A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2016. október 18., kedd

A little less conversation and a little more touch my body

Szememen a tusvonalat meghúzom, míg a laptopomról hangosan szóló zenét dúdolom. Törökülésben, a hófehér szőnyegen élvezem ki a készülődésem utolsó perceit a tükröm előtt. A farmerom dereka még hanyagul öleli körbe a derekamat, ahogyan a rózsaszín melltartó kecsesen simul a mellkasomra, melyeken flitterek a lámpa fényeire meg-meg csillannak. Kusza tincseim minimális göndörséggel vannak megformázva, ám nem szabályosak, s olykor át is túrom, ahogy éppen esik, és a kedvem tartja. A tus vékony vonala után a szempilláimat emelem ki a fekete festékkel, míg az ajkaimra egy matt hatású, nude szín kerül. Soha nem viszem túlzásba a sminkelést, így mindent a neszesszerem mélyére dobálok, késznek titulálva magam, s felállok. A csípőm lazán kezdi el követni a zene ritmusát, míg a cipzárt felhúzom a nadrágomon és a gombot is a helyére illesztem.
– Készen vagy már?
Ront be a szobám ajtaján barátnőm, Elisabeth, s egyben lakótársam is, akinek az illemtanórán a kopogás fejezet kimaradt, s azóta sem sikerült pótolnia.
– Mindjárt!
A türelmetlen lány csak levágódik az ágyamra, amíg a parfümömből illatok szivárognak ki. Egy övet bújtatok még a nadrágom derekához, melynek aranyozott csatjai vannak, s ennek köszönhetően tökéletes összhangban van a díszes melltartómmal. A cipőm felé nyúlok, aminek az egyik párját hamar meg is találom.
– Nem láttad a másikat? – lóbálom meg a fekete darabot a lány orra előtt, de ő éppen a telefonjában van elmélyedve. Legyintek egyet, ahogyan felnéz ráma súlyosra festett pillái alól, majd magam indulok megkeresni az elkószált darabot. Leguggolok, és az ágyam alá bepillantva végül kisebb kotorászás után sikeresen, a magasba emelve a párt, fel is állok. – Győzelem!
Nehezen sikerül felkapnom a magassarkúkat, így már csupán a farmerdzsekimbe bújok bele. Laptopom tetejét lecsukom, zsebeimbe a telefonomat, és pár bankót elsüllyesztek, s a lányra nézek, aki a csend észrevételét követően, szélesre húzott, vörös ajkakkal feláll.
– El sem hiszem, hogy sikerült megszületned – dobja vállára a retikülje láncos pántját, majd kilibben a szobám falai közül.
– Mindenki lenn lesz?
– Fogalmam sincs – dől a lift falának. – Jött az sms, de senkivel sem beszéltem. Gondolom Harryék szokásos társasága biztosan. Úgy is az a lényeg, nem? – vigyorodik el, s egy rágót dob a szájába.
– Hát neked biztosan – bólintok rá, majd kilépek a felvonó kitáruló ajtajain. Magas sarkaim koppanása visszhangot ver az aula falai között, ahogyan a kemény talajjal találkoznak. Reflexszerűen túrok a hajamba, mely így most a másik oldalra kerül. Mosolyom az arcomon játszik, míg kilibbenek az épület főbejáratán nyomomban Lizzel, aki már egy taxit is igyekszik leinteni a forgalmas, meleg nyári éjszakai kavalkádban. Nem meglepő, hogy az első autó meg is áll barátnőm lelkes kapálózásának köszönhetően. Becsúszok mellé a kopottas, agyonhasznált bőrülésre, a lábaimat keresztbe vetem, s kényelmesen hátradőlök, míg ő elhadarja, hogy a rakpartra vigyen bennünket a már őszülő férfi. A visszapillantóban a túlságosan is mutatós öltözetünket szemléli, így ösztönösen húzom össze a szaggatott dzsekit magamon, a tekintetünk pedig találkozik. Egyik szemöldököm késse megemelkedik, aztán megköszörüli a torkát, majd továbbhajt.
– A nyár első éjszakája – sóhajt fel, a táskáját közénk helyezi, és a harisnyáját kezdi el igazgatni vékony lábain. – Már alig vártam, hogy újra kezdődjenek a forró esték.
– Inkább a rakpartos esték – javítom ki egy vigyorral az arcomon, míg a mellettünk elsuhanó városképet figyelem.
Már javában zsong az egész, a korunkbeliek már ellepték az utcákat, a bárokat, a szórakozóhelyeket, kihasználva az idő minimális lehűlését, és a valódi nyár kezdetét. Mi már pár éve egy összecsiszolódott társasággal töltjük mindig a nyarunk nagy részét. Eleinte ódzkodtam a dologtól, de természetesen pár estét, pár nagyon is izgalmas estét követően megváltozott a véleményem, az adrenalinra szinte már éhesen tartottam mindig le a társaságba, hogy vajon milyen őrültségen törik ismételten a fejüket. Volt pár rendőrségre kerülő ügyük is, amiből valahogyan sikerült kimaradnunk, szerencsére, de páran már nagyon is rossz ponttal indulnak egy újabb cselekedetüknél a törvénnyel szemben. Az ilyen őrült éjszakák mutatták meg, hogy igenis élek, s ki kell élveznem minden percet. Persze, életemet sohasem kockáztattam semmilyen kihívás miatt, de azt hiszem, hogy elég őrültségnek lehettem már részese, amelyeket erőteljes szívdobogás kísért mindig.
– Valószínű, hogy megkörnyékezem ma Nicket – motyogja mellőlem a barátnőm, mire kérdően pillantok rá. Az arcán nem látom tisztán, csupán a mellettünk elsuhanó közvilágítás gyér fénye, amely megmutatja, hogy felkapja a fejét a némaságomnak köszönhetően.
– Miért nem léptek már valamit? Fogalmam sincs, hogy mióta kerülgetitek egymást. Kell egy idióta kihívás, hogy végre egymásra kattanjatok, vagy mi?
– Hé, oké, nyugi... – nevet fel. – Tudod, hogy a kapcsolatok híve nem én, és nem is ő... És talán fájna a szívem, ha hagynám megfektetni magam, aztán isten véled – integet nagyra nyílt szemekkel, én pedig nevetve a fejemet rázom meg a gyenge színészi minőség miatt.
– Akkor ideje lenne eldönteni mit akarsz. Egy jó kefélést, vagy egy barátot.
– Elfelejted, hogy nem csak rajtam áll vagy bukik a dolog – mutat rá a valóságra. Nick valóban nem a hosszú távú dolgok híve, ahogyan barátnőm sem, ez tény.
– Én leveszem rólad a kezeimet – emelem magasba az említett testrészeimet. – Rajtad már csak a józan ész segíthet.
– Ó, szívem, már az sem.

Már messziről hallatszik a népes társaság hangja. Nevetnek, nem kétség, hogy már most jól érzik magukat és a sörök is szokás szerint mennyiségben fogynak. Nem igazán foglalkoznak azzal, hogy a véralkoholszintjük normális maradjon, s ez eleinte zavart is, a motorok miatt, de mára már megszoktam. Persze, vannak kivételek, akik ilyenkor próbálják türtőztetni magukat, még ha nehezen is megy nekik, de azt hiszem, hogy ez az értékelni való.
A beton még meleg felületén haladunk végig barátnőmmel, aki közben egy cigire is rágyújt, mélyen beleszív, majd sietősebbre veszi a lépteit, engem lehagyva. Integet, majd mindenkit megölel, arcukra puszit nyom, s egy üveget szemtelen módon már meg is ragad, s meghúz. Amint odaérek, én is köszönök mindenkinek, s leülök egy betontömbre a motoroktól nem messze.
– Hé, kislány – nyújt felém az egyik srác egy üveg sört, de elutasítom.
– Sam, nem ez az ő itala – korholja finoman a barátnőm, és felém lök egy másik üveget, mely még tele van aranyló itallal. A whisky erős, jellegzetes illata megcsap, s kissé bele is iszom, de tényleg csak egy-két kortyot engedek magamnak. Körbeillantok. Korombeliek, és kissé idősebbek is vannak jelen, ahogyan az lenni szokott. – Nincs itt – ül le mellém.
– Kicsoda?
– Hát azt mondják, hogy egy csoda – viccesnek érzi magát a lány, legalábbis ő elneveti magát a saját gyenge poénján, míg csak megingatom a fejemet egy vigyorral az arcomon. – Tudom, hogy Styles után kutatsz.
– Felesleges lenne tagadni.
– Jött egy kihívás – kiált fel Sam a telefonjával a kezében. Kíváncsian, értetlenül meredek a srácra, aki nem folytatja az elkezdett mondatot.
– Kinek? – Nick lép mellé, hogy ő is a kijelzőre meredjen. – Bassza meg!
– Mondjátok már – nézek rájuk, míg a Liz is feláll, s többen a srácok köré gyűlnek, de én meg nem mozdulok. Nem lustaság, csupán úgy is elmondják, ha akarják, márpedig az ilyet nem szokták sokáig titokként kezelni.
– Nincs megszabva, valójában bárki vállalhatná – mormolja Sam, s a körülötte levő srácokra mered. A többi lány, aki jelen van, szintén kíváncsian mered rájuk, de már esélye sincs senkinek Sam közelébe férkőzni, úgy körbeállták másodpercek leforgása alatt.
Pár hónapja bonyolódtak bele egy játékba, aminek igazán nincs tétje. Semmit sem kapnak, csupán az adrenalin nő, és ezt ők annyira élvezik. Sok értelmét személy szerint nem látom a dolognak, így inkább csak a háttérből szemléltem egy-egy kihívást, melyet éppen az egyik srác teljesített. Lányokra még nem igen esett a dolog, vagy csupán nem vállalták be.
Egy motor közeledésének hangjára kapja fel mindenki szinte egyként a fejét, ám kettő is nagy tempóban közeledik felénk. A pusmogás felerősödik, aztán a két érkező lelassít, s megállnak. A bukók hamar lekerülnek, és egy sármos mosoly meg is ragadja a figyelmemet. Harry és a haverja, megtámasztják a motort, a bukót lerakják, s lepacsiznak a többiekkel.
– Mi ez a gyűlés? – túr kicsit hosszabbra vágott hajába Harry, míg hófehér fogait megvillantja, s bugyiszaggató mosolyával már is heves szívdobbanásokat ér el.
– Jött egy újabb kihívás – csiripeli Winnie, aki nagyon sokszor lebzsel Harry körül, és szinte minden kihívást rá akar sózni, valamilyen beteg fétisnek köszönhetően.
– Remek – lelkesedik Will, Harry haverja, aki elég sok kihívást elvitt már, s odáig is néha eljutott, hogy pénzt nyerjen vele, még ha nem is eget rengető összegekről beszélünk. – És valaki ki is nyögi végre, hogy mi az?
Harry leül mellém, átnyúl mellettem, s megragadja a whiskysüveg nyakát. Szinte azonnal nyúlok érte és fogom meg.
– Ketten is eloszthatjuk, ne aggódj – somolyog.
– Nem vagyok irigy, de motorral vagy – emlékeztetem, míg a zöld szemei az enyéimmel mély kapcsolatba lépnek. A mi kapcsolatunk azt hiszem a furcsa, és a különleges között lebeg valahol. Sohasem voltunk azok, akik tagadták, hogy vonzódnak a másikhoz, de nem is különösebben erőltettük meg magunkat amiatt, hogy valami is kialakuljon. Jól elszórakoztunk, a közös estéken kívül nem igazán futottunk össze, de azt hiszem, hogy ennek így kellett lennie.
– Nos, jó tudni, hogy valakinek még vannak ép gondolatai – kacsint rám, s elengedi az üveget. – Mi ez az új feladat?
– Még egyik sem nyögte ki – sóhajtok fel, a lábaimat kinyújtom, s az összegyűlt társaságra nézek.
– Nyögjétek már ki – szól Samre Harry.
– Istenem, ennyire elcseszettek is csak ti lehettek – horkan fel barátnőm, s kikapja a srác kezéből a készüléket. – A lényeg, hogy egy fiú, mögötte motoron a lány. A srác szeme be kell, hogy kötve legyen, és a lánynak kell irányítania, és el kell érniük a száz kilométer/órát. Miért volt olyan kicseszett nehéz ezt elmondani? – égnek emeli a tekintetét, és visszacseszi szó szerint Samnek a készüléket.
– Wow – ennyi hagyja el a számat.
– Szóval, ki vállalja? – Winnie lelkesen csapja össze a tenyereit, majd Harry felé pillant, aki csak lazán ül a többieket szemlélve.
– Te leszel a lány? – néz végig a lányon Will, és elröhögi magát.
– Ne röhögtess – legyint, és meghúzza a sörét. – Nem kockáztatom az életemet.
– Elhiheted Winnie, hogy egy srác sem ült volna fel veled egy motorra – röhög fel Liz.
Fújtatni kezd a lány, aztán karba font kezekkel inkább hátrál, s leül nem messze tőlünk.
– Akkor, kik mennek? – Sam pillant körbe.
– Nem kötelező ez – szólok közbe, csak, hogy senki ne menjen bele azért, mert kötelezőnek gondolja. – Ez őrültség, és eléggé kemény kihívás. Életveszélyes!
– Ne legyél már ennyi nyuszi – horkan fel Will. – Ennél azért keményebb csajnak gondoltalak volna.
– Ne kezdj ki, mert nem megyek ebbe bele – jelentem ki magabiztosan, s Harryre kapom a fejemet, aki feláll egy mély sóhaj kíséretében.
A többiek csendben figyelik a jelenetet, ahogy lepillant rám, s a kezét nyújtja. Megfordul a fejemben, hogy valami nyugodtabb helyre visz, ahol nem próbálnak kiprovokálni belőlem olyat, ami nem helyén való. Ám a gondolataim szerte foszlanak.
– Mutassuk meg nekik.
– Micsoda? Harry, te meg vagy őrülve!
– Én bízom benned – jelenti ki.
Zavartan nézek rá és tényleg próbálom magammal elhitetni, hogy csak szórakozik.
– Harry, ezt nem kellene – Will komolyan szól a barátja felé, de a zöld szemekben ragyogás csillan meg, a kezét nem húzza vissza. – Legalább ne vidd bele a másikat!
– Fogd be Will – mordul a srácra. – Menni fog.
– Na jó, ne húzzuk már az időt, ha a kislány nem akar menni... – pattan fel a helyéről Winnie.
– Ugyan, nem olyan hülye Styles, hogy rád bízza az életét – jegyzi meg Liz, s Nick a karjaiba vonja a lányt, hogy maradjon ki belőle.
– Gyere, megcsináljuk, ígérem – kitartó, én pedig a torkomban verdeső szívvel, az ép eszemmel, és a fürdő gondolataimmal versengek. Az adrenalin már most tetőzik, és sejtésem sincs, hogy ebből mi is fog kisülni, de valamilyen módon kezem Harryébe csúszik.
A motorja felé húz, a bukóját átadja nekem, én pedig a remegő kezeimmel valahogyan sikeresen a fejemre is nyomom. Ujját végighúzza az oldalamon, amely szabadon mutatkozik meg. Will siet mellénk, és a saját sisakját Harry kezébe nyomja, majd Liz selyemsála kerül hozzánk, s Harry fel is pattan a motorjára. Mögé ülök, lábaimat elhelyezem, s kezeimet a derekára fonom, míg egyikben szorosan fogom az anyagot. Megcirógatja a kezemet, s elindulunk ki a főútra, az éjszakai, szerencsére gyér forgalomba. A szívem olyan tempót diktál, amely már fájdalmat okoz. Nagyon szeretnék bízni Harryben, szeretném elhinni, hogy meg tudjuk csinálni, ám valamilyen módon még is kételkedem.
Pirosat kapunk, ahol letámasztja az egyik lábát, majd remegő kezeimet a fejéhez vezeti. Mielőtt teljesen eligazgatná, élőre kapcsolja a telefonját, s baljába fogja, míg szorosabbra fogom a kendőt, hogy biztosan rajta maradjon.
– Mindent mondj – fonja dereka köré a kezemet. – Te dőlsz, te irányítasz, muszáj a lámpáknál a zöldet elkapnunk, hogy fel tudjunk gyorsulni.
– Rendben van – nyögöm ki nagy nehezen. Szemeimet a lámpákra vezetem, melyen még mindig a piros ég. Harry ráhúz kicsit a gázra, és ez egyáltalán nem segít azon, hogy lenyugodjak. – Sárga – mondom, ő pedig ismételten ráhúz a gázra, a lábát felemeli. – Zöld!
Harry gázt ad, és indulunk.
– Figyelj, te vagy a szemem!
Próbálok dőlni, míg kiáltom folyamatosan, hogy merre tartunk, s merre tartunk. A kezeim szorosan ölelik, a testünk teljesen eggyé simul, míg az autók között lavírozunk. Kezem az övére siklik, a gázt kissé jobban meghúzom, hogy átérjünk a zöldön, s hogy a megfelelő sebességet is mielőbb elérjük.
– Jobbra kicsit – mondom Harrynek, de én is beledőlök, így kikerülünk egy újabb autót.
– Mehetek? – Harry kérdezi, én pedig figyelem a közeledő lámpát, amely a zöldről sárgára vált. Nagyot nyelek, fogalmam sincs, hirtelen döntök, az agyamat köd lepi el másodpercek alatt.
– Mehetsz – mondom, s ráhúzok a gázra. Harry hagyja, hogy irányítsam a kezét, és ez a bizalom sokat jelent, még akkor is, ha talán már én magam vagyok az, aki őrültségeket csinál, s az értelmetlen döntései után megy.
Felsikítok hirtelen, ahogy a kereszteződésben, balról egy autó közeledik, így automatikusan mozdul ismételten a kezem, s átérünk biztonságba, ahol már egy zöldbe hajtunk bele.
– Mennyi a sebesség?
Előre pillantok Harry válla felet, s az órára meredek.
– Nyolcvanöt.
Harry mozdítja meg a kezét, még nagyobb gázt ad, egyik kezem még mindig szorosan a derekát öleli körbe, a másik pedig az övén pihen. A farmerdzsekim el-el libben a testemtől, s a hideg a sebességnek köszönhetően megcsípi a bőrömet. Együtt mozdul a testünk, Harry leköveti a mozdulataimat, az ujjai közé fonódnak az enyéim, míg biztosan tartja a motort alattunk. A levegőt kifújom, amit eddig benn tartottam, és próbálom elhinni, hogy mindjárt vége, és túléljük ezt az őrültséget. Az ereimben pulzál a vér, a szám kiszáradt, de még is megnyugtat Harry érintése. Elhiteti velem szavak nélkül is, hogy minden rendben, és hamarosan túl leszünk ezen az egészen, s megmutatjuk, hogy nem lehetetlen.
Átpillantok felette az órára.
– Megvan, Harry! Megvan! – kiáltom boldogon, mire elengedem a kezét, és leveszem róla a kendőt. Lassulni kezdünk, de nem állunk meg. Telefonját kikapcsolva a zsebébe süllyeszti, s a derekát ölelő kezemen végigsimít.
Mosolyom szinte a füleimig ér, s nincs kétség afelől, hogy a fiú is így érez. Bár tény, hogy ő nagyon biztos volt a dolgában első perctől kezdve. Érzem, hogy az izmaim ellazulnak, és sokkal kényelmesebben érzem magamat. A szívem kezd visszaállni a normális ritmusába, és ez igazán kecsegtető.
Harry lekanyarodik jobbra és egy pillanatig úgy gondolom, hogy visszafordul, a rakpart irányába, ám ismét bekanyarodik, és a városból kivezető útra megy rá. A forgalom még jobban lecsökken, ahogyan az épületek sokasága is.
Bizalmam az előbb bemutatott kihívás után meg sem rendül, így tényleg élvezni kezdem a motorozást, a szél hideg, még is kellemes simogatását, s a szabadság érzését, ami átjár. Elengedem Harry derekát, kitárom oldalra a kezeimet, és arcomra egy széles mosoly húzódik. Felnevetek, s ki is jelentem magamban, hogy ez az első olyan őrült dolog, amit biztosan soha nem fogok megismételni, megbánni, de elfelejteni sem. Érzem, hogy igazán élek, hogy a határaimat feszegetem, és, hogy kellően bolond vagyok a fiú miatt, aki teljesen megőrjít már az ismeretségünk kezdete óta.
Visszafonom kezeimet Harry köré, mire tisztán megérzem, hogy az izmai ellazulnak, s nagyobb sebességre kapcsol. Szemben pár autó halad el elég tág időközönként, s előttünk sem halad semmi. Sötétség öleli körbe a száguldó énünket, a buja gondolataimat, és önfeledt mosolyomat, ami letörölhetetlen.
Nem messze megpillantok egy kissé lepukkant motelt, a maga kis poros hangulatával, ahova Harry le is húzódik. A tábla rózsaszín, kivilágított betűi villódznak, s ehhez hangeffektek is társulnak. Magunk után a porfelhőt hagyunk, de ez az éjszaka közepén senkit sem zavar. Amint a motor megáll alattunk, leszállok, s megszabadulok a bukótól. Lábaimat kinyújtóztatom, a hajamat kissé áttúrom, s már csak arra eszmélek fel, hogy Harry kézen ragadva a recepció irányába vezet, ahol egy fiatal srác a televíziót bámulja.
Harry mereven beszél hozzá, és tárgyilagosan. Szinte már mogorván közli, hogy szükségünk van egy szobára a mai éjszakára. Ennek a tudata kissé hidegrázást okoz, miszerint is túlságosan is lényegre törő a kijelentése, nem kertel. Elmarja a srác kezéből a kulcsot, a kezemet masszívan fogja, s vezet az ajtószámokra meredve. Az utolsó szoba elé érve, szinte területlenül tuszkolja a kulcsot a helyére, s löki be az ajtót. Sötétség honol odabenn, így előre lép, felolt egy kisebb lámpát, így gyér fény világítja már is be a helyiséget. Mögöttünk a lábával löki be az ajtót, én pedig elszakadok körbe és az egyáltalán nem tágas szobán a szemeim végigkalandoznak. Egy asztal, két kisebb karosszékkel, egy nagyobb méretű ágy, egy komód, s éjjeliszekrények. Eléggé minimálisra vett bútorzat, de azt hiszem, hogy nekünk ez jelen esetben egy cseppet sem számít.
– Ugye tudod, hogy hatalmas őrültséget hajtottunk végre? – fordulok felé.
Harry az ajtónál áll, onnan mered rám. Fekete borkabátjától megszabadul, s a hosszabb hajába beletúr, így a szemei látóteréből kisepri a kusza tincseket.
– Megbántad? – mély hangja szinte a mellkasomba búgva visszhangzik.
– Nem, azt hiszem, hogy cseppet sem – felelem. – De az életünkkel játszottunk.
– Akkor ünnepeljünk és játszunk tovább – húz magához váratlanul, s az ajtónak taszít.
A lélegzetünk szinte már eggyé válik, ahogyan a tekintetünk is. A mellkasom sűrűn emelkedik, s süllyed, a fülem sípol, a vérem pedig azt hiszem, hogy túlságosan is pezseg. Benyúl a derekam mögé a dzseki alatt, a bőrömet perzseli az érintése, a hatalmas tenyere, a hosszú ujjai elnyúlnak a fenekem felett, a saját testéhez préselve ezzel. Másik keze a csípőmnél játszik, s az övem bújtatójánál fogva ég közelebb ránt magához, és a száját hevesen az enyémé ellen nyomja. Keményen, mélyen, áthatóan csókol. Nyelve az enyéméhez simul, érzékien, még is mindent elvéve ragad meg. Keze a farmerdzsekimhez vándorol, az anyagok elkezdi letolni a vállaimon, az pedig megadva magát a földre hull. Fogaimmal megkarcolom a száját, mire felmordul, keze a fenekemre csúszik, s megmarkolja, minek köszönhetően a csípőm előre billen, s az ágyékának ér. Elszakad tőlem és lefelé kezdi el csókolni magát a testemen. Nyelve a hasamon végigkúszik, majd a combjaimra tér át. Kezei követik mozgását, s a bokámat körbefogva a cipőimtől meg is szabadít. Sokkal kisebb leszek már is mellette, és azt hiszem, hogy ez még jobban eléri, hogy akarjam. Mindig is rajongtam a magas férfiakért, és Harry nagyon is a magasak közé tartozik, míg én az alacsony lányok körében veszek el. Combjaim alá nyúlva hamar a csípője köré emeli a lábaimat, amelyek önkényesen ölelik őt körbe. Hátam eltávolodik végre a kemény ajtó felületétől, s hamar az ágy puha ágyneműjével találkozik. Utolsó puszit lop tőlem, ujjai pedig a melltartóm flitterein szaladnak végig.
– Cuki – húzza féloldalas mosolyra a száját, én pedig ösztönösen billentem fel az ölemet, mely találkozik az ágyékával.
– Cuki – ismétlem meg a szót, a kezdetleges merevedésére célozva.
Mosoly nem hervad le, jobban kiszélesedik, és lekúszik az ágyról. A széttárt lábaim között figyelem, ahogyan a csizmáit lerúgja hanyagul, megszabadul a zoknijaitól, és a felsője anyaga is lekerül róla. Felkönyökölök, és úgy szemlélem az enyhén kidolgozott testét, a sok tetoválást, s a hasán, meg-meg mozduló izmokat. Nadrágja korca felett a hófehér Calvin Klein alsója megmutatkozik, fekete betűkkel díszítve. Azt hiszem, hogy ez valami mocskos fétis nálam, de imádom ennek a szelíd látványát. Nyelvemmel végigszántok az ajkamon, ahogy kezét követve a sliccére pillantok. Kibontja az övét, a gomb is szétpattan, s a cipzár lassan húzódik lefele.
– Ne szórakozz! – mordulok rá és egy pillanatra a szemeibe nézek, amelyben a vágy és a mocskosság elegye csillan meg.
Hosszú lábain a szűk szárú farmere lecsúszik, a bokszere pamut anyagán pedig tisztán látom már a merevedését. Lassan közeledni kezd, tudja, hogy ezzel is teljesen az őrületbe kerget, és azt hiszem, hogy a méltóságomat az erőteljes rúgása, melyet az ajtóra mért, kizárta.
Lábaim még széjjelebb vándorolnak, ő pedig újra elhelyezkedik közöttük. Kezein támaszkodik meg, engem visszataszít a matracra. Ajkai éhesen nyomulnak az enyémé el, én pedig fordítok a helyzetünkön. Felülök, körmeim finoman karcolják meg a bőrét a mellkasán, míg az ő kezei a combomon siklanak le, és fel. Felül velem szembe, a melltartóm már nem sokáig aggat. Egy rántással elintézi a sorsát, de azt hiszem, hogy emiatt később is ráérek majd aggódni. Türelmetlenné válik. A keze olyan sürgetően esik az övemnek, ami kifog rajta, hogy nevetve mászom le róla, s most én kezdek a fürkésző szemek előtt vetkőzni. Egy apró bugyiban indulok el felé, de ahogy feltérdelek az ágyra, kérdően néz rám.
– Ugye csak szórakozol? – mordul rám, s a csipkébe beleakasztja az ujjait, az anyag nyekken egyet és darabjaiban hullik le. Már alatta is találom magamat, a keze pedig pimaszul siklik a combjaim közé és simít végig rajtam. Tenyere a nedves ölemnek nyomódik, míg ujjai bensőmben vesznek el. Szája a melleimen kalandozik el, a kezeim a tarkóján cikáznak, míg a légzésemet próbálom kordában tartani, sikertelenül. Hátam ívbe feszül, szemhéjaim lecsukódnak, s a pilláim alól nézek fel rá, ahogyan a szavak elhagyják a dús ajkait. – Remélem, hogy még mindig az őrület határain mozogsz – mormolja a bőrömbe a szavakat.
– Hm, ott kellene tartanod, motorosfiú.
Bokszere vígan kerül a már széthullott darabok közé. Ujjai a hosszát ölelik körbe, és ennek a látványa csak a cseresznyét helyezi fel a tejszínhab tetejére. Csuklója könnyed mozgásának köszönhetően kényezteti magát, és ez az a látvány, amelyre azt hiszem, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve. A teteje a gyér fény ellenére is megcsillan, én pedig vágyakozva nyúlok felé. Szemeivel követi a mozdulataimat, s kíváncsi ujjam végigsiklik rajta. Visszahúzom jobbomat, majd az ajkaim közé csúsztatom, a szemeibe nézek és megízlelem. Rózsaszín nyelve kicsúszik, haja a homlokához tapad, testén már most pár veríték csepp jelenik meg, s fénylik.
Lenyúl a nadrágjához, melyből egy kondomot rángat ki. A fólia kegyetlen gyorsasággal, éles hanggal szakad fel, a gumi pedig pillanatok leforgása alatt gördül fel a merev péniszére. A látvány több mint gyönyörködtető. Forróság már teljesen körülölel bennünket, a homályos fény még erotikusabbá varázsolja a tetteket, az érintései még mindig perzselik a bőrömet, és a forró csókjai csak az utolsó ép gondolataimat kergetik el.
Nyelve mellemen tesz egy nyalintást, majd az ajkamon, míg a homlokát az enyémének támasztja. Egyik kezével közénk nyúl, míg a másikkal az enyémét a fejem fölé húzza, és egybefonja az ujjainkat. Szinte fel sem fogom, úgy merül el bennem. A levegőt kipréseli belőlem, a szívem már majdnem elhagyja a mellkasomat a hevességnek köszönhetően, a fejem oldalra csuklik, és csak a hossza kitöltése, amely leköt. Feljebb húzom a lábaimat, átölelem, szabad kezem pedig a hátára vándorol. Csípője egy gyors ütemet kezd el diktálni. Kiszabadítom a másik kezemet is, és teljesen átölelem, magamhoz húzom. Úgy érzem, hogy még közelebb kell tudnom a vibráló testét az én vonagló testemhez. Izmaim teljesen hozzásimulnak, szám a száját keresi, a körmeim a hátába mélyednek, és teljesen a fejemet vesztve, elveszek vele az őrült sebességben.  

A részt Ariana klipje és az Idegpálya című film ihlette! 

2016. június 18., szombat

Green Bay Packers vs. Chicago Bears


– Még mindig nem hiszem el, hogy képes vagy elrángatni magaddal – nyög fel fájdalmasan barátnőm, a taxi bőrülésébe simulva, Wisconsin állam, Green Bay városának főutcáján levő forgalmában.
– A két legjobb csapat csap össze! Muszáj lealázniuk a Packers játékosait, és mennyivel jobb lesz, hogy ezt a vereséget a saját stadionunkban kell elszenvedniük!
– Nem értem, hogy miért is ide költöztél Chicago helyett – emeli égnek az kék tekintetét.
– Igen, valóban a szüleimnek, kiskoromban tudnia kellett volna, hogyha felnövök melyik futballcsapat lesz a kedvencem – helyeselés közben megigazítom a baseballsapkámat, amelyen a Chicago Bears emblémája található.
– Annyira nyomasztó vagy! – nevet fel. – Inkább hadard el a legfontosabb szabályokat, legalább addig is hasznos információk hagyják el a szádat.
– Ez a nyomasztó! Amerikai vagy, és a nemzeti sportnak az alap szabályaival sem vagy tisztában! Ki kellene hajítanom téged a taxiból – méltatlankodok, de mind a ketten hangosan felnevetünk, mellyel még jobban magunkra hívjuk a sofőr figyelmét.
– Akkor nem lenne társaságod, és elvesznél a sok őrült focirajongó között.
– Valóban – bólintok, és a zsebembe csúsztatom a telefonom. – Nos, valójában mit akarsz tudni? – nevetek. – Olyan hosszú, és száraz a szabályzat. De, ha ezt tudom előbb, hogy ennyire tudatlan vagy, akkor már hetekkel ezelőtt kinyomtattam volna neked.
– Ne legyél nevetséges – lök oldalba. – Csak pár dolgot, úgy is elfelejtem mire odaérünk.
– Két, tizenegy fős csapat van, de ezek külön, az edzőkkel meg minden ilyen mellékessel együtt nagyjából hetvenen vannak. A játékidő, négyszer tizenöt perc és futóórás. Akkor áll meg, amikor a labda földet ér a passzt követően, ekkor támadás átadási jog is van, és, ha az utolsó negyedben a játékos, a játékterületen kívülre viszi – magyarázás közben mutogatok is, míg barátnőm jót mosolyog, és bólogat, bár tudatában vagyok annak, hogy már most az első mondatom lényegét nem tudná visszamondani. – Negyven másodperc van a támadó csapatnak, hogy támadást indítson. Öt yardonként egyenes vonalak keresztezik a pályát, úgynevezett hashmarks, ami a labda pontos helyét jelöli, ha onnan indul a támadás.
– Oké, ez tényleg unalmas – nyög fel fájdalmasan, s letekeri az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussunk. – Valami izgalmasabb?
– Ezeket muszáj tudnod!
– Fogadni merek, hogy te vagy az egyetlen nő aki ezzel tisztában van – horkan fel. – De folytasd!
– Rendben. A kezdőrúgást követően a futó csapat futó embere elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum négy lehetőségből minimum tíz yardot kell előrevinnie a labdát. Ha ez nemsikerül, akkor az ellenfél következik.
– Aha. De pontot még mindig nem szerzett senki – jegyzi meg.
– Mindennek megvan a maga ritmusa.
– Igen, de a lényeg még is a pontszám – pillant rám, a száját széles mosolyra húzza.
– Valóban, de ha nézed a meccset, és ezeket az alap dolgokat nem tudod, honnan fogod tudni, hogy mi miért van?
– Vannak kommentátorok – mutat rá a dologra. – És, ha nem kényszerítesz, nem nézek ilyeneket. Egymásra ugranak, és szinte összeverekednek.
– Feladom – emelem fel nevetve, védekezően a kezeimet.
Felnevet a férfi, mire mind a ketten ránézünk. A visszapillantóban találkozik a tekintetünk, és azonnal el is hallgat. Barátnőm az orra alatt elmormolja, hogy nem illik az utasai társalgására különösebb figyelmet fordítania, míg én csendben maradok, és kipillantva az ablakon, szerencsére megpillantom a stadiont.
Kiveszem a táskámból a jegyeket, és az egyiket átnyújtom barátnőmnek, aki forgatni kezdi, de végül semmit sem fűz hozzá. Leparkol a férfi, mondván, hogy közelebb már nem tud menni, én pedig megköszönöm a fuvart, és fizetek. Már most hangzavar, rengeteg ember, és rendőri felügyelet amely körülveszi a Lambeau Field névre hallgató monumentális sportlétesítményt.
A tömeg hatalmas, és szinte furakodnunk kell a kapukig. Már majdnem egy órája elkezdték beengedni az érdeklődőket, hiszen nem kétség, hogy nyolcvanezer ember mire elfoglalja a helyét, nem két perc, és az sem kétség, hogy a mai meccs telt házas nézőtérrel fog rendelkezni.
– Érzed ezt a lüktetés, ahogyan minden ember ideözönlik, hogy megnézhesse a meccset? – csillogó tekintettel, hatalmas lelkesedéssel hagyják el a szavak a számat.
– Még jó, hogy alig éri el a lakosság a százezret, mi lenne, ha nagyobb lenne a lakosság?
– Annyira lehangoló vagy ma!
Sorra kerülünk a kapunál, átnézik a táskánkat, bár a kicsi méretének köszönhetően hamar átlépjük a kaput, és már is benn vagyunk. Füttyszók, éljenzések hallatszanak, és kisebb összeszólalkozások. Mi pont határvonalon levő szektorban vagyunk, így nem messze a mellettünk levő kapunk a Packers szurkolói csekkolnak be.
– Remélem a verekedésből kimaradunk – pillant hátra a válla felett barátnőm.
– Akik már itt csinálják a cirkuszt, be sem engedik, nyugi – fogom meg a kezét és az épület bejáratának irányába húzom, mielőtt még megfutamodna a mai meccsnézés elől.
– Nem nyugtat meg, hogy a szunnyadó oroszlánokat beengedik, és meccs közben csinálják majd a cirkuszt.
– Ne parázz, semmi bajod nem lesz. Voltam már ilyen meccsen, és még élek. Inkább szerezzünk valami nasit – azonnal célba veszem a büfét, s amíg a sorunkat kivárjuk, a kínálatot kezdem el szemlélni.
– Sok kukoricát vegyél – mormolja, mire rákapom a tekintetemet. – Mi van? El kell foglalnom magam valamivel.
Nem teszek semmilyen megjegyzést, mindössze kivárom a soromat, majd a fiatal lánynak elkezdem hadarni, hogy mit és mennyit kérek. Két adag kukoricát nyomok a mellettem álló lány kezébe, és a kedvenc italát, míg magamnak két zacskó mogyorós M&M's-et kérek egy palack, hűs vízzel. A számlát rendezem, s a jegyemre meredve nézem, hogy hova is kell mennünk. Előre megyek, míg barátnőm már a szájába is töm egy maréknyi sós popcornt. Amint felérünk az ülőhelyekhez, lesétálok a lépcsőn, és a megfelelő sort meg is keresve, előre engedem a barátnőmet, aki leül a kettes, én pedig mellé, az egyes székre.
– És még kényelmetlenek ezek a székek – motyogja inkább magának, mintsem nekem, de én tisztán meghallom a szavait. Az egyik kukoricás tasakot a lábai mellé helyezi az italával együtt, míg a másikba folyamatosan belenyúl, olyan gyorsasággal, mintha valaki az ő kukoricájára hajtana.
– Ennyit még a te hátsód is kibír.
– Soha nem lehetsz ebben annyira biztos. Tudod, hogy a kényelem az elsődleges!
– Oké, inkább tömd a szádba a kukoricát.
Lepillantok a pályára, és az órámat is ellenőrzöm, s megállapítom, hogy már röpke idő, amíg a meccs kezdetét veszi. Csupán egy-két ember, akik még szállingóznak felfelé a lelátóra, de szerencsére a mi sorunkba egynek sem szól a jegye, így a kényelmetlen, műanyag székeken ülve egyre türelmetlenebbül várom a kezdőrúgást.
– Lehetséges, hogy az ellenfél szurkolóinál dögösebb pasik vannak, mint nálunk? – suttogja, mire ránézek összevont szemöldökkel.
Nem engem vizslat, hanem a hátam mögött tekinget el. Mielőtt bármi szó is elhagyná a számat, követem a tekintetét, és én is abba az irányba pillantok. Nem kell megkérdeznem, pontosan tudom, hogy melyik az a srác, aki felkeltette az érdeklődését. Szőke haja, és széles vigyora első pillanatba a barátnőm szívébe lopta magát, ebben teljesen biztos vagyok. Egy farmer, kissé térd fölé érő nadrág, ing, és egy Green Bay-es baseballsapka, míg a szemeit egy bogártekintetre emlékeztető Ray Ban szemüveg takarja. Pár sorral ülnek feljebb, mint mi, a haverjával, akinek a sötét haja egy copfba van összefogva a tarkóján, míg felsőtestét egy mez takarja, s hosszú lábait fekete nadrág. Ő ül a szélén, így látom, hogy a lábait viszont egy chelsea, barna csizma fedi. Mind a kettőjük valóban stílusos, meg kell hagyni.
– Ne bámuld az ellenséget – sziszegek, ahogyan visszafordulok felé.
– Te is megnézted őket.
– Ne felejtsd el, hogy te voltál, aki felhívta a figyelmemet az egészre.
Szóváltásunkat a Himnusz első dallama, amely megszakítja. Felállunk, mire barátnőm felrúgja a lábánál találkató popcornos papírtasakot. Szitkozódni kezd, majd lehajol, é megpróbálja megmenteni a sós falatokat. Körülöttünk minden szem ránk szegeződik, míg én kilépek a sorból a barátnőm rugdosásának, és lökdösődésének köszönhetően.
– Állj már fel! – szólok rá halkan.
– Jól van, ne idegeskedj már – szól rám, de még mindig térdel a sorok között.
– Ezért nem kell lányokat hozni egy ilyen helyre – jegyzi meg valaki, én pedig azon nyomban gyilkos pillantással körbepásztázom a körülöttünk lévő embereket.
Ahogyan fordulok, és mindenki a szikrázó szempárommal találkozik, senki sem tesz megjegyzést. Teljes kört kezdek el leírni, de nem kell sokáig forgolódnom, ugyanis hamar kiderül, hogy ki is tett érces megjegyzést a jelenlétünkre. A két srác jót nevet, s a tekintetem ez smaragd szempárral találkozik. Nehezen tartja vissza a feltörő nevetést, míg a barátja önfeledten ad hangot a jókedvének. Elfordítja a fejét, és leülnek. Mélyen magamba szívom a levegőt, s visszapillantok a térdelő lányra, aki most áll fel, közben leporolja a nadrágját, és a hajába túr.
– Összeszedted magad?
– Befejezhetnéd a házsártoskodást – mormolja az orra alatt, s leül. – Én teszek szívességet, szóval a kukoricámat megérdemlem.
– Megérdemled, de most nézzük a meccset, kérlek.
Már a pályán van a csapat, és a kezdőrúgásra vár mindenki. Amint megtörténik, az ellenfél csapatából a visszahordó elkapja a labdát, míg a tíz csapattársa blokkolni igyekszik az ellenfelet, hogy minél több yardot haladjon előre.
– Nem hiszem, hogy ez nekik annyira kibaszottul jó – jegyzi meg elhúzott számmal a mellettem ülő lány, aki még a kukoricáját is elfelejti a heves játéknak köszönhetően.
– Blokkolják az ellenfelet, hogy minél több yardjuk legyen – informálom, míg a szemeimet a pályán tartom.
Az események haladnak, a szurkolók hangosak, a popcorn és az M&M's pedig vészesen fogy. A támadó és a védekező csapat beáll egymással szemben, az alapvonallal párhuzamos képzeletbeli vonalhoz, amelynek a helyét a labda adja meg, amely közöttük van, és innen számolják a tíz yardot. A labdát feladja a center az irányítónak, ő pedig tovább passzolja az elkapó irányába.
– Vadállatok! – kiált fel barátnőm, és feláll a helyéről, míg a pályán egymásra vetődő játékosokat figyeli.
A Green Bay a következő percekben szerez hat pontot a Touchdown-al, majd egy húsz yardos kísérlet a kapuval szemben, és egy jutalompont is hozzájuk csapódik. Felkiáltok, és felállok, míg idegességembe felrúgom a barátnőm által nehezen összeszedett kukoricát. A sárga kendő a földre kerül, és a szabálytalanságra hívja fel a bíró a figyelmet. A Chicago Bears most a védekező, de az egyik játékos a labda megindulása előtt bemozdult, így öt yardot vesztenek a területükből, és annál a képzeletbeli vonalnál áll fel újra a fal, ezzel a Green Bay előtt nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy Touchdownt szerezzenek.
– Most ez mi? – barátnőm értetlenül néz rám.
– Büntetés mindig területvesztéssel jár. Ez lehet öt, tíz vagy pedig tizenöt yard – hadarom.
– Morci kislány, tudni kell veszíteni – hallom meg a mély hangot, amely megjegyezte, hogy semmi keresnivalónk itt.
Felé fordulok, és a zacskóból egy maroknyi csokoládét hajítok felé, mire a szőke elneveti magát, és elkap pár szemet, melyet a szájába is dob.
– Igazán édes vagy, de megvagyunk, köszi – kacsint rám, én pedig morogva fordulok vissza.
– Nem baj fiúk! Még nyerhetünk! – kiáltom és tapsolok a többi szurkolóval együtt.
– Nem adja fel – újra az a mély, fülbemászó, s kellően irritáló hang, amely a tömeg zajában is tökéletesen hallható. A csipkelődő szavai felbőszítenek, de nem adom meg neki az örömöt azzal, hogy újra rápillantok, hogy lássa a dühös tekintetemet.
A Chicago Bears szerez egy Touchdownt, amire még lelkesebb leszek, és egy újabb mogyorós golyót dobok a számba. Éljenzek, és lelkesen szurkolok a csapatomnak, míg a barátnőm néha a kezemhez kap ijedtében, amikor erősebben mennek egymásra a játékosok. A pálya szélére is kisodrónak, mire onnan mindenki hátrálni kezd.
– Sajnálat, és kegyelempont – újabb megjegyzés, én pedig szinte már robbanok. Tudom, hogy miattam csinálja, hiszen élvezi a reakciómat, amely egy-egy beszólása után robban bennem.
– Ne vedd fel – teszi a kezemre a kezét barátnőm.
– Irritál! Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Direkt csinálja!
– Mondtam, hogy nagy fölénnyel vezetnek majd az első negyedben már – újabb megjegyzés, tökéletes Touchdown belém.
Elkap a méreg, s megragadom az első dolgot, ami a kezembe kerül. Fellépek pár lépcsőfokot, és a pohár tartalmát ráborítóm. Az alkohol szaga azonnal az orromba kúszik, mire rájövök, hogy a mögöttem levő srác sörét emeltem el. Az áldozatom végighúzza a kezét az arcán, én pedig elszáguldok mellette, hogy a ragacsosságot megelőzzem a kezemen. Még mindig forr bennem a düh, a lépcsőket lefelé kettesével szedem, míg hallom, hogy újabb pontszerzés történt a pályán.
A most üres folyosón megnyújtom a lépteimet, és a végére érve az ajtót erőteljesen lököm be. Megnyitom a csapot, és a hideg víz alá dugom a kezeimet, amely a sör szagától bűzlik. Szappanból is nyomok egy keveset, bár nem tudom megmondani, hogy melyikük az orrfacsaróbb. Kirángatok pár kéztörlőt a tartóból, és a nedvességet a kezemen felitatom. A tükörbe pillantok, amint hallon, hogy valaki átlépi a helyiség küszöbét.
– Engem kibaszottul nem szerethetnek az égiek – nyögök fel fájdalmasan, és a szemetesbe hajítom az elhasznált papírokat.
– Gondoltam, hogy lejátszhatnánk a saját meccsünket. Nagyon felszívtad magad a csipkelődéseimen – féloldalas mosolya jelenik meg az arcán.
– Ez a női mosdó, és a másik térfélen állsz, szóval jobb, ha visszamész, és a fölényes csapatodnak drukkolsz.
– Tudni kell veszíteni – kacsint rám, s pár lépéssel meg is szünteti a közöttünk levő távolságot. – De nem utasítok vissza egy visszavágót.
– Ezek az ócska szövegek máskor bejönnek?
– Nem, de nem is szoktam futballmeccsen lányokra felfigyelni – szánt végig a nyelvével az alsó ajkán, mellyel eléri, hogy a figyelmemet a szájának szenteljem.
– Most különlegesnek kellene éreznem magamat? – nevetek fel. – Mennem kell, a barátnőmet magára hagytam – lépek el mellette, de ő megragadja a kezemet, és az ajtónak taszít. Nyekkenek egyet, ahogyan találkozom a kemény felülettel, de fájdalmat nem érzek.
– Ne aggódj, a haverom elszórakoztatja.
Ujjai a csípőmbe marnak, az ajkait végigvontatja az enyémen, én pedig a fejemet vesztve a tarkójánál fogva magamhoz rántom. A szánk hevesen ér össze, a kezei mindenhol ott vannak, és érintenek. A baseballsapkám hamar a földre kerül a hevességünknek köszönhetően, míg a felsőtestemet takaró meznek a szegélyit is pillanatok leforgása alatt találja meg, és rántja át a fejemen, hogy a sapkámhoz csatlakozzon. Én sem tudom sokáig nézni, hogy a Green Bay mez takarja a testét, ezáltal a tétlenkedést erőszakosan odébb lökve tüntetem el róla a simulékony anyagot.
– Azt hiszem, most már egy csapatban játszunk – mormolja a számba a szavakat, s a sliccemmel kezd el ügyeskedni.
Lerúgom a szandálomat, ahogyan a farmershort a bokáim köré esik. Kilépek az anyagból, és teljesen az ő testének simulok. Fogaival meghúzza az alsó ajkamat, ujját végighúzza az oldalamon, s a csipkés melltartón keresztül megmarkolja a mellemet. A mellkasom szaporán emelkedik, és süllyed, ahogyan az övé is, a sok fekete tinta alatt.
Tarkójánál kihúzom a gumit a hajából, amely a sötét tincseit tartja egybe. Beletúrok a hajába, s újra mélyen a szájába csókolok. Forró nyelve az enyéméhez simul, az ágyékát az enyémé ellen taszítja, mire egy nyöszörgés szakad fel a torkom mélyéről, s ad tanúbizonyságot arról, hogy a türelmem is egy bizonyos határig tart.
Az övét, és a sliccét kapkodó, enyhén remegő kezekkel bontom szét, és az alsónadrágjával együtt tolom le, ameddig tudom. Lenyúl, és segít nekem, ám én hamar elvezetem a farmer nehéz anyagáról a kezemet, s a hossza köré fonom az ujjaimat. Felszisszen és felbont egy fóliacsomagot, amelyet hanyagul elejét, míg a kondomot a kezembe nyomja. Péniszén teljesen végiggörgetem az óvszert. Homlokát az enyémének támasztja, a kezei a combjaim alá csúsznak, és megemel. Hátam a már forróvá vált ajtó felületéhez érnek, a légkör is hasonló magasságokat él meg, és a testemen is egy-egy verejtékcsepp végigszánt, annak ellenére, hogy még csak csókok, gyengéd, még is sürgető érintések váltották egymást.
Még mindig simogatom az erekcióját, ám ahogyan a bugyim darabokban a földet kezdi öltöztetni, magamba is vezetem.
Touchdown – elégedett mosollyal jegyzi meg, mire elnevetem magam, de a vidámság eltűnik, mikor a pénisze megmozdul bennem.
Kezeimet a nyaka köré fonom, a szemhéjaimat lehunyom, s teljesen átadom magam a kéjjel, buja vággyal fűtött pillanatnak. Ajkait szétnyílnak, a nyelvével az ajkak közé nyal, míg a csípője egyre hevesebb, egyre mélyebb mozdulatokkal ostromol. Szája a mellemre vándorol, melyet a fogaival, ajkaival és a kecsesen mozgó nyelvével kezd el gyötörni.
Marokba fogom a haját, a fejem oldalra bicsaklik az ajtó mentén, és a tükör felülete megmutatja a fülledt pillanatunkat. Tetovált karja az én fehér bőrömhöz simul, biztosan tart, míg a csípője megállíthatatlanul tör előre újra és újra. Látom, s érzem is, ahogyan a nyelvével megpöcköli a mellemet, én pedig a fejemet vesztem, a szemhájaim ismételten lecsukódnak, és az euforikus érzés teljesen a maga alá temet. Érzem, ahogyan az izmaim teljesen a hossza köré simulnak, s, hogy ő megremeg bennem. A nyakam hajlatába rejti az arcát, az enyhén sós bőrömön egy nyalintást tesz, és amint lecsendesedik az orgazmusunk, megáll. Hangos lélegzetvételeink egyvelege tölti meg a helyiség falait.
Kisimít egy rakoncátlan tincset az arcomból, s rövid csókkal ajándékoz meg.
– Milyen végjátszma volt? – vigyorog kielégülten.
– A csokoládés M&M's-eket legyőzted, de a mogyisokért még kell pár yardot futnod.

2016. június 9., csütörtök

A város legjobb pasija és a legdögösebb csaja

Nyolc, kilenc, tíz.. számolom a lépcsőfokokat magamban, ahogyan lefelé haladok. Amint a tizenkettediket is letudom, újra kezdem a számolást, ahogyan élesen jobbra fordulok. A parketta hűvös felülete érinti a talpamat, és érzem, hogy a nappalink balkonra nyíló ajtaja is ki van tárva, s a friss levegő beáramlik rajta. A lenge szoknyám olykor a lábaimnak simul, míg előre lépkedek, s kinyújtom a kezemet, mire az ujjaim, és a tenyerem az ajtófélfára simul. Bátrabban lépek beljebb, ahogyan hallom, hogy az édesanyám valamit nagyon is szorgoskodik.
– Édesem, jó reggelt – csilingelő hanggal üdvözöl, míg én mosolyra húzom a számat.
– Jó reggelt – ásítok egy nagyot, és kezemet a bárszékre helyezem, melyet könnyedén el is foglalok.
– Mit szeretnél reggelire?
– Semmit, csak egy kis teát – túrok bele a hajamba.
– Enned is kell valamit. Lassan kész az ebéd, de pár falat sose árt.
– Anya, tényleg, nem tudok enni – sóhajtok fel, s a fejemet az előttem levő pultra döntöm. A hideg felületnek köszönhetően megborzongok, de nem húzódok vissza. Érzem, ahogyan anya a tarkómra simítja a kezét, és a kusza tincseimet kisimítja az arcomból.
– Mi a baj?
– Ezt még kérdezed? – nevetek fel, és kiegyenesedek. – Olyan nyomorultul érzem magam. Görcsöl a gyomrom, és csak az este jár a fejemben.
– Ne beszélj ilyen butaságokat, kérlek – halkan beszél, de még sem úgy, mint egy gyerekkel. Egyenrangúnak tart magával, és ezt mindig is szerettem anyában. Bármit elmondhattam neki, mert meghallgatott és tanácsokkal látott el. Sohasem mondta, hogy még gyerek vagyok ehhez, mag ahhoz, hanem érveket sorakoztatott fel a pozitív és a negatív oldal mellett is. – Mi a baj? Tegnap annyira boldog voltál.
– Most is az vagyok, csak izgulok. Fél éve vagyunk együtt és annyira hihetetlen, anya. Mit akarhat tőlem?
– Édesem, szeret téged – fogja meg a kezemet. – Harry remek srác, és látod, ki tart melletted, és hisz benned. Látnod kellene, ahogyan rád néz, amikor csak átlépi a küszöböt.
– Tudom, ebben nem kételkedem, csak számomra még mindig hihetetlen – húzom el kissé a számat.
– Ne aggódj – cirógatja a kézfejemet. – A nővéred lassan hazaér, elkészültök, és megyünk a nagyiékhoz, ahogy apátok hazaér. Tiétek a hétvége, és nem szeretném, hogy szomorú legyél, rendben? – hallom a hangján, hogy a száját mosolyra húzza, majd magához von, és az arcomra nyom egy nagy puszit.
– Rendben – suttogom, és elmosolyodok. – Úgy hallom, hogy a vízforraló befejezte a feladatát – jegyzem meg, mire felnevet, és már csak a távolodó léptei maradnak mindössze, amiket egy csésze zajos levétele követ. Pillanatok alatt csúsztatja az italomat elém, egy „óvatosan, forró” figyelmeztetés kíséretében. Ujjamat felvezetem a forró bögre oldalán, s kissé égeti is a bőrömet, ám nem foglalkozva vele a peremén is végigvontatom a mutatóujjamat. Meleg gőz éri a kezemet, de nem húzom el, míg a másik kezemmel a fülét keresem meg pohárnak. Amint megvan, a kissé átmelegedett fém kanállal kavargatni kezdem, bár tudom, hogy minimális a cukormennyiség az italban, hiszen szeretem érezni a tea valódi ízét.
– A nagyi nem haragudott meg, amiért nem tartok veletek? – vetem fel a kérdést, amikor hallom, hogy elzárja a mosogatót anya.
– Azt mondta, hogy első számára az unokája boldogsága, és, hogy Harryt is nagyon kedveli, így egy cseppet sem haragszik. A szokásos tavaszi összejövetelünk nem olyan fontossággal bír, mint a ti fél éves évfordulótok.
– Rosszul érzem magam, ott lenne a helyem!
– Ma komolyan ezt fogod játszani, kisasszony? – méltatlankodik, én pedig tovább kevergetem az italomat, amely még mindig forróságot áraszt magából. – Elég legyen ebből a búbánatos kedvből. Azt hiszem, hogy Harrynek komolyan meg kell győznie téged, hogy mennyire is szeret. Még soha nem voltál ennyire hitevesztett. Kezdek megijedni, és megfontolni, hogy itt merjelek-e hagyni szegénnyel.
– Nem kell őt félteni – kuncogok, és lassan a számhoz emelem a teámat. Belekortyolok, és a szájpadlásom már is égni kezd, de én próbálom palástolni a fájdalmamat, hiszen tudom, anyám zsörtölődni kezdne velem, hogy ő már pedig megmondta, hogy vigyázzak.
– Hol van az én szerelmes húgom? – nővérem hangja visszhangot ver a lakásunk falai között. A bejárati ajtó hangosan csapódik be, én pedig leteszem az italomat, várva a csapásra, amely pillanatok múlva érni fog engemet, ismerve a nővéremet.
– Miért kell mindig ilyen hangosnak lennie? – nyögök fel drámaian.
– Mert ő mindig is hangos volt – nevet anya. – Tudod milyen, amikor rólad és Harryről van szó. Cukinak tart benneteket.
– Ezt a szót ne, kérlek – nevetek.
– Hát itt bujkáltok! Na felkészültél a fantasztikus hétvégédre a csodás lovagoddal? – nyom egy puszit az arcomra, majd a hajamat kezdi el piszkálni az ujjaival. – Milyen hajat csináljunk? És mi lesz rajtad? Miért vagy ilyen nyugodt?
– Veszel te levegőt? – kérdezek vissza.
– Igen, néha sajnos muszáj.
Felkuncog, és tovább birizgálja a hosszú tincseimet. Ide-oda tekergeti őket, én pedig érzem, hogy egyre feszültebb leszek, de a hétvégével kapcsolatos izgalmam ennek köszönhetően elillan lassan.
– Ne csináld már – legyintek a kezemmel. – Megihatom nyugodtan a teámat?
– Na jó, annyi még belefér, mielőtt a cuki pasid megérkezik.
– Anya, nem lehet, hogy örökbe fogadtátok, és vissza is viszitek oda, ahonnan hoztátok?
– Csak örülök a boldogságodnak, húgi – libabőrösök lesznek a kezeim, ahogy a szék lábai végigszánkáznak a kövön. – Bocsi – mondja, és érzem, hogy közelebb hajol hozzám és közelebbről szemléli az arcomat. Kezemet felvezetem, és az arcára nyomom, ezzel kissé eltolva magamból, s újra levegőhöz is jutok.

Amint befejezem a teám elfogyasztását kézen is ragad a drága testvérem. Eddig szerencsére anya lefoglalta, bár így is sokat beszélt, a szája egy másodperc erejéig sem állt be, nekem pedig a fejem kezdett megfájdulni már. Ám még a neheze hátra van.
A lépcső első fokánál feljajdulok, ahogyan beverem a lábamat annak köszönhetően, hogy a rohamos lépteket nem tudtam számszerűen nyomon követni, itt pedig elfelejtett figyelmeztetni a rohanó lány, hogy emelnem kellene a lábamat.
– Bocsi – motyogja, s hangjában valódi sajnálat hallatszik, amit utálok. – Segítek.
Bólintok, és engedem, hogy a jobbomat fogja, míg bal kezemmel a korlátba kapaszkodok. Annak ellenére, hogy mellettem halad magamban számolom a lépcsőfokokat, majd elengedem, s rábízom magamat. Nem igazán szokta elfogadni mások segítségét, de szeretném, ha mielőbb ezen az őrült órákon túl lennénk, és lenne pár nyugodt percem egyedül.
– Rendben, először megbeszéljük, hogy mit is vegyél fel, rendben?
Elbotorkálok az ágyamig, s lerogyok rá.
– Nem lehetne, hogy egyedül szedjem össze magam? Harryről van szó, aki fél éve a mindennapjaim része, szóval felesleges ez a felhajtás és minden cécó.
– Kérlek, a pasiknak mindig tetszik, ha kicsit kicsípik magukat a barátnőik.
– De egyedül is menni fog, oké?
– Hé, mi a baj? Eddig lelkesedtél az ötletért.
– Szeretlek, és hálás vagyok, de egyedül is el tudok készülni, tényleg. Harry a barátom, és valóban feleslegesnek látom, ahogyan ti felkapjátok a dolgokat. Úgy beszéltek erről a hétvégéről mintha valami első találkozás lenne, amikor a sokadik lesz.
– Én csak segíteni szeretnék – az ágy besüpped mellettem, és megfogja az egyik kezemet.
– Hálás vagyok, de azért mert nem látok, még meg tudom oldani. Megtanultam boldogulni már egyedül is.
– És büszke is vagyok rád, csupán szerettem volna valamiben segíteni neked, hiszen ez a testvérek feladata, nem igaz? Attól függetlenül, hogy látsz-e vagy sem.
– Legyen, de a fürdőbe nem jöhetsz be – kötöm ki ezt a kis dolgot, mire hangosan nevet, és megölel, majd az utamra enged.
Szokásomhoz híven közelítem meg a fürdőszobát az ágyamtól. Eleinte valóban nehezen boldogultam ezzel az egész helyzettel, de mára már könnyedén merek magamra maradni akár egész napra is itthon, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mi merre is van, s hogy jutok el, vagyis hány lépést kell megtennem a-ból, a b pontba.
A kádhoz lépek, melyen meg is engedem a csapot, s a kezemet pár pillanatig alá tartom, hogy a hőmérsékletet beállítsam. Amint ez megvan, elkezdek megszabadulni a ruhadaraboktól, amelyek a testemet fedik, s kényelembe helyezem magam a habok melegében.
Egy köntösben, s törülközővel a kezeim között lépek ki a hálómba. A meleg helyiségből kilépve kissé megborzongok a hőmérsékletet különbségnek köszönhetően. Nincs hideg, kellemes tavaszi idő van, de a bőröm felszíne még így is libabőrössé válik.
– Azt hittem már, hogy versenyúszónak készülsz – jegyzi meg nővérem egy sóhaj kíséretében.
– Ha a szúrós megjegyzéseidet nem tudod kordában tartani, akkor el is mehetsz – törlöm át a nedves hajamat a törülközőmmel.
– Reméltem, hogy a víz kihúzza belőled a zsörtölődést.
– Mikor indultok? – figyelmen kívül hagyom a megjegyzését.
– Úgy tíz perc múlva, apa hazaért, és közben én is összepakoltam.
– Oké, akkor én összekapom magam, te pedig menj csak.
– Még maradhatok.
– Meg leszek tényleg! De köszi – mosolyodok el, ő pedig a karjait a testem köré fonja.
– Aztán jól viselkedni.
– Indulj! – nevetve kiálltok fel, és az arcomat a már nedves törülközőbe temetem. Amint fültanúja leszek annak, hogy egyedül maradok, felállok, s visszavonulok a fürdőszobám még kissé fülledt környezetébe.

A kanapén ülök, és a könyvemben rejlő sorokon húzom végig az ujjaimat. Jókat mosolygok a történeten, s teljesen magába is szippant minden egyes kis jelenet. Kényelmesen, egy jóganadrágban, és atlétában falom a sorokat Harryre várva. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő is telt el mióta itt ülök, de már túlságosan is soknak érzem, ahhoz, hogy még nem érkezett meg.
Teljesen elmerülök egy szenvedélyes jelentbe, s érzem, hogy még az arcom is pírba borul, míg az ujjaim szavakról, szavakra csúsznak. Elengedem a könyvet, ami az ölemben pihen, s a hajamat az egyik oldalról a másikra seprem, hogy ne melegítsem túlságosan, ám össze is rezzennek ebben a pillanatban, ahogyan a csengő éles hangja süvít a levegőbe. Az ölemből kiemelem a könyvjelzőmet, és a lapok közé csúsztatom, s összecsukom. Hallom, ahogyan az ajtó nyílik, a szám pedig egy boldog, széles mosolyra húzódik.
– Édesem – szólal meg a mély hang, ahogyan beljebb lép.
– Nappaliban vagyok – felelem, s hallom tisztán, hogy becsukja, s be is zárja az ajtót. Felállok, és lassan megkerülöm a kanapét, és várom, hogy közelebb lépjen.
– Szia – húz a derekamnál fogva magához közelebb, az ajkait pedig egy rövid puszi erejéig az enyémé ellen nyomja. – Ezt neked hoztam – ad a kezembe egy virágszálat, s azonnal meg is szimatolva megállapítom, hogy a kedvencemmel lepett meg.
– Köszönöm – mosolygok. – De más kedvencemet is érzem?
Felnevet, és a kezemet ragadja meg, s elindul a konyhánk irányába.
– Talált-süllyedt, bébi – csókol halántékon. – Ülj le, addig kiszedem egy tányérra.
Helyet foglalok az egyik bárszéken, míg hallom, hogy ő két tányért vesz elő. Az illatok az orromba kúsznak, és a gyomrom is jelzi, hogy mielőbb szeretné magáévá tenni az ínycsiklandó illattal rendelkező ételt. A virágomat csak a pultra helyezem, s türelmesen várok, még ha nehezemre is esik. 
– Anya azt mondta, hogy menjünk át holnap ebédre – informál, és a combomra simítja a kezét, ahogyan elhelyezkedik mellettem.
– Rendben, úgy is régen találkoztam velük – egyezek bele azonnal, miután egy nagyot harapok is a pizzámból.
– Hiányzol is nekik. De inkább mesélj, mi volt ma?
– Agyamra ment a nővérem, azonkívül semmi különös. Folyamat azt hajtogatta, hogy mekkora hétvége áll előttünk, megőrültem. Ki akart pingálni, mintha valami első randira készülnénk. Őrült!
– Nem igazán volt híres arról soha, hogy normálisan viselkedjen – nevet fel. – De a nővéred, és elfogadom, hogy ilyen lüke. Viszont összefutottam ma a többiekkel, és mondták, hogy elmehetnénk egyik nap le a tengerhez.
– Biztos jó ötlet lenne?
– Már voltunk együtt kettesben ott, bébi, de ha nem akarsz megértem..
– Nem arról van szó, csak..
– Hé, ne foglalkozz senkivel, rendben? És ne feledd, hogy szeretlek, és én vagyok a város legjobb pasija, te pedig a legdögösebb csaja, szóval, igen, tökéletesek vagyunk, és magasról tehetünk mindenki másra.
– Oh, fogd be – nevetek fel, és a mellkasához bújok.
Folytatjuk a beszélgetést, miközben elfogyasztjuk a vacsoránkat, majd az emeletre megyünk, a szobámba. Harry becsukja mögöttünk az ajtót, majd egy puszit ad, és a fürdőszobámba vonul, hogy letussoljon. Leülök az ágyamra, és türelmesen várom, hogy összeszedje magát. Halkan dúdolásszik, s tudom, hogy mindössze csak behajtotta az ajtót, hiszen a zuhany hangja is tiszta. Felhúzom a lábaimat, és az ujjaimmal átfésülöm a hajamat, mikor is meghallom, hogy a zuhany csobogása abbamaradt.
– Bébi, tudnál adni egy törülközőt? – Harry már közelről beszél, én pedig bólintok és felállok. – Várj..
– Ne kezd te is, kérlek – méltatlankodom, és a szekrényhez lépek, amelyben a tiszta törülközők lapulnak. Egy mosollyal az arcomon fordulok meg, de csak azt érzem, ahogyan a nedves ujjai a csuklóm köré fonódnak, s közelebb volna testéhez, amely melegséget áraszt magából.
– Tudod jól, hogy én hagylak egyedül megoldani mindent, csupán megtaláltam volna én is ezt a vackot könnyedén – magyarázza halkan, mintha valami titkot osztana meg velem.
– Ne haragudj – hajtom le a fejemet.
Az államnál fogva felemeli a fejemet, én pedig nagyot nyelek. Ujjaim görcsösen szorongatják a törülköző meleg anyagát, míg Harry lehelete az ajkaimat cirógatja, s pillanatokon belül ezeket fel is váltja a szája, amelyet mohón taszít az enyémé ellen. A pamut anyag a földön köt ki halk puffanással, így a kezem már mindenféle akadály nélkül csúszik Harry csípőjére. A tudat, hogy meztelenül áll előttem, annak ellenére, hogy még sohasem láttam, még jobban felszítja bennem a vágyat. Ujjaim a bőrébe mélyednek, és még közelebb kerülök a vizes testéhez. Mellkasom az övének simul, ő pedig a hajamba túr, majd végigvezeti a kezét a testemen. A fenekemet sem hagyja érintés nélkül, miután az ölébe emel, és elindul velem. Könnyedén dönt végig az ágyamon, a csókunkat meg nem szakítva. Pihegek, míg az ajkai a nyakam vonalára térnek át, a keze pedig mindenhol ott van, ahol csak lehet. Nyelve megérinti a már felhevült bőrömet, ujjaim a hajában vesznek el, s még többért esedezem némán.
Vándorló ujjai hamar találják meg a trikóm szegélyét, s fölfelé simítja azt, míg én megemelkedem, és már csak egy múló, foszlány emlék az anyagdarab. Szapora a lélegzetem, és újra, s újra az orromba kúszik Harry tusfürdőjének friss illata. A haja csiklandozza a bőröm és el is kuncogok, mire hevesen felmordul, és csípőmet megszorítja.
– Nem most van a kuncogások ideje – jegyzi meg, és a fogai másodpercek töredékéig foglyul ejtik az alsó ajkamat, s az ujjai a mellbimbómat csípik meg finoman.
Feljajdulok, a mosolyát pedig a bőrömön érzem, s a megcsípet területet most a nyelvével járja be. Forró, gyors, és lehengerlő. Érzékien érint meg, minden pillanatot kihasznál, én pedig mindegyik másodpercben csak jobban elveszek. Apró puszikkal halad lefelé a testemen, és nem tétovázva akasztja ujjait a nadrágom, és a bugyim tetejébe. Megemelem a csípőmet, ő pedig lehúzza a két feleslegesnek bizonyuló ruhaneműket, amelyek vígan csatlakoznak a többi esetlen darabhoz a padló felszínén. Egyik kezem a takarón pihen, de a másik továbbra is a fürtjeiben veszik el, amíg ő felfelé halad a már esdeklő testemen. Ajkaival most nem hagyja lázas csók nyomát a bőrömön, mindössze csak érzékien érinti felfelé tartva egészen az ölemig.
Remegek, elveszek, és csak az éles nyelvcsapások, amely olykor visszarántanak a valóságra. Simogat, csókol, és rengeteg élvezetet ad, mindenféle mocskos megjegyzés nélkül. Most különösen hallgat, és ez meglepő a számomra, de nem teszek megjegyzést emiatt. Tudom, hogyha az ajkaim eltávolodnának egymástól, s a beszédet erőltetném, semmire sem jutnék egy nyöszörgésen kívül. A neve már így is kiszaladt a számon, bár nem bánom, hiszen tisztában van azzal, hogy mennyire is kívánom.
Gondolataimból a csókja térit magamhoz. Száján a saját ízemet ízlelem, ahogyan a nyelvén is, ám ez csak egy pillanatig szerzi meg a figyelmemet, mert a kezem vándorolni kezd a felsőtestén, kettőnk között. Érzem, ahogyan az ujjaim alatt, ahogyan a szíve gyorsan ver, hogy a mellkasa szapora. Lejjebb haladva minden izmának finom rezdülése, amely megmutatkozik, az enyhén kidolgozott hasával együtt. Ujjamat végigvontatom a v vonalán, és teljesen kettőnk között elveszve fonódnak ujjaim a péniszére. Homlokát az enyémének dönti, s kifújja a levegőt, mely a számat érinti. Pár csuklómozdulat után lassan magamba vezetem, ő pedig a csípőjével segít, hogy mihamarabb teljesen elveszhessen bennem.
Ujjaink egybefonódnak mellettem, az ajkai néha apró puszival lepnek meg, míg a csípője hevesen mozog. Hallom a kettőnk lélegzetének zajos egyvelegét, míg a sikamlós testünk újra, s újra találkozik. Melegem van, de a lábaimmal még közelebb vonom magamhoz, már ha ez egyáltalán lehetséges. Fejemet oldalra döntöm, ő pedig lassan, szenvedélyesen megcsókol, s mind a ketten teljesen elveszve öleljük egymást.  


Kérlek, írjátok le a véleményeteket. :)) Xx

2016. június 1., szerda

Just me, her and the Moon III.

– Így ébredni a legjobb – mormogom a lánynak, aki meztelen testével simul nekem a vékony takaró menedékében. – Szeretem, amikor teljesen védtelenül a karomban fekszel.
Egy csókot nyomok a puha bőrére a vállánál, majd az arcára, míg az ujjbegyeim a csípője vonalán járnak le, s fel. Édes illata belengi a szoba minden sarkát, még az ágyneműm is az ő mézédes illatától áradozik. A nap már régen felkelt, talán a tíz órát is elhagyta a mutató az órán, de még csak most ébredezünk a mámoros pillanatainkból, amelynek az este csendes homálya volt mindössze a szemtanúja. Egyik kezemet, szinte már nem is érzek annak köszönhetően, hogy egész éjjel szorosan az ujjainkat egybeláncolta.
Fölé hajolok, amennyire tudok, az orromat végighúzom az arca vonulatán, és a füle mögé nyomok egy puszit, mire megremeg a karjaim között. A feneke is megmozdul, s találkozik az ágyékommal, minek hatására felmordulok. Így is uralkodnom kell magamon, de ő kellően megnehezíti a helyzetemet, s tesz az ellen, hogy a kezdetleges merevedésem a végső formáját elérje.
– Nem vagyok annyira védtelen – suttogja, de a szemhéjai még mindig le vannak hunyva. A hosszú pillái az arcára simulnak. Az ajkait pedig a nyelvéve szántja fel, hogy a száradás ellen tegyen.
– Nem, valóban nem – motyogom a bőrébe, és az ajkaimat a meleg felületre nyomom, mire borzongás fut végig a testén. Az ujjaimat szorosabban fogja, a testét pedig teljesen az enyémé ellen nyomja.
– Harry... – hal el a nevem a suttogása közben.
– Mondjad, baba – biztatom, és a kezem a csípőjéről a hasára siklik.
– Este eljönnél velem az utcabálra?
– Tessék? – vigyorogva nézek le rá, s arrább csúszok, míg magam alá fordítom a törékeny testet. – Eddig még csak a fa menedékében találkoztál velem.
– Igen, de mivel a szüleim már tudnak az egészről, a többiek pedig nem érdekelnek, így gondoltam, hogy mehetnénk együtt.
– Én egyáltalán nem akartam menni – vallom be a szemeibe nézve. – Nem igazán az én szórakozási módom.
– Mi a te szórakozásod?
– Te, te vagy az én szórakozásom, és minden elfoglaltságom. Nincs kedvem bájologni az ujjal mutogatókkal.
– Nem is kell – mosolyog fel rám, s a kissé borostás arcomat. – De szeretnék veled táncolni, meginni valamit, esetleg lőhetnél nekem valami édes plüsst.
– Nem is szereted a plüssöket – nevetek fel.
– Ahj, nem is az a lényeg.
– És a barátaid mit fognak szólni? Na, és a hódolód?
– Harry, nekem csak egy hódolóm van, és az te vagy – ölel át a nyakamnál.
– Oké baba, legyen – nyomok egy puszit a szájára. – Érted megyek, aztán tőletek kisétálunk a parkba, rendben?
– Tökéletes – húz le magához, és lassan megcsókol. Az ajkai puhák, én pedig még többért esedezek. Kezeit végighúzza az oldalamon, aztán a nyakamba csókol, és a csípőmet a combjai ölelik körbe.

Régen voltám már ilyen összejövetelen. Igazából nem is utcabálnak nevezhető, mert a parkban van minden évben megrendezve. A falu élőzenekara zenél, míg pár játék a gyerekek számára, céllövölde, és kisebb különféle bódék kapnak még helyet a zöld gyepen a meleg nyári éjszakán.
A fekete farmer, csizma, és egy fehér póló, amit magamra kapok. Telefonomat, tárcámat és a kulcsomat is a zsebeimbe süllyesztem, majd beszállok a kocsimba, a lámpákat felkapcsolva indulok el szokásos úton. A rádiót most nem kapcsolom be, hanem csendben hajtok fel a főútra, ahonnan már hallom a park irányából szűrődő zenét. Emberek nyomát már itt is tökéletesen fel lehet ismerni, és jókedvű fiatalokat, akik a helyi kocsma előtt nevetgélve iszogatnak.
Lekanyarodok a kis utcába, ahol a családi házak sorra váltják egymást. Egyszer voltam náluk még hetekkel ezelőtt, amikor is már megfelelőnek tartotta, hogy a családjának elmondja a kettőnk között kialakulóban levő dolgot. Bevallom, hogy az izgalom egész nap tisztán élt bennem, amíg át nem léptem a küszöbüket, és az apja kedvesen nem üdvözölt, ahogyan az édesanyja is. Meglepően kedvesek, barátságosak voltak, és kellemesen el lehetett beszélgetni velük. Édesanyja ízletes vacsorát készített, s rég ettem már ennyire jót, hiszen az én főzőtudományom még is csak eltörpül egy édesanyáéval mellett.
Kiszállok a járműből, ám mielőbb a verandára érhetnék, amelyet kaspókba ültetett, színes virágok díszítenek, nyílik is a bejárat ajtaja. Mosolyogva nézek a lányra, aki egy lenge nyári ruhában, kiengedett hajjal, szalad le hozzám. Kezeit pillanatok alatt fonja a nyakam köré, ajkai pedig az enyémekre tapadnak, ahogyan lehúz magához. Száján epres ajak balzsamját ízlelem meg, s az eltávolodása után végig is szántok az ajkaimon a nyelvemmel.
– Nekem is hiányoztál – vigyorgok le rá, mire elkuncogja magát. – Indulhatunk?
– Igen – mosolyogva csúsztatja a kezemet az övébe, s a járdához sétálva már indulunk is.
Nem a főút felé vezetem, hanem kisebb utcákon át, mivel tovább szeretnék kettesben lenni vele, annak ellenére, hogy pontosan tudom, az éjszakát ma is nálam fogja tölteni. Legalábbis a legbizakodóbb reményeim szerint.
– Tudják a barátaid, hogy velem jössz?
– Nem, nem állt szándékomban elmondani nekik. Azt mondtam, hogy elutazok a nagyszüleimhez, és nem tudok jönni. Szeretném látni az arcukat, amikor kéz a kézben meglátnak minket, anélkül hogy bármit is tudnának.
– Ugye tudod, hogy ezután rólad is pletykálni fognak, ők pedig lehet, hogy hanyagolni?
– Harry, nem érdekel ez az egész – fonja a szabad kezét arra a kezemre, amelyikkel az övét fogom. – Ha elfordulnak tőlem, nem igazi barátok. Olyan emberekre pedig nincs is szükségem.
– Annyira könnyen beszélsz – sóhajtok fel.
– Hát el kellene hagynom téged, miattuk, most, hogy annyi várakozás után végre meghódítottál? – nevet fel mellőlem, mire lenézek rá.
– Remélem, hogy eszedbe se jutott.
– Megnyugodhatsz.

A park már emberek forgatagában úszik, és hangos zenében. Gyerekek rohangálnak egy madzaggal kezükre erősített lufival a kezükön, míg a felnőttek beszélgetnek, iszogatnak, vagy éppen kalóriadús ételeket fogyasztanak. Az édes, sós illatok csodás egyveleget alkotnak, s ahelyett, hogy még az ember gyomra fel fordulna tőle, éhessé teszi. Vannak emberek, akik már a táncot is bevállalták, így a kis színpadnál vannak, a zenekar előtt, akik a talpalávalót húzzák.
Beljebb sétálunk, és a tekintetek már is éhesen kapnak utánunk, mintha valami helyi nevezetesség lennének, amit mindenki megcsodál. Bár, ha bele gondolok, én már valóban valami mutogatni való tárgynak számítok, hiszen kevesen elegyednek velem szóba, s még kevesebbek, akik egy köszönésnél nem hagyják abba a bájcsevejt.
– Ott vannak – húz maga után a barátaihoz, akik egy padnál ülnek, és sört isznak. Mi mást is fogyaszthatnának? – Sziasztok!
Csilingelő hangra mindenki felkapja a fejét, ám, amint megpillantanak engem is, zavarttá válik a tekintetük.
– Ő mit keres is? – Dan mérges hangja vonja mindenki figyelmét magára.
El akarom engedni a lány kezét, hogy valami jó modort mutassak a fiúnak, de csak erősebben szorítja ujjait az enyéim köré.
– Velem van – emeli fel a kezünket, ezzel tisztába téve egyértelműen, hogy nem csupán iszogató társ vagyok. – Valami probléma van? – vonja fel az egyik szemöldökét, amint Dan feláll.
– Igen, ő nem tartozik közénk. Nincs kedvünk holmi gyilkosokkal sörözgetni.
A többiek hallgatnak, de érzem, hogy a barátnőmben a düh csak növekszik. Nem akarok megszólalni, mert tudom, hogy annak komolyabb, és fájdalmasabb következményei lennének. Emiatt kitartok a barátnőm mellett, és nem engedem el a kezét, hogy támaszt adjak, s azt nyújtson a számomra.
– Rendben! Nekem pedig az álszent, képmutató emberekhez nincs kedvem – veti oda már nyugodtabban, és egy másik irányba húz, ám pár méter után megállítom, s magammal szembe fordítom.
– Hé, állj meg – fogom kezeim közé az arcát.
– Menjünk innen kérlek – suttogja halkan, s a csípőmre vezeti kis kezeit.
– Ne hagyd, hogy tudják, ők nyertek, hogy megaláztak.. Ne engedd, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, mert pont, hogy a béka seggéig sem érnek fel.
Bólint, én pedig újra megfogom a kezét egy rövid csók után, és vezetni kezdem. Kitérek az emberek elől, és a sötét fák rejtekében haladunk.
– Harry – nevem halkan és egyben izgatottan csúszik ki az ajkai közül.
– Mondjad – nézek rá, de ő csak oldalra pillant, én pedig követem az ő árgus tekintetét.
Egy hőlégballon a fák nélküli övezetben, mellette pedig egy bácsi ül, és a szórakozó embereket nézi. Még nem volt alkalmam látni ilyet a valóságban, de lenyűgöz a hatalmassága.
– Felülünk? – csillogó szemekkel néz fel rám, én pedig bólintok, s odavezetem az idős úrhoz.
– Jó estét – köszönünk, ő pedig feláll, és mosolyogva köszönt bennünket.
Mindent megbeszélek vele, majd kifizetem neki a díjat, és már be is szállunk a kosárba. Lassan kezdünk el emelkedni, az emberek egyre apróbbak lesznek, ahogyan a bódék és az épületek, a fák, és minden. Magamhoz húzom a szélesen vigyorgó lányt, és halántékon csókolom.
– Tetszik?
– Gyönyörű! Köszönöm – von le magához, és a száját az enyémé ellen nyomja.
– Semmiség – suttogom, és szorosan magamhoz ölelem.
A háta a mellkasomnak simul, a kezeim a hasán pihennek, melyre a sajátjait is rásimítja. Most először érzem magam boldognak hosszú ideje már, és ez az érzés teljesen eláraszt. Úgy érzem, hogy eddig nem is éltem, s, hogy csak most csodálkozok rá a világra igazán. Arra, hogy a szerelem valódi, és nem csak egy sorok mögé bújtatott elképzelhetetlen fogalom.
A rám felmosolygó lánynak a száját újra egybeolvasztom az övével. Ajkaink lassan mozognak, szerelmesen, tele érzelemmel. Felém fordul teljes alakjával, aztán a nyakam köré fonja a kezeit, és a lehetetlennél is közelebb von a testéhez. Kezeim a fenekére csúsznak, melyet meg is markolok, s a nyöszörgése a számban hal el. Csípője előre billen, és a már kezdetleges erekcióm az ölének simul, amely már egyértelmű jele annak, hogy itt már megállás nincs.
Kis kezei a sliccemhez vándorolnak, és az övemmel makacsul veszik fel a harcot, ám győztesen kerülnek ki. Elkezdi lejjebb tolni a nehéz anyagot, én pedig segítek neki, és leülök, hiszen még is csak a levegőben vagyunk egy nyitott kosárral, egy hatalmas léggömbben. Minden hezitálás nélkül húzom le magamhoz, egyenesen az ölemben, ő pedig engedelmesen, már vágyakozva simul hozzám. A nyelve az enyémét buján keresi, a keze a nyakam köré tekeredik, míg az enyémé már a ruhája alatt jár. Érzem, hogy nedvesség lepi el a pamut anyagot, így azt határozottan tolom félre, és csúsztatom be a merev péniszemet. Felnyög, a fejét hátraveti, és mozogni kezd. Szorosan tartom, nem engedem el, a fejemet pedig most én is hátravetem egészen a kosárig. Ujjaim a csípőjébe marnak, a farkam újra, s újra elmerül benne, míg a hangunk csodás összhangban szólal meg.
Szemeimet felnyitom, s látom, ahogyan elnyílt ajkakkal, ziláltan, a vállamat markolászva élvezi ki minden apró mozdulat örömét. Mellkasa szaporán emelkedik, és a szívének zajos zakatolását szinte már hallom, s tudom, hogy az enyém is hasonló ütemet jár, hiszen a két szív egymásra talált.  

2016. május 25., szerda

Just me, her and the moon II.

Kinyújtózva lépek a verandám nyikorgó fa burkolatára. Még a horizont vonulatán alig látni a napot, de a madarak már így is csicsergő hangjukkal árasztják el az erdőt. Leülök a hintaágyra, amely oldalt helyezkedik el, az egyik kissé poros ablak előtt. A lábaimat kinyújtóztatom, és a fületlen bögrémbe kortyolok, s a kávé kesernyés íze azonnal uralma alá veszi a számat. A hűs levegő minimálisan csípi a bőröm felszínét, ellentétben a kávéval, amelynek forrósága már-már égeti a bensőmet, de nem tulajdonítok egyiknek sem különösebb figyelmet.
Magam elé pillantva egy széles mosolyra húzódik a szám, és a múlt estével kapcsolatos pillanatnyi képek jelennek meg a lelki szemeim előtt. Nyelvem végigszalad a számon, és nagyot nyelek, ahogyan oldalra, a fa kerítésre pillantok, amely erről a kis verandáról a leesést gátolja meg. Gondolataim legfőbb szereplője az általam csodált lány, aki már hetek óta az életem részévé vált. Eleinte azt hittem, hogy a vízesésnél történtek után inkább távol akar majd tudni magától, annak ellenére, hogy egyáltalán nem ellenkezett azon a szenvedélyes estén. Nos, azóta már több időt töltünk együtt. Megmutattam neki már az erdő csodás részeit, amelyeket hasonlóan nem látott még ezelőtt. Az ártatlansága még mindig lenyűgöz, és az őrületbe is kerget egyszerre. Ha csak egy kis bókkal illetem, vagy úgy érintem meg, miközben filmet nézünk, már is pírba borulnak az almácskák az arcán. Amíg ténylegesen nem úgy érek hozzá, addig a zavara valóban jelen van, de amint egy mélyebb csókkal kezdem el kényeztetni telt ajkait, elkezd feloldódni.
Tegnap késő délután, amikor átjött hozzám, csak ültünk itt kinn, és beszélgettünk, aztán sétálgatni kezdett, a combközépig érő, fekete harangszoknyája minden mozdulatát követte, én pedig nem tudtam levenni a szemeimet a formás lábairól, a fedetlen combjairól. Újra, s újra azok a pillanatok jelentek meg előttem, amikor körém fonta őket, s szinte még közelebb vont magához. Felálltam és elé léptem, mire ő a korlátnak dőlt, és felnézett rám. Mezítláb, a mozdulatait kecsesen követő szoknyában, és egy kis blúzban, ami enyhén fehér csipkékkel volt díszítve. A haja ki volt engedve, de még így is kuszán állt, annak köszönhetően, hogy az oldalamnak dőlve pihent eddig a karjaimban, a hintaágy ütemén pihenve. Sminket nem viselt, és ez volt az a dolog, ami tényleg annyira különlegessé tette. Szeplős arca természetes szépségében mutatkozott meg. Ártatlanul nézett fel rám a pillái alól, és várta, hogy mit is teszek. Szerény mosolyt formáltak az ajkai, olyan kicseszettül hívogatóak voltak... és nem is igazán tétlenkedtem. Közelebb hajoltam, de mindössze puszit csentem tőle, melyet megsokszoroztam, és mély csókká formáltam. Nem ellenkezett, én pedig könnyen emeltem fel, és ültettem a korlátra. A lábait az enyéim köré fonta, és olyan szorosan fogott magához, hogy szinte a levegőt is eltüntette kettőnk közül. Hevesen csókoltam, vágytam rá, de nem akartam erőltetni, főleg nem a szabadnak. Csak magamnak akartam minden örömét, még ha tudtam, hogy nem is jár erre senki, akkor is tartottam attól, hogy valaki megleshet bennünket. Vékony ujjai a pólóm alá csúsztak, érzékien simogatták a bőrömet, én pedig próbálkoztam, ő meg engedett. Egyik kezemmel szorosan fogtam a derekát, hogy még véletlenül se történjen baleset. A nyelvünk simogatta egymást, de elhúzódtam tőle, hogy az ajkaira suttoghassam a szavakat.
– Akarlak.. – a csípőmet ellene nyomtam, hogy ő is érezze, mennyire is kívánom.
Nem válaszolt, ami nem lepett meg, mindössze az ajkaira vont, és folytatta a felhevült csókunkat. A kezem, amely eddig az arcát cirógatta, a szoknyája alá csúszott, és mindenféle köntörfalazás nélkül simítottam végig a bugyiján. Éreztem a vágyát, így nem tétlenkedve szabadítottam ki magam, toltam félre a pamut anyagot, és temetkeztem el benne lassan.
Megrázom a fejemet, és igyekszem elkergetni a mocskos álomképeket, hiszen munkába kell mennem, és a hideg vizes fürdőzés nem éppen a kedvenc időtöltésem. Kiiszom az utolsó korty, már langyos kávémat, és visszamegyek a házam falai közé. A mosogatóba teszem a poharamat, aztán a fürdőbe vonulok az arcomon egy kis mosollyal, hogy mielőbb a városba érhessek, és láthassam messziről a boldogságban úszó lányt.

A rádióban szóló dalt dúdolva hajtok ki az erdőből, egyenesen rá a főútra. Az ablakok le vannak engedve, a kezemet kilógatom, ám a fekete üvegű szemüvegem mögül gondtalanul bámészkodok. Még korán van, így nem sok ember van az utcán. A borbély még csak most nyitja az üzletét, és a jótékonysági bolt elé is a fiatal lány ebben a pillanatban teszi ki a táblát.
Leparkolok a pékség előtt, és besietek az épületbe. Az ajtaja nyitva van a melegnek köszönhetően, a friss sütemények, pékáruk illata megcsapja az orromat, és a gyomrom azonnal jelezni kezd.
– Jó reggelt – nézek fel Amyre, aki a pirult arccal pillant felém, ám vissza is fordul az előttem lévő vásárló irányába, akinek a szatyrot megfordítja a pulton, hogy a fülénél fogva könnyedén el tudja emelni.
– Szia Harry – áll meg velem szemben. – Hogy vagy?
– Remekül, igazán szép napunk van, nem igaz?
– De, valóban – pillant ki a napsütéses utcára. – Mit adhatod?
– Abból a sonkás szendvicsből kérnék, és a sajtos pogácsából is kérnék kettőt.
– Rendben – vesz elő a papírzacskót, és bele csúsztatja a szendvicset, majd egy másikba a két sós desszertet. – Még valamit?
– Nem, köszi – mosolygok rá, de a figyelmem azonnal el is terelődik róla, amint hallom, hogy valaki belép az üzletbe. Oldalra nézek, és egy kis mosollyal üdvözlöm az éppen belibbenő lányt. Megáll mellettem a pult előtt, de nem néz fel rám, csupán szigorúan a pékárukat szemléli. – Mennyivel tartozom? – nézek Amyre, aki megint a kezembe adja a szatyrot.
– 2.50 – motyogja, én pedig az aprót a kezébe adom.
– Köszönöm – lépek el. – Sziasztok!
Mind a két lány halkan köszön el tőlem, én pedig jót derülök rajtuk. Igazság szerint Amy egy cseppnyit sem érdekel, ellenben azzal a lánnyal, akire a szívem szerint rávetném magam. Ha a saját gondolataimra hallgattam volna odabenn, biztosan pár kis üdvözlő csók elcsattant volna, melyeket bizton állíthatom, hogy Amy nem tolerált volna.
Még visszapillantok az üvegen keresztül a lányra, és innen is tökéletesen látom, hogy az alsó ajkát kissé harapdálja. Rákacsintok és beszállok az autómba. A szatyrot magam mellé teszem, aztán kitolatok, míg egy utolsó pillantást megengedek közben magamnak, és gázt adok.

– Hé, Harry, meg tudnád nézni ezt az autót? – kiált felém Richard, mire kicsúszok a jármű alól, melyet éppen szerelek.
– Most?
– Igen, sürgős lenne.
Felállok, és az amúgy is olajos nadrágom anyagán végighúzom a mocskos kezemet. Richardhoz lépek, de nem nézek az autó tulajdonosára, ugyanis pontosan tudatában vagyok annak, hogy kihez is tartozik. Felnyitom a motorháztetőt, és szemlélni kezdem a dolgokat, a hallottak alapján, de én tökéletes állapotban találok mindent. Megkérem Dant, hogy indítsa be, és meg is teszi.
– Ennek semmi baja – csapom le a tetejét.
– Valóban?
– Mit akarsz, Dan?
– Hogy hagyd békén.
– Kit? – nézek rá lemondóan, és visszatérek a munkámhoz, hiszen én is pénzből élek.
– Tudod te jól, hogy kiről beszélek – követ. – Szórakozol vele, amíg meg nem dugod, aztán megszabadulsz tőle, mint a szüleidtől.
Minden izmom megfeszül, és az agyamban köd keletkezik, de türtőztetem magam, tekintettel Richardra, aki mindenféle szóbeszéd ellenére alkalmazott.
– Tudod, ha te így beszélsz róla, akkor sokkal kevesebbre tarthatod, mint én... Tisztelet, kikereshetnéd a szótárban, hogy mit is jelent – lengetem meg a kezemben pihenő villáskulcsot. – És, ha most nem haragszol, dolgoznom kell – csúszok vissza az autó alá, és folytatom annak a rendberakását.
– Ne felejtsd el, hogy tudom, hol is laksz, és, ha megbántod, kibaszottul meg fogod bánni!
– Most, hogy sikerült elérned, hogy rettegésben éljek, mehetsz...
Hallom, ahogyan kifelé menet leveri az egyik szekrényen pihenő dolgokat. Türtőztetem magam, és a kocsi alatt maradok, de az irányába nézek, és tisztán látom, hogy elhagyja a műhelyt. Visszafordítom a tekintetemet, és az utolsó simításokat végzem el.
– Hé, Styles, kész a kicsikém? – Niall ül le mellém a padra.
A műhely mellett, a park kezdeténél ülök mér vagy húsz perce és a szünetemet élvezem a napsütés melegében. Már minden ételt eltüntette, és már csak a hűs vizemet iszogatom.
– Mi a helyzet? – pillantok rá, miközben leül mellém.
– Dög meleg, kezdek besokallni tőle. Hallottam járt erre ma a Dan gyerek.
– Már is a kocsmában meséli mindenkinek, hogy mekkora faszagyerek? – nevetek fel, és Niallre pillantok, aki hasonlóan hozzám, hangosan hahotázni kezd.
– Igen, és, hogy neked ment, bár ezt senki nem hiszi el – forgatja meg ujján a slusszkulcsot.
– Szánalmas – könyökölök a térdeimre.
– De mi a helyzet veled? A munkán kívül nem igazán látni a városban.
– Hallod te, hogy miket beszélnek? Kinek van gyomra idejönni, amikor úgy festik le a várost, és engem is, mintha valami pszichopata lennék?
– Megértelek haver, komolyan.
Valamit magyarázni kezd, de én nem igazán fordítok neki jelentősebb figyelmet. A tekintetem az éppen a park gyepére lépő lányra fókuszál. Mosolya az arcán játszik, a tekintete csillog, és hallom, ahogyan felnevet egy poénon, amit valamelyik félnótás haverja süt el. Megperdül és a nyári ruhája elemelkedve a lábaitól táncol körülötte. Már a számon van a szó, hogy oda szóljak, ne mutogassa mindenkinek a kecses lábait, amikor a kezét a szoknyájára teszi, hogy lefogja. Megáll, a hajába túr, és felém pillant. Rámosolygok, ő pedig rám, de több nem történik, annak ellenére, hogy én ebben a pillanatban a karjaimba zárnám.
– Harry, komolyan még mindig utána epekedsz? – biccent a társaság felé.
– Együtt vagyunk – szalad ki a számon a kis bizalmas információ. Döbbent arckifejezéssel mered rám. – Ne nézz így! Már pár hete, de senki nem tudja. Nem szeretné még nyilvánosságra hozni. És meg is értem, hiszen mindenki rólam beszél, a srácról, aki megölte a szüleit, de nincs ellene bizonyíték. Egy kész zseniális gyilkos – sóhajtok fel. – Semmire sem vágyom, már leszarom, amiket terjesztenek rólam. Gyászoltam, sírtam, de most boldog vagyok. Ennyi nekem is jár, nem?
– De, persze! Én örülök, ha boldog vagy, csak fura. Ő annyira visszahúzódó lánynak tűnik, te pedig totál az ellentéte vagy. Mármint, személyiségileg.. basszus, érted.. – neveti el magát.
– Ne aggódj, értem – dőlök ismételten hátra a pad kemény fájának. – Nálam szoktunk találkozni, amikor teheti eljön, vagyis minden nap igazából talál arra módot, hogy meglátogasson.
– Őszintén örülök a boldogságodnak, de nekem mennem kell. A kicsikémet még le kell mosatnom – áll fel. – A számlát Richárdnál intézzem.
– Szokás szerint – rázom meg a kezét, ő pedig távozik.
Visszafordítom a fejemet a lány irányába, aki egy gombóc fagylalttal a kezében ül le a földre, miközben annak az idióta Dannek a fecsegését hallgatja. Felállok, egy utolsó pillantást engedek még meg magamnak, aztán hátat fordítva a munkámhoz térek vissza.

Rend uralja már a házat, és friss, hideg levegő is átjárta már teljesen mióta itthon tartózkodom. A spalettákat behúztam, így a sötétség is uralma alá vette az egész ház területét. Zuhanyzással nem bajlódtam sokat, a nedves hajamat mindössze áttöröltem a törülközővel, és egy bokszer alsót rángattam fel a lábaimon, amelyben most kényelmesen el is nyúlok az ágyamon. Későre jár, az óra lassan a tizenegyet is átlépi, de még mindig egyedül fekszem. Fogalmam sincs, hogy merre jár, esetleg valami programja van, vagy pedig az a Dan gyerek alakított be valamit. Átfut az agyamon annak a gondolata, hogy elmenjek és megkeressem, csak messziről megfigyeljem, hogy minden rendben vele. Már fel is pattanok az ágyam kényelméből, de aztán lebeszélem magam a dologról, hiszen tudom, hogy őt mindenki szereti, és semmi bántódása nem eshet a város határain belül. Visszaülök, a takarót összegyűröm, és próbálom magam az alvásra kényszeríteni, annak ellenére, hogy holnap hétvége, még is a korai kelésnek köszönhetően elnyom a fáradtság.
Mellkasomon puha ajkak csókjait érzem, amint mindenhol kissé nyálas nyomot hagynak a bőröm felszínén. Oldalra fordítom a fejemet, és teljesen elveszek a lágy csókok kecsegtető érintésében. Egy nyelv nedves csíkot hagy a köldökömtől lefelé haladó, bokszeremben elvesző szőrcsíkon. Lustán pislogok párat, mire teljesen kitisztul a látásom, és lepillantok. A világos hajzuhatag függönyként omlik rám, melybe azonnal bele is túrok. Érintésem hatására felpillant rám egy kis mosollyal, s csillogó ajkakkal rám, én pedig határozottan felhúzom magamra, és mélyen megcsókolom. Kezem végigszalad a hátán, és megdöbbenek, ahogyan érzékelem, mindössze egy bugyi, ami fedi a testét már.
– Mit terveztél, baba? – szakadok el tőle, és végigsimítok a duzzadt alsó ajkán. A sötét ellenére is tökéletesen látom, hogy az arca pirossá válik, és a tekintetemet is kissé kerülni próbálja, de nem igazán jön össze neki. Csókot csenek tőle, mielőtt folytatnám az álmos, mély hangomon a suttogást, melyet annyira szeret hallgatni. Ezt egyszer megjegyezte, én pedig néha felhozom neki szemtelen módon. – Sajnálom, hogy megszakítottam a pillanatot, de már szomjaztam a csókodra. Hagylak érvényesülni, azt csinálsz velem, amit csak szeretnél – csókolom meg utoljára, és elengedem, hogy cselekedni tudjon.
Nevetve a kezét a szemeim elé teszi, a szája pedig megérinti a mellkasomat. Ahogyan halad lejjebb lassan, az izmaim úgy rándulnak meg, s a farkamba úgy tódul minden vágy. A keze lecsúszik az arcomról, a lábai az anyáim közé vándorolnak, míg végül teljesen térdre ül előttem. Szemhéjaim alól pillantok rá, és látom, ahogyan a füle mögé tűr egy rakoncátlan tincset, és a bokszerem korcához nyúl. Megemelem a csípőmet, hogy segítsek neki, ő pedig apró ujjaival elkezdi lehámozni rólam a pamut anyagot. Megkönnyebbülten nyögök fel, amikor megszabadít a szűk ruhadarabtól, és a péniszem köré fonja az ujjait. Ehhez már hozzá vagyok szokva, mert az érintéseit eddig is magamon tudhattam, ellentétben a forró ajkaival. Ennek a gondolata is már jobban felfokozza a vágyat bennem, és önkényesen lehunyom a szemeimet. Tudom, hogy zavarban van annak ellenére, hogy már sok alkalmunk volt együtt. Érzem, ahogyan az ujját a farkam tetején simítja végig, és az elő nedvemet szétkeni rajta. Megnyalom a számat, és várom a következő lépését. Nem siettetem, de már őrült módon a szájában szeretném tudni magam. Annyira kibaszottul hívogatóak azok a rózsaszín, puha ajkak. Mocskosul kemény vagyok már, a testem és a lelkem is egyaránt ég a vágytól.
Nem kell sokat várnom arra, hogy megérezzem a szája melegségét, amellyel körülzárja a férfiasságomat. Keze együtt mozog a csodás ajkakkal, és a nyelvével is kényeztet. A fogai nem érintenek meg, amit kellően is értékelek. Nem sokáig bírom a látvány nélkül. Lenézek rá, látom, ahogyan mozog, de nem eléggé tökéletes a rálátásom a hajának köszönhetően, így beletúrok, és félresöpröm azokat. Látom a Hold gyér fényében a nyáltól megcsillanó hímtagomat. Érzem, hogy közel sodor a beteljesülés felé, így lenyúlok, mire megszeppenve néz fel rám, de nem adok időt a buta gondolatai feltörésének. Hevesen megcsókolom, és letolom róla a fehérneműjét, melyet végül ő rugdos le magáról. Kitárulkozik előttem, én pedig pillanatok leforgása alatt csúszok belé. A tudat, hogy felizgatta, miközben a szájával kényeztetett, még jobban beindít. Dögös, bassza meg, de még mennyire, hogy az! Vad ütemben kezdek mozogni benne, de az elégedett nyöszörgéseiből, s abból, hogy a nevem is többször elhagyja a száját, tudom, hogy jó neki is, és még többért esedezik, amit én meg is adok neki. Számat az övére nyomom, teljesen elmerülök benne újra, s újra. Melegem van, a légzésem szapora, a gondolataim kuszák, ködösek, és tele vannak olyan mocskos dolgokkal, amelyek jobb, ha nem osztok meg vele.
Érzem, hogy nem kell sok, s amikor az ujjai a hátamba marnak, tudom, hogy ő a határon mozog, én pedig megingatom, és elérem nála a beteljesülés mámorító érzését.

Pihegve, izzadtan fekszik a mellkasomon, én pedig ölelem, és simogatom a forró bőrét. Néha egy kis puszit nyom a mellkasomra, mely mosolyt csal az arcomra.
– Azt hittem, hogy nem jössz ma – töröm meg a csendet.
– Ne haragudj, moziban voltam a többiekkel.
– Az a faszfej Dan is ott volt, igaz? – sóhajtok fel.
– A baráti társaságunk tagja – támasztja meg a mellkasomon az állát. – Hallottam, hogy mi történt ma, és sajnálom. Ne foglalkozz vele.
– Elhiheted, hogy magasról teszek rá – vigyorodok el. – Annál jobban is foglalkoztat, hogy mikor szeretnéd felvállalni a kettőnk közötti dolgot – simítok végig a haján.
– Adj még egy kis időt, rendben?
– Rendben – csókolom meg, és visszavonom a mellkasomra.