I love when a bad bitch down my back

Nola

 

Hatalmas hangzavar, őrjöngés. Nem nagyon fordultam meg az eddigi életem során hasonló helyen, azonban az ismeretségeimnek köszönhetően sosem éltem vak világban. Sör szaga kúszik az orromban, izzadt testek az enyémnek csapódnak, de Trev mellettem biztosan hátrébb löki őket, akik ezt észre sem veszik, annyira előrefele figyelnek, hogy a jelenlétem cseppet sem érdekli ezeket az embereket.

Felnézek, rám cseppen valami, s bele gondolni sem akarok, hogy mi lehet az. Fenn is állnak, és mellém egy sörösüveg is landol. Nézem, ahogy szilánkosra törik a lábam mellett. Arrább lépek.

- Nem kellene itt lennie, asszonyom – Trev mély hangja túlordítja az alapszintű kiabálást. 

Figyelmen kívül hagyom, és tovább tartom az irányt előre, amíg az első sorokba nem jutok. Ezek a bokszmeccsek mocskosok, és értem a motiváló oldalát az egésznek, amiért emberek indulnak, még is ellenzem, s most itt vagyok. Még ha nem is maga a meccs, ami vonz engem ma éjjel.

Van, aki bankjegyeket lóbál, ezzel is mutatva, hogy neki a pénz mit sem számít. Vagy még is. Valószínű, hogy magas tétet tett meg.

Trev mögöttem, amolyan pajzsként véd, s valószínű, hogy szét is próbálna szedni ez a sok mocsok, akik itt vannak.

- Knox! Knox! Knox!

Mindenki egyként zengi. 

A falak beleremegnek, míg szinte lehetetlen, de hangosabbak lesznek az emberek. 

Nők, férfiak. 

Egyként, egyért.

Egy kéz érint meg, de mire oda nézek, már csak egy zúzott végtag. 

- Senki nem érintheti – ránt vállat Trav. 

Visszafordítom a tekintetem a kört formáló emberek irányában, és még levegőt is elfelejtek venni, amikor szétnyílik a tömeg és közeledik Ő.

Levegő a tüdőmbe szorul, és talán most először érzem valóságosnak, hogy itt vagyok, és az a férfi közeledik, aki miatt ide jöttem. 

- Normális itt mindenki? – ordít fel egy pasi a kör másik oldalán, amikor Knox mögött bezárnak az emberek, és leül a székre. – Nem verekszem vele!

A közönség fújozni kezd. Olyan utálat cunami indul az ismeretlen irányában, hogy attól tartok a tömeg fog megindulni felé, magával sodorva engem is. Hátrább lépek egy lépést, és Trev testének ütközöm.

- Minden rendben?

Bólintok, és a fekete napszemüvegem mögül még mindig Knoxon áll meg a tekintetem. Arcáról semmi sem olvasható le. Mint egy szikla, úgy áll ott, és méregeti az ellenfelét, aki összefosta a bokáját tőle, és menekülőre fogja.

- Eléggé veszélyesnek tűnik, biztos beszélni akar vele?

Vállam felett Trevre nézek.

- Tudom, hogy mit csinálok.

- Nem biztos, hogy térdre fogod kényszeríteni.

Visszanézek arra a személyre, aki miatt itt vagyunk ezen a bűzös, koszos világ végén.

Ezzel Knox feláll és a tömeg ismét szétnyílik előtte. Ekkor kilépek, a körben állok, és most sok éhes pöcs tekintete méreget, de lerázom magamról őket, és követem Őt. Érzem testemen a sok éhező, nyálcsorgató tekintetet, és a gyomrom fordul fel ettől. 

- Ez gyors menet volt – ülök fel a motorháztetőre, és elfogadom a felém nyújtott sört Nicktől.

- Pedig most lett volna kedvem egy-két arcot kellően beverni – húzom meg a sört. – Rühellem, hogy ennyien ismerik az arcomat.

- Örülj neki, hogy nem az eltorzult arcodat ismerik.

- A hírnév átka – messzebbről egy női hang üti meg a fülemet. 

A közeledő léptek felé fordulok, és ritkán akadnak el a szavaim, de most valóban erőteljesen kell koncentrálnom, hogy megtaláljam a megfelelőket. A karcsú alakot egy igazán testes ember követi, és fogalmam sincs, hogy kik ezek. Az emberek, akik fogadni szoktak rám, nem éppen ennyire pénzesek.

Ilyen kifinomultak.

Nem ennyire szexisek.

- Ismernem kellene?

- Nem – a vörös száj kimérten válaszol. Szemeibe nézek, melyek egy tussal vannak kiemelve. Igazán klasszikus. – Igazán lenyűgöző volt. Amikor már a hírnév eléri, hogy nyerjen, és megfutamodik az ellenfél. Ilyet sem lát mindennap az ember. 

Figyelek minden szavára, amely elhagyja a formás ajkait, de a külsője is teljesen magával ragad. Fogalmam sincs, hogy ki ő, mit keres itt. Fekete ruhája, a combja közepéig éri fekete csizma, klasszikus, minimális sminkje, és a szőke enyhén hullámos haja, ahogyan a vállaira omlik.

Finom látvány.

- És miben segíthetek, ...?

- Nola.

- Nola – ismétlem meg. – Szóval, miben lehetek a segítségedre, Nola?

- Egy ajánlatom lenne.

Felkelti az érdeklődésem, bár semmilyen ajánlatra nem vagyok rászorulva, de a kíváncsiságom nagyobb annál, mint, hogy csak leintsem. Arról nem is beszélve, hogy nagyon vonzónak találom.

Érdekfeszítő és valóban érdekel, hogy milyen ajánlata van a számomra.

- Valóban? Mégpedig?

- Esetleg egy diszkrétebb helyen tudnánk folytatni?

Elmosolyodom és a sörömet a motorháztetőre teszem, majd Nickre pillantok, aki eléggé méregeti Nolát. Lerí róla, hogy szívesen a motorháztetőre terítené a lányt. 

De barátom ezt, a meccset már most elvesztetted – jegyzem meg magamban.

- Nick, amolyan menedzser. Nyugodtan hallhatja ő is.

- Személyes ajánlat lenne.

Egyre jobban összezavar, és ezt nem szeretem. Sose bírtam, ha nem értem, hogy valaki mit akar, mert éppen itt köntörfalaz, ahelyett, hogy az arcomba mondaná fél perc alatt, és mennénk tovább mind a ketten a saját utunkon. 

- Esetleg – szólal meg a melák Nola mögül. – Az autóban nyugodtan lehetőség van rá.

Nola is a válla felett rápillant az emberre, és egyetértést látok az arcán.

Felvonom a szemöldököm.

Valóban komoly dologról lehet szó.

- Oké, kezd kicsit elegem lenni, szóval menjünk, és essünk túl rajta.

Nola bólint és elindul, követem, és hallom a melák lépteit a hátam mögött. Ha nem kinyírni akarnak, vagy szerződtetni, mint oly sokan, hogy nekik bunyózzak, nincsen több ötletem. Ennyi opció cikázik végig a fejemben.

Megállunk egy impozáns Bentley mellett, és valószínű, hogy hanyatt kellene vágódnom tőle, mert úgy néz rám az ember, de sajnos rossz hírem van, magam is megtehetném, hogy ilyen autóm legyen, egyszerűen szarok rá. Egy Aston Martin sokkal inkább az én világom. 

Visszanézek a kissé kopottas autóra, amivel érkezni szoktam ilyen eseményekre, mert kissé bepöccennék, ha az Aston egy karcolást is kapna a bátor emberektől, akik ellenem fogadnak.

Beülök, míg Nola is becsúszik a másik oldalról, Mr.Melák pedig becsukja az ajtaját, és kettesben maradunk. Türelmetlen vagyok, és mindössze a beszűrődő fények világítanak meg bennünket, ám így is tökéltesen kezdem el látni, hogy Nola feszengeni kezd. Gondolkozom, hogy feloltsam-e a világítást, de valahogy jobban élvezem így a helyzetet. Főleg, hogy Nola láthatóan zavarban van.

Ez új.

Eddig határozott volt, most még is egy törékeny nő jelenik meg előttem.

- Nézzed, bármilyen ajánlatod van, valószínű, hogy úgy is nemet fogok mondani. Úgyhogy essünk túl rajta.

Enyhe mosoly suhan át az arcán.

- Azt hiszed, hogy a verekedéssel kapcsolatban vagyok itt.

- Hát mi más miatt lennél? Találkoztunk már? Biztos vagyok benne, hogyha ez így lett volna, arra tisztán emlékeznék.

- Pár meccseden már voltam, de nem, nem találkoztunk szemtől szemben.

- Egy magad fajta nő, hogy talál rám?

Valóban érdekel.

- Az internet világában nem meglepő, hogy hamarabb eljut egy videó valakihez, mint az kellene. – Szemeimbe néz, és nem szoktam zavarba jönni, de kellő bizsergés fut végig rajtam. – Knox, az MMA-ban dolgozom, befektető vagyok, csendestárs, de nem emiatt vagyok itt. -egyre izgalmasabb ez a beszélgetés. - Mint említettem, figyeltelek, először valóban a teljesítményed, de aztán a férfiasságod nyűgözött le.

- Ez egy burkolt randira hívás akar lenni? – nevetek fel.

- Eljutottam abba a korba, mikor nincs se kedvem, se energiám a férfiak után futkorászni, akik azt sem tudják, hogy mit akarnak az életükben. Randizgatások sem izgatnak már. Családot akarok.

Szemei elvesznek egy enyéimbe, és egyre jobban belehabarodok ebbe az egészbe. Hallgatok, pedig közbeszólnék. 

- Elérkeztem az életem azon szakaszába, hogy gyermekre vágyom – határozottan néz a szemeimbe, nem jön zavarba. – Utánad néztem. Számomra tökéltes opció lennél.

Amennyire köntörfalazott eddig, most úgy vágja az arcomba a szavakat.

Azt hiszem, hogy KO közeli állapotba kerültem.

- Parancsolsz? – röhögök fel. – Oké, ez valami kibaszott vicc, ugye?

- Minden passzol, és mint ügynök, mindennek utána néztem.

- Oké, ez beteg. Te őrült vagy.

- Csak egy elkeseredett nő, aki családot, gyermeket szeretne. 

- Fiatal vagy, és ez őrültség. Mit akarsz tőlem? Adjak spermát? – hajolok közelebb hozzá. – Ugye tudod, hogy erre vannak módok.

- Nem fogok egy klinikához fordulni, és ismeretlen ember spermáját magamba ültetni – keresztbe teszi a lábát. – Valamivel humánusabb módszert szeretnék.

- Szerinted ez az? Ide jössz, és arra kérsz, hogy verjem bele a spermámat egy üvegbe, hogy te aztán gyereket kaphass. 

Hátra dőlök, lehunyom a szemhéjaimat.

Felnevetek hangosan. 

Mint valami őrült, de tudom, hogy kettőnk közül nem én vagyok az.

- Mondd, hogy ez valami kibaszott átbaszás.

- Mindig is fiatalon szerettem volna édesanya lenni, harminc vagyok. Tudom, valakinek ez fiatal, nekem már nem. Úgy érzem, hogy kifutok az időből. Mindennek utána néztem, és megjegyzem, nem mellékesen, nagyon sármos férfi vagy.

- Miért gondolod, hogy ebbe belemennék? Mit nyernék ebből? Szerinted én annyira szívtelen lennék, hogy lemondanék egy gyerekről?

- Nem kellene lemondanod róla.

- Hétévégi apukának szántál?

Visszahajolok az arcába. Már nem annyira határozott, és üzleties, mint az elején. Már kezdem átvenni a stafétát, és ez már kényelmesebb is a számomra, a témával ellentétben.

- Eddig nem gondoltam át a dolgot. Az már megbeszélés kérdése lenne, a jövő zenéje, de biztosítalak, hogyha odáig jutunk, nem áll módomban elszakítani a gyerekemet az apjától.

Feltűnően nézek végig rajta. Nem esne nehezemre, hogy megdugjam. Sőt, kibaszottul élvezném is, ahogyan rajtam lovagol a luxusautója hátsó ülésén. Megráncigálnám közbe, míg a szánk forró csókokban egyesülne, és az ölünk összeérésének hangja visszhangot verne a csendes autóban.

Kezem a keskeny csípőjére simul.

Meddig képes elmenni? Meddig hagyja, hogy szemtelenkedjek vele? 

Mélyen beszívja a levegőt, keze az enyémre siklik. Megálljt próbál parancsolni, de határozott vagyok.

- És ha azt mondom, hogy kibaszott felelőtlenség az egész? Nem ismerlek, te se engem. Mármint úgy igazán.

- Valóban.

- Mi van, ha valami elmebajom van, és örököli a tökéletesnek szánt gyereked?

- Senki sem tökéletes, és mint említettem, minden laborod eredményét láttam.

- Gyönyörűen vagy elbaszott – simítok végig az arcán, s ujjam szívesen siklana végig a vörösre festett ajkakon, de nem teszem. Még nem. – Mit is nyerek én ebből az egészből?

- Segíthetek megtalálni a húgod.

Megmerevedem.

- Tessék? – azonnal komolyabb a hangnem. – Tudod hol van?

- Nem, de már ráállítottam a legjobbakat, hogy megtalálják bárhol is van.

- Ez nem fair így. Kibaszottul nem! 

Hátra hanyatlom az ülésen, lehunyom a szemeimet. Ritkán veszítem el a tényleges nyugalmamat, és az ésszerű gondolataimat, de most túlságosan is közel vagy az őrülethez.

- Nem mondtam, hogy az ajánlatom fair. Bár, ha úgy nézzük, mint a ketten megkapjuk, amit szeretnénk.

Felé billentem a fejemet, a szemeibe nézek.

- Valószínű, hogy a legidiótább ember vagyok a földöm – hajolok újra közel hozzá. – De egy feltételem van.

- Mi lenne az?

- Természetes módon csináljuk.

Ruhám nedvesen tapad a bőrömhöz a hajam kíséretében. A kinti hideg őszi eső teljesen eláztatott, amíg Maryt hajkurásztam, hogy betérjen a meleg házba éjszakára. Belépek a hálóba, ahol a legdögösebb látvány fogad, amely már többször az elmúlt évek folyamán is elkápráztatott. Behajtom az ajtót, az éjjeliszekrényen a gyér fény világítja meg a teret, az ágyon pedig elnyúlva, a háttámlának dőlve, az orrán ülő szemüveggel a kezében egy könyvvel pillantom meg Őt.

Mélyen magamba szívom a levegőt, és eszembe villannak a régmúlt gondolatok, amikor a kocsim hátsó ülésén ülve a gyermekvállalásról beszéltem neki teljesen önkívületi állapotban.

Felpillant rám. A takaró anyaga alacsonyan ül a csípőjén, és tudom, hogy semmit sem visel alatta. A legfinomabb látvány, amelyre az ember vágyhat.

- Alszanak a gyerekek.

Leteszi a könyvet, a szemüveg továbbra is rajta marad, s azon keresztül figyel engem.

- Mitől vagy ennyire nedves?

- Mary.. – lépek közelebb, az ágy oldalánál megállapodom, ő pedig velem szembe fordul és a lábai közé állít. – Az a kis dög annyira makacs – sóhajtok fel. – Imádom, de a gyerekek csak elrontják azt a kutyát.

Felnevet.

Ujjai csintalankodni kezdenek. Felfelé kalandoznak, ezzel a nedves anyagot feljebb kényszerítve. Meleg szája a mellemre talál, és az anyagon keresztül ingerelni kezd. Szinte már teljesen fel is fal. Kezem a tarkójára csúszik, hajába túrnak az ujjaim, még közelebb vonom a mellemhez, mely még többért fohászkodik.

Felgyorsuló szívem alig tudja tartani az ütemet, a levegőt kapkodom, míg ő megállíthatatlan. Teljesen felvonja a ruhámat, a csípőmbe marnak fogai, nyelve nedves csíkot hagy. Beleremegek. Még többet akarok. Bugyim pántját ráncigálni kezdi, és addig nyújtja, míg a falat ruha teljesen meg nem adja magát neki.

Tekintetünk találkozik egy levegővétel között, melyre tüdőm szomjazott már. Szemüvegét bármennyire is tartom dögösnek, leveszi, félrehajítja, csípőmnél fogva az ölébe von. Tenyere teljesen befedi a mellemet, és már a teste alatt is találom magam. Bevillan a kép, amikor legelső alkalommal voltunk együtt, az arca pedig eltűnt a combjaim között, ahogyan most is. Nyelve olyan mélyen nyal belém, hogy hangosabban nyögök fel a kelleténél, de hamar a tenyere a számra simul, ezzel belém fojtva minden hangot.

- Imádom, de a gyerekek és a húgom... – néz fel rám.

Nem válaszolok, mindössze megragadom a tarkójánál fogva és visszanyomom a combjaim találkozásába, mire felkuncog, átbizsergetve a testemet, aztán a nevetésnek vége, mert a szája olyan tempóban kezd el dolgozni rajtam, hogy teljesen megfeledkezem mindenről, és hálát adok, amiért évekkel ezelőtt bátor voltam, és ragaszkodtam az elveimhez.

Lenyúlok, mielőtt ténylegesen szétesem alatta, mert türelmetlen vagyok, és magamban akarom tudni őt. Homlokát az enyémnek dönti, nyelvemet kinyújtom és végig szántok az száján, de nem hagy túl sok időt a kalandozásra, mert hevesen csókol meg, szívja magába a nyelvemet, hogy a gondolataim szerte foszlanak. 

- Mikor kell menned?

- Most ne ezzel foglalkozz – fonja lábaimat a csípője köré. – Itt vagyok, a tiéd vagyok.