- Robert?
Semmi válasz, amiben reménykedtem. A falhoz lépek, melyről az exem, Robert baseball ütőjét leakasztom, amolyan megnyugvást ad számomra, de közben magamban ki is nevetem magam, hogy valószínű előbb ütném le magam, mintsem a lehetséges betörőt. Ellenőrzők minden helyiséget, az ablakok, ajtók zárját, és kifújom az eddig benntartott levegőt, ahogy megnyugszom, hogy valószínű, hogy csak a képzeletem játszik velem.
Iszok egy pohár hideg vizet, majd leoltva minden lámpát, visszatérek a hálóba, magam mögött becsukva az ajtót, letámasztom az ágy mellé az ütőt, és sötétbe borul minden. Nyakig, húzom a takarót meleg anyagát, mintha az megvédhetne bármitől is. Csend telepszik az éjszakára, a Hold fénye beragyogja a szobát, amíg a következő pillanatban a vér meg nem fagy az ereimben. Ismét hallom a hangot, enyhe moccanást, és már is tisztává válik minden.
- Egy helyet elfelejtettél megnézni.
Az ágyam alól érkező hang megfagyasztja a jelent.
Emmet szemszöge
Hetekkel később...
Fényképek tömkelege fekszik az asztalomon, és kibaszott tehetetlennek érzem magam. Úgy érzem, hogy sehogy sem halad előre az ügy, és kinn mászkál egy elmebeteg, aki írókat ölt, a saját regényükben elkövetett gyilkolások szerint. Több könyvet is átrágtam már, amik az előző gyilkoságokhoz kötődnek, de az emberünk mocskosul érti a dolgát.
- Ideje hazamenni – ásít Chris. – Emmet?
- Menj csak, én még átnézek valamit, és én is lépek.
Bár tudtam, hogy hiába is megyek a lakásomba, nem leszek előrébb mert az agyam körbe-körbe száguld, és aludni egy percet sem fogok. Chris össze is pakol, felhúzz a zakóját és magamra hagy a csendes irodában, melyet az óramutató járása zavar mindössze meg. Végül leoltom a lámpát, bezárom az ajtót és elhagyom az épületet.
Fogalmam sincs, hogy meddig megyek, de nem hagy nyugodni, hogy az áldozat lakásán semmilyen érdemleges nyomot sem találtak a helyszínelők. Veszek egy éles kanyart, és már is letérve e főútról az írónő, Larissa lakása irányába hajtok. Ujjaim dobolnak a kormányon egy piros lámpánál megállva, türelmetlen vagyok, minél előbb a rácsok mögött akarom tudni a fickót, aki megszállott lett, és cselekedett.
Sötétség. Csend, és meleg fogad, ahogy a lakás falai közé lépek. A levegő állott, és a halál szelleme lengi át. Kinyúlok, hogy felkapcsoljam a villanyt, de nem reagál. Előveszem a zseblámpámat, és beljebb lépek. Bakancsom nehéz léptekkel halad a parkettázott lakás felületén. Mindent elkezdek aprólékosan átnézni. A hálóba lépek, ahol történt az áldozat megsebzése a bizonyítékok alapján. Leguggolok az ágy végében, amely már csupasz. Az ágynemű és minden róla a laborban van, így azzal érem be, ami van. Lehasalok, és az ágy alá nézek, ahogy. A gyilkos türelmesen várt, hosszú órákig is akár. Nem kapkodhatta el, ha így rémísztette halálra az áldozatát, hogy az éjszaka meglepte.
Ahogyan engem is meglep, mikor egy bakancs a hátam közepére nyomódik. Lehunyom a szemeim egy pillanatra, és mély lélegzetet veszek.
- Ez egy kibaszott drága zakó – ennyi hagyja el a számat, s hirtelen megfordulok, amely elhamarkodott döntésnek bizonyul, mert egy fegyver csöve néz velem szemben, a zseblámpámat pedig sikeresen kirúgja a kezemből, így messze gurul tőlünk.
Egyértelmű, hogy egy női alak rajzolódik ki fölöttem a Hold megvilágításában, csak sajnos nem úgy, ahogyan én is szeretném azt. Kezeimet magam előtt tartom, és a láb már a mellkasomon pihen újra. Nem sikerül kizökkentenem.
- Jössz nekem pár ezer dolcsival – vetem oda.
- Állj fel! – lép arrább, de a fegyver még mindig határozottan rám néz. Kapucni takarja, így az árnyékba burkolózik az arca, de jelentősen kisebb termetű hölgyről van szó. Bár a hölgy kifejezést erős túlzás ezek után.
- Ki vagy? – bár nem látom a szemeit tisztán, tudom, hogy mélyen beléjük nézek, míg ő tökéletesen látja az enyéimet. – Ez egy gyilkossági helyszín.
- Mit keres itt?
Ismerősen hat a hangja, de még sem tudom hova tenni.
- Ezt inkább én kérdezhetném. Ez egy lezárt terület... – mielőtt folytathatnám az okoskodást, akkorát suhint rám, hogy a gyorsaságom ellenére eltalált, és érzem, hogy a szemöldökömnél a bőr enyhén felszakadt. Érzem, hogy farkasszemet nézünk egymással, én pedig egy határozott mozdulattal kirúgom a fegyvert a kezéből, mely hangosan ér a padlóra, és csúszik messze kettőnktől.
Nem hagyja magát, váratlanul a lába a térdemen talál el, és bár nem mélységes fájdalmat okoz, de még is sajogni kezd, és hamar rájövök, hogy termete miatt kezdtem már alábecsülni. Erőteljes ütések és határozott rúgások egyike követi a másikat. Megtántorodik, a komódnak csapódik a teste és a gyér fénybe egy pillantást sikerül vetnem rá, de hamar a bámészkodásom a saját rovásomra megy, amikor a lába lendül, és az arcom súrolja bakancsának talpa. Szám sikeresen az áldozatává válik, vérem ízét pedig megérzem.
- Bassza meg.
Elegem lesz a játszadozásból, és határozottan férfiként lépek előre, megragadom, annak ellenére, hogy gyomrom kap egy ütést, ki akar térni előlem, és a fegyverért nyúl, de hiába. Megragadom, és hátát a mellkasomnak szorítom. Mozdulatlanná teszem.
- Elég a játszadozásból. Ki a picsa vagy?
Izeg-mozog, szabadulni próbál, de olyan erősen tartom, hogy sehova nem tud szaladni. Előveszem a pisztolytáskából a fegyverem, s az oldalához szorítom. Megrántom, hogy maradjon már nyugton. Mindenem sajog. Nincs kedvem a baszakodáshoz. Ebben a formában legalábbis semmiképpen sem.
Illata az orromba kúszik, és túlságosan ismerős ahhoz, hogy félreseperjem az érzést. Kibiztosítom a fegyverem, mire felnevet.
- Vedd le a kapucnidat, de nagyon lassan – adom az utasítást, mire egyik kezét szabadon engedem, ám minden rezzenését figyelemmel követem.
Engedelmeskedik, és szerencséjére nyugton marad. Ahogy a kapucni lekerül róla, oldalra pillant, tekintetünk tisztán találkozik, és levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra.
- Aisha?
Mosolya elkápráztatóan jelenik meg.
- Emmet.
Elengedem, fegyveremet ám még a testem mellett tartom. Megfordul, megigazítva a pulcsiját, és a komódnak dől lezseren. Méregetjük egymást, csend telepszink ránk, s csupán a lélegzetvételünk, mely visszaverődik a falakról.
- A legjobb barátnőm volt.
- És? Ez kibaszottul nem ok arra, hogy betörj egy bűnügyi helyszínre, ahol hetekkel ezelőtt elrabolta, és megöltek valakit. Mi van, ha nem én jövök ide?
- Te se úsztad meg olcsón, és ha nem tudtam volna, hogy te vagy az, jobban is el láttam volna a bajod – szemtelenül jegyezi meg, és kinyúl, hogy a szám sarkából a vért letörölje.
- Ne szórakozzál! Kibaszottul nem vicces. Egy sorozatgyilkosról van szó, aki kegyetlenül elbánik az áldozataival.
- Mindennel tisztában vagyok, Emmet. De Larissa nem ezt érdemelte, ahogyan a többi áldozat sem! És semmit nem haladtok.
- És mit akartál elérni? A gyilkos elé állni és elszámoltatni?
- Kibaszottul nem tartozom neked elszámolással – ezzel hátat fordít, elhúzza a hátsóudvarra nyílú ajtót, és eltűnik a sötétségbe.
- Mi történt az arcoddal?
Chrisre nézek, aki reggel az iroda ajtaján lép be. Nagyot kortyolok a forró feketémből, hogy észhez térítsen.
- Elestem.
- Mibe keveredtél? Nem mentél haza tegnap, nem vagyok hülye. Ne feledd, hogy időtlen idők óta ismerlek.
- Az áldozat lakására mentem. Valami olyan után kutattam, amit eddig nem vettünk észre. – értetlenül néz rám, és várja, hogy folytassam. – Ott volt valaki a lakásban.
- Ne úgy keljen kivallatnom mindent belőled.
- Egy nő volt.
- Egy nő? Egy nő látta így el a bajod? – röhög fel, hogy talán még a földszinten és tisztán hallják. Csúnyán nézek rá, de leszarja, én nekem meg a szememnél felszakad ismét a bőr, és a vér elkezd az arcomon végig csordulni. – Kibaszottul találkozni akarok vele, hogy kezet rázhassunk. Végre valaki elpicsázott.
- Aisha.
- Tehát a lány, aki megbolondított, a volttanítványod, kicsinált. Csodálatos – tapsol. – De mit keresett ott?
- Larissa a legjobb barátnője volt.
- Attól nem törhet be valahova, főleg úgy, hogy nemrég meggyilkoltak ott valakit! Ez a lány megőrült?
- Francba, fogalmam sincs! De nagyon remélem, hogy nem keveredik jobban bele az ügybe.
Csend áll be kettőnk között és tudom, hogy az ő agyán is az fut át, ami nekem már tegnap éjszaka óta többször is.
Kopognak az ajtón, Ian lép be rajta.
- Ezt a portán hagyták neked – nyújtja felém a gondosan lezárt borítékot Ian.
- Ki hagyta?
- Egy kislány. Rajta van a neved, de szigorúan meghagyta, hogy Emmet nyomozónak adjam át.
Elkezdem felbontani a borítékot, és kihúzom a tartalmát, ami egy fotó.
Egy fotó tegnap estéről.
Chris mellém lép, hogy ő is lássa. Valószínű, hogy a tekintetem mindent is elmond.
- Bassza meg.
Igen, én és ennyit tudnék mondani, de a szavak nem hagyják el a számat, míg a fotót bámulom, melyen Aisha és én szerepelünk, Larissa lakásában. A fénykép kívülről készült, egymással szemben állunk, Aisha arcát nem takarja a kapucni, és tökéletesen látszik.
Gyönyörű alkotás.
- Azonnal vigyétek a laborba, bármilyen nyomot, tükröződést az üvegen, bármit keressenek! Kibaszottul valamit hozzanak elém!
- Mikorra?
- Tegnapra!
- Semmi értelme, hogy ideráncigáltál ebbe a házba.
- Felfogtad, hogy magadat hoztad szar helyzetbe – Aisha lépked a lakás falai között, és nevetni kezd, amikor a háló ajtajába lép. – Nászút?
Pillant rám a válla felett, aztán visszafordul a helyiség felé. Követem, és már értem, hogy milyen félreértés is történt. Az ágyon rózsaszirmok, mellette behűtött pezsgő két pohár társaságában.
- Ez kevés lesz ahhoz, hogy lenyűgözzél – tölt magának egy pohár italt.
- Itt valami félreértés van, de idd meg nyugodtan.
- Te nem csatlakozol?
- Valakinek észnél is kell lennie – figyelem, ahogy ajkaihoz emeli a pohár peremét. Tekintetünk egybemosódik. – Nem kell elfelejteni, hogy miért is vagyunk itt.
- Túlságosan merev vagy. El kellene lazulnod. Itt nem talál meg.
- Bárhol megtalál.
- Akkor maradhattam volna a saját lakásomban is – fogja meg a poharat és kimegy az erkélyre, ahol a csillagok alatt a medence fénye világít mindössze. – Bár meg kell hagyni, csodás helyet választottál. Máskor is elhozhatsz amolyan védelemből.
- Nem mulatságos a helyzet Aisha. A fejedet akarják. Rendőrök vannak az utcán, a lakás előtt, az épület előtt.
- Tudod, inkább élvezem az életet, mintsem, hogy belefásuljak. Lehet, hogy rövidebb lesz, mint a szomszédlányé, de eseménydús.
Hátat fordít nekem, Los Angeles éjszaki fényei előtte húzódnak meg, mint egy festmény, amelyet örökké tudnék nézi. Bosszant a makacssága, és hogy mennyire szarik bele mindenbe, míg én az életéért vagyok felelős.
Lekerül a felsőnek csúfolt falatnyi anyag, a tetoválásokkal borított, napbarnított teste kecses mozgását figyelem, ahogyan lekerül róla az alsó is, és immáron meztelenül kezd el a medencébe sétálni. Mindig is könnyedséggel fogta fel az életet, és valóban jobb, mintha rettegne, legalább a gondolatait is eltereli, de nekem józannak kell maradnom, és bassza meg, nem akar sikerül. Elrészegülök a látványának köszönhetően, s ez könnyen a vesztemet okozhatja.
- Nem csatlakozol?
Vad, egy ősembernek érzem magam, de csak állok ott és bámulom. Tudom, ha bemegyek én leszek az, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a számára. Fenekének domborulata, a mellei, a haja, ahogyan a testéhez tapad. Minden, amit akarok a karjaim között, az ízét a számon, az érintését magamon.
Aisha
Úgy nyúlik el a nyugágy kényelmében, mintha az mentené meg bármitől is. Elindulok kifelé, a víz túl hidegnek bizonyul, s mélyen reménykedtem abban, hogy csatlakozik hozzám, de ez a mocsok jobban játszik, mint bárki más. A lépcsőn felfelé sétálva még jobban kényelembe helyezi magát megbámulva engem, nem is fecsérelve az idejét, nem leplezve a vágyat a tekintetében.
Lehet, hogy sok gondolat cikázik rólam a fejében, és valószínű, hogy sokkal egyet is tudok érteni, de tényleg, ha közeleg a vég, legalább szép legyen. Boldog.
Ujjaim végigszántanak a kidolgozott szálkás felsőtesten, mely kalandra oly rég vártak már.
- Miért játszadozol?
Mellé sétálok, vizesen az ölébe ülök, a térdeimen megtámaszkodom, de a nedves testemtől az inge anyaga átázik, és tökéletes testére simul. Ujjamat az arcához emelem, a már gyógyulófélben lévő zúzódásaihoz, melyeket én okoztam.
- Azt hiszem, hogy megérdemlem az elismerést – mosolyogva suttogom a szavakat.
Fenekemre simítja a kezeit, ujjai mélyen a húsomba marnak.
- Ha túléled, megkapod.
Csípőmet előre billentem, de ártatlan tekintettel nézek rá. Felsőtestére a fegyvertartója fel van még csatolva, amely még vonzóbbá teszi.
- Nyomozó – hajolok még közelebb, nyelvem végigszalad a száján. – Igazán szexi ma este.
- Szerintem a szexi nem rám értendő – mormogja, és fogaival elkapja a számat, mellem a mellkasához tapad, és az évek óta felgyülemlett feszültség kettőnk között kezdi feladni a megtartóztatását.
A hajamba túr, a szája a számat éri, és olyan hévvel kezdi falni, ami elevenen kicsinál. Levegő után kapok, míg teljesen belesimulok az ölelésébe. Hajamba markolt, arrább irányítja a fejemet, én pedig felpillanatok a kábulatban, még is tisztán látom a mozgást a lakás falai között.
Megmerevedem.
Kezemet lassan felemelem és a szájára simítom, amely eltávolodik a nyakam bőrétől.
- Van valaki a lakásban – suttogom, hogy csak ő hallja, majd elveszem a kezemet a szájáról.
