2016. június 1., szerda

Just me, her and the Moon III.

Harry szemszöge

– Így ébredni a legjobb – mormogom a lánynak, aki meztelen testével simul nekem a vékony takaró menedékében. – Szeretem, amikor teljesen védtelenül a karomban fekszel.
Egy csókot nyomok a puha bőrére a vállánál, majd az arcára, míg az ujjbegyeim a csípője vonalán járnak le, s fel. Édes illata belengi a szoba minden sarkát, még az ágyneműm is az ő mézédes illatától áradozik. A nap már régen felkelt, talán a tíz órát is elhagyta a mutató az órán, de még csak most ébredezünk a mámoros pillanatainkból, amelynek az este csendes homálya volt mindössze a szemtanúja. Egyik kezemet, szinte már nem is érzek annak köszönhetően, hogy egész éjjel szorosan az ujjainkat egybeláncolta.
Fölé hajolok, amennyire tudok, az orromat végighúzom az arca vonulatán, és a füle mögé nyomok egy puszit, mire megremeg a karjaim között. A feneke is megmozdul, s találkozik az ágyékommal, minek hatására felmordulok. Így is uralkodnom kell magamon, de ő kellően megnehezíti a helyzetemet, s tesz az ellen, hogy a kezdetleges merevedésem a végső formáját elérje.
– Nem vagyok annyira védtelen – suttogja, de a szemhéjai még mindig le vannak hunyva. A hosszú pillái az arcára simulnak. Az ajkait pedig a nyelvéve szántja fel, hogy a száradás ellen tegyen.
– Nem, valóban nem – motyogom a bőrébe, és az ajkaimat a meleg felületre nyomom, mire borzongás fut végig a testén. Az ujjaimat szorosabban fogja, a testét pedig teljesen az enyémé ellen nyomja.
– Harry... – hal el a nevem a suttogása közben.
– Mondjad, baba – biztatom, és a kezem a csípőjéről a hasára siklik.
– Este eljönnél velem az utcabálra?
– Tessék? – vigyorogva nézek le rá, s arrább csúszok, míg magam alá fordítom a törékeny testet. – Eddig még csak a fa menedékében találkoztál velem.
– Igen, de mivel a szüleim már tudnak az egészről, a többiek pedig nem érdekelnek, így gondoltam, hogy mehetnénk együtt.
– Én egyáltalán nem akartam menni – vallom be a szemeibe nézve. – Nem igazán az én szórakozási módom.
– Mi a te szórakozásod?
– Te, te vagy az én szórakozásom, és minden elfoglaltságom. Nincs kedvem bájologni az ujjal mutogatókkal.
– Nem is kell – mosolyog fel rám, s a kissé borostás arcomat. – De szeretnék veled táncolni, meginni valamit, esetleg lőhetnél nekem valami édes plüsst.
– Nem is szereted a plüssöket – nevetek fel.
– Ahj, nem is az a lényeg.
– És a barátaid mit fognak szólni? Na, és a hódolód?
– Harry, nekem csak egy hódolóm van, és az te vagy – ölel át a nyakamnál.
– Oké baba, legyen – nyomok egy puszit a szájára. – Érted megyek, aztán tőletek kisétálunk a parkba, rendben?
– Tökéletes – húz le magához, és lassan megcsókol. Az ajkai puhák, én pedig még többért esedezek. Kezeit végighúzza az oldalamon, aztán a nyakamba csókol, és a csípőmet a combjai ölelik körbe.

Régen voltám már ilyen összejövetelen. Igazából nem is utcabálnak nevezhető, mert a parkban van minden évben megrendezve. A falu élőzenekara zenél, míg pár játék a gyerekek számára, céllövölde, és kisebb különféle bódék kapnak még helyet a zöld gyepen a meleg nyári éjszakán.
A fekete farmer, csizma, és egy fehér póló, amit magamra kapok. Telefonomat, tárcámat és a kulcsomat is a zsebeimbe süllyesztem, majd beszállok a kocsimba, a lámpákat felkapcsolva indulok el szokásos úton. A rádiót most nem kapcsolom be, hanem csendben hajtok fel a főútra, ahonnan már hallom a park irányából szűrődő zenét. Emberek nyomát már itt is tökéletesen fel lehet ismerni, és jókedvű fiatalokat, akik a helyi kocsma előtt nevetgélve iszogatnak.
Lekanyarodok a kis utcába, ahol a családi házak sorra váltják egymást. Egyszer voltam náluk még hetekkel ezelőtt, amikor is már megfelelőnek tartotta, hogy a családjának elmondja a kettőnk között kialakulóban levő dolgot. Bevallom, hogy az izgalom egész nap tisztán élt bennem, amíg át nem léptem a küszöbüket, és az apja kedvesen nem üdvözölt, ahogyan az édesanyja is. Meglepően kedvesek, barátságosak voltak, és kellemesen el lehetett beszélgetni velük. Édesanyja ízletes vacsorát készített, s rég ettem már ennyire jót, hiszen az én főzőtudományom még is csak eltörpül egy édesanyáéval mellett.
Kiszállok a járműből, ám mielőbb a verandára érhetnék, amelyet kaspókba ültetett, színes virágok díszítenek, nyílik is a bejárat ajtaja. Mosolyogva nézek a lányra, aki egy lenge nyári ruhában, kiengedett hajjal, szalad le hozzám. Kezeit pillanatok alatt fonja a nyakam köré, ajkai pedig az enyémekre tapadnak, ahogyan lehúz magához. Száján epres ajak balzsamját ízlelem meg, s az eltávolodása után végig is szántok az ajkaimon a nyelvemmel.
– Nekem is hiányoztál – vigyorgok le rá, mire elkuncogja magát. – Indulhatunk?
– Igen – mosolyogva csúsztatja a kezemet az övébe, s a járdához sétálva már indulunk is.
Nem a főút felé vezetem, hanem kisebb utcákon át, mivel tovább szeretnék kettesben lenni vele, annak ellenére, hogy pontosan tudom, az éjszakát ma is nálam fogja tölteni. Legalábbis a legbizakodóbb reményeim szerint.
– Tudják a barátaid, hogy velem jössz?
– Nem, nem állt szándékomban elmondani nekik. Azt mondtam, hogy elutazok a nagyszüleimhez, és nem tudok jönni. Szeretném látni az arcukat, amikor kéz a kézben meglátnak minket, anélkül hogy bármit is tudnának.
– Ugye tudod, hogy ezután rólad is pletykálni fognak, ők pedig lehet, hogy hanyagolni?
– Harry, nem érdekel ez az egész – fonja a szabad kezét arra a kezemre, amelyikkel az övét fogom. – Ha elfordulnak tőlem, nem igazi barátok. Olyan emberekre pedig nincs is szükségem.
– Annyira könnyen beszélsz – sóhajtok fel.
– Hát el kellene hagynom téged, miattuk, most, hogy annyi várakozás után végre meghódítottál? – nevet fel mellőlem, mire lenézek rá.
– Remélem, hogy eszedbe se jutott.
– Megnyugodhatsz.

A park már emberek forgatagában úszik, és hangos zenében. Gyerekek rohangálnak egy madzaggal kezükre erősített lufival a kezükön, míg a felnőttek beszélgetnek, iszogatnak, vagy éppen kalóriadús ételeket fogyasztanak. Az édes, sós illatok csodás egyveleget alkotnak, s ahelyett, hogy még az ember gyomra fel fordulna tőle, éhessé teszi. Vannak emberek, akik már a táncot is bevállalták, így a kis színpadnál vannak, a zenekar előtt, akik a talpalávalót húzzák.
Beljebb sétálunk, és a tekintetek már is éhesen kapnak utánunk, mintha valami helyi nevezetesség lennének, amit mindenki megcsodál. Bár, ha bele gondolok, én már valóban valami mutogatni való tárgynak számítok, hiszen kevesen elegyednek velem szóba, s még kevesebbek, akik egy köszönésnél nem hagyják abba a bájcsevejt.
– Ott vannak – húz maga után a barátaihoz, akik egy padnál ülnek, és sört isznak. Mi mást is fogyaszthatnának? – Sziasztok!
Csilingelő hangra mindenki felkapja a fejét, ám, amint megpillantanak engem is, zavarttá válik a tekintetük.
– Ő mit keres is? – Dan mérges hangja vonja mindenki figyelmét magára.
El akarom engedni a lány kezét, hogy valami jó modort mutassak a fiúnak, de csak erősebben szorítja ujjait az enyéim köré.
– Velem van – emeli fel a kezünket, ezzel tisztába téve egyértelműen, hogy nem csupán iszogató társ vagyok. – Valami probléma van? – vonja fel az egyik szemöldökét, amint Dan feláll.
– Igen, ő nem tartozik közénk. Nincs kedvünk holmi gyilkosokkal sörözgetni.
A többiek hallgatnak, de érzem, hogy a barátnőmben a düh csak növekszik. Nem akarok megszólalni, mert tudom, hogy annak komolyabb, és fájdalmasabb következményei lennének. Emiatt kitartok a barátnőm mellett, és nem engedem el a kezét, hogy támaszt adjak, s azt nyújtson a számomra.
– Rendben! Nekem pedig az álszent, képmutató emberekhez nincs kedvem – veti oda már nyugodtabban, és egy másik irányba húz, ám pár méter után megállítom, s magammal szembe fordítom.
– Hé, állj meg – fogom kezeim közé az arcát.
– Menjünk innen kérlek – suttogja halkan, s a csípőmre vezeti kis kezeit.
– Ne hagyd, hogy tudják, ők nyertek, hogy megaláztak.. Ne engedd, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, mert pont, hogy a béka seggéig sem érnek fel.
Bólint, én pedig újra megfogom a kezét egy rövid csók után, és vezetni kezdem. Kitérek az emberek elől, és a sötét fák rejtekében haladunk.
– Harry – nevem halkan és egyben izgatottan csúszik ki az ajkai közül.
– Mondjad – nézek rá, de ő csak oldalra pillant, én pedig követem az ő árgus tekintetét.
Egy hőlégballon a fák nélküli övezetben, mellette pedig egy bácsi ül, és a szórakozó embereket nézi. Még nem volt alkalmam látni ilyet a valóságban, de lenyűgöz a hatalmassága.
– Felülünk? – csillogó szemekkel néz fel rám, én pedig bólintok, s odavezetem az idős úrhoz.
– Jó estét – köszönünk, ő pedig feláll, és mosolyogva köszönt bennünket.
Mindent megbeszélek vele, majd kifizetem neki a díjat, és már be is szállunk a kosárba. Lassan kezdünk el emelkedni, az emberek egyre apróbbak lesznek, ahogyan a bódék és az épületek, a fák, és minden. Magamhoz húzom a szélesen vigyorgó lányt, és halántékon csókolom.
– Tetszik?
– Gyönyörű! Köszönöm – von le magához, és a száját az enyémé ellen nyomja.
– Semmiség – suttogom, és szorosan magamhoz ölelem.
A háta a mellkasomnak simul, a kezeim a hasán pihennek, melyre a sajátjait is rásimítja. Most először érzem magam boldognak hosszú ideje már, és ez az érzés teljesen eláraszt. Úgy érzem, hogy eddig nem is éltem, s, hogy csak most csodálkozok rá a világra igazán. Arra, hogy a szerelem valódi, és nem csak egy sorok mögé bújtatott elképzelhetetlen fogalom.
A rám felmosolygó lánynak a száját újra egybeolvasztom az övével. Ajkaink lassan mozognak, szerelmesen, tele érzelemmel. Felém fordul teljes alakjával, aztán a nyakam köré fonja a kezeit, és a lehetetlennél is közelebb von a testéhez. Kezeim a fenekére csúsznak, melyet meg is markolok, s a nyöszörgése a számban hal el. Csípője előre billen, és a már kezdetleges erekcióm az ölének simul, amely már egyértelmű jele annak, hogy itt már megállás nincs.
Kis kezei a sliccemhez vándorolnak, és az övemmel makacsul veszik fel a harcot, ám győztesen kerülnek ki. Elkezdi lejjebb tolni a nehéz anyagot, én pedig segítek neki, és leülök, hiszen még is csak a levegőben vagyunk egy nyitott kosárral, egy hatalmas léggömbben. Minden hezitálás nélkül húzom le magamhoz, egyenesen az ölemben, ő pedig engedelmesen, már vágyakozva simul hozzám. A nyelve az enyémét buján keresi, a keze a nyakam köré tekeredik, míg az enyémé már a ruhája alatt jár. Érzem, hogy nedvesség lepi el a pamut anyagot, így azt határozottan tolom félre, és csúsztatom be a merev péniszemet. Felnyög, a fejét hátraveti, és mozogni kezd. Szorosan tartom, nem engedem el, a fejemet pedig most én is hátravetem egészen a kosárig. Ujjaim a csípőjébe marnak, a farkam újra, s újra elmerül benne, míg a hangunk csodás összhangban szólal meg.
Szemeimet felnyitom, s látom, ahogyan elnyílt ajkakkal, ziláltan, a vállamat markolászva élvezi ki minden apró mozdulat örömét. Mellkasa szaporán emelkedik, és a szívének zajos zakatolását szinte már hallom, s tudom, hogy az enyém is hasonló ütemet jár, hiszen a két szív egymásra talált.  

14 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ☺
    Olyan választékosan fogalmazol hogy az valami hihetetlen ☺☺
    Így tovább 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök,hogy tetszett, és köszönö szépen. xx

      Törlés
  2. uristen de jo melto befejezese ennek a tortenetnek nem is kell mar tovabb ragozni az eroltetet lenne szeretem ahogy megirod ezeket a 18+ reszeket mert teljesen igenyesek es elkepzelhetok es erre nem mindenki kepes :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett ez a kis sorozat. Xx

      Törlés
  3. Kedves Alexa!
    Hogy őszinte legyek először és utoljára még a Laters baby blogod végén kommenteltem. Ennek több oka van. Az egyik a rohanó életvitelem, amibe a kedvenc időtöltéseim (írás és olvasás) sem igazán férnek bele. Meg igazság szerint nem szeretek a történetek közben írni, mert jobb szeretek valamit teljes egészében ismerni a véleményalkotáshoz. Ez lehet, hogy csak az én észjárásomban van így, de hát én ilyen vagyok. Igazából a való életben is inkább külső szemlélőként vagyok jelen, s csak a végén szólók közbe, mikor már nagyjából tudok mindent.
    Most viszont nem hagyhattam szó nélkül a történeted, s nem csak a Facebook-os kiírásod miatt.
    Imádom a történeteidet. Hihetetlen, hogy milyen jól írsz, s hihetetlen, hogy milyen jól sikerült ez a kis történet is. Imádom, ahogy fogalmazol. Te vagy a példaképem. ❤
    Igazság szerint átérzem a helyzeted, hogy mikor várnád a motiváló kommenteket, akkor nem kapsz, maximum csak annyit, hogy "mikor jön a kövi". Tudom milyen érzés, hisz régebben én is átéltem, (azóta nincs aktív blogom).
    De ne aggódj, kommentek nélkül is hihetetlen jó író vagy, s bár tudom, hogy nagyon rossz úgy írni, hogy az ember nem kap egy visszajelzést sem, ami motiválna.
    Igazából ez egy viszonylag rövid, tömör véleménynek indult, és egész biztos, hogy még így sem írtam le mindent, amit akartam.
    Millió puszi és ölelés.
    Violet. :)

    U.i.: Nem igérem, hogy minden részhez írok, de azt igen, hogy minden blogod végén ott lesz a véleményem a teljes történetről. ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon szépen köszönöm, és nagyon örülök, hogy ennyire tetszenek az írásaim. :) Xx

      Törlés
  4. Jajj de jo hogy lett harmadik resz is! Most mar ugy erzem hogy el tudom engedni ezt a kis sorozatot :D nagyon szepen befejezted es nagyon jo lett! Nem tudok mast mondani csak annyit hogy nagyszeru iro vagy es csak igy tovabb!! ❤❤

    VálaszTörlés
  5. Úristen! Imádom! Ez... Hú, nen találok szavakat. Haha ennyi vagy Dan! :P <3 <3

    VálaszTörlés
  6. Csak egy dolog, de az az összes írásodra, sokszorosan értve: ❤❤❤❤❤❤❤
    Soha ne feledd, mi mind nagyon szeretünk téged, és a munkáidat egyaránt ❤

    VálaszTörlés
  7. Amikor meglattam, hogy fent van a 3. Resz, arra gondotlam rokton, hogy legyen 4. Is.
    De most, ezt olvasva, olyan caodas, romanrikus vege lett, hogy vetek lenne 'elrontani' egy folytatással:')
    Nagyon aranyos lett, de azert sajnalom, hogy igy reagaltak a 'baratok'. Habar nem is nagyon varhattunk mast, es nem mindig alakulhat minden jol:)
    Nagyszeruen megirtad!:)

    Rebuh x❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett xx

      Törlés