- Rebecca, meg kell nyugodnod.
- Megnyugodni? – horkanok fel egyáltalán nem nőies módon. Sértésnek veszem a kérését, s beleiszok az italomba, hogy holmi megnyugvást találjak benne, de semmit nem ad. Végig marja a torkomat, és keserű, melengető érzést hagy maga után. – Alex, ezt te sem gondolod komolyan.
- Harry sem akarná, hogy így gyötörd magad.
Ujjaim úgy szorítják körbe a poharat, hogy összeroppan a kezeim között. Felszisszenek, a fájdalom a szívemig hatol, Alex pedig mellettem terem. Eltaszítom, az asztalhoz lépve elveszek egy zsebkendőt, és a véres tenyeremre szorítom. Harry mellett megtanultam a fájdalommal élni, de most még is úgy érzem, hogy a szilánkok, s a belső kín a halálomat akarják.
- Becca, kérlek – fogja meg a kezem, annak ellenére, hogy tudja, utálom, ha hozzámérnek. Elveszi a papírt róla, melyet már a vérem átitatott, és a pár apró szilánkot eltávolítja a kezemből. Egy tiszta zsebkendőt tesz rá, amely hamar válik vörössé, és fémes szag az orromba kúszva kacag. – Harry kicsinál, ha bármi bajod is esik.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit tehetek. Miatta vagyok itt, ahol.
Elrántom a kezemet és arrább megyek. Nincs szükségem a közelségére, inkább ellenkezőleg. Érzem, hogy figyel, hogy nem helyeseli a cselekedeteimet, de soha nem kértem ki a tanácsát, Harryvel ellentétben. Alex és Harry már gyermekként együtt nőttek fel, szinte ő a jobb keze, a legjobb barátja. Én még is a távolságot kellően megtartom.
- Kiderítetted, hogy hol van?
- Becca...
- Ne, el se kezd, ha nem tudsz elfogadható választ adni – mélyen magamba szívom a levegőt és a háborgó tengert vizslatom, amely némi megnyugvást ad a lelkemnek. Nem mostanában volt ilyen vihar, mint a mai éjszakán, de úgy érzem, hogy tökéletesen illik a hangulatomhoz.
- Mindenki ezen dolgozik, de minden szálat eltakarítottak Matteoék.
- Ki se ejtsd ezt a nevet!
Kinyílik az ajtó és Marta siet be rajta, hogy a szilánkokat feltakarítsa. Hálásan nézek az asszonyra, akit anyámként szeretek. Amint végez, hozzám lép, látva a sebesülésemet.
- Be kellene kötni, kérem, jöjjön velem.
Legalább egy kis kibúvót találok a részen, és követem az asszonyt a konyhába. Magába beszél valamit olaszul, ami számomra még mindig üres szavak, de annak ellenére tökéletes zene a füleimnek. Imádom a szavak csengését, ahogy lendületbe jön, elfelejti, hogy nem értem mit is mond, és csak mondja, mondja, s mondja.
Hagyom, hogy tegye a dolgát. Nem adatott meg neki, hogy gyermeke legyen, így felettem anyáskodik, ahogyan Harry felett is teszi minden egyes nap.
- Az úrfi, amint hazaér, dühös lesz.
A szívem megfacsarodik Harry említésére. Valóban átkozódna, ha látná, mi is történt velem, annak ellenére, hogy már sokszor biztosítottam arról, hogy mennyire is nem vagyok egy törékeny virágszál.
- Köszönöm Marta! – simítom kezemet a kézfejére, ahogy végez a fertőtlenítés és a bekötözéssel.
- Fel kellene hívni Mr.Pablot.
- Nincs szükségem orvosra, megleszek – mosolygok rá szelíden. – De tudja, elfogadok egy finom narancsos teát.
Kiszélesedik a mosolya, de látom, hogy helyteleníti a döntésemet, ami az orvost illeti.
Figyelem, ahogyan sertepertél a konyhában és a vizet a tűzhelyre teszi forrni, a teafű a szűrővel együtt a méretes bögrébe kerül, amiből imádom fogyasztani a forró teákat. A narancs illata úgy lengi be a helyiséget, hogy már is alig várom, hogy a kezeim között legyen. Felállok, a bezárt italos szekrényhez megyek, és a teába öntök egy kis rumot. Muszáj, hogy valami kissé elkábítson, és nem a hasogató fájdalom miatt a kezemben. Helyteleníti, de nem teszi szóvá. Megköszönöm neki a gondoskodását és visszavonulok a hálóba, hogy valamicske alvásra bírjam a szervezetem.
✞
- Megtaláltuk!
Alex jelenik meg az ajtóban, és határozottan, kissé örömittas hanggal közli. Tekintetemet a vadul hullámzó tengerről elszakítom, s rá vezetem. A pokróc anyagát jobban a testem köré fonom, amely némi melegséget ad, de nem eleget.
- Biztosak vagytok benne? Nincs kedvem egy újabb téves riasztáshoz. Haza akarom hozni Harryt!
Kissé ködösnek érzem magam, s nyelvem megbotlik. Soha nem bírtam az alkoholt, ezért Harry mindig is ellenezte, hogy fogyasszam. Felállok, kissé megingom, de Alex mellettem terem, ám mielőtt hozzám érhetne, a kezemmel jelzem, hogy nehogy megtegye. Felegyenesedem és bemegyek a szobába. A balkont már így is az eső verte, s a hideg ördögi táncot lejt a tető alatt.
- Mit csinálsz?
Alex kérdőre von, ahogyan a takaró a földre hull és a gardrób felé megyek. A vállam felett hátra pillantok, s látom, hogy megfordult. Háttal áll nekem. Lepillantok magamra, és elvigyorodom az ostobaságán. Van rajtam egy ing, ami megfelelően takar.
- Meg kell beszélnem pár dolgot Harry kimenekítésével kapcsolatban.
- Tessék? – úgy perdül meg, mintha pofáncsapták volna. – Rebecca, ez nem a te dolgod. A fiúk már szervezik az egészet.
- Előbb a tudomásukra hoztad, mint nekem? Ki osztja a parancsokat? – közelítem meg. – Azt hiszed, hogy Harry helyébe léptél?
Egészen fölényesen beszélek, de ő bőven fölém magasodik. Kétszer akkora, mint én, és biztos vagyok benne, hogy az olasz vére sikeresen lekeverne nekem egyet, ha megtehetné. De kibaszottul nem érhet hozzám. Látom, hogy az állkapcsa megfeszül, hogy az orrlyukai kitágulnak, ahogy beszívja a levegőt. Hallom, hogy nyel, izmai feszülnek, és most pár másodpercig csendben van, mielőtt olyan szaladni ki a száján, ami nem lenne illendő.
- Szükségét éreztem annak, hogy azonnal megtervezzék a mentést, és mielőbb megkezdjük. Ki tudja, hogy mikor, hogyan, miért kínozták meg... – nem hagyom, hogy a gondolatát befejezze, mert a kezem lendül, és akkorát csattan, hogy visszhangot ver a szoba falai között.
- Takarodj kifelé. Fél óra múlva mindenkit a teremben várok!
- Ahogy szeretnéd, de véleményem szerint...
- Nem emlékszem, hogy elhangzott volna ilyen kérdés.
Lehunyja a szemhéjait, valószínű, hogy türelmet rimánkodjon magába, majd biccent, hátat fordít és elhagyja a szobámat.
Azonnal a fürdőszoba falai közé menekülök és a hideg víz alá állok, hogy felébredjek kellően, és az alkohol ködös mámorát letarolják a józan gondolataim, amelyek szükségesek lesznek a következő órákban.
Összeszedem magam, igyekszem, hogy minél előbb sikerüljön, és az emberek elé álljak, akik Harry bizalmasai, bár véleményem szerint senkiben sem bízhat az ember, magán kívül, ami elszomorító és tanító is egyben.
✞
- Ezt biztosan jól meggondoltad?
A tükörben találkozik Aurorával a tekintetem, aki Ricky párja, és egyben a legjobb barátnőm is ebben a sötét világban. Szorosan lefogom a hajamat, míg ő frusztráltan néz rám.
- Nincs más választásom, magam akarom kihozni onnan.
- De ha felismernek, élve nem jutsz ki onnan, és Harry mindenkit meg fog nyúzni. Még téged is, amiért oda keveredtél. Ezt a férfiakra kellene bíznod.
- Ott kell lennem, és bosszút kell állnom azokon, akik elszakították tőlem, még ha csak napokra is!
- Ördögi a tekinteted.
Ezt hallani igazán felemlő érzés, mert tombol bennem a bosszú, és a kegyelem nem szerepel a listámon.
- Ricky ott lesz velem. Nincs miért aggódnod. Ő tud vigyázni magára, és én is.
- Tudom, hogy ő vele nem lesz gond – sóhajt fel és mellém sétál. Megigazítja a ruhámat, és úgy érzem magam, mintha bűnt követnék el, hogy egy apáca ruháját magamra öltöttem, mert én minden vagyok csak ártatlanság, jóság nem. – Vigyázz magadra! Hozzad haza Harryt, és intünk búcsút ennek a rakás szerencsétlenségnek, akik azt hitték, hogy nekik bármit szabad.
Felakasztok egy feszületet a nyakamba utolsó lépésként, és elhagyom a szobámat, keresve a többieket. Lefelé menet hallom, hogy Aurora a nyomomban van, és szinte hallom a szívének heves dobbanásait, amelyek az aggodalmára engednek következtetni. Mindent igyekszem kizárni és csak a célra koncentrálni.
- Minden készenáll?
Elveszem a felém kínált fegyvert és a combomhoz erősített szíjba csúsztatom. Reményeim szerint tiszteletben tartják a személyemet, és nem lesz túlságosan is eltolva a tapogatózás. Felnézve látom, hogy a körülöttem levő katonák is megszemlélték a combomat, na nem mintha, eddig nem láttak volna miniruhában, de ennyire merészen Harryvel az oldalamon soha nem mertek még rám szemet vetni.
- Koncentrálni, nem egy kurva vagyok, hanem a főnökötök menyasszonya – nézek rajtuk végig. – De, ha bármelyiketek is önként jelentkezik, akkor kipróbálhatjuk, hogy a fegyver működik-e. És nem a farkatokra gondolok, a lábaitok között.
Síri csend telepedik a szobára, aztán Ricky ragadja meg a figyelmemet, aki papként fog mellettem állni, amíg a többiek fedeznek bennünket, és bármikor, ha szükséges, akkor beavatkoznak.
Az autóhoz megyünk, ami egy taxi. Beülök Rickyvel hátra, és úgy érzem, hogy a gyomrom összeszorul, levegőt alig tudok venni, és már túl akarok lenni az egészen, Harryvel az oldalamon.
Tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor összehozott vele a sors. Nehéz volt, mindig is nehéz lesz, de azt akarom, hogy ezen ketten menjünk át, kéz a kézben. A maffia nem játék, sokszor, többször, mint az ember gondolná nehéz helyzetbe kerül. Jelenleg is ezt a korszakot éljük. Ellenségeink elérték, hogy Harryből információt szedjenek ki, legalábbis nagyon az a vágyuk, de tudom, hogy ő előbb kerülne a sírba, minthogy vallana bármivel is kapcsolatban. Viszont biztos vagyok abban, hogy kihozom onnan élve. Mindent meg fogok ezért tenni, és ha bármi rosszul sülne el... olyan nem lehetséges.
- Minden rendben lesz.
- Tudom.
- Nyugodj meg.
- Nyugodt vagyok – még sem nézek rá, ahogyan ezt mondom. A mellettünk elsuhanó fák rengetegét nézem, ahogy az eléggé göröngyös úton haladunk a célunk felé.
- Rebecca...
- Nem kértem pátyolgatást – villanok rá. – Ne ess ki a valóságból. Te egy gyilkos vagy, aki Harry parancsaira emberek életét is képes kioltani. Ne hidd, hogy felvetted ezt a gúnyát és már is jó lettél, és Isten mindent megbocsájtott.
- Oké, nyugalom. Nem akartam ártani, csupán megnyugtatni.
- Nyugodt leszek, ha Harry otthon, a négy fal között lesz velem. Életben.
- Tudod, hogy él. Az utolsó találkozása vagyunk, mielőtt kivégeznék.
Összerezzenek. A szívem egy része már is darabokra zúzódik a kijelentése hallatán, ahogy eljut a tudatomig. Mielőtt folytatná, felemelem a kezemet, hogy csendre intsem.
- Téged végezlek ki, ha nem fejezed be a sok szart, amit itt összehordsz nekem. Csend legyen!
Lehet, hogy túlságosan is zsörtölődő vagyok, de elég számomra a helyzet, nem hiányzik, hogy még ő is itt mondja a sok hülyeséget, ami a valóság, de nagyon is igyekszem kizárni, és pozitív lenni.
Kérdéses, hogy mennyire pozitív, hiszen nem kétség, hogy vér fogja beszennyezni a mai napot, s csak reményeim szerint nem a mienk.
Lehajtott fejjel megyek be a föld alatt húzódó hosszú, téglás, hideg, és rettentően büdös alagútba. Ricky végig mellettem van, egy tapodtat sem mozdul mellőlem. Két őr van, aki kísér bennünket, de kinn sem voltak többen. Nagyon ostobák, vagy előttünk járnak, de reményeim szerint az utóbbi nem igaz. A szívem a torkomban dobban, még levegőt is alig merek venni, nem, hogy oldalra nézni. Talán most életemben először jutok el oda, hogy rettegek. A következő lépések ismeretlenek, csupán körvonalasok.
Elérkezünk a végtelenhosszúságú folyosó végére, ahol a tompa fényben tökéletesen kivehető Harry, akinek a kezei a feje felett összevannak kötve, s annál fogva a plafonhoz van bilincselve. Szívem szerint oda rohannék, de nem tehetem. Fájdalmasan, vérben úszva áll ott, sebek borítják, ingje szakadt. Tekintettel, ha ölni lehetne, itt esnék össze valószínűleg. Tisztán látom rajta, hogy mennyire nem akarja elhinni, hogy idejöttem. Harag gyúl a szemeiben.
- Kérem, magunkra hagynának? – Ricky hangja térít magamhoz. – Ez egy intim dolog, kérem.
Az őrök egymásra néznek.
Ostobák.
Távolodni kezdenek, és magunkra hagynak bennünket. Valószínű, hogy nem sokáig lesznek életben, de nem is foglalkozom ezzel. Közelebb lépek Harryhez.
- Mit keresel itt? – szűri a fogai között izzó tekintettel, majd Rickyre néz, aki azon ügyködik, hogy kiszabadítsa. – Mi a faszért hoztad ide?
- Nem volt lehetőségem ellenkezni.
Harry szemei ismét rám villannak, ahogy a válla lehanyatlik, s a kezei szabaddá válnak. Zöld szemei az enyémbe mélyednek, miközben fegyvert ragad Rickytől. Biccent, én pedig a szoknyám elől veszem elő a saját fegyveremet, s a folyosón kitörve, lövések dördülnek, hangos kiáltások, a vér és ólom szaga a levegőt járja át, ahogyan én a fiúk mögött megyek. Kezem Harryében, érzem, hogy nem sok ereje van, de kitart, megy előre, és kitör a legmélyebbről is.
✞
Harry kilép a fürdő ajtaján. Mellkasán a vízcseppek versenyt futnak, de a figyelmemet jobban lekötik a sebei. Borostája az arcát díszíti, és fáradt arca úgy néz vissza rám, hogy a szívem meghasad. Közelebb lép hozzám, leül az ágyra, a törülköző a csípőjén lóg. Figyelem minden mozzanatát, míg a lábai közé nem lépek, és a sebeit elkezdem lekezelni. Mindegyikre odafigyelek, és alaposan tisztítom meg annak ellenére, hogy vízzel már átmosta őket.
Felszisszen, lehunyja a szempilláit, én pedig az éjjeliszekrényre teszem az üveget és a vattát. Lehajolok, ajkaimat az övéire illesztem finoman. Az elmúlt napok számomra a poklot jelentették nélküle, de az ő napjai ezerszer rosszabbak lehettek annak ellenére, hogy pontosan tudom, mennyire is erős, kitartó.
Amint elhúzódnék tőle, utánam kap. Szája hevesen csókol, kezei a csípömön állapodnak meg, míg a fenekemen végig nem simít, s a szatén hálóing alá benyúl. Elszakadok tőle, tekintetünk találkozik.
- Pihenésre van szükséged.
- Rád van szükségem.
Gyér fény világítja be a szobát, egy éjjelilámpa erőlködik, és vetül ránk, de bőven elég arra, hogy lássam a testén hordozó nyomokat.
- Nem szeretnék fájdalmat okozni.
Elvigyorodik, egyik kezét elveszi a fenekemről és a hajamat kiseperi az arcomból, a tarkómnál fogva újra közel fog magához, nyelve végigszánt az alsó ajkamon. Elvigyorodik, közénk nyúl és a finom csipkés fehérnemű alá kúszva, leszakítja rólam azt. Tekintete nem engedi az enyémet, nyelve a két mellem között, a bőrömön szánt végig, majd a fogaival gyötörni kezdi az egyik bimbót. Meghúzom a haját, a tenyere a puncimra simul, és még többet akarok mohó módon. Borostás arca a tenyerembe simul, karcolja a bőröm, és alig várom, hogy a combomon hagyjon nyomokot. Ám most nem jött el ennek az ideje.
- Holnap kárpótollak, de muszáj éreznem téged.
Kibontja a csomót a törülközőn a dereka körül, a csípőmnél fogva magához húz, én pedig a combjaimmal közre fogva ülök rá. Mellkasunk egymásnak simul, a fejem hátra billen, és ujjaim a hátába mélyednek, a teret betölti a mélyről feltörő sóhajok, és a vér fémes szaga, és az egymás iránt érzett szerelem és tisztelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.