomon akad a kiáltás. Előre nyúlt kezével felsimít a ruhám alatt, lerántja rólam az anyagot, és mellemet a tenyerébe fogja. Csípője töretlen tempót kezd el diktálni, a levegő után kapkodom, míg teljesen gyömöszölni, uralni kezdi a testemet. Nyekkenek egyet, ahogyan kicsúszik belőlem és szembe fordít magával. Szinte észre se veszem, ahogy ezek történnek, a szája a számon, a farka bennem és a nyelve az enyémet ízlelgeti. Felemel, lábaim a csípőjét szorítják össze, kezeim a hajába túrnak, s elszakadva tőle a falnak préselve a fejemet is neki támasztom, és csak élvezve átadom magam Harrynek.

You're not my homeland anymore

Harry szemszöge

Figyelem, ahogyan a testére simuló falatnyi, koktélruhában illegeti magát és az emberek gratulációját fogadja. Mosolyog. Ajkai vörös színben tündökölnek és csak arra tudok gondolni, hogy azokat az ajkakat én is csókoltam nem is oly rég. A nyelvem végigszalad a számon, bizsergést hagyva, a csókjai után sóvárogva. A poharam pereméhez koccan a jégkocka, amely már enyhén megolvadt a whiskyvel körülvéve. Az est ködös, a hangulat fergeteges, persze az enyémet leszámítva. Mintha egy temetésen lennék és a szerelmem sírját ásnák. Valószínű, hogy én vagyok az egyetlen olyan balfasz, aki eljön a nő eljegyzésére úgy, hogy nem ő áll a jó pozícióba. Talán, ha nem baszok el mindent, én ölelném a derekát, én hinteném be csókokkal a nyaka kecses, finom, puha bőrét. Illatát még most is érzem az orromban, mire le is hunyom a szemhéjaim és még többért esdeklem, de minden hiába. 

- Ott gurulnak a golyóid – löki meg finoman a vállamat Derek. 

Beleiszok az italomba, bár már kellően vizes, így a pultra csúsztatom a poharat és egy újat kérek ki. Felsóhajtok és az üzleti partneremre, s egyben a legjobb barátomra pillantok. 

- Ez volt a legjobb poénod, amit be tudtál vetni? 

- Szarul nézel ki.

- Úgy is érzem magam, elhiheted. 

- Mit keresel itt? – követi a tekintetemet és a menyasszonyt csodálja meg, az én gyönyörű szerelmem. Felszisszen. – Balfasz vagy, hogy hagytad kicsúszni a kezeid között.

- Miért is beszélgetek én veled?

- Mert senki nem viseli el a savanyú képedet. Egy pöcs vagy, amiért ejtetted a húgomat, Paul, pedig nem töketlenkedett.

- Kibaszottul megnyerted a lottó ötöst. Majd ülhetsz a horgásztó mellett és lógathatod, unalmas üditőzés közepette a régi történeteit, hogy mekkora horgász volt kiskorában is.

- Te féltékeny állat! – röhög fel, majd a gondolat végigszáguld az agyán és fintorba rándul az arca. – Amúgy is megmondtam, hogy nem dughatod meg a húgom. Utálnom kellene, bassza meg!

Felé nézek, majd vissza is pillantok a menyasszonyra. Mosolya az egész estét beragyogja, az a mocsok meg az oldalán áll és dicsekedik a gyönyörű lánnyal. Kezei körülölelik, és a vágy, hogy odalépjek, túlságosan is erős bennem. Nevet, pedig a viccei viccesnek sem nevezhetőek, tudom. Mocskos féltékenykedés, és a nem helyes gondolatok kusza labirintusa teljesen ellepik a gondolataimat.

- El kell, hogy szomorítsalak, nem én vettem el a szüzességét, bár ez nekem is fájó pont.

- Említettem már, hogy mennyire egy barom vagy és hogy még mindig a kishúgomról beszélsz? 

Elvigyorodom, míg ő tovább tart nekem illemórát. Tudom, hogy ezeket komolyan gondolja, de akkor sem fogok bocsánatot kérni tőle semmiért. Hülye lennék. Amúgy sem vagyunk már tinédzserek, túlteszi magát, ha pedig nem, akkor így járt. A figyelmemet pedig a közeledő, friss jegyespár foglalja le. Felhajtom az italomat, ezúttal a jégnek nem adva időt, és vidám mosolyt virítok az arcomon.

- Harry – Paul vidáman nyújtja felém a kezét, de én goromba módon a zsebeimbe süllyesztem a sajátjaim. – Örülök, hogy ideértetek. Azt mondta Derek, hogy nem biztos, hogy részt tudtok venni az este.

- Milyen szerencse, hogy megcsodálahatlak benneteket – mormogom az orrom alatt.

- Húgi, csodálatos vagy – Derek lép elém, megragadja a lányt és egy szoros, meleg testvéri ölelésbe vonja. 

- Köszönöm – csendesen csengő hangja a füleimbe kúszik, a tekintetünk pedig Derek válla fölött találkozik. Nagyot nyelek. Nem sok kell, hogy kiszakítsam a bátyja karjaiból és magamhoz vonjam a törékeny testét. Szemei csillognak, ám gyorsan el is pillant rólam, és csókot hint Derek arcára.

- Köszönöm, hogy itt vagy – mondja halkan, és visszahúzódok a vőlegényéhez, aki olyan diadalmas mosollyal öleli körbe, hogy kedvem lenne az arcába ütni, és ősember módjára a vállamra dobni a menyasszonyt és elrabolni. 

A lány szemszöge

A torkom kiszárad és bármit megadnék, hogy a kristály azon részét érintsem a számmal, amelyet ő is. A whisky végig égetné a torkomat és emlékeztetne a hibáinkra, a fájdalmainkra, a vágyainkra, a heves éjszakáinkra. Zöld tekintete az enyémbe mélyed, de hamar kiránt a ködből, amelybe olyan hamar kerülök a jelenlétébe, hogy veszélyesnek bizonyul. Magas sarkaimon megingok, miközben hátrálni kezdek, Paul viszont a derekamra, éppen a fenekem fölé simítja a kezét. Feszengve állok, pedig nem így kellene. Boldogan, büszkén, ám még sem tudom a mosolyom teljes őszinteséggel az arcomra varázsolni. 

- Ne haragudjatok, mindjárt jövök – enyhe mosollyal az arcomon hagyom magukra a fiúkat. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, de úgy érzem, hogy muszáj a hátam mögött hagyni Harry meggyötört arcát.

Hajamat kiseprem az arcomból és sebes léptekkel közelítem meg az épület bejáratát, amely reményeim szerint menedéket nyújt a számomra, még ha minimális ideőre is. A cipőm sarkai szinte már visszhangot vernek az épület falai között és úgy érzem, mintha minden tekintet rám szegeződne. Természetesen a gyémántgyűrűvel az ujjamon valóban a mai este minden figyelem az enyém, de még sem vágyom erre. Pirosra festett ajkaim olykor mosolyra húzódnak, de a szívem mélyén érzem, hogy nem teljesen őszinte az a mozzanat. A lépcsőn sietősebbre veszem a lépteimet, megnyújtom őket, sikeresen is félre lépek, bokámba enyhe fájdalom nyíllal, ám összeszedem magam és nem szakítom meg a szobába vezető utamat.

- Mi elöl menekülsz? 

Charlotte bukkan fel mellettem. Cipőit a kezeiben fogja, tekintete méreget, és én felsóhajtok a jelenléte miatt. Azt hiszem enyhe megkönnyebbülés száguld végig rajtam. 

- Nem láttad?

- Szerinted van olyan nő az épületben, aki ne látta volna? – nevet fel halkan. – Miért kínzod magad, ha úgy is mind a ketten tudjuk, hogy ki mellett lenne a helyed?

- Hallgass! – parancsolok rá és gyorsan körbenézek körülöttünk. 

Kitárom a háló ajtaját és belépek, Charlotte pedig szorosan a nyomomban. Az ajtó kicsit hangosabban is csukódik a kelleténél, de ez most egyáltalán nem érdekel. Lerúgom a már kínzó fájdalmakat okozó cipőimet és az ablakhoz megyek. A lámpát leoltva hagyom, így könnyedén vehetem szemügyre. A nyaraló udvarában ünneplő ismerősök, távoli munkatársak, és minden nagynevű jelenlétét, aki megtisztelt bennünket, annak ellenére, hogy én kifejezetten kisebb eljegyzési partit szerettem volna. 

- Attól, hogy onnan nézed, nem fogod visszakapni. 

Megjelenik mellettem és hasonlóan kinéz az ablak üvegén. Harry látom, ahogyan leteszi a poharát, s csodás unokahúgom, Darcy ragyogó mosollyal az arcán lép oda. A tüllős ruha úgy táncol a lábai körül, hogy a csodás személyét csak még ragyogóbbá varázsolja. Harry lehajol hozzá, felemeli a kicsi lányt és a karjai között vele kezd el a zenére táncolni. Mindig is oda voltak egymásért, de valamiért úgy érzem, hogy a jelen helyzetben még inkább egymás társaságát keresik. Amiért egy rossz szavam sem lehet, hiszen Harry úgy bánik a kislánnyal, hogy a szívem fájdalmasan facsarodik meg annak tudatára, hogy mennyire is jó apuka lesz egyszer. Egyszer egy gyermeknek, aki nem a miénk lesz.

- Ne gyötörd már magadat – sóhajt fel mellőlem nővérem. – Döntsd el, hogy mit akarsz, és cselekedj.

- Nem lenne helyes.

- Ki szerint? – nevet fel. – Nézz rá, hogyan bánik a lányommal, és vele jobban csak veled bánt. Te pedig ostoba vagy, ha ezt nem látod be.

- Nem választhatok aszerint, hogy ki miként bánik egy kisgyerekkel.

- Pedig sokat elárul egy emberről – mosolyodik el szeretett teljesen, ahogy a lányát figyeli miként is táncol a férfival, aki darabjaira zúzta a szívemet és még mindig uralja azt.

- Engedjük el a témát, rendben?

- Elengedted őt?

Tekintetünk találkozik és azt hiszem, hogy abban szerencséje van mindent látni. Nagyot nyelek., majd visszafordítom a tekintetemet, és megcsodálom, ahogy Harry megpörgeti a kicsi Darcyt, akinek arcán széles, boldog mosoly játszik.

Harry szemszöge

A zenekar töretlenül játszik tovább, ám Darcy már az anyja karjaiban elpilledt, így táncpartner hiánya lévén magam mögött hagyom a tömeget és a birtok másik, sötét irányába indulok. Volt szerencsém már párszor itt lenni még fiatalkoromban is, így vaksötétben is megtalálom, amit szeretnék.

- Hé, Harry – Charlotte halk, lágy hangja vonja magára a figyelmemet és eléri, hogy megálljak.

- Vidd a kicsit aludni – simítok végig a szőke, göndör hajkoronán. – Igazi hölgy elfáradt a sok táncolásban.

- Csak szeretném megköszönni, hogy eljöttél, még ha ostobaság is. 

Elmosolyodom, bár nem egészen őszintén. Zsebeimbe dugom a kezeimet és hátrálok egy lépést.

- Elhiheted, hogy nem volt egyszerű.

- Tudom, és értékelem, hogy itt vagy. Sokat jelent neki.

- Még is hozzá megy ... – sziszegem.

- Tudod, hogy miért.

- Mert nem hallgat meg és belerohan a vesztébe! – emelem meg a hangom, de azonnal vissza is fogom. – Ne haragudj. Nem boldog Paul mellett.

- Ezt mindenki tudja, akinek egy pici esze is van, és a szemeit nyitva tartja. – mosolyodik el gyengéden. – Tudod, hogy hol van. Nem csak a kislányom szívét raboltad el, de az övé is megszakadna, ha karácsonyokat Paulal kellene töltenie.

Felnevetek, s közelebb lépek és csókot hintek az arcára.

- Jó éjszakát.

Ezzel tovább is állok és folytatom az utamat a sötétségbe, amíg a kőből kirakott járdára érve fel nem gyulladnak a mozgásérzékelő lámpák. A gyér fény fájdalmasan hat rám először, ám nem állok meg. Muszáj, hogy pontot tegyek a dolgok végére, mielőtt teljesen megőrjítem saját magamat, és őt is.

A telek végén egy igen méretes labirintus kapott helyet sok évvel ezelőtt, ami már az első ittlétemkor felkeltette az érdeklődésemet, és fogalmam sincs, hogy hány csodás, elcsent pillanatot töltöttünk ott el kettesben. Egyre jobban halkul a zene, ahogy távolodom, a gondolataim viszont csak kuszábbak lesznek. A vállam felett hátra pillantok a hangokat követve, de csak egy nevető, enyhén ittas párt látok, akik az oldalsó ajtó mentén keverednek el a parkoló zónába. Szerencsére a taxi már várja őket, így vissza is fordítom a dús, sötétségbe borult sövény felé. 

Igazán gyér fény, ami fogad a labirintus belsejében. Talpaim alatt roppannak a homok szemcséi, míg követem az utat a belsejébe. Mintha ezer éve lettem volna itt utoljára, még is az elmémbe égett a pontos út, amelyet követnem kell. 

A labirintus közepébe érve, a halkan csobogó szökőkút takarásában egy árnyék vetül a fű felületére. Megállok, szinte hallom, ahogyan a pulzusa lüktet tudatában annak, hogy mögötte vagyok. Nem szólunk, ő lassan megfordul. Szinte éveknek tűnik, de másodpercek töredéke és az arcát láthatom. A szemei az enyémbe néznek, a szívének üteme felgyorsul, és tisztán kivehető a csendben, hogy a levegőt kapkodja. 

Elmosolyodik, bár nem nevezném teljesen őszintének. Kilép a fénybe, a vízhez lép, ujját a hűs vízbe érinti. Kilép a magassarkú cipőből és már is, mint a régi szépidőkben, egy megtört lány a sok buta gondolattal a fejében, amikkel feleslegesen foglalkozik. Közelebb lépek, ám a másik irányba, s megkerülöm a kutat, míg a háta mögé nem érek. A szabad bőrfelület úgy csábít magához, hogy kínzó megállni, hogy ne érintsem meg. Ujjam a hideg vízbe dugom, majd a nyaka szabad vonalán végig húzom. Megrándul. Belehajol az érintésembe, a teste még közelebb kerül az enyémhez. Hallom a lélegzetvételét, érzem a pulzusát az ujjaim tapintása alatt, s közelebb hajolva a szám a nyaka vonalát csókolja.

- Harry ... – hangja elhal, kissé lehúzódik tőlem.

- Nincs mellette helyed – suttogom.

Felnevet, de el is nyeli a csend. A válla felett szemei rám villannak és én teljesen megborzongok a tekintetünk találkozásának következtében. Közelebb lépek, szinte fájdalomnak élem meg a kettőnk között levő teret. 

- Megbántottál. 

- Tudom, és sejtelmed sincs, hogy mennyire megbántam, és hülyének érzem magamat minden miatt. Még százszor bocsánatot kérhetnék, de tudom, hogy ez nem fogja megkönnyíteni a helyzetet.

- Megkönnyíteni? – megfordul, így a kezem kettőnk közé esik. – Harry, komolyan? Tudod mit, hagyjuk, az eljegyzésipartimon vagyunk. Nevetséges az egész.

- Nevetséges az eljegyzés – szalad ki a számon nagy hévvel. – Basszus, nem helyes ez így!

- Neked kellett volna gyűrűt húznod az ujjamra – bólint, ahogy mosolyra húzódik a szája. – Még is tönkre ment ez az egész kettőnk között, ami csodálatos volt! – fakad ki, a levegőt kapkodja, s a hangja elcsuklik. 

Közelebb lépek, ismételten megszüntetem kettőnk között a távolságot, kezeimet a csípőjére teszem. 

- Végignéztem, ahogyan állsz, fogadod a gratulációkat, míg a kezei körülötted vannak. Nevetsz a viccein, amik borzasztók. 

Nyelve megnedvesíti a száját, hallom, ahogy a levegőt élesen szívja be. Belesimul az érintésembe, közelebb kerül hozzám, szíve zakatolásának hangja a fülembe kúszik, s szívem szerint még közelebb vonnám magamhoz, számat szájára tapasztanám, hogy minden ép gondolatot visszacsókoljak belé. 

Mire észhez kapok, fogalmam sincs, hogy melyikünk kezdte, de szánk eggyé válik, kezeink mindenhol ott vannak, a gondolatok elszállnak és a pillanatban ragadunk, ami visszaidézi a múltunkat, amíg el nem basztam. Az első, a második és a századik lehetőséget is. Kezeim elkalandoznak, és a feszülő ruháján keresztül a fenekébe marok, hogy még jobban megszüntessem a távolságot, ha az lehetséges. Elszakad tőlem, levegő után kapunk, bár fel sem tűnt, hogy a hiányába szenvedek. 

Lepillantok kettőnk közé, ujjai a gyep szálaival játszanak, míg hátrébb nem lép lassan. Azonnal felnézek és a cinkos, kislányos mosolya megjelenik az arcán. Ruhájának pántja cinkosan lecsúszik a vállán, haja a hátára simul, míg a csipke anyaga egyszer csak elkezd testének ívét követve lehullani a földre.  Szemeibe elveszek, szinte megsemmisülök a tekintete alatt. Ez a nő kicsinál, és szégyen szemre a férfi lényem teljesen magamra hagy, s engedi, hogy behódoljak neki.

Hagyom, hogy a kezeim közül teljesen kicsússzon, és figyelem, ahogyan a melltartót az aprócska bugyi követi és a Hold megvilágításában ott sétál előttem teljes bájában, meztelenül. A farkam azonnal megmoccan a nadrágomban, és felnyögök. Komolyan? Szórakozik velem? Szinte a lábnyomait csókolom, ahogyan a nyomába vagyok, a fenek finom mozgását figyelem, a csípője ívét, s néha hátra is tekint rám. A farmerem anyaga megfeszül, a lelket is kiszorítja belőlem, míg egy fordulóba elkapom a kezét. Nyekken egyet, miközben magamhoz rántom, a teste az enyémnek préselődik. Szánk szinte eggyé csapódik, nyelve a nyelvemen, keze a testemen, mellei nekem feszülnek. Keze az ingem maradék ép gombját ragadják meg, és szabadít fel. 

- Miért teszed ezt mindig velem? – nyöszörögi a szavakat a számba. 

- Egymással tesszük, édesem – csókolom, ahol érem. 

Elkezdem a szökőkút irányába visszafelé vezetni. Követ, de úgy érzem, hogy a léptei eltörpülnek az enyéim mellett, így felkapom, lábait a csípőm köré fonja. Megállok a márvánnyal borított kútnál, és a szélére leülök. Ő feltérdel, hevesen csókol, csípője mozog, még jobban elérve, hogy a farkam már esedezzen a megkönnyebbülését. Fogaimmal megharapdálom alsó ajkát, míg keze a sliccemhez csúszik. A péniszemre markol, elengedem a száját, tekintetünk találkozik, szemei vágytól csillognak. Kiszabadít, szinte már megkönnyebbült nyögés hagyja el a számat, ujjai simogatni kezdenek, míg az én kezem háta ívét járja be. Semmi másra nem tudok gondolni, mint erre a gyönyörű nőre az ölemben. Simogatom, érintem, cirógatom, csókolom, ahol csak elérem bőrének felszínét. Ő szinte teljesen átveszi az uralmat kettőnk felett. Irányítja a dolgokat, magába csúsztatja az erekcióm és úgy érzem, hogy végre hazatértem. 

Forró csókok, heves, türelmetlen csípőmozdulatok, vággyal teli tekintetek. Ezek mind jellemeznek bennünket, mindamellett, hogy csupa izzadság, lehelet, és nyál vagyunk. Megragadom a fenekét, elkezdem a tempót diktálni. Türelmetlen vagyok, többet akarok, többet ebből a csodás nőből, aki úgy kapaszkodik belém, mintha az élete múlna rajta, míg a farkamon úgy táncol, hogy az eszemet teljesen elvesztem. 

Lihegés, kapkodó lélegzet. Mellkasom olyan sűrűn emelkedik, míg ő a karjaimba omolva igyekszik visszatérni a jelenbe. A filmünkbe, aminek a végét láttam már, és rohadtul nem tetszik. 

Felegyenesedik és lemászik rólam, s bár nincs hideg egyáltalán, már is megcsap a hideg fuvallat. Elteszem a farkam, helyreigazítom magamat és figyelem, míg ő a ruháit kapkodja össze, amiket elszórt, mint egy szórakozott tinilány.

- Figyelj ... – kezdem, de felkapja a fejét, és olyat látok, amit nem akarok. Gyötrelmet, megbánást, fájdalmat.

- Harry, mi ... – köszörüli meg a torkát. – Meg kell értened. Ez egy hiba volt, gyönyörű hiba. Te már nem vagy az otthonom többé.

Hátat fordít és sietősen távozik, engem teljesen összezavartan, vágyakozva, és dühösen hagyva maga után.

I just wanna hear you: Saying baby, let's go home

Nevetve szaladok a zöld gyepen a tó irányába, amelynek szélén a fáról lógó fonott, vastag kötél mókás lehetőséget rejt magában. Ledobom a bikinimet takaró falatnyi strandruhát és felmászom a fára, hogy felülhessek rá.

- Biztos vagy benne? – kíváncsiskodik Harry. – Tudod, ha gyáva vagy még visszafordulhatsz.

- Töröld le a vigyort a szádról, Styles.

- Én figyelmeztettelek – húzza meg a kötelet és a vastagon csomózott végére rá is ülök. 

Segít Harry is, bár így is tökéletesen be tudom lendíteni magamat és már is a víz fölött találom magamat. Hatalmas csobbanás kíséretében érkezem meg a tóban. Azonnal megcsap a hideg víz, és alig várom, hogy a felszínre ússzak. Hajamat kisimítom az arcomból és Harryt keresem a tekintetemmel, aki már hasonlóan hozzám alsóra vetkőzött és felfelé mászik a fán kialakított fokokon. Lábai közé veszi a kötelet, elrugaszkodik, s nem messze tőlem csapódik be a tóba. Nevetek és egyszerre reszketek a hidegtől. Harry is felbukik a vízből, közelebb úszik hozzám és a karjaiba simulok. 

- Megfagyok – koccannak össze a fogaim, ahogy teljesen hozzábújok. 

- Mondtam, hogy veszélyes vállalkozás – csókol halántékon. 

Keze végig vándorol a testemen és belemarkol a fenekembe, míg a lábaim a dereka köré fonódnak. Melleim szinte az arcába vannak, és el is kalandozik a tekintete. Nyelvét kidugja és pimasz módon a tetején végig is szánt vele. Megborzongok, nedves hajába túrok és közelebb vonom magamhoz, de ő hamar megszakítja a kontaktust. 

Elenged, kacérkodva elkezd távolodni tőlem, ki egyenesen a part irányába, ahol a Nap csábítóan süt és hívogat. Követni kezdem, de esélyem sincsen vele szemben. Úszok és közben figyelem őt is, a kacér, nevető arcát, ahogyan kimászik a füves partra, lábait még mindig a vízbe lógatva. Megközelítem, megragadom a lábát ő pedig felhúz, ameddig tőle telik. Kimászom mellé, a mellkasom sűrűn emelkedik, levegő férkőzik a tüdőmbe, az arcomra pedig hatalmas mosoly. Hasamra simítja a tenyerét, lehajol és csókot csen. Ajkaink finoman, kissé incselkednek, aztán megszakítja a csókot és leheverészik mellettem. 

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, hogy mennyi minden történik körülöttünk. A madarak csicseregnek, a bárányfelhők vonulnak és a percek órákba fordulnak át. A szél lágyan simogat bennünket, a csend körbe ölel. Harryre pillantok, aki lehunyt pillákkal, arcát a Nap felé fordítva ejtőzik. 

- Mit szólnál, ha össze költöznénk? 

Felém kapja a fejét, homlokán ráncok ülnek. Teljesen felém fordul, felkönyököl, keze a hasamon kezd játszani, de látom a teljes értetlenségét az arcán. 

- Örülnék neki, de nem láncolhatod magad hozzám – kezd bele. – Tudod, hogy mennyire szeretlek és mindennél jobban szeretném, viszont nem akarom, hogy a kelleténél jobban összetörj majd.

- Ne – nyelek egy nagyot és felülök. – Egyszerűen szeretném az időmet veled tölteni, amíg lehetőségem van rá.

Kezeim közé fogom az arcát. Tekintete csillog, megtört és egyszerre szomorú. Elmosolyodom haloványan, közelebb férkőzőm hozzá, ajkaimat az övéi ellen nyomom. 

- Kicsim...

- Nem szeretném elvesztegetni a pillanatainkat, a csókjaidat, az érintésedet, a szemeid ragyogó tekintetét – suttogom csókok hada között a szavakat a szájára. – Ne ellenkezzél, kérlek.

- Rendben van – egyezik bele végül, és még közelebb húz magához. Karjaiban ringatni kezd, nyakamba csókol és simogat. Mindig kihasználja, hogy hozzámérhet, és ennek a tudata a szívemet facsarja meg. – Az ajtóm nyitva áll előtted. Menjünk haza, baby.

Lerángatom a bőröndömet a szekrényem legfelső polcáról, amely kissé nehezebb feladatnak ígérkezik, mint azt gondoltam. Felnyögök, ahogy a nehéz poggyász a földre huppan üresen enyhe porfelhőt hagyva maga után. Letörülöm egy ronggyal és felnyitom. A szekrényem ajtajait kitárva azon vagyok, hogy a legszükségesebbeket magammal vigyem, hiszen bármikor visszajöhetek, ha szükségem van valamire. Átválogatom gyorsan, és a táska mélyére süllyesztem a ruhadarabokat. 

- Hé, nem tudod, hogy ... – jelenik meg a szobám ajtajában anyám. Felnézek rá, ő pedig kíváncsian fürkészi, hogy mit is csinálok. – Te meg mit csinálsz? – karba fonja a kezeit és beljebb lép, hogy jobban szemügyre vegye a ténykedésem. 

- Elköltözöm... – nyögőm ki kissé remegő hangon. – Vagyis csak átmenetileg, de igen, elköltözöm.

- És megtudhatnám, hogy még is hova?

- Harryhez – nyúlok a következő adag ruha után. 

- Miért? Mármint tudod, hogy szívesen látjuk itt mindig, és hogy szinte a saját fiúnként szeretjük, de ez nem kicsit elhamarkodott?

Hallgatok és tovább pakolászok, mindent szépen sorba. Már amennyire azt a kapkodó szívem engedi, és anyám árgus tekintete, aki ritkán gurul dühbe, de azt hiszem, hogy hamarosan komoly szóváltás is lehet ebből. Sietősebbre veszem a pakolászást, szinte mindent csak behajítok. 

- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? 

- Igen, anyu, tudom. 

Tovább dobálom a ruháimat a bőröndbe mindenféle magyarázat nélkül. Megjelenik mellettem és megragadja a csuklómat, ezzel teljesen magára vonva a figyelmemet. Tekintetünk találkozik, ő szinte már dühöng, míg én feszengek, de érzem, hogy a szavak lassan a nyelvem hegyén kiáltásban végződnek majd.

- Terhes vagy?

- Micsoda? – kiáltok fel. – Dehogy is! Úr isten, anya, még le se feküdtünk. Megnyugodhatsz.

- Oké, rendben – fúj egyet. – De jogom van tudni, hogy miért döntöttetek így. A lányom vagy!

- Hív pozitív! – kiáltok fel és könnyes szemekkel anyámat figyelem. 

Szája elé kapja a kezét, látom, hogy ennél a hírnél a terhességem eltörpült volna. Valószínű, azt könnyebben kezelné, és én is, Harry is, mindenki. Könnyek legördülnek az arcomon, majd visszafordulok a ruháim felé.

- Megőrültél? Megcsókoltad? 

- Nem AIDS-es! 

- Tudom, hogy mit jelent a HIV pozitív! Tényleg nem feküdtetek le? 

- Nem tényleg nem, megnyugodhatsz, de nem lesz ez mindig így.

- Elment az eszed? – teljesen kikkel magából, ordít. – Veszélyeztetnéd a jövődet? 

- Szeretem! Miért olyan átkozott nehéz ezt megérteni? Mellette akarok lenni az utolsó lélegzetvételéig – kiáltom totálisan mérgesen, dühösen. – Az szívét adta nekem, én pedig neki az övét. Mellette akarok lenni, amíg tehetem és amíg akarja! Nem fogom cserben hagyni, ahogyan azt sokan tették. 

- Kicsim – fújja ki a levegőt, és már az ő szemeiből is könnyek folynak. – Tudom, hogy mennyire szereted, és tisztellek, becsüllek, amiért így kiállsz mellette, de könyörgöm, ne csinálj semmi ostobaságot. Maradj itthon, átjöhet, amikor csak szeretne, szívesen látjuk, csak könyörgöm ... 

- Ne kérj tőlem semmi ilyet, amikor arra úgy is tudod a választ. Nem szánalomból maradok vele, hanem mert teljes szívemből szeretem, és amikor már nem lesz itt – a tokromon akad a szó, a hangom teljesen elmegy és a könnyeim ennek gondolatára még jobban folyni kezdenek végig az arcomon -, a szívem egy darabját örökre magával fogja vinni. 

- Kislányom... – közelít meg anya, és átölel szorosan. – Meg kell értened, hogy anyaként az elsődleges számomra te vagy – homlokomra csókot nyom.

Homályosan látok a könnyeimnek köszönhetőn, de látom, hogy távolodni kezd, majd mire feleszmélek, megragadja a kulcsot a zárból, becsapja az ajtót és a zár már kattan is. Futóléptekben szelem át a távolságot és ütni kezdem a fa ajtót.

- Ezt nem teheted meg velem! – kiáltom, hogy a mellkasom szinte már beleremeg és fáj. – El tudom dönteni, hogy mit akarok kezdeni az életemmel! Anya!

Bassza meg...

Hajamba túrok idegesen, és gondolkodni kezdem, hogy mit is kezdjek. Nem tarthat örökké itt bezárva, de eszemben sincs több idős vesztegetni, amikor pont abból van a legkevesebb számunkra. Kapkodom a tekintetem a szobám rumlis falai között, és egy gyors döntéssel lekapom a sporttáskámat, amiben eltűntetem minél gyorsabban a legfontosabb ruháimat, és amiket képes elnyelni a táskám. Behúzom a cipzárt és az ablakomhoz sétálok minden épeszű gondolatom elhagy, és csak a kapkodás, az akarás marad. Kitárom az ablak szárnyait, kihajolok és körbe pillantok. A táskámat ledobom a földre, én pedig nem is gondolkozva leülök a párkány szélére, lábaimat kilógatom, és az odalógó fa segítségével lemászom. Néhol megkarcol egy-egy ág, de hamar leérek. Felkapom a cuccaimat és hátat fordítok a szülőházamnak.

- Kicsim?

Harry hangja ragadja meg a figyelmemet, ahogyan belépek a lakása ajtaján. A bárpultnál ül, a telefonját leteszi a pultra és felém indul. Szinte pár lépéssel el is tünteti kettőnk között a távolságot. A padlóra dobom a táskámat, arcomat kezei közé fogja és szemeimbe néz.

- Mi történt? – halkan beszél, vár, türelmes és ezt roppantul értékelni tudom.

Megrázom a fejemet, homlokomat a mellkasának döntöm és hagyom, hogy karjai teljesen bekebelezzenek. Zokogok. Egyszerre vagyok szomorú és boldog. Boldog? Részben, de még is Harry karjaiban úgy érzem, hogy megnyugszom, a boldogság átjár, és még többért esdeklem.

Felnézek rá, zöld szemeivel aggódóan méreget. Csípőjéről elveszem az egyik kezemet és az arcához vezetem, lábujjhegyre emelkedem, számat a szájára tapasztom, s heves csókra késztetem. Csípőmbe mar, fenekemnél fogva még közelebb von magához, és nyelve az enyémmel jár kecses táncot. 

- Kicsim...

- Ne, ne mondj semmit – suttogom a szájába a szavakat lehunyt pillákkal. 

- Nem menekülhetsz el a problémák elől.

- Mindössze kiélvezem a gyengéd pillanatokat, amikor csókolsz – puszilom meg és megfogom a kezét. A hálóba vezetem, ő pedig csendben lépdel mögöttem egy farmerban, mezítláb mindössze. A nyári hőség a lakása falai közé is betört és csak még jobban ösztönöz arra, hogy megszabaduljunk a ruháinktól. Ostoba indok? Lehetséges, de a szerelme teljesen valós.

- Mire készülsz, kicsim? – hajol le hozzám, puszit ad a számra és értetlenül mered rám, ahogyan farmerrövidnadrágomból egy doboz óvszert veszek elő és az ágyra dobom. – Figyelj, én...

- Bár azt hiszem, hogy eléggé informált voltam, de utána néztem mindennek. Higgy nekem, teljesen biztonságban leszek, veled, a karjaid között, a csókjaiddal. 

Végigsimít az arcomon, a számon és tisztán látom a pillantásában a bizonytalanságot. Én is így voltam vele, amíg idefele egy kondom automatánál meg nem álltam és szereztem egy dobozzal. Lehet ostobának gondolni engem, őrjöngeni, ahogy anyám tette, de szeretnék minden pillanatot megélni vele, és ha megtehetem biztonságosan, akkor szeretnék élni a lehetőséggel.

- Miattam nem kell megtenned, így is csodás emlékeink lesznek.

Szavakat inkább nem formálom meg, amik a gondolataimba férkőznek. Elszakadok tőle és megszabadulok a blúzomtól, aztán a rövidnadrágtól és így szép lassan minden a földre kerül. Meztelenül előtte állni teljesen új, ismeretlen, még is feltüzelő és vággyal teli. Mélyen szívom magamba a levegőt, míg ő a tekintetemről el sem pillant. Mondhatni, hogy kész úriember, de tudom, hogy már rég szétszaggatna, ha nem fogná vissza magát. Szinte már hallom, ahogyan nagyot nyel, a csendes szoba falai visszhangot vernek. Ismételten elé állok, remegő kezemmel kinyúlok és végig simítom enyhén borostás arcát. Felsóhajt, kifújja az eddig benn tartott levegőt, és hagyja, hogy a felsőtestén elkalandozzanak ujjaim. Napbarnított bőrén a tetoválásai csodásan festenek. Közelebb hajolok ajkaimat a bőrére nyomom és gyengéd csókokkal hintem be, ahol csak érem. Hajamat elseperi az arcomból, ahogy a kusza tincsek közé túr. Állam alá nyúl, amikor elérem a nadrágja korcát, s felemeli az arcom, hogy a tekintetünk találkozzon. Csókot hint a számra, keze bejárja a testemet, mellemet finoman megmarkolja és tovább halad. Egyetlen centit sem hagy érintése nélkül, szemei kíváncsian kutatnak, lélegzetünket tisztán lehet hallani az éjszakai csöndben. 

- Gyönyörű vagy.

Eddig is nehezemre esett a könnyeimet elcsendesíteni, de lassan ismételten a felszínre törnek és arcomon csendesen gördülnek le. Közelebb vonom, szorosan ölelem, a szívének minden ütemét érzem és ez megnyugvással tölt el. Ajkát csókolom, és kettőnk közé lenyúlva kigombolom a nadrágját, s letolom róla az alsónadrágjával együtt. Földre esnek a ruhadarabok, csatlakoznak vígan az enyéimekhez, míg ő végigdönt a bevetetlen ágyán. Belesimulok a pamut finom anyagában és Harry karjaiba, ahogyan csókol, érint mindenhol, ahol ér. 

- Ne sírj – suttogja a szemeimbe nézve. – Kérlek, ne tedd még nehezebbé ezt.

- Fogalmad sincs, hogy mennyire könnyű téged szeretni.

Lehajol, ajkai az én ajkaimat érik.

- Szeretlek. 

Szavai halkak, szinte ki sem mondottak, de még is kettőnké a pillanat, az érzés, a csókok, az ölelések.

Lábaimat széjjelebb teszi, ahogyan a combjaival teljesen közéjük furakszik. Feltérdel, az óvszereket a kezébe veszi és egyet fel is bont, és precízen felgörgeti magára. Még mindig látom rajta, hogy mennyire bizonytalan, hogy mennyire aggódik értem, ám megfogom a kezét, és visszavezetem hozzánk, a jelenünkhez.

Csókolózunk, simogatjuk egymást, ölelünk. Lassan haladunk, minden másodpercet kihasználva haladunk előre, lépésről - lépésre. Halk vallomások hagyják el a szájunkat, és forró csókokban érünk össze, míg remegő kezei megtalálják az enyéimeket és ujjaink egybefonódnak. Szinte teljesen ellazul, amint elmerül bennem, kitölt és tényleg az övé leszek teljesen. A szemkontaktust nem szakítja meg, míg csípőjét lassú, szinte már őrjítő mozgásra ösztönözi. Combjaim úgy fonják körbe őt, mint az indák, amíg teljes örökkévalóságig magukhoz akarnák láncolni őt. És valóban így van. Annak gondolata, hogy elveszíthetem, megőrjít. Kicsinál. Éget belülről, és szívem szerint szétzúznám a múltját, a családját, hogy ezt tették vele, s ide jutott. Másrészről pedig, imádom a lelkét, a jelenét, a személyét, azt, aki Ő.

Egy csókkal visszaránt magához. Hálásan kapok utána, még többet követelve. Megfordítom a pozíciót és én kerülök felülre. Mozgásra ösztönözve a csípőmet, ujjaimat a mellkasába mélyesztve nézem az alattam elterülő csodás fiút, aki ennél többet érdemel. Aki nekem mindent megadott, amire csak vágyhatok, aki elérte, hogy nevessek az ócska kopp-kopp viccein, s aki elérte, hogy többet akarjak az élettől. Az élettől, aki el fogja venni tőlem.

Felzokogom. Mellkasom zihál, a levegőt kapkodom, a könnyeim úgy áztatják arcom, hogy a szemeim nyitva sem tudom hagyni. Érzem, hogy a karjai körbe ölelnek, szorosan fog. Nem enged, ajkai érintenek, a hátamat simogatja megnyugtatóan, de én csak zokogok.

- Itt vagyok, kicsim. 

Mély hangja megnyugtat, és szívének egyenletes üteme, amelyet a saját mellkasomon érzem. Teljesen eggyé válunk, amennyire ez lehetséges. 

A szoba üresen áll, a falak hófehérek én pedig úgy döntöttem, hogy ideje színt vinni az életünkben. Már több hónapja élek Harryvel, és azt hiszem, hogy jobb döntést nem is hozhattam volna. Minden napunk boldog, mosollyal, vágyakkal, csókokkal, kisebb érintésekkel teli. Igyekszem már nem előtte kimutatni, hogy mennyire is gyenge vagyok. Van, amikor a sírás rámtör, de óvva őt, valahogy elmenekülök, és kisírom a bánatom. Igyekszem magam azzal bíztatni, hogy minden perc egy csoda, amit vele tölthetek, és nem akarom kesergésre pazarolni az időnket.

- Merre jársz? – csókol a nyakamba Harry. 

Mosolyogva ránézek, ahogyan az ecsettel a kezembe a színeket viszem fel a csupasz falra. 

- Hogy mennyire jól fog állni neked a rózsaszín – húzok az orrára egy csíkot. 

- Hé! – kiált fel tetettet sértettséggel, de a féloldalas mosolya és a gödröcskéi az arcán ülnek. – Ezt még megkeserülöd.

Ígéretét azonnal akarja teljesíteni. Menekülni kezdek, de a helyiség meglehetősen kicsike a kergetőzéshez. A derekamnál fogva elkap, megpördít, és a földre tesz, amelyen a nejlon csörögni kezd. 

- Ezt nem teheted velem! – ellenkezem, de ő csak ujját a festékesvödörbe mártja és a felgyűrődött pólója alatt a hasamra egy mintát rajzol. Lefekszik mellém, amint megcsodálja a munkáját és csókot nyom mellé. Eldől mellettem, hallom a kacagását, míg én felemelkedem annyira, hogy megcsodáljam a mesterművet. – Valószínű, hogy egy tetoválószalont kellene keresnem, ennek megörökítésére. 

Harryre nézek, de a szemei csukva vannak. 

- Bébi? – szólongatom nevetve, de a mosolyom lehervad. – Harry? Ne szórakozz, nem vicces! – kezemet a mellkasára teszem és igyekszem elérni, hogy abbahagyja a tréfálkozást, de semmit sem érek el vele. Egy mosoly árnyéka sem suhan át az arcán. Észreveszem, hogy a könnyeim ismételten utat találnak maguknak, és az ő arcára esve gördülnek le. A telefonomért nyúlok, kapkodva a mentők számát beütöm, bár kezem annyira remeg, hogy csak reménykedem, hogy valóban sikerült a megfelelő három számot tárcsáznom. Fel sem fogom, hogy mit is hadarok el a telefonban, de a készülék a földön landol én pedig tovább igyekszem Harry ébresztésével. – Hallasz engem? Kérlek, ne hagyj el! – lehajolok, arcomat a nyakába csúsztatom, mélyen magamba szívom az illatát és ölelem. – Szeretlek.