- Muszáj eljönnöd velem este – sipítja, mire a fülemtől eltartom a készüléket.
Gyorsan a napi terveimet átpörgetem a gondolataimban, de ugyan oda lyukadok ki, ahol az előbb jártam. Még is a barátnőm annyira erőszakos, hogy már azon gondolkozom, hogyan pakolhatnám a dolgokat, vagy miként szoríthatnék neki a mai napomba helyet.
- Figyelj, olyan nyolc magasságában lesz egy találkozóm, utána beugrom egy italra, rendben?
- Oké, oké! Köszi szivi! Imádlak!
Ezzel megszakítja a vonalat, én pedig döbbenten meredek a kijelzőre, amelyen már az elsötétült kijelző néz velem szemben. Körbe pillantok az utcán, és feltűnik a kávézó neve, ahol a találkozóm lett szervezve. Megnyújtom a lépteimet, mert nem vesztegethetek el fontos perceket. Felrántom az üvegezett ajtót, az orromba kúszik azonnal a kávé illata, ami nem éppen a kedvenceim közé tartozik, de igyekszem legyőzni ezt a problémámat. Körbe kémlelem a helyet, de egy nőt tudnék elképzelni Sarahnak, aki rám vár, így az asztalát kezdem el megközelíteni. Idegesnek tűnik, ami teljesen megszokott. A megbízók sokszor kételkednek magukban, többször rágják át magukat az ügyen, és hiába vagyok itt, még mindig megfutamodhatnak.
- Szia, biztos te vagy Sarah.
Felnéz rám a kifinomult, csinosan felöltözött, üzletasszonyhoz méltóan kinéző ruhájában. Hát hozzá képest a szakadt farmerem, a conversem és a bő, ramoness-es pólóm valóban sok mindent megenged a gondolatnak. De én magabiztosan ülök le a vele szemközti székben a kutató tekintetei előtt. Széles mosoly játszik az arcomon, ahogyan az oly sűrűn.
- Freya?
- Teljes valómban – nyújtom a kezemet felé, melyet nehezen, de elfogad.
Ha azt mondom, hogy nem éppen szimpatikus, akkor lehet, hogy még finoman is fogalmazok. Visszahúzom a kezemet és hátra dőlök a kissé kényelmetlen széken, ahelyett, hogy felállnék és elhagynám a kávézót. Ez munka, és ennek kell a szemeim előtt lebegnie leginkább. Természetesen nekem is ott a lehetőség, hogy visszakozom, de lássuk be, hogy mindenki pénzből él, és az egyetem súlyos összegeket követel meg.
- Ne haragudj, nem akarok csúnyán fogalmazni, de nem hiszem, hogy a férjem este lennél.
Felnevetek.
Tudom, hogy felvehetném a dolgot, de felesleges lenne. Már messziről láttam Sarahról, hogy egy elszállt picsa. Még sem dörgölhetem az orra alá, arról nem is beszélve, hogy messze nem illene első látásra ítélkezni.
- Hidd el, el tudom kápráztatni, ha arról van szó. Ne vonj le következtetéseket első látásra. Amúgy sok nő nem gondolná, hogy a férjük milyen nőkre bukik.
Ezt csak oda szúrom, annak ellenére, hogy nem kellene, de ez a nő annyi ellenszenvet szít bennem, hogy muszáj meg-meg jegyeznem. Ha akarom akár ebben a szerelésben is el tudom csavarni a férje fejét, ne higgye, hogy a férfiak annyira az öltözékre mennek.
Ostoba.
Nyilván nyom a latban, de lássuk be, hogy nem sokat.
- Rendben – sóhajt fel. – Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy ilyenre fogok vetemedni.
- Sok nő nem gondolja, hogy ilyen szolgáltatások felé fog egyszer is kacsintani. Adott bármilyen utalást arra a férjed, hogy félrelépne?
- Nem – határozottan jelenti ki.
- Akkor nem értem, hogy miért van szükséged a segítségemre. Hacsak nem kíváncsi vagy, hogy mit reagálna egy csinos nő közeledésére. Ami ostobaság lenne, hiszen ki csinálná ezt a férjével?
- Ez legyen az én dolgom – kezd el a táskájába kutatni. – Az instrukciókat és a helyszínt tudod, úgyhogy csak ezzel tartozom.
Nyújtja felém a borítékot.
- Utána találkozunk és minden információt megadok.
- Rendben – nyel egy nagyot és feláll. – Akkor találkozunk.
Már búcsút is int én pedig egyedül maradok a kusza, érthetetlen gondolataimmal.
A nem értemekkel.
✍
- Hm, dögös vagy – jelenik meg mögöttem Mindy egy pohár borral a kezében. Mivel nem bír várni, így inkább átjött hozzám a találkám előtt.
Végignézek magamon és valóban sikkesen festek, ami a végcélom volt. Egy hófehér nadrágkosztümre esett a választásom, egy csodálatos, csipkés fekete bodyval. A hajamat enyhén göndör hullámokba formáztam meg, és egy natúr, még is vörös ajkakkal feldobott smink lett a megkoronázása az egésznek. Reményeim szerint az est főszereplőjét is elkápráztatom majd, amennyire az szükséges.
- Kivel is találkozol ma? – kortyol bele a borba.
- Valami festő – veszem elő a telefonomat és az e-maileket megnyitva meg is mutatom neki a képet, amit kaptam a férfiról.
- Te szórakozol velem? – a nagy lendületben majdnem a ruhámra önti a bort, de sikerül kitérnem előle. – Bocs. Miért is vágsz ennyire kibaszott semleges képet? Ne csessz fel, hogy nem tudod ki ez a bugyinedvesítő alak.
- Tudod, hogy már a szakterületem a művészeten belül. A festészet annyira sosem ragadott meg. Ennyire ciki lenne, hogy nem tudom?
- Hát őt még azok is ismerik, akik magasról tesznek a művészetre – szisszen fel. – Harry.
- Tudom a nevét, hiszen tudod, találkozni fogok vele.
- Nem kell egy partner? Csak hogy tudod, ne menj egyedül. Még is furcsa lenne.
- Kitalálom, szívesen elkísérnél.
- Bár kölcsön kellene adnod valami ilyesmit – mutat végig a ruhámon. – De igen, annyira jó fej barátnő vagyok!
- Hát nem is tudom – Mire kimondom, már a szekrényem mélyén találom meg.
Belépve a galériába már én magam sem tudom, hogy mi a francot gondoltam. Elegáns, gazdag emberek tengere állja körbe a helyiséget és bámulják a falakon kiállított képeket. Nekem mindig az a bajom az effajta művészettel, hogy nem értem mire gondolt az alkotó, és ez mocskosul frusztráló. Nyilván, nem is mindig kell, és ez a szép benne, de számomra még sem okoz bármiféle csodát az ilyesmi.
Talán el vagyok cseszve.
- Azt hiszem szükségünk lesz erre – kapja le a sétáló pincér tálcájáról a két pohár pezsgőt.
- Nekem tisztának kell lennie a fejemnek.
- Hidd el, erre szükséged lesz – ellentmondást nem tűrve nyomja a kezembe az italt, ám mire oda nézek ő a sajátját már le is húzza. – Azt hiszem, hogy még egy kell. Hova hoztál engem?
- Te akartál jönni – mutatok rá a dologra, és beljebb megyünk.
Vannak, akik méregetnek, van, akik szarnak a jelenlétünkre. Én próbálom figyelmen hagyni a többi jelenlevőt és a tekintetemmel Harryt megtalálni, de eléggé nehéz az emberek sokaságában. Mivel nem állíthatok hozzá úgy oda, hogy fogalmam sincs a műveiről, így a festményeket kezdem el méregetni, és valóban meg kell hagyni, hogy lenyűgöző festmények lógnak a falon.
- Vajon hol lehet? – forgolódik Mindy. – Muszáj látnom élőben.
- Elvégzed te helyettem a dolgom?
- Hát én nem tudnék megállni a leteperés előtt, és a felesége kicsinálna, úgyhogy nem – elmereng. – Bár leszarnám egy jó menet után a feleségét.
- Te ribi.
- Szerinted itt a feleségére gondolhatott? – mutat egy képre, amin egy meztelen női alak körvonala van ábrázolva, s annak ellenére, hogy valóban kifinomultan van az egész megalkotva, egyértelműen szexinek írnám le.
- Nem tudom, és nem is akarom tudni.
- Csak nem féltékeny vagy?
- Egy ismeretlen férfira?
- A feleségre, hogy ilyen szerencsés.
- Szerencse kérdéses, hiszen, ha meg akarja velem csalni a feleségét, már is máshogy nézhető az egész helyzet.
- Te úgy sem léped át a határt – nevet fel. – Túl jólelkű vagy.
Tovább haladunk, nézzük a festményeket, ám az én szemeim közben a teret is többször bejárják ám Harryt sehol sem látom. Lassan elkortyolgatom Mindy kusza gondolatai között a pezsgőmet.
- Köszönöm mindenkinek, aki eljött – hallatszik egy mély hang, melyre felkapjuk mind a ketten a fejünket. Megfordulunk és Harry áll emberekkel körülvéve, és a szavak elhagyják a száját, de hozzám nem igazán jutnak el. Egy fekete, bőr, kétrészes öltönyt visel és úgy látom, hogy az inget elfelejtette. Tetovált felsőtestéből többet megmutat bátran, de ő teljesen komfortosan érzi magát, ahogy látja.
- Basszus, még szexibb élőben – szisszen fel Mindy mellőlem.
Haja szexin, kócosan mered a feje tetején, mintha csak most túrtak volna bele, és valóban megjelenik a lelkiszemeim előtt, hogy az én ujjaim járnak a kusza tincsek között.
Bassza meg.
Eddig könnyebb dolgom volt, de most úgy érzem, hogy nagy erőfeszítéseket kell majd megtennem.
Harry folytatja a kisebb, rögtönzött beszédet és a tekintete találkozik az enyémmel, melybe kissé beleborzongok, ám elmosolyodom. A poharam szája fölött pillantok rá, s a vörös ajkaim szeld mosolyba végződnek.
Megköszörüli a torkát, ujjait ima szerűen teszi össze a mellkasa előtt és meghajol kissé, amint köszönetet mond még egyszer az itt megjelenteknek. A gyűrűin a fény megcsillan, aztán a hajába túr, és az oldalán álló férfival arrább mennek, hogy igény szerint a megjelent sajtóval váltson pár szót. Figyelem minden rezdülését, próbálom felmérni, rájönni több dologra, de aztán már csak azt veszem észre, hogy kiéhezetten bámulom őt.
- Nehéz dolgod lesz.
- Ne is mondd – mordulok fel, de a tekintetemet nem veszem le róla. Talán ezzel is tökéletesen felhívom magamra a figyelmemet. – Eddig nem nagyon jelentett gondot, de most...
- Kisanyám, kapd el – vigyorog, ahogy Harry közeledni kezd felénk perceken belül.
Lassú, ám határozott léptekkel közeledik felénk.
- Igazán lenyűgözők a festményei – Mindyből úgy szakadnak fel a szavak, mintha muszáj volna. – Eléggé mély benyomást keltenek.
Harry féloldalas mosolyra húzza a száját.
- Köszönöm – kissé megköszörüli a torkát és a barátnőmről rám vetül a tekintete. – Ilyen dicsérő szavakat sem kaptam még.
Mindy hangosan felnevet én pedig picit kellemetlenül érezni magam, és már azon gondolkozom, hogy mennyire lesz szerencsém az este folyamán, a terveim végrehajtásán.
- És neked, hasonló benyomást keltettek?
Zöld szemei engem vesznek célkeresztbe és szinte a tekintete alatt eléri, hogy megborzongjak.
- Igazán lenyűgöző alkotások – bököm ki az először eszembe jutott szavakat és nagyon remélem, hogy nem kell jobban belemenni ebbe az egészbe, mert hamar elsüllyednék tudatlanságomban.
- Azon gondolkoztam, hogy csodás felesége ihlette-e a festményei egy részét.
Barátnőmre nézek, és magam sem hiszem el, hogy ezek a szavak elhagytak a száját.
- Figyelj, kerítenél nekem valahonnan egy pohár vizet? – nézek rá, mire értetlenül néz, de végül elindul a terem másik felébe. – Ne haragudjon. A fejébe szállt a sok pezsgő. Nem szokott ennyire tolakodó lenni.
Ami hazugság, mert mindig betolakodik az emberbe. Szó szerint.
- Semmi probléma, megszoktam a tolakodó kérdéseket – csökkenti a kettönk között levő távolságot. – Néha a kérdések jók, mert elgondolkoztatnak, van, amikor tényleg soknak vélem, de szerencsére megvan a jogom a válaszadás elkerülésére.
- Szerencsére – mosolygom rá.
- Még nem láttalak a kiállításaimon.
- Igen, most kezdtem el a művészet felé nyitni – szó szerint, az elmúlt egy órában, ha úgy vesszük.
A tekintetünk találkozik és úgy érzem, hogy pontosan érti a szavaim mögött rejlő értelmet. Aztán egyidőben remélem, hogy nem, mert úgy érzem, hogy ez a munka már is sokkal nehezebbé vált, mint eddig bármelyik eddigi.
Magam sem hiszem, de az órák úgy repülnek el a fejünk felett, hogy szinte azon kapom magam, hogy ketten maradunk, bor mellett kellemesen beszélgetünk, és egyáltalán nem megterhelő vagy megjátszott. A mosolyom valódi az arcomon, a témák maguktól követik egymást.
Belekortyolok a boromba, ami még pont annál a határnál van, hogy észnél vagyok, de kellemesen ellazult állapotban. Harry bezárja a termet, és ketten maradunk. A fények tompává válnak, ő pedig közeledni kezd az irányomban. Kigombolja azt az egyetlen gombot, amely a zakóját összefogta eddig és teljesen szabadon enged betekintést a kitetovált felsőtestére. Azt hiszem, hogy pillanatok alatt sikerül neki elérni, hogy totál ostobaságokat gondoljak, amiket nem lenne szabad.
Azt felvillan bennem, hogy miért is ne lenne szabad a saját gondolataimmal játszani?
Ha ennyire ostoba felesége van, hogy egy ilyen férfi karjaiba sodor, akkor így járt.
Lehet, hogy olcsó ribanc vagyok, de nem hülye.
A számban összefut a nyál, és követem megszállottként a csigalépcsőn felfelé az emeletre. Ahogy feljebb érek azonnal festék illata kúszik az orromba. A magassarkaim rég lekerültek, így a faburkolaton csendesen lépkedve közelítem meg a helyet. Az állványt, a több festményt, ami a falnak dőlve pihen, és az a rengeteg festékfröccsentést a falakon, a padlón. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy valódi művész így beenged a saját világába.
Egy hatalmas fehér anyag fekszik a lábaim előtt.
- Ez valami újfajtaművészet?
- Kicsit másra fektettem a hangsúlyt most. Gondoltam, hogy kipróbálom magam máshogyan is. Másban.
- Érdekesen hangzik. Megmutatod?
- A fehér ruhád nem hiszem, hogy megérdemelne pár színes foltot.
Ám a festékekhez lép, méregetni kezdi őket, és a fekete és fehér kombinációjával kezd el játszani. Több tálba is különböző árnyalatokat kever ki belőle, én pedig csendben figyelem, ahogyan munkálkodik.
Felhajtom a maradék boromat, mely ténylegesen eléri, hogy melegem legyen. A fehér blézer lekerül rólam, mire felpillant rám, hallom, ahogy nyel, de nem szól semmit. A másik sarokban álló kanapéra hajítom az anyagot, aztán tovább nézem, míg fel nem áll. Közelebb lép, kezét nyújtja, én pedig bátran elfogadom a hívogatását.
A pillanatok úgy peregnek le előttünk és rejtenek rabul bennünket, hogy arra leszek figyelmes, mindent festéknyomok borítanak, a vászon lassan megtelik, a ruhák lekerülnek. Ajkai finoman érintenek, a kezei cirógatnak, kusza nyomokat hagyva maguk után a bőrömön. Ujjamat az egyik festékbe mártom, majd a mellkasán alkotni kezdek. Bár kemény kifejezése ennek, és nem is hagyja sokáig, hogy játszadozzam. Hamar a festékbeborított testünk fordul a vászon felületén, és alatta találom magamat teljesen kiszolgáltatva, vágyakozva, többet akarva. Szája incselkedik velem, csípője a megfelelő helyen kínoz, gyötör. A szemeimbe néz, és meglepően vélem felfedezni a tüzet, amely benne lobog. Tarkójába mélyesztem a körmeimet, s még közelebb vonom magamhoz, megcsókolom vágyakozón, és eléri, hogy teljesen elfelejtem annak okát, hogy miért is vagyok a karjaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.