2016. október 18., kedd

A little less conversation and a little more touch my body


Szememen a tusvonalat meghúzom, míg a laptopomról hangosan szóló zenét dúdolom. Törökülésben, a hófehér szőnyegen élvezem ki a készülődésem utolsó perceit a tükröm előtt. A farmerom dereka még hanyagul öleli körbe a derekamat, ahogyan a rózsaszín melltartó kecsesen simul a mellkasomra, melyeken flitterek a lámpa fényeire meg-meg csillannak. Kusza tincseim minimális göndörséggel vannak megformázva, ám nem szabályosak, s olykor át is túrom, ahogy éppen esik, és a kedvem tartja. A tus vékony vonala után a szempilláimat emelem ki a fekete festékkel, míg az ajkaimra egy matt hatású, nude szín kerül. Soha nem viszem túlzásba a sminkelést, így mindent a neszesszerem mélyére dobálok, késznek titulálva magam, s felállok. A csípőm lazán kezdi el követni a zene ritmusát, míg a cipzárt felhúzom a nadrágomon és a gombot is a helyére illesztem.
– Készen vagy már?
Ront be a szobám ajtaján barátnőm, Elisabeth, s egyben lakótársam is, akinek az illemtanórán a kopogás fejezet kimaradt, s azóta sem sikerült pótolnia.
– Mindjárt!
A türelmetlen lány csak levágódik az ágyamra, amíg a parfümömből illatok szivárognak ki. Egy övet bújtatok még a nadrágom derekához, melynek aranyozott csatjai vannak, s ennek köszönhetően tökéletes összhangban van a díszes melltartómmal. A cipőm felé nyúlok, aminek az egyik párját hamar meg is találom.
– Nem láttad a másikat? – lóbálom meg a fekete darabot a lány orra előtt, de ő éppen a telefonjában van elmélyedve. Legyintek egyet, ahogyan felnéz ráma súlyosra festett pillái alól, majd magam indulok megkeresni az elkószált darabot. Leguggolok, és az ágyam alá bepillantva végül kisebb kotorászás után sikeresen, a magasba emelve a párt, fel is állok. – Győzelem!
Nehezen sikerül felkapnom a magassarkúkat, így már csupán a farmerdzsekimbe bújok bele. Laptopom tetejét lecsukom, zsebeimbe a telefonomat, és pár bankót elsüllyesztek, s a lányra nézek, aki a csend észrevételét követően, szélesre húzott, vörös ajkakkal feláll.
– El sem hiszem, hogy sikerült megszületned – dobja vállára a retikülje láncos pántját, majd kilibben a szobám falai közül.
– Mindenki lenn lesz?
– Fogalmam sincs – dől a lift falának. – Jött az sms, de senkivel sem beszéltem. Gondolom Harryék szokásos társasága biztosan. Úgy is az a lényeg, nem? – vigyorodik el, s egy rágót dob a szájába.
– Hát neked biztosan – bólintok rá, majd kilépek a felvonó kitáruló ajtajain. Magas sarkaim koppanása visszhangot ver az aula falai között, ahogyan a kemény talajjal találkoznak. Reflexszerűen túrok a hajamba, mely így most a másik oldalra kerül. Mosolyom az arcomon játszik, míg kilibbenek az épület főbejáratán nyomomban Lizzel, aki már egy taxit is igyekszik leinteni a forgalmas, meleg nyári éjszakai kavalkádban. Nem meglepő, hogy az első autó meg is áll barátnőm lelkes kapálózásának köszönhetően. Becsúszok mellé a kopottas, agyonhasznált bőrülésre, a lábaimat keresztbe vetem, s kényelmesen hátradőlök, míg ő elhadarja, hogy a rakpartra vigyen bennünket a már őszülő férfi. A visszapillantóban a túlságosan is mutatós öltözetünket szemléli, így ösztönösen húzom össze a szaggatott dzsekit magamon, a tekintetünk pedig találkozik. Egyik szemöldököm késse megemelkedik, aztán megköszörüli a torkát, majd továbbhajt.
– A nyár első éjszakája – sóhajt fel, a táskáját közénk helyezi, és a harisnyáját kezdi el igazgatni vékony lábain. – Már alig vártam, hogy újra kezdődjenek a forró esték.
– Inkább a rakpartos esték – javítom ki egy vigyorral az arcomon, míg a mellettünk elsuhanó városképet figyelem.
Már javában zsong az egész, a korunkbeliek már ellepték az utcákat, a bárokat, a szórakozóhelyeket, kihasználva az idő minimális lehűlését, és a valódi nyár kezdetét. Mi már pár éve egy összecsiszolódott társasággal töltjük mindig a nyarunk nagy részét. Eleinte ódzkodtam a dologtól, de természetesen pár estét, pár nagyon is izgalmas estét követően megváltozott a véleményem, az adrenalinra szinte már éhesen tartottam mindig le a társaságba, hogy vajon milyen őrültségen törik ismételten a fejüket. Volt pár rendőrségre kerülő ügyük is, amiből valahogyan sikerült kimaradnunk, szerencsére, de páran már nagyon is rossz ponttal indulnak egy újabb cselekedetüknél a törvénnyel szemben. Az ilyen őrült éjszakák mutatták meg, hogy igenis élek, s ki kell élveznem minden percet. Persze, életemet sohasem kockáztattam semmilyen kihívás miatt, de azt hiszem, hogy elég őrültségnek lehettem már részese, amelyeket erőteljes szívdobogás kísért mindig.
– Valószínű, hogy megkörnyékezem ma Nicket – motyogja mellőlem a barátnőm, mire kérdően pillantok rá. Az arcán nem látom tisztán, csupán a mellettünk elsuhanó közvilágítás gyér fénye, amely megmutatja, hogy felkapja a fejét a némaságomnak köszönhetően.
– Miért nem léptek már valamit? Fogalmam sincs, hogy mióta kerülgetitek egymást. Kell egy idióta kihívás, hogy végre egymásra kattanjatok, vagy mi?
– Hé, oké, nyugi... – nevet fel. – Tudod, hogy a kapcsolatok híve nem én, és nem is ő... És talán fájna a szívem, ha hagynám megfektetni magam, aztán isten véled – integet nagyra nyílt szemekkel, én pedig nevetve a fejemet rázom meg a gyenge színészi minőség miatt.
– Akkor ideje lenne eldönteni mit akarsz. Egy jó kefélést, vagy egy barátot.
– Elfelejted, hogy nem csak rajtam áll vagy bukik a dolog – mutat rá a valóságra. Nick valóban nem a hosszú távú dolgok híve, ahogyan barátnőm sem, ez tény.
– Én leveszem rólad a kezeimet – emelem magasba az említett testrészeimet. – Rajtad már csak a józan ész segíthet.
– Ó, szívem, már az sem.

Már messziről hallatszik a népes társaság hangja. Nevetnek, nem kétség, hogy már most jól érzik magukat és a sörök is szokás szerint mennyiségben fogynak. Nem igazán foglalkoznak azzal, hogy a véralkoholszintjük normális maradjon, s ez eleinte zavart is, a motorok miatt, de mára már megszoktam. Persze, vannak kivételek, akik ilyenkor próbálják türtőztetni magukat, még ha nehezen is megy nekik, de azt hiszem, hogy ez az értékelni való.
A beton még meleg felületén haladunk végig barátnőmmel, aki közben egy cigire is rágyújt, mélyen beleszív, majd sietősebbre veszi a lépteit, engem lehagyva. Integet, majd mindenkit megölel, arcukra puszit nyom, s egy üveget szemtelen módon már meg is ragad, s meghúz. Amint odaérek, én is köszönök mindenkinek, s leülök egy betontömbre a motoroktól nem messze.
– Hé, kislány – nyújt felém az egyik srác egy üveg sört, de elutasítom.
– Sam, nem ez az ő itala – korholja finoman a barátnőm, és felém lök egy másik üveget, mely még tele van aranyló itallal. A whisky erős, jellegzetes illata megcsap, s kissé bele is iszom, de tényleg csak egy-két kortyot engedek magamnak. Körbeillantok. Korombeliek, és kissé idősebbek is vannak jelen, ahogyan az lenni szokott. – Nincs itt – ül le mellém.
– Kicsoda?
– Hát azt mondják, hogy egy csoda – viccesnek érzi magát a lány, legalábbis ő elneveti magát a saját gyenge poénján, míg csak megingatom a fejemet egy vigyorral az arcomon. – Tudom, hogy Styles után kutatsz.
– Felesleges lenne tagadni.
– Jött egy kihívás – kiált fel Sam a telefonjával a kezében. Kíváncsian, értetlenül meredek a srácra, aki nem folytatja az elkezdett mondatot.
– Kinek? – Nick lép mellé, hogy ő is a kijelzőre meredjen. – Bassza meg!
– Mondjátok már – nézek rájuk, míg a Liz is feláll, s többen a srácok köré gyűlnek, de én meg nem mozdulok. Nem lustaság, csupán úgy is elmondják, ha akarják, márpedig az ilyet nem szokták sokáig titokként kezelni.
– Nincs megszabva, valójában bárki vállalhatná – mormolja Sam, s a körülötte levő srácokra mered. A többi lány, aki jelen van, szintén kíváncsian mered rájuk, de már esélye sincs senkinek Sam közelébe férkőzni, úgy körbeállták másodpercek leforgása alatt.
Pár hónapja bonyolódtak bele egy játékba, aminek igazán nincs tétje. Semmit sem kapnak, csupán az adrenalin nő, és ezt ők annyira élvezik. Sok értelmét személy szerint nem látom a dolognak, így inkább csak a háttérből szemléltem egy-egy kihívást, melyet éppen az egyik srác teljesített. Lányokra még nem igen esett a dolog, vagy csupán nem vállalták be.
Egy motor közeledésének hangjára kapja fel mindenki szinte egyként a fejét, ám kettő is nagy tempóban közeledik felénk. A pusmogás felerősödik, aztán a két érkező lelassít, s megállnak. A bukók hamar lekerülnek, és egy sármos mosoly meg is ragadja a figyelmemet. Harry és a haverja, megtámasztják a motort, a bukót lerakják, s lepacsiznak a többiekkel.
– Mi ez a gyűlés? – túr kicsit hosszabbra vágott hajába Harry, míg hófehér fogait megvillantja, s bugyiszaggató mosolyával már is heves szívdobbanásokat ér el.
– Jött egy újabb kihívás – csiripeli Winnie, aki nagyon sokszor lebzsel Harry körül, és szinte minden kihívást rá akar sózni, valamilyen beteg fétisnek köszönhetően.
– Remek – lelkesedik Will, Harry haverja, aki elég sok kihívást elvitt már, s odáig is néha eljutott, hogy pénzt nyerjen vele, még ha nem is eget rengető összegekről beszélünk. – És valaki ki is nyögi végre, hogy mi az?
Harry leül mellém, átnyúl mellettem, s megragadja a whiskysüveg nyakát. Szinte azonnal nyúlok érte és fogom meg.
– Ketten is eloszthatjuk, ne aggódj – somolyog.
– Nem vagyok irigy, de motorral vagy – emlékeztetem, míg a zöld szemei az enyéimmel mély kapcsolatba lépnek. A mi kapcsolatunk azt hiszem a furcsa, és a különleges között lebeg valahol. Sohasem voltunk azok, akik tagadták, hogy vonzódnak a másikhoz, de nem is különösebben erőltettük meg magunkat amiatt, hogy valami is kialakuljon. Jól elszórakoztunk, a közös estéken kívül nem igazán futottunk össze, de azt hiszem, hogy ennek így kellett lennie.
– Nos, jó tudni, hogy valakinek még vannak ép gondolatai – kacsint rám, s elengedi az üveget. – Mi ez az új feladat?
– Még egyik sem nyögte ki – sóhajtok fel, a lábaimat kinyújtom, s az összegyűlt társaságra nézek.
– Nyögjétek már ki – szól Samre Harry.
– Istenem, ennyire elcseszettek is csak ti lehettek – horkan fel barátnőm, s kikapja a srác kezéből a készüléket. – A lényeg, hogy egy fiú, mögötte motoron a lány. A srác szeme be kell, hogy kötve legyen, és a lánynak kell irányítania, és el kell érniük a száz kilométer/órát. Miért volt olyan kicseszett nehéz ezt elmondani? – égnek emeli a tekintetét, és visszacseszi szó szerint Samnek a készüléket.
– Wow – ennyi hagyja el a számat.
– Szóval, ki vállalja? – Winnie lelkesen csapja össze a tenyereit, majd Harry felé pillant, aki csak lazán ül a többieket szemlélve.
– Te leszel a lány? – néz végig a lányon Will, és elröhögi magát.
– Ne röhögtess – legyint, és meghúzza a sörét. – Nem kockáztatom az életemet.
– Elhiheted Winnie, hogy egy srác sem ült volna fel veled egy motorra – röhög fel Liz.
Fújtatni kezd a lány, aztán karba font kezekkel inkább hátrál, s leül nem messze tőlünk.
– Akkor, kik mennek? – Sam pillant körbe.
– Nem kötelező ez – szólok közbe, csak, hogy senki ne menjen bele azért, mert kötelezőnek gondolja. – Ez őrültség, és eléggé kemény kihívás. Életveszélyes!
– Ne legyél már ennyi nyuszi – horkan fel Will. – Ennél azért keményebb csajnak gondoltalak volna.
– Ne kezdj ki, mert nem megyek ebbe bele – jelentem ki magabiztosan, s Harryre kapom a fejemet, aki feláll egy mély sóhaj kíséretében.
A többiek csendben figyelik a jelenetet, ahogy lepillant rám, s a kezét nyújtja. Megfordul a fejemben, hogy valami nyugodtabb helyre visz, ahol nem próbálnak kiprovokálni belőlem olyat, ami nem helyén való. Ám a gondolataim szerte foszlanak.
– Mutassuk meg nekik.
– Micsoda? Harry, te meg vagy őrülve!
– Én bízom benned – jelenti ki.
Zavartan nézek rá és tényleg próbálom magammal elhitetni, hogy csak szórakozik.
– Harry, ezt nem kellene – Will komolyan szól a barátja felé, de a zöld szemekben ragyogás csillan meg, a kezét nem húzza vissza. – Legalább ne vidd bele a másikat!
– Fogd be Will – mordul a srácra. – Menni fog.
– Na jó, ne húzzuk már az időt, ha a kislány nem akar menni... – pattan fel a helyéről Winnie.
– Ugyan, nem olyan hülye Styles, hogy rád bízza az életét – jegyzi meg Liz, s Nick a karjaiba vonja a lányt, hogy maradjon ki belőle.
– Gyere, megcsináljuk, ígérem – kitartó, én pedig a torkomban verdeső szívvel, az ép eszemmel, és a fürdő gondolataimmal versengek. Az adrenalin már most tetőzik, és sejtésem sincs, hogy ebből mi is fog kisülni, de valamilyen módon kezem Harryébe csúszik.
A motorja felé húz, a bukóját átadja nekem, én pedig a remegő kezeimmel valahogyan sikeresen a fejemre is nyomom. Ujját végighúzza az oldalamon, amely szabadon mutatkozik meg. Will siet mellénk, és a saját sisakját Harry kezébe nyomja, majd Liz selyemsála kerül hozzánk, s Harry fel is pattan a motorjára. Mögé ülök, lábaimat elhelyezem, s kezeimet a derekára fonom, míg egyikben szorosan fogom az anyagot. Megcirógatja a kezemet, s elindulunk ki a főútra, az éjszakai, szerencsére gyér forgalomba. A szívem olyan tempót diktál, amely már fájdalmat okoz. Nagyon szeretnék bízni Harryben, szeretném elhinni, hogy meg tudjuk csinálni, ám valamilyen módon még is kételkedem.
Pirosat kapunk, ahol letámasztja az egyik lábát, majd remegő kezeimet a fejéhez vezeti. Mielőtt teljesen eligazgatná, élőre kapcsolja a telefonját, s baljába fogja, míg szorosabbra fogom a kendőt, hogy biztosan rajta maradjon.
– Mindent mondj – fonja dereka köré a kezemet. – Te dőlsz, te irányítasz, muszáj a lámpáknál a zöldet elkapnunk, hogy fel tudjunk gyorsulni.
– Rendben van – nyögöm ki nagy nehezen. Szemeimet a lámpákra vezetem, melyen még mindig a piros ég. Harry ráhúz kicsit a gázra, és ez egyáltalán nem segít azon, hogy lenyugodjak. – Sárga – mondom, ő pedig ismételten ráhúz a gázra, a lábát felemeli. – Zöld!
Harry gázt ad, és indulunk.
– Figyelj, te vagy a szemem!
Próbálok dőlni, míg kiáltom folyamatosan, hogy merre tartunk, s merre tartunk. A kezeim szorosan ölelik, a testünk teljesen eggyé simul, míg az autók között lavírozunk. Kezem az övére siklik, a gázt kissé jobban meghúzom, hogy átérjünk a zöldön, s hogy a megfelelő sebességet is mielőbb elérjük.
– Jobbra kicsit – mondom Harrynek, de én is beledőlök, így kikerülünk egy újabb autót.
– Mehetek? – Harry kérdezi, én pedig figyelem a közeledő lámpát, amely a zöldről sárgára vált. Nagyot nyelek, fogalmam sincs, hirtelen döntök, az agyamat köd lepi el másodpercek alatt.
– Mehetsz – mondom, s ráhúzok a gázra. Harry hagyja, hogy irányítsam a kezét, és ez a bizalom sokat jelent, még akkor is, ha talán már én magam vagyok az, aki őrültségeket csinál, s az értelmetlen döntései után megy.
Felsikítok hirtelen, ahogy a kereszteződésben, balról egy autó közeledik, így automatikusan mozdul ismételten a kezem, s átérünk biztonságba, ahol már egy zöldbe hajtunk bele.
– Mennyi a sebesség?
Előre pillantok Harry válla felet, s az órára meredek.
– Nyolcvanöt.
Harry mozdítja meg a kezét, még nagyobb gázt ad, egyik kezem még mindig szorosan a derekát öleli körbe, a másik pedig az övén pihen. A farmerdzsekim el-el libben a testemtől, s a hideg a sebességnek köszönhetően megcsípi a bőrömet. Együtt mozdul a testünk, Harry leköveti a mozdulataimat, az ujjai közé fonódnak az enyéim, míg biztosan tartja a motort alattunk. A levegőt kifújom, amit eddig benn tartottam, és próbálom elhinni, hogy mindjárt vége, és túléljük ezt az őrültséget. Az ereimben pulzál a vér, a szám kiszáradt, de még is megnyugtat Harry érintése. Elhiteti velem szavak nélkül is, hogy minden rendben, és hamarosan túl leszünk ezen az egészen, s megmutatjuk, hogy nem lehetetlen.
Átpillantok felette az órára.
– Megvan, Harry! Megvan! – kiáltom boldogon, mire elengedem a kezét, és leveszem róla a kendőt. Lassulni kezdünk, de nem állunk meg. Telefonját kikapcsolva a zsebébe süllyeszti, s a derekát ölelő kezemen végigsimít.
Mosolyom szinte a füleimig ér, s nincs kétség afelől, hogy a fiú is így érez. Bár tény, hogy ő nagyon biztos volt a dolgában első perctől kezdve. Érzem, hogy az izmaim ellazulnak, és sokkal kényelmesebben érzem magamat. A szívem kezd visszaállni a normális ritmusába, és ez igazán kecsegtető.
Harry lekanyarodik jobbra és egy pillanatig úgy gondolom, hogy visszafordul, a rakpart irányába, ám ismét bekanyarodik, és a városból kivezető útra megy rá. A forgalom még jobban lecsökken, ahogyan az épületek sokasága is.
Bizalmam az előbb bemutatott kihívás után meg sem rendül, így tényleg élvezni kezdem a motorozást, a szél hideg, még is kellemes simogatását, s a szabadság érzését, ami átjár. Elengedem Harry derekát, kitárom oldalra a kezeimet, és arcomra egy széles mosoly húzódik. Felnevetek, s ki is jelentem magamban, hogy ez az első olyan őrült dolog, amit biztosan soha nem fogok megismételni, megbánni, de elfelejteni sem. Érzem, hogy igazán élek, hogy a határaimat feszegetem, és, hogy kellően bolond vagyok a fiú miatt, aki teljesen megőrjít már az ismeretségünk kezdete óta.
Visszafonom kezeimet Harry köré, mire tisztán megérzem, hogy az izmai ellazulnak, s nagyobb sebességre kapcsol. Szemben pár autó halad el elég tág időközönként, s előttünk sem halad semmi. Sötétség öleli körbe a száguldó énünket, a buja gondolataimat, és önfeledt mosolyomat, ami letörölhetetlen.
Nem messze megpillantok egy kissé lepukkant motelt, a maga kis poros hangulatával, ahova Harry le is húzódik. A tábla rózsaszín, kivilágított betűi villódznak, s ehhez hangeffektek is társulnak. Magunk után a porfelhőt hagyunk, de ez az éjszaka közepén senkit sem zavar. Amint a motor megáll alattunk, leszállok, s megszabadulok a bukótól. Lábaimat kinyújtóztatom, a hajamat kissé áttúrom, s már csak arra eszmélek fel, hogy Harry kézen ragadva a recepció irányába vezet, ahol egy fiatal srác a televíziót bámulja.
Harry mereven beszél hozzá, és tárgyilagosan. Szinte már mogorván közli, hogy szükségünk van egy szobára a mai éjszakára. Ennek a tudata kissé hidegrázást okoz, miszerint is túlságosan is lényegre törő a kijelentése, nem kertel. Elmarja a srác kezéből a kulcsot, a kezemet masszívan fogja, s vezet az ajtószámokra meredve. Az utolsó szoba elé érve, szinte területlenül tuszkolja a kulcsot a helyére, s löki be az ajtót. Sötétség honol odabenn, így előre lép, felolt egy kisebb lámpát, így gyér fény világítja már is be a helyiséget. Mögöttünk a lábával löki be az ajtót, én pedig elszakadok körbe és az egyáltalán nem tágas szobán a szemeim végigkalandoznak. Egy asztal, két kisebb karosszékkel, egy nagyobb méretű ágy, egy komód, s éjjeliszekrények. Eléggé minimálisra vett bútorzat, de azt hiszem, hogy nekünk ez jelen esetben egy cseppet sem számít.
– Ugye tudod, hogy hatalmas őrültséget hajtottunk végre? – fordulok felé.
Harry az ajtónál áll, onnan mered rám. Fekete borkabátjától megszabadul, s a hosszabb hajába beletúr, így a szemei látóteréből kisepri a kusza tincseket.
– Megbántad? – mély hangja szinte a mellkasomba búgva visszhangzik.
– Nem, azt hiszem, hogy cseppet sem – felelem. – De az életünkkel játszottunk.
– Akkor ünnepeljünk és játszunk tovább – húz magához váratlanul, s az ajtónak taszít.
A lélegzetünk szinte már eggyé válik, ahogyan a tekintetünk is. A mellkasom sűrűn emelkedik, s süllyed, a fülem sípol, a vérem pedig azt hiszem, hogy túlságosan is pezseg. Benyúl a derekam mögé a dzseki alatt, a bőrömet perzseli az érintése, a hatalmas tenyere, a hosszú ujjai elnyúlnak a fenekem felett, a saját testéhez préselve ezzel. Másik keze a csípőmnél játszik, s az övem bújtatójánál fogva ég közelebb ránt magához, és a száját hevesen az enyémé ellen nyomja. Keményen, mélyen, áthatóan csókol. Nyelve az enyéméhez simul, érzékien, még is mindent elvéve ragad meg. Keze a farmerdzsekimhez vándorol, az anyagok elkezdi letolni a vállaimon, az pedig megadva magát a földre hull. Fogaimmal megkarcolom a száját, mire felmordul, keze a fenekemre csúszik, s megmarkolja, minek köszönhetően a csípőm előre billen, s az ágyékának ér. Elszakad tőlem és lefelé kezdi el csókolni magát a testemen. Nyelve a hasamon végigkúszik, majd a combjaimra tér át. Kezei követik mozgását, s a bokámat körbefogva a cipőimtől meg is szabadít. Sokkal kisebb leszek már is mellette, és azt hiszem, hogy ez még jobban eléri, hogy akarjam. Mindig is rajongtam a magas férfiakért, és Harry nagyon is a magasak közé tartozik, míg én az alacsony lányok körében veszek el. Combjaim alá nyúlva hamar a csípője köré emeli a lábaimat, amelyek önkényesen ölelik őt körbe. Hátam eltávolodik végre a kemény ajtó felületétől, s hamar az ágy puha ágyneműjével találkozik. Utolsó puszit lop tőlem, ujjai pedig a melltartóm flitterein szaladnak végig.
– Cuki – húzza féloldalas mosolyra a száját, én pedig ösztönösen billentem fel az ölemet, mely találkozik az ágyékával.
– Cuki – ismétlem meg a szót, a kezdetleges merevedésére célozva.
Mosoly nem hervad le, jobban kiszélesedik, és lekúszik az ágyról. A széttárt lábaim között figyelem, ahogyan a csizmáit lerúgja hanyagul, megszabadul a zoknijaitól, és a felsője anyaga is lekerül róla. Felkönyökölök, és úgy szemlélem az enyhén kidolgozott testét, a sok tetoválást, s a hasán, meg-meg mozduló izmokat. Nadrágja korca felett a hófehér Calvin Klein alsója megmutatkozik, fekete betűkkel díszítve. Azt hiszem, hogy ez valami mocskos fétis nálam, de imádom ennek a szelíd látványát. Nyelvemmel végigszántok az ajkamon, ahogy kezét követve a sliccére pillantok. Kibontja az övét, a gomb is szétpattan, s a cipzár lassan húzódik lefele.
– Ne szórakozz! – mordulok rá és egy pillanatra a szemeibe nézek, amelyben a vágy és a mocskosság elegye csillan meg.
Hosszú lábain a szűk szárú farmere lecsúszik, a bokszere pamut anyagán pedig tisztán látom már a merevedését. Lassan közeledni kezd, tudja, hogy ezzel is teljesen az őrületbe kerget, és azt hiszem, hogy a méltóságomat az erőteljes rúgása, melyet az ajtóra mért, kizárta.
Lábaim még széjjelebb vándorolnak, ő pedig újra elhelyezkedik közöttük. Kezein támaszkodik meg, engem visszataszít a matracra. Ajkai éhesen nyomulnak az enyémé el, én pedig fordítok a helyzetünkön. Felülök, körmeim finoman karcolják meg a bőrét a mellkasán, míg az ő kezei a combomon siklanak le, és fel. Felül velem szembe, a melltartóm már nem sokáig aggat. Egy rántással elintézi a sorsát, de azt hiszem, hogy emiatt később is ráérek majd aggódni. Türelmetlenné válik. A keze olyan sürgetően esik az övemnek, ami kifog rajta, hogy nevetve mászom le róla, s most én kezdek a fürkésző szemek előtt vetkőzni. Egy apró bugyiban indulok el felé, de ahogy feltérdelek az ágyra, kérdően néz rám.
– Ugye csak szórakozol? – mordul rám, s a csipkébe beleakasztja az ujjait, az anyag nyekken egyet és darabjaiban hullik le. Már alatta is találom magamat, a keze pedig pimaszul siklik a combjaim közé és simít végig rajtam. Tenyere a nedves ölemnek nyomódik, míg ujjai bensőmben vesznek el. Szája a melleimen kalandozik el, a kezeim a tarkóján cikáznak, míg a légzésemet próbálom kordában tartani, sikertelenül. Hátam ívbe feszül, szemhéjaim lecsukódnak, s a pilláim alól nézek fel rá, ahogyan a szavak elhagyják a dús ajkait. – Remélem, hogy még mindig az őrület határain mozogsz – mormolja a bőrömbe a szavakat.
– Hm, ott kellene tartanod, motorosfiú.
Bokszere vígan kerül a már széthullott darabok közé. Ujjai a hosszát ölelik körbe, és ennek a látványa csak a cseresznyét helyezi fel a tejszínhab tetejére. Csuklója könnyed mozgásának köszönhetően kényezteti magát, és ez az a látvány, amelyre azt hiszem, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve. A teteje a gyér fény ellenére is megcsillan, én pedig vágyakozva nyúlok felé. Szemeivel követi a mozdulataimat, s kíváncsi ujjam végigsiklik rajta. Visszahúzom jobbomat, majd az ajkaim közé csúsztatom, a szemeibe nézek és megízlelem. Rózsaszín nyelve kicsúszik, haja a homlokához tapad, testén már most pár veríték csepp jelenik meg, s fénylik.
Lenyúl a nadrágjához, melyből egy kondomot rángat ki. A fólia kegyetlen gyorsasággal, éles hanggal szakad fel, a gumi pedig pillanatok leforgása alatt gördül fel a merev péniszére. A látvány több mint gyönyörködtető. Forróság már teljesen körülölel bennünket, a homályos fény még erotikusabbá varázsolja a tetteket, az érintései még mindig perzselik a bőrömet, és a forró csókjai csak az utolsó ép gondolataimat kergetik el.
Nyelve mellemen tesz egy nyalintást, majd az ajkamon, míg a homlokát az enyémének támasztja. Egyik kezével közénk nyúl, míg a másikkal az enyémét a fejem fölé húzza, és egybefonja az ujjainkat. Szinte fel sem fogom, úgy merül el bennem. A levegőt kipréseli belőlem, a szívem már majdnem elhagyja a mellkasomat a hevességnek köszönhetően, a fejem oldalra csuklik, és csak a hossza kitöltése, amely leköt. Feljebb húzom a lábaimat, átölelem, szabad kezem pedig a hátára vándorol. Csípője egy gyors ütemet kezd el diktálni. Kiszabadítom a másik kezemet is, és teljesen átölelem, magamhoz húzom. Úgy érzem, hogy még közelebb kell tudnom a vibráló testét az én vonagló testemhez. Izmaim teljesen hozzásimulnak, szám a száját keresi, a körmeim a hátába mélyednek, és teljesen a fejemet vesztve, elveszek vele az őrült sebességben.  

A részt Ariana klipje és az Idegpálya című film ihlette! 

2 megjegyzés: