It's messing with my head. How I mess with your heart.

 Őrült vagy!

Hangzott e két szó el a számból, amikor egy éjszaka a bárban ülve egy-egy pohár bor mellett Harry száját elhagyta az a kérés, hogy játsszam el a barátnőjét. Ennél őrültebb ötletet sem hallottam még azelőtt. Azóta is fontolgatom magamban a jó és a rossz oldalát a dolognak, de egyikkel sem jutottam igazán dűlőre. És, ha nem róla lenne szó, valószínű, hogy még fontolóra sem venném.

- Mit gondolkozol ezen?

Háborodott fel Becca már nem először. Fogalmam sincs, hogy hány alkalommal tettem fel a kérdést, még akkor is, amikor azt hittem, hogy magamban gondolkozom. 

- Tudod, hogyan érzek iránta – sóhajtok fel fájdalmasan.

Igaz, hogy már szinte pisis korunk óta ismerjük egymást és nagyon jó barátok vagyunk, s ilyenkor jön a klisé, hogy fiú és lány között nem lehet barátság. Ami badarság, csak éppen kettőnk között nem lehet. A részemről. Mert egy őrült nőszemély vagyok, aki vágyik a barátjára nagyon is. Jobban a kelleténél. 

- Legalább megtudod, hogy mennyire is működne. 

- Nem egy elfuserált kalandos estéből fogok rájönni, hogy mennyire is menne ez nekünk – kortyolok a boromból. 

- Hát tény, hogy amúgy is már többen hiszik, hogy együtt vagytok, mintsem, hogy külön.

- De most a szülővárosába kell mennünk, ahol be kell bizonyítania, hogy nem csak az üzleti, de a magánéletben is mennyire sikeres. Elvileg már az össze haverja megállapodott.

- Mi ez, valami kibaszott verseny? Horkan fel Becca.

- Ezek szerint vannak kisvárosok, ahol igenis számít, hogy mikor adod be a derekad.

- Fasza. Áldom anyám-apám, amiért Los Angelesbe hoztak össze és szarnak a fejemre, hogy még nem kefélt agyon senki, hogy bennem hagyja valamilyen ivadékát.

- Tudod mit, úgy teszek, mintha a mondatod második fele nem hangzott volna el.

- Ahogy akarod kislány, de ez a csúf igazság.

Kopogtatnak, és tudom, hogy Harry az, aki a válaszért jön, mielőtt holnap útnak kellene indulnunk. Becca felpattan a kanapéról, én pedig gondolkozom hova bújjak, de csak a kanapén heverészve maradok, egyensúlyozva a borospohárral. Harry arca jelenik meg előttem, de mindaddig ezernyi dolog jelenik meg a gondolataimba, de nem jutok előrébb. 

- Hol a kedvenc emberem?

Lehuppan mellém, a poharat méregetni kezdi, majd elveszi és belekortyol. 

- Éppen leissza magát, mert a kérdésed mardossa belülről.

Beccát képzeletben bokán rúgom, de Harryre csak egy erőltetett mosolyt engedek.

- Bébi, ennyire nem állt szándékomban lefoglalni a gondolataidat.

Ha tudná, hogy amúgy is mennyire lefoglalja azokat.

- Csak még mindig nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út.

- Mert, hogy a bánatba iszod magad, ahelyett, hogy mellette lehetnél... – Említettem már, hogy Beccának mindig túl sokat jár a szája? 

- Miről maradtam le?

Visszakaparintom a boromat. 

- Semmiről, csak fecseg össze-vissza. Túl sok lett neki a bor.

- Szóval, akkor velem tartasz?

Harry zöld tekintete úgy bújik az enyémbe, hogy se miatta, se önzőségem miatt nem tudok egyszerűen nemet mondani. Bólintok, mert a szavak ennek ellenére nem tudják elhagyni a számat. Becca felvisít én pedig az arcába dobok egy párnát, és a poharam fenekére nézek, s azon kezdek merengeni, hogy miként fogok ebből sérülésmentesen kijönni.

Görcsben van a gyomrom. A haverok, barátok, nevezzük bárminek, totál rendben vannak, na de, hogy a családja is ilyen körülmények között ismerjen meg, kissé szívfacsaró. A szívem a torkomban dobban minden mérföld megtétele után egyre hevesebben. 

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj – keze a combomra csúszik, finoman megszorítja, én pedig nagyot nyelek.

- Hát persze, csak tudod, hogy mennyire feszült leszek új emberek társaságában – füllentek, mintsem, hogy kimondjam a valódi okokat. 

- Majd ellazítalak – kacsint rám, majd letér a főútról egy mellékútra. – Jó fejek, a maguk módján. Csak ne vágj fel a nagyvilági életeddel és minden a legnagyobb rendben lesz.

- Nem kell felvágnom vele, amúgy sem szokták, de mindig tudják, hogy ki vagyok.

- Hm, igen ez elkerülte a figyelmem, hogy egy híres íróval mutatkozni valóban felhívás a keringőre.

- Nem vagyok híres, csak sokan ismernek.

- Híres vagy – vigyorog.

Égnek emelem a tekintetem és iszok egy korty vizet. Bár nincs olyan forróság, mint LA-ben, de itt tombol a nyár javából. A légkondi megy, de már csak a napra nézek és muszáj a hidegvíz után nyúlnom, abba bele sem gondolva, hogy milyen meleg lesz, ha kiszállunk az autóból. 

- Te sem panaszkodhatsz.

- Csak veled ellentétbe én teszek rá. Az vagyok, aki, akinek pedig nem tetszik, az így járt.

- Bölcs, talán ideje lenne ezt megfogadnom.

Feljebb tekerem a rádión a hangerőt, amelyből az egyik közös kedvenc dalunk szól. Elvigyorodom és Harryre pillantok, aki hasonlóan szélesen elhúzza a száját. Énekelni kezdünk, mint valami jó öreg túrázó csapat, de nem érdekel, mert élvezzük és az ideget a gyomromból kellően kiűzi egy időre.

- Talán felcsaphatnál valami énekesnőnek is. Írni tudsz, gondolom a dalszövegek sem lenne nehéz megírni a számodra.

- Köszönöm, de a regényeim mögé bújásban sokkal jobban elvagyok. Mindenkinek így a legjobb. Különben is mi van Loren, Lola vagy mi is a neve...?

- Lorelle.

- Ja, rá gondoltam.

- Elina.

- Igen?

- Féltékeny vagy?

- Kire? – nevetek fel. – Lorenre?

- Lorelle – vigyorog és megszorítja a combomat, és megáll. Ekkor felkapom a fejem hirtelen és eszmélek fel, hogy megérkeztünk. Azonnal kivánszorog a gondolataimból a csaj és az aggodalom marad. 

- Már nem visszakozhatok, igaz?

- Hé, nézz rám! – államnál fogva maga felé fordítja az arcomat. – A szüleimtől nem kell tartanod.

- Csak átverjük őket.

- Nézd, gondolj úgy a dologra, hogy a jó ügy érdekében cselekszel.

- Hogy téged ne nézzenek magányosnak?

- Össze akarnak házasítani egy lánnyal – bukik ki belőle, én pedig teljes döbbenettel meredek rá. – Ne nézz így rám.

- Mondd, hogy ezt csak most találtad ki.

- Valós minden szavam, sajnos.

- De hát könyörgöm, nem a múltban élünk.

- Nyilván nem szó szerint kell venni ezt. Nem az a helyzet, hogy ők rendelik el, csupán már gyerekkorunk óta össze akarnak boronálni bennünket a lánnyal, nekem pedig nagyon nem fűlik rá a fogam.

- Nem is értem, hogy miért nem. De, ha már itt tartunk, mi az ellenvetésed a lánnyal szemben?

- Ezt nem most akarom megbeszélni, és amúgy is teljesen lényegtelen az egész. Egyszerűen nincs szükségem arra, hogy a szüleim a beleegyezésem nélkül, a hátam mögött valamit szervezkedjenek. Ezért kellesz nekem.

Szívembe marnak a szavai, ám igyekszem nem kimutatni az irányába. Jobban örülnék, ha más miatt kellenék neki, nem pedig, mert éppen egy másik lányt és a szüleit igyekszik lehiggasztani. Kissé fel is háborodom, de nem teszem szóval, csupán lenyelem a véleményem, magamba fojtom, és kiszállok a autóból, hogy a kezdetét vehesse ez a cirkusz.

Hogy furán és feszengve érzem-e magam? 

Nem a megfelelő kifejezése annak, amit érzek. 

Már pár órája megérkeztünk, a családja rettentően kedves, édesanyja bájossága szinte már imádni való, de ennek ellenére még sem bukkanhat fel belőlem az igazság. Harry keze mindig körülöttem van, bár szerencsére nem viszi azért túlzásba, mert véleményem szerint az nem éppen a legtermészetesebb dolog.

- Ne gondolkozz túl sokat – jelenik meg mögöttem Harry és a tükörben találkozik a tekintetünk. Vállaimra simítja a kezeit és a nyakamba csókol, mire belebizsergek, és a nyelvem hegyén van, hogy ez mennyire nem helyes. – Minden a legnagyobb rendben lesz. Anyáék pedig imádnak téged.

Ez a mondat még melegséggel is töltene el, ha a kedvességük érne valamit, de így, hogy visszamegyünk Los Angelesbe és minden a régibe áll vissza, kissé szívfacsaróvá válik. Megrémiszt annak a gondolata, hogy mennyire is szeretném ennek az ellenkezőjét, hogy ebbe én mekkorát fogok koppanni, amikor vége lesz ennek az egésznek és visszatérek a szürke valóságba.

Elmosolyodom, eléggé sikerül hihetőnek tűnnie, így megnyugszik és tovább is áll, hogy készülődhessen. Már kissé talán késésben is vagyunk. Az esküvő előtti vacsora, amire hivatalosak lettünk ma, mindjárt kezdődik, mi pedig még tollászkodunk.

- Így jó leszek? – fordulok felé, ő pedig ragyogó tekintettel méri végig az alakomat. Nagyot nyel, ajkai féloldalas mosolyra húzódnak. 

- Tökéletes.

Nem vittem túlzásba, elsősorban a hőségnek köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy esküvői meghívásról szó sem volt, vagy nagyon elment a fülem mellett a dolog. A ruhám nyári, könnyed, szép, halvány rózsaszín színben pompázik, de még is visszafogott. Tökéletes ebben a döglesztő melegben így este.

- Ahhoz képest, hogy panaszkodtál, hogy semmi alkalomhoz illő nincs nálad.

- Ez a véletlen műve, de ezt nem is nevezném annyira alakomhoz illőnek. Te viszont nagyon fess vagy.

Megigazítom a gallérját, a tekintetünk egybe kapcsolódik, az ajkaimra vándorol, míg én kezemet a mellkasán simítom végig. Mélyen szívom be a levegőt, minek következtében az orromba kúszik az illata, és azt kívánom, bárcsak a karjaiba bújhatnék, s közelebb lehetnék hozzá, mint valaha.

Ellépek mellette, ezzel megtörve a pillanatot, de a csuklóm után nyúl. Újra a szemeibe nézek, a könnyeimet vissza kell nyelnem. Várok, türelmes vagyok a türelmetlenségem kitörni készülésének ellenére is. Fogalmam sincs, hogy meddig állunk így, de már fájdalmassá válik, keserűen édessé.

- Indulhatunk?

Bólintok és elszakadunk egymástól.

Harry ujjai az enyéim közé furakodnak, ahogy befelé haladunk az étterembe, ahol az este zajlani fog. Elenged, derekamra simítja a kezét és maga előtt tol befelé, kezet fog több emberrel is, én pedig kapkodom a tekintetemet, ahogyan bemutat mindenkinek lassan, nagy vonalakban. Szinte megemészteni sem tudom a neveket, de mosolygok, élvezem a kezének érintését a hátamon. Elfoglaljuk a helyünket, és kapkodom a fejemet az emberek között.

- Végre, hogy ide értetek.

Gemma jelenik meg, karján a lányával, és leül mellém. 

- Mi a helyzet nagylány? – csiklandozom meg pici tenyerét, amit felém nyújt. Átveszem a kezembe, és már is örülök, hogy a figyelmemet leköti. – Kis cukiság.

Harry megszerzi Lilibelle figyelmét, ahogy megpuszilgatja a husis kis nyakát, a pici pedig nevetni kezd. 

- Szerintem mi még nem találkoztunk.

Hirtelen, a semmiből jelenik meg egy fiatal lány mellettünk. Gyorsan felmérem őt, és nevetségesnek érzem magam, de valamiért muszájnak érzem. A ruházatára nem mondanám, hogy kellően visszafogott, elegáns, ám annál is inkább, hogy magamutogató, figyelemfelkeltő.

- Valóban – felállok, és a kezemet nyújtom az irányába, annak ellenére, hogy mély visszataszító érzés kerít a hatalmába. – Elina vagyok.

- Josephine.

- Örülök a találkozásnak.

- Te érkeztél Harryvel?

- A barátnője vagyok, igen – mosolyodom el. Most először olyan könnyedén gördül végig a nyelvemen a kijelentés, hogy még én magam is meglepődőm. Még is büszke mosolyom megjelenik, kihúzom magam, és mocskosnak érzem a gondolataim, de meglepően boldoggá tesz. 

- Hm, érdekes.

- Josephine.

- Gemma.

- Nem tudtam, hogy itthon leszel. A szüleid azt mondták, hogy az egyetem elfoglal.

- Igen, de sikerült időt szakítanom. Muszáj volt visszatérnem, hogy minden a maga medrében maradjon.

- Milyen szerencse. Kár lett volna, ha kihagyod ezt az estét. 

Belekortyolok a boromba, ami pici megnyugvást biztosít a számomra, a másik, amikor Harryt érzem meg az oldalam mellett, miután Gemma kezébe adja a lányát.

- Harry, nem is láttalak – úgy igyekszik a mellettem álló férfi közelébe, mintha tőle múlna, hogy oxigénhez jusson. Érzem tisztán Harry feszültségét, aki úgy fonja a kezét a derekam köré, hogy még közelebb von magához.

- Pedig a barátnőm oldalán mindig megtalálható vagyok.

Kissé gáznak érzem a kijelentését, de a lányt kellően szíven találja, így nem igazán érdekel, csak, hogy vette az adást. 

- A barátnőd? – olyan kiakadással hagyja el a kérdés a száját, hogy azonnal örömtáncra lendülök képzeletben. – Én úgy tudtam, hogy a holnapi napon egy közös családi ebéden veszünk részt.

- És ez miért is probléma? Elina a családom.

A mondata úgy melengeti a szívemet, hogy a nyakába ugranék, szájára tapasztanám az enyémet, és szorosan ölelném. Bújnék hozzá, tovább mennék, és élvezném, hogy az enyém. Ez azonban csak a csalafinta gondolataimban létezik. Sajnos.

- Hát persze. 

A vacsora kezdetét veszi, a csacsogások összemosódnak, én pedig a közelemben levőkkel beszélgetek, akik kínos sztorikat osztanak meg velem Harryvel kapcsolatban. Valóban élvezem ezeket a kis történeteket. 

- Komolyan leszedtétek az utca táláját? 

Nézek az oldalamon ülő testvérekre, akik csak vigyorognak.

- Nem volt vicces, ahogy éjjel a rendőrök kergettek bennünket, de szükségem volt arra a táblára a szobaajtómra. Még is hány ember mondhatja el magáról, hogy a neve egy és ugyan az egy utcával? – Gem mentegetőzése nem tűnik teljesen megfelelőnek, de jót derülök rajta.

- De vicces volt – nevetve jegyezi meg Harry.

- Az is, ahogy a tóba estél.

- Beestél a tóba? Nálatok?

A házuk mögött egy hatalmas tó van, ami csodálatos, és imádni való egyszerre.

- Azt hiszem, hogy elég a mesélésből – iszik az italába, de a vidámsága nem csökken. 

- Ugyan már, azt nem meséled el, hogyan loptad el az első csókom? – csend támad, amint Josephine száját elhagyja a kérdés. Megfagy a levegő, és a mosolyom azonnal leolvad az arcomról. 

- Azt hiszem, hogy hozok még egy italt.

Ezzel felállok és a bárpulthoz megyek. Kikérek egy pohár bort, míg arra igyekszem emlékeztetnem magamat, hogy mennyire is nem kellene foglalkoztatnia a múltnak, hiszen mennyire állszent lennék azt állítani, hogy nem voltak lányok az életében. Magam is tudomásom van jó pár alkalomról, amikor hazavitte a részeg éjszakáin alkalmi partnereit. Éppen elég fájdalmas pillanat volt.

- Ne is törődj vele.

Felkapom a fejem a hangja, amely a jobbomról ér el hozzám, és Sarah, a menyasszony foglalja el a bárszéket mellettem.

- Csak megszomjaztam.

- Nem kell mentegetőznöd, szívem. Mindenkivel megesik, hogy egy exnek sem nevezhető valaki megjelenik és úgy tesz, mintha fontos lenne a párod életében.

- Vele akarják összeházasítani, nem?

- És? Mit számít, hogy ki mit akar, amikor Harry melletted van?

Szép is volna, ha igaz lenne – mormolom magamban.

- Nem számít, csak meglepett, és tényleg szükségem volt egy italra.

- Rendben van szívem, nyugtasd magad – mosolyogva fogja meg a bárpulton a kezem. – De az igazságod nem lehet sokáig rejtegetni. Hamarabb a felszínre tör, mint gondolnád.

Ezzel magamra hagy, mert a vőlegénye elragadja. Megfogom a borospoharamat és elindulok a kertbe, amely csodás volt már akkor is, amikor jöttünk, de éjszakai fényben is pazar látványt nyújt. A lágy szellő kellemes érzést hagy a bőrömön, az eget csillagok fénye ragyogja be, és a virágok finom illata az orromba kúszik, ahogy a kert mélyébe sétálok. Kiszűrődik bentről a nevetés, ahogy vegyül a zenével, és vissza andalgok az épület irányába. 

Megdermedem, és ennek nem a hűvös szél az oka, ami feltámad. A borospohár csúszni kezd a kezemben, de időben fogom meg, mielőtt darabjaira hullna. A torkomba gombóc nő, ahogy a falnak támaszkodva megpillantom Harry, maga előtt Josephine-el. A lány pipiskedik, hogy elérje Harry száját, aki kicsit távolodni próbál, de nem sikeres az akció. Közelebb megyek és megköszörülöm a torkomat, mire a lány szája olyan széles, elégedett mosolyra húzódik, hogy kedvem lenne az arcába önteni az italomat, hogy lehűtse magát.

- Igen.

- Nem.

Hangzik egyszerre, én pedig még közelebb lépek, Harry pedig felém tesz egy határozott lépést.

- Ideje menned – jegyezi meg Josephinenek.

- Találkozunk később – ezzel elhalad, én pedig Harryre meredek.

- Meg tudom magyarázni – lép még közelebb, de én határozott vagyok.

Belül tombolok ugyan, forr a vérem, a tenyerem viszket, és dühös vagyok. Baromi dühös. De, ami még ennél is jobban aggaszt, hogy megszégyenítve érzem magam. Bármennyire is megy közöttünk ez a kapcsolatnak nem nevezhető dolog, másik szemében egy párt alkotunk.

- Igazán Harry?

Nagyot nyelek, míg látom, hogy ő döbbenten néz le rám.

- Babe, mi történt? 

A hajamba túrok, ingerültebben, mint kellene, és pár hajszál égő fájdalommal távozik. Könnybe lábadnak a szemeim, de visszafojtom az érzelmeimet.

- Nem alázhatsz meg, Harry – csuklik el a hangom. – Minek rángattál ide, ha úgy is az ő karjaiba kötsz ki?

Csendben figyel, a szavak nem jutnak el hozzám. Letörlőm a kézfejemmel végül a makacs könnyeket, és elindulok az utca felé. A szülei háza nincs közel, de túl távolinak se mondanám. Leteszem a poharamat az egyik padra, és tovább megyek. Hallom, hogy a nevemen szólongat, hogy a lábai alatt ropognak a kavicsok, de nem állok meg. Megsértve érzem magam.

- Elina, várj már! – hallom, hogy szitkozódik, és gyorsít a léptein. – Bassza meg, állj már meg az istenit!

Megragadja a karomat és meg perdít a tengelyem körül. Szembe találom magamat vele és egy sötét részre húz, ahogy a fák, a fény hiánya és minden neki kedvez. 

- Mit akarsz?

- Mi az, hogy mit akarok? Nem tartod nevetségesnek?

- Nevetségesnek? – döntöm a fejemet az épület túloldalán a téglának. – Kibaszottul nem tartom nevetségesnek, hogy a szívemmel játszol.

Felemeli a kezét, tenyere az arcomra simul, tekintete az enyémbe mélyed és a szája csapdába ejti az enyémet. Szája finoman simogat, a tenyere a derekamnál a húsomba mar és még közelebb von a testéhez, én pedig elveszem, s remélem, hogy nem zúzza darabokra a szívemet.

I will never let you burn and this is all about you

L E N A

 Betty velem szemben áll és a hangszórókból a tengerpart homokjában táncolva énekeljük hangosan a dalt, ami belengi az egész partot. Kezem az égbe nyúlik, ujjaim között a műanyag pohár, mely a vodka és áfonya keverékével van töltve. Olykor belekortyolok, a csípőm ring jobbra, s balra, a torkom már fáj a sok hangos énekléstől, de mindig is így éreztem jól magamat, ha házibuliról, ha pedig egy klubról van szó. Nincs olyan, hogy az ember csak félig érzi jól magát. 

Belekortyolnék az italomba, hogy kissé lehűtsem magam, de egy kéz elveszi a poharat tőlem, mire szinte azonnal meg is perdülök a tengelyem körül. Nate néz velem szemben, konkrétan fölém magasodik és olyan szélesen vigyorog, hogy felfordul a gyomrom. Még is elmosolyodom ennek ellenére, és a poharam irányába nyúlok, melyet könnyedén vissza is ad. A szemei csillognak. Furcsállva mérem végig, fogalmam sincs, hogy mit akarhat tőlem.

Keze a csípőmre csúszik, de én igyekszem eltávolodni tőle.

- Nate, mit akarsz?

- Ugyan már – hajol közelebb. – Hát nem megbeszéltük, hogy randizunk?

Tehát a nem szót másképpen értelmezte, mint azt kellene. A nyaka köré fonom a szabad kezemet, a hosszabb hajába a tarkóján felkúsznak az ujjaim, és közelebb húzom a fejét le a sajátomhoz. Ajkaink szinte összeérnek, ám mielőtt megszólalhatnék, kettőnk közé emeli a poharamat. 

- Látom, hogy meleged van. 

Eltávolodom tőle, majd visszafordulok Betty irányába, aki mintha észre se vette volna irányomat, úgy rázza a seggét. A vállam felett hátra nézek, de Nate hűlt helyét látom csak. Megnyugszom, hogy talán vette az adást, felhajtom az italomat teljesen és visszaveszem a ritmust, ami töretlenül hajt előre.

- Mit akart? Nem bírja a farkát a nadrágjában tartani és tovább akarja szórni a nemibetegségeit?

- Fúj – rándul fintorba az arcom. – Remélem, hogy nem ilyen tervei voltak – nevetek fel.

Betty háta mögött viszont megragad a tekintetem, a mosolyom az arcomra fagy. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a szám ki van száradva.

Betty megragadja az államnál fogva az arcomat és maga felé irányítja. Összehúzza a szemeit. Annak ellenére, hogy már ő is felhajtott pár pohárral, még észnél van. Amikor a szemeim pillantanak félre, ránt egyet rajtam.

- Komolyan a mostohatesód bámulod?

- Mi? Nem!

- Ne hazudj – sziszegi. – Natehez hasonló, tudod jól. Arról nem beszélve, hogy bánt veled, amikor a családba kerültél.

- Hülyeségeket beszélsz – veszem le a kezét az arcomról.

Elindulok a bár irányába, hogy szerezzek még magamnak valamilyen italt, mert borzasztó szomjúság tört rám. A táncoló testek nekem érnek, talpaim a homokba süllyednek, majd ahogy a betonra érek, a hatalmas ház udvarába, a zuhanyhoz megyek és lemosom a homokszemeket a talpaimról.

A medence is tele van, az embereknek nem számít, hogy ruha van-e rajtuk, vagy éppen meztelenek. A hangulat jó, a pénzt a szülők szórják a gazdag utódok zsebébe, ezek meg itt szívják és isszák el.

A bárhoz lépek és kérem a szokásos italomat, amit szerencsére hamar meg is kapom. Már tényleg kaparóan száraznak érzem a torkomat, a fejem búgni kezd. Ahogy felállok, kissé megingok, de hamar visszanyerem a egyensúlyomat és vissza indulnék a homokos partra, amikor megragad valaki.

H A R R Y

Figyelem a jelenetet és már az ujjaim görcsbe álltak, ahogy az öklömbe szorítottam őket. Egy sör van a kezembe, amit már túl hosszú ideje iszok, de úgy érzem, hogy az eszemnél kell maradnom. 

- Miért nem mész már oda és téped szét? – Ethan 

- Tessék?

- Ugyan, meg akarod dugni a húgit. Az a majom még is előtted fogja becserkészni a lompost.

Úgy nézhetek az öcsémre, mint a véres késre, mert azonnal abbahagyja a pofázást, és inkább meghúzza a sörét.

- Oké, megkeresem Saraht és a farkamra húzom. Élvezetesebb, mint a bús pofádat nézni. Inkább keresd meg Alicet, biztos szívesen hagyja magát, ahogy mindig.

- Lehetne, hogy nem beszélsz a puncikról többet?

Visszafordítom a tekintetemet, de nem látom. A tömeg elnyelte másodpercek alatt Lenat. Próbálok lazítani már csak a magam érdekében is. Muszáj elengednem ezt a védelmező szart, mert mióta az életembe került ez a lány, teljesen felforgatta az életemet. Előtte minden simán ment, a suli, az egyetem, a bulik. A lányokról nem is beszélve, akik úgy akarták, hogy bejussak a bugyijukba, mintha valami megváltás lettem volna a számukra. Az utóbbi időben azonban egyáltalán egy punci sem keltette fel az érdeklődésemet. Természetesen a mostohahúgom ez alól kivétel. Mióta a házunkba betette a lábát, úgy fordult egyet az egész világ.

- Úgy érzem, mintha a golyóidat ellopták volna, és ennek a gondolata nagyon is hátborzongató.

- A tiéd lesznek levágva, ha nem kussolsz, öcskös.

Felnevet.

Pedig kibaszottul nem viccnek szántam.

- Harry – Betty alakja jelenik meg előttem. Nem éppen nevezném józannak a lányt, egészen be van csiccsentve. Kapkodja a levegőt, mire Ethan azonnal mellette terem, mint törődő barát.

- Mi van cicus? 

- Fúj, Ethan – legyint a tesómra, ami miatt nagyon jól mulatok.

- Mi a helyzet Betty?

- Lena eltűnt.

Arcomon valószínű, hogy a ráncok megjelennek, mert keményen frusztrált leszek a hír hallatán.

- Mi az, hogy eltűnt? – Ethan már egyáltalán nem felizgulva kérdezi, ellentétesen, éppen dühösen. – Miről beszélsz kiscica?

Amíg ők ketten lejátsszák ezt a macska-egér játékok, én körbe pillantok azon az esztelen táncolni túlzónak nevezhető tömegen, ahonnan a tesztoszteron és az alkohol bűze csak úgy árad. Bármennyire is cikázik a tekintetem a hömpölygő emberek tömegén, én sem látom a lányt. Majd újra végig futok tekintetemmel az embereken, és ekkor tudatodus benne, hogy a majom Nate gyerek feje se bukkan elő sehonnan. 

Bassza meg.

Nem is figyelek arra, hogy mit magyaráznak körülöttem, elindulok, a lépteim visznek előre, a tekintetem jár ide-oda, a lélegzetem visszafojtom, mintha valami őrült lennék, és azt várnám, hogy a hangját meghallom a távolból.

Sehol sem látom Lenat, és azt a mocskot sem, és ez egyáltalán nem kecsegtet semmi jóval. Hallom, hogy Ethan a nyomomban van, mert a nevemet ismételgeti. Látja, hogy az agyam elszállt, és ennek semmi jó vége nem lehet. 

Jól látja.

Hacsak valami folytán esetleg minden rendben, és egy lánnyal találom meg Lenat, valami gyomorforgató koktél társaságában. Na akkor talán majd minden rendben lesz, de addig már arra koncentrálok, hogyan formáljam át annak a kis pöcsnek a képét. Én jófej voltam, és az elején közöltem vele, hogy a mostohahúgom tabu, ám ennek ellenére ő kurvára be akarja rakni neki, amit én nem fogok engedni. Önző vagyok, és egy pöcs, de Lena senkié sem lehet rajtam kívül.

Már szinte az egész tetves birtokot bejárom, az agyvizem forr, az öklöm ütésre kész, és a bakancsba bújtatott lábam is szívesen valaki szájába taposna.

- Hé, H!

Az öcsémre nézek, akinek oldalán a kis Betty áll és aggódó tekintettel méregetnek. Mellettük a csónakház felé pillantanak, ahonnan akkor hangzik fel egy éles kiáltás. Nem is kell több, azonnal hosszú léptekkel odaigyekszem és berúgom annak az ajtaját. Elfog a düh legmagasabb foka, ahogy látom az általam áhított lányt Nate karjaiban, ám egy valami ezen kívül kibaszottul nem tetszik. Lena erőtlen, szinte a karjai csak hanyagul lógnak mellette, és azonnal meglátom, hogy kibaszottul valami szarral bedogozta ez az állat.

Ethan azonnal mellette terem, és magához öleli Lenat, míg én az öklömmel találkoztatom ezt a mocskot.

- Hé, rám mászott haver! – mondja a patkány a vérző szájával.

- Rád mászott mi? Teljesen úgy néz ki – indul megint az öklöm, s találkozik az állával. Reccsenés hangja visszhangot ver a térben, míg a vér fémes szaga teljesen elárasztja az orromat. – Nem megmondtam, hogy a közelébe se menj? Mi a faszt adtál be neki?

Fogja az állát a földön összegörnyedve, mint valami punci, és nyöszörög. Bakancsom találkozik a mellkasával, mire teljesen elterül a földön.

- Hagyjad, Lena rosszul van – ragadja meg a kezemet Betty. 

Kirántom a kezemet a kezéből és a lányhoz lépek, a karjaimba kapom, de ez a patkány nem fogja ennyivel megúszni, most viszont mással kell foglalkoznom. Elhagyom a helyiséget a karjaimban a lánnyal, aki ködös tekintettél néz engem, keze a mellkasomon pihen és a felsőm anyagával játszik. Jó pár szem ránk szegeződik, de én csak szorosabban fonom vékony teste köré a kezemet, és igyekszem óvni, a testemmel takarni, amennyire lehet.

Kiérve az autómhoz Ethan terem mellettem és tárja ki az ajtaját, majd be is ültetem Lenat, miután az övet is áthúzom rajta. Bepattanok mellé, és gázt adok. Minél előbb messze akarok kerülni ettől a háztól. Már a buli elején is tudtam, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége.

- Dühös vagy.

- Nem vagyok – szűröm a fogaim között az egyértelműen hazugságot.

Oldalra nézek a hallgatása miatt, és vigyorog. A szemtelenje vigyorog!

Közelebb hajol, kissé felnyög, ahogy az öv megszorítja, majd rángatja kicsit, és tényleg elér hozzám. Meleg lehelete a bőrömet cirógatja.

- Rettentően dühös vagy.

Mondanám, hogy aranyos, ahogy a nyelve összeakad, de inkább bosszantó, hogy a saját akaratán kívül jutott ide.

- Az vagyok, de nem rád – vallom be.

Oldalra nézek egy pillanatra, és látom, hogy mosolyog. Azt hiszem a világ leszebb látványa számomra, míg így kábán is. Kezemet a combjára simítom, és igyekszem elérni, hogy visszaüljön a helyére, ám ennek teljesen az ellentétét érem el.

- Mondtam ma már, hogy mennyire szexis vagy?

Egy pillanatig sikerül úgy csinálnom, mintha nem hallottam volna meg az édes kérdését, de még sem tudom elengedni a fülem mellett.

- Ez a szer hatása bébi, ami a szervezetedben tombol. 

- Ez annak hatása, hogy nedves leszek mindig, ha csak rád gondolok – belecsuklik a mondat végébe, ami elvenné az élét a dolognak, de nála bassza meg ez sem sikerül. Érzem, hogy a szavai elérik, hogy a szervezetem rajongani kezdjen a szavainak.

Ujjaim a kormányt úgy szorítják, hogy szinte elfehérednek, a gázpedált kissé jobban taposom a kelleténél. Váltok, nagyon sebességre kapcsolok. Tudom, hogy az egyetlen menekülési utam, ha mielőtt hazaérünk és ágyba dugom, hogy kialudja magát. Ám az illata az orromba kúszik és ez még jobban megnehezíti a helyzetemet. 

- Ugyan már Harry, tudjuk mind a ketten, hogy kellünk a másiknak – lehelete a nyakam vonalát simogatja, mire megborzongom, a lélegzetem kihagy, de muszáj a kábulatából kikerülnöm, mert ennek nem lesz jó vége. – Nehogy azt hidd, hogy a fürdődből nem hallottam még a hangokat, miközben a farkad kényeztetted.

Felnyögök.

Bassza meg, ez a lány megöl engem a szavaival.

Elképzelem, hogy hányszor fontam ujjaimat a farkam köré a zuhany párás közegébe, miközben azt gondoltam, hogy az ő apró keze szorít. Imád. Vágyakozik. Hogy az ajkaim elváltak egymástól és arra vágytam, hogy a forró szája kerüljön rám, dédelgessen és imádjon.

Mocorogni kezdek, a farkam kellően kezd izgalomba jönni, a farmerem durva anyaga nyom, és szűkké válik. Nem igazán segít a helyzetemen, hogy továbbra is nekem beszél, hogy a mellei a karomnak érnek.

- Lena, ülj vissza a helyedre, csak a drog beszél belőled.

- Fel vagyok izgulva – nyelve megérinti a nyakam bőrét, amit értékelnék is, ha nem éppen az útra kellene figyelnem. Keze a combom belső részére vándorol és közeledni kezd a már kemény farkam felé, ami biztosan örülnek más helyzetben egy kis kényeztetésnek.

Megragadom a csuklóját mielőtt ténylegesen a farkamat megragadhatná és visszateszem az ölébe. 

- Ennek nem most van itt a helye és ideje.

- Hát a puncimnak nem parancsolhatsz – kezdi el saját magát simogatni.

Nagyot nyelek.

Keze a saját combja belsején kalandozik, míg a szoknyája alatt el nem tűnik, az ajkai elválnak egymástól, én pedig szerencsére éppen most hajtok át a házunk kapuján, így le is parkolok és kipattanok az autóból. Sietve kerülöm meg azt, és segítek neki a lábaira állni. Tekintete összeakad az enyémmel, arca kissé pozsgás, ajkai fénylenek annak köszönhetően, hogy a nyelvével végig szántott rajtuk, és azt kívánom, hogy bárcsak én nedvesíthettem volna be az ajkakat.

Sietve vezetem a házba, hogy mielőbb a szobájában, az ágyában lehessen, és kialudja ezt az egészet. Ám ő ellenkezik. Nevet, kacag, míg én csendesítem, hogy ne ébresszen fel mindenkit. Nem hiányzik, hogy apám szemei elé kerüljön ilyen állapotban. 

- Maradj csendben, mindenkit felébresztesz – dörrenek rá kissé erőteljesebben a kelleténél.

Kuncog.

Kibaszottul kuncog.

Közelebb lép, felpipiskedik hozzám, ajkai az enyéimeket érintik, de nincs erőm eltávolodni tőle.

- Inkább elhallgattathatnál.

Nagyot nyelek és csak szinte felrángatom az emeletre. Azt hiszem, hogy jobban is megrángatnám, miközben keményen dugom, de vissza kell fognom magam. Bár vér szerint nem, de még is a kishúgom, bassza meg. Bárcsak ne lenne az! Akkor rá tehetném a kezemet édes, formás kis seggére. Míg ujjaim nyoma a bőrében maradnának. 

Hirtelen a gondolataimból kiragad, ahogy a falnak esünk. Fölé magasodom, de még így is ő ural engem, és ez kibaszottul kettős érzést hagy bennem. Tetszik, mert egyszerűen az agyam és a farkamat is megragadja egyszerre csak a tekintetével, és tartok is tőle, mert utálom, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül.

- Kívánlak – fogja meg a kezemet bátran és az öléhez nyomja, mire felnyögök, és csak még világosabbá válik, hogy minél előbb el kell tűnnünk a folyosóról. 

Berántom a szobájába és hagyom, hogy szabadon kezdjen el táncikálni. Azt hiszem, hogy irigylem a benne tomboló érzések kavarodása miatt, de jobbnak vélem, ha az egyikünk legalább észnél van.

- A drog beszél belőled – ismétlem magam, bár fogalmam sincs, hogy őt vagy inkább magamat győzködőm.

Eldől az ágyon és olyan szemtelenül ártatlan tekintettel terpeszt be előttem, hogy a szívem majdnem megáll. A csipke bugyija úgy kerül a földre, hogy még levegőt sem veszek. Figyelem, hogy ujjai játszani kezdenek az ölén, én pedig azt hiszem, hogy ennél szebb látványt még soha nem láttam. A tenyerem ég, hogy megérintse a felhevült, nedves ölet, hogy a nyelvem megérezze az édes ízét. Illata az orromba kúszik, s ekkor eszmélek fel, hogy már a lábai között térdelek.

- Ez nem lenne szabad.

- Ne beszélj hülyeségeket.

- Holnapra meg fogod bánni.

Felül, keze kígyóként fonódik a nyakam köré és húz le magához, hogy a szája a számra tapadjon, és hevesen megcsókoljon. Nyelve az enyémhez ér, minden eddigi tartózkodásom porrá ég és már csak arra tudok gondolni, hogy a szám a száján, a kezem a testén, az illata az orromban, s a szívünk egyszerre ver. 

we’re not making love, tryna get nasty. grab up ur drugs, that make me happy

T H E A

 Amikor befut egy munka alaposan áttanulmányozza az ember. Nos, ebben a helyzetben sem volt ez másképpen, ami meghozta azokat az információkat, melyeket valószínű, hogy soha nem akartam látni. Valamiért nekem elkerülték a hírek a figyelmemet, főleg az éjszakai klubok tekintetében. 

Soha nem voltam a reszkető kislány, mindig is az izgalmak, új dolgok vonzottak, a családom legnagyobb örömére. Ez nem változott a mai napig, így egyre jobban elmélyedve a témában felkelti az érdeklődésemet a dolog.

- Szerintem nem gondoltad ezt át, Thea.

- Te is jössz, ne ellenkezz!

- Egy klub fellendítése nem olyan egyszerű, basszus még drogbotrányba is keveredtek. Fegyverek, minden volt ott, ami egy jó akciófilmben oké, de nem a valóságban. 

- Elvileg már minden rendben van, csak nincs vendég és csődbe mennek.

- Még mindig Styles a tulaj?

- Rá gondolsz? – a Google elég sok lesifotó képet rejt magában, amiben mi éhező lányok örömmel csöpögtetjük a nyálunkat. – Nem rossz.

- Édesem, nedvesedem, ha meglátom, te meg itt annyit mondasz, hogy nem rossz. Tudod te mi a nem rossz, kisanyám?

- Oké, felfogtam, nyugodj meg. Vegyél mély levegőt.

- Mindenképpen el kell vállalnod, amúgy is már rád férne egy buli, hogy kikapcsolj. A puncidra pedig egy kis izgalom.

- A puncim köszöni, de remekül megvan, de a buliban benne vagyok. Végül is egy estéből semmi rossz nem sülhet ki.  

- Hacsak nem lövöldözés tör ki.

Ránézek, mire védekezően felemeli a kezét. Elengedem végül a dolgot és megírom a válasz e-mailt. Még jó pár levél fog cserélődni az estéig, annak ellenére, hogy ma éjjel is szívesen meglátogatnám a helyet.

- Esetleg civilként ma elnézhetnénk, csak felmérni a terepet?

Bizonytalan a hangom, de vigyorgom, hogy mennyire megfordult a kettőnk nézőpontja szinte másodpercek leforgása alatt.

Brithany rám sandít, majd szája széles mosolyra húzódik.

- Szólok a csajoknak, de te foglalj egy VIP helyet, utálom az izzadó tömeget, tudod.

Ez mindig kifogása, de valahogy a buli közepére már lenn szokta a seggét rázni, és fel-fel szed egy jóképű pasit. Ám én sem vagyok a VIP hely ellenére, mert jól jön az elvonulás, és a buli kezdetén a hangolódáshoz is megfelelő.

- Van barátnője? – vonja magára a figyelmemet Brith.

- Tessék? Kinek?

- Stylesnak, te butus.

- Fogalmam sincs, de ez nem is számít.

A MacBook eltűnik az ölemből és már úgy püföli, hogy azt hiszem füstölni kezd az ujjai alatt. A Google hamar feldobja a találatokat, és úgy tűntetik fel, mint a legszexibb szoknyapecért az országunkban. 

- Tehát szabad a gazda.

- Nem is biztos, hogy ott van.

- Nézd – mutat a képre, melyet kinagyit. – Szerinted kiengedi az irányítást a kezei közül? Tuti nem, és onnan figyel. Valószínű, hogy nem vegyül, de biztosan az épületben lesz.

- Ez remek hír nekünk, tényleg. Mintha nem lenne mindegy – veszem el a gépemet tőle és lecsukom, mielőtt őrültebb ötleteit gépelné a keresőbe.

- És ha felszedjük?

- Nem osztozom – szögezem le viccesen és ott hagyom, míg a konyhába megyek, hogy valami kis nasit keressek, amire nagyon nem lenne szükségem.

H A R R Y

A mai divat már megköveteli, hogy a reklámot megfizesd, méghozzá egy embernek, akit tartalomgyártónak nevezünk. Eleinte tiltakoztam, de amikor Bo megmutatta a lányt, azonnal belementem a dologba. Valóban megdöbbentően sok, rengeteg követővel rendelkezik a világháló sok felületén, és tömegek rajonganak érte. Még ha le is bontjuk a teljes világnézetre a számot, akkor is jókora esély van arra, hogy tömegeket csődítsen ide. Nekünk pedig kibaszottul erre van szükségünk, ahhoz, hogy visszaszerezzük a hírnevünket. Soha, egyetlen vállalkozásom se fuccsolt még be, és ezt sem fogom hagyni, hogy oda jusson.

Bo sűrű levelezésbe kezdett a lánnyal, de egy idő után átvette az irányítást, mert annyira mocskosul unalmasnak bizonyult az egész, és végetnemérőnek, hogy fel akartam gyorsítani az események. Sikerült elintézni a jövő hétvégét. Nem mondom, hogy elégedett vagyok, de sajnos ez a lány eléri, hogy engedjek, ami nem éppen az erősségeim közé tartozik.

Kinn már a zene szól, a dj adja a ritmust, és az emberek már kellemesen érzik magukat, ám messze vagyunk a teltháztól. Az irodám üvegezett falához megyek, és letekintek rájuk. Minden a szokásos, kibaszott unalmas módján halad. Néha nem is értem minek vagyok itt.

- Főni – Bo jön be az irodámba. – Valami kisebb tömeg alakult ki a bejáratnál. Paparazzik.

- Tessék? – értetlenül nézek rá. – Mondd, hogy nem valami botrány van kitörőben – szűröm a fogaim között a szavakat, ám nem hagyom, hogy folytassa. Elmegyek mellette, szinte levágtatok a lépcsőfokokon egészen a földszintre, ahol átvágok az embereket, ki egészen a bejáratig. – Mi ez az egész? – Paul néz rám, az egyik biztonságim. 

- Egyszer csak megjelentek azok a bigék, és felfordult minden.

Abba az irányba nézek amerre mutat. Gondolkozom, hogy kik lehetnek, hogy a fotósok hada így körülölel őket. Nem mintha kifogásom lenne bármilyen celebritás miatt, hiszem a klub hírét viszi. Önző pöcs vagyok, de csak így működhet egy vállalkozás. 

Figyelem a csapatot, míg mellettem haladnak be az újabb, s újabb vendégek. Megfordul a lány, aki eddig nekem háttal állt, és a seggét bámultam, s azt képzeltem, hogy a fenekét mennyire szívesen megmarkolnám. Döbbenten konstatálom, hogy Thea áll velem szemben, hogy hozzá tartozik az a formás hátsó. Gyorsan átgondolom a levelezésünket, hogy én néztem-e be ennyire, vagy ilyen kibaszott gyorsan eltelt-e az idő, de időzavarba kerülök és már csak arra eszmélek, hogy a lánycsokor elindul felénk. Suttognak valamit egymás fülében, de én csak a közeledő szőke bombázón jártatom a tekintetemet. Hófehér magasderekú szoknya, és hozzá hasonló nagyjából melltartóméretű felső, míg kettő között hasának finom bőre mutatkozik meg.

- Mr. Styles? Személyesen üdvözöl bennünket, vagy mindenkinek ilyen figyelem jár? – Thea egyik barátnője felnevet, mire én szigorúan nézek és intek Paulnak, hogy engedje befelé őket.

Ám mielőtt az általam csodált üzletasszony elhaladna mellettem, megragadom a karját, és visszatartom kissé.

Mosolyogva néz fel rám, pedig olyan nyaktörő, piros magassarkú van rajta, hogy az jut az eszembe, hogy milyen lenne, ha a lábait körém fonná, miközben újra, s újra belehatolok.

Egy kibaszott őrült vagyok! Bármelyik nőt, bármikor megdughatom, de nekem ettől az egytől megy el az agyam, és a farkam sem bír nyugton maradni a nadrágomban.

- Segíthetek valamiben?

- Ez egy magán este, egyszerűen jól érezzük magukat, felmérem a terepet, ha úgy jobban hangzik. Remélem, hogy nincs ellenvetése.

- Természetesen nincsen.

Olyan gépies vagyok, hogy már nekem fáj. Elengedem, ő pedig ringó csípővel távolodik tőlem lassan, s csatlakozik a barátnőihez.

- Tartsd a farkad a gatyádban, csak megnehezíti az üzletet, ha megdugod – Marcus, a jobb kezem hangja hívja fel magára a figyelmemet.

Visszaindulok a menedékembe. Töltök magamnak egy pohár whiskyt és az ablaknál állva le is húzom. Innen tökéletes rálátásom van a VIP szobákra, ahogyan a kamerákra is, melyek az egész épületben el vannak helyezve.

- Nem kell, hogy kioktass – nézek Marcus, aki most lép be az irodám ajtaján.

- Messze álljon tőlem, de tudom, hogy a forró puncijára gondolsz.

Megfeszülnek az izmaim, és mélyen magamba kell szívnom a levegőt, hogy ne tegyek olyat, amit megbánnék. Nem is ismerem ezt a nőt, bassza meg, és a fejemet vesztem. 

- Menj, segíts Paulnak, ma meglehetősen nagy a tömeg odakinn.

Hallom, hogy még mormog valamit, de szerencsére nem elég hangosan, így nem tehetem meg, hogy a poharamat kis tiniként utána hajítsam.

☆

Az este úgy gördül tovább alkohol mámorban, hogy csak kapkodom a fejem látva, hogy Thea mennyi alkoholt dönt le a torkán. A pezsgősüvegek érkeznek a privát szobájukba, és a tánc magaslatokat él meg. Én pedig enyhe szívrohamokat, amikor abba az ördögi cipőben megbicsaklik, ám az egyik lány elkapja és jót nevetnek. Ám a szoknyája feljebb csusszan, az ujjam a kristálypoharam szélén táncol, míg a kamerán keresztül figyelem a történéseket. Felőlem fel is robbanhat a lenti szint, mert csak a kecses csípőmozgatását lesem, ami távolodni kezd. Elhagyják a szobát én pedig türelmetlenül megyek az egy oldalú falhoz, hogy lássam hova is tartanak. 

Elnyeli őket a tömeg, és az érzés, hogy a sok részeg közé kerülnek, megőrjít. Már van bennem pohár whisky és a férfi ösztön erősebb bennem, mint a józan ész. Elhagyom az irodám falait és a korláthoz lépek, hogy közvetlenebbül nézhessem azt az észveszejtő táncot, amit lejt. Én magam nem éppen tartom nagy táncosnak, de szívesen ölelném szorosan magamhoz, míg a csípője nekem simul.

- Idáig érzem a szex szagát – Bo áll meg mellettem.

- Nincs dolgod? 

- Hm, lássuk csak, azt hiszem akad. Visszatartani téged, hogy berángasd az irodádba és megdugd, mielőtt fellendítené a helyet és szarrá törnéd a szívét.

- Marcus nem tömte még be a szádat?

- Arra vagy kíváncsi, hogy leszoptam-e mostanság?

Lehunyom a szemhéjaimat, hogy kis nyugalmat kapjak, mielőtt elpenderítem innen. Beletúrok a hajamba, amely már a kelleténél hosszabb, de nem igazán foglalkoztat. Annál jobban a lányokat, akik tépni akarják szex közben, de nem engedem nekik.

- Tudod, ha megdugod, legalább csináljatok belőle valami címlapot. Mekkora szám lenne. A maffiózó és cicababa.

- Bo...

- Téged bámul, mély benyomást tehettél rá. És még nem is látta a...

- Fogd már be – dörrenek rá, és visszaszerezi Thea a figyelmemet. Csípőjét úgy tekeri, hogy a tekintete az enyémbe mélyed, én pedig a korlát takarásában igazítok a nadrágomon. – Indulj a dolgodra, mielőtt a felmondásod írom meg.

- Úgy se küldesz el – veregeti meg a vállamat és eltűnik.

Végre.

Elindulok lefelé és olyat teszek, amit eddig soha. Bemegyek a tömegbe, ami meglehetősen hömpölyög. Háttal van, nem látja a közeledésemet, de a csípőjénél fogva megragadom és magamhoz rántom. Megszeppen, de a válla felett hátranéz rám. Látom, hogy több italt fogyasztott a kelleténél, de szerencsémre nem részeg.

Már magam sem emlékszem, hogy mikor táncoltam utoljára, de a csípőm az övének diktálja a tempót a zenére, a kezem a szoknyája felett a kis rést a bőrénél simogatja, bár inkább máshol járna. 

Nem tart sokáig a pillanatunk, mert oldalra pillantva látom Pault rohanni. Thea nyakába csókolok.

- Mindjárt visszajövök. Tarts meg egy táncot nekem.

T H E A

Melegem van, szomjazom egy italra. Felhajtok egy jól behűtött pohárnyi pezsgőt. 

- Mi volt ez? – Melanie koccintja össze a poharát velem. – Nem mondtad, hogy ennyire jó a kapcsolatotok.

- Ez még engem is meglepett – Brith táncol hozzánk, míg a többiek tovább fogyasztanak és posztolnak a világhálóra. Hiszen, ami nem kapott egy posztot, az meg sem történt.

Nem válaszolok, mert magam sem tudom, hogy mi volt ez. Csupán annyit, hogy jó volt és még szeretném tovább. Hacsak egy alkalomra, akkor egy alkalomra. Ahogyan az ajkai a nyakam bőrét érintették, bizsergés öntött el a lábaim között, amelyet régóta nem éreztem. Egy shot kerül a kezemben és le is húzom, mire megpillantom a plafonon a kamerát. Elmerengek, hogy valóban az egész estet szemmel követheti-e. Megragadom Brith karját és táncolni kezdünk a többiekkel. Semmi extra nincs az egészben, csak elengedem magam és átadom a testem a zene ütemének, ami a fülemben lüktet. 

- Szerinted figyel?

- Kitudja, amilyen perverz lehet, hogy a farkát veri éppen.

Felnevetek, és elszakadok a barátnőmtől.

- Kiszaladok a mosdóba.

Mielőtt bemennék az ajtón egy kéz ragad meg, ma már harmadszorra, és egyre jobban évezem, be kell, hogy valljam. Fel sem fogom, hogy ki az, annak ellenére, hogy pontosan tudom, mert már húz is magával.

- A következő áldozat lennék? – kérdezem, amikor a hátam egy üvegfalnak nyomódik. 

- Áldozatnak érzed magad?

Ajkai simogatják az enyémet, ahogy beszél. Megborzongom és a testemet még közelebb igyekszem préselni az övéhez.

- Nem szoktam az ügyfeleimmel kezdeni – mondja határozottan, de érzem a farkát a hasamnál, így nem tudom komolyan venni a felém intézett szavait.

- Még jó, hogy nem él a szerződésünk – csúszik mellkasán felfelé a kezem, végig a nyakán, majd a hajába veszik el.

Felmordul, csípője előre billen, még jobban megmutatva a vágyát. Keze a csípőmbe mar, majd lejjebb kalandozik és a szoknyám alá nyúl kutakodóan. 

- Hol hagytad a bugyidat?

- Hm, talán eddig sem volt rajtam? – ribancnak érzem magam, de nincsen lelkiismeret-furdalásom. Annyi ember csinálja ezt, összejönnek majd búcsút intenek. Valószín, hogy ennek is ez lesz a vége.

- Ne gondolkodj.

Nyelve az alsó ajkamon cikázik végig, én pedig lehunyom a szemhéjaimat, ahogy az ölemnél keményen simogatni kezd. Úgy nyílok meg előtte, hogy már szégyenérzetemnek kellene lennie, de még sincs. Még jobban a kezének nyomom a felhevült testemet, és nem is kell könyörögnöm, mert magától adja az örömet. 

Áthúzza a fejem fellett az aprónyi toppomat, amely alatt melltartó sincs, így a melleim azonnal szabadon tárulnak elé, és kapva az alkalmon szája rám is cuppan. Felnyögök, hosszú fürtjei az ujjamba akadnak, a forró bőrömhöz nyomom, és a hátam ívben feszül meg, mint egy húr, mellyel a kedve szerint játszadozik. Fogaival a húsomba mar, majd elszakad tőlem és megfordít. A szívem a torkomban dobban, alattam az emberek táncolnak, a zene tompán szűrődik be, és a mellem a hideg üvegnek megőrjítően feszül. A hajamat eltűri, és a nyakamon végigszánt a fogaival, s borostás arcával. Már is azon jár az agyam, hogy mennyivel kellemesebb helyeken sérthetné fel a bőrömet. 

- Szeretnéd, ha látnák, hogy mennyire csodálatos vagy? Hogy lássák az élvezetet, amit én okozok neked? A nedvesen csillogó rózsaszín puncidat?

Felnyögök, és a fenekemet a lüktető farkának nyomom. 

- Önző vagy, senkinek nem engednéd, hogy lásson – sikerül egy választ kicsikarnom magamból, annak ellenére, hogy nagyon nem várt választ.

Érzem a vigyorát a bőrömön, és ismét szembe találom magamat vele.

- Igen, önző vagyok, és csak magamnak akarlak.

Ezzel befalja az ajkaimat, a nyelve az enyémhez simul, a testünk úgy mozog együtt, mintha mindig is egymásnak teremtették volna. Az asztalához húz, és a méretes, elég kényelmesnek tűnő székében foglal helyet, engem pedig az ölébe vonva átadja az irányítást, ami tudom, hogy még így is az övé. 

sign ur name across my body. lose ur innocence. i can feel it, leave ur body

 - Ezt nem hagyhatom ennyiben – remeg meg a kezemben a kristálypohár, melyben a whisky táncot jár. Érzem, hogy a szemeim már vérben forognak, hogy a gondolataim olyan kusza egyveleget alkotnak, hogy saját magamat kergetem az őrületbe hamarosan. A méretes ablakhoz megyek, amely a komplett falat lefedi, és a tengerre nézek, amely háborog, hasonlóan velem. 

- Rebecca, meg kell nyugodnod.

- Megnyugodni? – horkanok fel egyáltalán nem nőies módon. Sértésnek veszem a kérését, s beleiszok az italomba, hogy holmi megnyugvást találjak benne, de semmit nem ad. Végig marja a torkomat, és keserű, melengető érzést hagy maga után. – Alex, ezt te sem gondolod komolyan.

- Harry sem akarná, hogy így gyötörd magad.

Ujjaim úgy szorítják körbe a poharat, hogy összeroppan a kezeim között. Felszisszenek, a fájdalom a szívemig hatol, Alex pedig mellettem terem. Eltaszítom, az asztalhoz lépve elveszek egy zsebkendőt, és a véres tenyeremre szorítom. Harry mellett megtanultam a fájdalommal élni, de most még is úgy érzem, hogy a szilánkok, s a belső kín a halálomat akarják.

- Becca, kérlek – fogja meg a kezem, annak ellenére, hogy tudja, utálom, ha hozzámérnek. Elveszi a papírt róla, melyet már a vérem átitatott, és a pár apró szilánkot eltávolítja a kezemből. Egy tiszta zsebkendőt tesz rá, amely hamar válik vörössé, és fémes szag az orromba kúszva kacag. – Harry kicsinál, ha bármi bajod is esik.

- Ne mondd meg nekem, hogy mit tehetek. Miatta vagyok itt, ahol.

Elrántom a kezemet és arrább megyek. Nincs szükségem a közelségére, inkább ellenkezőleg. Érzem, hogy figyel, hogy nem helyeseli a cselekedeteimet, de soha nem kértem ki a tanácsát, Harryvel ellentétben. Alex és Harry már gyermekként együtt nőttek fel, szinte ő a jobb keze, a legjobb barátja. Én még is a távolságot kellően megtartom.

- Kiderítetted, hogy hol van?

- Becca...

- Ne, el se kezd, ha nem tudsz elfogadható választ adni – mélyen magamba szívom a levegőt és a háborgó tengert vizslatom, amely némi megnyugvást ad a lelkemnek. Nem mostanában volt ilyen vihar, mint a mai éjszakán, de úgy érzem, hogy tökéletesen illik a hangulatomhoz.

- Mindenki ezen dolgozik, de minden szálat eltakarítottak Matteoék.

- Ki se ejtsd ezt a nevet!

Kinyílik az ajtó és Marta siet be rajta, hogy a szilánkokat feltakarítsa. Hálásan nézek az asszonyra, akit anyámként szeretek. Amint végez, hozzám lép, látva a sebesülésemet.

- Be kellene kötni, kérem, jöjjön velem.

Legalább egy kis kibúvót találok a részen, és követem az asszonyt a konyhába. Magába beszél valamit olaszul, ami számomra még mindig üres szavak, de annak ellenére tökéletes zene a füleimnek. Imádom a szavak csengését, ahogy lendületbe jön, elfelejti, hogy nem értem mit is mond, és csak mondja, mondja, s mondja.

Hagyom, hogy tegye a dolgát. Nem adatott meg neki, hogy gyermeke legyen, így felettem anyáskodik, ahogyan Harry felett is teszi minden egyes nap.

- Az úrfi, amint hazaér, dühös lesz.

A szívem megfacsarodik Harry említésére. Valóban átkozódna, ha látná, mi is történt velem, annak ellenére, hogy már sokszor biztosítottam arról, hogy mennyire is nem vagyok egy törékeny virágszál. 

- Köszönöm Marta! – simítom kezemet a kézfejére, ahogy végez a fertőtlenítés és a bekötözéssel.

- Fel kellene hívni Mr.Pablot.

- Nincs szükségem orvosra, megleszek – mosolygok rá szelíden. – De tudja, elfogadok egy finom narancsos teát.

Kiszélesedik a mosolya, de látom, hogy helyteleníti a döntésemet, ami az orvost illeti.

Figyelem, ahogyan sertepertél a konyhában és a vizet a tűzhelyre teszi forrni, a teafű a szűrővel együtt a méretes bögrébe kerül, amiből imádom fogyasztani a forró teákat. A narancs illata úgy lengi be a helyiséget, hogy már is alig várom, hogy a kezeim között legyen. Felállok, a bezárt italos szekrényhez megyek, és a teába öntök egy kis rumot. Muszáj, hogy valami kissé elkábítson, és nem a hasogató fájdalom miatt a kezemben. Helyteleníti, de nem teszi szóvá. Megköszönöm neki a gondoskodását és visszavonulok a hálóba, hogy valamicske alvásra bírjam a szervezetem.

✞

- Megtaláltuk!

Alex jelenik meg az ajtóban, és határozottan, kissé örömittas hanggal közli. Tekintetemet a vadul hullámzó tengerről elszakítom, s rá vezetem. A pokróc anyagát jobban a testem köré fonom, amely némi melegséget ad, de nem eleget.

- Biztosak vagytok benne? Nincs kedvem egy újabb téves riasztáshoz. Haza akarom hozni Harryt!

Kissé ködösnek érzem magam, s nyelvem megbotlik. Soha nem bírtam az alkoholt, ezért Harry mindig is ellenezte, hogy fogyasszam. Felállok, kissé megingom, de Alex mellettem terem, ám mielőtt hozzám érhetne, a kezemmel jelzem, hogy nehogy megtegye. Felegyenesedem és bemegyek a szobába. A balkont már így is az eső verte, s a hideg ördögi táncot lejt a tető alatt.

- Mit csinálsz? 

Alex kérdőre von, ahogyan a takaró a földre hull és a gardrób felé megyek. A vállam felett hátra pillantok, s látom, hogy megfordult. Háttal áll nekem. Lepillantok magamra, és elvigyorodom az ostobaságán. Van rajtam egy ing, ami megfelelően takar.

- Meg kell beszélnem pár dolgot Harry kimenekítésével kapcsolatban.

- Tessék? – úgy perdül meg, mintha pofáncsapták volna. – Rebecca, ez nem a te dolgod. A fiúk már szervezik az egészet.

- Előbb a tudomásukra hoztad, mint nekem? Ki osztja a parancsokat? – közelítem meg. – Azt hiszed, hogy Harry helyébe léptél?

Egészen fölényesen beszélek, de ő bőven fölém magasodik. Kétszer akkora, mint én, és biztos vagyok benne, hogy az olasz vére sikeresen lekeverne nekem egyet, ha megtehetné. De kibaszottul nem érhet hozzám. Látom, hogy az állkapcsa megfeszül, hogy az orrlyukai kitágulnak, ahogy beszívja a levegőt. Hallom, hogy nyel, izmai feszülnek, és most pár másodpercig csendben van, mielőtt olyan szaladni ki a száján, ami nem lenne illendő.

- Szükségét éreztem annak, hogy azonnal megtervezzék a mentést, és mielőbb megkezdjük. Ki tudja, hogy mikor, hogyan, miért kínozták meg... – nem hagyom, hogy a gondolatát befejezze, mert a kezem lendül, és akkorát csattan, hogy visszhangot ver a szoba falai között.

- Takarodj kifelé. Fél óra múlva mindenkit a teremben várok! 

- Ahogy szeretnéd, de véleményem szerint...

- Nem emlékszem, hogy elhangzott volna ilyen kérdés.

Lehunyja a szemhéjait, valószínű, hogy türelmet rimánkodjon magába, majd biccent, hátat fordít és elhagyja a szobámat.

Azonnal a fürdőszoba falai közé menekülök és a hideg víz alá állok, hogy felébredjek kellően, és az alkohol ködös mámorát letarolják a józan gondolataim, amelyek szükségesek lesznek a következő órákban.

Összeszedem magam, igyekszem, hogy minél előbb sikerüljön, és az emberek elé álljak, akik Harry bizalmasai, bár véleményem szerint senkiben sem bízhat az ember, magán kívül, ami elszomorító és tanító is egyben.

✞

- Ezt biztosan jól meggondoltad?

A tükörben találkozik Aurorával a tekintetem, aki Ricky párja, és egyben a legjobb barátnőm is ebben a sötét világban. Szorosan lefogom a hajamat, míg ő frusztráltan néz rám.

- Nincs más választásom, magam akarom kihozni onnan.

- De ha felismernek, élve nem jutsz ki onnan, és Harry mindenkit meg fog nyúzni. Még téged is, amiért oda keveredtél. Ezt a férfiakra kellene bíznod.

- Ott kell lennem, és bosszút kell állnom azokon, akik elszakították tőlem, még ha csak napokra is!

- Ördögi a tekinteted.

Ezt hallani igazán felemlő érzés, mert tombol bennem a bosszú, és a kegyelem nem szerepel a listámon.

- Ricky ott lesz velem. Nincs miért aggódnod. Ő tud vigyázni magára, és én is.

- Tudom, hogy ő vele nem lesz gond – sóhajt fel és mellém sétál. Megigazítja a ruhámat, és úgy érzem magam, mintha bűnt követnék el, hogy egy apáca ruháját magamra öltöttem, mert én minden vagyok csak ártatlanság, jóság nem. – Vigyázz magadra! Hozzad haza Harryt, és intünk búcsút ennek a rakás szerencsétlenségnek, akik azt hitték, hogy nekik bármit szabad.

Felakasztok egy feszületet a nyakamba utolsó lépésként, és elhagyom a szobámat, keresve a többieket. Lefelé menet hallom, hogy Aurora a nyomomban van, és szinte hallom a szívének heves dobbanásait, amelyek az aggodalmára engednek következtetni. Mindent igyekszem kizárni és csak a célra koncentrálni. 

- Minden készenáll? 

Elveszem a felém kínált fegyvert és a combomhoz erősített szíjba csúsztatom. Reményeim szerint tiszteletben tartják a személyemet, és nem lesz túlságosan is eltolva a tapogatózás. Felnézve látom, hogy a körülöttem levő katonák is megszemlélték a combomat, na nem mintha, eddig nem láttak volna miniruhában, de ennyire merészen Harryvel az oldalamon soha nem mertek még rám szemet vetni.

- Koncentrálni, nem egy kurva vagyok, hanem a főnökötök menyasszonya – nézek rajtuk végig. – De, ha bármelyiketek is önként jelentkezik, akkor kipróbálhatjuk, hogy a fegyver működik-e. És nem a farkatokra gondolok, a lábaitok között.

Síri csend telepedik a szobára, aztán Ricky ragadja meg a figyelmemet, aki papként fog mellettem állni, amíg a többiek fedeznek bennünket, és bármikor, ha szükséges, akkor beavatkoznak.

Az autóhoz megyünk, ami egy taxi. Beülök Rickyvel hátra, és úgy érzem, hogy a gyomrom összeszorul, levegőt alig tudok venni, és már túl akarok lenni az egészen, Harryvel az oldalamon.

Tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor összehozott vele a sors. Nehéz volt, mindig is nehéz lesz, de azt akarom, hogy ezen ketten menjünk át, kéz a kézben. A maffia nem játék, sokszor, többször, mint az ember gondolná nehéz helyzetbe kerül. Jelenleg is ezt a korszakot éljük. Ellenségeink elérték, hogy Harryből információt szedjenek ki, legalábbis nagyon az a vágyuk, de tudom, hogy ő előbb kerülne a sírba, minthogy vallana bármivel is kapcsolatban. Viszont biztos vagyok abban, hogy kihozom onnan élve. Mindent meg fogok ezért tenni, és ha bármi rosszul sülne el... olyan nem lehetséges.

- Minden rendben lesz.

- Tudom.

- Nyugodj meg.

- Nyugodt vagyok – még sem nézek rá, ahogyan ezt mondom. A mellettünk elsuhanó fák rengetegét nézem, ahogy az eléggé göröngyös úton haladunk a célunk felé.

- Rebecca...

- Nem kértem pátyolgatást – villanok rá. – Ne ess ki a valóságból. Te egy gyilkos vagy, aki Harry parancsaira emberek életét is képes kioltani. Ne hidd, hogy felvetted ezt a gúnyát és már is jó lettél, és Isten mindent megbocsájtott.

- Oké, nyugalom. Nem akartam ártani, csupán megnyugtatni.

- Nyugodt leszek, ha Harry otthon, a négy fal között lesz velem. Életben.

- Tudod, hogy él. Az utolsó találkozása vagyunk, mielőtt kivégeznék.

Összerezzenek. A szívem egy része már is darabokra zúzódik a kijelentése hallatán, ahogy eljut a tudatomig. Mielőtt folytatná, felemelem a kezemet, hogy csendre intsem.

- Téged végezlek ki, ha nem fejezed be a sok szart, amit itt összehordsz nekem. Csend legyen!

Lehet, hogy túlságosan is zsörtölődő vagyok, de elég számomra a helyzet, nem hiányzik, hogy még ő is itt mondja a sok hülyeséget, ami a valóság, de nagyon is igyekszem kizárni, és pozitív lenni. 

Kérdéses, hogy mennyire pozitív, hiszen nem kétség, hogy vér fogja beszennyezni a mai napot, s csak reményeim szerint nem a mienk.

Lehajtott fejjel megyek be a föld alatt húzódó hosszú, téglás, hideg, és rettentően büdös alagútba. Ricky végig mellettem van, egy tapodtat sem mozdul mellőlem. Két őr van, aki kísér bennünket, de kinn sem voltak többen. Nagyon ostobák, vagy előttünk járnak, de reményeim szerint az utóbbi nem igaz. A szívem a torkomban dobban, még levegőt is alig merek venni, nem, hogy oldalra nézni. Talán most életemben először jutok el oda, hogy rettegek. A következő lépések ismeretlenek, csupán körvonalasok.

Elérkezünk a végtelenhosszúságú folyosó végére, ahol a tompa fényben tökéletesen kivehető Harry, akinek a kezei a feje felett összevannak kötve, s annál fogva a plafonhoz van bilincselve. Szívem szerint oda rohannék, de nem tehetem. Fájdalmasan, vérben úszva áll ott, sebek borítják, ingje szakadt. Tekintettel, ha ölni lehetne, itt esnék össze valószínűleg. Tisztán látom rajta, hogy mennyire nem akarja elhinni, hogy idejöttem. Harag gyúl a szemeiben.

- Kérem, magunkra hagynának? – Ricky hangja térít magamhoz. – Ez egy intim dolog, kérem.

Az őrök egymásra néznek. 

Ostobák.

Távolodni kezdenek, és magunkra hagynak bennünket. Valószínű, hogy nem sokáig lesznek életben, de nem is foglalkozom ezzel. Közelebb lépek Harryhez.

- Mit keresel itt? – szűri a fogai között izzó tekintettel, majd Rickyre néz, aki azon ügyködik, hogy kiszabadítsa. – Mi a faszért hoztad ide?

- Nem volt lehetőségem ellenkezni.

Harry szemei ismét rám villannak, ahogy a válla lehanyatlik, s a kezei szabaddá válnak. Zöld szemei az enyémbe mélyednek, miközben fegyvert ragad Rickytől. Biccent, én pedig a szoknyám elől veszem elő a saját fegyveremet, s a folyosón kitörve, lövések dördülnek, hangos kiáltások, a vér és ólom szaga a levegőt járja át, ahogyan én a fiúk mögött megyek. Kezem Harryében, érzem, hogy nem sok ereje van, de kitart, megy előre, és kitör a legmélyebbről is.

✞

Harry kilép a fürdő ajtaján. Mellkasán a vízcseppek versenyt futnak, de a figyelmemet jobban lekötik a sebei. Borostája az arcát díszíti, és fáradt arca úgy néz vissza rám, hogy a szívem meghasad. Közelebb lép hozzám, leül az ágyra, a törülköző a csípőjén lóg. Figyelem minden mozzanatát, míg a lábai közé nem lépek, és a sebeit elkezdem lekezelni. Mindegyikre odafigyelek, és alaposan tisztítom meg annak ellenére, hogy vízzel már átmosta őket. 

Felszisszen, lehunyja a szempilláit, én pedig az éjjeliszekrényre teszem az üveget és a vattát. Lehajolok, ajkaimat az övéire illesztem finoman. Az elmúlt napok számomra a poklot jelentették nélküle, de az ő napjai ezerszer rosszabbak lehettek annak ellenére, hogy pontosan tudom, mennyire is erős, kitartó.

Amint elhúzódnék tőle, utánam kap. Szája hevesen csókol, kezei a csípömön állapodnak meg, míg a fenekemen végig nem simít, s a szatén hálóing alá benyúl. Elszakadok tőle, tekintetünk találkozik.

- Pihenésre van szükséged.

- Rád van szükségem.

Gyér fény világítja be a szobát, egy éjjelilámpa erőlködik, és vetül ránk, de bőven elég arra, hogy lássam a testén hordozó nyomokat.

- Nem szeretnék fájdalmat okozni.

Elvigyorodik, egyik kezét elveszi a fenekemről és a hajamat kiseperi az arcomból, a tarkómnál fogva újra közel fog magához, nyelve végigszánt az alsó ajkamon. Elvigyorodik, közénk nyúl és a finom csipkés fehérnemű alá kúszva, leszakítja rólam azt. Tekintete nem engedi az enyémet, nyelve a két mellem között, a bőrömön szánt végig, majd a fogaival gyötörni kezdi az egyik bimbót. Meghúzom a haját, a tenyere a puncimra simul, és még többet akarok mohó módon. Borostás arca a tenyerembe simul, karcolja a bőröm, és alig várom, hogy a combomon hagyjon nyomokot. Ám most nem jött el ennek az ideje.

- Holnap kárpótollak, de muszáj éreznem téged.

Kibontja a csomót a törülközőn a dereka körül, a csípőmnél fogva magához húz, én pedig a combjaimmal közre fogva ülök rá. Mellkasunk egymásnak simul, a fejem hátra billen, és ujjaim a hátába mélyednek, a teret betölti a mélyről feltörő sóhajok, és a vér fémes szaga, és az egymás iránt érzett szerelem és tisztelet.