Tévedés

HARDIN SZEMSZÖGE

- Haver! De rég jártál erre! – lép egy üvegsörrel a kezében felém Drew.

- Mi a helyzet? Minden jó? – fogok vele kezet, még a barátnőjének, Ashleynek egy puszit nyomok az arcára. – Csodálatos, mint mindig. 

- Hardin – nyomakodik közénk Caro. Ruhája nem éppen takarja a testét, és csodálom, hogy nem fagy meg az őszi szellőben. – Mi a helyzet szépfiú? – simít végig az ingből látszódó mellkasomon. Körmei kissé végig is szántják a bőrömet, mire a csuklóját megfogva finoman hátrébb taszítom. 

- Minden rendben. Veled is? – nyomok egy puszit az arcára, és ellépek egy széles mosollyal mellette. 

- H! – ölel át, vállamat megveregeti Martin, és már is egy pohár whiskyt nyom a kezembe, ahogyan haladunk befelé a bárba. – Mindenki várta, hogy visszatérj a városba. Bassza meg, merre jártál? Már azt hittük, hogy valamelyik alakulat kicsinált!

- Csak szerették volna – húzom le a whiskyt és leteszem a pultra, ahol a régi arc, Ron szolgál fel. Áthajolok a pulton, ahogy ő is, és egy vállveregetős pacsival üdvözöljük egymást. – Jó újra látni.

- Hiányzott az összevert arcod – csúsztat elém még egy pohár jeges whisky, melyet kissé duzzogva, de elfogadok. – Mennyi időre tértél vissza szerény városunkba? 

- Még én sem tudom pontosan, de egy hetet legalább tervezek maradni.

- Tudod milyen csajokról maradtál itt le?

- Ne mondd, hogy gyarapodott a város létszáma.

- El sem hiszed milyen puncik szaladgálnak itt – vigyorog Martin. – Lenne pár falatka, akit meghúznék. 

- Ideköltözött egy család. Van egy ikerpár. Egy fiú és egy lány.

- Miért nem az őseiktől kezded a mesét? – horkan fel Ron, míg egy ronggyal a poharakat törli át. – Nem messze, a gazdag negyedben beköltözött egy család, és a lányuk igazán fogra való.

- Farokra, farokra való! – röhög fel hangosan Martin a saját poénja után. 

- Kinek volt meg? 

Nézek rájuk kíváncsian. Nem mintha a mocskos részletek annyira érdekelnének, de egyre jobban kíváncsibb vagyok a lányra.

- Sajnos még senkinek – sóhajt fel bánatosan a barátom. – Igazán prűd kis liba. 

- Azért, mert nem teszi szét neked a lábait egyből, nem jelenti, hogy prűd. Csupán nem vágyik a rusnya arcodra a combjai között – jegyezi meg Ron, mire mind a kettőnkből kitör a nevetés Martin elkeseredett arcát látva.

- Basszátok meg – mordul fel, és a sörébe iszik.

A beszélgetés folytatódik, én körbe nézek és az ismerős arcokat méregetem, akik körbejárják az egész helyet. Valaki a biliárdnál állapodik meg, valaki már is egy jó dugást keres az este folytatásaként. Én pedig itt ülök visszatérőként és amolyan kívül állóként, még ha itt is nőttem fel, és amolyan menő srácként tengettem a gimis éveimet a poros városunkban. 

Lányok jönnek, s mennek. Némelyik oda köszön egy cinkos mosollyal az arcán, ám egyik sem indít el bennem semmit. Elsősorban amúgy sem dugópajtit jöttem keresni, de azért a szemeim nekem is működnek és megcsodálok egy-két hosszú lábat, amely elhalad mellettem. Nem mondom, hogy annyira hiányzott ez a közeg, a haverokat leszámítva. Persze egyáltalán nem akarok egy érzelgős pöcsnek tűnni. 

- Hé Hardin – szól Ron és az ajtó felé biccenti enyhén a fejét. 

- Itt is vannak a hosszú lábaik gazdái – Marint iszik a megjegyzésére. – Bassza meg, de megraknám.

- Hol a tisztelet, haver? – mordulok rá, és azért se nézek hátra. Ha annyira a tekintetemet vonzza majd, úgy is észre fogom venni.

- Ha hátra fordítanád a pofád, akkor te is látnád, hogy ide nem tisztelet kell, hanem kemény..

- Oké – állítom le. 

- Honnan van ennyi önuralmad? Máskor a guruló krumpliba is belemártottad a farkad.

- Tudod, megtanulja az ember a haditengerészetnél, hogy nem ez az első. 

- Egy jó punci mindig az első – horkan fel. – Nem így van? – néz Ronra helyeslés képpen. 

- Én házas ember vagyok – vágja ki magát. – Maximum a feleségem puncija. 

- Micsoda puncinyaló – horkan fel Martin. 

Felhajtom a whiskym, és lopok pár mogyorót a kihelyezett tálból, melyet a számba is dobok. Visszacsúsztatom a poharamat, a jegek összekoccannak, de Ron már újra is tölti. Martin tovább folytatja a nyála csorgatását, mint valami gimis kispöcs, aki még nem látott puncit az életében. Fel sem fogom, hogy ennyi idősen már itt tartunk, hogy egy bárban a nyálcsorgatás a menő. Tény, hogy régebben, még pattanásos korunkba ennyi jutott, de már eléggé megtehetjük, hogy ne csak a távolból csodáljuk a lányokat. 

- Bassza meg, erre jön!

Összevonom a szemöldökömet és értetlenül meredek rá.

- És összement a farkad zavarodban, vagy mi?

Mellkason csap, és a sörét meghúzza. Megrázom a fejemet nevetve és Ronra nézek, aki ellép kicsit, és mögöttem kezdi el kiszolgálni gondolom a lányokat. Martin tovább méregeti az említett személyt, én pedig nem tudom megérteni, hogyan is lehetünk barátok már gyerekkorunk óta.

Direkt nem fordulok hátra, míg Martin szeme majdnem kiesik a helyéről. Két lány, akik beszélgetnek és leadják a rendelésüket, ami egy-egy pohár rozé. Igazán mulatságosnak tartom egy kocsmában ezt rendelni, de nagyon is tetszik. Fogalmam sincs, hogy melyik hang kihez is tartozik, hiszen arcokat sem tudok hozzárendelni. Még is meglehetősem simogató az egyik, míg a másik cserfesnek tűnik. 

Ron eléjük csúsztatja az italokat, majd a pult másik felére megy, hogy ott szolgálja ki a vendégeket. Számba dobok még pár szem mogyorót, és iszok is rá. Figyelem a haverom, ahogyan teljesen ár van állva a lányokra. 

- Ennyire elvonási tüneteid vannak? 

- Ne legyél pöcs – mormogja. – Inkább nézd meg!

Felállok, és magammal vonom a billiárdasztalhoz. Megfogok egy dákót és neki is odadobok egyet, amelyet el is kap. Elkezdjük a játékot. A zene hangosan szól, a bátrabbak táncra is perdülnek, és a retro zenegépen úgy váltogatják a dalokat, mintha életükben djnek készültek volna.

- Akarod, hogy lealázzalak előtte?

- Őszintén? Farokméregetés megy? Akkor anélkül is lealázlak – röhögök fel, és a golyóra koncentrálok az asztalon.

Felegyenesedem és a vizembe iszok, amelyet a whisky után mindig is fontosnak tartok a jelenkori koromra való tekintettel. 

- Harry? 

Hangzik fel egy simogató hang, de én az előttem zajló játékra koncentrálok. Figyelem, ahogyan Martin is a kezébe veszi a dákót, és összpontosít.

- Harry? – ismétlődik a név, én pedig a lányra nézek, aki már alig fél méterre áll tőlem. 

- Tessék? – nézek rá furcsállóan, s a dákóra támaszkodom, míg a hideg vizemet teljesen felhajtom. 

- Nem ismersz meg? 

Martinra nézek, aki a lány háta mögött, kicsit sem diszkréten jelzi, hogy ő az, akiről egész eddig beszélt, és a farkát szívesen megmártaná benne. Visszanézek a nálam egy fejjel alacsonyabb lányra, és végig mérem pofátlanul. Valóban tökéletesen domborodik ott, ahol szükséges. Igazán finom falatnak tűnik. Egyáltalán nem egy nagyon vékony lány. Csodásan lehet megmarkolni, és magam felé vonni. A szájáról nem is beszélve, amely mennyein fonódhatna a farkam köré, ha úgy akarnám.

Megrázom minimálisan a fejemet, hogy visszatérjek a gondolataimból. 

- Nem, ne haragudj. 

Összevonja a szemöldökeit, és a barátnőjére néz, aki hasonlóan értetlenül áll előttem. 

- Honnan is ismerjük egymást?

- Washingtonba jártunk együtt egyetemre – mutat rá.

- Basszus, tényleg. Hogyan is felejthettem el! 

Hitetlenkedve nézek Martinra, aki a dákó mögött igyekszik elrejteni a hangos röhögését. Pontosan tudja, hogy kurvára nem jártam oda egyetemre, sőt. 

- Mi a helyzet? ide költöztetek? Mennyi ennek az esélye – vigyorgok rá. – Megvan a népszerűséged már – biccentek a haverom felé, aki köszönés képen biccent a lánynak.

- Nos, igen – furcsán néz rám. – Öhm, örülök, hogy találkoztunk.

Ezzel el is távolodik és már csak a hátát látom, ahogyan kilépnek a bárból, maguk után sok csepegőnyálú férfit hagyva.

- Ez meg mi volt? 

Martinra nézek és vigyorogva csak megrántom a vállamat.

- Fogalmam sincs öregem. 

                                                                        ¤¤¤

Hajnalban, amikor elhagyom a bárt, gyalog indulok haza. Bár a város szélén van az épület, a békesség kedvéért, így sincs annyire messze a házamtól.

Már kellően lehűlt az idő és a csend lepi el a várost. Annak ellenére, hogy hétvége van, senki sem mászkál már kinn, én pedig teljesen kijöttem a gyakorlatból. A tengerészgyalogság nem igazán engedi meg a bulikat, így a távollétben igen elszoktam tőle. 

Jólesik a friss levegőn sétálni és a szülővárosom határán haladni. A távollétben teljesen rossz, hogy mennyire hiányérzete van az embernek, ám ennek ellenére sem bántam meg soha, hogy ezt az utat választottam.

- Magányosan? 

Felkapom a fejem az ismerős hang hallatán, és elvigyorodva felé fordulok.

- Követsz?

- Isten ments! – nevet fel, és kilép a lámba fénye alá. Átöleli magát, s közelebb lép hozzám, hogy folytassuk az utat. – Tényleg nem ismertél meg, Harry? 

- Ne haragudj, biztos valami ütés érte a fejemet – jegyzem meg somolyogva. – Hogy hogy ide költöztél?

- Sokat meséltél róla. Ne csináld már, Harry! – löki meg a vállamat. – Ne mondd, hogy nem emlékszel arra a sok forró csókra.

Elnevetem magam, kezemet átvetem a vállán, s magamhoz húzom. Ha így, hát így. Én nem fogok akadékoskodni. Arra gyanakszom, hogy be van csiccsentve, de egyáltalán nem. Teljesen józan. Annál az egy pohár bornál nem ihatott többet, az pedig nem szállt a fejébe.

- Hogy ne emlékeznék – búgom a hajába a szavakat. – De ennek ellenére örülnék, ha felelevenítenéd. 

Le mosolygok rá, míg ő felpillant. Az éjszakai lámpák fénye megcsillan a szemébe, és ebben a pillanatban mocskosul utálom magamat. Vagy mégsem. Ha ennyire nem látja a különbséget, nincs mit tenni. Nem szeretek nemet mondani.

Befordulunk a házhoz, ahol élek és már be is rúgva az ajtómat, ajkai az ajkaimon vannak. Bassza meg. Teljesen az eszemet vesztem a csókjának megízlelésétől. Berúgom a hátam mögött az ajtót, amely hangosabbra sikerül a kelleténél, de nem igazán foglalkozom vele. A lépcső mellett elhaladva a szobámba vezetem, és annak az ajtaja is hangosan csukódik be mögöttünk.

- Hm, már is ismerősebb vagy – jegyzem meg, ahogyan a falatnyi trikóját lerántom róla, és a hátára fektetem. 

Mondana valamit, de a szavakat elfojtom a heves csókkal, amelyet rámérek. Lerántom az ingemet magamról a fejemen keresztül, míg ő az övemet kezdi el kicsatolni, s a sliccemmel kezd viaskodni.

Lerúgja a csizmáit, majd a segítségemmel a saját rövidnadrágjától kezd el megszabadulni. Szám a mellét találja meg, és nyelvem a bimbó körül kezd el kóstolgatni. Ujjaim a combjába mélyednek, és magam köré fonom a lábát, míg az ő ujjai a hajamba temetkeznek. Meghúzza finoman, majd elengedi. Másik kezével a hátam felületét gyűri, míg én őt gyűrőm magam alá teljesen. Áttérek a másik mellére, és azt is kényeztetni kezdem, amíg ő lenyul és a farkam köré kezdi el fonni az ujjait, s enyhe mozgásokkal kezd el húzni. 

Szájon csókolom és elnyúlok mellette az éjjeliszekrényem irányába. Előveszek egy kondomot, és feltérdelek a combjai között. Mellkasa gyorsam emelkedik, s süllyed. Tekintete a kezemet követi, ahogyan felbontom és a merev farkamra görgetem. Látom, ahogyan elkalandozik a testemen, és furcsállóan néz, de mielőtt gondolatok fogalmazódnak meg benne, lerántom a bugyiját és végig simítok rajta.

Lehunyja a pilláit, én pedig fölé magasodom és már is elveszek benne. Ajkai elnyílnak, én pedig a száját a számmal tapasztom be, s mozogni kezdek. A vágy hajt, és nem hagyom, hogy bármi is keresztbe tegyen.

- H..

Nem engedem, hogy kimondja azt a nevet, így hirtelen kihúzódom belőle és a hátára fordítom. Visszacsúszok belé, fogaimat a vállába mélyesztem, és ismételten mozgásra késztetem magamat. 

Teljesen elvesztem az irányítást, és ő is a pillanatot. Megmarkolja az ágyam fejtámláját, míg én a seggét ragadom meg. Folyamatosan ostrom alatt tartom, s az sem rángat ki, amikor hallom, hogy a szobám ajtaja kitárul.

- Mi a .. ? Bassza meg! 

A lány hátra kapja a fejét, én pedig elengedem és kicsúszok belőle. Eltakarja magát a pokróccal, amely mellettünk hever és kettőnk között kapkodja a tekintetét. Én mindössze elnevetem magam, és mély levegőt veszek, miközben az öcsém, Harry ökle az arcomban csattan.