Az eső halkan kopog az ablak kemény üvegén. A fejemben a fájdalom úgy tombol, mintha arra lenne kényszerítve, hogy őrjítsen meg. Szemhéjaim nem akarnak a parancsomnak eleget tenni és felnyílni. Érzem, hogy a testem alatt egy matrac van, de rázkódom a hidegtől, s érzem a szél hideg erejét, amely pillanatonként szánt végig rajtam. Kezem enyhe sajgás kíséretében érkezik meg a fejemhez, s igyekszik kiűzni belőle a fájdalmat, amelyet egyre keservesebbnek érzek. A hátamra fordulok, a számat enyhe nyögés hagyja el, amit az eső hangos koppanása elnyom.
Kényszerítem magam, hogy felnyissam a szemeimet. Fájdalmasan, hasogató fejjel, de végül sikerül körbe kémlelnem, és meg is állapítom, hogy egy sötét, túlságosan is sötét helyiségben vagyok. Megrendülök. Az ablakon halovány fény árad be. Bár nem jelenthetném ki, hogy ablak, mert az üveg hiányzik róla, de ennek ellenére rácsok szelik át a lyukat. Ráveszem a testemet, hogy felüljön. Magam köré fonom a karjaimat, és igyekszem a hideg elől védekezni, már amennyire az tőlem telik. Testem tiszta libabőr, a fejemben mintha őslakosok járnának esőtáncot, és a félelem a tetőfokára hág másodpercek töredéke alatt. Konstatálom, hogy egy matrac adja a fekvőhelyemet, míg azon kívül semmi más sem található a szoba falai között, bár nem látok be mindent tökéletesen, de más árnyék nem vetül ki.
Összeszedem minden erőmet és a rácsokhoz megyek, hogy valami információt szerezzek a hollétemről. Az eső zuhog, néha villám és mennydörgés is társul. Kellően intenzív vihar bever az ablakon, és az amúgy is hideg betonpadlót alattam, még jobban áztatja. A cipőim hiányoznak, teljesen meztelen lábakon állok, A ruhám is hiányos. A fényben látom, hogy egy szakadt, az én méretemnél bőven nagyobb fekete póló fedi el a testemet mindössze. Lábujjaim, a kék körömlakkal táncot járnak, lábaim megremegnek, a póló anyaga himbálózik körülöttem. Megnyugszom, ahogyan konstatálom a fehérnemű jelenlétét, bár a melltartóm hiányzik. Kezem a rácsra simul, ujjaim köré fonódnak, és megbizonyosodom róla, hogy nem valami mű dolog, hanem valódi fémből készült. Nem mozdul, sajnálatos módon, de sikerül megállapítanom, hogy valami külvárosi részen vagyunk, mindössze építkezések messzeségét vélem homályosan felfedezni.
Feladom, és elhúzódom, hogy a nyílástól, s az esőtől minél messzebb kerüljek, ám elfog a rettegés, ha a szoba fekete, sötét sarkára téved a tekintetem. Soha nem volt problémám az éjszakákkal, de a koromsötéttel nem igazán tudok mit kezdeni, és enyhe rettegés is fog el annak tudatára, hogy mi is lehet ott. Próbálom körbe kémlelni a szobát, valami ajtó, kijárat reményében, de semmit sem látok a vaksötétben.
Visszahanyatlok az enyhén dohos szagot árasztó matracra, és a hideg falnak döntöm a hátamat. Facsarja az orromat a szag, a gyomrom hangosan kordul meg, és reszket egész lényem. Fejem őrjítőjen mond ennek mindennek, és csak remélni tudom, hogy a hajnali órák közel vannak.
Szinte felugrom, ahogyan hideg víz zúdul rám nagy hévvel.
Fogalmam sincs, hogy hány napja rostokolok itt. Mindössze amíg aludtam valamicskét, ételt és italt hozott nekem valaki. Az ajtó fényes nappal könnyedén megtalálható volt a falak között, de igen nagy precízséggel, sok zárral biztosítva volt. Semmi energiám és lehetőségem sem volt arra, hogy esetlegesen sikerüljön kijutnom. Éjszakánként sokáig ébren voltam, vártam, hogy akárki, aki idehozott, megjelenjen és beszélni tudjak vele, de mindig elnyomott a kényszeredett álmosság.
Levegő után kapok, igyekszem az arcomba zúduló vizet eltüntetni, de nem igazan sikerül. Cseppet sem akar csendesedni, még véletlenül se elállni. Egy kádban ülök, és a homályos tekintetemen át látom, hogy az az őrült a kád szélénél áll. Elállítja a vizet, és szappant dob az ölembe.
- Mosakodj meg!
Adja ki parancsba, míg én a tüdömet igyekszem mély lélegzetvételekre.
Csapódik az ajtó, én pedig magamhoz térve felpattanok a kopott kád belsejében, és melegebbre állítom a vizet. Sejtelmem sincs, hogy meddig hagy magamra, és mennyi időt kapok, így elsőként megtisztálkodom, utána pár percig még élvezem, ahogyan a csontig hatoló forróvíz körbe ölel.
Ez az első alkalom, hogy lehetőséget kaptam egy zuhanyra, és ebből már is tisztán látom, hogy a férfinek még van lelke. Már elvesztettem az időérzékemet, hogy hányadik nap óta tart fogva, magam sem tudom.
Kicsapódik az ajtó, én pedig igyekszem takarni a csupasz testemet. Meglehetősen elegánsnak vélem az öltözetét. Csizma, fekete nadrág, ing és még egy szemüveg is van rajta. Ha szempe jönne velem az utcán, biztos, hogy nem azt feltételezném elsőnek, hogy lányokat rabol el, és a sötétség mélyén tart.
Beljebb lép, szinte már hozzám vág egy törülközőt, ami meglepően épnek tűnik, és tisztiának. Magam köré tekerem, és nem mozdulok.
- Törülközz! Nem bámészkodni hoztalak ide.
Hangja mély, érces. Gerincem mentén végig bizsereg. Hajamból csöpög a víz, végigfolyik a testemen, és elnyeli a pamut anyaga. Leengedem, és elkezdem átdörzsölni a nedves testemet. Tekintetét nem veszi le az arcomról, én viszont elszakítom tőle a pillantásom és eleget teszek a parancsának.
- Kész – hangom elcsuklik, ez az elmúlt napok nem megszólalásának az eredménye.
Felém dob egy újabb anyagdarabot, amelyet szétbontva egy pólót vélek felfedezni. Belebújok gyorsan, a friss illata teljesen átjár. Az anyag ismételten eltakar nagyjából a combom közepéig, de még így is szívesen elfogadnék egy nadrágot. Valami meleg darabot.
- Igyekezz!
Nyelvemen a kérdés, hogy esetlen legalább egy bugyit kaphatnék-e, de nem merek megszólalni, és a torkomat sem érzem annyira erősnek, hogy magabiztosan a gondolataimat szavakká tudná e formálni.
Megragad a könyökömnél fogva és maga előtt vezet, egy poros, mocskosnak is nevezhető sötét folyosón. Érzem, ahogyan a kosz a talpamra ragad, és ennek tudatára teljesen kiráz a hideg. Nem szól. Nálam jóval magasabb, erősebb férfi csak csendesen vezet.
- Ki vagy te?
Végül a szavak úgy törnek fel belőlem, hogy még magamat is meglepem. Ujjai kissé megszorítanak, mormol valamit, de nem értek semmit. Egy fém ajtó elé érve betaszít a helyiségbe. Vissza a szobámba. Meglepetésemre ő is belép a helyiség falai közé, az ajtót nyitva hagyja. A sötét sarokból egy széket húz magához a kemény betonpadlón.
Hátrálni kezdek. Kezeim a testem mellett lógnak hanyagul, és a szép arcát figyelem a férfinek, aki le sem veszi rólam a tekintetét.
- Ülj le.
Nem éppen bőszavú.
Hátam mögé pillantok, hátat azonban nem fordítok neki. Meglepődőm, hogy egy frissebb, tiszta matrac, takaró és még párna is vár a fekvőhelyemen.
- Köszönöm.
Úgy érzem, hogy az illedelmességem vezetni fog valahova, legalábbis remélem, hogy nem éppen elvágni a torkomat készül. Feszes az egész testem, még mindig kavarognak a gondolataim.
Leülök, lábaimat keresztezem, hogy a puncim ne mutatkozzon meg előtte, annak ellenére, hogy már látott meztelenül, fogalmam sincs hányszor. Nem kétlem, hogy nyugtatót is csempész olykor az ételemben, de kockáztatva mindig szinte felalom az utolsó morzsáig az egészet.
- Miért vagyok itt?
Hátra dől a széken, ami enyhén nyikorog is alatta. Kezét a mellkasa előtt keresztbe fonja, s figyel.
- Fogalmad sincs, igaz?
Furcsállóan nézek rá. Átfut az agyamon pár alkalom, amikor apám a házunkba tartott kisebb fogadásokat. Az arca vonala, a tekintete ismerőssé válik. A hangja teljesen a fülembe kúszik.
Már sok évvel ezelőtt úgy tanítottak, hogy ilyenkor, az este folyamán, mikor apám üzletről tárgyal, nekem a szobámba kell maradnom. Ahogyan idősebb lettem, néha kiszöktem, lenéztem, érdeklődtem, amíg apa fel nem küldött a szobámba.
Most ismételten lenn vagyok. Imádom apám által adott partikat. Már lassan betöltöm a nagykorúságomat és akkor talán engem is majd valamibe fog venni.
Lehúzom a sokadik pohár pezsgőt, míg közben beszélgetek pár emberrel. Ma kivételesen sok az ember itt, így bőven el tudok vegyülni a tömegben. Sokan nem tudják, hogy ki is vagyok, és bepróbálkoznak, de én csak elhárítom a közeledésüket. Újabb pezsgőspoharat marok el a tálcájával közlekedő pincértől.
- Nem kellene ennyit innod – a fülem mellől egy bizsergető hang szól rám.
Elmosolyodom. Elemelem a számtól a poharat, és a mögöttem levő férfi felé fordulok. A cipőm nem éppen diszkrét sarkokkal rendelkezik, de még így is fel kell pillantanom rá. Elveszi a pezsgőt a kezemből, a poharat úgy fordítja, hogy a piros rúzsfoltom mellett érjen a szája a pohárhoz. Visszanyújtja nekem az italt, tekintete nem szakad el tőlem.
- És ki vagy te, hogy ezt megmondd nekem?
- Harry Styles – ragyogó mosollyal az arcán mondja, úgy, mintha esetleg tudnom kellene. – Apád üzlettársa.
- És így már merészséged is van, hogy parancsokat osztogass?
- Édesem, ez nem parancs volt, csupán egy baráti tanács.
Elmosolyodom.
- Most már barátok vagyunk?
- Értékelném, bár apád, kevésbé díjazná.
- Akkor jobb lesz, ha felkérsz egy táncra.
Elmosolyodik.
A pezsgőspohár ismételten az ő kezébe kerül, aztán egy pincérre sózza, s már a karjaiban vagyok. Fenekem felett épphogy simul rám hatalmas tenyere, míg a másik feszesen tartja a kezemet. A zene ritmusát könnyedén veszi fel, és vezetni kezd. Úgy suhanunk a táncparketten, mintha csak mi lennénk, és a körülöttünk levő emberek a semmibe vesznek. Férfias illata az orromba kúszik és még közelebb húzódom hozzá. A zene lágy hullámait elkapva teljesen elveszünk a pillanatban.
- Harry... – hagyja el a neve a számat. Elmosolyodik haloványan, szinte már csak egy árnyék. – Miért? Mit ártottam én neked? Hogy árthatsz az üzlettársadnak?
- Apád egy féreg – jelenti ki nyomatékosan. – Akit el kell taposni. Nem egy maffia család fejének való.
- Mit tehetek én arról, hogy ő mit tesz?
- Túl sok a kérdés, kislány – előrehajol, a térdein megtámaszkodik. – Te vagy az egyedüli kincse, ahogyan mindig fogalmazott, amikor szóba kerültél. Megkértem a kezedet tőle.
- Tessék? – hitetlenkedve bámulom. Szinte fuldokolni kezdek a saját nyálamtól. Meg kell emésztenem ezt a kijelentését.
- El akart adni, már tárgyalások folytak ennek ügyében.
- Én nem egy kibaszott ügy vagyok!
Kiáltok és felpattanok. Hevesen az ajtó felé iramodon, annak dacára, hogy tudom, úgy sem jutok ki rajta. Elkap, szinte hatalmasat nyekkenek, ahogyan a hideg betonfalnak szorít. Elfordítom a tekintetem, míg az ujjai a torkomra fonódnak és enyhe nyomást mérnek rám.
orra hegye végig simít az arcom vonalán, érzem a bőrömön, ahogyan a levegőt szívja be, s ki. Másik keze a csípőmbe mar, és a teste teljesen a falnak szegez. Szinte alig jutok levegőhöz, amit sikerül a tüdőmbe juttatni, az is az ő illatával fűszerezett.
- Amit akarok, azt meg is kapom. És én téged akarlak.
Agresszívan sziszegi a szavakat az arcomban.
- És az elrablásom megoldás volt?
Tudom, hogy jobb lenne befogni a számat, de most már, hogy tudom az indokát, sejtem, hogy nem ártana nekem. Bár fogalmam sincs, hogy egy ilyen elmében mi is zajlik.
Elenged, viszont a vállam mellett megtámaszkodik. Felé fordulok és a szemeibe nézek. Zöld íriszei teljesen elragadnak, ahogyan első találkozásunk alkalmával is. Talán, ha nem így próbálja meg, hanem az udvarlást folytatja, akkor nem ilyen mocskosan kegyetlen helyzetben lennénk.
- Édesem, sok mindenre volt megoldás. Apádnak meg kell tanulnia, hogy kivel is áll szemben és nem mindig arról fúj a szél, ahogy azt ő kívánja.
- Akkor sem vagyok egy tárgy – csapok a mellkasára kikelve magamból teljesen, mire a kezeimet a testem mellett leszorítja a betonnak.
- Hogy lehetséges, hogy nem az olasz maffiába születtél? Ez a hevesség...
- Hány olasz lányt raboltál el? – köpőm a szavakat az arcába.
Elmosolyodik. Végigsimít az arcomon és egy váratlan fordulattal a matracra taszít. Teljesen fölém magasodik, combjai széttaszítják az enyéimet, és súlyával a matrachoz szegez. Levegő a tüdőmbe szorul, tekintetemet rabul ejti az övét. Merev az állkapcsa, feszesen tart.
- Nem kell aggódnod, mindig is te voltál, aki a szemeim előtt volt.
- Akkor még mindig kijátszhattad volna a randi kártyákat.
Végig simít az arcomon. Lejjebb hajol, ajka szinte már az enyémet súrolja. Megborzongok a karjai között, amelyek úgy fonódnak a testem köré, mintha mindig is oda tartoztam volna. Combjaim önkéntesen nyílnak szét még jobban előtte. Érzem, ahogyan a hideg a lábaim között simít végig rajtam a kitárulkozásnak köszönhetően, s mocorogni kezdek, mire jobban lenyom a matracra.
- Bájos, hogy ennyire igyekszel jobb útra terelni. Hízelgő.
- Cseszd meg a hízelgésedet – mordulok rá, mire kettőnk közé nyúl, ujja végigszánt a combjaim között, és egy halk nyöszörgés szökik ki az ajkaimon.
- Ne legyél ennyire indulatos, kicsikém.
Megragadom a kezét a combjaim között és elrántom onnan. Meglep, hogy hagyja, de nem ellenkezik, amíg el nem engedem és a számba csúsztatja azt. Tekintetünk teljesen egybeolvad, ahogyan az ujja ki-be kezd mozogni az ajkaim között. Nyögök a saját ízemet megízlelve az ujjbegyén. Nyelvemre simul, aztán kihúzza a számból és a száját nyomja az enyém ellen. Magamat is meglepve nem tiltakozom, inkább még közelebb igyekszem húzni a vágyakozó testemhez.
Ostoba lány!
Nem így kellene, nem így szabadna megtörténnie a dolgoknak. Teljesen butának érzem és elgyengültnek magam a karjaiba zárva, a heves csókja alatt, a kalapáló szívem mindent eltöröl, ami ésszerű lenne.
Fogaival meghúzza az alsó ajkamat, derekára rá kulcsolódnak a lábaim, még közelebb vonom vágyakozó ölemhez. Keze a pólóm alatt kalandozik el, melleimet megragadja, nyöszörgőm, vágyakozom. Eltaszítom magamtól, mire a lábaim között feltérdel, liheg. Megszabadul a szemüvegétől, az ingjének anyaga szakad, én pedig a felsőtől szabadulok meg sürgetően. Teljesen meztelenül ülök előtte, és a testemet a tekintetével most végig pásztázza, vágyakozás csillan meg a szemeiben. Nyelve végigszalad az alsó ajkán, visszatér hozzám, nyelve az enyémet keresi, táncra hívja. Kezem a hajába csúszik, meghúzom, még közelebb vonom, szinte már lehetetlen az a közelség, amire vágyom.
Visszadönt a matracra az újonnan kapott ágynemű közé. Kezem végig siklik a testén, minden izom kirajzolódik az érintésem alatt, s szinte belesimul a tenyereimbe. Nyelve mindenhol ott van. Keze simogat, gyömöszöl, teljesen elvarázsol és alárendel magának. Eléri, hogy a lehetetlennél is többre vágyjak.
- Erre vágytál? – suttogom a szavakat a szájába.
- Elsőnek megfelel – mormolja, és lecsókolja magát a testemen. – Aztán meglátjuk.
- Nem leszek egy ócska teszt – jelentem ki határozottan.
Gyengén csókot nyom a számra, és csak még jobban eléri, hogy őrültnek tituláljam magamat. Vágyom, éhezem rá, a csókjaira, az érintéseire.
- Túl vagy már a teszten, kicsikém.
Mondata végén felnyársal, én pedig a hátában kapaszkodva merülök el az általa nyújtott élvezetben. Szájunk összeér, testünk összesimul teljesen. Ujjait a fejem mellett összekulcsolja, míg a másikkal a mellemet kezdi el markolászni. Feljebb húzom a lábamat, teljesen a derekára, csókolom ott, ahol érem, ölelem. Lélegzetünk eggyé olvad, nyelve végig siklik a torkomon, majd találkozik az enyémmel, s hevesen csókolja a számat. Fogaink szinte összekoccannak, vágyunk a tetőfokára hág, és teljesen átadom magamat neki, elveszek az élvezetek sokaságában, amelyek magával ragadnak minden csipőmozdulatánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.