2016. május 21., szombat

Just me, her and the moon I.

Harry szemszöge

A reggeli kávém lefőtt, így kiöntöm egy letört fülű csészébe, amelyet a mosogató mellől, a csepegtetőről emelek el. A forró, koffein tartalmú ital elfogyasztása közben kibámulok a természetre, az enyhén poros ablaküvegen keresztül. A spalettákat már kora hajnalban kitárom, ezzel engedve, hogy a fény szabadon árassza el a házam területét.
Az erőd csodás, békés látványa tárul elém, mint minden reggel, minden percben, már hosszú évek óta. A fák lombkoronáját a szél enyhén ringatja, a Nap sugarai pedig néhol makacsul betörnek az enyhe réseken keresztül, ezzel fénnyel árasztva el a talajon levő növényzetet.
Már jó ideje elmenekültem ide, természetesen a közeli kisvárosba járok dolgozni, illetve beszerezni, amire szükségem van, de az otthonomat, a szerény faházat az erdő fái ölelik körbe. Nem messze innen van egy ösvény, amely a túrázóknak megjelölt útvonal. Ritka alkalmak egyike, amikor tényleg összefutok bárkivel is. Többen azt hiszik, hogy teljesen magamba fordultam a családomat ért tragédiát követően, de ez nem így van. Éppen az emberek sajnálatától, mintsem az emlékektől menekültem ide, ahol valóban ritkán látok vendéget.
Üres csészémet a mosogatóba helyezem, felveszem a sportcipőmet, a vállamon pedig átdobom az egyik törülközőmet, és elhagyom a kissé nyikorgó faburkolattal rendelkező házamat. Mélyen magamba szívom a friss, reggeli levegőt, s megfordul a fejemben, hogy egy felsőért visszamegyek, de inkább még sem teszem. Talpaim alatt a faágak ropognak, míg a madarak csicsergését hallatva haladok előre. Nem a kijelölt úton megyek, hanem egy rövidebb szakaszon vágok át a fák rengetegében. Már jó ideje, hogy itt élek, és az sem hátrány, hogy a közeli városban születtem. Gyermekként a barátaimmal sokat lógtunk erre, persze csak is azért, mert az aggódó szüleink megtiltották. Kellően sikerült már akkor kiismernem a helyet.
Megérkezve a vízeséshez ledobom az egyik sziklára a törülközőmet, lerúgom a cipőimet és egy fejest ugrok a megfelelő hőmérsékletű vízbe. Nyárnak köszönhetően valóban nem olyan hideg, így alkalmas az úszásra. Minden reggel itt kezdődik a napom, s van, amikor itt is végződik. Az álmatlan éjszakáimon is van, amikor kisétálok, és csak úszok, amíg úgy nem gondolom, hogy valóban ideje nyugovóra térni.
Egészen a vízesés alá megyek, be a kis barlangba, aztán vissza, s ezt jó párszor megismétlem. Jól esik ez a kis mozgás a természetben, a friss vízben. Van, amikor a futás mellett döntök, s olyankor az ösvényeket választva haladok a házamtól egy távoli pontig, és vissza.
Mivel hétvége van, nem sok teendőm akad. Az úszást követően a városba megyek, ahol beszerzem a fontos dolgokat. A pékségbe betérve a lány szélesen mosolyog rám, ahogyan az minden szombaton teszi. Próbál szóba elegyedni velem, kedvesen közeledik, de én már jó ideje csak hárítom. Amikor a városban éltem, már akkor is ismertem, de sohasem fordítottam jelentősebb figyelmet neki. Ellenben egy másik személlyel.
Az ajtó feletti kis csengő jelzi, hogy valaki belépett az üzletbe. Felé kapom a fejemet, és elmosolyodok, amikor meglátom a kusza kontyot, farmer rövidnadrágot, és egy fehér atlétát viselő lányt. Kínos mosolyra húzza a száját, én pedig elnevetem magam. Pozsgás arccal fordul a pult felé, zavartan a zsebeibe dugja a kezét, és a száját rágcsálni kezdi. Nem emeli fel a fejét, de látom, hogy a szemeivel amennyire tud, ide-ide pillant az irányomba. Volt, amikor közeledtem felé, ám nem igazán az a szószátyár lány, aki bárkivel barátkozik, vagy éppen beszél. Ami furcsa, hogy a barátai körében ez a kislány titulus teljesen eltűnik, és szabadon, hangosan beszél, vígan nevet, és önfeledten élvezi az adott pillanatot. Jó párszor volt alkalmam látni, hiszen a park melletti autószerelő műhelyben dolgozom, ők pedig sűrűn látogatnak el oda.
Enyhén remegő kezét a hajához viszi, és az arcába lógó tincset a füle mögé tűri. Megnedvesítem a nyelvemmel az ajkaimat, a zsebemből pedig előhúzom a megfelelő összeget, és a pultra helyezem. Amy elemeli a pénzt, a kasszába helyezi, és a kezeit tartja. Megfigyeltem, hogy másoknak mindössze megfordítja a szatyrot, míg nekem a fülénél fogva nyújtja, ahogyan az aprót is a markomba adja. Összeér a kezünk, ekkor felnézek rá, és látom, hogy a fehér bőre vörösen izzik. Jót derülök magamban, de nem mutatom ki, tiszteletben tartom a dolgot, s semmi hangulatom kínos helyzetbe hozni. Megköszönöm neki, s el is köszönök, aztán kifelé indulok. Biccentek a még mindig pult előtt álldogáló lánynak, aki pozsgás arccal viszonozza, én pedig széles mosollyal hagyom el a pékség melegét.
A kocsimban az ülésre dobom a szatyrot, és tovább hajtok, a város irányába, ahol még pár dolgot be kell szereznem. A járdán bőszen beszélgető emberek felfigyelnek rám, s ilyenkor mindig megbánom, hogy kimerészkedtem a fák közül. Itt nőttem fel, itt éltem egészen huszonegy éves koromig, s egy éve tudhatom otthonomnak a faházat. Nem vagyok idegen a számukra, mindössze egy furcsa srác, aki a pletykák szerint kikészült, és elmenekült a tettei elől.
Már kora délután van, hogy visszafelé megyek az úton. Több ember van már jelen az utcán, a park mellett elhaladva pedig gyerekeket látok, akik futballoznak, nevetnek, s jól érzik magukat. A fagylaltárus előtt a sor áll, és én is leparkolok, megkívánva az édes, hűs desszertet. Leparkolok, s hosszú léptekkel megyek át a túlsó oldalra, és állok be a sorba. Rám pillant egy asszony, aki a mi utcánkban élt, amikor még én is. Két unokájával áll sorba, s feszengve néz rám. A gyerekeket arrább húzza, én meg csak magamban nevetek, amiért az emberek ennyi ostoba őrültséget elhisznek. A sor elfogy, én pedig a választékot kezdem nézni. Azonnal mondom, hogy egy dobozban szeretnék kérni. A lány előveszi az átlátszó, műanyag dobozt, s elkezdi beletenni a gombócokat. Lassan meg is telik a doboz krémes, vaníliafagylalttal. Kifizetem, és már megyek is vissza az autóhoz, hogy mielőbb a házhoz érjek, ahol nem vesznek körbe a kíváncsi tekintetek.
Az útra rátérve látom, hogy öt fiatal sétál az erdő mélye felé. Amint észlelik a közeledésemet félre állnak, és mind az autómra, s rám merednek. Mosolyogva pillantok ki balra, ahol is meglátom a kusza konty tulajdonosát. Mindegyikük hátán egy-egy hátizsák van, és két fiúnál még sátrat is vélek felfedezni. Elhaladok mellettük, a visszapillantóban pedig látom, ahogy már visszatérnek az útra, és folytatják a sétájukat. Kilógatom a kezemet az ablakon, néha még a tükörbe pillantok, de csak tovább hajtok egészen a házamig.

A fagylaltomat kanalazva ülök a kényelmes kanapén kinyújtott lábakkal, az ölemben egy könyvvel, amelyet a minap szereztem be a város, poros könyvesboltjából. A következő oldalra lapozok, majd egy újabb kanál fagylaltot teszek a számba. Már kissé megolvadt, de egy cseppet sem hagyok ki az édességből. Amint kiürül a doboz, a kis asztalra helyezem, benne a kanállal, a könyvemet pedig egy papírdarabbal megjelölve az adott oldalon, helyezem mellé.
Kinn már meleg van nagyon is, ám ez egy pillanatra sem tántorít el attól, hogy a ház oldala mellett álló, fedett részen apám hagyatékát bütyköljem. Felnyitom a motorháztetőt, és neki is állok. Apám éveken át igyekezett megkeresni a járgány hibáját, de sajnos nem sikerült neki megtalálnia, én pedig lelkesen esik neki minden alkalommal, bár én sem jutottam eddig túl sokra vele.
Kellően olajosan, kissé mocskosan csukom le pár óta elteltével a motorháztetőt. Megtörlöm a kezemet a ronggyal, bár inkább csak szétkeni jobban a fekete mocskot a bőrömön. Bemegyek a lakásba, ahol a fürdőbe igyekszek, hogy megszabaduljak a cselekvésem nyomaitól.
Eszembe villan a fiatalok társasága, akik az erdő mélye felé igyekeztek délután, s egyértelmű, hogy az éjszakát is a fák árnyékában töltik. A pozsgás arca ismételten megjelenik a lelki szemeim előtt, és mosolyt csal az arcomra. Az enyhe rózsaszín árnyalatú ajkai, ahogyan mosolyra húzza azokat, merész gondolatokat ébresztenek bennem. Annyira kicseszettül ártatlan, és én annyira mocskossá tudnám tenni. Ó, ha csak sejtené, hogy mik is járnak a fejemben, hogy milyen gondolatot adnak otthont az én vágyamnak iránta.
Arcomat a hideg víz irányába fordítom, amely nem űzni el az erotikus gondolataimat, de enyhíti a forró testemben tomboló vágyat. Lemosom a testemről a habot, amely enyhe feketeséggel tűnik el a lefolyóban. A mocsok a testemről eltűnik, de a lelkemből, és a vágyakozó felemből, nem. Egy törülközőt teszek a csípőm köré, míg egy másikkal a hajamat törlöm át, majd a lábnyomokkal nem foglalkozva megyek a konyhába, ahol a hűtőből kivett ételt a tűzre teszem, hogy átmelegedjen, amíg egy alsót felveszek. A törülköző nedves anyagát kiterítem a verandára, hogy a természetes meleg levegő mielőbb megszáríthassa.
Egy tányérra kimerem a már gőzölgő ételt, és egy villával leülök az asztalhoz, s pillanatok alatt el is tüntetem. A tányért a mosogatóba helyezem, és minden ott lévő dolgot elmosok. Odakinn már mindössze a Hold gyér fénye, amely átjut néhol a sűrű lombkoronákon. A hálómba megyek, elnyúlok az ágyon, a könyvet a kezeimbe veszem, s olvasni kezdem, az éjjeliszekrényen elhelyezett éjjeli lámpa fényénél. A sorokat szinte pillanatok alatt olvasom el, s megyek a következő oldalra. A regény teljesen magával ragad, ami meglep. Már gyermekkorom óta szenvedélyem az olvasás, amely férfi létemre meglepő lehet, de számomra ez akkor is egyfajta kikapcsolódást jelent. Fogalmam sincs, hogy mikorra, de befejezem a könyvet, és a sarokban helyet kapó könyvespolcra teszem, amely már így is roskad a könyvek súlyától.
Jobbról, a bal oldalamra fordulok, és szinte percekkel később már a hátamon találom magamat. Az idő már átlépte az éjfélt, mellyel egy újabb nap elé nézünk, de én még az előzőt sem zártam le. Hiába, nem tudok az álmaimba menekülni. Nagyjából húsz perc eltelte után meg is unom ezt a forgolódást, a semmit tevést, és az a rögeszmét, hogy aludnom kellene. Ledobom magamról a takaróm meleg anyagát, a bokszeremet lecserélem a fekete rövidnadrágomra, és a sportcipőimet is felveszem. A vállamra dobom a törülközőt, és a hátam mögött hagyom a csendes faház zavaros nyugalmát. A sötétség árnyékában indulok a már megszokott utamon a vízesés irányába. Az éjszakai bogarak, s különböző élőlények zenéje kíséri a lépteimet, amelyek hangot hagynak maguk után. Már tisztán hallom a víz hangját, ám amikor oda érek, megtorpanok egy bokor mellett, s megrázom a fejem, hogy a vágyakozó képzeletem mindössze, ami játszik velem.
- Eltévedtél? - kérdezem a rejtekemtől arrább lépve.
A lány felém kapja a tekintetét, és feláll. Haja most nem ez kusza kontyban van összefonva, hanem szabadon engedve keretezi csodás arcát. Mezítláb, mindössze ez top és ez rövidnadrág takarja a testét. Sminket pedig most sem visel, ahogyan mindig, természetes szépsége mutatkozik meg.
Közelebb lépek, s a kis szeplős arca pírba borul, míg a homályos, éjszakai sötétség ellenére is tökéletesen látom.
- Csak nem tudtam aludni. Kényelmetlen a sátor – feleli halkan.
- Hát persze – teszem le a törülközőmet, és lerúgom a cipőimet.
- Csodálatos ez a hely – húzza kínos mosolyra a száját, és a vízesés felé pillant.
- Még soha nem jártál itt?
- Nem, itt még nem. Véletlenül vagyok most is itt – pillant rám. – A tisztáson, az ösvény mentén sátraztunk le.
- Itt élsz, itt születtél, de nem jártál még ezen a helyen? Hihetetlen! Mármint, nem tudom, ez a hely olyan békés, és csodálatos. Meglepő, tényleg.
- Hát látod, van ilyen. De te mit keresel itt? - nyel egy nagyot, a füle mögé tuszkol egy tincset. - Sajnálom, nem tartozik rám.
Eltüntetem a közöttünk lévő távolságot, és lenézek a csillogó szempárba.
- Semmi indiszkrét dolgot nem kérdeztél – emelem fel az állánál a fejét, hogy még véletlenül se vesse le. - Nekem sem megy olyan könnyen az alvás, és ide szoktam jönni úszni reggelente, és ilyen esetekkor is.
- Nem veszélyes?
- Micsoda? - nevetek fel, mire elkomorul, s az alsó ajkát kezdi rágcsálni. - Ne haragudj. Nem, teljesen veszélytelen. Nem a sziklákról vetem magam a mélybe. Innen ugrok be, és úszok, amíg elégnek nem érzem. Kétlem, hogy annyira veszélyes lenne.
- Ne haragudj. Azt hiszem, hogy mennem kellene – lép hátrébb, de én megragadom a kezét.
- Szerintem viszont csatlakoznod kellene hozzám, hogy meggyőződj arról, valóban nincs veszélyben az életem – féloldalasan mosolygok le rá, ő pedig elneveti magát. A szívemet a hang melengeti, a látvány teljesen feltüzel, s én is vele együtt nevetek.
- Nem akarlak zavarni, és valószínű, hogy már keresnek.
- Valószínű, hogy mélyen alszanak, és egyáltalán nem zavarsz. Tarts velem!
Felé nyújtom a kezemet, ő pedig a tenyeremre pillant, aztán a szemeimbe. A mellkasa előtt egybefont kezei még nem mozdulnak, de nem adom fel. Szeretném, ha velem tartana.
- Őrültség.
- Legyél velem őrült – kacsintok rá, mire felkacag, s nemlegesen rázva a fejét az enyémébe csúsztatja a tenyerét.
Magam mellé húzom, és teljesen a víz partjára lépünk. Figyelem, ahogyan lerúgja a cipőjét, és az egyik lábfejét a vízbe dugja.
- Ez hideg – ocsúdik fel.
- Kibírható. Ne legyél gyáva – bököm meg az oldalát.
- Fordulj el, kérlek – motyogja. Kérdően nézek rá, de ő könyörgő pillantással vizslat. - Le szeretnék vetkőzni – pirul el. - Nem lehet a ruhám vizes.
- Oh, persze – bólintok, és beugrok a vízbe.
Annak a tudata, hogy a ruháitól szabadul meg, az őrületbe kerget. Annyira kicseszettül ártatlan, és csak így közli, hogy megszabadul attól két ruhadarabtól. Az arca kellően piros volt, és az ártatlanságának nyoma jelen van minden kis rezdülésében. Feljövök a víz alól, és felé fordulok, remélve, hogy nem késem le annak a látványát, ahogyan elmerül a vízben. És valóban, a csípőjétől felfelé még tökéletes rálátásom van, ám amint észleli a mohó tekintetemet, úgy merül el még jobban. Már a mellkasai is az éhes szemeim elől fedve van.
- Ez nagyon hideg – nyöszörgi fájdalmas hangon és még beljebb merészkedik, még közelebb hozzám. A farkam megrándul, a szívem hevesen ver, és már most átkozom a pillanatot, amiért maradásra kérleltem.
- De nem veszélyes, igaz? - találok rá a hangomra.
- Valóban – mosolyog rám, és megáll nem messze tőlem. - Sajnálom, hogy eddig nem jöttem ide.
- Ha jó leszel, talán megengedem, hogy többször is ellátogass ide – kacsintok rá, ő pedig nevetve kezd el úszni a vízesés felé.
- Már meg is szöksz?
- Kihasználom a lehetőségeimet!
Kiált vissza, de nem áll meg. Egyenesen a vízesés alá megy, s átúszik alatta. Nyomban utána eredek, és pár másodperc után a kis barlangban tudhatom magam. Körbe nézek, aztán a sziklán ülve látom meg. A víz a derekáig ér, a nedves, színes melltartó pedig izgató darabnak nevezhető a testén. A haja mellkasára lóg, így a melleit az takarja el előlem. A kezei az ölében vannak, és a nedves pillái alól néz rám. Nagyot nyelek, s az izmaim az alhasamnál megrándulnak. Bassza meg! Tényleg nem gondoltam ezt át.
- Szóval a lehetőségeiddel élsz?
- Hát, ha nem kapok engedélyt, hogy ide jöjjek, akkor most kell megragadnom minden alkalmat, nincs igazam?
- Lehetséges – állok meg mellette, bár én nem mászok fel a sziklára, így fel kell tekintenem rá. - Miért félsz tőlem?
- Tessék? Én, én nem félek tőled – kínosan neveti el magát.
- Ne tagadd. Olyan felszabadult vagy a barátaiddal, de amikor egyszer leszólítottalak, alig találtad a szavakat.
- Én csak... - köszörüli meg a torkát.
- Te csak a pletykáknak hiszel, igazam van?
- Harry, néz, én.. Te, hogy viselkednél egy emberrel, ha azt terjesztenék róla, hogy ő gyújtotta fel a házukat, amikor a szülei odabenn voltak?
- Nem kell mindent elhinni, amit az emberek mondanak – sóhajtok fel.
- Ide menekültél, ahol senki nincs a közeledben. Elzárkóztál a világtól. Eléggé furcsa, több mint furcsa.
- Egyszerűen csak nem volt kedvem kerülni azokat az embereket, akik terjesztik a sok pletykát, amikor semmit nem tudnak. Amikor muszáj, bemegyek a városba, de megfelel nekem itt az élet tökéletesen – vallom be őszintén.
- De neked is szükséged van valakire, akivel beszélgethetsz – csúszik be a vízbe. - Mindenkinek szüksége van valakire, akire számíthat.
- Nem vágyom az emberek sajnálatára – követem, s kijutunk a csillagos égbolt alá, a Hold ragyogó fényének megvilágításába.
- A sajnálkozókkal nem kell foglalkozni – feleli lágyan. - De biztos van, aki szívesen támaszt nyújtana, olykor beszélgetne veled, vagy éppen az erőből, még ha kis időre is, de kirángatna.
- Senkire sem vagyok kíváncsi, senki sem érdekel. Hívhatsz bolondnak, de egyetlen személy van, aki bármiféle figyelmemet is megkapja.
- Akkor pedig lépj azért, hogy ő is ezt megtudja.
Közelebb megyek hozzá, a kifújt levegőnk egybeér, a tekintetem mélyen az övébe hatol, a kezem pedig a derekára siklik a víz alatt, ezzel magamhoz láncolva karcsú testét.
- Még mindig a cselekvést ajánlod? - suttogom az ajkaira a szavakat.
Aprót bólint, de a pír még mindig az almácskáin játszik. Édes, és az ártatlansága mellett mocskosul szexi is. Végighúzom az ajkaim az övéin, a pilláit lehunyja a teste megremeg, a keze a nyakam köré tekeredik, én pedig a számat az övé ellen nyomom. Puha ajkai teljesen egybesimulnak az enyémével. Édes íze azonnal ködössé varázsolja az elmémet, a vágyam pedig újra feléled iránta. Ajkait kóstolgatom, majd a nyelvemmel végig szántok a felső ajkán, s a szájába csúsztatva elmélyítem a csókunkat. Érzem, hogy az ujjai a nyakam körül begörbülnek, s a szorítása erősödik.
- Menjünk ki a partra, rendben?
Kérdezem halkan a szájába suttogva a szavakat, mire bólint. Elmosolyodok, s még egy puszit lopok tőle. Nem engedem el, a karjaimmal tartva megyek ki a partig, ahol elengedem végül, s figyelem, ahogyan felül, és kiemeli a lábait is. Én is pillanatok alatt termek mellette, majd felsegítem, és a törülközőmet leterítem, mire le is ül. Szemben helyezkedek el vele, kezeimbe fogom az arcát, és ismételten hevesen kapok az édes ajkai után. Az ő kezei az oldalamon érintenek meg, égeti minden érintése a bőrömet, a csókja feltüzel, s lassan hátradöntöm a törülköző anyagán. Ő még mindig érint, de én a feje mellett megtámaszkodok, majd az egyik kezemmel az enyhén szeplős arcát kezdem el cirógatni. Lustán pislog fel rám, a tarkómra simítja a kezét, és lehúz magához. Kérdések fogalmazódnak meg bennem, de e cselekedete meggyőz arról, semmi ellenkezés nincs benne az érzéki kapcsolat miatt.
Végigcsókolom a nyakát, s kissé megemelem, hogy a melltartójától könnyebben szabadíthassam meg. A mellkasa szaporán emelkedik, az arca pozsgássága már egy bóknak érezhető felém. Érzem, hogy minden vágy egyesül az ágyékomban, a farkam megrándul, és a csípőmet ellene nyomom, mire nyöszörögni kezd, de nem húzódik el. Érzem, hogy az izmaim feszessé válnak. Lehunyja a szemhéjait, és hagyja, hogy a csókjaimmal elhalmozzam a felsőtestét. A nyelvemmel a mellbimbójára térek át, míg a kezemmel az oldalát simogatom. Nehéz sóhajainál csodásabb dallamot el sem tudok képzelni. Ráfújok a nyálas területre, és a másik keblére térek át. Ujjai a hajammal játszanak, a combjai hol szorosabban, hol lazábban fognak közre, míg a levegőt kapkodja. Elmormolok pár szót a bőrébe, hogy mennyire is gyönyörűnek tartom, és, hogy a puha bőre már most az őrületbe kerget, ahogyan a reakciói is minden kis érintésemre.
A nyelvemmel végigszántok a hasán, és a bugyija korcánál egy puszit lehelek a bőrére, miközben az ujjaimat a csipkézett pántokhoz viszem, s végighúzom a lábain, amíg teljesen fedetlenné nem válik a már most élvezettől felhevült teste. Kezeimmel simítom a lábát végig, még a belső combjait apró csókokkal halmozom el. Hallom, ahogyan hevesen kap levegő után, és érzem, hogy összébb akarja zárni a lábait, de a testem ezt megakadályozza. Alhasára nyomok egy nedves csókot, majd a már nedves ölén megsimítom az ujjammal. Felnyög, én pedig eszemet vesztve hajolok lejjebb, és mély nyalintásokat teszek. Combjait átölelem, és az ajkaimmal keményen kezdek dolgozni rajta, hogy a hangját hallhassam, s minden örömöt megadjak neki, amire csak képes vagyok. Hevesen nyalom, csókolom, ő pedig a nevemet ismételgeti. Felpillantok rá. Oldalra vetett fejjel, eltátott ajkakkal, és a törülköző gyenge anyagában kapaszkodva élvezi az általam nyújtott örömöket. Nem kell sok, amikor érzem, hogy egész lénye megremeg, s a nevem újra kiszökik a száján.
Lágyan csókolom, a fogaimmal az alsó finom ajakba kapok, míg megszabadítom a segítségével magam a már feszítő nadrágtól. Ujjai a farkamra fonódnak, és lassú mozdulatokkal kínozni kezd. Homlokomat az övének nyomom, a tekintetünk egybekapcsolódik, bár az én szemeimet nehéz nyitva tartanom.
- Csúsztasd magadba – suttogom a szavakat.
Széjjelebb tárja a combjait, a csípőmet mozdítom, ő pedig teszi, amit tennie kell. Kiveszi kettőnk közül a kezét, amint teljesen belé temetkezem, s körém fonja az egyiket, míg a másikkal az enyémét keresi, én pedig egybefonom az ujjainkat, s újra, és újra elmerülök a forróságában.
A csípőm hevesen mozog, a tekintetem elhomályosul, és a nyakába temetem az arcomat. Az ujjai az enyémeket szorítják, míg a másikak, a hátamban hagynak emlékeztetőt a Hold alatt történő szeretkezésünkről. A nyakába csókolok, megnyalom a bőrét és felemelkedek, hogy a szemeibe nézhessek. Ő is felpillant rám, már mind a két kezével ölel, ahogyan a lábai is a csípőm köré tekerednek. Hangosan zihál, hátra veti a fejét, és megremeg. Száját az enyémével tapasztom be, miközben érzem, hogy az izmai, hogyan is feszülnek meg a még benne sikló férfiasságom körül. Nem kell sok, az érzés, hogy ő teljesen elveszett az érzelmek viharában, engem is áttaszít a határon. Elengedem a száját, és teljesen szétesek felette.
Kihúzódok belőle és lágyan megcsókolom. Elmosolyodok, és mellé fekszem, de nem engedve el őt, vonom magammal, addig, amíg rám nem fekszik. A mellkasomra hajtja a fejét, én a hajába csókolok, és köré fonom a karjaimat. A Holdra pillantok, kissé elmosolyodok, és lehunyom a szemeimet, a nyugodt, még felhevült pillanatunkat élvezve.

10 megjegyzés:

  1. Uram atyám. Kérlek legyen legalább még egy része ennek.Jajj könyörgöm.Ez valami valami fantasztikus lett. Egyszerűen az eszemet vesztettem az olvasás közben a fantáziám meg csak úgy szárnyalt. Fhu hallod nem találom a szavakat pedig annyira szeretném kifejezni hogy mekkorát is alkottál most.Ez a részletesség,odafigyelés minden apróság hatalamas pluszt ad az olvasó számára,legalább is nekem azt nyújtott.Imádtam nagyoon!! :*

    VálaszTörlés
  2. Helló!
    Ha jól emlékszem még sosem komiztam ide. De most MUSZÁJ!
    Ez egyszerűen fantasztikus lett. Nem tudok betelni vele. Ennek muszáj, hogy legyen folytatása. Nem lehet élni nélküle. Annyira aranyos, és magával ragadó a sztori, hogy hihetetlen.
    Nem tudom elmondani mennyire jó lett, a fantasztikus, a fenomenális, de még az isteni és a tökéletes is kevés arra, hogy kifejezzem mennyire tetszik ♥_♥
    Kérlek legyen folytatása! Imádom!♥♥♥♥♥
    Puszi: VanneyG :*♥☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy írtál, és, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet a rész. Lesz folytatása, most kezdtem el ;) Xx

      Törlés
  3. Ez a legjobb sztori!!! Legyen folytatasa pls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Már íródik. :) xx

      Törlés
  4. Nagyon jó lett. :3 Szerintem legyen folytatása. :3

    VálaszTörlés
  5. OMG!OMFG!!Ez csodàlatos,tökèletes,valami eszmèletlen.Könyörögve kérlek legyen folytatása.A làny àrtatlansàga elbüvölő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszett. Xx

      Törlés