Szinte megfagy a levegő a cukrászda falai között. Tekintetem nem tudom elszakítani a férfitól, akinek a belépését az ajtó feletti csengettyű jelzi. Ledermedem. Levegő a tüdőmben reked, szinte már fájdalmat okoz, szétszakít belülről. Szám, torkom kiszárad és minden fekete-fehérré válik körülöttem. Úgy érzem magam, mintha valami ostoba tinédzser lennék, aki ledermed egy csodás férfi láttán. Valójába ledermedem. Olyan mértékben, hogy a hangok el se jutnak hozzám, csak őt látom, ahogyan közeledik hozzám.
- Minden rendben? – ráz vissza a valóságba Gemma hangja.
Nagyot nyelek és elszakítom a tekintetemet a felénk közeledő férfi alakjától. Gemmával találkozik a tekintetünk, a kezemet észrevétlenül törlöm a farmerem anyagában, hogy a keletkező izzadságot letöröljem. Gem arra felé pillant, amerre én tettem, a szája széles mosolyra húzódik, és szinte már kipattan a pult takarásából.
- Harry!
Hangjának kiáltása visszhangot ver a pékség falai között. Öccse nyakába ugrik, karjait olyan szorosan fonja köré, hogy szinte már sajnálattal nézem a srácot, aki levegő után kapkod, még is ajkain mosoly játszik. Gödröcskéi édesen ülnek a szája sarkában, és a szívem melegedni kezd a látványnak köszönhetően.
Már sok év eltelt, mióta utoljára láttam. Itt hagyta a kisvárosunkat, hogy a seregbe szolgáljon. Amikor ezt a döntését megosztotta a családjával és velem is, azt hittem, hogy omlok össze. Már akkor is túlságosan is közel álltunk egymáshoz, és úgy éreztem, hogy cserbenhagy, hogy valóban testvérként tekint rám is, annak ellenére, hogy Gemma legjobb barátnője vagyok mindössze a szomszédból.
Megköszörülöm a torkomat és összekapom magamat, majd a következő vásárlóra nézek. Mosolyt varázslok az arcomra és kedvesen megkérdem, hogy mit szeretne. Szemem sarkából figyelem a testvérpárt, akik már együtt tartanak a pult irányába. Nem nevezném valami nagynak az ületet, de most még apróbbnak tűnik. Mintha a falak pillanatok leforgása alatt közelítettek volna jobban meg.
- Te nem is üdvözölsz?
Mire mindenkit kiszolgálok, Harry már előttem van és engem méreget azokkal a ragyogó zöld szemekkel, melyeket már fiatalabb korunkban is annyira imádtam. Elmosolyodom, megtörlőm a kezemet, amolyan pótcselekvésképpen és megkerülöm a pultot. A szívem a torkomban dobban minden lépésnél egyre hevesebben.
- Nem is említette Gemma, hogy várnunk kellene – jegyzem meg halkan, enyhe bosszúsággal a hangomban. Kezem körbe öleli, a mellkasára von, állát a fejem tetején pihenteti, én pedig mélyen magamba szívom az illatát.
- Sejtelmem sem volt, hogy be kellene jelentkeznem – mormolja. Olyan szorosan ölel, hogy szinte már a csontjaim ropogását hallom. Ajkait a hajamba nyomja, enyhe puszit hagyva maga után. – Ne haragudj, nem akartam felfordulást okozni – enged el.
- Örülök, hogy itt vagy – mosolygok rá, bár már is arra gondolok, hogy vajon mennyi időt is fog majd itthon tölteni velünk. Azonnal meg is facsarodik a szívem ennek gondolatára.
- Reméltem is – simít végig az arcomon, mire megremegek. Visszadugja a zsebeibe a kezét és már is mintha mi sem történt volna.
- Harry?
Egy idős néni hangja hangzik fel mögülünk. Az utcánkban lakik, és mind a hármunkat szinte már pelenkásként megismert. Rengeteg pitét kaptunk tőle, és megrovást a sok csínytevés miatt. Elmosolyodom az ősz néni látványára, ami a szemüvege mögül méregeti Harryt.
- Jó napot, Marie.
- Mennyire jóképű fiatalember lett belőled – szorongatja meg Harry arcát, mire elnevetem magam a kezem mögött, Gemmával együtt. – Már kiskorodban megmondtam. Már akkor a lányokat kergetted.
Nevet.
- Igen, szerencsére kegyes volt velem az élet.
- Majd ugorjatok be egy pitére – mosolyog kedvesen, és búcsút int.
- Nekem vissza kell mennem – zavartan mutatok a hátam mögött levő péksütik irányába. – Örülök, hogy láttalak.
Rám pillant Harry, de semmit nem mond. Gemma elragadja és már csak a vásárlók és a pult feltöltése marad. Felsóhajtok. Mosolyomat az arcomra erőltetem, s kiszolgálok.
Jó pár nappal a hátam mögött azt hiszem, hogy sikerül kijelentenem, hogy normálisan tudok levegőt venni Harry közelében. Pár találkozáson túl már igazán normalizálódott a helyzet, bár sajgó szívem még a mai napig megkeseríti a pillanataim. Soha nem gondoltam bele igazán ezekbe a pillanatokba, annak ellenére, hogy pontosan tudtam mindig is tudat alatt, hogy be fog következni. Megejtettük Gemmával és Harryvel, a Marie általán felajánlott közös pitézést. Ha lehetséges még finomabb falatok voltak, mint ahogyan emlékeztem azokara gyermekkorunkból.
Lehúzom a mimózát, ami előttem pihen percek óta, és azt hiszem, hogy Harry jelenléte, ahogyan az asztalunkhoz közelít, eléri, hogy mielőbb eltüntessem. Gemma integet, mintha Harry nem látná tökéletesen ebben a kicsi, helyi szórakozóhelynek sem nevezhető kocsmában, hogy hol is ülünk. Túlbuzgó húgot visszahúzom magam mellé, és Owenre pillantok, aki a sörébe kortyol, Kyleal egyetemben.
- Igen hugi, a szokásos asztal, gondoltam – fog kezet a fiúkkal és le is ül egy széket a másik asztaltól elhúzva.
- Csak, hogy biztos idetalálj, mióta is nem voltál errefelé? – Owen gyújt rá egy cigarettára.
- Nyolc éve – int Carlosnak, aki már is egy sört hoz neki és barátságosan üdvözli. – De mintha tegnap lett volna. Még mindig annyira unalmas a fejetek – int a fiúk felé, és beleiszik a sörébe.
- Említettem már, hogy mennyire nem hiányoztál? – Kyle röhög fel hangosan és feláll, hogy a zenegéphez menjen, amely kora a mieinket bőven túlszárnyalja. Egy kemény rock dal szólal meg, amely a kinn éppen zuhogó eső hangját elnyomja. – Emlékeztek? – érdeklődve nézzük, fogalmam sincs, hogy mire is célozhat. – Erre csókolóztatok mielőtt Harry búcsút intett, és a hazát ment szolgálni.
Megfagy a levegő. A hideg rázni kezd és azonnal be is ugrik az este, amikor Harry a faburkolatnak szorított és száját a szám ellen nyomta. Még mindig ég a szám a csók gondolatára, akkor is, ha már hosszú évekkel ezelőtt történt. Azt hiszem, hogy egy olyan baráti társaság vagyunk, akik pillanatok alatt képesek a levegőt feszülté tenni. Főleg, ha Harry és rólam van szó. Ez az a téma, amit, amikor csak lehet kerülünk, és a mai napig nem volt tudomásom arról, hogy Kyle a szemtanúja volt ennek.
- Oké, miről maradtam le? – Owen komolyan kémlel bennünket. Gemma is hasonlóan méregeti az öccsét én engem. Tarkómon feláll a szőr annak gondolatára, hogy magyarázatot kell adnom.
- Semmiről, nem értem, hogy miért foglalkoztok olyan dologgal, ami egy részeg estén történt – vigyorogva iszik Harry, de látom rajta, hogy ő se menne ebbe a kényes témába bele. – Komolyan, nem tizenévesen rántottam be a bokorba és rontottuk meg egymást.
Ég az arcom. Lángol. Azt kívánom bárcsak a föld megnyílna alattam. Ujjaimat tördelni kezdem az asztal alatt és úgy érzem magam, mit egy tini a szülei előtt, akik először beszélnek neki a szexről. Kínos. Nagyon kínos.
- Én erről miért nem tudok? – Gemma tér vissza a pillanatnyi sokkból.
- Azért húgi, mert semmi közöd hozzá – mormolja Harry. – Egyikőtöknek sem, ami azt illeti. Ha mi nem foglalkozunk ezzel, nektek sem kellene. Könyörgöm. Általános iskolában vagyunk?
Olyan könnyedén röhög, hogy megirigylem. Számomra ő mindig is egy kényes téma volt és azt hiszem, hogy lesz is még sok ideig. Már kislány koromban is azt terveztem titokban, ostoba módon, hogy ő lesz a férfi, aki miatt fehér ruhába fogok bújni. Aki az oltárnál fog rám várni, és szép, szerelmes szavakat suttog majd nekem. Amikor a csók elcsattant, a szívem még jobban dobogott érte, amíg ennek véget nem vetett azzal a hírrel, hogy másnap a hadsereghez csatlakozik.
- Ugyan, csak hülyülünk – csap a vállára Kyle. – Angyalom, csak poén – lép hozzám, és arcomra nyom egy puszit.
- Persze, senki nem is vette komolyan – legyintek és egy mosolyt erőltetek magamra. – Viszont, ha nem gond, hazamennék, mielőtt lecsap a vihar.
- Miért nem maradsz nálunk? Úgy is egyedül lennél – Gemma néz fel rám.
- Nem szeretnék zavarni, és amúgy is fáradt vagyok.
- Tudod, hogy sose zavarsz.
- Tudom.
Ezzel búcsút intek és a kapucnimmal a fejemen kisétálok a zuhogó esőbe. Szerencsére pár utcányira van a házunk, de így is futólépésekben teszem meg a távot. A villámok már cikáznak az égen és a mennydörgés is úgy tör fel, hogy teljes rémületet okoz. Szorosabban fonom magam köré a kezeimet, ezzel még jobban a kabátom anyagát is. Igyekszem kiűzni a ma este történteket, Kyle és Owen ostoba játékát, amit mindig is űztek kettőnkkel. Ajkaim megremegnek a hidegnek köszönhetően és még gyorsabban kezdem el szedni a lábaimat.
A meleg zuhany szinte újjáéleszti átfagyott testemet. Kinn továbbra is tombol a vihar, és nem éppen vagyok nyugodt, ahogyan a villódzó folyosón végig sétálok a szobámig. Megrezdül a testem, ahogyan a mennydörgés teljes visszhangot ver a lakás falai között. Nem vagyok már kislány, de még is nyugtalanságtól duzzad a mellkasom. Magam mögött becsukom a szobám ajtaját, a törülközőt a szekrényemre akasztom és egy bő pólót és nadrágot kapok magamra. Nem éppen szép látvány, de meleg és nagyon kényelmes az átfagyott bőrömön. Bebújok a meleg takaró alá, és az ablakban cikázó villámokra téved a tekintetem. Igyekszem lehunyni a szemhéjaimat, és többé kevésbé sikerül is.
Felriadok. A mellkasom sűrűn emelkedik és a fejem zúg. A vihar még mindig tombol odakinn, ám. A zaj, ami felébresztett, megismétlődik. Fülelni kezdek, szívem a torkomban dobban, míg ismét hallom a neszt. Először nem igazán mérem fel, hogy honnan is jön, aztán a szobám másik felére pillantok az ablakomra. Megdermedek. Ha azt mondom, hogy a szívem kihagyja az ütemeket és megdermedek, még finoman fogalmazok. A takarót jobban a testemre húzom, nem mintha az bármitől is megvédene, s onnan figyelem az alakot, aki igyekszik az ablakomat felfelé tolni, ám látom, hogy a keze többször megcsúszik a nedvesség miatt. Gondolataim csak úgy cikáznak, hogy mit is kapjak a kezem közé, de semmi sem jut eszembe a szobámban, a dezodoron kívül, amit az éjjeliszekrényemben tartok. Tekintetemet nem elszakítva a férfi testétől, kihalászom onnan, és a takaró alá dugom, egyből megszabadulva a tetöjétől. Végszóra az ablak is megadja magát, felcsúszik, a hideg megcsap az ereimben pedig szinte megfagy a vér. Lehunyom a szemhéjaim igyekszem úgy tenni, mintha még aludnék, és semmit sem vettem észre ebből az egészből. Ujjam a dezodor nyomókáján, készen arra, hogy a rám törő személyt egy pillanat erejéig megtörjem. Hallom, ahogyan visszazárja gondosan az ablakot, és ez még jobban semmi jót nem jelent számomra. Közeledésének hangja tisztán eljut hozzám, érzem, leül mellém, én pedig megragadva az alkalmat a sprayt az arcába fújom.
- Bassza meg! – kiált fel, és az ismerős hang hallatán értetlenül a lámpa kapcsolója után nyúlok. – Basszus... – sziszegi.
- Harry? Mi a franc? – teszem le a fegyveremet és kimászom az ágyból. – Mit keresel itt?
- Tudod, nem gondoltam, hogy ennyire harcias lennél.
- Ne haragudj – vezetem ki a szobából a fürdőbe.
Harry a csap fölé hajol, hideg vizet az arcába fröcsköl és igyekszik a szeméből kimosni az általam okozott károkat. Nem győzők bocsánatot kérni tőle. Segítek neki, ott, ahol tudok, törülközőt nyújtok neki.
- Tényleg nagyon, nagyon sajnálom.
Visszasétálunk a szobámba a nagy mentegetőzések közepette.
- Sajnálhatod is – vigyorodik el, de még kissé húzza a szemét.
- De mi a francot keresel itt?
Az órára nézek és elképedek, amikor tudatosul bennem, hogy hajnali két óra.
- Emlékszel, hogy régen mennyire féltél a vihartól? – tűr egy kusza tincset a fülem mögé, én pedig kérdése hallatán elmosolyodom.
- Most se sokkal jobb a helyzet.
- Mindig bemásztam hozzád.
- Gimisek voltunk! – fogom meg a kezét, amely az arcomat simogatja. – Már felnőttünk Harry.
- De még mindig félsz a viharban – suttogja. – És tudtam, hogy egyedül vagy. Nem hibáztathatsz emiatt.
- Eszem ágában sincs, csupán az ajtón a csengőt is használhattad volna.
- Mert nem fordult meg volna az agyadban, hogy vajon milyen eszelős csenget hajnali kettőkor.
- Igen, mert sokkal jobb, ha az eszelős a hálószobám ablakán mászik be.
- Régen is mindig ott lógtam be – hajol közelebb és magához von.
- De nem vagyunk már gyerekek.
- Nem, valóban nem vagyunk – szorosan ölel a mellkasához. – Már sokkal többek lettünk.
- Ne mondj ilyeneket – sóhajtok fel, arcomat a nyakába temetem, illatát mélyen magamba szívom. Ujjaim úgy fonódnak a vizes pulóverének anyagában, hogy szinte már megfojtom a közelségemmel. Ajka a halántékomat célozza meg. – Harry – hal el a hangom.
- Miért? – somolyog. – Talán nem zavarba hozlak?
Felnyögök és próbálok elhúzódni tőle, de nem hagyja. Szorosan tart, ölel, lélegzete a bőrömet csiklandozza. Eléri, hogy még jobban vágyjam a közelségére, amely szinte már éget belülről. Gombóc nő a gyomromban, úgy érzem magam, mint egy tini az első csókja előtt. Pedig már rég túl vagyunk az első csókunkon, ha eltekintünk attól, hogy utána itt is hagyott, még jónak is mondanám. Keményem megtépázta az önbecsülésemet, de most még is a karjaiban vagyok annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy soha nem fogom itt végezni. A szívnek nem lehet parancsolni.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szaggattad szét a szívemet.
- Fiatalok voltunk, és ha akkor együtt végezzük, ki tudja, hogy most is együtt lennénk-e. Nem álltunk készen egymásra.
Felnevetek hangosan, de egy keserves mennydörgés el is nyomja azt.
- Sose tudhatod, és már teljesen lényegtelen.
- Ostoba indok, igaz? – ujját húzza végig a számon. – Még is most mindennél jobban vágyom arra, hogy megcsókoljalak és az enyém legyél. De nem tehetem.
- Mi az ostoba indokod?
- Lassan kellene haladnunk, bármennyire is vágyom a csókodra, nem sodorhatlak el.
- Szeretném, ha elsodornál – hajolok közelebb, lélegzetünk már szinte eggyé válik.
Kalapál a szívem, égek belülről, már teljesen fel is emészt, ahogy még jobban vágyom az érintésére, az ajkainak finom simogatására. Keze a combomat simogatja, marja, szája még jobban megközelíti az enyémet. Elmosolyodik, elhúzódik.
- Ha minden rendben, akkor ideje mennem. Csak meg akartam győződni, hogy semmi baj sincs...
Számat az övé ellen nyomom, fogaink összekoccannak a hevességnek köszönhetően, kezeink mindenhol érik a másikat.
- Egy dolgot meg kell ígérned – suttogom a szájába a szavakat. Hallgat. – Nem tűnsz el.
- Ígérem – csókkal pecsételi meg a szavait.
Kezem a pulcsija alá csúszik és a vállán lesimítom a vizes anyagot. Hagyja, hogy a földre essen, majd a pólójától is megszabadul. Bár évekkel ezelőtt láttam utoljára, tekintetem nem csalódik, éppen ellenkezőleg. Kezem végig simítja a finoman kidolgozott felsőtestét, amelyet már több tetoválás is díszit. Figyeli a kezem mozzanatait, míg az övé a felsőm szegélyét keresi meg. Elszakadok tőle és hagyom, hogy megszabadítson minden felesleges anyagdarabtól. Lerúgja a cipőjét, és segít nekem saját magát is megszabadítani a nadrágjától.
- Soha nem gondoltam, hogy egy betörőnek így fogok örülni – sóhajtozom, míg domborítok neki, ahogyan a szájába veszi a mellemet.
Nyelvével nyalint egyet, majd ráfúj és ismételten a szájába vesz. Ujjaim a nedves haját szántják át többször is, s látom olykor megvillanni a villámlás gyér fényében az arcát, ahogyan a szemei csillognak, a vágy tisztán megmutatkozik.
Lejjebb csókolja magát a testemen, nyelve követi a vonalat és a bugyim utolsó mozzanatait végig kiséri. A fehérnemű messze kerül tőlem, nyelve pedig a legközelebb. Combjaimat széjjelebb tárja, még többért esdekelve húzom közelebb a fejét magamhoz. Ujjai a húsomba marnak, a fenekem alá nyúl, megemel és szinte felfal. Beleborzongok. Még többet akarok, a nyelvét, az ujjait, a forró száját.
- Sejtelmem sem volt, hogy miről maradtam le – motyogja a combom közébe.
Lenyúlok, megragadom a kissé hosszúra megnőtt haját és finoman jelzem neki, hogy szemtől szemben szeretném látni. Szája az enyémre talál, nyelve összesimul az enyémmel, és a saját ízemet ízlelhetem meg. Szájában hal el a nyöszörgésem, lábaimat a csípője köré fonom, kezemet kettőnk közé vezetem és megragadom.
- Jobb később, mint soha – mosolyodom el, és a nedvét végigkenem rajta.
Türelmetlenül csókol meg, nyelvét ismét a számba nyomja, kezemet elveszi a péniszétől, széjjelebb taszítja a lábaimat és teljesen közéljük férkőzve magáévá tesz.
Megáll.
- Mi a baj? – lihegem a szavakat, kezem közé véve az arcát.
Elmosolyodik, aztán el is tűnik ennek az árnya.
- Minden rendben – csókol meg és a csípőjét mozgásra ösztönözi. Ujjainkat egybefonja a fejem mellett és a villámok cikázása közben olykor megvillanó arcát megcsodálva végre beteljesül, melyre rég vártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.