Dantae
Forr bennem a düh. Öklöm találkozik a fa bútorral, mely az irodám fala mentén húzódik végig. Hangos csattanásnak hangját hagyja maga után, ahogyan a tárgyak potyognak a földre, hogy darabjaikra hulljanak. Nicola tart felém egy poharat, melyet elveszek tőle, a bourbont felhajtom, a kristály viszont a falon csattan.
- Oké, ha már szétzúztál mindent, akkor megnyugodnál?
- Megnyugodjak? – őrült nevetésem visszhangot ver, szinte már magamra sem ismerek. – Te még is mi a faszt tennél a helyemben?
- Keresnék egy nőt, aki a kedvemre való.
- Miért nem érti meg senki ebben a kibaszott házban, hogy nincs szükségem egy nőre, aki mellettem van? Tőle függetlenül is el tudom végezni a dolgomat, és erős vezető vagyok.
- Egy kibaszott őrült vezető, de igen – tölt magának még egy italt. – De azért nem olyan rossz, ha van egy nő, aki minden éjjel az ágyban vár, és akkor szop le, amikor csak akarod.
- Tudod pontosan tudom, hogy miért nem te lettél a tanácsadóm – ülök le a székembe az asztal mögé és rágyújtok egy szivarra. – Elegem van a tradíciókból, egy férfi tökéletesen megállja a helyét nő nélkül is.
- Most úgy rinyálsz, mint egy nő – jelenik meg Alice, a húgom, becsukja maga után az ajtót, és olyan bátran libben be, mintha ez teljesen természetes lenne a mi világunkban. – Egy nő lehet jót is tenne neked. Tudod... a stressz levezetésében.
- Alice, ne szólj bele férfiak beszélgetésébe – Nicola környékezi meg a húgomat, de tudja, hogy egy ujjal se nyúlhat hozzá. – Amúgy is, ilyenkor már nem lőtték fel a pizsamát?
- Lehetséges, de nem hagyhatom, hogy apánknak keresztbe tegyetek engem kihagyva belőle – libben a pulthoz, hogy töltsön magának egy italt, de mielőtt ezt megtehetné, Nicola kikapja a kezéből és felhajtja ő. – Különben is, jól jönne egy korom béli nő a házban.
A húgom hozzám lép, a felhorzsolt, véres kezemet kezdi el méregetni. Aprócska kezei úgy ölelik körbe, az én sebes kezemet, mintha csak meg tudná gyógyítani pillanatok alatt.
- Nem fogok egy kislányt elvenni – világosítok fel mindenkit morogva. – És nem veled fogom ezt megbeszélni – Alice homlokára csókot hintek. Az egyetlen ember, akivel gyengéden tudok viselkedni ezen a világon. – Most pedig ideje, hogy magunkra hagyj bennünket.
- Hagyjad csak, egyszer neki is ez a sors jut – méri végig a húgomat Nicola. – Nem sokáig hagyja az apátok, hogy férfi nélkül legyen.
- Különben is, itt rend legyen, mire anya felébred, mert tudod, hogy dühös lesz – ezzel hátat is fordít Alice, de visszanéz még a válla felett Nicolara. – Esetleg jelentkező leszel?
Gyors kacsintás, s ezzel bezárul az ajtó a húgom mögött, Nicola pedig rám néz, de én inkább semmit sem fűzők hozzá. Mindössze a gondolataimban, az emlékeimben kutakodom, hogy mikor repült el az idő, hogy kislényből nő lett.
Már szinte fájdalmasan családi, virág illatú, és sok apró szarsággal telerakott lakás falai vesznek körbe. Képek nem szerepelnek sehol sem, de erre számítottam az információk alapján, amiket Nicola szerzett meg nekem. A legjobb lány, aki számításba jöhet, akinek nincs családja, nem kell magyarázkodni, és kezesbárányként viselkedik.
Remélhetőleg.
A hálóba lépve, a lakás többi részén a rendezettség ellenére itt rendetlenség uralkodik. Az ágy bevetetlen, mintha csak ebben a pillanatban rúgta volna ki a gazdáját. A hold gyér fényében látszik a minimalista berendezés, ami egy gardróbszekrény, mellette a komód, s onnan mellőle a fürdő nyílik. Mielőtt kutakodásra adnám a fejemet, a bejárat ajtaja felől zörgés hangja csapja meg a fülemet. Csendben maradok, míg halk éneklés tölti be a lakást, karöltve világossággal, és engem is megvilágít, de még nem vagyok Amaya látóterébe. Meghúzom magam, s kipillantok a fal mögül, ő pedig nekem háttal rázza azt a formás seggét, amelyen azonnal megakadnak a szemeim, miközben a pultra pakolja ki a bevásárlását. Közelebb lépek, zsebeimbe vágom a kezeimet, a szemeim mocskos módon viszont a fenekének ringását követik teljesen nyugodtan lépek előre, s mellkasom előtt kulcsolom össze kezeimet. Megperdül tengelye körül, és olyan éles sikoly hagyja el a száját, hogy nincs kétségem afelől, hogy az egész város meghallotta.
Kezemet a szám elé teszem, csendre intve őt, de olyan pánik jelenik meg a szemeibe, hogy egy másodperc töredékéig még meg is ijedek. Mentségére szóljon, zavaró lett volna, ha nem akad ki a látványomra. Fülében a fülhallgató még mindig ott pihen, a sikolya viszont az én fülemet kínozza. Be kell, hogy valljam, nem éppen így szerettem volna sikolyokat kicsalni belőle. Hirtelen fordít nekem hátat, rántja fel a bejárati ajtót.
Annyira kibaszottul kiszámítható.
Az ajtó kitárul, a folyóson sötétség uralkodik, ő pedig Nicola karjába zuhan kábulatában.
- Mire is mennél nélkülem? – veszi karjaiba a nőt és behozza a lakásba. – Azt hittem, hogy a sikolyok nem most kerülnek terítékre.
Berúgja lábával az ajtót, miközben a szája be nem áll.
- Erre nem lett volna szükség – nézem végig, ahogy a kanapéra fekteti Amaya eszméletlen testét. – Mondtam, hogy kissé finomabban közelíts a nők felé.
- És mégis mit csináltál volna vele? – förmed rám, miközben a konyhába sétál és egy almát kikap a gyümölcskosárból, a pultnak dől és beleharap, mint aki jól végezte a dolgát.
Leülök Amayával szemben a fotelbe, ami nem éppen kényelmes, de kénytelen vagyok várakozni. Mintha az idő nem pénz lenne.
- Mennyire ütötted ki?
- Nemsokára magához kell térnie – megrántja a vállát és tovább tömi a fejében az almát. – De csak fogjuk meg, és vigyük. Amúgy sincs sok választása.
- Tehát kezdjem az elrablásával? És van választása.
- Lényegében úgy is az fog történni – megy el mellettem, de már nem is foglalkozom a sok faszsággal, amit művel. Ha nem gyerekkorom óta mellettem lenne, valószínű, hogy már egy részeg estén kibeleztem volna. De akár józan pillanatomban is elkapott már párszor a vágy. Hallom, ahogy a másik helyiségbe pakolászik, és bármennyire is igyekszem megerőltetni magam, hogy rászóljak, csendben maradok és Amaya kiütött testét figyelem. Ajkai kissé el vannak válva egymástól, olykor meg is rándul, ahogyan a szemhéjai is. Remélem, hogy valóban nem kibaszott óráknak kell eltelnie mire magához tér, annak ellenére, hogy gyönyörűlátványt nyújt, nem csak nézegetni áll szándékomban.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, de mocorogni kezd, enyhe nyöszörgésekkel fűszerezve. Telefonomat a zsebembe süllyesztem, s figyelem csendesen. Arcához emeli a kezét, a hajába túr, és innen is tökéletesen látom, hogy pislogni kezd lassan, míg egy másodperc töredéke múlva bevillannak neki a történtek. Oldalra kapja a fejét, tekintetünk összekapcsolódik, én pedig a szám elé emelem az ujjamat, ismételten, de nem jut el a tudatáig, mert a torkán felszalad az éles kiáltás, feláll, és az ajtó felé igyekszik, bár kissé meginog, így oda lépek, elkapom. Tenyerem a szájára tapad. Még a karjaim között is alig bír megállni a lában. Tipikusan cselekszik, minthogy gondolkozna.
- Jézusom, benned van ám kurázsi – vonja a figyelmemet magára Nicola, aki megjelenik, az ujján egy falatnyi csipkével.
- Kibaszottul remélem, hogy nem az van az ujjadon, amire gondolok – szűröm fogaim között a szavakat, míg Amayát visszaültetem a kanapéra. – Te pedig ne sikolts.
A szemeimbe néz, rémület tükröződik bennünk.
- Nem fog bajod esni, ha teszed, amit mondunk – mondom neki közelről az arcába, leheletem biztos, hogy arcának finom bőrét simogatja, melybe beleremeg. Halkan beszélek hozzá, igyekszem nyugtató lenni, vagy mi a fasz. Nem sűrűn művelek ilyet, de itt most erre van szükség. Lehunyja a szemhéját per pillanatra, s alig láthatóan bólint. – Remek.
Eltávolodom tőle, megigazítom a zakómat, feloltom a lámpát, amely fényáradatban úsztatja a helyiséget és elfoglalom ismét a fotelben a helyem. A lány csodálatosabb, mint a fotókon, így rémülten csak úgy ragyog, és viszket a tenyerem, hogy megérintsem az ijedt arcának vonalát. Hogy a szívére tegyem a kezemet, s alatta érezzem a kapkodó lélegzetét.
- Hm, ígéretes szófogadás terén.
- Nicola – szólítom meg. – Takarodj, ki a lakásból.
Felhorkan, de nem szól vissza, csak teszi, amit mondtam neki. Amaya követi a tekintetével és látom, hogy valamit szeretne mondani. Nagyot nyel, én csendesen figyelem. Elválnak az ajkai, ám mielőtt szavak hagyhatnák el száját, közbevágok.
- Tedd le a tangát, vagy levágom a kezed.
Nem nézek Nicolára, de morgásáról hallom a nemtetszését, majd az ajtó hangos csapódását. Amaya visszanéz rám, zöld szemei elérnek hozzám. Oldalra döntöm a fejemet, egymásra meredünk, végigmér, megköszörüli a torkát.
- Örülök, hogy meglátogattatok, de szerintem ideje mennetek.
- Ennél okosabb vagy te, Amaya.
- Mindenki tudja, hogy ki vagy – sóhajt fel, beszéde kissé ködös, de már kezdi összeszedni magát. Felállok és a konyhába megyek, hogy egy pohár vizet hozzak neki, miközben csak arról beszélem, hogy a kibaszott családom ki is ebben az országban. Ezen a Földön. – Szóval Dantae, mit akarsz tőlem?
Ahogyan a nevem legördül a nyelvén, mikor átadom neki a poharat, felszisszenek. Tekintetünk egybeforr, de én eltávolodom tőle, felegyenesedem, és bassza meg, annyira csodás, ahogy hatalmas szemeivel felnéz rám.
- Van egy ajánlatom a számodra – a szoba túloldalára megyek, visszafoglalom a helyem, onnan figyelem. – Szükséged van papírokra, hogy ne toloncoljanak ki, ami egy férjjel az oldaladon történhet meg minél előbb. Számomra pedig egy feleség kell.
- Ez romantikusnak is nevezhető, de nem terveztem házasságba lépni.
- Hazudhatsz, de mint, te is mondtad, hogy a családi hátterem bármire képes, felesleges itt faszságokat beszélned a szép száddal.
- Elrabolsz és kényszerítesz? – áll fel, és lesi a reakciómat, de meg sem mozdulok. Láthatóan jobban van, a víz megtette a hatását. – Nem is ismerlek, miért lennék a feleséged? Egy kibaszott gyilkos vagy.
- Tudod, lehetséges, hogy ezt nem kellene egy feltételezett gyilkosnak az arcába mondanod – kezd a türelmem és az időm fogyni. Ennek a macska-egér játéknak vége kell, hogy legyen minél előbb. – Megkapod a papírokat, az én nevemmel senki nem fogja megkérdőjelezni a házasság valódiságát, én pedig megkaplak téged, amíg bizonyítom, hogy egy nő nélkül is tökéletesen megállom a helyem. Aztán elválnak az útjaink. Talán pár év múlva.
- Szóval adjam a legszebb éveimet egy ismeretlen gyilkosnak.
Felállok, begombolom a zakómat.
- Mint mondtam, vesztenivalód nincs. A válás után megtarthatod a nevemet, az egyebek mellett, és a család védelmét is megkapod az életed végéig, a papírokat nem is említve.
Amaya
Felhajtom a tequilát, és egy újabbat töltök. Könnyeim végig szaladnak pofátlanul az arcomon, melyeket durván törlök le a kézfejemmel. Az ujjamon pihenő gyémánt megkarcolja a bőrömet, mire még haragosabb leszek, megszabadulok az ékszertől és a pultra hajítom. Megragadom a tequilával töltött poharat, ledöntöm. A megterített asztalra terelődnek a gondolataim, míg a már kihűlt étel felé pillantok. Dühösen fogom meg az üvegtálat, mely hatalmas csattanással landol a márványpadlón. A mártás a szilánkokkal keveredik, az illata elér hozzám, s felfordul a gyomrom.
- Asszonyom?
Benson hangja ér el hozzám. Megtámaszkodom a konyhaszigetben, de nem fordulok meg. Nem akarom, hogy ennél jobban is a kiborulásom nyomait lássa. Kezemet felemelem, jelezve, hogy ne jöjjön közelebb. Mélyen magamba szívom a levegőt, s olyan, mintha eddig nem is lélegeztem volna.
- Minden rendben – csuklik el a hangom.
Én sem hiszem el, hogy hinné már éppen ő el, aki az épségem óvása miatt van itt. És jelenleg lássuk be, hogy a kaotikus helyzetben már talán önveszélyes is lehetek.
- Segíthetek valamiben esetleg?
- Köszönöm, menj vissza a helyedre – remegő kezekkel nyúlok újra az üveg felé. – Csak, menj vissza.
Úgy folyik le a torkomon a tequila, mintha víz lenne, és erre születtem volna. Fájdalmasan undorító ennek a gondolata, a roncs énem nem bír erős lenni. Lerogyok a földre, testemet a pultnak vetem, magam elé bámulva a szilánkokat nézem, ahogy a szósszal és az étellel egyveleget alkotnak. A poharat már magam mellé sem veszem, mindössze az üveg nyaka köré kulcsolódnak az ujjaim. Könnyeim egymást követik az arcomon, már nem is erőlködőm azzal, hogy letöröljem őket.
- Amaya!
Felnevetek egyáltalán nem az elegáns nőként, ami az elmúlt években lettem Dantae mellett. Hangja egyre közelebbről szól, a lelkembe hasít, és az aggodalom a hangjában felébreszti bennem a régi emlékeket, mikor még foglalkozott velem, s aggódott értem. Ténylegesen. Felpillantok, szemeink összetalálkoznak, ahogy belép a helyiségbe, és látom az értetlenséget az arcán. Félrebiccentem a fejem, átszeli kettőnk között a távolságot, leguggol, s felveszi a szemkontaktust. Kezét kinyújtja, arcom felé nyúl, hajamat a nedves arcomból kisepri.
- Kicsim – hangja aggódalmakkal teli, halk.
- Ne, ne...– olyan halk a hangom, talán nem is hallja.
Körbenéz, keze a testemen, mindenhol. Tapogat, s érintése egyre perzsel fel, és váltja ki belőlem a mély fájdalmat. Ujjaimat lefejti a tequilás üveg szájáról, ellöki tőlem az üveget, amely a márványra ömlik. Nem sok marad, lelkem sír a kárért.
- Amaya, mi történt? Bajod esett?
Olyan hangosan nevetek fel, hogy még magamat is megijesztem. Fejemet hátravetem a szekrénynek, kezemmel a hajamba túrok, mire a csuklómnál fogva elkapja azt.
- Hol a gyűrűd? Beszélj már, megijesztesz!
Két keze közé fogja az arcomat, szemeivel kutakodik, majd végül megragadja a testemet és felállít. Megingok, megtart, de végül megkapaszkodom, csak hogy az érintése a múlté váljon.
- Amaya, a kurva életbe! – járkál fel, s alá, feldúltan a hajába túr, ami annyira mocskosul szexi ilyenkor. Megrázom enyhén a fejemet, hogy a gondolatokat száműzzem, de ez rossz ötletnek bizonyul. – Mondj már valamit!
- Mit szeretnél hallani? Hogy az évfordulónk van és meg sem próbálsz hazaért? Valószínű most sem állnál itt, ha Benson nem riasztott volna – köpöm oda. - Hogy az utóbbi időbe egyedül fekszem és kelek? Hogy készültem, a kedvenceiddel, kinyaltam magam, és ... – mutatok végig magamon. – Hidd el, sokkal vonzóbb voltam órákkal ezelőtt, de valójában teljesen lényegtelen.
- Kicsim – közeledik újra, de felemelem a kezemet. – Bassza meg – túr a hajába. – Elbasztam, egy mocskosan zűrös ügyben vagyunk benne már egy ideje, és minden időmet elviszi. Nem mentség, kibaszottul nem az, tudom!
- Megígérted – csuklik el a hangom. – Megígérted, amikor jobbra fordultak a dolgok, hogy mindig itt leszel. Mindig! Ezt már közel egy éve mindennap megszeged. Tudod milyen gondolatok cikáznak a fejemben?
Ellenkezésemnek hiába, megközelít, két tenyere közé fogja az arcomat. Beleremegek, tekintenünk egybekapcsolódik. Úgy érzem, hogy levegőre van szükségem, távolságra, de egyszere vágyom az érintésére is. Kapkodni kezdem a levegőt, egy könnycsepp gördül ismét végig az arcomon, melyhez odanyúl, de letörli.
- Ne nyúlj hozzám – fogom meg a csuklóit. – Ki tudja kiket fogdostál ezekkel a kezekkel.
- Feleslegesen túráztatod magad ilyenen. Senkihez sem nyúltam, mióta megismertelek, persze, ha nem a véres dolgokról beszélünk – féloldalas mosoly jelenik meg az arcán, mire oda nyúlok, hogy megakadályozzam. Ujjaim közé fogom az arcát, és összenyomom, mire megfogja a csuklómat, és a tenyerembe csókol.
- Ne vigyorogj!
- Miért teszel kárt magadba? Ennyit nem érek. Nem akarom, hogy magadat bántsd – halkan beszél, megnyugtatóan, amit velem sűrűn tesz meg a négy fal között.
- Csak te bánthatsz?
- Senkisem bánthat – homlokát az enyémnek nyomja, míg egyáltalán nem nőies módon próbálom felitatni a könnyeimet. – Ígérem, hogy soha többet nem hagyom, hogy ilyesmi történjen. Hogy eddig fajuljanak a dolgok.
- Ezzel nem adod vissza az elmulasztott időket, a hiányzó boldog pillanatokat – suttogom, immáron kissé nyugodtabb állapotban. Kétségeim vannak, komoly kétségeim.
- Nem, sajnos nem vagyok képes én sem az elmulasztott időt visszapörgetni, de igyekezni fogok, hogy kárpótoljalak, és magunk mögött hagyjuk – fogja meg a kezemet, s tenyeremet a szívére teszi.
Tekintetünk egybekapcsolódik, ugyan azt a határozottságot, tüzet látom a tekintetében, mint azon a napon, mikor megtört kettőnk között a kötelesség, és valódi házaspár lettünk. Felültet a márványra, a lábaimat széttolja, beáll közéjük, csípőjét pedig az ölemnek feszíti, s bármennyire is igyekszem tiltakozni, kezeimet magam mellé helyezi.
- Rendben, nyugodjunk meg.
Homlokát az enyémnek dönti, keze a hajamba csúszik, és a fürtjeimet marokra fogja.
Mély lélegzetet veszek, ezáltal az illatát is magamba szívom. Hiányzott, hazudnék, ha nem, de a gondolataim annyira ködösek, hogy magam sem tudom ennek valóságát. Orrával megböki az enyémet, én pedig ismételten mély lélegzetet, ezzel bátorságot veszek.
- El szeretnék válni.
Megdermed.
Dantae most először az kapcsolatunkba kővé dermed. Most először akad el a lélegzete, és szinte érzem tenyerem érintése alatt, hogy a szíve egy pillanatra megáll.
Eltávolodik nagyon lassan, de a keze továbbra is fogságban tart. Marják a szavak a torkomat, a lelkemet, és a szemeibe való tekintés a legnagyobb hasogató fájdalmat okozza bennem.
- Azt mondtad, hogyha bizonyítasz, elmehetek.
- Nem vagy beszámítható. Ittál, dühös vagy, ezt nem most fogjuk megbeszélni – olyan magabiztosan mondja a szavakat, mintha egy tárgyaláson lenne, s az ő szaván kívül más nem is számítana.
- Megígérted.
Látom, hogy a feldolgozás folyamata nem éppen a leggördülékenyebben megy. Nem is számítottam rá, és számomra is olyan keserűen fájdalmas, de meg kell tennünk. Nem csak magam miatt, miatta is. Megtámaszkodik testem mellett, homlokát ezúttal a mellkasomnak dönti, én pedig a tarkóját kezdem el masszírozni. Merev a teste, mélyen kezdi el kapkodni a levegőt, és emlékeim sincsenek arról, hogy mikor láttam ennyire zaklatottnak. Sosem hozta haza a munkáját, ha feszült is volt, hamar elkergettük a démonokat. Most én váltam az ő démonává.
Kezét felcsúsztatja a csípőmre, megmarkolja, eltávolodik annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Határozott, állja a tekintetem, míg én szinte már remegek. Újabb könnycseppek kezdik el áztatni az arcom, szinte már felzokogok. Oldalra nyúlok, és a mappát, melyet az ügyvéd állított össze, odacsúsztatom. Olyan dühösen mered rám, hogy azonnal lesepri kérdés nélkül, és a szósz, s tequila egyvelegébe kezd el úszni.
- Soha nem fogom hagyni, hogy itt hagyj csak így – rántja hátra a fejemet a hajamnál fogva.
Felnézek rá, ahogyan fölém magasodik, és kapkodni kezdem a levegőt, nyelvével végigszánt a számon, és ujjaim szorosan markolják a pult szélét, mentőövet keresve a kéjes vágytól. Hallom a szívünk dübörgésének hangját, azt, hogy kézzel fogható a közöttünk tomboló szenvedély. Amikor Dantae a szobába ér, megfagy a levegő, mindent elvon, a figyelem középpontjába kerül, és elfelejtem, hogy egy külön lény vagyok, mert csak annak élek, hogy szeressem. Most még is a szívem szakad meg, ahogyan a férfire nézek, aki szétfeszíti a combjaimat, és teljesen az eszemet veszi.
- Jegyezd meg, Édes, hogy sose foglak elengedni, hacsak a koponyám nem a földön landol.
Megragadom azt a koponyát, amely oly sok fejfájást okozott már. Homlokomnak dönti az enyémnek, a tekintete mélyen hatol belém, s közrefogva az arcát, a lehetetlennél is közelebb fogom.
- Nehogy egyszer arra ébredj, hogy nem vagyok már ott, és a fejed sincs meg – suttogom.
- Vállalom a kockázatot.
Mély csókot ad, a nyelve úgy követelőzik, hogy beleremeg a testem, s a lelkem egyaránt. Biztos, hogy eléri, amit akar, de megígérem magamnak, hogy nem hagyom ennyiben a dolgot. Még, ha most kilóra is csókol a finom szájával, ami annyira mocskosul tudja, hogy mit is kell csinálnia velem.
Hátra dőlök a pulton teljesen kitárulkozva neki, benyúl a ruhám alá, míg én lehunyom a pilláim. Megint egy kibaszott gyenge, szerelmes nő vagyok, aki behajol a férjének, mert ő jelenti számára a világ közepét, annak ellenére is, hogy sokszor semmibe veszi. Úgy tár ki maga elé, mintha a vacsoráját szolgálná fel saját magának. Felemeli a csípőmet, a bugyimat szinte már lerántja rólam, és mindenféle vacillálás nélkül hajol ölemre, nyelve kegyetlenül csak le. Borostája karcolja a bőrömet, és finom érzés árasztja el a testemet. Ujjai a combomba mélyednek, és lenézve a vágykeltő kilátás tárul elém, ahogy a kócos feje habzsol. Lenyúlok, megtépem a fürtöket, a vér a fülemben dübörög, még többért sóvárgom, de nem adja meg. Felemelkedik, én pedig nemtetszésemet kifejezve felhördülök.
- Máskor jobban gondold meg, hogy ezt el szeretnéd-e hagyni – csípi meg a fogával a csiklómat, majd ráfúj, és tényleges hátrább lép.
- Ehhez eléggé beszámítható vagyok? - kifullok a mondat közben.
Lehunyom a szemeimet, mélyeket lélegzem. Ez az éjszaka a végzetem lesz.
Hallom, ahogy matat, majd a lassú lépteit, de én csak kiterülve fekszem, várva a következő lépését. Közeledik, a szívem olyan hangos, hogy szinte már elnyomja lépteinek zaját, de így is meghallom, hogy a fejemnél megáll, s a sliccének érces hangja visszhangot verve adja tudtomra a következő percek történéseit.
Kinyitom a szemhéjaimat, felnyúlok felé, de ő a hónom alá nyúl, és felhúz maga irányába, a pult szélére, a fejem lelóg a pultról kissé, és a merev farka szemben velem. Nagyot nyelek, kinyújtom a nyelvem, megnedvesítem az ajkaimat, míg ő a tokromra fonja az ujjait, számon végig csúszik a pénisze, és már a számba is furakszik.
- A menyország – morogja. – És te ettől akartál megfosztani. Az okos szádtól.
Lehunyom a szemhéjamat, hagyom, hogy úgy dugja meg a számat, ahogyan akarja. Hagyom neki, hogy az ujjai a bőrömbe mélyedjenek. Torkomról a mellemre siklik a keze, míg a lélegzetvétele visszhangot ver a térben. Felnézek egy pillanatra, felnyúlok, ingének gombját megszakítom. Tekintetünk találkozik, míg ujjam a mellkasának finom szőrében veszik el, míg ő újra, s újra a számban. A mellemről lekerül a keze, a csuklómat ragadja meg, és a gyémántot visszahúzza az ujjamra. Tűz perzsel szemeiben, ördögien szexi, ahogy a birtoklását kifejezi. Ostromolja a számat, a lelkemet, és az egész lényemet, ahogyan ködös tekintettel néz engem. Torkomig hatol, még többre és még kevesebbre vágyom egyszerre. Az érzelmek úgy száguldanak bennem, hogy magam sem tudom mi a helyes. Azon kívül, hogy a férjem ízét élvezettek habzsolom. Egy könnycsepp jelenik meg a szemem sarkába, ám mielőtt útnak indulna, odanyúl, letörli, és az ajkához emeli az ujját.
Kihúzódik a számból, amely már is vágyakozik az íze után. Megperdít, felület magával szemben. Szája a számon, pénisze kérdés nélkül bennem, és teljesen egybeforrunk.
- Mielőtt újra valami őrültség fogalmazódna meg benned. Gondold át mennyire is passzolunk – suttogja a számra. – És most nem csak a farkamra értem benned.
Szájához emeli a kezemet, melyen a gyűrű pihen, és csókot hint rá. Mosolyra húzza a száját, én pedig a mellkasának döntöm a fejemet, és átadom magam az élezetnek, a férjemnek, és a jövőnknek.
