Véres orgia

A kaszinó bejáratán is áthaladni már tiszta procedúra még nekem is. Az őrök olyan szemekkel méregetnek, mintha a főnöküket tőlem kellene félteniük. Bár tény, hogy nem járnak annyira messze az igazságtól. Egy szelíd mosoly, kedves szó és már is benn vagyok az épület sötét, hideg és a zenétől hangosan zengő falai között. 

A vörös és feketében úszó folyosón megyek végig, amíg a terembe nem érek, ahol is a nagy tétben játszók már az asztalt támasztják, míg egyik kezükben a borostyán színű itallal megtöltött kristálypoharat tartanak. A jégkockák tánca, ahogyan a pohár szélének koccan, elveszik a nagy hangzavarban. A zene itt már halkabbra van véve, hogy a titkosnak tűnő, részeg párbeszédek mindenféle diszkrécióval történjenek. Annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a falak között elhangzott dolgok annyira bizalmasok, hogy vért is von maga után, ha kikerülnek innen. De lehetséges a halál is. Éppen kinek mihez van kedve és mennyire is súlyos dolgok az elhangzottak. Mindenki tisztában van vele, hogy jobb ha oda se figyel. A katonák fapofával állnak az ajtókban, szinte észre se véve, hogy az orruk előtt zajlanak a leghatalmasabb bizniszek, melyek a várost vagy éppen az országot is befolyásolhatják. A meztelenül, vagy éppen csak valamicskét is takaró anyagokban táncoló lányok pedig csábos tekintettel igyekeznek minden nagy tétesnek a kedvében járni. Mondhatni, hogy a dolguk leitatni bennünket, s elérni, hogy minél többet veszítsenek. Hiszen a kaszinó szabály: mindig a bank nyer. 

— Hey, babygirl — hallatszik a mély hang, amelyet már bársonyosan körülölel a minimális whiskey. Dan féloldalas mosollyal az arcán magához von, amint mellém ér, és nem törekedve a diszkrécióra, a derekamnál fogva von magához. Szája a számon. Nyelve a nyelvemen. Az alkohol meglehetősen erős íze átterjed a szám minden apró zugába, az ujjai a ruhámon keresztül a húsomba marnak, a farka, amely soha nem tér nyugovóra, a combomnak feszül.

— Dan, bámulnak.

— Bámuljanak is, azért van a szemük. Legalább tisztában van már mindenki azzal, hogy ez a dögös segg az én tulajdonom. 

Markolja meg az említett területet, mire a levegő a mellkasomba szorul, s egy keserű mosolynak álcázva nehezen szabadulok meg tőle. Próbálok ellépni mellőle, bár lehetetlen küldetésnek bizonyul.

Egy torokköszörülés hasít a levegőbe, mire Dan arra kapja a fejét vérben forgó szemekkel. Soha senkinek nem bocsájtja meg, ha éppen a játékától elszakítani próbálják. 

— Styles.

A kezei már is lesiklanak a testemről. Fellélegzem, és pillanatok alatt teszem magam helyre, majd fogom fel, hogy még is milyen név hagyta el a száját. A cigaretta füst ködössé teszi a helyiséget, így nehezen látom meg a szoba végében ülő férfit. Az ujjai között egy szivar füstölög, az ajkai kissé elnyílnak, a szemei parázslanak. Még innen is látom, hogy a tekintete haragos. Vért kíván, ahogyan itt a férfiak minden második gondolata, a szex után természetesen. A farkuk az első helyen áll, s keményen vetélkedik a családdal. 

Dan megragadja a kezemet és magával húz az asztal felé. Már nem bámulnak. A jelenléte itt szokványos, még is csak a tulajdonos jobb keze, amire annyira büszke. Pimasz mosolyra húzódik a szám annak tudatára, hogy ez annyira könnyen változhat. És bárcsak változna.

A lábaim szinte maguktól visznek előre, ahogy Dan szinte már vonszol maga után. Olyan erősen szorít, mintha bárki megragadhatna és a másik irányba rángathatna másodpercek leforgása alatt. Röhejes, de természetesen szó nélkül hagyva követem, hiszen a cél dicséretes. 

Mintha annyira udvarias lenne és nem éppen egy faragatlan pöcs, kihúzza a széket, és megvárja amíg leülök. Közé és Harry közé kerülök. A lábaimat keresztezem, kényelmesen, még is feszélyezve érzem magam a két férfi tekintete között. Dan le sem meri venni a szemét Harryről, aki éppen a rózsaszín ajkai közé veszi a cigarettát és mélyet szív belőle. Az ő tekintete viszont az én arcomat vizsgálja. Hiába van a smink, látszanak a foltok, amelyeket Dan részeg, és agresszív kezei okoztak. 

Tekintetem találkozik az övével, nagyot nyelek, míg az ő állkapcsa feszes, a tekintete pedig olyan agresszívvá válik, hogy félő, a fegyverét a mellkasára erősített táskából másodpercek töredéke alatt kapja elő és szegezi Dan halántékához. 

— Elintézted? 

A hangja kemény, és ez az a pillanat amikor elszakítja a tekintetét rólam, és a másik oldalamon terpeszkedő srácra néz. Az ostoba mellettem is a kurvák riszáló seggét bámulja, de ez is csak annyira nyugtat meg, hogy valószínű, éjszaka nem mellettem fog kikötni. 

— Igen főnök, minden sínen van. A szállítmány… 

Harry a kezét emeli, ezzel elérve, hogy befogja a száját, és ne előttem fecsegjen ki dolgokat. Soha nem volt kimondva, és nem is volt íratlan szabály semmi ezzel kapcsolatban. Egyszerűen sokkal jobban érzem magam, ha nem tudok semmiről. Itt vagyok, a családhoz tartozom, ennyi éppen elég ahhoz, hogyha az ellenség akarja, akkor megkínozzon, abban bízva, hogy bármit kikotyogok. Ostobák.

Előre nyúlok, hogy a tiszta pohárba vizet töltsek az egyik bontatlan üvegből. Dan elvárja, hogy közönség előtt úgy kezelhessen, mintha a lábtörlője lennék, és még azt is meg kelljen kérdeznem tőle, hogy levegőt vehetek-e. 

— Tudod, hogy a nőknek is vannak jogaik, ugye?

Harry hangja úgy hasít a levegőbe, hogy Dan megfagy, az ujjai elgyengülnek a felkaromon. 

— Minek fájdulna meg a feje, ha én dönthetek helyette? — hördül fel elégedetlenül Dan. Nem igazán díjazza, ha más bármibe is beleszól, főleg nem a velem kapcsolatos dolgaihoz. 

Felhorkanok és elveszem a vizes palackot és a poharat is. Harry jelenléte bátorrá tesz. Legalábbis bátrabbá, mint ami vagyok Dan-el kettesben. Sok mindennek nevezhető a férfi, de könyörületesnek nem. Harry előtt még is úgy képes meghajolni, mintha nem fájna neki egy percig sem, hogy ő csupán egy mocskot takarító katona a családban. Se több, se kevesebb.

— Vissza kellene venned, mert a végén még magad találod szembe a saját parancsoddal. Nem egy kurvát tartasz a kezeid között. Ne is bánj úgy vele.

— Ezt figyelmeztetésnek vegyem?

— Tudod a nézeteimet a családon belüli erőszakról.

Ezzel a maradék italát felhajtja, a már leégett csikket elnyomja, s feláll. Az öltönyét megigazítja, majd lehajol. A kezemért nyúl, ajka a csuklómat érinti meg, amíg a szemei az enyéimet ejtik rabul. Eztán visszavonul, s el is tűnik a testőrséggel az ajtó mögött. 

A kezemmel könnyedén tüntetem el a párát a tükörről. Egy törülköző öleli a testem körbe. A forró zuhany teljesen újjáélesztette a testem, s a lelkemet is. Sminkem már maszkként nem véd. Bőröm tiszta, a foltok torzítják, melyek bármennyire is erőlködnek, nem halványulnak, s mocskosul a képembe ordítják mindig, hogy mennyit is érek valaki számára. Letörlöm az arcomról azt az egy könnycseppet, amit megengedtem magamnak. Ennyi jut a sajnálkozásból, és még ez is kellően soknak tűnik olykor. Leoltom a villanyt, és elhagyom a fürdőt, hogy végre az ágyam melegébe menekülve elfeledjem egy kis időre a fájdalmat, s ezt a mocskos világot, amely körbeveszi az egész életemet.

Szobámat korom sötétség borítja. Kintről halovány fény szűrődik be, ami éppen csak a függöny makacsságán töri át magát. A testem összerezzen, s már kezem a párnám alatt rejlő fegyvert ragadja meg. Ismételten hangos, erőteljes kopogás töri meg az éjszaka csendjét. Ujjaim szorosan fonyják körbe a markolatot, ahogy a talpam a cárpitot érinti meg. Szívem a torkomban dobban meg újra, s újra, míg a kopogás nem marad abba, olykor pedig már a kilincs rángásának hangja is csatlakozik hozzá. 

Az előszobába érek, nem oltok villanyt, annak ellenére, hogy a filmek vásznain az embereket mindig ostobának tartom, hogy a sötétben lopakodnak. Már mind a két kezem a fegyverre simul, ahogy szembe kerülök az ajtóval, amelynek a zára ügyesen megadja magát. Lábaim remegni kezdenek és átkozom magam, amiért ebbe az őrült családba születtem, ahol az élet semmit sem ér. 

Egy vérben uszó kéz csúszik végig a falamon, míg a fémes szaga az orromba kúszik és kellemetlenül a tüdőmbe jut. A kézhez már csak pillanatok töredéke alatt csatlakozik a test többi része, és az arc. Kifújom a levegőt erősen és az ajtó felé lépek, gyorsabban, határozotabban.

— Harry — hagyja el a számat a személy neve. 

— Bassza meg — szisszen fel, ahogy beesik az ajtón, majd be is vágja maga után. A fegyverem csövével néz farkasszemet, de egy pillanatra sem remegnek meg a szemhéjai. — Megölsz vagy segítesz?

— Basszus, mi történt?

Teszem az asztalra a fegyvert és feloltom a lámpát. 

Felröhög, de az oldalához kap, míg a szája egy fájdalmas mocskos mosolyra húzódik. Segítek neki leülni a kanapéra, és innentől már semmilyen fájlalni való kifejezés sem hagyja el a száját. 

— A kibaszott lázadók és a görény Dan viccesnek gondoltál, hogy rám törjenek az éjszaka közepén. — Felnéz, a tekintetünk találkozik. — Tudtál arról, hogy mit terveznek?

— Természetesen nem — szinte sértődötten jelentem ki. Nem is értem, hogy fordulhat meg a fejében, hogy elhallgattam volna előle az információt ezzel kapcsolatban. — Kételkedsz bennem?

Feljebb ül és az arcára már is fájdalmas fintor kerül. Kérdés nélkül nyúlok a vérrel áztatott ing irányába. Nem tiltakozik, hagyja, hogy a gombokat kioldjam, s megnézzem a szúrt sebet, mely a hasán húzódik.

— Ezt össze kell varrni — jelentem ki. — Ne hívjam fel a család orvosát? 

— Nem, neked kell megcsinálnod — mormolja. — Az embereim a férgeket irtják ki, ez csak egy karcolás, rendben lesz.

— Harry… ez kicsit túlmutat a képességeimen.

— Meg tudod csinálni. Hozz egy elsősegély dobozt.

Tekintetében veszek el egy pillanatra, de teljesen nyugodtnak tűnik. A kezét az arcomhoz simítja, mire belehajolok az érintésébe mindenféle kétely nélkül. Alsó ajkamon végigsimít az ujjával, mire nagyot nyelek, s a vérének kissé fémes ízét érzem meg. Elhúzódom, és a fürdő irányába indulok, hogy megszerezzem a táskát és egy üveg alkoholt is a konyhából. 

— Még mindig telefonálhatok — mondom neki halkan, ahogyan a kanapé mellé térdelek.

Felpattintja az üveg tetejét és kissé meg is húzza annak tartalmát, majd a sebére locsolja. Felszisszen. 

— Csak csináld. 

Pillanatok leforgása alatt a dobozban talált fertőtlenítőkendővel is áttöröltem az érintett területet, majd a tűt előkészítettem. A kesztyűbe bújtatott kezeim remegtek, a szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból. Gondolataim ezer lehetőséggel mérgeztek meg, de mindig ott kötöttem ki, hogy amint úgy vélem, nem érdekelve semmi, telefont ragadok és segítséget hívok. 

A tűt a bőréhez helyezem és minden normális gondolatomat kizárva már át is hatol a tű a bőrén. Nem merek felpillantani Harry arcára, éppen elég a hangját hallani, ahogyan szentségel.

— Még mindig nem szoktam ehhez hozzá.

— Hozzá lehet egyáltalán? — a hangom el-el akad, de folytatom a mozdulatokat, hogy mielőbb a végére érhessek. S mind a ketten túl legyünk végre ezen a pokolnak nevezhető helyzeten.

Órákkal később, de még a sötétség ölelésében a hálóban, az ágyon ülve meredek előre, míg Harry mellettem fekszik. A fegyverem az éjjeliszekrényre került Harryvel együtt. A kezeim remegnek, még mindig előttem van a látványa, az érzése, s a szaga is a pillanatnak. A gyomrom és az agyam most kezdi el felfogni, hogy min is vagyok, vagyunk túl. Harrynek mondhatni, hogy mindennapi dolog, míg nekem az első eset volt. Dan esetében sose kellett ilyet tennem. Azt hiszem, hogy soha nem is bízta volna rám magát. 

— Cica — mély hangja magához térít, míg érintésének köszönhetően a testem melegséggel töltődik fel. 

— Vége? Megölted?

— Vége. 

Érzem, ahogyan feljebb ül, s próbál magával húzni engem is, annak ellenére, hogy fájdalmai vannak. Az alkohol miatt fájdalomcsillapító szóba sem jöhetett most. 

Arcomat a kezeibe fogja. A hold fényének ragyogásában szemtől szembe látjuk egymást. A másik fájdalmát. Annak ellenére, hogy férfi, makacs és kegyetlen férfi, ő is érző ember, bármennyire is igyekszik palástolni ezt, és úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Könnyek gördülnek végig az arcomon. A megkönnyebbülés könnyei. A tudata annak, hogy Dan már nem emelhet kezet rám, mindennél nagyobb fellélegzést enged a számomra. 

Közelebb hajolok, számat az övéhez érintem, de mindössze egy lágy csókot engedek meg az állapotára tekintettem. Ám ő teljesen magához von, szája teljesen átveszi az uralmat az enyém felett. Nyelve a nyelvemhez ér, keze mindenhol ott van. Úgy érzem, hogy nem tudok betelni vele. Nem az első alkalom, hogy a karjai között tart, még is először érzem teljesen felszabadultnak magam, még ha ez teljesen elcseszetten is hangzik. 

— Annyira elbaszott az egész — mormolja a számba, míg keze lecsúszik az ölemhez. — Még is annyira édes. Bassza meg, de még mennyire, hogy az! Mindig is hozzám tartoztál. 

A bugyim selyem anyaga alá úgy siklik be a keze, mintha hazaérne. Mosolyát a számon érzem, s tudom, hogy teljesen önelégült. Váratlanul átfordít, így már alatta fekszem.

— Talán nem kellene ennyire hirtelen mozdulatokat tenned — utalok a sebére. — Kétlem, hogy jót tesz a varratoknak.

— Ha azt akartam volna, hogy aggódjanak értem, akkor az anyámhoz megyek, hogy siránkozzon — veti oda könnyedén. 

— Áucs.

Harry 

Apró, nedves csókokkal haladok lefelé végig a testén. Annyira remeg alattam, a mellkasa szaporán emelkedik, s tudom, ha elegendő fény lenne, még az arca pirossága is nekem adna igazat. Ujjai a hajamban kalandoznak, amelyet mindig is szeretett szex közben. Nedves csíkot hagyok a nyelvemmel a fehérnemű korcánál, mire a lélegzetvételét tisztán meghallom. Mosolyra húzódik a szám, a farkam megrándul. Orromat végighúzom a nedves selyem anyagon és az illata csak még jobban eléri, hogy türelmetlenül közelítsem meg. Olyan kegyetlenséggel és vággyal iktatom ki kettőnk közöl az apró anyagot, ahogyan azt a mocskos barátjával is megtettem minden szemrebbenés nélkül. 

Nyelvemet végighúzom a nedves redőn, aztán teljesen mélyebb nyalintással folytatom és addig abba se hagyom, amíg a nevem el nem hagyja a száját. Ráfújok, mire megremeg a karjaim között. Lába az oldalamhoz ér figyelmetlenségünkben, de nem adok hangot ennek. Kissé fintorba borul az arcom, ahogyan a fájdalom belém nyilall, de hallgatok. Nem érdekel semmi, csak az a nedvesen csillogó lány, aki mindenét átadva nekem fekszik alattam, s bízik meg bennem. 

A csípőcsontjánál apró elszíneződésre leszek figyelmes, ahogyan az arcát a teste többi részét is elcsúfítják annak az ocsmány patkánynak a keze nyomai. Undorodom, még is azzal nyugtatom magam, hogy idő kérdése és már nem lesznek ott. S az én gyengéd, nyomaim lesznek csak a szívében, amelyek nem fognak fájni neki semennyire. 

Mocorogni kezd, valószínű realizálta, hogy a szám minden apró sérülésén gyengéd, nyálas csókot hagy.

— A részeid, de el fognak múlni. Gyönyörű vagy, és tettem róla, hogy többet semmi ilyennek ne kelljen kitenned magad, édesem.

A hangom halkan tölti meg a négy falat. Az alkohol kissé elkábított, ahogyan őt is, de tudom, hogy mit beszélek, s tudom azt is, hogy issza a szavaimat. 

Átölelem a combjait, az arcom pedig eltűnik a két csodás comb között. Nyelvem vidáman veti bele magát abba, hogy minden bánatot elfelejtessen vele, s új reményeket adjon neki. Új reményeket, amelyek arra késztetik, hogy ne utálja az életét, a családot, ahova született. A fajtánkat.

Felpillantok rá. Arcát a sötétség öleli körül, ahogyan oldalra vetve, egyik kezével a párnába, míg másikkal a hajamba kapaszkodva élvezi az örömteli csapásaimat a nedves ölén. Utolsó csókot lehelek rá, és feltérdelek. A farkam azonnal ágaskodni kezd, ahogyan a bokszer lekerül rólam. 

A pillantásunk ismételten találkozik, ahogyan fölhelyezkedem. Leheletünk egybeolvad, az ujjai a farkamra fonódnak. Kínozni kezdi magát és engem is azzal, ahogyan magához érint, s a nedvességén végighúzva, kissé megmártja benne a farkam hegyét. 

— Ne cseszekedj — mormogom a szájára a szavakat. — Csúsztasd magadba. 

Mint egy parancs, úgy teljesíti is. Széjjelebb tárja a combjait, a csípőmet mozdítom, ő pedig teszi, amit tennie kell. Nem szórakozik, ami mind a kettőnk számára kellemes megkönnyebbülést jelent. Kiveszi kettőnk közül a kezét, amint teljesen belé temetkezem, s körém fonja az egyiket, míg a másikkal az enyémét keresi, én pedig egybefonom az ujjainkat, s újra, és újra elmerülök a  hívogató forróságában. A csípőm hevesen mozog, a tekintetem elhomályosul, és a nyakába temetem az arcomat. Az ujjai az enyémeket szorítják, míg a másikak, a hátamban hagynak emlékeztetőt az estéről. Arról az estéről, amely mind a kettőnk számára egy fordulatot hozott. A nyakába csókolok, megnyalom a bőrét és felemelkedek, hogy a szemeibe nézhessek. Ő is felpillant rám, már mind a két kezével ölel, ahogyan a lábai is a csípőm köré tekerednek. Hangosan zihál, hátra veti a fejét, és megremeg. Száját az enyémével tapasztom be, miközben érzem, hogy az izmai, hogyan is feszülnek meg a még benne sikló férfiasságom körül. Nem kell sok, az érzés, hogy ő teljesen elveszett az érzelmek viharában, engem is áttaszít a határon. Elengedem a száját, és teljesen szétesek felette vele együtt, tudván, hogy még sok minden áll előttünk, de kitartóan ott vagyunk egymásnak.