to fall in love in this winter wonderland

Damián

- Hello húgi – hallom lépteit a csendes ház falai között, ahogyan közeledik. Becsukom a frigó ajtaját, a vizet pedig ki is iszom a palackból. Szinte újjá éledek, és már nem is vágyom többre, mint egy forró fürdő, és az ágyam. 

Charlotte leül a konyhaszigethez, és aggódalommal teli tekintettel méreget engem. Ez az a nézés, melyet mindennél jobban utálok. – Méregetsz, vagy a cukorbomba teádat megiszod?

Kever egyet a teán, ami már biztos, hogy teljesen kihűlt. 

- Megírtuk a levelet ma a mikulásnak, hogy időbe meg is kapja... – csúsztat a pulton egy borítékot, melyre egy giccses mikulásos bélyeg lett ragasztva pár színes matrica társaságában. 

- És? Kétlem, hogy annyira borzasztó dolgot kért volna Hailee. Valószínű, új csatok, barbie, talán pár csokoládé, amiket úgy utálok neki adni.

Megtámaszkodom a pult szélén, és a húgomra meredek. Nem tudom mire vélni ezt a nézését, mert a lányom a legcsodálatosabb kis ember, aki csak létezik, és a leghálásabb vagyok érte a világon. Ha a legdrágább csecsebecsét is kérte, megkapja. Persze mérlegelem a dolgokat, de kevés alkalom, amikor ténylegesen nemet tudok mondani neki.

Persze leszámítva a csokoládét.

- Szerinted mit kérhet a 6 éves kislányod, ami ennyire megijeszt engem?

- Fogalmam sincs, de ha elárulnád, talán meg is könnyítenéd a helyzetemet. Nyilván nem fogom felbontani, mert holnap, hogy dobjuk be a postaládába? – teszem fel a költői kérdést. – Nem szeretném, hogy a manók ne csomagolják be az én ajándékomat.

Egyre jobban kezd bosszantani Charlotte, hasonlóan a gyerekkorunkhoz, mikor dühössé tett. Mindig is szerettük egymást, de mikor rám és a haverjaimra akart csimpaszkodni, nagyon felbosszantott. 

Mivel nem válaszol, én meg hulla vagyok, és elindulok kifelé a helyiségből, útközbe megszabadulva a felsőmtől, mely az edzésnek köszönhetően csupa izzadság lett. Alig várom, hogy a forró zuhany alá álljak, és ehhez nem hiányzik az őrjöngő húgom, aki az idegeimmel kezd el játszani.

- Mi hiányzik az életedből? 

- A nyugalom – nézek rá vissza a vállam felett, de nem állok meg. 

- Damián! – kiált utánam, de csak a fürdő ajtaját csukom be válasz helyett. Tényleg egy pár perc nyugalomra van szükségem, aminek a felvillanása teljesen el is tűnik abban a másodpercben, hogy kivágódik a fürdő ajtaja.

Összetalálkozik a tekintetem a húgommal. Kérdően nézek rá, és ma már sokadszorra fordulok felé. Nekitámaszkodom a pultnak, mellkasom előtt összefonom a kezem. Hálás vagyok neki, hogy segít Haileevel, és tényleg jön, amikor kell – na és akkor is, amikor nem -, de most felettébb nem élvezem a jelenletét.

- Kibaszott makacs vagy! Istenem, az az öszvér fejed – háborodik fel, de a hangját nem emeli fel.

- Emlékszem, hogy babakorunkba együtt pancsoltunk, de most szeretném megtartani a privátszférám, ha nem bánod.

- Viselkedj már felnőtt ember módjára, kérlek! A lányodról van szó.

- Köszönöm szépen, hogy emlékeztetsz, de ez most kissé túl van dramatizálva úgy érzem.

- Azt szeretné, ha boldog lennél.

Megfacsarodik a szívem, és Charlotte szemeibe veszek el, azon töprengve, hogy ez tényleg a kislányom vágya-e, vagy a húgom viszi bele a saját képzeletét.

- Miről beszélsz? Boldog vagyok. Van egy egészséges kislányom, itt vagytok ti, a családom, mindenem megvan.

- Egy nőre vágyik melléd, hogy boldog legyél.

- Tessék? – nevetek fel. – Ne beszéld bele a lányomba a sok faszságodat, amit az agyadban kitalálsz – lépek közelebb hozzá, homlokára csókot hintek, ezzel igyekszem elérni, hogy. a heves hangulat csillapodjon, ő is és én is megnyugodjunk – Most pedig zuhanyoznék, reggel korán kelek. 

- Komolyan mondom, nem zártam le a levelet, olvasd el – indul kifelé, de még rám pillant utoljára. – Tényleg rád férne egy nő, aki boldoggá tesz, aki ott van melletted éjjel, akit az őrületbe kergethetsz helyettem és családdá váltok.

Ezzel magamra is maradok. 

Bassza meg.

 

 

Kedves Mikulás!

Idén Apuc boldogságát szeretném kérni tőled. Egy anyukának nagyon örülnék, aki velem együtt szereti Apuct, és szebben fonja be a hajam, de ezt el ne áruld Apucnak. Ő is nagyon ügyes.

Azért pár csokoládénak is örülnék, cserébe finom mogyoróvajas keksz vár majd rád.

Hailee x

 

Elnevetem magam, miközben megfacsarodik a szívem, amire csak ez a kis lélek képes egyedül. Húgommal írja már egész pici kora óta a leveleket egészen a mai napig, aztán Charlotte kicsempészi nekem. Most először állok úgy, hogy kívánsága teljesen megoldhatatlan dolog. Még is, hogy a francba kívánhat ilyet? Néha beszélünk az anyukájáról, amikor éppen róla kérdez, és a bennem lévő haragot, amit az a nő okoz, még ennyi év elteltével is, igyekszem leplezni, s nem a lányomnak kifakadni erről. Csak a szépet, és a jót, azt a keveset mesélem róla.

Felnézek Haileere, aki az ágyában alszik, éjszakai fénye megvilágítja az arcát. Nála tökéletesebb kis lény nem is létezhetne. A mindenem, és el se tudom képzelni, hogy ne tegyem boldoggá.

 

 

- Hát nem irigyellek öregem – emeli meg a sörét Laurent, és bele is iszik.

- Vannak telefonszámaim, a jó pénzért bármit félék – hajol át az asztalon Russ, ezzel feldöntve a saját zsetonjait is. 

Charlotte jelenik meg a konyhájuk ajtajában, és bosszúsan néz rám. Úgy, ahogy anyánk nézett gyerekkorunkban, mikor valami csínyt követtem el. Véleménye szerint rettentő rossz gyerek voltam. Szerintem csupán eleven. 

- Befejeznétek ezt a baromságot? – lép Russhoz, aki gyerekkorunk óta a barátunk, bár senki sem érti, hogy valójában miért is. – Nem fogok egy prostit Hailee közelébe engedni. Elég, hogy az anya egy lotyó – rám néz. – Bocsi, tudod, hogy értem.

- Szóval vegyük komolyan – tér vissza közénk Alex. – Mihez kezdesz most? Mindig megvalósítod Hailee álmait.

- Drágám, lássuk be, hogy a bátyám esélytelen, hogy ezt összehozza – teszi a húgom a kezét Alex vállára. 

- Miért beszéltek úgy, mintha itt sem lennék? – nézek végig mindannyiukon. – Különben sem értem, hogy miért akarjátok megoldani a problémát, ami nincs is valójában. Ti csináltok ebből akkora ügyet, hogy az én fejem fájdul meg. Arról nem is beszélve, hogy elfelejti hamar, és minden rendben lesz. Mintha a kibaszott világ össze dőlne, ha a lányom kívánsága nem teljesül.

- Aggódunk érted, és lásd be, hogy egy kis szex sem ártana - néz rám szinte már sajnálkozóan Laurent.

- Köszönöm, hogy ekkora az aggodalmatok a farkam miatt, de jelentem, hogy remekül van - most már egyre bosszúsabb leszek, és kurvára kezd elegem lenni a baszakodásból.

- Oké, mit mondasz Haileenek?

- Semmit, véletlen elveszett a levél. Mit tudom én, nem kell elkényeztetni.

Már tudom, hogy ezen régen túl vagyok.

- Ne nézd ostobának az unokahúgom – kéri ki magának Alex. – A legokosabb kislány a világon.

- Meg kell tanulja a csalódásokat kezelni már kicsi korába – fűzi hozzá Russ, és mindenki olyan haraggal néz rá, hogy hátrálni kezd. – Senki nem fog ártani neki, nyugi, mert ott lesz Russ bácsi, és tesz róla, hogy aki bántja az meg is bánja.

Csengő szólal meg, ezzel ketté vágva az életem kibeszélését, szerencsére. Megragadom a sörösüveget, és két nagy kortyot is iszok. Szinte új életet tölt belém a hideg alkohol, és kissé a köd is, amely a fejem fölé szállt, elpárolog.

- Szia mindenki!

- Srácok bemutatom az egyik legjobb barátnőmet, Aydent. Ayden ők a srácok, ő a bátyám, Damián. Most tért haza külföldi hosszas útjáról, gondoltam, hogy egy italra csatlakozhatna hozzánk.

Kibaszott átlátszó az egész, és a többiek is azonnal kapcsolnak. Inkább egy kedves köszönésen kívül nem is fordítom a figyelmemet, hanem inkább a lapjaimra koncentrálok annak ellenére, hogy tudom, ennek a játszmának már vége.

- Örülök srácok – lép arrább, hogy megszabaduljon a kabátjától, melyet fel is akaszt a többi közé és köveit a húgomat a konyhába azonnal. Hát legalább nem mellém ül azonnal és kezd bele a pókerezésbe velünk.

- Ugye tudod, hogy neked hívta ide – néz rám a sógorom, Alex.

- Ezt mindenki tudja – röhög fel Russ. – Pedig én is felpróbálnám.

- Hajrá, ha azt akarod, hogy Charlotte kiheréljen – nézek rá komolyan, mert tudom, hogy a kishúgom mire képes. Főleg, ha nem a tevei szerint mennek a dolgok. És biztos vagyok benne, hogy nem Russ a terve része.

- Eddig féltette a barátnőit, most meg így behozza közénk? – néz furcsállóan Laurent. 

- Charlotte komoly tervekkel készült – sóhajt Alex. – Elhihetitek, igyekeztem nyomást helyezni rá, hogy ez mennyire rossz ötlet. 

- Damián, tudnál segíteni? 

- Ennél átlátszóbb nem is lehetne – röhög fel Alex, és a lapjait kezdi el nézni, de szerintem ez az a pont, amikor a póker már lehetetlen, hogy folytatódjon.

 

Ayden

Megjelenik az ajtóban Damián, Charlotte bátya, és úgy néz a barátnőmre, mintha meg akarná fojtani akár egy kanál vízben. Ülök a pultnál és figyelem, ahogy mellém lép kimérten a férfi, akinek a fűszeres illata azonnal az orromba is kúszik. Közelebbről is végigmérem, még annak ellenére is, hogy látom rajta, mennyire tudja az egész szituációt, és már most a háta közepére kívánja az egészet, hogy itt vagyok.

- Meg tudnád nekem ezt oldani, kérlek? – Charlotte csúsztatja a bátya elé a borosüveget, amiből meg sem próbálta a dugót kihúzni valójában.

- Te vagy a borosüvegek mestere – jelenti ki Damián, amint kiszedi fél másodperc alatt a parafát. – Miben sántikálsz?

- Egyszerűen beragadt vagy ..

- Oké, ne nézzük egymást hülyének – támaszkodik meg a pulton Damián, aminek köszönhetően az izmai még jobban megfeszülnek. – Már ne haragudj meg Ayden, de tudom, hogy a húgom sántikál valamiben, és szeretném, ha minél előbb túlesnénk ezen az egészen.

Szemeimbe néz egy pillanat erejéig, és én gyenge jellem létemre elveszek a barna íriszekben. Fotókat láttam már róla, de eddig nem találkoztam még vele, annak ellenére, hogy már millió dolgot tudok róla Charlottenak köszönhetően. Valószínű, ha a városban lettem volna az elmúlt években, már akkor bemutatott volna neki, az áradozásaiból ítélve.

- Rendben, tudod, hogy Hailee a mindenem, ahogyan neked is. Az ő kis kívánsága fontos a számomra, és arra gondoltam...

Mielőtt Charlotte befejezhetné ténylegesen amit mondani szeretne, a fivére közbevág.

- Tudod mindig is okosnak tartottalak, de ez az ötlet borzasztó – néz rám Damián. – Már elnézést, és nem téged szeretnélek ezzel megsérteni, de abszurd ez az egész. És igen, tudom, hogy be sem fejezted a mondatod, de Aydent hoztad nekem megoldásnak. Egy számomra teljesen ismeretlen nőt, aki bár gyönyörű – ennél a kijelentésénél végigméri a testem minden porcikáját, ami a kötött ruha enged neki. – De akkor is tartom, hogy ez az egész ötlet ostobaság, fejfájás, és még sorolhatnám.

Forognak a gondolatok a fejemben, hogy mi lenne erre a legmegfelelőbb reakció, de ott tartok, hogy inkább csendben meghúzom magam, mert ez a férfi ketté hasítana, ha csak egy nyikkanás is elhagyná a számat. Olyan határozott, kimért, és pontosan tudja, hogy mit is szeretne, ami nem én vagyok.

- Nincs hova mennie karácsonyra.

Döbbenten nézek Charlottera, akinek a száját a következő őrület hagyja el, és a legnagyobb hazugság. Nem mer rám nézni, és azt hiszem, hogy ezt a barátnőm a lehető legjobban is teszi. Olyan kerek szemekkel nézhetek rá, hogy Damián is mellettem megdöbben egy fél másodpercre, mikor is érzelem suhan át az arcán.

- Oké, ez nem teljesen így van – találom meg a hangom, és állok szóban a testvérpár közé, miközben egy pohár bort töltök magamnak, meg úgy érzem, hogy valami melengetőre szükségem van.

- Csak arra kérlek, hogy adj egy esélyt magatoknak, és ismerd meg jobban, legalább lenne társaságotok. Mi amúgy se leszünk itthon. De van egy ötletem.

- Sose fogysz ki az ötletekből? – szinte már nevetségesen teszi fel a kérdést Damián.

- Csak menjetek el egy ebédre, beszélgessetek, nem kell itt nagy szerelmeknek lenni, vagy bármi másnak történni, csak mint barátok. Egyikőtöknek sem ártana egy kis ismerkedés, és akár legjobb barátok is lehettek.

- Barátok? – egyszerre hagyja el a kérdés a szánkat.

Charlott behúzza a nyakát, és nem mer egy másodperc töredékéig megszólalni, míg az én orromat teljesen ellepi Damián illata, energiája, és azt érzem, hogy szeretném megismerni. Na nem, mint valami barátok.

- Istenem, olyan makacsok vagytok – tölt magának egy pohár bort a barátnőm, és iszik egy nagyobb kortyot. – Csak egy icipicit megerőltetnétek magatokat? Könyörgöm, nem kérem, hogy holnap az oltár elé vonuljatok, csupán, szeretném az unokahúgom szemében a csillogást látni karácsonykor.

Vegyes érzelmek cikáznak bennem, és fogalmam sincs, hogy miért is mentem bele, hogy eljövök ma este. Nem tudom, hogy mit is gondolhattam, hogy ez jól sülhet el. Pedig tényleg csak a jó szándék vezérelt, na meg, hogy Damián nem éppen egy ellenszenves férfi, akivel ténylegesen meg ellen erőltetnem magamat. Sokat hallottam már róla, és bár személyesen most találkoztunk első alkalommal, még is belátom elég hamar, hogy nagyon is vonzó. 

- Miért is vagyunk mi még barátok?

Enyhe sóhaj mellett hagyja el a számat a kérdés.

- Mert ilyen jó pasit kerítek neked?

Mind a ketten ismét Charlottera nézünk, szinte már keserves nevetéssel.

Damián

Sejtelmem sincs, hogyan repült el az idő, de a házat mézeskalács illata tölti be, s karácsonyi zene szól túlságosan is hangosan a számomra, ám Hailee csilingelő hangjával társulva melengeti a szívemet az egész pillanat. Megfogom a borospoharamat, a pultnak dőlök, és a két nőszemélyt figyelem, akik a karácsonyfa körül sündörögnek. Hailee fodros szoknyája csak úgy pördül folyamatosan a lábai körül, ahogy lépked enyhe táncba végezve azt. Olykor az asztalhoz lép, belekortyol a forró kakaójába, és többször hátra pillant rám. Olyan bájos mosoly húzódik a szájára, hogy szívem szerint oda mennék, szorosan a mellemre ölelném, és újra, s újra hálát mondanék, hogy ő van nekem.

- Apa biztos felemel, és segít ebben – Ayden rám néz, széles mosolyra görbül a szája, amint a tekintetünk találkozik, én pedig leteszem a poharat és oda is megyek hozzájuk. Minden pillanatát élvezem az együtt töltött időnek, és bár Ayden nem olyan rég csatlakozott a családunkhoz, és még mindig tapogatózunk, titoknak, Charlotte tudta nélkül, hálát adok érte, hogy az életembe hozta ezt a nőt. Arcon csókolom, majd a lányomhoz fordulok, aki az egyik legcsillogóbb gömböt teszi éppen fel az egyik ágra.

- Gyönyörű lett a karácsonyfa – karjaimba veszem, pörgetek rajta egyet, ő pedig a csillogó ujjacskáival az arcomat a tenyerei közé veszi.

- Apuc – kacag hangosan – Segítesz? 

Hailee kezébe adja Ayden a csillagot, ami a fa csúcsa. 

- Hát persze, megtiszteltetés, hogy segíthetek. Így lesz igazán tökéletes – feljebb emelem a lányom, hangosan kacag továbbra is, ahogy a tűlevél kissé megcsiklandozza a pocakját, de tovább nyújtózik, és a csillag a helyére is kerül. Szorosan magamhoz ölelem, hátrább lépek, hogy szemügyre vegyük a munkájuk gyümölcsét, és meg kell, hogy mondjam, csodás munkát végeztek.

- Akkor most ide kell hozni a süteményt és a tejet – kapálózik karjaim között, így le is teszem Haileet, aki azonnal szaladni kezd a konyha irányába.

- Olyan lelkes, hogy egy pillanatra én is hinni kezdtem – súgja nagyon halkan a fülembe Ayden, amint közelebb húzom magamhoz és a feje búbjára nyomom a számat.

- Mit szólnál, ha erre tennénk? – Ayden szed elő egy Mikulásos tányért, amit a minap vett, és hozott át. – És a tejet pedig ebbe – egy Rudolfos bögre is előkerül a szekrény mélyéről.

- Ó, ezek csudi szépek! – lelkendezik Hailee már a pultnál ülve, ahol a kisült csokoládés sütemények és mézeskalácsok sorakoznak. 

Nyújtja aprócska kezét, és Ayden le is teszi elé a tányért, mire a lányom szépen elkezdi felsorakoztatni az édességeket. 

- Én is kapok belőle? – nézek Haileere, aki kissé morcosan néz rám.

- Ez a Mikulásé, sok ajándékot kell kivinnie – magyarázza lelkesen. – Apuc, neked is csinálod majd! 

Mély sóhaj szakad fel a pici lányból, aki lemászik a székről, és Ayden kuncogó segítségként igyekszik utána a tejjel megtöltött bögrével. Túlságosan is békésnek és idillinek ítélem meg az egészet, mint, amit érdemlek. Szinte egy csoda érkezett az otthonunkba Ayden személyében, és bármennyire is nehéz kimondanom, hálás vagyok a húgomnak, hogy rám erőltette ezt az egészet.

 

Órákkal később, sok pillecukor, csokoládé, forrókakaó és forraltbor után ketten ülünk a szakadó hóesést nézve, egy vastag hatalmas pokróc alatt ülve a teraszon, a lobogó tűz mellett. Nem hittem, hogy a szentestém így fog telni még hónapokkal ezelőtt, de most az egyik legboldogabb ember vagyok. 

Felemelem a tűzben tartott pillecukrot, a kekszre és a csokoládéra teszem, majd Ayden ajkaihoz emelem. Kettesben, az éjszakában a hideg ellenére is forró a hangulat. 

- Nem hiszem, hogy több belémfér.

- Milyen kár – mondom, de abban a pillanatban, ahogy végig húzom az ajkain az édességet, szétnyitja az ajkait. Leharap egy kisebb darabot, én pedig a számba tömöm a többi cukorsokkot. – Itt maradt egy kicsi – hajolok közelebb, és nyelvemmel tűntetem el a csokoládédarabot a szája sarkából. 

- Na csintalankodj – nyom egy gyors csókot a számra, és távolodik el. – A lányod odafenn alszik.

- Igen, mélyen alszik és reggelig fel sem ébred – mormolom a nyakhajlatába. – Isteni az illatod.

- Mézeskalács? – nevet, és kezével megsimogatja az arcomat. Tekintetünk találkozik, lejjebb hajol, szája a számon végzi, és ízlelgetni kezdjük egymást, de sajnos túlságosan is hamar szakad el tőlem.

- Miért kínzol?

Elégedetlenül mormogom a szája közé a szavakat. Úgy érzem, hogy sosem elég belőle, és ő mindig megállít annál a pontnál, amikor már csupán cérnaszálak tartják az idegeimet. Mindig visszafogtam magam, de úgy érzem, hogy tovább már nem megy. Egy kanos tininek érzem magam, aki nem bír parancsolni a farkának.

- Szeretnél egy előajándékot?

- Kicsim, már itt tartom a karjaim között az ajándékomat.

Arcán látom, hogy szinte már a nyálas szavaim hallatán elolvad, és a lehetetlennél is közelebb húzódik hozzám, átveti rajtam a lábát, és lovaglóülésbe ül rám. Megigazítom a takarót rajta, ami lejjebb csúszott, míg másik kezem a testének csábos vonalait igyekszik felfedezni. Egészen le vándorol kalandozó kezem, míg a kötött ruhája fel nem csúszik, és fenekének domborulata a tenyerembe nem simul.

- Tényleg nem bírsz magaddal – suttogja a számra, de ezúttal ő kezdeményezi ténylegesen a mély csókot. 

Nyelve a nyelvemmel van harcba, míg a szívem az eszemmel. Őrjítően begerjedek tőle, még többre vágyom, és egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg a karjaim között tarthatom. Szerencsés egy szemétláda vagyok. 

Hátrább dől, és megszabadul a ruhájától. Nem gondoltam volna, hogy tényleg enged tovább lépni, de innentől már nincs visszaút. Ha megálljt parancsolna, lehetséges, hogy a tűzbe vetném magam. A farkam feszül a nadrágomba, melynek mindenféle szégyenérzet nélkül dörgölőzik neki. 

Lüktet bennem a vér, a vágy, keresztezve mindenféle önző dologgal. A képek melyek a lelkiszemeim előtt jelennek meg, mocskosak, amiket szeretnék Aydennel átélni. De mindent lépésről, lépésre.

- Miért teszel tönkre engem te nő?

- Ez költői kérdés? – vigyorog, és levegő után kap, amikor lehúzom a melléről a csipkés anyagot. – Említettem már, hogy imádom a szád?

- Pedig még alig mutattam valamit.

Ráfújok a mellére, mire megremeg a karjaim között, és domborítani kezd, ezzel még jobban a számba nyomva a keblét. Kinyúlok mellette, és felveszem a csokoládét, ami még olvadt, de már nem égetően meleg, éppen kellemes. A bimbóra kenem, miközben felnézek rá, ám ő a kezem mozgását követi, ahogyan csokoládéval borítom be. Ajkán végigszánt nyelvével, és csípője önkényesen billen előre, mire én szisszenek fel. 

A tűz pattog körülöttünk, a meleget csak úgy nyomja felénk, míg a hó hatalmas pelyhekben esik. Félhomályban is szépsége teljesen elkápráztat, hát még az íze, ahogy a nyelvem megízleli csokoládéval borított mellét.

- Teljesen bemocskolsz – túr a hajamba, és készségesen nyomja magát nekem. Válasz helyett ajkaim közé veszem a bimbót, és fogaimmal kínozni kezdem. – Istenem, teljesen kikészítesz. Ne játszadozz velem.

Benyúl kettőnk közé, és ahogy a farkamat a markába fogja, csillagokat kezdek el látni. Kiszabadít a nadrágom fogságából és tenyerébe fog. Ujjaim a combjába markolnak a combfixe csipkés vonala találkozásánál, ahol már a finom bőre kezdődik. Simogatom, a lábai közé nyúlok, és falatnyi bugyiját félre csúsztatom, ujjam pedig könnyedén csúszik ölébe. Ajkai elválnak, a szívének heves dobbanását a saját mellkasomon érzem, míg izgalmának illata az orromba kúszik. Édes íze a nyelvemen, és még is többet és többet akarok tőle. 

Telhetetlen vagyok.

Eltávolodom az ajakitól, de csak annyira, hogy a nedves ujjamat a számba vegyem, melyet ő csillogó szemekkel néz végig. Ennyire mennyei ízt nem mostanában éreztem, így megosztom vele, s az ujjamat az ő ajkai közé csúsztatom, amit a szemembe elveszve fogad is be.

Megfogom a derekát, megemelem annyira, hogy könnyedén elvesszek a forróságában. Ujjai a vállamba mélyednek, míg egy kényelmes tempót fel nem vesz. Szorosan ölelem magamhoz, hiába van mínusz körülöttünk, forr a vérem, és ver a víz. Ayden kapkodja a levegőt, de nem engedem, hogy a takaró lecsússzon a testéről. Melegen tartom magunkat, ahogyan újra, s újra magába fogad, míg az eszünket teljesen el nem vesztjük.

 

Kapkodja a levegőt a karjaim között, szívünk egy ritmusra jár, és a friss hónak illatával teljesen elvegyül a szex illata, ahogy körbeleng bennünket.

- Boldog Karácsonyt – suttogom neki egy lágy csók kíséretében. Felnevet, én pedig erőt véve magamon felállok, vele az ölemben. – Eljött az ideje egy zuhanynak.

Kuncog valamit a mellkasomban, de csak tovább igyekszem befelé, elhaladva a karácsonyfa mellett, mely sokkal több melegséggel tölti el a szívemet, mint az eddigi években.

 

My heart is a haunted house.. once you’re in you ain’t gettin’ out

ZENE

Delia

Hangos nevetések, csapatokba verődő társaságok, italos üveg koccanása visszhangot ver az utcában, ahogy haladunk végig. Egy ideig el is vonják a figyelmemet a hidegről, de vissza-vissza tér az enyhe didergés. Ruhám rövidsége, a neccharisnya, s hiába a műszőrmebunda sem melegít annyira, hogy komfortosan érezzem magam, ennek köszönhetően a tequila csúszik le a tokromon újra, s újra. Már az első pillanatban megfogadtam, hogy a következő évben valami grizzlynek fogok öltözni. Minél több anyagdarab fedi a testemet, annál több.

- Már csak egy jó, kiskutyus kellene – kiált egy srác a túloldalról. És még ugatás szerű hangot is ad ki. 

Szánalmas.

- Neki egy pitbullra van szüksége – Blake kiált vissza nekik, és meghúzza a tequilás üveget. – Seggfejek. Faszagyereknek érzi magát, de ezt a puncit nem kapja meg!

- Nyugi Cowboy – Karra billenti fejbe a piros lufijával. – Ilyen fullos csajokkal is te vonulsz csak, féltékenyek. Kár, hogy nem tudják, hogy mind a hárman a farkakat szeretjük.

- Remélem, hogy valami csődőr lesz errefelé – vigyorodik el Blake. 

Jobban a testem köré fonom a bundát, némi melegség reményében. Kitalálhattam volna magamnak valami jobban öltözött kosztümöt is, de annyira megragadott ez az egész jelenség, hogy nem is gondolkoztam máson. Szörnyella, csodás opciókat tartogatott a számomra, megragadtam, és magamra formáltam.

- Oké, mindjárt jön az uber, elszívok még egy cigit, felszaladnál Lucianhoz? – furcsállóan nézek rá, így folytatja. – Az unokabátyjám, nála vannak a meghívók.

- Tudom ki az a Lucian. Eleget hallottunk róla, és ha nem tudnánk, hogy az unokabátyjad, még azt hinnénk, hogy a pasid – gyújt rá Blake is.

- Blake? – fordulok a srác irányába, hátha megszán.

- Sajnálom, de rám is vár egy szivar.

- Hányadik emelet? – adom meg magam, és csak reménykedem, hogy a lift működik is.

- 13.

- Legalább addig kiolvadnak a csontjaim – próbálom a jó oldalát nézni a dolognak, közben azon mormogom magamban, hogy miért az utolsó pillanatra kell ilyeneket hagyni. Karrara vall, hogy az utolsó utáni pillanatban intézi el a legfontosabb dolgokat, melyekkel az őrületbe kerget minden alkalommal.

Besétálok az épületbe, a portán könnyedén átjutok pár keresztkérdést követően, s egyenesen a lifthez igyekszem. Megnyomom a gombot, a felvonó elég lassan jön. Egyik lábamról a másikra állok, még mindig érzem a hűs levegőt, és magamba köszönetet mondok, amikor megérkezi a földszintre a lift.

Csörög a telefonom a retikülömben, így előbányászom, miközben belépek a felvonóba, és a megfelelő emelet gombját megnyomom.

- Karra? 

- Hozz egy üveg piát is, ennek itt mindjárt vége – jegyezi meg elégedetlenül. – Csók.

Bontja a vonalat.

Csodálatos.

Ehhez már nekem is több italra van szükségem. 

Kilépek a liftből, és meglepve konstatálom, hogy az egész szint halloween díszben pompázik. Ha ez a megfelelő, a sok véres lábnyomra, és az ajtón lévő véres kezek nyomára, amelyek mintha kapaszkodni próbáltak volna, sikertelenül. 

Kopogok az ajtón, egyik lábamról a másikra állok, amikor is a csengőre tenyerelek. Valószínű az agresszivitásom célt is ér, mert felrántja az ajtót Lucian. Bár sosem találkoztunk még a leírások alapján biztos vagyok, hogy aki előttem áll Karra unokabátyja.

Oldalra dönti a fejét és méregetni kezd. Szörnyella kinézetem tökéletesen illik hozzá, és ez megmosolyogtat egyszerre, s rémíszt meg. Egyik szeme körül tökéletes dalmata foltok vannak festve, míg nyakába szegecses nyakörv pihen.

- Azt hiszem, hogy megtaláltam a gazdám – féloldalas mosolya annyira pajzánul hat, hogy szívem szerintem letörölném az arcáról.

- Delia vagyok, Karra küldött fel a meghívóinkért, és valami italt is szeretne.

- Azt ne mondd, hogy nem holt érszeg már most.

- De, pontosan az, és még részegebb szeretne lenni – lépek beljebb, amikor beinvitál. – Cuki a dekor, de kicsit nem gyerekes a jelmezedhez?

Mindenhol cukorkák, tökök, színes szalagok, és még több véres undormány. Rend van, de még is annyi minden okoz káoszt, hogy egyszerre rendetlenséget is érzek. 

- A lányomnak volt itt a bulija tegnap – magyarázza a konyhába elindulva. – Az anyja semmit nem enged meg neki, ami egy kis szórakozás.

- Tehát te vagy a józsaru. 

- Mindig – lép vissza hozzám a helyiségbe feltartva egy üveg whiskyt. – Ezt találtam csak, remélem, hogy megteszi.

- Biztos vagyok benne. A meghívók?

Végigmér újfent, egyáltalán nem leplezve ezt. Közelebb lép, de nem ér hozzám, még is olyan, mintha megtenné. Perzsel a bőröm, és megbabonáz a tekintete, ahogy a szemeibe nézek. Kezemet felemelem, és az ujjammal végig simítok a szegecses nyakörvön, melyet visel. Ujjam tovább szalad egészen a mellkasára, ahol a nyakörvhöz tartozó lánc pihen. Nevetségesen hasonlítanak az apró kövek az én nyakékemhez. Szinte már egy párost is alkothatnának. Mind a kettő mesterien, kézzel készített, egyedi darab. Ez nem is kérdés.

Ismételten találkozik a pillantásom az övével, és a telefonom csörgése megtöri a pillanatot. Hátrébb lépek, és a kijelzőre nézek.

- Karra az, valószínű, hogy megjött a fuvarunk. 

- Hát persze – mocskos vigyorral néz le rám, míg az ujjai között felemeli a díszes borítékokat. – Jó szórakozást.

Lucian

Vagy jó két óra eltelt a találkozásunk óta Deliával. Most itt vagyok a kúria előtt az erdő mélyén, messze a várostól. Nem vagyok rendszeres vendég itt, még is mindenki ismer. Garrett sokszor próbál meggyőzni, hogy a tagságommal létező előnyöket használjam ki, és dugjak egy jót, ami az elején még működött is, de már nem tudok az agyonhasznált lányokra nézni úgy, és inkább az undor, mintsem a vágy kéje ragad magával.

Sokan vannak a bálteremben, ahol a rendezvény tartva van, mint a felsőbb köröknek puccos halloween parti. Szerencsére sok arcot nem ismerek fel, annak ellenére, hogy többen is felismernek engem. Elvégre is nem vittem túlzásba az öltözéket, ám tökéletesen passzolónak érzem a kúria lényéhez.

Körbe pillantok a termen, és a VIP részlegen meg is találom, akiket keresek. Egyenesen oda indulok, de alig teszek két lépést, és már is tapogató kezek érik a testemet.

- Lucian, lehetek a gazdád? – Becca simul hozzám. Nem éppen értette a beköltözés lényegét, mert konkrétan a testét semmi sem takarja.

- Éppen őt keresem – veszem le a mellkasomról a kezét.

- Ugyan, tudod jól, hogy milyen jól bántam veled.

- Hálás vagyok érte – ezzel ki is kerülöm.

Utánam nyúl ismét, de kirántom a kezemet a kezéből, és faképnél hagyom az értetlen lányt, akinek egy puncivakarás nem ártana. Csak nem tőlem.

A biztonságiak könnyedén engednek át a kordonon, fel a VIP részleghez, ahol a barátaim vannak. Nem igazán vesznek észre, előszőr Garrett menyasszonya, Abby lép irányomba enyhén spiccesen.

- De sármos fiú, végre, hogy itt vagy!

- Én is örülök neked, Abbs. 

Csókolom arcon, igyekezve az erőteljes sminkjét kikerülni. 

- Luciii – Karra vág fejben a kezében lengedező lufival. – Upsz! Végre, hogy ide értél.

- Gondolkoztam, hogy erre egyáltalán szükségem van-e.

- Gyere tesó, ezek megőrültek – Garrett nyom a kezembe egy poharat, és fel is hajtom a whiskyt, amely életmentőnek bizonyul. – Máskor szólj rám, hogy ne hagyjam magam Abbynek.

- Tudod, hogy csak rád kell néznie, és már is azt teszed, amit mond.

Tekintetemmel körbenézek a helyiségen, hogy kik is vannak jelen, s azonnal megakadok Deliánál. Pezsgős pohár pihen a kezében, miközben az unokahúgommal, Karrával rázzák a seggüket. Delia feneke olyan csodásan ring, hogy szinte a szemeim követik minden mozzanatát. Leülök egy bárszékre, és kikérek még egy italt, de folyamatosan a figyelmem a lányé.

- Most vagy a húgodat tartod szem előtt, vagy Delia ragadta meg a pórázt.

- Szellemes. Mit tudsz róla?

- Azon kívül, hogy Karra barátnője? Nem sokkal többet. Jó a segge.

- Örülök ennek a megállapításnak.

- Bébi, kellene még egy kis pezsgő – Abby jelenik meg mellettünk és üres poharát kocogtatja.

Felnevetek a becsiccsentett lányon. Garrett szándékosan kevesebbet rendel mindig Abbs kedvencéből, mert túlságosan hamar önt fel a garatra.

- Kicsim, van még Dannynél, de kérlek vegyél vissza – mormogja neki a barátom, és mellém beesik a pultra Delia.

A másik oldalra fordulok, hogy jobban szemügyre vegyem a lányt. Dannynek, a pultos srácnak magyarázza nagyon lelkesen, hogy melyik pezsgőből kér.

- Nem lesz kicsit sok? – szólok közbe, mikor az üveget kikapja a srác kezéből.

- Hello, Lucian.

- Szörnyella.

Elmosolyodik, poharába tölt közbe pezsgőt, mely úgy tűnik, hogy túl is szalad a pohár peremén, de gyorsan oda hajol, és leissza azt. Vörös ajkait megnyalja, majd újra széles mosolyt vesz fel. 

- Upsz.

- Talán óvatosabbnak kellene lenned.

- Talán nem kellene más dolgába beleütnöd az orrodat – nyúl felém, és érinti meg az orrom hegyét. Illata megcsap, a csuklóját elkapom. – Amelyik kutya ugat, nem harap – közelebb lépve az arcomba mondja. 

Felmordulok, és határozottan közelebb rántom magamhoz.

- Ne szemtelenkedj.

Kirántja a kezét a kezemből, a nyakamban pihenő nyakörvhöz, s a hozzátartozó lánchoz nyúl. Incselkedik vele, közelebb hajol még hozzám, mivel ülök, így arcunk egyvonalban van, így könnyen közeledik. Szájunk szinte már majdnem összeér, lehelete perzsel, tekintetünk találkozik, dob egy puszit, hátat fordít és lógva hagy.

Legalábbis nagyon próbálkozik, mert a keze után kapok, el is érve őt vissza rántom a lábaim közé. Háttal ér hozzám, egyik keze a combomon pihen meg.

- Ne játszadozz, mert harapok – mormogom a fülébe, és a cimpáját a fogaim közé is kapom. Megszorítom a csípőjét és elengedem, mire ellép tőlem, hátra sem néz, de karjaim között éreztem remegését, és ez mindet elmond a számomra.

 

 

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő elteltével, de csak arra leszek figyelmes, hogy le nem tudom már hosszú ideje venni a szemeimet a ringó csípőjéről. Igyekszem vissza fogni magam, leginkább víz, ami a torkomon folyik le, mert ha nem így lenne, már rég elrángattam volna a táncoló emberek köréből. 

- Rád fér – tolja elém a konyakot Danny.

- Kösz Dan.

Fogadom el, és túlságosan is hamar látom a pohár alját. 

- Most már nem duzzoghatsz itt – Karra libben hozzám, alig áll a lábán, széles vigyora még szélesebb lesz, ha ez lehetséges. – Ez a kedvenc számom! Jössz és táncolsz bátyókám.

Reagálni sincs időm, mert beránt a barátai körébe. 

- Kár, hogy nem egy csődörnek öltöztél – Blake emeli meg a fején pihenő cowboy kalapját. – De egyefene, Delia megkaphat – kacsint rám, és a csupasz seggét, amit nem takar a nadrág, rázni kezdi. 

Mindig megállapítom, hogy az ilyen bulik már nem nekem valók, de ahogy meglátom Deliat felém táncolni, meg is ragadom, mikor kartávolságon belülre ér. Annyira incselkedő, annyira fiatal. Mellkasa az enyémnek feszül, kesztyűs keze a vállamra csúszik, ujjai egészen fel a tarkómig kalandoznak, majd vissza egészen a mellkasomig, ahol megragadja a nyakamban lógó szegecses nyakörvről a láncot. Az öltönyöm szétnyílik, a keze a mellkasomon kezd el kalandozni, de annyira nem merészkedik, hogy az ingem alá kalandozzon. Keze köré tekeri teljesen a láncszemeket, eléggé közel tartva magához engem. Csípője a kezem alatt mozog, miközben a dal szövegét énekli, amit eddig nem is hallottam ezelőtt, de cseppet sem érdekel semmi más az előttem vonagló lányt leszámítva.

- Bátorra ittad magad, kicsilány?

Megrántja a láncot, lélegzetünk eggyé válik, ahogyan közelebb kerülök hozzá, és egymás szemeiben veszünk el.

- Úgy láttam, hogy elveszett voltál – formálja a szavakat a vörös ajkakkal. – Talán a megfelelő gazda hiányzott mellőled.

Hátat fordít, de a láncot nem engedni el, engem nem enged el. Egy poharat kap a kezébe a pultról, és hálás vagyok, hogy az én vizes poharam az. Úgy issza ki, mintha ezer éve nem vett volna magához folyadékot. 

- Üres a szokásos – veregeti meg a vállam Garrett. 

A szokásos.

Keserédes íz jelenik meg a számban. A szokásos szoba, ahova egyedül menekültem el, amikor senkivel sem akartam találkozni hosszú ideig. Leginkább a közösségi terekben mozogtam a lányokkal, sőt, kifejezetten ott, de Deliával, ha ezt megtenném Karra a farkamat vágná le.

- Levegőre van szükségem – azt hittem, hogy elenged, de nem így tesz.

Szinte utána kell iramodnom, ahogy a póráz láncát nem engedve magával vonszol engem is. Ringó csípővel halad át a vendékez között, és páran megnéznek, de az is annak köszönhető, hogy engem szemlélnek a nő karmai között. A lépcsőhöz érünk megtántorodom, egy pillanatra, mert azt hittem az előkertbe szeretne menni.

Érzi a bizonytalanságom, hátra néz, kissé megrántja a láncot, így követem. Szemeim gazember módjára tapadnak a formás fenekére, amely szinte az arcom előtt van. Megnyalom a számat, és hűségesen követem fokról-fokra. 

A folyosóra érünk, melynek falai vörös bársonyborításúak, ahogyan a padló vörös kárpittal burkolt. A vörös fényben, a félhomályban a vonali még élesebbé válnak, forróbbá, vágyottabbá. A folyosó legvége felé igyekszik, melyen egy hatalmas erkély van és jobbra pedig egy másik folyosó, ahol az én magán szobám is található. Bizsergést érzek. Szigorúan tart, egy pillanatra sem enged el.

- A világ végére viszel?

- Szeretnéd, mi? – sandít rám hátrafelé. 

Kitárja az erkély ajtaját és kilép a csípős hidegbe, egészen a korlátig megy, és a kivilágított kertre nézve áll meg. Mivel nem enged el, és a közelébe is akarok maradni, teljesen a hátához simulva állok meg, kezemet a csípője ívén pihentetve. 

- Meg fogsz fázni.

- Tudtommal én vagyok a te gazdád – utal a szituációnkra, és hátrább lép, mivel teljesen megszünteti a fennmaradt millimétereket is a testünk között.

- Semmi jónak nem vagyok az elrontója.

Ajkam a fülét érinti, másik kezemet előre simítom egyenes a hasára, és annyira jó érzés a karjaimban tartani, mintha ezer éve erre vártam volna, pedig még egy napja sem ismerem. 

- Kissé becsiccsentettél, és tényleg meg fogsz fázni.

- Akkor nem vagy elég közel hozzám – fordul meg a karjaim között. 

Annyira kicsi, törékeny, és én tényleg szeretném az éjszaka alatt összetörni, hogy reggel finoman rakjam össze az apró, finom darabkáit. Átkarolom, és érzem, hogy remeg. Leveszem magamról a zakómat, és köré terítem. Elengedi a láncomat, de én nem eredek futásnak, sőt, szorosan tartom, de a hideg szinte már tényleg csontig hatoló. Csendben áll a karjaim között, izeg-mozog, így megelégelem a friss levegőt, ami szerencsére kellően tisztábbá tette a gondolataimat.

- Menjünk be, megfagysz. 

Nem ellenkezik. Kézen fogom, és a szobámhoz vezető folyosóra viszem, egyenesen a helyiségbe. Mellettem lépked, zakómat jobban összefogja a testén. 

- Most viszel a kínzó szobádba?

- A gyönyörre gondolsz? – nézek le rá, mire halovány mosoly jelenik meg az arcán.

Beütöm a kódot a falon levő panelba, és beengedem magunkat a helyiségbe, ahol már csend fogad bennünket. Minden úgy van, ahogy hagytam, leszámítva a tisztaságot, amiért a személyzet felel. Megnyugvás érzése kerít a hatalmába, ahogy szembe fordulok Deliával.

Megáll előttem, érzem a feszültségét, és türelmesen várok, annak ellenére, hogy nem éppen a türelem a legfőbb erényem, most megadom neki az időt. Az időt, hogy feldolgozza a részleteket, hogy a gondolatai a lehető legjobban tisztuljanak ki. Olyan csend ölel bennünket körbe, hogy már szinte rémísztővé válik. Akkor lélegzem fel, mikor beljebb lép, a cipőjét lerúgja, és a puha szőnyegen kinyújtóztatja a lábujjait. Táskáját a cipője mellé ejti és beljebb lép a térbe, amely annyira durvának tűnik hozzá képest. 

- Azt hiszem ez az érzés mindennél jobb – fordul felém.

- Biztos vagy benne? 

Mosolyog, már cseppet sem olyan nagyszájú, mint azelőtt. Meg van illetődve, a zakómat a fotelbe dobja, és onnan néz rám.

- Mik a terveid velem? – lépked vissza felém. – Becsábítottál ide, kissé becsiccsentettem, de teljesen a tudatomnál vagyok.

- Szerencsémre, nem díjazom az eszméletlen lányokat.

Előttem áll meg, le kell rá nézem, és pedig határozottan megragadja a láncot a nyakamban, és lehúz magához. Leheletünk egybe olvad, orromba kúszik teljesen az illata és még többet akarok tőle. Éhes vagyok, fenem a fogaimat rá.

- Szerencsédre én teljesen a tudatomnál vagyok.

Kezem végigsimít az arcán, egészen fel a fekete-fehér parokáig, melyet a földre hajítok, és a barna haja a vállára omlik. Kesztyűs kezére csavarja a láncot és hátrafelé beljebb lépked, én pedig figyelek, hogy véletlen se ütközzünk semmibe.

- Meg akarlak csókolni – vallom be. – Fel akarlak falni.

- Akkor ne tétovázz.

Lehajolok, szájára teszem a számat, és teljesen falni kezdem. Kezem mindenhol elkezdi bebarangolni a testét, a fenekénél meg is állapodom, mely tökéletesen a kezembe simul. Megmarkolom, felemelem, és a lábait a derekam köré csavarja, ám a nyakamban lógó láncot egy pillanatra sem engedi el. Talán azt hiszi, hogy itt hagyom, de ez nem történhet meg. Leteszem az ágyra, melyen két lábon meg is áll, majd kibontja az ingem anyagát, ami hamar a földre kerül. Lerángatja magáról a kesztyűket, csupasz tenyerével érinti a felsőtestem, és jelenleg nem is tudok jobb érzést elképzelni a világon. Melegem van, a vér a füleimbe lüktet, a légzésemet kapkodom, még többre vágyom.

- Szabaduljunk meg ettől – rángatom meg a ruháját, és meg is perdítem. Számat a hátának nyomom, apró csókokkal halmozom el a bőrét egészen fel a nyaka vonaláig, ahol nyelvemmel nedves csíkot hagyok. – Gyönyörű vagy.

Szinte felgyorsulnak az események, a szívének ritmusát a tenyerem alatt érzem, a csókjait a testemen, a számon, a nyelvem úgy fedezi fel a testének minden apró szegletét, mintha félnék, hogy többet nem látom. Hanyatt fekszik a fekete szatén ölelésében, és a lánccal együtt magára húz, teljesen a szájára, ahol a nyelvünk vadul találkozik, míg a combommal az övét kényszerítem, hogy széjjelebb tegye.

Melle a tenyerembe simul, míg mellkasa hevesen emelkedik minden lélegzetvételénél. Lenyúl kettőnk közé, és mire feleszmélek ködös elmémből, már magába is csúsztatja a farkamat, ami eddig idegőrlő módon akart minél közelebb kerülni hozzá. Minden külső tényezőt kizárva, minden fejfájás, mely holnap ér minket, most nem számít, csak a pillanat, ahogyan közel tart magához, hogy a vörös ajkakkal csókol, hogy az öle annyira magába szív, mintha mindig is ide tartoztam volna.

I wanna be stuck in your head and make you go wild

Hudson

Számhoz emelem a whiskyt, miközben figyelemmel kísérem a családi jachtunkra érkező Price családot. Jordan jön elől szokásához híven, mint a családfő, utána követi Gaby, aztán az éjszakába nyúló szivarozásokban levő társam, Jayce. Végül pedig Layla lép a fedélzetre tökéletes kontyba fogott frizurában, Chanel kosztümben, nyakában egy méregdrága gyöngysor ül, míg lábain magassarkú szandál.

Ki visel még is egy ilyen szettet egy jachton? 

Már annyira tökéletes, hogy ránézni is komoly fájdalommal jár. A szemei igézőek. Mélyen az enyéimbe néznek a zöld szemek, és csak arra vágyom, hogy ezt közelebbről tehessem meg. 

- Kérek én is egyet, kösz – veti oda Jayce a pultosnak, amikor mellém ér. – Bassza meg, szétrobban a fejem, de hát kutyaharapást szőrével – húzza is le az italát, de a zsebéből előhalászik - csak az isten tudja, hogy milyen –, pirulát.

- Bridget nem hagyott aludni?

- Olyan szopásban részesített, haver. Még a föld is beleremegett.

- Örülök, hogy lenyeltetted a farkadat a barátnőmmel – mosolyog bájosan Layla. – Neked is ilyen éjszakád volt? – mimózát iszogatva, incselkedve a szemeimbe néz, ahogyan közénk lép, s úgy érdeklődik.

Olyan bájosan mosolyog, és a farok szó, ahogyan elhagyja csodás rózsaszín ajkait, összerándulok nevetséges tinifiúként a nadrágomban. Magamban fel is röhögök. Már jó pár éve kinőtem a tini fogalmat, de ha Layla a közelembe kerül, mindennek is vége.

Mielőtt választ adhatnék neki, Jayce megelőz.

- Unalmas, az ő farkát ki kell érdemelni – bátyja húzza magához, arcára csókot ad. – A végén még egy ribanc leharapná. Milyen kár lenne érte! 

Drámai sóhajára még jobban rá is játszik.

- A szennyes szádat ne érintsd hozzám – böki oldalba a lány, de a szemeit le nem veszi az enyémekről. – Te is ennyire fitt lennél, ha éppen nem az utolsó utáni pillanatban esnél haza, és lenne egy kis felnőttes öntudatod. Nem pénisz és vagina az élet. Sajnálom, hogy ezt nekem kell közölnöm veled.

- Még szerencse, hogy kettőnk közül te annyira bölcs vagy. Apuci nem közölte, hogy a zárda vár már rád tárt karokkal? Csak sajnos Chanelt ott el kell felejtened – húzza végig az ujját a lány nyakában pihenő gyöngysoron.

- Sajnálom, hogy változott a tervem az életem jövőjére kihatóan, ne haragudj. Éppen egy leárazásra fogok igyekezni a bevonulásom időpontján – emeli győzedelmesen a szájához a pezsgőspoharát.

Layla hátat fordít, és magunkra hagy bennünket.

- Isten áldja a férfit, aki valaha is a férje lesz. Ha nem fojtom meg addig.

- Talán jobb partit fog ki, mint gondolnád.

- Ugyan, kinek kellene? Karót nyelt.

Ó, bassza meg, bárcsak tudnád, hogy mennyire nem az.

A reggeli, amely családiasnak kellene lennie, inkább üzletibe fordul elég hamar. Apáink úgy csűrik, csavarják a dolgokat, hogy azt még nekem is kellemetlen hallgatnom, annak ellenére, hogy a cég egy részét már én magam irányítom. 

Szemben velem helyét foglaló Layla eléggé bámul, már-már zavarba ejtő lenne, ha nem éppen arról álmodoznék, hogy az én farkam az ő szájába vesszen el, miközben a tökéletes Chanelbe bújtatott teste előttem térdel. Számhoz emelem az eszpresszót, de közben nem szakítom meg a szemkontaktust. A süteményből szed a villájával egy darabot, a szájához emeli, a szemeit le nem véve rólam, s abban a pillanatban, ahogyan a szájával érintkezik az édes íz, a lába az ölemben landol. Alig láthatóan, de felvonom a szemöldököm. Ő észreveszi a többiekkel ellentétben, de ez így meg is felel a számomra. Mocskos játékot játszik velem már egy ideje, de közeleg a vége annak, hogy móresra tanítsam a szemtelen száját. 

Megragadom a bokáját, ahogyan a farkamhoz érnek az ujjai. Még levegőt is elfelejt venni, meglepődik, és nem annyira tudja ezt palástolni, ahogyan én.

- Minden rendben? – az anyja érdeklődik.

- Persze, csak félrenyeltem – mosolyog bájosan.

- Szóval, Aspenbe megyünk a hétvégén, nincs kedvetek velünk tartani?

Anyám már is olyan lelkes lesz, azonnal el is vesznek a beszélgetésben és a programok tervezgetésében. Mintha nem minden téli időszakot ott töltenénk. Visszafordulok Layla irányába, akinek a lába még mindig az ölemben pihen. Végig simítok a lábfején, a szemkontaktust ismételten megszerezve ezzel.

 

A családi villa túlságosan is könnyen közelíthető meg, ahhoz képest, hogy hátsó úton állítom le a motoromat. Sötétség, csend honol. Leveszem a bukót, leszállok a motorról és a kiszemelt ablakot figyelem, ahonnan halovány fény szűrődik ki mindössze. Bakancsom alatt egy-egy falevél fájdalmasan roppan össze, ahogyan a kezem között nemsokára Ő is fog.

Belépek a hálószoba ajtaján, becsukom magam mögött halkan, és rá is fordítom a zárat. Nem díjaznám, ha valaki ránk nyitna. Beljebb lépek, ujjam végigszalad a beágyazott ágyán, mely végén egy bugyi pihen. Ujjaim közé fogom, a finom csipke csalogató az orrom számára, és egy pillanatot hagyok is erre, majd a zsebembe gyömöszölőm, és a fürdő ajtaja felé lépek. A zuhany hangja és a pára öleli körbe a testem, amelyet a szemeim hamar megtalálnak a homályos üvegen keresztül is. Az ajtófélfának dőlök, és figyelem azt a feszes segget, amely kacérkodik velem. Szívem szerint oda mennék, tenyerembe fognám, keményen megmarkolnám, és magamhoz rántanám a lányt. A keze az egész testét bejárja, és az ölén tovább elidőzik. Magamban egy fohászt mormolok el, hogy ne túlságosan is sokáig barangoljon az ujja, mert az üveget egy ütessél rántom akkor fel.

Bármennyire is csodálni szeretném még a habbal borított testét, hátrálok, visszahajtom az ajtót, ahogy volt, és a víz el is zárul. A szoba másik végébe indulok, de megtorpanok a fésülködőasztal mellett. Ujjam megtalálja a gyöngysort, melyet mindig visel, mikor illendő lányként kell megjelennie szülei oldalán valahol. Az ékszerrel együtt a sarokban álló fotelbe vetem magam, bokámat a térdemen keresztezem. Türelmesen várom, hogy végezzen, kilibbenjen az ajtón, és egy légtérben legyünk. Hallom tisztán, ahogy még a csapot nyitja meg, fiók nyitódik, majd csukódik, és végre megjelenik előttem. Leoltja maga mögött a lámpát, és az eddig is sötétben rejtőző alakom teljesen eltűnik. A hold fényében látom a meztelen testét, ahogyan az ágyára hanyatlik. Telefonjának fénye megvilágítja arcát, gépel valamit, és az éjjeliszekrényére helyezi a készülékét. A telefonom egyet rezzen a zsebemben, és fogadok, hogy a kis is üzenete nálam landolt. 

Csendben ülök, türelemmel figyelem, hallgatom, mikor kerül kissé bódultabb hangulatba, hogy letámadhassam. Remélem, hogy hamarosan az álmok mezejére ér, hogy tényleg meglephessem, hogy magam alá söpörjem a testét. Kellemes meglepetés ér, lábai szétnyílnak, és bár oldalról látom, jobban kihúzom magam a fotelben, reménykedve a jobb belátásra. Keze a combjai között eltűnik, a másik a csupasz mellét markolja meg, én pedig teljesen le vagyok döbbenve. Egyszerre meglepő, izgató, csábító.  Többet akarok látni és odavetni magam, hogy én fejezzem be a játszadozást a puncijával.  Elképzelem, ahogyan nyelvem elmerül benne, hogy a kezeim mindenhol felfedezik a testének minden milliméterét. Játszadozik magán, sóhajok töltik be a teret, de nem tart sokáig. Fúj egyet, és elégedetlenül hanyatlik teljesen vissza az ágyra.

- Baszd meg, Hudson! – kiált fel, mire hirtelen azt hiszem, hogy meglátott, de csak magára húzza a takarót.

Várok pár percet, mire a lélegzete lassulni kezd, felállok, a türelmem már eleget tartott vissza. Oldalra kapja a fejét, de nem láthat a teljesen sötét saroknak köszönhetően, ám mielőtt a lámpa kapcsoló után nyúlhatna, rajta is vagyok. Levegőt se vesz, megpróbál megfejelni, de sikertelenül jár, és a gyér fénybe összeakad a tekintetünk.

- Hudson?

Döbbent, a szíve zakatol, kapálózni kezd, mire lefogom.

Választ nem adok, helyette a szájába nyalok, és keményen lecsapok az ajkaira. Egyik kezemmel kiráncigálom testünk közül a lepedő anyagát, és bassza meg, idáig érzem a finom illatát. Fogammal megkarcolom az ajkait, majd nyelvem újra a szájában köt ki, és az övével kezd heves csatába. Széttárt lábai között a csípőm teljesen csupasz ölének feszül, még keményebben neki nyomom magam. Elszakadok tőle, a nyakába teszem a gyöngysort, amely olyan tökéletesen áll rajta. Elmosolyodik egy szerény pillanatra, a tarkómra csúsztatja a kezét, lehúz magához és vad csókba ránt bele. A számba nyög, aztán elszakadva tőle, nyelvemmel nedves nyomot hagyok végig a testén lefelé, hogy beteljesítsem, ami nem ment neki magától.

Számat azonnal a nedvességére tapasztom, nyelvem egy mély nyalintással ajándékozza meg. Lenyúl, a hajamba túr ujjaival és türelmetlenül arcomat a puncijának nyomja. Imádom a kiéhezett bujaságát. Minden vér a farkamba tódul és egyre türelmetlenebbé válok, de nem tudom rávenni magam arra, hogy eltávolodjak tőle. Ujjam is csatlakozik a nyelvem mellé, míg combja a fejem körül megfeszül, és szinte már helyet sem hagy a számomra. Felnézek rá, már amennyire az éjszaka engedi, de csillogó tekintete így is megtalálja az enyémet. Nyálam a punciján végzi, ő pedig ennek látványára hangosan nyög fel. Kapkodni kezdi a levegőt, lábai teljesen feszessé válik. 

Kiszabadulok, nem akarok neki megadni mindent elsőre, így a hasára perdítem, és a magasba emelem a csodás segget, ami minden alkalommal az őrületbe kerget. Lehajolok, fogamat belemélyesztem, fel is szisszen, majd a nyelvemmel tompítom a harapás nyomát. Elengedem, hogy a nadrágomtól megszabaduljak, ő pedig kihasználva az alkalmat megfordul, ismét egymással szemben vagyunk. Megcsillan a fény egy gyöngyszemen. Kezemet felemelem és végig húzom a gyöngyökön.

- Gyönyörű?

- Lélegzetelállító vagy.

- Mindig is tudtam, hogy tetszik neked.

- Így a legszebb – csókolok a nyaka hajlatába. – Meztelenül, gyöngyökkel a nyakadban.

- Nem jön be a Chanel?

Felgyűri a hasamon a pólót, majd le is rángatja rólam a segítségemmel, aztán a farkamra markol a farmeromon keresztül. A válaszra vár, de úgy is tudja.

- Nem játszol tisztességesen.

Elvigyorodik.

- Végig nézted ahogy magamhoz nyúlok?

Megsimogatom az arcát, bár az ágyékom már tombolva szabadulna ki. Ajkai szétnyílnak, nyelvét kissé kidugja és megnyalja az ujjamat. 

- Kire gondoltál közben? – kíváncsiskodom, mintha nem tudnám a választ.

- Úgy is tudod – húzza le a sliccemet, és hátra nyúlva a bokszerem anyaga alá nyúlva megmarkolja a seggem, és letolja végre a felesleges ruhadarabokat.

- Még sem sikerült.

- Túlságosan uralsz engem, és nélküled... 

Megszabadulok mindentől, leülök az ágy szélére és az ölembe húzom. Lerántom az arcát magamhoz, keményen megcsókolom. Könnyedén magába fogod, és én már most izzadok, és többet akarok. Tökéletes segge a tenyerembe simul, segítek neki megtalálni a tökéletes ritmust, és túlságosan is hamar megtaláljuk. Oldalra fogom a haját, s előre hajolok, mellét a számba veszem, nyelvemmel izgatom, míg a farkam csodásan mozog ki-és be. A vállamba mélyednek a körmei, én pedig fordítok a helyzetünkön és magam alá fektetem. Teljesen átkulcsolja a derekamat, miközben a csípőm őrjítő ütemet vesz fel. Benyúlok a testünk közé, csiklójára nyomom az ujjamat, a nyelvemet a szájába és ostromolni kezdem, hogy mielőbb apróbb darabjaira hulljon a karjaim között, hogy ismételten összetegyem, és ismételten szétcincáljam az éjszaka fennmaradó részében. 

What if I would love you 'til the end?

Hazel

Úgy perzsel a tekintete, ahogyan végig haladok a báltermen, hogy csodálkozom, senki más nem veszi észre.  Tudom, hogy a ruha, amely ma takarja a testemet merészebb, mint, amit a szüleim látni szeretnének rajtam, sok megvető pillantás követi a lépteim, de magasról teszek rá. 

- Miért csinálsz mindig botrányt? – anyám ragadja meg a karomat, miközben a fogai között csikarja ki a szavakat. – Kormány emberei vannak itt.

Váratlan a megjelenése, mintha a semmiből teremne mellettem, ám bájos mosolyra húzom a számat, míg egy pezsgőt ragadok meg egy arra járó pincértől. 

- Tudom, mindenki fontos, befolyásos, és a papa kegyeit keresi ... bla,bla,bla. Én pedig nem mutatok példát, nem tisztelek senkit.

- Mint egy proftitulált! Örülj neki, hogy apád még nem látott! Menj, öltözz át azonnal!

- Anyám, kérlek, a húgunk éppen a férfiak figyelmét vonja el, hogy apánk megkösse minden mocskos üzletét, amit csak még elbír a pofája – Jack jelenik meg mellettünk. Arcomra csókot hint. – Csodásan nézel ki, bár figyelnem kell, hogy kinek a farkát is vágom le először.

- Hogy szülhettem két ennyire lehetetlen gyereket? – döbbenten mér bennünket végig anyánk. – Hálásnak kellene lennetek, hogy ilyen életetek van, ti meg csak a bajt és a szégyent hozzátok a fejünkre.

- Anyánk, nekünk most egy táncot kell lejtenünk – nyomja a kezébe a poharamat Jack, amint lehúzom a pezsgő maradékát. – Ha megbocsájtasz.

Jack magával húz a táncoló vendégek közé. Páran még mindig követnek a tekintetükkel, főleg a korunkbeliek, akik a tökéletes Chanel próbababák lehetnének. Ne értsetek félre, csodálom a márkát, nekem is van pár darabom, de a karót nyelt úrilányoktól már. a hányinger kerülget.

- Versenyt indítottunk, hogy melyikünket dob ki először? – nevetek fel, míg megperdít, és a karjaiba zár Jack.

A bátyám mindig is a nyugodtabb testvér volt, ám soha nem hagyta, hogy a szüleink a fejemre szálljanak, atekintetben, hogy mit viseljek, kivel találkozhatok. Sokszor ragaszkodtak, hogy mindenféle társasági eseményen vegyek részt, és ebből ritkábban tudtam kihúzni magam, mint amennyire én azt szerettem volna.

- Nem tenné meg, mindenki arról beszélne.

- Jade?

- Masont várja kinn. Szokás szerint késik, és nélküle unalmas a buli. Bár ma eléggé felvetted a harcot vele az első pozícióért.

Sok pozícióért venném fel a versenyt vele.

- Abby tervezte, megígértem neki, hogy népszerűsítem – magyarázom, bár tudja jól, hogy mennyire lojális vagyok a barátainkkal. – Amúgy is, kellett egy kis divat erre az unalmas műsorra. Túl sok a gyöngysor, és a tweed.

 

Mason

Belépek a húgommal a karomon a bálterembe és azonnal kiszúrom a tömegben, tökéletes Chanel kosztümös lányok között Hazelt, miközben Jack forgatja meg a táncparkett közepén. A húgom belém karolva követ engem, egyenesen a másik testvérpár felé. Páran köszönnek, de kitartóan megyek előre, nem vagyok hajnaldó bájcsevegni senkivel. Elég, ha a saját szüleink szerveznek ilyen bálokat, és ott kell mindenkinek a seggét nyalnom a cégem miatt.

- Helloka – Jade áll be táncolni, amikor Hazel kiperdül a testévre karjai közül. 

- Végre! – már is lassúra fogja a húgomat Hazel, ahogy a szám vált, aztán találkozik a tekintetünk.

Nagyot nyelek, és végig pillantok a testén, amelyet a ruhának csúfolt anyag alig takar. Csodásan fest, bár cseppet sem egy ilyen eseményre való ruhát választott, de az én tekintetem falja minden szabad bőrfelület centijét. Hosszú haja enyhén hullámokban esik a vállaira, és egész hátára. Hajkoronája, melyre annyira büszke, én pedig csak elképzelem, ahogyan beletúrok, magamhoz rántom... 

- Végre, azt hittem, hogy megint valami ribanc rabolt el – Jack nyom a kezembe egy felest, ezzel visszazökkent az unalmasnak tűnő estélyre. Sokkal élvezetesebb volt a gondolataimban lenni. 

- Volt még pár elintézni valóm, egyenesen a cégtől jöttem, még jó, hogy az öltöny viselése mindenhol megfelel a körünkben.

- Elrabolhatom? – Jade perdül oda a vőlegényéhez. Egy gyors csókot váltanak, és elgondolkozom, hogy mikor repültek el a fejünk felett az évek. Pár éve még éppen lerázni próbáltuk a lányokat, hogy valami csínytevést csináljunk, most meg a legjobb baráti tásaság vagyunk, a Jack menyasszonya a húgom, én pedig merev farokkal méregetem folyamat a húgát.

Elbaszott egy gyors élet.

Hagyom őket, a tekintetem pedig azonnal meg is találja Hazelt, aki újabb pohár pezsgőt szerezve, a csípőjét tekerve libben hozzám. Megáll előttem, ahogyan lepillantok rá, a dekoltázsának csodás látványa fogad.

- Mason – ahogy a nevem legördül a nyelvén, ezernyi gondolatot ébreszt benne. Túlságosan is közel áll hozzám, melle szinte már a mellkasomnak nyomódik, és szívem szerintem megragadnám, ám én lépek egyet hátrább.

Mosoly játszik ajkain, melyek vörösen izzanak. Csókolni való.

- Hazel, igazán kitettél magadért. Gyönyörű vagy.

- Hát anyám kurvának nevezett, nézőpont kérdése.

Az arcához nyúlok, egy kusza tincset kisimítok az arcából, majd elveszem a pezsgője maradékát, és lehúzom. 

- Nem kellene többet innod, különben Marie valóban ki fog hajítani innen. Csak fél téged, ez a világ, az elrendelt házasságokkal, és a sok szar szabályaikkal veszélyes egy ilyen dekoratív lánynak, mint te.

- Csesszék meg az elrendelt házasságukat – újra közelebb lép hozzám, testünk ismételten összeér, de nem szakítom meg a tekintetünk összekapcsolódását. – Egyetlen emberhez adhatnak hozzá, és az te vagy.

Ajkaival ajkaimra suttogja a szavakat, és megsajdul a szívem, mert tudom, hogy a szüleinek bármennyire is vagyok szinte a második fiúk, soha nem adnák hozzám a lányukat.

- Csillapodj le, kicsilány.

- Kicsilány? – vigyorodik el, és hátat fordítva tovább táncolni kezd.

 

Azt hittem, hogy sose fog eljönni az éjszaka, amikor a négy fal közé vonulva, messze Hazeltől lehetek. Már mindenem sajogott, ahogyan az mostanában mindig, mikor a közelemben van. Vagy éppen egy frappáns üzenetet küld, ahogyan arra mostanság rászokott.

Jéghideg zuhany után az ágyba hanyatlok a korom sötétben. Szinte már felnyögök, ahogy kényelembe helyezkedem. Már régen hajnal, lassan már reggel fele jár az idő, így pár óra alvásra muszáj lehajtanom a fejem, hogy a délelőtt folyamán vissza tudjak vezetni frissen a városba. Átpörgetem a telefonomon az e-maileket, a fontosabbakra válaszolok, amelyek a jelenlegi futó projektekhez kötődik, majd az éjjeliszekrényre dobom, és az oldalamra fordulok. 

Félig alszom már, így eleinte arra gyanakszom, hogy az elmém játszik velem, míg rájövök, hogy a valóság csapja meg a fülemet. A hátamra perdülök, hogy az ajtóra pillantsak, ki surran be hozzám, ám nem látom a behúzott függönyöknek köszönhetően. Az éjjeli lámpa irányába nyúlok, de amikor egy kisebb káromlás hagyja el a betolakodó száját, azonnal felismerem.

- Hazel? Mi a francot csinálsz?

Felemeli a takarómat, én pedig arrább megyek, annak ellenére, hogy nem helyes ez az egész. Hozzám simul, pestének meztelenségét azonnal meg is érzem.

- Nem gondoltad, hogy a szomszéd szobába maradok, ugye?

- De, nagyon is azt gondoltam. A bátyád és az egész családod velünk egy fedél alatt van – felszisszenek, amikor a keze a hasamról egyenesen a farkamra simul. Megragadom a csuklóját. – Megölnek, ha hozzádérek.

- Senkinek nem kell megtudnia. Még. 

Végignyal a számon, én pedig felmordulva a tarkójánál megragadom és magamra húzom. A takaró alatt mind a ketten pucérok vagyunk, ahogyan átveti a lábát rajtam. Meglepő, de a meglepetés ereje imádnivaló. A seggébe markolok, majd a két lába közé nyúlok, és egészen az arcom fölé húzom. 

- A kibaszott pokolra fogok jutni – mormogom a puncijába, és egy mély nyalást teszek. Két tenyerem a popsijára simul, míg ő vonaglik felettem minden egyes nyalintásra, melyet mérek rá. Illata teljesen ellepi az orromat, még többet akarok, annyira kibaszottul többet, mindent akarok belőle, hogy belesajdul mindenem. Tudom, hogy ez az éjszaka véges, de már most tudom, hogy nem az utolsó ez.

- Bassza meg, Mason! 

Kiált fel olyan hangosan, hogy beleremegnek a falak, amikor az ujjam izgatni kezdi.

- Halkabban, kislány.

Lejjebb ereszkedik, hogy a számat befogja, én pedig elmosolyodom magamban. Lejjebb csúszik, nedvesen végig a mellkasomon, a farkam a lábai közé kerül, a legjobb helyre, ahol csak lehet. Fordítok magunkon, rajta pedig perdítek még egyet. Nyög egyet a hirtelen mozdulatomra, majd a csípőjénél fogva felrántom magamhoz. Háta a mellkasomhoz simul, a farkam a farpofái közé kerül. 

- Jack a farkamat vágja le, ha ezt megtudja.

- Lehetne, hogy nem a bátyámról beszélünk? – sziszegi, és még jobban nekem nyomja a seggét.

Megmarkolom a mellét az egyik kezemmel, míg a másik a punciját izgatja. 

- Fogj egy óvszert a tárcámból – súgom a fülébe parancsként, ő pedig előre hajol és kutatni kezd. Az éjjelilámpa a földön köt ki, de leköti a figyelem, ahogy a függöny mellett egy halovány fény utat tör, és a kerek segg megmutatkozik. Végigsimítom, egy ujjam eltűnik benne, mire megrándul, és ügyetlenül hátra adja nekem a gumit. 

- Kibaszott gyönyörű vagy.

- Ezt eddig is tudtuk – felegyenesedik, válla felett hátranéz, és a szája az enyémmel találkozik. Nyelvünk forró táncot jár, közben melleivel játszom, melyek oly tökéletesen illenek bele a kezeimbe. – Ne húzd az időt – nyal a számba, a haját előre dobja az egyik vállán át.

Fogaimat a vállába mélyeszem. Kibaszott nőszemély. Megőrjít és ezzel mocskosul tisztában is van már hosszú ideje. Felhúzom az óvszert, és másodpercek töredéke alatt a hátára fordítom, a lábait széjjelebb tolom a csípőmmel, s elmerülök benne. 

 

Hazel

Levegő után kapkodva kapaszkodom Masonbe, aki puszikkal halmozza el az arcomat és lassú csókba hív. Nyelvünk táncol, míg el nem szakad tőlem, hogy a homályba a szemeimbe nézzen.

- Hogy kerültél a szobámba?

- Ne mondd, hogy hiba volt, mert én magam golyózlak ki!

Ujja végigszalad az alsóajkamon.

- Nem tudnám ezt mondani neked, Hazel. Tudod jól, hogy erre az éjszakára vártam már mióta érett nő lettél – vigyorog, mint ez idióta, de annyira imádom a vallomását, hogy csak lehúzom magamhoz, ajkainkat egybeforrasztóm a felkelő nap árnyékában.