A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2024. december 26., csütörtök

to fall in love in this winter wonderland

Damián

- Hello húgi – hallom lépteit a csendes ház falai között, ahogyan közeledik. Becsukom a frigó ajtaját, a vizet pedig ki is iszom a palackból. Szinte újjá éledek, és már nem is vágyom többre, mint egy forró fürdő, és az ágyam. 

Charlotte leül a konyhaszigethez, és aggódalommal teli tekintettel méreget engem. Ez az a nézés, melyet mindennél jobban utálok. – Méregetsz, vagy a cukorbomba teádat megiszod?

Kever egyet a teán, ami már biztos, hogy teljesen kihűlt. 

- Megírtuk a levelet ma a mikulásnak, hogy időbe meg is kapja... – csúsztat a pulton egy borítékot, melyre egy giccses mikulásos bélyeg lett ragasztva pár színes matrica társaságában. 

- És? Kétlem, hogy annyira borzasztó dolgot kért volna Hailee. Valószínű, új csatok, barbie, talán pár csokoládé, amiket úgy utálok neki adni.

Megtámaszkodom a pult szélén, és a húgomra meredek. Nem tudom mire vélni ezt a nézését, mert a lányom a legcsodálatosabb kis ember, aki csak létezik, és a leghálásabb vagyok érte a világon. Ha a legdrágább csecsebecsét is kérte, megkapja. Persze mérlegelem a dolgokat, de kevés alkalom, amikor ténylegesen nemet tudok mondani neki.

Persze leszámítva a csokoládét.

- Szerinted mit kérhet a 6 éves kislányod, ami ennyire megijeszt engem?

- Fogalmam sincs, de ha elárulnád, talán meg is könnyítenéd a helyzetemet. Nyilván nem fogom felbontani, mert holnap, hogy dobjuk be a postaládába? – teszem fel a költői kérdést. – Nem szeretném, hogy a manók ne csomagolják be az én ajándékomat.

Egyre jobban kezd bosszantani Charlotte, hasonlóan a gyerekkorunkhoz, mikor dühössé tett. Mindig is szerettük egymást, de mikor rám és a haverjaimra akart csimpaszkodni, nagyon felbosszantott. 

Mivel nem válaszol, én meg hulla vagyok, és elindulok kifelé a helyiségből, útközbe megszabadulva a felsőmtől, mely az edzésnek köszönhetően csupa izzadság lett. Alig várom, hogy a forró zuhany alá álljak, és ehhez nem hiányzik az őrjöngő húgom, aki az idegeimmel kezd el játszani.

- Mi hiányzik az életedből? 

- A nyugalom – nézek rá vissza a vállam felett, de nem állok meg. 

- Damián! – kiált utánam, de csak a fürdő ajtaját csukom be válasz helyett. Tényleg egy pár perc nyugalomra van szükségem, aminek a felvillanása teljesen el is tűnik abban a másodpercben, hogy kivágódik a fürdő ajtaja.

Összetalálkozik a tekintetem a húgommal. Kérdően nézek rá, és ma már sokadszorra fordulok felé. Nekitámaszkodom a pultnak, mellkasom előtt összefonom a kezem. Hálás vagyok neki, hogy segít Haileevel, és tényleg jön, amikor kell – na és akkor is, amikor nem -, de most felettébb nem élvezem a jelenletét.

- Kibaszott makacs vagy! Istenem, az az öszvér fejed – háborodik fel, de a hangját nem emeli fel.

- Emlékszem, hogy babakorunkba együtt pancsoltunk, de most szeretném megtartani a privátszférám, ha nem bánod.

- Viselkedj már felnőtt ember módjára, kérlek! A lányodról van szó.

- Köszönöm szépen, hogy emlékeztetsz, de ez most kissé túl van dramatizálva úgy érzem.

- Azt szeretné, ha boldog lennél.

Megfacsarodik a szívem, és Charlotte szemeibe veszek el, azon töprengve, hogy ez tényleg a kislányom vágya-e, vagy a húgom viszi bele a saját képzeletét.

- Miről beszélsz? Boldog vagyok. Van egy egészséges kislányom, itt vagytok ti, a családom, mindenem megvan.

- Egy nőre vágyik melléd, hogy boldog legyél.

- Tessék? – nevetek fel. – Ne beszéld bele a lányomba a sok faszságodat, amit az agyadban kitalálsz – lépek közelebb hozzá, homlokára csókot hintek, ezzel igyekszem elérni, hogy. a heves hangulat csillapodjon, ő is és én is megnyugodjunk – Most pedig zuhanyoznék, reggel korán kelek. 

- Komolyan mondom, nem zártam le a levelet, olvasd el – indul kifelé, de még rám pillant utoljára. – Tényleg rád férne egy nő, aki boldoggá tesz, aki ott van melletted éjjel, akit az őrületbe kergethetsz helyettem és családdá váltok.

Ezzel magamra is maradok. 

Bassza meg.

 

 

Kedves Mikulás!

Idén Apuc boldogságát szeretném kérni tőled. Egy anyukának nagyon örülnék, aki velem együtt szereti Apuct, és szebben fonja be a hajam, de ezt el ne áruld Apucnak. Ő is nagyon ügyes.

Azért pár csokoládénak is örülnék, cserébe finom mogyoróvajas keksz vár majd rád.

Hailee x


 

Elnevetem magam, miközben megfacsarodik a szívem, amire csak ez a kis lélek képes egyedül. Húgommal írja már egész pici kora óta a leveleket egészen a mai napig, aztán Charlotte kicsempészi nekem. Most először állok úgy, hogy kívánsága teljesen megoldhatatlan dolog. Még is, hogy a francba kívánhat ilyet? Néha beszélünk az anyukájáról, amikor éppen róla kérdez, és a bennem lévő haragot, amit az a nő okoz, még ennyi év elteltével is, igyekszem leplezni, s nem a lányomnak kifakadni erről. Csak a szépet, és a jót, azt a keveset mesélem róla.

Felnézek Haileere, aki az ágyában alszik, éjszakai fénye megvilágítja az arcát. Nála tökéletesebb kis lény nem is létezhetne. A mindenem, és el se tudom képzelni, hogy ne tegyem boldoggá.

 

 

- Hát nem irigyellek öregem – emeli meg a sörét Laurent, és bele is iszik.

- Vannak telefonszámaim, a jó pénzért bármit félék – hajol át az asztalon Russ, ezzel feldöntve a saját zsetonjait is. 

Charlotte jelenik meg a konyhájuk ajtajában, és bosszúsan néz rám. Úgy, ahogy anyánk nézett gyerekkorunkban, mikor valami csínyt követtem el. Véleménye szerint rettentő rossz gyerek voltam. Szerintem csupán eleven. 

- Befejeznétek ezt a baromságot? – lép Russhoz, aki gyerekkorunk óta a barátunk, bár senki sem érti, hogy valójában miért is. – Nem fogok egy prostit Hailee közelébe engedni. Elég, hogy az anya egy lotyó – rám néz. – Bocsi, tudod, hogy értem.

- Szóval vegyük komolyan – tér vissza közénk Alex. – Mihez kezdesz most? Mindig megvalósítod Hailee álmait.

- Drágám, lássuk be, hogy a bátyám esélytelen, hogy ezt összehozza – teszi a húgom a kezét Alex vállára. 

- Miért beszéltek úgy, mintha itt sem lennék? – nézek végig mindannyiukon. – Különben sem értem, hogy miért akarjátok megoldani a problémát, ami nincs is valójában. Ti csináltok ebből akkora ügyet, hogy az én fejem fájdul meg. Arról nem is beszélve, hogy elfelejti hamar, és minden rendben lesz. Mintha a kibaszott világ össze dőlne, ha a lányom kívánsága nem teljesül.

- Aggódunk érted, és lásd be, hogy egy kis szex sem ártana - néz rám szinte már sajnálkozóan Laurent.

- Köszönöm, hogy ekkora az aggodalmatok a farkam miatt, de jelentem, hogy remekül van - most már egyre bosszúsabb leszek, és kurvára kezd elegem lenni a baszakodásból.

- Oké, mit mondasz Haileenek?

- Semmit, véletlen elveszett a levél. Mit tudom én, nem kell elkényeztetni.

Már tudom, hogy ezen régen túl vagyok.

- Ne nézd ostobának az unokahúgom – kéri ki magának Alex. – A legokosabb kislány a világon.

- Meg kell tanulja a csalódásokat kezelni már kicsi korába – fűzi hozzá Russ, és mindenki olyan haraggal néz rá, hogy hátrálni kezd. – Senki nem fog ártani neki, nyugi, mert ott lesz Russ bácsi, és tesz róla, hogy aki bántja az meg is bánja.

Csengő szólal meg, ezzel ketté vágva az életem kibeszélését, szerencsére. Megragadom a sörösüveget, és két nagy kortyot is iszok. Szinte új életet tölt belém a hideg alkohol, és kissé a köd is, amely a fejem fölé szállt, elpárolog.

- Szia mindenki!

- Srácok bemutatom az egyik legjobb barátnőmet, Aydent. Ayden ők a srácok, ő a bátyám, Damián. Most tért haza külföldi hosszas útjáról, gondoltam, hogy egy italra csatlakozhatna hozzánk.

Kibaszott átlátszó az egész, és a többiek is azonnal kapcsolnak. Inkább egy kedves köszönésen kívül nem is fordítom a figyelmemet, hanem inkább a lapjaimra koncentrálok annak ellenére, hogy tudom, ennek a játszmának már vége.

- Örülök srácok – lép arrább, hogy megszabaduljon a kabátjától, melyet fel is akaszt a többi közé és köveit a húgomat a konyhába azonnal. Hát legalább nem mellém ül azonnal és kezd bele a pókerezésbe velünk.

- Ugye tudod, hogy neked hívta ide – néz rám a sógorom, Alex.

- Ezt mindenki tudja – röhög fel Russ. – Pedig én is felpróbálnám.

- Hajrá, ha azt akarod, hogy Charlotte kiheréljen – nézek rá komolyan, mert tudom, hogy a kishúgom mire képes. Főleg, ha nem a tevei szerint mennek a dolgok. És biztos vagyok benne, hogy nem Russ a terve része.

- Eddig féltette a barátnőit, most meg így behozza közénk? – néz furcsállóan Laurent. 

- Charlotte komoly tervekkel készült – sóhajt Alex. – Elhihetitek, igyekeztem nyomást helyezni rá, hogy ez mennyire rossz ötlet. 

- Damián, tudnál segíteni? 

- Ennél átlátszóbb nem is lehetne – röhög fel Alex, és a lapjait kezdi el nézni, de szerintem ez az a pont, amikor a póker már lehetetlen, hogy folytatódjon.

 

Ayden

Megjelenik az ajtóban Damián, Charlotte bátya, és úgy néz a barátnőmre, mintha meg akarná fojtani akár egy kanál vízben. Ülök a pultnál és figyelem, ahogy mellém lép kimérten a férfi, akinek a fűszeres illata azonnal az orromba is kúszik. Közelebbről is végigmérem, még annak ellenére is, hogy látom rajta, mennyire tudja az egész szituációt, és már most a háta közepére kívánja az egészet, hogy itt vagyok.

- Meg tudnád nekem ezt oldani, kérlek? – Charlotte csúsztatja a bátya elé a borosüveget, amiből meg sem próbálta a dugót kihúzni valójában.

- Te vagy a borosüvegek mestere – jelenti ki Damián, amint kiszedi fél másodperc alatt a parafát. – Miben sántikálsz?

- Egyszerűen beragadt vagy ..

- Oké, ne nézzük egymást hülyének – támaszkodik meg a pulton Damián, aminek köszönhetően az izmai még jobban megfeszülnek. – Már ne haragudj meg Ayden, de tudom, hogy a húgom sántikál valamiben, és szeretném, ha minél előbb túlesnénk ezen az egészen.

Szemeimbe néz egy pillanat erejéig, és én gyenge jellem létemre elveszek a barna íriszekben. Fotókat láttam már róla, de eddig nem találkoztam még vele, annak ellenére, hogy már millió dolgot tudok róla Charlottenak köszönhetően. Valószínű, ha a városban lettem volna az elmúlt években, már akkor bemutatott volna neki, az áradozásaiból ítélve.

- Rendben, tudod, hogy Hailee a mindenem, ahogyan neked is. Az ő kis kívánsága fontos a számomra, és arra gondoltam...

Mielőtt Charlotte befejezhetné ténylegesen amit mondani szeretne, a fivére közbevág.

- Tudod mindig is okosnak tartottalak, de ez az ötlet borzasztó – néz rám Damián. – Már elnézést, és nem téged szeretnélek ezzel megsérteni, de abszurd ez az egész. És igen, tudom, hogy be sem fejezted a mondatod, de Aydent hoztad nekem megoldásnak. Egy számomra teljesen ismeretlen nőt, aki bár gyönyörű – ennél a kijelentésénél végigméri a testem minden porcikáját, ami a kötött ruha enged neki. – De akkor is tartom, hogy ez az egész ötlet ostobaság, fejfájás, és még sorolhatnám.

Forognak a gondolatok a fejemben, hogy mi lenne erre a legmegfelelőbb reakció, de ott tartok, hogy inkább csendben meghúzom magam, mert ez a férfi ketté hasítana, ha csak egy nyikkanás is elhagyná a számat. Olyan határozott, kimért, és pontosan tudja, hogy mit is szeretne, ami nem én vagyok.

- Nincs hova mennie karácsonyra.

Döbbenten nézek Charlottera, akinek a száját a következő őrület hagyja el, és a legnagyobb hazugság. Nem mer rám nézni, és azt hiszem, hogy ezt a barátnőm a lehető legjobban is teszi. Olyan kerek szemekkel nézhetek rá, hogy Damián is mellettem megdöbben egy fél másodpercre, mikor is érzelem suhan át az arcán.

- Oké, ez nem teljesen így van – találom meg a hangom, és állok szóban a testvérpár közé, miközben egy pohár bort töltök magamnak, meg úgy érzem, hogy valami melengetőre szükségem van.

- Csak arra kérlek, hogy adj egy esélyt magatoknak, és ismerd meg jobban, legalább lenne társaságotok. Mi amúgy se leszünk itthon. De van egy ötletem.

- Sose fogysz ki az ötletekből? – szinte már nevetségesen teszi fel a kérdést Damián.

- Csak menjetek el egy ebédre, beszélgessetek, nem kell itt nagy szerelmeknek lenni, vagy bármi másnak történni, csak mint barátok. Egyikőtöknek sem ártana egy kis ismerkedés, és akár legjobb barátok is lehettek.

- Barátok? – egyszerre hagyja el a kérdés a szánkat.

Charlott behúzza a nyakát, és nem mer egy másodperc töredékéig megszólalni, míg az én orromat teljesen ellepi Damián illata, energiája, és azt érzem, hogy szeretném megismerni. Na nem, mint valami barátok.

- Istenem, olyan makacsok vagytok – tölt magának egy pohár bort a barátnőm, és iszik egy nagyobb kortyot. – Csak egy icipicit megerőltetnétek magatokat? Könyörgöm, nem kérem, hogy holnap az oltár elé vonuljatok, csupán, szeretném az unokahúgom szemében a csillogást látni karácsonykor.

Vegyes érzelmek cikáznak bennem, és fogalmam sincs, hogy miért is mentem bele, hogy eljövök ma este. Nem tudom, hogy mit is gondolhattam, hogy ez jól sülhet el. Pedig tényleg csak a jó szándék vezérelt, na meg, hogy Damián nem éppen egy ellenszenves férfi, akivel ténylegesen meg ellen erőltetnem magamat. Sokat hallottam már róla, és bár személyesen most találkoztunk első alkalommal, még is belátom elég hamar, hogy nagyon is vonzó. 

- Miért is vagyunk mi még barátok?

Enyhe sóhaj mellett hagyja el a számat a kérdés.

- Mert ilyen jó pasit kerítek neked?

Mind a ketten ismét Charlottera nézünk, szinte már keserves nevetéssel.


Damián

Sejtelmem sincs, hogyan repült el az idő, de a házat mézeskalács illata tölti be, s karácsonyi zene szól túlságosan is hangosan a számomra, ám Hailee csilingelő hangjával társulva melengeti a szívemet az egész pillanat. Megfogom a borospoharamat, a pultnak dőlök, és a két nőszemélyt figyelem, akik a karácsonyfa körül sündörögnek. Hailee fodros szoknyája csak úgy pördül folyamatosan a lábai körül, ahogy lépked enyhe táncba végezve azt. Olykor az asztalhoz lép, belekortyol a forró kakaójába, és többször hátra pillant rám. Olyan bájos mosoly húzódik a szájára, hogy szívem szerint oda mennék, szorosan a mellemre ölelném, és újra, s újra hálát mondanék, hogy ő van nekem.

- Apa biztos felemel, és segít ebben – Ayden rám néz, széles mosolyra görbül a szája, amint a tekintetünk találkozik, én pedig leteszem a poharat és oda is megyek hozzájuk. Minden pillanatát élvezem az együtt töltött időnek, és bár Ayden nem olyan rég csatlakozott a családunkhoz, és még mindig tapogatózunk, titoknak, Charlotte tudta nélkül, hálát adok érte, hogy az életembe hozta ezt a nőt. Arcon csókolom, majd a lányomhoz fordulok, aki az egyik legcsillogóbb gömböt teszi éppen fel az egyik ágra.

- Gyönyörű lett a karácsonyfa – karjaimba veszem, pörgetek rajta egyet, ő pedig a csillogó ujjacskáival az arcomat a tenyerei közé veszi.

- Apuc – kacag hangosan – Segítesz? 

Hailee kezébe adja Ayden a csillagot, ami a fa csúcsa. 

- Hát persze, megtiszteltetés, hogy segíthetek. Így lesz igazán tökéletes – feljebb emelem a lányom, hangosan kacag továbbra is, ahogy a tűlevél kissé megcsiklandozza a pocakját, de tovább nyújtózik, és a csillag a helyére is kerül. Szorosan magamhoz ölelem, hátrább lépek, hogy szemügyre vegyük a munkájuk gyümölcsét, és meg kell, hogy mondjam, csodás munkát végeztek.

- Akkor most ide kell hozni a süteményt és a tejet – kapálózik karjaim között, így le is teszem Haileet, aki azonnal szaladni kezd a konyha irányába.

- Olyan lelkes, hogy egy pillanatra én is hinni kezdtem – súgja nagyon halkan a fülembe Ayden, amint közelebb húzom magamhoz és a feje búbjára nyomom a számat.

- Mit szólnál, ha erre tennénk? – Ayden szed elő egy Mikulásos tányért, amit a minap vett, és hozott át. – És a tejet pedig ebbe – egy Rudolfos bögre is előkerül a szekrény mélyéről.

- Ó, ezek csudi szépek! – lelkendezik Hailee már a pultnál ülve, ahol a kisült csokoládés sütemények és mézeskalácsok sorakoznak. 

Nyújtja aprócska kezét, és Ayden le is teszi elé a tányért, mire a lányom szépen elkezdi felsorakoztatni az édességeket. 

- Én is kapok belőle? – nézek Haileere, aki kissé morcosan néz rám.

- Ez a Mikulásé, sok ajándékot kell kivinnie – magyarázza lelkesen. – Apuc, neked is csinálod majd! 

Mély sóhaj szakad fel a pici lányból, aki lemászik a székről, és Ayden kuncogó segítségként igyekszik utána a tejjel megtöltött bögrével. Túlságosan is békésnek és idillinek ítélem meg az egészet, mint, amit érdemlek. Szinte egy csoda érkezett az otthonunkba Ayden személyében, és bármennyire is nehéz kimondanom, hálás vagyok a húgomnak, hogy rám erőltette ezt az egészet.

 

Órákkal később, sok pillecukor, csokoládé, forrókakaó és forraltbor után ketten ülünk a szakadó hóesést nézve, egy vastag hatalmas pokróc alatt ülve a teraszon, a lobogó tűz mellett. Nem hittem, hogy a szentestém így fog telni még hónapokkal ezelőtt, de most az egyik legboldogabb ember vagyok. 

Felemelem a tűzben tartott pillecukrot, a kekszre és a csokoládéra teszem, majd Ayden ajkaihoz emelem. Kettesben, az éjszakában a hideg ellenére is forró a hangulat. 

- Nem hiszem, hogy több belémfér.

- Milyen kár – mondom, de abban a pillanatban, ahogy végig húzom az ajkain az édességet, szétnyitja az ajkait. Leharap egy kisebb darabot, én pedig a számba tömöm a többi cukorsokkot. – Itt maradt egy kicsi – hajolok közelebb, és nyelvemmel tűntetem el a csokoládédarabot a szája sarkából. 

- Na csintalankodj – nyom egy gyors csókot a számra, és távolodik el. – A lányod odafenn alszik.

- Igen, mélyen alszik és reggelig fel sem ébred – mormolom a nyakhajlatába. – Isteni az illatod.

- Mézeskalács? – nevet, és kezével megsimogatja az arcomat. Tekintetünk találkozik, lejjebb hajol, szája a számon végzi, és ízlelgetni kezdjük egymást, de sajnos túlságosan is hamar szakad el tőlem.

- Miért kínzol?

Elégedetlenül mormogom a szája közé a szavakat. Úgy érzem, hogy sosem elég belőle, és ő mindig megállít annál a pontnál, amikor már csupán cérnaszálak tartják az idegeimet. Mindig visszafogtam magam, de úgy érzem, hogy tovább már nem megy. Egy kanos tininek érzem magam, aki nem bír parancsolni a farkának.

- Szeretnél egy előajándékot?

- Kicsim, már itt tartom a karjaim között az ajándékomat.

Arcán látom, hogy szinte már a nyálas szavaim hallatán elolvad, és a lehetetlennél is közelebb húzódik hozzám, átveti rajtam a lábát, és lovaglóülésbe ül rám. Megigazítom a takarót rajta, ami lejjebb csúszott, míg másik kezem a testének csábos vonalait igyekszik felfedezni. Egészen le vándorol kalandozó kezem, míg a kötött ruhája fel nem csúszik, és fenekének domborulata a tenyerembe nem simul.

- Tényleg nem bírsz magaddal – suttogja a számra, de ezúttal ő kezdeményezi ténylegesen a mély csókot. 

Nyelve a nyelvemmel van harcba, míg a szívem az eszemmel. Őrjítően begerjedek tőle, még többre vágyom, és egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg a karjaim között tarthatom. Szerencsés egy szemétláda vagyok. 

Hátrább dől, és megszabadul a ruhájától. Nem gondoltam volna, hogy tényleg enged tovább lépni, de innentől már nincs visszaút. Ha megálljt parancsolna, lehetséges, hogy a tűzbe vetném magam. A farkam feszül a nadrágomba, melynek mindenféle szégyenérzet nélkül dörgölőzik neki. 

Lüktet bennem a vér, a vágy, keresztezve mindenféle önző dologgal. A képek melyek a lelkiszemeim előtt jelennek meg, mocskosak, amiket szeretnék Aydennel átélni. De mindent lépésről, lépésre.

- Miért teszel tönkre engem te nő?

- Ez költői kérdés? – vigyorog, és levegő után kap, amikor lehúzom a melléről a csipkés anyagot. – Említettem már, hogy imádom a szád?

- Pedig még alig mutattam valamit.

Ráfújok a mellére, mire megremeg a karjaim között, és domborítani kezd, ezzel még jobban a számba nyomva a keblét. Kinyúlok mellette, és felveszem a csokoládét, ami még olvadt, de már nem égetően meleg, éppen kellemes. A bimbóra kenem, miközben felnézek rá, ám ő a kezem mozgását követi, ahogyan csokoládéval borítom be. Ajkán végigszánt nyelvével, és csípője önkényesen billen előre, mire én szisszenek fel. 

A tűz pattog körülöttünk, a meleget csak úgy nyomja felénk, míg a hó hatalmas pelyhekben esik. Félhomályban is szépsége teljesen elkápráztat, hát még az íze, ahogy a nyelvem megízleli csokoládéval borított mellét.

- Teljesen bemocskolsz – túr a hajamba, és készségesen nyomja magát nekem. Válasz helyett ajkaim közé veszem a bimbót, és fogaimmal kínozni kezdem. – Istenem, teljesen kikészítesz. Ne játszadozz velem.

Benyúl kettőnk közé, és ahogy a farkamat a markába fogja, csillagokat kezdek el látni. Kiszabadít a nadrágom fogságából és tenyerébe fog. Ujjaim a combjába markolnak a combfixe csipkés vonala találkozásánál, ahol már a finom bőre kezdődik. Simogatom, a lábai közé nyúlok, és falatnyi bugyiját félre csúsztatom, ujjam pedig könnyedén csúszik ölébe. Ajkai elválnak, a szívének heves dobbanását a saját mellkasomon érzem, míg izgalmának illata az orromba kúszik. Édes íze a nyelvemen, és még is többet és többet akarok tőle. 

Telhetetlen vagyok.

Eltávolodom az ajakitól, de csak annyira, hogy a nedves ujjamat a számba vegyem, melyet ő csillogó szemekkel néz végig. Ennyire mennyei ízt nem mostanában éreztem, így megosztom vele, s az ujjamat az ő ajkai közé csúsztatom, amit a szemembe elveszve fogad is be.

Megfogom a derekát, megemelem annyira, hogy könnyedén elvesszek a forróságában. Ujjai a vállamba mélyednek, míg egy kényelmes tempót fel nem vesz. Szorosan ölelem magamhoz, hiába van mínusz körülöttünk, forr a vérem, és ver a víz. Ayden kapkodja a levegőt, de nem engedem, hogy a takaró lecsússzon a testéről. Melegen tartom magunkat, ahogyan újra, s újra magába fogad, míg az eszünket teljesen el nem vesztjük.

 

Kapkodja a levegőt a karjaim között, szívünk egy ritmusra jár, és a friss hónak illatával teljesen elvegyül a szex illata, ahogy körbeleng bennünket.

- Boldog Karácsonyt – suttogom neki egy lágy csók kíséretében. Felnevet, én pedig erőt véve magamon felállok, vele az ölemben. – Eljött az ideje egy zuhanynak.

Kuncog valamit a mellkasomban, de csak tovább igyekszem befelé, elhaladva a karácsonyfa mellett, mely sokkal több melegséggel tölti el a szívemet, mint az eddigi években.


 

2024. december 1., vasárnap

My heart is a haunted house.. once you’re in you ain’t gettin’ out

ZENE

Delia

Hangos nevetések, csapatokba verődő társaságok, italos üveg koccanása visszhangot ver az utcában, ahogy haladunk végig. Egy ideig el is vonják a figyelmemet a hidegről, de vissza-vissza tér az enyhe didergés. Ruhám rövidsége, a neccharisnya, s hiába a műszőrmebunda sem melegít annyira, hogy komfortosan érezzem magam, ennek köszönhetően a tequila csúszik le a tokromon újra, s újra. Már az első pillanatban megfogadtam, hogy a következő évben valami grizzlynek fogok öltözni. Minél több anyagdarab fedi a testemet, annál több.

- Már csak egy jó, kiskutyus kellene – kiált egy srác a túloldalról. És még ugatás szerű hangot is ad ki. 

Szánalmas.

- Neki egy pitbullra van szüksége – Blake kiált vissza nekik, és meghúzza a tequilás üveget. – Seggfejek. Faszagyereknek érzi magát, de ezt a puncit nem kapja meg!

- Nyugi Cowboy – Karra billenti fejbe a piros lufijával. – Ilyen fullos csajokkal is te vonulsz csak, féltékenyek. Kár, hogy nem tudják, hogy mind a hárman a farkakat szeretjük.

- Remélem, hogy valami csődőr lesz errefelé – vigyorodik el Blake. 

Jobban a testem köré fonom a bundát, némi melegség reményében. Kitalálhattam volna magamnak valami jobban öltözött kosztümöt is, de annyira megragadott ez az egész jelenség, hogy nem is gondolkoztam máson. Szörnyella, csodás opciókat tartogatott a számomra, megragadtam, és magamra formáltam.

- Oké, mindjárt jön az uber, elszívok még egy cigit, felszaladnál Lucianhoz? – furcsállóan nézek rá, így folytatja. – Az unokabátyjám, nála vannak a meghívók.

- Tudom ki az a Lucian. Eleget hallottunk róla, és ha nem tudnánk, hogy az unokabátyjad, még azt hinnénk, hogy a pasid – gyújt rá Blake is.

- Blake? – fordulok a srác irányába, hátha megszán.

- Sajnálom, de rám is vár egy szivar.

- Hányadik emelet? – adom meg magam, és csak reménykedem, hogy a lift működik is.

- 13.

- Legalább addig kiolvadnak a csontjaim – próbálom a jó oldalát nézni a dolognak, közben azon mormogom magamban, hogy miért az utolsó pillanatra kell ilyeneket hagyni. Karrara vall, hogy az utolsó utáni pillanatban intézi el a legfontosabb dolgokat, melyekkel az őrületbe kerget minden alkalommal.

Besétálok az épületbe, a portán könnyedén átjutok pár keresztkérdést követően, s egyenesen a lifthez igyekszem. Megnyomom a gombot, a felvonó elég lassan jön. Egyik lábamról a másikra állok, még mindig érzem a hűs levegőt, és magamba köszönetet mondok, amikor megérkezi a földszintre a lift.

Csörög a telefonom a retikülömben, így előbányászom, miközben belépek a felvonóba, és a megfelelő emelet gombját megnyomom.

- Karra? 

- Hozz egy üveg piát is, ennek itt mindjárt vége – jegyezi meg elégedetlenül. – Csók.

Bontja a vonalat.

Csodálatos.

Ehhez már nekem is több italra van szükségem. 

Kilépek a liftből, és meglepve konstatálom, hogy az egész szint halloween díszben pompázik. Ha ez a megfelelő, a sok véres lábnyomra, és az ajtón lévő véres kezek nyomára, amelyek mintha kapaszkodni próbáltak volna, sikertelenül. 

Kopogok az ajtón, egyik lábamról a másikra állok, amikor is a csengőre tenyerelek. Valószínű az agresszivitásom célt is ér, mert felrántja az ajtót Lucian. Bár sosem találkoztunk még a leírások alapján biztos vagyok, hogy aki előttem áll Karra unokabátyja.

Oldalra dönti a fejét és méregetni kezd. Szörnyella kinézetem tökéletesen illik hozzá, és ez megmosolyogtat egyszerre, s rémíszt meg. Egyik szeme körül tökéletes dalmata foltok vannak festve, míg nyakába szegecses nyakörv pihen.

- Azt hiszem, hogy megtaláltam a gazdám – féloldalas mosolya annyira pajzánul hat, hogy szívem szerintem letörölném az arcáról.

- Delia vagyok, Karra küldött fel a meghívóinkért, és valami italt is szeretne.

- Azt ne mondd, hogy nem holt érszeg már most.

- De, pontosan az, és még részegebb szeretne lenni – lépek beljebb, amikor beinvitál. – Cuki a dekor, de kicsit nem gyerekes a jelmezedhez?

Mindenhol cukorkák, tökök, színes szalagok, és még több véres undormány. Rend van, de még is annyi minden okoz káoszt, hogy egyszerre rendetlenséget is érzek. 

- A lányomnak volt itt a bulija tegnap – magyarázza a konyhába elindulva. – Az anyja semmit nem enged meg neki, ami egy kis szórakozás.

- Tehát te vagy a józsaru. 

- Mindig – lép vissza hozzám a helyiségbe feltartva egy üveg whiskyt. – Ezt találtam csak, remélem, hogy megteszi.

- Biztos vagyok benne. A meghívók?

Végigmér újfent, egyáltalán nem leplezve ezt. Közelebb lép, de nem ér hozzám, még is olyan, mintha megtenné. Perzsel a bőröm, és megbabonáz a tekintete, ahogy a szemeibe nézek. Kezemet felemelem, és az ujjammal végig simítok a szegecses nyakörvön, melyet visel. Ujjam tovább szalad egészen a mellkasára, ahol a nyakörvhöz tartozó lánc pihen. Nevetségesen hasonlítanak az apró kövek az én nyakékemhez. Szinte már egy párost is alkothatnának. Mind a kettő mesterien, kézzel készített, egyedi darab. Ez nem is kérdés.

Ismételten találkozik a pillantásom az övével, és a telefonom csörgése megtöri a pillanatot. Hátrébb lépek, és a kijelzőre nézek.

- Karra az, valószínű, hogy megjött a fuvarunk. 

- Hát persze – mocskos vigyorral néz le rám, míg az ujjai között felemeli a díszes borítékokat. – Jó szórakozást.


Lucian

Vagy jó két óra eltelt a találkozásunk óta Deliával. Most itt vagyok a kúria előtt az erdő mélyén, messze a várostól. Nem vagyok rendszeres vendég itt, még is mindenki ismer. Garrett sokszor próbál meggyőzni, hogy a tagságommal létező előnyöket használjam ki, és dugjak egy jót, ami az elején még működött is, de már nem tudok az agyonhasznált lányokra nézni úgy, és inkább az undor, mintsem a vágy kéje ragad magával.

Sokan vannak a bálteremben, ahol a rendezvény tartva van, mint a felsőbb köröknek puccos halloween parti. Szerencsére sok arcot nem ismerek fel, annak ellenére, hogy többen is felismernek engem. Elvégre is nem vittem túlzásba az öltözéket, ám tökéletesen passzolónak érzem a kúria lényéhez.

Körbe pillantok a termen, és a VIP részlegen meg is találom, akiket keresek. Egyenesen oda indulok, de alig teszek két lépést, és már is tapogató kezek érik a testemet.

- Lucian, lehetek a gazdád? – Becca simul hozzám. Nem éppen értette a beköltözés lényegét, mert konkrétan a testét semmi sem takarja.

- Éppen őt keresem – veszem le a mellkasomról a kezét.

- Ugyan, tudod jól, hogy milyen jól bántam veled.

- Hálás vagyok érte – ezzel ki is kerülöm.

Utánam nyúl ismét, de kirántom a kezemet a kezéből, és faképnél hagyom az értetlen lányt, akinek egy puncivakarás nem ártana. Csak nem tőlem.

A biztonságiak könnyedén engednek át a kordonon, fel a VIP részleghez, ahol a barátaim vannak. Nem igazán vesznek észre, előszőr Garrett menyasszonya, Abby lép irányomba enyhén spiccesen.

- De sármos fiú, végre, hogy itt vagy!

- Én is örülök neked, Abbs. 

Csókolom arcon, igyekezve az erőteljes sminkjét kikerülni. 

- Luciii – Karra vág fejben a kezében lengedező lufival. – Upsz! Végre, hogy ide értél.

- Gondolkoztam, hogy erre egyáltalán szükségem van-e.

- Gyere tesó, ezek megőrültek – Garrett nyom a kezembe egy poharat, és fel is hajtom a whiskyt, amely életmentőnek bizonyul. – Máskor szólj rám, hogy ne hagyjam magam Abbynek.

- Tudod, hogy csak rád kell néznie, és már is azt teszed, amit mond.

Tekintetemmel körbenézek a helyiségen, hogy kik is vannak jelen, s azonnal megakadok Deliánál. Pezsgős pohár pihen a kezében, miközben az unokahúgommal, Karrával rázzák a seggüket. Delia feneke olyan csodásan ring, hogy szinte a szemeim követik minden mozzanatát. Leülök egy bárszékre, és kikérek még egy italt, de folyamatosan a figyelmem a lányé.

- Most vagy a húgodat tartod szem előtt, vagy Delia ragadta meg a pórázt.

- Szellemes. Mit tudsz róla?

- Azon kívül, hogy Karra barátnője? Nem sokkal többet. Jó a segge.

- Örülök ennek a megállapításnak.

- Bébi, kellene még egy kis pezsgő – Abby jelenik meg mellettünk és üres poharát kocogtatja.

Felnevetek a becsiccsentett lányon. Garrett szándékosan kevesebbet rendel mindig Abbs kedvencéből, mert túlságosan hamar önt fel a garatra.

- Kicsim, van még Dannynél, de kérlek vegyél vissza – mormogja neki a barátom, és mellém beesik a pultra Delia.

A másik oldalra fordulok, hogy jobban szemügyre vegyem a lányt. Dannynek, a pultos srácnak magyarázza nagyon lelkesen, hogy melyik pezsgőből kér.

- Nem lesz kicsit sok? – szólok közbe, mikor az üveget kikapja a srác kezéből.

- Hello, Lucian.

- Szörnyella.

Elmosolyodik, poharába tölt közbe pezsgőt, mely úgy tűnik, hogy túl is szalad a pohár peremén, de gyorsan oda hajol, és leissza azt. Vörös ajkait megnyalja, majd újra széles mosolyt vesz fel. 

- Upsz.

- Talán óvatosabbnak kellene lenned.

- Talán nem kellene más dolgába beleütnöd az orrodat – nyúl felém, és érinti meg az orrom hegyét. Illata megcsap, a csuklóját elkapom. – Amelyik kutya ugat, nem harap – közelebb lépve az arcomba mondja. 

Felmordulok, és határozottan közelebb rántom magamhoz.

- Ne szemtelenkedj.

Kirántja a kezét a kezemből, a nyakamban pihenő nyakörvhöz, s a hozzátartozó lánchoz nyúl. Incselkedik vele, közelebb hajol még hozzám, mivel ülök, így arcunk egyvonalban van, így könnyen közeledik. Szájunk szinte már majdnem összeér, lehelete perzsel, tekintetünk találkozik, dob egy puszit, hátat fordít és lógva hagy.

Legalábbis nagyon próbálkozik, mert a keze után kapok, el is érve őt vissza rántom a lábaim közé. Háttal ér hozzám, egyik keze a combomon pihen meg.

- Ne játszadozz, mert harapok – mormogom a fülébe, és a cimpáját a fogaim közé is kapom. Megszorítom a csípőjét és elengedem, mire ellép tőlem, hátra sem néz, de karjaim között éreztem remegését, és ez mindet elmond a számomra.

 

 

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő elteltével, de csak arra leszek figyelmes, hogy le nem tudom már hosszú ideje venni a szemeimet a ringó csípőjéről. Igyekszem vissza fogni magam, leginkább víz, ami a torkomon folyik le, mert ha nem így lenne, már rég elrángattam volna a táncoló emberek köréből. 

- Rád fér – tolja elém a konyakot Danny.

- Kösz Dan.

Fogadom el, és túlságosan is hamar látom a pohár alját. 

- Most már nem duzzoghatsz itt – Karra libben hozzám, alig áll a lábán, széles vigyora még szélesebb lesz, ha ez lehetséges. – Ez a kedvenc számom! Jössz és táncolsz bátyókám.

Reagálni sincs időm, mert beránt a barátai körébe. 

- Kár, hogy nem egy csődörnek öltöztél – Blake emeli meg a fején pihenő cowboy kalapját. – De egyefene, Delia megkaphat – kacsint rám, és a csupasz seggét, amit nem takar a nadrág, rázni kezdi. 

Mindig megállapítom, hogy az ilyen bulik már nem nekem valók, de ahogy meglátom Deliat felém táncolni, meg is ragadom, mikor kartávolságon belülre ér. Annyira incselkedő, annyira fiatal. Mellkasa az enyémnek feszül, kesztyűs keze a vállamra csúszik, ujjai egészen fel a tarkómig kalandoznak, majd vissza egészen a mellkasomig, ahol megragadja a nyakamban lógó szegecses nyakörvről a láncot. Az öltönyöm szétnyílik, a keze a mellkasomon kezd el kalandozni, de annyira nem merészkedik, hogy az ingem alá kalandozzon. Keze köré tekeri teljesen a láncszemeket, eléggé közel tartva magához engem. Csípője a kezem alatt mozog, miközben a dal szövegét énekli, amit eddig nem is hallottam ezelőtt, de cseppet sem érdekel semmi más az előttem vonagló lányt leszámítva.

- Bátorra ittad magad, kicsilány?

Megrántja a láncot, lélegzetünk eggyé válik, ahogyan közelebb kerülök hozzá, és egymás szemeiben veszünk el.

- Úgy láttam, hogy elveszett voltál – formálja a szavakat a vörös ajkakkal. – Talán a megfelelő gazda hiányzott mellőled.

Hátat fordít, de a láncot nem engedni el, engem nem enged el. Egy poharat kap a kezébe a pultról, és hálás vagyok, hogy az én vizes poharam az. Úgy issza ki, mintha ezer éve nem vett volna magához folyadékot. 

- Üres a szokásos – veregeti meg a vállam Garrett. 

A szokásos.

Keserédes íz jelenik meg a számban. A szokásos szoba, ahova egyedül menekültem el, amikor senkivel sem akartam találkozni hosszú ideig. Leginkább a közösségi terekben mozogtam a lányokkal, sőt, kifejezetten ott, de Deliával, ha ezt megtenném Karra a farkamat vágná le.

- Levegőre van szükségem – azt hittem, hogy elenged, de nem így tesz.

Szinte utána kell iramodnom, ahogy a póráz láncát nem engedve magával vonszol engem is. Ringó csípővel halad át a vendékez között, és páran megnéznek, de az is annak köszönhető, hogy engem szemlélnek a nő karmai között. A lépcsőhöz érünk megtántorodom, egy pillanatra, mert azt hittem az előkertbe szeretne menni.

Érzi a bizonytalanságom, hátra néz, kissé megrántja a láncot, így követem. Szemeim gazember módjára tapadnak a formás fenekére, amely szinte az arcom előtt van. Megnyalom a számat, és hűségesen követem fokról-fokra. 

A folyosóra érünk, melynek falai vörös bársonyborításúak, ahogyan a padló vörös kárpittal burkolt. A vörös fényben, a félhomályban a vonali még élesebbé válnak, forróbbá, vágyottabbá. A folyosó legvége felé igyekszik, melyen egy hatalmas erkély van és jobbra pedig egy másik folyosó, ahol az én magán szobám is található. Bizsergést érzek. Szigorúan tart, egy pillanatra sem enged el.

- A világ végére viszel?

- Szeretnéd, mi? – sandít rám hátrafelé. 

Kitárja az erkély ajtaját és kilép a csípős hidegbe, egészen a korlátig megy, és a kivilágított kertre nézve áll meg. Mivel nem enged el, és a közelébe is akarok maradni, teljesen a hátához simulva állok meg, kezemet a csípője ívén pihentetve. 

- Meg fogsz fázni.

- Tudtommal én vagyok a te gazdád – utal a szituációnkra, és hátrább lép, mivel teljesen megszünteti a fennmaradt millimétereket is a testünk között.

- Semmi jónak nem vagyok az elrontója.

Ajkam a fülét érinti, másik kezemet előre simítom egyenes a hasára, és annyira jó érzés a karjaimban tartani, mintha ezer éve erre vártam volna, pedig még egy napja sem ismerem. 

- Kissé becsiccsentettél, és tényleg meg fogsz fázni.

- Akkor nem vagy elég közel hozzám – fordul meg a karjaim között. 

Annyira kicsi, törékeny, és én tényleg szeretném az éjszaka alatt összetörni, hogy reggel finoman rakjam össze az apró, finom darabkáit. Átkarolom, és érzem, hogy remeg. Leveszem magamról a zakómat, és köré terítem. Elengedi a láncomat, de én nem eredek futásnak, sőt, szorosan tartom, de a hideg szinte már tényleg csontig hatoló. Csendben áll a karjaim között, izeg-mozog, így megelégelem a friss levegőt, ami szerencsére kellően tisztábbá tette a gondolataimat.

- Menjünk be, megfagysz. 

Nem ellenkezik. Kézen fogom, és a szobámhoz vezető folyosóra viszem, egyenesen a helyiségbe. Mellettem lépked, zakómat jobban összefogja a testén. 

- Most viszel a kínzó szobádba?

- A gyönyörre gondolsz? – nézek le rá, mire halovány mosoly jelenik meg az arcán.

Beütöm a kódot a falon levő panelba, és beengedem magunkat a helyiségbe, ahol már csend fogad bennünket. Minden úgy van, ahogy hagytam, leszámítva a tisztaságot, amiért a személyzet felel. Megnyugvás érzése kerít a hatalmába, ahogy szembe fordulok Deliával.

Megáll előttem, érzem a feszültségét, és türelmesen várok, annak ellenére, hogy nem éppen a türelem a legfőbb erényem, most megadom neki az időt. Az időt, hogy feldolgozza a részleteket, hogy a gondolatai a lehető legjobban tisztuljanak ki. Olyan csend ölel bennünket körbe, hogy már szinte rémísztővé válik. Akkor lélegzem fel, mikor beljebb lép, a cipőjét lerúgja, és a puha szőnyegen kinyújtóztatja a lábujjait. Táskáját a cipője mellé ejti és beljebb lép a térbe, amely annyira durvának tűnik hozzá képest. 

- Azt hiszem ez az érzés mindennél jobb – fordul felém.

- Biztos vagy benne? 

Mosolyog, már cseppet sem olyan nagyszájú, mint azelőtt. Meg van illetődve, a zakómat a fotelbe dobja, és onnan néz rám.

- Mik a terveid velem? – lépked vissza felém. – Becsábítottál ide, kissé becsiccsentettem, de teljesen a tudatomnál vagyok.

- Szerencsémre, nem díjazom az eszméletlen lányokat.

Előttem áll meg, le kell rá nézem, és pedig határozottan megragadja a láncot a nyakamban, és lehúz magához. Leheletünk egybe olvad, orromba kúszik teljesen az illata és még többet akarok tőle. Éhes vagyok, fenem a fogaimat rá.

- Szerencsédre én teljesen a tudatomnál vagyok.

Kezem végigsimít az arcán, egészen fel a fekete-fehér parokáig, melyet a földre hajítok, és a barna haja a vállára omlik. Kesztyűs kezére csavarja a láncot és hátrafelé beljebb lépked, én pedig figyelek, hogy véletlen se ütközzünk semmibe.

- Meg akarlak csókolni – vallom be. – Fel akarlak falni.

- Akkor ne tétovázz.

Lehajolok, szájára teszem a számat, és teljesen falni kezdem. Kezem mindenhol elkezdi bebarangolni a testét, a fenekénél meg is állapodom, mely tökéletesen a kezembe simul. Megmarkolom, felemelem, és a lábait a derekam köré csavarja, ám a nyakamban lógó láncot egy pillanatra sem engedi el. Talán azt hiszi, hogy itt hagyom, de ez nem történhet meg. Leteszem az ágyra, melyen két lábon meg is áll, majd kibontja az ingem anyagát, ami hamar a földre kerül. Lerángatja magáról a kesztyűket, csupasz tenyerével érinti a felsőtestem, és jelenleg nem is tudok jobb érzést elképzelni a világon. Melegem van, a vér a füleimbe lüktet, a légzésemet kapkodom, még többre vágyom.

- Szabaduljunk meg ettől – rángatom meg a ruháját, és meg is perdítem. Számat a hátának nyomom, apró csókokkal halmozom el a bőrét egészen fel a nyaka vonaláig, ahol nyelvemmel nedves csíkot hagyok. – Gyönyörű vagy.

Szinte felgyorsulnak az események, a szívének ritmusát a tenyerem alatt érzem, a csókjait a testemen, a számon, a nyelvem úgy fedezi fel a testének minden apró szegletét, mintha félnék, hogy többet nem látom. Hanyatt fekszik a fekete szatén ölelésében, és a lánccal együtt magára húz, teljesen a szájára, ahol a nyelvünk vadul találkozik, míg a combommal az övét kényszerítem, hogy széjjelebb tegye.

Melle a tenyerembe simul, míg mellkasa hevesen emelkedik minden lélegzetvételénél. Lenyúl kettőnk közé, és mire feleszmélek ködös elmémből, már magába is csúsztatja a farkamat, ami eddig idegőrlő módon akart minél közelebb kerülni hozzá. Minden külső tényezőt kizárva, minden fejfájás, mely holnap ér minket, most nem számít, csak a pillanat, ahogyan közel tart magához, hogy a vörös ajkakkal csókol, hogy az öle annyira magába szív, mintha mindig is ide tartoztam volna.