just imagine us

Diane

A fátyol anyagát Beth megigazítja, míg anyám előttem áll, könnybe lábadt szemekkel, mosollyal az arcán.

- Gyönyörű vagy kicsikém!

Mosolygom, de a bensőm szorít, szinte már összeroppant. Nagyot nyelek, hogy a könnyek ne találjanak maguknak utat. Mosolyra húzom a számat, mély levegőt veszek, megragadom a csokromat, amelynek illata azonnal az orromba is kúszik. 

- Köszönöm – ennyit sikerül kipréselnem a számon.

- Ez a te napod, ma igazán jót fogunk bulizni – már csúszik is le Lorene torkán a sokadik pohár pezsgő. – A bátyám, ha meglát... 

- Oké, nincs erre idő – jelenik meg apám. – Igyekezzünk, a jövendőbelid már vár rád.

Mormog az orra alatt, de én csak belé karolok, és hagyom, hogy kivezessen a díszes udvarhelyiségbe, amit a hotel és a szervezőlány tökéltesen alakított ki az ízlésemnek megfelelően. Tekintetem találkozik Harryvel, aki sármosan néz ki a pódiumon, a virágok ölelésében, de a mosolya hiányzik az arcáról. Ennek ellenére látom rajta még innen is, hogy mennyire felfal a tekintetével, ahogyan ez a megismerkedésünk kezdetén is volt.

Mikor még minden rendben volt.

Nem tudom levenni róla a tekintetemet, és tudom, hogy ez nem fog hamar megváltozni, vagy talán soha. Annyira ragaszkodom hozzá mindenhogyan, hogy az már szinte fájdalmas. Ujjaim egyre szorosabban fonódnak a virágok szára köré, hogy lassan megfojtom őket. Kettős érzések ragadnak át, és teljesen elveszem. A zongora kellemes hangja körbe ölel, a kíváncsi tekintettekkel egyesülve, és én csak Harryre tudok koncentrálni, aki annyira magabiztosan, erősen, áll ott, hogy elgondolkozom, mennyire is kell ez nekem valóban.

Olyan szorosan, feszesen tart, mellkasom az övének nyomódik, levegőt is alig kapok, amit sikerül megnyernem, az is az illatával keveredik. Lehunyom a szemhéjaimat és élvezem az egész estét, ami körbe ölel bennünket, még ha érzem is Harryben a feszültséget. 

- Valami történt?

- Mi történt volna? – búgja a fülembe, de érzem, hogy valamit nem mond el. Felnézek rá, tekintetünk találkozik. – Ne gondolj bele, élvezd az estét. Ez a tied. 

- A mienk – suttogom, ajkai az enyéimhez érnek, de nem csókol meg. Mióta egybekeltünk egy csók csattant csak el. Könnyek gyűlnek a szemeimbe. Észrevettem, hogy amikor az igazi nevemet mondta az anyakönyvvezető, megfeszült, és meredten bámult maga elé.

Tekintetünk egybeforr, de nem szól semmit, halántékon csókol, magához von, és a zenére vezet tovább. Kívülről egy romantikus, szerelmes táncnak tűnhet az egész, de valójában ordítok belül, sírok. Háború dúl bennem, és ha tehetném már most elmenekülnék innen.

Hogy lehettem ekkora ostoba?

Francba!

Harry fedetlen mellkasa annyira neki feszül a csipkének, hogy már megható az egész, a könnyeim elerednek és az jár a gondolataimban, hogy mennyire kicsinyes az egész. Letörlőm az arcomat egyáltalán nem nőiesen, míg tetovált karjával eltol magától egy kicsit.

- Nincs okod sírni, a férjed lettem – közönyösen mondja. – Erre vágytál, nem?

- Ne csináld ezt, kérlek.

Mielőtt bármit mondhatnak, megjelennek a haverjai, és Drew egyből elragad, megforgat. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, de elég nehéz. Harryt követem a tekintetemmel, míg ő vissza se nézve a pulthoz megy megragad egy poharat, ami whiskyvel van töltve, és szinte levegővétel nélkül le is húzza. 

- Megsiratott ez a szemét? – fogja kezei közé az arcomat Drew. – Mit tett? Elbánok vele!

- Semmit, csak nagyon szépeket mondott – hazudom rémisztően nagy nyugalomban a srác szemeibe nézve. 

- Ajánlom is neki. Egy ilyen szép lánynak, nem is mondhat semmi mást ez a személt. Szerencsés egy nyomorult az én haverom – kacsint rám, és szorosan magához ölel, majd újra táncba invitál. – Látszik, hogy mennyire szeret, különben nem nézte volna el neked azt az aprócska hazugságot.

- Aprócska? – keserű nevetés hagyja el a számat. – Finoman fogalmazol.

- Szeret, megbocsájtott, ez a lényeg.

Vagy ennyire félreismeri Harryt, vagy nem meri bevallani nekem, hogy ez nem egészen így van, de ráhagyom a dolgot, nem hiszem, hogy könnyebb lenne máshogy. Egyelőre nem.

- Igazad van.

Zárom le a beszélgetést, és táncolok, egymást váltják a táncpartnereim. Jönnek az örömapák, a barátok, a rokonok. Mindenki, aki velünk ünneplik a szerelmünk egyesülését, ami talán nem is annyira mesés, de legalább ők így gondolják, mi a többit pedig majd megoldjuk reményeim szerint. Tekintetemmel folyamat Harryt keresem, aki fedetlen mellkasával, csillogó mosolyával és maga jellemével lenyűgözi az embereket.

Csodálva nézem, ahogy testvére lányát felemeli, és a táncparkettre vezeti. A kislány csillogó, hercegnős ruhája csodálatos, hasonlóan egész jelleméhez. Kijelenthetem, hogy a kedvenc emberem lett a családban, s talán azon is túl.

- Miért sírsz?

Carlosra nézek, aki Harry jobb keze és legjobb barátja egyben. 

Észre sem vettem, amíg nem említette, és most a kellemetlenség szele csap meg. Nem árulhatom el magam, nem ringathatom magam naivan. 

- Boldog vagyok.

Elmosolyodik, közelebb hajol, ajkai a fülem bőrét érintik meg. Jobban magához szorít, levegőt sem veszek, annyira feszít az egész.

- Engem nem tudsz átverni – simít végig a hátamon. – Tegyem helyre a férjedet? Vele vannak gondok? 

- Minden rendben? – Harry jelenik meg a végszóra.

Mosolya ellenállathatatlan, itala az ajkain csillog, és szívem szerint oda hajolnék, és lecsókolnám róla. Majd megfordul a fejemben, hogy miért is ne tehetném, hiszen a felesége vagyok, immáron hivatalosan is. Hozzá fordulok, kinyújtom a kezem, a derekára fonom a kezem, ő pedig a vállamon dobja át az övét. 

- Persze, csak megtáncoltattam a menyasszonyod... a feleséged, bocsánat – nevet fel, majd rám néz megint, és kacsint. – Tedd boldoggá barátom.

Veregeti meg a vállát és magunkra hagy bennünket.

- Ideje hazamenni – hajtja fel a maradék italát Harry.

A ház elé érve Harry kitárja előttem az autó ajtaját, és ki is segít. Az úriembersége mindig is lenyűgözött, amikor tudom, hogy nála ez teljesen természetesen jön. 

- Köszönöm.

Tekintetünk találkozik immáron sokadszorra a ma este folyamán, de talán még soha nem éreztem magam ennyire kellemetlenül, mint most. Előre enged, én pedig a bejárathoz igyekszem, már lehűlt az idő, és nem éppen kényelmes már a cipőm sem, amely a bokámat töri lassan. Váratlanul felkap az ölébe, nyaka köré fonom a kezeimet, míg ő a térdhajlatomnál és a hátamán támaszt meg. Átlépi a küszöböt velem a karjaiban, egészen a nappaliig visz, ahol letesz a földre. Nézem a gyönyörű szemeit, amely elsőként kápráztatott el, amikor találkoztunk. Ujjaim végig szántanak a csupasz mellkasán, az izmai meg-meg mozdulnak az érintésem nyomán. Mintázott, napsütötte bőre, az én hófehér bőröm kellemes kontrasztja. Megfogja a csuklómat, eltaszítja magától az érintésemet, én pedig könnybe lábadt szemekkel nézek arcába. Elhalad mellettem mindenféle szó nélkül, magamra hagy. Menetközben a zsúrkocsiról a kristályüvegben pihenő whiskyt és a lépcsőn kettesével kezdi el venni a fokokat. Követem minden lépését a szemeimmel, és ahogy egyre jobban távolodik, úgy szakít ki egy részt a szívemből.

Megszabadulok a magas sarkútól és követem az emeletre Harryt. Megfogom a ruháim elejét, hogy az orra esést elkerüljem. Csend uralja a házat, és ez fájdalmasabb jelenleg mindennél. A nászéjszakánk kellene lennie, egy forró csókokkal teli, ölelésekbe burkolódzó óráknak, amely csak fájdalmasan gyorsan repülnek el a fejünk felett. 

Belépek a hálóba, ahol már kigombolt mellénnyel áll, kezében a pohár pihen, melyen megcsillannak a fényben gyűrűjei, közöttünk a karikagyűrűnk is. Kifelé bámul az ablakon, az éjszakai fényeket vizslatja, beleiszik az italba, ajkai a pohár szélére simulnak és azt képzelem, bárcsak engem csókolna így.

- Mit akarsz? – mély hangja keményen szólít. 

- Harry, én...

- Te? – megfordul, hátát az üvegnek dönti, tekintetével a teljes bensőmet felszántja. – Nézz a kezedre – homlokom érthetetlen ráncokba szalad. – Tedd, amit mondtam! – förmed rám, így a kezemre is nézek, amelyen ott csillog a méregdrága gyűrű, a másik drága karikagyűrű mellett. Csodás látvány a kettő együtt, és még csodásabb a jelentése. 

Hogy hozzá tartozom.

- Nem értem.

Közelebb lép, lazán közelít, a mellény anyaga táncol teste körül, az izmai meg-meg mozdulnak, de ami ennél jobban megragadja a figyelmem, az a ködös tekintete. 

- A feleségem vagy. Diane Styles. Mi a francot akarsz még? – ordítja az arcomba, miközben észre se veszi, hogy a felkaromat szorítja, szinte a csontig hatoló fájdalommal. 

A szavak a torkomon akadnak, de a könnyek felszínre törnek. Tekintete talán enyhülni látszik, és a kezemre vándorol, mire elenged, mintha a bőröm megégette volna. A helyére az én kezem kerül és hitetlen pillantásom. 

- Menj a vendéghálóba – int és a poharába iszik, amire cseppet sem lenne szüksége.

- Nem kellene többet innod.

- Mit keresel még itt? – az arcomba mászik, a szívem a torkomba ugrik. – Ideje, hogy felébredj és boldog feleség legyél. A kibaszott feleségem! 

- Harry, többször el akartam mondani neked, hogy ki is vagyok valójában...

- Ezt már annyira kibaszottul unom, bassza meg – túr feldúltan a hajába, a pohár a falnak csattan, szilánkok esnek mindenfelé. Megragadja az arcomat, az álkapcsomnál fogva kissé megszorít. – Másnak adtad ki magad, miközben az igazat is elmondhattad volna! Mindegy honnan jössz, ha itt – bök a mellkasomra – őszinte vagy, és elrablod a szívem. Mindenki kihasznál, valamit akar. Hát te mocskosul el is érted, amit akartál. Egy gazdag férjed lett – a fülemhez hajol. – Aki gyűlöl téged.

- Te is nagyon jól tudod, hogy mennyire is szeretlek, és minden szavam, érzésem feléd teljesen őszinte...

- Sh ... ne! Nem vagyok kíváncsi erre az üres dumára – elenged. 

- Harry..

- Hallgass – perdül meg, mire nem számít, hogy már közelebb vagyok hozzá, és a nagy hévvel a teste az enyémbe csapódik én pedig a szilánkokba lépek. 

Megfagy a levegő, míg egy kiálltás hangzik fel a torkomból, és a vér elkezdi a padlót megszínezni. 

- Diane..

Felemelem a kezemet, és a könnyeimet visszanyelem és elhagyom a szobát, de csak a fürdőig jutok. Magamra csukom az ajtót és a ruhám alját méregetem. A hófehér anyag pirosba borult, nyomát hagyva a történteknek. A talpam szinkronban sajog a felkarommal, zilált vagyok, zaklatott. Meg akarok szabadulni a ruhától, a könnyektől, amelyek makacsul törnek fel belőlem. Hátra nyúlok, próbálom elérni a ruhám gyönyörű gombsorát, de lehetetlennek tűnik. 

Megtámaszkodom a pulton, a fejemet lehajtom, mert nem vagyok hajlandó a tükörben visszapillantani magamra, az összetört lányra, aki darabjaiban van az élete legboldogabb napján. 

Fogalmam sincs, hogy jutottunk idáig, de szörnyen fájnak Harry szavai, amelyeket olyan könnyedén vágott hozzám. Tudom, hogy sok mindenről én tehetem, de magamat adtam. Teljesen én voltam, a szívem az övé, és ezzel tisztában kell lennie. Muszáj helyrehozom ezt az egész borzalmat, ami körülöttünk zajlik.

Megrándulok, mikor keze a hátamra simul, a pillantásunk találkozik a tükörben. Borzasztóan nézek ki, a szemfesték elkenődött, egyáltalán nem okozok kellemes látványt. Csendben állunk, ellenben az érzéseink nagyon is hangosak. 

Ujjai a gombokhoz érnek, és lassan az anyag enged. Szemeim az övét őrzik, a ruha finom kecsességével engedi el a bőrömet és fedi fel a vállamat elsőként. A derekam köré hull a csipke, Harry tekintete egy pillanatra elkalandozik a mellkasomra, de hamar visszatér az arcomra. Közelebb hajol, majdnem megérinti a szájával a bőrömet, de visszafogja magát. Megfordul és magamra hagy.

Azonnal visszaránt a valóságba a fájdalom, ami belenyilall a talpamba. Ruhám a bokám köré esik, így kilépek belőle és minden más anyagtól is megszabadulva a zuhany alá állok, reménykedve, hogy elmosom a sok keresetlen szót.

A nappaliba megyek, ahol Harryt találom teljesen felöltözve. Éjszaka van, az eskünőnk már jó pár hete volt, de még mindig, mint két idegen, úgy élünk egymás mellett. Sokszor elhagyja a házat és másnap kerül elő. Bosszantó, választ soha nem ad, a kétségbeesés pedig annyira maga alá temet, hogy már magam sem tudom mit kellene tennem.

- Hova mész? 

Megtorpan az ajtóban, megfordul. Annyira közönyösen néz, hogy az már szívbemaró. 

- Dolgom van – túr bele a hosszabb hajába, a gyűrű megcsillan a lámpa fényében. – Menj, pihenj le.

- Mondd el, hogy hova mész – lépek közelebb, nem engedem el a szemkontaktust. – Ne hazudj nekem.

- Dolgom van, megmondtam – ragad meg a tarkómnál fogva, és azt kívánom száját bárcsak az enyémre tapasztaná.

- Ha megcsalsz, nem fogom megbocsájtani. 

- Ne beszélj hülyeségeket azzal a szép száddal – enged el. – Dolgom van, de nem nővel. Menj, alud ki magad, holnap az irodába kell lenned reggel. 

- Rendben, ha te, akkor én is ... – az emeletre igyekszem és felrántom a gardrób ajtaját. Elkezdek a ruháim között válogatni, és a tükörbe látom, hogy mögöttem merev arccal megáll a férjem. – Igen?

- Sehova nem mész – jelenti ki.

Megperdülök a tengelyem körül, elé kerülök, lábujjhegyre állok, mintha a magasságkülönbséget így leküzdhetném. Gyenge próbálkozás, de határozott vagyok. Lenéz kettőnk között, az ezüst finom anyagú ruhára, amit kirántottam elsőre, de meg kell hagyni, hogy remek választás. 

- Ebbe főleg nem!

- Nem parancsolhatsz nekem.

- A férjed vagyok.

- Tényleg? – nevetek fel és kikerülöm. – Menj csak a kurvádhoz, de ha beigazolódik minden, ennek itt véget vetek – kiáltok. – Kibaszottul nem hurcolhatsz meg.

- Nincs semmilyen kurvám, az isten áldja meg! Te pedig itthon maradsz, megértetted?

Elmosolyodom.

- Persze édesem.

Barátnőm oldalán libbenek be a klub ajtaján, mely belseje lüktet a zenétől. Egyből megmozdul a csípőm az őrült spanyol ritmusra, ami nagyon is közel áll hozzám. A pultnál pezsgőt rendelünk, és a dallam annyival magával ragad bennünket, hogy nehezen álljuk meg, hogy ne vessük bele magunkat a tömegbe.

- Gyere táncoljunk! – húz magával, miután a pezsgő már csak a múltja részévé válik. – Ha már megszöktünk, élvezzük ki.

- Nem szöktünk meg, nem vagyunk rabok a saját házunkban – mormogom az orrom alatt, és intek a pincérnek, hogy töltse újra a poharamat. Amint megtörténik, kortyolok a pezsgő italból és a táncolók közé sodródom Debivel együtt.

Próbálom elfelejteni Harryt, aki valószínű, hogy más lányt tesz boldoggá, utál engem, megvet. Elborítja az agyamat a köd és egyáltalán nem jóértelemben. Felveszem a ritmust, amelyet a testem már szinte önmagától diktál, és úgy érzem, hogy a feszültséget táncolom ki magamból, amely tökéltes átmeneti megoldást nyújt, amíg az alkohol magasan tartja a parti hangulatát.

- Lazulj el – Debi úgy rázza a csípőjét, mint valami lotyó. – Minden rendben lesz. Minden kapcsolatban van néha hétfő, fogd fel így – lendíti a kezét a magasba, és már is visszatér a felhevült ritmusba.

Ott hagyom, hogy a pulthoz lépve kérjek még egy italt, ami talán segít feledni, kikapcsolni, még ha pár órára is. A pezsgő könnyedén gördül végig a torkomon, míg felülök a bárszéken és kényelmesen elhelyezkedem. 

- Nehéz este? 

Felnézek a bártenderre, aki egy fiatal, korom béli fiú, eléggé helyes, és ha nem lennék mocskosul szerelmes, egy szemétládába, és nem lenne a gyűrű az ujjamon, még talán el is gondolkoznék rajta. 

Iszok egy újabb kortyot, és elmosolyodom.

- Mondhatjuk így is. Vagy inkább nehéz hónapoknak.

- És ez segít? 

Pillant az újabb pohár italra.

- Nem, nem hinném, de most úgy érzem, hogy szükségem van rá – közelebb hajolok. – Amúgy is, neked ez csak jó, nem?

- Valójában messze áll tőlem szép lányokat részegnek látni, meglehetősen kiábrándító, még ha egy ideig viccesnek is tűnik.

- Meglepő, főleg, hogy egy ilyen helyen dolgozol – mutatok körbe, ahol elég soknak mondható az ittas lányok száma. Meg merném kockáztatni, hogy még fiatalkorúak is ki vannak szolgálva. – Talán akkor jobban állna egy kávézó neked.

- Lehetséges, de biztosan sokkal monotanabb lenne. És ott nem is akadtam volna össze ilyen szépséggel, mint te.

- Ácsi! Azt mondtad, hogy nem preferálod az ittas lányokat, és most kikezdesz velem? Hogy is van ez? – nézek rá komolyan, vagy valami hasonló, miközben újra töltetem a poharamat.

- Messze álljon tőlem – pillant az ujjamon díszelgő kőre, ami nagyon is impozáns. Ezután felnéz és körbe pillant.

- Ne aggódj, nincs itt.

- Megnyugtató, akkor a fejem a helyén marad.

- Kérek még egyet – tolom elé a poharamat.

- Szerintem nem kellene.

- Szerintem nem kellene beleszólnod.

- Remélem, hogy jól szórakoztál.

Elvigyorodom a mély hang hallatán, megfordulok a széken, ügyelve arra, hogy senki ne tegyen betekintést a lábaim közé. Erre a férjuram is figyel, mert úgy áll, hogy az emberektől eltakarjon, ám az ő tekintete letéved a dekoltázsomra. Felnyúlok az álla alá és felemelem az arcát, magamra vonom a figyelmét. 

- Cica, az arcom ide fenn van – vigyorgok rá, miközben ő csupasz combomra teszi a kezét. – Másom amúgy sem érdekelt eddig se.

- Ne legyél ostoba – mormogja az orra alatt, és közelebb hajol, szinte már levegővételnyi hely van csak kettőnk között. – Mehetünk?

- Táncolni? – pattanok fel, mire a kezemnél fogva visszaránt. 

- Ne szórakozz, induljunk! 

- Nem hagyhatom itt egyedül Debit.

Leül, felsóhajt és hagyja, hogy a lányhoz lépjek, aki egyedül táncol a tömeg mélyében. Megfogja a derekamat, belevon a ritmusba, én pedig megadom magam teljesen, de félig minden pillantásom Harryn van. 

- Hogy került ide? – Debi döbbenten realizálja, hogy a férjem a pultnál ülve figyel bennünket. Azonnal kapkodni kezdi a fejét, és látom, hogy kiszúrja a saját férjét is, nem messze Harrytől. – Basszus! Mennem kell.

Ezzel magamra is hagy, én pedig egyedül folytatom a táncot, de hamar elkap a hév, látva Harryt lazán ülve, haragos, komoly tekintettel méregetve engemet. Megközelítem lassan, mint a vadász a prédáját. A lábai közé enged, a keze a csípőmre simul, közelebb von. Illata az orromba kúszik, ujjaim a hajába, és a szája a nyakamra. Libabőrös leszek, és belesimulok a tartásába. Élvezem a pillanatot, ami lehet, hogy csupán álom, de akkor is az enyém.

Ujjai teljesen a húsomba marnak, csípőm követi hűséggel a zenének ritmusát, míg el nem távolít kicsit magától, feláll, és az arca már is közönyössé válik. Annak ellenére, hogy tudom, hatással voltam rá az elmúlt percekben.

Mire észbe kapok már kifelé vezet a forrongó tömegen, arra sincs időm, hogy hátra nézzek Debi után, mert már az utcán találom magunkat. Csettint, a parkolófiú pedig úgy ugrik egy kis borravaló reményében, mintha parázs égetné a talpát.

- Ne rángass már – szisszenek fel, ahogy ujjai a csípőmbe marnak erősebben a keleténél. Rám villantja zöld tekintet, de gondolatainak nem ad hangot.

- Szállj be! – tárja ki előttem az utasoldali ajtót én pedig becsúszok a finom bőrre. Az ajtó csapódik mellettem, ő pedig becsúszik a vezetőülésre és indítja a motort. Besorol a forgalomba, ami elég gyér az éjszakai óráknak köszönhetően, így bátran fordulok Harry felé.

- Miért vagy morcos?

A szeme sarkából éppen egy pillantásra méltat. 

- Csatold be magad!

- Ne parancsolgass. Különben is csak egy problémával kevesebb lenne. 

- Nem mondom el még egyszer.

Közelebb hajolok, ajkaim már szinte az enyhén borostás arcát érintik meg. Keze a combomra simul, igyekszik távolabb tolni magától, de nem igazán sikerül neki, hacsak karambolozni nem szeretne. Az én kezem bátran kalandozik tovább az ő feszes combján, ami érintésem nyomán még feszesebb lesz, egyre közelebb, s közelebb érve az ágyékához. 

- Ne feszítsed a húrokat, mert egyszer elpattan, és már csak kapkodni fogod a lélegzeted. 

Vörös ajkaim pajzán vigyorra húzódnak, míg közelebb dőlök, fülét éppen érintem.

- Szeretném a levegőt kapkodni.

A gázpedált nem kímélve száguld végig az úton. Megragadom a farkát, felmordul, hirtelen a fékre lép, míg nagy dudaszó csendül fel az épületek ölelésében. Tarkómnál fogva megragad, magához ránt, felnyekkenek, az élvezettől, mintsem a fájdalomtól. Tekintetünk egybefonódik, és az agyamat ellepi a köd. Az alkohol is tombol bennem még, de a vágy, ami a tüzet szítja bennem, mindent elsöpör. Zöld íriszei mélyen hatolnak az enyémbe, és megfordul a fejembe, hogy az ölébe mászok, megoldva minden feszültséget kettőnk között.

- Ülj vissza a formás seggedre, amíg meg tudod azt tenni.

- Édes fenyegetés és vágyálom – suttogom a szájára és a nyelvem végigszánt az ajkán.

Elenged, visszafordul, míg az én szívem a torkomba dobol és ördögi mosolyom játszik arcomon. A gázra lép, és olyan sebességgel közelíti meg a házunkat, hogy versenyzők irigyelnék meg.

Szívem oly hévvel ver, ahogy még talán sohasem. Harry ledobta a slusszkulcsot a bejárat melletti asztalra, a nappaliba vonult, s a kristálypoharak úgy koccantak össze a hévtől, ahogy reszkető lelkem a vágytól. Beljebb lépek, figyelemmel kísérem ajkainak ölelését a pohár peremén, és fellobban bennem a képzelet szikrája, miként érhetnének hozzám rózsaszín ajkai Zöld tekintete találkozik az enyémmel, míg nagyot nyel, vele együtt én is szinkronban, míg közelebb merészkedem hozzá. A cipőmtől már megszabadultam, így a magasságkülönbség jobban kijön, mint eddig, és imádom. Ahogy a karját körém fonja, illata körül leng, és többért esdeklem, pedig még nem is ért hozzám ténylegesen, még is rajongással, türelmetlenül várom. 

- Mit kértem tőled?

Elveszem a poharát, felhajtom a maradék italt, a számat megnyalom utána, a szemkontaktust tartom. Szeme elkalandozik a számon, és tudom, hogy mennyire imádja a rúzsomat, ahogyan a színe tökéletesen kiemeli az ajkak formáját. Hogy éppen elképzeli miként is fogadom be a farkát vágyakozón. 

- Parancsoltad – helyesbítek. – Én pedig nem szeretem a parancsokat.

Visszaveszi az italt, ahol a rúzsom nyomot hagyott, a szájába veszi a pohár szélét, és a maradékot fel is hajtja. Arcomba hajol, derekamnál fogva a testének szorít 

- Biztos vagy benne? – borzongás fut végig a gerincem mentén. Alkoholos lehelete megcirógat, míg kezei szorosan tartanak, ujjai szinte a húsomba marnak. – Imádod a parancsaimat.

Tudom, hogy igaza van, de akkor se fogom bevallani. 

Telefoncsörgés szakítja meg a pillanatot, mire kiszakadok az öleléséből, melybe annyira belekényelmesedtem már. Nem veszi le rólam a szemeit, de már válaszol a hívónka, és ez nem tetszik. Női hang szűrődik át a vonalon, és nem tudom felfogni, hogy nézhet ennyire hülyének egyik pillanatból a másikra. Felsietek az emeletre, ahol kissé hangosabban a keleténél bevágom az ajtót, a gardróbba megyek, a ruhám csillogása vakítóan világít rá a sivár jelenre. Egy csipkebugyiban állok a tükör előtt, bokám körül a csodásnak gondolt, még is közönségesbe átvergődött ruhadarab. Melleimet a hajam kusza tincsei takarják, és meg kell hagynom, tetszik a látvány még annak ellenére is, hogy arcom mennyire meggyötört, ezt pedig csak a lelkem állapota tetőzi túl. Mögöttem megjelenik Harry, pillantása az enyém mélyére hatol, közelebb lép, hallom, hogy levegő után kap. 

- Elviharzol, ez véleményed szerint mindent megold?

- Hogy a férjem inkább a telefont választja, mintsem, hogy kielégítsen?

Határozottan közelít meg, nem megszakítva a szemkontaktust. Két ujját az oldalamhoz érinti, a bugyim vonala alá csúsztatja, majd elengedi és lassan felfelé kezdi el a bordáim irányába. Kiráz a hideg, még többért sóvárog a testem, s a lelkem. Mellkasának dőlök, belesimulok minden érintésébe. Ostoba ribancként viselkedem. Egy kiéhezett nőként, de az vesse rám az első követ, aki nem így tenne a helyemben.

- Soha nem választanék tehelyetted mást – mormolja a bőrömbe. 

Fogai a nyakam bőrét karcolják, a nyelve az enyhén felsértett bőrön táncol. Levegő után kapok, de a tekintetem nem tudom levenni a tükörképünkről, amely annyira felszítja a vágyat bennem, hogy nehezen tudom kontrollálni magamat. Fenekem billen, ágyékának simul, a vágyamat felkorbácsolja, míg a fogi a húsba marnak, a fájdalom mélyre hatol, és teljesen átadom magamat neki.

- Nézd meg mennyire gyönyörű vagy. Tudod milyen nehezemre esett visszafogni magam? Felfaltalak volna az első adandó alkalommal – szavai megbabonáznak, a ködön túl elérnek hozzám és még jobban a mélybe rántanak, s egyszerre emelnek fel.  - Csak képzeld el, hogy mennyire finom lesz, mikor benned leszek.

Megmarkolja a melleimet, melyek olyan tökéletességgel simulnak a kezébe, hogy már fájdalmas nézni. Meghajlok előtte, még többet akarok. Arcom pirospozsgás, szívem olyan hévvel jár, hogy félő, infarktust kapok hamarosan, ettől a számomra tökéletlenül tökéletes férfitől. Tenyere végig csúszik a testemen, az ölemet markába fogja, belesimulok, nedvességembe merül, csókjai fogva tartanak igéző tekintetével együtt. Nem tart sokig, mert szembe perdít magával, a tükör felületének taszít, keményen megragadja az államat és olyan hévvel csókol meg, hogy a maradék józan gondolatomnak is búcsút mondhatok. 

If you're not the one I'll find me another you

Tamina

Amikor egy nagyszabású film forgatásán vagy, olyan szinten ver a szíved, és figyelsz oda minden mozzanatra, hogy még magadat is megleped vele. Arról nem is beszélve, ha a te általad papírra vetet történet elevenedik meg.  A szereplők felkutatásáról, a meghallgatástoktól kezdve, egészen a felvételt megkezdő folyamatokig a gondolatim úgy cikáztak a fejemben, mintha muszáj lett volna nekik. Arról nem is beszélve, hogy mennyire határozott elképzeléseim voltak már a legelején, s amikből egyáltalán nem akartam semennyit sem engedni. Ezen nehezen is lendültem túl az oldalamon ülőkkel. Próbálták elhitetnie velem, hogy a mércét annyira magasra tettem, hogy lehetetlenség bárkinek is megugrania. Nincs olyan ember, aki az én gondolataimban megszületett. 

Nevetséges – gondoltam. 

Most még is itt vagyok, a lakóautók között járok fel, s le, a forgatókönyv és a könyv is a kezemben van, annak ellenére, hogy kívülről tudom mind a kettőnek minden egyes mondatát. 

Kalapomat megigazítom a fejemen, a fekete ruhám a lábam körül leng, míg sietősen fordulok be az egyik autó mellett. Fellapozom a paksamétát, és az említett jelenetnél meghajtom a füzetet, hogy már ne ott kelljen keresnem. 

Fellépek a pár lépcsőfokon és kopogok, mert engem erre tanítottak, de válasz hiányában pár másodperc után be is lépek, majd megrökönyödőm, mert sehol senkit nem találok. A zene hangosan tölti be a teret, de azon kívül semmi mást nem észlelek. Beljebb lépek, az ajtót becsukom magam mögött.

- Harry?

Semmi válasz nem érkezik, csak Bon Jovi hangja ordít a hangszórókból, ami nem mondom, hogy annyira rosszul esik, de most meglehetősen zavaró. Próbálom a hang forrását megkeresni, hogy lejjebb vegyem a hangerőt, de nem találom, így beljebb merészkedem. Enyhe, gyér fényt látok kiszűrődni és annak irányába lépve keresem tovább a főszereplőmet, aki fél óra pihenőt kapott. 

- Harry? – ismétlem a nevét, de újra süket fülekre talál, s semmi válasz nem érkezik. Belökőm az ajtót, ami éppen csak be van hajtva és a legsokkolóbb látvány fogad. A párás közeg a hőmérséklet, meleg, de forrónak érzem, és a levegő egy szempillantás alatt fogy el. Utána kapok, de úgy érzem, hogy mindhiába. 

Kiesik amatőr módon a kezeimből a szövegkönyv, de én a tekintetemet nem tudom levenni az előttem játszódó jelentről. Annyira szenvedélyes, magával ragadó, hogy csak nyelni tudok egyet, s az fordul meg a perverz gondolataim között, hogy bárcsak én is ott lehetnék. A pára körbe öleli finoman kidolgozott testét, és homályosan vehetők ki a vonalai, a bőrébe vésett tetoválása, ahogyan a hasán az izmok megfeszülnek. Próbálom magamat arra késztetni, hogy ne vezessem lejjebb a pillantásomat, de annyira hívogató! 

Mentségemre szóljon, hogy ilyen látványban az ember igazán ritkán részesül. Én pedig a finoman mocskos gondolataimmal imádom az előttem játszódó jelenetet. A keze sikálását, erős markát, ahogy a péniszére simul, és kecsesen, erősen, határozottan mozog.

Levegő után kapok, úgy érzem, hogy kellően a fogytára értem, és melegem lett. Feje hátra billen, az ajka a foga közé kerül enyhe gyötrésként. Már láttam eljátszani hasonló jelenetet, de ennyire nem volt forró, mint itt a valóságban. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ott nem ténylegesen a farkán simít végig, és inkább arcjáték az egész.

Megrendülök amikor a keze az üvegre csattan, majd nedves nyomot hagyva maga után húzza végig rajta a kezét. A szívem a torkomban dobban, és a hátam teljesen az ajtófélfának préselődik.

Mocskosnak érzem magamat, betegnek. Így is többen kifejtették már a véleményüket az írásaimmal kapcsolatban, sokan gondolatokba merültek, honnan is nyerek ihletet. Hát, ha ezt látnák ők is a saját szemükkel...

Visszafókuszálok, és egyben sokkot is kapok, amikor a zöld szempárba meredek. Tekintetünk összekapcsolódik, a szívem kihagy egy ütemet, vagy talán többet is, majd ostoba módon hátrálni kezdek, és teljesen önkívületi állapotban elhagyom a lakóautót.

 

🎬

Össze kell szednem magam.

Profinak kell lennem.

Nem zökkenthet ki semmi sem a rutinból, a munkából.

Ennél arcpirítóbb dolgok is történek már velem.

- Rendben, álljunk be a jelenthez – mondja a rendező, én pedig felállok, hogy elmagyarázzam pontosan mit is akarok látni a szereplőimtől.

Elmagyarázom az érzelmeket, szinte már irritálóan rágom a szájukba a dolgokat, tudom, hogy mennyire is túlzásba esem az egésszel, de fontosnak érzem az egész projektet. A legjobbnak akarom, és ha rajtam múlik, az is lesz.

- Így fogjam meg? – megremegek Harry érintésének következtében, ahogy ujjai a csípőmbe marnak, testének forróságát a hátamon érzem. 

- Jó lesz – nézek rá a vállam felett, és mélyen magamba szívva a levegőt, illata is az orromba kúszik. – Igen, remek.

Arrább lépek, ki a kamerák kereszttűzéből. Leülök a székemre és próbálom rávenni magamat arra, hogy mély levegőt vegyek, lehűtsem magam és ténylegesen a munkára koncentráljak. Próbálom az órákkal ezelőtt történeket kizárni, de borzasztóan nehéz úgy, hogy egy lányhoz közeledik, csábítóan néz, a szavait én adtam a szájába, még is bizsergést okoznak. Őszintébbnek tűnnek, mint azt én remélni mertem. Persze lehetséges, hogy rám van ilyen hatással csak, de remélem, hogy a nézőkre is hasonló hatást fog mérni. Rám egészen biztos, hogy bugyinedvesítő hatással van, bár nem kérdés, hogy történek is nagy hatással vannak rám.

Lábaimat keresztezem, igyekszem az ölemben felgyülemlett feszültséget csökkenteni amennyire lehet, de ez keservesen sikerül. Vagy éppen nem. 

Harry tekintete Mirára vándorol, a csapó után pedig kezdetét is veszi a játék, ami számomra már kicsit többnek tűnik. Harry kezének érintése az én bőrömet égeti, pedig jó pár méterre van tőlem. 

Bárcsak az enyémet égetné ténylegesen.

Ha az ujjai a húsomba marnának, ha a szája az én vállamat égetné, a nyelve nedves csíkot hagyva maga után a felhevült bőrömön. Hogy a kemény mellkasa az én hátamnak simuljon, a fenekem az ágyékát súrolja.

Mocorogni kezdek a székemben, próbálom minél halkabban ezt megtenni, és koncentrálni, de amatőrnek érzem magam. Egy kielégítetlen tinilánynak, aki a menő srácra bukik. Szorosabban zárom össze a combjaimat, ha ez egyáltalán lehetséges.

Vad csókolózás veszi kezdetét a jelenetben, én pedig olyan féltékenységi sokkot kapok, ami eddig soha nem volt elmondható rólam. Harry megragadja Mira fenekét, és az ágyékát hozzátaszítja. Bizsergés fut végig rajtam, és felfordul a gyomrom saját magamtól. Annyira kettős érzés jár át, hogy szívem szerint kivonulnék a jelenet közben, de nem tehetem meg. Szavak nincsenek csak tettek, és ezek annyira nyomasztóan nagy hatással van rájuk, s rám is, hogy átkozom magam, amiért ilyet vetettem papírra. 

- Annyira tökéletesek – hajol hozzám Caterina. – Mintha rájuk öntötték volna a szerepet.

- Valóban – mormolom a fogaim között.

🎬

Az éjszaka fényei körbe ölelik a várost, amely sose alszik. A sofőröm harcol a forgalommal, ami kellően dacos, de szerencsére haladunk előre. Nem lenne szerencsés elkésni a saját bemutatómról. 

- Cica, ne agyalj – simítja a combomra a kezét Mik.

A ruhám felsliccelése komolyabb lehetőséget ad neki, annak ellenére, hogy pontosan tudom, hogy nem úgy érti. Rápillantok az erősen kifestett szemeimmel, és széles mosolyra húzom az ajkaimat.

- Ne mászkálj az agyamba.

Közelebb hajol, göndör fürtjeimet arrább seperi a vállamról. 

- Tudom, hogy arra gondolsz, ahogyan Harry keze simogatta erős marokkal a farkát.

- Mik! – lökőm el magamtól, és belebújtatom a lábaimat a cipőimbe. – Utálom a gondolatát, hogy még mindig ez jár a fejedben.

- Te osztottad meg, Szivi! – emeli fel védekezően a kezét. – Csodálom, hogy még nem vetetted rá magad és lovagoltad meg a lompost.

- Munkakapcsolat van közöttünk.

- És vaknak született, aki nem látja, hogy mit műveltek egymással, és még mellette se kell, hogy legyél.

- Ne menjünk bele mélyebben.

- Ohh, garantálhatom, hogy neki más lenne a véleménye erről.

Szerencsére megérkezünk így lógva hagyom a levegőbe az utolsó kijelentését. Egy csókot dob, kiszáll a limuzinból és az oldalamra jön, hogy kitárja nekem. Kisegít, ahogy ezt mindig is teszi már hosszú évek óta. Fogalmam sincs, hogy mit is csinálnék nélküle és ezt most nem az ajtónyitása miatt mondom. Mindig mellettem áll teljes vállszélességgel, ami nekem mindent jelent ebben a kaotikus világban. Sikítások, fotósok, fények. 

Varázslatos az egész. Imádtam az egész produkciót, de azt hiszem, hogy ez az este kellően felteszi a pontot erre az egészre.

A nevem több oldalról is elér hozzám, de én előre nézek, a plakát elé lépek és igyekszem a legelőnyösebb pózt felvenni, annak ellenére, hogy tudom, holnap már utálni fogom ezeket a képeket. Mik néha oda jön, megigazítja a ruhámat, majd levegő után kapok, amikor megérzek a hátam mögött egy testet. Egy kéz a derekamra csúszik, én pedig levegőt is elfelejtek venni.

- Lazulj el – halkan a mély hang suttogja a fülembe, s még közelebb áll hozzám.

A fényképezők csak úgy kattognak, majd megfordulok, de Harry keze a csípömön marad, talán kicsit lejjebb is csúszik a kelleténél. Tekintetünk találkozik, ahogy felnézek rá. Hiába van rajtam a tűsarkú, még így is szinte eltörpülök mellette. Beszívom a levegőt, illata az orromba kúszik, úgy érzem, hogy a maradék erőmet is elveszi. Fenekemet simítja már az ujjával.

- Ne használd ki a helyzetet – mosolyogva mondom neki, míg elfordítom a tekintetem. Mik körülöttünk ugrál, a ruhámat igazítja és az instagramra gyártja a sztorikat. Nem, hogy kimentene ebből a kényes helyzetből, inkább még élezi is.

- Imádod – suttogja a fülembe, és tudom, hogy ezt a pillanatot minimum ezer képen örökítették meg, ahogy szája a bőrömhöz ér. Végigsimít a fenekemen, én pedig rá kapom a tekintetem, a szánk majdnem össze is ér, de idejében lépek hátrébb egyet, és Mik felé nyúlok. Megfogom a kezét és hagyom a terembe vezessen. A pincér felé nyúlok, aki egy tálca pezsgővel mászkál, azonnal megragadok egyet és lehúzom.

- Lassíts – korhol, de már a második poharat ragadom meg, abból ám egy kortyot iszok csak. – Ha így folytatod lejáratod magad, és nem fogsz emlékezni az éjszakára, ami fontos számodra. Arról nem is biztos, hogy a csodás farkáról nem lesz cseppnyi emléked sem – szúrósan nézek rá. – Úgy is meg fog történni, szivi, ezt mind a ketten tudjuk.

Égnek emelet tekintettel inkább az emberek felé fordulok. Kikötöttem, hogy a ma este folyamán nem áll szándékomban interjút adni, és az annak az alaknak köszönhető, aki már ennyi érintéssel, jelenléttel elvette az eszemet. Fogadom a gratulációkat, bár kissé furcsállom, mert még nem látták a filmet, annak ellenére, hogy a könyvem már eljutott hozzájuk. 

Nem mindennapi érzés.

- Nem kell megszöknöd – koccintja össze a poharunkat. 

- Nem szöktem meg, mindössze jelenésem van – kortyolok a pezsgőbe, hogy addig is másfelé koncentráljak. Értékes másodperceket szerzek ezzel, de sajnos nem eleget.

- Hiszen a te érdemed ez az egész – iszik a pezsgőből, és ajkai rá fonódása a pohárra, én pedig arra tudok csak gondolni, hogy mennyire gyengéden érintheti meg az üveget, és ennek ellenére mennyire kemény szavak hagyják el olykor a száját. – Ne csöppenj el.

Olyan mocskos vigyor ül ki az arcára, hogy szívem szerint letörölném. Nem tudom, hogy a pofon vagy a csók lenne a legjobb opció, de el is engedem a gondolatot, mert Mik megragadja a kezemet, felhívva magára a figyelmemet. 

- Be kell mennünk, lassan mindenki elfoglalja a helyét – végigpillant Harryn és tudom, hogy ő is az én gondolataimmal értene egyet, ha hallaná. – Fincsi.

Ezzel hátat is fordít és eltűnik.

- Mondd neki, hogy inkább a te popód, mint az övé – kacsint és elmegy.

Hogy mennyire volt ostoba döntés elfogadni a helyet Harry mellett? 

Szavakat sem találok rá.

Már vagy fél órája váltakoznak előttünk a jelenetek, és kettős érzés van bennem. Vágyat szít bennem, és féltékenységemet még jobban fellobbantja. Rossz látni, ahogyan az ajaki másra tapadnak, nem rám, de tudom, hogy ez a munkája, a történetet én írtam, a forgatáson ott voltam, és a kés forog a mellkasomban, míg a pillangók repdesnek a gyomromban. Harry keze a csupasz combomra vándorol, ránézek, kezemet az övére teszem és mocorogni kezdek a székemen.

- Csodálom, hogy eddig bírta – balomról szúrja oda Mik, mire az oldalába vájom a könyökömet.

Lábaimat szorosabban keresztezem, mint eddig. – Igazán szexi – méregeti a vászon Harry félig pucér testét, majd a mellettem ülőre néz.

- Vedd le róla a szemed.

- Imádom a hangod, de kicsit halkabban – csókolja meg a nyakamat Harry, mire hallom, hogy mögöttünk felszisszenek. 

- Elvonod a figyelmüket a filmről – teszem vissza a kezét az ölébe, de csak-csak újra rám vándorol az érintése.

Mosolyog, majd visszafordul a tekintete a kijelzőre, ahol éppen egy felforrósodott helyzet játszódik. Harry megragadja Mirát, csípőjébe mar, magához rántja, én pedig arra leszek figyelmes, hogy lehunyom a szemhéjaimat.

- Benedvesedtél?  - búgó hangja a lelkemig hatol. – Szeretnéd, ha veled tenném ezt – szorítja meg a combomat. – Hogy megragadjalak.

- Harry... – ennyi hagyja el erőtlenül a számat.

- Hogy megdugjalak.

Ránézek, tekintetünk találkozik, és a kijelző elsötétül egy pillanatra, mire arra leszek figyelmes, hogy felránt és mire észbe kapok már kinn is járunk. Alig tudom szedni a lábaimat a Louboutinban. Hosszabb lábai is jelentős előnyt jelentenek neki, ám a vágy, ami bennem tombol, magasan dolgozik a bensőmben. Szorítom az ujjait, levegő után kapok, de csak akkor eszmélek fel igazán, amikor egy ajtót ránt fel, majd a liften át az emeletre visz, a hotel tetején húzódó lakosztályába. 

Mögöttünk az ajtó hangosan csapódik, én pedig neki. Keményen fog, megragad, ujjai a húsomba marnak a ruhámon keresztül, és olyan hévvel csókol, hogy levegővételért meg kell küzdenem. Fenekembe markol, az öléhez von, fogai az ajkaimat gyötrik. Szívem a fülemben dobban, a kezeim mindenhol érintik a testét, ahol csak érem. Megcibálja a hajam, míg finom borostája az arcomnak bőrét karistolja jólesően végig. 

- Erre vágytál? – mormogja a számba, míg megperdít, és ő kerül háttal az ajtónak, míg én az ölében ülök. – Ezt szeretted volna? Meg kell, hogy cibáljalak?

Felnyögök.

Melleim szinte a szája előtt, így ki is használja a lehetőséget és a ruhámat egy kézzel lejjebb taszítja, majd a szája olyan forró csókokat hagy a bőrömön, hogy beleremegek. Domborítók, még jobban a szájához nyomom magam, ő pedig megharapdál. A ruhám anyagát úgy cibálja, ahogy tudja, a bugyim pedig darabjaira hullva borítja be a földet alattunk. Igyekszem megélni minden pillanatát, amíg tart ez a mámor, mert holnap kitudja, hogy mi lesz.

- Ne gondolkozz – harapja meg az államat, és akkor eszmélek fel, hogy már a farkát kiszabadította, és fájdalmasan az ölemet cirógatja, míg határozottan belém nem hatol, és teljesen elveszek az ölelésében.

We got big plans In bed again 'Cause you're no saint Slipping my hand under your dress I'm glad you came

Amalia

A ruhám olyan mini, hogy már zavaróvá válik, a flittereken úgy csillannak meg a fények, hogy vakítóan hatnak, a dekoltázsom pedig csábító. Ne is beszéljünk arról az egekbe szökő sarkakról, amiken lépkedek. 

- Ennyire dögösnek sem néztél ki mostanában – Lili lebben mellém olyan lendülettel, hogy majdnem el is sodor. – Kisanyám, ezeket a ciciket és lábakat vétek rejtegetni.

- Köszönöm édesem – veszem el tőle a felém nyújtott pezsgős poharat, amelyből nagyot kortyolok is. – Melyik a lefoglalt asztalunk? 

Pillantok körbe a zsúfoltságig teli helyen, ahol az emberek táncának ütemére szinte az egész parkett megmozzan. Magasra emelem a poharamat, másik kezembe az üveget és követni kezdem Lilit, aki ringó csípővel halad előttem. A zene valóban vadító, a táncra ösztönöz, és tudom, hogy én sem fogom sokáig koptatni a párnázott kanapét.

- Végre, hogy ide értél – pattan fel Vicky.

- Ilyen muffot idő volt előkészíteni a ma esti bevetésre – jegyezi meg Lili, mire csak égnek emelt tekintettel a lányokat üdvözlöm, és ledobom a táskám és a vékony kabátomat. – Jó, igen bocsánat, így is tuti valaki keze már a bugyidban lesz hamar – húzza meg az italát. 

- Közönséges vagy.

- És így imádsz – ragadja meg a kezem, és Kellyét, is, majd mindegyik barátnőmmel a zene azonnal az ütemére hív, mi pedig behódolunk neki.

Kissé már érezni kezdem a ruhám hátrányát, ahogy több szempár szegeződik rám, mint azt kellene. Ennek ellenére a csípőm ring, a kezem is mozog az ütemre, és a zene szövegét hangosan énekeljük, melyet szerencsére nem hallanak. A latin ritmusok a kedvenceim, és ha egy buli ilyen, mindig megragadjuk a lehetőséget. 

- Mit szólsz hozzá? – Penelope pillant egy irányba én pedig követem a tekintetét. 

- Téged bámul, kisanyám – összekoccintom a poharainkat. – Rázzad oda a segged. Nagyon jóképű.

- Egy estét mindenképpen megér – böki oda valahonnan Lili.

- Te mindig ezt mondod – Becky zsörtölődik. Ő nem éppen az egy éjszakás lányok közé tartozik.

- Hacsak nem kicsi a farka, akkor minek legyen szomorú éjszakája?

- Ne is figyeljetek rá – vonom magamra a figyelmet és Penelopét a srác irányába taszigálom. – Riszáld oda magad.

Megissza az italát, leteszi az asztalunkra és elindul a pasi felé, aki éhező tekintettel figyeli a barátnőnket, akire nagyon ráférne már egy kis kufirc.

- Elugrom a mosdóba – hagyom magukra a lányokat és a tömegen átverekedve igyekszem minél hamarabb eljutni a mosdóig, ahol nem meglepően sorba kell állnom. 

A zene még ide is behallatszik, de nem eléggé ahhoz, hogy a telefonom csörgése ne csapja meg a fülemet. Kihalászom a táskámból, melyet gyorsan felkaptam még idefele jövet. Az üzenet, ami a kijelzőn fogad, nem éppen éri el, hogy boldog legyek, sőt feldühít. Visszasüllyesztem a készüléket a retikül mélyére és bevágódok egy szabad fülkébe, hogy mielőbb visszatérjek a barátnőimhez. Elvégzem a dolgomat és visszasietek a lányokhoz, akik fáradhatatlanul ropják a táncparketten. Oldalra nézek és mosolyogva fogadom a barátnőm sikerét, aki még mindig a pasassal flörtöl, láthatóan nagyon is a cél felé haladva.

Visszaszambázok a lányok körébe és felveszem a ritmust. Nem nehéz visszatérnem, bár hazudnék, ha a gondolataim nem forognának az üzenet körül. Nem értem, hogy a férfiak miért nem tudják megérteni, ha egy nő rázza le őket. Amikor persze ez fordítva történik, minden a legnagobb rendben van.

Mocskosul elegem van.

A félelem a mellkasomban kezd szorítani, és már is bánom, hogy elhoztam magammal a telefonom. Olyan estének indult a mai, hogy semmi sem ronthatja el, erre alig vagyok is egy órája, már is olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennem, hogy szívem szerint a lakásom biztonságába zárkóznék. Az én biztonságot jelentő otthonom falai közé, ahol tudom, hogy nem eshet semmi bántódásom.

- Merre jársz? – Lili kutató tekintettel méreget. Előtte sose voltak titkaim, és még ha próbálkoztam is, hamar elbuktam, mert nyitott könyv vagyok a számára. – Írt? Keresett?

- Írt.

- Ez a pöcs nem érti meg, ha más vaginájába dugja a farkát elveszíti a csaját? Kiherélem, esküszöm. 

- Nem írtam neki vissza.

- De elbaszta az estéd, és az enyémet is. Gyere – húz magával a pult irányába, ahol rendel, én pedig lerogyok egy üres bárszékre. – Ezt lehúzzuk, és nem hagyjuk, hogy tovább elbassza az egyetlen estét, amit végre felszabadítottál és nem az irodában töltesz.

Tequilát nyom a kezembe, sót a kezemre, és már az ital volt, s nincs. A citrom fanyarsága felfrissíti az elmémet. Mire észbe kapok már újra a csípőm a zenére jár, a tekintetem ködös, és jól érzem magam. Érzem, hogy forr a testem, hogy melegem van, és szomjazom, de a zene annyira visz magával, hogy már csak azt hallom. Ez egészen addig tart, amíg a derekamon nem érzek meg egy hatalmas tenyeret, mire megperdülök a tengelyem körül, de már csupán egy markáns hát távolodását látom a tömegben. Valószínűsítem, hogy véletlen volt, vagy éppen csak arrább akart tessékelni. 

- Itt van.

- Ki? 

- Marcus.

Úgy cikázik az emberek tömegén a tekintetem, hogy már beleszédülök az egészbe, és a ködös gondolataim sem segítenek ezen túlságosan. Az emberek, akik körülöttem vannak, elvonják a figyelmem és úgy érzem, hogy nem látok rajtuk túl. Lili is néz, de ő is a szemei elől vesztette Marcust, és tudom pontosan, hogy ez mennyire is nem jelent jót. 

- Lehet, hogy még se ő volt – húzza el a száját barátnőm. – Lehet, hogy összetévesztettem valakivel. 

- Soha nem tévesztesz össze senkit senkivel – sandítok rá.

- Sötét van, és sokat ittam. Nyugodj meg, táncoljunk.

Próbálok tényleg nem ezen kattogni, de a tekintetem akkor is folyamatosan körbe-körbe táncolja a teret, szinte a testemmel egy ütemben. Már zavaróan nem tudom magamat elengedni, a hangulatom megzuhant, és már is ezerszer megbánom, hogy kibújtom a biztonságot jelentő kuckómból. 

- Szerintem haza megyek.

- Ne hagyjad, hogy elrontsa a kedved. Egy picsa vagyok, amiért szóltam, és téves riasztás is volt.

- Jobb így, amúgy is kezd sajogni a fejem. A tequila a fejembe szállt.

- Kisérjelek haza?

- Dehogy, érezzétek jól magatokat. Puszilom a többieket.

Megölelem és ellépve mellette felkapom a táskámat, majd a kijárat felé kezdem szedni a lábaimat. A dal, ami felcsendül csábít arra, hogy visszatérjek a táncparkettre, de tényleg kilépek a friss levegőre, a zsúfolt utcára, ami az épület előtt valóban valóban túlzottan is nyüzsgőnek tűnik. Elindulok hazafelé, kiérek az emberek nevet, iszogató köréből, és lefordulva a sarkon megbotlom. A cipőm sarka felbosszant, így lerúgom.

- Túl sok volt a tequila? Lili megint nem bírt magával?

Lehunyom a szemhéjaimat, és igyekszem olyan megfontoltan és lassan megfordulni, amennyire csak tőlem telik. Szemben találom magamat Marcus alakjával, mocskos mosolyával, és émelyítő illatával, ami sokszor babonázott meg. 

- Ha már itt tartunk, a tequilának több helye van az életemben, mint neked.

- Áucs.

- Mit keresel itt Marcus?

- Jöttem vigyázni a csajomra.

Közelebb lépek hozzá, vigyorgok, mint egy bolond. Mellkasára simítom a tenyeremet. Felnézek rá, ajkaim szinte az övét érik.

- Akkor eltévedtél, édesem, az a rossz hírem van. Menj, keress magadnak egy kurvát, aki viháncolva meglovagolja a farkadat – ellépek mellette, de utánam nyúl, a nyakamnál fogva megragad, én pedig megtorpanok.

Mélyen magamba szívom a levegőt, és igyekszem kontrollálni magam, de nehezemre esik.

- Szerintem a hölgy nem kér a társaságodból. 

Libabőrös leszek. Az ujjak elengednek, szabaddá válok és arrább tántorodom, mire. Egy kéz kap el, hogy orra ne bukjak. A szívem a torkomban dobban.

- Ez az új fasz?

- Tisztelettel beszélj egy hölgy társaságában – mordul rá az idegen, keze még mindig a derekamon van, és a felismerés csap le rám, ahogy megcirógat finoman, és kissé félelmetessé, érdekessé válik a helyzet. 

- A hölgy csúnyább szavakat is hallott már a számból, amikor a farkamat szopta... – érzem, hogy eltűnik mellőlem az alak, és egy reccsenés hangja visszhangot ver a sötét utcában. – Bassza meg – hördül fel Marcus. – Ennyit nem ér ez a szajha – kezd el hátrálni, de az ismeretlen utána lép, és még egyszer csattan az ökle az arcán.

- A kurva életbe – szedi össze magát Marcus és vért köpve a földre távolodni kezd tőlünk.

- Erre semmi szükség nem volt – az adrenalin, vagy az alkohol, vagy a kettő egyvelege egyáltalán nem éri el, hogy pánikoljak, amiért hálás vagyok. – Meg tudtam volna oldani a dolgot.

Hátrálok tőle, bár egyáltalán nem közeledik, annak ellenére, hogy a tekintete olykor kellően elkalandozik a testemen. Mellkasom sűrűn emelkedik, kapkodom a levegőt, és a borzongás fut végig rajtam jólesőn, amikor a tekintetünk egybekapcsolódik. 

- Jól vagy?

- Igen – kezd hirtelen hűvössé válni az idő. A talpaim fázni és fájni kezdenek egyszerre. Eszembe jut, hogy a cipőimet levettem, és ez vissza ránt az idegen kábulatából. – Köszönöm, de tényleg semmi szükség nem volt arra, hogy eltörd az orrát. Ura voltam a helyzetnek.

- Nem úgy vettem észre, de legközelebb észben tartom.

- Reméljük, hogy nem lesz legközelebb – mosolygok rá, és elindulok az utamat folytatva, mire rádöbbenek, hogy rossz irányba indulok. – Azt hiszem, hogy arra kellene mennem – jövök zavarba, mint egy buta csitri. 

- Nincs kedved egy italhoz?

- Nem hiszem, hogy egy idegentől el kellene fogadnom bármit is.

- Harry vagyok, nemrég költöztem a városba. Zeneiproducer vagyok.

- Hu, oké. Amelia vagyok, végül is nem lehet gond egy italból.

Lehajolok, hogy a cipőimet visszavegyem, ám kissé megingok, így a segítségemre siet, ismét. Egy mosollyal hálálom meg, s az oldalán elindulok vissza a klubba, amit lehet, hogy nem gondoltam át teljesen.

A testem és elmém ismét a latin dallamok pillanatok alatt átjárják. Szinte csípőm ringásával közelítem meg a pultot, foglalok el egy bárszéket, míg Harry mellettem megáll, kezét a szék apró háttámláján pihenteti, ezzel szinte közrefogva engem. 

- Mit szeretnél?

- Lepj meg.

Féloldalas mosolya megjelenik az arcán, majd a pultosnak int, aki hozzá lép és leadja a rendelést. Kíváncsin várom, hogy milyen italt szán nekem. Megijedek, amikor egy túlságosan lelkes valaki megjelenik mellettem.

- Ama, mit keresel itt? Azt hittem, hogy hazamész – Lili néz rám, majd elnéz mellettem, és szája O – alakot formál. – Mindent értek. Hello, Lili vagyok, Ama legjobb barátnője, és a legszexibb.

- Fogd vissza magad.

Harry biccent neki, de nem túlságosan bőszavú az üdvözlése. 

- Mesélj holnap – nyom csókot az arcomra és búcsút int.

- Eléggé szeszéjes egy lány. Tessék az italod – nyújtja felém a vodkaáfonyát. – Boros lánynak tűnsz, de szerintem ilyen helyen inkább ilyet fogyasztasz.

- Jó döntés, de a bor mindig, bármikor, bármihez jöhet – belekortyolok az italomba, és valóban jól esik. – És egy zeneiproducer mit keres ilyen helyen?

- Erre jártam. Egy ismerősömmel találkoztam, akit rég nem jártam, éppen hazaindultam. 

- Nem állt szándékomban az utadba állni.

- Bármikor az utamba állhatsz.

- Ez hízelgő – iszok egy nagy kortyot, ami lehet, hogy nem a legjobb döntés. Megszólal a kedvenc számom, én pedig ülve is kissé mozogni kezdek a ritmusra. 

- Kisanyám, ez a te számod – Lili csapódik megint hozzánk, és levegőnyi időm sincs reagálni, mert már a táncparkettre rángat. – Erre táncolnunk kell!

Fel sem fogom, hogy mi történik, annyira sodor magával minden, visszapillantok a férfire, és ösztönösen még csábítóan kezdek el mozogni, amit ő szemrebbenés nélkül követ végig. Ribancnak érzem magam, de ez ma este nem számít már. A széken ülve bámul, italába kortyol, ajkain végigszánt a nyelvével, és arra vágyom, hogy ezt a mozdulatot rajtam végezze el. 

- Felizgattad – súgja a fülembe Lili. – Menj oda. Szedd a formáslábaid. 

Megperdülök a tengelyem körül és elindulok Harry irányába. A vonzalom kölcsönös, még ha egy éjszakára is, de szórakoztatni fogjuk a másikat, és én biztos nem leszek az, aki ezt megakadályozza. 

Megállok előtte, a csípőmre simítja a kezét, ujjai szinte égetnek és a húsomba marnak, ahogy megragad. Megfordulok, lábai közé enged, neki simulok, és mocskosnak érzem magam egyből. Kizárom, hogy bárki is néz minket, még ha így is lenne, nézzenek. Mutatnék még nekik finom dolgokat. Harry nagy tenyere a hasamra simul, hátra fordulok, szánk majdnem találkozik, de csak a nyelve szánt végig az alsó ajkamon.

- Lépjünk le.

Eltol magától egy kicsit, kézen fog és már is hosszú léptekkel von maga után. Hátán az izmok mozognak minden lépésnél, lányok tekintete megakad rajta, én pedig némi féltékenységet érzek a lelkem mélyébe. Ujjaim finoman megszorítják az övét, mire a válla fölött visszapillant rám, félmosolyra húzza a száját, majd visszafordul és von maga után. 

Harry

Figyelem, ahogyan keresztbe tett lábakkal ül a mellettem, az esti fények megvilágítják az arcát, ahogyan a forgalommal hadakozom. Kivételesen nyüzsög a város, ami felbosszant, mert mielőbb már túl akarok lenni ezen az egészen, és a külvárosban a házam felé autózni. Leengedi az ablakot, a kezét kidugja rajta, és a fejét is megdönti, míg figyeli a lámpák fényét.

- Olyan nyugodt, még is pezsgő. Imádom ilyenkor a várost, a maga gyönyörét.

Én csak az ő gyönyörére tudok gondolni.

- Valóban megvan a maga nyugodtsága.

Egyre jobban fonódik az ujjam a kormányra, ahogy visszahanyatlik teljesen az ülésbe, és a tekintetünk egy másodpercre találkozik. Elmosolyodik, és a legbájosabb mosoly, amelyet valaha láttam. 

- Merre tartunk? Kellene tartanom valamitől?

- Mire gondolsz? – beérünk egy kisebb erdős részre, amely a házamhoz vezet, ami kissé el van határolódva a belvárostól. 

Közelebb hajol, tenyere a combomra simul, ujjai belém mélyednek. Kiráz a hideg, ajkai érintik a fülemet, és beleborzongok a közelségébe. 

- Meg akarsz ölni?

Felnevetek.

Nem tudom eldönteni, hogy ő mennyire komolyan gondolja ezt, de nem távolodik el tőlem. 

- Ki akarlak készíteni, ez tényleg a gondolataimban van, de garantálom, hogy élve távozol tőlem.

- Hm – fogaival a fülembe harap, majd eltávolodik, és visszahanyatlik az ülésébe. – Pedig több fantáziát vártam volna tőled.

Megőrjít. Fogalma sincs róla, de teljesen kikészít, megbolondít. Meg akarom csak ragadni, és csókolni belőle ki az utolsó lélegzetet is. Ironikus gondolat.

Behajtok a felhajtóra, a kapu be is zárul mögöttünk, és magunkra maradunk a birtokomon. Figyelem az arcát, ahogy körbe pillant, megszemléli az előkertet, majd kimászik az autóból, és már is a formás fenekén, hosszú lábain. Szoknyája kissé felcsúszik, többet enged láttatni a combjából. Nagyot nyelek, és én is elhagyom az autómat, hogy végre belevethessük magunkat az éjszakába. 

- Parancsolj – nyújtok egy ágy pohár bort, a tó mellett, amely a hátsóudvaron húzódik. 

- Köszönöm – fogadja el, belekortyol és a messzeségbe bámul. – Csodálatos helyen laksz. Megéri minden kockázatot.

Vállánál fogva magamhoz húzom, és hangosan felkacagok.

- Annyira szélsőségesen fogalmazol. Ígérem, hogy semmi bántódásod nem fog esni – összekoccintom a poharunkat és kortyolok egy nagyot én is a hűsítő borból, ami most meglehetősen jól esik. Közelebb lépek hozzá, nyakát érintem az ajkaival. – Ha csak te nem akarod, hogy kissé megtépázzalak. 

Belehajol a csókomba, mellkasomnak dől, feneke az ágyékomnak nyomódok egy pillanatra, aztán már csak emlék, mert eltávolodni kezd, ellép tőlem. Megszabadul a cipőktől, amiket egész este viselt, és a vizet kezdi el megközelíteni. Figyelem, árgus, kíváncsi tekintettel követem minden lépését. Kortyolok a borból, hogy valamivel lekössem a figyelmemet, de borzasztóan feszegeti a határaimat, és szívem szerint hozzálépve tépném le a testéről az anyagot, és ragadnám meg, mint egy állat. 

- Elakadtak a szavaid?

- Nem akarom a pillanatot megtörni valami barbársággal.

- Barbársággal? – nevet fel, és a ruhájától olyan könnyedén szabadul meg, mintha gondot sem jelentene a szűk, az alakját csodásan megmutató ruhától való megszabadulás.

Zabálom a tekintetemmel.

Visszasétál hozzám, felnéz rám. Lehunyja a szemét, és ajkaival az enyéimet érinti meg. Mire utána kapnék, már távolodik, ismét a vízparthoz ér, ahol háttal nekem megszabadul a melltartójától, majd elkezd a vízbe lépni, és lassan teljesen a válláig ér. Ahogy a víz alá bukik, mindene nedvessé válik, haja a bőréhez tapad, és még az sem kerüli el a figyelmemet, ahogyan a szempillájáról lehullik egy csepp. A mellének domborulata teljesen elbűvöl. 

- Mit művelsz?

- Nem csatlakozol? – biccenti félre ártatlanul a fejét, amikor mocskosul messze áll az ártatlanságtól. 

Olyan angyali tekintettel néz, hogy bűn lenne megtörni a pillanatot, de férfiból vagyok, és nem leszek álszent, kibaszottul meg akarom kefélni.

- Ki nem hagynám a lehetőséget.

Elkezdek megválni az ingemtől, amit amúgy sem sok gomb fogott össze, és lassan minden ruhadarab a földre hull. Teljes meztelenségemben állok előtte, a szó legszebb értelmében, ő pedig a száján szánt végig a nyelvével. Mocorogni kezd, és a felszínre kerül apró bugyija. Belépek a vízbe, közeledni kezdek, mint egy éhes hím. Amint elérem, derekánál fogva megragadom, míg másik kezemmel a tarkójánál. Levegő után kap, de teljesen a testemhez szorítom, így nem sok esélye van. Ez még jobban lecsökkent, amikor a szám a szájára tapad, nyelvem az övén simít végig, és a farkam a maga útját keresi. 

Az őrületbe kerget.

Bassza meg.

Sejtelmem sem volt, hogy a ma éjszaka ilyen forró szexuális élményben lesz részem. Csendes estét terveztem, most ezt a csendet még is nyöszörgése törti meg, mely a legszebb dallam a füleimnek. Lábaival átkulcsolja a derekamat, ujjai a hátamban hagynak nyomot, míg én elkezdek kisétálni vele a partra, ahol a fűbe fektetem, lecsókolom magamat a testén, és úgy vetem bele magam az ölébe, mintha évek óta éheznék, és valóban úgy is érzem. Csillapítani akarom a sanyargató érzést, de csak még többet akarok. Kapzsivá válok. Ezen az se segít, hogy szorít, hajamba túrva ott tart a combjai találkozásánál, és hangja az elmémbe kúszik, míg orromba ínycsiklandó illata. 

- Annyira csodálatos vagy – mormolom vallomásomat a bőrébe, mire apró nyögés a válasza. Felcsókolom magam a testén, mellén nyelvem elkalandozik, míg ő türelmetlenül csípőjét felfelé billenti, táncra hívva engem. 

- Ne kínozz – mondja életlen hangon, az állam alá nyúl, csókra húzza a számat, és hevesen falni kezd. 

Lenyúlok kettőnk közé, és megadom számára, ami megkönnyebbüléshez vezeti, és összekapcsol bennünket, a szenvedélyes csók mellett. 

„… egyszer eljön a pillanat, amikor a számolatlanul sok átalakulás rétege alatt már nem találod magadat többé”

Adaline

Én magam sem hiszem el, hogy itt vagyok ezen az őrült, kötött, közönséges, és kötelességtudóan erőltetett mosollyal bájolgók társaságában. Megigazítom a vörös rúzsomat az ajkaimon és a parfümömből is fújok magamra, hogy legalább az illatból és a sminkből magamra ismerjek. Ez a ruha, amit anyám rám aggatott, egyáltalán nem én vagyok, viszont apám büszkeségeként, és a család egyetlen gyermekeként itt kell lennem a mai eseményen. Persze százszor jobb helyet el tudnék képzelni, ahol elüthetném az időmet, de én éppen az oroszlánok ketrecébe készülök belépni, hogy az éhező tekintetük előtt legyek.

- Csodálatosan festesz.

Anyám ragyogó tekintettel méreget, bár nem mondanám kétszer, hogy a lelkesedése inkább a láncot kiváltó dollárok felé terelődik, mintsem felém.

- Mint egy kiállítási darab? Talán engem is árverésre bocsátotok?

- Ne beszélj butaságokat – jelenik meg apám, és a tükörben találkozik a tekintetünk.

- Nyilván senkinek nem kellenék a nagy számmal – állok fel, és lesimítom a ruhámat. – Indulhat a műsor?

- Ne felejtsd el, hogy a nyakadban...

- Tudom, méregdrága, rengeteg karátos, és bármikor eladnátok érte nyaklánc van. Vettem.

- Tiszteletet, csak egyszer az életben – sóhajt anyám, és az italába iszik, ami már fogalmam sincs, hogy hányadik poharat jelenti az este folyamán. 

- Persze, anyám – ezzel hátat fordítok, megpöckölöm a poharat, mire megijed és elejti, majd szilánkosra törik.

- Adj türelmet – sziszegi a fogai között, míg én apám oldalán kisétálok az éhes tekintetek kereszttüzébe. 

Pár újság kapott csupán meghívást, de az ő fotósaik teljesen kihasználva a helyzetet, már is a vakuk kereszttűzébe helyeznek. Vörös ajkaim szerény mosolyra húzódnak, és bár próbálom kiszűrni a felém száguldó kérdéseket, és apám mellett maradni, a mosolyom stabil, ahogy a lépteim is ebben a gyilkos tűsarkúban. 

- Héj, Adaline – jelenik meg mellettem Lena. – Igazán visszafogott nyaklánc.

- Ez egy nyakék Lena – anyám kéri ki, és mosolyogva az újabb pohárból kortyol. – Sokunk életénél is többet ér.

- Ez igazán kedves volt anyám, a tiednél biztosan – halkítom le a mondat végét.

- Kicsim, be szeretnélek mutatni valakinek – apám ragadja meg újra a figyelmem, de mielőtt ténylegesen megtörténne a bemutatkozás, az aukció koordinátora jelenik meg a pódiumon és vonja magára az összegyűltek figyelmét. Olyan összerakott szöveget nyom le, hogy még én magam is kezdem elhinni a valós dolgokat a nyakamban lógó gyémántok összességéről. 

- Nem is mondtad, hogy ennyire menő története van. Hercegné hordta, komolyan?

- Körülbelül ennyi igaz is az egészből – szűröm a fogaim között a vallomást. Emiatt valóban felbecsülhetetlen értékkel rendelkezik, de azért apám próbálkozik. – Ne higgy mindent a fülednek.

- Mindig is furcsák voltak a szüleid.

- Furcsák? – nézek rá vigyorogva.

- Adaline, menj – taszít rajtam anyám, mire észbe kapok és a színpad felé megyek. Felsegítenek a lépcsőn, amire semmi szükség, de illően még is elfogadom. 

Mondanám, hogy zavarnak a kíváncsi, kutató tekintetek, de élvezem a reflektorfény melegét a bőrömön, és hogy a fény megcsillan a nyakamban lógó ékszeren. A férfi tovább ajnározza a családomat, a titulusunkat és közli, hogy mindenki a kívánt összeget megteheti az este folyamán, addig is az én nyakamban lógó ékszert bárki megcsodálhatja. Nem szokványos, de én szívesen bájolgok, amíg a gyomrom ki nem fordul a helyéről végül. 

Megérkeznek az első licitek, ezt a tömeg tudtára hozzák, ám az összeget titkolják egészen az este végéig. Visszamegyek az emberek közé, és azonnal Lena oldalára szegődőm. Elfogadom a felém nyújtott pezsgős poharat és a száraz torkomon segítsek. 

- Hm, felénk tart egy szexi.

- Tessék? Kicsoda? – nem forgolódom, bár igazán azt tenném. A kíváncsiság fúrja az oldalamat, de csak újabb kortyot ejtek a pezsgőből. – Tetszeni fog?

- Ha nem, akkor se megy kárba, mert ráugrom.

- Hölgyeim.

Egy igazán mély, szexi hang leng körül, minek következtében még a hideg is kiráz teljesen. Libabőrössé válik a bőröm felszíne, s kényszert érzek arra, hogy a pezsgőmbe kortyoljak égő bensőmet hűtve.

Megfordulok lassan, és szembe találom magam a férfivel, a felismerés pedig úgy arcon csap, hogy szinte belereszkedem. Tekintetem az övé mélyére hatol és érzem, hogy én kerülök ki vesztesként a kis csatánkból. 

- Ada.

Nevem kérdésnek, még is kijelentésnek hallatszik. A gerincemen mentén végigfut a jóleső hideg, az közelségének köszönhetően illata az orromba kúszik. Zöld tekintete olyan mélyen hatol az enyémbe, hogy szinte elolvadnék, ha picit is nem tartanám magam. Már a nézésének köszönhetően érzem, hogy pirulni kezdek, ám ezt könnyen a pezsgőre tudom fogni.

- Harry? – teszem fel a kérdést, pedig tökéletesen tudom, hogy ki is áll szemben velem.

Kezét nyújtja én pedig az enyémet kissé megilletődve helyezem az övébe. Ajkai érintik a kézfejem felszínét. Nagy érdekfeszítéssel figyelem, és szinte észre se veszem, hogy még levegőt is elfelejtek venni, erre Lena oldalba csípése mutat rá.

- Örülök, hogy újra találkozunk.

- Lena vagyok – vág be közénk barátnőm, ezzel Harrybe rekeszti a szót. A lány válla felett még mindig engem néz, majd a barátnőmet veszi górcső alá.  

- Örvendek a találkozásnak – neki is kezet csókol, és fogalmam sincs, hova is tegyem ezt a viselkedést. Mindig is udvarias volt, de most kész úriemberként viselkedik. – Harry vagyok. A hölgy pedig?

- A hölgy, hallod? – név a saját válla fölött át Lena egyenesen rám. – Lena vagyok. Adaline legjobb barátnője, és talán az egyetlen, aki elviseli.

- Örvendek. 

- Mikor is találkoztunk utoljára? – lépek oldalra, hogy Harry szemei elé kerüljek, aki hasonlóan tesz, így kikerüljük Lenat.

- Sajnos túlságosan is régen – jegyezi meg, és végigmér a tekintetével, ami most is olyan kapzsi, mint régen. – Talán többről maradtam le, mint azt kellett volna. Talán iszunk valamit?

Felemelem a poharamat, amely már üres, pedig esküdni mernék, hogy ennyit nem ittam, ám bólintok. Kezébe karolok és hagyom, hogy a bárhoz vezessen. 

- Merre sodort az élet?

- Soha nem gondoltam volna, hogy...

Egyszerre hangzik el e két mondat, majd összemosolygunk. 

- Valójában apám alapítványánál dolgozom, vagy mosolygok. Kinek, hogy tetszik. 

- Szépen mutatsz a gyémántokkal – húzza az ujját a nyakamon végig, a nyakékhez nem ér, de a bőrömön perzselő érzést hagy maga után. – Bár a nyakék nem tud nálad csodásabban ragyogni.

- Soha nem voltál ilyen nyálas – vörös ajkaim kacér mosolyra húzódnak.

- Igyekszem udvarolni, de ezek szerint eléggé berozsdásodtam.

Belekortyolok a pezsgőmbe és azonnal felriadok a mámorból, amikor a riasztó fülsüketítő hangja tölti be a teret. A tömeg kapkodni kezdi a tekintetét, ahogyan én is, és az apámat keresem a tömegbe, de nem látom. 

- Gyere – Harry ragadja meg a kezemet. 

Leteszem a pohara és követni kezdem. A magas sarkaimnak köszönhetően alig tudom szedni a lábamat az ő iramban, de amint fegyverek ropogásának hangja remegteti meg a falakat, felsikítok, lábaim megmerevednek és ösztönösen próbálok letérdelni, amit elhangzik a mindenki a földre felhívás.

- Ne, gyere – Harry nem enged és von maga után, mire a fegyver ismételten eldördül.

- Mindenki a tetves földre!

Harry beránt egy fal mögé, ahol az emberek tekintete elől elbújunk. 

- Vedd le a cipőid.

Sietve, bár remegő kezekkel teszem meg a kérését, és hagyom a lábbeliket a földre zuhanni, majd kézen ragad és futni kezdünk. Fogalmam sincs, hogy hova tartunk, de követem, a szívem a torkomban dobban. Mezítláb a hideg kövön futva menekülök az életemért, ez az a jelent, amire egyáltalán nem számítottam.

- Hova mentek? 

Egy mély hang felhívja magára figyelmünket, mire megdermedünk. A fegyver kibiztosításának hangja visszhangot ver a térben. Lehunyom a szemhéjaimat egy pillanatra és mély levegőt veszek, igyekszem elképzelni, hogy egy álomban vagyok, egy rémálomban, de amikor a hang ismét felszólít bennünket és a fegyverből kisüvítő golyó a plafonba mar, minden élet kifut belőlem.

- Forduljatok meg.

- Nyugodj meg – szorítja meg reszkető kezemet Harry. – Minden rendben lesz.

- Rajta! Mire vártok?

Lassan megfordulok, minek következtében Harrytől elszakadok.

- Igazán megtiszteltetésnek veszem, hogy szemtől szemben lehetek veled kicsikém – lép közelebb a férfi, akinek arcát fekete maszk takarja. Rettegek, a levegőt is félve veszem, mintha annak hiánya láthatatlanná tenne előtte, de sajnos az ujja ott ér el, ahol Harry érintett percekkel ezelőtt, és ez nem tetszik. – Igazán szép példány – vigyorog. – Te sem vagy rossz. Biztos fincsi lehetsz.

A hányinger kerülget, de visszanyerem az epés szavakat.

Harry váratlanul előttem terem és olyan hévvel esnek egymásnak, hogy a nyakamból kiszakad a lánc, és még engem is eltalál egy ütés, mire megingok, hátam a falnak simul. A tekintetem ködös, de dulakodást ki tudom venni. Zúg a fejem, és felkiáltok az újabb fegyverszóra, ami a távolból szól. Túl sok ez nekem. Harry megjelenik mellettem, újra megragadja a kezemet és sietve húz maga után. Igyekszem észhez térni ő miatta is, de nehezemre esik. Beránt egy liftbe, aminek az ajtaja ránk csukódik, és a föld alá visz. Remegek, rettegek, semmi sem érdekel, csak hogy vége legyen ennek az őrültségnek.

- Jól vagy?

Harry kezei közé veszi az arcomat, én pedig bólintok. Ajkai a homlokom érintik, lecsukom a szemeimet és élvezem ezt a lopott pillanatot, ami kiszakít a világból. Mire felnézek rá, megcsillannak előttem a nyakék kövei.

- Azt hiszem ez téged illet. Fordulj meg.

Teszem, amit kér és hagyom, hogy vissza csatolja a nyakamba. Érzem, hogy még mindig a pulzusom az egekbe van. Megkönnyebbülök, de még mindig nem látom a végét, és a családom is a gondolataimba kerül.

- Ne aggódj, hallottam, hogy már a rendőrök közeledtek.

-  Valóban? Én nem figyeltem fel erre.

- Persze édesem, mert idáig hallom a kalapáló szívedet. Nyugodj meg minden rendben lesz – húz magához és kissé sikerül megnyugtatnia.

Fogalmam sincs, hogy lehet ennyire nyugodt, velem ellentétben. Én teljes pánikban vagyok, és azért imádkozom, hogy vége legyen ennek az egésznek.

Gondolataimból a lift hangja zökkent ki, mire Harry megragad és végig siet velem a parkolóban. A mélygarázs csendes, de folyamatosan körbe, a hátam mögé pillantok. Talpam alatt a hűs beton, kezem Harryében, a szívem pedig mérföldekre innen.

- Szállj be!

Nézek rá furcsállón, és ismét a hátam mögé pillantok, amikor a lift ismételten kinyílik, és a lépcső felől is kivágódik az ajtó. Ebben a pillanatban mászom be az autóba, míg Harry rohanva megkerüli a járművet, beszáll és szinte már indít, gázt ad. Pár lövés dördül el, mire felsikoltok, és ösztönösen húzom magam összébb, míg Harry teljesen elhagyja a mélygarázst és az utcára hajt. 

Harry

Rápillantok, miközben felveszek egy kényelmes tempót, és a forgalomba sorolok. Látom, hogy még mindig a visszapillantót vizslatja, szinte idáig hallom a szívének heves dübörgésest. Kezemet a térdére csúsztatom, mire azonnal rám kapja a fejét.

- Vegyél mély levegőt, és próbálj megnyugodni.

- Te, hogy tudsz ennyire nyugodt lenni? Mi lehet a szüleimmel? A barátnőmmel? A többi emberrel?

- Ne kattogj rajta, a rendőrök ott voltak, és amúgy is a láncot akarják. Ami meg itt van – pillantok a kecses nyakára, és szinte visszhangot verve hallom, hogy nyelek egyet.

Kezét a nyakékre teszi.

- Ebben lehet valami – sóhajt fel, mg én sávot váltok. – De akkor sem hagy nyugodni ez az egész.

Végszóra a telefonja csörgése megszólal. Előhalássza a ruhája alól, amibe bele gondolni sem akarok, és felveszi.

- Anya? – megkönnyebbülten kiált fel. – Jól vagytok? Minden rendben? – hallgat, próbálok fülelni, bár tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van. – Igen, igen, jól vagyok, nálam a nyakék. 

Lezajlik egy beszélgetés, melynek hallgatásából kiszállok. Számomra semmi érdekfeszítő nem hangzik el, így csak veszem a kanyarokat, és olykor a mellettem ülő lányra pillantok, aki az elmúlt években gyönyörű nő lett. Bassza meg. Mocskosul szexi. A fogamra való.

Szorosabban kezdem el fogni a kormányt, az ujjaim már elszíneződnek majdnem, míg a mélygarázsba állok. Leparkolok a nekem fenntartott helyre, és Adára pillantok.

- Rendben vannak? 

- Igen, szerencsére. Mindenkinek felveszik a vallomását, engem is erre kérnek holnap reggel elsőként.

- Bemegyünk az őrsre. Gondolom az én szemszögem is számíthat valamit, de most azt mondom, hogy szükségünk van egy italra. Velem tartasz?

Pillanatnyi hezitálást látok rajta, de végül felsóhajt és bólint. Elhagyjuk az autót és a liftbe megyünk, amely egyenesen az apartmanomhoz vezet. Beütöm a kódot, ős közelebb lépek Adához. Orrom a hajába merül, illata mélyen belém kúszik, és még többet kívánok azonnal. Azonban a pillanatot a lift éles hangja töri meg, mire egy morgásszerű hang tör fel belőlem, kifejezve a nem tetszésemet. 

Tekintetünk találkozik, ám az enyém elkalandozik. Először a dekoltázsának hívogató vonalánál, majd a visszavándorol az ajkaira, melyet a fogával gyötör. Egyből felmerül bennem a kisértés, hogy mennyire szívesen a sajátjaimmal gyötörném csodás ajkait.

Megfogom a kezét és kiterelem a felvonóból, amely az elmém barangolásának köszönhetően majdnem becsukódik az orrunk előtt. Feloltódnak a halvány fények, ezzel hangulatosan, homályosan megvilágítva a lakásom. 

- Eléggé szép legénylakás.

- Köszönöm – szakadok el tőle és a bárpulthoz lépek. – Mit szeretnél?

- Esetleg bor?

- Megoldható – a boros hűtőhöz lépek és válogatni kezdek, hogy mi is nyerhetné el a tetszését. 

Kitöltöm az italát, én is magamnak egy másik palackból, és mellé sétálok. – Egészségedre, kedvesem.

Elpirul, én pedig a borospoharam mögé rejtem a mosolyom.

- Ez most tényleg jól esik. 

- Van még.

- Le szeretnél itatni?

- Ha ezen múlik, hogy megnyugodj és elengedd magad, van még pár üveggel.

- Ne incselkedj – pirul fülig és az ablakhoz lép, ahonnan csodálatos rálátás nyílik az óceánra, amely ma éjjel háborog. Valószínű, hogy ő is tudatában van ennek a viharos éjszakának, aminek még messze nincs vége. – Gyönyör a kilátás. Mióta élsz itt?

- Nem olyan rég – vágom rá a legegyszerűbb és a legőszintébb választ. Még se mondhatom, hogy tegnap költöztem be.

- Jó az ízlésed – fordul vissza felém. 

- Tisztában vagyok vele – lépek mögé, túlságosan is közel, mert bőrének melege a zakómon át is tökéletesen érezhető. Ám ennek ellenére is úgy érzem, hogy nem elég közel van hozzám. – jobban érzed magad? – nyaka bőrébe suttogom a szavakat, mire teljesen megperdül, hátát pedig az üvegnek dönti.

- Még mindig érzem, hogy hevesen ver a szívem, de már sokkal jobban, igen. 

Homlokom az övének döntöm. 

- Miért engedtelek el?

- Sose kellett volna.

Merészkedem ajkaimat az övéire nyomni, és a gyengéd csók olyan hamar válik hevesebbre, mintha valaki pislogna egyet. Kezét a mellkasomra teszi és elkezdi lefelé simogatni, ám megállítom. 

- Valami rosszat tettem?

Újabb csókot lopok és mindenféle magyarázat nélkül kézen fogom és a hálóba vezetem. Leteszem a poharamat, majd a zakómat is és visszasétálok hozzá.

- Semmi rosszat nem tudsz tenni, már minden az enyém – suttogom, még ha nem is érti teljesen, de nem adok neki gondolkodási időt. Nyelvem megérinti az övét, és minden elveszik.

Tenyeremet a fenekére teszem, és ősi módon belemarkolok, a farkamhoz nyomom, mely már lüktet, hogy szabadulni akar. Ismét felnyúl, be kettőnk közé és az ingemet kezdi el gyűrni. Ezúttal hagyom is neki. Azt tesz velem, amit csak akar. Nem állítom meg.

Míg ő az én, én az ő ruháját cibálom, tépem. A vágy mindent legyőz, és az ágyon találjuk magunkat. Meztelen testünk összesimul, lélegzetünk egybeakad, és elveszünk a csókokhevében, a csípőmozdulatok éles ütemében.

Szinte már hajnalodik, mellettem halkan alszik, haja szétterül a párnámon és az illata belengi az egész szobát. A nyakék ott pihen a nyakán, és tudom, hogy súlyos nyomokat fog hagyni finom bőrén, ám nem foglalkozom most ezzel. Kimászom mellőle a leghalkabban. A zakómat a kezembe veszem és azzal az irodámba sétálok. Halkan behajtom az ajtaját, és a belső zsebembe csúsztatom a kezemet. 

- Itt vagy kicsikém.

Emelem a magasba a nyakéket, amin a fény megcsillan. Súlyos darab, meg kell hagyni, nem beszélve az értékéről. A széf mélyére helyezem egy porzsákban, majd becsukom, a festményt visszahelyezem elé, és a konyhába téve egy kis kitérő után visszaindulok a hálóba. Meglátom Adát a hátán fekve, szemei nyitva, az olcsó lánc a nyakában még mindig, de még így is beindít, hogy nem az eredeti gyémántok pihennek a nyakában. 

- Hol voltál?

- Hoztam vizet, ha megszomjaznál – teszem le a poharat az éjjeliszekrényre.

Felmászom az ágyra, és a lábai közé heverészve szemtelenül azonnal a számba veszem az egyik mellének tökéletes bimbóját, és már is elveszek édes ízében.