A reggeli kávém lefőtt, így kiöntöm
egy letört fülű csészébe, amelyet a mosogató mellől, a
csepegtetőről emelek el. A forró, koffein tartalmú ital
elfogyasztása közben kibámulok a természetre, az enyhén poros
ablaküvegen keresztül. A spalettákat már kora hajnalban kitárom,
ezzel engedve, hogy a fény szabadon árassza el a házam területét.
Az erőd csodás, békés látványa
tárul elém, mint minden reggel, minden percben, már hosszú évek
óta. A fák lombkoronáját a szél enyhén ringatja, a Nap sugarai
pedig néhol makacsul betörnek az enyhe réseken keresztül, ezzel
fénnyel árasztva el a talajon levő növényzetet.
Már jó ideje elmenekültem ide,
természetesen a közeli kisvárosba járok dolgozni, illetve
beszerezni, amire szükségem van, de az otthonomat, a szerény
faházat az erdő fái ölelik körbe. Nem messze innen van egy
ösvény, amely a túrázóknak megjelölt útvonal. Ritka alkalmak
egyike, amikor tényleg összefutok bárkivel is. Többen azt hiszik,
hogy teljesen magamba fordultam a családomat ért tragédiát
követően, de ez nem így van. Éppen az emberek sajnálatától,
mintsem az emlékektől menekültem ide, ahol valóban ritkán látok
vendéget.
Üres csészémet a mosogatóba
helyezem, felveszem a sportcipőmet, a vállamon pedig átdobom az
egyik törülközőmet, és elhagyom a kissé nyikorgó faburkolattal
rendelkező házamat. Mélyen magamba szívom a friss, reggeli
levegőt, s megfordul a fejemben, hogy egy felsőért visszamegyek,
de inkább még sem teszem. Talpaim alatt a faágak ropognak, míg a
madarak csicsergését hallatva haladok előre. Nem a kijelölt úton
megyek, hanem egy rövidebb szakaszon vágok át a fák rengetegében.
Már jó ideje, hogy itt élek, és az sem hátrány, hogy a közeli
városban születtem. Gyermekként a barátaimmal sokat lógtunk
erre, persze csak is azért, mert az aggódó szüleink
megtiltották. Kellően sikerült már akkor kiismernem a helyet.
Megérkezve a vízeséshez ledobom az
egyik sziklára a törülközőmet, lerúgom a cipőimet és egy
fejest ugrok a megfelelő hőmérsékletű vízbe. Nyárnak
köszönhetően valóban nem olyan hideg, így alkalmas az úszásra.
Minden reggel itt kezdődik a napom, s van, amikor itt is végződik.
Az álmatlan éjszakáimon is van, amikor kisétálok, és csak
úszok, amíg úgy nem gondolom, hogy valóban ideje nyugovóra
térni.
Egészen a vízesés alá megyek, be a
kis barlangba, aztán vissza, s ezt jó párszor megismétlem. Jól
esik ez a kis mozgás a természetben, a friss vízben. Van, amikor a
futás mellett döntök, s olyankor az ösvényeket választva
haladok a házamtól egy távoli pontig, és vissza.
Mivel hétvége van, nem sok teendőm
akad. Az úszást követően a városba megyek, ahol beszerzem a
fontos dolgokat. A pékségbe betérve a lány szélesen mosolyog
rám, ahogyan az minden szombaton teszi. Próbál szóba elegyedni
velem, kedvesen közeledik, de én már jó ideje csak hárítom.
Amikor a városban éltem, már akkor is ismertem, de sohasem
fordítottam jelentősebb figyelmet neki. Ellenben egy másik
személlyel.
Az ajtó feletti kis csengő jelzi,
hogy valaki belépett az üzletbe. Felé kapom a fejemet, és
elmosolyodok, amikor meglátom a kusza kontyot, farmer rövidnadrágot,
és egy fehér atlétát viselő lányt. Kínos mosolyra húzza a
száját, én pedig elnevetem magam. Pozsgás arccal fordul a pult
felé, zavartan a zsebeibe dugja a kezét, és a száját rágcsálni
kezdi. Nem emeli fel a fejét, de látom, hogy a szemeivel amennyire
tud, ide-ide pillant az irányomba. Volt, amikor közeledtem felé,
ám nem igazán az a szószátyár lány, aki bárkivel barátkozik,
vagy éppen beszél. Ami furcsa, hogy a barátai körében ez a
kislány titulus teljesen eltűnik, és szabadon, hangosan
beszél, vígan nevet, és önfeledten élvezi az adott pillanatot.
Jó párszor volt alkalmam látni, hiszen a park melletti autószerelő
műhelyben dolgozom, ők pedig sűrűn látogatnak el oda.
Enyhén remegő kezét a hajához
viszi, és az arcába lógó tincset a füle mögé tűri.
Megnedvesítem a nyelvemmel az ajkaimat, a zsebemből pedig előhúzom
a megfelelő összeget, és a pultra helyezem. Amy elemeli a pénzt,
a kasszába helyezi, és a kezeit tartja. Megfigyeltem, hogy másoknak
mindössze megfordítja a szatyrot, míg nekem a fülénél fogva
nyújtja, ahogyan az aprót is a markomba adja. Összeér a kezünk,
ekkor felnézek rá, és látom, hogy a fehér bőre vörösen izzik.
Jót derülök magamban, de nem mutatom ki, tiszteletben tartom a
dolgot, s semmi hangulatom kínos helyzetbe hozni. Megköszönöm
neki, s el is köszönök, aztán kifelé indulok. Biccentek a még
mindig pult előtt álldogáló lánynak, aki pozsgás arccal
viszonozza, én pedig széles mosollyal hagyom el a pékség melegét.
A kocsimban az ülésre dobom a
szatyrot, és tovább hajtok, a város irányába, ahol még pár
dolgot be kell szereznem. A járdán bőszen beszélgető emberek
felfigyelnek rám, s ilyenkor mindig megbánom, hogy kimerészkedtem
a fák közül. Itt nőttem fel, itt éltem egészen huszonegy éves
koromig, s egy éve tudhatom otthonomnak a faházat. Nem vagyok
idegen a számukra, mindössze egy furcsa srác, aki a pletykák
szerint kikészült, és elmenekült a tettei elől.
Már kora délután van, hogy
visszafelé megyek az úton. Több ember van már jelen az utcán, a
park mellett elhaladva pedig gyerekeket látok, akik futballoznak,
nevetnek, s jól érzik magukat. A fagylaltárus előtt a sor áll,
és én is leparkolok, megkívánva az édes, hűs desszertet.
Leparkolok, s hosszú léptekkel megyek át a túlsó oldalra, és
állok be a sorba. Rám pillant egy asszony, aki a mi utcánkban élt,
amikor még én is. Két unokájával áll sorba, s feszengve néz
rám. A gyerekeket arrább húzza, én meg csak magamban nevetek,
amiért az emberek ennyi ostoba őrültséget elhisznek. A sor
elfogy, én pedig a választékot kezdem nézni. Azonnal mondom, hogy
egy dobozban szeretnék kérni. A lány előveszi az átlátszó,
műanyag dobozt, s elkezdi beletenni a gombócokat. Lassan meg is
telik a doboz krémes, vaníliafagylalttal. Kifizetem, és már
megyek is vissza az autóhoz, hogy mielőbb a házhoz érjek, ahol
nem vesznek körbe a kíváncsi tekintetek.
Az útra rátérve látom, hogy öt
fiatal sétál az erdő mélye felé. Amint észlelik a közeledésemet
félre állnak, és mind az autómra, s rám merednek. Mosolyogva
pillantok ki balra, ahol is meglátom a kusza konty tulajdonosát.
Mindegyikük hátán egy-egy hátizsák van, és két fiúnál még
sátrat is vélek felfedezni. Elhaladok mellettük, a
visszapillantóban pedig látom, ahogy már visszatérnek az útra,
és folytatják a sétájukat. Kilógatom a kezemet az ablakon, néha
még a tükörbe pillantok, de csak tovább hajtok egészen a
házamig.
A fagylaltomat kanalazva ülök a
kényelmes kanapén kinyújtott lábakkal, az ölemben egy könyvvel,
amelyet a minap szereztem be a város, poros könyvesboltjából. A
következő oldalra lapozok, majd egy újabb kanál fagylaltot teszek
a számba. Már kissé megolvadt, de egy cseppet sem hagyok ki az
édességből. Amint kiürül a doboz, a kis asztalra helyezem, benne
a kanállal, a könyvemet pedig egy papírdarabbal megjelölve az
adott oldalon, helyezem mellé.
Kinn már meleg van nagyon is, ám ez
egy pillanatra sem tántorít el attól, hogy a ház oldala mellett
álló, fedett részen apám hagyatékát bütyköljem. Felnyitom a
motorháztetőt, és neki is állok. Apám éveken át igyekezett
megkeresni a járgány hibáját, de sajnos nem sikerült neki
megtalálnia, én pedig lelkesen esik neki minden alkalommal, bár én
sem jutottam eddig túl sokra vele.
Kellően olajosan, kissé mocskosan
csukom le pár óta elteltével a motorháztetőt. Megtörlöm a
kezemet a ronggyal, bár inkább csak szétkeni jobban a fekete
mocskot a bőrömön. Bemegyek a lakásba, ahol a fürdőbe
igyekszek, hogy megszabaduljak a cselekvésem nyomaitól.
Eszembe villan a fiatalok társasága,
akik az erdő mélye felé igyekeztek délután, s egyértelmű, hogy
az éjszakát is a fák árnyékában töltik. A pozsgás arca
ismételten megjelenik a lelki szemeim előtt, és mosolyt csal az
arcomra. Az enyhe rózsaszín árnyalatú ajkai, ahogyan mosolyra
húzza azokat, merész gondolatokat ébresztenek bennem. Annyira
kicseszettül ártatlan, és én annyira mocskossá tudnám tenni. Ó,
ha csak sejtené, hogy mik is járnak a fejemben, hogy milyen
gondolatot adnak otthont az én vágyamnak iránta.
Arcomat a hideg víz irányába
fordítom, amely nem űzni el az erotikus gondolataimat, de enyhíti
a forró testemben tomboló vágyat. Lemosom a testemről a habot,
amely enyhe feketeséggel tűnik el a lefolyóban. A mocsok a
testemről eltűnik, de a lelkemből, és a vágyakozó felemből,
nem. Egy törülközőt teszek a csípőm köré, míg egy másikkal
a hajamat törlöm át, majd a lábnyomokkal nem foglalkozva megyek a
konyhába, ahol a hűtőből kivett ételt a tűzre teszem, hogy
átmelegedjen, amíg egy alsót felveszek. A törülköző nedves
anyagát kiterítem a verandára, hogy a természetes meleg levegő
mielőbb megszáríthassa.
Egy tányérra kimerem a már gőzölgő
ételt, és egy villával leülök az asztalhoz, s pillanatok alatt
el is tüntetem. A tányért a mosogatóba helyezem, és minden ott
lévő dolgot elmosok. Odakinn már mindössze a Hold gyér fénye,
amely átjut néhol a sűrű lombkoronákon. A hálómba megyek,
elnyúlok az ágyon, a könyvet a kezeimbe veszem, s olvasni kezdem,
az éjjeliszekrényen elhelyezett éjjeli lámpa fényénél. A
sorokat szinte pillanatok alatt olvasom el, s megyek a következő
oldalra. A regény teljesen magával ragad, ami meglep. Már
gyermekkorom óta szenvedélyem az olvasás, amely férfi létemre
meglepő lehet, de számomra ez akkor is egyfajta kikapcsolódást
jelent. Fogalmam sincs, hogy mikorra, de befejezem a könyvet, és a
sarokban helyet kapó könyvespolcra teszem, amely már így is
roskad a könyvek súlyától.
Jobbról, a bal oldalamra fordulok, és
szinte percekkel később már a hátamon találom magamat. Az idő
már átlépte az éjfélt, mellyel egy újabb nap elé nézünk, de
én még az előzőt sem zártam le. Hiába, nem tudok az álmaimba
menekülni. Nagyjából húsz perc eltelte után meg is unom ezt a
forgolódást, a semmit tevést, és az a rögeszmét, hogy aludnom
kellene. Ledobom magamról a takaróm meleg anyagát, a bokszeremet
lecserélem a fekete rövidnadrágomra, és a sportcipőimet is
felveszem. A vállamra dobom a törülközőt, és a hátam mögött
hagyom a csendes faház zavaros nyugalmát. A sötétség árnyékában
indulok a már megszokott utamon a vízesés irányába. Az éjszakai
bogarak, s különböző élőlények zenéje kíséri a lépteimet,
amelyek hangot hagynak maguk után. Már tisztán hallom a víz
hangját, ám amikor oda érek, megtorpanok egy bokor mellett, s
megrázom a fejem, hogy a vágyakozó képzeletem mindössze, ami
játszik velem.
- Eltévedtél? - kérdezem a
rejtekemtől arrább lépve.
A lány felém kapja a tekintetét, és
feláll. Haja most nem ez kusza kontyban van összefonva, hanem
szabadon engedve keretezi csodás arcát. Mezítláb, mindössze ez
top és ez rövidnadrág takarja a testét. Sminket pedig most sem
visel, ahogyan mindig, természetes szépsége mutatkozik meg.
Közelebb lépek, s a kis szeplős arca
pírba borul, míg a homályos, éjszakai sötétség ellenére is
tökéletesen látom.
- Csak nem tudtam aludni. Kényelmetlen
a sátor – feleli halkan.
- Hát persze – teszem le a
törülközőmet, és lerúgom a cipőimet.
- Csodálatos ez a hely – húzza
kínos mosolyra a száját, és a vízesés felé pillant.
- Még soha nem jártál itt?
- Nem, itt még nem. Véletlenül
vagyok most is itt – pillant rám. – A tisztáson, az ösvény
mentén sátraztunk le.
- Itt élsz, itt születtél, de nem
jártál még ezen a helyen? Hihetetlen! Mármint, nem tudom, ez a
hely olyan békés, és csodálatos. Meglepő, tényleg.
- Hát látod, van ilyen. De te mit
keresel itt? - nyel egy nagyot, a füle mögé tuszkol egy tincset. -
Sajnálom, nem tartozik rám.
Eltüntetem a közöttünk lévő
távolságot, és lenézek a csillogó szempárba.
- Semmi indiszkrét dolgot nem
kérdeztél – emelem fel az állánál a fejét, hogy még
véletlenül se vesse le. - Nekem sem megy olyan könnyen az alvás,
és ide szoktam jönni úszni reggelente, és ilyen esetekkor is.
- Nem veszélyes?
- Micsoda? - nevetek fel, mire
elkomorul, s az alsó ajkát kezdi rágcsálni. - Ne haragudj. Nem,
teljesen veszélytelen. Nem a sziklákról vetem magam a mélybe.
Innen ugrok be, és úszok, amíg elégnek nem érzem. Kétlem, hogy
annyira veszélyes lenne.
- Ne haragudj. Azt hiszem, hogy mennem
kellene – lép hátrébb, de én megragadom a kezét.
- Szerintem viszont csatlakoznod
kellene hozzám, hogy meggyőződj arról, valóban nincs veszélyben
az életem – féloldalasan mosolygok le rá, ő pedig elneveti
magát. A szívemet a hang melengeti, a látvány teljesen feltüzel,
s én is vele együtt nevetek.
- Nem akarlak zavarni, és valószínű,
hogy már keresnek.
- Valószínű, hogy mélyen alszanak,
és egyáltalán nem zavarsz. Tarts velem!
Felé nyújtom a kezemet, ő pedig a
tenyeremre pillant, aztán a szemeimbe. A mellkasa előtt egybefont
kezei még nem mozdulnak, de nem adom fel. Szeretném, ha velem
tartana.
- Őrültség.
- Legyél velem őrült – kacsintok
rá, mire felkacag, s nemlegesen rázva a fejét az enyémébe
csúsztatja a tenyerét.
Magam mellé húzom, és teljesen a víz
partjára lépünk. Figyelem, ahogyan lerúgja a cipőjét, és az
egyik lábfejét a vízbe dugja.
- Ez hideg – ocsúdik fel.
- Kibírható. Ne legyél gyáva –
bököm meg az oldalát.
- Fordulj el, kérlek – motyogja.
Kérdően nézek rá, de ő könyörgő pillantással vizslat. - Le
szeretnék vetkőzni – pirul el. - Nem lehet a ruhám vizes.
- Oh, persze – bólintok, és beugrok
a vízbe.
Annak a tudata, hogy a ruháitól
szabadul meg, az őrületbe kerget. Annyira kicseszettül ártatlan,
és csak így közli, hogy megszabadul attól két ruhadarabtól. Az
arca kellően piros volt, és az ártatlanságának nyoma jelen van
minden kis rezdülésében. Feljövök a víz alól, és felé
fordulok, remélve, hogy nem késem le annak a látványát, ahogyan
elmerül a vízben. És valóban, a csípőjétől felfelé még
tökéletes rálátásom van, ám amint észleli a mohó
tekintetemet, úgy merül el még jobban. Már a mellkasai is az éhes
szemeim elől fedve van.
- Ez nagyon hideg – nyöszörgi
fájdalmas hangon és még beljebb merészkedik, még közelebb
hozzám. A farkam megrándul, a szívem hevesen ver, és már most
átkozom a pillanatot, amiért maradásra kérleltem.
- De nem veszélyes, igaz? - találok
rá a hangomra.
- Valóban – mosolyog rám, és
megáll nem messze tőlem. - Sajnálom, hogy eddig nem jöttem ide.
- Ha jó leszel, talán megengedem,
hogy többször is ellátogass ide – kacsintok rá, ő pedig
nevetve kezd el úszni a vízesés felé.
- Már meg is szöksz?
- Kihasználom a lehetőségeimet!
Kiált vissza, de nem áll meg.
Egyenesen a vízesés alá megy, s átúszik alatta. Nyomban utána
eredek, és pár másodperc után a kis barlangban tudhatom magam.
Körbe nézek, aztán a sziklán ülve látom meg. A víz a derekáig
ér, a nedves, színes melltartó pedig izgató darabnak nevezhető a
testén. A haja mellkasára lóg, így a melleit az takarja el
előlem. A kezei az ölében vannak, és a nedves pillái alól néz
rám. Nagyot nyelek, s az izmaim az alhasamnál megrándulnak. Bassza
meg! Tényleg nem gondoltam ezt át.
- Szóval a lehetőségeiddel élsz?
- Hát, ha nem kapok engedélyt, hogy
ide jöjjek, akkor most kell megragadnom minden alkalmat, nincs
igazam?
- Lehetséges – állok meg mellette,
bár én nem mászok fel a sziklára, így fel kell tekintenem rá. -
Miért félsz tőlem?
- Tessék? Én, én nem félek tőled –
kínosan neveti el magát.
- Ne tagadd. Olyan felszabadult vagy a
barátaiddal, de amikor egyszer leszólítottalak, alig találtad a
szavakat.
- Én csak... - köszörüli meg a
torkát.
- Te csak a pletykáknak hiszel, igazam
van?
- Harry, néz, én.. Te, hogy
viselkednél egy emberrel, ha azt terjesztenék róla, hogy ő
gyújtotta fel a házukat, amikor a szülei odabenn voltak?
- Nem kell mindent elhinni, amit az
emberek mondanak – sóhajtok fel.
- Ide menekültél, ahol senki nincs a
közeledben. Elzárkóztál a világtól. Eléggé furcsa, több mint
furcsa.
- Egyszerűen csak nem volt kedvem
kerülni azokat az embereket, akik terjesztik a sok pletykát, amikor
semmit nem tudnak. Amikor muszáj, bemegyek a városba, de megfelel
nekem itt az élet tökéletesen – vallom be őszintén.
- De neked is szükséged van valakire,
akivel beszélgethetsz – csúszik be a vízbe. - Mindenkinek
szüksége van valakire, akire számíthat.
- Nem vágyom az emberek sajnálatára
– követem, s kijutunk a csillagos égbolt alá, a Hold ragyogó
fényének megvilágításába.
- A sajnálkozókkal nem kell
foglalkozni – feleli lágyan. - De biztos van, aki szívesen
támaszt nyújtana, olykor beszélgetne veled, vagy éppen az erőből,
még ha kis időre is, de kirángatna.
- Senkire sem vagyok kíváncsi, senki
sem érdekel. Hívhatsz bolondnak, de egyetlen személy van, aki
bármiféle figyelmemet is megkapja.
- Akkor pedig lépj azért, hogy ő is
ezt megtudja.
Közelebb megyek hozzá, a kifújt
levegőnk egybeér, a tekintetem mélyen az övébe hatol, a kezem
pedig a derekára siklik a víz alatt, ezzel magamhoz láncolva
karcsú testét.
- Még mindig a cselekvést ajánlod? -
suttogom az ajkaira a szavakat.
Aprót bólint, de a pír még mindig
az almácskáin játszik. Édes, és az ártatlansága mellett
mocskosul szexi is. Végighúzom az ajkaim az övéin, a pilláit
lehunyja a teste megremeg, a keze a nyakam köré tekeredik, én
pedig a számat az övé ellen nyomom. Puha ajkai teljesen
egybesimulnak az enyémével. Édes íze azonnal ködössé
varázsolja az elmémet, a vágyam pedig újra feléled iránta.
Ajkait kóstolgatom, majd a nyelvemmel végig szántok a felső
ajkán, s a szájába csúsztatva elmélyítem a csókunkat. Érzem,
hogy az ujjai a nyakam körül begörbülnek, s a szorítása
erősödik.
- Menjünk ki a partra, rendben?
Kérdezem halkan a szájába suttogva a
szavakat, mire bólint. Elmosolyodok, s még egy puszit lopok tőle.
Nem engedem el, a karjaimmal tartva megyek ki a partig, ahol
elengedem végül, s figyelem, ahogyan felül, és kiemeli a lábait
is. Én is pillanatok alatt termek mellette, majd felsegítem, és a
törülközőmet leterítem, mire le is ül. Szemben helyezkedek el
vele, kezeimbe fogom az arcát, és ismételten hevesen kapok az édes
ajkai után. Az ő kezei az oldalamon érintenek meg, égeti minden
érintése a bőrömet, a csókja feltüzel, s lassan hátradöntöm
a törülköző anyagán. Ő még mindig érint, de én a feje
mellett megtámaszkodok, majd az egyik kezemmel az enyhén szeplős
arcát kezdem el cirógatni. Lustán pislog fel rám, a tarkómra
simítja a kezét, és lehúz magához. Kérdések fogalmazódnak meg
bennem, de e cselekedete meggyőz arról, semmi ellenkezés nincs
benne az érzéki kapcsolat miatt.
Végigcsókolom a nyakát, s kissé
megemelem, hogy a melltartójától könnyebben szabadíthassam meg.
A mellkasa szaporán emelkedik, az arca pozsgássága már egy bóknak
érezhető felém. Érzem, hogy minden vágy egyesül az ágyékomban,
a farkam megrándul, és a csípőmet ellene nyomom, mire nyöszörögni
kezd, de nem húzódik el. Érzem, hogy az izmaim feszessé válnak.
Lehunyja a szemhéjait, és hagyja, hogy a csókjaimmal elhalmozzam a
felsőtestét. A nyelvemmel a mellbimbójára térek át, míg a
kezemmel az oldalát simogatom. Nehéz sóhajainál csodásabb
dallamot el sem tudok képzelni. Ráfújok a nyálas területre, és
a másik keblére térek át. Ujjai a hajammal játszanak, a combjai
hol szorosabban, hol lazábban fognak közre, míg a levegőt
kapkodja. Elmormolok pár szót a bőrébe, hogy mennyire is
gyönyörűnek tartom, és, hogy a puha bőre már most az őrületbe
kerget, ahogyan a reakciói is minden kis érintésemre.
A nyelvemmel végigszántok a hasán,
és a bugyija korcánál egy puszit lehelek a bőrére, miközben az
ujjaimat a csipkézett pántokhoz viszem, s végighúzom a lábain,
amíg teljesen fedetlenné nem válik a már most élvezettől
felhevült teste. Kezeimmel simítom a lábát végig, még a belső
combjait apró csókokkal halmozom el. Hallom, ahogyan hevesen kap
levegő után, és érzem, hogy összébb akarja zárni a lábait, de
a testem ezt megakadályozza. Alhasára nyomok egy nedves csókot,
majd a már nedves ölén megsimítom az ujjammal. Felnyög, én
pedig eszemet vesztve hajolok lejjebb, és mély nyalintásokat
teszek. Combjait átölelem, és az ajkaimmal keményen kezdek
dolgozni rajta, hogy a hangját hallhassam, s minden örömöt
megadjak neki, amire csak képes vagyok. Hevesen nyalom, csókolom, ő
pedig a nevemet ismételgeti. Felpillantok rá. Oldalra vetett
fejjel, eltátott ajkakkal, és a törülköző gyenge anyagában
kapaszkodva élvezi az általam nyújtott örömöket. Nem kell sok,
amikor érzem, hogy egész lénye megremeg, s a nevem újra kiszökik
a száján.
Lágyan csókolom, a fogaimmal az alsó
finom ajakba kapok, míg megszabadítom a segítségével magam a már
feszítő nadrágtól. Ujjai a farkamra fonódnak, és lassú
mozdulatokkal kínozni kezd. Homlokomat az övének nyomom, a
tekintetünk egybekapcsolódik, bár az én szemeimet nehéz nyitva
tartanom.
- Csúsztasd magadba – suttogom a
szavakat.
Széjjelebb tárja a combjait, a
csípőmet mozdítom, ő pedig teszi, amit tennie kell. Kiveszi
kettőnk közül a kezét, amint teljesen belé temetkezem, s körém
fonja az egyiket, míg a másikkal az enyémét keresi, én pedig
egybefonom az ujjainkat, s újra, és újra elmerülök a
forróságában.
A csípőm hevesen mozog, a tekintetem
elhomályosul, és a nyakába temetem az arcomat. Az ujjai az
enyémeket szorítják, míg a másikak, a hátamban hagynak
emlékeztetőt a Hold alatt történő szeretkezésünkről. A
nyakába csókolok, megnyalom a bőrét és felemelkedek, hogy a
szemeibe nézhessek. Ő is felpillant rám, már mind a két kezével
ölel, ahogyan a lábai is a csípőm köré tekerednek. Hangosan
zihál, hátra veti a fejét, és megremeg. Száját az enyémével
tapasztom be, miközben érzem, hogy az izmai, hogyan is feszülnek
meg a még benne sikló férfiasságom körül. Nem kell sok, az
érzés, hogy ő teljesen elveszett az érzelmek viharában, engem is
áttaszít a határon. Elengedem a száját, és teljesen szétesek
felette.
Kihúzódok belőle és lágyan
megcsókolom. Elmosolyodok, és mellé fekszem, de nem engedve el őt,
vonom magammal, addig, amíg rám nem fekszik. A mellkasomra hajtja a
fejét, én a hajába csókolok, és köré fonom a karjaimat. A
Holdra pillantok, kissé elmosolyodok, és lehunyom a szemeimet, a
nyugodt, még felhevült pillanatunkat élvezve.
Uram atyám. Kérlek legyen legalább még egy része ennek.Jajj könyörgöm.Ez valami valami fantasztikus lett. Egyszerűen az eszemet vesztettem az olvasás közben a fantáziám meg csak úgy szárnyalt. Fhu hallod nem találom a szavakat pedig annyira szeretném kifejezni hogy mekkorát is alkottál most.Ez a részletesség,odafigyelés minden apróság hatalamas pluszt ad az olvasó számára,legalább is nekem azt nyújtott.Imádtam nagyoon!! :*
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy ennyire tetszett! Xx
TörlésHelló!
VálaszTörlésHa jól emlékszem még sosem komiztam ide. De most MUSZÁJ!
Ez egyszerűen fantasztikus lett. Nem tudok betelni vele. Ennek muszáj, hogy legyen folytatása. Nem lehet élni nélküle. Annyira aranyos, és magával ragadó a sztori, hogy hihetetlen.
Nem tudom elmondani mennyire jó lett, a fantasztikus, a fenomenális, de még az isteni és a tökéletes is kevés arra, hogy kifejezzem mennyire tetszik ♥_♥
Kérlek legyen folytatása! Imádom!♥♥♥♥♥
Puszi: VanneyG :*♥☺
Nagyon örülök, hogy írtál, és, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a rész. Lesz folytatása, most kezdtem el ;) Xx
TörlésEz a legjobb sztori!!! Legyen folytatasa pls
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Már íródik. :) xx
TörlésNagyon jó lett. :3 Szerintem legyen folytatása. :3
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Készül ;) xx
TörlésOMG!OMFG!!Ez csodàlatos,tökèletes,valami eszmèletlen.Könyörögve kérlek legyen folytatása.A làny àrtatlansàga elbüvölő.
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszett. Xx
Törlés