A blogon erotikus - néha erőszakos - tartalommal bővített novellák olvashatóak! Mindenki ennek tudatában és saját felelősséggel olvassa! Köszönettel, Alexa.

2016. június 18., szombat

Green Bay Packers vs. Chicago Bears


– Még mindig nem hiszem el, hogy képes vagy elrángatni magaddal – nyög fel fájdalmasan barátnőm, a taxi bőrülésébe simulva, Wisconsin állam, Green Bay városának főutcáján levő forgalmában.
– A két legjobb csapat csap össze! Muszáj lealázniuk a Packers játékosait, és mennyivel jobb lesz, hogy ezt a vereséget a saját stadionunkban kell elszenvedniük!
– Nem értem, hogy miért is ide költöztél Chicago helyett – emeli égnek az kék tekintetét.
– Igen, valóban a szüleimnek, kiskoromban tudnia kellett volna, hogyha felnövök melyik futballcsapat lesz a kedvencem – helyeselés közben megigazítom a baseballsapkámat, amelyen a Chicago Bears emblémája található.
– Annyira nyomasztó vagy! – nevet fel. – Inkább hadard el a legfontosabb szabályokat, legalább addig is hasznos információk hagyják el a szádat.
– Ez a nyomasztó! Amerikai vagy, és a nemzeti sportnak az alap szabályaival sem vagy tisztában! Ki kellene hajítanom téged a taxiból – méltatlankodok, de mind a ketten hangosan felnevetünk, mellyel még jobban magunkra hívjuk a sofőr figyelmét.
– Akkor nem lenne társaságod, és elvesznél a sok őrült focirajongó között.
– Valóban – bólintok, és a zsebembe csúsztatom a telefonom. – Nos, valójában mit akarsz tudni? – nevetek. – Olyan hosszú, és száraz a szabályzat. De, ha ezt tudom előbb, hogy ennyire tudatlan vagy, akkor már hetekkel ezelőtt kinyomtattam volna neked.
– Ne legyél nevetséges – lök oldalba. – Csak pár dolgot, úgy is elfelejtem mire odaérünk.
– Két, tizenegy fős csapat van, de ezek külön, az edzőkkel meg minden ilyen mellékessel együtt nagyjából hetvenen vannak. A játékidő, négyszer tizenöt perc és futóórás. Akkor áll meg, amikor a labda földet ér a passzt követően, ekkor támadás átadási jog is van, és, ha az utolsó negyedben a játékos, a játékterületen kívülre viszi – magyarázás közben mutogatok is, míg barátnőm jót mosolyog, és bólogat, bár tudatában vagyok annak, hogy már most az első mondatom lényegét nem tudná visszamondani. – Negyven másodperc van a támadó csapatnak, hogy támadást indítson. Öt yardonként egyenes vonalak keresztezik a pályát, úgynevezett hashmarks, ami a labda pontos helyét jelöli, ha onnan indul a támadás.
– Oké, ez tényleg unalmas – nyög fel fájdalmasan, s letekeri az ablakot, hogy egy kis levegőhöz jussunk. – Valami izgalmasabb?
– Ezeket muszáj tudnod!
– Fogadni merek, hogy te vagy az egyetlen nő aki ezzel tisztában van – horkan fel. – De folytasd!
– Rendben. A kezdőrúgást követően a futó csapat futó embere elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum négy lehetőségből minimum tíz yardot kell előrevinnie a labdát. Ha ez nemsikerül, akkor az ellenfél következik.
– Aha. De pontot még mindig nem szerzett senki – jegyzi meg.
– Mindennek megvan a maga ritmusa.
– Igen, de a lényeg még is a pontszám – pillant rám, a száját széles mosolyra húzza.
– Valóban, de ha nézed a meccset, és ezeket az alap dolgokat nem tudod, honnan fogod tudni, hogy mi miért van?
– Vannak kommentátorok – mutat rá a dologra. – És, ha nem kényszerítesz, nem nézek ilyeneket. Egymásra ugranak, és szinte összeverekednek.
– Feladom – emelem fel nevetve, védekezően a kezeimet.
Felnevet a férfi, mire mind a ketten ránézünk. A visszapillantóban találkozik a tekintetünk, és azonnal el is hallgat. Barátnőm az orra alatt elmormolja, hogy nem illik az utasai társalgására különösebb figyelmet fordítania, míg én csendben maradok, és kipillantva az ablakon, szerencsére megpillantom a stadiont.
Kiveszem a táskámból a jegyeket, és az egyiket átnyújtom barátnőmnek, aki forgatni kezdi, de végül semmit sem fűz hozzá. Leparkol a férfi, mondván, hogy közelebb már nem tud menni, én pedig megköszönöm a fuvart, és fizetek. Már most hangzavar, rengeteg ember, és rendőri felügyelet amely körülveszi a Lambeau Field névre hallgató monumentális sportlétesítményt.
A tömeg hatalmas, és szinte furakodnunk kell a kapukig. Már majdnem egy órája elkezdték beengedni az érdeklődőket, hiszen nem kétség, hogy nyolcvanezer ember mire elfoglalja a helyét, nem két perc, és az sem kétség, hogy a mai meccs telt házas nézőtérrel fog rendelkezni.
– Érzed ezt a lüktetés, ahogyan minden ember ideözönlik, hogy megnézhesse a meccset? – csillogó tekintettel, hatalmas lelkesedéssel hagyják el a szavak a számat.
– Még jó, hogy alig éri el a lakosság a százezret, mi lenne, ha nagyobb lenne a lakosság?
– Annyira lehangoló vagy ma!
Sorra kerülünk a kapunál, átnézik a táskánkat, bár a kicsi méretének köszönhetően hamar átlépjük a kaput, és már is benn vagyunk. Füttyszók, éljenzések hallatszanak, és kisebb összeszólalkozások. Mi pont határvonalon levő szektorban vagyunk, így nem messze a mellettünk levő kapunk a Packers szurkolói csekkolnak be.
– Remélem a verekedésből kimaradunk – pillant hátra a válla felett barátnőm.
– Akik már itt csinálják a cirkuszt, be sem engedik, nyugi – fogom meg a kezét és az épület bejáratának irányába húzom, mielőtt még megfutamodna a mai meccsnézés elől.
– Nem nyugtat meg, hogy a szunnyadó oroszlánokat beengedik, és meccs közben csinálják majd a cirkuszt.
– Ne parázz, semmi bajod nem lesz. Voltam már ilyen meccsen, és még élek. Inkább szerezzünk valami nasit – azonnal célba veszem a büfét, s amíg a sorunkat kivárjuk, a kínálatot kezdem el szemlélni.
– Sok kukoricát vegyél – mormolja, mire rákapom a tekintetemet. – Mi van? El kell foglalnom magam valamivel.
Nem teszek semmilyen megjegyzést, mindössze kivárom a soromat, majd a fiatal lánynak elkezdem hadarni, hogy mit és mennyit kérek. Két adag kukoricát nyomok a mellettem álló lány kezébe, és a kedvenc italát, míg magamnak két zacskó mogyorós M&M's-et kérek egy palack, hűs vízzel. A számlát rendezem, s a jegyemre meredve nézem, hogy hova is kell mennünk. Előre megyek, míg barátnőm már a szájába is töm egy maréknyi sós popcornt. Amint felérünk az ülőhelyekhez, lesétálok a lépcsőn, és a megfelelő sort meg is keresve, előre engedem a barátnőmet, aki leül a kettes, én pedig mellé, az egyes székre.
– És még kényelmetlenek ezek a székek – motyogja inkább magának, mintsem nekem, de én tisztán meghallom a szavait. Az egyik kukoricás tasakot a lábai mellé helyezi az italával együtt, míg a másikba folyamatosan belenyúl, olyan gyorsasággal, mintha valaki az ő kukoricájára hajtana.
– Ennyit még a te hátsód is kibír.
– Soha nem lehetsz ebben annyira biztos. Tudod, hogy a kényelem az elsődleges!
– Oké, inkább tömd a szádba a kukoricát.
Lepillantok a pályára, és az órámat is ellenőrzöm, s megállapítom, hogy már röpke idő, amíg a meccs kezdetét veszi. Csupán egy-két ember, akik még szállingóznak felfelé a lelátóra, de szerencsére a mi sorunkba egynek sem szól a jegye, így a kényelmetlen, műanyag székeken ülve egyre türelmetlenebbül várom a kezdőrúgást.
– Lehetséges, hogy az ellenfél szurkolóinál dögösebb pasik vannak, mint nálunk? – suttogja, mire ránézek összevont szemöldökkel.
Nem engem vizslat, hanem a hátam mögött tekinget el. Mielőtt bármi szó is elhagyná a számat, követem a tekintetét, és én is abba az irányba pillantok. Nem kell megkérdeznem, pontosan tudom, hogy melyik az a srác, aki felkeltette az érdeklődését. Szőke haja, és széles vigyora első pillanatba a barátnőm szívébe lopta magát, ebben teljesen biztos vagyok. Egy farmer, kissé térd fölé érő nadrág, ing, és egy Green Bay-es baseballsapka, míg a szemeit egy bogártekintetre emlékeztető Ray Ban szemüveg takarja. Pár sorral ülnek feljebb, mint mi, a haverjával, akinek a sötét haja egy copfba van összefogva a tarkóján, míg felsőtestét egy mez takarja, s hosszú lábait fekete nadrág. Ő ül a szélén, így látom, hogy a lábait viszont egy chelsea, barna csizma fedi. Mind a kettőjük valóban stílusos, meg kell hagyni.
– Ne bámuld az ellenséget – sziszegek, ahogyan visszafordulok felé.
– Te is megnézted őket.
– Ne felejtsd el, hogy te voltál, aki felhívta a figyelmemet az egészre.
Szóváltásunkat a Himnusz első dallama, amely megszakítja. Felállunk, mire barátnőm felrúgja a lábánál találkató popcornos papírtasakot. Szitkozódni kezd, majd lehajol, é megpróbálja megmenteni a sós falatokat. Körülöttünk minden szem ránk szegeződik, míg én kilépek a sorból a barátnőm rugdosásának, és lökdösődésének köszönhetően.
– Állj már fel! – szólok rá halkan.
– Jól van, ne idegeskedj már – szól rám, de még mindig térdel a sorok között.
– Ezért nem kell lányokat hozni egy ilyen helyre – jegyzi meg valaki, én pedig azon nyomban gyilkos pillantással körbepásztázom a körülöttünk lévő embereket.
Ahogyan fordulok, és mindenki a szikrázó szempárommal találkozik, senki sem tesz megjegyzést. Teljes kört kezdek el leírni, de nem kell sokáig forgolódnom, ugyanis hamar kiderül, hogy ki is tett érces megjegyzést a jelenlétünkre. A két srác jót nevet, s a tekintetem ez smaragd szempárral találkozik. Nehezen tartja vissza a feltörő nevetést, míg a barátja önfeledten ad hangot a jókedvének. Elfordítja a fejét, és leülnek. Mélyen magamba szívom a levegőt, s visszapillantok a térdelő lányra, aki most áll fel, közben leporolja a nadrágját, és a hajába túr.
– Összeszedted magad?
– Befejezhetnéd a házsártoskodást – mormolja az orra alatt, s leül. – Én teszek szívességet, szóval a kukoricámat megérdemlem.
– Megérdemled, de most nézzük a meccset, kérlek.
Már a pályán van a csapat, és a kezdőrúgásra vár mindenki. Amint megtörténik, az ellenfél csapatából a visszahordó elkapja a labdát, míg a tíz csapattársa blokkolni igyekszik az ellenfelet, hogy minél több yardot haladjon előre.
– Nem hiszem, hogy ez nekik annyira kibaszottul jó – jegyzi meg elhúzott számmal a mellettem ülő lány, aki még a kukoricáját is elfelejti a heves játéknak köszönhetően.
– Blokkolják az ellenfelet, hogy minél több yardjuk legyen – informálom, míg a szemeimet a pályán tartom.
Az események haladnak, a szurkolók hangosak, a popcorn és az M&M's pedig vészesen fogy. A támadó és a védekező csapat beáll egymással szemben, az alapvonallal párhuzamos képzeletbeli vonalhoz, amelynek a helyét a labda adja meg, amely közöttük van, és innen számolják a tíz yardot. A labdát feladja a center az irányítónak, ő pedig tovább passzolja az elkapó irányába.
– Vadállatok! – kiált fel barátnőm, és feláll a helyéről, míg a pályán egymásra vetődő játékosokat figyeli.
A Green Bay a következő percekben szerez hat pontot a Touchdown-al, majd egy húsz yardos kísérlet a kapuval szemben, és egy jutalompont is hozzájuk csapódik. Felkiáltok, és felállok, míg idegességembe felrúgom a barátnőm által nehezen összeszedett kukoricát. A sárga kendő a földre kerül, és a szabálytalanságra hívja fel a bíró a figyelmet. A Chicago Bears most a védekező, de az egyik játékos a labda megindulása előtt bemozdult, így öt yardot vesztenek a területükből, és annál a képzeletbeli vonalnál áll fel újra a fal, ezzel a Green Bay előtt nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy Touchdownt szerezzenek.
– Most ez mi? – barátnőm értetlenül néz rám.
– Büntetés mindig területvesztéssel jár. Ez lehet öt, tíz vagy pedig tizenöt yard – hadarom.
– Morci kislány, tudni kell veszíteni – hallom meg a mély hangot, amely megjegyezte, hogy semmi keresnivalónk itt.
Felé fordulok, és a zacskóból egy maroknyi csokoládét hajítok felé, mire a szőke elneveti magát, és elkap pár szemet, melyet a szájába is dob.
– Igazán édes vagy, de megvagyunk, köszi – kacsint rám, én pedig morogva fordulok vissza.
– Nem baj fiúk! Még nyerhetünk! – kiáltom és tapsolok a többi szurkolóval együtt.
– Nem adja fel – újra az a mély, fülbemászó, s kellően irritáló hang, amely a tömeg zajában is tökéletesen hallható. A csipkelődő szavai felbőszítenek, de nem adom meg neki az örömöt azzal, hogy újra rápillantok, hogy lássa a dühös tekintetemet.
A Chicago Bears szerez egy Touchdownt, amire még lelkesebb leszek, és egy újabb mogyorós golyót dobok a számba. Éljenzek, és lelkesen szurkolok a csapatomnak, míg a barátnőm néha a kezemhez kap ijedtében, amikor erősebben mennek egymásra a játékosok. A pálya szélére is kisodrónak, mire onnan mindenki hátrálni kezd.
– Sajnálat, és kegyelempont – újabb megjegyzés, én pedig szinte már robbanok. Tudom, hogy miattam csinálja, hiszen élvezi a reakciómat, amely egy-egy beszólása után robban bennem.
– Ne vedd fel – teszi a kezemre a kezét barátnőm.
– Irritál! Hogy lehet valaki ennyire pofátlan? Direkt csinálja!
– Mondtam, hogy nagy fölénnyel vezetnek majd az első negyedben már – újabb megjegyzés, tökéletes Touchdown belém.
Elkap a méreg, s megragadom az első dolgot, ami a kezembe kerül. Fellépek pár lépcsőfokot, és a pohár tartalmát ráborítóm. Az alkohol szaga azonnal az orromba kúszik, mire rájövök, hogy a mögöttem levő srác sörét emeltem el. Az áldozatom végighúzza a kezét az arcán, én pedig elszáguldok mellette, hogy a ragacsosságot megelőzzem a kezemen. Még mindig forr bennem a düh, a lépcsőket lefelé kettesével szedem, míg hallom, hogy újabb pontszerzés történt a pályán.
A most üres folyosón megnyújtom a lépteimet, és a végére érve az ajtót erőteljesen lököm be. Megnyitom a csapot, és a hideg víz alá dugom a kezeimet, amely a sör szagától bűzlik. Szappanból is nyomok egy keveset, bár nem tudom megmondani, hogy melyikük az orrfacsaróbb. Kirángatok pár kéztörlőt a tartóból, és a nedvességet a kezemen felitatom. A tükörbe pillantok, amint hallon, hogy valaki átlépi a helyiség küszöbét.
– Engem kibaszottul nem szerethetnek az égiek – nyögök fel fájdalmasan, és a szemetesbe hajítom az elhasznált papírokat.
– Gondoltam, hogy lejátszhatnánk a saját meccsünket. Nagyon felszívtad magad a csipkelődéseimen – féloldalas mosolya jelenik meg az arcán.
– Ez a női mosdó, és a másik térfélen állsz, szóval jobb, ha visszamész, és a fölényes csapatodnak drukkolsz.
– Tudni kell veszíteni – kacsint rám, s pár lépéssel meg is szünteti a közöttünk levő távolságot. – De nem utasítok vissza egy visszavágót.
– Ezek az ócska szövegek máskor bejönnek?
– Nem, de nem is szoktam futballmeccsen lányokra felfigyelni – szánt végig a nyelvével az alsó ajkán, mellyel eléri, hogy a figyelmemet a szájának szenteljem.
– Most különlegesnek kellene éreznem magamat? – nevetek fel. – Mennem kell, a barátnőmet magára hagytam – lépek el mellette, de ő megragadja a kezemet, és az ajtónak taszít. Nyekkenek egyet, ahogyan találkozom a kemény felülettel, de fájdalmat nem érzek.
– Ne aggódj, a haverom elszórakoztatja.
Ujjai a csípőmbe marnak, az ajkait végigvontatja az enyémen, én pedig a fejemet vesztve a tarkójánál fogva magamhoz rántom. A szánk hevesen ér össze, a kezei mindenhol ott vannak, és érintenek. A baseballsapkám hamar a földre kerül a hevességünknek köszönhetően, míg a felsőtestemet takaró meznek a szegélyit is pillanatok leforgása alatt találja meg, és rántja át a fejemen, hogy a sapkámhoz csatlakozzon. Én sem tudom sokáig nézni, hogy a Green Bay mez takarja a testét, ezáltal a tétlenkedést erőszakosan odébb lökve tüntetem el róla a simulékony anyagot.
– Azt hiszem, most már egy csapatban játszunk – mormolja a számba a szavakat, s a sliccemmel kezd el ügyeskedni.
Lerúgom a szandálomat, ahogyan a farmershort a bokáim köré esik. Kilépek az anyagból, és teljesen az ő testének simulok. Fogaival meghúzza az alsó ajkamat, ujját végighúzza az oldalamon, s a csipkés melltartón keresztül megmarkolja a mellemet. A mellkasom szaporán emelkedik, és süllyed, ahogyan az övé is, a sok fekete tinta alatt.
Tarkójánál kihúzom a gumit a hajából, amely a sötét tincseit tartja egybe. Beletúrok a hajába, s újra mélyen a szájába csókolok. Forró nyelve az enyéméhez simul, az ágyékát az enyémé ellen taszítja, mire egy nyöszörgés szakad fel a torkom mélyéről, s ad tanúbizonyságot arról, hogy a türelmem is egy bizonyos határig tart.
Az övét, és a sliccét kapkodó, enyhén remegő kezekkel bontom szét, és az alsónadrágjával együtt tolom le, ameddig tudom. Lenyúl, és segít nekem, ám én hamar elvezetem a farmer nehéz anyagáról a kezemet, s a hossza köré fonom az ujjaimat. Felszisszen és felbont egy fóliacsomagot, amelyet hanyagul elejét, míg a kondomot a kezembe nyomja. Péniszén teljesen végiggörgetem az óvszert. Homlokát az enyémének támasztja, a kezei a combjaim alá csúsznak, és megemel. Hátam a már forróvá vált ajtó felületéhez érnek, a légkör is hasonló magasságokat él meg, és a testemen is egy-egy verejtékcsepp végigszánt, annak ellenére, hogy még csak csókok, gyengéd, még is sürgető érintések váltották egymást.
Még mindig simogatom az erekcióját, ám ahogyan a bugyim darabokban a földet kezdi öltöztetni, magamba is vezetem.
Touchdown – elégedett mosollyal jegyzi meg, mire elnevetem magam, de a vidámság eltűnik, mikor a pénisze megmozdul bennem.
Kezeimet a nyaka köré fonom, a szemhéjaimat lehunyom, s teljesen átadom magam a kéjjel, buja vággyal fűtött pillanatnak. Ajkait szétnyílnak, a nyelvével az ajkak közé nyal, míg a csípője egyre hevesebb, egyre mélyebb mozdulatokkal ostromol. Szája a mellemre vándorol, melyet a fogaival, ajkaival és a kecsesen mozgó nyelvével kezd el gyötörni.
Marokba fogom a haját, a fejem oldalra bicsaklik az ajtó mentén, és a tükör felülete megmutatja a fülledt pillanatunkat. Tetovált karja az én fehér bőrömhöz simul, biztosan tart, míg a csípője megállíthatatlanul tör előre újra és újra. Látom, s érzem is, ahogyan a nyelvével megpöcköli a mellemet, én pedig a fejemet vesztem, a szemhájaim ismételten lecsukódnak, és az euforikus érzés teljesen a maga alá temet. Érzem, ahogyan az izmaim teljesen a hossza köré simulnak, s, hogy ő megremeg bennem. A nyakam hajlatába rejti az arcát, az enyhén sós bőrömön egy nyalintást tesz, és amint lecsendesedik az orgazmusunk, megáll. Hangos lélegzetvételeink egyvelege tölti meg a helyiség falait.
Kisimít egy rakoncátlan tincset az arcomból, s rövid csókkal ajándékoz meg.
– Milyen végjátszma volt? – vigyorog kielégülten.
– A csokoládés M&M's-eket legyőzted, de a mogyisokért még kell pár yardot futnod.

9 megjegyzés:

  1. Baromi jó lett!! Én is szoktam néha ilyeneket irogatni, de ilyen jókat mind a te sztorijaid nem tudok írni! Imádom a blogodat puszi: Dorina.

    VálaszTörlés
  2. Hali ezek most blogok v novellak ?

    VálaszTörlés
  3. Már körülbelül nyolc hónapja követem a blogjaidat, de sohasem mertem még írni neked véleményt.
    Az összes novelládat imádom, ha látom, hogy új részt raksz fel, akkor hátrahagyok mindent, és elolvasom. Remekül írsz, szerintem könyvet is írhatnál, de most komolyan. Olvastam az Facebook csoportodban, hogy mennyi időt szántál erre a részre. Hát boldogan kijelenthetem neked, hogy megérte ez a sok fáradozás! Tökéletes, ahogy van. Köszönöm, hogy ennyit fáradsz azzal, hogy megírj egy ilyen fantasztikus sztorit. Sokan nem írnak véleményt arról, hogy mennyire tetszett nekik ez a novella, de hidd el, hogy ugyanazt gondolják, mint én. Mégegyszer köszönöm, hogy vezeted a blogjaidat, boldogsággal töltve fogom elolvasni továbbá is a készülő részeket/novellákat!:) x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy!! :) irok konyvet is ;)) legalábbis remelem, hogy egyszer az lesz belole :) xx

      Törlés
  4. Lehetne h a többi fiúval is írsz?
    Egyébként ezek kurva jól

    VálaszTörlés
  5. Jó ötlet h könyvet írsz biztos megveszem!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.