2016. június 3., péntek

Boy, you make me make bad decisions

Mosolyogva köszönök el a barátnőimtől, és kiszállok az autóból, amely már a házunk előtt parkol. Egy amerikai kisváros lakói közé tartozunk, amely barátságos, és családias jellemekkel rendelkezik. Az utcánk az a tipikusan, filmekben is sokszor megjelenő tökéletesre nyílt gyepből, bokrokból, és a legbarátságosabb családokból áll, na, és természetesen a kíváncsi idős házaspárok sem hiányozhatnak. A házunk fala téglázott, az előkertünk pedig színes virágokból áll, melyeket a velünk élő nagymamám gondoz nagy szenvedéllyel, s szinte gyermekeinek tartja mindegyik virágszálat.
A tökéletes térköveken, hatalmas mosollyal az arcomon, a ragyogó napsütésben igyekezek be a házunkba. Amint a falak közé érek, ínycsiklandó illatokra leszek figyelmes. Lerúgom a cipőimet, a táskámat is leejtem, annak ellenére, hogy tudom, perceken belül édesanyám szót fog emelni a ház rendben tartása mellett. Az orromra hagyatkozva igyekezek tovább, s ahogyan a boltív alatt átlépek a nappaliból a konyha falai közé, a szemeim elkerekednek a látványnak köszönhetően. Nagymamám a szék támláján, és a konyhapulton egyensúlyozva nyújtózkodik a fűszeres szekrény legfelső polcáig, közben pedig a rádióból szűrődő mai dallamokat dúdolja, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ez az egész szituáció.
– Nagyi, mit csinálsz? Le fogsz esni! – sietek hozzá, hogy valami támaszt nyújtsak neki.
– Ugyan – legyint egyet, s olyan gördülékenyen mászik le, hogy még a korombeliek is megirigyelnék a mozdulatsort. – Csak ezt kerestem. A titka az egész süteménynek – kacsint rám, s az ujját a szája elé helyezi. Leteszi a kis dobozt a pultra, letörölgeti, majd felnyitja, s a kis zacskót meg is szerezve belőle nyitja ki azt.
– Muszáj a combnyaktörést kockáztatni egy kis extráért?
– Ne félts te engem – csúsztatja elém a tányért, amelyben házilag készített baracklekvár, méz és tojássárgája van.
Elkezdem összekeverni a három hozzávalót, míg ő a lisztes edénybe önti a titkos hozzávalót, ami nem is annyira különleges, mint, ahogyan az ő emlegeti. Pillanatok alatt a fahéj kellemes illata lengi be a szobát, s a gyomrom meg is kordul, hangoztatva, hogy már türelmetlen a süti elkészültéig.
– Képzeld, Marie lánya, Alice mindent megtesz elvileg, hogy a legjobb egyetemre bejuthasson.
– Nagyi!
– Ugyan kislányom, öreg vagyok, de prostitúció az én időmben is volt... Mindig is könnyű pénzszerzési lehetőségnek minősült. Egy kis jó kufircolás, és vastag pénzköteg.
– Mama, kérlek – nevetek fel, és átadom neki az összetevők elegyét. – Hát, ha valakinek jó döntésnek látja...
– Hagyjuk is, csak a közértben hallottam – legyint, és a tésztát a tepsibe simítja, amint a diódarabokat is belefogatja.
– Tehát megint ócska pletykákat terjesztesz te is.
– Kikérem magamnak! – becsúsztatja a tepsit a sütőbe, majd a konyharuhával rám sóz egyet, én pedig nevetve menekülök ki a konyhából. – Irány tanulni, kisasszony!

Felkapom a táskámat, de a jókedvem nem illan el, ahogyan a lépcsőkkel veszem fel a harcot, s a szobámba megyek, ahol is lepakolok. A naptáramban megnézem még, hogy hányra kell mennem korrepetálni, aztán a laptopomat felnyitom, s a jegyzeteimet előveszem, hogy az esszémet valahogyan végre összehozzam. Már jó pár napja küzdök vele, de nem igazán sikerül a végére jutnom, hogy az el is nyerje a tetszésemet. Nagyon is maximalista vagyok, és osztályelsőként nem igazán állok meg a közel tökéletes előtt.
Teljesen elmerülök a fogalmazásban, de folyamatosan gépelek, törlök, és a vizembe kortyolok, majd újra írok, és törlök, és a körfogás már ördöginek tűnik. A telefonom jelez, így félbe hagyva mindent, kapom fel a kisebb táskámat, amibe a legfontosabb dolgaimat süllyesztem el. A hajamat megigazítom, de mindössze csak az ujjaimmal, az ajkaimat ajakbalzsammal kenem át, és már rohanó léptekben igyekezek is le a földszintre.
– Nagyi! – kiáltom el magam, míg a cipőimet rángatom magamra.
– Konyhában.
– Megyek Mr.Stylesékhoz – lépek be az említett helyiségbe, míg ő egy műanyag dobozt zár le.
– Vidd el a gyerekeknek – mosolyog rám. – Kell az energia a tanuláshoz.
– Köszi – nyomok egy puszit az arcára, s a szárnyaimat bontva igyekszek is tovább.

– Nagyszerű! – dicsérem meg Darcyt, aki büszkén mosolyog, amiért egy számára nehéz feladatott tökéletesen megoldott segítség nélkül. – Ügyes vagy – simít végig a göndör, barna haján, míg ő egy banánkarikát vesz a szájába. – Te, hogy állsz Nathan?
– Ezt nem értem – sóhajt fel, és a hajába túr feldúltan. A füzetre vezetem a tekintetem, hogy gyorsan átfussam a feladatot.
– Jól kezdted el, csak még egy művelet kell, a végeredményhez. Szerinted mi hiányzik? Itt egy remek egyenletet végeztél el, már csak az utolsó lépések vannak hátra, nem szabad feladni – mosolygok rá. – Nézd csak – a ceruzával a fehér lapomra kezdem el felvázolni neki, hogy jobban átlássa az egész műveletsorozatot.
– De hát így túl egyszerű!
Felnevetek.
– Igen, van, amikor a legegyszerűbb dolgok tűnnek a legnehezebbnek.
– Sziasztok – Mrs.Styles és Mr.Styles hangja
– Apci – Darcy már ugrik is édesapja karjaiba, aki össze-vissza puszilgatja, a kislány pedig jóízűen kacag.
– Mindent megtanultál, kisasszony? – komoly hangon igyekszik kérdezni, ám a mosolya ott bujkál az ajkain.
– Igen – kuncogja, és átöleli édesapja nyakát. A látvány csodálatos, s hirtelen megfordul a gondolataimban, hogy én is ilyen remek férjet, s csodás gyermekeket szeretnék az egyetem befejezése után. – Akkor ez a tiéd! – ad a kezébe egy kis tasakot, amivel a kezeiben el is szalad, hogy megnézhesse, mit is kapott. – Nagyfiú, na és te?
– Végeztem mindennel – csukja be a füzetét, és a többi könyvére helyezi, majd a mellette guggoló apukájára néz.
– Hát, akkor egy bajnoknak jár az ajándék.
Harry a háta mögül előhúzza a kezeit, amelyben kettő darab Packers jegy pihen. Nathannek felcsillannak a szemei, és az apja nyakába ugrik.
– Te vagy a legjobb! – lelkendezik a kisfiú.
– Mertem remélni – kacsint rá, s feláll. – Mi a helyzet? – mosolyog rám, míg a felesége a fejét rázva megy a konyhapult mögé.
– Elkényezteted őket – sóhajt fel Miranda.
– Ilyen egy jó apa feladata – féloldalasan vigyorog. – Tényleg minden remekül megy nekik?
– Igen, sokat fejlődtek. Nagyon okos gyerekek, és szorgalmasak – őszintén nézek a két szülőre.
– Kétség se fér hozzá – ért egyet Harry. – Hazaviszlek, rendben?
– Erre igazán semmi szükség – állok fel, és a táskámba kezdek pakolni. – A süteményt a nagyim készítette – bökök a doboz felé.
– Köszönjük szépen, következőleg visszaadom a dobozt – feleli Miranda. – És igenis szükséges, szakad az eső, és már későre jár.
Felnézek Harryre, aki alig egy méterre álldogál tőlem, az ujján a slusszkulcsot forgatva. Bólintok egyet, majd egy rakoncátlan tincset zavartan a fülem mögé tűrők, elköszönök Mirandától, és elhagyom a házat, hogy végre a hosszú nap után hazatérhessek.
A házon keresztül sétálunk a garázsba, hogy a nyári zápor ne áztasson el bennünket Harryvel. Beszállunk az autóba, én pedig már is kínosan érzem magamat mellette. Nagyot nyelek, becsatolom az övemet, és várom, hogy végre elhagyjuk a falakat, s útnak induljunk a házunk felé.
– Gondolkoztál rajta? – szólal meg mély hangján, a testem pedig bizseregni kezd, ahogyan a combomra simítja a kezét.
– Harry, kérlek – sóhajtok fel, s elsöpröm magamról hatalmas tenyerét, annak ellenére, hogy nagyon is jó érzéssel tölt el.
– Az ajánlatom még mindig áll.
– Családod van, mellettük a helyed.
– Ezt már tisztáztuk – sóhajt fel, és félreáll, bár még nem értünk el a házunkhoz. Felém fordul, és a kezével betemeti az enyémet. – Szeretem Mirandát, a gyerekeimet imádom, de a feleségemmel a kapcsolatom, amolyan legjobb barátsággá alakult át. Már az idejét sem tudom, hogy mióta ismerem, de az életem része, a gyerekeim édesanyja. Ennyi, ami már mindössze hozzáköt.
– Remélem tudod, hogy messze nem vagy fair vele szemben – túrok a hajamban.
– Csak annyi az ajánlatom, hogy a hétvégén tarts velem. Megmutatom neked a sulit, mindent megmutatok neked ott, és, ha van ideje, akkor még az egyik professzorral is válthatunk néhány szót.
– Nem tudom – nézek rá.
– Én csak lehetőséget adok neked egy jobb életre! A gyerekeimnek még úgy is messze az egyetem, kérlek, jó móka lesz.
– Jó móka lesz?
– Igen, meglátod – vigyorog, s tovább hajt egy önelégült tekintettel az arcán.
Csodás a város, az egyetem és minden, amit Harry csak megmutatott nekem a pénteki napon. Rengeteg helyen jártunk, megmutatta a kedvenc éttermeit is, ahol a minőségitől nagyon is messze áll a konyha, még is minden íz még mindig tisztán él az emlékeimben. Sikerült beszélnünk a professzorral, aki, mint kiderült Harry nagy kedvence volt, s ez fordítva is igaz.
Most éppen egy interjúról igyekszek vissza a hotelbe, egy boldog mosollyal, s reményekkel. Szinte a föld felett lebegek, ahogyan a lépteim előre visznek, és semmivel sem foglalkozva rontok Harry szobájának az ajtajához, aki erre a beszélgetésre nem tarthatott velem. Türelmetlenül kopogok, de már is mocorgást, s léptek hangját hallom meg a túloldalról.
– Szia – mosolyog rám. – Hogy ment?
– Nagyszerűen! Annyira imádtam az egészet, megőrülők, ha nem sikerül itt tanulnom.
– Gyere be – biccent, s arrább áll, ezzel helyet adva nekem, hogy belépjek a szobájába. – Mesélj!
– Megnézték az eddigi eredményeimet, majd kérdeztek dolgokról, de úr isten! Imádom már most – rogyok le a kanapéra.
– Oké, látom, nem találod a szavakat – nevet fel, s a bárszekrényhez lép, majd két pohárral és valami itallal a kezében keveredik mellém. – Tessék, ez jót fog tenni.
– Harry, ezt nem kellene. Valójában egy zuhanyra vágyok, és sok egészségtelen kajára.
– Ezzel az egy pohárral idd meg, ennyi még senkinek sem ártott meg.
– Rendben, de akkor valamivel keverd össze.
– Kérlek, ne rontsuk el – koccintja össze a poharainkat, majd a sajátját le is húzza. – Ez kellett már – nevet fel.
– Akkor át is megyek a szobámba – állok fel.
– Rendben.

A forró zuhany alatt érzem, hogy még jobban felpezsgek, s a kedvem is csak még jobb lesz. Arcomról a mosolyt nem lehet lemosni az arcomról. A rádió a zuhany mellett szól, elég hangosan ahhoz, hogy a lezúduló víz ne nyomja el a hangját. Leöblítem a sampont a hajamról, majd a málnás tusfürdőmért nyúlok, miközben dúsulni, s még énekleni is kezdem a hallott zenét. A málna illata mindent beleng, s élvezem a selymes érzést a bőrömön, amelyet nyújt.
Teljesen elmerülök a habokban, és csak a csípőmre fonódó kezek, amelyek visszarántanak a valóság talajára. A vállam felett nyugodtan pillantok hátra, hiszen megijesztett, de pontosan tudom, hogy Harry az, aki ilyen pofátlan módon betolakodott.
– Mit keresel itt? – a hangom alapból halkan szólal meg, de a víz még jobban el is nyomja azt.
– Csak gondoltam, hogy szükséged lehet egy kis társaságra.
A nyakamba motyogja a szavakat, a keze pedig a derekamon fel, s le jár, míg az ajkai a nedves bőrömre tapadnak. A fejemet a mellkasának döntöm, és a kezemet az övére helyezem, amely a hasamon pihen. Csók már történt közöttünk, de akkor leállítottam. Most is a józan eszem kellően előtérbe igyekszik helyezni magát, ám a csókjai annyira megrészegítenek, hogy a köd ellepi a gondolataimat, és csak a csábítás, a forrós csókok és érintések, amelyek uralnak.
Harry szemben fordít magával, s a szája éhesen az enyémére tapad. Hasamnál érzem, ahogyan a pénisze már mereven simul hozzám, míg a nyelvét az enyéméhez simítja, a kezével pedig a fenekembe markol, s az ölébe kap. Elzárja a csapot, és kilép velem a kabinból. Elszakad a számtól, és úgy lépdel magabiztosan ki a hálóba. A hideg kiráz, de a belső forróság átmelegít. Harry nem foglalkozik azzal, hogy vizesek vagyunk, csupán könnyedén végigfektet az ágyon, és a szája újra az én számon van.
– Harry.. – tolom el magamtól, s a vágyakozó tekintete találkozik az én csillogó szempárommal. – Ez nem helyes – túrok a hajába, míg a szavak kicsúsznak a számon.
– Édesem, tudod, hogy mindent megadok neked – simít végig az arcomon. – Ezt pedig nem csak te szeretnéd, hanem én is – morogja. – Mirandával már meg sem tudom mondani, hogy mikor voltam utoljára. Lehet, hogy undorítónak gondolod, amit teszek, de egy vonzó, fiatal lány vagy, én pedig egy jóképű férfi, aki megveszik érted, mióta először jöttél a gyerekeket korrepetálni. Ne legyél bizonytalan – csúsztatja le a kezét a combjaim találkozásához. – Tagadni sem tudod, hogy te is akarod, édes.
Egy nyöszörgés szökik ki a számon, amikor végigsimít rajtam, majd körkörös mozdulatokkal kezd el még jobban felizgatni. Mintha eddig nem áztam volna el teljesen miatt... Lábaimat feljebb húzom a derekán, a tarkójánál fogva pedig elérem, hogy újra egy mély csókot adjon, s felejtessen el velem minden rossz döntést, amit miatta hozok.
A mellkasom emelkedik, ő pedig a száját a mellemre tapasztja, míg az ujja újra, s újra bensőmbe siklik. Nyöszörgök, a neve többször is elhagyja a számat, és már sokkal többért esedezem, minthogy abbahagyja az egészet. Ujjaim ismételten a hajában vesznek el, amely a víznek köszönhetően teljes egybeállt, de nem foglalkozom azzal, hogy véletlenül is fájdalmat okozok-e neki, hanem egyszerűen felrántom magamhoz, és a nyelvemet a szájába csúsztatom, míg a csípőmet ellene billentem. Felszisszen, aztán érzem, ahogyan az erekciójával végigsimít rajtam, s mindenféle incselkedés nélkül hatol belém. Homlokát az enyémének támasztja, a kezeivel az enyémeket megragadja és a fejem mellett egybefonja az ujjainkat. A vágy robban bennem, a lábaim szorosan fonódnak a csípője köré, míg ő egy pillanatra sem inog meg az ütemében. A súrlódás a mennyek felé lök, az ajkai érintése pedig ezt csak fokozza. Fogaimat az aló ajkába mélyesztem, és meghúzom, mire a csípője kontrasztban előre lendül, és teljesen megsemmisít a mozdulattal. Az alhasamban a feszültség egyre jobban nő, az elmémet teljesen elborítja a köd, és már érzem, ahogyan a darabjaimra hullok másodpercek töredéke alatt, ő pedig megállíthatatlanul ostromol tovább, míg teljesen rám nem hanyatlik, és kemény csókjával a nehéz zihálásunkat elnémítja.

facebook csoport: Alexa S. blogs

1 megjegyzés:

  1. Őrjítő, hogy írsz valami iszonyat élvezhető novellát (ami elmegy egy többrészes sztorinak is), én pedig tovább képzelem az eseményeket, és folytatást követlek!! Felháborító vagy! Egyen meg a fene amiért ilyen rohadt jól írsz.

    VálaszTörlés