2016. április 24., vasárnap

Szélben lengő amerikai lobogó

Zene a rész elejéhez
Az éjszaka már most remek hangulatban telik. A fiatalok, a korombeliek a sörüket kérik, én pedig szorgosan csapolom, s töltöm meg a korsókat, miközben a csípőm a country dallamokra jár, amelyek a hangszóróból teljes hangerőn tombolnak. A western csizmám talpa ritmusosan találkozik a padlózattal, amely szinte a táncoló tömeg mozdulatainak köszönhetően rezdül meg minden pillanatban. Az együttes mindent belead, lelkesíti a szórakozni vágyókat, akik lelkendeznek, és a szöveget énekelve teljesen átélik a felhevült dallamokat. A fiúk sem vetik meg a táncparkettet. Szégyentelenül mozdulnak meg a country zenére, próbálkozva pár lány kegyeit ellopni.
Kiadom a pultra a négy korsót, a pincérlány pedig mosolyogva viszi el őket a tálcáján egyensúlyozva, miközben kerülgeti az embereket. A ritmus rá is ráragad, és szinte táncolva libben a fa asztalhoz, ahol a négy srác elé helyezi az alkohol tartalmú italokat. Elkezdem dúdolni a hallott zenét, a farmer short takarta fenekemet pedig jobbra, s balra illeget a pult rejtekében, ahol senki nem lát, csupán a még két pultban kiszolgáló lányt, akik hasonló öltözéket viselnek. Felül egy fehér ing takarja a testem, bár a hasamnál meg van kötve, minimális bőrfelületet mutatva az emberek számára.
A zene vált, az együttes még lelkesebb, a fiatalok megsokszorozódnak, és a már nagy sláger első akkordja fel is csendül. Lányok és fiúk egyszerre mozdulnak meg, ahogyan minden este, most is közösen táncolnak a hallott zenére. Széles mosollyal az arcomon figyelem, ahogyan sok csizmasarok éri el a fa padlózatot, majd a tapsok visszhangzanak és a csípők meginganak. Az enyém sem áll le egy pillanatra sem. Imádom a munkám, nem érzem fárasztónak, hogy a pultban kell kiszolgálnom, és nem érzem fáradtnak magam, ha hazaérek. Nem a legjobban fizető állás, de számomra, a kis poros városunkban megfelelő.
– Nyomás kifelé – löki meg a saját csípőjével az enyémét, Claire.
Átveszi a korsót, én pedig egy cowboykalappal a fejemen felülök a pultra, a lábaimat átlendítem a másik oldalra és csatlakozok is a táncolókhoz. Itt mindenki ismer mindenkit, így nem néznek rám furcsállva, amikor is beállok közéjük, és az én cipőm sarka az övéikkel szinkronban koppan.
Jobbra fordulva a csípőmet megragadja egy srác, és ahogyan a tekintetünk találkozik, elvigyorodok. John. Minden este itt van a barátaival és a zene hallatán táncra is perdülnek. Megfogja a kezemet megpördít, én pedig mellé érkezve újra a sarkamat a padlónak ütöm, és tapsolok. Csodás érzés, ahogyan ez a sok ember együtt mozdul meg egy adott ritmusra, ahogyan a tapsok egybefolynak, és az örömük eggyé válik. Egyik kezem a csípőmhöz vándorol, ahol az ujjamat az övem tartójába akasztom, a másik kezem pedig a barna kalapomat fogja. Az egész sor jobbra indul egységes lépéssorozattal, majd pördül meg. Hatalmas tapsvihar, a zenekar pedig újabb dalt kezd el játszani.
Felnevetek, a szőke hajamat oldalra söpröm, és elindulok vissza a pult irányába. Ismételten a kissé alkohollal áztatott sötét pultra mászok, és át a túl oldalára.
– Irigylem azt a csípőmozgást – jegyzi meg Claire, és kitölt három tequilát, majd összekoccintjuk a poharainkat és mind a hárman felhajtjuk az italt.
– Hát még Harry mennyire sajnálhatja, hogy nem élvezheti minden nap – nevetve jegyzi meg Ava, és visszamegy a pult másik végébe.
– Mikor jön haza? – Claire a koszos poharakat teszi a mögöttünk lévő mosogatóhoz.
– Még két hónapja van, és utána fél évet itthon lesz, ha nem kap persze megint valami sürgős behívót – húzom el kissé a számat, és újra egy korsót kezdek el megtölteni. – Alig várom, hogy leszereljen, és ne azért kelljen aggódnom, hogy épségben tér-e haza.
– Tud vigyázni magára – mosolyog rám, és a tequilás üveg a kezébe akad újfent. – Ez a tiéd – löki oda a poharat, az ital kilöttyen, de a többit eltüntetem, és hálásan mosolygok rá.
Fogalmam sincs, hogy hány teli korsó kerül ki a kezeim közül, de nem is igazán foglalkozok vele. Harry említésére megint eszembe jut, hogy vajon mi lehet vele, milyen harcban lehet része, hogy jól van-e, vagy, hogy egyáltalán életben van-e még. Nagyot nyelek, és a fekete képeket kiűzöm sietősen a gondolatimból. Jól van! A rossz hír gyorsabban terjed, mint bármi más, és, ahogyan Claire is mondta, tud vigyázni magára.
– Hé, szépségem, mosolyt akarok látni az arcocskádon – hallok meg egy vidám férfi hangot, mire felpillantok.
– Bob – nyúlok át a pulton és ölelem meg. – A szokásosat?
– Csak, ha a csinos pofidon mosoly is lesz – kacsint rám.
Bob törzsvendége a helynek. Valójában mindenki ismeri, bár ebben az ingen csekély lélekszámmal rendelkező városban, az lenne a meglepetés, ha valaki nem ismerne valakit. Bobé a város legjobb vendéglője már nagyon hosszú ideje. Munka után minden este betér egy korsó sörre, és egy kis zene hallgatásra, bár inkább nekem csapja a szelet, és a lányoknak. Soha nem öregszik ki a nőcsábász énjéből.
– Tessék – csúsztatom elé a sört.
– Hol a szívmelengető mosolyom? – elmosolyodok könnyedén minden erőltetés nélkül, őszintén. – A legszebb mosoly a városban.
– Ugyan, ne túlozz!
– Nem túlzok, tudod, hogy ami a szívemen a számon. Erre a kis időre, minek kezdjek már el hazudozni a világnak?
– Ne beszélj bolondságokat – csapom meg kicsit a törlőrongyommal.
– Basszus, kivinnéd ezeket? Egy barom rám borította a sörét, át kellene öltöznöm – mormogja Abby.
– Persze, menj csak – emelem fel a tálcát. – El ne szökj – dobok egy puszit Bobnak.
– Előled? Eszem ágában sincs, ha hazavihetlek ma – kiáltja utánam, de csak nevetve a fejemet ingatom.
Könnyedén haladok végig a táncolók sokasága között egyenesen az asztalhoz, amelyre sietve rakom le a korsókat, és viszem el az üreseket. A fiúk megköszönik, és az utamra is engednek. Összeszedek visszafelé még pár üres korsót, poharat és már iszkolok is vissza a pult mögé.
– És visszatért a kedvenc lányom – Bob kedves hangja ismételten megnevetett. – Tehát, akkor elfogadod az ajánlatomat, és engeded, hogy biztonságban haza vigyelek? – kacsint rám.
– Bob, idd meg a söröd, és menj haza Mariehez, már biztosan vár.
– Semmi kis kiruccanás nem jár a magamfajta öregembernek?
– Dehogynem! – teszek mindent a hátsó pultra. – De Marie már biztosan hiányolja egy ilyen úriember társaságát.
– Merre van a te úriembered?
– Még mindig a világ másik végén – a mosolyom már nem őszinte.
– Látod, ezért kellene egy ilyen délceg férfi, aki ilyenkor megóv téged – áll fel, és issza meg az utolsó kortyokat.
– Mindenképpen észben tartom – veszem el a poharat, ő pedig az arcomra egy puszit nyom.
– Jó éjszakát angyalom.
– Jó éjt, vigyázz hazafelé!

*

Már a hajnali órákban, amelyeket inkább korainak, mintsem későinek nevez az ember, törlöm végig a pultot, hogy a ragacsossága eltűnjön. Ava a padlót mossa fel, míg Claire és Abby az asztalokat teszik rendbe. A zene már csak a zenegépből szól, hiszen a zenekar tagjai is elköszöntek mára. A vendégek mind elhagyták a helyet, így magunk vagyunk. Dúdolok miközben a tiszta poharakat a polcokra helyezem, majd a belső pultot is egy tiszta rongy segítségével letörlöm.
– Mi végeztünk, Ab és Ava már elmentek. Segítsek még valamiben? – jön be a pult mögé Claire.
– Nem, még gyorsan leszámolom a kasszát, és megyek én is – pillantok rá.
– Rendben, vigyázz magadra, este találkozunk – dob egy puszit, a táskáját felkapja és már is maga maradok a ritmikus dallamokkal.
A bankókat kezdem el számolni, majd a füzetbe mindent felírok, és a kis széfbe helyezem őket. Kiveszek annyi, amennyi a beszállítónak kell, és a szokásos helyre teszem, hogy majd megtalálja Blake, aki a rekeszeket hordja be, és minden ilyesmi dologért felelős.
Amint minden a helyére kerül, a zenét lekapcsolom, a táskámat felkapom, és bezárom az épületet. Csend van, bár már az ég nem olyan sötét. A járdán a csizmám hangja visszhangot ver, ahogyan lépkedek az autóm irányába, amely a bár oldalánál áll. Kikeresem menet közben a kulcsomat, és felrántom az ajtaját a kis tragacsomnak, ami hűséges hozzám a kora ellenére is.
Felsikítok és ijedten hátra lépek, mikor egy emberi alakot vélek felfedezni a vezető ülésen. Az arca és az egész kilétét a sötétség takarja, mivel villany ezen a részen nincs. Hátrálok, míg ő kilép, és a csizmája a port felkavarja.
– Bassza meg! Bassza meg! – ejtem el a táskámat, és a férfi nyakába ugrok.
Lábaimat a csípője köré fonom, ő pedig erősen megmarkolja a combjaimat, hogy biztosan tartson. A sötét hajába túrok, és erősen csókolom, így a szívem olyan hevesen ver, hogy kétség sem fér ahhoz, hogy ő is tökéletesen érzi.
Elhúzódok tőle, a két kezem közé fogom az arcát, és vizsgálgatni kezdem. Mindenhol simítom, ahol csak érem, míg a szemeimből könnyek csordulnak ki.
– Harry – suttogom a nevét.
– Igen Cicus, itt vagyok – mosolyog fel rám.
A tekintete megcsillan, és hallom, ahogyan nagyot nyel, miközben maga mögött berúgja a kocsim ajtaját.
– Hogy? Hogy lehetséges ez? – kapkodom a levegőt, a mellkasom szaporán emelkedik és süllyed. A borostája az arcomat karcolja, de egy pillanatig sem bánom. Olyan szorosan ölelem, hogy még a levegővétel is nehezebbé válik a számára.
– Elengedtek – motyogja a bőrömbe, ahogyan az épület hátsó részéhez igyekszik velem.
A kisebb belső térbe lép, amely tele van szénával. Ez a belső helyiségekben szolgál több dolgot is, így a tárolása is itt történik, amellyel Harry tökéletesen tisztában is van. Mögöttünk a puszta helyezkedik el, így minden aggodalom nélkül dönt végig a puha földön. A kalapomat leveszi, s a saját fejére teszi.
– Dögös – jegyzem meg.
– Hm, tudom – húzza féloldalas mosolyra a száját, mire én végigsimítok az ajkain.
A nyelvét kidugja, kissé megnyalja az ujjbegyemet, a kalapot pedig félre teszi, és lassan lejjebb hajol.
– Történt valami, ugye? – félve kérdezem, de a szája már a számnál, és a beszéd kész kihívásnak bizonyul.
– Most ne beszélj, kérlek – néz a zöld íriszeivel az enyémekbe, s megcirógatja a pirult arcomat.
A lélegzetvételünket hallani lehet a nyitott helyiségben, a forróság kézzel fogható a szerelmünk pedig újra fellángol egymás iránt. Érzékien csókol meg, mintha félne, hogy összetörhetne bármelyik pillanatban. Az ajkai puhák, melegek, míg a nyelvén enyhe mentolt érzek meg, ahogyan végigsimít az enyémen. A keze mindenhol ott van, mindenhol megérint, a bőröm pedig felforrósodik.
Egy fekete rövid ujjút visel, így végigsimítva a felkarjain, érzem, ahogyan libabőr jelenik meg a napbarnított bőrén. A tarkójáig meg sem állok, ahol a kusza tincsit finoman meghúzom. Az ajkaim között hal el egy felmordulása, amely annyira hiányzott már. A kezein megtámaszkodik mellettem, s letekint rám. Csodálatot pillantok meg a szemeiben a szerelemmel keveredve, és gyönyörűnek érzem magam. A legszerencsésebb lánynak a földön, mert ő van nekem, mert ő szeret, s mert minden háborút túlél, és visszajön hozzám.
Tenyereim megkeresik a pólójának korcát, s kínzó lassúsággal kezdem lehámozni róla a sötét anyagot. A meleg lehelete simogatja a számat, amíg el nem távolodik annyira, hogy a pólótól könnyedén megszabaduljon. Éppen hogy az ujjbegyeim érintik meg a finoman kidolgozott testét. Az ujjaim régi ismerősként üdvözlik a mellkasát, és kúsznak el a V vonaláig. Mutatóujjam a köldökétől lefelé vezető szőrcsíkon simít végig, míg a tekintetem fogva tartja az övét. Övcsatjánál fogva lejjebb húzom magamhoz, az ölünk pedig találkozik, és finom súrlódás a jutalmunk, melyet nehéz lélegzetvétel követ.
Az ujjai gyorsan igyekeznek az ingem összekötött alját kikötni, majd a gombokkal is felveszik a harcot, amíg a fehér-csipkés melltartóm meg nem mutatja magát. Feltérdel, s a kezemnél fogva magával húz engem is. Ajkaim a mellkasához érnek, s nedves csókokkal kezdem elhalmozni forró bőrét. Hajamat marokba fogja, de nem húz el magától. A nyelvem egy nedves csíkot hagy maga után, mielőtt felpillantanék rá. Kezeim a testem mellé Harry kérésére, és a fehér anyag elhagyja a testemet, s a melltartóm is lelkesen követi.
Pillanatok leforgása alatt találom magam a hátamon, míg Harry a kulcscsontomtól a mellemig húzza a nyelvét, s az ajkai közé veszi a bimbót, melyet nyaldosni kezd. Kezem a hajában, a combjaim széttárva előtte, a józan eszem pedig messze innen figyeli, ahogyan a férfi a testem minden centijét ajkaival kényezteti. Ráfúj a már ágaskodó bimbóra, mire a gyomrom megremeg, s élesen szívom be a levegőt, remélve, hogy célba is ér. Újra megpuszilja, s a másikra tér át.
Lecsókolja magát a már kellően felhevült, többért esdeklő testemen Harry, s a westerncsizmáimtól megszabadít. Belecsókol a köldökömbe, de már érzem is, ahogyan a farmer és a bugyim vékony anyaga lekerül rólam, s teljesen meztelenül fekszem előtte mindenféle szégyenérzet nélkül. A szemeimbe nézve vontatja végig az ujját a combom belső felén, míg a nedves ölemhez nem ér, melyet körkörös mozdulatokkal simogatni kezd. Fogaim satuba fogják az alsó ajkamat, hogy a nyöszörgéseim ne bukjanak ki belőlem a tetteinek köszönhetően. Szabad kezével megkeresi az enyémét, az ujjainkat egybe fonja, míg a lábaim között az arca eltűnik, és már csak a könyörtelen nyelvcsapásaira leszek figyelmes. Hiába is szeretnék csendben maradni, a neve kiszökik egy kéjes nyögés közepette a számon, a szemhéjaim szorosan csukódnak le, és az egész lényem megremeg. Az ujjaim szinte már teljesen elfehérednek, ahogyan az övéit szorítom, de megjegyzést nem tesz arra, hogy esetleg bánná. Lüktető ölemre fúj, én pedig szinte már kényszerítem magam, hogy lepillantsak rá. A vágy még jobban a hatalma alá kerít, amint megpillantom a ötét, rakoncátlan tincseket a combjaim találkozásában. A látvány hasonlóan annyi örömöt ad, mint az ajkai és a nyelve közös munkája.
Ködös elmével figyelem, ahogyan feláll, az ajkain végigszánt a nyelvéve, de közben mindentől megszabadul, amely még a testét takarja. Ahogyan a csizma, és a nadrág lekerül, a bokszere van soron. Összeszorítom a combjaimat, hogy a sajgást valamelyet tompítsam, de nem igazán járok sikerrel. Már hónapok óta nem voltunk együtt, és az előbb is lógva hagyott, így lehetetlenség, hogy a vágyam elillanjon mindössze az összezárt combjaim miatt.
Nem számít, teljesen hidegen hagy, hogy a széna kissé a bőrömet szúja, és, hogy nem a legkényelmesebb hely, mert csak arra tudok koncentrálni, hogy lassan fölém mászik, és az ajkait lágyan az enyéim ellen nyomja. Élőnedvével a combomat kissé megnedvesíti, ahogyan nekem simul. Lábaimat feljebb húzom, a kezeimmel pedig a fenekébe markolok. Homlokát az enyémének támasztja, s lassan, hosszú idő után először eltemetkezik bennem. Felsóhajtok, az ujjaim a fenekébe mélyednek, ő pedig a nyakamba csókol, és egyenletes mozgásra készteti a csípőjét. Végigsimítok az oldalán, egészen a kezeiig, és az ujjainkat most én fonom egybe. Feljebb húzza őket, így a fejem mellett pihennek meg. Az ajkaink folyamatos súrlódásban vannak, a leheletünk eggyé olvad, ahogyan a testünk is minden áldott pillanatban.
Harry mellkasán, már a pólóját viselve fekszek, és csodálom a felkelő nap első fényeit a horizont mentén, miközben az ujjai a hátamon járnak, fel, s le. Csend van, a madarak csicsergése mindössze, amely megtöri a kora reggeli békés csendet.
– Mikor kell vissza menned?
A hangom olyan halk, hogy még a madarak hangja is erősebbnek, és határozottabbnak hangzanak az enyém mellett. Felsóhajt, száját a homlokomra nyomja, s tudom, ez semmi jót sem sejtet.
– Holnap este indulok.
– Úgy volt, hogy hosszabb időt leszel itthon – államat a mellkasára teszem, és úgy nézek bele a szomorú szemeibe.
– Tudom, Cicus, tudom. Hét hónapot leszek távol, és utána leszerelhetek.
– Az még nagyon messze van – a sírás szorongatja a torkomat, s szinte fel is zokognék e hír hallatán, de igyekszem tartani magam. Sohasem látott sírni, hiszen neki a harcmezőn nem arra kell gondolnia, hogy én éppen mennyire is aggódok miatta, s, hogy éjszakákat sírok át, hanem arra, hogy épségben hazajusson, s mindent túléljen.
– Kibírjuk, rendben? Haza jövök hozzád, és utána elhúzunk valami szebb, jobb helyre, ahol a gyerekeink boldogok lesznek, és mi vidáman öregedünk meg.
– Ígéred?
– Ígérem.

Szőke tincseimet a szél szabadon fújja a csendes területem. A hatalmas fák lombjai jobbról-balra, s balról-jobbra mozdulnak, míg az ég szinte már fekete színt öltött. Az eső lába már lóg, de nem tántorít el a mindennapi sétámtól, amely ahhoz a férfihez visz, aki a világon mindent jelentett a számomra.
Homályos látásom, hevesen verő szívem, és a kapkodó lélegzetem, ami mindössze megmaradt nekem, egyetlen egy dolgot kivéve. Remegő lábakkal térdelek le a frissen nyírt, zöld gyepre, s végigsimítok a nagy pocakomon, és újabb kövér könnycseppek gördülnek végig az arcomon, amint a pici mozgolódni kezd. Pontosan ma telt le a hét hónap, amit Harry ígért nekem. A hetedik hónap, amikor szabadon távozhatott volna a seregtől, s a hetedik hónap, amikor is elmondhattam volna neki mosolyogva, hogy egy kis teremtmény már növekszik bennem, akit a szerelmünknek köszönhetünk.
A kezemben pihenő rózsaszál tüskéje az ujjamba hatol, de fel sem szisszenek. A fájdalom, amely immáron negyedik hónapja nem enged, s tudom, hogy soha nem is fog. Kinyújtom a kezemet, és a szélben lengő amerikai lobogón simítok végig, amely a sírkő mellett pihen, emlékeztetve mindenkit arra, hogy itt egy hazáért harcoló katona örök nyugalomra lel.  

5 megjegyzés:

  1. Kedves Alexa!
    Erre a részre nincsenek szavak! Gyönyörű lett. Az elején az ember képes beleképzelni magát a helyzetbe, mintha mi is ott lennénk velük és táncolnánk. Csodálatos ahogy leírod a dolgokat, akár az erotikus részekről, akár csak az egyszerűbb történésekről van szó. A vége pedig...azt oda tetted. Megsiratja az embert. Nagyon nagyon tetszett ez a rész, úgy ahogy az összes többi is, de azt hiszem meglett a kedvenc :)
    Puszi: ~Dorica S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!! Örülök, hogy ennyire tetszett, tényleg. :) Szándékosan igyekeztem az érzelmek leírására törekedni, de akkor ezek szerint, sikerült. :) Számomra a dráma befejezések jelentik a kihíváokat, és szeretem az olvasóimat megdöbbenteni, ha mondhatom így. :) A Happy End nem az én világom :D
      Köszönöm, hogy írtál! Xx

      Törlés
  2. Neee
    Miert?
    Istenem... Sirok.. Te jo eg..
    Most kommentelek eloszor, de talan ez a legalkalmasabb... Istenem..
    Csak egy rovidke kis 'one shot',de nagyon is meghatott, az ilyeneken mindig sirnom kell...
    Imadom az írásaid, nagyszeruen irsz!:)

    Rebuh xx❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, és örülök, hogy tetszett!! Xx :)

      Törlés
  3. Megsirattál. Te jó ég. Imádtam

    VálaszTörlés