- El kell fogadnod - erőtlenül hagyják el a szavak apám száját, míg kezem a lőtt sebén van. - Ő fog ezúttal felelni érted.
- Ki? Kicsoda? - értetlenkedem, és ez az egész hangzavar körülöttem olyan káoszt okoz, hogy remélem a legrosszabb rémálmomban vagyok csupán. A könnyen úgy áztatják az arcomat, hogy a kezemmel többször is le kell törölnöm, nem foglalkozva a véres maszatokkal.
- Mila - hátra kapom a fejem, és megdöbbenek Elias alakját látva. Zavarodottság pillanatok alatt lepi el a gondolataimat, de megázom a fejem, ezzel igyekezve elűzve őket.
Vissza is fordulok apám felé. Könnyeim folynak végig az arcomon, keserűséggel társítva újra, s újra. Nyomom a sebet, apám arca eltorzultan néz vissza rám, a fájdalom az arcán, mosolyával álcázva. Soha sem panaszkodott, mindig erős volt, és most is tartja magát. Vér folyik ki a száján, végig le az álla vonalán. Már mind a ketten abban úszunk, de nem tágítok. Körülöttem hangzavar van, amolyan világvége, de csak elmosódott lépteket látok a szemeim magasságába, míg kezek érintik meg a vállamat, de nem mozdulok. Néha össze-össze rezzenek, amikor egy-egy lövés eldördül, de nem tudom rávenni magam, hogy itt hagyjam őt.
- Nem hagyhatsz itt... - kiabálok szipogva, elcsuklik a hangom is.
- Indulnunk kell - ragadja meg a vállam valaki, de lerázom magamról az érintést.
- Nem - rázom a fejem, lenézek a kezemre, mely vérrel áztatott, és apám üres tekintete találkozik az enyémmel. - Apa!
- Ebből elég - ragadja meg Elias a vállam, és talpra ránt. - Indulnunk kell.
Lövések dördülnek fel újra, sokkal közelebbről, mint az előbb, egy üveg szilánkjaira hullik, de én csak vissza akarok lépni apám fekvő testéhez, ám Elias nem engedi. Távolban sikítások érnek egybe a lövések zajával. Erős markok fognak közre, és vonszolni kezdenek ki a szobából.
- Milana!
A húsomba mélyednek az ujjak, és csak távolodó fekvő testként látom apámat. Szembe fordulok az elhurcolómmal, a hasába könyökölök, de fel se szisszen. Keményen tart, nem zökkenthető ki, úgy tör előre. A fegyverét másodpercek töredéke alatt emeli fel, a célpontra összpontosít majd lő, és az elénk kerülő férfi úgy terül el a földön, mintha az előbb nem megölni próbált volna bennünket.
Elias erősebben ragad meg, a testéhez von, és úgy visz végig a folyosón, amely kivezet a házból. A kúriából, amelyben felnőttem, ahol a tizennyolcadik életévemet töltöttem be a napokban. Ahol a világom a fejetetejére állt.
- Engedj el!
- Nyugodj már meg! A picsába!
Oldalra egy félreeső folyosóra ránt be, amikor is a falat egy lövedék találja el. Teste és a fal közé szorulok be, s fel kell rá nézem. Nagyot nyelek. Találkozik a tekintetem Elias állatias nézésével, és kihajol mellőlem, gondolkodás nélkül süti el a fegyvert, majd kézen ragad és rohanni kezd velem. Alig tudom tartani vele a lépést, de esélyem sincs ellenállni, olyan szorosan markol. Apám irodájába visz, amely ajtaját bezárja mögöttünk, és egyenesen a pánikszobába rángat be, melynek nehéz ajtaja is kattan.
- Mi a fasz? - enged el, és az apám vérével áztatott kezeimre meredek. - Mi a fasz folyik itt? Mit keresel itt? Mi ez az egész?
Levegővétel nélkül darálom a kérdéseim, míg Elias a telefonján néz valamit, és a helyiség másik oldalán lévő vaskos ajtót vizslatja.
- Vigyázz a szádra - mordul rám.
- Legyen ez a legnagyobb bajod. Apám halott, eltemetni sem tudom! Itt ragadtam veled.. - mutatok rajta végig. - Ki vagy egyáltalán? Soha nem láttalak apám körül, most meg rád bíz. Hétvégén még a klubban rám voltál izgulva.
- Szerintem ez kettőnkön múlt - megszakítja közöttünk a távolságot, megfogja az államat, és eléri, hogy a szemeibe nézzek. - Nyugodjál meg és vigyázz a szádra. Ki foglak innen vinni, és te követed minden utasításom.
- De..
- Nincs de... kibaszottul teszed, amit mondok, utána pedig ha nyugodtabbak lesznek a körülmények, akkor beszélünk.
Elias
Olyan hévvel csapom be magam mögött a ház ajtaját, hogy még a falak is belerengenek. Komoly sebességgel veszem kettesével a lépcsőfokokat egyenesen fel az emeletre. Olyan köd szállt az agyamra, hogy szinte kettéharapnék mindenkinket, legfőképpen Milanát.
- Főnök!
Szól utánam az emberem, Ric, de figyelemre se méltatom. Érzem, hogy a vérnyomásom megy felfelé, ami nem szokványos nálam, de ez a lány kihoz a sodromból minden kibaszott nap. Végigszáguldok a folyosón, visszhangot vernek a lépteim a kárpiton keresztül is. Biztos vagyok benne, hogyha valakinek a nyaka köré fonnám az ujjaimat, tisztán roppantanám darabokra.
- Főnök!
- Mi van már? - perdülök meg egy másodperc alatt a tengelyem körül, amin az utolsó lépcsőfokról fellépek az emeletre. - Mi a faszom fontos ennyire?
- A húga és Milana.
- Ne baszakodj, mondd már!
Forr az agyam, a türelmem pedig már régen elfogyott. Talán soha nem is volt.
- Megszöktek.
- Megszöktek? - lépek előre a halántékomat masszírozva. - Egyszer kérdezem meg. Hogy a picsába történhetett ez meg?
Tudtam, mert a telefon nyomkövetője jelzett, de nem akartam elhinni. Kibaszottul próbáltam magam abban a hitben tartani, hogy nem ennyire ostobák.
- Fogalmunk sincs. Egy bárból jelentettek nekünk az embereim.
Előrántom a fegyverem és a homloka közepéhez nyomom. Farkasszemet nézünk, válaszát várom, de az idióta csak remegni kezd.
- Egy tetves bárból? - fröcsögöm a szavakat. - Jól válogasd meg a szavaidat. A húgomról és Milanaról van szó.
- Tudom, főnök. Rajta vagyok az ügyön.
- Ne rajta legyél, már itt kellene lenniük! Kibaszottul szólnotok kellett volna, és nem a kibaszott telefonomnak kellett volna jelezni, hogy elhagyták a házat!
Ordítok.
Kikelek magamból.
Elmegyek mellette, szinte hallom, ahogy mély levegőt vesz. Tudja, hogy ennek itt nincs vége, és nem tud elmenekülni előlem. Viszont fontossági sorrend van. Az, hogy golyót eresszek a fejébe pár óra múlva is ráér.
- Uram - Umberto lép mellém, és igyekszik felvenni a lépést velem.
- Kövessetek.
Ezzel beszállok az autómba és gázt is adok. Telefonomon többször is hívom a húgom, aki bassza felvenni a telefont, de lehet, hogy közelebb esélye sem lesz, mert a nyakát tekerem ki. Áthajtok egy piroson, mely nem különösebben érdekelne, de most az éjszaka közepén végképp hidegen hagy. A visszapillantóban megvillan az emberim lámpái, majd éles kanyart veszek be, és még nagyobb gazt adok. Nincs messze a klub, és a sajátunk, ennyi szerencséjük van. Nem mintha valamelyikük is pontosan tudnák a klubok listáját, amelyek hozzám tartoznak. Fogadni mernék, hogy akkor inkább másikat választottak volna, de ízlésük van. Meg kell hagyni, hogy luxust szeretik. Figyelem az applikációt, szerencséjükre nem mozdulnak el, de így sem fogják zsebre tenni, amit kapni fognak.
Lefékezek, az épület előtt sor áll, ám csak a saját embereim mellett török be az épületbe. Egy srác próbál elém lépni, valószínű valami suhanc próbál megállítani, de félre is rántják. Szerencséjére. Biztosan fejek hullanának, ha elém állna egy barom.
- Főnök - Gregor jelenik meg mellettem. A jobb kezem a klubban, most még is úgy érzem, hogy idiótákkal vagyok körülvéve.
- Miért nem szóltál? - vetem oda, de rá sem nézek. - Mi a kurva élet történt, amiért informáltál? - ordítom, de a zene elnyomja a hangom, de ahogy a tekintetem végigszánt a helyiségen, azonnal meg is akad Milán, aki egy asztal tetején táncol, körülötte férfiak. Greg felé fordulok, megragadom a gallérjánál fogva. - Mi a faszt engedtél meg nekik? Normális vagy?
- Nemrég érkeztem én is, most akartalak hívni, de szóltak, hogy megérkeztél - mentegetőzik.
Elengedem, ellököm magamtól és úgy megyek át a tömegen, mintha ott se lennének. Nem sok választ el attól, hogy mindenkinek a fejébe golyót eresszek, aki a szemét legelteti rajta. Felnyúlok, észre sem veszi úgy fogom meg a combjainál fogva és vetem át a vállamon. Lesimítom a ruháját, hogy véletlenül se látszódjon ki a segge, miközben áttörök vele a tömegen.
- Mi a szar? - rugdosni nem tud, így ütögetni kezd.
Útközben a húgomat is megpillantom egy faszi karjaiban. Megragadom a kezét, majd Rafának passzolom át, aki mellettem tör előre immáron a vállán a húgommal.
A húgom az emeletre szalad duzzogva, nyomában Rafa, akinek kiadtam, hogy el sem mozdulhat az ajtaja elől. Milát a dolgozóba viszem, aki szintén duzzog, mióta csak nálam van. Lassan már egy éve, de még mindig kamaszlányt játszik, a felnőtt nő helyett. Becsapom magunk mögött az ajtót, ő pedig alig állva a lábán az asztalomhoz megy, és nekitámaszkodik. Olyan szemekkel néz rám, hogy csoda nem kezdek öngyulladásba.
- Mi a faszt képzelsz? Ki vagy te? Apám neked adott, nem jelenti, hogy az apám lettél!
Ott termek előtte. Meglepődik, én pedig állom a mámoros tekintetét. Tudom, hogy ivott, de azt is, hogy tiszta az elméje. Láttam már jó pár alkalommal, amikor részegen hozták haza. Pontosan tudja milyen szavak hagyják el a száját.
- Kedvesem, nem az apád akarok lenni.
- Akkor mi akarsz lenni? - biccenti félre a fejét.
- Mit hitettek, hogy nem talállak meg benneteket?
- Lazítanod kellene - ül fel az asztalra keresztbetett lábakkal. - Túlságosan basáskodó lettél. Amíg apám élt, ennyire nem voltál merev. Sőt, kimondottan szórakoztató voltál, és szexi is.
Végignéz rajtam, én pedig az utolsó idegszálaimmal igyekszem megtartani a józan eszemet. Dekoltázsa az arcomba kerül, és bassza meg, azt hiszi, hogy a kibaszott apja akarok lenni. Megragadom a torkát, addig se a kibuggyanni készülő melleit figyelem. Elválnak az ajkai, a szemeimbe néz. Vörösre festett ajkai elválnak, és türtőztetnem kell magam, hogy ne nyomuljak be mélyen a szájába.
- Hidd el, akkor is az voltam.
Elmosolyodik.
Illata az orromba kúszik, míg az elváló ajkai hívogatnak, hogy a farkamat nyomjam le kevésbé romantikus módon a torkán. Ujjam simogatja a nyakát, de ő nem ér hozzám, egészen addig így is gondolom, míg közelebb nem hajol, s meg nem érzem kezét a derekamon, és a fegyveremet meg nem ragadja. Kihúzza a nadrágom derekából, de nem szakítom meg a szemkontaktust.
- Vadul szeretsz játszani?
Félre dönti a fejét, és felemeli a fegyvert, a halántékomhoz nyomja.
- Miért nem remegsz a félelemtől?
Közelebb hajolok hozzá, és bár tény, hogy megölhetne, tudom, hogy nem fog. A fegyverekhez pedig tökéletesen ért. Fülét érinti a szám, beleremeg, és a vállamra teszi a kezét, melyben a fegyverem pihen.
- Remegek, csak nem a félelemtől.
Oldalra fordítja a fejét, kapkodni kezdi a levegőt. Túlságosan közel vagyunk egymáshoz, a testünk eggyé válik már szinte, és a helyzet csak egyre feszültebb lesz. Soha egy nő sem bolondított így megy. Mindig megdugtam őket, és búcsút mondtam, de Mila annyira beitta magát a bőrömben, hogy hiába dugok meg bárkit, akkor is sóvárgok utána. Ha pedig a farkam valakinek a szájába van, csak őt képzelem oda.
- Csókolj meg - várok, nem mozdulok. Hátha a képzeletem játszik velem. - Nem hallottad?
Fűznék megjegyzést, de nem teszek. Kussba maradok, talán életemben először, és közeledni kezdek felé, de ő elhúzódik teljesen tőlem, amelyet engedek neki, mert a torkát elengedem, és így ismét szemtől szembe kerülünk.
Hátradől, a fegyveremmel a kezét felemeli, míg a lábait az asztalra teszi, és a cipősarkak végigcsúsznak a keményfán. Széttárja a lábait előttem, és a vörös csipkeanyag feltárul előttem, ami kibaszottal olyan mint az ajka.
Kibaszott álom.
Összefut a nyál a számban.
- Ott.
Bök a fegyverrel a combjai találkozásához, ahol az ínycsiklandó punci vár rám.
- Hol?
Meg kell erőltetnem magam, de találkozik a tekintetünk. Nem vagyok egy olyan férfi, akit zavarba lehet hozni, márcsak a közöttünk lévő 10 év korkülönbség miatt sem. Sokkal tapasztaltabb vagyok, ezt biztosan állíthatom. De isten a tanúm, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudok.
- Ott.
- Mondd ki. Ha azt szeretnéd, hogy kinyaljalak, akkor ki kell mondanod. A fegyveremet fogod rám, mondhatnám, hogy kényszerítesz.
Elpirul. Kibaszottul elpirul, és összezárná a lábát, de nem engedem neki.
Elkezdte.
Ő kezdte el, bassza meg.
Hacsak nem komoly ellenkezést nyom le, akkor ennek kurvára nem most lesz vége.
- Azt akarom, hogy kinyalj.
- Alakul.
- Elias - mordul fel, újra a fegyveremet rám szegezi, ezúttal a homlokom közepéhez nyomja, de most már meguntam a játszadozást.
- Akkor fogj legközelebb fegyvert rám, ha golyót repítesz a fejembe - veszem ki könnyedén a kezéből és az asztal végére teszem. - Ezzel kellene játszadoznod.
A farkamat az öléhez nyomom, mire lehunyja a szemét és teljesen hátradől. Kezemet a csipkére nyomom, végigsimítok rajta, egyáltalán nem finomkodva. Hosszú ideje türtőztetem magam és most itt terül el előttem, és ő maga akarja a számat. Felkínálkozik nekem, én pedig egy pöcs vagyok, aki ezt az alkalmat meg is ragadja.
- Gyönyörű vagy - simítok végig a mellkasán, a mellei között, egészen a szájáig, ahol két ujjamat az ajkai közé veszi. Rúzsa vörös voltokat hagy az ujjaimon, melyek nyálasan csúsznak ki a szájából, majd a bugyija alá is nyúlok, és végigsimítok a nedves résen.
A csipke anyaga reccsen, egy nyöszörgés hagyja el a száját én pedig ráhajolok, és úgy kebelezem be, mintha eddig éhenhalás szélén álltam volna. Magamba szívom az illatát, az édes ízét. Lefogom a csípőjét, és olyan mély nyalintásokat mérek rá, figyelve minden rezdülésére, hogy beleremeg. Lenyúl, a csípőjéhez, ahol a kezem pihen, és megfogja azt. Egybefűzöm az ujjainkat, érezze itt vagyok vele minden téren. Felpillantok rá, a tekintetünk találkozik, amelybe bele is pirul és inkább lehunyja a szemeit. Egyik lábát a vállamra teszem, ujjaim a combja húsába mélyednek és úgy érzem, hogy nem tudok eleget kapni belőle. Addig falom, izgatom, amíg darabkáira nem hullik. Ívben hajlik meg a háta, megremeg a karjaim, a nyelvem alatt.
Felegyenesedem, lábát visszatesszem az asztalra, magamhoz rántom szánk összecsattan, nyelvem benyomul a szájába. Nyelvem vadul keresi az övét, és hasonló hévvel kóstolom, mint a lábai között tettem.
- Érezem magam - kisebb fintorral jegyezi meg, amikor eltávolodik levegőt venni.
- Akkor pontosan tud, mennyire étvágygerjesztő vagy. - az övemhez nyúlok, mire nagyot nyel, ahogy követi a tekintetével a mozdulatomat. - Mondhatsz nemet.
Talán életemben először viselkedem úriemberként. A farkam fájdalmasan is nekifeszülve a nadrágomnak fejezi ki a nemtetszését.
- Nem akarok nemet mondani.
A számra hajol, és olyan mélyen kezdeményezi a csókot, hogy zavarba jönnék, ha egy érzelmes barom lennék. Az ingem gombjaival kezd el játszani, míg teljesen meztelen felsőtesttel nem állok előtte. Ujjai végigszaladnak a mellkasomon, a hasamon. Lenyúl, ő csomagol ki, veszi elő a farkamat, mely nagyon is veszélyes terep. Nem sok kell, hogy férfi létem a semmi süllyesztőjében vesszen el, de tartom magam. Sok idő telt el, amíg ide kerültünk, és most is hátra lépek az ő kérésére, de ő csak halad tovább. Felnyúlok a ruhája alá, a maradék anyagot, amely a bugyija néven csúfolható, leveszem róla teljesen, és a zsebembe dugom. Széjjelebb teszi a lábait, közelebb lépek, a kezét a vállamra teszem, és csípőmet előre mozdítva elkezdek elmerülni a forróságában. Teljesen egybe forrunk, a tekintetünk is egybekapcsolódik.
- Lazíts. Vigyázom rád.
Igyekszem nyugtatni, míg enyhe fintor ül ki az arcára, de hamar el is múlik, majd mélyebbre kerülök benne. Finom csókot lehelek az ajkaira, és adok egy kis időt, hogy az új helyzetet megszokja, komfortosan érezze magát. Tarkómra csúsztatja a kezét, olyan közel von magához, hogy keményen meg tudjam csókolni. Érzem, hogy szüksége van rá, miközben lassan visszahúzódom és újra előre. Felveszünk egy csodásan lassú tempót, mely már kínzó, de ennek van most itt az ideje.
