Harry szemszöge
Figyelem, ahogyan a testére simuló falatnyi, koktélruhában illegeti magát és az emberek gratulációját fogadja. Mosolyog. Ajkai vörös színben tündökölnek és csak arra tudok gondolni, hogy azokat az ajkakat én is csókoltam nem is oly rég. A nyelvem végigszalad a számon, bizsergést hagyva, a csókjai után sóvárogva. A poharam pereméhez koccan a jégkocka, amely már enyhén megolvadt a whiskyvel körülvéve. Az est ködös, a hangulat fergeteges, persze az enyémet leszámítva. Mintha egy temetésen lennék és a szerelmem sírját ásnák. Valószínű, hogy én vagyok az egyetlen olyan balfasz, aki eljön a nő eljegyzésére úgy, hogy nem ő áll a jó pozícióba. Talán, ha nem baszok el mindent, én ölelném a derekát, én hinteném be csókokkal a nyaka kecses, finom, puha bőrét. Illatát még most is érzem az orromban, mire le is hunyom a szemhéjaim és még többért esdeklem, de minden hiába.
- Ott gurulnak a golyóid – löki meg finoman a vállamat Derek.
Beleiszok az italomba, bár már kellően vizes, így a pultra csúsztatom a poharat és egy újat kérek ki. Felsóhajtok és az üzleti partneremre, s egyben a legjobb barátomra pillantok.
- Ez volt a legjobb poénod, amit be tudtál vetni?
- Szarul nézel ki.
- Úgy is érzem magam, elhiheted.
- Mit keresel itt? – követi a tekintetemet és a menyasszonyt csodálja meg, az én gyönyörű szerelmem. Felszisszen. – Balfasz vagy, hogy hagytad kicsúszni a kezeid között.
- Miért is beszélgetek én veled?
- Mert senki nem viseli el a savanyú képedet. Egy pöcs vagy, amiért ejtetted a húgomat, Paul, pedig nem töketlenkedett.
- Kibaszottul megnyerted a lottó ötöst. Majd ülhetsz a horgásztó mellett és lógathatod, unalmas üditőzés közepette a régi történeteit, hogy mekkora horgász volt kiskorában is.
- Te féltékeny állat! – röhög fel, majd a gondolat végigszáguld az agyán és fintorba rándul az arca. – Amúgy is megmondtam, hogy nem dughatod meg a húgom. Utálnom kellene, bassza meg!
Felé nézek, majd vissza is pillantok a menyasszonyra. Mosolya az egész estét beragyogja, az a mocsok meg az oldalán áll és dicsekedik a gyönyörű lánnyal. Kezei körülölelik, és a vágy, hogy odalépjek, túlságosan is erős bennem. Nevet, pedig a viccei viccesnek sem nevezhetőek, tudom. Mocskos féltékenykedés, és a nem helyes gondolatok kusza labirintusa teljesen ellepik a gondolataimat.
- El kell, hogy szomorítsalak, nem én vettem el a szüzességét, bár ez nekem is fájó pont.
- Említettem már, hogy mennyire egy barom vagy és hogy még mindig a kishúgomról beszélsz?
Elvigyorodom, míg ő tovább tart nekem illemórát. Tudom, hogy ezeket komolyan gondolja, de akkor sem fogok bocsánatot kérni tőle semmiért. Hülye lennék. Amúgy sem vagyunk már tinédzserek, túlteszi magát, ha pedig nem, akkor így járt. A figyelmemet pedig a közeledő, friss jegyespár foglalja le. Felhajtom az italomat, ezúttal a jégnek nem adva időt, és vidám mosolyt virítok az arcomon.
- Harry – Paul vidáman nyújtja felém a kezét, de én goromba módon a zsebeimbe süllyesztem a sajátjaim. – Örülök, hogy ideértetek. Azt mondta Derek, hogy nem biztos, hogy részt tudtok venni az este.
- Milyen szerencse, hogy megcsodálahatlak benneteket – mormogom az orrom alatt.
- Húgi, csodálatos vagy – Derek lép elém, megragadja a lányt és egy szoros, meleg testvéri ölelésbe vonja.
- Köszönöm – csendesen csengő hangja a füleimbe kúszik, a tekintetünk pedig Derek válla fölött találkozik. Nagyot nyelek. Nem sok kell, hogy kiszakítsam a bátyja karjaiból és magamhoz vonjam a törékeny testét. Szemei csillognak, ám gyorsan el is pillant rólam, és csókot hint Derek arcára.
- Köszönöm, hogy itt vagy – mondja halkan, és visszahúzódok a vőlegényéhez, aki olyan diadalmas mosollyal öleli körbe, hogy kedvem lenne az arcába ütni, és ősember módjára a vállamra dobni a menyasszonyt és elrabolni.
A lány szemszöge
A torkom kiszárad és bármit megadnék, hogy a kristály azon részét érintsem a számmal, amelyet ő is. A whisky végig égetné a torkomat és emlékeztetne a hibáinkra, a fájdalmainkra, a vágyainkra, a heves éjszakáinkra. Zöld tekintete az enyémbe mélyed, de hamar kiránt a ködből, amelybe olyan hamar kerülök a jelenlétébe, hogy veszélyesnek bizonyul. Magas sarkaimon megingok, miközben hátrálni kezdek, Paul viszont a derekamra, éppen a fenekem fölé simítja a kezét. Feszengve állok, pedig nem így kellene. Boldogan, büszkén, ám még sem tudom a mosolyom teljes őszinteséggel az arcomra varázsolni.
- Ne haragudjatok, mindjárt jövök – enyhe mosollyal az arcomon hagyom magukra a fiúkat. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, de úgy érzem, hogy muszáj a hátam mögött hagyni Harry meggyötört arcát.
Hajamat kiseprem az arcomból és sebes léptekkel közelítem meg az épület bejáratát, amely reményeim szerint menedéket nyújt a számomra, még ha minimális ideőre is. A cipőm sarkai szinte már visszhangot vernek az épület falai között és úgy érzem, mintha minden tekintet rám szegeződne. Természetesen a gyémántgyűrűvel az ujjamon valóban a mai este minden figyelem az enyém, de még sem vágyom erre. Pirosra festett ajkaim olykor mosolyra húzódnak, de a szívem mélyén érzem, hogy nem teljesen őszinte az a mozzanat. A lépcsőn sietősebbre veszem a lépteimet, megnyújtom őket, sikeresen is félre lépek, bokámba enyhe fájdalom nyíllal, ám összeszedem magam és nem szakítom meg a szobába vezető utamat.
- Mi elöl menekülsz?
Charlotte bukkan fel mellettem. Cipőit a kezeiben fogja, tekintete méreget, és én felsóhajtok a jelenléte miatt. Azt hiszem enyhe megkönnyebbülés száguld végig rajtam.
- Nem láttad?
- Szerinted van olyan nő az épületben, aki ne látta volna? – nevet fel halkan. – Miért kínzod magad, ha úgy is mind a ketten tudjuk, hogy ki mellett lenne a helyed?
- Hallgass! – parancsolok rá és gyorsan körbenézek körülöttünk.
Kitárom a háló ajtaját és belépek, Charlotte pedig szorosan a nyomomban. Az ajtó kicsit hangosabban is csukódik a kelleténél, de ez most egyáltalán nem érdekel. Lerúgom a már kínzó fájdalmakat okozó cipőimet és az ablakhoz megyek. A lámpát leoltva hagyom, így könnyedén vehetem szemügyre. A nyaraló udvarában ünneplő ismerősök, távoli munkatársak, és minden nagynevű jelenlétét, aki megtisztelt bennünket, annak ellenére, hogy én kifejezetten kisebb eljegyzési partit szerettem volna.
- Attól, hogy onnan nézed, nem fogod visszakapni.
Megjelenik mellettem és hasonlóan kinéz az ablak üvegén. Harry látom, ahogyan leteszi a poharát, s csodás unokahúgom, Darcy ragyogó mosollyal az arcán lép oda. A tüllős ruha úgy táncol a lábai körül, hogy a csodás személyét csak még ragyogóbbá varázsolja. Harry lehajol hozzá, felemeli a kicsi lányt és a karjai között vele kezd el a zenére táncolni. Mindig is oda voltak egymásért, de valamiért úgy érzem, hogy a jelen helyzetben még inkább egymás társaságát keresik. Amiért egy rossz szavam sem lehet, hiszen Harry úgy bánik a kislánnyal, hogy a szívem fájdalmasan facsarodik meg annak tudatára, hogy mennyire is jó apuka lesz egyszer. Egyszer egy gyermeknek, aki nem a miénk lesz.
- Ne gyötörd már magadat – sóhajt fel mellőlem nővérem. – Döntsd el, hogy mit akarsz, és cselekedj.
- Nem lenne helyes.
- Ki szerint? – nevet fel. – Nézz rá, hogyan bánik a lányommal, és vele jobban csak veled bánt. Te pedig ostoba vagy, ha ezt nem látod be.
- Nem választhatok aszerint, hogy ki miként bánik egy kisgyerekkel.
- Pedig sokat elárul egy emberről – mosolyodik el szeretett teljesen, ahogy a lányát figyeli miként is táncol a férfival, aki darabjaira zúzta a szívemet és még mindig uralja azt.
- Engedjük el a témát, rendben?
- Elengedted őt?
Tekintetünk találkozik és azt hiszem, hogy abban szerencséje van mindent látni. Nagyot nyelek., majd visszafordítom a tekintetemet, és megcsodálom, ahogy Harry megpörgeti a kicsi Darcyt, akinek arcán széles, boldog mosoly játszik.
Harry szemszöge
A zenekar töretlenül játszik tovább, ám Darcy már az anyja karjaiban elpilledt, így táncpartner hiánya lévén magam mögött hagyom a tömeget és a birtok másik, sötét irányába indulok. Volt szerencsém már párszor itt lenni még fiatalkoromban is, így vaksötétben is megtalálom, amit szeretnék.
- Hé, Harry – Charlotte halk, lágy hangja vonja magára a figyelmemet és eléri, hogy megálljak.
- Vidd a kicsit aludni – simítok végig a szőke, göndör hajkoronán. – Igazi hölgy elfáradt a sok táncolásban.
- Csak szeretném megköszönni, hogy eljöttél, még ha ostobaság is.
Elmosolyodom, bár nem egészen őszintén. Zsebeimbe dugom a kezeimet és hátrálok egy lépést.
- Elhiheted, hogy nem volt egyszerű.
- Tudom, és értékelem, hogy itt vagy. Sokat jelent neki.
- Még is hozzá megy ... – sziszegem.
- Tudod, hogy miért.
- Mert nem hallgat meg és belerohan a vesztébe! – emelem meg a hangom, de azonnal vissza is fogom. – Ne haragudj. Nem boldog Paul mellett.
- Ezt mindenki tudja, akinek egy pici esze is van, és a szemeit nyitva tartja. – mosolyodik el gyengéden. – Tudod, hogy hol van. Nem csak a kislányom szívét raboltad el, de az övé is megszakadna, ha karácsonyokat Paulal kellene töltenie.
Felnevetek, s közelebb lépek és csókot hintek az arcára.
- Jó éjszakát.
Ezzel tovább is állok és folytatom az utamat a sötétségbe, amíg a kőből kirakott járdára érve fel nem gyulladnak a mozgásérzékelő lámpák. A gyér fény fájdalmasan hat rám először, ám nem állok meg. Muszáj, hogy pontot tegyek a dolgok végére, mielőtt teljesen megőrjítem saját magamat, és őt is.
A telek végén egy igen méretes labirintus kapott helyet sok évvel ezelőtt, ami már az első ittlétemkor felkeltette az érdeklődésemet, és fogalmam sincs, hogy hány csodás, elcsent pillanatot töltöttünk ott el kettesben. Egyre jobban halkul a zene, ahogy távolodom, a gondolataim viszont csak kuszábbak lesznek. A vállam felett hátra pillantok a hangokat követve, de csak egy nevető, enyhén ittas párt látok, akik az oldalsó ajtó mentén keverednek el a parkoló zónába. Szerencsére a taxi már várja őket, így vissza is fordítom a dús, sötétségbe borult sövény felé.
Igazán gyér fény, ami fogad a labirintus belsejében. Talpaim alatt roppannak a homok szemcséi, míg követem az utat a belsejébe. Mintha ezer éve lettem volna itt utoljára, még is az elmémbe égett a pontos út, amelyet követnem kell.
A labirintus közepébe érve, a halkan csobogó szökőkút takarásában egy árnyék vetül a fű felületére. Megállok, szinte hallom, ahogyan a pulzusa lüktet tudatában annak, hogy mögötte vagyok. Nem szólunk, ő lassan megfordul. Szinte éveknek tűnik, de másodpercek töredéke és az arcát láthatom. A szemei az enyémbe néznek, a szívének üteme felgyorsul, és tisztán kivehető a csendben, hogy a levegőt kapkodja.
Elmosolyodik, bár nem nevezném teljesen őszintének. Kilép a fénybe, a vízhez lép, ujját a hűs vízbe érinti. Kilép a magassarkú cipőből és már is, mint a régi szépidőkben, egy megtört lány a sok buta gondolattal a fejében, amikkel feleslegesen foglalkozik. Közelebb lépek, ám a másik irányba, s megkerülöm a kutat, míg a háta mögé nem érek. A szabad bőrfelület úgy csábít magához, hogy kínzó megállni, hogy ne érintsem meg. Ujjam a hideg vízbe dugom, majd a nyaka szabad vonalán végig húzom. Megrándul. Belehajol az érintésembe, a teste még közelebb kerül az enyémhez. Hallom a lélegzetvételét, érzem a pulzusát az ujjaim tapintása alatt, s közelebb hajolva a szám a nyaka vonalát csókolja.
- Harry ... – hangja elhal, kissé lehúzódik tőlem.
- Nincs mellette helyed – suttogom.
Felnevet, de el is nyeli a csend. A válla felett szemei rám villannak és én teljesen megborzongok a tekintetünk találkozásának következtében. Közelebb lépek, szinte fájdalomnak élem meg a kettőnk között levő teret.
- Megbántottál.
- Tudom, és sejtelmed sincs, hogy mennyire megbántam, és hülyének érzem magamat minden miatt. Még százszor bocsánatot kérhetnék, de tudom, hogy ez nem fogja megkönnyíteni a helyzetet.
- Megkönnyíteni? – megfordul, így a kezem kettőnk közé esik. – Harry, komolyan? Tudod mit, hagyjuk, az eljegyzésipartimon vagyunk. Nevetséges az egész.
- Nevetséges az eljegyzés – szalad ki a számon nagy hévvel. – Basszus, nem helyes ez így!
- Neked kellett volna gyűrűt húznod az ujjamra – bólint, ahogy mosolyra húzódik a szája. – Még is tönkre ment ez az egész kettőnk között, ami csodálatos volt! – fakad ki, a levegőt kapkodja, s a hangja elcsuklik.
Közelebb lépek, ismételten megszüntetem kettőnk között a távolságot, kezeimet a csípőjére teszem.
- Végignéztem, ahogyan állsz, fogadod a gratulációkat, míg a kezei körülötted vannak. Nevetsz a viccein, amik borzasztók.
Nyelve megnedvesíti a száját, hallom, ahogy a levegőt élesen szívja be. Belesimul az érintésembe, közelebb kerül hozzám, szíve zakatolásának hangja a fülembe kúszik, s szívem szerint még közelebb vonnám magamhoz, számat szájára tapasztanám, hogy minden ép gondolatot visszacsókoljak belé.
Mire észhez kapok, fogalmam sincs, hogy melyikünk kezdte, de szánk eggyé válik, kezeink mindenhol ott vannak, a gondolatok elszállnak és a pillanatban ragadunk, ami visszaidézi a múltunkat, amíg el nem basztam. Az első, a második és a századik lehetőséget is. Kezeim elkalandoznak, és a feszülő ruháján keresztül a fenekébe marok, hogy még jobban megszüntessem a távolságot, ha az lehetséges. Elszakad tőlem, levegő után kapunk, bár fel sem tűnt, hogy a hiányába szenvedek.
Lepillantok kettőnk közé, ujjai a gyep szálaival játszanak, míg hátrébb nem lép lassan. Azonnal felnézek és a cinkos, kislányos mosolya megjelenik az arcán. Ruhájának pántja cinkosan lecsúszik a vállán, haja a hátára simul, míg a csipke anyaga egyszer csak elkezd testének ívét követve lehullani a földre. Szemeibe elveszek, szinte megsemmisülök a tekintete alatt. Ez a nő kicsinál, és szégyen szemre a férfi lényem teljesen magamra hagy, s engedi, hogy behódoljak neki.
Hagyom, hogy a kezeim közül teljesen kicsússzon, és figyelem, ahogyan a melltartót az aprócska bugyi követi és a Hold megvilágításában ott sétál előttem teljes bájában, meztelenül. A farkam azonnal megmoccan a nadrágomban, és felnyögök. Komolyan? Szórakozik velem? Szinte a lábnyomait csókolom, ahogyan a nyomába vagyok, a fenek finom mozgását figyelem, a csípője ívét, s néha hátra is tekint rám. A farmerem anyaga megfeszül, a lelket is kiszorítja belőlem, míg egy fordulóba elkapom a kezét. Nyekken egyet, miközben magamhoz rántom, a teste az enyémnek préselődik. Szánk szinte eggyé csapódik, nyelve a nyelvemen, keze a testemen, mellei nekem feszülnek. Keze az ingem maradék ép gombját ragadják meg, és szabadít fel.
- Miért teszed ezt mindig velem? – nyöszörögi a szavakat a számba.
- Egymással tesszük, édesem – csókolom, ahol érem.
Elkezdem a szökőkút irányába visszafelé vezetni. Követ, de úgy érzem, hogy a léptei eltörpülnek az enyéim mellett, így felkapom, lábait a csípőm köré fonja. Megállok a márvánnyal borított kútnál, és a szélére leülök. Ő feltérdel, hevesen csókol, csípője mozog, még jobban elérve, hogy a farkam már esedezzen a megkönnyebbülését. Fogaimmal megharapdálom alsó ajkát, míg keze a sliccemhez csúszik. A péniszemre markol, elengedem a száját, tekintetünk találkozik, szemei vágytól csillognak. Kiszabadít, szinte már megkönnyebbült nyögés hagyja el a számat, ujjai simogatni kezdenek, míg az én kezem háta ívét járja be. Semmi másra nem tudok gondolni, mint erre a gyönyörű nőre az ölemben. Simogatom, érintem, cirógatom, csókolom, ahol csak elérem bőrének felszínét. Ő szinte teljesen átveszi az uralmat kettőnk felett. Irányítja a dolgokat, magába csúsztatja az erekcióm és úgy érzem, hogy végre hazatértem.
Forró csókok, heves, türelmetlen csípőmozdulatok, vággyal teli tekintetek. Ezek mind jellemeznek bennünket, mindamellett, hogy csupa izzadság, lehelet, és nyál vagyunk. Megragadom a fenekét, elkezdem a tempót diktálni. Türelmetlen vagyok, többet akarok, többet ebből a csodás nőből, aki úgy kapaszkodik belém, mintha az élete múlna rajta, míg a farkamon úgy táncol, hogy az eszemet teljesen elvesztem.
Lihegés, kapkodó lélegzet. Mellkasom olyan sűrűn emelkedik, míg ő a karjaimba omolva igyekszik visszatérni a jelenbe. A filmünkbe, aminek a végét láttam már, és rohadtul nem tetszik.
Felegyenesedik és lemászik rólam, s bár nincs hideg egyáltalán, már is megcsap a hideg fuvallat. Elteszem a farkam, helyreigazítom magamat és figyelem, míg ő a ruháit kapkodja össze, amiket elszórt, mint egy szórakozott tinilány.
- Figyelj ... – kezdem, de felkapja a fejét, és olyat látok, amit nem akarok. Gyötrelmet, megbánást, fájdalmat.
- Harry, mi ... – köszörüli meg a torkát. – Meg kell értened. Ez egy hiba volt, gyönyörű hiba. Te már nem vagy az otthonom többé.
Hátat fordít és sietősen távozik, engem teljesen összezavartan, vágyakozva, és dühösen hagyva maga után.
