Just me, her and the moon II.

Kinyújtózva lépek a verandám nyikorgó fa burkolatára. Még a horizont vonulatán alig látni a napot, de a madarak már így is csicsergő hangjukkal árasztják el az erdőt. Leülök a hintaágyra, amely oldalt helyezkedik el, az egyik kissé poros ablak előtt. A lábaimat kinyújtóztatom, és a fületlen bögrémbe kortyolok, s a kávé kesernyés íze azonnal uralma alá veszi a számat. A hűs levegő minimálisan csípi a bőröm felszínét, ellentétben a kávéval, amelynek forrósága már-már égeti a bensőmet, de nem tulajdonítok egyiknek sem különösebb figyelmet.

Magam elé pillantva egy széles mosolyra húzódik a szám, és a múlt estével kapcsolatos pillanatnyi képek jelennek meg a lelki szemeim előtt. Nyelvem végigszalad a számon, és nagyot nyelek, ahogyan oldalra, a fa kerítésre pillantok, amely erről a kis verandáról a leesést gátolja meg. Gondolataim legfőbb szereplője az általam csodált lány, aki már hetek óta az életem részévé vált. Eleinte azt hittem, hogy a vízesésnél történtek után inkább távol akar majd tudni magától, annak ellenére, hogy egyáltalán nem ellenkezett azon a szenvedélyes estén. Nos, azóta már több időt töltünk együtt. Megmutattam neki már az erdő csodás részeit, amelyeket hasonlóan nem látott még ezelőtt. Az ártatlansága még mindig lenyűgöz, és az őrületbe is kerget egyszerre. Ha csak egy kis bókkal illetem, vagy úgy érintem meg, miközben filmet nézünk, már is pírba borulnak az almácskák az arcán. Amíg ténylegesen nem úgy érek hozzá, addig a zavara valóban jelen van, de amint egy mélyebb csókkal kezdem el kényeztetni telt ajkait, elkezd feloldódni.

Tegnap késő délután, amikor átjött hozzám, csak ültünk itt kinn, és beszélgettünk, aztán sétálgatni kezdett, a combközépig érő, fekete harangszoknyája minden mozdulatát követte, én pedig nem tudtam levenni a szemeimet a formás lábairól, a fedetlen combjairól. Újra, s újra azok a pillanatok jelentek meg előttem, amikor körém fonta őket, s szinte még közelebb vont magához. Felálltam és elé léptem, mire ő a korlátnak dőlt, és felnézett rám. Mezítláb, a mozdulatait kecsesen követő szoknyában, és egy kis blúzban, ami enyhén fehér csipkékkel volt díszítve. A haja ki volt engedve, de még így is kuszán állt, annak köszönhetően, hogy az oldalamnak dőlve pihent eddig a karjaimban, a hintaágy ütemén pihenve. Sminket nem viselt, és ez volt az a dolog, ami tényleg annyira különlegessé tette. Szeplős arca természetes szépségében mutatkozott meg. Ártatlanul nézett fel rám a pillái alól, és várta, hogy mit is teszek. Szerény mosolyt formáltak az ajkai, olyan kicseszettül hívogatóak voltak... és nem is igazán tétlenkedtem. Közelebb hajoltam, de mindössze puszit csentem tőle, melyet megsokszoroztam, és mély csókká formáltam. Nem ellenkezett, én pedig könnyen emeltem fel, és ültettem a korlátra. A lábait az enyéim köré fonta, és olyan szorosan fogott magához, hogy szinte a levegőt is eltüntette kettőnk közül. Hevesen csókoltam, vágytam rá, de nem akartam erőltetni, főleg nem a szabadnak. Csak magamnak akartam minden örömét, még ha tudtam, hogy nem is jár erre senki, akkor is tartottam attól, hogy valaki megleshet bennünket. Vékony ujjai a pólóm alá csúsztak, érzékien simogatták a bőrömet, én pedig próbálkoztam, ő meg engedett. Egyik kezemmel szorosan fogtam a derekát, hogy még véletlenül se történjen baleset. A nyelvünk simogatta egymást, de elhúzódtam tőle, hogy az ajkaira suttoghassam a szavakat.

– Akarlak.. – a csípőmet ellene nyomtam, hogy ő is érezze, mennyire is kívánom.

Nem válaszolt, ami nem lepett meg, mindössze az ajkaira vont, és folytatta a felhevült csókunkat. A kezem, amely eddig az arcát cirógatta, a szoknyája alá csúszott, és mindenféle köntörfalazás nélkül simítottam végig a bugyiján. Éreztem a vágyát, így nem tétlenkedve szabadítottam ki magam, toltam félre a pamut anyagot, és temetkeztem el benne lassan.

Megrázom a fejemet, és igyekszem elkergetni a mocskos álomképeket, hiszen munkába kell mennem, és a hideg vizes fürdőzés nem éppen a kedvenc időtöltésem. Kiiszom az utolsó korty, már langyos kávémat, és visszamegyek a házam falai közé. A mosogatóba teszem a poharamat, aztán a fürdőbe vonulok az arcomon egy kis mosollyal, hogy mielőbb a városba érhessek, és láthassam messziről a boldogságban úszó lányt.

A rádióban szóló dalt dúdolva hajtok ki az erdőből, egyenesen rá a főútra. Az ablakok le vannak engedve, a kezemet kilógatom, ám a fekete üvegű szemüvegem mögül gondtalanul bámészkodok. Még korán van, így nem sok ember van az utcán. A borbély még csak most nyitja az üzletét, és a jótékonysági bolt elé is a fiatal lány ebben a pillanatban teszi ki a táblát.

Leparkolok a pékség előtt, és besietek az épületbe. Az ajtaja nyitva van a melegnek köszönhetően, a friss sütemények, pékáruk illata megcsapja az orromat, és a gyomrom azonnal jelezni kezd.

– Jó reggelt – nézek fel Amyre, aki a pirult arccal pillant felém, ám vissza is fordul az előttem lévő vásárló irányába, akinek a szatyrot megfordítja a pulton, hogy a fülénél fogva könnyedén el tudja emelni.

– Szia Harry – áll meg velem szemben. – Hogy vagy?

– Remekül, igazán szép napunk van, nem igaz?

– De, valóban – pillant ki a napsütéses utcára. – Mit adhatod?

– Abból a sonkás szendvicsből kérnék, és a sajtos pogácsából is kérnék kettőt.

– Rendben – vesz elő a papírzacskót, és bele csúsztatja a szendvicset, majd egy másikba a két sós desszertet. – Még valamit?

– Nem, köszi – mosolygok rá, de a figyelmem azonnal el is terelődik róla, amint hallom, hogy valaki belép az üzletbe. Oldalra nézek, és egy kis mosollyal üdvözlöm az éppen belibbenő lányt. Megáll mellettem a pult előtt, de nem néz fel rám, csupán szigorúan a pékárukat szemléli. – Mennyivel tartozom? – nézek Amyre, aki megint a kezembe adja a szatyrot.

– 2.50 – motyogja, én pedig az aprót a kezébe adom.

– Köszönöm – lépek el. – Sziasztok!

Mind a két lány halkan köszön el tőlem, én pedig jót derülök rajtuk. Igazság szerint Amy egy cseppnyit sem érdekel, ellenben azzal a lánnyal, akire a szívem szerint rávetném magam. Ha a saját gondolataimra hallgattam volna odabenn, biztosan pár kis üdvözlő csók elcsattant volna, melyeket bizton állíthatom, hogy Amy nem tolerált volna.

Még visszapillantok az üvegen keresztül a lányra, és innen is tökéletesen látom, hogy az alsó ajkát kissé harapdálja. Rákacsintok és beszállok az autómba. A szatyrot magam mellé teszem, aztán kitolatok, míg egy utolsó pillantást megengedek közben magamnak, és gázt adok.

– Hé, Harry, meg tudnád nézni ezt az autót? – kiált felém Richard, mire kicsúszok a jármű alól, melyet éppen szerelek.

– Most?

– Igen, sürgős lenne.

Felállok, és az amúgy is olajos nadrágom anyagán végighúzom a mocskos kezemet. Richardhoz lépek, de nem nézek az autó tulajdonosára, ugyanis pontosan tudatában vagyok annak, hogy kihez is tartozik. Felnyitom a motorháztetőt, és szemlélni kezdem a dolgokat, a hallottak alapján, de én tökéletes állapotban találok mindent. Megkérem Dant, hogy indítsa be, és meg is teszi.

– Ennek semmi baja – csapom le a tetejét.

– Valóban?

– Mit akarsz, Dan?

– Hogy hagyd békén.

– Kit? – nézek rá lemondóan, és visszatérek a munkámhoz, hiszen én is pénzből élek.

– Tudod te jól, hogy kiről beszélek – követ. – Szórakozol vele, amíg meg nem dugod, aztán megszabadulsz tőle, mint a szüleidtől.

Minden izmom megfeszül, és az agyamban köd keletkezik, de türtőztetem magam, tekintettel Richardra, aki mindenféle szóbeszéd ellenére alkalmazott.

– Tudod, ha te így beszélsz róla, akkor sokkal kevesebbre tarthatod, mint én... Tisztelet, kikereshetnéd a szótárban, hogy mit is jelent – lengetem meg a kezemben pihenő villáskulcsot. – És, ha most nem haragszol, dolgoznom kell – csúszok vissza az autó alá, és folytatom annak a rendberakását.

– Ne felejtsd el, hogy tudom, hol is laksz, és, ha megbántod, kibaszottul meg fogod bánni!

– Most, hogy sikerült elérned, hogy rettegésben éljek, mehetsz...

Hallom, ahogyan kifelé menet leveri az egyik szekrényen pihenő dolgokat. Türtőztetem magam, és a kocsi alatt maradok, de az irányába nézek, és tisztán látom, hogy elhagyja a műhelyt. Visszafordítom a tekintetemet, és az utolsó simításokat végzem el.

– Hé, Styles, kész a kicsikém? – Niall ül le mellém a padra.

A műhely mellett, a park kezdeténél ülök mér vagy húsz perce és a szünetemet élvezem a napsütés melegében. Már minden ételt eltüntette, és már csak a hűs vizemet iszogatom.

– Mi a helyzet? – pillantok rá, miközben leül mellém.

– Dög meleg, kezdek besokallni tőle. Hallottam járt erre ma a Dan gyerek.

– Már is a kocsmában meséli mindenkinek, hogy mekkora faszagyerek? – nevetek fel, és Niallre pillantok, aki hasonlóan hozzám, hangosan hahotázni kezd.

– Igen, és, hogy neked ment, bár ezt senki nem hiszi el – forgatja meg ujján a slusszkulcsot.

– Szánalmas – könyökölök a térdeimre.

– De mi a helyzet veled? A munkán kívül nem igazán látni a városban.

– Hallod te, hogy miket beszélnek? Kinek van gyomra idejönni, amikor úgy festik le a várost, és engem is, mintha valami pszichopata lennék?

– Megértelek haver, komolyan.

Valamit magyarázni kezd, de én nem igazán fordítok neki jelentősebb figyelmet. A tekintetem az éppen a park gyepére lépő lányra fókuszál. Mosolya az arcán játszik, a tekintete csillog, és hallom, ahogyan felnevet egy poénon, amit valamelyik félnótás haverja süt el. Megperdül és a nyári ruhája elemelkedve a lábaitól táncol körülötte. Már a számon van a szó, hogy oda szóljak, ne mutogassa mindenkinek a kecses lábait, amikor a kezét a szoknyájára teszi, hogy lefogja. Megáll, a hajába túr, és felém pillant. Rámosolygok, ő pedig rám, de több nem történik, annak ellenére, hogy én ebben a pillanatban a karjaimba zárnám.

– Harry, komolyan még mindig utána epekedsz? – biccent a társaság felé.

– Együtt vagyunk – szalad ki a számon a kis bizalmas információ. Döbbent arckifejezéssel mered rám. – Ne nézz így! Már pár hete, de senki nem tudja. Nem szeretné még nyilvánosságra hozni. És meg is értem, hiszen mindenki rólam beszél, a srácról, aki megölte a szüleit, de nincs ellene bizonyíték. Egy kész zseniális gyilkos – sóhajtok fel. – Semmire sem vágyom, már leszarom, amiket terjesztenek rólam. Gyászoltam, sírtam, de most boldog vagyok. Ennyi nekem is jár, nem?

– De, persze! Én örülök, ha boldog vagy, csak fura. Ő annyira visszahúzódó lánynak tűnik, te pedig totál az ellentéte vagy. Mármint, személyiségileg.. basszus, érted.. – neveti el magát.

– Ne aggódj, értem – dőlök ismételten hátra a pad kemény fájának. – Nálam szoktunk találkozni, amikor teheti eljön, vagyis minden nap igazából talál arra módot, hogy meglátogasson.

– Őszintén örülök a boldogságodnak, de nekem mennem kell. A kicsikémet még le kell mosatnom – áll fel. – A számlát Richárdnál intézzem.

– Szokás szerint – rázom meg a kezét, ő pedig távozik.

Visszafordítom a fejemet a lány irányába, aki egy gombóc fagylalttal a kezében ül le a földre, miközben annak az idióta Dannek a fecsegését hallgatja. Felállok, egy utolsó pillantást engedek még meg magamnak, aztán hátat fordítva a munkámhoz térek vissza.

Rend uralja már a házat, és friss, hideg levegő is átjárta már teljesen mióta itthon tartózkodom. A spalettákat behúztam, így a sötétség is uralma alá vette az egész ház területét. Zuhanyzással nem bajlódtam sokat, a nedves hajamat mindössze áttöröltem a törülközővel, és egy bokszer alsót rángattam fel a lábaimon, amelyben most kényelmesen el is nyúlok az ágyamon. Későre jár, az óra lassan a tizenegyet is átlépi, de még mindig egyedül fekszem. Fogalmam sincs, hogy merre jár, esetleg valami programja van, vagy pedig az a Dan gyerek alakított be valamit. Átfut az agyamon annak a gondolata, hogy elmenjek és megkeressem, csak messziről megfigyeljem, hogy minden rendben vele. Már fel is pattanok az ágyam kényelméből, de aztán lebeszélem magam a dologról, hiszen tudom, hogy őt mindenki szereti, és semmi bántódása nem eshet a város határain belül. Visszaülök, a takarót összegyűröm, és próbálom magam az alvásra kényszeríteni, annak ellenére, hogy holnap hétvége, még is a korai kelésnek köszönhetően elnyom a fáradtság.

Mellkasomon puha ajkak csókjait érzem, amint mindenhol kissé nyálas nyomot hagynak a bőröm felszínén. Oldalra fordítom a fejemet, és teljesen elveszek a lágy csókok kecsegtető érintésében. Egy nyelv nedves csíkot hagy a köldökömtől lefelé haladó, bokszeremben elvesző szőrcsíkon. Lustán pislogok párat, mire teljesen kitisztul a látásom, és lepillantok. A világos hajzuhatag függönyként omlik rám, melybe azonnal bele is túrok. Érintésem hatására felpillant rám egy kis mosollyal, s csillogó ajkakkal rám, én pedig határozottan felhúzom magamra, és mélyen megcsókolom. Kezem végigszalad a hátán, és megdöbbenek, ahogyan érzékelem, mindössze egy bugyi, ami fedi a testét már.

– Mit terveztél, baba? – szakadok el tőle, és végigsimítok a duzzadt alsó ajkán. A sötét ellenére is tökéletesen látom, hogy az arca pirossá válik, és a tekintetemet is kissé kerülni próbálja, de nem igazán jön össze neki. Csókot csenek tőle, mielőtt folytatnám az álmos, mély hangomon a suttogást, melyet annyira szeret hallgatni. Ezt egyszer megjegyezte, én pedig néha felhozom neki szemtelen módon. – Sajnálom, hogy megszakítottam a pillanatot, de már szomjaztam a csókodra. Hagylak érvényesülni, azt csinálsz velem, amit csak szeretnél – csókolom meg utoljára, és elengedem, hogy cselekedni tudjon.

Nevetve a kezét a szemeim elé teszi, a szája pedig megérinti a mellkasomat. Ahogyan halad lejjebb lassan, az izmaim úgy rándulnak meg, s a farkamba úgy tódul minden vágy. A keze lecsúszik az arcomról, a lábai az anyáim közé vándorolnak, míg végül teljesen térdre ül előttem. Szemhéjaim alól pillantok rá, és látom, ahogyan a füle mögé tűr egy rakoncátlan tincset, és a bokszerem korcához nyúl. Megemelem a csípőmet, hogy segítsek neki, ő pedig apró ujjaival elkezdi lehámozni rólam a pamut anyagot. Megkönnyebbülten nyögök fel, amikor megszabadít a szűk ruhadarabtól, és a péniszem köré fonja az ujjait. Ehhez már hozzá vagyok szokva, mert az érintéseit eddig is magamon tudhattam, ellentétben a forró ajkaival. Ennek a gondolata is már jobban felfokozza a vágyat bennem, és önkényesen lehunyom a szemeimet. Tudom, hogy zavarban van annak ellenére, hogy már sok alkalmunk volt együtt. Érzem, ahogyan az ujját a farkam tetején simítja végig, és az elő nedvemet szétkeni rajta. Megnyalom a számat, és várom a következő lépését. Nem siettetem, de már őrült módon a szájában szeretném tudni magam. Annyira kibaszottul hívogatóak azok a rózsaszín, puha ajkak. Mocskosul kemény vagyok már, a testem és a lelkem is egyaránt ég a vágytól.

Nem kell sokat várnom arra, hogy megérezzem a szája melegségét, amellyel körülzárja a férfiasságomat. Keze együtt mozog a csodás ajkakkal, és a nyelvével is kényeztet. A fogai nem érintenek meg, amit kellően is értékelek. Nem sokáig bírom a látvány nélkül. Lenézek rá, látom, ahogyan mozog, de nem eléggé tökéletes a rálátásom a hajának köszönhetően, így beletúrok, és félresöpröm azokat. Látom a Hold gyér fényében a nyáltól megcsillanó hímtagomat. Érzem, hogy közel sodor a beteljesülés felé, így lenyúlok, mire megszeppenve néz fel rám, de nem adok időt a buta gondolatai feltörésének. Hevesen megcsókolom, és letolom róla a fehérneműjét, melyet végül ő rugdos le magáról. Kitárulkozik előttem, én pedig pillanatok leforgása alatt csúszok belé. A tudat, hogy felizgatta, miközben a szájával kényeztetett, még jobban beindít. Dögös, bassza meg, de még mennyire, hogy az! Vad ütemben kezdek mozogni benne, de az elégedett nyöszörgéseiből, s abból, hogy a nevem is többször elhagyja a száját, tudom, hogy jó neki is, és még többért esedezik, amit én meg is adok neki. Számat az övére nyomom, teljesen elmerülök benne újra, s újra. Melegem van, a légzésem szapora, a gondolataim kuszák, ködösek, és tele vannak olyan mocskos dolgokkal, amelyek jobb, ha nem osztok meg vele.

Érzem, hogy nem kell sok, s amikor az ujjai a hátamba marnak, tudom, hogy ő a határon mozog, én pedig megingatom, és elérem nála a beteljesülés mámorító érzését.

Pihegve, izzadtan fekszik a mellkasomon, én pedig ölelem, és simogatom a forró bőrét. Néha egy kis puszit nyom a mellkasomra, mely mosolyt csal az arcomra.

– Azt hittem, hogy nem jössz ma – töröm meg a csendet.

– Ne haragudj, moziban voltam a többiekkel.

– Az a faszfej Dan is ott volt, igaz? – sóhajtok fel.

– A baráti társaságunk tagja – támasztja meg a mellkasomon az állát. – Hallottam, hogy mi történt ma, és sajnálom. Ne foglalkozz vele.

– Elhiheted, hogy magasról teszek rá – vigyorodok el. – Annál jobban is foglalkoztat, hogy mikor szeretnéd felvállalni a kettőnk közötti dolgot – simítok végig a haján.

– Adj még egy kis időt, rendben?

– Rendben – csókolom meg, és visszavonom a mellkasomra.