I just want to taste your sugar mouth

A poharam pereme nem tartja vissza a whiskyt, amikor a barom nekem jön teljes testtel, és a táncolók közé veti magát. Bár egy barátságosnak induló szomszédi kertipartin vagyunk, de a hajnali órákban kemény részegség és tapogatás zajlik minden téren. A kertvárosi életnek azt hiszem a kellően bemutatkozó vad buliján vagyok éppen. A túlságosan rendezett előkertek, az illatos piték és bájos mosolyok, vad szülők rejtőznek, akik kilépnek az árnyékból, amint a gyerek a nagyszülőknél van.

És akkor ne is beszéljünk a drogok palettájáról, ami terítéken van.

- Eléggé jó segge van – követem amerre néz, és egy lányba botlik a tekintetem, akinek meglehetősen tényleg formás a segge. Martin olyan csöpögő nyállal nézi, hogy már nekem kellemetlen szagú az egész.

- És a feleségednek?

- Ugyan – röhög fel. Valószínűsítem, hogy én vagyok a legjózanabb ebben a pazar buliban. – Egy idő után az a formás segg is csak egy tucat lesz – horkan. – Ne mondd, hogy akkora vággyal markolod Beth hátsóját ennyi év után is.

- Ne beszéljünk a feleségemről – az áll feleségemről, jelen esetben, de akkor is tisztelettel kell beszélnie Bethről a jelenlétemben, hiszen jó férj létemre védelmeznem kell, vagy mi. 

- Ugyan haver, te is egy másik puncit megdugnál szívesen a szokásos helyett – vigyorog. 

Az arcába mászok, annak ellenére, hogy nem kellene. 

- Tisztelet, haver, tisztelet – sziszegem az arcába a szavakat. 

Próbálom nem leleplezni annak valóságát, hogy miért is vagyunk itt, de jelenleg annyira felbassza az agyam ez az újgazdag majom, hogy a képébe vágnék szívem szerint. 

- Hát nem tudom, hogy lehetsz ennyire elbaszott, de legalább megmaradnak nekem.

Magam sem tudom, hogy ki az elbaszottabb kettőnk közül, de a felépített szerepem ezt kívánja meg, és ezt teljesítem. Bizonyíték hiányában pedig valószínű, hogy itt is fogok játszani még egy ideig. 

- Élvezed az estét? – Trent lép mellém, megemeli a poharát, és iszik. 

- Köszönjük a meghívást. 

- A mi otthonunk, a ti otthonotok is – vereget vállba.

Nem hülye, pontosan tudja, hogy nem véletlenül kerültünk ide hirtelen a semmiből. Reménykedtem a gyors és gördülékeny munkában, de úgy tűnik, hogy hosszabb lesz ez az egész, mint kellene.

- Hasonlóan.

- Merre van Beth?

- Magam sem tudom, valószínű, hogy recepteteket cserél a szomszédokkal – tudván, hogy az állítólagos szakmája a cukrászat mestersége, azonnal megrohamozták a kertvárosi feleségek. Hirtelen szerencsétlen azt se tudta, hogy mibe csöppent bele. 

- Biztosan a tejszínhab felverése a téma – Martin jelenléte teljesen elhalványodott, de jelenleg olyan erővel tért vissza, hogy inkább nem is reagálok, mert túl heves lenne a szituáció. 

Az elejétől fogva a kis pöcs a bögyömbe van, de a mai nap sem segít abban, hogy jobban megkedveljem szerencsétlent. A szar poénokról ne is beszéljünk, amiket úgy önt magából, mintha sugárba hányja. Senki nem kéri rá, de kurva kellemetlen is.

Oldalra nézve látom, ahogyan Trenthez lép a jobb keze, Joe. Valamit bizalmasan közöl a főnökével, akinek a tekintete aggódóvá válik. 

- Minden rendben?

- Munka – veregeti meg a vállam. – El kell intéznem valamit, elnézést.

Biccentek, s hagyom, hogy elmenjen mellettem. Zsebemből előkapom a telefonomat, majd Martint magam mögött hagyva mindenféle magyarázat nélkül a hátsó kert felé veszem az irányt, legalábbis a tervem ez volt.

- Hé, Damian! 

Visszanézek a vállam felett, bár az idő szorít, s egybe meg is nyugtat annak a tudata, hogy mindent rögzít a telefonom, ami Trent irodájának a falai között történik. Teljes testemmel megfordulok, telefonomat visszasüllyesztem a zsebembe, s Michaelre figyelek.

- Egy pillanat és jövök, csak el kell intéznem egy telefont.

- Csak kérdezni akartam, hogy Beth mindig ennyire szerette a feltünést?

- Tessék? – nem értem a kérdését, és nagyon remélem, hogy nem éppen lebuktunk, mert az eléggé kellemetlen lenne. És a felügyelő is kiherélne. – Mi van Beth-el?

- A zongorán produkálja magát. Nem mondom, hogy nem szexi, de lehet rá kellene nézned.

Elkerekednek a szemeim.

A beolvadás véleményem szerint nem éppen ezt jelenti.

Hosszabb léptekkel közelítem meg a hatalmas nappalit, amelyben az igen impozáns zongora foglalja el méltó helyét. Szinte minden ember ebben a helyiségben találta meg a szórakozását, és meg is tudom érteni őket. 

Amennyire az ideg kerülget, annyira kápráztat el a látvány, ahogyan a szatén ruhában a zongora előtt ül, mezítláb, ujjai pedig kecsesen mozognak a billentyűkön. Szempillái megrebbennek, levegőt vesz, és vörösön izzó ajkai formálni kezdik a szavakat, és a hangja úgy hat rám, mintha szirénként szólítana magának.

Meg kell keresnem a tökeim, mert biztos vagyok benne, hogy a látványnak köszönhetően elhagytam őket valahol.

„a fejedben szeretnék ragadni és megvadítani téged... vezetni szeretnélek a reggel első fényeiig. „ 

Felpillant, tekintetünk találkozik. Nyelve végigszalad a száján, én pedig idióta létre csak állok és bámulom a nőt, akit eddig mindenhogyan igyekeztem kiűzni a gondolataimból.

Hát kibaszottul nem sikerült.

És most se fog.

„és egyedül szeretnélek hagyni az éjszaka közepén... „ – folytatja, tekintetét nem veszi le rólam.

- Nem rossz – Martin áll meg mellettem, bár a tekintetemet nem tudom elszakítani Beth-ről. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól énekel.

- Én sem – ennyit tudok balfasz módjára kinyögni, annyira elkápráztat.

„egy jó ember szeretnék lenni és látni téged mosolyogni”

Egy halovány mosoly megjelenik az ajkain, de továbbra is engem vizslat igéző szemekkel. A többiek a helyiségnek semmivé válnak, szinte ketten létezünk, s ez veszélyes játszma. 

„szóval mondd el nekem mit akarsz, meg fogom adni neked, amit szeretnél édes”

Átveszi tőle egy srác a zongorát, ő pedig a tetejére ül, és azt hiszem, hogy most kellene lépnem, de még sem teszem. Nézem, ahogy a hátára fordul, feje lebillen a zongora tetejéről és a haja beborítja a billentyűket, ám a srác ennek ellenére is tovább játszik.

Veszélyesen közel van az arcuk, de Beth oldalra, egyenesen rám pillant. 

„ez egy olyan éjszaka, amikor furcsán érzem magam”

Szinte már suttogja a szavakat, csábítóan énekel, és az a baj, hogy ezt nem csak én veszem észre. Nem tudom, hogy ennyit ivott e, vagy az illegális drogokból válogatott-e. Talán elfelejtette, hogy miért is vagyunk itt, de bassza meg, én is elfelejtem.

Megőrjít. 

- Mindig ennyire tüzes?

Rámordulok, és csak figyelem a nőt, aki egyáltalán nem profi nyomozóként viselkedik, de annál szexibb csábítóként. Mélyen magamba szívom a levegőt, megdörzsölöm a borostás államat, és iszok egy kortyot a whiskyből. 

„azt mondta csak add a lelked, és mehetünk, ahova akarsz... én leszek a fekete és az arany.”

Bódultnak érzem magam, és biztos vagyok abban, hogy ez nem a kezemben levő piának köszönhető, amit a szívem szerint a falnak csapnék. 

- Nem szégyenlős a kicsike – Zac kerül elő valahonnan a barátnőjével az oldalán. 

- Eléggé dögös – jegyezi meg Gaby, aki úgy méregeti Beth-t, mintha préda lenne a számára.

- Mindenkinek a szórakozására van – Martin megjegyzése teljesen kiránt a ködből, és el is lépek mellette.

Felül a zongora tetején, majd fel is áll, és onnan néz le rám, mint egy kibaszott királynő. Kinyújtom a kezemet neki, amolyan kedves meghívás, hogy végre leszálljon arról a szájbabaszott zongoráról, ám ő csak félmosolyra húzza vöröslő ajkait. Ahogyan leül a zongoráról lelógnak a lábai, én pedig a csípőjénél fogva megfogom és magamhoz húzom. 

- Ideje hazamenni – húzom magamhoz, fülébe suttogva a szavakat, mint a legszerelmesebb vallomás. 

- Ne legyél ennyire unalmas – sóhajt fej, és vigyorog. Többet ivott a keleténél, és nem tudom, hogy ez dühít jobban, vagy, hogy a munkájára nem tud koncentrálni. – Táncolsz vele?

A zongorista folytatja az emberek szórakozását, és érzékelem, hogy minden tekintet ránk szegeződik. Borsódzik a hátam. Beth felvezeti a kezét a nyakamhoz, megszorítja finoman az ujjaival, és a csípője ringani kezd.

- Nem ez volt a terv, édesem.

- A tervek unalmasak.

Teljesen bódult.

Nem profihoz méltó.

Még is titkon imádom, hogy ennyire élvezi az estét, az ölelésem.

Ujjaim a csípőjébe mélyednek, közel vonom magamhoz, hagyom, hogy a zene diktálja a tempót. Ajkaim a fülét cirógatják, illata az orromba kúszik, és elfeledkezem, hogy miért is vagyunk itt. Hogy mi a küldetésünk, hogy a drog körbe vesz bennünket. 

- Hm, ez a kedvenc számom – suttogja, mellei még jobban az én felsőtestemnek feszülnek. Elkezdi dúdolni a szavakat, de úgy, hogy ezúttal én vagyok az egyetlen fültanúja bájos énekének, kemény kijelentéseit.

- Fejedbe szállt a pezsgő, nem gondolod? – seprem el kecses nyakának vonaláról a tincseit. 

- Hm, vagy te szálltál a fejembe – mormolja. – „Addig szeretnélek kefélni, amíg nem sikítasz és sírsz...” 

Eltávolodom tőle, mindenféle magyarázat nélkül megragadom a kezénél fogva és magam után húzom. Enyhén botladozik a cipőjében, de követ. 

- Vége is a bulinak? – Trent kerül elő hirtelen, mire megtorpanok, Beth-et magamhoz vonom, halántékon csókolom.

- Fejébe szállt az alkohol – szerencsémre nem ellenkezik a nő az oldalamon, csupán a testemnek simul. – Jobb, ha ágyba dugom.

- Természetesen, pihenje ki magát. Nem is lenne rosszabb egy holnapi fejfájás.

- Köszönjük az estét, csodás volt – Beth hízeleg, ez sosem maradhat el.

- Te voltál csodás. Elkápráztattad a vendégeim, én köszönöm – Trent kézen csókolja. – Fektesd le, jó éjszakát nektek. 

- További jó szórakozást – ezzel a hátunk mögött is hagyjuk a drogtanyát, a bájolgó, hamis embereket, a munkát.

Kibotladozik Beth az oldalamon a ház elé, egyenesen át szembe, a mi házunkba. Váratlanul ér, amikor egyenesen kezd el lépkedni, a karomból nem lép ki, de teljesen józannak néz ki. Felnéz rám, kacsint egyet, vörös ajkai ördögi mosolyra húzódnak.

- Egy boszorkány vagy.

- Az elterelés volt a lényeg, nem igaz?

- Annyira sikerült magadra vonnod a figyelmüket, hogy még engem is oda hívtak. Csak reménykedhetünk, hogy sikerül bármilyen információt is megszereznünk.

- Tettem, ami tőlem telt – enged el, és billen oda, megjátszva magát még meg is botlik, mire utána kapok.

Vigyorog.

Mélyen magamba szívom a levegőt és igyekszem minél előbb lenyugtatni az idegeimet. Megállunk az ajtónál, és lassan nyitni is kezdem, míg fel nem tűnik, hogy a papírdarab a földön hever, és nem miattam.

- Menjünk befelé már, édes – taszít egyet rajtam Beth és ellép mellettem. 

Belépek a ház falai közé, megragadom a kezénél fogva és magamhoz rántom. 

- Volt valaki a házban – motyogom a szájára.

Döbbenten mered rám, majd felemelem két ujjam között a papírfecnit. Szemei elkerekednek, a józanság szempillantás alatt vág közénk. Aprót bólint, szavak nélkül tudatjuk a másikkal a gondolatainkat. Leveszi a cipőjét és ellép mellettem. Megragad a nyakamnál fogva és ránt maga után. 

- Hm, bébi – suttogom neki, de a tekintetem a lakást térképezi fel, miközben heves mozdulatokkal csapódunk a falnak. Nyekken egyet, én aggódva méregetem, de elszakad tőlem, kibújuk a karjaim között, és az emelet irányába szalad. – Levadászlak.

Kettesével veszem a lépcsőfokoka, és pedig sebes tempóban haladva előttem minden helyiségbe benéz. Hasonlóan követem én is, de senkit sem találunk. 

Beth az erkélyhez lép, amelynek ajtaját kitárja, és körbe öleli a fehér függöny lágy anyaga, amely fekete selyem ruhájával különös kontrasztot mutat. Mögé állok, határozottan húzom magamhoz, feneke ölemnek feszül, és itt már rég nem a munka-munkatárs viszony, ami lebeg kettőnk között. Vállamra veti a fejét, vöröslő ajkai kínzóan hívnak ördögi táncra, nyelvét kidugja, a számon végigszánt vele.

- Haláltáncot jársz, bébi.

Elvigyorodik, majd elpillant mellettem, én pedig követem a tekintetét, és látom, hogy a szemközti házból szempárok szegeződnek ránk. Visszanézek Bethre, az ajkába marok a fogaimmal, mert tudom, hogy a vonzalma nem a pásztázó szemeknek köszönhető. Kezemmel felgyűrőm a szoknyáját figyelve arra, hogy szemből ne lássák, ami nem nekik való, de a forróság tapintható legyen, s a bőre égjen kezeim alatt. Mélyen magába szívja a levegőt, mellkasa megemelkedik, szemhájait remegve hunyja le, és ajkai elválnak tőlem, én pedig szívesen figyelem az érzelmeket, melyeket kiváltok belőle. Mellei megemelkednek, a leheletnyi pánt lejjebb csúszik, majdnem elő is bukkan a keble, amely a számba kívánkozik.

- Szeretnéd, ha a szemük láttára dugnálak meg? – mormogom a fülébe, mire mélyen magába szívja a levegőt, hátsóját pedig igenlően a farkamnak nyomja.

Bassza meg.

Vagy inkább én őt.

Megragadom a derekánál fogva és a korlátnak feszítem a testét, mire az ujjai ráfeszülnek. Megfordítom, szembe kerül velem, megnyalom az ajkait, és a kezem eltűnik a lábai között. Közönségesek vagyunk, lehetséges, de a vágy hajt minket, és valójában még sem látnak mindent, még is részesei a pillanatunknak. 

Közelebb hajol a fülemhez, átkarolja a nyakamat, míg combjait olyan könnyedén nyitja ketté, hogy belepusztulok. 

- Mutasd meg nekik, hogy mennyire vagy oda értem, édesem – nyelve végig nyalja a fülem szélét, mire ujjaim úgy merülnek el benne, hogy teljesen beleremeg.

- Lehet, hogy azt inkább nem tárnám ki a számukra – marok a haja közé, és hátra rántom a fejét, kissé kidől a korláton, ujjaimat a kelleténél jobban magába fogadva. 

Ajkai elnyílnak, egyik keze a felkaromhoz kap, s úgy szorítja, mintha az élete múlna rajta. Kihúzom az ujjaimat, végig simítok az ölén, majd felemelem kettőnk közé, s a számba veszem. Felnyitja a szemhéjait, tenyere a tarkómra csúszik, homlokunk összetalálkozik. Egyik ujjamat a száján vontatom végig, nyelvével meg is érinti, míg én nem szopogatom le őket végül. 

- Ideje a műsort befejezni a közönség nélkül.